Tartalom
Ubrisi. Rudolf király Prágában 1580 febr. 26-án czímerlevelet adományozott Kovách másként Literáti Bertalannak mint főczímer-szerzőnek s Albertnek, valamint Literáti másként Pesthi Pálnak s végül Ubrisi Imrének mint mellékczímerszerzőknek. Ez armalis kihirdettetett Ungmegye közgyűlésén ugyanazon évben. 1 Az armalis eredetije Borsodmegye levéltárában. A czímer kék paizsban zöld alapon zöld lombkoszorúval és lombövvel díszített meztelen vad ember, baljával a mellette álló lombos fa törzsét öleli át, jobbjában pörölyt czölöpösen tart, Sisakdísz a paizsalak növekvőn, itt balját csipőjére támasztja. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
A czímerszerző Ubrisi Imre talán atyja volt azon Mihálynak, mely az alábbi leszármazás élén áll.
Ubrisi II. Mihálynak két fia volt. Az idősebbel, Gáborral 1644-ben Kassa tájékán lova elesett s ez esés következtében elhalt. 1 Horváth-család naplója 214. I. Testvére Gábor 1657-ig szolgabíró volt Ungban, 1659-ben a megye követnek küldötte fel, 1666-ban a Darmán tartott megyegyűlésen alispánnak választották. Az alispáni székben találta őt a Wesselényi-féle összeesküvés, melyben ő is élénk részt vett. Ennek elfojtása után 1672 febr. 25-én Rottal őt Pozsonyba idéztette a „zöldházhoz," hova ez év ápr. 6-án Tokaji Istvánnal együtt meg is érkeztek, hol mint felségsértési bűnben levők vallattattak, de már decz. 9-én hazaérkeztek. 2 U. o.
Később mint Tököly Imre hive szerepelt, mint annak udvarmestere 1 Tört. tár. 1889. és ezeres kapitánya.
A XVIII. század elején elhagyta a család Ungmegyét. Ubrisi Gábor (Gábor fia, Mihály unokája) Abaujmegyei leányt vett el s Alpáron telepedett le. 1732-ben Ungmegyétöl nemesi bizonyítványt kért s nyert, melyben a megye öt, igaz tősgyökeres régi famíliából származott nemes embernek mutatja, kik „de Ubris" íratták magukat és donatáriusok voltak.
A család e század első felében fogyott ki.
Ujj. E családot II. Ferdinánd nemesítette meg, a midőn Ujj Györgynek és nejének Újhelyi Katának Sopronban 1622 jul. 8-án czímerlevelet adományozott, mely ugyanazon év aug. 3-án Szendröben, Borsodmegyében kihirdettetett. Azonban a czímerlevél elkallódott s jelenleg a család tagjai czímerüket nem ismerik.
A család egyik ága Borsodban maradt, s Damakon telepedett meg, hol ma is számos tagja él, a másik ága a múlt század elején Abauj vármegyébe költözött, hol most is él, tagjai leginkább a reformált egyház papjai.
Leszármazása a múlt század első felétől következő:
Uza (uzapanyiti és szászfai). Ösrégi család, melynek bölcsője valószínűleg Gömör vármegye volt. Neve tulajdonképen személynév, mely az Árpádkorban gyakran előfordult. E családról Lehoczki 1 Lehoczki: Stemmatographia II. 425. megjegyzi, hogy az „e genere Cumanorum" származott. Gömörmegyében mint ős birtokos, már a XIII -XIV. században előfordul neve s az azon megyében fekvő egyik Panyit falu e családtól vette Uza-Panyit nevét, megkülönböztetésül a másik hasonnevű falutól, Gömör-Panyittól.
Megyénkben valószínű első nyoma a XV. század elejére vihető vissza. 1427-ben már Uza Miklósnak Szászfán 29 portája volt. Uza Bereczk 3 arany forintért zálogba vett Szászfán Attfi Tamástól egy jobbágy telket. 1 Jakabfalvi lt. Ezen jobbágytelket Bereczk fiai: Pongrácz és Lőrincz 1492-ben 3 arany forintért Uza Bernátnak adták zálogba, 2 Szathm.-Kir. lt. fc. X. No. 648. kinek unokája szintén Bernát „szászfai" előnevet használó Uza-család törzsének tekintendő.
Az I. Uza Bernáttól leszármazó gömöri ágazat előkelő szerepet játszott megyéje történetében, némely tagjai, mint Imre 1639, 1646-ban s fia Sándor 1684-ben az alispáni székben ültek, az ifjabb abauji ágazat nem bírt emelkedni, megyei közpályán is csak alsóbb hivatalokat viseltek. III. Bernát 1633-1635-ig esküdt volt, 1638-ban szolgabíró lett, hol birtokos társa Osvát István 1642-ben megölte. Egyik fia Mihály 1683-ban alispánságra is volt jelölve, de nem lett megválasztva. Ugyanez évben a felkelő nemesség hadnagya s 1686-ban szolgabíró volt.
A család birtokos volt Szászfán s házasságok után A.-Lánczon, Jánosdon és Alpáron, 1655-ben Uza Mihályné Jánoki Zsuzsanna, elébb Baxy Mihályné, minden első férjével szerzett javait: Büttösön, Vajdán, Keresztéten, Vendégiben, Újlakon, Bereten, második férjére Uza Mihályra hagyta. 3 Jakabf. lt.
Azonban az igy szerzett birtokok lassan idegen kezekre kerültek. Már I. Uza Bernát fia Miklós 1520-ban eladta összes Szászfa birtokát Karácsondi Lörineznek; Uza János és Mária testvérek 1699-ben összes gadnai birtokukat Janka Péternek; Uza Zsigmond és Mihály 1720-ban összes szászfai birtokukat 400 frtért Jakab-falvi Györgynek és feleségének Janka Erzsébetnek. 1 Ez adatok u. o.
