Tartalom
Sarlai. Czímerlevelet III. Ferdinánd adományozott Pozsonyban 1655 okt. 28-án Sariai Jánosnak, feleségének Sógor Dórának, leányának Juditnak s testvéreinek: Andrásnak és Mihálynak. Kihirdették Szendröben 1655-ben. A czímer: kék paizsban, zöld hármas halom felett, pánczélos balra fordult férfi, ki kardját a vele szembe levő ágaskodó medvének torkába döfi. Sisakdísz: pánczélos kar karddal. Takarók: kék-arany, veres-ezüst. 1 A. v. lt. nsi ir. No. 907. A család 1742-ben Szikszón lakott.
Sebő. Egy 1767. évből származó nyomozat után a következő családfa állítható össze:
Az 1725. nemesi nyomozat Sebő Jánost és unoka-testvérjét Pált Sz.-J.-Haksán találta, kik nemességüket II. Ferdinándtól Bécsben 1633 febr. 17-én adományozott armalissal bizonyították, melyet 1634 febr. 18-án Aszalón, Borsodmegyében kihirdettek.
Sebők másként Molnár. Az 1759. évben Gönczön lakó nemes család armalisát - ez évből származó tanúvallomások szerint - Rabutin pusztította el.1 A. V. n. ir. 508.
Czímerlevelet Sebeök András, János, Márton testvérek s másik S. János nyert III. Ferdinándtól Bécs, 1642 jan. 8-án, melyet 1642 jul. 26-án Garadnán kihirdettek.
Sellyei másként Horváth. A pozsony vármegyei Séllyéről származik. Séllyei másként Horváth Zsigmondot és három fiát: Ádámot, Jánost és Józsefet I. Leopold Pozsonyban 1687-ben kelt czímerlevelével nemesítette meg, melyet ugyanott még ugyanazon évben kihirdettek. Az adományozott czímer: kék paizsban, zöld alapból növő s befelé hajló két borostyán-ág között, veres ruhás és kalpagos, arany öves férfiú áll, oldalán karddal, jobbját előre nyújtja, balját csípőjén nyugtatja. Sisakdísz: a paizsalak, a borostyán-ágak között növekvőn ; takarók: kék-arany, veres-ezüst. 2 Az eredeti czímerlevél a jászói convent levéltárában.
Valószínűleg ezen családból származott azon Séllyei Lidia, ki a múlt század elején Katona Lászlónak volt felesége.
Semsei (semsei). Régi család, mely a XIV. század első negyedében lépett vármegyénk kötelékébe. Ekkor élt Tamás, az első ismert ősnek Frenchnek (Ferencznek) fia, szepesi alvárnagy és Szepes vármegye alispánja.
Megyénkben ez időben (1318) a Ruszkaiak versengtek elhunyt unokatestvérük: Ruszkai Serefel özvegyével és leányaival a hitbér és leánynegyed mennyisége és kiadása végett. 1 L. Ruszkai alatt. Pénzre volt szükségük s hogy ezt megszerezhessék a Ruszkaiak, Serefel után öröklött birtokukat Scempsét (ma Semse) 1318-ban örökáron eladták 100 márkáért Tamásnak, French fiának 2 Semsei ltár. Köszönetemet kell kifejeznem e helyen Pettkó Béla urnak azon kiváló szívességéért, melylyel a Semsei okleveltárnak már sajtó alá kész kéziratát, áttanulmányozás végett, rendelkezésemre bocsájtotta. Ezen nagybecsű kéziratból merítettem a család régibb történetére vonatkozó adatokat.
Ez uton jutottak a Semseik vármegyénkbe, s ezen első szerzeményük után nevezték magukat Semseieknek.
Tamás mester Semsén tovább terjeszkedett. 1322-ben az Aba nemzetségből származott Jánostól, Pál fiától, Marhard comes unokájától, azon zálogos részt, melyen a sz. András tiszteletére emelt egyház állott, s melyet említett János Ethened fiaitól bírt zálogba, ugyanazon feltételek mellett 25 márkáért zálogba vette. Két évvel később, 1324-ben, Ethened fiai és unokái saját öröklött egyházas semsei birtokuk két részét adták el neki 80 márkáért. Ezen birtok harmadik részét Bodor és Merse Chamaz fiainak tiltakozása miatt nem adhatták át, ezt Tamás 1328-ban szerezte meg Chamaz fiaitól 55 márkáért. így lassanként egész Semse falut megszerezte.
Marhard comes unokája János, ki Tamás várnagynak rokona volt, ennek 1323-ban rokoni szives indulatból odaajándékozta „Újfalu" birtokát.
Tamás várnagynak két felesége volt. Az első Anna, Tarkői Herricus leánya, kivel leánynegyedbe Zolouk (Szalók) birtokot kapta, ettől egy Kata nevű leánya született. A második Guze volt, Lamperth leánya, kitől egy fia volt, Demeter. Már 1328-ban nem viselte várnagyi tisztét, de halála csak 1334-ben következhetett be, a mely évben betegen végrendelkezett és Szalókot Kata leányára, Semsét, Budét és minden egyéb birtokait fiára, Demeterre hagyományozta.
Demeternek három fia volt: János, Miklós és László. Miklós, a középső, korán elhalt, mert csak 1370. évig emlékeznek róla az oklevelek, a másik kettő Zsigmond király előtt érdemeket szerzett, a melyekért több birtokadományban s a királyi kegy egyéb jeleiben is részesültek. 1390-ben a két Swudlert adományozta nekik, a mely birtokokba ellenmondás nélkül beiktattattak. János az idősebb testvér, felesége Upori Ilona után Zemplénmegyében is több helyen birtokos volt, mint Pazdicson, Zwhán, Mocsáron, Pracznán, Somogyban, Zalokon, Laskón és Beretheőn. Ezen birtokaira 1390-ben János-Albert választott magyar fővezér, a kassai táborból oltalom-levelet adott ki részére.
Testvére László 1395-ben Zsigmond király alpohárnok mestere volt. A törökök elleni hadjáratokban szerzett érdemeiért Sethythe (Szeszta) Abauj vármegyében fekvő királyi falut kapta adományba s ez adományt a király János testvérére s utódaikra is kiterjesztette. A következő 1396. évben már föpohárnokmester lett, de e tisztét nem sokáig viselte, mert az ezen év szept. 28-án vivott szerencsétlen nikápolyi ütközetben elesett.
Semsei László föpohárnokmesternek halála után a király kegye a még élő testvért Jánost érte, ki ennek mintegy testvére halálát kárpótolandó, mindjárt a következő 1397-ik évben pallosjogot adományozott birtokaira s 1401-ben czímerrel adományozta meg. 1 Ezen czímerlevél a hatodik ós legifjabb azon eddig ösmert armalisok .között, melyben a czímer csak leirva van, de festve nincs. A többi öt még a XIV. századból származik, csak ennek adományozása megy át a XV. század első évébe. Az ezt korra követő Tétényi-féle armalis az 1405 évből már festett czímerrel van ellátva. E czímer ezüst és kékben osztott paizs, benne egy veres szarvas, melynek jobbszarva arany s két szarva közé is kereszt van illesztve. Sisakdísz : a paizs vörös szarvasa növekvőn, a takarók szine nincsen jelezve.
Semsei Jánosnak fiai István és Frank szintén a hadi téren szereztek érdemeket. Az oklevelek kivált a husziták ellen 1419- -1424. viselt háborúkban kifejtett vitézségüket dicsérik. Ezen érdemek elismeréseül Zsigmond király Semsei Istvánt 1421-ben felesége pazdicsi Veres Krisztina jogán beiktattatta, Pazdych, Zuhr, Mocsár, Kraszna, Szalók, Újfalu és Somogh nevű zemplénmegyei birtokok felerészibe. Testvérjének Franknak - ki a csehországi hadjáratokban sebeket is kapott - az elhunyt alattyáni Chyrke Péter összes birtokait adományozta 1426-ban. E birtoktesthez tartoztak : Gard, Szent-Lőrincz, másként Fel-Gard praedium, Póly, Miszlóka és Sechcha (Sacza) birtokok felerésze, Enyiczke egyharmada és a ruszkai birtokrész Abauj vármegyében, Re-senso, másként Zwinyefeő birtok, Nagy-Herman keleti fele Sáros vármegyében, Alapyan fele az ott levő vámokkal Kér és Jánoshida felé s az Alapyanhoz tartozó négy praedium Heves vármegyében. Ez adomány fiágra szállott ugy, hogy ha Frank magtalanul halna el, e birtokok László testvérjére s ennek utódjaira szálljanak.
Az adományozott birtokokban azonban a magtalanul elhalt Chyrke Péter oldalági rokonai ültek, kikkel Semsei Frank 1427-ben békés uton kiegyezett, átengedvén nekik az egyes birtokok bizonyos részeit.