Az igy elszegényedett család lassanként elhagyta a megye területét, elzüllött. Uza Mihály 1760-ben Lövőn lakott, négy fia Tisza-Szöllősre költözött, hol ezek utódai, mint kondások és kerülők keresték kenyerüket. Ez állapotban a család valószínűleg most is él.
Czímere: kék paizsban, zöld téren álló kettős farkú oroszlán, jobb karmában kardot tart. Sisakdísz: pánczélos kar, karddal; takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Leszármazása I. Bernáttól következő:
Vadass. Czímerlevelet és nemességet Rudolf adományozott Prágában 1599. évi ápr. 1-én Vadass Pálnak, általa nejének: Farkas Dórának, fiainak: Mihály és Istvánnak, s testvérének: Demeternek.
Kihirdettetett Tornán 1600 decz. 6-án.
A czímer: ezüst és veresben hasított paizsban egy a paizs oldalaiból kiinduló befelé hajló oldalú kék ék, benne koronás arany oroszlán, a paizsban egy-egy rózsa, váltakozó színekben. Sisakdísz: veres-arany-kék-arany, jobbról ezüst-veres, balról kék-arany lengő szalagu tekercsből növekvő ezüst egyszarvú, melynek nyaka elülről arany keresztmarkolatu egyenes pallossal van általütve. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
A család ősi birtokában: Gagy-Bátorban most is él.
Vadasfalvai. A legrégibb armalista családok egyike megyénkben.
Czímerlevelet I. Ferdinánd adományozott Bécsben 1548 jul. 30-án Vadasfalvi Dávidnak, ki Tokaj vár vívásánál tüntette ki magát és általa testvéreinek: László, Pál és Istvánnak.
Az adományozott czímer: kékben, arany koronából növekvő vadember, balját csípőjére támasztja, jobbjában dárdát czölöpösen tart. Sisakdísz: hajlott, szőrös, meztelen kar, markában balharánt tartott dárda. 1 Abaujm. lt. nsi iratok. 932.
Az 1742. évi nemesi nyomozat alkalmával Vadas-falvai Gábor, ki szintén Gábornak volt fia, Gönczön lakott.
Vadászi. Czímerlevelet III. Ferdinánd adományozott Bécsben 1642 decz. 5-én Vadászi Jánosnak, nejének: Dova Ilonának s testvérének: Istvánunk. A czímer: kék paizsban hármas fehér sziklán fehér lovon ugrató lovas, veres ruhában, lobogó párducz mentében, fehér nadrág és sárga csizmában, fején fekete tollas kalpag, oldalán görbe kard, jobbjában fehér-veres, kettősfarku zászlót tart, baljával a kantárszárat fogja. Sisakdísz: növekvő kettősfarku arany oroszlán, jobb karmában görbe kardot tart. Takarók: kék-arany, veres-ezüst. 2 Hiteles másolata A. lt. nsi iratok 646. Kiadva Siebmacher 477. tb. Kihirdettetett Tornán 1647-ben.
A család a XVIII. században Szikszón volt honos. Ott élt 1707-ben János, 1774-ben szintén István fia: János.
Vahl. Kassai vagy eperjesi polgári család, melynek I. Leopold adományozott Bécsben 1682 febr. 14-én czímert és nemességet, még pedig Wahl Sámuel, felesége Széchi Zsuzsanna és gyermekei: Gáspár, Sámuel és Erzsébet részére. Kihirdettetett az armalis Kassán 1683 febr. 9-én. 3 Hiteles másolata Zemplénm. levéltárában. A czímer: kék paizsban, zöld halmon arany grif. Sisakdísz: növekvő, fehér ruhás angyal veres övvel, jobbjában pallos, baljában mérleg; takarók: kékarany, veres-ezüst.
A család mint szkárosi birtokos jött a megye kötelékébe, honnan egy ága Zemplénbe származott el, de még a múlt században mindkét ágon kihalt.
Leszármazása következő :
Váradi. Valószínűleg kassai polgárcsalád, mely a XVII. század első felében nemesíttetett meg. 1 Leveles ládája, armalisával együtt jelenleg a Kelcz-család birtokában, Rozgonyban van, ezt nem volt alkalmunk megtekinthetni. Első ösmert őse: Pál, a mi valószínűvé teszi azt, hogy e család azonos azon Váradí-családdal, melyet II. Ferdinánd nemesített meg Bécsben 1625 febr. 1-én, s melynek armalisát ugyanez évben a Garadnán tartott megyegyűlésen kihirdették. 2 Korponai: Abaujm. mon. II. 139. Az adományozott czímer: kékben, zöld hármas halmon, pánczélos kar könyököl, markában görbe kardot tartva, melyre török fő van tűzve. Sisakdísz: ugyanaz; takarók: kék-arany, veres-ezüst. Ettől eltérőleg a család némely tagjai pecséteiken a következő czímert használják: kékben, arany leveles koronából növekvő kettős farkú arany oroszlán, karmában görbe kardot tart. Sisakdísz: ugyanaz.
Az 1625. évi armalisban a főczímerszerző: Váradi János; a mellékczímerszerző: testvére Pál, ki a tárgyalt család első ismert ősével, Pállal kortárs, s igy valószínűleg egy és ugyanazon személy.
Ezen Páltól a leszármazás a család kihalásáig a következő:
A családalapitó Pál számos, leginkább zálogos szerzeményekkel emelte családja vagyoni jólétét. Megszerezte Pósa Ferencz kassai polgártól 1639-ben ennek zombori kúriáját és szőllőit, 1646-ban gróf Nádasdi Ferencztől ennek szinai kúriáját és jobbágyait, 1649-ben Forgách Miklós özvegyétől, Bossányi Esztertől zálogba vette nádasdi, szkárosi és p.-gönyüi birtokait, 1650-ben Segnyei Pétertől Ábrány, Abos és Budamér sárosmegyei falvakban bírt részeit és üveghutáját. 1 Nagy Iván XII. 36. 37, az egri káptalan oklevelei után.
Míg Istvánnak hasonnevű fia, ki Zemplénmegyében szolgabíró volt, a II. Rákóczi Ferencz szabadságharcza alatt is az uralkodóház hive maradt, addig nagybátyja: Mihály, már az előző időkben az elégületlenek pártján állott. Ezért I. Rákóczi Ferencztől a széplaki kastélyt, s Tállyán egy kőházat kapott ugyan adományba, de ez adomány ellen Bárczai Györgyné, - Hanyi Klára - tiltakozott és később, 1692-ben elvesztette radványi birtokát is, melyet báró Károlyi László, a lerontott füzérvárral együtt, adományba kért. 1 Nagy Iván.
A család utolsó férfitagja a fennemlitett István volt, kinek leányát, Rózát, Kelcz Zsigmond vette el, s ez uton a családi irományok is a Kelcz-család birtokába kerültek.
Váratkai. A Váratkai család - mintegy 1736-ból kelt abaujmegyei nemességi bizonylat mutatja - a megye tehetősebb nemesei köze tartozott 2 „Possessionatorum nobilium nostrorum". s elődeik más megyékben előkelő hivatalokat viseltek.
1559-ben Miksa király Zemplén vármegye rendei-nek megparancsolta, hogy miután Varachkai Advigát, Hosszumezei Szaniszló özvegyét, mostoha fiai, Hosszúmezei Balázs és György, özvegyi jogon bírt javaiból erőszakkal kihányták, az özvegy jogait megvédelmezzék. 3 Fái ltár. A Varatkai családot illető levelek között.
1563-ban Ferdinánd ugyanez iránt utasította chemeri Zai Ferenczet. 4 U. o.
Váratkai András 1627-ben Szabolcs vármegye követe volt. 5 Károlyi oklevéltár IV. 228. Váratkai Ferencz, ugyancsak Szabolcsban 1650-ben esküdt, 6 Nagy Iván XII. 54.1687-ben alispán volt. 7 U. o.
Abaujmegyébe 1637-ben költözött Váratkai Miklós, hol Zsujtán megtelepedve, következő családfát alkotott:
II. Miklós 1650-ben szolgabíró volt s unokája II. István csendbiztos. Ennek kiskorú gyermekei korán elhaltak. 1741-ben Liszkán lakott, zsujtai birtokát elzálogosította 320 frtba Baranyai Andrásnak. Ő volt családjában az utolsó, mert 1766. évben kelt végrendeletében javait nagyrészben Karsa Mihály szántói ref. papra, kisebb részben rokonára Szepesi Máriára, Téglási Jánosnéra hagyta.
Varjú (varjufalvi). Régi tornamegyei család, mely a Beék nemzetségből származott. 1 A Varju-családnak egyik tagja: szentdomonkosi „Varjúnak" nevezett Miklós, Miklós fia a „Beék" nemzetségből 1350-ben tűnt fel Hevesmegyében. Széchenyi Tamás erdélyi vajda, a Kachich nemből, kinek Varjú Miklós hű szolgája s gyermekkorától hű társa volt, érdemei jutalmául neki adományozta a Heves ujvármegyében fekvő Lazó falu felét, melyet, a vajda, több más birtokokkal együtt Cheh fla, Jakab fia István és ennek tostvére Hani István nótázása folytán 1337-ben nyert adományba Károly Királytól, mivel ezek „az átkos emlékű (Zách) Feliczián nemzetségéből származtak". Ezen Miklóst nem tudtuk a családfára illeszteni, de mivel Kont Miklós nádornak 1363. évben kiadott eredeti pergamen oklevele, melyben a fentemlitett 1350. évi adomány levél át van irva, a sárosmegyei varjufalvi Varjú-család XIII-XV. századbeli oklevelek között van, hajlandók vagyunk őt, ugyanazon családból származottnak tekinteni.
Első ismert őse Macrabäus de Zadeley volt, ki a XIII. század közepén élt. Ősi birtoka Szádelő volt Tornamegyében, határos a Thekus fiak tornai uradalmával, Udvarnokkal és Görgővel. 1 Anj. I. 343.
Ezen Macrabäustól a leszármazás a XV. század végéig következő:
A nemzetség tagjainak mihamar kevés volt a kis terjedelmű, kevéssé termékeny ősi birtok, az utódok ennek terjesztésén fáradoztak. János comes, Macrabäus legidősebb fia, már 1283-ban megvette Theodor fiaitól, György és Pétertől a Sárosmegyében, Bártfán túl, Lengyel ország határánál fekvő Kaproncha nevű falut 70 tiszta ezüst márkáért. 1 Egy 1406. évi átiratban. Csoma lt. fc. B.
Azonban ez uj birtokost uj birtokában gyakran háborgathatták, mert 1318-ban, a midőn Szádelei János még mindig élt, ö és fia: Miklós ezen Kaproncha birtokuk észak felé eső felét az András apostol tiszteletére emelt egyház patronátusi jogával együtt 100 márkáért általadta Delnei János regéczi és dédesi vice-castellanusnak, Ite fiának, a miért ez saját költségén és fáradságával ezen birtokot a jogtalan bitorlóktól visszaszerezte. 2 Anj. I. 491. A Róbert Károly trónraléptét megelőző és követő zavaros időkben Szádelei János az Omode fiak oldalánál küzdött, Delnei János pedig a király hive volt. A megtorlások ideje már Szádelei Jánost nem találta életben, a király ennek utódaitól koboztatta el 1341-ben a kapronczai birtokot, s adományozta azt Delnei Jánosnak. 3 Anj. IV. 176. Valószínűleg ezen megtorlásnak estek áldozatul a tornamegyei ősi birtokok is, mert a családot többé nem találjuk Szádelő birtokában. Macrabäus legidősebb fiának: Jánosnak utódai Varjú néven Sárosmegyében alapítottak családot, második fia: Márk, fiágon már Dénes fiában kihalt, nőágon a Buzlai-családnak lett törzsatyja. Két kisebb fiának: Elefantusnak és Effremnek leszármazói ösmeretlenek.