Az ezen 1427. évi portalis összeírás alkalmával a Semseiek már Abauj vármegye vagyonos birtokosai közé tartoztak. Összesen 101 portájuk volt. Franknak Gardon 14, Hotkóczon 9, Szesztán 39, Semsén 12, Rusz-kán 10; testvérének Lászlónak Rozputhon 17. 1 Thallóczy: A kamara haszna, függelék.
László fia Vilmos I. Mátyás királynak volt udvari embere, ki 1466-ban minden ő ellene, vagy családjának egyéb tagjai ellen megítélt bírságokat elengedte s neki adományozta a két csáji és borsfalvi birtokot Abaujmegyében s a svenglérit Sárosban.
A XVI. század folyamán mindinkább szaporodott a család s több ágakra oszlott. Az itt tárgyalt abaujvármegyei ágazatból 1 A családnak többi - nem megyénkben - élö ágazatait, melyeknek leszármazását Nagy Iván (X. 135. 139. és pótkötet 352-355 egész terjedelmében és pontosan tárgyalja - e helyen mellőzzük. leginkább kitűnt Semsei Ferencz, ki 1503-ban kamarásmester s 1513-ban Sáros vármegyének főispánja volt.
A mohácsi vész után rokonaival: a két Semsei Jánossal I. Ferdinánd pártján állott, s ennek Horvátországban egyik hadvezére volt.
A család ez ágának múlt századi történetéből Nagy Iván 2 Idézett müve X. 141. a következőket emeli ki: „Pálnak, ki 1769-ben Abauj vármegyének alispánja volt, Okolicsányi Erzsétől született fia: András 1741 1772. ezredes volt, ennek fia: András 1778-ban részt vett mint kir. biztos a Maroson túl fekvő ugynevezett bánsági három megye visszacsatolásában és szervezésében, s Torontálmegye alispánjává neveztetett ki, részt vett ott az úrbér behozatalában. 1786-ban kir. táblai ülnök, majd a hétszemélyes tábla birájává neveztetett, innen 1789-ben a ni. kir. udvari kanczelláriához, 1791-ben a cs. és kir. kamarához alkalmaztatott és ott tanácsos lett, majd 1797-ben Ugocsamegye főispáni helyettese, Szt.-István rend vitéze, 1803-ban ugyanazon vármegye valóságos főispánja, 1802-ben kir. személynök (personalis), 1807-ben Abauj vármegye főispánja, 1808-ban kamarai elnök lett. Meghalt 1814-ben. Semsei Mátyásnak, Berthóti Zsófiától származott unokája: Pál, 1750 táján Abaujmegyének hosszabb ideig alispánja volt, ki a semsei kastélyt újra felépitteté."
Az ujabb időben Semsei Jóbnak fia: Albert a kassai választókerületet az 1865. és 1869. évi országgyűléseken képviselte. Jelenleg megyénkben birtokosok, Semsei Albertnek Bencsik Valériától született fia: László, ki 1896. évtől a kassai járás országgyűlési képviselője és Semsei Andor, ki a nemzeti múzeum természeti osztályának és a magyar tudományos akadémiának bőkezű meczenása. Birtokaik vármegyénkben Hotkócz, Jászó-Ujfalu, Semse, Buzinka és Sacza falvakban feküsznek.
Az abauji ágnak, az első ösmert őstől, leszármazása következő:
Simon másként Basó. Selmeczbányáról leszármazott család. Simon János Selmeczről Görgőre költözött, hol csizmadia mesterséget folytatott. Ennek fia, Máté, anyjával Bálint Annával leszármazott Lakra, s ott anyja egy Basó nevű nemes embernél gazdasszony volt és később hozzá férjhez is ment, a miért a fent-emlitett Máté, Basónak is neveztetett.
Máté unokája: István 1775-ben Kupán, Csenyétén és anyja Pamlényi Erzsébet után Bereten, Hegymegen és Ambrusházán közbirtokos. 1 A. lt. nsi. 1. 509. 33.
Czímerlevelet I. Leopold adományozott 1664-ben Simon Jánosnak és testvéreinek: György és Mihálynak. A család Abaujtornamegyébe leszármazott ágát a kővetkező táblázat mutatja :
Sógor másként Teleki. Czímerlevelet II. Ferdinánd adományozott Bécsben 1636 jan. 29-én Sógor Mihálynak, nejének Teleki Katának, s fiainak: Teleki Istvánnak és Györgynek, kik már annakelőtte is nemesi előjogokkal éltek. Kihirdettetett 1640-ben Zemplénben, Zemplénmegyébcn.