A család úgy látszik kegyelem utján ismét visszanyerte a kapronczai birtokot, mert a későbbi időkben a család ismét birtokában volt, s némely tagjai e faluról irták magukat. Birtak ezenkívül Sárosban Cselfalván, Stulyanban, Buzlón, Recskén, Bodonlakán, Keeehen, s Varjufalván, melyet a család előnévül használt.
Varjú Pál, - Pál fia, - I. Mátyás király alatt élt és egyike volt azoknak, kik Szapolyai Imrével elpártoltak a királytól, de midőn Szapolyai a király hűségére visszatért, a király Varjú Pált is visszafogadta kegyeibe, s 1468-ban Nádudvaron kelt levelében szabadságot adott neki arra, hogy mikor neki tetszik, bátran mehet a király udvarába, ott mulathat, a királylyal beszélhet és tanácskozhatik, s megtiltja, hogy azon károkért, melyeket pártoskodása alatt bárkinek, akár akarva, akár akaratlanul okozott, őt perbe vonhassák. 1 Budai J.: Polgári lexikon. Uj kiadás. III. 375.
Még 1476-ban is élt.
A családról a XV. századon túl Sárosmegyében nincs emlékezet, utódai - állítólag - Szilágy-Somlyón élnek.
Vasalich. A családot I. Leopold nemesítette meg, ki 1659 aug. 20-án Pozsonyban, Vasalich Györgynek s Péter, Mátyás, János, Dóra, Orsolya testvéreinek czímerlevelet adományozott. A czímer kék paizsban, zöld alapra helyezett arany koronán, pelikán saját vérével fiait táplálja. Sisakdísz: kiterjesztett szárnyú fehér galamb, csőrében olajágat tart; takarók: kék-arany, veres-ezüst. Kihirdeték 1659-ben decz. 30-án Gönczön.
A család 1748-ban Jászon élt. 2 Abaujm. ltár. Nemesi iratok 934 sz.
Vattai. Czímerlevelet II. Ferdinánd adományozott 1636. évben Vattai Lukácsnak.
A családból István a XVII. században Abaujban esküdt volt. Fiai Lukács és János Kupán laktak. János fiát szintén Jánost 1700-ban Miskolczon pappá szentelték, majd Aszalón lett pap s mint miskolczi pap halt meg. Birtokos volt Zsujtán és Himben.
Néhány ízen a családfa következő:
Vécsei I. Ősrégi kihalt család, mely a neki nevet adó Hernád-Vécse falunak ősi birtokosa volt. A XIII. században élt első ismert őse Chepan de Weyche, ki V. István királytól érdemeiért Benny Zurduk 1 Szurdok Benye, ma Szurdok. nevű birtokot kapta adományba. Azonban 1300-ban Omodét és Andrást, Chepán fiát, Nekcsei Sándor comes fiai: Demeter, Sándor és Miklós, perrel támadták meg, mint jogtalanul birtoklókat, hivatkozván II. András és IV. Béla királyok adományára, melyeket III. András király is megerősített, melynek tanúsága szerint II. András a peres birtokot, a Nekcseiek nagyapjának Demeternek adományozta s ez nekik jogos örökségüket képezi. S igy azt a Vécseiek vagy jogtalanul foglalták el vagy álczímen nyertek reá királyi adományt.
A pert egyesség zárta be. István alországbíró a peres birtok kétharmadát a Nekcseieknek, egyharmadát a Vécseieknek ítélte. 2 H. O. VIII. 405.
A két Weychei testvérnek egy nővérük is volt, kinek leánynegyedébe a Kalsaiaknak Vécse falu határából Galya nevű részt hasították ki 1332. évben. 3 Anj. II. 589.
E két oklevél a következő rövid családfát adja:
Vécsei (vécsei és hajnácskői). A család első ismert őse Vécsei Zewlewsi Balázs, ki 1507-ben nov. 25-én nyerte czímerlevelét s nemességét II. Ulászló királytól, - mint az armalis szövege megemliti - Perényi Gábor és István kir. tanácsosok közbenjárására. Az adományozott czímer: kékben a pajzs bal széléből kinyúló hajlott pánczélos kar, markában vas dárdát tart, a kar hajlásában hatágú csillagtól kisérve. 1 Eredetije a b. Vécseiek sárközujlakiak levéltárában századok 1889. VIII. 124.
Ezen Balázs 1516-ban halmaji Bor Katától származott három fiával, Antal, István és Györgygyei egyíltt uj adományt kapott II. Ulászló királytól vécsei, bedeföldi és puszta-baksai részbirtokaira, melyeknek már ősei is békés birtokában voltak, de ezekről szóló leveleik az elmúlt háborús időkben veszendőbe mentek. 2 Családi lt. u. o.