A czímer: kék paizsban, zöld alapon, ágaskodó medve, jobb karmában hatágú aranycsillagot tart. Sisak-disz: a paizsalak növekvőn; takarók: kék-arany, veresezüst.
Az armalist nyerők Zemplénmegyében laktak, de onnan, eladván surányi illetőségüket, csakhamar Borsodmegyébe, Balajtra költöztek. Itt telepedett meg a család, csak egyik ága, Mihály személyében költözött át megyénkbe a XVIII. század első negyedében, kit az 1724. évi nemesi nyomozat már Szikszón talált. E nyomozat feltünteti azt, hogy a czímerszerző Sógor Mihály fiai anyjuknak, Teleki Katának nevét vették fel és ez időtől fogva őket, s leszármazóikat „Teleki"-nek nevezték.
A család emelkedését Teleki György kezdte meg, ki a múlt század végén a szikszói hadnagyi szék vagy tanács jegyzője volt. Ennek egyik testvére János, Biharmegyében, Otomány községben volt jegyző, másik testvére, József, az atyjok által bírt, a b. Perényiektől szerzett szabadföldeket fentemiitett testvéreitől is magához váltotta, s mint föld-, rét- és szőllőbirtokos élt Szikszón. Fia, László 1809-ben ügyvédi diplomát nyert, mely még ugyanazon évben a vármegye közgyűlésén kihirdettetett. De ugyanakkor az alakuló nemesi fölkelő seregbe sorozták és itt hadnagyi rangra emelték. A katonáskodásból megtérve, az ügyvédi pályán működött.
László fia, Péter 1812 máj. 17-én született. 1838-ban ügyvédi diplomát szerzett és 1846-ig mint ügyvéd működött, a midőn a vármegye első alügyészévé választotta. 1848-ban az uj magyar minisztériumtól a hivatalos közlöny rendes levelezőjének neveztetett ki. Ugyanezen évben a megye tiszti főügyészévé választatott és a minisztérium e minőségében közvádlóvá nevezte ki. Mint ilyen működött az 1849. évi ápr. hóban Madarassi Miklós kassai térparancsnok elnöklete alatt Kassán ülésező vészbizottságban is. A szabadságharcz leveretése után Kassára internáltatott, honnan kiszabadulván, az elnyomatás ideje alatt Kenyheczre vonult, s ott neje és saját szerzeményű birtokában gazdálkodva, csendesen várta a jobb napok elérkeztét.
Elérkezvén az 1861. évi alkotmányos korszak, a megye főjegyzőnek választotta meg, de már az 1862.
évben a provisorium beálltával ismét kenyheczi magányába költözött, honnan csak 1867-ben lépett ismét a közügyek terére, a midőn őt megyéje másod alispánná és törvényszéke elnökévé választotta. 1868-1875-ig a kassai jogakadémia államvizsgálati bizottságának elnöke volt, 1871-ben a kassai kir. törvényszék elnökévé neveztetett ki, mely hivatalát 1876-ig viselte, a midőn nyugalomba vonult.
A közpályán kívül élénk részt vett ref. egyháza ügyeiben is, hol mint a sárospataki főiskola igazgatótanácsosa, egyházmegyei és egyházkerületi tanácsbíró, 1880-ban a Budapesten tartott konventi gyűlésben és 1881-1882-ben a debreczeni zsinaton mint választott képviselő működött.
Fia, László, 1872-ben törvényszéki aljegyző, 1877-ben kassai aljárásbíró, 1882-ben kir. törvényszéki bíró és 1895-ben kir. táblai bírói jellegű és dijazásu t. bíróvá neveztetett ki.
A leszármazási tábla következő:
Sóka. Czímerlevelet I. Leopold adományozott Bécsben 1687. ápr. 15-én Sóka Istvánnak, nejének Szabó Zsuzsannának és gyermekeinek: Andrásnak, Mihálynak és Erzsének. Kihirdették 1687-ben Sátor-A.-Ujhelyben. A czímer: kék paizsban, zöld alapon, férfiú, veres ruhában, balját csípőjére teszi, jobbjában metsző kést tart, melylyel az előtte levő karóra felfutott szőllö-tőkét metszi. Sisakdísz: fehér galamb, mely csőrében zöld szőllöágat tart.
A leszármazás néhány izen ez:
Mihály, kinek neve az armalisban is benne van, Zemplénmegyéből átszármazott Torna-Vendégibe és megyénk kötelékébe lépett.
Soltész I. Czímerlevelet I. Leopold adományozott Bécsben 1666 ápr. 14-én Soltész Márton, György és Gergely testvéreknek, s Tarkos Mártonnak. 1 Abaujm. ltár nemesi iratok 921. sz. Az adományozott czímer ösmeretlen.
Az 1745. évi nemességi nyomozat a családot Felső-Kásmárkon találja.
Soltész II. E családot III. Károly nemesítette meg Soltész János személyében, kinek Pozsonyban 1714 okt. 21-én czímerlevelet adományozott. Ez armalisban a czímer: kék paizsban, zöld alapon, fekete lovon ülő, veres ruhás, fekete tollas, kalpagos férfi, jobbjában görbe kardot, baljában kantárszárat tart. Sisakdísz: két ferdén helyezett zászló között, mely közül a jobb oldali arany-veresben, a baloldali ezüst-kékben osztott, pánczélos hajlott kar, markában görbe kardot tart, melyre ezüst holdsarló van illesztve.
A nemességszerzőtöl kezdve, napjainkig a családfa következőleg származik le :
A család tagjai többnyire megyei hivatalokat viseltek. III. János és IV. János alispán, I. Gábor, és II. Gábor főszolgabíró volt, az akkor még különálló Torna vármegyében.
Soós (Sóvári). Ősrégi család a Boxa nemből.. Törzsőse Simon, a mondák Miczbánja, kinek neje a rege szerint egyszerre hét fiúnak adott életet. Ezen rege - Czeglédi István, kassai prédikátor egyszerű szavaival elbeszélve - következő: „Ezen vitéz gróf Miczbánnak felesége sok ideig lőn magtalan. Kinek szeme eleiben, midőn egy kettős gyermeket ölében viselő szegény asszony akadott volna, alamizsnáért reménkedvén a föasszonynak, igy szóla neki a gróffné: „Soha nem hiszem, hogy ennek egy urától lehessen e két gyermek". Mely mondásáért megfeddeték ugyan urától, de ü mégis igy beszél vala: „ha énnékem két gyermekem lenne egyszersmind, bár soha nem hinné el kegyelmed, hogy én jámbor asszony vagyok". Mi lesz? Isten az asszonyt egyszersmind hét gyermekkel látogatá meg, kik közül az egyiket hagyá meg az asszony s az hatát egy asszonyi állattul elrekkenteni küldé. De szemlélyed itt is Isten gondviselését! Gróff Miczbán szinte akkor érkezik haza a mezőröl, mikor az asszony, az hat szép gyermekeket viszi. Megtudakozza azért tüle mit emel? amaz ételnek mondja, de mikor maga lováról leszállott volna, valóságban megtudá a dolgot, mint legyen. Külön, külön való hellyeket rendel azért mind az hat gyermekeknek, dajkákat fogadván nékiek, kiknek is fenyíték alatt meghagyá, hogy senki e dolgot idő nap előtt ne tudná. Annak utánna, mikor már a gyermekek futosok, három vagy négy esztendősök volnának, bizonyos nap vendégséget szerez a gróff s eleibe viteti az otthon való egy gyermeknek köntöséhez hasonló ruhákban felöltöztetett hat szép gyermekit. így szólittya azért meg feleséget: „Akarnád-e ha mind ez hét gyermek a mienk volna?" az asszony így felel: „Bizony akarnám Uram!" Tovább megyen gróff Miczbán s igy szól: „Mit érdemel az olyan asszonyi állat, ki ilyen hat gyermeket elvesztene!" így mond felesége: „Bizony uram, halált érdemlene". Veszi eszében az asszony szörnyű vétkét s térdre esvén ura előtt, kegyelmet kér fejének. Annakutánna bizonyos helyekre szállitván mind hét fiait, kit micsoda faluba letelepített, onnan neveztetett". 1 Czeglédi: Siralmas szarándokjárásból hazaérkezett, Malach doktornak pajtársi szóbeszéde ny. 1659. Ajánlólevél 4-7. Ezen monda mint magyar monda, nem tartható eredetinek. A Welfok törzséről, Altdorfi Isenbarch grófról és nejéről Irmaentrautról, Hildegart császárné testvéréről, hasonló rege szól, kinek egyszerre 12 gyermeke volt. (787-ben). Hasonló rege olvasható a Saulhaimi Hund s a salzburgi gróf Hund családok történetében.