Balázs fiai már Vécseieknek nevezték magukat. Közülök leginkább kitűnt István, János királynak feltétlen hive. Midőn 1530-ban Ferdinánd, Roggendorffal Budavárát ostromoltatta, a védők között leginkább kitűnt Vécsei István, ki a király szemeláttára taszigálta le a létrákról a felfelé törekvőket. Ezen érdemeiért nyerte János királytól az 1532-ben okt. 16-án kelt czímerujitó oklevelet, melyben a czímer következő: kék paizsban, öt ormóju várfalból kinövő balra fordult növekvő oroszlán, két első lábával paizsot tart, melynek veres mezejében, a paizs bal keretéből felhőből kinyúló pánczélos kar, markában vas dárdát tart, felül jobbra hatágú arany csillagtól, balra befelé fordult holdsarlóval kisérve. 1 Családi lt.
A család emelkedését a XVII. század elején kezdette, de ugyanakkor megszűnik szorosabb összeköttetése megyénkkel, melynek azonban tovább is birtokosa maradt. A később bárói és grófi rangra emelkedett család ma is él, régibb ujabb története családtani müveinkben olvasható. 2 Nagy Iván. XI. 109-115. Nemzetségi Zsebkönyv. 439 -442.
Vécsei másként Nagy. A jászói konvent levéltári adatai szerint az elébbi czikkünkben tárgyalt Vécsei-család első ősének: Szöllősi Balázsnak az ott emiitett Sándoron kívül még István nevű unokája is volt, kit bizonyos infidelitás folytán I. Ferdinánd 1555-ben nótáztatott, s birtokait 1557-ben Czikóházi Miklósnak adományozta. Családi hagyomány szerint ezen notórius Istvánnak fia vagy unokája volt azon „Nagy", másként „Vécsei" István, ki 1618-ban II. Mátyástól armalist kapott.
Ezen armalis, mely 1618 máj. 18-án Bécsben kelt, s „Nagy" másként „Vécsei" Istvánt és általa testvéreit Mihályt és Jánost nemesítette meg, 1619-ben a vármegye Kassán tartott gyűlésén hirdettetett ki. 3 Eredetije a jászói konvent levéltárában.
A család birtokos volt Makranczon, Féderben, Bodolón, Jánokon stb., tagjai közül úgy egyházi, mint világi téren több jeles egyén vált ki. Előkelő katonai rangra emelkedett közülük Vécsei Péter, Péternek Labancz Juliannától 1768 jul. 13-án született fia, ki magyar lovassági tábornok és dandárnok volt. 1801-ben Mária-Terézia-rend lovagja lett, s mint ilyen, bárói rangra emeltetett. Elesett Wagramnál 1809 jul. 6-án. Utóda nem maradt. 1 Nagy Iván: XII. 113. Arczképe és életrajza a felsőmagyarországi „Minerva" 1828. évi I. kötetében van.
A most élő nemzedék közül: Vécsei Tamás szül. 1839-ben Szikszón, elébb báró Eötvös Lóránt nevelője, 1864-ben jogtanár lett Eperjesen és kollégiumi igazgató. 1874 óta a budapesti egyetemen jogtanár, két izben dékán, több izben volt Szepes- és Torontálmegyékbői országgyűlési képviselő. A római jogból több tanulmánya és nagyobb müvei jelentek meg. A magyar tud. akadémiának 1881 óta levelező-, 1889 óta rendes tagja.
Vécsei Endre szül. 1843-ban Felső-Czéczén, ügyvéd, 1883-ban a gönczi járás főszolgabirája, 1887-1896-ig annak orsz. képviselője volt.
Vécsei József a tornai ref. egyházmegye gondnoka, árvaszéki ülnök, zsinati képviselő, a sárospataki főiskola igazgató-tanácsosa stb. Meghalt 1897. év végén. A család leszármazása következő:
Végh (piski). Ezen családot Miksa nemesítette meg Bécsben 1573 máj. 3-án Végh Demeter munkácsi várkatona személyében, a midőn neki a következő czímert adományozta: kék és veresben osztott paizsban, pántos sisak, reáillesztett karmos sasszárnynyal. Sisakdísz: a paizsalak; takarók: kék-arany, veres-ezüst. 1 Eredetije Jászón.
Ezen czímerlevél hiteles másolatával óhajtotta a múlt században Végh György ongai lakos nemességét bizonyítani, de leszármazását igazolni nem tudta.
Végh másként Görgei. Armalisát II. Ferdinánd adományozta Bécsben 1627 jun. 1-én Végh, másként Görgei Miklósnak, feleségének: Katának, s testvéreinek: János és Istvánnak.
A czímer: kék paizs, melyben veres-aranyban osztott paizs fekszik, felül ezüst holdsarlótól kisérve. Sisakdísz: veres ruhás, fekete kalpagos ifju, sárga csizmában, fehér lovon ül, jobbjában görbe kardot, baljában a kantárszárat tartva. Takarók: kék-ezüst, arany-ezüst.
Kihirdették 1628-ban Gönczön. Az 1744-ik évi nemesi nyomozatok alkalmával a család Alsó-Vadászon lakott. 2 Abaujm. ltára nsi iratok 933. Ugyanott az armalis hiteles másolata.
Vendéghi (l. Aba nemzetség.)
Veres. Czímerlevelet II. Ferdinánd adományozott Bécsben 1635 márcz. 16-án Veres Mihálynak és fiainak: Miklósnak és Istvánnak, mely 1636-ban Borsodmegyében: Szendrőben kihirdettetett.
Az 1745-iki nemesi nyomozat a családot Korláton találta, 3 Abm. ltár. Nemesi iratok 928. hol utódai most is élnek.
Wyda. Czímerlevelet Rudolf adományozott Prágában 1591 jan. 9-én Wyda Tamásnak, mely 1593-ban Gönczön kihirdettetett. 1 A. V. lt. nsi ir. 334. Hiteles másolat. Czímer: Siebm. Suppl. 90. tb.
A czímer: hasitott, elöl kékben leopárd, mely emelt jobb karmában görbe kardot tart, hátul arany s veresben haránt osztott, felül két veres rózsával rakott kék pólya, alól hármas zöld halmon három zöld szárú és levelű liliom. Sisakdísz: a leopárd növekvőn; takarók: veres-ezüst, kék-arany.
Vilmányi. Kis-Vilmányi nevű család emlékezetét, három oklevél tartotta fönn. Egyik 1406-ban kelt, melyben V. László és fia szintén László perelték a gibárti, kércsi és migléczi birtokrészeket leányági örökösödés alapján Kéchi Lang fiágon történt magvaszakadtán. 2 Basó oklevél.
A másik adat szerint Vilmányi László, Detre fia 1422-ben Buzlai Elekkel iktattatni akarta magát szalánczi porcziójukba, de Korlátfalvi László felesége Anglis és Szalánczi László fiai: János és Péter ellentmondottak. 3 Csoma ltár. Ezen Vilmányi Lászlónak az 1427. évi portalis összeíráskor 12 portája volt Kis-Vilmányban.
A harmadik oklevél 1468-ban kelt, 4 Szemere lt. fc. 32. No. 15. melyben Kis-Vilmányi Pál, László fia, Detre unokája kilencz jobbágytelket adományozott Kis-Vilmányban Lasztóczi Simonnak, Domokos fiának és Simon fiainak Miklósnak és Jánosnak.
Vitarius. E családból V. János 1725-ben Pamlényban lakott, s nemességét III. Károly Bécs 1715 máj. 20-án kelt armalisával bizonyította.
Ez armalisban ő, László, Ferencz és Gábor fiaival lett megnemesítve. Kihirdették Kassán 1715. évi julius 15-én.
A czímer: kék paizsban, zöld alapra illesztett korona, belőle veres mezű kar nyúlik fel, markában kard, reá tűzött török fejjel. Sisakdísz: a paizsalak; takarók: kék-arany, veres-ezüst.
A család leszármazása következő :
Vitéz (nyitraivánkai). Nyitramegyei család, mely már a XVI. század végén birtokos volt - a családnak előnevet adó Nyitra-Ivánkán. Ekkor élt ott három testvér: János, Ferencz és István, kik közül Ferencz török rabságba kerülvén, hogy abból szabadulhasson, 1585-ben zálogba adta János testvérének ivánkai pusztahelyének felét és malomrészének felét 50 frtért, ezen pusztahelynek és malomrésznek másik felét pedig István testvérének 150 forintért.
Az Akács-örökösök és a báró Hunyadiak között 1774-ben folyt perből a következő töredék-családfa állítható össze:
1727-ben Vitéz János gyermekei: Ferencz, Ádám és Júlia, Koncsek Györgyné tiltakoztak a nyitrai káptalan előtt a miatt, hogy Barinyai Ferencz bizonyos őket illető javakat: a malmot, a kastélyt, s egyéb Nyitra és más megyékben fekvő zálogba adott birtokaikat másoktól magához váltotta.
Vitéz István 1754-ben Tornamegyébe költözött. Két fia volt: András és János. Ez utóbbi valószínűleg egy azon Vitéz Jánossal, ki elébb Zsarnón, majd a megyénél jegyző, 1787-ben törvényszéki ülnök, 1790-ben főpénztárnok és végül Abaujmegyének követe volt. Családját vagyonilag is emelte, megszerezvén Monajt, s Szolnokot és Felső-Méra nagy részét.
Fiai közül a legidősebb: János, Abaujmegyében 1830-ban másod alispán, 1832-1836. évben követ, 1842-ben első alispán, s a szabadságharczot megelőző időben administrátor; testvére: György, az 1849 jun. hó 4-én ideiglenesen megalakult tisztikarban a megye alispánja, s az 1850. év okt. 14-én ideiglenesen szervezett törvényszéknek elnöke volt.
A család megyénkben jelenleg is él és birtokos Felső-Mérán, Devecserben, Felső-Szenden, Szikszón és Kassán.
A Tornamegyébe költözött Istvántól a család következőleg származik le:
A család czímere: kék paizsban zöld alapon jobbról helyezett fehér sátor előtt mely felé hatágú arany csillag van helyezve, pánczélos férfiú áll, jobbjával görbe kardot tart, melyre törökfö van tűzve, balját egy a földre támasztott tojásdad alakú pajzson nyugtatja. Sisakdísz: könyöklő pánczélos kar, markába görbe karddal melyre törökfö vau tűzve. Takarók, kék-arany, veres-ezüst.
Vizi. Az 1787. évi nemesi nyomozat következő családfát tünteti fel, a Baksán és Nagy-Kinisen lakó Vizi-családból.
Egy Vizi nevű családot I. Leopold nemesített meg Bécsben 1675 nov. 28-án, a midőn Vizi Gáspárnak, nejének Simon Annának, fiainak: György és Mihálynak s Brestel Antal mostoha fiának a következő czímert adományozta: kékben zöld alapon zöld koszorús és öves vadember áll, kezében pörölyt tart, mely alatt egy zöld domb tetejére ülő van helyezve, s a domb alatt vasdarabok látszanak. Sisakdísz: a vadember növekvőn, jobbjával pöröly, baljában vaskarika van. Takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Kihirdették Kassán 1676. febr 20-án.
Ezen armalis úgy látszik másik Vizi-családot illet, nem azt, amelynek családfáját fentebb közöltük, mert a családfa élén álló családtagok nevei nem egyeznek az armalisban foglaltakéval, holott ezekkel egy korban éltek.
1726-ban Alsó-Meczenzéfen laktak Vizi Mihály és György, kik az armalisban is benn vannak.
Zabari. Borsodmegyéből a múlt század végén Szikszóra átszármazott család, hol utódai most is élnek.