Ezen rege az okleveles bizonyítékokkal annyiban egyezik, hogy Simon comesnek, a rege Miczbánjának a valóságban is, ha nem is egyszerre született hét, helyesebben hat fia volt. Ezek közül Tamás, az eszenyi Chapi, Boxa a Zerdahelyi, Detre a Gálszéchi, György a soóvári Soós, Simon a Zrittei (Szürthei), Dénes a Bocskai és Agócsi-családok őse lett. 1 Ezen adatok összeállítását Soós Elemér t. barátomnak köszönöm, ki mint családjának hivatott történetirója, gyönyörű munkában irta meg annak történetét. A hetedik fiút Demetert némely történészek egy „Kövesdi" nevű család ősének tartják, de ez már azért sem lehető, mert ezen Demeter, szintén némely irók szerint, 1271-1281-ig mint a convent Őre Leleszen élt s ott is halt meg magtalanul s teteme a templom sírboltjába temettetett. 2 Nátafalussi: Lelesz története. Legvalószínűbb, hogy ezen hetedik - Demeter nevű fia -a valóságban nem is létezett. Oklevelek nem említik s emlegetését valószínűleg a fent előadott mondának lehet betudni, mely egy hetedik fiút is szükségessé tett. Mivel hat tényleg is volt, e hetediket nem volt nehéz kozzájuk önkényesen felvenni, de mely a geneologiai kritikát nem képes kiállani.
Simon fiai között legkiválóbb volt György mester, a Soósok őse, IV. László király kitűnő hadvezére, ki érdemeiért 1825-ben a sóvári uradalmat nyerte adományba, 3 Soós ltár, Wagner Dipl. Sáros. 293. hol 1288-ban felépítette Sóvárt, 4 U. o. Fejér C. D. VI 2. 150. Wagner dipl. com. Sáros 310. s mint Szabolcsmegye főispánja és Sárospatak várnagya 1305 körül meghalt, János és Péter fiait hagyván hátra, ez utóbbitól származott le a ma is élő család, mely mai nap az egyedül élő a Boxa nemzetségből.
A Soós család tehát tulajdonképen sárosmegyei, s megyénkbe csak 1700 körül költözött, a miért annak fényes multu, régibb történetét mellőzve, leginkább csak ez időszaktól tárgyaljuk leszármazását is, az oldalágakat mellőzve, csak a megyénkbe települt ágát adjuk az első őstől kezdve, mely következő :
A Soós-családból Soós István és neje Váradi Anna akkor származtak Abaujba,. midőn a család a soóvári uradalmat és sóbányákat elvesztette. Ugyanis 1567 ápr. 1-én Miksa király meghagyja a szepest kamarának, hogy a királyi jövedelmek és ezek között a sóaknáknak törvényszerinti kezelésére kellő gondot fordítson. Ebből kifolyólag Czobor Imre nádorhelyettes megbízatott, hogy Sóvár községben határjárást tartson, s a Sós-családot szólítsa fel arra, hogy a sóvári uradalmat és sóbányákat illő csere mellett, a királyi kincstárnak engedje át. 1 Wenzel G.: Magyarország bányászatának története.
A Soós-család ezeket átengedni nem volt hajlandó, s 1575-ben Chernel Tamás nádori ítélömester által azok átengedésére bíróilag intettek, s midőn ennek sem volt foganatja, 1576-ban a kincstár rendes pert indított a család ellen. A per soká húzódott, 1592-ben a kincstárra kedvező Ítélet hozatott, daczára a család ellenkező törekvéseinek, végrehajtás utján a sóbányákat királyi monopoliummá tette és a családot 1753-ban kényszer utján nagyobb pénzösszeggel kielégítette.
A táblázaton álló Soós János még sárosi főispán 1647-ben. Fia: György, a Wesselényi-féle összeesküvés gyanújába keveredett és Bocskai István zemplénmegyei főispánnal együtt fogságba került, 1670 jul. 11-én Eperjesen, aug. 7-én Korothnokon, aug. 9-én Kassán, aug. 31-én Sároson, majd ismét Eperjesen, Lőcsén és végre szept. 20-án Lapispatakon ellenök a vallatás befejeztetvén, Soós Györgyre semmi terhelő bizonyíték elő nem került, s 1671 nov. 9-én szabadlábra helyeztetett, de a Bocskaihoz intézett levelek miatt vagyonának kétharmad részét a fiskus lefoglalta. 1 Pauler: Wesselényi és t. összeesküvése II. . . .