Czímerlevelet II. Ferdinánd adományozott Prágában 1628 ápr. 10-én Beke Albertnek mint fő czímerszerzőnek, továbbá Pálfi Jakab és Mártonnak, Zabari János és Mihálynak, mint mellékczím-szerzőknek, kik mindannyian egy anyától származott mostoha testvérek voltak. Kihirdették Borsodmegyében Szend-rőben 1628 nov. 18-án. A czímer: fekete paizsban, zöld halmon sárga oroszlán, jobbjával kardot tartva; sisakdísz : a paizsalak növekvőn; takarók: fekete-sárga, kék-veres-sárga.
Zábráczki (szadai). A család megalapítója Záb-ráczki József egri kanonok és czímzetes püspök volt, ki 1790-ben II. Leopoldtól a maga, s István és János testvére részére nemességet és czímert nyert. Az adományozott czímer a következő: fehér és zöldben osztott paizsban fehér hármas sziklán oroszlán áll váltakozó szinekben, emelt jobbjában görbe kardot, baljában iró-tóllat tartva. Sisakdísz: zöld és fehérrel osztott bivalyszarv között a paizsalak növekvőn; takarók: zöld-fehér.
Ugyanezen Zábráczki József volt az, ki a szadai birtokot szerezte, s reá királyi adományt kért és mely után a család előnevét irja.
Az elébb leírthoz teljesen hasonló czímert adományozott 1802-ben I. Ferencz, Zábráczki Ignácz s Antalnak az 1790. évben nemesítettek rokonainak.
József testvéreinek leszármazói házasság utján Abaujmegyében is birtokosok lettek, közülök Zábráczki László elvevén Szentimrei Máriát, véle a következő családfát alkotta, mely egyúttal testvéreinek leszármazását is feltünteti :
Zákány másként Literáti. Czímerlevelet Rudolf adományozott a családnak Prágában 1603 márcz. 24-én, mely 1604 ápr. 26-án Nagy-Idán kihirdettetett.
Az 1725. évi nemesi összeiráskor Zákány, másként Literáti János telkibányai lakos, ezen czímerlevéllel igazolta nemességét.
Zellcher. Czímerlevelet I. Leopold adományozott Bécsben 1670[9?] febr. 5-én Tamásnak és Mihálynak.
A czímer: négyelt paizs 1, 4 kék mezőben pánczélos kar, markában szarvas agancsot tart; 2, 3, Veresben fehér pólya hosszában ráillesztett veres rákkal. Sisakdísz: kék-arany, veres-ezüst.
A család a múlt században Meczenzéfen volt honos, hol Tamás fia György és Mihály fia János éltek.
Zombori. A jászóvári káptalan levéltárában egy czímerlevélnek hiteles másolata van, melyet Bethlen Gábor adományozott literátus Zombori Péternek, nejének Kis Erzsébetnek, fiainak literátus Zombori Jánosnak és Edelényi Istvánnak. Az ezen armalisban adományozott alig leirható czímer a következő: veres paizs alapján érett búzaföld terül el, melyen egy férfi, már több előtte fekvő markot learatott. A férfi, sarlóját arcza felé fordítva munkáját folytatni látszik, háta megett a búzaföld végén egy kéve van felállítva, melyből három virító szőllőtő száraival egymást keresztezve nyúlik ki. Ezek egyikéről egy nagy szőllőfürt csüng le, melyet a másik tövön ülő seregély csipked. Sisakdísz: fennálló buzaszárak, melyekből ismét egy szőllötő nyúlik fel, egy közepére illesztett koronán át. Takarók: különböző szintiek.
Még egy másik adat is van e családról az 1663. évről, melyben az armalisban benfoglalt Zombori Jánosnak fia szintén János, az egri káptalan jegyzője ellentmondott atya végrendeletének. 1 J. C. fc. R. No. 403.
Nem tarthatjuk ezzel egy családnak azon Zombori-családot, mely a „bodonlaki" elönevet használva a múlt század folyamán a szomszéd Sáros vármegyéből megyénkbe költözött. Heraldikai szempontból is másnak látszik, mert ez utóbbi család tagjai következetesen a következő czímert használják: kék paizsban arany leveles koronára helyezett fekete nyitott szárny. A jobbikból pánczélos alsó kar nyúlik ki, mely markába görbe kardot tart, a balból az előbbivel szemben szintén pánczélos alsó kar látható, markában nyílvesszővel (vagy buzogánnyal). Sisakdísz; a paizsalak, a takarók: kékarany, veres-ezüst.
A megyénkbe költöző talán még Zombori Gábor volt, kinek nejétől Gombos Ilonától származott fia Imre, melléthei Devini Borbálát vévén nőül, vele kapta Abauj-ban a györkei, alsó-olcsvári, györgyi, rozgonyi és göncz-ruszkai birtokát. 1748-ban a megye aljegyzője, 1750-től 1757-ig másod-alispánja volt. Gyermekei: Gábor, Ilona-Rakovszky Istvánné és Teréz Lánczi Jakabné voltak. Talán az ő fia volt Zsigmond is, ki Melczer Ágnest nőül vévén vele a kékedi birtokot és kastélyt kapta, ki 1770-ben főjegyző, 1784-ben másod-alispán s 1787-ben Abauj-Tornamegyék törvényszéki elnöke volt. A fent említett Gábor Imre fia 1784-1798-ig a füzéri járás főszolgabírója az abaujmegyei felkelő gyalog nemes seregben főhadnagy, majd kapitány volt, fületinczi Kelcz Erzsébettől származott fia: Gábor 1829-ben számvevő volt s pápai lateranumi sarkantyús vitéz.
Megemlítjük még Zombori Ferenczet, ki 1833-ban a megye másodalispánja s Zombori Pált, ki ugyanakkor cs. kir. őrnagy volt.
A családnak ezen abauji ága kihalt.
Zsarnai (zsaniói). Régi tornamegyei család. Egyik tagjának birtokában van Garai Miklós nádor 1408-ban kelt osztoztató levele, melyben Mályi borsodmegyei falut annak négy birtokosa között megosztja. Ezen birtokosok voltak: Telekesi László, Mihály fia, Monyorodi Antal, Nádasdi Simon, Salamon fia és Zsarnai Benedek. 1 Zsarnay Győzö közlése. Ezen osztálylevél a Zsarnaiaknak következő leszármazását adja:
E táblázaton álló testvérek: Benedek és Agatha: Poch Andrásné egy 1421-1423-ig tartó pert folytattak a Garai Miklós nádor által kiküldött nádori bíróság előtt, melyben Benedek, mint alperes, azt állította, hogy birtokaik Zsarnón, Szalonnán, Martomban, Lakon, Mályiban és Dezsőföldén csak fiágat illetnek, s vonakodott test-vérje: Agatha osztályrészét kiadni. De a nádori bíróság Agathának adott igazat és kiadatta ezen birtokokból az öt illető felerészt. 2 Zsarnay Gy. közlése.
A XVI. századból a jászói konvent adatai után a következő két leszármazási töredék állítható össze. Egyik :
Másik:
Az oklevelek - melyekből e töredékeket összeállítottuk - a családnak gadnai, zsarnói, szádelöi és barakonyi birtokaira vonatkoznak.
A család a reformált egyház híve, csak egy ága tért át Mária Terézia alatt a róni. kath. hitre. Ez ág maradékai ma Eperjesen és Leleszen élnek. Megyénkben a református ág él, s e században birtokosok voltak : Zsarnón, Büttösön, Péderben, Jánokon, Kányban, Pamlényban és Bózsván.
Kiválóbb tagjai:
Lajos, a tiszáninneni ref. egyházkerület superintendense, † 1866-ban Miskolczon. Fia: Győző, rendőr-tanácsos Budapesten, Imre, Ferencznek nejétől, Csécsi Zsuzsannától született fia, elébb a losonczi ref. lyceum tanára, utóbb Tornamegye főjegyzője, 1847-től országgyűlési követe és képviselője. Meghalt 1872-ben.
A család czímere: kék paizsban, zöld halmon könyöklő veres ruhás kar, markában három buzakalászt tart, melynek középsőjén balra fordult kis madár ül és annak szemeit csipkedi. Sisakdísz: a paizsalak; takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Zsujtai másként Gellei. Kihalt család
Egy 1479-ik évben kelt oklevél 1 Szathm.-Kir. ltár. 1 köt. a következő családfát tünteti fel:
Anna atyja halálával a Zsujtai birtok és ház l/3 részét követelte, de László ivadékai nem adták át neki, a miért törvényesen akarta magát abba bevezettetni. László ivadékai a XV-ik század végén már csak „Zsujtai"-nak hivatják magukat s bár az összekötő adatok hiányzanak, valószínű, hogy e család azonos-e azon Zsujthai másként Gellei családdal, melynek egyik tagja: János: Fejérkövi István nyitrai püspök és királyi helytartótól Eperjesen 1590 máj. 29-én adományt nyer Zsujtai kúriájára s birtokára (mely 32 jobbágytelket meg nem haladhat), melynek már ősei is békés birtokában voltak. Ezen János leszármazóit az alábbi családfa mutatja:
A családra úgy látszik nehéz idők jártak, mert az adományos unokája: Péter „Erdélybe" bujdosott, hol annak fia Zsigmond szűcs mesterségre adta magát. Később a fiú, kit mestersége után Szűcs Zsigmondnak neveztek, visszakerült Gönczre, hol nem tudván rokoni összeköttetéseit, elvette feleségül unokatestvérét: Vattai Borbálát. Ez később kitudódott, s az egyházmegye ítélt benne. Ez ítéletet kulturtörténelmi szempontból érdekesnek tartjuk egész terjedelmében közölni:
„Mi Zebenyei János Abaujvármegyei tractusnak seniora assessor társaimmal edjütt generális gyűlést hirdetvén Göncz városában az dolgoknak eligazítására, czitáltattuk Sujta nevű faluból Szűcs Istvánt, feleségével Vathay Borbálával, ily okon, hogy vérség ellen lett volna házasságuk. Kik is mi előttünk több rokonokkal megjelenvén, voltaképen megvizsgáltuk dolgukat. Nyilván kijött az Erdélyből mostanában kihozott és előttünk bemutatott documentumokból, hogy Szűcs István, Sujthay Jánosnak, elbujdosott András nevű fiának az unokája, kinek édes apja Péter, nagyapja Sujthay András volt. De árvaságban nevekedvén szűcs mesterségre adta magát, úgy hadjta el ősi nevét. Ekképen jővén Gönczre vette el mostani feleségét. Nyilván lévén a vétkek, elválasztások felől gondolkodtunk. De mivel Sigmond nevű fiók is vagyon, későnek ítéltük, hanem végeztük, hogy a botránkozás elhárittassék, harmad-ízig csak Szűcs nevet viseljenek. E mellett 25 idest huszonöt forintokat fenyíték végett letegyenek, az eskető prédikátor 12 forintokat, hogy szemesek legyenek az házasság dolgában. - Mely deliberatumunk lett Gönczön anno 1660 Febr. 8. Exhibitur per me juratum Notarium: Georgium Szendrei."
Ez időn túl a család vagy kihalt, vagy elszegényedvén, elköltözködött, mert megyénkben róla nincs többé emlékezet.
Czímere Zsujthai Péter 1779. évi pecséte után: férfiú, jobbjában kardot tart; sisakdísz: kar, markában olajággal.