Fogolytársa: Bocskai István Erdélybe menekült, s ő csatlakozott hozzá és vele volt ennek 1672-ben bekövetkezett haláláig. Az elhunyt Bocskai - Soós Györgyre hagyta birtokait, - s Thököli Imre 1683-ban elrendelte, hogy azok neki, mint végrendeleti örökösnek, átadassanak. 2 Soós cs. ltára.
Györgynek fia János 1703-ban II. Rákóczi Ferencznek volt ezredes főkapitánya, s 1704-ben Eperjest, Wilson hadai ellen védelmezte. Ezen ág fiában, Istvánban kihalt. János testvére István volt, ki második nejével Váradi Annával Abaujmegyébe költözött, hol fia, László már 1734-ben alispán volt. ő építette fel romjaiból a nádasdi templomot, melyet még csúcsíves stylben 1478-ban a Czéczei-család építtetett. Ezen László utódokat nem hagyott. Testvérének, Ferencznek Vatthai Judittól származott fiai közül Ferencz és Sándor két ágra osztották a családot.
Sándor fia: György 1801-ben szolgabíró a megyében, majd 1810-1821-ig táblabíró. Meghalt 1832-ben, eltemették Nádasdon a családi sírboltba. Fiai közül: Ágoston, Abaujmegye táblabirája, s 1833-ban Kassa város díszpolgárává választotta. 1848-ban mint nemzetőrkapitány részt vett a kassai ütközetben, aztán Mészáros, táborában mint futárt alkalmazta, hol karja eltört, mi miatt kénytelen volt visszavonulni, s a szabadságharczban többé részt nem vehetett.
Részes volt az 1853-ban Kossuth által rendezett mozgalomban is. Végső éveiben Tolcsván lakott, hol nagyobb szabású bortermelést és kereskedést tervezett, de a terveknek 1855-ben bekövetkezett hirtelen halála véget vetett. Testvére, Sándor, katonai pályán kezdte 1826-ban a Máriássi gyalog-ezredben mint hadapród, 1828-29-ben Abaujmegyéből kir. testőr. 1848. évben nemzetőri őrnagynak neveztetett ki, részt vett a kassai ütközetben, később bujdosott, majd fejére dij tűzetvén ki, önként jelentkezett, s kegyelmet kapott. A szabadságharcz után egy ideig mint főszolgabíró működött, sok embert megmentvén a visszatorlás körmei közül. Végső éveiben selyemtenyésztéssel foglalkozott, sok elismerést nyerve működéséért. Meghalt 1879-ben.
Fia, Elemér szintén katonai pályán haladt. 1866-ban 22 éves korában, a custozzai csatában kiváló magatartásáért elismerésben részesült és főhadnagygyá neveztetett. 1869-1872-ig a m. kir. testörségnél volt, 1873-ban a honvédséghez osztatott be, hol 1874-ben századossá, hadi éremmel kitüntetve, 1883-ban őrnagygyá, 1889-ben alezredessé. 1891-ben a 18-ik honvéd ezred parancsnokává és ezredessé léptették elő. 1893-ban nyugalomba vonult.
Irodalmi munkásságának termékei a hadtörténeti közleményekben és a Turulban jelentek meg. leirva amabban a morvamezei csatát, ebben családja czímerét és adalékokat családja történetéhez.
Érdekes a Soós-család czímerkérdése is. Legrégibb czímertani adalék. Zsigmond király 1418 márcz. 6-án Konstanzban kelt czímeradományozása Soós Miklós. László fia. unokatestvérei Simon és László. János fiai és Péter. György fia részére. Ebben a czímer, balra dőlt kék paizsban leveles koronából előtűnő balra néző szőke női fej, arany kosszarvakkal. Sisakdísz: a paizsalak ; takarók : kék-veres.
Az oklevél azt is megemlíti, hogy e czímert viselték az adományozottak ősei is.
Ezen czímer leirt állapotában vagy szégyen-czímernek, vagy olyannak tekintendő, melyen szörnyalak képezi a czímeralakok Az előbbi eset kizártnak tekintendő. mert egy szégyen-czímernek újra adományozását nem kérték volna az utódok. A másik eset inkább elfogadható, mert szörny-alakok, mint czímeralakok nem ritkák a külföld heraldikájában. Magyar czímerekben nem igen jönnek elő.
Azonban ezen ősi czímer kérdésének legvalószínűbb megfejtése az. hogy a Boxa nemzetségnek és így a Soós-családnak ősi czímere is eredetileg a paizsban két kosszarv lehetett és sisakdíszül női alak alkalmaztatott az ősi czímeralakok viselésére. Van arra is bőven példánk, hogy szarvakkal fegyverzett czímerállatoknak szarvait használták fel sisakdíszül, vagy közvetlen a sisakra illesztve, vagy segéd sisakdísz felhasználásával.
A sisakdísz később, tetszetős voltánál fogva, a paizsba is bejuthatott és ilyen alakjában erősítette azt meg Zsigmond király, mint ősi czímert, 1418-ban.
Zsigmond király tizennégy nappal később. 1418 márcz. 19-én ujabban czímert adományozott Chapi Andrásnak és véle a többi Boxa ivadékoknak, köztük a soóvári Soósoknak is. Ezen czímer: dőlt, kék paizsban ágaskodó arany oroszlán, mely jobb első karmával egy elölről, szemein átlőtt, vértől csepegő ezüst nyílvesszőt tart. Sisakdísz: a paizsalak; takarók: kék-arany. A paizsot arany sárkány köríti, a sárkányrend jelvénye, melynek az adományos Chapi András tagja volt.
A sóvári Soósok ez utóbb adományozott czímert sohasem használták. Megmaradtak az előbbinél. A nemzetség többi ágazatai a Bocskaink, Szürthiek. Chapiak. Szerdahelyiek az utóbbit használták, de legtöbbnyire nagyon elferdített állapotban, mely alól még Bocskai István fejedelem érmei, s pecsétei sem képeznek kivételt.
A sóvári Soósok a XVII. század végétől napjainkig a következő czímert használják: kék és veresben hasított paizs, elöl leveles koronából növekvő meztelen női alak, arany kosszarvakkal, leomló szőke hajjal, hátul arany oroszlán, jobb karmában görbe karddal. Két sisak. I. a paizsalak női alakja; takarók: kék-arany; II. az ország almája, arany kereszttel; takarók: szintén kék-arany. A két sisak között hatágú arany csillag.
Hogy ezen czímer a Zsigmond király két armalisában adományozott, két különböző czímer összevonása, bizonyítja az is, hogy a czímerpaizsot arany sárkány köríti, miként a Chapi András czímerének paizsát.
Sóvári. Czímerlevelet Rudolf adományozott Prágában 1587 ápr. 30-án Sóvári Mártonnak, mint főczímerszerzőnek és mint mellékczímerszerzőknek: nejének Király Katának és leányának: Juditnak, testvéreinek: György és Imrének, továbbá Király Ambrusnak, nejének Czobi Katának és fiának Istvánnak. Kihirdettetett 1588-ban Abaujmegyében, 1611-ben Sárosmegyében. Az adományozott czímer: kék paizsban, zöld alapon, arany oroszlán, első karmaiban ijjat tart; sisakdísz: czölöpösen állított veres mezű kar, markában három nyílvesszővel; takarók: kék-arany, veres-ezüst.
Az armalis szövege Sóvári Mártont „agilis"-nek jelzi. Agilis nemesnek azt nevezték, ki vagy nemes anyától származott, vagy, ki nemes nőt bírt feleségül, s mint ilyen, nemesi kúriát bírt és mint nemesi kúria tulajdonosa, nemesi jogokat gyakorolt, daczára annak, hogy személyére nézve nem volt nemes.
Márton 1589-ben Regécz várban tiszttartó volt, megvette Chjokássi Demetertől ennek desewházi praedialis részét, melybe nádori adomány alapján még ugyanezen évben ellentmondás nélkül beiktattatott. De már 1597-ben a jászói konvent előtt ugyanezen részt Dóczi Ferencznek örökbe vallotta 600 magyar forintért.
Fiai 1611-ben szükségesnek látták, hogy Sárosmegye közgyűlésén is kihirdessék armalisukat, mert e megyében, Sóváron is közbirtokosak voltak és minden évben hozattak sót Idránkára, hol laktak.
Idránkai birtokukat 1727-ben örökbe vallották id. Patai Sámuelnek és feleségének, Udvarhelyi Máriának, s ez időtől a család a zemplénmegyei Csanálosra költözvén, kilépett a megye kötelékéből. Utolsó tagja a családnak tért ide vissza: Sóvári Kálmán, ki Szántón él.
A leszármazás következő:
