Felhasználási feltételek -  _©  - Terms of Use

• Kezdőlap
• Családkutatás
• Linkgyűjtemény
• Kiadványok
• Családtörténet fórum
• MaCsE fórum

1897

1897-1

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Közlönye

AZ IGAZGATÓ-VÁLASZTMÁNY MEGIacute;ZÁSÁBÓL SZERKESZTIK

FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ TITKÁR ÉS SCHÖNHERR GYULA JEGYZŐ

BUDAPEST

KIADJA A MAGYAR HERALDIKAI ÉS GENEALOGIAI TÁRSASÁG

MDCCCXCVII.

NEMZETSÉGI CZIacute;MEREK NYOMAI AZ EZREDÉVES KIÁLLIacute;TÁSON
(Tizenkét czímerrajzzal.)

Varjú Elemér úrnak, a Turul legutóbbi füzetében megjelent «Czímertani és sphragistikai emlékek az ezredéves kiállításon» czímű jeles dolgozata hatása alatt írtam az alábbiakat. A jeles értekezés, midőn nagy vonásokban, sok tudással megrajzolja a kiállítás összes heraldikai eredményét, ügyes kézzel kiszedegeti mindazt, a mi e szakban a legérdekesebb, legtanúlságosabb és legnevezetesebb.
E czikk annak szerény pótléka akar lenni, összeszedegetvén az egyes adatokat, melyek ezen fényes kiállításból nemzetségi czímereink tisztázására s megvilágítására vonatkozással bírhatnak. Különösen a bécsi államlevéltár kiállítása volt e tekintetben kiválóan fontos, mely a több százramenő gipszlenyomatokban másolt pecsétekben a régi magyar heraldikára vonatkozó becses és részben ismeretlen adatok hosszú sorozatát adta.
Sajnos, hogy ezen érdekes pecséttani emlékeket csak a tárló üvegén át, rossz világításban láthattuk, mely a tárló keretétől fedett szélső sorokat teljes sötétségben hagyta s jegyzeteinket a régiségeket néző látogatók sokaságában, zajában s gyakran azoktól lökdöstetve tettük.
Ez az oka, hogy kissé bátortalanúl nyúlok a tollhoz, hogy a tanulmányozás előnytelen volta írásomban nem helyes következtetésekre vezethet, de bízva esetleg a jóakaratú s nemzetségi czímereinkre üdvös helyreigazításokban, a következőkben adom ezek tisztázása körül tett észleleteimet.
Az Aba nemzetségre nézve kiváló fontosságú adat, hogy Nekcsei Demeter 1328. évből származó gyűrűpecsétje sast ábrázol._{1 Varjú E. id. m. Turul, 1896. évf. 149. 1. I. hasáb.} * Károly király hírneves tárnokmestere tehát magángyűrűpecsétjén saját nemzetsége czímerét használta s csak hét évvel később, 1335-ben kisért két pólyás pecsétje, melyek közérdekű kiadványait hitelesítette. Ez adat nagyban csökkenti a pólyás Aba czímerek fontosságát s nemzetségi tekintetben hitelességét s erősíti azon véleményemet, melyet az «Aba nemzetség czímeréről» írott értekezésemben_{2 Turul, 1893. évf. 49. 1.}* nyilvánítottam, hogy az Aba ivadékok czímerpajzsában a pólyák csak hatalmi állásuk jelvényeül szolgáltak. Hogy pedig a hatalom e jelvényével az utódok, sőt oldalági leszármazók is szívesen tüntettek, bizonyság reá szintén a kiállítás tárlójában Nekcsei Zsigmond pecséte 1402-ből, ki Demeter tárnokmesternek oldalági dédunokaöcscse volt, kinek czímerpajzsa a két pólyát mutatja.
A másik adat e nemesség czímerére nénai Kompolthy László kir. főpohárnokmester 1424. évi pecséte, melynek pajzsában a fél sas a sisakdíszen ismétlődik. A híres Kompolthy család czímerének eddig csak sisakdíszét ismertük, István országbírónak szintén 1424. évből származó sisakpecséte után._{3 Orsz. lt. pecséteinek lajstroma, VII. tábla, 28. sz.}*
Általában kevés az adatunk a Bő (Bew, Bw) nemzetség czímerkérdéséhez. De mivel a nemzetségi czímerek képezik alapját nemzeti heraldikánknak, kötelességünk e téren minden legkisebb adatot számba venni, feljegyezni, mert az ily csekélynek látszó apró adatoknak későbbi kutatások és fölfedezések adhatják meg a kellő értéket.
Az ötvösműkiállítás ismertetett meg elsőben a Thúz Ozsvát zágrábi püspök czímerével, mely egy XV. századból származó pásztorbotra s egy aranyozott ezüst szenteltvíztartóra volt vésve. E czímer: osztott pajzs; felül az osztási vonalból növekvő grif, alól leveles korona.
Ez adathoz a bécsi államlevéltár pecsétgyűjteménye egy másikat adott. Ez Messer István pecsétje 1402. évből, mely egy állat balra néző törzsét ábrázolja. A homályos pecsétből ki nem vehetjük az állat faját, nem tudjuk a fej oroszláné-e vagy griffé? De a két adatot egybevetve már találunk egy csekély kiinduló pontot ezen nemzetség czímerének tovább kutatására, mely eredetileg valamely állat alaktörzse lehetett.
Rendkívül érdekes a Buzád-Hahold nemzetségből származó István 1328. pecsétje,_{1 Turul, 1896. évf. IV: füz. I. tábla, 7. sz.}* mely háromszögpajzsban szarvakkal ellátott női mellképet ábrázol s ez sisakdíszül ismétlődik. Ennek megfejtésére nézve Varjú úr egy problémát állított fel, hogy a) miként lett a Buzád nemzetség czímerében az ökörfőből női mellkép? s b) mi összefüggésben van ez a Bebekek, Csetnekiek stb. czímereivel?
A probléma első részének megfejtését abban találjuk, hogy nézetünk szerint a Buzád-Hahold nemzetség czímere nem ökörfő, hanem csak két szarv volt.
Ezen nemzetségről Kézai Simon krónikájában azt mondja: «Buzád nemzetsége Meiszenből veszi eredetét, a wartburgi kerületből való nemesek.»_{2 Szabó K. fordítása, 89. 1.}* A bécsi képes krónika így ír:_{3 Emich G. kiadása, XXVI. 1.}* «Buzád nemzetségét István király, II. Béla fia hozta be Magyarországba. az Orlamundi grófok közöl valók.»
Ezen két adat kétségtelenné teszi azt, hogy ezen bevándorlott nemzetség régi német eredetű volt. A bécsi krónika e nemzetség czímerét is adja, mely egy meg nem határozható tárgyból, – mely lehet veres sapka alakú föveg, de lehet a koponyacsont felső része is – kinyuló két szarvat ábrázol. Azonban az ökörfejnek e czímeren semmi nyoma sincs. (1. sz.)
A leírt czímeralak, régi német nemzetségeknél, azon ős-germán szokásra is visszavezethető, mely szerint ezek megnyúzván az elejtett vadak bőrét, annak fejbőrét füleivel és szarvaival együtt fejdíszül viselték. Ujabban a német heraldikusok egynémelyike ellen van ezen elméletnek, de e mellett bizonyít a német heraldikában annyira kedvelt sisakdísz: a bivalyszarvak, melyek valódi német specialitásnak nevezhetők. A magyaroknál a szarvak – mint czímeralak – ismeretlenek voltak s a Hahold nemzetség tagjai – czímerük értelmesebbé tétele végett – e szarvakat egy ökörfejre tették, vagyis ősi czímerüket mint ökörfejet használták. Erre nagyon korai példáink vannak. Ilyenek Buzád bán pecsétje 1250 körül, fiának Trisztánnak «Tristanus me misit» köriratú ismert pecsétje, továbbá az ezen nemzetségből származó Csányi Csák főpohárnok, főtárnok és főkamarásmester 1268. évből származó pecsétje, az országos levéltárban. Mindhárom pecsét ökörfejet ábrázol szarvai közé tűzött kis, alól hegyes kereszttel. A XVI. század végén kihalt Lindvai Bánffy család czímere végre a mellett bizonyít, hogy a bivaly vagy ökörfő, mely néhol koronából emelkedő törzszsé alakult, ezen nemzetség állandó czímerévé változott.

1. sz.

2. sz.

Azonban, hogy ezen nemzetség ősi czímere eredetileg a két szarv volt, erre a bécsi krónikánál már több mint félszázaddal régibb adatunk van, Pance (Ponic) comesnek, Gergely fiának, Arnold comes testvérének pecsétje 1250-ből az orsz. levéltárban, mely férfi fejet s nyakat ábrázol, bajuszszal és szakállal, melyre a bivalyfejbőr van illesztve, füleivel és szarvaival együtt (2. sz.).
Másik heraldikai bizonyítékot a bécsi képes krónikába festett czímer, a harmadikat a kiállításon közszemlére kitett István-féle pecsét 1328-ból szolgáltatja.
Ez utóbb felsorolt adatok bizonyítják, hogy azon korban, melyből István pecsétje származott, a nemzetség tagjai még jól ismerték az ősi czímer jellegét. Erre mutat a bécsi krónika egykorú adata is, s ez ősi czímer jelvényeit, helyes heraldikai érzékkel sisakdíszül egy segéd sisakdíszre egy női törzsre alkalmazták s előállott a szarvakkal ellátott női mellkép, mely a pajzsba is utat tört magának. És erre volt is ideje, mert a sisakdíszek már a XIII. század elején divatba jöttek. Hartmann von der Aue és Eschenbachi Wolfram (1197–1210) már czímerekkel ékített sisakokról énekelnek._{1 Valószínű, hogy a XIII. század első éveiben még csak festett sisakokról beszélhetünk, melyen a festmények a czímerpajzs alakjait ábrázolták, de a XIII. század közepén a valódi sisakdíszeket is széltében használták Németországban. Nálunk a XIII. század harmadik negyedében van első nyoma, Franczia- s Angolországban csak a század végével.}*
A probléma második részére már az első részére adott válasz megadja a feleletet. A leánytörzs úgy a Buzád, mint a Bebek, úgy a Csetneki, mint a Fogách czímernél (erről alább bővebben) segéd-sisakdísznek tekintendő. De kétségtelenül annak tekintendő a Boxa nemzetségből származó Sóvári Soós család mesés czímere is, mely eredetileg a pajzsban két kosszarv lehetett és sisakdíszül női törzset alkalmaztak az ősi czímeralakok viselésére. (3. sz.) A sisakdísz később tetszetős voltánál fogva a pajzsba is bejutott s ilyen állapotában erősítette azt meg Zsigmond király mint ősi czímert 1418-ban. E feltevés, – mely több mint valószínű, mert több példa erősíti a külföld heraldikájában következetesen közel vezet a Boxa nemzetség ősi czímerének megismeréséhez.

3. sz.

* * *

A Hunt-Pázmán nemzetség ősi czímerére nézve új adat Endrédi Zovárdffy András szatmármegyei követ pecsétje 1439-ből, melynek czímerpajzsa balharánt helyezett fölfelé irányúló holdsarlót mutat, szárai között a csillag csak mint tisztán ki nem vehető domborodás látszik.
II. Lajos királynak a Forgách család részére 1525-ben adományozott czímere szintén a nemzetségi czímerek rovatába tartozik, mert az adományos család a kiterjedt Hun-Pázmán nemzetségből származott.
A Forgách család ősi czímerére vonatkozó legrégibb adat az 1299. évből származik, s ez Tamás nyitrai és barsi főispánnak pecséte,_{1 Arch. ért. 1891. évf. 353. 1.}
* ki Andrásnak – Béla herczeg udvarmesterének, – ez Ivánkának s ez végre Ivanchnak a Forgách család első ismert ősének volt fia, ki a XII. század végén s a XIII. elején élt. A pecsét alakja – pajzs nélkül – egy jobbra fordult holdsarló.
Sajátságos, hogy a Hunt-Pázmán nemzetség két legelőkelőbb ágazata: a szentgyörgyi és Bazini grófok s a Forgáchok, mintegy megosztoztak a nemzetség ősi czímerképén. Amazok a csillagot, ezek a holdsarlót fogadták el s a Forgáchok holdsarlójának helyzetéről ítélve – az 1299. évből származó pecséten – valószínű, hogy a nemzetség ősi czímerében azon helyzetben állott egymáshoz a két égi test, mint a hogy az a bécsi krónikában lefestve van, t. i. a félhold a csillagot balról kerítette.
Tamás comes pecsétjétől számítva, több mint egy század mult el, míg a Forgách családra vonatkozó egy másik pecséttel találkozunk. Ez Forgách Péter főajtónálló 1411. évből származó sisakpecsétje,_{2 Századok, 1880. évf. 485. 1.}
* mely két egymással szemben álló holdsarlót tüntet fel, egy koronás női törzs halántékára illesztve.
A czímerelfajulás szembeszökőbb példáját a magyar heraldikában alig találjuk, mint a Forgách családnak három különböző korból feltüntetett következő három czímerén.
a) Az ősi czímer: a pajzsban jobbra fordult félhold, sisakdísz: egymással szemközt álló holdsarló, egy koronás női törzsnek, mint segédsisakdísznek halántékaira illesztve. (4. sz.) Az egész Tamás főispán 1299. évi pecsétjéből és Forgách Péter főajtonálló 1411. évi sisakpecsétjéből összeállítva.

4. sz.

b) II. Lajos czímeradománya 1525. évből. Ez látszólag a fentebbi sisakdíszenek pajzsalakká emelése, de a valóságban még annál is több, mert a holdsarlók lebegőkké lettek. Ezáltal a női törzs megszűnt segédsisakdísz lenni, főpajzsalakká lett, melynek az ősi sisakdísz holdsarlói csak kiséretét képezik. (5. sz.)

5. sz.

6. sz.

c) A Forgách család most használt czímere, melyben a koronából növekvő meztelen koronás női alak az egyedüli czímeralak. A régi nemzetségi czímer motivuma a sisakdísznél teljesen eltűnt s a pajzsban a főalakot kisérő csillag jobbról s félhold balról csak úgy tekintendő, mint a XVII. s XVIII. század szokásos chablonszerű toldalék, hogy vele a pajzs üres részei kitöltessenek s a czímerképeket élénkebbé tegyék (6. sz.)

* * *

A Pécz nemzetség czímerére elég egybevágó heraldikai bizonyítékunk van, hogy azt kétségtelenül meghatározhassuk. Már elébb ismeretesek voltak Márton alországbíró pecsétje 1295. évből, Marczali Miklós erdélyi vajdáé 1403-ból, Marczali Imreé 1441-ből és Marczali Jánosé 1457-ből.
Ezen pecsétek czímerpajzsai mind egy keskeny harántpólyát mutatnak. Sisakdísz a Marczali Imre és János pecsétjén van s ez zárt szárny. Az utóbbiéra – mely az ősi czímer tükörképét mutatja – a pajzsalak van illesztve.
Ezen eddig ismert adalékokhoz a bécsi államlevéltár pecsétgyűjteménye két újabb adattal járult. Egyik Tamás csejthei várnagynak –az Apponyi család ősének – 1328. évi pecsétje,_{1 Varjú id. czikkének melléklete, I. tábla, 8. sz.}
* a pajzsban keskeny harántpólyával, a másik berekszói Hagymás László pecsétje az 1439. évből, ki a dőlt háromszögpajzsban szintén a Pécz nemzetség keskeny harántpólyáját viseli, de sisakdíszét egy (nem ragadozó) madár képezi.
E családnak ez másik leszármazója, berekszói Hagymás Miklós erdélyi alvajda nyolczvan évvel később 1519-ben, nálunk a heraldikai hanyatlás legszembeötlőbb korszakában, már elhagyta a keveset mondó keskeny harántpólyát s czímerébe a hosszúfarkú kis madarat bevette és azt egy liliomos koronára illesztette._{2 Ez utóbbi adatot dr. Csánki Dezső úrnak köszönöm, ki H. M. pecsétjét az Orsz. lt. Dipl. 29,973 sz. okleveléről volt szíves velem közölni.}
*
Az ehhez hasonló heraldikai önkények nehezítik meg nálunk nagyon a nemzetségi czímerek tisztázására tett kutatásainkat.
A kiállítás heraldikai részének egyik legérdekesebb darabja a Vay családnak Zsigmond királytól 1418-ban Konstanzben adományozott czímerlevele volt. Ezen czímerlevélről előzőleg is volt már tudomásunk, de csak néhai Deák Farkasnak a berkeszi levéltárról tett jelentéséből,_{3 Századok, 1876. évf.}
* hol az évszámot hibásan 1414-re tette s hol feljegyezte ugyan az armalis hátára később irott eme szavakat: «Nem kell nekünk nemes levél, nincs erre szükség a Vay familiában», de belül a czímerleírásról megfeledkezett.
E czímerlevél tárgyalása nem tartozik ugyan a Pécz nemzetség czímeréről irottak sorába, de ha a Vayak ezen régibb 1418. évi czímeradományát az 1507. évi Vay-Ibrányi-féle czímerbővítéssel egybevethetjük, azonnal megtaláljuk az okozati összefüggést.
Az Ibrányi család, – mint tudjuk – a Pécz nemzetségből származott. Egyházas-Ibrányt 1322. évben nyerték adományba I. Károly királytól a Pécz nemzetségből származott Gergely fiai: Lukács és Gergely, kik az Ibrányi család őseinek tekintendők. Az így alakult család mindjárt az alapítókban, vagy – mi valószínűbb – azok fiában kihalt s az utolsó leány-ivadékot, a fiusított Margitot 1414. év táján Vay István nőül vevén, annak nevét is felvette s az újabb Ibrányi családnak lett megalapítója, mely tulajdonképen a Vajai Vay családnak egyik ágazata.
A kétnevű egy család némely tagjai, Vayak és Ibrányiak vegyesen, II. Ulászló királytól Budán 1507 február 3-ikán czímerbővítést nyertek.
A bővített czímer leírása következő: kék pajzsban, zöld alapon természetes színű aranynyal fegyverzett szarvas lép, jobb szeme fölött, fejében ferdén fúródott nyilnak arany tollai látszanak, az 1418. évi Vay czímer), a szarvast fenn jobbról, hétágú arany csillag, balról ezüst holdsarló kíséri, az egész felett felül veres rózsával, alúl arany liliommal rakott arany szegélyzetű ezüst balharánt keskeny pólya vonul el. Sisakdísz: zárt fekete szárny. Takarók külömböző színűek.
Ha ezen bővített czímerből kiveszszük a Vayak 1418. évi szarvasát, a heraldikai czafrangokat: a csillagot s félholdat, a rózsát, melyet az oklevél szavai szerént Vay László nicomediai püspök, s a liliomot, melyet Ibrányi István érdemeiért adományozott a király, a megmaradt rész: a pajzsban harántpólya, sisakdíszül a zárt szárny a Pécz nemzetség ősi czímerét tünteti fel. (7. és 8. sz.) Igaz, hogy a pólya balharánt van helyezve, de a czímerfestő megfordította a Vayak balraugró szarvasát is s mindkét czímernek tükörképét adta, de meghagyta a sisakdísz helyzetét, mely minden heraldikai jóízlés ellen a pajzsalakkal ellentétel helyzetben áll.
E czímerbővítés, ha adatai hitelesek – útba igazít részben a Pécz nemzetség czímerének színeire nézve is. Ebből kitűnik, hogy a harántpólya színe fehér, a sisakdísz zárt szárnya fekete, csak a pajzs színe marad előttünk ismeretlen.

7. sz.

8. sz.

A pécsi székesegyház régi sírkövei között van Alsáni Bálint pécsi püspök és bibornok síremléke 1408. évből. A sírkő a püspököt egész alakban, teljes főpapi ornatusban ábrázolja, a sírkő jobb felső sarkára a főpap czímere van vésve, mely koczkázott pajzsfő alatt a jobb felső sarokból, felhőből kinyúló jobb kart ábrázol, tövis rózsaszárat tartva, melyen három kinyilt rózsa van. (9. sz.) E sírkövet elhúnyt tudósunk Dr. Henszelmann Imre ismertette a «Mittheilungen der Centralcommission» XVI. k. 14. lapján, hol a sírkő legendáját következőleg adja:
«Hic iacet reverendissimus pater dominus Valentinus, tituli sancte Sabine presbiter, cardinalis, gubernator ecclesie quinque ecclesiensis, filius quondam Johannis bani filii Lugrethi palatini de alsan de genere Zenthe-Maguch obiit autem in festo beate Elisabethe regine anno domini M.CCCC.VIII.»

9. sz.

A sirkő felirata mutatja, hogy az Alsáni család a Szente-Magocs nemzetségből származott s hogy az elhúnyt biboros büszke volt előkelő származására, midőn a legendában atyja a bán, s nagyatyja a nádor nevét is megörökíti s megjelöli ősi nemzetségének nevét is oly korban, mikor a családnevek maradandóbb használata ezt már fölöslegessé tette. Feltehetjük róla, hogy ismerte nemzetsége czímerét is, melyet sírkövére vésetett.
A czímer a sírkövön kissé kopott, a pajzsfő heroldalakja nem vehető ki tisztán, de az elmosódott részleteket kellőleg megvilágítja ugyancsak Bálint püspök pecsétje az országos levéltárban, melynek czímerpajzsában, koczkázott hátúlsó félpajzsfő alól, felhőből kinyúló kar, egyszáron nyiló három rózsát tart. (10. sz.) E pecséten a kar ellenkező irányt mutat, mint a sírkő czímerén s a koczkázott hátulsó félpajzsfőben a pecsét vésője olyan herold alakot alkotott, mely a sok százra menő, a pajzs különböző számú, egyenes és görbe vonalakkal történt osztásából és hasításából származott – heroldalakok között a legritkább, alig föllelhető alak.

10. sz.

11.sz.

Ezen heroldalak ily alakjában aligha öntudatosan foglal helyet Alsáni Bálint czímerében, az inkább csak a pecsétvéső önkényes találmányának tekintendő, ki a pajzsalak három rózsájának tetszetősebb elhelyezése végett áldozta fel az első fél pajzsfőt. Erre megadják a bizonyítékot a sírkő czímerre s Alsáni János főpinczemesternek s a sárkányrend első lovagjai egyikének 1408. évből származó pecsétje,_{1 Orsz. levéltár pecséteinek lajstroma, VII. tábla, 32. sz.}
* mely mindkettő teljes pajzsfőt mutat. (11. sz.) De ez öntudatlan czímertörés egyszersmind azt is bizonyítja, hogy ezen koczkázott pajzsfő oly fontos motivuma volt az Alsániak czímerének, hogy annak a pajzsból kimaradnia nem volt szabad.
A czímer erősen jellemző, egyszerű, de jóhatású elrendezésével megfelel a heraldika és harczjátékok fénykorában dívott czímereknek, eltekintve belőle a külömben lényegtelen naturalistikus motivumokat: a pánczélos kart s a rózsák szárát és gyökerét. Ezek a már a XIV. század végén kezdődő naturalista irány függelékei s eredetileg a czímerben alól három stilizált rózsa lehetett.
Az országos kiállítás pecsétgyűjteménye a Makrai Benedek czímerében 1413-ból az Alsáni czímerhez most egy társat adott. E czímer: osztott, felül koczkázott, alúl három, száros leveles rózsa. (12. sz.)

12. sz.

Mint látjuk, naturalisztikus ezen czímerben is van, itt nem kar tartja az egy száron kinyilt három rózsát, itt külön, külön száron mintegy földből nőnek azok ki, de máskülömben ezen lényegtelen eltérések a két czímer teljesen azonos főjellegén semmit sem változtatnak.
Ha be tudnók bizonyítani azt, – miben a czímer-azonosságot tekintve nem kételkedhetünk – hogy az Alsániak és Makraiak egy nemzetség két külömböző hajtása. Azon esetben a két egyenlő czímerben a Szente-Magoch nemzetség ősi czímermotivumait is bírnók, mely vagy koczkázott paizs, vagy egy egyszerűen három rózsa volt, vagy mind a kettő együtt: osztott pajzs, felül sakkozott, alúl három stilizált rózsa.
És most végezek. Nem mintha tárgyamat kimerítettem volna, mert hiszen még nagy számban mutatja e pecsétsorozat az Ákos, Csák, Németujvári, (Héder) Hermann, Kadich, Gutkeled, Balog, Osl, Poki, Boxa stb. nemzetségek ősi czímerváltozatait, melyek mind megannyi fontos adatok ezen nemzetiségi czímerek tisztázásához, de mindez el sem fér egy szűkre szabott dolgozat keretében.
Hogy ezen sphragisztikai kincs nálunk marad s a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába megy át, erre nézve folyóiratunk t. szerkesztője múlt évi titkári jelentésében némi reményt nyújtott. Adja Isten, hogy ezen reményünk beteljesedjék!
CSOMA JÓZSEF.

A KISFALUSY CSALÁD LESZÁRMAZÁSA ÉS TÖRTÉNETE 1476-TÓL 1681-IG.
(Két czímerrajzzal.)

A már kihalt Kisfalusy család, melynek neve néha Kisfaludynak is iratott, egy törzsből származott az Ilosvayakkal; – közös ősük, Tatamér fia Ilosvay Maxim 1341-ben élt,_{1 Turul, 1896. évf.}
* s utódai közűl Karácson fia 1. András kezdette állandóan viselni a Kisfalusy nevet. 1457-ben_{2 Lelesz Statut. Litt. B. Nro 292. Anni 1457.}
* és 1460-ban királyi ember volt. 1454-ben beperelte testvéreivel Ilosvay Lászlóval és Györgygyel együtt Ilosvay Nán Miklóst és fiait Demetert és Jakabot Ilosva, Iloncza, Kisfalu, Rév, Karaszló és Puszta-Nagyforrás egyharmadának elfoglalása miatt._{3 Eredeti az Ilosvay ltárban.}
* Több adatot nem ismerünk róla. Ismeretlen családból származó nejétől, Margittól, a ki 1480-ban mint özvegy még életben volt, három fia maradt: Demeter, I. János és Mihály.
Mihály neve 1476-tól 1489-ig, I. Jánosé pedig 1476-tól 1501-ig említtetik. Utódai, úgy látszik, egyiknek sem maradtak.
Demeter 1475-ben, 1476-ban_{4 Lelesz, Actor. Nro 31. Anni 1476.}
* királyi embernek volt kijelölve. 1476-ban kiegyezett testvéreivel, valamint nagybátyjának Karácson Lászlónak fiaival Lászlóval, Jánossal és Miklóssal együtt Bilkey Andrással, Bilkey Istvánnal és fiával Mihálylyal, Rákóczy Istvánnal, Bilkei Gorzó Istvánnal és Lipcsei Mihálylyal, s minden eddigi egymás ellen folytatott pereiket kölcsönösen beszüntették._{5 Eredeti az Ilosvay cs. ltárában.}
* 1480-ban elfoglalta testvéreivel Jánossal és Mihálylyal édes anyjuk Margit beleegyezéséből Ilosván, Ilonczán, Réven, Kisfaludon, Puszta-Négyforráson és Borsován néhai Ilosvay Nán Miklós birtokait, melyeket pedig Ilosvay László és Miklós atyja idősb László 1460-ban örök áron szerzett volt meg, 1482-ben karácson ünnepe körűl pedig testvéreivel s a Bilkeyek, Lipcseyek és Rákóczy István segítségével megrohanta az Ilosvayak bilkei udvarházát, onnan minden barmot elhajtatott s minden ingóságot elvitetett, a mivel 1000 arany forintnál több kárt okozott; Báthory István országbiró parancsára 1483-ban vizsgálatot is tartottak Beregmegye alispánja és szolgabirái ezen ügyben, de a per hosszan húzódott el, mert még 1489-ben folyamatban volt, a midőn Demetert testvéreivel és társaival Rákóczy István, Bilkey János és Bilkey Györgygyel együtt egy-egy márka birságban marasztalta el Báthory István országbíró, erdélyi vajda és székely ispán, mert az Ilosvayak panaszára megidézve itélőszéke előtt nem jelentek meg,_{1 Eredeti az Ilosvay cs. ltárában.}
* arról azonban, hogy ezen per miként végződött, nem maradtak reánk tudósítások. 1488-ban nem tudni mi okból megölte Komlósy Tamást. Ezek után neve már nem említtetik. Három fia maradt: Karácson, István és András.
Karácson 1505-ben királyi embernek jelöltetett, de 1508-ban már nem volt életben, gyermekeiről sincs tudomásunk.
István 1508-ban, 1518-ban említtetik, utódait szintén nem ismerjük.
Andrást és testvérét Istvánt 1508-ban megidéztette Komlósy Tamás fia Mihály, atyjának a kisfalusyak atyja Demeter által még 1488-ban történt megöletése miatt. Ennél többet Andrásról sem tudunk, özvegye Margit 1546-ban még mint élő említtetik, de gyermekei neveit nem ismerjük.
Az eddig előadottakból a leszármazási tábla így állítható össze:

I. András dictus Karácson de Ilosva, utóbb de Kisfalu 1447–1464 † 1476 előtt (Margit 1480); Demeter 1475–1489 † 1518 előtt Kisfalusy de Ilosva; I. János 1476–1501; Mihály 1476–1489; Karácson 1505 † 1508 előtt; István 1508–1518; András 1508–1518 (Margit özvegy 1546)

Itt megszakad a családfa, s csak egy ismeretlen nemzedék után találkozunk Ferencz és II. János neveivel.
Ferencz mindössze is egyszer említtetik 1576-ban, többet nem tudunk róla.
II. János birtokos volt az ilosvai jószágokon kivel még Hetyenben, Borsován és Tivadaron is. 1570-ben Beregmegye táblabirája volt, 1576-ban pedig királyi embernek jelöltetett._{1 Eredeti az Ilosvay cs. ltárában.}
* 1572-ben zálogba adott Tivadaron egy telket 12 forintért Daróczy Szerafinnak._{2 Lehoczky Tivadar. Beregmegye monografiája, III. k. 768. 1.}
* 1588-ban ellentmondott Kúnmissey Lukács deák beiktatásának azon ilosvai, ilonczai, kisfalusi és bródi részbirtokokra, melyeket a Vitkai Ilosvay Jánostól vásárolt volt meg 1200 magyar forintért. 1595-ben már nem volt életben. Első nejével Oláh Katalinnal, Oláh László és Borsovay Borbála leányával Borsován is birtokhoz jutván, 1581-ben egy ottani udvarház és tartozékai birtokába lett beiktava nejével, fiával Lászlóval és Kóródy Jánossal együtt. Második neje Bilkey Orsolya volt, Bilkey Péter és Kricsfalusi Sztojka Anna leánya. Az elsőtől egy fia született, a már említett László, a másodiktól pedig két fia és egy leánya maradt: Miklós, György és Erzsébet, Ilosvay Görgyné.
II. Jánostól a leszármazást a család kihaltáig ezen táblázat mutatja:

II. János 1552 † 1595 előtt Nagy Ilosvai Kisfalusy (1. Oláh Katalin 1581 2. Bilkey Orsolya özvegy 1595); 1-től László 1581-ben kiskorú; 2-tól Miklós 1595–1528 Kisfalusy, máskép Ilosvay; Erzsébet (Ilosvay György); I. György 1600; Katalin 1631–1651 (1. Lipcsey Miklós 2. Újhelyi Ferencz); Gábor 1637 † 1653 (Kérsmárky Katalin özv. 1653); Zsigmond 1628–1630 †; Borbála 1648–1650 (idb. Zoltán Farkas); Fruzina 1650; Márton †; Zsuzsanna 1687–1701 (Pálóczi Horváth Pál 1687–1701); Borbála (Szakadáthy István); Zoltán Mihály; Zoltán Farkas 1701; Jodok (Józsa) 1701 szabolcsi alispán 1707–1711; Péter 1701; Péter 1615–1644 szolgabiró 1624–1636 alispán 1636–1644 (Lipcsey Anna); II. György † 1681-ben munkácsi főkapitány 1659, alispán 1667–1676 (Kellemesi Melczer Erzsébet 1645–1681 †; Borbála 1652 (Nábrády Miklós 1652)

Lászlo 1581-ben midőn atyjával, anyjával és Kóródy Jánossal be lett iktatva egy borsovai udvarház birtokába, még kiskorú volt, utóbb már nem olvasunk felőle semmit; lehet, hogy az ő fia volt azon Ferencz, a kit 1636 és 1651 között említenek némely adatok.
Miklós neve 1595-ben fordúl elő először. 1616-ban vizsgálatot tartatott unokaöcscsével Péterrel, valamint Ilosvay Karácson Annával Simai Mező Gáspár özvegyével és fiával Mező Péterrel azon ilosvai jószágok iránt, melyeket Joódy Márton birt volt, s utóbb Kunmissey Lukács deák kezeibe kerültek, annak magvaszakadtával pedig Ilosvay János szerzett volt meg magának, de a mely birtokoknak egyharmada a Kisfalusyakat és Joódy Mártont illeti. 1625-ben keresetet indított öcscsével Péterrel együtt Ilosvay Karácson Margit Szény János özvegye, Vinnai Eödönffy István, idősb Nagy Anna ellen néhai Ilosvay Karácson István birtokai végett._{1 Eredeti az Ilosvay cs. ltárában.}
* 1626-ban pedig egyezségre lépett Bilkey Erzsébettel, Daróczy Magdolnával és Uray Gáspárral a bilkei, dobrókai, szajkófalvi, lukovai, rákóczi, miszticzei, ökörmezei részbirtokok és a bilkei udvarház iránt. Az osztozó felek közötti atyafiságot a mellékelt tábla világosítja fel.

Bilkey id. György; Péter; ifj. György; Anna (1. Daróczy György 2. Gulácsy István); Orsolya (Kisfalusy János); Kisfalusy Miklós 1626; Ferencz; János; Erzsébet 1626; Daróczy Magdolna özvegy 1626; Gulácsy Zsófia (Uray....); Uray Gáspár 1626

Miklósnak két fia és három leánya maradt: Gábor, Zsigmond, Katalin előbb Lipcsey Miklósné (elhalt 1631 előtt), utóbb 1645–1650-ig Újhelyi Ferenczné, Borbála Csepei Zoltán Farkasné és Fruzina, a ki 1650-ben még hajadon volt.
Zsigmond 1630-ban Beregmegye táblabirája volt,_{2 Lehoczky Tivadar, id. m. I. k. 387. 1.}
* más adat nem maradt róla.
Gábor 1637-ben királyi ember_{1 Lehoczky Tivadar , id. m. I. k. 380. 0.}
* 1643-ban és 1651-ben pedig beregmegyei szolgabíró volt._{2 U. ott, I. k. 361. 1.}
* Nejétől Kérsmárky Katalintól, a ki 1653-ban özvegynek iratott, egy fia és két leánya maradt: Márton, a ki gyermektelenűl halt el, Zsuzsánna, Pálóczi Horváth Pálné_{3 Neve nem fordúl elő a Pálóczi Horváth család naplójában. (Monumenta hungariae historica. XXXI. k., 193. 1.)}
* és Borbála, Szakadáthy Istvánné.
I. Györgyről csak annyit tudunk, hogy 1600-ban királyi ember volt, de aztán nem sokára elhalálozott, egyetlen fiút hagyva hátra: Pétert, a kinek neve 1615-ben említtetik először; 1628-ban óvást emelt Daróczy Erzsébettel Homoky Pálnéval együtt egy tisza-szálkai teleknek Jándi Nagy Ferencz által szándéklott elzálogosítása ellen,_{4 Lehoczky, id. m. III. k., 711. 1.}
* 1640-ben nejével Lipcsey Annával egy szőlőt vett a munkácsi hegyen Morda Gáspártól 233 frtért._{5 Eredeti az Ilosvay cs. levéltárában.}
* Az 1624., _{6. U. ott.}
6. 1629.,_{7 U. ott.}
* 1630.,_{8 Lehoczky, id. m. I. k. 361. 1.}
* 1631.,_{9 U. ott.}
* 1633.,_{10 U. ott.}
* 1634._{11 Sajátkezű aláírása az Ilosvay cs. ltárában.}
* és 1636. években_{12 Lehoczky, id. m. I. k. 361. 1.}
* Beregmegye szolgabirája, 1636-tól 1644-ig pedig alispánja volt._{13 Eredeti az Ilosvay cs. ltárában}
* Közben 1626-ban mint táblabíró_{14 Lehoczky Tivadar, id. m. I. k. 387. 1.}
* említtetik, 1630-ban és 1638-ban pedig királyi embernek jelöltetett. Végre 1637-ben_{15 U. ott I. k., 371. 1.}
* és 1642-ben_{16 Beregmegyei jegyzőkönyv, 153. szám, 688. 1. Turul. 1897. 1.}
* követűl küldetett az országgyűlésekre. Nejétől, a már említett Bilkei Lipcsey Annától csak két gyermeke maradt: II. György és Borbála, Nábrády Miklósné.
Nem tudjuk kinek a leánya volt Kisfalusy Anna Dán Balázsné, a kinek leánya Dán Anna Szúdy Zsigmondné lett.
II. György egymaga állván már Ilosvay Karácson fiának I. Andrásnak ágán, az ilosvai uradalomnak mintegy harmadát birta, s azonkívűl a bilkei jószágokban is részes lévén, mint igen vagyonos és tekintélyes ember hivatalos volt Rákóczy I. Ferencznek Gróf Zrínyi Ilonával 1666-ban Zborón tartott lakodalmára, a hová Beregmegyéből még csak Gulácsy Ambrus akkori alispán, és Lónyay Gábor kaptak volt meghivást. 1651-ben, 1660-ban és 1667-ben királyi ember, 1662-ben_{1 Beregmegyei jegyzőkönyv, 153. szám, 688. 1.}
* táblabiró. 1659-ben Lóránthffy Zsuzsánna fejedelem asszony munkácsi főkapitánya,_{2 U. ott.}
* az 1667., 1670., 1671., 1672., 1675. és 1676. években Beregmegye alispánja volt._{3 Eredeti az Ilosvay cs. ltárában.}
* 1669-ben az eperjesi, 1670-ben pedig a beszterczebányai országgyűlésre küldetett követül._{4 Lehoczky, id. m. 1. k. 371. 1.}
* 1666-ban beperelték Ilosvay Gergely, István és György valami «Joódy» nevű «száz aranyos» ilosvai részbirtok végett. 1675-ben elcserélte egy munkácsi rétjét Báthory Zsófia fejedelemnével Gyulay Gergel és Oláh János rétjeinek feléért. 1666-ban majdnem életét vesztette; – a felső-karaszlói, máskép rosztókai jobbágyok ugyanis áldozó csütörtökön kártyáztak a Borsova partján, oda kiáltott tehát a dobrókai templomtól, hogy ünnep lévén, hagyják el a kártyázást, de erre az oroszok reá rohantak, ő azonban kivont karddal visszaűzte őket a templom tájáig, s itt a jobbágyok egyike a lábába lőtt. Az ifjabb Ilosvay Péter, mint a pallosjogot gyakorló kapitány által összehívott úri szék, melynek tagjai Gulácsy Ambrus beregi alispán, Keviczky Miklós szolgabiró és Komlósy Benedek esküdt, – Rátóthi Gyulaffy László, Dolhay György, Gejőczy László, Bilkey György, ifjabb Ilosvay János, Ráthy János, Lövey János, Komlósy Mihály, Egressy János, id. Ilosvay Péter, Ilosvay Gergely, Szendy Zsigmond, Pálóczi Horváth Pál, Gulácsy Miklós ugocsai szolgabiró, Gacsály István, Lipcsey Gergely, Nemes György s több más törvényttudó férfiak voltak, tanúkihallgatást tartott ez ügyben, de minthogy abból nem volt biztosan megállapítható, ha valjon Szabó András vagy Tulkán Ferencz ejtette-e a lövést, az úri szék azon végzést hozta, hogy ha Kisfalusy György rá esküszik Szabó András fejére, akkor üttesse el a fejét, ha pedig nem akarna megesküdni, úgy a vádlott huszadmagával esküdjék meg ártatlanságára és legyen felmentve._{5 Az uriszék jegyzőkönyve az Ilosvay cs. ltárában.}
* Kisfalusy György 1681-ben halt meg Munkácson, de gyermekei nem maradván, vele családjának kétszáz éves neve is sírba szállott. Neje Kellemesi Melczer_{1 Nem pedig Milcsek, a hogy Lehoczky irja, id. m. III. k. 352. 1.}
* Erzsébet, kit mint Ilosvay Péter özvegyét vett nőűl 1645-ben, birt 1677-ben Eperjesen egy házat a Tót-útczában, 1670 és 1677 között pedig Tályán egy taksás házat, mely utóbbitól évenként 10 forintot fizetett. 1672 február 22-én betegségében végrendeletet tett Kisfaluban, de ismét felgyógyúlván túl élte férjét. Halála után néhai férje birtokai Ilosvay Péterre és Jánosra szállottak, de minthogy úgy Ilosvay János, mint Kisfalusy György is a kurucz világban haltak el, a szepesi királyi kamara elfoglalta jószágaikat, mire nézve 1709 február 21-én tanúvallatás tartatott Eperjesen Ilosvay Péter kérelmére._{2 Eredeti az Ilosvay cs. ltárában.}
*
A család czímere ugyanaz volt, a mit az Ilosvayak is viseltek. Az utolsó Kisfalusynak 1663. évi (1. számú ábra) és 1666. évi (2. számú ábra) pecsétjeit bemutatjuk itt rajzban is. A négy részre osztott pajzs még nem fordúl elő az eddig felfedezett pecséteken, különben is az utolsó Kisfalusy halála után csak mintegy száz évvel vették fel azt az Ilosvayak, s velük együtt a Komlósyak és Lipcseyek is.

1

2

PETROVAY GYÖRGY

PECSÉTTANI ÚJABB APRÓSÁGOK
(Hat pecsétrajzzal)

I.
Demeter esztergomi biboros érsek (1379–1387) pecsétjei.

Jóllehet a jeles főpapot, ki a sorban második az esztergomi érsekség biborosai közt, beható tanulmányunk tárgyává kiszemeltük, anynyira még nem jutánk, hogy nyomára jöttünk volna származásának, családjának vagy nemzetségének.
Nagy-Lajos király ugyan írva hagyta felőle, hogy a magyar királyi udvarban született és nevelkedett (ab exordio sue nativitatis in aula regia educatus), és gyermeksége óta Istentől nyert méltóságokban eltöltött agg koráig folyton ott forogván, hűséggel szolgálta őt. Ez alkalommal megemlékezik unokaöcscséről (germano suo) is, Fülöp udvari vitézről, kit némely nógrádmegyei birtokkal megadományoz,_{1 1381 augusztus 28., fejér, Cod. dipl. IX/V. k. 482. 1.}
* de egyebet családjáról, mely – nem lehetetlen – lengyel volt, és mint Erzsébet királyné udvari népe, vele jött Magyarországba, nem említ.
E benső viszonynál fogva, mely közbe és a királyi udvar közt fönállott, valószínűnek tartom, hogy Demeterünk már tizenöt éves korában javadalmas esztergomi kanonok volt, és hogy ő az, kiért Nagy Lajos király, követe, Garai János veszprémi püspök által, 1352 január 15-ikén az iránt folyamodott VI. Kelemen pápához, hogy őt barsi főesperesnek kinevezni méltóztassék._{1 Vatikáni levéltár, Supplicationes Clementis VI. anno IX, fol. 23/b.}
*
A magyar király e kérelmét a pápa teljesítette._{2 Clemens episcopus Demetrio Thome, canonico Strigoniensi confert archidiaconatum Borsiensem in ecclesia Strigoniensi, quem Conradus Scultetus archidiaconus Nitriensis obtinebat. Datum Avinione XVIII. Kal. Februarii anno IX. Theiner, Monum. Hung. I. k. 813. 1.}
*
Ha ezen föltevésünk, mint hiszszük, helyes, akkor Demeter atyját Tamásnak hítták, ő pedig 1336 körül született.
Schmitth,_{1 Archiepiscopi Strigon. I. k. 204. 1.}
* ki egyébként jó forrásokból merített, azt állítja felőle, hogy mielőtt az esztergomi székre kinevezték, egymás után a szerémi, váradi és a zágrábi püspöki megyéket kormányozta. Hogy Demeterünk váradi püspök volt valaha, abban Schmitth határozottan tévedett, éppúgy, mint Gánóczy;_{2 Episcopi Varadienses, I. k. 194. 1.}
* de nem valószínűtlen, hogy szerémi püspök, és bizonyos, hogy erdélyi és zágrábi püspök volt.
Ugyanis választott és megerősített szerémi püspökül 1365 januárius 17-ikén előkerül egy Demeter, ki még 1368 május 23-ikán is szerémi püspöknek említtetik a királyi levelek záradékában; de még ugyanazon évben Demeter helyét a szerémi püspöki széken István választott és megerősített püspök foglalja el, Erdélyben ugyanekkor Domokos püspök helyet ad Demeterünknek._{3 Fejér, id. m. IX/III. k. 469. 1. és IX/IV. k. 122., 134. 11.}
*
Mert hogy csakugyan Demeterünk ült 1368-tól 1376-ig az erdélyi püspöki széken, arról a pápa, Mária királynő, meg ő maga tesznek tanúságot._{4 Theiner, Monum. Hung. II. k. 159. 1. Szereday, Series eppor. Transsilv. 115. 1. Beke, Az erd. kápt. levéltára, 209. szám.}
*
Zágrábba 1376 februárius közepe előtt helyezték át; Zágrábból pedig Esztergomba 1379 februáriusban; mint esztergomi érseket csakhamar kinevezte őt VI. Orbán pápa biborosnak, a szentszék magyarországi követének és továbbra is megbízta a főegyházmegye kormányzatával. Teljes czíme ez időben: Demetrius miseratione divina tituli sanctorum quatuor coronatorum presbiter cardinalis, in Hungaria sedis apostolice legatus, perpetuus Strigoniensis ecclesie gubernator et summus regni Hungariae cancellarius._{5 Diplomatarium Posoniense (kézirat) I. k. 627. 1.}
*
Hogy Demeternek, mint főesperesnek volt hivatalos pecsétje, valószínű; hogy ilyent mint szerémi, erdélyi, zágrábi püspöknek, és mint esztergomi érseknek, még mielőtt biborossá lett, használnia kellett, kétségtelen. De mi ezen pecsétek közül csak egyet, a zágrábi püspökit ismerjük és adjuk a következőkben:
A pecsét 1379 április 4-én kelt hártya okiratról függ, melyben Demeter esztergomi érsek, e hely örökös ispánja és királyi udvari kanczellár Rusint veszprémvölgyi apátnő kérésére néhány oklevelet átír és megerősít. A pecsétre vonatkozólag ez áll az okiratban: eo quod sigillum nostrum de predicto nostro archiepiscopatu mondum est ordinatum, appensione sigilli nostri autentici, quo eo tempore, dum episcopatui Zagrabiensi preeramus, utebamur, – ezt függeszti az oklevélre. Tehát esztergomi érseki hivatalos pecsétje még ekkorig nem készült el.

A pecsét monorú alakú. Hossza 7.5, legnagyobb szélessége 4.2 centiméter. A pecsét két harmadát gót menyezet alatt álló, impozáns alakú szent király (Szent-István) foglalja el, ki fején koronát visel, jobbjában liliomba végződő jogart, baljában mellére szorítva alighanem templomot tart. Jobb czombja mellett D(emetrius), balczombja mellett E(piscopus) betűk láthatók. Ez alatt különben keretben maga Demeter püspök pedummal kezében térdel.
Köriratát némi hozzávetéssel ekképpen olvassuk:

azaz: Sigillum Demetrii episcopi Sagrabiensis.
Az okmány és pecsét eredetije az országos levéltárban őriztetik; másolatát Csánki Dezső barátomnak köszönöm.
Demeternek bíboros korában készített pecsétei közül azonban többeket ismerünk. E pecsétek egyikének igen hiányos, töredezett lenyomatról vett másolatát Dörre Tivadar rajzában már közöltük Nagy Lajos czímű művünk 521. lapján. Azonban e pecsét annyira hiányos, hogy azon élénk kívánságot kelté a szemlélőben, vajha mielőbb egy teljesebbel pótoltatnék. Iacute;me egy ilyen majdnem egészen teljeset, mely alúl csak némileg hiányos, közlünk.
Meg kell jegyeznünk, hogy Demeter bíborosnak két nagy pecsétnyomója (typarionja) volt, melyek lényegesen csak nagyságuk által különböztek egymástól valamit. Mindkettő alakjára nézve monorú.
Az egyik hossza 9, a másiké 9˙5; amaz legnagyobb szélessége 5˙5, emezé 5˙6 centiméter.
Igaz ugyan, hogy a kisebbet az okiratban, melyen függ, sigillum autenticumnak nevezi, a nagyobbikat pedig sigillum maiusnak; mégis azt vélem, ezen megjelölésekre nem éppen kell súlyt fektetnünk. Minthogy ez okirat, melyen a kisebbik pecsét függ, 1382 július 11-ikén kelt, a nagyobb pecséttel megerősített oklevelek pedig 1384–85-ben keltezvék, könnyen lehetséges, hogy a kisebbik és idősbik pecsétnyomónak baja esett és Demeter bíboros ugyanazon pecsétlyukasztónál (ma vésnöknek mondanók) újat készíttetett, mely azon kívül, hogy valamivel nagyobb lett, mindenben megegyezve az előbbivel. Erre látszik mutatni a terjedelemre vonatkozó csekély eltérés. Azonban az se lehetetlen, hogy Demeter egy időben készítette mindakét typariont.
A vörös viaszkba nyomott pecsétek gazdagon díszített gót stilű oltártáblát ábrázolnak, melynek körirata a következő:

Azaz: Sigillum Demetrii tituli sanctorum quatuor coronatorum presbiteri cardinalis.
Az oltártábla széltében is, hosszábn is három részre osztható. A középső rész felső fülkéjében a boldogságos Szűz ülő alakja, baljában a kis Jézussal, kit jobbról, balról egy-egy szárnyas angyal imád, ábrázoltatik. A közbülső legnagyobb fülkében talpas edény, (keresztkút, mely alkalmas volt az azon időben még divatozott bemártás által való keresztelésre) látható, ebben egy férfias alakja gloriolával, összetett kezekkel térdel. Ez alak mezítlen felső teste kimagaslik az edényből. Tőle balra egy szent (mert feje szintén gloriával van kerítve) püspök áll teljes ornátuban és egy négyágu liliomos koronát tart, csaknem tesz a mezítelen szentnek fejére. Mit ábrázol e jelenet, nem nehéz meghatározni. Valószínűleg Szent- Isván király keresztelését, mely esetben a mellette álló püspök Szent-Béla, az esztergomi főegyház védőszentje. Ezen főábrától jobbra Szent-Péter áll a kulcsokkal, balra Szent-Pál a karddal, vértanúsága jelvényével. A pecsét alsó csúcsában maga Demeter bíboros térdel, bíbornoki díszben, kalappal a fején és imára kulcsolt kezekkel. Jobbról balról czímere: egy-egy jobbra fordúlt, térdelő angyal, ki kezében valamit tart.

Hogy mit tartanak ezen angyalok, azt világosabban megfejti a következő pecsét, melyet Demeter bíboros apostoli követsége tisztében használt: sigillum, quo in officio legationis utabamur, mint maga magyarázza.

A szintén vörös viaszkba nyomott köralaku pecsétnek átmérője 4 centiméter. A köriraton beül fekvő 3 centiméter átmérőjű körben egy kárpitozott falú, háromszögletű czímeres pajzs látható. Benne egy jobb lábával térdelő, kiterjesztett szárnyú angyal, ki mindakét kezével a bibornoki kalapot mintegy fölajánlólag tartja; a kalap két botja egyenesen lelóg. A pecsét körirata:

azaz: Sigillum Demetrii cardinalis, legati in Hungaria.
Ezen angyal és a nagy pecséteken előforduló angyalok közt az a különbség, hogy míg ez balra néz, amazok jobbra fordított arczczal ábrázolvák.
Nyilván ezen képlet mutatja Domokos bíboros czímerét, melyet, mint ez a dolog természetéből foly, önmaga választott magának és nem családjától öröklött.
A leírt pecsétek az esztergomi főkáptalan magánlevéltárában őriztetnek: a nagyobbak lad. 45. fasc. 1. nro 8. és lad. 72. fasc. 2. nro 1. alatt; a kisebb négyszer is megvan e jelzet alatt: Fundationalia nro 2-do c. d. e. g.

II.
Margit bajor herczegnőnek, István magyar herczeg, Nagy-Lajos király öcscse egykori feleségének pecsétje.

Nagy Lajos király Endre öcscse halálát megboszulandó, szövetkezett az egyházból kiközösített Bajor Lajos német császárral is. E szövetség megerősítéseül eljegyezte a császár leányát Annát, öcscsének István úrnak, mint őt általán nevezték,_{1 Stephanus dictus Ur, frater quondam pie memorie Ludovici regis Ungarie. Codex diplom. et epist. Moravie, XI. k. 357. 1.}
* jóllehet latin okleveleink őt hivatalosan hol Magyarország, hol Erdély, hol meg egész Szlavónia, Horvát- és Dalmátország herczegének írták.
VI. Kelemen pápa megfogható okokból nagyon ellenezte e tervezett házasságot és a magyar királyi udvarral az időben sürűn folytatott levelezésében rosszalólag nyilatkozott ezen szándékról.
De Lajos király, jóllehet a menyasszony hét-nyolcz évvel volt idősebb a vőlegénynél,_{2 István herczeg 1332 deczember 26-án született, míg Anna herczegnő születése évét 1324- vagy 1325-re teszik. Wertner, Zur Geschichte der Wittelsbacher, a berlini Herold 1895. évf. 5. számában.}
* – harmadfokú rokonság is útját állotta az egybekelésnek_{3 Wertner az idéztem helyen adja a házasfelek stemmáját;}

_{Habsburgi I. Rudolf † 1291; Matild † 1394 Lajos, bajor herczeg felesége; Klementina † 1295 Károly Martel felesége; IV. Lajos császár; Károly Róbert magyar király; Anna; férje: István;}

* és a császár időközben meghalt, – nem vonta vissza szavát, sőt megérkezvén második olaszországi hadjáratából, fényes szövetséget küldött Passuba, hogy a menyasszonyt Magyarországba hozzák, hol az egybekelés 1350 szeptember 19-én meg is történt._{4 Diessenhofer ap. böhmer, Fontes, IV. k. 78. 1.: rex}
*
Hogy az egyház utóbb kibékült e házassággal, arra kétségtelen bizonyítékaink vannak, s úgy vélem, ezen alkalomból történt, hogy István úr felesége nevét Annáról Margitra változtatta.
E házasságból már két gyermek született vala: János és Erzsébet, midőn atyjuk 1354 augusztus 9-én meghalt.
Özvegye, ki egész Szlavónia, Horvát- és Dalmátország herczegnéje méltóságát viselte, és tovább is Zágrábban lakott, nagyhamar megúnta özvegyi állapotát, jóllehet Nagy-Lajos király, kinek ekkor még gyermekei nem voltak, az ő fiát János herczeget szemelte ki utódjának.
Elhagyta gyermekeit, el Magyarországot, hol oly nagy méltóságra és hatalomra jutott, hogy felesége legyen Hohenloch Gerlach grófnak._{1 E családot ma Hohenlohe-nak híják.}
*
Albert osztrák herczeg már 1356 januárius 10-ikén jelenti, hogy Lajos magyar király egy részről, más részről Margit «bajor herczegnő» őt bízták meg, miszerint ítélkedjék a herczegnő nászajándékának kifizetése iránt._{2 Fejér, id. m. IX/II. k. 498. 1.}
* – Ugyane napon Margit ugyan még Zágrábban kelt levelében egész Szlavónia, Horvát- és Dalmátország herczegnéjének nevezi magát és megjutalmazza egyik híve érdemeit;_{3 Ugyanott, 500. 1.}
* sőt ugyancsak Zágrábban január 14-ikén is még mint egész Szlavónia, Horvát- és Dalmátország herczegnéje rendeletet bocsát ki, hogy az ottani remete szerzetet, melyet boldogult férje lelki üdve és fia, János herczeg szerencsés előmenetele végett Pristavstina nevű birtokával megajándékozott, annak birodalmába vezessék be. Az ügy igen sürgős lehetett, minthogy a zágrábi káptalan már a következő napon jelenti «asszonyának Margitnak, Isten kegyelméből egész Szlavónia, Horvát- és Dalmátország herczegnéjének», hogy a beigtatás megtörtént._{4 Tkalčić, Monum. Civ. Zagrab. I. k. 219. 1.}
* Ugyanazon év április 4-ikén Margit már Bécsben van, ahol magát már csak bajor herczegnőnek (ducissa Bvariae) írja és lemond – nászajándékát kivéve – minden más igényeiről,_{1 Fejér. id. m. IX/II. k. 499. 1.}
* mihez képest (helyesen jegyzi meg Wertner) ekkor valószínűleg el volt már jegyezve Hohenloch gróffal._{2 Hogy felesége még nem volt, arra az vall, mert ilyenül nem nevezi magát.}
*
Hanem a nászajándék ügye, mely kitett 60,000 forintot, és melyet István herczeg nevében Nagy-Lajos királynak kellett fizetnie, még elhúzódott egy darabig azért, mert Bajor Margit hozományát, 40,000 forintot, se fizették még ki. Lipcsén, 1358 augusztus 13-ikán végre Lajos király levelet adott Hohenloch Gerlach grófnak és feleségének, «Margit asszony»-nak, hogy a 40,000 forint nászhozományért soha se fogja őket nyugtalanítani._{3 Fejér, id. m. IX/II. k. 676. 1.}
* Ami egyszerűen úgy történt, hogy a 40,000 forintot levonták a 60,000-ből, s aztán készpénzben kifizettek Margit asszonynak 20,000 forintot s így 1359 februárius 11-ikén a nászajándék ügye végleg elintéztetett, mint erről a következő kiadatlan levél tanúskodik:

Wir Gerloch graf von Hohenloch und wir Margret sein hausfrawe von Bayrn und alle unser erben bechennen und tun chunt mit dem brief, umb die czwainczik tausent guldein pfennig, die uns vorgenannter frawn Margreten von Hohenloch von dem hochwirdigen fürsten unserem lieben bruder herrn Ludweigen chünich ze Ungern ze morgengab für den hochgeborn fürsten herzogen Stepffan seinen bruder unseren lieben wiert saeligen geben und gevallen sint und die dem hochgeborn fürsten unserm lieben oheym herzog albrecht saeligen von Osterreich wurden von unsern wegen geben und ingeantwort, derselben worgenanten zwainczik tausent guldein pfennig seyn wir von dem hochgeborn fürsten unserm lieben ohayme hertzogen Rudolfen ze Osterreich seinem sun mit rechter wag gar und gaenzleichen bericht und gewert an allen unsern schaden und gebresten; also daz wir obengenanter Gerloch graf von Hochenloch und wir frawe Margret von Bayrn sein hausfrawe und alle unser erben hintz dem ëgenanten hochgeborn fürsten Rudolfen ze Osterreich, hintz allen seinen brudern, hintz allen iren erben und hintz allen iren purgen chayne ansprach non voderun gegen in von der oftgenanten zwaynczik tausent guldein pfennig wegen, swie sy die von unsern wegen ingenomen und von der morgengab wegen empfangen habent, fürbuz nimmer mer in chaynen weis haben noch gewinnen schullen. Und sagen auch sy und ir pürgen der ëgenanten czwayczik tausent guldein pfennig mit dem gegenwartigen brief gar und gaenzleichen ledig und los an allez gevar. Und darüber zu einem waren sicherm urchund geben wir mit unsern baiden anhangunden insigeln besigelten, der geben ist ze Pazzawe in der stat, an dem naechsten Montag nach sant Thorothea tag, do man zalt von Christes gepurt drenczechen hundert jar und in dem naeün und fünftzkistem jar._{1 Eredetije hártyán a bécsi cs. és kir. állam-levéltárban, Rep. I. Szíves barátságból másolta Károlyi Árpád.}

*
Ezen hártyán Hohenloch Gerlach pecsétje mellett, ugyancsak hártya szalagon függ Bajor Margit mellékelt pecsétje, melynek mását dr. Károlyi Árpád tisztelt barátom lekötelező szívességgel rajzoltatta le számunkra.

A kerek pecsét átmérője 3˙9 centiméter. A pecsétmezőben csillagoktól körülvett czímerpajzs alakja egyenszárú, domború oldalú, felül széles háromszög. A czímerpajzs egyszer osztott, egyszer vágott. Az ily módon támadt négy mező elseje a bajor dűlt téglányokat (Wecken) foglalja magában; a második és harmadik a Hohenlohe család két egymásfölött jobbra haladó leopárdját, a negyedik mező pedig a magyar czímer pólyáját tünteti fel. Színjelzésnek nyoma nincs. Körirata:

Azaz: Sigillum Margarete, Dei gracia Ducissa Bawarie, Domina de Hohenloe.
Mindössze tehát csak a magyar czímer fele, a nyolcz pólya emlékeztette egykori hazájára.
Bajor Margit halála évét 1374-re teszik, míg második férje, Hohenloch Gerlach még 1387-ben előkerűl. Fiuk János, 1412-ben halt meg._{1 L. Wertner idézett értekezésénél.}
*

III.
Csáktornyai Laczkfi István nádori pecsétje 1388-ból.

Mióta Karácsonyi János a Kerekegyházi Laczkfiak családfáját a Turul 1886. évi folyamában megírta, érdeklődésünket, mondhatnám: rokonszenvünket is feléjük fordította. Megfeledkezvén pedig Majláth Béla közleményéről az az 1884. évi Turulban (21. lap), vágytam czímerüket, a «fehér sárkányt» ismerni. Le is rajzoltattam Laczkfi Miklós erdélyi vajda pecsétjét Nagy-Lajosom 405. lapjára, de az a felette töredezett eredetiről vajmi gyöngyén sikerült. Élénk volt tehát örömöm, midőn az esztergomi főkáptalan levéltárában_{2 Capsa 15. fasciculus 3. nro 12.}
* Csáktornyai István nádor pecsétjét, mely úgy épségére, mint vésetének finomságára párját ritkítja, megtaláltam.
Csátkornyai Laczkfi II. István – I. István erdélyi vajdának, Nagy-Lajos király hű emberének, az apuliai hadjáratokban jobb kezének fia – leginkább kiváló tagja volt a Hermán nemzetségnek, melyhez a Laczkfiak tartoztak.
Politikai pályáját, mint a székelyek ispánja kezdette meg 1367-ben._{3 Wertner, A magyar nemzetségek, II. 23.}
* Önző és erőszakos természetéről tanúskodik már a levél, melyben Nagy Lajos király meghagyta neki, valamint bátyjának, Imre erdélyi vajdának, hogy tekintettel az anyakirályné szóbeli intésére, Donát Keresztest Gyánt nevű birtoka miatt ne bántsák._{4 Fejér, id. m. IX/IV: k. 160. 1.}
*
1371-ben mint dalmát és horvát bán fordul elő, mikoron Nagy-Lajos király megparancsolta a székes-fejérvári káptalannak, hogy Kato dömösi préposttal és királyi káplánynyal egyetemben határt járjon Gyánton István bán és testvérei ellen, kik a Keresztesek jószágát elfoglalták és hatalmasul bírják. Ez alkalommal is úgy jártak el a Laczkfiak emberei, hogy a határjárást megengedték ugyan, de a fölmérést és birtokba vételt ellenezték._{5 Fejér, id. m. IX/IV. k. 333. 362. II.}
*
Bátyja, Laczkfi Imre 1372 október előtt nádorrá előmozdíttatván, helyét Istvánunk foglalta el._{1 L. Erdélyi vajdák sorozata czímű értekezésem 21. lapját.}
* Mint ilyet, küldé őt Nagy-Lajos király hatalmas sereggel Olaszországba, hogy Carrara Ferenczet, Padova urát Velencze ellen segítse. Az olasz korírók nagyra becsülték «a nemes és hatalmas István grófot és vajdát», ki 1373 május 1-én érkezett Olaszországba._{2 Istoria Padovana. Muratori, Scriptores rerum Ital. XVII. k. 155. s köv. 11.}
* Meg is felelt a belé helyzett várakozásnak, midőn a velenczeieket nagy vitézül megverte, sokat, előkelő férfiakat elfogván közülök. De a szerencse csakhamar ellene fordult. Csatát vesztett ő is, és tizenötöd magával, magyar főurakkal (gentiluomini) a velenczeiek fogságába került.
E szerencsétlenség következtében Carrara Ferencz kénytelen volt békét kötni Velenczével (1373 szeptember 25.), mely fölötte lealázó volt Padovára, de a vajda szabadságát visszaadta.
Ez időtől fogva nem találjuk Csáktornyai Laczkfi Istvánt, jóllehet a vajda czímet bevett szokás szerint megtartotta, királyi szolgálatban Nagy Lajos király haláláig. Nyilván kegyvesztett volt. Kevély természete e miatt duzzogott, a miért ifjabb Erzsébet királyné elnézte, hogy üldözőbe vették a Laczkfiakat, a mit női szeszélynek, vagy még inkább gyöngeségnek vehetünk, annál inkább, mert nem sokára azután, 1383 június 15-ikén kinevezte a királyné Csáktornyai Laczkfi Istvánt dalmát és horvát bánnak, de csakhamar megint letette. Utódjául Szentgyörgyi Tamás már 1384 május 15-ikén érkezett Zárába.
E mellőzést Csáktornyai Laczkfi István elégséges oknak találta arra, hogy az elégületlenek (a Horvátiak, Szécsi Miklós országbíró, Zámbó Miklós tárnokmester, Kanizsai Miklós és mások) sorába álljon, kik bejárták a nemesi udvarokat és városokat, hogy rábeszéléssel vagy ijesztgetéssel pártfeleket gyűjtsenek. A királyné tudta ezt. Megfosztotta tehát a lázadókat méltóságaiktól és meghagyta híveinek, hogy rájuk ne hallgassanak, sőt ha megkeríthetik, személyüket, vagyonukat letartóztassák. István vajda mindenkoron név szerint meg van említve.
Garai Miklós nádornak azonban sikerült még egyszer megengesztelni az elégedetleneket az által, hogy Szécsinek a nádorságot átengedte, Zámbónak a tárnokmesteri, Simontornyai Laczkfi III. Istvánnak pedig a lovászmesteri méltóságot visszaadatta. Hanem a Horvátiak és Csáktornyai Laczkfi II. István részére – úgy látszik – csak kecsegtetései maradtak, melyek ezeket ki nem elégítették. Iacute;gy esett, hogy midőn Kis-Károly Magyarországb érkezék, ezek lőnek legkitartóbb párthívei. A katasztrófa után is, mely Kis-Károlyt 1386 február 7-ikén érte, Horváti János bánnal Laczkfi István vajda még mindig a királynék ellen tüntettek. István vajda azonban nem követte Horvátit Tvartkóhoz, aligha azért, mert a bosnya királyt az ország legveszedelmesebb ellenségének tartotta, mint inkább, mert azt hitte, hogy a maga és nemzetsége nagy terjedelmű birtokaiban, valamint az udvar körében maradt barátaiban jobban megbízhatik. Csakhamar meg is békült a királynők sorsa fordulatával, kiknek tanácsában ugyanazon évi május 1-én megtaláljuk őt is._{1 Lásd ifjabb Erzsébet királyné és Kis-Károly czímű értekezéseimet a «Századok» 1895. és 1896. évi folyamaiban.}
*
A királynők elfogatása után az országnagynak, élükön Szécsi Miklós nádorral, országos tanácsot alkottak, melynek István vajda szintén tagja volt. Zsigmond király trónra emelésében is részt vett. És ekkor már nádor volt, milyenül 1387 elejétől 1392 novemberig találjuk.
Ezen korból származik jelen pecsétje, melylyel a Visegrádon 1388 október 20-án kelt, a szebellébi esztergomi káptalani birtok határjárásából kiadott okiratát megerősítette.
A zöld és szederjes színű selyem szalagról függő, fehér viaszba nyomott, kerek pecsét átmérője 6 cm. Leírása ama gyönyörű rajz mellett, melyben adjuk, fölöslegesnek látszik. A stilizált sárkány valódi mestermű és rávall Nagy-Lajos királynak a művészet minden nemét pártoló korára. A sárkány elé rajzolt kis kereszt nyilván a fenevad varázslata paralizálására volt alkalmazva.
A pecsét körirata a következő:

Azaz: Sigillum Stephans regni Hungarie palatini et iudicis Comanorum._{1 Van Csáktornyai Laczkfi Istvánnak egy másik, kisebbik nádori pecsétje is, mely megjelent a Szilágyi Sándor által szerkesztett Magyar nemzet története III. kötete 414 lapján. Ez azonban a nagyobbnak igen gyarló utánzata.}
*

Csáktornyai Laczkfi István élete még nádorsága alatt is folytonos kétszínűség. Aztán pedig, hogy a nádori méltóságról lemondattak vele, folytonos árulás volt, minek végre elvette méltó jutalmát.
Zsigmond király gyűlésre hítta össze az ország nagyjait, melyre salvus conductust küldött a Laczkfiaknak. Zsigmond pártjának legfőbb támaszai együvé gyűltek Körös-Udvarhelyen. A Laczkfiak és társaik is megjelentek, bízva a királyi hitlevél erejében s azzal a reménnyel, hogy sikerül magukat kitisztítani és folytatni kétszínű politikájukat. De a király véres megtorlásra készült ellenük, és minthogy a hitlevél miatt nem indíthatta meg a törvényes eljárást, hívei vállalkoztak a boszú művének végre hajtására. A tanácskozások folyamán, 1398 februárius 27-ikén, egy kedvező alkalommal, midőn a megtért pártosok fegyveres kiséret nélkül jelentek meg a király színe előtt, a Zsigmondhoz hű magyar urak megtámadták őket: Csáktornyai Laczkfi István elvérzett a főurak kardcsapásai alatt._{1 Schönherr Gyula, Az Anjou-ház örökösei. (A magyar nemzet története, III. k. 436. 1.)}
*

IV.
Küküllei János pecsétje.

A szíves olvasó, ki talán még emlékezik arra, hogy János küküllei főesperes és Nagy-Lajos király történetirója életrajzát, melyről akkorig vajmi keveset tudtunk, a Századok 1893. évi folyamában megírtuk, érteni fogja az örömét, melyet nekünk az alább közlendő pecsét fölfedezése okozott, és megbocsátja, hogy azt e pecséttani apróságainkba fölvettük.
Az okirat, melyről e pecsét zöld és ibolyaszínű selyemsodraton függ, Esztergomban, 1365 szeptember 15-ikén (in octavis festi nativitatis virginis gloriose) kelt. Kiadója az irat elején így czímezi magát: Nos Johannes archydiaconus de Kykelleu, venerabilisque Nicolai dei et apostolice sedis gratia archiepiscopi Strigoniensis locique eiusdem comitis perpetui vicarius in spiritualibus et temporalibus generalis. Tartalma pedig egyik szomorú jele azon anyagias iránynak, melyről a középkor legnagyobb bölcsésze így szól: «Hitvány nyereségen kapva kapnak, egy garasért néha rútul összeperelnek; dibdáb dologért, szikra igéretért nem röstellnek éjjel-nappal fátradni»._{2 Kempis Tamás, Nogáll fordításában. III. 2.}
* Ez irány mindinkább elfajulván, folytonos elégületlenséget szült, míg végre Zsigmond király korában, Nápolyi László trónkövetelése alkalmával, a szentszéktől támogattatván, s a hű, de gyönge főpapokat is magával ragadván, elementáris erővel kitört – nagy kárára az egyháznak és hazának.
A szóban forgó okirat ugyanis tanúságot tesz arról, hogy Tamás, az esztergomi szent-tamás-hegyi prépost és esztergomi kanonok Küküllei János előtt, mint Frankói V. Miklós esztergomi érsek (1358 szeptember – 1366 deczember) helytartója előtt megjelenvén, önként kijelentette, hogy a pörről, melyet az esztergomi káptalan ellen a Visegrádra vezető két út közti terület iránt indítani szándékozott, letesz, megismervén, hogy se neki, sem egyházának a mondott tizedhez semminemű joga nincsen._{1 Az esztergomi főkáptalan magánlevéltárában, lad. 45. fasc. 1. nro 6.}
*
A zöld viaszkba nyomott körpecsétnek 4˙2 cm. az átmérője; a gót egyszerű fülkéjében egy infulás főpapot, ki jobbját áldásra emeli, baljában pedig pásztorbotot tart, álló alakban mutat, és valószínűleg magát Miklós érseket ábrázolja. Köirata két gyöngyfűzér közt:

Azaz: Sigillum Johannis Vicarii Nicolai Archiepiscopi Strigoniensis.

* * *

Miután pedig alig remélhetjük, hogy Küküllei János éltrajzát még egyszer, bővített kiadásban közzé tehetjük, engedjenek meg tisztelt szerkesztő barátaim, hogy a reá vonatkozó, őt érdekesen jellemző és családjára is némi világot derítő okiratot extra rhombum ugyanehelyt közölhessem. Az 1383 február 9-ikén kelt okirat így hangzik:

Nos capitulum ecclesie Strigoniensis notum facimus tenore presentium universis, quod cum dudum bonememorie quondam dominus Nicolaus dictus Garazda, prepositus ecclesie Orodyensis, concanicus noster in extremis agens, in ultimo suo testamento curiam suam cum domibus et edificiis in superficie eiusdem existentibus, capelle beate Elizabeth, in eadem curia constructe, necnon etiam quamplura bona mobilia, fervente sue donacionis affectu, quem ad ipsam beatem Elizabeth gerebat, in donationem ipsius legasset et perpetuo commisisset, tandem ceteris bonis per ipsum legatis et per consanguineos suos iuxta eorum velle distractis, et sola curia predicta una cum memorata capella nostre dispositioni seu collationi ex iure patronatus commissa in errore vacillante seu remanente: nos considerantes defectum et desolationes edificiorum ipsius curie, in qua quamplures persone consequenter neglectis edificiis eiusdem inhabitasse dinoscebantur, et volentes de remedio restaurationis providere oportuno, ipsam, curiam honorabili viro domino Johanni archidiacono de Kykullew, vicario dicte ecclesie Strigoniensis, similiter concanonico nostro ad vitam eiusdem dederamus et commiseramus conservandam, tenendam et inhabitandam. Et quia idem dominus Johannes archydiaconus diligentiam adhibendo et aliorum negligentiam supplendo dictam capellam in suis scissuris reiptegrando et de novo tectis reficiendo, simul cum campanili parvo, ac ipsam curiam in suis ruinis reformavit, nova etiam edificia necessaria preparari faciendo: ideo nos ad ipsius petitionis instantiam, pensata etiam utilitate dicte capelle, ipsam curiam discreto iuveni Francisco Pauli, cantori ecclesie Strigoniensis predicte, nepoti eiusdem domini Johannis archydiaconi, concanonico nostro contulimus, similiter usque ad vitam suam inhabitandam, tenendam et conservandam eo modo, ut etiam ipse unacum dicto domino Johanne reformationi et meliorationi edificiorum eiusdem capelle et curie condignam diligentiam apponere, sicut de ipso speramus, teneatur. In cuius rei testimonium presentes concessimus literas nostras patentes sigillo nostro consignatas. Datum feria secunda proxima post dominicam Invocavit, anno domini Mmo CCCmo LXXXmo tertio.
A 30 cm hosszú és 10 cm. széles hártya hátán a pecsét nyomai láthatók. Ugyanott közel egykorú irással: Super domo et curia s. Elizabet, és XVII. századi irással folytatólag: cuius altariae collatio est capituli Strigoniensis szavak olvashatók. Az okirat az esztergomi főkáptalan magánlevéltárában (lad. 71. fasc. 2. nro 3.) őriztetik.
A Memoria Basilicae Strigoniensis czímű alkalmi mű, mely az esztergomi főszékesegyház, 1856 augusztus 31-ikén történt fölszentelése emlékére íródott, 125. lapján egy Franciscus Frank-ot említ kántorkanonokul az 1383–1393. évekre. Nem ismerjük ugyan ez adat kútforrásait, de azt véljük, minthogy a mondott kántorkanonok egyszer Franciscusnak, máskor Franknak iratott, amaz a kereszt-, ez a vezetékneve, noha voltaképpen mind a két név Ferencznél egyebet nem jelent. A mi adataink szerint ezen Ferencz kántorkanonok Klára asszonynak, Küküllei János főesperes nővérének fia második férjétől, bizonyos Pouch-tól, kitől két fia született: Ferencz t. i. és Régeni László. Ha nem tévedünk a személyben, minthogy oklevelünk Ferenczet Pál fiának mondja, végre megtudjuk, hogy Pouch (éppúgy mint Panka, Ponka, Póka) egy kicsinyítet alakja a Paulus névnek.
PÓR ANTAL.

ERDÉLYI CSALÁDTÖRTÉNELMI ADALÉKOK.

I.
A Vízaknai család.

Meglepő az, hogy oly jelentékeny s akkora történelmi szerepet játszott családnak, mint milyen a Vízaknaiaké volt, eredete s leszármazása oly homályba lehessen burkolva, hogy abban genealogusaink még tapogatózni is alig merészeltek.
Kővári s utána Nagy Iván három generatiót közölnek belőle Vízaknai Geréb név alatt s aztán ellenmondásokra találva, tovább nem követhetik, hanem kiszakítnak belőle egyes tagokat, s egy mellékbirtokról hidegvizi előnevet tulajdonítva nekik, külön emlékeznek meg róluk, végül pedig alaposan összezavarják e családot a Vingrádi Gerébekkel.
Nem csodálom ezt, mert Kővárinak, ki után Nagy Iván tudósunk is indúlt, e családra nézve, úgy látszik, egyedüli forrása valami régi genealogiai tábla volt, milyet én az utóbb vízaknai királybíróságban szerepelt Szentpáli család levéltárában is találtam, s melynek megközelítő hasonmása látható Mike S. genealogiai gyűjteményében is, honnan Kővári munkájának javarészét merítette. E tábla csakugyan így bánik el a Vízaknaiakkal; s csak előnyére válik a genealogiának, hogy említett tudósaink megállapodtak annak közepén s tovább nem folytatták.
Iacute;gy is akadtak még elegen, kiket ez alap nélkül összeállított tábla tévútra vezetett; köztük áll Szentkatolnai Bakk Endre, a genealogiában kiváló buzgalmú tagtársunk is, kit, mint Vízakna történetének legtüzetesebb ismerőjét, e czikk megírása előtt netaláni adatainak közlésére felkérni el nem mulaszthattam, s ki, miután a kérdést személyesen is hosszasan megvitattuk, mégsem bír elállani a Vízaknaiak és Vingárdi Gerebek összetartozása iránti hitétől, s az ominózus Szentpáli-Mike-féle nemzedékrendet az által igyekszik az okleveles biztos adatokkal összeegyeztetni, hogy az ama táblák élén álló «Vízakani Geréb» Imrét egynek veszi azon Ervinnel, Alárd vízaknai ispán atyjával, kitől aztán a XIII. századból kiindulólag oklevélszerüleg megállapítható generatiók következnek. Aztán ő ezen Alárd-utódoktól hozza le a XV. századbeli Vízaknai családot (meg vele együtt a Vingrádi Geréb családot is), nem pedig a megtévesztő tábla Orbánjának vagy Lászlójának valamelyik fiától, kiket Bakk Endre tagtársunk az Alárd fivéreinek tart.
Hogy mennyit fogadhatok el e nézetekből, azt alább ki fogom fejteni; most legelőször ki kell még egészítnem a végzetes Vízaknai Geréb-féle táblák által megtévesztettnek sorozatát egy töredelmes «mea culpa»-val, mert bizony azon legelső közleményemben, melylyel e czikksorozatot a Turul 1891. évi 4-ik füzetében megkezdettem, a Bogáthi csládnál, a Vízaknaiakat én is mindenütt «Vízaknai Geréb»-eknek írtam. Szolgáljon e helyreigazító önvallomás elégtételül azon tisztelt mestereimnek, kiknek tévedésére rá kellett mutatnom.
Most már térjünk rá e tévedések gyökerére.
A Vízaknaiak és Vingárdi Gerébek összekeverését kétségtelenül elősegítette a «Geréb» szó, mely eredetileg nemcsak név, vagy helyesebben mondva nem is annyira név volt, mint inkább főnöki előkelő állást fejtett ki, rokon volt a régi comes jelzővel s az erdélyi szászok régi okmányaiban, a nyelvükbeli Gräf kifejezésből alakulva, felváltva majd Greb, majd Gereb, majd meg egészen latinra fordítva comes alakban számtalanszor jelentkezik; úgy hogy majd minden jelentékenyebb szász helységről elnevezett Grebekkel vagy Gerébekkel találkozunk, a nélkül, hogy egymással nemzedékrendi összeköttetésben állanánk.
Sőt annyira köztudatba ment át a Geréb szó ezen jelentősége, hogy még akkor is, midőn ez egyes családok nevévé lett s ezekkel a székelyföldre is átszármazott, még akkor is, miként a székely oklevéltárban is láthatjuk, de a báró Bálintitt levéltár eredeti oklevelei közt is láttam, még a magyar szövegű oklevelekben is többnyire a keresztnév után, nem pedig elejébe tették, s így például Geréb János helyett magyarúl is azt írták: «János Geréb».
Mivel tehát az Alárdok családja is Vízaknán ily Geréb méltóságban állott, s mivel úgy e helység, mint Vingárd is szász telepek voltak s egymástól nem is igen távol; s mivel a Vízaknaiaknak, valamint Vingárdi Gerébeknek, noha ez utóbbiak – miként más dolgozatomban ki fogom mutatni – atyai ágon nem is voltak szász eredetűek, birtokaik egymás közelében feküdtek, s házasságok útján rokonságba is jött a két család egymással, de sőt volt idő, hog a két család tagjai, u. m. Vízaknai Miklós és Vingárdi Geréb János, mint görgényi várnagyok és alkormányzók, egy időben azonos hivatalt viseltek: mindezekből könnyű volt a két családot egymással összezavarni, nekik közös eredetet tulajdonítni, melylyel pedig annyival kevésbé bírtak, mert a Vingárdi Gerébek, miként már tisztán áll előttem, s az összegyűjtött és rendezett adatok csak kidolgozásra várnak, nem szász törzsből, hanem a Kácsik (Kathyz) nemből származtak s eredetük oklevelesen megállapítható, a nélkül, hogy nemzedékrendükbe a Vízaknaiak valamely elődét be lehetne foglalni. S olvastam is számos okmányt, úgy kiadványok s másolatokban, mint eredetiben, úgy az egyik, mint a másik család felől, de azokban soha legkisebb indiciumot sem találtam arra, hogy a két családot egynek lehessen venni; soha azokban_{1 Kivéve egy orsz. levéltárban talált genealogiai táblát, melyről utóbb még meg fogok emlékezni.}
* a Vízaknai Geréb néven említve nem láttam; pedig voltak ez okmányok közt több olyanok is, melyekben mind a Vízaknaiakról, mind a Vingárdi Gerébekről egyszerre volt említés.
Hogy tehát a Vízaknaiak leszármazásával elfoglulatlanúl foglalkozhassunk, szakítsunk mindenekelőtt a Geréb-féle előítélettel, s tekintsük e családot úgy, mint okleveleinkben is előfordúl, csakis Vízaknainak; a legelső eleiről genealogiai könyveinkben közlött három nemzedéket pedig, noha némely régibb historikusaink és krónikásaink tekintélyével is talán támogatni lehetne, mint a kritikát ki nem állhatót s így megbízhatlant, mellőzzük vizsgálódásainknál teljesen.
Már a chronologia, a genealogiai koholmányok e legkérlelhetetlenebb ellensége, meggyőz e leszármazás hibásságáról.
Az 1222-iki vízaknai Geréb Imrének ugyanis, – kit ha Ervinnel egynek veszünk, s a Gerébet nem névnek, hanem állásnak, méltóságnak tekintjük, talán még elfogadhatnánk, – e tábla két fiat tulajdonít: 1-ször Lászlót, egy állítólagos temesi bánt, Tamás és György fiakkal, kiknek elseje a Perényi Orsolya férje, a második pedig 1291-ben az egész alföld kapitánya lett volna; 2-szor pedig Orbánt, állítólag erdélyi vajdát 1248-ban, kinek egyik leánya, Zsófia, Frank vajdának, másik leánya Borbála pedig Dengelegi Pongrácz Kelemennek lett volna neje.
Következnek aztán a kézirati táblákban az egymástól eltérő s ezért Kővári és Nagy Ivánnál nem is reprodukált kisérletek, a Vízaknai családnak ezek valamelyikétől való levezetésére. Alárdról azonban, ki pedig egyedül lehetséges törzse e családnak, s kiről az, hogy utódaival együtt a vízaknai ispán vagy geréb méltóságát s a család terjedelmes birtokait utódaival együtt valóban bírta, már a XIII. század közepétől fogva – miként látni is fogjuk – oklevelekből teljesen bizonyos, mindezen táblák tudomást nem vesznek.
E táblák Lászlójának, a temesi bánnak, s a neki tulajdonított fiaknak megállhatóságát nem birálhatom meg; arra nincsenek adataim, mert még a Tamás nejéül írt Perényi Orsolyára nézve sem találtam sehol adatot; de hogy mily kevéssé bízhatni meg ezekre nézve is, kitűnik a másik ágban, az állítólagos Orbán erdélyi vajda ágában szembeszökő anachronismusból, mely az egész tábla hitelét joggal megdöntheti.
Az 1248-iki állítólagos Orbán vajda leányát Zsófiát ugyanis Frank vajda nejéül olvassuk. Már pedig tudjuk azt, hogy Frank vajda 1385–1409 táján szerepelt. A leány életkora tehát csak szerény másfél századdal esik atyjáé után!
De nem marad hátrább a másik leány, Borbála sem; mert az ő férje is Dengelegi Pongrácz Kelemen, szintén 1415 táján élt.
Vessük el tehát merőben ezen ki tudja mikép keletkezett megtévesztő táblázatot, míg biztos okleveles adatok nem kerülnek arra, a mi kevés való lehet egyes részleteiben, s lássuk, hogy mi vehető biztosnak a Vízaknai család felől.
Elfogadhatónak tartom e tekintetben azt, miben a lelkiismeretes alapossággal dolgozó szász írók és Bakki Endre tagtársunk, Vízakna történésze, is valamennyiben megegyeznek, hogy t. i. a XVI. században kihalt Vízaknai család őseit az Alárdokban kell elismernünk, kik a vízaknai ispánságot vagy gerébséget okleveles adatok szerint már a XIII. századtól fogva bírták. Hiszen ha a kapcsolat nem is volna nemzedékrendileg szakadatlanúl megállapítva, mégsem lehet máskép megmagyarázni azt, hogy a Vízaknaiakat egészen kihalásukig ugyanazon jogok és javak birtokában találjuk, melyeket hajdan az Alárdok bírtak, kiknek időközben való kihalása vagy jogvesztése felől semmi jelenség sem forog fenn. E hatalmas eredet magyarázza meg a XV. századbeli Vízaknaiak nagy tekintélyét s kiváló előkelőségű összekötettéseit is, miket különben megfejteni alig tudnánk.
Hogy az első ismert törzset Imrének, vagy miként némely szász írók állítják Ervinnek hívták-e, nehezen határozhatnók meg; mert a rá vonatkozó, tudtom szerint egyedüli állítólagos oklevél, melylyel II. András király 1222 május 20-án a vízaknai úgynevezett gerébházat, –mely sok átalakulás után még ma is fennáll s a város által megvétetvén városházaként használtatik, – a hozzácsatolt tisztség és kiváltságokkal neki és utódainak adományozta volna, csak egy XVI. századbeli kivonatos és, miként látni fogjuk, nagyon is gyanús átiratból ismeretes.
Ez első törzs fiának tartják a szász történetírók azon Alárd vízaknai gerébet, kit 1277-ben állítólag az erdélyi püspök s némely kanonokjai ölettek meg, miért is fia János (vagy ó-szász nevén Gaan) híveivel együtt a gyulafejérvári székesegyházat megrohanta, felégette, szerelvényeit szétrombolta s több kanonokot leöldösött._{L. az erre vonatkozó forrásokat Teutschnál: Archiv de vereins füt sieb. Landesk. I. k. I., 21. II.}*
Kívüle az első Alárdnak még egy fiát Miklóst és ennek leányát a Barcsaiak levéltárából ismerjük._{L. dolgozatomat a Barcsai családról a Turul 1894.iki 2–4. füzeteiben.}*
Hogy az említett Gaan vagy Jánosnak felesége a kelneki Cheel comesnek egyik leánya volt, arra magam nem találtam ugyan adatot, de Bakk Endre tagtársunk közlése alapján bejegyeztem.
Ennek fia ismét Alárd,_{3 A Turul idézett füzeteiben, a Barcsaiakról szóló dolgozatomban, megkérdőjelezve egy Ficust is említettem a Gaan fia gyanánt, bárha sejtettem, hogy itt hibának kell lennie. Csakugyan hiba is, mely a Fejér C. D. XI. k. regestájában levő sajtóhibától származik, hol a kincstár = fiscus helyett Ficus van nyomva, mi elnézésből név gyanánt vétetett.}
* ki 1295-ben a kincstárral egyezkedik a Zekes királyi birtok határjárásánál ehhez befoglalni akart Godym, máskép Ryngelkyrch birtok iránt, a miről szóló okmányban így van megemlítve: comes Alardus iuvenius filius Gyaan de Vízakna»._{4 Fejér, Cod. Dipl. VII/IV. k. 233. 1.}
*
Valószínűleg volt még Gaannak egy Péter nevű fia is, kinek szintén Péter nevű fia a közeli Szerdahelyre települt; mert egy 1352-iki okmány értelmében «Petrus Jung de Beszmark, (kinek még Jakab és Hannus nevű fivérei is megemlíttetnek) filius Petri de Vízakna, cognati comitis Alardi terram suam Mun iuxta Buzmark a parte orientali vendidit comiti Henning de Opold.» _{Gyulafehérvári kápt. Prot. Joann. Balásfi, fol. 28.}*Épen így az említett Alárd hasonnevű fiátis «Jung» jelzővel látjuk atyjától megkülönböztetve azon 1313-iki határjárási okmányban, melyet az ő Spreng és Ryngelkerth birtokai s Gregorfaya és Veresegház zekesi birtokok s a gyulafejérvári káptalan Kohna birtoka iránt kiadtak._{1 Fejér, Cod. Dipl. XI. Regest. Trans.}
*
Ezen «Alardus dictus Jung de Vyzakná»-nak már több fiait ismerjük.
Látjuk ugyanis egy 1323 február 1-én kelt okmányból, hogy «Ladislaus filius condam comitit alardi de Vízakna fratri suo comiti Alardo» eladja a springi decanatusba eső Vingerkerg (=Ryngelkyrch) birtokát, «accedente etiam consensu Michaelis et Nicolai fratrum suorum»._{2 Gyulafejérvári kápt. levéltárából, közli Fejér, Cod. Dipl. VIII/VI. k. 68. 1.}
*
Ugyanezen évben «Michael filius comitis Alardi de Vízakna» az ugyanazon birtokból őt illető negyedrészt, testvéreinek: Miklós, János, László és Salamonnak, beleegyezésével szintén testvére Alárd comesnek adja el._{3 U. ott.}
*
S mikor aztán Alárd is el akarta másoknak adni e birtokát 1324 január 20-ikán, Miklós és Mihály, Kelneki Salamonnak s ugyancsak Miklós és Mihály az elhúnyt Kelneki Dánielnek, a Cheel kelneki comes fiainak gyermekei, tiltakoznak, hogy az ő springi és gergelyfái birtokuk szomszédságában levő eme jószágokat idegeneknek adja el._{Fejér, Cod. Dipl. XI. k. 468. 1. – Gr. Kemény József Notit. I. k. 93., 268. 11.}
* E tiltakozásnak lett is foganatja, mert alárd comes maga és fiai Rener, Herbord és János nevében, e birtokot 1330-ban a tiltakozó Kelnekieknek adta el._{5 Fejér, Cod. Dipl. XI. k. 470. 1.}
*
Azonban mégsem juthattak ezek még ekkor az egész Ryngelkyrch birtokába, mert Alard comes egyik fiának, Jánosnak e birtokbeli negyedrésze iránt hosszasan perben állanak s csak úgy jutnak czélhoz, hogy 1355 november 7-ikén a János özvegyének s leányainak Dorottya és Márthának 26 márka ezüstöt e birtokrészért lefizetnek._{6 Fejér, Cod. Dipl. XI. k. 473., 474. 11. és gr. Kemény József Not. Cap. Alb. I. k. 94., 95., 269. 11.}
*
Ryngelkyrch birtoknak, melyben, fekvésénél fogva, a mai alsófehérmegyei Pókafalvára kell ismernünk, eme viszontagságai, miként láttuk, a Vízaknaiak három nemzedék-ízének leszármazási összeköttetését tárja föl teljes biztossággal előttünk. Kiegészíti ezt egy 1378-iki okirat, melyben az Alardus dictus Jung Miklós nevű testvérének János fiával s ennek feleségével is megismerkedünk, a mennyiben megolvashatjuk belőle, hogy ez évben felszólalt «Johannes filius Nicolai de Vízakna, in persona dominae coniugis suae fiiliae videlicet condam Michaelis filii Hennigii de Segusvar» nevezett nejének Kund, Hondorf, Gogánfalva, Ebesfalva és Gyakos helységekbeli birtokai iránt._{7 A szász nemzetség levéltárából.}
*
Lássuk tehát az eddig megállapított nemzedékrendet:
I. TÁBLA

Ervin?; Alardus comes de Vizakna †1277; Johannes, máskép Gaan de Vizakna 1277 (N. a kelneki Cheel comes leánya?); Nicolaus comes † 1310 előtt; Alardus comes de Vizakna 1295 még ifjú † 1323-ig; valószinüleg: Petrus de Vizakna; Elisabeth (a) Herbordus comes de Sebus, b) Renerius comes, filius Renerii de Vynch 1310, c) Sumurakus magist de Barcha 1315); Petrus Jung de Beszmark 1352; Jacobus; Hannus; Alardus dictus Jung comes 1313. 23. 24. 30.; Michael 1323; Nicolaus de Vizakna 1323; Johannes 1323 (N. N. özvegye él 1355-ben); Ladislaus 1323; Salomon 1323; Renerius 1330; Herbordus 1330; Johannes 1330; Johannes 1378 (N. filia Michaelis filii Hennigii de Segusvár) folytatása a III. táblán; Dorotthea 1355; Martha 1355

Mielőtt tovább folytatnók a Vízaknaiakat, meg kell emlékeznem egy családról, mely szintén itt Erdélyben a XVII. század elejéig virágozva az Alárd nevet viselte, s melyről okleveles alapon a következő leszármazás ismretes:
II. TÁBLA.

Alardus von Alarth, de Megyesfalva, de Erchee; Emericus; Jacobus 1407. 13. 20. 22. 29.; Jacobus 1407. 10. 44. 47. 48.; Simon 1420; Mathias 1420; Andreas 1420; Alardus 1448. 62.; Johannes 1429; Ladislaus 1429 1460 kör. 1463 † 1468 lefejeztetve; Petrus 1429–1460 kör.; Dorottya 1374 (Thoroczkai Péter)

Ezen Alárd család Kolozs- és Tordamegyében s Marosszéken bírt kiterjedt birtokokkal. Más törzsből származott-e, vagy a fenn tárgyaltból, még nem tudjuk eldönteni; de ha felteszszük, hogy az I. táblán látható Alardus dictus Jungnak az 1330-iki egyességlevélben említett három fián kívül utóbb még egy Imre nevű fia is lehetett, nincs semmi lehetetlenség abban, hogy ő legyen az, ki Meggyesfalván s Ercsén birtokot szerezve s esetleg oda is telepűlve, a II. táblán is látható Alárdok, vagy mint néha nevezték: Alárdiak törzsévé lett. E lehetőséget azonban egyelőre csak azért említjük fel, hogy az Alárdok ezen ízeinek leszármazása feledésbe ne menjen, s genealogusaink ösztönözve legyenek azoknak a Vízaknaiakhoz tartozásával, vagy más nemzetségből származásával foglalkozni, mire nézve nekem még egyelőre nincsenek számbavehető támpontjaim; sem pedig a II. tábla Alárdivadékaitól a kapcsolatot aztán Alárd Ferenczig, ki 1506-ban az agyagfalvi gyűlésen Aranyoskék követeként említtetik, vagy azon Alárd Miklósig, kinek neje 1574-ben Bogáthi Anna, fiai pedig Ferencz és László voltak, megállapítanom még nem sikerűlt; noha a birtokviszonyok is tanusítják, hogy ez utóbb nevezettek, kik közül Ferenczczel a Békés-féle lázadáson kívül még 1590 táján is találkozunk, s mellette még egy Gáspár is említtetik, csakugyan a II. tábla medgyesfalvinak nevezett Alárdjától származtak.
De térjünk vissza a Vízaknaiakra, kiket mielőtt tovább folytatnánk, a hamis oklevelek egy egész sorozatáról kell megemlékeznünk, nehogy ezek a búvárkodókat tovább is megtéveszthessék.
Sajátságos, hogy e hamisítványok mind a vízaknai úgynevezett gerébház és azzal összeköttetésbe hozni igyekezett jogokra és javakra vonatkoznak, s úgy látszik, hogy czélzatos ezen ház és kúria kiváltságos jellegének megállapítására készültek.
Legelőször a gr. Teleki család oklevéltárának kiadásakor Barabás Samu történészünk alapos és lelkiismeretes vizsgálódásainak sikerült e hamisítást kimutatni V. László egy 1457-iki oklevelében, mely a Szomszédvári Henning részére kelt, kit a hamisító szolgálatkészsége Vízaknai Henninggé változtatott, s az ez oklevélben transsumált 1409-iki oklevélben említett nyestadót és bánzsolozsmát is Erdélybe honosította át, sőt az ugyanott transsumált másik 1409-iki oklevélben kiváltságokat nyerő Tóth Miklóst is Szomszédvári helyett Vízaknainak teszi meg, kúriáját a távoli Horvát-Slavonországból merész correctiójával ide Erdélybe Vízaknára varázsolja, s egy többfélekép ferdített helynév belejavításával a Vízaknával szomszédos Ladamos helység iránt is jogczímet igyekszik teremteni.
Egy másik oklevél hamisított voltáról magam győződtem meg az országos levéltárban. Ez az 1455 január 20-iki híres privilegialis a pallosjogról,_{1 Orsz. ltár, D1. 30831.}
* melyet az erdélyi Fejérmegyének valamely most már meg nem határozható helységében birtokos István és László kaptak, kiknek neve külsőleg és félreismerhetlen hamisítással de Salisfodio-ra, a helynév pedig, hol birtokuk feküdt, melyre pallosjogot nyerének, szintén Salisfodiensis-re van kiigazítva; mely diplomatikánkban vízakna helység megjelölésére különben soha em is használt kifejezésből szintén a Vízaknai családnak igyekezett a hamisító kiváltságot koholni.
E kétségtelen hamisítványok leleplezése méltán megdönti hitünket azon Ferdinánd-féle transumptum iránt is, mely a vízaknaiak némely régi okleveleiről az ezek kihaltával javaikat elnyert Haller Péter részére állíttatott ki, s melyben a pallosjogról való hamisítványon kívül az 1222-ben állítólag vízaknai Imre beszterczei grófnak adományozott kiváltságos kúriáról s királybiróságról szóló oklevél s ennek 1419-iki megerősítése, valamint egy Budán 1465 ápril 18-án kelt állítólagos királyi oklevél is kivonatosan benne foglaltatik, mely utóbbi által Mátyás király az «egregius Nicolaus, filius egregii et magnifici condam Nicolai Vízaknai tunc vaivodae partium nostrarum transsilvanarum» s a vízaknai esküdtek közti egyességet megerősítette volna.
Hogy ez utóbbi szintén hamis, vagy hamisított kellett hogy legyen, bizonyítja az: hogy miként látni fogjuk, ez időtájban oly Vízaknai Miklós, kinek atyja szintén Miklós lett volna, nem létezett. Volt ugyan két Miklós, de ezek egyike, az alvajda, Jánosnak volt fia; másika pedig, az ifjabb, a Györgyé volt. Oly Miklós ellenben, ki erdélyi vajda lett volna, nem is létezett, az alvajda pedig a kérdéses okmány keltekor nem volt «néhai», hanem élő s fia nem is volt.
Miután a fennebbiekből meggyőződtünk, hogy mily óvatossággal kell vennünk a Vízaknaiak jogaira s javaira vonatkozó okleveleket, – melyek utóbb a Hallereknek az úgynevezett gerébházban és királybíróságban való jogutódai, a Homoród-szentpáli Szentpáliak Vízakna községe ellen folytatott perlekedéseiben is nagyban szerepeltek, – méltó gyanunk támad még egy másik oklevél iránt is, mely szintén Vízaknai-féle birtokra, Fejéregyháza azon fele részére vonatkozik, melyet Vízaknai Miklós alvajda a segesvári domonkosrendieknek hagyományozott volt, de melyet az ifjabb Vízaknai Miklós özvegye Margit tőlük visszaváltott volna.
Az erről szóló 1481 november 24-ikén kelt oklevél_{1 Orsz. ltár, D1. 36430.}
* a segesvári konvent által van kiállítva, mely e birtokrész iránt a több helyen is következetesen mindig Margitnak nevezett özvegygyel kiegyezik. Az egyházi férfiak és testületek e korban szokásos hoszúkás pecsétének csak nyoma van rajta. Az írás egykorú jellegű ugyan, de kissé inkább a keresett szabályosság benyomását teszi, s tulságosabban tisztán olvasható, mintsem hogy az azon korbeli más oklevelek írásával teljesen megegyezőnek tekinthetnők. Irálya a hiteles helyek kiaványainak felel meg, noha a segesvári konvent ezek sorába nem tartozott, minek igazolására valamennyire elfogadhatnók azon körülményt, hogy itt maga azon konvent levén a birtokot kiváltásra bocsátó egyik szerződőfél, azért állított ki saját pecséte alatt oklevelet e visszaváltásról. De ez alakszerűségeknél nyomósabbak a belső okok, melyekből ez oklevél valódisága ellen kétségünk támad. Egyik az, hogy ez irat Szent-Domokost «pater seraphicus»-nak nevezi, holott e jelzőt tudomásom szerint Szent-Domokosra nem szokták alkalmazni, hanem csak Szent-Ferenczre, mert csak az erről szóló legendára is vonatkozik.
Másik pedig az, hogy nem egy, de több kétségtelen hitelességű oklevél alapján biztosan tudjuk, hogy ifj. Vízaknai Miklós özvegyét Katalinnak hívták, ez irat pedig ismételten Margitnak nevezi; már pedig a névbeli tévedés legkevésbbé eshetett volna meg épen a segesvári szerzeteseken, kik ez özvegy szomszédságában éltek s birtokoltak s vele személyesen egyezkedtek. A jámbor segesvári szerzeteseket tehát azzal kellene vádolnunk, hogy saját rendalapítójukat is, meg a velük személyesen egességre lépő özvegyet is rosszúl nevezték meg okiratukban, ha ennek szerzőjeül csakugyan őket fogadjuk el, mi ez oklevél hitelességét bizony nagyon meg kell hogy ingassa.
Kiküszöbölve ekként a valótlanságokat, lássuk most, hogy mi a való a Vízaknaiak további nemzedékrendéből.
Vízaknai Miklós alvajdának s testvérének Györgynek atyjáról a filiatiot biztosan kimutató oklevelet még nem találtam. Az alvajda később ismertetendő vérendeletéből kitűnik az, hogy atyjuknak a Lépes Lóránt 1416–38-ra terjedő alvajdasága idején, vagy ezt megelőzőleg kellett elhalnia, mert az örökség felett a végrendelkező Vizaknai Miklós és testvére ezen alvajda előtt léptek egyességre.
Az orsz. levéltárban azonban_{1 Gyulafejérvári kápt. Cista geneal. fasc. I. no 44.}
* található egy nemzedékrendi töredék, mely Miklós alvajdát és testvérét Györgyöt a Joannes Gereb de Vízakna fiaiúl mutatja ki, s további nemzedékrendüket, egészen a család kihalásáig, az okleveles adatokkal teljesen egyezőleg közli.
Ez a későbbi ízeken oklevelek által is támogatott helyesség eléggé indokolttá teszi, hogy e táblát annak kezdő törzsének, Jánosnak nevére nézve is elfogadhatónak tartsuk.
Csak az a kérdés, vajjon ezen János azonos lehetett-e fennebbi I. táblánk 1378-iki Jánosával, a Vízaknai Miklós fiával, s nem kell-e egy közbeeső ízt feltennünk?
Nézetem szerint nincs hézag, s az alábbi III. tábla élén álló János az 1378-ikival azonosnak tekintendő.
Hogy nem kell azt más ágon keresnünk, kitűnik már abból is, hogy Vízaknai Miklós alvajda, miként végrendeletéből látni fogjuk, a vízaknai királybíróságon kívül a segesvárit is örökösön bírta; mit a segesvári Hennig ivadékoktól kellett örökölnie, kiktől az I. tábla végízén álló 1378-iki Jánosnak neje származott. Csak az tehát a kérdés, hogy ezeknek közvetlenűl fia lehetett-e Miklós, vagy talán csak unokája egy szintén János nevű fiától?
Ha már figyelmesen vizsgáljuk az I. táblát, látjuk, hogy Alárd vízaknai comes korán halt el egyik fiának özvegye még 1355-ben is élt; másik fiától Miklóstól való János nevű unokája tehát 1378-ban, midőn ez évi oklevelünkben vele találkozunk, még fiatal házas lehetett s így még életkora delén elérhette a XV. századot. Nincs tehát indokolva, hogy közéje és Miklós közé, ki 1443-ban már alvajda s 1459-ben első nejétől már özvegy volt, még egy nemzedékízt képzeljünk.
Alábbi III. táblánk élére írván tehát ezen Jánost, a további leszármazás szintén világosan áll előttünk.
Ugyanis Herepei Márk és Tharkeöi György alvajdáknak a gyulafejérvári káptalanhoz 1450 szept. 20-án intézett beiktatási rendeletében_{1 Orsz. ltár, D1. 30819.}
* ez alvajdák így szólnak: «dicitur nobis in personis egregii Nicolai vicegubernatoris et iunioris Nicolai filii Georgii de Vízakna», miszerint ők a fejérmegyei Hortobágy és rakovicza öröklött birtokaikba be akarnak vezettetni.
Mivel tehát az alvajda alább ismertetendő végrendelete szerint az ifjabb Miklós az ő testvérének fia volt, leszármazási viszonyaik, miként lennebb III. táblánkon bemutatjuk, teljesen be vannak bizonyítva.
Az idősb Miklóst, mint alvajdát találjuk 1443., 44., 45., 46., 1460., 62., 63., 64., 65. évi oklevelekben,_{1 Szász nemz. ltár és gr. Teleki család oklevéltára.}
* alvajdai czímének említése nélkül pedig 1453., 55., 57., 59. évi oklevelekben, s közben 1447-től 59-ig más alvajdákat találunk. Ugy látszik tehát, hogy két ízben viselte e tisztséget; de időközben, miként fennebb is láttuk, már 1450-ben alkormányzó volt, úgyszintén 1451-ben is, midőn a szebeniekkel tartott tanács folytán szintén Geréb Jánossal együttesen az oláhországi vajdát Gyógyon el akarta fogni. Ez évben a Hunyadi László lefejeztetését követő mozgalmak alatt Szilágyi Mihály ellen foglal állást, miért ez október 9-én, Szeben város ostromakor, őt javaitól megfosztatni rendeli._{2 Gr. Teleki cs. okltára, II. k. 66. 1.}
*
Első neje, Somkereki Erdélyi Katalin 1459 július 10-én már meg volt halva, ő pedig Mátyás király uralma alatt ujra házasodott, s ujra is kegybe jutott s már 1460-ban ismét mint alvajdát s egyszersmind a székelyek alispánját olvassuk, mely tiszteket holtáig viselte.
Ez 1465 aug. 7-ike és 1466 november 16-ika közt következett be. Az első datum alatt ugyanis végrendelete kél, melyben ingóságokat hagy feleségére, kit csak Krisztina néven említ, családnevének kitétele nélkül, s öltözékeket hagyományoz Magdolna leányának, a (vején) Rikalf Györgyön való követelését ennek fiára, a végrendelkező unokájaként megjelölt Lászlóra hagyja, a Bogáthi Lászlón volt követelését pedig leányára, Potentiánára s ennek fiaira. A vízaknai és segesvári királybíróságban öcscsét, az ifjabb Miklóst teszi örökösévé s erdélyi és szlavóniai birtokait is leányai s ezen öcscse közt rendeli felosztatni, kivéve nagyszebeni házát, melyet halastavával s némely ingóságokkal együtt misealapítványúl az ottani egyházra hagy, Széken levő halastavát és kúriáját, melyeket a kolozsvári, valamint fejéregyházi malmának s birtokának felét, a kúria nélkül, melyeket a segesvári dominikánusoknak hagyományoz.
Végrendeleti végrehajtókúl nevezi ki dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdát s Losonczi Desew Lászlót, Vingárdi Geréb Jánost, Suki Mihályt, továbbá magát öcscsét is, Vízaknai Miklóst s Szentiványi Székely Mihályt; megjegezvén azt is, hogy birtokai szerzemények, mi ellen ha öcscsének kifogása volna, megbizonyosodhatik azon egyezségből, melyet atyjával, a végrendelkező testvérével Lóránt alvajda pecsétje alatt kötött volt a végrendelkező._{1 Eredetiben a szász nemz. ltárban.}
*
Vízknai Miklós alvajda halála azonban 1466 november 16-án túl sem eshetett, sőt ekkor már özvegye Krisztina is meg volt halva, mit tanusít az e napról kelt királyi parancs, melyben Mátyás király a szebeni polgármesternek és tanácsnak megrendeli, hogy a néhai «Nicolaus senior de Wyzakna» özvegyének, a szintén elhalt Krisztinának javait, melyeket ez utóbbi a néhai tarkői Rikalff György és Simon fiaira s Advigára a Bazthe Benedek feleségére – «sibi in prima linea consanguineitatis attinentibus» – hagyományozott, Rozgoni Rajnáldnak, ezek rokona és gyámjának adja ki._{2 U. ott.}
*
Vízaknainak ezen Krisztina nevű hátrahagyott özvegye tehát, ha nem a Tarkői Rikalf családból, mi valószínűtlenebb, mert ennek ide vágó nemzedékei tüzetesebben ismeretesek, akkor a Kapi családból kellett hogy legyen, és pedig Kapi András leánya, ki azonban Nagy Ivánnál a Kapiak családfájáról kimaradt. Ugyanis, miként a Tárczay családnál látjuk,_{3 Nagy Iván, XI. k. 42. 1.}
* Tarkői Rikalf Jánosnak nejétől, Kapi Katától gyermekei valának: 1. György erdélyi alvajda, kinek fia László (felesége pedig, miként fennebb kimutattuk, a Vízaknai Miklós leánya volt), 3. Simon, kinek Modvár Margittól fiai András és György, 3. Konis (?), 4. Tóbiás (mely két utóbbi valószínűleg már korábban maradék nélkül elhalt) s végre 5. Adviga, Baztei Benedek neje. S mindezeknek nagynénjük (a Rikalf János testvére) volt: Apollonia, Rozgonyi Jánosné. Az a Rozgonyi Rajnáld pedig, ki az előbb idézett oklevélben szerepel, ennek volt fia; s hibáztak, kik az Osvát és Jánossal együtt a Rozgonyi István fiainak írták, mit gróf Lázár Miklós_{4 Századok, XIV. k. 803–806. 1.}
* be is bizonyít. Rikalfék tehát a fenn közlött oklevél szerint csak úgy lehettek «in prima linea consanguineitatis» rokonai Vízaknai Miklós özvegyének, ha ezt vagy Tarkői Rikalf Krisztiná-nak, a János testvérének, vagy pedig Kapi Krisztinának, s a Rikalf Jánosné Kapi Kata testvérének veszszük.
Hogy Miklós alvajdának fia nem volt, leánygyermekei pedig első feleségétől, Somkereki Erdélyi Katától származtak, a végrendeletből, s illetőleg az 1466 november 16-iki oklevélből bebizonyúl.
Mert ha Magdolna, ki egy 1466 október 1-én kelt oklevél szerint_{1 Szász nemz. ltár.}
* Gúthi Ország Sebestyénné volt,_{2 1495 május 21-én pedig, midőn Hidegvíz, Mihályfalva, Vessződ, Bolya, Indogály, Salgó és Saldurf birtokait a gyulafejérvári káptalannak hagyományozta (Orsz. ltár. D1. 30947) már Ország Sebestyén özvegye.}
* s a megnevezetlen, ki Rikalf Györgyné volt, és Potentiána, Bogáthi Lászlóné Vízaknai Miklósnak az özvegyeként hátrahagyott Krisztinától való gyermekei lettek volna, akkor ez bizonyára nekik és utódaiknak hagyta volna saját vagyonát, nem pedig testvéréről való oldalrokonainak. Már pedig még Rikalf György fia is csak ily minőségben, nem pedig mint Vízaknai Miklós unikája részesül ezekből, a többi Vízaknai leányok vagy utódaik pedig épen nem kapnak belőlük.
Ezekben végezvén az alvajda ágával, áttérhetünk unokaöcscsére az ifjabb Vízaknai Miklósra, György fiára, kivel a fennebbi 1450-iki oklevelen kívül 1455., 63., 64., 66-iki oklevelekben találkozunk,_{3 U. ott.}
* melyekben mindig mint «iunior» van megkülönböztetve.
Ez volt a pártütő Mátyás király ellen, ki, ha Bonfinnak hihetünk, ennek moldovai hadjáratában is az ellenséggel tartván, elfogatott s 1468 január 19-én kivégeztetett._{4 Bonfin (IV. 1.) illető helyén mint ezzel együtt kivégzettet egy Vízaknai Aladárt is említ. Ennek nyomát sehol sem találhatni. Lehet, hogy Alárd Lászlót értette e téves megnevezéssel.}
* Özvegyét Katalinnak látjuk nevezve egy 1477-iki oklevélben, hol az idősb vízaknai Miklós leánya Magdolna Ország Sebestyénné, s unokái Rikalf László és a Bogáthi László gyermekei Péter és Ilona ellene mondanak annak, hogy atyjuk, illetőleg nagyatyjuk idősb Vízaknai Miklós halála után «Catharina relicta et Franciscus filius Nicolai iunioris de Vízakna», ennek birtokait Vízakna, Hidegvíz, Mihályfalva, Vessződ, Ujfalu, A. és T. Bolya, Saldorf, Salygó, Indogály, Farkastelek, Fejéregyház, Oláh Indogály fejérmegyei és Jovedics, küküllőmegyei helységekben elfoglalták._{1 Gyulafejérvári kápt. Divers. Cttus Csita I. fasc. III. k. 24. 1. Orsz. ltár, D1. 30217.}
*
Viszont ugyanezen «Francisci filii ut et dominarum Catharinae relictae, Affrae, Barbarae, Catharinae et Margarethae filiarum Nicolai iunioris de Vízakna» ellenmondását látjuk 1495-ből az idősb Vízaknai Miklós említett utódai ellen a tátei birtokra vonatkozólag._{2 Gyulafejérvári kápt. Cent. R. 65. sz.}
*
Az ifjabb Miklós leányai közül Afra előbb az 1491-ben elhalt Altemberger Tamás szebeni polgármester, (azután királybíró és kamaragróf), utóbb az 1515 körül elhalt Bogáthi Imre neje lesz, (Barcsai ltár), Margit pedig Dávidházi Istvánhoz Mátyás király egyik hadvezéréhez (1483) ment nőül.
Iacute;gy adja elő az országos levéltárbeli fenidézett genealogia is, mely Borbálának és Katalinnak férjeiről nem szól. Viszont azonban e genealogiában az idősb Vízaknai Miklós ama leányáról nincs említés, ki Rikalfné volt, de kinek nevét az okmányok fel nem derítik. E helyett azon genealogiai tábla az idősb Miklós alvajda egyik leányáúl szintén Borbálát ír, s ennek férjeül az 1455–75 körül élt Parlaghi Györgyöt. Lehet ugyan, hogy ez volt egyik férje Rikalfnénak, s hogy őt csakugyan Borbálának hívták, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy a két leány össze van tévesztve s talán az ifjabb Miklós Borbála nevű leányának lehetett férje Parlaghi György.
Ferenczről, ki a vízaknai királybíróságot is viselte, a fennebbieken kívül néhány 1492., 94., 95. és 99-iki kisebb jelentőségű oklevél is megemlékezik, Longorádon és Jovedicsen is birtokosnak írva._{3 Szász nemz. ltár.}
*
Felesége Somkereki erdélyi Magdolna volt, a gr. Teleki cs. levéltára 1505 október 24-iki oklevele szerint ekkor már özvegy.
Fia Miklós volt, kit a Barcsai család 1515-iki és 1535-iki okleveleiben is megtalálunk s kinek 1526-ban neje Zsófia, a héderfái Barlabási Lénárt alvajda leánya volt._{1 Gróf Teleki család oklevéltára.}
*
Hogy e Miklós, – túlélve Ferencz nevű fiát, ki 1535-ben halt el nőtlenül, mert csak jegyben járt Lula Klárával, a Lula János szász ispán leányával (ki aztán jegyese halála után apácza lett) –egészen 1552-ig életben lett volna, arra nézve Bakk Endre tagtársunk rendelkezik adatokkal.
E régi hatalmas szász törzsű család osztozván így a többi történetileg szerepelt régi előkelő szász nemzetségek sorsában, – melyek egyikéről sem tudjuk, hogy ivadékaik fiágon napjainkig fenmaradtak volna, – kihalása folytán a vizaknai úgynevezett gerébházat a királybírósággal s Fejéregyház Longodár és Balástelke jószágokkal együtt 1553 november 19-én Haller Péter kapta adományúl.
Mielőtt záradékul a Vízaknaiak ujabb nemzedékeiről a fennebbiek alapján készített leszármazási táblát bemutatnám, meg kell jegyeznem, hogy czímerüknek mivel a vízaknai Miklós alvajda végrendeletén volt pecsét is az idők folytával lehullott, Reissenberger Lajos szász tudósítónk «Ueberreste der Gothik und Renaissance an Profanbauten in Hermannstadt» czímű érdekes munkájában vezetett, tudomásom szerint, először helyes nyomára.
Ő ugyanis a nagyszebeni városház lépcsőtornyának ajtaján látható két czímer egyikét, egy hajdan máshol létezett és Soterius munkájában lerajzolt feliratos czímerrel való teljes hasonlatosságánál fogva az Altemberger Tamás szász királybíró és kamaragróf czímeréül állapítja meg; miből azt következteti, hogy az ugyanazon ajtó bal oldalán az előbbivel szemközt álló másik czímer, mely egy vállról lemetszetten liliomos koronából kiemelkedő s szablyát tartó pánczélos kart ábrázol, az Altemberger feleségeé, Vízaknai Afráé, tehát a Vízaknai czímer kellett hogy legyen.
S csakugyan, a gróf Teleki család oklevéltára_{2 U. ott, II. k. 20. 1.}
* az alvajda egy 1445-iki oklevelén talált köriratos pecsétből teljesen ezen czímert mutaja be, csakhogy sisakkal és strucztoll sisakdíszszel kiegészítve; mi által a Vízaknaiak czímere kétségen kívül van helyezve.

III. TÁBLA.
János 1378 (N. a segesvári Henning fia Mihály leánya); György 1428–38 körül; Miklós az idősb 1443–46 erdélyi alvajda, 1450 alkormányzó és görgényi várnagy, 1460–65 alvajda és a székelyek alispánja † 1465 aug. 7 és 1466 nov. 16 közt, (a) Somkereki Erdélyi Katalin, b) Kapivári Kapi (ha ugyan nem Tarkői Rikalf) Krisztina 1465 † 1466 nov. 16 előtt); Miklós az ifjabb 1450. 55. 63. 64. 66. † 1468 január 19-én mint pártütő kivégeztetve (N. Katalin özvegy 1478. 95. 96); Ferencz 1478. 1492. 94. 96. 99. † 1505-ig (Somkereki Erdélyi Magdolna 1478–1505); Kata 1495; Afra 1495 † 1519–27 között (a) Altemberger Tamás szász királybiró és kamaragróf † 1491, b) Bogáthi Imre de ead. † 1515 körül); Borbála 1495 (Parlaghy György_{* Megjegyzés: Kérdéses marad, vajjon nem az alvajda azon leánya volt Parlaghi Györgyné is, ki Rikalf Györgyné volt. L. szövegünket.}

* de ead. ki 1455–75 táján élt); Margit 1495 (Dávidházy István de ead. 1483); Miklós 1515–1552 (Héderfái Barlabassi Zsófia 1526); Ferencz 1520 † 1535 (jegyese Lula Klára 1535 apácza); a)-tól Magdolna 1465. 1466. 1478. 1495. (Gúthi Országh Sebestyén 1466. 1478. † 1495-ig); N._{* Megjegyzés: Kérdéses marad, vajjon nem az alvajda azon leánya volt Parlaghi Györgyné is, ki Rikalf Györgyné volt. L. szövegünket.}

* † 1465 előtt (Tarkői Rikalf György alvajda 1460)_{* Megjegyzés: Kérdéses marad, vajjon nem az alvajda azon leánya volt Parlaghi Györgyné is, ki Rikalf Györgyné volt. L. szövegünket.}

*; Potencziána 1465 † 1478 előtt (Bogáthi László de ead.)

II.
A Sombori és Drági családok.

Ősrégi két testvér-család, melyek elődeit az erdélyi szászok XIV. és XV. századbeli történetére oly jelentékeny szerepekben találjuk, hogy hajlandók volnánk eredetüket e vendégnép egykori hatalmas és óriási vagyonú főemberei közt keresni s ez esetben talán az egyetlen ily törzsű család volna, mely még ki nem halt.
Azonban e látszattal szemben óvatosságra int azon tapasztalás, hogy más családokat is találunk, melyek a szász földön hasonló kiváló helyzetet foglaltak el, s melyekre nézve mégis kétségtelen okleveles bizonyságok győznek meg a nem szász, vagy épen ősmagyar eredet felől; miként erre más dolgozatunkban rá is fogunk mutatni.
A Sombori család ősi tradicziói szintén ellene szólnak e feltevésnek s a legtörzsökösebb, maáig a honfoglalásig felnyúló, magyar eredetre hivatkoznak; a lázadó Gyula vezér Bua nevű fiától, s így mint első törzstől Tuhutumtól a következőleg származtatván a Somboriak és Drágiak oklevelekből biztosan tudott közös ősét:
I. TÁBLA

Tuhutum vezér; Horka; Gyula; Sombur; Sarolta (Geyza magyar vezér); Karolt (Doboka erdélyi főur); Gyula; Bua; Bukna; Sombur; Péter; János; Gyula; Ilona 1316. leánynegyedet kér; István †; Sándur; Simon de Brasso 1. a II. táblán; Katalin 1370 93; Balázs †; Sándur †

Hogy e táblán az utolsó nemzedékek igen közel esnek a XI. század élén elhalt Gyulához, s így magából a chronologiából is kétségtelen, hogy ezen egymást követő generatiók között több ízre terjedő hézagnak kell lennie, az első tekintetre már föltünik. S ha alapos a családi hagyomány e leszármazást illetőleg, akkor e hézagot valószínűleg Bua és a fia gyanánt írt azon Sombur közt kell keresnünk, kitől három ágban indul ki a nemzetség, s kinek unokáinál már okleveles évszámokra történik hivatkozás, miből következtetnünk lehet, hogy ez elágazástól kezdve már okleveles adatok vannak e testvér családok nemzedékrendéről.
A Sombori család levéltárában, honnan okmánytárainkban is nagy érdekű Anjoukori okmányok jelentek meg, megvan aztán a további nemzedékrend, hitelesítve 1767-ben az erdélyi kir. tábla – s az ezutáni generatiókat illetőleg 1873-ig, az országos levéltár ezzel megbízott tisztviselői által; melyet, Sombori Lajos cs. és kir. kamarás szivességéből, a legujabb nemzedékek ide igtatásával, a következőkben adunk:
(A táblákat l. a 30. és 31. lapon)
E nemzedékrend lényegesen eltér az eddig ismeretesektől, melyekből dűlt betükkel szedve csakis azt vettük át, mi e hiteles nemzedékrenddel nem ellenkezik s annak pótlását képezheti. Megtörténhetik ugyanis, hogy a nemzedékrend okmányszerű összeállításakor ezen táblánkon ilykép megkülönböztetett néhány családtagot kifeledtek, vagy a rájok vonatkozó okmányok nem jutottak kézhez, de genealogusainknak s főleg Nagy Iván tudósunknak más forrásokból helyes értesülései lehettek ezekre vonatkozólag. S ha ez így áll, akkor genealogiai szempontból káros volna, ha régibb iróink emez adatai feledésbe mennének.
Táblázatunkból kitetszik, hogy az 1329-ben szerepelt Nicolaus magister de Brassó-, különben még de Rosnou- és de Sombornak is nevezett szebeni ispán két fiában miként veszi keletkezését a Sombori és Drági család. Utóbbi már rég kihalt. A levelek és birtokok kiadásáért 1561-ben indítottak a Somboriak pert Károlyi Ferencz ellen, ki az utolsó Drági leánynak, Annának, volt fia Károlyi Zsigmondtól.
A Somboriak kiterjedt családjából is ma már csak egyetlen férfi utód gyermekeiben remélheti fennmaradását ez ősi nemzetség.
Okleveleiből már Fejér többeket közölt, mások a Történelmi Tárból s az erdélyi szászok oklevéltárából ismeretesek, s Nagy Iván is sokat ismertet belőlük. Ezért térkimélés szempontjából itt nem is terjeszkedünk ki felsorolásukra.

III.
A Széplaki Petrichevich-Horváth család.

Valamint örvendetes vívmánya a genealogiának, ha, miként a Sombori és Drági családoknál is láttuk, két külön néven virágzott család összetartozóságát s közös törzsét megállapítni sikerül: nem kevésbé becses eredmény a genealogusra nézve az is, ha azonos nevű, de merőben különböző családok tagjait egymástól gondosan meg tudja különböztetni.
Ez néha igen nehéz; főleg oly családoknál, melyek neve sok mással közös, mi nálunk gyakran fordul elő.
Ilyen a Horváth név is, a melyet viselő számos családok közt eligazodni, kivált mivel úgy a genealogiai munkákban, mint az oklevelekben azt igen sokszor előnév nélkül találjuk, valóban súlyos egy feladat.
Éreztem ezt magam is eléggé «Az Árpádok királyi vére Magyarország családaiban» czímű monografiám kidolgozásakor, s így nem tartom feleslegesnek genealogus társaim figyelmét felhívni az azonos nevű családok genealogiájának mentől tüzetesebb tisztázására.
S mivel említett munkámba a Petrichevich Horváthok is, nemzedékrendüknek főleg a család nőtagjai tekintetében eddigelé felette hiányosan ismertetett voltánál fogva, csak töredékesen és elszórtan jöhettek be, az annak kiegészítő kötetét mentől teljesebbé és hibátlanabbá tenni törekvő utánjárásaim folytán szerencsés valék most már hozzájutni a család oklevelei alapján összeállított tüzetesebb nemzedékrendükhöz, melyet mint magában is igen érdekest, s a Horváthok genealogiájának tisztázására szintén igen becsest, említett munkám keretén kívül is ismertetni általános érdekűnek tartom.
E számos más főrendű családainkkal szorosan összeszövődött családnak, – melynek ma már minden férfitagja grófi vagy bárói rangra van emelve, – múltját az eddigi családtani munkákból eléggé megismerhetjük; így tehát csak a pontos nemzedékrend közlésére szorítkozom, megjegyezvén, hogy még ez sem egészen teljes, mert hiányzik benne többek közt azon Horváth Anna, ki 1630 körül Magyardéllei Jármi Miklós neje volt, ha csak nem azonos azon Annával, ki Barcsai Ákosnénak iratik, de hogy melyik Barcsai Ákosnak lehetett neje, azt a Barcsaiak nemzedékrende kidolgozásánál sem tudtam megállapítni. Hiányzik továbbá azon Horváth Zsuzsánna, ki 1788-ban gróf Teleki Ádám özvegye volt s azon másik Zsuzsánna, ki jelen század első felében Sombori Ferencznek volt neje, valamint azon Juliánna is, kit ugyanez időben Sombori Sándor huszárezredes nejeként láttunk, ha ugyan ez szintén a Petrichevich-Horváthokból való volt, – mi határozottan feljegyezve nincs, – s ha nem azonos azon Juliánnával, ki P.-Horváth Károly és Barcsai Róza leányaként áll a nemzedékrendi táblán, mely itt következik:
II. TÁBLA

Simon de Brassó (l. az I. táblán); Miklós magister, 1329 de Brasso, comes Cybiniensis. – Más okmányban Nicolaus magnus de Rosnou, ismét másban de Brassov alias de Sombor néven; Salamon de Brassó 1326 brassói ispán † 1331 előtt; János magister 1331 de Rosnou, 1333–1341 comes de Brassow et de Byztricia, 1342 comes de Wrcia et de Bistricia Utódai Sombori néven:; Jakab magister de Drág 1331 de Rosnou, 1333–1341 comes de Brassow et de Byztricia, 1342 comes de Wrcia et de Bistricia Utódai Drági néven:; Miklós; Mihály 1393; Péter; János 1393; János 1430 (Eősi Dorottya de ead.); András †; László 1399–1400 dobokai főispán †; Jakab 1419–22 (Bogáthi Brigitta); Ferencz 1416 (Gyerőfi Margit); Zsigmond 1429 (Somkereki Erdélyi Ilona); Osváld 1430;Gergely 1434 (Gerendi Zsófia de ead.); Tamás 1453–73 (Samlyai Báthori Adviga); Anna (Patai Décsei Antal); Ilona (Esküllői Eördög Simon); Zsigmond; Tamás 1488 kir. személynök (Pánczélcsehi Pánczél Angaléta); István 1473; Márk † 1493; Klára 1492 (Szentgyörgyvölgyi Szentgyörgy Mátyás); Kelemen †; László (Somkereki Erdélyi Potentiana 1463–87); Zsigmond 1506; Márton 1506; Ferencz †; Zsigmond †; Anna (Károlyi Zsigmond de ead); Zsófia (a) Thoroczkai László de ead.), (b) Balásfalvi Cserényi Pál); Péter 1473 (Bethleni Bethlen Klára); Eufrozina 1486 (a) Koka (chocca) Benedek de...) b) Kövendi András de ead.); Gáspár † 1521; János (Szentpáli Borbála de ead.); Benedek (Czegei Wass Erzsébet); János 1562 (Kénosi Dorottya de ead.); Mihály (a) Vinnai Eödönffi Zsófia) (b) Albisi Zólyomi Katalin 1549–53) a b?; Péter (Majádi Jusztina de ead.); Péter; Gergely; László 1561 81 89 fejedelmi főügyész, lengyelországi követ. az erdélyi dézsmák bérlője, a fejedelem nevelője és a kormányzó-tanács tagja (Valkai Zsuzsánna de ead.); István † 1549; Kristóf † 1548-ig; György † 1548-ig; Miklós; Jakab † 1658 előtt; Márton (Tötöri Borbála de ead.); Mihály; Anna (Szavai Almádi András) Borbála (a) N.-váradi Gyulai Mihály b) Köblösi Teke Ferencz); István 1629–30; Anna 1638 (Darlaczi Tamás de ead.); Bora (Tarczali Pál de ead.); Judith (Kolosvári Tordai János); János (Suki Dorottya de ead.); Mihály (Sarmasági Anna de ead.); Sára (Szentpáli Menyhért de ead.); György (Tamásfalvi Vitéz Borbára); Magdolna (Véglai Horváth János); Mária (Dobay Péter de ead.); Klára; Bora; Zsigmond (Tordai Zsófia de ead.);Mihály; Sándor 1594 követ Németországban †; Farkas †; Anna (Teremi Sükösd Istv.); Erzsébet (Szárhegyi Lázár András); Gábor 1618 (Gerendi Erzsébet de ead.); Zsigmond †; Borbára (Losonczi Bánffi Gábor); Zsuzsánna (Valkai Miklós de ead.);

(Folyt. a köv. táblán)

Gábor (l. a II. táblán); Sándor 1648 (Tamásfalvi Vitéz Judith); János 1631 követ, 1645 tordai főispán (Háczoki Anna de ead.); Anna (Kállay Gáspár de ead.); Erzsébet 1625 (Csomay Bálint); László; László (Tasnádszántói Becski Anna; Kata (Dobokai Imre de ead.); János 1715 (Szilágy-szécsi Széchi Mária); Borbára (Bethleni Bethlen Mihály 1652); Sándor (Ajtoni Krisztina de ead); György (Szavai Almádi Judith); Judith (Farnosi Keczeli Zsgimond; Jusztina (Palatkai Zsigmond de ead.); János (Szalontai Tholdy Mária); Péter (Szavai Almádi Krisztina); Lajos (Homoród-sz.-páli Szentpáli Ágnes); György (Pécs-ujfalusi Péchy Kata) †; Gábor (a) Vargyasi Daniel Mária b) Tordai Salduki Rachel); Petronella (Kereső László); Antal †; Drusiánna (Gyerőmonostori Kabos Sándor); János (Csomafái Butyka Zsuzsánna); Klára (Borsai Ádám de ead.); Zsigmond; János; Elek †; János †; János (Balásfalvi Cserényi Ágnes); Juliánna (a) gr. Kun Zisgmond b) br. Győrffi József); Zsófia (Bágyoni Zsigmond de ead.);Farkas (Gyerő-monostori Kabos Krisztina); János (Désfalvi Simon Judith) †; Sándor (Kőrös-tarcsai Veér Judith) †; Gergely (F.-szálláspataki Mara Borbára) †; Lajos (Fogarassi Krisztina); Ágnes (Naláczi József de ead.); a) Sámuel (Murányi Anna); a) Klára (Kis-budaki és Rettegi Rettegi István); b) László (N.-váradi Horváth Krisztina); Juliánna (Gyerőmonostori Kabos János); Ágnes (Szucsáki Ferencz de ead.); Krisztina (a) N.-ajtai Cserei Zsigmond b) Zeykfalvi Zeyk Mózes); Ádám (br. Diószegi Terézia); Farkas (Pécs-ujfalusi Péchy Julianna); Elek (gr. Tholdy Eulalia); Sándor huszárezredes † 1860 (Széplaki Petr. Horváth Juliánna) †; János (gr Tholdy Rozália) †; Ádám †; Ferencz (Széplaki Petrichevich-Horváth Zsuzsánna); Imre (Pécs-ujfalusi Péchy Anna); Zsuzsánna (Piskárosi Szilágyi Lajos); Anna (Bárczay András de ead.); Lajos cs. és kir. kamarás (Kézdi-sz.-léleki Kozma Irma csillag-ker. hölgy); Irma (gr. Lázár Imre); Elek (Palatkai Klára de ead.); Erzsébet (Pécs-ujfalusi Péchy László); Anna (Léczfalvi Gyárfás Pál); Borbála (M.-kövesdi Ujfalvi Sámuel); Krisztina (F.-őri Zámbó Ferencz); Albert †; Gyula (Hatmannsdorfi Hatfaludi Johanna); Sarolta (a) gr. Bethlen Zsigmond b) gr. Kún Károly); Gábor †; Lajos †; Margit †; András (Gyerő-monostori Kabos Zsuzsánna); István (A.-pesztyéni Alsó Róza); Julianna (Balázsfalvi Cserényi Ferencz); Terézia (Szombatfalvi Gergely de ead.); Miklós †;Eszter †; Rozália (M.-gezsei Mohai István); Judith †; Karolina (Farnosi Keczeli János); Bálint (Olasztelki Kolumbán Juliánna); József (Diódváraljai Miksa Anna); Mária †; Zsuzsánna; Karolina (Kis-budaki és Rettegi Rettegi Zsigmond); Sombor; Erzse; Lőrincz; Polixena; András; Ilona

 

Radochi Petrichevich Miklós, utóbb Horváth néven 1543–84 (Széplaki Both Anna); Kozma 1578–90 fogarasi várnagy, fejedelmi tanácsos (Dersi Petki Bora); Klára (a) Tamásfalvi Vitéz Miklós b) Tinkovai Macskási Mihály); János sz. 1559 – 1616-ban uj adományt kap, † 1620 (Szigethi Anna); Kata (Orbai László de ead.); György 1608 végrendelkezik (Uzoni Béldi Erzsébet); György (Bethleni Bethlen Krisztina); Judith † 1670; Miklós 1630–47 (Iklódi Tholdalagi Bora); Borbára (Thoroczkai István de ead.); Anna (Barcsai Ákos de ead.?); Ferencz 1670; Erzsébet (Köpeczi János de.); Kozma sz. 1634 (Folthi Borbála de ead.); Mihály † 1624; Borbára (Görgény-sz.-imrei Berzenczei István); Klára; Miklós (Sárosi Zsuzsa de ead.); Judith (Désfalvi Balogh Ferencz; István †; Zsigmond; Kata (N.-pestyéni Alsó János); Ferencz 1691 (sz.-kocsárdi Balogh Kata); Krisztina (A.-pestesi Balogh Zsigmond); Klára (Sándor Gergely); Boldizsár (a) Vargyasi Daniel Zsuzsánna † 1712 előtt b) Suki Klára de ead. † 1720 c) Désfalvi Simon Sára); Miklós 1691; Anna (Ürmösi Maurer Gábor); Ferencz (Tarcsai Pálffi Ilona); Bora (Vargyasi Dániel György); Kozma 1764 (Benkő Mária); Ferencz (a) Suki Teréz de ead. b) Széplaki Petrichevich-Horváth Zsófia); Kozma tábornok 1778 báró †; Mózes † 1776 (a) br. Bánffi Judith 1754 b) gr. Kun Klára); János (Thoroczkai Agnes de ead.); a) Károly †; b) Ráchel † 1779 (gr. Tholdalagi István egybek 1778); b) Karolina; a) N. leány † 1712 előtt; b) Boldizsár sz. 1714 † 1778 (Vargyasi Daniel Judith); b) Mária (Kénesi Sándor József); c) Judith sz. 1737 (Thoroczkai Mih. de ead.); c) Miklós † 1798 (Bágyoni Váró Erzsébet); c) Zsigmond † 1762; c) Károly †; c) Zsófia; Dániel sz. 1743 † 1802 (gr. Tholdi Mária); Sándor †; Miklós † 1814; Teréz (Vargyasi Daniel Elek); Zsófia (Széplaki Petrichevich-Horváth Ferencz); Farkas † 1816 (Sepsi-sz.-györgyi Daczó Borbára); Dániel † 1842 (gr. Lázár Éva); Ignácz 1770 †; Zsigmond (br. Bánffi Mária); Albert sz. 1800 † 1876 cs. kir. kamarás, v. b. titkos tanácsos 1859 báró (br. Szentkereszti Zsuzsánna); János sz. 1801 † 1865 cs. kir. kamarás, altábornagy, v. b. t. t., 1845 báró, 1857 fiusitás folytán: gróf Petrichevich-Horváth-Tholdi (br. Jósika Józéfa); Dániel † 1864 (gr. Tholdi Kata); Lázár sz. 1897 † 1851; Emilia (gr. Rindsmaul Adalbert); Mihály † 1857 (a) Malomvízi Kendeffi Krisztina b) br. Inczédi Mária); b) Miklós 1861 báró Petrichevich-Horváth Inczédi (Schütt- és Altenburgi Seethal Karolina; Kamilla †; b) Ödön 1861 báró Petrichevich-Horváth Inczédi (gr. Rhédey Johanna); Lajos sz. 1834 cs. kir. kamarás, 1845 báró, 1857 osztrák, 1883 magyar gróf (gróf Bethlen Irma); Rozália-Jozéfa sz.1836 (gr. Mikes Árpád); Kozma † 1884; János † 1882; Katalin (gr. Vetter von der Lilie Ferdinand); Eugénia; Josefina † 1891; Ilona † 1882; Rozália † 1869 (Vargyasi Daniel Imre); Bertha sz. 1833 † 1893 (Csik-sz.-domokosi Sándor László); Emma sz. 1834 † 1869 január 1. (gr. Firmian Pius); Béla sz. 1834 (a) Csapó Johanna b) Tinkovai Macskási Laura); Samu sz.1847 † 1885 (a) Petki Adel b) Bárány Luiza); a) Vilma sz. 1865; a) Róza sz.1867; b) Zsuzsánna sz. 1872; b) Laura sz.1873; b) Gábor sz. 1875.; b) Bertha sz. 1877 † 1892; b) Tima † 1892; b) Erzse † 1892; a) Béla sz. 1873; b) Ferencz sz.1874; b) Emil sz. 1881; a) Károly sz. 1776 † 1830 (Barcsai Róza de ead.); a) Ferencz †; b) Róza sz. és † 1782; b) Erzsébet sz. 1783 † 1784; b) Lajossz. 1785 † 1786; b) Teréz sz. 1785 † 1847 (a) br. Bánffi István b) Sárdi Simén Elek); b) Klára sz. 1788 † 1794; b) Kozma sz. 1790 †; Ferencz † 1845 (gr. Wass Antónia); Karolina sz. 1803 † 1871 (br. Győrffi Samu); Rozália † 1839 (Malomvizi Kendeffi Károly); Juliánna sz .1806 † 1866; Borbála sz. 1814 † 1889; Ferencz †; Károly † sz.1833 † 1861; Ida sz.1836 † 1877 (gr. Bethlen Miklós); Gábor sz. 1846 jan. † 1890 (Cseszeliczki Szilvássi Ida); Kálmán sz. 1840 deczember cs. és kir. kamarás, 1894 báró (gr. Csáky Katalin); Gabriella sz. 1868; Rudolf sz.1870 fiusítás folytán gróf Petrichevich-Horváth-Tholdi; Arthur sz. 1872 1894 báró; Ida sz. 1876; Melánia sz. 1877; Hortenzia sz.1878; Katalin sz. 1879; Eszter sz.1880; Antónia sz.1882; Ferencz sz.1883; Bora sz. 1888;

BACZKAMADARASI KIS BÁLINT.

VEGYES.

Az Enyingi török család czímeres-levele 1481-ből.
(Színes czímerképpel.)

Az enyingi török család czímere 1481-ből.

Mátyás királynak egy ritka szép czímereslevelét mutatjuk be az alábbiakban, mely többféle szempontból rendkívüli érdekességgel bír. Nevezett király 1481 november 26-ikán az Enyingi s Bakonoki törököknek czímeres levelet állít ki, illetve újít meg.
A czímerszerzők Enyingi Török Ambrus és fiai, Imre és Benedek egyrészről, másrészről Bakonoki Török Péter fia András és László fia László. Maga a czímereslevél, mely a gróf Festetich-féle mágocsi levéltár tulajdona, már rég ismeretes, közölve azonban eddig nem volt. Belőle mindenekelőtt kitűnik, hogy a Bakonoki Török család, melyet még Nagy Iván is mint külön családot tárgyal, ugyanazon czímert nyerte mint az Enyingi Török család. Siebmacher új kiadásában e körülményről már említés tétetett. Török Ambrus 1479-ben szörényi bán volt, s úgy látszik, itt szerzett érdemei jutalmáúl nyerte e czímeres-levelet. Fia Imre nándorfejérvári bán volt, ki 1521-ben a harcztéren esett el, az ő fia volt Bálint, ki János Zsigmond idejében oly nagy szerepet játszott.
Az oklevél szövege a következő:

Commissio propria domini regis.

Nos Mathias Dei gratia rex Hungarie, Bohemie etc. memorie commendamus tenore presentium significantes quibus expedit universis, quod nos attentis et consideratis fidelitate et multimodis servitiis fidelis nostri egregii Ambrosii Thewrek de Enyng, per eum primum sacre huius regni nostri Hungarie corone, tandemque maiestati nostre sub locorum et temporum varietate cum omni fidelitatis constantia et sollicitudine indefessa exhibitis et impensis, quorum intuitu volentes eum favore nostro regio prosequi gratioso, hec arma seu nobilitatis insignia videlicet scutum seu clipeum rectum, nec aliquorsum reflexum, cuius yma ac pene media pars celestino seu lazureo, altera denique et superior pars vitreo seu argenteo coloribus depicte sunt. In superiori hac ipsius clipei parte effigies medii ursi coloris rubri pedibus unguibusque ac ore protensis minaci similis, coronamque lazurei coloris capite gestantis designata spectatur. Supra scutum stat galea argenteo fulgore radians, ex cuius cervice flores tripartiti coloris videlicet argentei, lazurei et rubri instar aulee hincinde veluti fortis venti impulsu agatati sursum deorsumque diffluunt et sparguntur. In ipsius etiam galee arce alia corona priori similis cernitur, ex qua corona rursum ursus modo premisso declaratus preminet et visui obicitur. Et premissa omnia concludunt linee grosse giro quadrangulari, prout hec omnia in capite seu principio presentium literarum nostrarum subtili artis pictorie magisterio suis appropriatis coloribus depicta sunt et limpidius expressata. Quibusquidem armis dictus Ambrosius Thewrek se et condam progenitorem suum a dudum ex donatione serenissimi principis condam domini Sigismundi regis, predecessoris nostri felicis memorie usos fuisse dicit, animo deliberato et ex certa nostra scientia eidem Ambrosio Thewrek et per eum Emerico et Benedicto filiis eiusdem, necnon Andree, filio Petri Thewrek et Ladislao, filio Ladislai similiter Thewrek de Bakonochy ipsorumque heredibus et posteritatibus masculini sexus universis de novo et ex novo dedimus, donavimus et contulimus, ymo ex habundantiori nostre regie potestatis plenitudine et gratia speciali concedimus et presentibus largimur ut ipsi pretacta arma seu nobilitatis insignia a modo inantea ubique fin preliis, duellis, hastiludiis, torneamentis, ac aliis exercitiis nobilibus et militaribus, necnon in sigillis, velis, annulis, cortinis, tentoriis, et auleis generaliter vero quarumlibet rerum et expeditionum generibus sub mere et sincere nobilitatis titulo ferre, gestare omnibusque et singulis gratiis, honoribus, privrlegiis, libertatibus, immunitatibus et prerogativis illis, quibus ceteri pobiles regni nostri armis utentes quomodolibet consuetudine vel de iure freti et gavisi sunt, gaudentque et fruuntur, uti, frui et gaudere fin ewm, valeant atque possint. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes litteras nostras secreti sigilli nostri, quo ut rex Hungarie utimur, appensione fecimus communiri. Datum Bude, feria secunda proxima post festum beate Katherine virginis et martiris, anno domini millesimo quadringentesimo octuagesimo primo, regnorum nostrorum Hungarie etc. anno vigesimo quarto, Bohemie vero tredecimo.
(Hártyán, alsó részén beszakadva, selyemfonalon függő viaszpecséttel, melynek fészekkarimája több helyt letört.)
Az adományozott, illetve megújított czímer tehát a következő : tárcsa formájú pajzs, mely vízszintesen két, majdnem egyenlő mezőre oszlik. Az alsó mező kék színű, benne semminemű alak nincsen. A pajzs felső mezeje ezüst, az elválasztó vonalból bal felé tekintő vörös medvének felső teste nő ki. Fején kék színű nyitott, leveles korona, mellső lábai felemelve, ujjai karmokkal ellátva; szája nyitva. A pajzsorr csőrös sisak, rajta ugyancsak kék színű, nyitott, leveles koronából sisakdísz gyanánt a pajzsban látható medve, körülötte arany, sugarasformájú díszítmény. Sisaktakarók színe jobbról vörösezüst, balról kék-ezüst. Az egészet fekete arany és világoskék színű vonalakból alkotott keret fogja körül, melyen belül a fekete színű alap türkiszkék színű pontokból alkotott damaszkolást mutat fel. Az okmány szövegének kezdő sora arany betűkből van alkotva. Azonfelül az oklevél felső szélén és jobb oldalán végig tulipán, illetve rózsaszerű virágokból alkotott magyaros jellegű díszes arabeszk vonul végig Az itt erőforduló színek vörös, kék, zöld, sárga, fehér és helylyel-közzel arany. Kívülről az oklevélen semmiféle egykorú jegy nem található.
Heraldikailag véve e czímeradományozás többféle szempontból érdekes. Első sorban érdekes azon körülmény, hogy, mint már az eddig említettekből kitűnik, Mátyás király ez oklevele nem tulajdonképeni czímeradományozás, hanem czímerújítás, még pedig felújítása, megerősítése egy Zsigmond király által adományozott czímernek. A mellett, hogy ez által a család nemességének ideje körülbelül 50–60 évvel előbbre tehető vissza, látjuk az oklevél szövegéből, hogy Mátyás ugyanazon czímert adományozza a családnak, melyet Zsigmondtól nyert, azon tehát nem változtat, nem bővít rajta semmit.
Másodsorban ezen czímeres-levél még egy különös körülménynél fogva érdekes. Ugyanis 26 évvel később, 1507 augusztus 25-ikén Ulászló király az 1481-ben czímerszerző Enyingi Török Ambrus fiának, Imrének s ennek fiai Miklós és Bálintnak, tekintetbe véve Imrének mint nándorfejérvári bánnak a különféle alkalmakkor, főleg a törökök elleni háborukban teljesített fontos és kiváló szolgálatait, új czímert adományoz s egyúttal nekik a bárói méltóságot adományozza. Ezen czímer az 1481-iki czímertől már több tekintetben elüt. A pajzs nem tárcsa alakú, hanem a rendes formát mutatja. Színe égszínkék, benne drágakövekkel ékített lebegő arany levél-koronából nő ki a vörös medve, melynek fejéről a korona hiányzik, szájában pedig aranymarkolatú, kevéssé görbűlt pengéjű kardot tart. A pajzs jobb felső sarkában utolsó negyedben lévő ezüst félhold. Sisakja az akkorbeli sisakoknak megfelelő, rajta drágaköves aranykoronából a pajzsbeli medve mint sisakdísz. A czímer tehát itt az 1481-ikihez képest már lényegesen változott. Elmaradt az ezüst mező és a medve fején lévő kék korona, de e helyett bővült drágakövekkel kirakott arany koronával és a medve szájában lévő karddal. A foszladék az 1507-iki czímernél kék-arany-zöld. Azonkívül az 1507-iki czímernél még egy sajátos dologgal ismerkedünk meg. A pajzst ugyanis egy pikkelyes testi sárkányforma kígyó veszi körül, farka nyaka köré csavarodva. Itt nyilván a sárkányrend jelvényével van dolgunk, mely e czímernél ép úgy alkalmaztatott, mint pl. a Csapy családnak czímereslevelénél. Rendkívül érdekes eset forog tehát e család czímereinél fenn. A család őse Zsigmond királytól nyer czímereslevelet, melyet a maga eredeti alakjában Mátyás király 1481-ben megerősít. Az ekkori czímerszerző Ambrus fia Imre, kit az 1481-iki czímer, mint örököst, megillet, Ulászlótól 1507-ben a maga és fiai részére új czímeres levelet kap, melynek szövegében az 1481-iki adományozásra vonatkozás nincsen, s a mely új czímerben az ősi czímerből csak a féltestű vörös medve maradt meg. Ugyanekkor találkozunk a czímerben a pajzs körül tekerődző sárkánynyal, mely az előző czímernél hiányzik; s melyet talán az első czímerszerző ős nyert Zsigmond királytól, mint az általa alapított sárkányrend tagja.
Az a kérdés már most, vajjon a család későbbi tagjai melyik czimert használták? Az országos levéltár diplomatikai osztályában Török Imre bántól fordul elő egy 1508-ból származó okmány, de ennek gyűrűs pecsétje, fájdalom, elveszett. A nemzeti múzeum levéltára Török Imrétől oklevelet nem bir. Bir azonban egy Török Imre fiai Miklós és Bálint által 1533 január 25-ikén Sziget várában közösen kiállított oklevelet, melyben Kathoch János részére gonasi birtokukon egy malom felállítására engedélyt adnak. Az oklevél alján két papírfölzetű gyűrűs pecsét látható, melynek czímerképe eléggé durva vésetben s meglehetősen lekopva, az 1507-iki czímert mutatja. A pajzs alakja, a szájában kardot tartó koronából kinövő medve mindkét pecséten eléggé jól kivehető, de a czímerlevéltől elütőleg nem balra, hanem jobbra forduló helyzetben. Azonkívül az első – Miklós – pecsétén a félhold is kivehető, de nem a pajzs jobb, hanem bal sarkában, s ennélfogva nem utolsó, hanem első negyedben. Sajnos, hogy az előbb említett oknál fogva egyelőre nem tudjuk konstatálni, vajjon Török Imre mily pecsétet használt a czímerszerzést követő esztendőben.
Alig kell újból kiemelnünk azon körülmény érdekes voltát, hogy egy s ugyanazon család száz év leforgása alatt háromszoros czímeradományozásban részesült, két ízben egy s ugyanazon, harmadízben már változtatott s bővített czímert nyervén. Részünkről örvendünk, hogy ez érdekes czímeradományozással folyóiratunk olvasóit közelebbről megismertethettük.
ÁLDÁSY ANTAL.

Kazinczy Ferencz mint genealogus.

A mai világban már csak kevesen tudják, hogy Kazinczy Ferencz, a nemzeti nyelv és művelődés lánglelkű apostola, a magyar írás-művészet megteremtője, sokoldalú és valóban csodálatra méltó tevékenysége közben, életének alkonyán még genealogiával is foglalkozott. Nem azért, mintha különös kedvet és hivatást érzett volna magában családtani kérdések megoldásához, hanem mert ő volt az, a ki Szirmay Antalt –saját vallomása szerint az ősei iránt való kegyeletből, voltaképen pedig agitatori szerepéhez híven, a fejlődésnek indult irodalom érdekében – a Szirmay nemzetség történetének megírására ösztönözte s ennélfogva az öregúr közbejött halála miatt el nem készült munka kidolgozását erkölcsi és hazafias kötelességének tartotta. – Hogy föladatának mily lelkiösmeretes gonddal igyekezett megfelelni és hogy a genealogiában a pontos datumokra s általában a történeti valóság tisztázására milyen nagy súlyt helyezett : Szirmai Kalós Bertalan Ugocsa vármegyei főjegyzőhöz 1820 május 23-án írott alább következő levele is bizonyítja,_{1 Kazinczy levele a föjegyző válaszával együtt a Szirmai Kalós család leveles ládájában őriztetik.}
* melyből az látszik, hogy a könyv kiadásánál a Zemplén vármegyei gazdag és előkelő Szirmayak támogatására számított
Tekintetes fő notarius ur, különös tiszteletű uram öcsém !
Udvari Consiliarius mélt. Szirmay Antal urat én kértem meg 1812, hogy famíliájának eredetét, elágazását, történeteit írná meg 's eresztené ki. Ösztönzött engem e kérés tételére, azon felül hogy az én atyámat is Szirmay leány szülte, – a Pazdicsi Szirmay András Tököli confoederatiójának secretariusától 's királyfalvi Róth Juliannától született Therésia – az a tekintet, hogy elágazásaikat a Borsodi, Zemplényi, Sárosi 's Ugocsai és Szathmári Szirmayakra magok a most élő Szirmayak sem tudják a dolog teljessége szerint és tisztán 's láttam, hogy ezeket tudni később még bajosabb lesz. Teljesítette kérésemet a jó öreg, de mivel a munkát életének utolsó esztendejében, gyengélkedő egésségben 's gyengélkedő lélekkel dolgozó, maga is érzette, hogy a hol nem papirosból írta a történeteket, azok csonkák 's sok helytt igazítást kívánnak. Hagyománya teljesbb kidolgozójává 's kiadójává tehát engem teve 's én ezt, minekutánna a Pazdicsi Szirmayak magok is óhajtják megjelenését, még ez idén ki eresztem. Hogy az uram öcsém ága felől olyat ne mondjak, a mit az ágtagjai valónak nem vehetnének : alázatosan kérem, méltóztassék a mi itt a tulsó lapon következik, végig tekinteni, a hibákat nekem kimutatni, és a mi vagy csonka vagy homályos, kipótlani és felvilágosítani. Én leveleimet az ujhelyi postával veszem, mely városa Zemplénynek Széphalomhoz csak egy órányira fekszik. Ajánlom magamat 's kérésemet uram öcsémnek atyafiságos nagy tekintetű barátságába 's maradok tisztelettel
Az Urnak, fő notarius urnak
Széphalon május 23. 1820.
alázatos szolgája
Kazinczy Ferencz, s. k.
A levél második lapján, ugyancsak Kazinczy saját kezével:
Mélt. Szirmay Antal ur ezeket hagyta a Szirmay Kálos ágról. NB. Kálos e vagy Kallós? mert a Kassán lakó Kallós Dániel ur magát Kallósnak irja.

Simon Calvus dictus 1428; 1472 Foris Kolos (ez Christophorus Kálos lesz az én vélekedésem szerint) Advocatus ad Curiam regiam Uxor I. Veronica II. ApolIonia; 1490. Thomas Kalus; 1504. Ladislaus; 1530. Paulus Kálos uxor Barbara Zoltán de Csepe; Ex I conjuge Veronia Ex II conjuge Dorothea; 1590. Barthol; II Stephanus; III Paulus; 1620. Paulus; 1644. Stephanus uxor Margaretha Tassy; 1694. Ladislaus; 1680.Barthol; II Steph.; III Franciscus; IV Helena; V Dorothea; 1720. Sigismundus; I Franciscus; II Ladislaus; I Dionisius C. Ugoch. Ord. fiscalis; II Bartholomeus ord. notarius; III Simon

Mely könnyü volna itt minden tagnak feleségét s gyermekeit a teljes számban följegyezni s a fiuk kit vettek, a lyányok kikhez adattak s hol laknak ? Én azt a Zemplényi Szirmayaknál mindenütt feljegyeztem.
A Kassán lakó Szirmai Kallós Dániel úr felől itt szó nincs. Pedig az már meghaladta életének 50-dik esztendejét, s így a Tabella hijános.
A levélhez ragasztott papirdarabon, Kazinczy kezével:
Kérem uram öcsémet egyszersmind alázatosan méltóztassék engem tudósítani vannak e a vármegyében Kozubszki nevű nemesek ? hol laknak ? és micsoda idejűek és sorsuak?_{1 Megjegyzendő, hogy Kalós Bertalan 1760 augusztus 23-án született és így csak hónapokkal volt idősebb Kazinczy. Válaszában a Kozubszky családról tett kérdésre nem reflektál, pedig följegyezte magának egy külön papirosra, hogy a Kozubszkiak Nagy-Szőlősön laktak, de már valami 80 esztendővel az előtt elköltöztek a vármegyéből. Nemességi igazoló pörük a levéltárban őriztetik. Leányági utódjaik szőlősi parasztok}
*
A borítékon: Spectabili ac generoso domino Bartholomćo Kalós de Szirma, I. Cottus Ugocsensis ordinario notario, hujusque et aliorum complurium Tabulć Iudrić assessori domino singulariter colendissimo.
Nagy-Szőllős
In Cottu Ugocsensi.
Kalós Bertalan, a mint a borítékra följegyezte, 1820 augusztus 21-én válaszolt Kazinczynak, de válaszát nem ösmerjük. Előttünk fekszik azonban 1833 január 30-án, tehát csaknem 13 esztendővel később kelt levelének fogalmazványa, mely következőképen szól:
Tekintetes ur, különös tiszteletű drága jó uram !
Jutott eszemben a Tekintetes urnak még de dato 23. maji 1820. hozzám a végett intézett becses . uri levele, hogy az méltóságos Consiliarius Szirmai Antal ur által a Szirmai Kalós famíliánkról ki adott utasítást tekinteném meg és ha mi észrevételeim volnának, terjeszteném elő. Én arra mit feleltem, már nem tudom, előre bocsátom mindazonáltal, hogy a nevünk mindig per simplex L iratott így : Kálos, mivel az deák szótól Calvus veszi eredetét, ismét a Kassai Kallós nem a famíliánkból való, hanem csakugyan donataria família de Borzova et Szamostelek, a minthogy néhai Szirmai György ur, említett Antal urnak az édes atyja, az ki a nagy atyánk Szirmai Kalos Zsigmond ellen kezdette a királyi táblán 1733-ik esztendőben a törvénykezést, mely már ez előtt is folyt a sedriákon, és egész igyekezete levén, a lineánkat a Szirmai famíliából kiküszöbölni, akart bennünket a Borzovai Kallósékhoz vitettni 's ugyanazért azon Borzovai Kallóséknak a donatiójokat is a processusban in paribus producalta. Csak arra emlékezem, hogy a genealogiánkról a feleletemben semmit sem szóllottam, melyet nem is tartozzhattunk volna megmutatni, mivel mind az Matthić Corvini de Anno 1469. adott nova donatioja, mind egyébb a Szirmai famíliát illető privilegialis levelek az nevezett nagy atyánknál voltak és ő reá a régi ősi eleinkről szállottak avagy jöttek által, a kinél pedig a privilegialis levél vagyon, a nevét megtartotta és a conferált jószágnak birtokából soha ki nem esett, az minden kétségen kívül a genealogiája megmutatására nem köteleztetthetik. De hiszen igen könnyű volt az említett nagyatyánkkal a ki nem nagy tehetségű, a mellett írás, annyival inkább törvénytudatlan volt és a nevét sem tudta jól lemázolni, törvénykezni egy gazdag, törvénytudó embernek, a ki, a mint Consiliarius Szirmai Antal ur Szirmai György urnak a fija az Ugocsa vármegye le írásában kiadott könyvében írja, Huszthit is a törvényes könyve kidolgozásában segítette. A mi tehát a genealogiánkat illeti : sehol se látok a Szirmai Györgygyel való három rendbeli és mind a két részről via novi cum gratia terminált processusban oly documentumot, a melyből kitetczene, hogy a Corvinus Mátyás király ujj donatiójában ki nevezett Foris Kolos, a ki más levelekben Calvusnak is, azután pedig mindég a successori Kálosnak, imitt amott Kalusnak tétettetnek ki, deficiált volna, hanem volt más fija Pál, a mely a többek között kitetczik avagy onnét is, hogy 1590. esztendőben Szirmai György, Györgynek ez Dienesnek, az Coimpetrator Miklósnak fia, magok és árván maratt Kalos Bertalan Pál és István fratruelium suorum, filiorum vero Stephani, filii olim Pauli Kalos de Szirma nevekben protestáltak az eránt, hogy az emlitett öreg Kalós Pálnak leánya Katalin, Sile Istvánnak házastársa, csupán a fiu ágat illető szirmai jószágot vélle fel osztatni kívánná, Fratruelis pedig két egy testvér atyától származott successorokat teszi, a protestánsoknak tehát coimpetrator attyok volt Miklós, Miklósnak testvérje Foris, seu Cristophorus Kolos-Kálos és így mind a protestansok, mind a kiknek nevekben a protestatio tétettetett, két egy testvér atyáktól származtanak. E szerént tehát annakokaért öreg Kalos Pál fija fia lévén Kolos Kálos Forisnak, avagy Kristófnak, – az házas társa ki volt ? nem tudhatom; hacsak ezentul ki nem tapogathatom. Hanem hogy az irtt öreg Kalos Pálnak fija volt István, ennek házastársa Zoltány Borbála, megtetszik az említett protestatióból, melyet ugy tartom az tettes urnak per extensum meg is küldöttem ez előtt való levelemben. És így Szirmai Antal ur hibásan teszi, hogy Pálnak házastársa lett volna Zoltány Borbála.
Továbbá ezen Kalós-Istvánnak egyik fija volt Szirmai Kalós Pál, az házastársa pedig Kalós Pálnak Biki Borbála, fancsikai donataria famíliából való.
Ismét Szirmai Kalós Pálnak fija volt Kalos István, ennek házastársa Tassy Margit, kinek első férje volt Szirmai András, de nem az igaz Szirmai famíliából való, a mint azt világosan megbizonyítani lehet.
Viszont az most irtt Kalós Istvánnak fija volt Szirmai Kalós Ferencz, az házastársa Gacsályi Anna. Ferencznek fija Kalós Zsigmond, a nagyatyánk, a kivel Szirmai György ur a perlekedést kezdette, házastársa Zoltány Anna. Kalós Zsigmondnak a fiai Kalós László és Ferencz. Kalós Lászlónak házastársa farkasrévi Kodra Anna, mostan élő fijai : Kalós Dienes több mint 42, esztendeig volt vice- azután ord. fiscalis, Bertalan, tettes. Beregh vármegyében először 1787 esztendőben politicus, azután ord. fiscalis, ord. notarius, onnét Ugocsába által jövén, itt ismét ord. notarius, annak utanna 1823. esztendőben következett szék építéskor, 1828. esztendeig ord. vicze ispány, harmadik fija Kalós Lászlónak Ádám, negyedik fia Simon, a ki házas (a többi három testvérek nőtelenül maradván) felesége Pálóczi Horváth Julianna, a fijai Károly, Dienes, Pál és Menyhért. A legnagyobbik fija 12 esztendős, a többi fijuk pedig kisebb idejüek. Említett Kalos László kisebb idejü testvérje Kalos Ferencznek. (ámbár mindig csak az ő neve alatt folyt a Szirmaival való per) a fiai csakugyan Ferencz és László. Ferencznek házastársa Hagara Mária, gyermekeik nincsenek, László pedig nőtelen és penzionatus hadnagy._{1 V. ö. Nagy Iván, Magyarország családai. X. k. 754.1.}
*
Mi magunk testvérek már öregek vagyunk, nevezetesen én a 73-ik esztendőben járok, a leányokat emlitenem szükségesnek nem látom.
De talán már mindezeket hijjában irom, mivel netalán a T. urnak a Szirmaiakról készült becses könyve már ki is nyomtattatott, vagy épen sajtó alatt vagyon. Mely ha ugy volna, méltóztassék a Tettes ur az eránt engemet utasítani, hogy azon könyvet hol szerezhettném és vehetném meg. Becses válasszát a T. urnak óhajtva elvárván, nagy érdemű uri favoraiban ajánlott állandó igaz tisztelettel vagyok. – Szirma 30. Januarii 1833.
Az tekintetes Úrnak
alázatos szolgája
Szirmai Kalos Bertalan, s. k.
A vén táblabíró, a ki 1828-ban azzal a mondással vett bucsut alispáni . tisztétől, hogy Qui jacet in terris, non habet unde cadat, vagy: A ki már a földön fekszik, az eséstől megmenekszik, – és azóta szirmai udvarházában a világtól teljesen elvonulva éldegélt, a családi levelek mellett legfeljebb Werbőczyt meg a Szirmay Antal által ajándékba küldött könyveket olvasgatván, – nem tudta, hogy az, a kinek válaszát óhajtva várta, sőt még munkáját is kész lett volna megvásárolni, persze csak azért, mert a fanilla dicsőségéről zengett, már 1831 augusztus 23-án örökre lehunyta szemét. Kalós Bertalan fáradsága tehát csakugyan kárba veszett, egy pár forintja azonban megmaradt, mert Kazinczy meghalt anélkül, hogy a könyvet, melyet már 1820-ban sajtó alá rendezett – kiadhatta volna. Bízvást föltehetjük, hogy a Pazdicsi Szirmayak, a kik Szirmay Antalt minden méltósága és gazdagsága daczára sem akarták elfogadni rokonuknak és tiltakoztak az ellen, hogy az egykori szolgadeák, később famozus prókátor Szirmay György unokáival egy családfán szerepeljenek – megtagadták a nyomtatásra szükséges költséget. Az elkészült munka tehát – genealogiai irodalmunknak nem csekély kárával – ott veszett, talán el is kallódott Kazinczynak más kéziratai között, a melyekre a «szent öreg» – mint Kölcsey Ferencz mondá – az ország «tizenegy millió népessége» a közt nyomtatót nem talált.
Dr. KOMÁROMY ANDRÁS.

TÁRCZA.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság

f. évi február hó 27-én Szilágyi Sándor elnöklete alatt igazgató-választmányi ülést tartott, melyen jelen voltak : Bánó József, Barabás Samu, Bárczay Oszkár, Boncz Ödön, Illéssy János, Majláth Béla, Makay Dezső, Nagy Gyula, Pettkó Béla, Szent-Ivány Zoltán, Szinnyei József, Tagányi Károly ig. vál. tagok, Schönherr Gyula jegyző, Tóth Árpád pénztárnok és Fejérpataky László titkár.
Az elnök az ülést megnyitván, Schönherr Gyula felolvassa Cserna József ig. vál. tag Nemzetségi czímereink nyomai az ezredéves orsz. kiállításon czimű értekezését, mely a Turulban jelenik meg.
A folyó ügyek első tárgyául a választmány kivánságára a jegyzői állás betöltése tűzetett ki, mely az 1892. év február 11-ikén megválasztott dr. Schönherr Gyula megbízásának lejártával az 1896. év végén megüresedett. Az alapszabályok 15., 25. és 32. §§-ai értelmében elrendelt titkos szavazás eredményeként 14 beadott szavazatból Schönherr Gyulára esett 13 szavazat, Barabás Samu ig. vál. tagra 1 szavazat. Schönherr Gyula ig. vál. tag tehát az 1897–1901. évekre a társaság jegyzőjévé újból megválasztatott.
Ezután a titkár, hivatkozva az alapszabályok 14. §-ára, melynek értelmében a társaság folyóiratának szerkesztője mellé társszerkesztő is választható, miként az a társaság megalakulásakor tényleg meg is történt, a Turul szerkesztésére maga mellé társszerkesztő megválasztását kérte Schönherr Gyula szémélyében, ki mint társ. jegyző, a folyóirat szerkesztésében eddig is tényleg e szerepkört töltötte be. A választmány a titkár előterjesztését elfogadva, az ennek következtében megejtett – titkos szavazás útján 13 szavazattal a Barabás Samura esett 1 szavazat ellenében Schönherr Gyula jegyzőt az 1897-1901. évekre a társaság folyóiratának társszerkesztőjévé megválasztotta.
A titkár előterjesztette a pénztárnok részletes kimutatását az 1896. év eredményéről ; ezzel kapcsolatban felolvasta az előirányzat és a tényleges eredmény összehasonlítását, mely a következő adatokat tartalmazta:

A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság 1896. évi költségvetési előirányzatának és a tényleges pénztári eredménynek egybevetése.

Bevétel.

Előirányzat

Eredmény

Különbözet

		frt.	kr.	frt	kr.	frt.	kr.
1.	Pénztári maradvány
	a) készpénz	345	86	345	86	–	–
	b) téves könyvelés miatti megtérítés	50	–	50	–	–	–
2.	Értékpapirok kamatai	428	–	428	–	–	–
3.	Alapítványok kamatai	155	–	125	–	–30	–
4.	Pártoló tagdíjak	1500	–	1480	–	–20	–
5.	Évdíjak	1300	–	1303	50	+3	80
6.	Kiadványok eladása	80	–	96	75	+16	75
7.	Alapítvány-befizetés	100	–	100	–	–	–
8.	Rendkívüli bevétel	10	–	19	78	+9	78

Összesen

3968

86

3948

89

A tényleges eredmény e szerint 19 frt 84 krral kevesebb az előirányzatnál.
Kiadás.

Előirányzat

Eredmény

Különbözet

			frt.	kr.	frt	kr.	frt.	kr.
1.	Személyi járandóságok		750	–	750	–	–	–
2.	Irói tiszteletdíjak és szerkesztés		700	–	673	50	–26	50
3.	Nyomdai költség		1600	–	1461		–138	45
4.	Színnyomatok készítése		350	–	310		–40	–
5.	Metszetek, rajzok, czinkografiák		100	–	153	60	+53	60
6.	Utánvételi expeditio költségei		50	–	41	51	–8	49
7.	Irodai átalány		60	–	60	–	–	–
8.	Társulati szolga díjazása		60	–	60	–	–	–
9.	Ujévi ajándékok, pénzbeszedési díjak, másolások stb.		120	–	100	81	19	19
10.	Tökésítés		100	–	–	–	–100	–
11.	Rendkívüli kiadás		35	–	31	64	–336	–
Összesen		3925		–	3642	61	–	–

A tényleges kiadások tehát 282 frt 39 krral maradnak az előirányzaton innen.

Előirányzott maradvány 43 frt 86 kr.

Tényleges maradvány 282 ftt 39 kr.

A többlet tehát 238 frt 63 kr.
Vagyonállás 1896. decz. 31-én:
1. Értékpapirok névleges értékben (koronajáradék 21,200 korona, jelzáloghitelb. nyer. kötvény 100 frt) 10,700 frt – kr.
2. Kötelezvényekkel biztosított alapítványok 2,600 frt – kr.
3. Kötelezvény nélküli alapítványok 500 frt – kr.
4. A középkori czímeralbum és a Nemzetségi Zsebkönyv czéljaira a takarékpénztárban két könyvre elhelyezett összeg 300 frt – kr.
5. Készpénz (átvitel 1897-re) 306 frt 28 kr.
Összesen 14,400 frt 28 kr.
A pénztári kimutatás és az itt közölt összehasonlítás bemutatása után Nagy Gyula vál. tag mint a számvizsgáló bizottság előadója felolvassa a bizottság jelentését az 1896. évi számadások, a pénzkezelés és a pénztár állapotának megvizsgálásáról, úgyszintén a titkár által előterjesztett költségvetésről. A bizottság jelentésé egész terjedelmében a kővetkező:
Tekintetes Választmány!
Alulírottak – a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság mint évi november 26-ikán tartott ig. vál. üléséből az 1896. évi pénztári állapot és számadások megvizsgálására küldetvén ki, e kiküldetésünkben f. évi február 20-ikán jártunk el s a teljesített számvizsgálat eredményét a következőkben van szerencsénk tisztelettel előterjeszteni:
Mindenekelőtt átvizsgáltuk a pénztári naplókönyvet, s egybevetvén annak 1896. évi minden egyes tételét az igazolásul szolgáló okmányokkal és ellennyugtákkal, a tagdíj-befizetésekre nézve összehasonlító próbákat tévén a tagok nyílvántartó könyvében is, a pénztári naplókönyvet rendben találtuk s 1896 deczember 31-ikével 3948 frt 89 kr. bevétellel, 3642 frt 61 kr. kiadással és a folyó 1897. évi. költségelőirányzat bevételi rovatába 1. tétel alatt felveendő 306 frt 28 kr. maradványnyal lezártuk.
Áttérve a kézi pénztár megvizsgálására, összegeztük a napló folyó 1897. évi tételeit a mult évről áthozott 68 frt 86 kron kezdve, bezárólag február 20-ikáig, mely napig 764 frt 03 kr. bevételt, 341 frt 01 kr. kiadást és így 423 frt 02 kr. maradványt állapítottunk meg. Ennek fedezetéűl 188 fit 02 krt készpénzben, 135 frtot előleg-nyugtákban és 100 frtot egy takarékpénztári betéti könyvecskében találván, a kézi pénztárt hiánytalannak jelenthetjük.
Ennek utána a törzsvagyon-könyvet vettük vizsgálat alá. Előre kell bocsátanunk, hogy a törzsvagyon állapotában a mult évi számvizsgálat óta semmi változás nem történt és így a társaságnak jelenleg is 5 ötszáz forintos (2500 frt), 35 kétszáz forintos (7000 frt) és 26 egyszáz forintos (2600 frt) alapító tagja van. Ezen összesen 12,100 frtot tevő alapítványokból be van fizetve 9000 frt, fizetetlen még 3100 frt. Ebből 2600 frt van kötelezvényekben, melyeket egyenként megszemléltünk és számba vettünk, ellenben 500 frt még nincs kötelezvényekkel biztosítva. Az alapítványi tőkén kívül a társaság törzsvagyonához tartozik még az alapítványi természettel nem bíró 1700 frtnyi megtakarításokból származó összeg s így a társaság törzsvagyona összesen ( 12,000 + 1700) 13,800 frtot teszen.

A befizetett 9000 frt alapítvány és a megtakarított 1700 frt, összesen 10,700 frtból azosztrák-magyar banknál – miként erről a bank öt darab letéti jegyének megszemlélése után újra is meggyőződtünk – 10,600 frt van letéve, 100 frt pedig egy kétszáz koronáról szóló 4%-os magyar koronajáradék-kötvényben a pénztárnok kezénél őriztetik.
Már most a társaság teljes vagyonállása, a föntebb kimutatott 13,800 frtnyi törzsvagyonhoz hozzávéve még a középkori czímeralbum és a Nemzetségi Zsebkönyv költségeire vál. határozatok alapján félretett és két külön takarékpénztári könyvecskére betett 300 frtot és a mult évi 306 frt 28 kr. pénztári maradványt, 1896. évi deczember 31-én összesen 14,406 frt 28 krt mutat.
Megjegyezzük, hogy a pénztári maradványban benne foglaltatik a néhai Kellemesi Melczer István hagyományából a mult évben befolyt 100 frtot is, melyre nézve bátorkodunk azt javasolni a tek. választmánynak, hogy jóllehet néhai Melczer István e 200 frtot nem mint alapítványt hagyta a társaságnak, a hagyományozó iránti kegyeletünk és tiszteletünk jeléül azt az alapítványokhoz csatoltatni s Melczer István nevét 100 frttal az alapító tagok sorába iktattatni méltóztassék.
A mi az 1896. évi zárszámadási eredményeket illeti, konstatálnunk kell, hogy ámbár a tényleges bevételek összege (3948 frt 89 kr.) 19 frt 97 krral az előirányzat mögött maradt (3968 frt 86 kr.), az eredmény az egyes tételeknél mégis örvendetesnek mutatkozik s a hol az előirányzott összeget el nem éri is, mint p. o. az alapítványok kamatainál, melyekből a 3100 frt be nem fizetett alapítvány után várt 155 frt helyett csak 125 frt, tehát 30 frttal kevesebb folyt be, e hiány elveszett pénznek nem tekinthető, mert csupán hátralékokból ered, melyeket az illető alapítók remélhetőleg be fognak fizetni. A bevételekkel szemben a kiadásoknál – kivéve az állandó tételeket, hol a lerovás pontosan megfelel az előirányzatnak – mindenütt jelentékeny megtakarításokkal találkozunk, úgy, hogy a végösszeg szerint 282 frt 39 krral kevesebbet költött a társaság, mint a mennyi előirányozva volt; egyedűl az 5-ik tételnél, a metszetek és rajzok költségeinél történt hiteltúllépés 53 frt 60 krral, a minek oka az, hogy Weinwurm fényképésznek 1893 óta be nem mutatott számláit is a mult évben kellett kiegyenlíteni. Az előirányzat és zárszámadás részletes összehasonlítását adja a alatt ide mellékelt kimutatás, melynek utolsó oldalán a társaság vagyonállása is világosan fel van tüntetve. Az előadottak alapján – konstatálva azt, hogy a t. elnökség az elmult esztendőben is reálisan és körültekintően gazdálkodott – javasoljuk a tek. választmánynak, hogy Tóth Árpád társ. pénztárnok urat a mult 1896. évre nézve, a szokásos fentartással, felmenteni méltóztassék.
Ezek után rátérve a titkár úr által készített s velünk közölt . évi költségvetési javaslatra, miután annak egyes tételeit az eddigi tapasztalatokkal, a mult év eredményeivel s a jövő szükségleteivel indokoltaknak véljük, van szerencsénk azt a titkár úr által előterjesztendő alakjában, 3913 . frt 28 kr. bevétellel, 3850 frt kiadással és 63 frt 28 kr. előirányzott maradványnyal a tek. választmánynak elfogadásra ajánlani.
Budapesten, 1897. február 20-ikán.
Szinnyei József; s. k. számv. b. tag.
Boncz Ödön s. k. számv. b. tag.
Nagy Gyula, s. k. számv. b. tag.,
A számvizsgáló-bizottság jelentése elfogadtatván, a választmány elhatározta, hogy a néhai Kellemesi Melczer István ig. vál. tag hagyományából befolyt 100 frtnyi összeg, a hagyományozó iránti kegyelet és tisztelet jeléül, az alapítványokhoz csatolandó és Melczer István neve a 100 frtos alapító-tagok közé iktatandó. Tóth Árpád pénztárnoknak pedig a felmentést az 1896. évre a szokásos fentartással megadta.
A számvizsgáló-bizottság ajánlata alapján a társaság költségvetése az 1897. évre következőkép állapíttatott meg

A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság költségvetése az 1897. évre.

Bevétel.

1. Pénztári maradvány az 1896. évről 306 frt 28 kr.
2. Ertékpapirok kamatai (10,700 frt koronajáradék és 100 frt 4% hitelbanki nyer. kölcsön-kötvény után) 432 frt – kr.

3. Alapítványok kamatai
a) 3100 frtnyi be nem fizetett alapítvány után 5% 155 frt – kr.

b) hátralék az 1896. évről 30 frt – kr.
4. 156 pártoló tag után várható jövedelem 1400 frt – kr.
5. 305 évdíjas tag után várható jövedelem 1400 frt – kr.

Átvitel 3723 frt 28 kr.

Áthozat 3723 frt 28 kr.
6. A társulati kiadványok eladásából várható jövedelem 80 frt – kr.

7. Alapítvány-befizetés 100 frt – kr.

8. Rendkívüli bevétel 10 frt lr-

Előirányzott bevétel 3913 frt 28 kr.
Kiadás.
1. Személyi járandóságok (titkár 300 frt, jegyző 200 frt, pénztárnok 250 frt) 750 frt – kr.

2. Irói tiszteletdíjak és szerkesztés 700 frt – kr.

3. Nyomda (5 füzet nyomtatása) 1700 frt – kr.

4. Színnyomatok készítése 150 frt – kr.

5. Metszetek, rajzok 150 frt – kr.

6. Utánvételi expediczió költségei 50 frt – kr.

7. Irodai átalány 60 frt – kr.

8. Társulati szolga díjazása 60 frt – kr.

9. Ujévi ajándékok, pénzbeszedési díjak, másolatok stb. 120 frt – kr.

10. Tőkésítés 100 frt – kr.

11. Rendkívüli kiadás 10 frt – kr.

Előirányzott kiadás 3850 frt – kr.

Előirányzott maradvány 63 frt 28 kr.
Új tagokúl megválasztattak : a) pártoló tagokúl: Magyary Kossa Géza cs. és kir. kamarás és Budahegyi Pauer Leó Budapesten (ajánlja Szent-Ivány Zoltán; b) évdíjas tagokúl: Andreánszky Antal pénzügyminiszteri osztálytanácsos és dr. Vasdényey Géza kir. közigazgatási bíró, Budapesten (aj. Makay Dezső), Naláczi Ödön Deésen (aj. Szádeczky Lajos), dr. Borovszky Samu, a Magyar Tud. Akadémia iroda-igazgatója Budapesten (aj. Schönherr Gyula), Harmos János földbirtokos Hatvanban, Makkay József segédlelkész Bikácson és Puky József min. tanácsos Budapesten (aj. a titkár).
A pénztárnok jelentése szerint február 25-fikén, a i pénztár állapota a kővetkező volt
Bevétel 779 frt 03 kr.

Kiadás 341 frt 05 kr.
Készpénz 437 frt 98 kr.
A titkár bemutatta dr. Áldásy Antal és Petrovay György urak leveleit, melyben ig. választmányi, illetőleg levelező taggá történt választatásukért köszönetet mondanak.
A folyó évi nagygyűlés megtartásának ideje az év végére halasztatván el, az ig. választmány megbízta a titkárt, hogy annak napja és tárgyai felől az őszi ig. választmányi ülésen tegyen előterjesztést.
A jegyzőkönyv hitelesítésére Szinnyei József és Nagy Gyula ig. vál. tagok kéretvén fel, az ülés véget ért.

Torma Károly.
(1829-1897.)

Társulatunk igazgató-választmánya sorából a régi világ egy érdekes alakját ragadta ki a halál. Torma Károly, az európai hírű tudós, távol hazájától, Porto d'Anzio kicsinyke halász-falujában 1897 márczius 1-én örök álomra húnyta le szemét.
A római régészet egykori budapesti egyetemi tanárában a klasszikus archaeologia egyik első hazai úttörőjét és legavatottabb buvárát siratja; mi társulatunk legrégibb igazgató-választmányi tagjainak egyikét veszítettük el benne. Nem számíthatjuk azon tudományágak munkásai közé, melyek művelése a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság feladatát képezi. De a csodálatosan sokoldalú férfiú, a volt főispán és a magyar képviselőház egykori alelnöke, a ki a politikai téren megfutott fényes pályát önszántából cserélte fel a kolozsvári, majd a budapesti tudományos egyetemek kathedrájával, a klasszikus régészet mezején elért nagy sikerek mellett nem zárkózott el a történettudomány többi ágai elől sem; széleskörű irodalmi munkásságávál, a Századok s a Történelmi tár hasábjain elszórt közléseiben a történelmi anyag nagy halmazát tette közkincscsé, mely főleg Erdély családainak történetét igen sok jellemző adattal világítja meg. A polyhistor buzgalmával karolta fel keletkezésünk első évétől kezdve társulatunk ügyeit és ha tollal nem, de érdeklődésével, üléseink látogatásával, új társulati tagok toborzásával buzgón támogatott feladataink teljesítésében.
Testi és szellemi erejének teljében volt, midőn magánügyeinek végzetes katasztrófája örökre elszakította hazájától s a magyar tudományos világtól. Hét teljes évet töltött az önkéntes számkivetésben; végső halvány vigasztalását Latium klasszikus talajából merítette; mindabból, a miért egész életében küzdött, annyi maradt meg számára, hogy annak a nagy népnek földjén, melynek emlékeit hazájában, annyi kitartással kutatta, az örök Róma szomszédságában élhette le utolsó napjait. Koporsója felett Rómában lakó nagy történetírónk, Fraknói Vilmos képviselte a hazai tudományosságot. Halálának híre csak napok mulva érkezett hozzánk. A Magyar Tudományos Akadémia múlt havi összes ülésében jegyzőkönyvileg vett tudomást egykori rendes tagjának, elhúnyta felől. A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság e sorok útján rója le iránta a kegyelet adóját. Könnyű legyen az idegen föld hamvai felett.

SZAKIRODALOM.

Békés vármegye története. Irta dr. Karácsonyi János. III. 1896.

Dr. Karácsonyi Jánosnak Békés vármegyéről írt, immár teljesen befejezett monografiája közelebbről annyiban érdekel bennünket, a mennyiben III-ik kötete 258 lapon keresztül a vármegyében lakott birtokos és nemes családokkal ismertet meg bennünket. A kötet három részre oszlik: az első rész az 1695-ig ott élt nemes családokat, a második az 1695–1848-ig birtokos, nemes, és a harmadik az 1695–1848-ig élőforduló birtoktalan nemes családokat tárgyalja betűrendben.
Miként látjuk, az 1695. év választó vonalat képez a vármegye történetében. Ekkor szabadult fel Békés a török uralom alól, mely alatt Gyula várának Kerecsenyi László által 1566 szeptember 2-ikán történt feladása óta nyögött. E 129 esztendő alatt, a meddig a török volt az úr messze tartományban, a régi nemesség teljesen elpusztult, úgy hogy mikor a vármegye újra szervezkedni kezdett, nemes embert keresve se lehetett találni. A szertezüllött lakosság Szabolcs, Bihar és a környékbeli vármegyékből csak lassan és aggodalmaskodva kezdett haza szállingózni. Az első tisztikar is Bihar vármegyéből telt ki; tanúlt nemes embert Békésben nem lehetett hivatalra kapni. Az első tisztújításon, 1715-ben, olyan földmíves jobbágyokat is kénytelenek voltak megválasztani táblabíráknak, a kik írni se tudtak. Még 1754-ben is, az országos nemesi összeíráskor 27 nemes család 34 tagja vétetett fel a katalógusba, azok is idegenből telepedtek oda.
Nagyobb mérvű volt a betelepedés Löwenburg és a Harruckernek főispánsága idejében. Alig van az országnak vármegyéje (nem értve ide e török alól csak az imént felszabadultakat), mely legalább egy nemes családdal ne járult volna Békés vármegye intelligencziájához. A legtöbb Biharból telt ki, jobbára olyanok, melyeket történelmi tradiczió kötött Békéshez. De jöttek a legészakibb vármegyékből is: Trencsénből (Omaszta, Pribis), Liptóból (Devossa, Dobach), Túróczból (Csepcsányi, Machula, Paulovicz, Tomka) stb. A Dunántúl is szépen van képviselve; Győrből való a befolyásos szerepet játszott Csik-család, Zalából, a Czigány, Sopronból a Tugovics, Veszprémből a Zalay. Nagy rajt eresztett a nemesekkel zsufolt Vas vármegye; onnan jött a Répczeszentgyörgyi Horváth, Jankó, Bodonyi Pap, Rosty, Tormásy stb. család. Az erdélyi nemes családok egy-egy elszegényedett sarja szintén szerencsét próbált Békésben, pl. Szentkatolnai Cseh, Henter, Csik-Szentsimoni Lakatos, Ebesfalvi Lengyel, Placsintár stb. Szamosujvári eredetű a kitünő jogász Novák Antal, a vármegye nagytekintélyű alispánja, országgyűlési követe.
A betelepedések mérvét legvilágosabban a számok mutatják. Az 1754-iki nemesi lajstromba, mint említők, csak 34 nemes vétetett fel, 1785-ben már 254 nemes lakik a vármegyében, 1840-ben pedig 1109 nemes ember választotta a tisztikart. Az 1843-iki számlálás 1212 nemes családfőt mutat fel, 1847-ben pedig 1452 nemes szavazót írnak össze (I. k. 362. l.).
A betelepedett családok nagy része minden nevezetesebb szereplés nélkül éldegélt új hazájában; történelmük jóformán nincsen s így a histórikusnak alig akad egyéb dolga, mint a nemességigazoláskor, szavazáskor felbukkanó neveket összeböngészni a koronként eszközölt nemesi összeírásokból, közgyűlési jegyzőkönyvekből. Nagyobb családtörténeti fejtegetésekre még azoknál a családoknál se nyílik tér, a melyek akár birtokuk, akár szellemi tehetségük révén módosító befolyást gyakoroltak a vármegye fejlődésére, mert feltűnő, hogy ezek a családok vagy kihaltak, vagy hamarosan elköltöztek.
Messze terjedő vizsgálatokba nem is bocsátkozik az író. Az egyes családokról – igen helyesen – csak annyiban szól, a mennyiben a vármegyével szoros kapcsolatban állottak; ennélfogva ugyanannak a családnak más vidéken szerepelt tagjait figyelmen kívül hagyja. Az újjáalakúlt vármegye nemes családjai közül csak a Zsadányi és Törökszentmiklósi Almásy, báró Harruckern, Répczeszentgyörgyi Horváth, Királylehotai Lehoczky, Novák, Rozvágyi Omaszta, Barkóczi Rosty, báró Rudnyánszky, az 1760-ban megnemesített örmény Simay, gróf Stockhammer, Szombathelyi, Tomcsányi s a kiváló szerepet vitt gróf Wenckheim-családokról találunk rövidebb-hosszabb ismertetést és genealogiai levezetést.
Jobban próbára teszi a történetíró tudását az ősnemes családok multjának földerítése. És nekem úgy tetszik, mintha Karácsonyi a régi világban otthonosabban érezné magát, mintha inkább elemében volna. Nagy tudással, az oklevelek nagy készletével domborítja ki a török hódoltság előtt élt kiválóbb családok multjának képét. Egyik-másik család története egész tanulmánynyá növekedik tolla alatt. Különösen becses a vármegye három törzsökös családjának: a Csolt nemzetségből való Gerlai Ábránfy, a Borsa nembeli Kőrözsnadányi Nadányi és Simay családok ismertetése. Érdekkel olvassuk a Kerezsszegi Csáky, Gyulai Gaál, Magócsy, a Gutkeled nemből való Maróthy és Szakolyi és az 1493-iki magyar nyugtája révén az irodalomtörténetben is ismeretessé lett Körözstarcsai Veér családokról írt terjedelmes czikkeket, hogy csak a feltünőbbeket említsük.
Mindez világos, gördülékeny, egyszerű nyelven van megírva. A történeti tárgyilagossághoz híven ragaszkodik az író, a családok hiúságát nem legyezi; jót-rosszat érdem szerint elmond, de mindig jóakarattal. A munka, melyet 11 család czímere díszít és számos genealogiai tábla világosít meg, szorúlhat még itt-ott a mint magam is észrevettem – bővítésre, helyreigazításra, de genealogusaink így is érdekkel és haszonnal fogják forgatni.
I–y J–s.

Siebmacher's grosses und allgemeines Wappenbuch. Der Adel von Kroatien und Slavonien. Bearbeitet von Dr. Ivan von Bojničić. Heft 2. 3.

A Bojničić úr szerkesztésében megjelenő horvát Siebmachernek második és harmadik füzete fekszik előttünk.
Az első füzetről írt ismertetésünk, azt véljük, mindenkit eléggé meggyőzött arról, hogy nem komoly, számbavehető tudományos munkával van dolgunk, s így feltett szándékunk volt a czímerkönyvvel többé nem foglalkozni.
Nem is akarunk arról most kritikát írni; a két új füzet semmivel sem áll magasabb fokon az elsőnél, tudományos becse ép annyi s nem is reflektáltunk volna rá, ha átlapozásánál egy olyan mondata nem ötlik szemünkbe, a mely míg egyrészről a leghatározottabb visszautasítást, másrészt a legszigorúbb megrovást hívja ki maga ellen.
Ugyanis az 50. lapon a Gara családról szólván, a többek közt azt mondja, hogy a Gara (azaz helyesen Garai) család a horvát (!) Družina nemzetségől a verőczemegyei Gorjanból (Gara ?) ered, a miből mindössze annyi igaz, hogy a család a XIII. században Gara (és akkor még nem Gorjan) helységet nyervén adományul, erről nevezte magát. E nevetséges állítás, melynek alapja csak Bojničić úr dús fantáziájában termett meg, egy olyan nyilatkozatra ragadja, a mely nemcsak hogy rút hálátlanság azon nemzet iránt, melynek egyetemén hallgatta a történeti tudományokat s melynek tudósai részéről eddig csak jóakarattal találkozott Bojničić úr, hanem sértő támadás az egész magyar történetírói kar ellen. A kérdéses paszus különben így hangzik:
«Wie fast alle grossen Geschlechter Kroatiens, werden auch die Garas von den magyaromanischen Historikern für ihre Nationalität usurpirt und als Ungarn behandelt. Diese ungarischen Geschichts fälschungen werden hierauf sehr oft auch von fremden Historikern bona fide nachgeschrieben».
Mi kimutattuk Bojničić úr hamisításait az első füzetről szóló ismertetésünkben, de óvakodtunk attól, hogy az egész horvát történetírói gárdát felelőssé tegyük egy illírizmusban szenvedő dilettáns botlásaiért. S erre tárgyilagos czáfolat helyett ez a válasz ? Valóban, a felelet méltó a felelőhöz!
Nem szándékunk felsorolni azon czélzatos ferdítéseket, a melyek utolsó két füzetében találhatók. Vagy talán óhajt néhány példát Bojničić úr? Ime
A Garázda családról ezt mondja : «Die Garazda oder Gorazda stammen aus Vojkovec (Vojk-Keresztúr) im alter Kreutzer Komitate, und gehören dem kroatischen genus Vojk (Vojko) an, dem auch die Familien von Česmice, Vojk, Vojkffy oder Vojkovich von Vojkovec oder Vojk-Keresztur, Dur oder Durovec von Keresztur oder Szent-Kereszt, Bojnik v. Bojnokovc, und Huza (Hoza) vonz Pezidolc entstammen. (Csánki D. Körösmegye. S. 47.)»
Kiki azt hihetné tehát, hogy mindezeket Csánki után mondja a szerző. Pedig Csánki az idézett helyen csak annyit mond, hogy Keresztur, melyet Vojk-, Vojkovecz-, Garázda- stb. Keresztur néven is emlegetnek, a Vojk vagy Vajk nemzetség tulajdona. De persze a 126–28-ik lapokat elfeledte idézni Bojničić úr, a hol a Vojk nemzetség a magyarok közé számíttatik !
Neki a genus Gyeör (szerinte Gjur), mivel a belőle származott családok csaknem mind Kőrösmegyében is birtokosok voltak, gyanithatólag szláv eredetű!
Minden lelkifurdalás nélkül felveszi a «horvát nemesség» közé a Lévai Cseheket, a Csőssyeket, az Aba nembeli Csirkéket, a Csuporokat, a Dancs, Debrenthei, Derencséni, a Szerdahelyi Dersffi (levén Szerdahely, igazában Srdisče !). Egervári, Erdődy, Fáncsi, Garai, Geréb (de genere Kačić !), Gyulai, Hotvafői, Hunyadi stb. családokat ! Sőt nem átal felsorolni egy csapat nemzetséget is, így a Buzád-Haholt, Guth-Keled, Győr, Héder, Hunt-Pázmán genusokat.
Bár sűrűn forgatta Csánki könyvét, azt elfeledte belőle megtanulni, hogy Horvátország, különösen Körösmegye, fegyverrel meghódított része volt a magyar birodalomnak s hogy a magyar király annak földét tetszése szerint adományozta magyar híveinek. Körösmegye például a XV. században csupa magyar familiákat uralt, kiknek itteni birtokos voltukból horvát származásukra következtetni, ha nem a képzelhető legerősebb históriai botlás, úgy «Kroatische Geschichtsfälschung!»
De hát kiki úgy játsza el kis játékait, a mint Isten tudnia adta. Nem is nagyon ütközünk meg rajta, hiszen szokva vagyunk hozzá, hogy a legvakmerőbb módon piszkoljanak, marjanak, tépjenek bennünket jó szomszédaink és szövetségeseink.
Pedig nem is olyan nagyon régen máskép volt ez. Egy Zrínyi Miklós büszkén vallotta magát magyarnak, de persze a mai magyarfalók nem is a Zrínyiek ivadékaiból kerülnek ki.
De hát mi nem ijedünk meg. Hanem Bojničić úrnak odavágjuk azt, a mit a legnagyobb horvát mond a «Török afium ellen való orvosság» czímű munkájában:
«Látok egy rettenetes Sárkányt, melly méreggel, dühösséggel teli, kapóúl az ölében viseli a Magyar koronát. Én tsaknem mint néma, kinek semmi Professióm a mesterséges szóllásra nintsen, felkiáltok mindazáltal, ha kiáltásommal el-ijeszthetem azt a dühös Sárkányt, kiáltván: Ne bántsd a magyart!»
Varjú.

A Lónyay család. Iacute;rta Feöldi Doby Antal, megjelent 1895-ben, mint mutatvány szerző ily czímű munkájából: «A magyarországi bennszülött és beköltözött mágnás családok ismertetése», 140 lap, I–VII. leszármazási táblával, 3 czímerrajzzal és egy arczképpel.

Ha valaki csak a rokonai és barátai részére írja, vagy íratja meg családjának történetét, de azt a nyilvánosság elé nem bocsátja, elnézéssel olvasgatjuk az ilyen nem nagyigényű dolgozatnak kezeinkhez jutott példányát, dicsérjük a szerző kegyeletét és jóakaratú buzgalmát, tévedéseit azonban nem kutatjuk, gyengeségeit elnézzük s nem tesszük nyilvános megbeszélés tárgyává, úgy sem ártanak azok senkinek. A fenti czím alatt megjelent munka azonban nem ilyennek kíván tekintetni, hanem tudományos becset tulajdonít magának, s nem is valami szerény, de előkelő helyet követel ilynemű kiadványaink legjobbjainak sorában. Ezt már nem hagyhatjuk szó nélkül és szigorú bár, de igazságos bírálattal le kell szállítanunk azon magasságból, a hová érdem nélkül jutott fel, s ezt már csak azért sem mulaszthatjuk el, mert Jakab Elek úr ismertetése_{1 Századok, 1896, évf. 932. lap.}
* is úgy mutatja be, mint a mely mű – több tudománypártoló bizonysága szerint – bámulatos, rendkívüli munkásság eredménye, tudományos nyereség és díszére válik nemzeti irodalmunknak. A dicséretekkel éppen nem fukarkodók azonban, az ismertető úrral együtt – különben sem foglalkozván a családtörténettel és leszármazással – nem vették észre a genealogiai kapcsolatok bizonyítékainak hiányát, pedig egyedül ezeken fordúl meg a családtörténet értéke. Az már mellékes, hogy a czímerrajzokat művészi kivitelűeknek nézték, – annak tartja a szerző maga is (3. lap) – pedig azok korántsem művésziek, sőt, a mi nagyobb hiba, nem is heraldikusak.
A beregmegyei Lónya és tartozékai, szerző szerint, valószínűleg első foglalású birtoka volt a családnak, de házasság, hűtlenség vagy egyik ág kihalásának következtében elvesztették s csak Berenczey Küke Jakab kapta vissza nejével a Hunt-Pázmán nemzetségbeli Kozma leányával mint női hozományt, – de a ki az Árpádok korszakának birtokviszonyaival csak némileg is ismerős, képtelennek tartja ezt az állítást. Nem bocsátkozhatunk az akkori birtokviszonyok fejtegetésébe s csak annyit kivárunk megjegyezni, hogy eddig még senki sem mutatott ki Beregmegye területén első foglalású birtokot.
Szerző szerint a Lónyay család első ismert őse Lóna Gurg lett volna 1032 és 1061 között a Keme nemzetségből, minthogy azonban a Keme nemzetséget eddig még nem ismerjük, hálás lettünk volna szerző iránt, ha közölte volna azon oklevelet, melyben ezen nemzetség előfordul, így egyszerű állítására nem hisszük el. De maga Lóna Gurg sem létezett soha, mert a Fejér György Codex Diplomaticusának IV/I. 392. lapján kiadott, s szerző által háromszor is közlött, már régen ismert oklevél tanúsága szerint az illető neve nem Lóna Gurg, hanem Chákfia Gurg, a kiről az oklevélből megtudjuk, hogy a trónbitorló Péter király üldözése elöl Lengyelországba menekült Béla herczeg kíséretében volt, s midőn később, 1061-ben, a herczeg trónra jutott, több birtokot adományozott Gurgnak Erdélyben, melyeket azonban utódai valahogy elvesztettek, s csak 1247-ben (és nem 1245-ben) kapta vissza Lónyafia László. Az világos, hogy Lónyafia László egyenes utóda Chákfia Gurgnak, de hogy egyúttal a Lónyayak őse is lett volna, azt semmi, de semmi sem bizonyítja, s mi csak akkor hinnénk el szerző állítását, ha vagy azt mutatta volna ki, hogy azokat a Lónyafia Lászlónak visszaadományozott erdélyi birtokokat a Lónyayak tényleg is bírták, vagy azt, hogy azoktól mikor és miképen estek el. A Lónya név keresztnév lévén, a mit mások is viseltek, semmit sem bizonyít a Lónyayaknak ezen Lónyafia Lászlótól való leszármazása mellett és pedig annál kevésbé, mert Nánafia (és nem Nanes fia) Küke Jakab, a Lónyayak kétségbevonhatlan biztos őse, Berenczeynek neveztetett, s csak miután a beregmegyei Lónyát megszerezte, vették fel fiai a Lónyay nevet.
1162-ből három Lónyayt nevez meg a szerző: Kozmát, Venczelt és Jónást, de hogy ezek neveit honnan vette, annak nem adja urát; mert csak nem tarthatjuk elég bizonyítéknak Komlósy László beregmegyei főjegyzőnek 1821-ben elmondott beszédét, melylyel a főispánná kinevezett Lónyay Gábort üdvözölte, s melyben Jónásról, Vinczéről (nem Venczelról) és Kozmáról; mint XII. és XIII. századbeli főispánokról emlékezik meg, – megemlíti még a főjegyző Pál zempléni főispánt is, de már ezt nem veszi fel a szerző a Lónyayak közé, pedig ugyanazon az alapon Pálnak is helye volna az ősök sorában.
Az előadottakból aztán szerző ilyen családfát állított egybe:

Lóna Gurg de genere Keme 1061; Lóna László 1245; Lóna Nanes de Berencze 1270

Közlőtt adatai szerint pedig így állana a leszármazás:

Chák; Gurg 1032–1061; N.; N.; N.; Jónás 1162; Vincze 1162; Kozma 1162; N.; Lónya † 1246; György † 1246; László 1247

Ezt a két genealogiát azonban nyugodt lelkiismerettel elszakíthatjuk s ott kezdhetjük a Lónyayak családfáját, a hol Nagy Iván kezdette volt ismeretes munkájában, ezelőtt 36 évvel, Nánafián, Berenczey Küke Jakabon. Ezen Jakabtól kezdve aztán közli is szerző a leszármazást (alig valami csekély betoldással) épen úgy, a hogy azt Nagy Ivánnál olvashatjuk, de a nélkül, hogy csak egy szóval is megemlítené forrását. Az újabb korbeli családfa kibővítése és annak napjainkig való levezetése azonban már a szerző érdeme, s ezt szívesen elismerjük. Hanem Nagy Iván munkájába is csúszott be egy-egy tévedés, de ez menthető, mert akkor még szoros zár alatt állottak a családi levéltárak, s az író csak a már nyomtatásban megjelent munkákat, kézirati genealogiai gyűjteményeket és az egyes családok által beküldött, több-kevesebb hitelességgel összeállított családfákat használhatta fel, de most már, midőn a levéltárak eléggé hozzáférhetők, kötelessége lett volna a «Lónyay család» szerzőjének az egyszerű, de kényelmes lemásolás helyett keresni a vérségi kapcsolatok bizonyítékait, a miket a család és a leleszi konvent levéltáraiban bizonyosan meg is talált volna, s akkor okvetlen rájött volna arra, a mit már az általa közlőtt két végrendeletből a Szaniszlóffy Báthory Katáéból és a báró Lónyay Zsigmondéból úgy is sejthetett, hogy Lónyay VII. Istvánnak Zsigmondon kívül több fia nem maradt, s hogy X. János és VI. András a Zsigmond báró nagyatyjának testvérétől IV. Istvántól származtak.
De nemcsak a levéltárakat, hanem még a kiadott oklevéltárakat sem használta fel a szerző, pedig Küke Jakabról olvashatott volna az Árpádkori új okmánytár X. 145. és 218., a Hazai okmánytár VII. 216. és Fejér György Cod. Dipl. VIII/VI. 12. lapjain. A gróf Zichy család okmánytára II. 452. lapján feltalálhatta volna Küke Jakab leányát Katust, Imbreghy Andrásnét. A gróf Károlyi család okmánytára II. 186. lapján ráakadhatott volna Lónyay Domokosnak kétfiára, Antalra és Jánosra. A gróf Sztáray család okmánytára
II. 368. lapján meglelhette volna Lónyay Andrásnét, a ki Tibay Mára volt, Tibay György leánya. A gróf Károlyi okmánytár IV. 80. lapján pedig arról győződhetett volna meg, hogy Lónyay András már 1612-ben is viselte a kállói várkapitányságot.
A mi a feldolgozás ügyességét illeti, abban sem érthetünk egyet a mű ismertetőjével, mert nem erre vall az adomány- és magánlevelek, beszédek és halotti búcsúztatóknak a szövegben való szószerinti közlése.
Mindezek után, bár elismerjük a szerző rendkívül nagy szorgalmát, a többi mágnás-családokról írott dolgozatainak kiadásától a legjobb akarattal sem várhatunk nagy nyereséget genealogiai irodalmunkra.
Kiss Iván.

Regesta Imperii XI. Die Urkunden Kaiser Sigmunds. (1410–1437.) Verzeichnet von Wilhelm Altmann. 1. und 2 Lieferung. Innsbruck, 1896–97.

Immár két füzete fekszik előttünk Zsigmond király regestáinak, a teljes első kötet, több mint 6000 tétellel, dicsérve kiadójának szorgalmát és türelmét.
E regesták Zsigmondnak csak német-római uralkodói epochájára terjednek ki s ebből az időből is csupán a birodalomra vonatkozó okleveleket sorolják fel. A hazánkra vonatkozókat már azért is mellőzhetőknek tartotta a kiadó, mert tudomással bírt az Akadémia megbízásából készülő Zsigmond-kori oklevéltárról. Mindazonáltal ez adatok ép oly becsesek a magyar történészre nézve, mint a németre. Sőt itt-ott művelődéstörténetünkre érdekes oklevelek kivonataival is találkozunk, hogy pedig a heraldikai vonatkozások nem ritkák benne, azt talán mondanunk sem kell.
Az véljük, hasznos szolgálatot teszünk olvasóinknak, különösen azoknak, a kik a XV. század-e nálunk legérdekesebb kor, czímerészetével foglalkoznak, ha összeállítjuk a kötetben levő heraldikai vonatkozású regestákat, megkímélvén ezzel számukra azt a nem csekély munkát, melybe a száz s egynehány adat 6030 közül való kikeresése kerül. Érdekes összehasonlításokra és talán a Zsigmond-korabeli sűrű czímeradományok tisztább magyarázatára nyílik ezzel alkalom.
A két füzet az 1411 július 3._{1 E nappal kezdődnek Zsigmond Reichs-Registraturjainak bejegyzései.}
* és 1424. év vége közé eső tizenhárom és fél évről összesen 106 czímeradományozó oklevelet mutat ki, nagyobbára a birodalmi iktató-könyvek alapján. Ezek közül egy városnak szól; a többi személyeknek. Ez utóbbiak nemeik szerint így oszlanak meg: czímeradomány 57; régi czímert megerősítő oklevél 7; nemesítéssel vagy rangemeléssel járó czímeradomány 16; czímerbővítés vagy javítás 16; czímerváltoztatási engedély 3; ugyanazon sisakdísz viseléséről szóló engedély 1; elkobzott czímer visszaadásáról szóló okmány 1; hamis vagy kétes 4.
Nyelvre nézve van hatvánhárom latin és 38 német (a négy hamisat nem számítva).
A legtöbb adomány, úgy mint nálunk, az 1418. évre esik, világosan mutatva, hogy a Zsigmond által rendezett lovagi ünnepélyekre összegyűlt külföldi nemesek közt ép úgy elegen akadtak czímertelenek, mint a király magyar kísérői között. Alapos okunk van tehát hinni, hogy ez időben még a külföldön is akárhány nemescsalád találkozott, a melynek nem volt czímere s ezzel aztán a XV. századra megdőlne az az ismert elv, miszerint Németországban a czímer a nemességnek elengedhetetlen attributuma, Elengedhetetlen az oklevél a kiállító s pecsétet használó nemeseknél, de egyébként nem bír kiváló fontossággal. Hogy ez volt a középkor felfogása, mutatja azon körülmény is, miszerint a czímerlevelek kevésbbé ünnepélyes formában s rendszerint csak közép-pecsét alatt adattak ki, s velük szemben a birtokadományok jóval fontosabb volta szembetűnő.
A kitüntetettek között magyar nevűre nem találunk; hiányzanak a regestákból, s így kétségtelenül a birodalmi igtatókönyvből, a Somkereki Erdélyi és a Bossányi családnak szóló czímerlevelek is, bár egy, ez utóbbival egy napon kelt armális van oda bevezetve, de ez Lützensteini Burkárd grófnak szól.
Nem lehetetlen, hogy a magyarok számára adott császári czímeradományokat a magyar királyi iktatókönyvekbe vezették be, arra számítva, hogy az esetleg elveszett oklevelek a magyar kanczelláriánál legyenek igazolhatók, illetve pótolhatók s ne kelljen értük Németországba fáradni. Valószínűbb azonban, kivált a czímerleveleknek tulajdonított csekély fontosságot tekintve, hogy a sok munkával elhalmozott kanczellária csupán tévedésből állított ki birodalmi armálist magyaroknak, a kik aztán nem akarván a taksát újolag megfizetni, megtartották s használták az ilyen módon kiadott diplomát.
Az armálisokról szóló regesták a következők:
1412 február 12. Buda. Czímerlevél a kottschachi, származású Herl Frigyes részére.
1412 május 21. Buda. Engedély a Miari, Doglioni és Foro bellunai nemes családoknak, hogy a sast czímerük felső mezejében viseljék.
1413 április 21. Udine. Czímerváltoztatási engedély az Udinéből való Ludovicus de Czignotis «sacri lateranensis palatii et aulć nostrć et imperialis consistorii comes» részére.
*1413 május 2. Udine. Czímerlev. Fresachi Osvalt schönfelti és pleyffi hadnagy számára, a velenczeiek elleni háborúban szerzett érdemeiért._{1 A csillaggal jelöltek német nyelvűek.}
*
1413 deczember 12. Lodi. Czímerlevél Michael de Hengramis comes palatínus részére.
1413. Hely és év nélkül. Czímermegerősítő-levél Kurz György Austriai Frigyes hg. főpohárnoka részére.
1414. január 21. Cremona. Czímerlev. Kirchen János részére.
1414 február 26. Piacenza. Czímerjavító-levél Bernardus és Galvanus de Anguxolis számára.
1414 február 27. Piacenza. Czímerlev. Georgius de Benzonibus részére.
1414 július 27. Speier.Czímerlev. Hexstat Henriknek.
1414 október 2. Nürnberg. Czímerlev. Schüler István nürnbergi polgár számára.
1414 november 8. Czímerváltoztatási engedély Schad Farkas ausztriai lovag részére.
1414. november 14. Lechenich. Czímereslev. az ausztriai származású Fronawer Vilmosnak.
*1415 január 27. Konstanz. Engedély von Wetzhausen és von Baldersheim asztalnokoknak, hogy sógorságban levén, ugyanazon oromdíszt hordhassák sisakjukon.
1415 márczius 12. Konstanz. Zsigmond király megerősíti Lützelsteini Burkárd gróf azon czímerét, mely Geroldsechi Volmár halálával szabaddá lévén, Wenczel király által Burkárd testvérének, Henriknek adományoztatott. (Benne átírva Wenczel okmánya egész terjedelmében.)
1415 márczius 27. Konstanz. Czímeres-nemeslev. Overvesti Lőrincz, Vilmos bajor kir. és hollandi gróf titkára részére.
1415 április 7. Constanz. Czímerlev. Rudolf Jakab isnyi polgár és. kereskedő, valamint ennek fia Henrik részére.
1415 május 7. Konstanz. Zsigmond kir. Bozeni Vintler Jánosnak arany sisakkoronás czímert ad. Nincs a birod. igtatókönyvben. Eredetije a családi levéltárban Meránban. (Kétes.)
1415. Kelet nélkül. Konstanz. Czímerjavító-levél Watzmannsdorfi Keresztélynek.
1416 november ? Nimwegen. Czímeres nemeslevél Tuchemynt Rádolf és testvérei számára. Ugyanaz ugyanakkor Cordeli Vilmos Györgynek. (Nem biztos, hogy két különböző oklevél-e ?)
1416 augusztus 13. Canterbury. Czímerjavító és megerősítő lev. Schlick Henrik és fia Gáspár, udvari írnok számára. Nincs az iktatókönyvben. Kétes.
*1417 február 25. Constanz. Zsigmond kir. Brucker Henrik hagenaui polgárt lovaggá üti és czímerét megerősíti.
1417 márczius 1. Konstanz. Engedély új czímer felvételére Doglioni Györgynek.
*1417 márczius 12. Konstanz. Zsigmond kir. szolgáját, a baseli származású Offenburg Henriket fiaival együtt lovagi rangra emeli s nekik czímert ad.
1417 április 8. Radolfszell. Czímerlevél az uffenheimi eredetű Furbringer testvéreknek és rokonaiknak.
*1417 április 8. Radolfszell. Czímerlevél Holleghe János braunschweigi polgár számára.
*1417 május 6. Konstanz. Czímerjavító-levél Schermberg Vilmosnak.
*U. akkor, u. ott. Czímermegerősítő-levél Ekken Virgil számára.
*1417 június 25. Konstanz. Czimerjavító-levél Dosse Erhárd lovag részére.
*1417 július 5. Konstanz. Czímerl.Weger Istvánnak.
*1417 július 5. U. ott. Czímerlevél Chelerbergi (Kellerbergi) Astermannak.
*1417 július 10. Konstanz. Czímerlevél Heroldsberg községnek.
1417 augusztus 4. Konstanz. Czímerlevél Varrentrapp Albert lüttichi és prágai kanonok és familiaris valamint testvére Henrik részére.
*1417 augusztus 12. Konstanz. Czímerlevél két testvér: Burkart Rudolf és Mont Vilmos számára.
1417 szeptember 14. Constanz. Czímerlevél Geuder Koncznak.
*1417 október 20. U. ott. Czímerlevél Laudemburgi Rápóltnak.
1417. november 17. U. ott. Czímerlevél a nürnbergi Strarcke János és fiainak.
1418 január 8. U. ott. Czímerlevél az Aichelberger testvéreknek: Merkel, János és Péternek.
1418 január ? U. ott. Czímerlevél Ouentin Péter és Detrének (Ortenburgból).
1418 márczius 4. U. ott. Czímerjavító-levél a paviai származású Gallina János Ferencz részére.
1418 márczius 7. U. ott. Czímerlevél a feltrei szárm. Johannes de Wendramellis részére, a kit Zsigmond ugyanazon napon kelt oklevelével kíséretébe vesz fel:
*1418 márczius 22. U. ott Czímerlevél (öt külön darab):
az üchtlandi Freiburgból való Cramer Jakabnak,
az ugyanonnan származó Mursel Péternek,
Wartemberg Osvált és Erhárt baseli polgároknak,
Wartemberg János, Jakab és Miklósnak,
Planck Rudolf és János rosenheimi polgároknak._{1 Az ilyen sűrű és tömeges czímeradományok bizonyára nem annyira a konstanzi tornákkal, mint inkább Zsimond folytonos pénzzavaraival s kölcsönkéréseivel hozhatók kapcsolatba.}
*
1418 április 10. Konstanz. Czímerlevél Ekhart Ulrik részére.
*1418 április 16. U. ott. Czímerjavító-levél. Karge Péter Konrád és Jakab ulmi polgárok számára.
1418 április 23. U. ott. Czímerlevél a saltzburgi Hultzin Henrik fiának, Erer Péternek.
1418 április 27. U. ott. Czímeres nemeslevél Tannendorfi Boldizsár, Gáspár, Menyhért, Venczel és Márton részére.
1418 május 4. U. ott. Czímerlevél Härlemi János és Jánosnak.
1418 május 9. U. ott. Czímerlevél Rost János missieni polgárnak.
1418 július 2. Strassburg. Czímerlevél a brunecki szárm. Mesrer Jánosnak.
1418 július 12. Hagenau. Czímerlevél Seremi Ottónak. (Nem merek ezen Ottó v. Serem neve alatt magyar embert keresni. Mindenesetre érdekes volna az oklevelet ismerni; iktatókönyvi jele: F. 125 r.)
*1418 július 19. U. ott. Czímeres nemeslevél Henne v. Han számára.
1418. aug. 4. Baden. Czím. nemeslevél Landespergi János részére.
1418 október 6. Augsburg. Czímerlev. Prieschuch Tamás augsburgi polgárnak.
*1418 november 25. Passau. Czímerlev. Hans Chol részére.
*1418 november 19. Passau. Czímermegerősítő két testvér: Kraft Leupold és Niklas Schwabe részére.
*1419 január 25. Bécs. Zsigmond király a Lieflandból való Gerard Dalemnek, a ki párviadalban Treiden Henrik által legyőzetve, ezáltal «etwas an siner ere, friheit und wapan gekrenket ist, und er die ouch verloren hat», becsületét, szabadságát és czímerét visszaadja.
*1419 január 31. Bécs. Czímerjavító-levél Poll István, Albrecht osztrák hg. szolgája számára. .
1419 április 28. Visegrád. Czím, nemes-levél Kuwennachból való Kautsch Henrik részére.
*1419 augusztus 13. Buda. Czímerjavító-levél Laun Ulrik lovagnak.
1420 január 17. Boroszló. Czímerlevél Strachwitzer János, Péter, Ferencz és Miklósnak.
1420 április 14. Schweidnitz. Czímermegerősítő-levél Banckau Mihály boroszlói polgárnak.
*1420 július 25. Czímerlevél Fye Henrik udvari írnok és rokonainak, egyszersmind a kitüntetteket Zsigmond kir: «erhebt zu rittermässigen Leuten und Wappengenossen».
1420 július 27. Prága. Eberstein Péter és Pálnak a kihalt Alt-Kernsteiniek czímere adományoztatik. (Eredetije a bécsi cs. levéltárban.)
1420 augusztus 23. U. ott. Czímerlevél Cotta Burkhárt fiának Bonaventurának (aus dem Geschlecht v. Cottendorf in Thüringen). Eredetije a család levéltárában. Nincs a bír. iktatókönyvben. Valószínűleg hamis.
*1420 deczember 4. Kuttenberg. Czímerjavító-levél az Egerből (Csehország) való Gummerauer Miklós részére.
1420 deczember 5. U. ott. Czímeres nemeslevél a Setterichből való Kalde Péter notarius és familiaris, valamint ennek testvérei részére.
*1421 márczius 27. Znaim. Czímerjavító-levél Meissani Ottónak.
*1421 márczius 27. U. ott. Czímerjavító-levél Puchheimi Pilgrimnek.
1421 április 29. Trebčin. Czímerlevél Gausar Jánosnak (Strassburgból).
1421 augusztus 26. Buda. Czímerlevél Antonio Francisci Novi de Grandonibus pisai polgárnak. (Ugyanakkor őt familiarisává teszi.)
1421 szeptember 30. Pozsony. Czímerjavító-levél Stubenberg Frigyes részére.
1421 október 2. Czímerlevél Kaspar von Ekch (krajnai család) részére.
*1422 márczius 3. Skalitz. Czímeres nemeslevél a Rektlingenből való Seps Konrádnak.
*1422 július 7. Bécs. Pakensteini Mausenreuter János a kihalt Gutinger család czímerét kapja.
1422 július 7. Bécs. Czímeres nemeslevél Antonius de Tallenderii dictus Dominus Borra ex Arragonia, intimus familiaris (udvari bolond) részére. «...te tam fidelem quam benivolum prebuisti et quodam acuto studio sub simulata quadam curiositate, que summa Kathone teste dinoscitur esse prudentia, crebro nos a corporis periculis exemisti et quandoquoque in perplexitatibus constitutos et animi mutatione perlesos letice iubilo ad prioris iucunditatis gaudium reduxisti...»
1422 július 16. Nürnberg. Zsigmond kir. nemes Schlick Gáspárt, Neuhaus urát és utódait bárói rangra emeli s megengedi a kitüntetettnek, hogy czímerébe anyjáét, Collalto Konstanczia grófnőét is felvegye. Nincs az iktatókönyvben. Zsigmond e napon nem is tartózkodott Nürnbergben. Bizonynyal hamisítvány.
1422 augusztus 25. Nürnberg. Czímerlevél az Augsburgból való Jost és Ulrik Arczte számára.
1422 szeptember 4. Nürnberg. Czímerlevél a Nürnbergbe való Steinberg Péternek.
1422 szeptember 8. U. ott. Czímermegerősítő-levél Adolzheimi Zeisolfnak. Nincs a bir. iktatókönyvben. Eredetije a család levéltárában.
1422 szeptember 13. U. ott. Czímerlev. Rosenbusch János dr. medic. számára.
1422 szeptember 17. U. ott. Czímeres nemes-levél Asparni Amman Simon és testvére Gerung részére.
1422 augusztus–szeptember.U. ott. Czímeres nemeslevél a kölni egyházmegyéből való Balduin, Gerhard és Rutger v. Dyck testvérek számára.
*1422 november 8. Bécs. Czímerlevél Ratich Lénárd, Zsigmond és Ulriknak.
1422 november 12. U. ott. Czímerjavító-levél Windeni Jánosnak.
1422. Hely és kelet nélkűl. Czímerlevél a kommotaui származású Sedlaczko Jánosnak.
1423 szeptember 24. Visegrád. Czímermegerősítőlevél Prantbacher János familiaris és testvére Werner részére.
*1423 október 4. Buda. Czímerjavító-levél. Aychpergi György és fiainak.
1424 május 26. Buda. Czímerlevél Habanug Jodok részére.
1424 június 28. U. ott. Czímerlevél Georg Mann von Goldberg és fivérei Miklós és Márton számára.
*1424. július 13. U. ott. Czímerlev. Goldiner János magdeburgi kanonok és wörlitzi prépost, úgyszintén fivére Peczon részére.
1424 július 24. Visegrád. Czímerlevél Konecken Miklós mester és testvére ugyancsak Miklós számára.
1424 július 24. U. ott. Czímerlevél Domenitz Detre halberstadti kanonoknak.
1424 szeptember 1. Tata. Czímerlevél (hat darab) János fia Edmundnak, Johannes Tannworhtnak, Robertus Coknak, Johannes Hamtannak, Johannes Iwarynak, Dieffredus Berbyknek.
(Zsigmond augusztus 25-ikétől 31-ig Esztergom és Komárom között vadászott, ez idő alatt oklevelei bizonyos Rawasgesső, Rabiskusse, Rozgessoról vannak keltezve. Bizonyosan hibásan vannak e nevek visszaadva s így a helység vagy talán birtok, erdő nevét pontosan megállapítani nem tudjuk. Szeptember 1-én tért meg a vadászatról Tatára s mindjárt az nap hat czímerlevelet adott ki. Hogy a kitüntetettek érdemeiket nem harcztéren, hanem a sokkal békésebb vadászaton szerezték, kétségtelennek látszik.)
1424 október 28. Tata. Czímerjavító-levél Wildungsnawri Konrádnak.
1424. deczember 6. Buda. Czímerjavítólevél Reimstain Jánosnak.
1424 deczember 8. U. ott. Czírmerlevél Ungeraten Péter boroszlói polgárnak.
Hely és év nélkül. Czímerlevél Stals Miklósnak:
U. úgy. Czímerlevél Molsbergi János mainzi bírónak.
A herold-intézményre vonatkozólag csak hat regestát találtunk a kötetben, ezek azonban a heraldikusra nézve kiváló érdekűek, s magyar szempontból is igen fontosak.
1411 szeptember 12. Visegrád. Zsigmond kir. Tennemark (Dänemark) Simont herolddá (seu servus armorum) nevezi ki.
*1412 július 8. Buda A király közhírré teszi, hogy Weinsberg János persevantot kikiáltójává (Heerrufer) nevezte ki.
*1412 július 8. U. ott. Detre kölni érsek ajánlatára Kunigsberg Jánost, a kinek ezúttal Magyarprszág (Ungerlant) nevet ad, minden magyarországi heroldok és persevantok czímerkirályává nevezi ki.
(Sajátságos, hogy ez a kizárólag Magyarországot illető okmány németűl adatott ki, bár a bir. iktatókönybe nincs bevezetve.)
*1413 május 6. Udine. Zsigmond király elhúnyt atyjának és testvérének szolgáját (Knecht) Karlsteini Kolost, «Marschalk der wapen», szolgálatba fogadja.
*1413 május 6. U. ott. Vencel testvére szolgáját Lützemburg Konrád heroldot udvarához fogadja.
1413 deczember 27. Lodi. Heroldját, Romrich (Römisches Reich) Pált a római birodalom összes heroldjai és trabantjai királyává teszi, megengedi, hogy minden kapott ajándékkal szabadon rendelkezhet s felmenti őt minden vám alól.
A Sárkány-rend történetéhez szolgáltat némi adalékot a következő öt regesta:
1411 deczember 23. Buda. Zsigmond kir. Jakab carrarai herczeg és anguillai grófot,
1412 január 11. Buda. Brunoro Bella Scala veronai és vicenzai birodalmi vicariust a Sárkány-rendbe felveszi.
*1412 május 16. U. ott. Felszólítja a Sárkány-rend összes tagjait a Frigyes osztrák herczeg elleni háborúban való részvételre s ígéri, hogy az általuk elfoglalt helyeket a rendnek zálogba adja. (Bizonyosan volt latin példánya is a magyar rendtagokhoz.)
1412 szeptember 26. U. ott. Miután Orsini Bertold «comes palatínus et princeps» kellőkép megismerte János esztergomi érsektől és Branda bíbornoktól a Sárkány-rend szabályait, Zsigmond király felveszi őt a rendbe.
1418 január 22. Konstanz. A király Guartius Fernandit tanácsosává nevezi ki, egyúttal felveszi a Sárkány-rendbe, melynek szabályaira Henrik arragoniai és siciliai infans előtt kell felesküdnie.
Pecséttani szempontból érdekes Kirchen János protonotarius 1417 november 5-ikén Konstanzban kelt azon rendelete, melylyel megbízza Arnold bommeli aranyművest, hogy 2 birodalmi pecsétet (sigilla imperialis majestatis) készítsen.
Végűl még a következő három regestát iktatjuk ide:
1418 február 8. Konstanz. Zsigmond király eredményesen vesz részt egy tornában. (Richenthal után.)
1411 június 11. A frankfurti tanács megtagadja Zsigmond azon kívánságát, hogy a birodalom és Magyarország czímerét ott kiakaszszák.
1418 július 16. Hagenau. Zsigmond meghagyja Zeiselmeister Miklós tanácsnokának, hogy gondoskodjon arról, miszerint a birodalmi városok tornyaira a birodalmi lobogó vonassék fel.
Varjú.

G. G. Winkel. Gewerbe und Kunstgewerbe in der Heraldik. Die Entstehung und Bildung der Wappen und des Wappenschildes. Nach dem handschriftlichen Nachlass von Ludwig Clericus. Berlin, 1896.

Egy könyv, a melynek szerzője ismeretlen. Vajjon mi benne a Clericusé, a ki 1892-ben halt meg s a németeknél mint zseniális heraldikus volt ismeretes és mi a G. G. Winkelé, a kiről a czímertannal foglalkozók édes keveset tudnak? Nekünk úgy tetszik, mintha egy jól kiszabott kabátot egy bádogosnak adtak volna át megvarrás végett, mert ez a könyvecske nehány jó idea mellett egy nagy csapat képtelenséget tartalmaz, képtelenségeket, a melyek heraldikus tollából nem folyhattak.
A czím sokat ígér. A heraldikai tudomány immár több mint ötszáz esztendős (Bartolustól számítva keletkezése idejét), de még nem tudott megfelelni arra a nagyfontosságú kérdésre, hogy miként keletkeztek a czímerek. Csak természetes a kíváncsiság és a várakozás, a melylyel a Winkel-Clericus könyvét kezünkbe vettük, keresve a kérdés megoldását.
Nem sokáig kellett forgatnunk, hogy belássuk, miszerint a czímer keletkezésének megfejtését ez a munka egy lépéssel sem vitte előbbre. Merész conjecturák nem is vihetik; adatokkal beigazolt tényekre van szükségünk, az adatok azonban itt részben igen gyarlók, részben pedig teljességgel hiányoznak.
Mindjárt az első pár sorban elmondja a könyv, hogy szerzője (vagy szerzői) mit értenek czímer alatt. Lévén ugyanis a németben Waffen és Wappen eredetileg egy jelentésű, a czímer nem lehet más, mint bizonyos ismertetőjelekkel ellátott védőfegyver, és pedig főként, ha ugyan nem kizárólag a pajzs és a sisak. Másutt az a jelvény csak dekorácziónak való.
Bizonynyal nem fogja kezébe kapni az én szerény soraimat Winkel úr, mert ha számíthatnék rá, úgy azt a tanácsot adnám neki, olvassa el egy honfitársának G. A. Seylernek munkáját a heraldika történetéről, s tanulja meg belőle, hogy a wâpen a XII. és XIII. századon keresztül, a mint az nagy sereg példával van beigazolva, a pajzsra vagy egyebüvé festett jelvényt, de sohasem a jelvénynyel ellátott pajzsot jelentette.
Első botlására siet a szertó ráduplázni. Szerinte tévedés volna azt hinni, hogy az első hadi pajzsokat befestették, hiszen a hat-hétszáz év elötti festéket az első eső lemosta volna. Az első pajzsok tisztán csak plasztikus díszekkel voltak ellátva.
Bizony keveset tart a régiekről Winkel úr! Tudtak azok vízálló festéket is fabrikálni! De ha nem festették, hogy dekorálták a pajzsot? Erre is kapunk feleletet. A dekorálás szövettel, bőrrel és érczczel történt. De hogy a szövetet mivel festették meg olyaténképen, hogy a színét nem vitte le a zápor, arra a kérdésre adós marad a tisztelt szerző úr. Nem akarjuk olvasóinkat ilyen apróságokkal untatni, a minők csak úgy hemzsegnek a. könyvecskében. Rátérünk egyenesen a fő dologra, a czímerek keletkezésére.
Röviden összefoglalva a terjengős előadást; szerző véleménye így hangzik.
A lovag urak semmiesetre sem csináltathatták otthon pajzsaikat, (miért?), – hanem vették; mert «mint ma a kisvárosi vásárokon halamokban frissen faragott nyárfa-teknőt látni, úgy hevertek a középkori vásárok bódéiban rakáson a frissen csinált hadipajzsok.»_{1 Szóról-szóra!}
*
Ezeket a «frissen készült» pajzsokat aztán otthon a vitézlő urak ki bőrrel, ki meg szövettel, felczifrázták. De a pajzsfabrikánsok is tanultak, s a jövő vásárra szép tarkán bevont pajzsokkal állítottak be. Nagy lett aztán ezeknek keleti, hanem ugyancsak megnyúlt a nemes urak orra, midőn rájöttek a legközelebbi összejövetelnél, hogy valamennyien egyforma pajzsokat viselnek.
E gyönyörű fantazmagoriából aztán kisüti Winkel úr, hogy «az egyforma czímerek nem az egy törzsből való származásra mutatnak, hanem közös beszerzési forrásra és szomszédságra». Hozzá teszi még, igazi őseredeti németséggel: «Da wäre nun schon, so nebenher, mit einem Lehrsatze aufgeräumt worden, auf den sich die Heraldogenealogen sehr viel einbildeten». A mi magyarán annyit tesz, hogy kár a genealogusoknak beavatkozni a heraldikába!
A czímerek tehát így keletkeztek. Kiki aztán ragasztott a pajzsára egy-egy darab szövetet, rászögezett egy szárnyat, egy ollót vagy egy keztyűt, megkülömböztető jelül, sőt, horribile dictu, ha az ütközetben kivágták a pajzsbevonatot, akkor egy darab másszínű vásznat ráragasztottak vagy rászögeztek a lyukra s ebből aztán lett herold-figura!
Iacute;gy megy ez végső végig. Nem is akarom tovább fogyasztani vele a papirost és az időt. Csak még egyet említek meg a könyvből, egy olyan dolgot, a mit, biztos tudomásom szerint, még maga Clericus sütött ki s a mivel a németek annak idején (mintegy öt év előtt) igen nagyra voltak.
A művészek, különösen a festők ős idők óta három pajzsocskát viselnek czímerül. Clericusnak ez sehogy sem tetszett, szerette volna a pajzsokat valami mássá átváltoztatni. A véletlen aztán rávezette, hogy azok a pajzsok valójában festékes fazekak voltak! S hogy jobban elhigyjük neki, még azt is megcselekedte, hogy három valóságos XVII. századi ilyen csuprocskát ráerősíttetett egy köríves pajzsra s azt lefényképeztette. Ott van a fénykép a munkácskában is a 63. Iapon. És íme, a fazekak silhouette-jei tökéletesen úgy néznek ki, mint a kerekaljú pajzsok. Ergo – a művész-czímer három festőfazék! Hivatkozik is a gosslári szobafestőkre, a kik ő előtte kijelentették, hogy ősi traditio szerint a három pajzs tulajdonkép három festékes-bögre. Már pedig ez, Clericus szerint többet ér, mint a «heraldikusok tudákos származtatásai».
Ezek után Aquila Jánosról, a ki pedig volt olyan művész a XIV. században, mint a XIX-ikben a Clericus gosslári szobafestői, ne merje többé senki sem mondani, hogy német volt! Barbár magyarnak kellett lennie, mert különben nem festett volna czímerébe háromszögű pajzsocskákat, a mikből ugyan Clericus úr se tudott volna bögréket kombinálni.
Talán többet foglalkoztunk e könyvvel, mint illett volna, de hogy nem mellőztük teljesen, a mint megérdemelné, annak az az oka, hogy tapasztalatlanabb heraldikusainknak, a kik magyar könyvek hijján, szentírás gyanánt olvassák a német czímertani produktumokat, egy kis próbát akartunk nyujtani a német alaposságból.
S ez alkalomból nem mulaszthatjuk el egy ugyanilyen alaposságú munkának egyik ránk vonatkozó pontját hasonló tanulság okáért felemlíteni.
Az 1887-ben megjelent s a német heraldikusok által igen nagyra becsült «Wappenalbum der Gräflichen Familien. Herausgegeben von M. Gritzner und A. M. Hildebrandt» (Gritzner munkatársa volt a Siebmachernek is) II. kötete L. lapján az Eszterházyakról szólván, ezt írja: «A kardos griff már a legrégibb időkben eredeti törzsczímere volt az Eszterházyaknak (derer von Estoras)_{1 Ez árulja el a kitünő forrást, a Tropheum Domus Estorasianć-t.}
* és azt II. András, Magyarország királya egy Estorasi Mátyásnak adott kiváltság-levélben, kelt Budán 1225-ben, megerősítette s a három rózsával s a hozzáadott koronával megbővítette».
S ezt egy nagyhírű német czímerész le merte nyomatni az Úrnak 1887-ik évében !

Helyreigazítás.

A Turul 1892: évfolyamának első füzetében néhai Csergheő Gézától egy nagyobb közlemény jelent meg a Török családokat illetőleg; a 37-ik oldalon a többi között az «Endrődi Török» családról is tesz említést, melynek utolsó ivadékaként az ismert Török József altábornagyot említi. Erre vonatkozólag a következő helyreigazításokat tehetjük: A család előneve nem «Endrődi», hanem «Erdődi»; a fentemlített Török József altábornagyot ő Felsége Bécsben, 1880 október 18-ikán bárói rangra emelte; az akkor nyert czímer leírása a következő: Kék mezőben, zöld alapon, fehér lovon jobbfelé vágtató vörös ruhás lovas, jobbjában görbe kard, melyről a család nemesi czímerében látható bajuszos török fő hiányzik; a pajzs alatt szalag «Fide et Fortitudine» felirattal; a pajzs felett hétágú arany koronából aranylevelű koronával díszített sisak emelkedik, mely felett két kék sasszárny között vörös ruhás kar nő ki, görbe kardot tartva egyenesen felfelé; a két sasszárnyon egy-egy hatágú arany csillag látható. Török József altábornagygyal az Erdődi báró Török család nem halt ki; mert nejétől, özv. báró Kleinert -Frigyesnétől, szül. Daberger (és nem Tapperger) Máriától származott fia: Géza, a bécsujhelyi akadémiát végezte nemrég; az altábornagy öcscse László, kinek fia Sándor jelenleg is magyar gárdakapitány Bécsben.
E Török család a Pozsonyban élőbáróTörök József altábornagy állítása szerint Enyingi Török Bálint fitestvérétől egyenes ágban származik le.
Horváth Sándor.

1897-2

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Közlönye

AZ IGAZGATÓ-VÁLASZTMÁNY MEGBIZÁSÁBÓL SZERKESZTIK

FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ TITKÁR ÉS SCHÖNHERR GYULA JEGYZŐ.

BUDAPEST

KIADJA A MAGYAR HERALDIKAI ÉS GENEALOGIAI TÁRSASÁG.

MDCCCXCVII.

BETHLEN GÁBOR ERDÉLYI FEJEDELEM ŐSEI

A hirtelen magasra, esetleg világtörténelmi jelentőségre emelkedett férfiak származását meghatározni rendesen vajmi nehéz. Már az illetők életében megered egyrészről az irigyek, másrészről a hizelgők nyelve; az egyik befeketiteni, a másik kifényesiteni akarja a bámult férfi származását s a kettő eredménye: a történeti igazság elhomályositása. Igy történt ez Macedo Bazil császárnál, igy I. Napoleonnál vagy, hogy közelebbi példát vessünk föl, Eszterházy Miklósnál.
Bethlen Gábor, Erdély nagynevű fejedelme (1613–29.) sem volt kivétel. Ócsárlói mellett neki is akadt hizelgő iródeákja Bojti Veres Gáspár személyében s ez mindjárt megkezdte az Iktári Bethlenekről való tudatlanságát a Betleni Bethlenekről szerzett tudásával takargatni, megkezdette a Betleni Bethlenek őseinek érdemeit az Iktári Bethlenek őseire átruházni s igy a két család multját összezavarni._{1 Engel, Monum. Ungrica, 240–42. 11.}
* Nyomába léptek aztán a többi genealogusok és, noha fölvitték a család eredetét egész Szent-Istvánig, lassan-lassan annyi tévedést, annyi mesét halmoztak össze, hogy munkájuknak a XVII. századig terjedő része teljesen hasznavehetetlen._{2 Ismerteti ezeket s ellenmondásaikat kiemeli Nagy Iván, Magyarorsz. családai. I. k. 48–49. 11. II. k.68–69. 11.}
*
Nem untatom szives olvasóimat e tévedések és mesék részletes czáfolgatásával, hanem a legvilágosabb, a legérthetőbb czáfolatot, a végre nagynehezen megállapitott történeti valót terjesztem elő.
Bethlen Gábor fejedelem őseinek nemzedékrendje a következő:

N.N. (a Bethlen-ág őse); I. Bethlen; I. Lőkös (a Lőkös-ág őse) Domokos; Maczonka (szül. 1233 körül) a Neczpály-ág őse; II. Lőkös 1347; Márton 1364; Miklós 1347; János 1273–95; Imre † 1350; György 1350–1412; Domokos; Miklós 1347–64; László 1421–25; Demeter 1406–26; Balázs 1441–79 † 1479; I. Miklós 1347; II. Bethlen másként I. Gergely 1397–1413 † 1418 előtt (– Zsuzsánna); I. István 1347; Mihály 1364; I. Demeter 1347; I. Péter 1347–64; I. János 1364; II. Miklós 1421;25; II. Péter 1421–25; II. Gergely 1443–78 a szörényi bán; I. Domokos (Folytatását lásd a következő lapon.); III. Gergely 1488 †; Katalin 1494 (– Lélfy István); Krisztina 1494;

I. Domokos 1443–79 † 1479 (1. – Ábránfy Anna, 2. – Margit utóbb Dóczyné); IV: Gergely 1496–1500 † 1517 előtt – Lélfy Krisztina; Adviga 1520–28 (– Justh Menyhért; II. István 1489; II. János 1489–1507; II. Domokos 1489–1507 † 1520 előtt (– Krisztina utóbb Dombayné); Sára 1494 (Tárczay János III. János 1517–20 (– Zarándi Horváth Katalin); III. Péter 1517–24; I. Gábor 1517–24 (– Toldy Erzsébet); I. Farkas a fejedelem atyja 1530–90 (– Lázár Drusiánna); V. Gergely 1548–67 a karánsebesi bán; I. György 1536–53; Anna 1552–68 (1. – Mándy Kelemen, 2. –Glésán Miklós)

A mint e nemzedékrend mutatja, az Iktári vagy Bethlenősi Bethlen családnak azon, sajnos, ismeretlen nevü őse, kinek révén e család a Neczpály családdal s a gyorsan kihalt Lőkös-ággal vérségi összeköttetésben állott, a tatárjárás előtt élt. Ez ismeretlen nevü ősnek Maczonka nevü fia és ettől származó unokái elszakadtak szülőföldjüktől; előbb Hevesmegye északi részén, majd Nógrádmegyében, végül pedig Turóczban szerveztek maguknak új birtokokat, s Túróczban alapítottak új, Neczpály nevü családot. Amde Károly és Nagy-Lajos királyaink uralkodásának békésebb napjaiban eszükbe jutott a közös ős szépunokáinak, hogy még nem vették ki részüket az ősi vagyonból s e végből 1347-ben egyszer csak megjelentek Békés- és Zaránd-megyék együttes nádori gyűlésén és ott bejelentették a nádor előtt követelésüket Bethlen fiai: I. Miklós, I. István, Demeter és I. Péter ellen, a kik az ősi jószágokat tettleg kezükbe tartották._{1 Haan és Zsilinszky, Békésmegyei okltár, 23. 1.}
*
E száraz, hivatalos keresetlevél lapjain bukkan elő először az ismeretlenség homályából az Iktári Bethlen család.
Abból, hogy a Neczpály és Lőkös-ág Gyoma békésmegyei faluból s a hozzácsatolt Miklóslaka, Őzed és Téglás pusztákból, továbbá Bethlen-Ősi, Seprős és Bodon zarándmegyei falvakból és az ezekhez tartozó Csókástelek pusztákból kapott örökrészt, következik, hogy éppen ezek voltak az ősi, még a közös őstől bírt falvak; s így a Bethlen család árpádkori fészkét e falvak valamelyikében kell keresnünk. A földrajzi helyzet s a Gerlai Ábránfy család példája arra utalnak, hogy Gyomát tartsuk a legelső, legrégibb lakóhelynek. S ha ez áll, akkor az Iktári Bethlen és Neczpály családok ősei Gyomáról kiindulva szerezték meg, a ma is Erdőhátnak nevezett vidéken, a Szartos folyó mellett, azon földterületet, melyen aztán idővel Bethlen-Ősi, Seprős, Bodon és (a gyorsan megszünt) Csókástelek falvak alakultak. Megjegyezzük, hogy a régi Bethlen-Ősi is a mai Seprős falu határán állott s neve, bár elferdítve, még ma is él, mert a seprősi oláhok határuk egy részét Boklonos-nak hívják._{1 Mogyorósy, Gyula hajdan és most, 206. 1.}
*
Abból pedig, hogy Iktárból (Temesm.) és tömérdek apró tartozékaiból a Neczpály- és Lőkös-ág (ha csak csereképen nem) nem kapott, nyilvánvaló, hogy Iktár már nem a közös ősnek, hanem csak a Bethlen-ág megalapítójának szerzeménye. Sőt e szerzemény alig régibb a XIV. század elejénél, mert tartozékai már túlnyomó részben oláh falvak, s oláhokra e vidéken a magyar csak a tatárjárás után szorult.
Megállapítván ekkép a szinhelyet, hogy az Iktári Bethlen család XIV–XVI. századbeli tagjainak története végbe megy, átmehetünk a családfán feltüntetett tagok egyenként való ismertetésére.
I. Bethlen fiai közül I. Miklóst, I. Istvánt, I. Demetert és I. Pétert 1347-ben azért említi föl Filitfi nádor levele, mert Neczpály Imre törvénybe idézte őket az ősi jószág megosztása végett._{2 Békésmegyei okltár, 23. 1.}
*
I. Péter 1355-ben krassómegyei alispán és galambóczi várnagy vala._{3 Pesty, Krassóm. tört. III. k. Okltár, 31. 1.}
*
Ez időtájt, vagy nem sokkal későbben, I. Pétert és I. Jánost a Lőkös-ág, továbbá Maczonkának az alföldön maradt unokája, Domokos fia Miklós, nagyon szorongatták az ősi vagyonból való osztály végett s a biróság előtt el is nyerték tőlük többek közt Bethlen-Ősi és Seprős felét. Azonban a Bethlen-fiúk, továbbá unokaöcscsük I. István fia, Mihály, nem akartak Bethlen-Ősiben és Seprősön magukon kívül más földesurat tudni, s azért rászánták magukat, hogy csere utján az elveszett fele részeket visszaveszik s felajánlották atyafiaknak iktári uradalmuk egyes falvait cserébe. Ezek elfogadták az ajánlatot s igy 1364 szent-Mihály napján az aradi káptalan előtt megkötötték a szerződést. E szerint Lőkös, Márton fia a Lökös-ágból és Miklós, Domokos fia, a Neczpály-ágból, visszaadták Bethlen fiainak I. Péternek és I. Jánosnak Bethlen-Ősi é Seprős elperelt felét, ezek pedig cserébe adták a Temes folyó mellett Iktártól keletre, Iktár és Enisztő közt eső Andocsfalva és Dragonfalva nevű helységeket az ott levő két hiddal együtt továbbá a Rékas patak fejénél ezen falvakat: Pósafalvát, Bratiszlófalvát és Rádéfalvát._{1 Temesmegyei oklevelek, I. k. 561–62 11.}
* Később e falvak megint a Bethlen-család kezére jutottak._{2 1517-iki oklevél a Neczpáli Justh család levéltárában, a Magyar Nemzeti Muzeumban.}
*
A család továbbterjesztője nem az 1364-ben már említett Mihály, hanem I. Miklós fia, II. Bethlen lőn. Keresztneve Gergely vala s ezért őt jelöljük másként I. Gergelynek. E Bethlen I. Gergelyt 1397–1402. években Bebek Detre nádor elé idéztette Neczpály György, hogy perrel is kényszeritse őt az ősi vagyonból őt illető rész kiadására. A per aztán a szokásos kifogások, halasztások útján folyt rendesen 1407-ig. Ez év őszén Bethlen I. Gergely is részt vett a boszniai hadjáratban s ott a hadakozás közben rátalált Neczpály György fiára, Demeterre. Miért, miért nem? most egyszerre úgy föllobogott az atyafi-szeretet I. Gergelyben és Neczpály Demeterben, hogy még ott Boszniában a Verbász folyó mellett táborozó király elé mentek s egymást okt. 4-én kiállított levél szerint kölcsönösen nemcsak ősi, hanem összes bármikép szerzett javaikban is osztályos atyafiakká fogadták. Meg is igérték melegiben, hogy 1408 Vizkereszt nyolczadán mindketten, vagy esetleg Demeter helyett, atyja, György, megjelennek a váradi káptalan előtt és ott kiválasztott nyolcz jámbor nemes ember itéletére rábizzák magukat s a hogy azok őket az oklevelek megvizsgálása után megosztoztatják, úgy lesz jó. 40 márka büntetés érje azt, a ki szavát meg nem állja.
A kinek 1408 január 13-ikán Váradon szinét sem látták, az Bethlen I. Gergely vala. Sőt még azt is megtette, hogy ujra a régi huzavonához fogott, halasztásokat nyert, az idéztetésekre nem jelent meg, úgy, hogy utoljára a nádor 1412 Szent-Jakab nyolczada előtt három piaczon kikiáltatta. Kifogyván minden ürügyből, végre 1412 Szent-Mihály nyolczadán Kóváry Pál itélőmester és más jámborok közvetítésével egyezségre lépett a Neczpályakkal. Az ősi vagyonnak felét átengedte a Neczpályaknak, csak azt kötötte ki, hogy Gyomán a jobbágyok kétharmadát neki hagyják. Ezután nyugodtan nézte, hogy 1412 deczember 8-ikán és a következő napokon Szederkényi János mint nádori kiküldött az aradi káptalan bizonysága jelenlétében Bethlen-Ősit, Seprőst, Bodont és Gyomát 2 részre osztja s az egyik felét Neczpály Györgynek s örököseinek átadja, Bethlen-Ősiben levő udvarházáért pedig a Neczpályaknak 15 és fél öl nagyságú telket kiszakít. Nem szólt az ellen sem, hogy erről az aradi káptalan hivatalosan jelentést tett s Garay Miklós nádor 1413 Vizkereszt nyolczadán itéletlevelet s az egész pör lefolyását összefoglaló itéletlevelet adott ki._{1 Békésmegyei okltár, 22–28. 1.}
*
Bethlen I. Gergely 1418-ban már nem élt. Özvegye, Zsuzsánna, alkalmasint Szeri Pósaleány, ez évben Szeri Pósa Péterrel együtt adja ki a mai Féregyháza (Temesm.) mellett eső Veresegyháza egy részét Fejéregyházy Benedek nevü nemes szolgájuknak betelepítés végett._{2 Gr. Sztáray cs. okltára, II. k. 192. 1.}
*
I. Gergely fiait, II. Miklóst és II. Pétert 1421- és 1425-iki oklevelek sorolják föl. 1421-ben a Neczpályakkal együtt új adománylevelet szereznek az ősi, még adománylevél nélkül bírt Gyoma, Bethlen-Ősi, Seprős és Bodon helységekre,_{3 Békésm. okltár, 46–48. 11.}
* 1425-ben pedig Gyoma szomszédjaival, az endrődi nemesekkel a határvillongások ügyében kibékülnek s egyszersmind Gyoma határait megjáratják._{4 Justh cs. ltára.}
*
II. Péternek, az eddigi adatok szerint, magva szakadt.
II. Miklós korán elhalt, úgy hogy 2 fiát: II. Gergelyt és I. Domokost, mint kiskoruakat hagyta hátra. A kiskoru fiuk gyámja Szokolyi Péter, temesmegye későbbi jeles főispánja vala, s 1443-ban, midőn a Biczerey-családot a Rékas birtokába iktaták, gyámfiai nevében Iktár határaira vigyázott._{5 Forgách cs. ltára a Magyar Nemzeti Muzeumban.}
*
Szakolyi Péter keze alatt II. Gergely és II. Domokos jeles férfiakká növekedtek s országos hivatalokra emelkedtek. II. Gergely 1458-ban szörényi bán, 1464-ben zsidóvári várnagy vala,_{1 Pesty, A szörényi bánság története, I. k. 283. 1. Krassóm. tört. III. k. 416. 1.}
* I. Domokos előbb az 1468–76. években az erdélyi alvajdaságot viselte,_{2 Pesty, Krassóm. tört. III. k. 438. 1.}
* 1478-ban pedig a szörényi báni méltóságot nyerte el._{3 Gr. Teleki cs. oklt. II. k., 106–130 11. és Pesty, A szörényi bánság tört. I. k. 285. 1.}
* I. Domokos első neje, Ábránfy Anna, a törökverő hősnek, Ábránfy Tamásnak leánya,_{4 1467-iki oklevél a Justh cs. ltárában.}
* második pedig Margit nevű vala._{5 Orsz. lt. D1. 19535.}
*
A két testvér élte vége felé a törökök beütéseinek inkább kitett Iktár helyett Bethlen-Ősit tette állandó lakásává s itt szorosabb ismeretségbe jutott a szintén ott lakó, utolsó Neczpályval, Balázszsal. E Balázs szerencsétlen is, meg tán tékozló is volt, s így mindig pénzhiányban szenvedett. Iacute;gy történt, hogy 1466 július 3-ikán az aradi káptalan előtt seprősi birtokából 10 telket Bethlen I. Domokosnak zálogosított el 37 forintért;_{6 Justh cs. ltára.}
* nemsokára, vagy tán ugyanakkor bethlenősi birtokának felét is zálogba tette 100 forintért I. Domokos apósánál. Ábránfy Tamásnál, ez pedig tovább adta a zálogot vejének I. Domokosnak._{7 1467. évi oklevél u. ott.}
* Mindamellett régi magyar szokás szerint összezördültek az atyafiak 1466 őszén. Neczpály Balázs panasza szerint Ábránfy Tamás I. Domokosnak, továbbá leányának, I. Domokos nejének buzditására és sürgetésére 1466 Szent-Mihály napja táján elküldötte 3 fiát, 6 nemes tisztjét és a maga meg veje bethlenősii jobbágyait s ezek Balázs úr makkos erdejéből 28 darab hízott sertést elhajtottak, aztán bethlenősi malmát feltörték, egyik szolgáját nyíllal megsebesítették, sőt őt magát is meg akarták ölni. Neczpály Balázs ezért elégtételt követelt. El is ment az országbírói törvényszék elé s ott vádat emelt hatalmaskodás szerzői és elkövetői ellen. A törvényszék 1467 január 20-ikán elrendelte a nyomozást, de Zarándmegye tisztikara csak későn, május 4-ikén állítja ki a bizonyítványt, hogy Neczpály Balázs panasza való._{1 Justh cs. ltára.}
*
Már ebből is sejthető, hogy a rendes, birói úton való elégtételadásból nem lett semmi. Az egyetértés I. Domokos és Neczpály Balázs közt teljesen helyreállott, 1469 elején Balázs úr azt a 100 forintot, melyért bethlenősii birtokának fele le volt kötve, valahogyan lefizette s I. Domokos 1469 május 13-ikán személyesen ment el az aradi káptalan elé, hogy ott kedves atyafiát minden további kötelezettségtől fölmentettnek nyilvánitsa s a zálogot okiratilag is visszaadja._{2 U. ott.}
*
Később még inkább kedveztek a Bethlen-testvérek Neczpály Balázsnak. Lassan-lassan eljárt az idő Balázs fölött s mindinkább bizonyosnak látszott, hogy nem lesz fiu-örököse. Kire szálljon már most a szép vagyon? A Bethlenek könnyen bebizonyitották Balázs úrnak, hogy sokkal jobb lesz, ha rájuk, egy törzsökből fakadt atyafiaira hagyja, mintha az a királyra száll. Balázs úr tehát ráállott, hogy egymást kölcsönösen örökösökké tegyék. 1478 ápril 18-ikán létrejött a szerződés_{3 Békésmegye okltára, 90–91, 11.}
* és a Bethlen testvérek a királyi udvarnál csakhamar kivitték, hogy azt I. Mátyás király 1478 június 10-ikén megerősítette, illetőleg a maga részéről is elfogadta._{4 U. ott, 92–93. 11.}
*
Most azonban a Bethleneknek jól kellett volna vigyázniok Neczpály Balázsra. Csakhogy nem vigyáztak s kerekedett belőle nagy baj, hogy 18 évig nyögtek belé. Neczpály Balázs a szerződés megkötése után fölment Turóczmegyébe s ott miért – miért nem? egyszer csak megmásította szavát. 1479 márczius 8-ikán megjelent a turóczi konvent előtt s visszavonta a Bethlenekkel kötött 1478-iki szerződést, azt vevén ürügyül, hogy a Bethlenek nem tartották meg igéretüket s különben is tőle messze laknak._{5 Justh cs. ltára.}
* Aztán pedig ugyanaz nap összes birtokait 2000 kézhez vett forintért elzálogosította kussavi Justh Andrásnak._{6 U. ott. kiadva némi hibákkal: Békésmegyei okltár, 98. 1.}
* Egy hét mulva, márczius 15-ikén még régebbi, 4000 forintot adósságát is rátábláztatta vagyonára, úgy, hogy az most már 6000 forintig volt elzálogosítva._{1 Békésmegyei okltár, 94–97. 1.}
*
Justh András már most gyorsan birtokba szerette volna venni Neczpály vagyonát. Egy hét mulva már beiktató parancsot szerzett a királyi kanczelláriától s ápril 10-ikén ott volt Bethlen-Ősiben a királyi ember, meg a budai káptalan bizonysága, hogy Neczpály Balázs részét Justhnak átadják. Bethlen II. Gergely akkor már nem élt, I. Domokos pedig nem készült el a meglepetésre, talán nem is volt éppen otthon, úgy hogy a hely szinén ellenmondani sem tudott; Budára küldötte tehát egyik emberét s ott utólag jelentette be a káptalan előtt tiltakozását Justh András beiktatása ellen._{2 U.ott, 101.}
*
Nem sokára (1479 novemberben) Neczpály Balázs meghalt. Ugyanez időtájt I. Domokos is bevégezte földi pályafutását, özvegyen hagyván maga után második nejét, Margitot, és árván 4 gyermekét. A Bethlenek szerencséjére Bethlen I. Domokos özvegye kardos magyar aszszony volt s gyermekeinek meg sógora árváinak jogait keményen védelmezte. Neczpály Balázs halála után annak alföldi birtokait azonnal lefoglalta gyermekei és sógora árvái számára, s fölvette a keztyűt Justh Andrással és Onofrynéval, Neczpály Balázs unokahugával szemben. Onofryné leánynegyedet követelt Neczpály Balázs vagyonából. A felvidéki birtokok negyedrészébe be is iktattatá magát, de Bethlen-Ősiből a király emberét és a káptalani bizonyságot özvegy Bethlen I. Domokosné udvarbirájával és egyéb embereivel erőszakosan kikergetteté, úgy hogy azok az alföldi birtokok negyedét le nem foglalhaták._{3 U. ott, oklt. 103. 1.}
*
I. Domokos özvegye nemsokára Nagylucsei Dóczy Imréhez, I. Mátyás király egyik kapitányához ment férjhez, s ebben ő támaszt, a Bethlen-fiuk pedig hatalmas pártfogót nyertek._{4 Orsz. lt. D1. 19535.}
* Időközben folyt a pör Justh Andrással. Ez 600 forintos követelése fejében tettleg lefoglalta Neczpály Balázs felvidéki jószágait, de, mint láttuk, szerette volna megkaparitani ugyanannak (tettleg már a Bethlenek kezére jutott) alvidéki birtokait is. Viszonzásul II. Gergelynek fia, III. Gergely 1488-ban hivatalosan be akarta magát iktatni Neczpály Balázs fölvidéki (turócz-, liptó- és árvamegyei) javaiba, mint a melyek az 1478-iki szerződés szerint szintén a Bethlen-családot illették volna. Ezt meg természetesen Justh András akadályozta meg._{1 Justh cs. ltára.}
* A Bethlenek Neczpály Balázs egyetlen leányát is hibásnak tartották a felvidéki jószágok visszatartásában s őt III. Gergely és II. István 1489-ben egész komolyan fölszólították, hogy atyja túrócz-, liptó- és árvamegyei birtokait nekik adja át. Mint előre látható volt, Neczpály Zsófia ezt megtagadta._{2 U. ott.}
*
Justh András 1488-ban, vagy még azelőtt, újra megkísérlette a zarándmegyei birtokok lefoglalását, de Bethlen I. Domokos özvegye fegyveres emberekkel űzette el a hivatalos személyeket. Erre aztán új per keletkezett «erőszakos elűzés» (violenta repulsio) czímén. 1489 február 18-ikán a királyi törvényszék az özvegyet a pörben való meg nem jelenés miatt megbírságolta._{3 U. ott.}
* 1492-ben Szent-Mihály nyolczadán a törvényszék újra csak azt állapithatja meg, hogy az alperes özvegy nincs jelen s ennélfogva őt egy arany márkányi, vagyis 72 forintnyi bírsággal sújtja. Ennek a királyt illető kétharmadát Justh András mindjárt ki is fizette, hogy így aztán az egész bírságra nézve egyedül ő legyen a követelő fél._{4 Két darab oklevél u. ott.}
*
1493 január 31-ikén Justh másodízben akarta magát a zarándmegyei volt Neczpály-részekbe iktattatni, de az özvegy másodszor is fegyveres erővel állott ellen. E miatt aztán az özvegyet és a Bethlen-fiúkat 1494 február 18-ikán a királyi törvény 2 arany márka, vagyis 144 forint bírsággal rótta meg s elrendelte Justhnak harmadszori beiktatását._{5 U. ott.}
* Ez év julius 3-ikán meg is jelent a királyi ember a káptalani bizonysággal együtt Bethlen-Ősiben, most azonban nem csupán Bethlen I. Domokos özvegye, hanem leánya, Sára, Tárczay János későbbi székely ispán neje, fia II. János, továbbá II. Gergelynek leányai: Katalin (Lélfy vagy Léli István neje) és Krisztina is adtak megbizást tisztjeiknek a beiktatás erőszakos megakadályozására._{1 Justh cs. ltára.}
*
Ez volt az utolsó fogás. Már most aztán jó volt egyességre fogni a dolgot, mert különben a Neczpály-vagyonnak zarándmegyei része is elúszik. Belátták ezt Bethlen I. Domokosnak életben maradt fiai: IV: Gergely, II. Domokos és II. János és 1496 júniusban fölküldték maguk közül II. Domokost Budára egyezkedés végett. Az egyezség Geréb Péter országbiró előtt létre is jött az «uti possidetis» alapján. Justh megkapta a Neczpályak fölvidéki birtokait s a Bethlenek lemondtak minden azokhoz való jogukról, viszont a Bethlenek megtartották a délvidéki jószágokat és Justh elengedte minden ezekre vonatkozó követelését._{2 Békésm. okltár, 114–16 11.}
* Ez egyezséget 1499-ben a király is megerősitette_{3 U. ott. 132–33. 11.}
* s ezt többé nem is sértették meg.
Jogfentartásról s egész pernek elintézéséről lévén szó, az 1496-iki szerződésbe belevették azt is, hogy Gyoma békésmegyei község Miklóslaka, Őzed és Téglás pusztákkal együtt a Bethleneké marad. Tettleg azonban Gyoma 1496-ban már nem volt a Bethlen-családé. Eladták, vagy tán leánynegyed fejében átadták azt 1493 előtt Szegi Dóczy Gergelynek._{4 V. ö. Karácsonyi, Békésvármegye története, II. k. 131. 1.}
*
Pár évvel az 1496-iki szerződés után Justh Andrást háborgatták némelyek a Neczpály-vagyonban. Ő erre a Bethlenekhez fordult s fölszólította őket, hogy segitsék őt, a mint hogy igérték is, a Neczpály-vagyon védelmezésében. A királyi ember e felszólitást III. Domokosnak és II. Jánosnak, az ő bethlenősii birtokukon, IV: Gergelynek pedig az ő seprősi birtokán 1500 márczius 30-ikán adta tudtul._{5 Justh cs. ltára.}
* Kitünik ebből, hogy I. Domokos nagykoruságot ért fiai közül az osztozkodáskor II. Domokos és II. János Bethlen-Ősit, IV. Gergely ellenben Seprőst kapta.
II. Domokos és II. János 1507-ben mint szomszédok jelen voltak, midőn a ződi uradalom felét a Gersei Pethőknek átadták._{6 Hazai Okmánytár, V. k. 401. 1.}
*
Az eddig előadottak túlnyomó része a Neczpáli Justh-család levéltárában levő adatokon alapul. Az 1496-iki szerződés után azt várhatnók, hogy már mos a Justh-levéltár régi irásairól eltünik az Iktári és Bethlenősi Bethlenek neve, mert hiszen az összeköttetés a két család közt megszakadni látszik. Azonban a birtokviszály megszünése után csakhamar rokoni kapocs keletkezett volt haragosok között. Mint a családfán látható, IV. Gergely Lélfy Krisztinát, Lélfy Istvánnak Iktári Bethlen Katalintól származó leányát, vagyis harmadfokú rokonát vette nőül. Ettől csak egy leánya született, Bethlen Adviga (vagy Hedvig). Ezt pedig Justh Menyhért, András fia, a most élő Justhok közös őse, vette el._{1 1520., 1522. és 1524. évi levelek a Justh cs. ltárában.}
* E réven aztán megint került egy csomó olyan oklevél a Justh-levéltárba, mely az Iktári Bethleneket emlegeti és szerencsésen kipótolja a XV. és XVII. században élő Bethlenek közt eddig fennálló hézagot.
IV. Gergely fiörökös nélkül halván el, unokaöcscsei, II. Domokos fiai: III. János, III. Péter és I. Gábor mindjárt kérték az özvegyet, hogy adja át nekik férje birtokait, annál is inkább, mert ők készek az ő hozományát készpénzben visszafizetni. Azonban az özvegynek még több joga is volt férje birtokrészeihez, mint csupán a hozomány értéke, mert férje előzőleg összes javait 130 forintért elzálogosította apósának, Lélfy Istvánnak, halála után pedig a zálogjog leányára szállott._{2 1520-iki levél u. ott.}
* Erről a Bethlen-fiuk semmit sem akartak tudni s a törvény útjára terelték a dolgot. 1517 augusztus 28-ikán kelt a nádor rendelete, hogy IV. Gergely özvegyét hivatalosan is föl kell szólítani hozománya értékének fölvételére s volt férje birtokainak visszaadására, ha pedig nem engedelmeskednék, a nádori törvényszék elé kell idézni. Kolthy Lukács királyi ember szeptember 20-ikán, vasárnap, az aradi káptalan bizonyságának jelenlétében adta tudtúl az özvegynek a nádor rendeletét s mivel az visszautasította a pénzt, megidézte a nádor elé. Megtudjuk ez idézőlevélből, hogy az özvegy Seprősön lakott s hogy elhúnyt férjének részei voltak Bethlen-Ősi, Seprős, Bodonzarándmegyei, Iktár, Kistelek, Susvafalva, alsó-Rékács, Felső-Rékács, Balotafalva, Kápolnásfalva, Királykuta, Zalafalva, Jakabfalva, Harabócz, Andocsfalva, Draganfalva és Enyésztő temesmegyei falvakban._{1 Justh cs. ltára.}
* Az utóbb felsorolt 14 faluból állott tehát a később, még az országgyüléseken is annyiszor emlegetett iktári uradalom. A 14 faluból csak az urdalom feje, Iktár maradt fenn épen napjainkig, Susvafalvát ma Susanovecznek, Királykutát ma már Kralovecznek (Kralyevácz) hívják (mindkettő Iktár szomszédságában esik); a két Rékács nevére emlékeztet a Kralovecz felett eső Rechesicza hegy, a többi falvakéra meg semmi.
Még ezzel sincs vége ezen idézőlevél érdekes tartalmának, mert ha megfordítjuk, láthatjuk, hogy a külsején valaki a XVI. század végén, vagy a XVII. század elején rájegyezte ezen, az oklevelektől is támogatott kis nemzedékrendet:

Dominici; Joannis; Dominici; Gregorii; Joannis; Petri; Gabrielis; Gregorii; Wolgangi

Visszatérve már most a IV. Gergely özvegye és II. Domokos fiai közt támadt perre, III. János abbanhagyta a viszálykodást, de III. Péter és I. Gábor folytatták azt s a nádori törvényszék az ő sürgetésükre IV. Gergely özvegyét, mint makacsot elmarasztalta, férje vagyonát pedig a Bethlen-fiuknak itélte._{2 1519-iki levél u. ott.}

* Erre ezek erőszakhoz nyultak és IV. Gergelynek bethlenősi-i részét lefoglalták. Szaladt most az özvegy a királyhoz s a nádor itéletét fölfüggesztő rendeletet szerzett, de egyszersmind kijelentette, hogy a királyi személyes jelenléti törvényszék előtt elmondja okait, miért nem akarja volt férje vagyonát visszabocsátani. A váradi káptalan volt megbizva, hogy e fölfüggesztő rendelet kihirdetéséről s azzal kapcsolatosan a Bethlen-fiúknak személyes jelenléti törvényszék elé való idéztetéséről jelentést tegyen. Ez teljesitette is a megbizást s bizonyitványt adott arról, hogy az ő kiküldöttje jelenlétében Soklyai Kis Imre zarándmegyei nemes 1519 szeptember 13-ikán az aradi káptalant a nádoritélet végrehajtásától eltiltotta, szeptember 14-ikén pedig Bethlen-Ősiben Bethlen III. Pétert és I. Gábort a király elé idézte._{1 Justh cs. ltára.}

*

Azonban a 2 Bethlen-fiu semmit sem adott a királyi fölfüggesztő rendeletre (közönséges dolog volt ez akkor), hanem folytatta a foglalást s 1519 Szent-Mihály-nap táján az özvegynek iktári udvarházára tette rá a kezét._{2 U. ott.}

*

Ez utóbbit s a hozzácsatolt részeket aztán végleg meg is tartották, mert az özvegy látván, hogy máskép velük nem boldogul, 1520-ban kibékült a Bethlen-családdal. E végből. május 8-ikán megjelent az aradi káptalan előtt a Bethlen-fiuk mostohaatyja, Kenézi Dombay Pál, Bethlen II. Domokos özvegyének, szintén Krisztina nevűnek második férje, édes anyjuk, meg III. Péter és Gábor, és kijelentették, hogy IV. Gergely özvegyének hozománya fejében fizetnek 70 forintot s egyelőre szintén 130 forintért zálogban hagyják nála IV. Gergelynek bethlenősi, seprősi és bodoni részeit._{3 U. ott.}

*
Nem valami fényesen állhattak ekkor a Bethlen-család pénzügyei, mert biztos, hogy azt a 130 forintot négy év alatt sem fizették le és 1524-ben III. Péter és I. Gábor mint szomszédok keservesen nézték, a mint a zálogos birtokok felét IV. Gergely özvegye átengedi testvérének, özvegy Nadányi Mihálynénak, született Lélfy Katalinnak._{4 U. ott.}
*
III. Jánost, mint említők, az 1519-iki erőszakos foglalásokkor nem emlegetik; de emlitik 1520 novemberben és IV. Gergely özvegyének a Sámoly-Keszi Vajda-család ellen folytatott perében az özvegy javára királyi emberül jelölik ki._{5 U. ott.}
*
Hogyan jutott III. János testvéreivel ellentétben ily nagy barátságba özvegy Bethlen IV. Gergelynével, megmagyarázza az, hogy IV. Gergely özvegye első férje halála után másodszor Zarándi Horváth Andráshoz ment férjhez, III. János pedig éppen e Horváth Andrásnak első nejétől, Palotai Czibak Margittól született leányát, Katalint vette nőül._{1 A gróf Csáky család levéltára Lőcsén. f. 22. nr. 10.}
* Iacute;gy tehát kétszeres atyafiság kapcsolta őt nagybátyja özvegyéhez.
II. Domokos második fiát, I. Gábort, nemcsak a nagybátyja özvegyével folyt perekben emlegetik. Ő, mint nagyatyja, kilépett a politikai küzdőtérre s ha hivatalt nem is nyert (eddigelé legalább nincs róla tudomásunk), mint ellenzéki vezér országos hírre tett szert. 1536-ban mint a szentandrási uradalom negyedének földesurát sorolják föl, de minden jel szerint csak mint testvére, III. János kiskorú gyermekeinek gyámja rendelkezett ő ottan._{2 Karácsonyi, Békés vármegye története. I. k. 225. 1.}
* Nejével, Nagyfalusi Toldy Erzsébettel a mai Szent-Anna (Arad-m.) mellett eső Tövisegyháza és Ujfalu helységek (ma puszták) részeit kapta._{3 Századok, 1884. évf. 199. 1. V. ö. Liber Regius, II. k. 137. 1., az orsz. ltban.}
* Temesvár elvesztése után ő lett egyik leglelkesebb vezére azoknak, kik Izabellát, illetőleg fiát, János Zsigmondot újra Erdély és Tisztántúl fejedelmévé akarták avatni. A Ferdinánd-pártiak műár 1552 deczemberben tudták, hogy I. Gábor része az erre irányuló mozgalomban_{4 Történelmi Tár, 1892. évf. 658. 1.}
* I. Ferdinánd ezért 1553 február 3-ikán megparancsolja, hogy a váradi várkormányzó az összeesküvés 2 főkolomposát, I. Gábort és Artándy Kelement fogja el és váradon tömlöczbe vesse._{5 U. ott, 669. 1.}
* Csakhogy a parancsot végrehajtani nem lehetett. I. Gábor szabadon maradt, embereivel Nagy-Kereki alá szállott s részt vett 1563 nyarán Petrovich Péternek Várad elfoglalására czélzó támadásában. A támadás meghiusulása és Petrovich menekülése után I. Gábor fejének és jószágainak megmentése végett kénytelen volt kegyelmet kérni. Ezt meg is nyerte._{6 Karácsonyi, id. m. 130–32. 1. Liber Regius, 1. k. 54. 1.}
* 1556-ban azonban ujra János Zsigmond pártjára állott s e miatt 1557 deczember 9-ikén tövisegyházi és ujfalusi birtokait a Ferdinánd-pártiak elkobozták._{7 Liber Regius, II. k. 137 1. Ugyanott olvasható egy adománylevél, mely szerint Iktári Bethlen Gábornak Eleken, Gyula-Varsányban és Ságon is lettek volna részbirtokai. Ebből az következnék, hogy III. Jánosnak is volt Gábor nevű fia. Ámde ennek másutt semmi nyoma s az 1562-iki adórovás szerint ugyanazon részeket III. János leánya, Anna, illetőleg ennek férje, Glésán Miklós birja. Ebből tehát az következik, hogy a kérvényezők rosszul voltak értesülve, mert az 1557-ben fölkért eleki, gyula-varsányi és sági részek nem Gáboréi hanem I. Györgyéi, ennek halála után pedig testvéreéi, Annáéi valának.}
* Nemsokára ezután meghalt. Özvegye a királytól kegyelmet nyert s innen van, hogy a királyi adórovó 1562-ben I. Gábor özvegyét írja a bethlenősi, seprősi és bodoni birtokrészek tulajdonosának._{1 Fábián, Aradmegye leirása, 33. 1.}
*
II. Domokos legifjabb fiát, V. Gergelyt, az 1517–20-iki peri iratok nem említik, hanem csak az 1517-iki idézőlevélre jegyzett genealogia sorolja föl. Pedig nagyra volt hivatva. 1548-ban királyi emberül jelöli őt ki Izabella királyné kanczelláriája, hogy Petrovich Péter Csálya és Zsidóvár birtokába beiktassa._{2 Pesty, Krassó-m. története, III. k. Oklt. 46.}
* 1553-ban, bátyjával, I. Gáborral együtt részt vett Petrovich támadásában._{3 Történelmi lapok, II. k. 659–60. 11.}
* 1557-ben már jutalmat kap Izabella királynétól: Majsay Lászlóval együtt nyeri el a biharmegyei Szentjánosfalut._{4 Bunyitay, A váradi püspökség tört. 11. k. 500. 1.}
* Megölték az ónodi királypárti katonák Mező-Túron 1567-ben, éppen midőn János Zsigmond őt a budai pasához követül küldötte._{6 Nagy Iván, id. m. II. k. 73. 1.}
*
III. János gyermekei, anyjuk, illetőleg nagyanyjuk után a Palotai Czibak-család vagyonának egy részét örökölték a zaránd- (most arad-) megyei Eleken, Gyula-Varsányban és a már elpusztult Ságon (Oltlaka és Nagy-Püly közt). Birták azonkívül még a szentandrási (Békésm.) uradalom negyedét is.
E gyermekek közül I. György 1536-ban nagynénjének, Horváth Borbálának, férjével, Nadányi Gyárfással, bethlenősi-i birtokára nézve lép egyezségre._{7 A Nadányi-család levéltára Puszta-Kovácsiban. f. 18.}
* 1553-ban ő is teljes igyekezettel szolgálta Izabella és János Zsigmond ügyét, sőt Majsay László zarándmegyei nemessel együtt ő járt követségben 1553 első negyedében Izabella királynénál s ő hozott tőle levelet meg üzenetet._{8 Történelmi Tár, 1892. évf. 682. 1.}
* a vállalat meghiusulta után I. György nem sokáig élt. 1556-ban már nem ő, hanem özvegye bírja a szentandrási uradalom negyedének felét._{1 Dicales conscriptiones comitatus Békés, az országos ltárban.}
*
A szentandrási uradalom Bethlen-féle negyedének másik fele ugyancsak 1556-ban Mándy Kelemen nevén áll._{2 U. ott.}
* E Mándy Kelemen, oltlakai nemes, birtokos ember úgy jutott Bethlen-vagyonhoz, hogy még 1552 előtt nőül vette Bethlen I. György leánytestvérét, Annát. Mándy azonban 1356 után meghalt; Anna tehát mint özvegy bírta 1560-ban a szentandrási uradalom negyedét,_{3 U. ott.}
* (I. György özvegyét bizonyosan kifizette) és mint özvegy szerzett arra 1560 márczius 8-án új adománylevelet I. Ferdinánd királytól._{4 Harruckern-levelek a gr. Károlyi cs. ltárában Budapesten, f. V. 29.}
* 1561-ben ujra férjhez ment Tótfalusi Glésán II. Miklóshoz s birtokai kedvéért Ferdinánd-párti maradt._{5 Csáky cs. lt. Lőcsén, f. 22. nr. 10. Dical. conscriptiones cot. Békés. Ez Annát Békésvármegye történetében (I. k. 225. 1.) I. Gábor leányának irtam, de hibásan, mert a Csáky levéltár itt idézett adatát nem vettem figyelembe.}
*
Még csak a fejedelem atyjáról, I. Farkasról kell pár szót szólanunk. Ő az 1517-iki idézőlevélre jegyzett genealogia szerint I. Gábornak fia volt. Bojti Veres Gáspár szerint 1566-ban hősiesen védte Gyula várát a törökök ellen s onnan több sebbel szabadult meg. Ez azonban hihetetlen. Az Iktári Bethlen-család összes hagyományai atyjának, unokaöcscsének és nagybátyjának, János Zsigmond visszahozataláért folytatott küzdelmei, a gyulai vitézek névsora, az ő későbbi életpályája mind-mind ellene szólnak Bojti tudósításának. Továbbá Bojti szerint Gyula elfoglalása után I. Farkas, előbb Bethlenősibe bujdokolt s onnan Boros-Jenőbe menekült. Csakhogy 1566-ban Gyula elfoglalása után rögtön elfoglalta a török Boros-Jenőt is, tehát I. Farkas csöbörből-vederbe lépett volna. Inkább hihető, hogy I. Farkas regeszerű kalandja 1556-ban történt. Ekkor ugyanis boros-Jenő egy kis ideig a jános Zsigmond-pártiak kezére került. Ha tehát I. Farkas Gyuláról a János Zsigmond pártiakhoz Boros-Jenőbe akart szökni, könnyen megeshetett, hogy a nádasokban bujdosva ért előbb Bethlen-Ősibe és aztán Boros-Jenőbe.
I. Farkas érte meg azt a szomorú időt, hogy őseinek jószágain nem hajthatta le fejét álomra. Iktáron 1552, vagyis Temesvár elvesztése óta, Bethlen-Ősiben 1566, azaz Gyula és Boros-Jenő török kézre jutása óta nem lakhatott. Új otthont kellett tehát szereznie s ezt meg is szerezte Báthory István fejedelemhez való ragaszkodásával s a kerelő-szentpáli ütközetben tanusított vitézségével. 1576 február 1-én kiállította Báthory fejedelem kanczelláriája a parancsolatot, hogy Iktári Bethlen Farkast iktassák be a marosilyei uradalomba._{1 Pesty, Krassó vármegye tört. IV. k. 97–100. 11.}
*
Ezzel vetette meg lábát Erdélyben az Iktári Bethlen-család. Méltán kért egy kis fészekhelyet azon országrészről, melynek fenmaradásáért legjobb meggyőződése szerint már előbb is annyit küzdött, s a belőle származott fejedelem élete a megmondhatója, hogy nem rosszul hálálta meg azt a kis fészket.
Nem mondom, hogy az itt elmondottakat majd idővel ki nem egészíthetik vagy jobban elő nem adhatják mások, kivált azok, a kik az Iktári Bethlen-család levelesládáját átvizsgálják. Tegyék is. Én csak azt akartam, hogy azt a három százados zavart, azt a tömérdek tévedést, mely Bethlen Gábor ősei tekintetében uralkodott, hiteles okiratok segítségével már most is eloszlassam, mert az vélem, nagyobb szégyenére válik a magyar történetirónak, ha ol nagy nevű, világtörténelmi jelentőségre emelkedett férfiunak, minő volt Bethlen Gábor, származását továbbra is függőben, a tudatlanság és tévedések zsákmányául hagyja, mintha előadja, ha nem is egész tökéletesen, a mi e tekintetben már eddig is biztosan megállapítható.
Dr. KARÁCSONYI JÁNOS.

A DOLHAI ÉS PETROVAI PETROVAYAK TÖRTÉNETE 1450-TŐL NAPJAINKIG.
(Első közlemény.)

A család első ismert őse Hosszúmezey Szaniszló, a beregmegyei oláhok vajdája, valószínűleg testvére volt az 1330 táján Kúnországból, a mai Oláhországból Beregmegyébe áttelepedett Bilkey Karácson vajdának, Ilosvay Maxemnek és Komlosy Torpa Mihálynak, a kiknek utódait már megismertettük folyóiratunk hasábjain. Nevezett Hosszúmezey Szaniszlónak fiától, Jánostól öt unokája maradt: Szaniszló, a kitől a Dolhay család származott, János, akinek fia és unokája Leordinai Orda nevet viseltek, Péter, aki korán elhalt, György, a huszti várnagy, a kinek fiában megszakadt és végre án, a ki Adeodatusnak is neveztetett. Mindezekről elmondottuk már a Turul XI. kötetének 71-dik és következő lapjain mindazt, a mit róluk a leleszi társas káptalan, a gróf Telekiek gyömrői és a Petrovay család levéltárainak okmányai fentartottak.
Bogdán állandóan Dolhaynak neveztetett, egyetlen fia I. Mihály eleinte szintén a Dolhay nevet viselte, de hogy megkülönböztethető legyen unokatestvéreitől, Szaniszló fia Mihálytól, János fia Mihálytól és nagyatyja, János testvérének, István vajdának fiától, Mihálytól, Bogdán Mihálynak iratott, utóbb Ruszkovára telepedvén, Ruszkovaynak neveztetett, végre Petrovára tévén át lakását, felvette a Petrovay nevet, melyet utódai aztán állandóan meg is tartottak. 1450-ben minden ellenmondás nélkül beiktattatott rokonaival, Dolhay István vajda fiával Mihálylyal, Szaniszló fiával Ambrussal, Porkoláb György fiával Jánossal, Orda Mihálylyal és Pétermán Györgygyel együtt a máramarosmegyei egész Mojszin helység birtokába,_{1 Lelesz, Statut. Litt. D. Nro 49. Anni 1450.}
* de azt csakhamar elvesztették, mert 1453-ban visszaadat Hunyadi János kormányzó Mojszint régi és jogos tulajdonosainak, Grád fiainak, Mihálynak és mindkét Jánosnak, Szelistyei Vlád fiainak, Jugának, Radulnak, Ivánnak és Zay Maynak, valamint Gráda Györgynek._{2 Gróf Teleki, Hunyadiak kora, X. k. 395. 1.}
* Dolhay Ambrussal 1466-ban oly módon egyezett ki öröklött birtokaik iránt, hogy Kis-Lonkát, (Sajó-Polyánát és Rozsályát ezentul is úgy birják, ahogy atyáik azokat egymás között felosztották volt, Dolha azonban egészen Dolhay Ambrusé legyen élte fogytáig._{1 Lelesz, Actor. Nro. 9. Anni 1466.}
* 1470-ben ügyvédi meghatalmazást adott Ilosvay Lászlónak, másik Lászlónak és Jánosnak, Rákóczy Istvánnak, valamint Bilkey Andrásnak és Mihálynak._{2 Lelesz, Actor Nr. 4. Anni 1470.}
* Láttuk, hogy az 1466-ik évi egyezség szerint egész Dolha a Dolhay Ambrusbirtokába jutott, de úgy látszik, nem nyugodott bele ezen talán kierőszakolt egyességbe sem Petrovay Mihály, sem pedig unokatestvére, Leordinai Orda Mihály, a ki a maga részét Dolhából szintén átengedte volt Dolhay Ambrúzsnak, hanem visszafoglalván birtokaikat, 1471-ben zálogba adták dolhai, zádnyai és bronkai részjószágaikat, melyek a három határ felét tették ki, Petrovay Mihály dolhai udvarházával együtt 600 arany forintért mindkét Ilosvay Lászlónak és Zirmay Flórisnak azon per költségeinek fedezetére, melyet Ficze Mihály, Ivánka György, Gyulafalvi Ficze György és Sugataghy János folytattak volt ellenökben._{3 U. ott, Nro Fasc. 12. Anni 1471.}
* Ezen birtokvisszafoglalás s egyéb erőszakoskodás miatt aztán úgy Petrovay Mihály, mint Leordinai Orda Mihály fejvesztésre itéltettek, de kiegyezvén Dolhay Ambrussal, fejük váltságába átengedték neki dolhai, bronkai, zádnyai és rozsályai birtokaikat, melyekbe Mátyás király parancsára 1471-ben Dolhay Ambrus be is iktattatott. Iacute;gy veszett el a Petrovayak dolhai, zádnyai és bronkai birtoka, mely a három falu egy negyedét tette ki, utóbb pedig Orda Mihály és Porkoláb György ágának kihaltával, a nevezett faluk feléből állott volna. Ez a jószágvesztés okozta, hogy a két Ilosvay és Zirmay Flóris a zálogösszeg lefizetése daczára sem juthattak a birtokokhoz, miért is beperelték 1476-ban Petrovay Mihályt és fiát, Demetert, Leordinai Orda Mihály leányát, Katát és a Dolhayakat, akiket aztán Mátyás király arra itélt, hogy vagy adják át a birtokokat, vagy pedig fizessék vissza a zálogösszeget. Valószínűleg ezen zálogösszeg visszafizethetése végett adta zálogba 1479-ben egész Petrovát fiának, Demeternek és ennek feleségének, Margitnak. Úgy látszik, örökölte atyjának, Dolhay Bogdánnak erőszakoskodó természetét és szívesen részt vett a hatalmaskodásokban. 1459-ben Gerhes István és fejérfalvi Papkoszta idézték törvénybe Dolhay Ambrussal és Leordinai Orda Mihálylyal együtt valami, –az oklevélben meg nem nevezett – hatalmaskodás miatt,_{1 Lelesz, Vetust. Actor. Nro 25. Fasc. 7. Anni 1459.}
* 1479-ben pedig Forintverő János nagybányai polgár perelte be, minthogy Deésy Péter máramarosi sókamara-ispán, a Dolhayak, Vissy Mikola fia, Miklós és Sajóy Pál társaságában bocskói házát megrohanták s onnan a Bocskóra és Lonkára vonatkozó irományokat és minden ingóságot elvitték, a jobbágyoktól pedig 200 arany forint adót szedtek be, miáltal Forintverőnek 1000 arany forintnál is nagyobb károkat okoztak.
1465-ben mint királyi ember működött, 1466-ban Máramarosmegye egyik szolgabírája volt,_{2 Eredeti okirat néhai Szilágyi István gyűjteményében M.-Szigeten.}
* 1476-ban pedig választott bíró volt a Barczánfalvyak osztályánál, végre 1480-ban ellentmondott Drágffy Bertalan beiktatásának Batiza falu birtokába. Élt még 1489-ben.
A harczmezőn többször kitüntette magát, különösen pedig Mátyás királynak István moldvai vajda ellen 1467-ben viselt hadjáratában a deczember 15-iki éjjeli támadáskor, a mikor a király maga is veszélyesen megsebesült, rokonaival együtt testével védte a királyt a nyilak zápora ellen, ezért aztán rokonaival, Vancsfalvy Korojjal, és ennek fiával Jánossal, Szlatinai Nán Mihálylyal, Farkasrévi Lőke Péterrel, Sugataghi Mikle Jánossal, Simonnal, Bőthfalvy Lupsával, Fejéregyházy Sztecskkel és vancsfalvy Ován Györgygyel együtt, kivette a király 1469 szeptember 17-ikén kelt levelével a máramarosi főispán, alispán és szolgabirák hatósága alól személyükre, valamint birtokaikra nézve is, úgy hogy csak a király személyes jelenléte, a nádorispán és az országbíró itélőszéke elé lehessen őket megidézni._{1 Leleszi kiadvány 1667-ből néhai Szilágyi Istvánnál.}
* Ezen kiváltság «Liber baronatusnak» neveztetett s 1650-ig állott fenn Máramarosban, amidőn az erdélyi országgyűlés eltörölte.
Petrovay Mihály neje valószínűleg Bedőházy leány volt, s ezt abból következtetjük, mert 1456-ban átiratta a csanádi káptlannal az egri káptalannak Bedőháza határjárásáról 1336 deczember 20-ikán kiadott bizonyságlevelét._{2 Dr. Mihályi János úr szíves közlése a bedői közbirtokosság leveles ládájából.}
* Azonban az sem lehetetlen, hogy anyja volt Bedőházy leány s azután örökölte Bedő, máskép Bedőháza negyedrészét.
Négy fia maradt: I. János, I. Demeter, I. László és I. György.
Lászlóról és Györgyről egyebet nem tudunk, mint azt, hogy 1466-ban életben voltak, talán a moldvai hadjáratban estek el.
I. Demeterről is csak annyit tudunk, a mit már el is mondottunk, hogy 1479-ben feleségével, Gyulafalvi Rednik Margittal, ki utóbb Bedőy Mihályné lett, zálogba vette volt atyjától egész Petrovát.
I. János 1505-ben Máramarosmegye egyik követe volta rákosi országgyűlésen._{3 Néhai Szilágyi István közlése.}
* 1508-ban és 1519-ben pedig alispánságot viselt._{4 Eredeti oklevelek.}
* 1508-ban ellentmondott Drágffy György Szurdok és Rozsálya birtokába történt beiktatásának. 1518-ban jelen volt Szarvaszón Pogány Zsigmond beiktatásánál. 1519-ben perelt valami ügyben Bedői Pap Simonnal. 1514-ben azzal vádolták őt, valamint Váncsfalvy Györgyöt, Búdfalvy Simont, Keselőmezőy máskép Huszthy Benedek deákot, Bárdfalvy Jánost, Szarvaszói Bank Tamást, Bank Illést és Gerhes Jnost, Ebeczky Pétert, Gerhes Mihályt, Fejérfalusi Ficze Andrást, Leordinay Jánost, Kohnyay Bogdánt, Dragomérfalvi Diák Tivadart és Istvánt, Farkasrévy Lázárt, Gorzó Simont, Középapsai Koszta Simont, Alsóapsay Balázst, Joódy Lázárt és Domokost, Gyulafalvi Ficze Búthot, Barczánfalvi Pétermán Pétert, Alsóvissói Pap Istvánt és Pap Illést s még néhány szatmár- és ugocsamegyei nemest, hogy Dósa Györgyhöz csatlakoztak volt, miért is II. Ulászló király Budán, 1514 október 20-ikán kelt levelében összes birtokaikat Verbőczy István országbírónak és erdélyi itélőmesternek adományozta._{1 Horvát István, Verbőczy István emlékezete, II. k. 166. 1.}
* De a máramarosi nemesek erélyesen védték jószágaikat s még az országgyűléshez is felfolyamodtak, ennek lett is foganata, mert az 1514-iki évi XXXV-ik törvényczikk szigorú vizsgálatot rendelt el az iránt, vajjon igaz-e, hogy a máramarosi nemesek a Dósa-féle lázadásban résztvett parasztoknak pártját fogták. Ez a vizsgálat a vádlottak javára ütött ki, mert Verbőczy egy talpalatnyi birtokhoz sem jutott Máramarosban.
Ruszkovai Dolhay Mihály, sz István vajda fia, 1511-ben zálogba adta volt egész Ruszkovát, ottani udvarházával, oláh fakápolnával, a ruszko-polyánai, leordinai és rózsályai részjószágaival és a ruszko-polyánai oláh fakápolnával együtt, Dolhay Péternek 700 arany forintért. 1514-ben, Mihály gyermektelen halála után, keresetet indított Petrovay János ezen birtokok iránt, követelvén azoknak felét a maga részére. A per hosszasan húzódott el, miközben hatalmaskodások sem maradtak el, s midőn 1524-ben a váradi káptalan néhai Dolhay Péter fiát, Farkast zálog czímén a birtokokba beiktatni akarta volna, Petrovay János, Váncsfalvy György fia, Péter segítségével, kivont karddal verte vissza a küldöttséget. E miatt bírságban marasztaltatott el, de midőn annak behajtására bedői udvarházát és ottani birtokát megbecsülni akarták volna, ott is kivont karddal állt ellent. Ezen közben a peres birtokok a királynak Perényi Gábor főispánhoz intézett parancsára három évig a megye közönsége által kezeltettek, a mint azonban Bellényi Albert lett a megye főispánja, azonnal összeiratta a peres felek leszármazását és elkészíttetvén a családfát, oda vitte az ügyet, hogy Váncsfalvy Dán, Joódy Domokos, Felsővissóy Havrilla, sajói Mán Ferencz, Sajói Búd Illés, Dragomérfalvi Diák Tamás, Jóody Bálya István és Leordinay Mircse választott bírák közbejöttével, az osztály 1525-ben megtörténvén, a birtokok fele Petrovay Jánosé, a másik fele pedig Dolhay Péter fiaié lett, előbb kiadván belőle néhai Ruszkovay Dolhay Mihály nővérének, Veronikának, Váncsfalvy György feleségének leánynegyed fejében hat jobbágytelket Ruszkován és egy malomnak felét Rozsályán. Petrovay Jánosra a 700 arany forint zálogösszegből, melyet Dolhay Péter fizetett volt Ruszkovay Dolhay Mihálynak, nem tudjuk, milyen számítás alapján, 256 forint esett, (350 forint helyett) ebből 30 forintot Leordinai Orda János tett le, miért is 1527-ben Petrovay Jánostól Leordinán egy népes és egy puszta jobbágytelket kapott beiratképen.
Még Dolhay Bogdán és fia, Petrovay Mihály adtak volt valami jószágot Sárpatakon a Dunka családnak, ezen adományt megerősítette Petrovay János 1530-ban. A Dolhayak történetében elmondottuk, hogy I. János neje Jánosvajdafalvi János máramarosi vajda leánya volt, s hogy János vajda halála után, annak a Vissó és Iza völgyén szélesen elterülő birtokai, Petrova, Leordina, Ruszkova, Ruszpolyana, Szurdok, Sajó, Sajópolyana, Sóspatak, Rozsálya és Batiza idegen kezekbe kerültek s csak nagy idő múltán szerezték azokat vissza unokái, a Dolhayak. De volt János vajdának két fia: András és György és egy másik leánya is, Sztána, Szarvaszói Gerhes Sándorné, ezek utódait is részesítették a Dolhayak a nevezett birtokokból. A Sajói Dunka-család is egyik fiági utóda lévén János vajdának, ezért kaptak részt Sóspatakon.
Petrovay János nevét 1539-ben olvassuk utoljára, a midőn fiával, Pállal zálogba adott Rozsályán egy jobbágy telket 16 forintért Sztojka Simonnak. Egyike volt Máramaros legnagyobb birtokosainak. Birta egész Petrovát, Ruszkova és Ruszpolyána felét, Rozsályán, Leordinán, Szurdokon részbirtokokat és Bedő egy negyedét, hogy pedig igen tekintélyes volt megyéjében, kitünik egy 1530-ik évi okmányból, melyben őt a tisztikar: «a mi urunk, rokonunk és barátunknak» (dominus fraterque et amicus noster) czímezi.
Nejének nevét nem ismerjük. Négy fia és egy leánya maradt: I. Pál, I. Péter, I. István, II. György és Margit, a ki 1351-ben Vajnaghi Mircse Jakab máramarosi alispán özvegye volt.
I. Pál 1542-ben királyi ember, 1544-ben pedig alispán volt._{1 Eredeti kelt Huszton, 1548 augusztus 22-ikén.}
* Többet nem tudunk róla. Gyermekei, legalább fiai, nem maradtak.
I. Péter 1519-ben képviselte atyját a Ruszkovay Dolhay Mihály-féle birtokok iránt Dolhay Péter ellen indított perben az 1524., 1534., 1542.3 1543., 1548., 1549., 1550. és 1554. években királyi embernek neveztetett ki. Az 1548.,_{1 Eredeti kelt Huszton, 1548 augusztus 22-ikén.}
* 1549.,_{2 Lelesz, Proth. Auth. 8. folio 226. Anni 1549.}
* 1550., 1553. és 1558. években pedig az alispánságot viselte. 1548-ban Brodaryts Mátyás volt a főispán, a másodalispán pedig Szigethy Vass Antal, a ki 1549-ben is másodalispán volt. 1549-ben egy nemesi udvarházat vett Huszton a hozzátartozó földekkel együtt 10 magyar forinton és egy 8 forintot érő lovon Huszthi Bodó Albert leányától, Borbálától, Huszthy Máté deák feleségétől,_{3 U. ott.}
* utóbb egy másik udvarházat is szerzett ugyanott, mely néhai Huszthy, máskép Török Györgyé volt s a melyre Újlaky Ferencz győri püspök és királyi helytartótól adománylevelet is szerzett, a melynek erejével 1553-ban ellentmondás nélkül be is iktattatott._{4 U. ott, Stat. Litt. P. Nro 186. Anni 1553.}
* A máramarosi első alispánsággal össze volt kapcsolva a huszti várnagyság is, ezért volt szüksége a huszti udvarházakra, legtöbbnyire ott is lakott, vagy a nem épen távol eső Bedőn, ezért Huszthi vagy Bedői Petrovaynak is neveztetett. 1552-ben Bedői Tivadar Ferenczczel és Bedői Vana Jánossal együtt megjáratta Bedő határait._{5 U. ott, Met. Com. Máramaros. Nr. 4.}
* 1534-ben egyezségre lépett Sásváron Ugocsamegye tisztikara előtt a fiágon kihalt Zóvárdffy család leányági utódaival, néhai Mátyfalvi Zóvárdffy György leányaival és azok örököseivel, úgy mint Borbálával, Oroszy Boldizsár özvegyével, Annának férjével, Adorjányi Ráthonyi Gáspárral és Klárának a fiával, Zirmay Lajossal, néhai Zóvárdffy Ferencz birtokai iránt, melyek végett már régebben perlekedtek egymással, s melyek akkor az ő kezeinél voltak, minthogy felesége, Krisztina, előbb Zovárdffy Ferencznek, a Zóvárdffy György fiának volt az özvegye. Az egyesség Surányi János, MIkolay Ferencz, Bilkey György és Huszthy György deák választott birák közbejöttével köttetett meg, s annak értelmében átadta Petrovay Péter a beregmegyei Rákóczi, bilkei, miszticzei, s az ugocsamegyei ujlaki és szőllősvégardói részbirtokokat Zóvárdffy György leányági utódainak, ezek pedig átengedték neki és feleségének, Krisztinának a mátyfalvi udvarházat és az egész ottani birtokot, a mely 200 forintra becsültetett, oly feltétel mellett, hogy a míg élnek, békében birhassák, ha Krisztina asszonytól leányok maradnának, azok férjhez menetelükkor 100 forinttal elégittessenek ki, ha pedig fiú maradna, úgy árvaságba esésétől számítva 12 évig bírhassa a jószágot, s akkor 100 forintért visszabocsájtani tartozzék, ha pedig gyermekük nem maradna, akkor halálukkal a birtok azonnal vissza szálljon a rokonokra, végre kötelesek Petrovay Péter és Krisztina minden, a Zóvárdffy birtokokra vonatkozó irományokat kiadni. Ezen mátyfalvi birtokot utóbb Mucsay Pál, a királyi nagyobb kanczellária jegyzője, Bogárdi Nagyváthy János és Újlaki Rácz Miklós felkérték volt a királytól mint urafogyott jószágot, de a beiktatásnak ellentmondott Petrovay Péter 1543-ban. Az ősi és mátyfalvi jószágokon kívül birt még Lipcsén_{1 Lelesz, Statut. Litt. E. Nro 23. Anni 1551.}
* és Bilkén is, Beregmegyében.
Petrovay Péter háromszor nősült. Első neje, mint az elmondottakból is tudjuk, Zovárdffy Ferencz özvegye, Krisztina volt, de a kinek családi nevét nem ismerjük. Másodszor Dombay Katalinnal lépett házasságra, harmadszor pedig Daróczy Borbálát vette nőűl. Az okmányok így adják elő, de nem lehetetlen, hogy tévedés van a dologban, s hogy a Zóvárdffy leányággal kötött egyességlevélben, (melyet csak másolatban ismerünk) tévedésből van Zovárdffy Ferencz özvegye Krisztinának nevezte Katalin helyett; ha ez így áll, akkor csak két neje volt s Dombay Katalin volt az első, a mit az is látszik bizonyítani, hogy a Ruszkovai Dolhay Mihály elzálogosított birtokaiért a 226 forintot atyja helyett Petrovay Péter tette le és pedig neje, Dombay Katalin pénzéből. Özvegye, Daróczy Borbála 1568-ban egyességet kötött sógoraival, Petrovay I. Istvánnal és II. Györgygyel, mely szerint jegyruhájáért két ház jobbágyot és egy udvarházat kapott, ellenben sógorainak egy rozsályai telket engedett át azért, hogy őket egyéb birtokaiban megoltalmazzák.
Petrovay Péternek csak egy fia maradt: I. Lőrincz, de hogy melyik nejétől született, azt nem tudjuk megmondani.
I. Lőrincz állandóan Bedőn lakván, Bedői Petrovaynak neveztetett. Midőn 1556-ban Suraklini, Petrovich Péter, királyi helytartó adománya czímén a megye tisztikara Szigethy Pál deákot Remete falu és az elhagyott pálos kolostor birtokába beiktatni akarta volna, Petrovay Lőrincz ellentmondott a Tisza partján fekvő Zuható nevü rét és a Tisza nyugati oldalán lévő Ticzefejének nevezett terűletre nézve, állitván, hogy azok a bedői határhoz tartoznak és (anyai) ősei által adattak zálogba a szerzeteseknek. Erre bizonyítékai előmutatására felszólittatván, azzal mentette magát, hogy az okleveleket most elő nem mutathatja, mert azok Eszéky Ádám deáknál vannak, a ki jelenleg (1556 július 28-ikán) faktor az ostrom alatt álló Huszt várában. 1559-ben perbe idézte Dolhay Györgyöt bizonyos rozsályai részbirtok elfoglalása miatt. Nem élt már és gyermekei sem maradtak 1566-ban, a midőn II. János király bedői udvarházát és minden egyéb birtokait Bornemisza Farkas tanácsosnak és fehérvármegyei főispánnak adományozta, de Bornemisza nem ülhetett bele a birtokokba, mert életben voltak Lőrincz nagybátyjai, I. István és II. György.
I. István (I. János fia) unokaöcscsének Lőrincznek halála után Bedőre tette át lakását s attól fogva Bedői Petrovaynak neveztetett. Azt már elmondottuk, hogy 1568-ban testvérével,Györgygyel együtt egyességet kötött testvérbátyjok, Péter özvegyével, Daróczy Borbálával. A bedői birtokon kívül birt még Ruszkován, Polyánán, Leordinán és Szurdokon is. 1551-ben és 1572-ben királyi ember volt. Élt még 1579-ben is. Két fia maradt: I. Ferencz és II. János, a kik szintén 1579-benemlíttetnek, mint élők, de egyebet róluk nem tudunk.
II. György 1572-ben királyi embernek jelöltetett, 1579-ben még életben volt, de más adat nem maradt fel róla.
Három fiát ismerjük: III. Jánost, II. Istvánt és I. Tódort. Mind a három neve 1579-ben említtetik első izben. Tódorról ezután nem hallunk semmit. Istvánról is csak annyit tudunk, hogy 1617-ben megyei esküdt volt.
III. János 1580-ban,_{1 Eredeti kelt Szigeten, 1580 márczius 15.}
* 1581-ben, 1593-ban_{2 Szigeten, 1593 június 28-ikán kelt eredeti aláirása dr. Mihályi János úrnál.}
* és 1604-ben_{3 Besztercze város levéltárából közli dr. Werner Gyula a Budapesti Hirlap 1890. deczember 25-iki számában.}
* Máramarosmegye egyik szolgabírája volt, 1612-ben pedig az alispáni tisztet viselte. 1612-ben rokonaival, Gyulafalvi Rednik Jánossal, Bercze Farkassal és Perse Simonnal adományt kapott Gábor fejedelemtől a máramarosmegyei egész Nagypatakra és a hernéczi részbirtokra, melyeket már őseik is bírtak, s akkor is az ő kezeikben voltak. Úgy látszik azonban, hogy az adománylevél kiállítása után rövidesen elhalálozott, mert 1613 márczius 6-ikán, midőn Szigethi Deday György és Szigethi Gyarmathy János deák, a beiktatást végrehajtották, az arról kiadott bizonyságlevélben neve nincs megemlítve.
Az előadottak után a családfa így alakult:
(A családfát l. a 63. lapon.)
Itt megszakad a leszármazás folytonossága, mert az 1579- és az 1640-ik évek között időből egyetlen okmányt sem sikerült felfedezni, a melynek segélyével a későbbi nemzedékek az előbbeniekkel összeköthetők lennének.
Egy Petrovai Petrovay János 1616-, 1617-, 1619- és 1622-ben alispánja volt Máramarosnak, de nem merjük őt azonosítani a táblán álló III. Jánossal, még ha bebizonyítható lenne is, hogy neve a nagypataki beiktatási bizonyságlevélből nem elhalálozása miatt maradt ki, nem merjük azonosítani pedig azért, mert 1580-ban már szolgabiró lévén, amivé abban a korban ifju embert még nem választottak, alig hihető tehát, hogyha élt is 1622-ben, még akkor is megyei tisztséget viselhetett volna.
Ismét más személynek tartjuk azon idősb Petrovai Petrovay Jánost, a ki 1627-ben egyik gyámja volt Dolhay IV. György gyermekeinek, a ki 1630-, 1631., 1638- és 1639-ben alispán,_{4 Eredeti oklevelek néhai Szilágyi István gyűjteményében.}
* 1636-ban táblabíró, 1631-ben_{5 U. ott.}
* és 1645-ben pedig követ volt az erdélyi országgyűlésen._{6 Máramaros megye jegyzőkönyve.}
*

I. TÁBLA.
Hosszúmezey Szaniszló 1363–1366 a beregmegyei oláhok vajdája; János 1383–1389 (Jánosvajdafalvi János vajda leánya); Szaniszló 1393–1435 a Dolhay család őse; János 1398–1450 tőle ered a Leordinay család leányágon; Péter 1398 † 1404; György 1398–1430 huszti várnagy Porkolábnak neveztetett; Bogdán (Adesdatus) 1398–1437 dolhay nevet viselt; I. Mihály 1431–1489 1466-ban szolgabíró Dolhai, Ruszkovai, végre Petrovai Bogdán-Mihály; I. János 1466–1539 Petrovay 1505-ben országygűlési követ 1508 és 1519-ben alispán; I. Demeter 1466–1479 Petrovay (Gyulafalvi Rednik Margit) †; I. György 1466 Petrovay †; Margit, özvegy 1531 (Vajnághi Mircse Jakab, 1524-ben mármarosi alispán); I. Pál 1539–1544 1544-ben alispán †; I. Péter 1519 † 1559 Huszthi, Bedői, Petrovay 1548, 1549, 1550, 1553 és 1558-ban alispán (1. N. Krisztina (?) 2. Dombay Katalin 3. Daróczy Borbála özvegy 1568); I. Lőrincz 1559–1564 † 1566 előtt Bedői Petrovay †; Mirces Krisztina (Szőllősi Horváth István); Anna (Sztojka Simon, alispán); Horváth Menyhért; Sztojka Ferencz 1548; Gáspár 1548; Klára 1548 (Dolhay György); I. István 1551–1579 Bedői Petrovay; I. Ferencz 1579; II. János 1579; III. János 1579 † 1612 1580, 1581, 1593 és 1604-ben szolgabiró 1612-ben alispán; II. János 1579; II. György 1568–1579 Petrovai Petrovay; II. István 1579–1617 1617-ben esküdt; I. Tódor 1579

Ezen Jánost már csak azért sem tarthatjuk egy személynek az előbbeni János alispánnal, mert míg az előbbeni a neve alatt kiállitott leveleket nem irta alá s igy bizonyosan nem volt irástudó, az utóbbi János alispán, mint 1639-dik évi aláirása eléggé bizonyítja, jól tudott bánni a tollal.
Ezen János, kit IV. Jánosnak fogunk nevezni, kétszer nősült. Első neje Gesztrédy Borbála volt,_{1 A Gesztrédy család eredete és leszármazása ismeretlen. Úgy látszik, ősei voltak s a Hunt-Pázmán nemzetből váltak ki Gesztrédy Derzs fia, László, aki 1339-ben, és Baloghy Miklós fia, Péter mester, a ki 1331-ben emlittetnek, mint Gesztréd birtokosai. (Anjoukori okmtár, III. k., 216. és 566. lapokon.) Gesztrédy Borbála leszármazását és rokonságát ide iktatjuk.}

_{Gesztrédy Tamás (Egressy Borbála özvegy 1609); Borbála (Petrovay János); Petrovay György 1659; Zsigmond; Judit 1659 (1. Gede Péter 2. Csepei Ákos Mihály 1659)}

* ettől született fia, III. György, második ismeretlen nevű nejétől pedig két fia maradt, I. Illés és III. István.
III. Istvánról és utódairól majd III. György ágának ismertetése után fogunk szólani.
I. Illés 1663-ban és 1668-ban táblabíró, 1665-, 1670-, 1673-, 1674-, 1675- és 1676-ban pedig felsőjárási főszolgabíró volt, s mint ilyen halt meg Petrován 1676 november 17-ike előtt nehány nappal.
A Szaplonczay-családból származott ismeretlen keresztnevű nejétől hat fia maradt: I. Zsigmond, VI. János, II. Péter, I. Niczétász, IV. István és V. György.
VI. János, II. Péter és I. Niczétász gyermektelenül haltak el.
IV: Istvánnak két fia ismeretes: I. Gergely és II. László, de ezekről, valamint V. Györgyről sem tudunk semmit, pedig az utóbbinak több gyermeke maradt, de még neveiket sem ismerjük.
I. Zsigmond 1652-ben született, 1676 november 17-ikén atyja halála után, annak helyébe felső járási főszolgabíróvá helyettesittetett, 1679-, 1686- és -ben táblabíró volt. 1679-ben két alsórónai jobbágytelket vett zálogba a rajta ülő jobbágyokkal együtt Sztojka Zsigmond, Gábor és Györgytől 300 forinton, melyeket utóbb 1690-ben Szojka Zsigmond és fia, László, 322 magyar forinton váltottak vissza._{1 Eredeti, kelt Szigeten, 1690 április 23-ikán.}
* Állandóan Petrován lakott. Nejétől, Szarvaszói Koruly Kalinától (Klára), ki mint özvegy még 1713-ban is életben volt, egy fia és két leánya maradt: VI. György, Mária, Kozárvári Rácz Péterné és másik Mária (Marikucza) Alsóvissói Pap Jónás felesége. Koruly Kalina leszármazását a következő tábla mutatja:

Szarvaszói Birtók Griga; Birtók Mária (Koruly Gábor); Szarvaszói Koruly Petrás 1688-ban főszolgabiró (1. Koruly Iván leánya Fémike 2. Petrovay Mária 1688 † 1702); 1-től Koruly Kalina 1700 (Petrovay Zsigmond) 1713. özvegy.

VI. György neve 1700-ban említtetik először, 1741-ben Máramarosmegye egyik követe volt Lengyelországban. 1743-ban már nem élt. Állandóan Szarvaszón lakott. Gyermekei nem maradtak.
III. György (a II. táblán látható IV. János legidősebb fia) született 1612-ben. Testvérével, Illéssel és Istvánnal úgy osztozott meg, hogy neki a bedői, öcscseinek pedig a Petrova vidékén lévő birtokok jutottak. Megyéjét odahagyva, a hadi pályát választotta, de hogy merre járt és hol vitézkedett, arról semmit sem tudunk s csak 1665-ben találkozunk vele, mint Tokaj vára alkapitányával; az volt 1667-ben is. Azelőtt Sáros vármegyében is lakott, Kakasfalván, nejének, Szinyei Merse Ilonának a birtokán, kit mint Csuda András gyermekes özvegyét vett volt nőül. 1652-ben elzálogositotta bedői bortokát 895 magyar forintig Pap András, Vajnághy Jancsi, Vajnághy András, Tivadar Mihály, Tivadar János, Markos György, Nemes János, Nemes Ferencz és Orosz Simon nevű bedői nemeseknek. 1656-ban egyességre lépett mostohagyermekeivel, Kakasfalvi Csuda Istvánnal, Andrással és Annával, Makay Jánosnéval, ezeknek jószágai, a sárosvármegyei Demete és Kakasfalvára nézve s ezek elismerik, hogy úgy a birtokokból, valamint az ingóságokból mostoha atyjuk által teljesen ki lettek elégítve, s hogy a kakasfalvi udvarházat, melyet 90 magyar forintban birt volt zálogban Csuda Andrástól, annak fizetés nélkül visszabocsájtotta, ezért aztán beleegyeznek, hogy édesanyjuk kakasfalvi birtokát második férjétől való két fiának, Petrovay Jánosnak és Györgynek hagyományozhassa. De a kakasfalvi udvarház megint csak visszakerült neje birtokába, mert azt olvassuk egy levélből, hogy utóbb az ungmegyei darmai részbirtokért adta át cserébe fiának, Csuda Istvánnak, hanem 1664-ben ismét megvette tőle 500 magyar forintért s ebből 400 forintot le is fizetett, 100 forintban pedig továbbra is nála hagyta. Ez időtájban, úgy látszik, Darmára tette át lakását Petrovay György s ezt abból következtetjük, mert 1660-ban egy kis birtokot zálogba vett Korláth-Helmeczen 12 magyar forintért Székes Annától, Korláth Gábornétól és ifjú Korláth Lászlótól, gróf Homonnay György özvegyétől vette zálogba 800 magyar forinton az ungmegyei egész Orosz-Mocsár nevű falut. 1659 november 2-án adományba kapta mindkét ágra Wesselényi Ferencz nádorispántól, nagybátyja Gesztrédy Zsigmond magvaszakadtán, annak ugocsamegyei, sásvári udvarházát tartozandóságaival és a nevetlenfalubeli részbirtokkal együtt. Pár héttel később azonban (deczember 29-ikén), azt rendelte el a nádorispán, hogy Ugocsamegye tisztikara osztoztassa meg Petrovay Györgyöt a nevezett birtokokon unokanővérével, Gesztrédy Judittal, Csepey Ákos Mihály feleségével. A nádori adománylevél ma is megvan a család levéltárában, de a beiktatásról sehol sem tétetik említés és ezen birtokok sohasem is kerültek a család kezébe, valószínűleg azért, mert az adománylevélben Nevetlenfalu neve ez más, kivakart név helyére van irva. 1665-ben felkérte a nádortól Gáthy Mihály özvegyének, Dobszay Juditnak tokajban lévő házát és a tokaji és keresztúri hegyeken lévő szőlleit, de ezekhez sem juthatott, mert Rákóczy György fejedelem özvegye, Báthory Zsófia és fia, Ferencz választott fejedelem kérelmére a Nádasdy Ferencz országbíró által elrendelt tanukihallgatás beigazolta, hogy azon ház és szőllők mindenkor az özvegy fejedelemné és fia birtokaihoz tartoztak s hogy azoktól takság fizettek. 1666-ban hivatalos volt Rákóczy Ferencz és gróf Zrinyi Ilona lakodalmára. 1672-ben Homonnán lakott, élt még 1677-ben is, a midőn Pánthy István elismeri és megnyugtatja az iránt, hogy azon 100 forintot, melynek erejéig Lipócsi István deákért kezességet vállalt volt, teljesen megkapta.
Említett nejétől, kinek negyedizig való rokonságát az ide csatolt tábla ismutatja, két fia maradt. V. János és IV: György.

Bocskói Bocskay György 1478; Simon 1499 (Kismarjay N.); Kismarjai Bocskay György † 1571 (Lekcsei Sulyok Krisztina); Anna (Keczer Ambrus); Gergely 1512–1572; András (Demethei Bornemisza Bóra, özvegy 1588); Miklós; Ilona (1. Bárczay István 2. Monoky János)i Keczer Bóra (Bessenyey György); Zsuzsánna 1588 (1. Csoltói Basó Mihály 2. Monoky János); Dorottya 1588 (1. Buthkay György † 1579 2. Rákóczy Ferencz 1588); Miklós 1584 † 1621 báró, zempléni alispán (Berzeviczy Judit); István báró 1647 † 1672 zempléni főispán (1. Báró Lónyay Zsuzsánna 2. Báró Török Kata); György 1588-ban kiskorú; Margit 1588-ban kiskorú (Szinyei Merse Kristóf); Merse Ilona (1. Kakasfalvi Csuda András 2. Petrovay György); Bárczay Anna 1588 (Máriássy Ferencz 1588); Máriássy János 1588; Monoky Ferencz 1588; Monoky Miklós 1588; Erzsébet † 1581 (Báthory Kristóf erdélyi fejedelem); Zsigmond fejedelem (Mária Krisztina főherczegnő); Sára (Bagdi György); Grizeldisz (Zamojszky János); Ilona (Haller Gábor); Haller György (Bedeghi báró Nyáry Borbála); Krisztina (Palocsai Horváth György); Horváth Anna (1. Báthory Gábor fejedelem 2. Kendy István); Judit (Losonczi Bánffy Kristóf); Bánffy Dénes 1606 (Báthory Anna, a Gábor fejedelem nővére); István szül. 1557 † 1606 erdélyi fejedelem (Berekszói Hagymásy Kata, elébb Varkucs Mihályné)

IV. György Homonnán lakott Zemplén vármegyében, 1677-ben megvette Krompachi Holló Zsigmondtól 1000 magyar forintért a zemplénmegyei Porubka falut és Oreskán egy szőllőt, 1679-ben pedig a homonnai felső mezőn bírt földjeihez egy holdat vett 6 forintért Baloghy Mihálytól, 184-ben már nem volt életben. Neje tőkés-Újfalusi Újfalussy Éva visszavonta 1673-ban az egri káptalan előtt azon reája nézve sérelmes egyességét, melyet nem rég kötött volt osztályos atyjafiával, Újfalussy Ádámmal. 1684-ben már Stesszel Mihály felesége volt, élt még 1715-ben is, mint második férjének is özvegye, a mikor visszavonta a leleszi konvent előtt azon egyességét, melyet Tabódy Mihálylyal és feleségével, Tussay Katával kötött volt egy homonnai kőház iránt. Újfalussy Éva leszármazását és utódait az ide jegyzett táblácska mutatja:

Báró Cziráky Mózes_{1 Tévedett néhai kiváló tudósunk, Nagy Imre, midőn a Vezekényi nemzetség és a gróf Czirákyak czimű dolgozatában (Turul, 1883. évf. 4. és 57. 11.) báró Cziráky Ádám anyját Niczky Orsolyának nevezi, mint az báró Cziráky Mózes végrendeletéből kitűnik.}

_{Báró Cziráky Mózes betegen fekvén Győrött, Wragonith Magdolna Sicy János özvegye házánál, ott 1627 június 22-ikén élőszóval tett végrendeletet két káptalanbeli tag előtt; a káptalannak július 13-án erről kiadott levele megirásakor már nem élt. Neje, Káldy Péter leánya, Káldy Mihály soproni plébános nővére, Zsuzsánna volt. Csakis ettől született gyermekei voltak a végrendelettételkor életben: Ádám, Magdolna, Éva és Zsuzsánna. A Niczky Orsolya gyermekei báró Cziráky Mózes halálakor már nem voltak életben, sőt utódaik sem maradtak. Hogy pedig a báróságot Cziráky Mózes szerezte, az is kitünik a végrendeletből, melyben a kiskorú Ádám «nagyságosnak» czímeztetik.}

* (Felső Káldi Káldy Zsuzsánna); Báró Cziráky Zsuzsánna (Tőkésújfalusi Újfalussy János 1642); Ujfalussy Éva 1673–1715 (1. Petrovay György † 1684 előtt) 2. Stesszel Mihály † 1715 előtt); Petrovay Ádám 1696–1709; Petrovay József 1715–1741; Stesszel Zsuzsánna 1715

IV. Györgynek említet nejétől két fia maradt: I. József és I. Ádám.
I. Ádám iskoláit az ungvári jezsuitáknál végezte, utóbb Léva várában vitézkedett, 1707-ben pedig zemplénmegyei biztos volt. Oreskán lakott Zemplénmegyében, a hol egy Panykó nevű jobbágyot és Ujfalussy Jánostól két puszta jobbágytelket szerzett volt. Izbugyán is szerzett egy részbirtokot és birta egész Porubkát, de melyet gróf Keglevich Terézia elfoglalt tőle, miért is beperli a grófnét és Rákóczy Ferencz fejedelem rendeletet menesztett érdekében Zemplénmegye közönségéhez 1707 június 1-én a sajókörömi táborból. Nejétől, Horváth Jusztinától csak egy fia maradt: II. Ferencz, a ki már 6 éves korában elhalt. Horváth Jusztina utóbb Dancsa Andráshoz ment nőül.
I. József a katonai pályára lépett a 1716-ban Temesváron állomásozott, 1727-ben százados volt, 1741-ben pedig, mint a Dessewffy-ezred egyik századosa, Sziléziában hadakozott. Bilitzről 1741 május 3-ikán hazaküldött levelében Prik nevű várost, várnak 15,000 lovast és gyalogost, várnak szászokat és muszkákat is. A németek Naisz körül állanak, a magyarok pedig Naisztól két mértföldnyire. Április 29-én elfogta a Prussus Nagy Sándor hadnagyot négy emberével. A birodalmi választók állítólag ráirtak a Prussusra, hogy takarodjon ki Sziléziából. 1718-ban törvényesen megintette testvérének, Ádámnak özvegyét. Horváth Jusztinát, ekkor már az ungmegyei Izbugyán lakó Dancsa András feleségét, hogy az orcskai birtokot és a Petrovay-család leveleti adja ki s e végett 1727-ben újból is megintette. Neje Nagytúri Teleky Zsuzsánna volt, de a ki gyermektelenűl halt el 1741 április 14-ikén. Nemsokára maga I. József is elhalálozott, nem tudjuk, Sziléziában esett-e el, vagy pedig itthon végezte be életét, csak annyi bizonyos, hogy 1758-ban már néhainak iratott.
A Nagytúri Teleky család nyolcz ízen való leszármazását a következő táblázat mutatja:

Nagytúri Teleky Lőrincz 1583; István; I. Pál; Tamás; László; II. Pál; III. Pál 1751 Olasz-Paliban Szabolcsmegyében (Ruszka Zsuzsánna 1751); László 1751; IV: Pál 1751; József 1751; Imre 1751

Teleky Zsuzsánna, Petrovay József felesége valószínűleg II. Pál testvére volt.
III. György fia, V. János, 1688-ban Ungmegye alispánja,_{1 Ungvármegye bizonyítványa. Kelt Ungvártt, 1838 január 25-ikén.}
* 1693-ban másodalispánja,_{2 Eredeti.}
* 1700-ban pedig Rákóczy Ferencz tállyai gondviselője volt. 1683 április 15-ikén az elébb május 12-ikére, Lőcsére bizonyos peres ügyek elintézésére nézve kitűzött határnapot Thököly Imre fejedelem Szerencsre tette át s oda idézte meg Petrovay Jánost is a Klobusiczky család panaszára. 1692-ben óvást emelt Petrovay János a leleszi társas káptalan előtt azon egyesség ellen, melyet néhai Széki gróf Teleki Mihály Dolhay György összes birtokait családja részére megszerezte, minthogy Dolhay Györgynek, neki kétségetlen osztályos atyjafia lévén, azon birtokok Bedeghi báró Nyáry Zsuzsánna volt, kinek leszármazását a következő táblák mutatják:

I. Ottokár, cseh király 1198 † 1230 (Árpádházi Konstánczia); I. Wenzel, cseh király 1230 † 1253 (Kunigunda, Barbarossa Frigyes császár unokája); II. Ottokár, cseh király 1253 † 1278; II. Wenzel, cseh király 1278 † 1305 (Judit, Habsburg Rudolf császár leánya); Margit (III. Boleszláv, liegnitzi herczeg † 1352); I. Lajos, briegi és lübeni herczeg † 1398 (Ágnes, glogaui herczegné † 1363); Hedvig † 1376 és 1396 között (I. János (Jesko) auschwitzi herczeg L 1370–1372); Anna † 1330 után (Czasztalovitz I.Puta † 1415 előtt); Czasztalovitz II. Puta; Salome † 1489 (Vilmos, troppaui és münsterbergi herczeg † 1452); Katalin † 1505 (II. János, sagani herczeg L 1504); Margit (Alsólendvai Bánffy Miklós, pozsonyi főispán) esküvő 1484; Bánffy János, nádor (Kerendi Székely Margit); Bánffy István, országbiró (Gúthi Országh Magdolna); Bánffy Gáspár (Gersei Petheő Katalin); Bánffy Judit; Báró Nyáry Zsigmond; Bedeghi Nyáry Lőrincz (Thúróczy Márta); Báró Nyáry Pál; – Báró Nyáry Miklós; Enyingi Török Ambrus; Báró Török Imre; Báró Török Bálint; Enyingi báró Török Ferencz; – Enyingi báró Török Zsuzsánna;Báró Nyáry Zsuzsánna (Petrovay János); IV. Béla, magyar király † 1270 (Mária, Todor keleticsászár leánya); Anna (Rosztiszláv orosz herczeg); Kunigunda; János comes de genere Dorozsma; Garay István, bán; Garay András (Neunai N.); Garay Miklós, nádor; Garay Miklós nádor – Cilly Anna; Garay László nádor – Alexandra tescheni hgné; Ujlaky Miklós, bosnyák király–Garay Bora; Maróthy Lajos– Újlaki Katalin; Maróthy Magdolna; Zokoly István – Kisvárdai Várady Anna; Kisvárdai Zokoly Miklós; Thelegdy Kata; Brebiri báró Melith Péter – Zokoly Erzsébet; Báró Melith Anna-Mária; Gúthi Országh Mihály nádor; Országh László; Országh Mihály; Országh László (Pekry Anna); Gúthi Országh Borb.

Báró Nyáry Zsuzsánna, ősanyja, Gúthy Országh Borbála által, – a mint a táblázaton látható, – Garay László nádor nejétől, Alexandra tescheni herczegnőtől, – nagyanyja, Bánffy Judit után pedig Bánffy Miklós nejétől, Margit sagani herczegnőtől származván le, ereiben az árpádházi magyar királyok, a lengyel és cseh királyok, a sziléziai és orosz herczegek, a német és a keleti császárok, a Habsburgh-ház és a Cilly grófok vére folyt. A magyar családok közül pedig ősei voltak a táblán feltűntetteken kívül az Ártándyak, Budayak, Losonczi Bánffyak, Bárczayak, Büdyek, Chaholyiak, Eszenyi Chapyak, Álmosdi Csirék, Homonnai Drugethek, Hunyady János atyja, Vojk, a Nánai Kompolthok, Pálóczyak, Perényiek, báró Podmaniczkyak, Ráskayak, Rozgonyiak, Sarmasághyak, Sulyokok, Felsőlendvai Széchyek, a Tolcsvayak s több mások, kik által az Aba, Ákos, Balogh, Boksa, Buzád, Csanád, Dorozsma, Guth-Keled, Kátha, Nádasd, Subich, Tétény és Tomaj nemzetségekből származott. Rokonságát pedig a negyedik izig ezen táblázat mutatja:

Bezeghi Nyáry Lőrincz 1547–1555 (Thúróczy Márta özvegy 1562); Báró Nyáry Pál 1562–1602 (1. Enyingi báró Török Zsuzsánna 1569 2. Báró Várday Katalin, özvegy 1613); Krisztina 1562–1573 (Dóczy Gábor 1569–1573); Dóczy Zsuzsánna (Báró Thököly Sebestyén); 1-től Miklós 1601–1626 (Alsólendvai Bánffy Judit); 2-tól Krisztina 1668 (Gr. Esterházy Miklós nádor); Báró Thököly István (Thurzó Katalin); Gróf Thököly István (Gyulaffy Mária); Zsigmond 1637–1647 (Báró Melith Anna Mária, utóbb gróf Zichy Istvánné); Imre, fejedelem (Gr. Zrinyi Ilona); Éva (Hg. Esterházy Pál); Zsuzsánna (Petrovay János); mostohaöcscse gr. Zichy Péter (gr. Homonnay Klára); Hg. Esterházy Pál (gróf Thököly Éva); Gr. Esterházy Mária (Gr. Homonnay György); gróf Homonnay Zsigmond (Gróf Keglevich Terézia); Klára (Gr. Zichy Péter); Krisztina (Gr. Bercsényi Miklós)

Nagy Iván még nem ismerte – nagy műve kiadásakor – a Bedeghi Nyáryak bárói rangját, melyet 1580-ban kaptak volt, s csak Istvánt, a kassai generálist nevezi bárónak, pedig ezen István magát grófnak írja. Azt is tévesen állítja, hogy Petrovay Jánosné, Nyáry Zsuzsánna elébb Thelegdy Gáspárné lett volna, mert Thelegdyné más Zsuzsánna volt, s a Petrovayné atyjának, Nyáry Zsigmondnak volt a testvére, de más anyától.
Nyáry Zsuzsánna atyja után részt örökölt az elpusztúlt szucsányi várban és annak tartományában, Szucsán városban, Podhragyán, Nyolczován, Szent-Mihályon, Ivánkafalván, Nedozéron és bodorfalván, Tót-Prónán és tartozékaiban, Borczfalván, Dubován, Rudnán, Brestyán, Jeszenován, Lesnyán és Hadvigán Thurócz vármegyében, Felső-Teszéren, Hazás-teszéren, Puszta-Píren és Kis-Peszeken Hont vármegyében. Ezen birtokok a Túrócz-Szent-Mihályi Thúróczy családról szállottak a Nyárí családra, mint Thúzóczy Márta, Nyáry Lőrinczné hozománya. továbbá örökölte a kihalt Gúthy Országh-családról az Enyingi Törökökhöz, s erről a Nyáryakhoz került birtokok egy tizenhatod részét; ezek a következők voltak: Atkár, Fegyvernek, Fokoró, Gyanda, Vámos-Györk, Kőtelek, Mátrahegye, Mósóhalom, Tisza-Roff, Szent-Jakab, Sár, Szakállas, Szent-Iván, Tar, Terebes, Visonta, Visznek, Domoszli,Tóth-Nána, Tarna-Eörs, Déva-Ványa, Nagy-Körü egész faluk, Alcsi, Szászberek, tarján fél faluk és részbirtokok Patán, Gyöngyösön, Gyöngyös-Halászon, Benén, Kompolton, Hevesen, Pélyen, Átányon, Szajlán, Sirokváralján, Markazon, Felső-Rozsnokon, Kőkúton, Verpeléten, Nagy-Bereken, Kis-Hevesen, Pásztón, Ráczfaluban és Püspökiben, mind Heves vármegyében, egész Szécsény, Baglyasallya, Batka, Dobrócz, Dolyán, Drágh, Endrefalva, Farkas-Almás, Fejérkő, Farkasfalva, Hidegkút, Hollókő, Jobbágyi, Keresztúr, Kis-Csitár, Nagy-Csitár, Kovácsi, Lapújtő, Ó-Básth, Patvarócz, Puszta-Almás, Rimócz, Sámsonháza, Somoskő, Sipek, Strass, Újfalu,Várallya, Varbó, Varsány, Vendéghi, Zsúm, Zsúm-Almás, –fél Aba-Lehota, Ecseg, Kármánháza, Konczhida, Libercse, Madacska, Negyelistye, Sztregova, Sűlye, Színyóbánya, – egyharmad Lucsin, Kis-Bárkány, Nagy-Bárkány és Puszta-Tapasz, mind Nógrádvármegyében, fél Rimaszombat, Alsó- és Felső-Szkálnok, Türész, Hacz-Lehota, Kokova, Kraszkó, Pereszlény, Rimabánya, Tiszolcz, Visk, Szemeréd, mind Hont vármegyében és Megyer felé Pest vármegyében.
Anyja után részt örökölt Szerednyén, Eszenyben, Hlubokán, Győczön, Császlóczon, Ág-Telken, Köbléren, Dobrókán, Andrasóczon, Ignéczen, Iglinczen, Somban, Lehóczon és Szlatinkán, nagyanyja, Zokoly Erzsébet után pedig a kisvárdai, litkei, bezdédi, pátrohani, döghei, berencsi, ajaki, papi, dombrádi, demecseri, kékcsei, gégényi, thassi, veresmarthi, rozsályi, szakolyi, paszabi, szamosszeghi és márokpapi részjószágok szállottak reája. Azonban csak az ung-, bereg-, szabolcs-, szatmár- és turóczmegyei birtokokhoz juthatott hozzá, a Hont- és Nógrádmegyékben fekvőket még Török István zálogositotta el nagyobbrészt bár kis öszszegben (2500 forintért), Uzapannits Dósa Tamásnak, a hevesmegyeiek pedig a törökök kiverése után «jus armorum» czímen leginkább katonáknak lettek eladományozva, s csak idők múltán, sok utánjárással s a beirati összegek lefizetése mellett lehetett azokat a Neoaquistica Comissio előtt folytatott perrel visszaszerezni.
Petrovay János, úgy látszik, eleinte Darmán lakott, s csak midőn nejével Császlóczon birtokhoz jutott, tette át ide lakását, felépítvén ott azt a házat, melynek, utóbb lebontatván, egyik sarokköve ma is eredeti helyén áll emlékül.
Nyáry Zsuzsánna férjével közel egyidejűleg 1710-ben halt el császlóczon. Kilencz gyermeke született, úgy mint: III. László, született Szent-Mártonban, 1672 szeptember 8-ikán, Borbála, született 1674 február 1-én, II. Zsigmond, született Ungvárott, 1675 január 10-ikén, III. Ferencz, született 1678 július 24-ikén, VII. János, (idétlen) született 1682 július 24-ikén, Anna, született 1783-ban, VIII. János, született 1685 június 6-ikán, VII. György, született 1687 június 10-ikén és Zsuzsánna, született Császlóczon, 1690 október 6-ikán._{1 Petrovay János sajátkezű feljegyzései.}
*
Borbála, VII. János, Anna és VII. György kis korukban haltak el, II. Zsigmond, 1702 január havában hunyt el.
Zsuzsanna 1707-ben Budán tartózkodott testvérbátyjánál, Lászlónál, ott láthatta meg Orczy István akkor, midőn túl a Dunára utazván, Budán a császárpártiak által Rákóczynak nézetvén, elfogatott. Zsuzsánnát még azon évben haza vitték szülei Császlóczra s ott ünnepelték meg eljegyzését Orczy Istvánnal 1708 január 18-ikán nagy fénynyel, mely alkalommal a koszorú futtatásban Roffi Borbély Mihály nyerte el a díjat gyors alföldi paripáján. Orczy Istvánné 1737-ben halt el Tarna-Eörsön és Gyöngyösön temettetett el a Szent-Bertalan templomban április 2-ikán.
A Petrovay család leszármazását IV. Jánostól kezdve a következő táblázatban mutatjuk be:
II. TÁBLA.

IV. idősb János 1612–1645 máramarosi alispán 1630, 1631, 1638 és 1639-ben, követ 1631 és 1645-ben (1. Gesztrédy Borbála 2. N. N.); 1-től III. György szül. 1612–1677 tokaji alkapitány 1665–1667 (Szinyei Merse Ilona 1656); 2-tól I. Illés 1663 † 1676 máramarosi főszolgabiró 1665–1676 (Szaplonczay N.); III. István Folytatása a IV. táblán; V. János 1656 † 1710 ungmegyei alispán 1688 (Bedeghi báró Nyáry Zsuzsánna † 1710); IV. György 1656–1680 † 1684 előtt (Tőkésújfalusi Újfalussy Éva, 1684-ben Stesszel Mihályné); I. Zsigmond sz. 1652–1694 főszolgabiró 1676, (Szarvaszói Koruly Katalin özvegy 1713); VI. János; II. Péter; I. Niczétász; IV. István; V. GyörgyI I. Gergely; II. László; több gyermek; I. József 1715–1741 (Nagytúri Teleky Zsuzsánna † 1741) †; I. Ádám 1696–1709 † 1715 előtt zemplénmegyei biztos (Horváth Jusztina 1718-ban Dancsa Andrásné); II. Ferencz 1715 † 1718 e. †; VI. György 1700–1741 † 1743 előtt †; Mária 1713 (Kozárvári Rácz Péter 1713); Marikucza 1713 (Alsóvissói Pap Jónás 1713); III. László sz. 1672 † 1707 pest-pilismegyei alispán 1707-ig (1. Vattai Wattay N. † 1702 2. Király Daróczi Juliánna 1703–1726); Borbála szül. 1764 †; II. Zsigmond szül. 1675 † 1702; III. Ferencz szül. 1678 † 1709 kurucz ezredes (Árvay Mária 1702–1715); VII. János szül. 1682 † 1682; Anna szül. 1683 †; VIII. János szül. 1685 † 1708 (Bottyán Mária) †; VII. György szül. 1687 †; Zsuzsánna szül. 1690 † 1737 (Báró Orczy István); IV. Ferencz szül. 1703 † 1703; Klára szül. 1704 † 1705; I. Antal szül. 1706 † 1766 Folytatása a III. táblán; 2-tól Juliánna (Orczi Orczy Sándor); II. Pál (Miklós) szül. 1704 † 1729 †; II. József (István) szül. 1706 †; IV. László szül. 1707 †

PETROVAY György.

CSALÁDTÖRTÉNETI ADALÉKOK.
(Első közlemény.)

I.
Az Ajton nemzetség.

Bizonyos János, kinek nevén kívül mit sem tudunk, öt fiút hagyott hátra maga után, kik a gömörmegyei Szuha-vidéken szerepeltek és számos családot alapítottak; e fiak: Albert, Heym, János, László és Demeter.
a) Albert, ki 1827-ben a «Szuhai» nevet viseli, Ákos nb. Ernő bán fiának, Istvánnak, a későbbi nádornak hű embere volt, kivel együttesen Aba nb. Finta fogságába került, melyből csak 60 márka váltságdíj fejében tudott kiszabadulni; ezért, és István szolgálatában szenvedett sebeiért, megkapta Istvántól 1287-ben annak Borsodmegyében feküdt felbárczai birtokát._{1 Wenzel, Árpádk. új okmtár, XII. k. 460. 1.}
* Négy gyermekét ismerjük: Gergelyt, Tamást, Jánost és Lucziát.
Luczia Gergely fia, István fia, Mihálynak a neje. Fivérei Gergely és Tamás, az Ajton (Ohtun) nb. Albert fiai 1329 július 20-ikán kijelentik a csanádi káptalan előtt, hogy Felszőlős nevü Csanádmegyében fekvő örökölt birtokukat nevezett sógoruknak kezéhez bocsátják. János nevü fivérük, úgy látszik, már nem volt akkor életben, mert mondják, hogy János e birtokot szintén ily értelemben hagyományozta. Egyéb rokonaik, kik ebbe beleegyeznek: Demeter fiai: Beke, Tamás, Antal és Péter._{2 Anjoukori okmtár, II. k. 418. 1.}
*
Luczia férje, Ószőlősi Mihály, 1352 június 27-ikén a csanádi káptalan előtt ó-szőlősi birtokát, melyet Hermann nb. László, a székelyek volt ispánja hatalmasul elfoglalt s mely Ajton és Serjén nevű csanádmegyei birtokokból leánynegyed fejében nejének, Lucziának kezéhez jutott, Felszőlősi Szede fia Petőnek elzálogosítja, mely elzálogosításba fia, Bertalan beleegyezik._{3 Anjoukori okmtár, V. k. 593–594. 11.}
* 1355 deczember 16-án Szuhai Albert leánya, Luczia saját és fiai: Miklós, Bertalan és János nevében ó-szőlősi birtokát Pósa leányának, Margitnak, Hermann nb. László második nejének adja el._{1 Anjoukori okmtár, VI. k. 410. és 457. 11.}
* Utoljára ráakadunk Felbárczai Albert leányára, Lucziára, 1373 deczember 23-ikán, midőn rokonaival, Zubogyi Bekével és fiaival az 1287-ből való okiratot átiratta._{2 Árpádkori új okmtár, xII. k. 461. 1.}
*
b) Albert fivére, Szuhai János egyetlen egyszer lép fel: 1283-ban, midőn az egri káptalan fivéreit, Demetert és Heymot a gömörmegyei Zubogy birtokába beiktatta._{3 Gr. Zichy cs. okmtára, I. k. 53. 1.}
*
c) Albert fivéréről, Szuhai Lászlóról tudjuk, hogy 1296-ban Endre fia Andrásnak gömörmegyei Kázmértelek nevü birtoka felétzálogba vette és hogy László magvaszakadása folytán a kázmérteleki birtokra való jogigényei fivérére, Demeterre szálltak át._{4 Id. h., III. k. 83. 1.}
*
d) Heym-mal 1278 augusztus 16-án találkozunk először, midőn fivérével, Szuhai Demeterrel és Lőrincz fia Miklóssal, a Vadásziak ősével együttesen Bebek nb. Detre fiai Detre és Benedeknek borsodmegyei szuhogyi birtokát (melyet atyjuk, Detre comes 1229-ben a királytól kapott) zálogba veszi, mely ügyben ugyanazon társaival 1281-ig többször szerepel._{5 Id. h., I. k. 41., 42., 48. 11.}
* 1282-ben megkapja Demeterrel együttesen szerzett érdemei elismeréséül IV. Lászlótól a magnélküli Dama várjobbágynak gömörmegyei Zubogy nevű földjét, melynek birtokába 1283-ban beiktattatott._{6 Id. h., I. k. 51/53. 11.}
* Utoljára említik 1297-ben, midőn a Csákániak birtokcseréje ügyében szomszéd birtokosként beleegyezik._{7 Árpádkori új okmtár, X. k. 282. 1.}
*
Két fiát ismerjük: Lukácsot és Miklóst. Lukács 1323-ban zubogyi birtokos; Miklós 1335-ben merűl fel, midőn Csoltói Egyedtől annak ragályi birtokrészét zálogba veszi._{8 Gr. Zichy cs. okmtára, I. k. 249. 1., III. k. 86. 1.}
*
e) Szuhai Demeter 1278-tól 1281-ig fivérével, Heymmal és Miklós zólyomi főispánnal együttesen a szuhogyi birtok zálogbavétele ügyében szerepel. Heymmal együttesen megkapja 1282-ben a gömörmegei Zubogy-ot, (1. f.) melyről utódai nevüket veszik. Utoljára ráakadunk 1297-ben, midőn (még mint Szuhai Demeter) a Csákániak birtokcseréjébe beleegyezik (1. f.).
Chaba nevű leányán kívül négy fiát ismerjük: Beke, Tamás, Antal és Pétert.
Chabáról csak azt tudjuk, hogy Tolvaj Lászlónak az anyja. E Lászlónak leánya, Dorottya nemzette Annát, kinek (hevesmegyei) alsószóláti Wethky Györgygyel kötött házasságából alsószóláti Wethky Miklós született. E Miklós 1467 július 8-ikán az ellen tiltakozik, hogy fivérei és osztályos rokonai a gömörmegyei Zubogy nevű birtokukat elidegenítsék._{1 Melczer cs. okmtára, 95. 1.}
*
Demeter fiai, Beke, Tamás, Antal és Péter legelőször 1329-ben merülnek fel, midőn, mint fentebb láttuk, a csanádmegyei szőlősi birtoknak Luczia férjére való átruháztatásába beleegyeznek.
Péter 1353-ban aradi éneklő kanonok, mely minőségben a zubogyi birtokról szóló (1283-ban kelt) adományozási levelet az egri káptalannal átiratja._{2 Gr.Zichy cs. okmtára, II. k. 537. 1.}
*
Zubogy Beke saját és testvére, Péteri, aradi éneklő kanonok nevében 1357-ben a gömörmegyei Kázmértelke határai iránt a Csoltóiakkal egyezkedik._{3 Id. h., III. k. 80. 1.}
* Utoljára ráakadunk Bekére 1386 június 15-ikén, midőn Szentkirályi Deák Györgygyel együttesen az1281-ben kelt, Szuhogyról szóló záloglevelet átiratja; megjegyzendő azonban, hogy Beke is, György is még más birtokokról szóló okmányok átirását követelték, és hogy e birtokok a következők: Szentkirály, Szuha, Mákréte, Lócz és Linte (Gömörmegyében)._{4 Id.h., IV: k. 317. 1.}
*
Beke fiai: Mihály, Antal és András előfordulnak 1373-ban, midőn rokonukkal, felbárczai Albert leányával, Lucziával, a Felbárczáról szóló, 1287-ben kiállított adománylevelet átiratják.
Az eddigiek szerint tehát a következő nemzedékrendi táblatöredéket kapjuk:

Szuhai János; Albert 1287 megkapja Felbárczát; János 1283; László 1296 † m. n.; Lukács 1323; Heym 1278–1297; Miklós 1335; Demeter 1278–1297 1282-ben megkapja Zubogyot; Gergely 1329; Tamás 1329; János † 1329 el.; Luczia 1329–1373 (– Gergely fia István fia Mihály 1329–1352; megkapja 1352-ben Ó-Szőlőst); Beke 1329–1386; Tamás 1329; Antal 1329; Péter 1329–1357 aradi éneklő kanonok; Mihály 1373; Antal 1373; András 1373

II.
Batk utódai.

a) A Lengyéndiek.
II: András király Bánk nádor idejében, tehát 1212–1213-ban, Batk fia Tamásnak, a Hevesmegyében fekvő, Lengyénd nevű földet adományozta. Tamás azelőtt Szepsin (vagy Szepesen?) kapott bizonyos lakatlan földet, melyet aztán, miután rajt akét nagy falut népesitett, a fennebbi Lengyéndért a királynak cserébe adott. Lengyéndnek egyik része Dorog helységgel volt határos; az adományozást András király 1216-ban erősíti meg._{1 Árpádk. új okmtár, XI. k. 139., 215. 11.}
*
1231-ben Batk lengyéndi birtokát végrendelkezés útján három fiára: Tamás, Merzsa és Szeped-re hagyományozta._{2 Id. h. 238. 1.}
*
Már most az a kérdés, hogy a három örökös közül ki folytatta a szorosabb értelemben veendő lengyéndi ágazatot?
Merzsáról majd meglátjuk, hogy más családokat; alapított Szeped, úgy látszik, a Vadásziak és Ivániaknak az őse, – a legnagyobb valószinüség tehát a mellett szól, hogy a Lengyéndiek Tamástól származnak. Összefüggő nemzedékrendi lánczolatot nem adhatunk ugyan, de a következő adatok mindenesetre segédeszközül szolgálhatnak egy idővel összeállítandó egységes tábla szerkesztésére:
a) Lengyéndi Márton és Beden_{1 Hazai oklevéltár 157. Beden úgy látszik sajtóhiba; helyesebb lehetne Bedeu = Bedő.}
* 1297 június 5-ikén az egri káptalan területén tanuk minőségében szerepelnek. Az időszámítás szerint Tamás fiai lehettek.
b) 1342 július 8-ikán Druget Vilmos nádor a következőket mondja:_{2 Anjoukori okmtár, IV: k. 240. 1.}
* Bechk fiai, György és Miklós, lengyéndi és szajlai birtokrészeiket valamely peres ügy következtében elvesztvén, a nádor ezeket a győztes ellenfélnek, Kellemesi Pósa fia, Miklós fia, Domonkosnak itélte oda; mivel azonban Lengyéndi Márton fia János és Lengyéndi István fia János e birtokokra vonatkozó kiváltási jogát érvényesitette, a nádor nevezett Lengyéndieknek fennebbi napon a kiváltási határnapokat kitűzi.
Ez okiratból látjuk, hogy mind a három fél rokon. A Kellemesiekről majd lent lesz a szó; János és István pedig azért rokon a Bechk fiaival, mert ezek pervesztett birtokainak kiváltására jogot igényel és azt meg is kapja. «Bechk» pedig semmi esetre nem más, mint a már ismert Batk (Bothk) névnek a variácziója s úgy látszik, hogy az 1297-ben említett «Beden»-nel azonos.
c) Lengyéndi János fia Imre és Lengyéndi István fia János-nak a hevesmegyei Fancsal nevű birtokba történendő beiktatásakor Szúcsi János fiai,_{3 Anjoukori okmtár, V. k. 92. 1. Szúcsi Jákó fia, János, 1275-ben hevesmegyei birtokos. Fiai: István, Miklós, Mihály és László fajzati birtokukat még 1328 előtt vesztik el.}
* Mihály, Miklós és László 1347 június 14-ikén ellenmondanak.
d) 1413-ban a Lengyéndieket örökösödési perbe találjuk belekeverve.
Erdőteleki Pelbárt, nejének Annának nevében, a hevesmegyei Lengyénd, Bátony és Fancsal nevű birtokokból anyai osztályrészt kért. Igényeit azzal támogatta, hogy nejének szülei: Gutai Miklós és Erzsébet, Erzsébetnek anyja, Baga pedig Lengyéndi Márton fia, János-nak a leánya. Azonkivül arra is hivatkozott, hogy Lajos király nevezett Erzsébetet, Lengyéndi Márton fiainak, István,_{4 Egy Lengyéndi István él 1390-ben. Temesm. okmánytár, I. k. 351. 1.}
* Tamás és Jánosnak leányaival, Kata, Katina és Ilonával együttesen rokonaik: néhai István esztergomi őrkanonok, György egri éneklőkanonok_{1 Előfordul 1371-ben, Fejér, Cod. dipl. IX/VI. 166. 1.}
* és Imre pálosi szerzetesnek lengyéndi, bátonyi és fancsali birtokaiban fiusitotta. Az alperesek, a) Lengyéndi Kilián fia, Péter fiai, Miklós és István; b) Lengyéndi Pál, fia, István és c) Verebi Péter (al)vajda fia, Pál azzal védekeztek, hogy Baga leányát, Erzsébetet és rokonait a három pap birtokában, igaz, hogy fiusitották, csakhogy nevezett Erzsébet Gutai Miklósnak a neje); Erzsébetnek t. i. .. anthrenewi (valószínűleg Latrántrévi) András volt a férje, maga Erzsébet pedig örökösök hátrahagyása nélkül halt meg. Alperesek állitásuk bebizonyítása czéljából többi között Batknak már ismert végrendelkezésére és Lőrincz fiainak 1296-ban történt, alább érintendő osztályos egyezkedésére hivatkoztak._{2 Árpádk. új okmtár, XI. k. 238. 1., XII. k. 598. 1.}
*
Az itt emlitett Lengyéndiek kétségkívül Batknak férfiágon utódai; a Verebiek azonban valószinüleg csak anyai ágon jutottak a vitás helységek birtokába._{3 Vereb vagy Verebély, nógrádmegyei helység, melynek első tulajdonosa, Verebi Zakariás fia Henthe, 1227-ben neje, Száth (= Zách) nb. leány révén a nógrádmegyei Hartyán helységben birtokrészt kap. U. ott, VI. k. 455. 1.}
*

b) A (Felső-) Vadásziak, Ivániak és Lakiak.
Fent láttuk, hogy Batk 1231-ben lengyéndi birtokát három fiára, Tamás, Merzsa és Szeped-re hagyta. 1296 január 10-ikén pedig arról értesülünk, hogy Lőrincz comes fiai: Chamaz, János, Szeped és Tombold, fivérüknek, Miklósnak fiával Miklóssal, Iván, Dorog, Vezekény, Füzes, Emberesd és Homokterenne nevű hevesmegyei birtokaikat maguk között felosztották._{4 U. ot, XII. k. 599. 1.}
*
E Lőrincz fia Miklós V. István alatt 1271 tavaszán a csehek ellen harczolván, Mosonynál súlyosan megsebesült. V. László alatt részt vett 1273-ban a győri ostromban, hol szintén megsebesült;1274-ben jelen volt a föveny csatában; utoljára hősieskedett 1278-ban a csehek ellen Morvaországban, hol számos ellenséget részint megölt, részint megsebesített. Mindezen érdemeinek elismeréseül megkapta IV: Lászlótól 127-ben a borsodmegyei Ormos, sz abaújmegyei Vadász, Gyanda, Che..., Demenyeföld és a hevesmegyei Vezekény nevű birtokokat, új adományozás czímén._{1 Gr. Zichy cs. okmtára, III. k. 3., 4. 11.}
* 1279-átől 1283 augusztus 5-ikéig Zólyommegyének ő a főispánja s ez időből a következőket tudjuk felőle; 1278 augusztus 16-ikán még csak mint Lőrinc fia, Miklós comes Szuhai János fiaival, Heym és Demeterrel együttesen a Csetnekiek és Bebekek őseitől ezeknek szuhogyi birtokát veszi zálogba 1279 augusztus 25-ikén még mindig csak comesként szerepel,_{2 U. ott, I. k. 41., 42. 11.}
* de már ugyanazon évben zólyomi főispán._{3 Árpádkori új okmtár, XII. k. 255. 1.}
* – 1280-ban megkapja az 1278-ban a morvamezei csatában szerzett érdemeiért IV. Lászlótól az abaújmegyei Jánostelki nevű birtokot;_{4 Gr. Zichy cs. okmtára, I. k. 44. 1.}
* 1283-ban pedig a birság czímén kezéhez jutott turóczmegyei Ujfalu nevű jószágot eladja;_{5 Hazai okmtár, VI. k. 286. 1.; VIII. k. 227. 1.; Árpádk. új okmtár, XII. k. 255., 334., 364. 11.}
* 1283 augusztus 5-ike után elvész a nyoma. Zólyommegye főispánja 1285 óta a Katisz nb. Demeter. († 1312.)
Miklós főispán két fiút hagyott maga után: Miklóst és Lököst.
II. Miklósról már tudjuk, hogy 1296-ban nagybátyjaival az örökölt birtokokat felosztotta; azonkivül találkozunk vele még 1299 június havában, midőn Roland nádor előtt a bosodi megyei közgyülésen többrendbeli birtokügyeit előadja. Azzal vádolja t. i. Kurityáni Pál fiait: Lukácsot, Miklóst, Albertet és Lászlót, hogy nyárádi, ormosi és szuhogyi birtokain garázdálkodtak és hogy a nyárádi birtokához tartozó, a Szuha völgyében fekvő Buskföldet jogtalanul tartják elfoglalva. Pál fiai erre az állitották, hogy Lőrincz fia, Szeped comes (Miklós nagybátyja) ez ügyben már a király törvényszéke előtt akarta valamikor igényeit érvényesiteni, de hogy perét elvesztette; mindamellett kibékültek a felek, a mennyiben Miklós Buskföldet visszakapta és a Kurittyániak garázdálkodásait kártérités nélkül megbocsátotta. Második panasza Szuhavölgyi Sebestyén fia, vörös Jákó ellen irányult, a kiről azt állította, hogy szintén valamelyik birtokát erőszakkal tartja elfoglalva. Jákó védekezett ugyan azzal, hogy e birtokot volt urától, Miklósnak már elhalálozott atyjától kapta, de mivel állitását csupán Miklós iránti tiszteletből nem akarta esküvel bebizonyítani, jónak találta a vitás földet Miklósnak birtokába visszabocsátani._{1 Árpádk. új okmtár, X. k. 340., 341. 11. XII. k. 635–638. 11.}
* II. Miklós esetleges utódait nem ismerjük.
Lökösről, Miklós főispán másik fiáról, nevén kívül mit sem tudunk, és mivel fia László egyik alkalommal azt mondja, hogy atyjának halála után igen zsenge korban maradt vissza, joggal feltehetjük, hogy Lökös fiatal korban halt meg.
Lökös fia, I. László, legelőször tűnik fel 1323-ban,_{2 Zichy cs. okmtára, I. k. 249. 1.}
* midőn (Ajton nb.) szuhai Heym fiát, Lukácsot és az Ákos nb. ebek Domonkost a gömörmegyei Zubogy birtokra nézve tilalmazza; ugyanezt teszi 1325 július 25-ikén._{3 U. ott, 272. 1.}
* 1329-ben Jánostelki és vadász (máskép Miklósfalva) nevű birtokait határoltatja._{4 Id. m., IV: k. 624. 1.}
*
1347 június 4-ikén örökösödési pere kezdődik Iváni Chamaz fia, Lőrinczczel, Iváni Lőrincz azt állította, hogy ő, mint Vadászi László (ez az első eset arra, hogy az okiratok így nevezik) nemzetségbeli rokona, annak birtokaira igényeket emelhessen és állitását azzal támogatta, hogy a köztük már történt osztályról a László kezében levő okiratok tanuskodnak. László azért, mert fia, László, jelen nem lehetett, halasztást kért, melyet 1347 szeptember 15-ikéig kapott s melyet később 1348 január 8-ikára kiterjesztettek; de mivel fia, László, akkor urának, Miklós választott esztergomi érseknek kiséretében a pápához utazott, újabb halasztást kapott 1348 öregebb László, hogy ő atyja halála után oly zsenge korban maradt vissza, hogy az esetleges osztálylevelek csakis a nála korosabb Chamaznál, Lőrincz atyjánál lehettek, mit Lőrincz azonban kereken tagadott. Hosszabb szünet után végre 1351 május 20-ikán Miklós nádor döntött ez ügyben, a mennyiben kimondta, hogy László nagyatyja, Miklós, zólyomi főispán a felmutatott okirati bizonyítékok szerint Ormos, Vadász, Gyanda, Vezekény, che... és Demenyefölde nevű birtokokat IV. László királytól saját érdemei és hűsége elismeréseül kapta és hogy Miklós rokonai ez adományozásban részesek nem voltak, – továbbá, hogy László nemzetségének ősi birtokainak jelenleg nem tulajdonosa és hogy ennek következtében sem Lőrincz, sem más rokona Miklós főispán szerzett birtokaira jogos igényt nem emelhet, a mibe Iváni Lőrincz bele is egyezett._{1 Gr. Zichy cs. okmtára, III. k. 1–5. 11.}
*
László 1359-ben saját és fiai, a két (II. és III.) László nevében óvást tesz az ellen, hogy a Rudabányaiak Ormos és Ujfalu nevű birtokait háborgassák._{2 Id. m. 152–154. 11.}
* Utoljára ráakadunk I. Lászlóra 1363 november 18-ikán, midőn egyik menyének hozományi követeléseit kielégíti.
Nejéről, Erzsébet-ről, nevén kívül mit sem tudunk.
Négy gyermeke volt: II. László, III. László, János és Katalin.
Katalin a Bogát-Radván nb. Monoki Jánoshoz ment férjhez. E házasságból Orsolya nevű leány született ki a Kaplyon nb. Czékei László fia, Lászlóhoz ment férjhez. Orsolya 1406 június 20-ikán már özvegy és nevezett napon Perényi Imrét arról nyugtatja, hogy anyai leánynegyed és nagyanyai hitbér és hozomány fejében tőle pénzbeli kielégítést nyert, a mit Orsolya fia, Czékei György, 1408 április 28-ikán tanusít._{3 Id. m. V. k., 451., 535. 11.}
*
I. László fiainak egyike, László 1363 november 18-ikán már nem él. Özvegye, Ratold nb. Putnoki Rajnald leánya, Anna, akkor már Hanva nb. Szkárosi Andrásnak neje, nevezett napon első férjének atyját, Lökös fia, Lászlót, a hozománya megváltása fejében kifizetett 150 aranyforintról nyugtatja._{4 Id. m. III. k. 218. 1.}
* – A valószínűség a mellett szól, hogy e László ugyanaz, ki 13471348-ban Miklós esztergomi érsek kiséretében Rómába utazott. (L. fent.)
A másik Lászlóról épen oly keveset tudunk, mint fivéréről, I. Jánosról. Erről csak azt találom, hogy 1369-ben a Ratold nb. Putnoki Mihály ellen valami pöre van._{1 Fejér, Cod. dipl. IX/VI. k. 151. 1.}
* I. Jánosnak öt fia volt: Zsigmond, IV. László, II. János, Imre és Péter.
Vadászi László fia János fiai: Zsigmond, László és János 1381 augusztus 5-ikén Laki Sinkát (= Simont) és Bekét gyandai birtokuk elfoglalásától tilalmazzák;_{2 Gr. Zichy cs. okmtára, IV: k. 196. 1.}
* ugyanazt teszik 1387 november 14-ikén Vadászi János fiai: Zsigmond, Imre és Péter._{3 U. ott, 340. 1.}
*
1392 június 5-ikén László fia, János fiai: Zsigmond, Imre és Péter már a «Felvadászi» névvel élnek._{4 U. ott, 495. 1.}
*
Imre részt vett 1403-ban Debrői Istvánnak Zsigmond király elleni felkelésében és 1403 közepén vagy végén örökösök hátrahagyása nélkül halt meg, mire a király 1403 november 5-ikén Vadász, Jánosdi (Abaújmegyében), Balázsháza, Ormos, Nyárád, Tövisses, Kelecsény (Borsodmegyében) és Németmező (Hevesmegyében) nevű birtokait Perényi Imre pohárnokmesternek adományozta._{5 Id. m. V. k. 346., 459., 368. 11.}
*
Zsigmond többi fivérének sorsát nem ismerjük.
Az eddigiekből a következő tűnik ki:
1. A (Fel) Vadásziak kétségkívül Batk utódai.
2. Az összeköttetési kapcsot a szeped név képezi. Tudjuk, hogy Batk fia Szeped 1231-ben él és hogy Lőrincz fia Szeped 1296-ban néhai Miklós zólyomi főispán fivéreként szerepel. II. Szeped tehát valószínűleg I. Szepednek az unokája.
3. Miután Miklós, zólyomi főispán, a Vadásziak őse, több izben az Ajton nb. Szuhaiakkal együttesen a szuhogyi birtokügyben szerepel, majdnem biztosra vehetjük, hogy ez együttszereplés a közös nemzetségbeli származásnak kifolyása, és hogy ennek alapján nemcsak a Vadásziak, hanem a velük nemzetségileg rokon Ivániak és Lakiak is az Ajton nemzetséghez tartoznak.
A Lakiak-ról t. i. a következőket tudjuk:
Lőrincz fia, II. Szeped, Miklós zólyomi főispán nagybátyja, 1296-ban az iváni, dorogi, emberesdi, homokterennei, füzesi és vezekényi (hevesmegyei) birtokokból kap részt; 1299-ben azt mondják róla, hogy a buskföldi (helyesen talán Batkfölde) jószág ügyében pörösködött s hogy pörét elvesztette volt. 1350 május 28-ikáról pedig a következőket olvassuk:_{Anjoukori okmtár, V. k. 381. l.}* Szeped fiának, Mihálynak, három gyermeke volt: Laki Miklós, Laki Péter és Anna; ez utóbbinak a férje, «Gór» András fia: Terperi Miklós, Miklós egri püspöknek tisztje.
Mihály gyermekei, valamint fennebbi Szeped fia Tamás fia, Simon és Wekes (ez csak Beke!) fiai néhai nagyanyjuk leánynegyedi illetősége fejében, Aba nb. gereven fia, Mihály fia Pétertől 160 mk. kassai garast és a hevesmegyei Gyanda nevű birtokot kapták. Laki Miklós már most azért, mert Anna a pénzösszegből őt illetett részét fivéreinek átengedte, fennebbi napon saját és fivérének, Péternek, gyandai birtokrészét Annának engedte át.
Miután az erről kiállított okiratot Mátyás király 1486 november 10-ikén Verebi (Verebélyi) György kérésére átírta és a Verebiek 1413-ban a Lengyéndiek rokonaiként szerepelnek, kétséget nem szenved, hogy a Lakiak (Lak nevű hevesmegyei helység még 1377- és 1447-ben is fordul elő),_{2 Csánki, Hunyadiak kora, VI. k. 66. 1.}
* őse Szeped a Vadásziak ősének nagybátyjával azonos.
Az Ivániak-ra vonatkozólag megjegyzendő, hogy Chamaz 1296-ban az ismert osztályozáskor szerepel és hogy fia, Iváni Lőrincz, (1347–1351), a Vadásziak nemzetségbeli rokonának nevezi magát.
Az Ivániak 1426-ban a hevesmegyei Iván, Ujfalu, Szuha és Füzes helységekben birtokolnak; később birtokosokul feltünnek ismét: 1441-ben Szuhán és a Ratold nb. Pásztóiaktól zálogban, Pásztó egy részében; 1463-ban megint Szuhán és (Nád) Újfaluban._{3 Id. h.79 1.}
*
Az eddigiek alapján (Batk fia, Szeped fia) Lőrincz utódainak nemzedékrendje a következőleg alakul:

Batk 1231; Tamás 1216–1231 valószínűleg a Lengyéndiek őse; I. Szeped 1231 ?; Lőrincz; Merzsa 1231 a Kendiek és Kellemesiek őse; Vadásziak; Ivániak; Lakiak; I. Miklós 1271–1283 Zólyommegye főispánja 1279–1283; Chamaz 1296; Iváni Lőrincz 1347–1351; János 1296; II. Szeped 1296; Tombold 1296; Tamás; Simon 1350; Mihály; Beke; Fiak 1350; II. Miklós 1296–1299; Lőkös; Miklós 1350; Péter 1350; Anna 1350 (– Terperei András 1350); Vadászi I. László 1323–1363 (– Erzsébet); II. László 1347–1359 † 1363 előtt (– Ratold nb. Putnoki Anna, 1363-ban Hanva nb. Szkárosi András neje); III. László 1359; I. János 1469; Katalin (– Bogát radván nb. Monoki János); Zsigmond 1381–1392; IV. László 1381; II. János 1381; Imre 1387 † 1403; Péter 1387–1392;

c) A Kendiek és a Kellemesiek. (Merzsa utódai).
Batk fia, Merzsa, 1231-ben tünik fel, midőn atyja lengyéndi birtokát közte és fivérei, Tamás és (I.) Szeped között felosztja. Többet nem tudunk róla.
Unokája, Lőkös, 1342-ben nagyanyjáról, Aba nb. Markvart (a Szikszaiak ősének) leányáról szól,_{1 Anjoukori okmtár, IV: k., 276. 1.}
* de abból még nem lehet határozottan megállapítani, hogy nevezett Aba nb. leány Merzsának a neje, mert Merzsa menyének anyja (Pósa anyósa) is lehetett.
Pósa nevű fián kívül még egy Erzsébet nevű leányt is hagyott maga után.
Erzsébet-ről csak annyit tudunk, hogy unokái: Varaszói Márton fia, «Kántor» János és Varaszói Péter fia, Lőrincz Merzsa utódaitól (a Kendiektől) 1359-ben nagyanyjuk után járó örökségüket megkapták._{2 Melczer cs. okmtára, 50. 1.}
*
Merzsa fia Pósa legelőször 1280 május 8-ikán merül fel, midőn a hevesmegyei Bolyai Mihály és ennek rokonai közt Mihály védnökeként a Bátonynyal határos Bolya helységet felosztja._{1 Árpádkori új okmtár, IX. k.289.1.}
* 1283-ban megkapja IV. Lászlótól számos kül- és belháborúban kivívott érdemei elismeréseül és azért, mert a királynak 52 lovat adott, a hevesmegyei Bátor helységet, mely adományozást IV. László 1285 május 31-ikén újra megerősített._{2 U. ott, 352., 423. 11.}
* 1284 november 14-ikén bevezetőt Buchk nb. Mathk fia Lénárt kir. ember a hevesmegyei bolyai birtokba._{3 Id. m. IX. k. 399. 1. «Buchk» úgy látszik, Batkkal azonos. E Lénárt különben «Varaszói» néven ismeretes (Hazai oklevéltár 122. 1.) és a mint fent láttuk, Merzsa leánya, Erzsébet, a Varaszóiak nagyanyja.}
* 1295 május 29-ikén fiaival együttesen bátori birtokát az egri püspöknek adja oda és megkapja érte az utóbbinak bátonyi és födémesi jószágait._{4 Árpádkori új okmtár, X. k. 200. 1.}
* E birtokcsere még jobban bizonyítja, hogy atyja, Merzsa, csakugyan Batk fia, mert Bátony – mint fennebb láttuk – még 1413-ban Batk utódai kezében van. 1299 október 29-ikén megkapja fiának Istvánnak hősies tettei elismeréseül a sárosmegyei Kende nevű helységet;_{5 Melczer cs. okmtára, 6., 7. 11.}
* utoljára találkozunk vele 1302 január 30-ikán, midőn bolyai birtokát vétel útján gyarapítja._{6 Anjoukori okmtár, I. k. 23. 1.}
* 1319-ben már nem él._{7 Pósa nejének nyomára esetleg a következő adat is vezethetne: a zemplénmegyei Csernei Detre fia, Miklós fiai Péter és Demeter 1277-ben abaujmegyei Redmecz nevü birtokukat Marcha comes fia Pous comesnek és ennek nővérüktől született fiainak: Miklós, Egyed, István és adják. Árpádkori uj okmánytár, IV. k. 91. 1.}
*
Hat fia volt: István, Miklós, Mihály, László, Egyed és Lőrincz, ez utóbbi azonban később (1319 óta) mindig Lőkös néven szerepel.
István kiváló katonának vált be. Részt vett 1298-ban azon magyar segélyexpediczióban, melyet III. András, Katisz nb. Demeter pozsonyi és zólyomi főispán vezetése alatt osztrák Albert javára Nassaui Adolf ellen a Rajnavidékbe menesztett; innen visszatérve, Csák nb. Péter, volt nádor fiai, Máté és Csák ellen harczolt Holics vára előtt, hol 1299-ben hősiesen el is esett. Az ő érdemei alapján megkapta Pósa 1299-ben a kendi birtokot.
Pósa fiai, Miklós, sárosi várnagy, Mihály, Egyed és Lőrincz (a későbbi Lőkös) 1310 január 11-ikén birtokaikat következőleg osztják fel: 1. Miklós megkapja a sárosmegyei Kellemes-t, a hevesmegyei két Csehi nevű falut, 2. Mihály, Egyed és Lőrincz (Lőkös) a sárosmegyei Kende-t, a hevesmegyei két Al-Sók, Zsiva és Bolya nevű helységeket._{1 Melczer cs. okmtára, 15. 1.}
* Azóta két főágra oszlik a család, a Kendi- és a Kellemesire.

α) A Kendiek.
Pósa fiai a sárosi vár megvédése alkalmából kifejlett működésük alatt Károly királylyal szemben oly királyellenes magaviseletet tanusítottak, hogy Károly őket összes sáros- és hevesmegyei birtokaiktól megfosztotta. Mihály erre jónak találta a várat a király kezébe visszaszármaztatni s ennek alapján visszakapták a fivérek 1314 márczius 18-ikán összes jószágaikat. 1322-ben a fivérek még közösen szerepelnek, midőn az Abaúj vármegyében, Eperjes mellett feküdt Kendi nevű birtokot vétel útján szerezték._{2 id. m. 18., 25. ll.}
*
Egyed utoljára merűl fel 1319 november 8-ikán,_{3 Anjoukori okmtár, I. k. 536. 1.}
* midőn Lőkössel együttesen bizonyos Miklós fia, János ellen, a szepesi káptalan előtt esküdnie kellett volna.
Mihály 1327 április 27-ikén már nem él; akkor már fiaival: János, Tamás, László, Jakab, Henrik és Pál-lal találkozunk, kik nagybátyjaikkal, Lőrinczczel és Miklóssal együttesen Károly királytól az 1314-ben kiállított adománylevélre nézve megerősítést kapnak.
Mihálynak Jutka (= Judit) nevű leánya is volt, ki (zemplénmegyebeli) Possai László nevű fiút hagyott maga után. E Lászlónak a fia, Possai Péter, 1412-ben nagyanyja után a Kendiek birtokaira igényeket emelt, de Garai Miklós nádor 1415 november 24-én az alperest, Kendi Lászlót, felmenti._{4 Melczer cs. okmtára, 47–52. 11.}
*
Tamás 1344 augusztus 1-én már nem él. Leánya, Klára, elismeri e napon, hogy anyjának hitbérét és hozományát Tamás fivérei, László, Jakab és Henrik, kiadták. Klárának rokona és gyámjaként Kaplyon nb. Nagymihályi László szerepel. Kendi Jakab-nak ez az utolsó szereplése._{1 Anjoukori okmtár, IV: k. 400., 434. 11.}
*
Henrikről különös feljegyezni valót nem találunk; utoljára ráakadunk 1359 május 8-ikán, midőn a Varaszóiak örökösödési követeléseit kielégíti.
László szintén akkor (1359 május 8-ikán) tünik fel utoljára. Két gyermekét ismerjük: Lászlót és Erzsébetet.
Erzsébet a Tököle nb. Tamásfalvi Gergely fiához Bertalan-hoz ment férjhez, mely házasságból Benedek nevű fia született. E Benedek 1412-től 1315-ig Possai Péterrel együttesen, anyja után örökösödési igényeket emelt a Kendiek birtokaira. 1415-ben azonban elállt a pör folytatásáról. Úgy látszik, hogy örökösök hátrahagyása nélkül halt meg, mert nagybátyjának fia: Tamásfalvi András 1423 május 29-ikén Erzsébet rokonaival annak nászhozománya és jegyruhái dolgában egyezkedett._{2 Hazai oklevéltár, 376. 1.}
*
László 1393 június 1-én tünik fel először._{3 Melczer cs. okmtára, 43. 1.}
* 1412 május 16-ikán a maga és rokonai jogait Possai Péter és Tamásfalvi Benedek örökösödési követeléseivel szemben védi; Possai Péter el is veszti a pört. 1423 május 29-ikén László saját és a vele együtt érdekelt felek nevében elismeri, hogy nővérének, Erzsébetnek, hitbére és hozománya dolgában Tököle nb. Tamásfalvi Andrással egyezkedett. A vele érdekelt felek a következők: 1. Terjékfalvi Tegzes Domonkos, 2. Delnei Horvát György neje, Ilona._{4 U. ott.}
*
Neje, Anna, Aba nb. Lapispataki Péter leánya, 1470 előtt halt meg. Házasságából két fiát: Gergelyt és Lászlót és egy leányát: Margitot ismerjük.
Margit-nak, ki 1470-ben már nem élt, Orsolya nevű leánya lett, ki 1470-ben, mint Nagyhidai Szabó Bertalan neje, a jászói konvent előtt elismeri, hogy anyja leánynegyedére és nagyanyjának, Lapispataki Annának, hitbérére nézve Kendi Gergely és László részéről készpénzzel kielégíttetett._{5 U. ott.}
*
Gergelyt és Lászlót azonkívül még csak egy hasonló természetü, 1469 április 18-ikán lezajlott ügyből ismerjük. Az egyenes genealogiai kapocs hiányzik. Az ügyállás a következő:
a) Annának, jelenleg (1469) Dobai Zsigmond nejének leánya, Veronika, b) Katalin leánya, Ilona, ternyei Hubói Miklós neje és c) Aba nb. Bertóti Boldizsár özvegye, Anna, saját és fiai, Szaniszló és Zsigmond nevében kijelentik a szepesi káptalan előtt, hogy Kendi László fiai, Gergely és László által az őket illető hitbér, hozomány, kelengye és leánynegyedre nézve kielégittettek._{1 Melczer cs. okmtára, 97. 1.}
*
Pósa fia Lőkös (előbb Lőrincz) fivérei társaságában 1299-től 1327-ig részt vett minden, az összcsaládot érintő ténykedésben. Önállóan 1340-ben lép fel, midőn bizonyos bolyai határügyben pervesztes lett;_{2 Anjoukori okmánytár, IV. k. 48. 1.}
* akkor a «Váraljai» («Pósváraljai») névvel él (e név megfelel a mai hevesmegyei Pósvár nevű pusztának). 1342 február 17-én a «Kendi» nevet viseli._{3 U. ott, 192. 1. v. ö. 204., 276. 11.}
* 1350 július 26-ikán még él; 1351 márczius 2-ikán és május 8-ikán már halottnak mondják és ügyei Miklós, László, Péter, Domonkos és Egyed nevű fiaira szállnak át._{4 Id. m. V. k. 433., 465., 466. 11.}
* Ezeken kívül 1359 május 8-ikán még István nevű fiáról is tesznek említést, míg 1412-től 1413-ig még Mihály nevű fia is szerepel._{5 Melczer cs. okmtára, 47., 48., 50. 11.}
*
László, Miklós és Péter 1351 deczember 31-ikén az abaújmegyei Rozgon-Hidvég vagy Tótfalu nevű birtokot veszik zálogba._{6 Anjoukori okmtár, V. k. 537. 1.}
* Miklós, László, Péter, Domonkos és István előfordulnak 1359 május 8-ikán, midőn a Varaszóiaknak örökösödési követeléseit kielégítik s akkor a «Pósváraljai» névvel élnek._{7 Melczer cs. okmtára, 50. 1.}
* 1415-ben csak László és Mihályra akadunk még. Miklós, Domonkos, Péter és István akkor tehát már nem élnek, Mihály azonban akkor a következő, vele egy és ugyanazon nemzetségből származókra hivatkozik:
1. Szenterzsébeti Boldizsárra (Hevesmegyében).
2. Kellemesi Miklós fia, Kelemenre (Sárosmegyében).
3. Dobszai Domonkos fia, Andrásra (Zemplénmegyében).
4. Kellemesi Fülöp fia, Miklósra_{1 Melczer cs. okmtára, 48. 1.}
* (Sárosmegyében).
Dobszai András atyja, Domonkos, kétségkívül Lőkösnek hasonnevű fiával azonos.

β) A Kellemesiek.
Pósa fia, Miklós, sárosi várnagy, ki az 1310-ben történt birtokosztás alkalmával Kellemes-t (Sárosmegyében) kapta, 1327-ig fivérei- és unokaöcscseivel együttesen szerepel. 1342 február 17-ikén fiaival: István, Domonkos, László, Miklós és «Bosó» Péter-rel találkozunk._{2 Anjoukori okmtár, IV: k. 193. 1.}
*
Domonkos, ki 1353 május 15-ike óta «nagy» melléknévvel él, utoljára 1353 október 10-ikán említtetik. Neje Erzsébet, (borsodmegyei) Edelényi László leánya, 1351 május 2-ikán Sáp nevű (borsodmegyei) birtokból az anyja és nagynénje után őt illető hitbéri és leánynegyedi illetőségre nézve Erzsébet királynétól kap kielégítést. Ugyanazon évben (május 22-ikén) megkapja Erzsébet a nagyanyja, Jolán, Aba nb. Gagyi Gyereven leánya és Ládi Domonkos neje után őt illető leánynegyedi járandóságot._{1 Anjoukori okmánytár, V. k. 463. 1.,VI. k. 79., 118. 11.}
*
Fennebb láttuk, hogy 1415-ben Kellemesi Miklós fia, Kelemen, és Fülöp fia, Miklós a Kendiek nemzetségbeli rokona; Kelemen, kétségkivül Miklós sárosi várnagy unokája, Fülöpöt meg nem határozhatjuk.
Merzsa utódai tehát: a Kendiek, (Pós) Váraljaiak, Dobszaiak és Kellemesiek és a többi Batk-utódokkal együtt valószínűleg az Ajton nemzetség tagjai.
Nemzedékrendi táblájuk az eddigiek szerint a következő:

Merzsa 1231; Kendiek; Pósa 1280–1302 megkapja 1299-ben Kende-t; István 1295 † 1299; Mihály 1295–1322; Egyed 1295–1319; János 1327; Tamás 1327 † 1344 el.; László 1327–1359; Jakab 1327–1359; Henrik 1327–1359; Pál 1327; Jutka férjezett Possai-né; Klára 1344; László 1393–1423 (– Aba nb. Lapispataki Péter leánya Anna); Erzsébet (– Tököle nb. Tamásfalvi Bertalan); Gergely 1469–1470; László 1469–1470; Margit † 1470 előtt; Orsolya 1470 (– Nagyidai Szabó Bertalan 1470); Kellemesiek; Erzsébet a Varaszóiak nagyanyja; Lőkös (Lőrincz) 1295 † 1350–51; Miklós 1295–1327 1310 sárosi várnagy; István 1342; Domonkos 1342–1353 (– Edelényi László leánya Erzsébet 1351–1353); László 1342; Miklós 1342; Kelemen 1415; «Bosó» Péter 1342; Miklós 1351; László 1351–1415; Péter 1351;1359; Domonkos 1351;1359; Egyed 1351; István 1351; Mihály 1351–1415; Dobszai András 1415

DR. WERTNER MÓR.

A BLAGAY CSALÁD SZÁRMAZÁSRENDJE ÉS CZIacute;MERE.
(Tizennégy rajzzal.)

A Turul 1894-iki évfolyama 180. lapján Pór Antal a rendelkezésére álló anyag alapján igen jól összeállította a Blagay család származásrendjét Duimig, mint a kitől a Blagay néven tovább folytatódott család ered. Mi a Blagay-oklevéltár_{1 A Blagay család oklevéltára. Bevezető tanulmánynyal a család történetéhez. A M. Tud. Akadémia megbizásából szerkesztették Thallóczy Lajos és Barabás Samu. Budapest, kiadja a Magyar Tud. Akadémia. 1897. (Magyar Tört. Emlékek, I. Okmánytárak, XVIII. k.) 8-r. 6 + CCXCIV + 598 1.}
* szerkesztése közben az okleveles anyagnak is felhasználásával megszerkesztettük a család teljes származásrendjét s az oklevéltárban adjuk a bizonyító adatokat. Könnyebb hozzáférhetés és bírálat czéljából bemutatjuk e helyen is a család teljes származásrendjét, fájdalommal jelentvén, hogy a család utolsó sarja, gróf Blagay Lajos, ki az okleveleket a magyar tudományosság rendelkezésére bocsátotta, f. é. február 26-ikán Laibachban meghalt.
Bemutatjuk egyuttal tanulmányunkat, mely a család czímeréről szól. Mindkét mutatványt az oklevéltár megjelenése óta is megbővítettük, úgy hogy e közlemény bizonyos tekintetben átdolgozása a munkának.

I.
A család származásrendje.

A Blagay család – mint a Blagay-oklevéltár élén közölt első tanulmányban_{2 Bevezetés. VII. s köv. ll.}
* kifejtettük, egyike azoknak a családoknak, melyeknek származási legendája köztudattá vált s a fejedelem részéről közjogi elismerésben részesült. Megmutattuk, hogy szlavón eredetűek, kétségtelen hitelű oklevelek alapján igazolván állításunkat. Tény azonban, hogy már a XV. század folyamában a római származás divatja korában – az Orsiniakkal való összeköttetés kölcsönös elismerésére vezetett az atyafiságnak, úgy hogy a Blagayak a XVI-ik század elején már mint Ursiniak szerepelnek s I. Miksa király ezt az atyafiságot egy álművel megbéllelt oklevél alakjában úgyszólván adományba iktatja 1571 november hó 7-ikén._{3 Oklevéltár, CCLXIII. sz.}
*
A kérdés a hagyományszerű atyafiság keletkezésére nézve azon fordúl meg, hogy miképen jutottak Orsiniék s Blagayék a kölcsönös rokonság eszméjéhez?
Blagayak a XIV. század derekán már jártak Rómában, nevezetesen Blagay Duimnak két fia: Miklós és János, meg ennek a fia Péter részt vettek Lajos király nápolyi hadjáratában. Mindez azonban még nem ok annak a föltevésnek az igazolására, hogy az atyafiságot már ekkor pedzették volna. Sokkalta valóbbszinü, hogy az emlitett Miklósnak a fia László (élt körülbelül 1437-ig), Zsigmond királynak vitéz testőre, külföldi vállalataiban hű kisérője, 1414–1417 között személyesen érintkezett Ursini Bertholddal, a kiről tudjuk, hogy 1416 június 21-én Garay Miklóssal együtt indult Párisba._{1 Windeck krónikájának legújabb (1893.) kritikai kiadásában a 67. lapon.}
* Ebből legalább is annyi következik, hogy a Blagayak s az Orsiniak a XV. század elején szinről-szinre látták egymást. Minthogy pedig a Blagayaknak a görzi grófokkal való kétségtelen atyafisága Észak-Olaszországban ismeretes volt, Velencze révén a híre Rómába is eljutott. A XV. század végén az Orsini-czímer főalkatrésze, á rózsa díszlik a Blagay-czímerben, s a XVI. század polyhistorai csak azt mondják el, a mit Orsiniék s Blagayék maguk hittek kölcsönös atyafiságukról._{2 J. Sansovino, Degli uomini illustri della casa Orsini. Velencze, 1565. –Ferrari J. B., Orat. 35. Mikor Sansovino munkáját megírta, a Blagayak már Orsiniaknak érezték magukat; munkája egykorú kötésben IX. 31 1/4 jelzet alatt megvan könyvtárukban.}
*
Munkánkban kifejeztük abbeli nézetünket, hogy az Orsiniak római levéltárában ez atyafiságra vonatkozólag lenni kell valamelyes feljegyzéseknek, de hogy ez atyafiságnak történeti alapja nincs._{3 Bevezetés, XLI. 1.}
* Munkánk írása közben nem fektettünk nagy súlyt e tétel megokolására, annyival inkább, mert az Orsini-levéltár zárva lévén, be kellett érnünk a levéltárnok vázlatos értesítésével. Most azonban a Blagay család levéltára krajnai részének átvizsgálása alkalmával megtaláltuk ugyanazt a csomagot, melyet Rómában az Orsiniaknál másolatban őriznek, mint a két család atyafiságának igazoló iratait. Ebből kitűnik, hogy az atyafiságot Imre király megbővített új szerkesztésű oklevelére alapítják, s hogy ez iratok a XVII. századból valók. Azt állítják ugyanis, hogy Mattheus Orsinus római szenátor 1150 táján élt s ennek a testvére volt Nicolottus Orsinus ugyancsak római szenátor, a ki «pertaesus turbarum, quć Romć contra pontificem erant concitatć, discessit Roma anno 1160, uti diploma regis Henrici regis Hungarić insinuat.» a Megjegyzi azonban a genealogus: «An fuerit hic Nicolottus frater vel patruelis Matthić, mihi nondum constat.» Tehát a XVII. századbeli genealogus sem tudta bizonyítani az atyafiságot.
Mindez azonban nem volt akadálya a két család atyafiságos – jóhiszeműségen alapuló érzésének. A XVII. s XVIII. század folyamán alig volt névnap, újesztendő, a mikor a két család vezérlő tagjai ne váltottak volna barátságos leveleket,_{1 E csomag a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában, a családi letétek közt.}
* látogatták egymást, ajánlgatták rokonaikat. 1657 január 20-ikán a braccianoi Orsini megküldötte a család genealogiáját gróf Orsini-Blagay Eberhard Lipótnak s levelezésükben kétségtelennek tarták a közös leszármazást. 1679-ben Blagay Ferencz krajnai kincstartó dr. Schönleben János Lajosnak megengedte, hogy a családi iratok és levelezések alapján összeállitsa az Orsiniakkal rokon családok, tehát a Blagay s a Rosenberg családok vónatkozásait. Iacute;gy keletkezett 1680-ban az ismeretes: Rosa Ursina czímü összeállítás._{2 Laibach, 1680. 35. 1.}
* Azt hiszszük, hogy Schönleben volt az első, a ki a levéltárat rendezte. A mi munkájának a becsét illeti, kétségtelen; hogy több oly darabot ismert, mely ma már nincs meg a levéltárban s így figyelembe kell vennünk, mindamellett, hogy kritikátlansága s az oklevelek olvasásában való járatlansága most már nyilvánvaló. Kitűnik ez abból, hogy komponál neveket, mikor az eredeti máig is fennmaradt oklevelet idézi, melyben nyoma sincs a névnek. Klasszikus nevelésű ember, a ki a régi humanizmus meséit mind elfogadja ott, a hol a régibb korról van szó,_{3 Annales Carniolić sacro-profani ab orbe condito usque ad annum Christi 1000. Laibach, 1681. 2-rét. E munkája még zavarosabb szerkezetű, mint a XVI. század compilatoraié.}
* s abból a szempontból nézte az okleveleket, hogy az Orsini-féle atyafiságot igazolja. Eljárását menti, hogy előtte királyi privilegiumok (1571) feküdtek, melyek az atyafiságot elismerték, olvasta a nagyhírű Orsini család bibornokainak leveleit, s az immár kétszázéves atyafiságos egybeköttetés, az akkori színvonalat értvén alatta, tudományos köztudattá vált. Schönleben e munkáját teljes hitelűnek vette a genealogiai irodalom s a család. A Rosa Ursina alapján írta meg munkáját 1684-ben Zennegg György Kristóf,_{4 Ursinische Rosen oder Beschreibung deren vornehmbsten Zweygl des Uhralten vnd Welt-berühmten Ursinischen Rosen-Stocks. Ajánlva gr. Ursini-Rosenberg Farkasnak. 44. 1. A nyomtatás helye ismeretlen.}
* s ennek az adatait ugyancsak recipiálta a Blagay család.
Bevégződvén ugyanis a török ellen vivott győzedelmes háboru (1716–1710), melyben Savoyai Eugen hadai a Balkán félszegeten, jelesül Boszniában is diadalmasan törtek előre, a győzelmek hatása alatt folyamodott gróf Blagay Weikard Lipót a maga és Zsigmond öcscse nevében a császárhoz, hogy a családnak a töröktől visszavett területen lévő egykori birtokait adassa vissza nekik, jogutódjaiknak. A származás igazolására Schönleben munkáját idézik a folyamodók. A folyamodásnak nem lett ugyan eredménye, mert a vodicsai régi kerületnek visszakerült részét katonailag igazgatták 1739-ig, de a család származásának a tudata, melynek immár az 1680-iki összeállítás lett az alapja, ébren megmaradt Orsiniaknak és magyar főuraknak tartották magokat.
A Blagay családnak ez az Orsini-atyafisága érdekes genealogiai tünet, mely meggyőződésünk szerint teljes jóhiszeműségen alapul s az oklevéltár közzététele után nem is szorúl czáfolatra. Előre bocsátottuk mindezeket annak az igazolására, hogy miért írtuk az alábbi I. számú származási tábla élére a mesés Nicolottust, a ki lehetett ugyan Miklós, de nem volt Orsini. Az első történetileg igazolható ős: Goriczai István, a ki 1209 előtt halt meg. E nemzékrendben 20. és 22. szám alatt az oklevéltár II. Miklóst és I. Pált közli III. István fiaiul. Jelen összeállitásunkból azonban elhagyjuk e két tagot: mert a hazai Okmánytár VIII. k. 295. lapján közölt oklevélből meggyőződtünk, hogy Gút-Keledek, s nem Goriczai-Vodicsaiak._{1 V. ö. Oklevéltár, CIV. sz. 1. jegyz.}
*
(A családfákat 1. a 81. és 82. lapokon.)

II.
A Blagay család czímeréről.

A Blagay-oklevéltár megszerkesztése alkalmából módunkban volt áttekintenünk a családi pecséteknek, ha nem is teljes, de annyiban mégis elégséges sorozatát, hogy már ezekből az adatokból is képet adhatunk a családi czímer fejlődéséről, illetőleg az evoluczió egyes mozzanatairól. Lényegesen előmozdította e részben tanulmányainkat az a körülmény, hogy az ezredéves kiállítás történelmi főcsoportja részére t. barátunk és kartársunk, Károlyi Árpád páratlan igyekezettel és szakértelemmel összeállította a bécsi titkos levéltár gyűjteményeiből a magyar magánpecséteknek eddigelé nagyobb részében teljesen ismeretlen anyagát s ez általa magyar pecséttant külső s belső terjedelmében egyaránt gazdagitotta. A Babonikok családjából három ilyen pecsét került elő, ezek azután odaillesztve a többi előttünk ismeretes pecsétek sorozata mellé, utba igazitanak a Blagay-czímer szövevényes alakúlásaiban.
Eleve is megjegyezzük, hogy a pecséteknek ugyan sokszor kiváló szerep jut az egyes családtani kérdések megoldásában, de föltétlen bizonyitó erősségük csak a leggondosabb kritika alkalmazásával juthat érvényre. Mert mig az oklevelek kiállitása tekintetében a szokásnak úgyszólván átörökítő hatása van, mely alól az oklevél szerkesztője s írója alig vonhatja ki magát, addig a pecsét készitője, ha hódol is a divatnak, de mindig vegyit belé valamit a maga énjéből. Meglát egy más pecsétet, annak a czifraságai megtetszenek neki, átveszi, de nem egészen. Olykor szolga módjára anachronistice vési meg a rábízott pecsétnyomót, máskor meg művészieskedvén, valami apró eltéréssel kedveskedik megrendelőjének. S épen ez a kis eltérés alkot preczedenst a további fejlődésben. Látok p. o. magam előtt két pecsétet, egyikben a harántgerendák jobbról balra, a másikban balról jobbra szelik a mezőt, a czímer alakja az egyikben áll, vagy fut, a másikban növekedő helyzetben van. Az összetételben van a változat, de az alaptényezők azonosak. Most már meglehet az, hogy a kétféle összetételű czímer közül az egyik az anyaczímer, a másik a változata, avagy meglehet az is, hogy véletlen hasonlósággal van dolgunk s a két czímer már eredetileg eltért egymástól az összetételben. Ily esetekben apodiktikus eredményről csak akkor lehet szó, ha oklevelek és egyéb történeti bizonyítékok állanak rendelkezésünkre.
I. TÁBLA.
A Blagay (comites de Gorichia és Wodicha) család származásrendje Blagay Ferenczig, a magyar ág utolsó tagjáig.

(1.) Nicolotus de genealogia Ursinorum comitum et senatorum urbis Romane; (2.) comes Stephanus de Gorichia (I.), † 1209 előtt neje: filia Hermani comitis de gorichia in partibus Karinthie (I. sz. okl.); (3.) Babonik (I.) comes de Wodicha neje: N. soror Rolandi bani (Sch.); (4.) Stephanus (II.) comes de Wodicha; (5.) Petrus; (6.) Mathias; (7.) Jacobus; (8.) Cristan; Endrey, 1315 (XXXVI.); Endrey comes de Wodicha, 1347. (LXVI.); Stephanus de Wodicha, 1355. (LXXIV.); Emericus, 1355. (LXXIV.); Helena f. Frangepán Duim (?); (14.) Stephanus (IV.) de Stenisnyak bán † 1316; Petrus, 1355. (LXXIV.) Andreas, 1355. (LXXIV.); (22.) Paulus (II.) de Crupa † 1382 elején, C. n.: gr. Ortenburg Katalin gr. Ortenburg Majnárd huga; (23.) Joannes (II.); (24.) Georgius; (25.) Dionysius (II.) n.: gr. Ortenburg Anna; (26.) Radoslaus (III.); Katalin 1. f.: Ortenburgi Henrik gróf 2. f.: Bessenyei György (?) (Sch.); (37.) Ladislaus neje: Bánffi Klára, néhai Bánffi István özvegye; Ladislaus, mostoha fiu (CL.); (40.) Mathias; (41.) Gregorius † 1465–1470 között neje: Katalin; (42.) Ladislaus); (43.) Franciscus; (45.) Johannes (V.) neje: Frangepán Dorottya 1486-ban özvegy; (46.) Nicolaus (VI.) 1481-ben condam.; (47.) Michael; (48.) Stephanus (VIII.) neje: Frangepán Dorottya, Frangepán Zsigmond és neje Ilona leánya, 1489-ben özvegy; (49.) Elena férje: Zrinyi Péter; (50. Gregorius; (51.) Anthonius (II.) † 1510 körül neje: Barbara; Kyburga férje: br. Rauber Lénárt? (Sch.); (4.) Stephanus (II.) comes de Wodicha; (9.) Babonik (II.) XX. 1283 condam neje: comitissa de Posega Morosini Albert nővére? (Sch.); (10.) Dionysius (I.) banus (?); (11.) Radoslaus (I.) banus; (12.) Stephanus (III.) banus; (13.) Gregorius banus; (15.) Joannes (I.) 1334-ben még él neje: III. Albert görzi gróf leánya Klara Eufemia (?); (16.) Nicolaus (I.); (1z.) Radoslaus (II.); (18.) Otto; (19). Ladislaus neje: Prijezda bosnyák bán leánya (?); (20.) Stephanus (V.); (21.) Gregorius; (29.) Henricus; (30.) Stephanus (VI.); (27.) Nicolaus (III.); (28.) Duimus neje: Garai Margit Garai Miklós 1. (Sch.) Blagay; Anna f. szekcsői Herczeg Péter fiok; Joannes nepos Johanis bani XLII. 1321.; (31.) Johannes (III.); (36.) Petrus; (32.) Nicolaus (IV.) n.: Majnai Ratetics Bogdoszló leánya; (33.) Stephanus (VII.) zágrábi kanonok; (34.) Babonik (III.) neje: Anna, Korbáviai Miklós gr. leánya, CLXI. 1431-ben özvegy condam Babonegh de Blagay; (35.) Thomas; (38.) Anthonius (I.) 1438. szept. 2. condam, CLXXV. neje: Magdolna Albeni János zágrábi püspök nővére; (39.) Johannes (IV.) † 1448 neje: Dorottya 1448-ban 2. férje: Frangepán Márton (Friauli lev.); (44.) Nicolaus (V.); Katalin férje: Frangepán Bernát (?); (52.) Stephanus (IX.) † 1549 körül neje: Dorothea, soror Georgii de Zlunio (Frangepán); (54.) Franciscus; Dorothea férje: Grubar Lénárd; Anna férje: Szluini Frangepán György; (53.) Gaspar; Justina; Leányok (?);

II. TÁBLA
A Blagay család krajnai ágának származásrendje, a weissensteini levéltár összeállitása alapján.

Blagay István (I. sz. tábla 52.); Éva 1-ső férje gr.Zrínyi Miklós, 2-ik férje gr. Strassoldo Pál; Ferencz Krajnában birja Gottscheet; 1571-ben Miksától méltósága megerősítését kapja (Oklevéltár, CCLXIII.) † 1576 aug. 1. mint a gottscheei uradalom zálogbirtokosa, s a horvát végek volt kapitánya. Eltemették Gottscheeben. A családi régi sírbolt maig megvan, s ott meg is találták Ferencznek szép mívű német sisakját. neje br. Lamberg Magdolna, br. Lamberg József, Anna királyné udvarmesterének leánya; Erzsébet férje Frangepán Miklós; György sz. 1590 neje: schönbergi br. Auersperg Felicitas, Auersperg János leánya; János Veikard, cs. tanácsos † 1617 eltemettetett a laibachi székesegyházban: neje Cvetkovic (Zuetkovich) Felicitas; István elesett 1598-ban Károlyvárosnál. neje br. Auersperg Erzsébet, Auersperg Kristóf leánya; Katalin férje br. Dietrichstein János Fridrik; István sz. 1610. neje br. Egckh Dorottya Szidonia; Erzsébet Eleonora cs. udvarhölgye; f. gr. Althan János Eustach; Eberhard Lipót tanácsos, kamarás † 1680 márcz. 30; n. gr. Paradeyser Anna Mária 1619-ben Khisl Jakabnak eladta Gottscheet, 1637-ben pedig megvette Weissensteint a Lambergektől; Ferencz György együtt nevelődött a bécsi udvarban Lipót Vilmos főherczeggel; Erzsébet férje br. Moschkon Ferencz Bernát; Mária férje br. Moschkon Rudolf; Magdolna Cordula f. gr. Lamberg János György, krajnai főlovászmester; ferencz Ádám kamarás, krajnai altárnokmester † 1716 n. gr. Auersperg Sybilla Constantia. Auersperg János András krajnai főmarsall leánya; Mária Felicitas f. wachsensteini gr. Barbo Ferencz Károly; Katalin Erzsébet 1-ső férje gr. Paradeyser György Zsigmond, 1-ik férje br. Egg János Gotthárd; Veikárd Lipót, tanácsos sz. 1673 † 1719. eltemettetett Watschban 1-ső neje 1716. szül. br. Witzenstein, 2-ik neje gr. Cobenzl Margit, 1727 óta férjezett br. Riperdané, † 1730 május 25.; Mária Eleonora (Anna Erzsébet) sz. 1674 † 1745, férje báró Billichgraz Antal; Mária Anna szül. 1680 † 1719 férje gr. Lichtenberg Zsigmond; Zsigmond sz. 1686 ápril 7 † 1755 1708 óta kamarás, a krajnai rendek elnöke, t. tanácsos, n. br. Teyffenbach Ida Zsuzsánna, sz. 1710 † 1800 január 21.; Gáspár; Ferencz Antal; Konstanczia sz. 1730 † 1800; János sz. 1732 ápr. 10. † 1810 márcz. 11., eltemettetett Grácz mellett St.-Leonhardban, kamarás, a krajnai helytartós. tanácsos és az úti ügyek vezetője, a Szent-István rend vitéze neje br. Neuhaus Mária Czeczilia sz. 1741 † 1775; Jodok sz. 1735 † 1777 krajnai helytartósági tanácsos; Antal szül. 1739 sanenfeldi kerületi biztos Styriában; Mária Czeczilia sz. 1739 a klagenfurti Klarisszák zárdájában fogadalmat tett; Károly cziszterczita sz. 1741 † 1811; Mária Anna sz. 1756 † 1814 f. br. loewengreifi Hübner János kapitány; Katalin sz. 1758 márcz. 19 † 1808 márcz. 19 csillagkeresztes hölgy, f. gr. Attems János kamarás; József sz. 1759 ápr. 29 † 1831 szept. 25, eltem. Weissensteinban, 1. n. gr. Auersperg Mária sz. 1764 † 1787 2. n. Rastenfeldi br. Schluga Karolin sz. 1763 okt. 5 † 1803 ápr. 23 3. n. gr. Auersperg Wilhelmina sz. 1769 márcz 10 † 1807 jul. 28.; Hyacintha sz. (?) † 1832 szept. 10 f. br. Lichtenberg Ferencz; János sz. 1784 decz. 26 † 1802 szept. 7.; Rikárd, kamarás sz. 1786 aug. 17 † 1858 márcz. 14 n. br. Billichgratz Antonia sz. 1792 † (?); Mária Czeczilia sz.1787 † 1787 okt. 11.; Jodok sz. 1792 okt. 13 † (?); Ignácz, kamarás sz. 1794 márcz. 12. † 1857 máj. 6. n. br. Lazarini Mária csillagk. hölgy sz. 1801 jan. 30 † 1880; Ferencz sz. 1797 jan. 14 † (?); Hyacintha Mária szül. 1825 decz. 6 † 1884; József sz. 1828 máj. 2 † 1828 decz. 6.; Lajos Gergely sz. 1830 márcz. 11 volt cs. és kir. főhadnagy, kamarás † 1897 február 26 Laibachban n. br. Lazarini Mária Matild sz. 1830; Matild szül. 1833 f. br. Lauer Hugó

Mindezeket szükségesnek találtuk elmondani, hogy úgyszólván magunk előtt mentegessük azokat a lékeket, melyeket mi látunk legvilágosabban. A történetvizsgálónak tisztéhez tartozik, hogy a kutatásnak – a hol magának nincs módjában – az irányát legalább nagyjából megjelölje.
Kétségtelennek tartjuk, hogy a Blagay család már akkor, mikor első ősük kivált a Goriczai nemzetségből, rokonsági összeköttetésben állott a karantán, krajnai és istro-görzi többé-kevésbbé hatalmas hűbérurakkal. I. Istvánra nézve csak sejtelmeink vannak,_{1 I. szárm. tábla 2. sz.}
* II. Babonek_{2 U. ott, 9. sz.}
* neje bizonytalan, de fiaival Morosini Albert atyafiságot tart, Stenisnyáki IV. István_{3 U. ott, 14. sz.}
* bánnak két fiáról oklevelekből tudjuk, hogy Ortenburg leány volt a feleségük, II. Pálé_{4 U. ott, 24. sz.}
* Katalin, II. Dénesé_{5 U. ott, 27. sz.}
* Anna, leánya Katalin pedig első ízben gróf Ortenburg Henrikhez ment férjhez. A híres I. János bánról_{6 U. ott, 15. sz.}
* pedig azt sejtjük, hogy III. Albert görzi grófnak a leánya, Klára Euphemia – III. Endrének, szlavón herczegnek a jegyese – volt a felesége. Erre vall a család szereplése is a nyugati végeken, I. János friauli vitézkedése s a még kellőleg legalább nem végig igazolt hagyomány. Mindezekhez a bizonyítékokhoz járul a görzi grófoknak a czímere, mely egyes alkatrészeiben annyi analogiát mutat a Blagayakéval, hogy a kettőt nemcsak külső okoknál fogva, de a tárgy érdemére nézve is egybe kell vetnünk.

A) A görzi grófok czímere.
A görzi grófok (1090–1500) uralkodó családjának származását nem ismerjük. Rendesen Lurngaui háznak nevezik, s az a sejtelem, hogy az Eppenstein grófokkal voltak atyafiságban s Tirol pusterthali vidékéről erednek. Tény, hogy 1090-ben Görznek már urai (comites) s az aquilejai patriárkáknak hadnagyai, birtokaik védelmezői; hűbéri kötelezettséggel (Schutzvogt).
A görzi grófok első ismert pecsétje egy 1197-ben kelt oklevelén függ kék zsinóron. Ez oklevelet Henrik «comes de Materei» állította ki barátjának, Meinhart és Engelbert görzi grófoknak a kérésére._{1 «rogatu amicorum meorum videlicet comitis Meinhardi et fratris eius Engelberti comitum de Gorz» szabadon bocsát egy sereg szolgát.}
* Ez a matreii gróf a lienzi vár alól keltezi az oklevelet, melyről az ő pecsétje s Meinhard görzi grófé függ.

Henrik matreii gróf 1197-iki pecsétjének körirata:

A körirat olvasását s megfejtését Károlyi Árpád t. barátomnak köszönöm. A Lechsgemündei grófok birodalmi közvetetlen grófok, váruk a Lech és Dome összefolyásánal állott. Mint ilyenek, az andechsi grófokkal rokonok. A matreii várat sógorság révén örökségbe kapták. A «comes de Materei» család megkülönböztetendő attól a hűbéres lovagcsaládtól, mely matreii birtokát az Andechsiaktól bírta.
A pecsét képe jobbra fordult stilizált párducz, (Panther) körvonalaiban. Átmérője hosszuságban: 56 cm.; szélességben 4.5 cm. Eredetije a bécsi cs. és kir. titkos levéltárban (Repert I.), egy 1197 augusztus 19-ikén Lienzben keltezett oklevélről függ fakult kék selyemzsinóron.
A másik pecsét II. Meinhard görzi gróf pecsétje, archaikus kivitelű, ló s lovas esetlen alakokat tüntetnek föl. II. Meinhard – a Czoernig szerint 1187 tájban kimúlt II. Engelbert fia – az 1187-1232. években uralkodott együtt öcscsével, III. Engelberttel.

Körirata:

Pecsétképe jobbra vágtató pánczélos vitéz, jobbjában lobogós kopja, balján czímeres pajzs. Czímere háromszegletű pajzs, jobbról balra harántosan szelve, a jobb szelvényben pólyák körvonalai, a bal felső szelvényben álló oroszlán körvonalai. A pecsét annyira homályos nyomású, hogy az oroszlán helyzete alig határozható meg pontosan. Átmérője 8.5 cm. Eredetije a bécsi cs. és kir. titkos levéltárban, (Rep. I.) egy 1197-iki oklevélről függ kék fakult selyemzsinóron.
II. Meinhardnak csak leánya maradt, öcscsének III. Engelbertnek a fia III. Meinhard, ezé meg IV. Meinhard (1258–1295) karantán herczeg, Tirol és Görz grófja, az aquilejai egyház, Trient és Brixen hadnagya (Vogt, advocatus). Ettől már művésziesebb kivitelű pecsét maradt fenn, a czímer élesen kivált alakokat tüntet fel.

Körirata:

Pecsétképe jobbra vágtatva pánczélos vitéz, jobb fában kopja, balján czímeres pajzs. Czímere háromszöglet pajzs, jobbról balra harántosan szelve; a jobb szelvény hatszor pólyázva, a bal felső kisebb szelvényben jobbra futó oroszlán. Sisakdísze koronára illesztett pávatollas taraj. Átmérője 7.5 cm. Eredetije a bécsi cs. és kir. titkos levéltárban (Repert. I.) őrzött, 1259 november 9-ikén kelt adománylevélről függ vöröszöld selyemzsinóron.
Ugyanez a pecsét maradt meg, csakhogy épebb állapotban, a bécsi titkos levéltárban őrzött 1273-iki oklevelen._{1 A bécsi titkos levéltár pecsétlenyomat-gyüjteményében, d. 128. sz.}
* Ebből, valamint egy másik példányból kiegészíthetjük a köriratot is:

E Meinhardnak az öcscse II. Albert, kit 1295-1304 között egyedül uralt a grófság. Pecsétje a bátyjáénál nagyobb, átmérője 8 cm., körirata:

A czímer teljesen egyezik, csakhogy a vágtató lovas jobbjában látszik a lobogós kopja, a lobogó kettős szárnyú, a sisakdísz élesebben látszik._{2 U. ott, d. 44. sz.}
*
II. Albert fia, János Albert († 1327) atyja életében 1303-ban már bizonyos részletekben eltérő pecsétet használ._{1 A bécsi titkos levéltár pecsétlenyomat-gyüjteményében, d. 42. sz.}
* Az 5 cm. átmérőjű pecséten – körirata:

– a czímer maga egyezik, az oroszlánnak álló a helyzete, de a sisakdísz kétoldalt szárnyas, a pecsét alapján meg virágos indadísz látszik.
E sisakdísz azzal a változattal, hogy a két szárny közti mezőben ötágú csillag (ötszirmú rózsát is példázhat) látható, megmaradt János Albert fiának, VII. Meinhardnak († 1385) a pecsétjén._{2 Körirata:}
* De már itt a czímer is eltér némely részletében, a szelt pajzs jobboldalán négy pólya (6 helyett), az oroszlán pedig már határozottan ágaskodva tűnik elő.
A XV. században már csúcsíves ízlésben készült a görzi grófok pecséte, s annyiban módosul, hogy a pajzs már egyforma nagyságu, két egyenlő szelvényre oszlik jobbról balra, a jobb oldalon négy pólya, a baloldali szelvényben ágaskodó oroszlán látszik, a sisakdísz hosszan kinyúló csimbókos párta._{3 IV. Henrik elsőszülött fiának, Jánosnak († 1462) pecséte; átm. 3.5 cm. körirata: 1897–087c U. ott, d. 61.}
*
A Habsburg-ház uralma alá került herczegesített görzi grófság modernizált czímere jobbról balra szelt pajzs, a jobboldali szelvényt hat ezüst vörös jobb-bal harántpólya (gerenda) boritja, a baloldali kékmezejű szelvényben jobbra ágaskodó aranykoronás oroszlán._{4 «Ein schräg rechts durchschnittener Schild, welcher zur Rechten sechsmal schräg links von Silber und roth gestreift ist, zur Linken aber einen güldnen gekrönten Löwen im blauen Felde darstellt.» titulatur und Wappen Seiner öst. kais. und kön. apostolischen Majestät. 1806.}
*
Nagyjából tehát Görz czímere nem változott, a szelés vált egyformává s az eredeti pólyák szelvényben harántgerendákká, paptallérokká lettek, s az oroszlán ágaskodó helyzetbe jutott. A harántgerendás szelvény következetesen jobbra esett, míg az oroszlán mindig balról látszott.

B) A Blagay család czímere.
Fentebb idézett tanulmányunk eredményeképen megállapitottuk, hogy a Blagayak eredeti nemzetsége a szlavón Goriczai nemzetségben keresendő, melyből a vodicsai s a szlavón ág vált ki. A szlavón ág feje II. István,_{5 I. sz. szárm. tábla 4. sz.}
* kinek III. István nevezetű fia_{6 U. ott. 12. sz.}
* legelőbb 1278-ban van bánnak említve.
A bánságban megelőzte testvérét I. Radoszlót,_{1 A bécsi titkos levéltár pecsétlenyomat-gyűjteményében, 11. sz.}
* ki csak 1292-ben szerepel e minőségben, de bátyja Dénes,_{2 Vitás voltáról l. a LXXXVI. 1. 2. j.}
* a ki már 1285-ben néhai, 1274-bon állítólag egész Szlavónia bánja.
A (II). István ispán ivadékainak családi czímere ekkor «még csak pólyákkal metszett pajzs», írja Pauler,_{3 A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. II. k. 702. 1.}
* a föntebb említett Dénesé, kinek családi hová tartozandósága kérdés tárgya, ugyancsak szerinte_{4 U. ott.}
* oroszlán, tehát a Babonikok s később a Blagayak czímerének egyik alkatrésze.

Ez itt kisebbítve közölt pecsét (MODL. 845) köriratából mi teljes biztossággal csak az:

sort tudjuk kiolvasni. A pecsétbeli pajzs képe csak nagyon elmosódottan látszik, némi képzeléssel jobbra fordult ágaskodó oroszlán is lehet. Jellemző azonban a jobb oldalon látható félhold s a baloldali hatágú csillag. Ez a pecsétdísz okvetetlenül szlavóniai vonatkozást jelent. Adtuk e czímert, mert a sorozatot kiegészíti s a Györgyfi származása kutatásánál irányt adhat.
A legelőbb 1278-ban említett István bán 1295-iki pecsétében három-három jobbról balra harántos gerenda (2–4–6 damascirozott) vagy ha ú. t. metsző pólya a czímer, tehát ez tekintendő a Goriczai-nemzetség alapczímerének.
Egyezés nincs e harántgerendák s a görzi grófok pólyái közt, mindamellett a genealogiai összeköttetés következtében hasonlóságot nem csak lehet, de míg czáfolata nem akad, kell is feltételeznünk.

III. Vodicsai, illetőleg Goriczai István bán 1295-iki pecsétjének körirata:

Czímere három rostélydíszítésü, jobbról balra forduló harántgerendával (pantallér) szelt háromszegletü pajzs, fölötte kereszt, alant a czímer talpától balra hatágu csillag, jobbra kereszt. Átmérője 6 cm. Eredetije a krajnai múzeum 1295 január 13-ikán kelt oklevelén függ._{Közölve az Okltár CLXXXIV. lapján, Okl. függ. I. sz. a. V. ö. Pauler, id. m. II. k. 229. 1. Schumi, Archiv. I. k. 62. 1. Truhelka C., Glasnik (Sarajevo, 1897.) I. 75. 1. A pecsét ábráját felényire kicsinyítve adjuk.}*
Végleg eldöntené a kérdést, ha az 1278 november 6-ikán Zágrábban kelt békeoklevélről függő tíz pecsét épen megmaradt volna._{Okltár, XV. 29. 1. A Goriczaiak e békeoklevélben: István bán és Radoszló (II.) István fiai, Babonek fiai Miklós István és testvéreik a Jelenk, Gárdony és Arlandfiak. A pecsétek gondosan be vannak varrva, de kibontatván, a közbe tett puha szövetre rászáradt a czímerkép s a legenda. Ezért kellene a konzerválandó pecséteket időnként beolajozni. Szerencsére legalább egy megmaradt reprodukálható állapotban.}* Iacute;gy azonban csak hozzá vethetünk, a mennyiben a körirat olvasásánál csak a találgatásra vagyunk utalva. Ugyanis a fentebb említett III. István testvérének, I. Radoszlónak a pecsétjét véljük mi rejleni az 5. sz. ábrában, melyet itt közlünk. A körirat egyes betűinek az összefüggését az oklevélben említett sorrend szerint konstruáltuk meg s ez esetben megkapjuk a czímerfejlődésnek is a nyitját.

A pecsét körirata:

– Czímere jobbról balra két, illetőleg négy harántgerendával szelt háromszögletű pajzs, a melyen a gerendák jobbra fordult oroszlánt födnek. Átmérője 4. cm. Eredetije 1278 november 6-ikán kelt oklevélről zöld selyemzsinóron függ._{Oklevéltár, 29. lap.}*
Ezen a pecséten a család alapczímerének megtaláljuk a főalkatrészét, t. i. a harántgerendákat jobbról balra menő irányban, csak a harmadik, illetőleg a hatodik maradt el s ebbe a térbe illesztették az osztás vonalából kinövő helyzetben az oroszlánt. Ez az oroszlán, meglehet, valószinű, s föltevésként mindenesetre úgy értelmezendő, hogy a görzi atyafiság révén átvett czímerbővités. Ha Istvánnak, a Radoszló testvérének a czímere is megmarad ez oklevélen, az esetben a Goriczai, illetőleg későbbi Glabay-család czímerének ezt a tipusát minden kétséget kizárólag 1278, illetőleg a XIII. század 70-es éveire tehetnők. Iacute;gy azonban csak a Radoszló pecsétjéből indulhatunk ki. Mindamellett bízvást feltehető, hogy a hatalmassá lett I. Radoszló czímere maradt meg a családra nézve vezérlő tipusnak, mert hisz testvére István még 1295-ben is használja a bővités híjával való czímert.
I. Radoszlónak fia nem maradt, s a családi hatalom a II. Babonik fiaira, jelesül a hires Stenisnyáki IV: Istvánra, I. Jánosra, II. Radoszlóra s Ottóra szállott.
Ezek közül ismerjük a Stenisnyáki (IV.) István és az (I.) János pecsétjét.
(IV.) István czímerében nagybátyjának (I.) Radoszlónak czímer-alkatrészei annyiban módosúlnak, hogy a jobb-bal irányu harántgerendák balról jobbra szelik a pajzsot, de az oroszlán, melyet előbb a gerendák úgyszólván födtek, most a harántgerendákból kinövő helyzetbe jutott. A pajzsban a (III.) goriczai István pecsétje mezejére a kereszt helyett hatágú csillag jutott, míg a sisakdíszként_{1 Egykoru magyar pecséten (1304) az Igmándi Lőrincz sisakdísze három pávatoll, a pecsét mezejét pedig folyondáros dísz ékíti. Arch. Ért., 1879. évf. 23. 1.}
* egy gombos diszitésű virág szerepel, IV. István pecsétjét tehát két csillag van, ezek felületesen vagy czélzatosan szemlélve, rózsáknak is nézhetők, de nem azok. A pecsét vésője nem élezte ki a csillagnak az ágait, hanem domboruan véste, ugy hogy sziromnak is beválik. Pedig nem is lehet egyéb csillagnál. Ugyanis a szlavón báni pénzeken, jelesen a IV. László és III. Babonik fia, István báni veretein csillag és kereszt szerepelnek a mellső lap balra fordúlt nyestje fölött. Ezt a diszítést látjuk a pecséten is._{2 Truhelka C., Slavonski banovci. Glasnik (Sarajevo, 1897.) 104. 1.}
* IV. István bán elhagyja a keresztet s két csillagot tétet oda. a csillag s a kereszt, valamint a félhold s a csillag, majd ez utóbbinak gömbös diszítésű formája a báni pénzek vereteinek a jelvénydíszei, vagyis ez a dísz jele annak, hogy báni veret van előttünk. Ezt a rózsának vésett csillagot, mely a pecsét mezejének a dísze, czímer-alkatrésznek tekinték s bevették a pajzsba: nem csillagnak,hanem rózsának, s ebből támad az Orsini atyafiság főérve!

De lássuk a pecsétet magát:

Körirata:

Ezt eddig úgy olvasták, hogy: Ez azonban, bár az elmosódott betűkből könnyen megmagyarázható a tévedés, nem lehetséges, mert I. Radoszlónak fiát nem ismerjük, II. Radoszlónak pedig nem volt István nevű fia. Egyébként előttünk a pecsétlenyomatból a végső EG világosan kitűnik, a minthogy IV. István II. Babonik (Baboneg) fia volt. Czímere jobbra dőlt háromszögletű pajzs, balról jobbra harántosan szelve, az alsószelvényben négy haránt pólya, a felső szelvény osztó vonalából jobbra fordult koronás oroszlán kinövő alakja. A pajzstól balra s fölötte a sisakdísztől jobbra ötágú csillag. A pajzs bal csücskére helyezett csöbörsisak dísze pontozott diszítésű pávatollforgó, jobbról, balról mellette virágos galyak. Átmérője 5 cm. Eredetije 1308 márczius 15-iki oklevélről függ a bécsi titkos levéltárban. (Rep. I.)_{1 Leírta s közölte Varjú Elemér: Turul, 1896. évf. 148. 1. Czímertani és sphrag. eml. az ezr. orsz. kiállításon, I. tábla, III. sz. Leírása ekképen szól: «A kerek pecsét mezején jobbra dőlt, csúcsíves, balról ferdén vágott pajzs felső osztályában a metszés vonalából kinövő jobbra fordult koronás oroszlán, az alsó rész háromszor vágva, a pajzson kis csöbörsisak, pávatollforgóval s e mellé tűzött hét leveles és virágos galylyal. A pajzs mellett jb. 1–1 ötszirmú rózsa.» A derék szerző megtévedt a köriratban, tévedés továbbá, a mit a Babonikok eredetéről ír, mondván, hogy azok dalmácziai eredetűek, holott szlavóniaiak; írja, hogy első ismert ősük Baboneg, holott István; nem világos az sem, a mit a család nevéről ír, hogy «Baboneg a XIII. sz. első felében, mint tehetős nemes építi hasonnevű folyó mellett azon várat, melyről a család nevét vette». Baboneg folyó nincs, ha pedig Blagaj várát érti, az sem épült a XIII. sz. első felében, legalább is nincs róla adatunk.}
*
IV. István testvérének, I. Jánosnak pecsétje oly homályos lenyomatban maradt meg, hogy a czímert biztosan meghatározni nem lehet. Bizonyos, hogy a pajzs négyelt, a 2. és 3. mezőben I. Radoszló (5. ábra) czímeralakja van, az 1. és 4. alakja bizonytalan. A sisakdísz elüt a IV. Istvánétól, a mennyiben két sasszárny közé foglalt három pávatoll van rajta. Az eredetiről konstatálta ezt Károlyi Árpád, mi a gyönge lanyomatról eredetileg csak három szárra tűzött karikát látunk rajta.
Nyilt kérdés marad, hogy a Subićok sasszárnyát vette-e föl János, vagy teljesen a maga kedvére választotta ki sisakja díszét. Tudomásunk van arról, hogy János olyan gyűrűpecsétet használt, mint sógora vagy rokona, Henrik görzi gróf._{1 Joppi V. udinei jeles történetíró magánközlése.}
* Ámde ezt magunk nem láttuk, s így csak Joppit nevezzük meg, ki látván a pecsétet, azt mindenben egyezőnek vette a görzivel._{2 II. Radoszló (Ladislaus) és Ottó testvéreinek pecséteit nem ismerjük. Ottóról azt gyanítók, hogy Krajnában maradt, s bírta krajnai felsőség alatt Sichelberg várát. Kezünkbe kerülvén azonban a Schumi-féle Archiv (I. k. 47. 1.) közölte 1285-iki oklevél, a pecsétről immár konstatálhatjuk, hogy a Sichelbergi urak (domini de Sihirberk) nem goriczaiak.}
*
Ez alkalommal újból meg kell említenünk a IV. István és I. János báni pénzeiből folyó czímertani tanuságokat.
Ugyanis míg Goriczai III. István bán pénzein csak Szlavónia jelvényét – fölötte s alatta csillaggal – látjuk a mellső lapon, IV. Stenisnyáki István veretén a nyest fölött látjuk családi czímerének fődarabját, a növő oroszlánt, a nyest alatt pedig az Anjou-liljomot._{3 Truhelka, id. m. 112. lap. Két tipuson fölül a (Goricza-Vodicsai) Babonik-czímer oroszlána, alól csillag, a közlöttön liliom; nincs kizárva, hogy a szövegünkben közlött már a IV. István öcscséé, Jánosé.}
*

I. János, a föntebbi IV. István öcscse ugyancsak veretett denárokat, melyeken ugyanez a képveret látható. Sajnos, hogy megmaradt pecsétje rendkivül homályos, s így nem is elemezhető kellőképen.
II. Babonik fia I. János 1316-iki pecsétjének körirata:

– Czímere jobbra dőlt háromszögletű négyelt pajzs; az 1. és 4. elmosódott, a 2. és 3. mezőben jobbra fordúlt oroszlán alakja. (Nem biztos.) Pecsétmezeje j. b. a pajzs mellett szögletes és köralaku, váltakozó, szegélybe foglalt virágos lombdísz, (a virágok rózsák). A sisakdísz a pajzs jobb csücskére illesztett csöbörsisak jobb s bal oldalán sas szárny, közepén hárompávatoll. Átmérője 7 cm. Eredetije a bécsi titkos levéltárban őrzött, 1316 február 18-ikán kelt oklevélről függ pergamenszalagon._{1 V. ö. Turul, 1896. évf. I. tábla, IV: sz. Varjú az 1. és 4. mezőben rózsát gyanít; a sisakdíszről: «A cöbörsisakon nyitott szárnypár között három pálczára tűzött karika.» U. ott. 148. 1.}
*

Stenisnyáki (IV.) István bán († 1316.) fiainak, jelesül II. János,_{2 I. szárm. tábla, 25. sz.}
* György,_{3 U. ott. 26. sz.}
* II. Dénes_{4 U. ott, 27. sz.}
* és II. Pálnak_{5 U. ott, 24. sz.}
* 1321 szeptember 22-ikén Zágrábban kiállított oklevelén_{6 Oklev. függ. IV. sz. Az oklevél eredetije a laibachi múzeumban.}
* három pecsét függ: a Jánosé, a Györgyé s a Dénesé.

II. János pecsétjének körirata:

Az oklevél első kiadója Schumi (Archiv, I. k. 64. 1.) így olvasta: Czímere jobbra dőlt háromszegletű pajzsban balról jobbra szelő alsó gernda. A pajzs jobb s bal oldalán leveles dísz (öt levelű). Sisakdísze csöbörsisakból kinövő jobbról fordult ágaskodó oroszlán. Átmérője 6.5 cm.

György pecsétjének körirata:

Czímere balról jobbra két harántgerenda alkotta szelvényből kinövő balra fordult oroszlán. A pajzs jobb és baloldalán leveles dísz. A sisakdísz finomabb kivitelben ugyanaz, mint az I. János báné. Átmérője 4.5 cm.
Dénes pecsétjének körirata:

Czímere és sisakdísze mint a Györgyé._{1 E leirás a Schumié, tehát megbizhatatlan.}
*
Az oklevélben emlitett negyedik fiúnak, Pálnak a pecsétje hiányzik. Megvan azonban egy 1336-ban kelt oklevelén, melyről ime közölhetjük s ekképen Stenisnyáki (IV.) István bán leszármazói pecsétjeinek sorozata teljes.

Az 1336-iki pecsét körirata:

Czímere: Háromszögletű pajzs, balról jobbra harántosan szelve, az alsó szelvényben négy haránt pólya, az 1. és 3. x x x díszszel, a felső szelvényben, az alsó szelvény osztó vonalából jobbra fordult, (sejthetőleg) koronás oroszlán kinövő alakja. A czímer s a köriratot tartalmazó szegély közti felső térben csillag (4 vagy 5 águ?). Méretei a felső szélességben 3.5 cm., a pecsétfészek szélességében 4 cm. Eredetije a bécsi cs. és kir. titkos levéltár 1336 január 7-ikén keltokleveléről pergamen-szalagon függ. Rep. I.) Az oklevél kivonata Lichnovskynál: Gesch. des Hauses Habsburg, III. k. 1060. 1. egész terjedelmében kiadta Pór A.: Századok, 1894. évf. 23. 1._{1 Pór Antal (Turul, 1894. évf. 179. 1.) ekkép írja le ezt a pecsétet: «A pecsét sárga viasz, fészke vörös viasz, pajzsa háromszögü.» A kinövő alakot – szerinte két b. j. harántgerendából – medvének tartja. Medvét semmi esetre sem ábrázol, tény azonban, hogy ezen a pecséten a kinövő állat feje farkashoz hasonlit inkább, mint oroszlánhoz. Ezt a körülményt azonban inkább a pecsétvéső stilizálásának tudjuk be, mint czímeralakváltozásnak. Varjú Elemér (Turul, XIV. évf. 149. 1.) konstatálja, hogy a czímer azonos az István bánéval, (I. tábla. IX. sz.) de fölveti azt a kérdést: «Ki volt ez, azonos-e a fentebbi István bánnal, adatok híjján megállapítani nem tudjuk.» Már pedig ugyancsak a Turul 1894. évf. 179. 1. s a Századok id. évfolyamában Pór A. megállapította, hogy ez a Pál Stenisnyáki István bán fia.}
*
A közlöttük czímerleirásokból kiderül, hogy az I. Radoszló használata czímer, mely megforditott rendben s az oroszlánra nézve más nagyságban tartalmazza a görzi czímert, immár állandóvá lesz a családban. Csak a pecsétmezőnek a dísze meg a sisakdísz változik. II. János oroszlánt használ sisakdísznek, György és Dénes megtartják az I. János sasszárnyait. E részben tehát bizvást kimondhatjuk, hogy a sisakdísz külső formája egyéni ízlés dolga volt.
Kár, hogy nem ismerjük a XIV. és XV. századbeli családtagok többi pecséteit, mert ez időben került belé az eredetileg csillagos pecsétdiszités rózsa formájában a pajzsba, így forrt össze a heraldikai legenda a származás kérdésével, egyikkel érveltek a másik mellett. A szlavóniai csillagból Orsini-rózsa lett, a harántgerendákból az Orsiniaknak immár harántpólyái, az oroszlánból medve. Blagay István gyűrűpecsétén már Orsini czímert használ. 1492-ben_{2 Az 1492-iki békekötés oklevele a bécsi udv. levéltárban; az 1527 január 1-én tartott czetini gyűlés oklevele (Okl. függ. XVI.sz.) Ugyanily czímer van Blagay Mihálynak egy 1498-iki gyűrűpecsétjén. (Okl. CCXXIII.sz.) Ha a XV. századbeli összes Blagay-pecséteket ismernők, bizonyára megmondhatnók az Orsini-czímer végleges átvételének az idejét is.}
* a rózsa már czímeralkatrészszé vált benne. 1527-ből pedig Blagay Istvánnak egy nagy függő pecsétjét ismerjük. Körirata:

kifelé fordított betűkkel, «czigány munkája», mint Károlyi Árpád megjegyzi. A stilizált háromszögletü pajzs metszett, felül a rózsa, alól hat balról jobbra lefelé irányuló harántpólya. A pajzs két oldalán S. B. betűk. Átm. 7 cm. Kétségtelen tehát, hogy a XVI. század elején már eljutottak az Orsini-czímerhez.
Ez az Orsini-rózsa ugyancsak komoly bizonyítékká lett a Rosenbergek Orsini atyafiságának a megállapításánál is. A teljesség kedvéért adjuk a Rosenbergek czímeres pecsétjét is, mint egyikét amaz ágaknak, melyek az Orsiniakkal való atyafiságot elismerték.

E pecsét körirata:

Pecsétalak: jobbról-balról, s fönt a köriratba domborúan benyomuló virágos alapú, sárga viasz-fészekbe foglalt vörös viaszpecsétmezőben balra vágtató, baljában pajzsot védőleg maga elé, jobbjában hegyes tőrt tartó pánczélos vitéz. Czímere és a sisakdísz ötszirmú rózsa, a Rosenbergek beszélő jelvénye. Átmérője 4.5 cm. Eredetije Wittingauban, a herczeg schwarzenberg-féle levéltárban, fehér selyemszalagról függ egy 1556 ápril 4-ikén kiállított fazekas-czéh-kiváltság-levelen.
Mindezekből kitünik, hogy a Blagay-család czímerében az egyes alkatrészek – eltérő elhelyezésben_{1 A hirhedt Ritter-Vitezović, Banologiájában, a Babonikok czímerét akkép adja, hogy a jobbra fordult oroszlán pólyából nő ki.}
* – azonosak a görzi grófok pecsétein látható czímerekéivel; bizonyos az is,hogy rokonság is volt közöttük, mindazonáltal csakis hipothezis-számba megy, hogy a görzi grófok czímerével bővítették ki a magok alapczímerét, lehetetlen azonban a heraldikai hatást eltagadnunk, ha a két család történelmét párhuzamosan tárgyaljuk.
A Blagay család történelmi tudata a XV. és XVI. században nem erre a görzi összeköttetésre irányult, ők már akkor – mint előbb fejtegettük – Ursiniaknak tartották magokat s ez a vélelem köztudattá lett. Blagay Ferenczet, a Blagay István Krajnába szakadt fiát már Ursininak hívják széltében s midőn I. Miksa 1571 november 7-ikén czímerbővítés adományoz neki, csakis a közismeretes élő hagyomány szellemében járt el.
Az 1571-iki grófi czímer hivatalos leirása:

«Scutum videlicet militare in quatuor coćquales areas seu spatia in modum crucis partitum, in cuius dextra binarum arearum parte per medium scilicet perpendiculariter distincta, superior illarum aureo colore expressa continet erectum ursum clavam militarem gestantem, inferior autem pars, quae est albi se[u ol]ivei coloris, superstrata est tribus lineis rubicundis obliquo modo sursum ad lćvam ćquo ordine tendentibus, licet longitudine disparibus, quas una rosa rubea in alba superficie posita... et terminat; caeterum in sinistra ora supernus campus omnino est inferiori dextro conformis, atque is, qui subtus illum est, nigro depictus co[lore] fulvum leonem integrum erectum faucibus adapertis et cauda sursum reflexa conspicuum ac dextro anteriori pede districtum gladium tenentem continere cernitur; scuto super impendent duć] apertć cassides coronatć, exadverso invicem oppositć quarum dextra dimidiatum ursum tnentem galeam auream pennis ardearum qu[od v]ocant refertam, sinistra vero leonem similiter dimidium rubeum banderium cum insigni albć pennć struthionis sustinentem, ambos coronis decoros (igy) et invicem torvis oculis aspicientes protulise visuntur; a summitatibus galearum laciniis seu teniis hinc nigri et aurei, illinc vero albi et rubei colorum in utramque scuti ambagem deffuentibus illudque decentissime exornantibus.»_{1 Okltár. 514–15. 1.}

*
A négyelt pajzs I. mezejében aranyban balra fordult álló fekete medve, jobb mancsában buzogányt, (kelevézt) tart. A 2. és 3. mezők ezüstben (sötétebb színezetü) három balról jobbra irányult vörös harántgerendával párhuzamosan szelve, a felső szelvényben öt szirmu, ezüst magvu piros rózsa. A 4. mezőben feketében sötétsárga (arany) jobbra fordult kimeresztett karmu oroszlán, jobb lábával görbe kardot visel. A sisakdísz: A pajzs két csücskére illesztett koronás szembe állított rostélysisak, a jobb sisakból balra fordult kinövő fekete aranykoronás medve két mancsával kócsagtollas süvegformáju aranyos sisakot tart; balról szembe fordulva kinövő természetes szinű aranykoronás oroszlán vörös lovas zászlót tart, melynek közepét fehér strucztollbokréta ékíti. A foszlányok jobbról: fekete-arany, balról ezüst-vörös.

A bővités abból állott, hogy az Orsini-medve s a rózsa belékerültek a czímerbe s a növő oroszlán teljes alakjában kardot kapott a kezébe. A medve beleillesztésére is meg volt a heraldikai tradiczió. Ugyanis a régi IV. István-féle pecséten s fiának Pálnak pecsétén az oroszlán alakját bármi vadállaténak tulajdoníthatta a XVI. századbeli tág lelkiismeretü heraldikus, a bizonyitás alkalmával nem birált senki, akkor csak hittek, vagy nem akartak hinni.
A régi czímerből csak a bal-jobb harántgerendák maradtak meg. A sisakdísz a czímeralakok szerint módosult.
Történt pedig ez a czímerbővítés és elismerés magyar jogon, a magyar kanczellária útján, s a kitüntetett Krajnában birtokos, de honn született, magyarul nevelt Blagay Ferenczet még éltette a remény, hogy az ő idegen földre vándorlása csak megpróbáltatás. Azalatt pusztulásnak indultak az ősi birtokok, ősi várában idegenek: pogányok ültenek el. Legutolsó sarjáig: Blagay Lajosig mindegyik családtag hitte a bosnyák birtokok visszaszerzésének a lehetőségét s a régi fénynek újra felragyogását. A sírig hitték. Ma már rom a régi Blagaj vára, azonkép pusztúl, mint az az ősi család, melynek neve hozzá füződik.
THALLÓCZY LAJOS.

VEGYES.

A Báznai család czímeres-levele 1434-ből.
(Színes czímerképpel.)

A BÁZNAI CSALÁD CZIacute;MERE 1434-BŐL.

Zsigmond király számos, eredetiben reánk maradt czímeradományos levelei közül immár a harminczharmadikat mutatjuk be e helyen t. olvasóinknak, Báznai János és Antal armálisában, melyet e két testvér Baselben, 1434 április 20-ikán kapott Zsigmondtól, mint római császártól.
Az armális eredetije Sopron város múzeumában őriztetik, és több más érdekes középkori czímereslevéllel együtt – mik közül nehánynyal már volt alkalmunk e folyóirat hasábjain megismerkedhetni – néhai Paur Iván hagyatékából került oda.
Szövege a következő:

Sigismundus divina favente clementia Romanorum imperator semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etc. rex, providis Johanni de Baszna et Anthonio fratri suo, fidelibus nostris dilectis, gratiam suam et omne bonum. Fideles dilecti. Quamvis imperialis celsitudinis magnificentiam cum sole deceat quottidie relucere et iugiter aliquid agere, ex quo cesarea nostra gloria possit attolli, illud tamen thesauris eius signanter opponitur, per quod personis ydoneis circumspectionis industria et morum honestate preditis honor impenditur et digna meritorum premia tribuuntur. Sane attendentes multiplicia merita probitatis, quibus nos et sacrum Romanum imperium ac coronam regni nostri Hungarie diligentibus studiis honorastis necnon sincere fidelitatis obsequia nobis et sacro Romano imperio ac corone regni nostri Hungarie exhibita et futuris temporibus per vos et heredes vestros ferventius exhibenda, idcirco animo deliberato sanoque fidelium nostrorum accedente consilio et de certa nostra scientia vobis, predictis Johanni et Anthonio et heredibus vestris legittimis arma sive nobilitatis insignia, videlicet clipeum cum campo diviso seu bipartito a cornu sinistro partis superioris eiusdem clipei per medium et usque deorsum blavei et albi colorum, in quo unicornis fin parte anteriori albi et parte posteriori blavei seu lazurei colorum continetur, et super clipeum galeam seu cassidem cum tectura, super qua ale blavei et albi colorum habentur, dedimus, concessimus, damus, concedimus et auctoritate Romana cesarea vigore presentium gratiosius elargimur, prout hec pictoris magisterio figuris et coloribus congruis in presentis littere medio clarius et distinctius sunt depicta, decernentes et hoc Romano cesareo statuentes edicto, quod eadem arma et nobilitatis insignia gestare et deferre possitis et ipsis more aliorum nobilium militarium uti ac frui in preliis, bellis, duellis, hastitudiis, anulis, sigillis, signetis et alias ubique locorum ac terrarum tam ad serium quam ad iocum iuxta vestre beneplacitum voluntatis impedimentis quorumlibet penitus procul motis. Nolumus tamen ut per presentem armorum concessionem alicui hominum quantum ad arma sua preiudicium aliquod generetur. Gaudeatis igitur favore cesareo et de tanto pietatis munere etiam proles, posteritas et heredes vestri exultent et tanto fideliori studio ad nostrum et imperii sacri ac corone regni nostri Hungarie honorem vestra et heredum vestrorum semper solidetur intentio, quanto ampliori preventos vos conspicitis munere gratiarum. Nulli ergo omnino hominum liceat hanc nostre donationis, largitionis, concessionis .et gratie paginam infringere aut vi quavis cursu temerario contraire, prout nostram indignationem gravissimam voluerit omnimode evitare. In cuius rei memoriam et robur presentes fieri iussimus et sigillo imperialis nostre maiestatis communiri. Datum in civitate Basiliensi, anno domini millesimo . quadragentesimo tricesimo quarto, proxima feria tertia ante festum sancti Georgii martiris, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. quadragesimo octavo, Romanorum vigesimo quarto, Bohemie decimo quarto, imperii vero primo.
Alul a hártya hajtásán, a jobb szegletben: Ad mandatum domini imperatoris, domino Casparo cancellario referente, Petrus Kalde prepositus Northusensis. Hátán a birodalmi regrestratura jele : Rta.
A czímerkép: jobbra dőlt, balról jobbra harántosan kékkel és fehérrel osztott, pajzsban jobbfelé néző, ágaskodó egyszarvu, a pajzs váltakozó színeinek megfelelőlelt fehér felső- és kék alsótesttel, a pajzs bal csucsán aczélsisak,_{1 A mellékelt hasonmás tévesen aranysisakot tünte fel; a tévedésre a Paur Iván hagyatékából kezünk közé került, egyébként hajszálig pontos másolat adott okot, melyről hasonmásunk készült; ez ismertetés alkalmával azonban, Sopron város levéltári hivatala szivességéből, módunk volt az eredeti oklevelet láthatni s a tévedést így könnyü volt konstatálnunk.}
* kékfehér turbánszerűleg összecsavart fejkendőből kiemelkedő két (jobbról kék, balról fehér) sasszárnynyal és fehérrel bélelt kék takaróval aranykeretbe foglalt, halvány lilával damaszkolt sötétlila-színű alapra festve, a czímeres-levél közepét foglalja el, mint az a római birodalmi czímeresleveleknél rendesen szokás. Összeállítása stilizálása, a mily egyszerű, ép oly korrekt; az egyedüli eltérés a rendes konvenczióktól, hogy a heraldikai ezüstöt az egész czímerben a fehér szin helyettesíti.
Az armális egy újabb adattal gyarapítja Zsigmond király azon, magyar alattvalóinak osztott római birodalmi czímeradományait, melyekről, a folyóiratunkban e kérdésben felmerült csöndes vita tanúsága szerint,_{2 V. ö. Turul, 1896. évf. 36. és 94. 11.}
* különböző formulázással ugyan, de általánosan el van ismerve, hogy ha szoros czímerjogi tekintetből nem is, minden más czímertani szempontból azonban hazánk középkori heraldikája becses forrásai közé sorozandók. Hogy a czímeradományos Báznai János és Antal magyar emberek, vagy legalább is Zsigmond magyarországi alattvalói voltak, bizonyítja maga a czímeres-levél, midőn kétszer is említi a magyar szent korona szolgálatában szerzett érdemeiket. Sajnos, ez érdemek mibenlétéről, s a czimeradományosok származásáról, családi és egyéb viszonyaikról nemcsak az armális, de összes reánk maradt hazai emlékeink is hallgatnak. Maga Bázna, mint helynév, egyetlen egyszer, 1257-ben jön elő, mint a zalavári apátsághoz tartozó föld,_{1 «Bazna, terra ecclesie b. Adriani de Zala.» Wenzel, Árpádkori új okmánytár, II. k. 296. 1.}
* Mirag folyó közelében, tehát valószínűleg Zala vármegyében, a hol azonban ma sem e helynek, sem a folyónak nyoma sincs. E névről pedig egyetlen családot sem ismerünk. Egy évvel armálisunk kelte előtt, 1433-ban taíálkozunk egy Báznai Jánossal, Pálóczy György esztergomi érsek kanczellárjával, a ki Budán volt, mikor a magyar főurak Zsigmond távolléte idején, nyár elején, országos ügyekben tanácskoztak, és e tanácskozások folyamatáról igen érdekes jelentést küldött Pozsony városának._{2 1433 július 25-ikén kelt levele Fraknói Vilmos gyűjteményében. V. ö. e sorok irójának «Az Anjou ház örökösei» cz. művét: A Magyar Nemzet Története, III. k. 580. 1.}
* Az ügyekről való tájékozottságából itélve, melyet e levele elárul, a kormány benső emberei közé kellett tartoznia, s így, bár az esztergomi érsek kanczellárjában inkább papot keresnénk, míg az armalis szövege határozottan világi egyénre utal, nem nehéz feltételeznünk a személyazonosságot a czímerszerző Báznai Jánossal, a ki, a mint látszik, a Rómából Baselbe utazó Zsigmond környezetében volt, mikor testvérével, Antallal a római birodalmi nemességet és czímert elnyerte.
SCHÖNHERR GYULA.

A markusfalvi templom czímeres emléktáblái.
(Három rajzzal.)

Három 77 czentiméter átmérőjű kerekpajzs alakú deszkára festett czímer diszítette, majdnem négy századon át, a legközelebbi időig a márkusfalvi templom falait. Az idő jól megviselte őket s ha a sors nem juttatja régi helyükről oly jó kézbe, mint a mostani tulajdonosuké, rövid időn elpusztultak volna, mint a többiek. Mert több mint valószinű, hogy eredetileg legalább még kettő – a Máriássy Istváné és Szapolyai Istváné – készült velük egyszerre.
Nézetem szerint Máriássy Istvánné csináltatta az emléktáblákat férje és férje pártfogói, a Szapolyaiak iránti kegyeletből s ha ez áll, nem felejtkezhetett meg sem férjéről, sem István nádorról, a tescheni Hedvig férjéről s két fia, János és György atyjáról, a kiknek czímeres emlékei megörökítéséről gondoskodott.
Hogy mikor készültek, pontosan nem tudhatjuk, mert évszám nincs rajtuk, de valószínű, hogy Máriássy István halála után és Szapolyai Istvánné halála előtt, tehát 1516 és 1521 között, mert az egyiken Máriássy Istvánnéról mint özvegyről, a másikon Szapolyai Istvánnéról mint élőről emlékezik meg a körirat. Az előbbeni 1516-ban lett özvegygyé, az utóbbi pedig 1521-ben halt meg.
A hol eddigelé e táblákról szó volt, többnyire epitaphiumnak mondattak, tévesen, mert a fenmaradt három tábla köriratából látszik, hogy azok életében készültek, a kiknek czímerét ábrázolják s a kiknek neve olvasható a köriratban.
A szakértelemmel kijavított czímeres emléktáblák az ezredéves kiállítás csütörtökhelyi kápolnájában, hozzájuk méltó környezetben, költötték fel a szemlélőben a mult idők borus emlékeit.
Tulajdonosuk, báró Máriássy János szivességéből a kiállítás után alkalmam volt ez emlékeket közelebbről szemügyre venni, s most az alábbi sorokban és képekben van szérencsém őket bemutatni e folyóirat tisztelt olvasóinak.
Mind a három a heraldikai hanyatlás korából való, mindazonáltal, – különösen kettő közölök – heraldikailag is nagyon érdekes, mert két nevezetes magyar család czímerkérdéséhez szolgáltatott fontos adatokat.

I.
Volt-e csaholyi Zcambai nevű család ?

Az itt első helyen bemutatott tábla Máriássy Istvánné czímerét – vörösben arany kerék – ábrázolja s bizonyos körülményeknél fogva különösen érdemes figyelmünkre. E körülményekkel s a czímben foglalt kérdésre való felelettel ismerkedünk meg az alábbi sorokban.
Wagner Károly «Analecta Scepusii» czímű munkájának II. részében, a 353-ik lapon ismerteti a czímeres emléket s köriratát következőleg olvassa:
«ARMA GENEROSĆ DOMINĆ LUCIĆ DE ZCAMBAI CONJUGIS QUONDAM EGREGII DOMINI STEPHANI MARIASSI SUPREMI CAPITANEI SCEPUSIENSIS».
Ennek alapján_{1 Nagy Iván nem az emléktáblára hivatkozik ugyan, de a sírkőre, nyilván tévedésből, mert a Máriássy István márványsirkövén, a markusfalvi templomban, nejéről nincs szó. A sírkövön következő felírás olvasható:
«Stephanus hac Tumba positus Máriássy jaceo hoc generi statuens Monumentum perpetuum ut sit Posteris ossa tegendi: Gratus eram Patrić, atque Domui Zapolyianć, ast jam mortale reddens Telluri Corpus, Animam magne qućso, suscipe Pater et Coeli optata parte repone MDXVI. Sepultus XXX. Aprilis.»
Igy közli Michćl Kayser, Compendium Historić Familić Máriássy de Márkusfalva czímű munkájában, és így van feljegyezve az «Extractus Chronologicus Documentorum Inclytae Familić Mariassy» czímű kéziratban, a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.}
* Nagy Iván a Máriássy család leszármazási tábláján Máriássy Istvánnét Zcambai Lucziának nevezi, s a szövegre vonatkozó idézetben azt mondja, «hogy Kayser, a Máriássyak történetírója, a sírkő teljes föliratát nem közlé, elhagyva azon sort, hol M. István neje említtetik; tán azon okból, mert ő István nejéül Csaholyi (és nem Zcambai) Lucziát állította. Egyébiránt lehet mind a kettő is.»_{1 Nyilvánvaló Nagy Iván tévedése, ő a Wagner által leírt czímeres táblát és a Kaysertől leírt sírkövet egynek vette, az elsőből elfogadta a «Zcambai» olvasását s a második feliratát hiányosnak tartotta, holott nem az. Megjegyzendő, hogy Kayser a czímeres fatáblákról nem tesz említést.}
*

A Történelmi Társulat márkusfalvi bizottsága 1872. évi jelentésében fölemlíti, hogy Máriássy István neje Csaholyi Zcambai Luczia volt s hogy czímere a markusfalvi templomban egy paizsalakú kerek deszkára van festve._{2 Századok, 1872. évf.}
*
Csergheő Géza a Káta nemzetségről irott czikkében_{3 Turul, 1889. évf. 3. füzet.}
* az elmondottakban nem kételkedvén, a Csaholyi Zcambai családot kétségtelenül létezettnek tekinti s a Siebmacher-féle czímeres könyvben mint a Káta nemzetséghez tartozót mutatja be s azt mondja, hogy e család a Csaholyiaknak egyik mellékága.
A Csaholyiak czímerének színeiről pedig azt mondja, hogy a Zcambai czímer szineiből következtethetők._{1 Siebmacher, Suplement, 32. 1.}
*
A Zcambai név különössége, vagy talán jobban mondva, lehetetlensége, a köriratban a Zcambai nevet megelőző de particula (a melynek csak akkor volna ott helye, ha Zcamba után i nem állana); továbbá az a körülmény, hogy a szóban forgó Lucziának sem apját, sem családja többi tagját nem hívták Zcambainak_{2 Lásd Nagy Ivánnál a Csaholyiak nemzedékrendét.}
* arra indítottak, hogy az eredeti czímerfestményt megnézzem, meggyőződést szerzendő arra nézve, vajjon helyesen olvasta-e Wagner e nevet.
Ezt a köriratot Wagnertől s követőitől eltérőleg, következőleg olvastam:
«ARMA GENEROSE DOMINE LUCIE DE ZCAWHAL CONJUGIS QUONDAM EGREGII DOMINI STEPHANI CAPITANEI TERRE SCEPUSIENSIS.»
Wagner tehát a Zcawhal (Csaholy) nevet Zcambainak olvasta, a «terre» szót kihagyta s a köriratban egyszerű E-vel írt genitivusokat ć-vel irottaknak látta.
A névre vonatkozó, tehát legjelentékenyebb tévedését az magyarázza meg, hogy a W betű könnyen olvasható M-nek, a H B-nek és az L I-nek, de hogy mégsem M, B és I, hanem W, H és L van a szóban forgó névben, látszik az ide mellékelt pontos rajzból._{3 Varjú Elemér úr «Czímertani és sphragistikai emlékek» czímű czikkében helyesen szintén Csaholynak olvasta. Turul, 1896. évf., II. füzet.
Megjegyzendő, hogy a család tagjai, valamint Kayser, soha sem hittek Zcambai Lucia létezésében.}
* E táblából ismertük meg a Csaholyi czímer színeit.
Az elmondottak szerint tehát Máriássy István felesége, Lucia de Zcawhal, azaz Csaholyi Luczia volt s a Csaholyi Zcambai családot, a mely a jelen század elejétől máig a Káta nemzetségbeliek között foglalt helyet, bizvást törölhetjük a névsorból.

II.
Szapolyai István nádor özvegyének s két fiának czímeres emlékei.

A következő ábrán látható czímer Hedvig tescheni herczegnőé, az 1499-ben elhalt Szapolyai Imre nádor özvegyéé, kinek egyik fia, János, Magyarország utolsó nemzeti királya volt. A czímer arany mezőben ezüst sas, a Piasztok tescheni mellékágának czímere.
A sziléziai Teschen herczegség 1282 óta önálló volt s a Piasztok egy mellékága uralkodott rajta 1625-ig, a mikor a Lengyelország történetében oly nagy szerepet vitt Piaszt család ezen, a királyi ágat 255 évvel túlélt mellékágának is magva szakadt._{1 A Piasztok kihalása után e herczegség a cseh koronára szállt s VI. Károly császár 1722-ben Lotharingiai Leopold József Károlynak adta, róla fiára, Ferencz Istvánra, a későbbi I. Ferencz császárra szállt, a ki leánya, Mária Krisztina kezével Albert szász herczegnek adta; ettől pedig 1822-ben Lipót császár és király harmadik fia, Károly főherczeg örökölte.}
*

A czímerkép ugyanaz, a mi a lengyel Piasztoké, csak a mező színe más, ott veres, itt arany, tehát czímertörést mutat. A czímer egyszersmind kétes czímer (armoiries ŕ 1’enquerre), mert a czímer képe fém s fém a mezeje is. Feloldott körirata:

«ARMA ILLUSTRIS DOMINE HEDVIG DUCISSE TESCHENIENSIS QUONDAM SPECTABILIS ET MAGNIFICI DOMINI STEFANI DE ZAPOLIA COMITIS PERPETUI ET PALATINI RELICTE.»

Az utolsó ábrán a bővített Szapolyai-czímer látható. E tábla, mely az előbbiektől abban különbözik, hogy bas-relifszerűfen van faragva, már csak azért is becses, hogy belőle lehetett meghatározni a Szapolyai-czímer színeit.
A veressel és kékkel felnegyedelt paizsban, az 1. és 4. helyen ágaskodó egyszarvú, a 2. és 3. helyen ágaskodó farkas van, holdsarlótól és csillagtól kísérve. A farkas a Szapolyaiak ősi czímere, az egyszarvú mint czimerbővités jutott bele. Néha a farkast növekvően is ábrázolják, mint a Szapolyai Imre sírkövén jobbról. A farkas ágaskodó helyzete a heraldikában nagyon ritka s ez az oka, hogy némelyek oroszlánnak látták ezen czimerképet. Hogy az egyszarvú miként jutott bele, eddigelé nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy az ismert Szapolyaiak harmadik generácziója már használta. Szapolyai Imre pecsétén e két czímerkép már egyesitve van, két paizsnak egymás mellé tétele által, de itt még a farkas van a főhelyen. Azt hiszem; hogy az egyszarvú Szapolyai Imre ismeretlen nevű anyjának vagy nagyanyjának, Szapolyai Lászlónénak, illetőleg Jánosnénak czímere s hogy e nyom talán rávezet a genealogiai kérdés megoldására. A czímer feloldott körirata:

«ARMA SPECTABILIUM ET MAGNIFICORUM DOMINORUM JOHANNIS ET IEORGI DE SAPOLYA COMITUM PERPETUORUM TERRE SCEPUSIENSIS.»

* * *

Úgy látszik, hogy mind a három czímeres emléket egy kéz készítette, és pedig szepességi német mesteré. Ezt látszik bizonyítani a köriratokban használt helyesírás, a hol Máriássy sch-val, Georgü helyett pedig Jeorgi van írva.
A paizs alakja és a sisakhoz mért aránytalan nagysága; a sisak és oromdísz kicsinysége, mind a heraldikai ízlés és értelem hanyatlását mutatják. Mindazonáltal nagybecsűek ezen emlékek, mert egy rejtélyes név és két heraldikai színkérdés megfejtésére vezettek.
BÁRCZAY OSZKÁR.

A báró Brudern család.
(Egy czímerrajzzal.)

Családi hagyomány szerint a Brudernek ősei Belgium Brabant tartományából származtak be Délnémetországba, s wallon nemzetiségű nemesek voltak. Németországban Brudern János tekinthető a család megalapítójának, kit a fürstenbergi tartományi gróf a német birodalom nemesi rendébe vett fel._{1 A Fürstenberg-ház fejének ebbeli joga III. Ferdinánd királytól 1642 november 10-ikén nyert aranypecsétes kiváltságlevelen alapúlt.}
*
Az ebbeli diploma a háborús időkben elveszvén, Brudern János Ferdinánd unokája Brudern Simon részére József Wenczel fürstenbergi tartományi gróf újította meg azt 1762 junius 3-ikán kiadott s a nagyobb függő pecséttel ellátott czímeres okirattal, újólag felvevén Brudern Simont s nejét von Borg Mária Erzsébetet a római szent birodalom nemesei, hűbér- és tornaképes lovagjai rendjébe, nekik egyúttal a «von Wallon» előnevet adományozva s czímerüket még egy második nyilt tornasisakkal bövítve ki.
Brudern Simon, kinek elei, mint az alább említendő diplomák mondják, Ortenau grófságban tekintélyes polgári hivatalok viselésével szereztek érdemeket, maga is jeles férfi volt, s a Badeni őrgróf udvarában foglalt el kiválóbb állást, fia Ferencz József pedig kora fiatalságában katonai pályára lépve, mint a császári hadsereg kapitánya Bécsbe jött, s itt Haller Antónia grófnővel – előbb báró Révaynéval – megismerkedvén, őt nőül vette, s ezen házasság által a magyarországi Brudernek törzsatyjává lőn.
Brudern Ferencz Józseffel Mária Terézia egy igen érdekes levele ismertet meg, melyet 1768-ban éppen a most említett házasság ügyében a mennyasszony atyjához Haller Sámuel grófhoz intézett, s melyben a királynő ismeretes érdeklődése a házassági frigykötések iránt, de egyúttal tisztelete s kegyelete a családi kapcsokból eredő kötelességek tekintetében élénken s megkapó egyszerűséggel nyilvánul, s melyben a környezete magánboldogúlására irányzott rendkívüli kegyessége s jósága a leggyöngédebb női tapintattal s egyúttal fejedelmi méltósággal jut kifejezésre._{Eredetije gróf Sztáray Nep. János Úr birtokában.}*
A latin nyelven szövegezett, egyszerű nyolczadrét levélpapirosra frt a királynő sajátkezű aláirásával ellátott levéltartalma következő:
«Bécsben 1768. deczember 15-ikén. Kedves gróf Haller! Leánya özvegy Révayné előadásából értesültem, hogy második házasságra lépni nem idegenkednék, s én ezen érzelmeit nem helytelenítem, sőt lelkemből kívánom, hogy előbbi házasságának balsikere után egy másodikban találjon boldogabb sorsot, – mindenesetre kívánatosabbnak tartván fiatal özvegyekre nézve az ismét férjhezmenetelt a magányos létbeni maradásnál. Habár az, kihez hajlandósággal van, nem hírneves főrangú, – de mégis a birodalomban tekintélyes állással biró egyik nemes és vitézlő családból származik, mihez járul, hogy édes atyja saját érdeménél fogva a badeni őrgróf udvaránál tekintélyes állásra emelkedett, fia pedig méltó utódjaként Miksa fiam ezredében a kapitányi állást feljebbvalóinak megelégedésére viseli, s tisztes erkölcseinél s életmódjánál fogva jó hírnévnek örvend, úgy hogy méltán számíthat további előléptetésre, melyben – hahogy leányával házasságra lépne – hogy mielőbb részesűlhessen, az én gondom leend. Egyébiránt távol legyen tőlem, hogy midőn azt, mi leánya hajlandóságának kedvezne, szemei elé tárom, atyai jogait legkevésbbé is befolyásolni kívánjam; sőt midőn leánya jelzett szándékát csakis az atyai beleegyezés áldásával óhajtja elérni, ebbeli tartozó engedelmességét s alávetését teljes mértékben helyeslem, – arról pedig önt biztosítani kívánom, hogy ez esetben úgy az atya, mint leánya megelégedésének előmozdítására mindkettejüknek segédkezni fogok, s önöknek császári és királyi kegyelemmel kiválólag hajlandó maradandok. Mária Terézia.»
Ezen legfelsőbb útmutatás, bármily gyöngéden volt tartva, nem tévesztette el hatását, a házasságkötés megtörtént, s a királynő igéretének teljesedése sem késett. Alig két év alatt Brudern kapitány már alezredessé s a Berlichingen nevelt viselt vértes-ezred parancsnokává léptetett elő, s csakhamar újabb s kiváló királyi kegyben részesült.
Ugyanis Mária Terézia királynő Bécsben 1770 február 11-ikén kelt, s a császári, királyi és föherczegi nagyobb függő pecséttel ellátott diplomával Brudern József alezredest az örökös királyságok s tartományok bárói sorába vette fel; törvényes leszármazóival együtt, kiemelvén az oklevél során, hogy Brudern József a hadapródi szolgálatba lépésétől eltelt tizenöt év alatt minden reá bizottakban, úgy béke, mint háború idején, magát különösen kitüntette, az előfordult csatározások és ellenséges támadások alkalmával rettenthetlen hősiességet tanusított, s mindenkor törhetlen hűségének, csodálatra méltó bátorságának s a hadászatban való alapos jártasságának szolgáltatta tanúságát, s folytonos jó magaviseletével is fokozatos előléptetésre méltónak bizonyulván, érdemei méltánylásául valóságos alezredessé s ezredparancsnokká lett kinevezve.
Az ezúttal nyert czímert az ide mellékelt ábra mutatja, s következő leirás ismerteti.
«Egyenest álló, négy részre osztott pajzs, ennek hátrafelé eső alsó mezeje Hosszában négy rét, keresztben öt rét arany és kék színben sakktáblaszerűleg koczkázott; az elől felőli felső mező piros, s egy jobbra dűlő arany keresztgerendát mutat, mely alul s felül egymás felé fordított oroszlánfejek torkába illeszkedik; az ez alatti ezüstszín mezőben balfelé fordúlva vörös oroszlán ágaskodik, tátott torkából vörös színű nyelve nyúlik ki, farka felfelé csavarodik, jobb lábával kivont kardot emel; a hátsó felső mezőben, mely szintén ezüstszín, egy, három hegyes gömbölyded toronynyal, vörös kapuval s ugyanily színű fedéllel biró fehér várerőd áll. A pajzs közepét egy szívalakú kisded arany pajzs tölti ki, melyben egy jobb felé fordított egyszerű fekete sas látható. A főpajzsot öt gyöngygyel díszített bárói korona tetőzi, melyen három nyílt tornasisak van egymás mellett elhelyezve, melyek közül a középső fekete-sárga, az elől felőli vörös- és ezüstszínű, a hátulsó pedig kék és arany színben tarkázottan leomló sisaktakaróval van díszítve. A közbenső előre fordított sisakon áll az előbb említett várerőd; az első balra fordított sisakon elölről egy balfelé fordított vörös sasszárny, az előbb említett, de balra fordított rézsutos keresztgerendával, hátul egyenest felmeredő hatos szarvas agancscsal, természetes színében. Végül a hátsó jobbfelé helyezett sisakon az előbb leírt, de itt jobbra fordított vörös oroszlán látható, derekáig.»_{1 A diploma igen fényesen van kiállítva, művészi rajzokkal s festéssel diszítve, vörös bársonyba kötve, az arany zsinóron függő nagy pecsét aranyozott bronz tartóba helyezve.}
*

Báró Brudern József házassága gróf Haller Antóniával két fiú- s egy leánygyermekkel lett megáldva, s minthogy neje jogán Heves és Pest megyékben terjedelmes javak birtokába jutott s neje nővérei révén, kik közül egyik gróf Hunyadyhoz, másik báró Orczyhoz ment nőül, ezen kiváló családok tagjaival sógorsági viszonyba lépett, csakhamar helyét és szükségét látta annak, hogy a magyar honosságot megszerezze, s ez iránt a királynőhöz folyamodva 1778 február 6-ikán, már mint ezredes, magyar honossági diplomát nyert, melynek során Mária Terézia ismét kiemelvén ifjú korától kezdve 22 éven át, s különösen az utolsó porosz háborúban szerzett érdemeit, halálmegvetéssel párosúlt vitézségét s a vezényletben tanusított hűségét és állhatatosságát, egyúttal pedig a magyar nemzet iránti hajlandóságát, szeretetét és szolgálatratörekvését, őt, s általa fiait Ferencz Józsefet és Sámuelt s leányát Antóniát s mindkét nembeli maradékaikat Magyarország s társországai régi kétségtelen honosai (indigenái) sorába felveendőknek határozta, meghagyván neki, hogy II. József választott római császárnak s magyarhoni örökös herczegnek, valamint Mária Terézia özvegy császárné, Magyarország apostoli királynőjének a szokásos hűségi esküt letegye, s a magyar országrendek által leendő felvétel s törvénybe czikkelyezés végett a legközelebbi országgyűlés előtt jelentkezzék.
Az alkotmányos állapotnak József császár idején bekövetkezett szünetelése miatt báró Brudern József vezérőrnagy honosításának beczikkelyezése csak az 1790/1-iki országgyűlés 75. törvényczikkében történhetett meg. Az ezzel járó taksa fele része báró Brudern József ipjának, báró Haller Sámuel_{1 Haller Sámuel táborszernagy itt bárónak czímeztetik, holott Mária Terézia fenti levelében grófnak szólította, mi csak úgy magyarázható, hogy német birodalmi grófi rangja Magyarhonban nem volt törvényesítve.}
* cs. kir. táborszernagynak érdemeire való tekintettel az 1792. évi 22. t.-cz rendelkezése szerint elengedtetett, a fél taksát ezer aranynyal, vagyis 4500 rajnai forinttal báró Brudern József 1792 a június 23-ikán befizette._{2 Lipót}
*
Ugyanekkor lépéseket tett báró Brudern József a német birodalmi báróság elnyerésére is, minek folytán Károly Tivadar bajor választófejedelem, mint a német császári trón akkori megüresedettsége idején a rajnai sváb- és frankhoni tartományok helytartója (vicariusa) által 1792 július 4-ikén kelt diplomával a német birodalmi régi bárók (Reichsfreiherr) sorába is felvétetett, s egyúttal megerősített bárói czímerének viselésére s minden előjogok s kiváltságok élvezésére a római szent birodalom s a választófejedelemség tartományaiban is feljogosíttatott._{3 Fényesen kiállított diploma kék bársonyba kötve, kék selyem és ezüst zsinóron függő s ezüst tartóba helyezett nagy pecséttel. A megerősített czímer csekély eltéréssel azonos a Mária Terézia által adományozottal. A bárói rang- és czímeradományozás báró Brudern József fivérére Benedekre is ki van terjesztve, azon nyilván téves előadással, mintha a Mária Terézia által történt rangemelés Brudern Benedekre is vonatkozott volna, holott fentebb láttuk, hogy a Mária Terézia-féle diplomában Brudern Benedek neve nem foglaltatik. Brudern Benedek életpályájának legérdekesebb szaka felől csak gyér adatokat találok a család irataiban, ő ugyanis a franczia forradalom kitörésekor a strassburgi püspökség kamarai titkos tanácsosa s Rohan herczeg, bibornok, strassburgi püspök bizalmasa volt, s mint ilyen, a forradalom első éveiben közelről érintett a bibornok viszontagságai által. Több rendbeli levél s hiteles okmánykivonat bizonyítja az 1789–1791. évek alatt a jószág-kormányzási válságok elhárítása körül kifejtett tevékenységét, mely feladat teljesítése részéről is anyagi áldozatokat követelvén, ezeknek megtérítése később hosszadalmas perekre szolgáltatott okot a bibornok hagyatéki tömege ellen. Bizonyára a mindinkább bonyoluló politikai viszonyok okozták, hogy Brudern Benedek 1791 nyarán beadta lemondását, mely a bibornok által elfogadtatván, Brudern hivatalától megvált s Magyarországba költözött, s itt Pozsonyban 1819 körül végezte be életét. Neje, született d’Horrer Strassburgban maradt s még 1820-ban életben volt.}
*
Báró Brudern Ferencz József így megelégedéssel tekinthetett vissza életműködésére; fényes eredményeket mutatott fel az úgy a katonai pályán, melyen vitézsége által annyira kivált s vezénylő tábornoki rangra emelkedett, mint szintén a polgári s társadalmi létben, melyben rang, vagyon és családi boldogság jutott osztályrészeül. Házasságából két fia, József és Sámuel, s egy leánya Antónia, később gróf Draskovichné származott, kik mindnyájan koruk kitűnőségei közzé tartoztak.
BáróBrudern József e század első harmadában egyike volt a legismertebb s legtiszteltebb hazafiaknak. Előkelő modorral párosult nemes jelleme, magas műveltsége, nagyúri hajlamai s életmódja nagytekintélyi állást szereztek neki a társadalomban s népszerűséget a lakosság minden rétegében. Pesten az úri útczában két házzal bírt, melyek egyikét most Párisi-utcza név alatt ismerjük, azonkívül számos telkei voltak a főváros határán. Vidéki székhelyét Gyöngyösön tartotta, hol fényesen berendezett lakása s udvartartása volt, s hol vendégszeretetét a legtágabb mértékben gyakorolta. Ritka műkincsekkel, nagybecsű könyvtárral, kép- és fegyvergyűjteménynyel birt, melyek nagy hírnévnek örvendtek. Nagy javai voltak Hevesmegyében, hol részint ősi, részint a gróf Hunyadyaktól s másoktól vett siroki, kőkúti, szajlai, rozsnoki, tarnóczai, nánai és verpeléti birtokai kiterjedése többet tőn egy négyszög mértföldnél, ezeken kívül bírt kisebb-nagyobb javakat. Gyöngyös mezővárosában, Gyöngyös-Patán, Tarjánban, Halászon, Detkén, Ugrán, Visontán, Vámos-Györkön stb.
Ezen birtokai kezelése s beruházása körül szintén valódi nagyúrnak bizonyúlt, ki a jószágkezelést nem egyedül saját hasznára, de a közjó előmozdítására is irányozza, és széles látkörű, mély belátású gazdának, ki működésével nem csupán a jelenkori viszonyok számbavételére szorítkozik, de eszmevilágában megelőzi korát, s a jövő haladás alapjait veti meg. Bő tudását s gazdag tapasztalatait, melyeket részint fényes neveléséből merített, részint nagy külföldi utazásai alatt szerzett, egy lelkes hazafi tetterejével igyekezett javai beruházása körül is érvényesíteni, úgy az akkor még bölcsőjében levő gépipar meghonosítása,_{1 Már 1810-ben az ő megrendelésére készített el Langereiter nevű oldenburgi származású technikus és feltaláló, ki mint gépmester herczeg Eszterházy Miklós udvarában volt alkalmazva, egy kicsinyített gőzgépet, «melyet aztán Bécsben az udvar előtt is bemutatott, hol az a legnagyobb dicséretet aratta, s bámulatot keltett azzal, hogy minden részével s tartozékaival egy közönséges nagyságú kocsira alkalmazva, absolut hatása csökkenése nélkül minden irányban mozgatható volt». (A Vasárnapi újság közleménye, 1897. évf. 8. szám)}
* mint az állattenyésztés nemesítésére irányzott törekvései által, melyeknek valósításánál sem pénzt, sem fáradságot nem kimélt. Úttörője lőn a nyugat-európai színvonal felé törekvő gazdasági fejlődésnek, az akkori állapotot messze fölülmúló mintakezelések életbeléptetése, juhpepineriák, ménesek alapítása által. Az általa nagy áldozatok árán külföldről beszerzett nemes juhállományok meghonosítása egyik nevezetes alapját képezte a finomabb juhtenyésztés mostani állapotának. Kőkúton felállított nagy ménese – más kezekben ugyan – máig is fennáll, s a legnemesebb lóanyagot szolgáltatta, melyből nemcsak saját, az, időben országos hirű fogatait állította össze, de a külföldre is tett szállításokat, így a württembergi király számára is, ki őt barátságával tüntette ki.
Nyilvánvaló, hogy ily nagyszabású és sokoldalú tevékenységből mily nagy haszon háramlott egész vidékek gazdasági állapotaira, annál is inkább, minthogy Brudern báró veleszületett nagylelkűségénél, de hazafias meggyőződésénél fogva is a szűkkeblűségtől távol állván, a legliberálisabb módon tette hozzáférhetőkké a javaiban elért haladás eredményeit. S helyesen ismerve fel azt, hogy fenforgott honi állapotainknak javítására s emelésére egyesek buzdító példaadása, áldozatkész tevékenysége lelkesítőleg hathat ugyan, azoknak rendszeres fejlődése s tartós felvirágzása azonban csakis az előrehaladó kor szellemi vívmányainak elsajátítása, a tudományos műveltség s közhasznú ismeretek terjesztése s általánosítása által biztosítható; s hogy főleg a mathematikai s mechanikai tudományok terén elért eredmények azok, melyeknek alkalmazásával hazánk áldott földjének termő erejét eddig nem is sejtett mértékben kiaknázni s a közjólét emelésére gyümölcsözővé tenni lehet: bölcs előrelátással igyekezett közzéhatni arra is, hogy ezen akkoriban nálunk még nagyrészt parlagon fekvő tudományokban való kiképzés, tehetséges és szorgalmas ifjaknak a külföldön való utaztatása s tanulmányozásuk által lehetővé tétessék.
Legyen szabad erre vonatkozólag idézni báró Brudern József 1833-ban kelt végrendeletének 8. pontját, melyben a rokonai javára tett hagyományokat felülmúló szerzeményi vagyonáról intézkedik, s mely emelkedett szellemirányának, hő hazafiságának, sőt korát megelőző mély belátásának ékesen szóló bizonyítéka:
«Minthogy teljes életemben a közjónak, a nemzeti iparnak, egyszóval a haza boldogságának előmozdításán igyekeztem; holtom után is néminemű részt kivánván ebben venni, a fentebbi legátumoktól felmaradandó minden értékemet hagyom édes magyar hazámnak, olyformán, hogy annak kétharmad része_{1 A végrendelet szerint báró Brudern az ősi javakon fekvő s azok örökösei által neki megtérítendő 1.059,933 váltóforintnyi inhćrens summát, továbbá két pesti házát s az ott bírt telkeket az adósságok lefizetésére rendelte fordíttatni; a tisztán fenmaradandó vagyont pedig az általa acquirált fekvő javak, a marha- és juhállomány s más nevezetes fundus instructus, a nagybecsű ritkaság-gyűjtemény, a könyv-, kép- és fegyvertár, s a függő termések képezték volna. Ezen szerzeményi vagyon, a mennyiben az a fivére gyermekei javára hagyományozott 105,000 pengő forintot s a környezete ellátására szánt, szintén jelentékeny kielégítési összegeket meghaladta, képezte az ország javára eső értékét.}
* örökös fundatióul szolgáljon a végre, hogy az interessen tettes Pest vmegye által is kinevezendő két jeles s iskoláit dicsérettel végzett, akármely vallású – habár zsidó is – s bármely nemzetbeli, ha idegen születésű ifjú is, csak hogy a magyar hazának kötelezze elégséges garantia mellett szolgálatját, mathematicus s főképen hydraulicus és geometricus, úgyszinte mechanicus s technologicus végből és czélra, külföldre utazásokat tehessenek, a kik is a szükséges úti költségeiken felül, rajzolatok, planumok, machinák megszerzésére szükséges summákat kapjanak. Ezen szerzeményeket, két évig tartandó utazásuk után visszajővén, addig is, míg polytechnicum institutum – holott ezeknek conserváltatniok kell – felállíttathatnék, a nemzeti museumban bétenni kötelesek lesznek, hogy a haza közboldogítására fordíthassanak. Ezen ifjak azonban utazásaik ideje alatt is minden évben legalább kétszer tartozni fognak tapasztalásaikról tettes Pest vmegyének tudósításaikat beküldeni s költségeikről számolni. Ezen intézetnek planumát magam óhajtom ugyan életemben még kidolgozni, ha mindazonáltal bármely akadály miatt azt nem tehetném, a nmélt. helytartó tanácsot hogy egyet tanácsosai közül elölülőnek, tettes Pest vmegyét pedig: hogy három értelmes táblabirákat kinevezni máltóztassanak, egész bizodalommal megkérem, a kik az ćdilis directiónak tagjai, vagy más mathematicusok által, külön-külön kidolgozandó planumokat megvizsgálván s birálván, a legczélirányosabbat megalapítsák s foganatba vétessék. Hogy pedig ezen megbírálásban kikerültessék a részrehajlásbeli emberi gyarlóság, neve a szerzőnek mindaddig pecsét alatt rejtve tartassék, valameddig a bírálás meg nem történt, a mikor a legjobbnak itélendő szerző harmincz darab aranyból álló j utalmat kapjon.»
Ezen érdekes rendelkezésnél tehát báró Brudern máris szem előtt tartotta a felállítandó polytechnicum és technologiai muzeum eszméjét, a következő 9. pontban pedig szerzeményi vagyona harmadik harmadrészét is közczéloknak szánja, azt rendeli ugyanis, hogy ha részvénytársulás útján nyilvános pénzintézet létesíttetnék, a tőke ily részvények vásárlására fordíttassék, s az osztalékból befolyandó összegek ismét tőkésíttessenek mindaddig, míg valamely az országgyűlés által elhatározandó közhasznú intézet létesítésére elégségesek lesznek, midőn aztán a részvénytőkével együtt egy ilyen intézet felállítására lészen fordítandó.
Bőkezűleg járúlt báró Brudern József a Ludovika-akadémia létesítésére szánt alapítványok növeléséhez is, s e czélra már 1808-ban 5000 forintnyi alapítványt tett. Végrendelete 7. pontjában ezen adományát annyira rendelte szaporíttatni, hogy annak kamatjából egy becsületes, erkölcsös s tanulásban igyekvő ifjú, legyen az nemes vagy nem nemes, polgári vagy jobbágysorsú, valláskülönbség nélkül, egyszer katholikus, másszor protestáns, neveltethessék fel, s kijelölésük Pest vmegye rendjeitől függjön.
Mennyiben valósultak báró Brudern József fentjelzett hazafias szándékai, ennek meghatározására elégséges adat nem áll rendelkezésemre, felemlítendőnek tartom azonban, hogy már 1820 június 26-ikán kelt s Heves megyénél betáblázott kötvénye szerint közművelődési czélokra 73,500 váltóforintot ajánlott fel, melyet egyik örököse Draskovich Károly gróf 1863-ban ki is fizetett.
Méltán sajnálhatjuk, hogy Brudern bárót már a következő 1834. évben elszólította a gondviselés e földi pályáról; melyen oly sok hasznosat és jót létesített, s mint a fentebbiekből látjuk, bizonyára még létesítendő volt; – így is sokoldalú s nagy érdemekkel örökítette meg nevét, s fényes bizonyságát szolgáltatta annak, mily hő szeretettel csüggött hazája javán, s mily buzgón igyekezett azt előmozdítani. Tetemei a gyöngyös-tarjáni sírboltban nyugszanak.
Báró Brudern József cs. és kir. kamarási méltóságot is visélvén, az ennek elnyerése végett készített, gróf Csáky József m. k. alkanczellár, gróf Amadé Ferenci, gróf Erdődy Károly és báró Barkóczy Ferencz kamarások mint ajánlók által aláirt s közjegyzőileg is hitelesített nemzedék-rendi kimutatás szerint leszármazása következő:

Walloni Brudern János Ferdinánd birodalmi lovag (Báró Rödern Mária); Brudern József, birodalmi lovag (Gróf Fugger Katharina); Brudern Simon, birodalmi lovag (von Brog Mária Erzsébet); Walloni báró Brudern Ferencz József (Hallerkői gróf Haller Antónia); Báró Brudern József cs. és kir. kamatás † 1834 febr. 1.; Báró Brudern Sámuel (Gróf Praschma Terézia); Báró Brudern Alajos; Josephine (1. Gróf Sztáray Jánosné 2. Fényi Mocsonyi Antalné); Báró Brudern Antal † 1857

Báró Brudern József nőtlen maradt; s a családot fivére Sámuel vitte tovább, ki Praschma Terézia grófnővel, előkelő sziléziai főuri ház leányával lépvén házasságra, két fiú- s egy leánygyermeknek lett atyjává. Sámuel báró a magyar közéletben nem szerepelt, fiatal éveit katonai pályán töltötte, s arról mint a Merveld nevet viselt ulánus-ezred századosa vonúlt a magánéletbe. Felváltva Bécsben, Pozsonyban s Pesten tartotta lakását, s mint szenvedélyes lókedvelő, fényes fogataival feltűnést keltett s különben is pazar életmódot folytatott. Ennek következményei élte utolsó éveiben káros kihatással voltak vagyona állapotára, mely 1834 körül békövetkezett halála után igen megterhelve szállott gyermekeire. Idősb fia Alajos 1846-ban mintegy 6000 holdnyi hevesmegyei birtokát gróf Kárólyi Györgynek adta el 155,00 forinton, s Boroszlóban telepedvén le, ott végezte be napjait. Fivére, Antal cs. és kir. kamarás és huszárszázados, kinek a verpeléti birtok kétharmadrésze s más ehhez tartozó javak jutottak osztályrészül, ezeket utóbb szintén gróf Károlyi Györgynek adta el, s 1857-ben halálozott meg. Mindketten nőtlen maradtak s velük a magyarországi Brudernek fiága kihalt.
Nővérük, Josephine, 1832-ben gróf Sztáray Jánoshoz ment nőül s házassága első éveiben férje felsőmagyarországi birtokai egyikén, a zemplénmegyei Domasán tartotta lakását, később azonban a Brudern örökség rendezése, mely körül Sztáray János gróf sokat és sikeresen fáradozott, a hevesi javakon való tartózkodást igényelvén, Verpelétet választották állandó lakhelyül s ott díszes otthont teremtettek. Ezen házasságból három figyermek származott, kik közül Elek még tanuló korában, Béla élte delén mint családapa haláloztak el, gróf. Sztáray Nep. János pedig férfikorának teljében jelenleg is életben van. Első férjének 1839-ben történt halála után 1841-ben második házasságra lépett Fényi Mocsonyi Antal volt cs. kir. huszárszázadossal és boldog családi életet élt férjének 1890-ben bekövetkezett haláláig. Fiai közül Zeno krassószörénymegyei bulcsi uradalmán tartja lakhelyét, Géza külföldön él. Öt évi özvegység után 1895 ápril 26-ikán báró Brudern Josephine csillagkeresztes hölgyet, nemzetsége utolsó tagját is jobblétre szólította a gondviselés, határt szabva földi pályájának, melynek folyamában mint fenkölt lelkületű példás nő, gondos anya, s az övéi iránti szeretetteljes gyöngédségben s a csendben, zajtalanul, de következetesen gyakorolt jótékonyságban felülmulhatlan úrnő, köztiszteletet érdemelt ki s emlékének maradandó kegyeletet biztosított.
BERZEVICZY EDMUND.

TÁRCZA.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság

f. évi április hó 29-ikén,báró Radvánszky Béla elnöklete alatt igazgato-valasztmany űlést tartott, melyen Szilágyi Sándor másodelnök, Áldásy Antal, Barabás Samu, Bárczay Oszkár, Bonci Ödön, Illéssy János, Makay Dezső, Nagy Gyula, Schönherr Gyula, Szent-Ivány Zoltán, Szinnyei József Tagányi Károly vál. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Fejérpataky László titkár voltak jelen.
Az elnök megnyitván az ülést, Áldásy Antal vál. tag felolvasta Karácsonyi János vál. tagnak «Bethlen Gábor ősei czímű értekezését, mely jelen füzetünkben olvasható.
Ezután a titkár mutatta be a Hetyey családnak aragoniai czímeres nemeslevelét, melyet több más család tagjaival Ferdinánd királytól 1415-ben Perpignanban kapott akkor, mikor a Magyarország és Aragonia királyai között a történelemből ismeretes találkozás történt. A nagyérdekű czímereslevelet folyóiratunk fogja ismertetni.
A titkár a folyóügyek élén bejelentette azt a nagy veszteséget, melyet a tudomány és társulatunk Torma Károly vál. tagnak f. évi márczius hó 1-én Porto d’Anzioban, Véghely Dezső vál. tagnak április 22-én Abbaziában és Szilágyi István társ. tagnak április 12-én Máramaros-Szigeten történt elhalálozásával szenvedett. A választmány a bejelentést szomorú szívvel tudomásul vevén, a nagy veszteség felett érzett mély fájdalmának jegyzőkönyvileg adott kifejezést.
A társaság új tagjaivá a következők választattak: Pártoló tagúl: gróf Almássy Dénesné szül. Károlyi Ella grófnő Gyulán (ajánlja báró Radvánszky Béla). Évdíjas tagokúl: Homoródszentpáli Szentpály Miklós Nagyszőllősön (ajánlja Komáromy András), Miskolczy Imréné Vönöczkön (ajánlja a titkár) és dr. Esztegár László Budapesten (ajánlja a jegyző).
A titkár bemutatta a pénztárnok kimutatását, mely szerint az ülés napjáig volt bevétel 1237 frt 41 kr., kiadás 755 frt 74 kr. Készpénz tehát 481 frt 67 kr. A társaság vagyonának összege 14,681 frt 67 kr. A választmány a pénztárnok kimutatását tudomásul vette.
Ezután a titkár felolvasta Daróczy Zoltán társ. tag levelét, melyben a Nemzetségi Zsebkönyv folytatására bizonyos módozatok és feltételek mellett ajánlkozik. A választmány a kérdést beható vita tárgyává tette és az ügyben javaslattételre bizottságot küldött ki, melynek tagjai báró Radvánszky Béla elnöklete alatt Makay Dezső, Tagányi Károly vál. tagok, a titkár és a jegyző.
A választmány a titkár előterjesztésére beleegyezett abba, hogy a társaság tagjainak névsora a jelen füzethez mellékeltessék.
A jegyzőkönyv hitelesítésére Nagy Gyula és Szinnyei Józsej vál. tagok kéretvén meg, az ülés véget ért.

Véghely Dezső.
(1841–1897.)

Egyre fogy azon érdemes férfiaink száma, a kik részt vettek társulatunk megalapításában és igazgató-választmányunkban a megalakuláskor helyet foglalva, azóta három lustrumon keresztül működnek együtt velünk tudományos törekvéseink megvalósításában.
Véghely Dezső, a kiváló történetbúvár, f. évi ápril 22-én meghalt, s a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság legelső igazgató-választmányi tagjai egyikét gyászolja az elköltözöttben.
Mint a hogy a legelsők egyike volt azon lelkes férfiak között, kik 1867-ben a Magyar Történelmi Társulatot létrehozták, épen oly lelkesedéssel és buzgalommal karolta fel 16 évvel később a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság megalakításának eszméjét, és kiváló megtiszteltetésnek tekintette, hogy az ifju, de életerős társaság őt, régi levéltáraink fáradhatatlan buvárát; a szakavatott oklevél-kiadót igazgató-választmánya tagjainak sorába választotta.
Véghely nem volt a szó szoros értelmében író; az ö tudományos működése első sorban a történelem forrásainak, az okleveleknek és kéziratoknak felkutatására és közzétételére szorítkozott; de a munka, melyet ez irányban évtizedeken át lankadatlan buzgalommal végzett, a hazai történelem nem egy kérdésének megoldásában vált termékenyítővé s oklevélkiadásai a lelkiismeretes pontosság tekintetében a legszigorúbb kritikát is kiállva, nélkülözhetetlen forrásaivá váltak a nemzetünk múltja felderítésén fáradozó történetíróinknak.
Életrajzi adatait a következőkben ismertetjük:
Véghely Dezső, fejér- és veszprémmegyei birtokos nemesi család ivadéka; Veszprémben, 1840 november hó 28-ikán született. Atyja Véghely Imre, Veszprémmegye helyettes alispánja, anyja Pázmándy Karolina volt. Középiskolai tanulmányait a pápai ref. kollégiumban, a jogi tanfolyamot a pesti egyetemen elvégezve, az ügyvédi pályára lépett. 1869-ben Veszprém városának főjegyzője lett, 1878 január 3-ikán Veszprém vármegye főjegyzőjévé, 1881 márczius 7-ikén egyhangúlag alispánná választatott, s e díszes állását, melyben 1883-ban a kir. tanácsosi czímmel tüntettetett ki, haláláig viselte.
A közigazgatás terén kifejtett tevékenysége mellett kezdettől fogva talált időt a hazai történelem művelésére. Mint a dunántúli történetkedvelők társaságának buzgó tagja, három éven át kutatva a marczaltői régi levéltár kincseit, szorgalmasan dolgozott a Győri Történelmi és Régészeti Füzetekben. 1865-ben Ráth Károly, Nagy Imre és Paur Iván vele együtt indították meg a Hazai Okmánytár vállalatát, melynek mindig sűrűbben keresett első négy kötete legbecsesebb terméke a hatvanas évek tudományos irodalmának. 1867-től pedig a Magyar Történelmi Társulat kebelében, mint az igazgató-választmány tagja, folytatta tudományos működését. Szorgalmas munkatársa volt a Századoknak és Nagy Imre s Nagy Iván társaságában részt vett a gróf Zichy család oklevéltára első kötetei szerkesztésében. Bár a vármegyei élet mindinkább igénybe vette idejét és munkaerejét, az oklevélpublikácziók terén mindvégig a régi buzgalommal működött; utolsó műve e téren, a Nagy Imre és Nagy Gyula társaságában szerkesztett Zalai oklevéltár két kötete, az 1886. és 1890. évek folyamán jelent méeg.
A korán elhunyt rendkívül becses oklevél- és kéziratgyűjteményt hagyott maga után, legnagyobbrészt forrástanulmányi anyagot Veszprém vármegye monografiájához, melynek megírásához kora ifjúságától ritka kitartással gyűjtötte az adatokat. Ha e gyűjteményt sikerülne a nemzet közkincsévé tenni, ez volna kétségkívül a legalkalmasabb mód munkás élete emlékének megörökítésére.

SZAKIRODALOM.

Fejér vármegye története. Iacute;rta Károly János apátkahonok, I. kötet XVI és 617 lap, 10 képpel és egy színnyomattal. Ára 2 frt, kapható az alispáni hivatalban.

A vármegyei monografiák megírásához már régen megállapított ugyan egy tervet a magyar történelmi társulat, mely szerint az írónak ki kell terjeszteni tanulmányát a megye területének őslakóira is; az ősemberek azonban, az ő kő- és bronzeszközeikkel, fegyvereikkel, apró ékszereikkel, konyhahulladékaikkal és rengeteg cserepeikkel, valamint a kelták és rómaiak sem tartozhatnak vármegyéink történetének a keretébe, minthogy a vármegyék a magyar királyság megalapítása előtt nem léteztek, de még a magyar nemzet történetében sincsen helyük, mert azok az ősemberek nem voltak magyarok. Maradjanak tehát a kő- és bronzkorszakbeliek a régészeknek, a kelták és rómaiak pedig az általános világtörténelemnek, ott aztán az őket megillető helyen rájuk akadhat, a ki éppen érdeklődik irántuk. Fejér vármegye történetének írója helyesen cselekedett, midőn az őslakókat, a keltákat és a római korszakot csak röviden tárgyalta, s emléküknek mindössze 123 lapot szentelt, bár szerintünk egészen is elhagyhatta volna.
A mű kiállítása, tiszta nyomása, szép papirosa becsületére válik a nyomdának, a szerző pedig jó és folyékony magyarsággal írta meg, csak azt sajnáljuk, hogy az országos és muzeumi levéltárakat nem kutatta át, a hol bizonyosan sok érdekes adatot talált volna vármegyéje történetéhez, különösen pedig a nagyon is hiányos főispáni névsor és a tisztikar kiegészítéséhez.
Főispánt hatvanhármat sorol fel a szerző, de ezek közül is ötöt ki kell hagyni. A 4. szám alatti Gált maga törli a «javítások» között, mi pedig a következő négyet töröljük a főispánok sorából: A 10. szám alatti Tamást, a ki különben is csak elnézésből kerülhetett ezen helyre, egy személy lévén a 2. szám alatti Tamással, a mit hivataloskodásának éve is eléggé bizonyít. Törüljük a 17. szám alatti Soust, a kinek igaz neve Solumfia Pous, s a ki 1227-ben Béla ifjabb király tárnokmestere és Fejér vármegyének ugyan, de az Erdélyben fekvőnek volt főispánja. Törüljük a 23. szám alatti Severint, mert ez bizonyára azonos az utána megnevezett Seifriddel: Végre töröljük a 48. szám alatti Mari Jakabot, kirpől el nem hihetjük, hogy főispán lett volna, és pedig annál kevésbbé, mert szerző az alispánok között is felsorolja ugyanazon 1408. és 1409. évekre.
Nem lehet feladatunk minden egyes főispán hivataloskodásának pontos idejét megállapítani, a kimaradottakat pedig helyükre iktatni, s csakis azon adatok és helyreigazítások közlésére szorítkozunk, melyeket más tárgyra vonatkozó kutatásaink alkalmával feljegyezgettünk.
1348-ból István bosnyák bánt ismerjük fejérvármegyei főispánnak, de hogy ezen adatot honnét vettük, annak most nem tudjuk urát adni.
1399-re és 1400-ra be kell sorolnunk Csáki (és nem Csák) Györgyöt és főispán társát Marczali Dénest. Ezeket a szerző alispánoknak tartja, pedig az általa közlött XXVII. számú oklevél szövegéből világosan kitűnik, hogy főispánok voltak, mert nagyságosoknak czimeztetnek s az mondatik rólok, hogy egyéb tisztségek között Fejér vármegyének is ispánjai. A nagyságos czím nem illette még meg akkor az alispánokat, sőt a főispánokat is csak úgy, ha zászlós urak voltak, különben csak vitézlőknek (egregius) tiszteltettek. Azon sem kell felakadni, hogy ketten állottak a vármegye élén, nem volt ez akkor szokatlan. Csáki György, a mai gróf Csákyak őse, 1401-ben székely ispán,_{1 Székely oklevéltár, I. k. 58. 1.}
* 1402-ben pedig szatmári és ugocsai főispán volt._{2 Gr. Zichy cs. okmtára, V. k. 294. 1.}
*
Az 1. szám alatt megnevezett Szónokot, bár semmi írott adat sem bizonyít mellette, elfogadhatjuk Fejér vármegye főispánjának, előlegezve nekik és utódainak a főispáni czímet, melyet pedig a mohácsi vész előtt nem viseltek, sőt még utána is jó ideig ispánoknak neveztettek.
A 2. szám alatti Tamás főispán csak 1103-ban említtetik első ízben, nem pedig 1088-ban, mely évre megnevezi ugyan Fejér György ismert okmánytárában, de indokolás nélkül.
A 6. szám alatti Tiborczról feljegyezhetjük, hogy a fejérvármegyei ispánságról a bodrogvármegyeire ment át, a helyét elfoglaló Ochúzról pedig, hogy a Vázsony nemzetségből származott, s hogy 1206-ban zalavármegyei ispán volt,_{3 Árpádkori új okmtár, XI. k. 85. 1.}
* a mikor Tiburcz ismét visszaült a fejérvármegyei főispáni székre, s ugyanakkor a királynéi udvarbíróságot is viselte._{4 U. ott, de a hol tévesen «Comes curialis regni»-nek van írva.}
*
A 12. szám alatti Miklósról, Moys testvéréről elmondhatta volna a szerző, hogy ő volt őse a Dáróy családnak, s hogy testvére, a nevezett Moys, utóbb 1228-ban nádorispánságra emeltetett.
A 15. szám alatti Bánk bán országbíró, szerző szerint, 1221-től 1223-ig ült a főispáni széken, de minthogy 1222 november 30-ika előtt a 16. szám alatti Márton állott a vármegye élén, az országbíró pedig Botcz volt,_{1 Hazai okmtár, V. k. 10. 1.}
* Bánk bánt 1223-ból törülni kell, mert az Árpádkori új okmánytár XI. kötetében kiadott 112. számú oklevél, melyben Bánk bán mint országbíró és fejérvármegyei főispán van megnevezve, 1221-ben kelt, a mint az a szövegben olvasható is, és nem 1223-ban, amire önkényesen változtatta az évszámot Wenzel Gusztáv, s ezt, úgy gondoljuk, azért tette, mert a levél II. András király uralkodásának 18. évében adatott ki, s szerinte ennek az 1223-ik év felelne meg, holott uralkodását 1204 november 30-ikától számítva, a 18-ik év már 1221 deczember 1-én kezdődik.
A 18. szám alatti Mihályról, Ompud fiáról, a ki nemcsak 1234-ben, de már 1233 deczemberben is ispán volt,_{2 Árpádkori új okmtár, XI. k. 257. 1.}
* felemlíthette volna a szerző a Turul XIII. évfolyamának 91. lapján írottak után, hogy anyja Meráni Bertold herczeg leánya és így II. András király első nejének, Gertrudnak nagynénje volt, s hogy testvére Dénes 1227-ben és 1228-ban nádorispán volt, a mikből önként következik, hogy a Fejér vármegyében 1326-ban élő besenyő Ompúd és fiai nem lehettek összeköttetésben ezen királyi rokonságú családdal, mely véleményünk szerint a Tomaj nemzetséghez tartozott.
A 27. szám alatti Salamonról megjegyezhette volna a szerző, hogy mester czímet viselt, hogy az 1214-ik évi főispánnak Miklósnak volt az unokája, s hogy 1270-tól 1272-ig a királyi étekfogók kanczellári tisztségét viselte._{3 Fejér, Codex Dipl. V/I. k. 85., 265. 11.}
*
A 30. szám alatti Péterről nem írja meg a szerző, hogy 1275 január 22-ikén királyi főpohárnok volt._{4 Hazai okmtár, VIII. k. 174. 1.}
*
A 34. szám alatti Miklós nádorispánról meg kellett volna említeni, hogy azonos a 37. szám alatti Miklós nádorispánnal, Henrik bán fiával; de a ki alig viselhette Fejér vármegye ispánságát 1284-tőt 1291-ig szakadatlanul, minthogy ezen időközben öt ízben lett a nádorispánságtól elmozdítva, s akkor valószínűleg a vármegye-ispánságot is elvesztette.
A 37. szám alatt 1293-ban szerepelteti szerző utoljára Miklós nádorispánt, mint fejérvármegyei ispánt, pedig ezen tisztséget a nádorispánsággal együtt még 1295 május 6-ikán is viselte._{5 Árpádkori új okmtár, X. k. 191. 1.}
*
A 41. szám alatti Drugeth Jánost is csak 1324-ig ismeri a szerző mint főispánt, holott még 1330-ban, nádorispán korában is ő állott a vármegye élén._{1 Zichy-Codex, I. k. 335., 365. 11. Zalavárm. okmtár, I. k. 247. 1.}
*
A 42. szám alatti Olivérről nem említi szerző, hogy atyja Mátyás és Rátold nemzetségből származott, hogy a Paksy család őse volt, s hogy utóbb tárnokmester lett. Azt ugyan írja róla, hogy a fejérvármegyei főispánsággal egyidejűleg a királyné udvarbírója is volt, csakhogy tévesen királynéi országbírónak nevezi.
A 43. szám alatti Leustách nem viselte az Ilosvai (helyesebben Ilsvai) nevet, szintén a Ratold nemzetségből eredt, fia volt az ifjabb Lóránd nádorispán fiának, Lóránd sopronyi főispánnak s mielőtt fejérvármegyei főispán lett, Soprony, Vas, Somogy és Tolna vármegyék élén állott._{2 Sopron vm. okmtára, I. k. 135., 141., 144. 11.}
*
A 45. szám alatti Ilsvai, vagy Jolsvai (és nem Ilosvai) Leustách nádorispán az előbbeninek közel rokona volt, atyja Gedöi Péter unokatestvér lévén a fentebbi Leustáchal. Róla megjegyezhetjük, hogy nem 1394-től volt Fejér vármegye főispánja, hanem viselte már ezen tisztséget 1393 január 13-ikán is._{3 Gróf Sztáray cs. okmtára, I. k. 519. 1.}
*
A 46. szám alatti Pelsőczi Bebek (helyesebben Böbek) Detre nádorispán nem állott 1401-ig Fejér vármegye élén, 1398 márczius 11-ikén találjuk utoljára ezen állásban._{4 Gróf Zichy cs. okmtára, V. k. 422. 1.}
* 1399-ben és 1400-ban Csáky György és Marczali Dénes voltak a főispánok, a mint azt már ki is mutattuk.
A 47. szám alatti Péthi Pált eddig Péczi Pálnak ismertük, szerzőt terheli, hogy a Péthi név helyességét kimutassa, valamint azt is, hogy alispánból lett főispán, ez ma már nem ritkaság, de abból a korból három ilyen esetet sem ismerünk.
A 49. szám alatti Rozgonyi István még 1440 augusztus 2-ikán is viselte a fóispánságot._{5 Hazai okmtár, II. k. 296. 1.}
*
Minden főispán neve után közli a szerző azon oklevelek rövid kivonatát, melyekben a főispán mint ilyen van megnevezve, e helyett sokkal érdekesebb lett volna azt kimutatni, hogy milyen tisztségeket viseltek előbb és milyeneket nyertek el utóbb Fejér vármegye főispánjai, az említett oklevélkivonatokat pedig annál is inkább elhagyhatta volna, mert azok nem is vonatkoznak Fejér vármegyére.
A kötetet 47 oklevél zárja be, csak az a kár, hogy nincsenek évszám szerinti sorrendben közölve, s hogy az eléjük írt magyar nyelvű kivonatok nem mindig megbízhatók, így például a XXVI. és XXVII. számú okmányok kivonatai szerint György és Dénes testvérek fiai lettek volna Marczali Csák Istvánnak, holott a szövegből világosan kitűnik, hogy György Csáki Istvánnak, Dénes pedig Marczali Istvánnak voltak a fiai.
Ezek után még csak néhány megjegyzésre szorítkozunk.
Szerző még mindég Geyzának írja első királyunk atyjának a nevét, holott Nagy Géza már régen bebizonyította,_{1 Turul, 1892. évf. 42. 1.}
* s ellenfele, a Gecse névalakot vitató dr. Karácsonyi János is elismerte utóbb,_{2 Id. m. 1894. évf. 20. 1.}
* hogy e nevet az egykorúak Gyejcsának ejtették. A két tudós között ma már csak annyi véleménykülönbség van, hogy Karácsonyi szerint a Gyejcsa névnek, ha folyvást használatban maradt volna, – a helynevek alakulásából következtetve – ma Gyécsének, sőt Décsének kellene hangzani, s ez okból a Gyécse alak használatát ajánlja; Nagy Géza ellenben nem hiszi, hogy a Gyejcsa név végső «a» hangjának okvetlenül «e»-re kellett volna változnia, s ezért a Gyejcsa vagy Gyécsa nevet tartja helyesnek. Szerintünk Nagy Gézának van igaza, anynyival is inkább, mert nem az a kérdés, hogy mire változott, esetleg mivé torzult volna el valamely ősmagyar személynév, hanem azt kell kimutatni, hogyan ejtették, az egykorúak, s a szerint kell azt nekünk is kimondani. Szent-István atyját tehát határozottan Gyejcsának kell neveznünk, a saját gyermekeit azonban nevezheti, a ki épen akarja, ezután is Gejzának, Gézának, sőt akár Décsének is. Szintén tévesen nevezi szerző Árpád egyik unokáját Válnak, erről is kimutatta Nagy Géza,_{3 Id. m.1891. évf. 121. 1. 1893. évf. 138. 1.}
* hogy neve Falis vagy Falaicsinak ejtendő. A Takson fejedelem korában beköltözött besenyővezér neve sem Thomizuba, hanem Thonuzoba.
Végre még csak azt jegyezzük meg, hogy az, a mit szerző a 142. lapon ír, úgy, a hogy ott mondva van, meg nem állhat. Szerinte ugyanis Árpád körül telepedtek meg a családjához tartozók és a nemzetségek fejei: Taks, Tas, Solt, a Thekule törzs, a Théthen nemzetség s az Érd család. Úgy de Solt (Zoltán) fia, Taks (Takson) és Tas pedig unokái voltak Árpádnak, a Thekule és Théthen nemzetségek fejei (helyesebben ősei) pedig legfeljebb csak Szent-István korában élhettek.
Petrovay György.

Georgius T. Turchányi S. J. Tabellae Chronographicae ad solvenda diplomatum data. Oeniponti, librari aacademica Wagneriana. Kis 8-r. XVI oldal és IV táblázat.

Majdnem minden esztendőben megjelenik egy-egy «összevont,» «zsebben hordozhátó», «levéltári kutatásokhoz való» korszámító könyvecske, hogy miért, azt legfeljebb a szerkesztők tudnák megmondani, de a használók bizonynyal nem. A ki okleveleket használ valamely levéltárban, az kétségtelenül csak adatokat keres, melyeknek helyben való feldolgozásáról szó sem lehet, nincs tehát szükség dátumaik feloldására sem, a miből világos, hogy a szóban forgó könyvecskék meglehetősen fölöslegesek.
Ilyen levéltári használatra szánt időszámító-táblák feküsznek most is előttünk. Szerzőjük sokalotta a szokott 35 naptártáblát, nagynak, hordozhatatlannak az ilyet tartalmazó kézikönyveket s összevonta az egészet egy kis füzetkébe és 4 táblára. Csakhogy míg p. o. Horváthnál a táblák formátuma kis 8-rét, s az egész füzet kényelmesen zsebbe tehető, addig Turchányi atyáéi tokba téve nagy 8-rétet adnak ki (160x126 cm.) és zsebben nem igen lehetne hordani őket.
Hogy aztán a dátumok feloldása ezen táblák segélyével sokkal nehezebb, mint a 35 naptáras munkákéval, az összevont voltuknak természetes következménye. A munka berendezése és használati módja különben a következő:
Van négy tábla, kettőn (Ia, Ib)a mozgó ünnepek vannak felsorolva, keresztbe tett rovataikban az epacták számaival és a vasárnapi betűkkel. A harmadik tábla (II.) a vasárnapi betű és az epacta kikeresésére való, ugyanez tartalmazza az indictiókat. A negyediken (III.) pedig az álló-ünnepek vannak feltüntetve.
Ha már most egy mozgó-ünnepes kéltezést akarok feloldani, úgy a II. számú táblán egyik rovatban megkeresem a századot, másikban az évet, a kettő találkozásánál lelem a szükséges epactát és vasárnapi betűt. Aztán a szerint, a mint a keresett ünnep május 21 előttre vagy utánra esik, az Ia vagy Ib táblát veszem elő, melyen az első függőleges vonalközben megkeresem az előbb talált epacta-számot, a mellette levőben a hozzá legközelebb eső megfelelő vasárnapi betűt, s ennek vonalán a 35 rovatból a szükséges dátumot. Megjegyzendő, hogy ha véletlenül a keresett vasárnapi betű és az epacta egymás mellé esnének, úgy a lejebb eső legközelebbi ugyanazon betű veendő.
Ily móddal, még nagy gyakorlat mellett is, még egyszer annyi időbe kerül egy keltezés megoldása, mint a 35 tábla segélyével, de a hiba még sem ebben, hanem abban rejlik, hogy a tévedést a legszigorúbb vigyázat mellett is alig lehet elkerülni. 1330 kis rubrika 1 és 30 közt mozgó számokkal telve, 14x37 cm.-nyi területen! A szerző, a ki saját szavai szerint, két évi használattal győződött meg táblái jóságáról, maga is elvétene száz esetből legalább tizenötöt.
Még kevésbbé praktikus az álló-ünnepek kikeresésére való tábla. Ez t. i. egy összeragasztott borítólapból s egy közbetett mozgatható táblából áll. A felsőn van az egyházi naptár, a napok számai mellett kivágott nyitással, melyen át a hét napjainak az alsóra nyomott nevei látszanak. A margón négy nyiláskán látható a vasárnapi betű, a melyet a II. táblán kikeresvén, addig igazítjuk a III. tábla mozgó-lapját, míg a szükséges vasárnapi betű bukkanik ki a lapszél nyilásán, ekkor van az egész a keresett év naptárára beállítva. Ha azonban a mozgólap húzásánál a borítékot nem épen közepén fogjuk meg, úgy a tábla félre mozdulván, a lap egyik oldalán p. o. az A, a másikon a B jelenik meg vasárnapi betű gyanánt. Gyors munkánál tessék már most ilyesmikre ügyelni!
Turchányi chronographikus táblái mindenesetre mutatják, hogy készítőjük nagy szorgalmú és ügyességű, de – igen sok idővel rendelkéző ember; munkájának is csak hasonlókép sok idejű tudósok vehetik hasznát. A kiknek drága az idejük, azok maradnak a régi módszernél és könyveknél.
Varjú.

Dr. Fridrich Leist. Die Notariats-Signete. Ein Beitrag zur Geschichte des Notariates, sowie zur Lehre von den Privat-Urkunden. Leipzig und Berlin (1896).

Utolsó munkája a nálunk is ismert diplomatikusnak, kinek közkézen forgó Urkundenlehre-je megjelenése idején nem kis feltűnést keltett. Világosan és röviden tárgyalja a közjegyzői jelvények keletkezését és fejlődését, bár a munkán némi befejezetlenség vehető észre, a mit annak tulajdonítunk, hogy a szerző még a mű megjelenése s valószínűleg teljes elkészülte előtt (1895-ben) elhunyt.
A közjegyzői intézmény a XII. századig nyúlik vissza, de csak a XIV-ikben vált általánossá. Eleinte az uralkodó nevezi ki a notariusokat, később a császár által erre felhatalmazott palotagrófok, kiknek száma s ennek következtében a jegyzőké is, idővel annyira felszaporodott, hogy 1512-ben Miksa császár szükségesnek látta megrendszabályozásukat.
A közjegyzők működési köre jóval kisebb térre volt szorítva, mint a káptalanok és konventeké s oklevél-kiállítási joguk csak bizonyos megszabott oklevélnemekre terjedt ki. Okleveleik kiváló érdekességét a pecsétek helyett használt jelvényeik képezik, melyeknek változatos, sokszor elmés ábráiból az előttünk fekvő kötet 210-et mutat be.
E jelvényeket a XVII. századig szabad kézzel rajzolták rá az oklevelekre, innen kezdve mind gyakoriabbá válnak a kivágott minták vagy bélyegzők segélyével készültek, míg végre a XVIII. században ezeket is kiszorítják a rézmetszetű papírlapocskákra nyomtatott ábrázolások, melyeket az oklevelekre ráragasztottak.

Sajnálatos, hogy a pompás fénynyomatú másolatokban bemutatott jelvényeknél a tulajdonos nevén és az évszámon kívül semmi felvilágosítást sem találunk. Mindenesetre érdekeltek volna bennünket a 210 közt található egyetlen magyar signumra vonatkozó egyéb adatok is, főként szerettük volna tudni, hol őriztetik az oklevél, a melyről másoltatott.
Abban a reményben, hogy a magyar motívumok jelvényei is gyűjtőre találnak, adjuk ennek felényire kisebbített másolatát. A kiállító jegyző neve Petrus de Posonio, az oklevél kelte pedig 1366.
A szerkesztő urak szívességéből ezúttal bemutatunk egy ennél jóval későbbit is, a mely azonban annyival érdekesebb, hogy kiállítója kétségtelenül magyar ember. A jelvény egy 1445 február 14-ikén «Petrus Michaelis Serthew de Cluswar clericus Transsylvaniensis dioecesis, sacra imperiali auctoritate notarius publicus» által Nagybányán kiadott oklevélen látható, a mely Nagy Lajos királynak 1347-ben Nagybánya város részére adott kiváltságlevelét tartalmazza s a város elöljáróinak kértére iratott át. Úgy a Nagy Lajos-féle eredeti, mint az itt említett közjegyzői átirat Nagybánya város levéltárában őriztetik.

Varjú.

Kérelem.

Folyóiratunk n. é. olvasóközönségéhez azon alázatos kérelemmel fordulok, hogy a Kempelen-családra vonatkozó netán birtokukban levő okmányokat eredetiben vagy legalább másolatban nekem elküldeni szíveskednének.
Zsadány (Abauj-Torna m.), 1897, július havában.
Kempelen Béla.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1897-ben.

Alapszabályok

1. A társaság neve és czélja.

1. §. A társaság neve: «Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság» .– Székhelye: Budapest.
2. §. Czélja: a magyar történelem társtudományainak, úgymint: a Heraldika, Diplomatika, Palaeographia, Sphragistika és Genealogia – valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való művelése és terjesztése.

II. A társaság tagjai.

3. §. A társaságot a) az alapító, b) a pártoló, és c) az évdíjas tagok alkotják.
4. §. Az alapító tagok háromfélék, úgymint: a) azok, kik a társaság czéljaihoz 100 osztr. ért. forinttal, b) azok, kik 200 o. é. forint alapítványnyal járulnak, c) az örökös alapítók. Örökös alapítványt tevők azok, kik legkevesebb 500 o. é. frt-nyi alapítványt tesznek. Ezen c) alatti alapítványok joga az alapítók egyenes fiutódaira is átszáll elsőszülöttségi jogon.
Az alapítványok készpénzben, vagy bizonyos lejárati határidő alatt beváltandó és biztosítékkal bíró kötelezvényben, vagy pedig legkevesebb 5 száztólit tisztán jövedelmező, jóhitelű értékpapírosokban fizetendő be.
5. §. Pártoló, taggá, választható, a társaság egy tagja által ajánlott, társaságunk czélját kedvelő minden nő vagy férfi, ki magát aláírás által kötelezi, hogy tíz egymásután kővetkező éven át a társaság pénztárába Budapesten évenkint tíz forint tagdíjat befizet.
6. §. Évdíjas taggá választható az előbbi módozatok szerint az, ki magát aláírás által kötelezi, hogy öt egymásután következő éven át a társaság pénztárába Budapesten évenkint 5 forint tagdíjat befizet.
7. § A pártoló és évdíjas tagok kötelezettsége az említett 10, illetőleg 5 év elmúlta után is fenmarad; ha kilépési szándékukat az utolsó év letelte előtt a titkárnál be nem jelentik.

III. A társaság tisztviselői.

8. §. A társaság egy tiszteletbeli elnököt válászt életfogytiglan.
9. §. A társaság elnöksége egy elnökből és két másodelnökből áll.
Az elnökök a társaságot a hatóságok és mások irányában képviselik; a gyűléseken és üléseken első sorban az elnök, másodsorban a másodelnökök elnökölnek és jogukban áll, ha a társaság érdekei kívánják, rendkívüli üléseket is hirdetni. A rendkívüli ülések napja egy héttel előbb közhírré teendő. A tagok egyenlő szavazata esetében döntő szavazattal bír az elnök.
10. §. Mindenik elnöknek jogában áll a társaság pénztárát bármikor megvizsgálni.
11. §. A társaság titkára az üléseken és gyűléseken előadói tisztet végez; a határozatokat végrehajtja; a jegyzökönyvet vezeti, a társaság levelezéseit végzi, könyvkiadásaira, valamint az irattárra felügyel.
A társaság anyagi helyzetének javúltával külön könyv- és levéltárnokra is lesz szükség.
12. §. A társaság jegyzője mindenben a titkár segítségére van, és akadályoztatása esetében őt helyettesíti.
13. §. A pénztárnok a társaság vagyonát híven és pontosan kezeli, a pénztár állapotáról az üléseken jelentést tesz. Pénzt az igazgató választmány határozata alapján az elnök vagy másodelnök és a titkár által együttesen aláírt utalványokra szolgáltat ki; az évi nagygyűlésen pedig részletes kimutatást terjeszt elő. A pénztárnok évi számadásának megvizsgálásáról az igazgatói választmány intézkedik.
Rendkívüli esetekben az elnök vagy másodelnök saját határozatából is utalványozhat 100 frtig terjedő összeget, a legközelebbi ülés jóváhagyása reményében.
A pénztárnok az elnök vagy másodelnöknek pénztár-vizsgálati szándokát mindenkor tartozik teljesíteni.
14. §. A társaság folyóiratának szerkesztőjét, és a szerkesztőtársat az igazgató választmány bízza meg a szerkesztői teendőkkel:
15. §. Az ügyész a társaság jogait védi, és a hátrálékos díjakat behajtja.
16. §. A társaság összes tisztviselői, hivataluk tartama alatt, minden tekintetben olyan szavazati joggal bírnak, mint az igazgató tagok.

IV. Az igazgató választmány.

17. §. Negyven tagból áll, kik az első alakuláskor a társaság tagjai között lévő, és a 2. §-ban megnevezett tudományszakok terén jeles munkálkodásuk által kitüntek közül szavazattöbbséggel választatnak.
18: §. Az igazgató választmány később maga-magát egészíti ki, akként, hogy a megüresedett igazgató tagságra évenként legalább két igazgató tag által írásban ajánlott új igazgató tagot választ; kik a levelező tagok érdemesebbjeiből is választhatók. Ha az igazgató választmány szükségét látja, az igázgató tagok számát hatvanra is felemelheti az ezen §-ban említett választási mód szerint.
19. §. Az igazgató tagságra az ajánlatok az évi nagygyűlés előtt való ülés megelőző napjáig adandók be a titkári hivatalnál. A következő választmányi űlésen az ajánlatok felbontatnak, és a választmányi űlésen jelenlevő igazgató tagok egyszerű szótöbbségével, titkos szavazás által ejtetik meg a választás.
20. §. Azigazgató választmány évenkint legalább négy nyilvános választmányi űlést és egy nagygyűlést tart, melyen a Budapesten levő igazgató és levelező tagoknak kötelességük megjelenni.
21. §. Az igazgató tagok az elnökök egyikének vezérlete alatt ezen választmányi űléseken igazgatják a társaság ügyeit; meghatározzák a tisztviselők díjait, a kiadványokat, az azokra fordítandó összegeket, az évi nagygyűlés tárgyait és napját. A társaság vagyonának biztos kezeléséről gondoskodnak. A társaság kiadványainak szerkesztésével megbízzák az igazgató vagy levelező tagok valamelyikét. A számadások megvizsgálására bizottságokat neveznek ki.
22. §. Az igazgató választmány a 19., illetőleg a 18. §-ban meghatározott módozatok szerint korlátlan számú levelező tagokat választ a 2. §-ban említett tudományok művelése terén érdemeket szerzett férfiak sorából, ha azok a társaságnak különben is tagjai. Levelező taggá csak az lehet megválasztva, ki a választó ülésen jelenlevő igazgató és levelező tagok két harmad szavazattöbbségét nyerte el.
Levelező taggá a hazai történelem iránt érdekeltséget tanúsító külföldi tudósok is választhatók. A külföldi tagok megválasztásához azonban a m. kir. belügyministerium jóváhagyása kérendő ki.
23. §. A levelező tagoknak a társaság minden űlésében és gyűlésében székök és tanácskozási joguk van, de szavazattal csak a levelező tagok és a tiszteletbeli tagok, a pénztárnok és az ügyész választásánál és a nagygyűlésen bírnak, kivévén, ha valamelyik a tisztikarba választatott.
24. §. A tudomány-pártoló hazafiak sorából tiszteletbeli tagok is választhatók a társaság dísze- és javára. Ezeknek minden űlésen székök és tanácskozási joguk van.
25. §. A választmányi űléseken jelenlevő igazgató tagok egyszerű szótöbbséggel titkos szavazás útján választják az igazgató és levelező tagok sorából a társaság titkárát, jegyzőjét (és esetleg a könyv- és levéltárnokot), és rendes kiadványának szerkesztőit, mindenkor öt évi időtartamra. A renden kívüli kiadványok szerkesztésével megbízott szerkesztők ugyanoly módozattal választatnak, de megbízatásuk minden ily kiadvány megjelenésével megszűnik.
A pénztárnok és ügyész a társaság bármelyik tagja közül választható az ülésen jelenlevő igazgató és levelező taok egyszerű szótöbbsége által.
26. §. A társaság elnökei, igazgató, tiszteleti és levelező tagjai feljogosíttatnak a «Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság» – elnöke, másodelnöke, – igazgató tagja, tiszteletbeli tagja, – levelező tagja czímmel nyilvánosan is élni.

V. A társaság űlései és nagygyűlése.

27. §. A társaság minden évben egy nagygyűlést és legkevesebb négy igazgató választmányi űlést tart. A választmányi űlések határnapjai az ügyrendben lesznek megállapítva. Az űlések jegyzőkönyvei az elnöklő, a jegyzőkönyvet vezető és az elnök által e czélra felkért két választmányi tag aláírásai által hitelesíttetnek.
28. §. Az igazgató választmány űlésein az igazgató és a levelező tagok kötelessége a társaság szakába vágó felolvasásokat tartani; okleveleket, műtárgyakat bemutatni, azokról akár írásban, akár élőszóval értekezni; az űlésekre eljárni; az ügyek vitelében az űléseken kívül is munkás részt venni. Ezen kívül jogukban áll a társaság ügyeit illető indítványokat tenni.
29. §. Az űléseken mind vendég, a társaság oly tagja is tarthat felolvasást, ki nem tartozik az igazgató vagy levelező tagok sorába, de ezeknek értekezésöket előbb be kell nyújtani az igazgató választmánynak, és ez, vagy pedig valamelyik elnök, előbb kiadja bírálatra egy igazgató vagy levelező tagnak, és csak ennek ajánlatára olvasható fel.
30. §. Az űlések végén a társaság belügyeinek tárgyalására zárt űlést kérhet bármelyik igazgató vagy levelező tag. Az elnök ez esetben a közönséget távozásra kéri fel, miután a zárt ülésben csak az igazgató, levelező és tiszteletbeli tagok és a tisztviselők vehetnek részt.
30. §. Az évi nagygyűlés napját és a felolvasás tárgyát mindenkor az évnek első választmányi űlésén döntik el az igazgató tagok. Ezen nagygyűlésen választják meg az elnököt és másodelnököket, mindenkor öt évi időközre, titkos szavazás útján, a társaságnak a gyűlésen jelenlevő összes tagjai, úgymint az igazgató, levelező, tiszteletbeli alapító, pártoló és évdíjas tagok, egyszerű szótöbbséggel. Elnökké vagy másodelnökké azonban csak valamelyik igazgató tag választható.
32. §. Hogy a választmányi űlés határozatképes legyen, az elnökön kivül legkevesebb hat igazgatósági tag jelenléte szükséges. Tisztviselők választására legkevesebb tizenkét, választásra jogosúlt tagnak kell jelen lenni. A nagygyűlés választóképessége legkevesebb húsz társasági tag jelenlététől függ. Ha nem gyűlnék ennyi össze, a választás megejtése végett újabb határnapra tűzetik ki közgyűlés, melyben aztán a jelenlevők szavazattöbbsége dönt.

VI. A társaság kiadványai.

33. §. A társaság a 2. §-ban elősorolt tudományának művelése, fejlesztése és terjesztése czéljából egy – rendes időközönként megjelenő – folyóiratot alapít. A folyóirat irányát, ívszámát, és rendes megjelenési idejét az igazgató választmány állapítja meg.
34. §. Ezen folyóirat a társaság hivatalos közlönye, mely a tudományos czikkeken kívül értesítést hoz a társaság ügyeiről, űléseiről és általában figyelemmel kíséri a többször említett tudományágak mozgalmait. Munkatársai a társaság igazgató és levelező tagjai; de megfelelő szakközleményeket szívesen fogad a társaság többi tagjaitól, valamint idegenektől is.
35. §. Ezen kívül a társaság időközönként egy, a magyar nemes családok származási rendjét nyilvántartó, és azoktörténetét csakis okleveles alapon tárgyaló zsebkönyvet ad ki. Ezen nemzedékrendi zsebkönyv szerkesztőjét az igazgató választmány választja.
36. §. A társaság ezen kívül, ha vagyoni állása engedi, a 2. §-ban megnevezett szakokba vágó önálló történelmi munkákat, valamint oklevélgyűjteményeket is adhat ki. Ezen utóbbiakat különös családok, vármegyék, vagy városok szerint csoportsítva.
37. §. A társaság egyes családok megbizásából elfogadhatja okleveleik sajtó alá rendezését és azok történetének megírását. Ezenféle munkával egy vagy több, vállalkozni kész igazgató vagy levelező tagot bíz meg az igazgató választmány.
38. §. A társaság folyóiratát a társaság minden tagja évdíja fejében ingyen kapja. A 200 forintos alapítók és a pártoló tagok ezen kívül a nemzedékrendi zsebkönyvet is ingyen kapják. az örök alapítványt tevők és az igazgató választmányi tagok a társaság minden tulajdon kiadványára igényt tarthatnak.

VII. A társaság vagyona.

39. §. A társaság vagyonát képezik a 3. § és 4. §-ban meghatározott alapítványok, melyek biztosan elhelyeztetvén, kamatoztatnak. az alapítványok képezvén a törzsvagyont, ezeket elkölteni nem szabad.
40. §. A társaság bevételeit képezik az alapítványok kamatai, a tagdíjak, a kiadványok jövedelmei és az egyes adományok. A társaság ezen összegekből fedezi kiadásait.
40. §. A jövedelemből megtakarítot összegek, valamint a lelkes ügybarátok által a társaság számára adandó adományok és hagyományok (a mennyiben alapítványi természettel nem bírnának), az igazgató választmány által tőkésítendők. Az ilyen tőkék azonban az alapítványok természetével nem bírnak, és kivételes esetekben az igazgató választmány rendeletéből, részben a társaság pénzbeli kiadásainak fedezésére fordíthatók.
42. §. A társaság vagyonát képeznék még a részére gyűjtött és adományozott könyvek, oklevelek, iratok, műtárgyak és régiségek. Ezek egyelőre a Magyar Tudományos Akadémia- vagy a Nemzeti Múzeumban helyezendők el, az igazgató választmány rendeletéhez képest.

VIII. A társaság jövője.

43. §. Ha a társaság vagyona idővel a nemzet és egyesek áldozatkészségéből, valamint megtakarításokból annyira szaporodnék, hogy szükségkép a fokozottabb kiadásoknak is képes volna megfelelni, akkor működési körét kitágítja.

IX. Az alapszabályok változtatása.

44. §. Az alapszabályok módosítása csak egy, ezen czélra két héttel előre hirdetett választmányi ülésen történhetik, a jelenlevő igazgató és levelező tagok kétharmad szótöbbségével. Hogy e tekintetben érvényes határozatot hozhassanak, tekintet nélkül a megjelent levelező tagok számára, legkevesebb tíz igazgató tag jelenléte szükséges. Az alapszabályok változtatott részei esetről esetre a m. kir. belügyminiszteriumhoz terjesztendők fel, jóváhagyás végett.

X. A társaság esetleges feloszlása.

45. §. A társaság feloszlása csak azon esetben történhetik meg, ha egy ezen czélból egy hónappal előre hirdetett közgyűlés a jelenlevő igazgató és levelező tagok két harmad szótöbbségével a feloszlást elhatározza. Hogy e tekintetben érvényes határozatot hozhassanak, tekintet nélkül a megjelent levelező tagok számára, legalább tizenhat igazgató tag jelenléte szükséges.
46. §. A nem remélt feloszlás esetében a társaság összes vagyonának örököse első sorban a «Magyar Történelmi Társulat», másod sorban a «Magyar Tudományos Akadémia». Ez esetben ezen örökösök az összes vagyont a «Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Alapítványa» czímén tőkésíteni tartoznak, és annak jövedelmeit, kamatait, kizárólag csak a 2. §-ban említett tudományszakok művelésére fordíthatják. A feloszlás esetében hozandó közgyűlési határozatok azonban foganatosítás előtt a m. kir. belügyminiszteriumhoz felterjesztendők.
47. §. A társaság alapszabályai megerősítés végett a m. kir. belügyminiszteriumhoz terjesztendők fel. Az esetben, ha az alapszabályokban meghatározott czélt és eljárást, illetőleg hatáskörét meg nem tartja, a kir. kormány által, a mennyiben további működésének folytatása által az állam, vagy az egyleti tagok vagyoni értéke veszélyeztetnék, haladéktalanul felfüggesztetik, s a felfüggesztés után elrendelendő szabályos vizsgálat eredményéhez képest végleg fel is oszlattatik, vagy esetleg az alapszabályok legpontosabb megtartására különbeni feloszlatás terhe alatt köteleztetik.

IGAZGATÓSÁG.

I. Elnökség és tisztviselők.

ELNÖK:
Báró RADVÁNSZKY BÉLA.
Harmadizben megválasztatott 1892 deczember 10-én.
FELSŐGYŐRI NAGY IVÁN.
Harmadizben megválasztatott 1892 deczember 10-én.
SZLLÁGYI SÁNDOR
.Megválasztatott 1894 deczember 12-én.
TITKÁR ÉS A TURUL SZERKESZTŐJE:
Dr. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ.
Harmadizben megválasztatott 1893 január 26-án.
JEGYZŐ ÉS A TURUL TÁRSSZERKESZTŐJE:
Dr. SCHÖNHERR GYULA.
Másodizben megválasztatott 1897 február 25-én.
ÜGYÉSZ:
Dr. FEJÉRPATAKY KÁLMÁN.
Megválasztatott 1896 november 26-án.
PÉNZTÁRNOK:
TÓTH ÁRPÁD.
Megválasztatott 1892 október 6-án.

II. Igazgató-választmány.

Gróf Apponyi Sándor. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Dr. Áldásy Antal. Megválasztatott 1896 november 26-án.
Barabás Samu. Megválasztatott 1892 november 24-én.
Gróf Batthyány Géza. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Gróf Bánffy György. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Idősb Bánó József. Megválasztatott 1883 február25--én.
Bárczay Oszkár. Megválasztatott 1895 november 28-án.
Boncz Ödön. Megválasztatott 1892 november 24-én.
Bunyitay Vincze. Megválasztatott 1888 szeptember 27-én.
Dr. Csánki Dezső. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Csoma József. Megválasztatott 1887 november 24-én.
Csontosi János. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Emőkei Emich Gusztáv.Megválasztatott 1883 február 25-én.
Gróf Esterházy János. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr.FejérpatakyLászló Megválasztatott 1883 február 25-én.
Finály Henrik. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Fraknói Vilmos. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Géresi Kálmán. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Dr. Hajnik Imre. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Gróf Hunyady László. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Illésy János. Megválasztatott 1894 november 29-én.
Ivánfi Ede. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Kammerer Ernő. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Karácsonyi János. Megválasztatott 1890 november 27-én.
Dr. Károlyi Árpád. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Baczkamadarasi Kis Bálint. Megválasztatott 1893 november 30.
Dr. Komáromy András. Megválasztatott 1887 november 24-én.
Köváry László. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Lehoczky Tivadar. Megválasztatott 1887 november 24-én.
Székhelyi Majláth Béla. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Makay Dezső. Megválasztatott 1894 november 29-én.
Báró Mednyánszky Dénes. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Nagy Gyula. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Felsőgyőri Nagy Iván. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Némethy Lajos. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Báró Nyáry Jenő. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Szerémi herczeg Odescalchi Arthur. Megválasztatott 1883 február 25.
Dr. Ortvai Tivadar. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Lovag Óváry Lipót. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Pauler Gyula. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Pettkó Béla. Megválasztatott 1895 november 28-án.
Pór Antal. Megválasztatott 1890 november 27-én.
Báró Prónay Dezső. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Báró Radvánszky Béla. Megválasztatott 1883 február25-én.
45 Dr. Schönherr Gyula. Megválasztatott 1891 november 26-án.
Dr. Szádeczky Lajos. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Széll Farkas. Megwálasztatott 1885 april 30-án.
Dr. Szendrei János. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Szent-Ivány Zoltán. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Szentkláray Jenő. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Szilágyi Sándor. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Idősb Szinnyei József. Megválasztatott február 25-.én.
Tagányi Károly. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Thallóczy Lajos. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Thaly Kálmán. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Dr.Wertner Mór. Megválasztatott 1891 november 26-án.
Dr. gróf Zichy Ágoston. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Zsilinszky Mihály. Megválasztatott 1885 april 30-án.

Levelező tagok.

Doby Antal. Megválasztatott 1884 april 24-én.
Aszalói Kecskés Dezső. Megválasztatott 1888 szeptember 27-én.
Benedekfalvi Luby Károly. Megválasztatott 1884 april 24-én.
Dolhai és Petrovai Petrovay György. Megválasztatott 1896 nov. 26-án.
Sóvári Soós Elemér. Megválasztatott 1884 april 24-én.

A TÁRSASÁG TAGJAI.

a) Alapító tagok.

I. 500 forintos alapítványnyal:
† Gróf Andrássy Manó.
Gróf Batthyány Géza. Budapest.
Báró Prónay Dezső. Budapest.
BáróRadvánszky Béla. Sajó-Kaza.
Liptószentiváni Szent-Ivány Zoltán. Budapest.

II. 200 forintos alapítványnyal:
Árvai közbirtokossági uradalom igazgatósága: Árva-Váralja.
Báró Atzél Béla. Budapest.
Gróf Bánffy György. Budapest.
Gróf Berchthold Richárd. Nagy-Oroszi.
† Gróf Csáky László.
Gróf Csekonics Endre. Zsombolya.
† Gróf Cziráky János.
Gróf Dessewffy Aurél. Budapest.
Gróf Erdődy Rudolf. Novimarof.
Gróf Esterházy Ferencz Devecser.
Gróf Festetich-könyvtár. Keszthely..
Báró Inkey Imre. Berlin.
†Ipolyi Arnold.
† Gróf Károlyi Gyula.
Gróf Károlyi László. Budapest.
Gróf Károlyi Tibor. Budapest.
Lipóczi Keczer Miklós. Kassa.
† Lanfranconi Grazioso Enea
Gróf Majláth György. Zavar.
Mocsonyi Jenő. Budapest.
Mocsonyi Sándor. Budapest.
Báró Nyáry Béla. Pozsony.
Szerémi herczeg Odescalchi Arthur. Skiczó u. p. Kis-Tapolcsa.
Szerémi herczeg Odescalchi Gyuláné szül. gróf Degenfeld Anna. Budapest.
Dr. báró Prónay S. Gábor. Acsa.
Báró Radák Ádám. Mikeszásza.
Báró Révay Gyula. Kis-Selmecz, u. p. Szucsány.
Sigmund Ákos. Kolozsvár.
Simonyi és Varsányi Simonyi Kálmán, Domony, u. p. Aszód.
† Gróf Sztáray Antal.
Gróf Tisza Lajos. Budapest.
Idősb báró Vay Miklós.
Gróf Vigyázó Ferencz. Budapest.
Gróf Wass Jenő. Czege.
Gróf Zselénski Róbert. Temes-Ujfalu..

III. 100 forintos alapítványnyal:
Gróf Apponyi Sándor. Lengyel.
Balásházy Bertalan. Kődombpuszta, u. p. Henczida.
†Báró Bánffy Ádám.
Bay Ilona. Debreczen.
Beöthy Ákos. Budapest.
† Báró Bésán N. János.
Gróf Bethlen Istvánné szül. gróf Teleki Ilona. Budapest.
Bezerédj Pál. Szegszárd.
Csapó Vilmos. Tengelicz, u. p. Gindly-család.
Gróf Cziráky Antal. Lovas-Berény.
Gróf Esterházy János. Kolozsvár.
Jeszenszky Béla. Temesvár.
Komlóssy Arthur. Debreczen.
Gróf Kuún Géza. Maros-Németi, u. p. Déva.
Báró Mednyánszky Dénes. Bécs.
† Kellemesi Melczer István.
† Alsó-Szopori Nagy Imre.
† Báró Nyáry Albert.
Báró Nyáry Jenő. Budapest.
† Ormós Zsigmond.
Gróf Pálffy-Daun Vilmos, teanoi herczeg. Stübing.
Pettkó Béla. Budapest.
Szilassy Aladár. Budapest.
Szontágh Pál, Horpács, u. p. Nagy-Oroszi.
Gróf Teleki Géza. Budapest.
Tisza Kálmánné, szül. gróf Dégenfeld Ilona. Budapest.
Gróf Zichy N. János. Budapest.

b) Pártoló és évdíjas tagok.

(A pártoló tagok csillaggal vannak az évdíjasoktól megkülönböztetve.)
Ajkay Béla. Kisfalud-Miháli.
*Gróf Almássy Dénesné. Gyula.
Ambrózy Ferencz. Szeged.
Ambrózy Nándor. Sátoralja-Ujhely.
Dr. Andrásovics Béla. Budapest.
*Gróf Andrássy Géza. Betlér.
*Gróf Andrássy Gyuda. Budapest.
*Gróf AndrássyTivadar. Budapest.
*Báró Apor Tstván. Aporfalva, u. p. Dicső-Szent Márton.
Andreánszky Antal. Budapest.
Dr. Áldásy Antal. Budapest.
Baán Elemér, Körmöczbánya.
Babics József. Zsombolya.
Szentkatolnai Bakk Endre. Vízakna.
Sipeki Balás Iván. Német-Elemér.
Dr. Ballagi Aladár. Budapest.
Barabás Samu. Budapest.
*Baranyay Mária. Budapest.
Barlanghy Árpád. Temesvár.
*Baross Károly. Budapest.
Baróthy Lajos. Budapest.
Dr. Bartha Antal. Budapest.
*Gróf Batthyány Lajos. Ikervár
Ludányi Bay Ferencz. Jász-Kisér.
*Ludányi Bay István. Debreczen.
*Idősb. Bánó József. Budapest.
Bárczay Elemér. Tisza-Roff:
Bárczay Oszkár. Budapest.
*Tasnádszántói Becsky Emil. Nagy-Szőllős.
Komoróczi és Szentandrási Bencsik István. Király-Helmecz.
*Beniczky Ádám. Zsámbok, u. p. Tura.
*Beniczky Elemér. Heves-Csehi:
*Beniczky Ferencz. Budapest.
*Beniczky Géza. Homok, u. p:TiszaFöldvár.
Beniczky Kálmán. Turócz-Szent-Márton.
*Benke Gyula. Budapest.
Beöjthe Ödön. Erdő-Csinád, u. p. Sáromberk.
*Berczik Árpád. Budapest.
Berczik Gyula. Budapest.
Bernáth Győző. Magyar-Jesztreb, u. p. Czéke.
Berzeviczy Edmund. Berzevicze.
*Gróf Bethlen Bálint. Gyéres.
*Dr: Bezerédj Viktor, Budapest.
*Béldi István. Marosvásárhely.
Dr. Békefi Remig. Budapest.
Bolgár Emil. Pozsony.
Dr. Boncz Ödön. Budapest.
*Bornemisza Ádám. Budapest.
Dr. Borovszky Samu. Budapest.
Bosnyák László. Kaposvár.
*Botka Béla. Bánlak.
Bölöni László. Bánfi-Hunyad.
Budapesti kegyesrendiek főgymnasiuma.
Bunyitay Vincze. Nagy-Várad.
Buzinkay Gyula. Budapest.
Felsőpulyai Bük Géza. Csík-Gimes-Bükk.
Csatay Gyula. Debreczen.
*Gróf Csáky Albin. Budapest.
*Gróf Csáky Ödön. Főrév.
Dr. Csánki Dezső. Budapest.
K. Császár Ferencz. Budapest.
Csernátony Gyula. Besztercze.
Csernovics Diodor, Budapest.
Dr. Csiky Viktor. Kolozsvár.
*Báró Csollich Géza. Budapest.
*Csoma József. Devecser, u.p. Forró-Encs.
Csontosi János. Budapest.
*Gróf Cziráky Béla. Dénesfa, u. p Czirák.
Herczeg Dabisa Sándor. Falkenstein. (Taunus.)
Királydaróczi Daróczy Zoltán. Paks.
Vargyasi Daniel Gábor. Budapest.
*Szamosujvári Dániel László. Ó-Lécz. u. p. Szerb-Bóka.
Dedek Crescens Lajos. Budapest.
Deési kaszinó-egylet.
*Gróf Degenfeld Gusztáv. Téglás.
*Gróf Degenfeld József. Debreczen.
*Gróf Degenfeld Lajos. Szirák.
*Gróf Degenfeld Sándor. Erdőszáda.
Dely Imre. P.-Peres, u. p. Furta.
Dr. Demjanovich Emil. Budapest.
*Dessewffy Arisztid. Budapest.
Délmagyarországi rég. és tört. egylet. Temesvár.
Dr: Dézsi Lajos. Budapest.
Dobos Kálmán. Debreczen.
Doby Antal. Homonna.
Dókus Gyula. Sátoralja-Ujhely.
Domahidy Viktor. Budapest.
Dorgó Albert. Kolozsvár.
*Dőry Jenő. Dombóvár.
*Dráveczky Gyula. Ér-Mihályfalva
Dudás Gyula. Zombor.
*Báró Duka Géza. Kádár u. p. Rittberg.
*Dr. Duka László. Nagy-Becskerek.
*Dr. Edelsheim-Gyulay Lipót. Brezovicza, u. p. Zágráb.
Pazonyi Elek Gusztáv. Budapest.
Elek Salamon. Szolnok.
*Emőkei Emich Gusztáv. Budapest.
*Vásárosnaményi Eötvös Jenő. Vásáros-Namény.
*Gróf Erdődy Ferencz. Galgócz.
Gróf Erdődy Imréné szül. gróf Migazzi Irma. Galgócz.
Gróf Esterházy Kálmán. Budapest.
*Gróf Esterházy Miguel. Kolozsvár.
*Gróf Esterházy Mihály. Cseklész.
*Gróf Esterházy Miklós Móricz. Budapest.
*Gróf Esterházy Móricz. Pápa.
Herczeg Esterházy-könyvtár. Kismarton.
Esztergomi főegyházmegyei könyvtár.
Fáy Béla. Dédács, u. p. Piski.
*FáyIstván. Puszta-Szemszúró, u. p. Batka.
*Fáy László. Nyustya.
Báró Feilitzsch Bertold. Nagy-Becskerek.
Fejér Ignácz. Sirok.
Dr. FejérpatakyKálmán. Budapest.
Dr. Fejérpataky László. Budapest.
Fekete Albert. Alsó-Mislye, u. p. Zsadány.
Fest Lajos. Eperjes.
*Gróf Festetich Andor. Szeleste.
Fiáth Imre. Kajtor, u. p. Seregélyes.
Fiáth István. Nagy-Hantos.
Finály Henrik. Kolozsvár.
Gróf Forgách László. Mándok.
Dr. Fraknói Vilmos. Róma.
Füzi Füzy Sándor. Lemes.
*Gyulai Gaál István. Budapest.
Dr. Géczy Dezső. Budapest.
Géresi Kálmán. Debreczen
Ghyczy Imre. Csendes-puszta, u. p. Nagy-Lapás.
Gombos Kálmán. Kismarton.
Bilkei Gorzó László. Ujvidék.
Bilkei Gorzó Nándor. Gyoma.
Gózony László. Zala-Egerszeg.
*Gömöry Oszkár, Budapest.
Görög István. Budapest.
Graenzenstein Béla. Budapest.
Gyarmathy Sándor. Budapest.
Dr. Gyárfás Tihamér. Brassó.
Nádudvari György Árpád. Bécs.
Gyulay Kálmán. Kerepes.
Dr. Hajnik Imre. Budapest.
*Hajós József. Budapest.
Halmágyi Sándor. Budapest.
Dr. Hampel József. Budapest.
Harmos Gábor. Kassa.
Harmos János. Hatvan.
Hattyúfy Dezsö. Székesfehérvár.
Hedry József. Alsó-Láncz, u. p. Buzita:
Hedry Lőrincz. Kassa.
Zendrei és Gerendei Hegedűs Ferencz. Jász-Kisér.
Ó-moraviczai ifj. Heinrich Ferencz. Budapest.
*Heley János. Tasnád.
Tiszabeöi Hellebronth Antal. Bécs.
Tiszabeői Hellebront Géza. P.-Gyenda, u. p. Tisza-Roff.
Hets Ödön. Budapest.
Hodinka Antal. Bécs.
HódyFerencz. Budapest.
Horváth Emil. Budapest.
Horváth Sándor. Budapest.
*Gróf Hunyady László. Budapest.
*Huszár Béla. Balogh, u. p. Balassa-Gyarmat.
*Báró Huszár Károly. Abafája, u. p. Szász-Régen.
*Ibrányi és Vajai Ibrányi László. Suliguli.
*Nagyilosvai Ilosvay Aladár. Nyír-Meggyes, u. p. Mátészalka.
Nagyilosvai Ilosvay Bálint. Nagy-Károly.
Nagyilosvai Ilosvay Endre. Máté-Szalka.
Dr. Illésy János. Budapest.
Inkey László. Budapest.
*Kisdobronyi Isaák Dezső. Kis-Szekeres, u. p. Zsarolyán.
*Kisdobronyi Isaák István. Nagy-Rhéde.
Isépy István: Sátoralja-Ujhely.
*Ivády Tihamér. Budapest.
Ivánfi Ede. Magyar-Óvár.
*Draskóczi és Jordánföldi Ivánka László. Budapest.
Jakabházy István. Deés.
Jasztrabszky Kálmán: Ér-Endréd.
Jedlicska Pál. Felső-Diós, u. p. Szomolyán.
Jeszenszky Alajos. Nyitra.
Jeszenszky Lajos. Csejthe.
*Jékey Zsigmond. Géberjén, u. p. Györtelek.
Jurenák Miklós. Nagy-Rév, u. p. Czibakháza.
Kammerer Ernő. Budapest.
Kandra Kabos. Eger.
Dr. Karácsonyi János. Nagyvárad.
*Gr. Karátsonyi Jenő. Budapest.
Kassai társalgási egylet.
Kazinczy Gábor. Kaposvár.
*Kazy József. Budapest.
Kállay Adolf. Budapest.
Kállay András. Nagy-Halász.
*Kállay Lipót. Budapest.
*Kőröspataki gróf Kálnoky Gusztáv. Prödlitz.
*Gróf Károlyi Sándor. Budapest.
Dr. Károlyi Árpád. Bécs.
*Kecskeméti kaszinó.
Aszalói Kecskés Dezső. Deés.
*Fületinczi Kelcz .Gyula. Zsitva-Ujfalu.
*Báró Kemény Gyula. Puszta-Kamarás, u. p. Mocs.
*Báró Kemény Kálmán. Vécs.
Kempelen Béla. Kassa.
*Pázmándi Kempelen Imre. Székesfehérvár.
*Kölcsei Kende Péter. Ungvár.
*Dr. Kenessey Pongrácz. Veszprém.
Képviselőházi könyvtár. Budapest.
*Gróf Khuen-Héderváry Károly. Zágráb.
Kilián Frigyes. Budapest.
*Baczkamadarasi Kis Bálint. Magyar-Igen.
Kisfaludy A. Béla. Budapest.
Kisfaludy László. Budapest.
Kiss Emil Károly. Baltavár.
*Nemeskéri Kiss Pál. Véghles.
Kollányi Ferencz. Budapest.
Kollár Jánosné szül. Szentmihályi Klementina. Pacsa.
Dr. Komáromy András. Budapest.
Komlósi Komlósy Béla. Bereg-Ilosva.
Dr. Konkoly Balázs. Komárom.
Dr. Kopcsányi Károly. Pécs.
Korizmics Antal. Alexandria.
Kormos Béla. Szombathely.
*Ruszkai Kornis Ferencz. Debreczen.
Kossuth István. Komlód-Tóthfalu, u. p. Csenger.
Berenczei és Járdánházi Kovács Jenö. Homok, u., p. Mikola.
Kovács Lőrincz. Nagybánya.
Kőszeghy Antal. Budapest.
Kőszeghy Kálmán. Mező-Kövesd.
Kőszeghy Sándor. Budapest.
*Kőváry László. Kolozsvár.
Bállai Krémer Sámuel. Deés.
Kubinyi Ferencz. Kővár.
*Kubinyi Hugó. Rózsahegy.
Ifj. Kubinyi Miklós. Árva-Váralja.
Dr. Küffer Béla. Budapest.
*Gróf Laszberg Rudolf. Győr.
Lehóczky Tivadar. Munkács.
Leleszi prépostság.
Leövey Sándor. Budapest.
Bilkei Lipcsey Mór. Szolnok.
Lippich Gusztáv. Szolnok.
*Báró Lipthay Béla. Budapest.
Kisfaludi Lipthay Kornél. Budapest.
*Olaszliszkai Liszkay Bálint. Nagy-Becskerek.
Lombardini Sándor. Zsolna.
*Lónyay Géza. Som.
*Id. Lónyay Sándor. Beregszász.
*Luby Géza. Budapest.
Luby Károly. Nagy-Károly.
*Magyary-Kossa Géza. Budapest.
*Magyary-Kossa Sámuel. Tápió-Szt.-Márton, u. p. T.-Bicske.
Majláth Béla. Budapest.
Makay Dezső. Budapest.
Makay Emil. Temesvár.
Makkay József. Bikács, u. p. Gyapju .
Malatinszky György. Vámos-Györk.
*Bohuszlaviczi Malobiczky Ignácz. Cseszte.
Bohuszlaviczi Malobiczky János. Budapest.
Markó György. Mezőhegyes.
*Br. Mattencloit János. Paulis.
Meczner József. Korlát, u. p. Vizsoly.
*Dálnoki és Mezőmadarasi Medve Zoltán. Debreczen.
Melhard Gyula. Attala, u. p. Csoma.
Deményfalvi Meliorisz Béla. Eperjes.
*Meszleny Bencze. Velencze.
*Meszleny Pál. Velencze.
Apsai dr. Mihályi János. Máramaros-Sziget.
Miklósvári Miklós Béláné. Kis-Rozvágy, u. p. Nagy-Géres.
*Báró Miske Kálmán. Kőszeg.
Miskolczi ref. lyceum könyvtára.
Miskolczy Imréné.Vönöczk, u, p. Kis.-Czell.
Miskolczy Jenő. Debreczen.
*Bocsári Mocsáry István. Vácz.
*Bocsári Mocsáry Sándor. Lapujtő.
Leveleki Molnár Elemér.
Nagy Géza. Budapest.
Tasnádi Nagy Gyula. Budapest.
Eözbéghi Nagy Ignácz. Puszta-Varjas. u. p. Böős.
*Felső-Győri Nagy Iván. Horpács, u. p. Nagy-Oroszi.
Alsó-Szopori dr. Nagy Kálmán. Budapest.
Sz. Nagy Lajos. Budapest.
Nagyenyedi Bethlen-főiskola könyvtára.
Nagyiday Ferencz. Verbőcz, u, p. Tisza-Ujlak.
Nagyszebeni városi levéltár.
Nagyváradi premontrei tanári kar.
Nagyváthy Kálmán. Pozsony.
Naláczi Ödön. Deés.
*Gróf Nádasdy Ferencz. Budapest.
*Nemzeti kaszinó könyvtára. Budapest.
Ifj. Nyéki Németh Imre. Székesfehérvár.
Németh Titus. Budapest.
Némethy Lajos. Esztergom.
*Báró Nyáry Béláné. Pozsony.
*Báró Nyáry Gyula. Pilis.
*Orczy Dezső. Budapest.
*Országh Lajos. Kis-Telek, u. p. Magyar-Mecske.
Országh-Guthy Jenő. Eperjes.
Oroszláni Oroszlány László. Miskolcz.
Országos levéltár. Budapest.
*Országos kaszinó. Budapest.
Dr. Ortvay Tivadar. Pozsony.
Ostffy Miklós. Ostffy-Asszonyfa.
Lovag Óváry Lipót. Budapest.
Őrgróf Pallavicini Adolfné szül:
Bárczay Anna. Kassa.
*őrgróf Pallavicini Ede. Budapest
Pannonhalmi főapátság.
*Budahegyi Pauer Leo. Budapest.
Dr. Pauler Gyula. Budapest.
*Paulovics József. Turócz-Szucsány.
Payzsos Andor. S.-A.-Ujhely.
*Gróf Pejachevich Tódor. Eszék.
Peöcz Elek. Budapest.
Peöcz Ferencz. Torda.
Bonyhádi Perczel Gyula. Budapest.
Báró Perényi Zsigmond. Nagy-Szőllős.
*Dolhai és Petrovai Petrovay Ádám. Budapest.
Dolhai és Petrovai Petrovay György. Nagy-Kürü.
Dolhai és Petrovai Petrovay Gyula. Déva.
Idősb Dolhai és Petrovai Petrovay János. Pozsony.
Ifjabb Dolhai és Petrovai Petrovay János. Fényes-Littke.
Dolhai és Petrovai Petrovay László. Lugos.
Dolhai és Petrovai Petrovay Margit. Nagy-Kürü.
*Péchujfalusi Péchy Mihály. Czikó, u. p. Sülelmed.
Pfeifer Ferdinánd. Budapest.
Pilisi Pilisy Géza. Fényes-Litke.
*Aszódi és Podmanini báró Podmaniczky Gézáné szül. gr. Degenfeld Berta. Kis-Kartal. u. p. Aszód.
*Aszódi és Podmanini báró Podmaniczky Levente. Fenyő-Haraszt, u. p. Verseg.
Gróf Pongrácz Frigyes. Bécs. Pongrácz György. Balassa-Gyarmat.
Pongrácz Kálmán. Nyitra.
Pór Antal. Esztergom.
Dr. Pósta Béla. Budapest.
Pozsonyi kir. jogakadémia.
Pozsonyi kir. kath. főgymnasium ifjusági könyvtára.
Pozsonyi Toldy-kör.
Villei Pribék Pál. Jenke, u. p. Ungvár.
Réthey Prikkel Lajos. Pozsony.
Puky Andor. Tomor, u. p.Homrogd.
Puky József. Budapest.
*Pulszky Ágost. Budapest.
*Pulszky Ferencz. Budapest.
Radocza János. Budapest.
*Báró Radvánszky Géza. Sajó-Kaza.
*Dr. Radvánszky György. Budapest.
*Báró Radvánszky János. P.-Varsány, u. p. Hatvan.
*BáróRadvánszkyJánosné. P.-Varsány, u. p. Hatvan.
Ragályi Ferenc. Ragály.
Lublóvári Raisz Aladár. Lőcse.
Rakovszky Endre. Kassa.
*Rakovszky Ferencz. Novák.
Rakovszky György. Budapest.
Ráth György. Budapest.
Reiner Zsigmond. Budapest.
Ifj. dr. Reiszig Ede. Budapest.
*Reviczky Ambró Budapest.
*Reviczky István. Budapest.
*Báró Rédl Béla. Budapest.
Dr. Réthy László. Budapest.
*Kis-Zombori Rónay Ernő. Kis-Zombor.
*Kis-Zombori Rónay Jenő. Nagy-Becskerek.
*Röser Miklós. Budapest.
Rudnay Béla. Budapest.
*Rudnyánszky György. Felső-Atrak.
Rumbold Bernát. Budapest.
Báró Salamon Mihály. Székesfehérvár.
Sárközy Aurél. Komárom.
*Gr. Sehmidegg Ferencz. Gmunden.
Dr. Schönherr Gyula. Budapest.
*Schulpe Vilmos. Török-Kanizsa.
Sigmund József. Budapest.
Kissolymosi Simó Ferencz. Szilágy-Nagyfalu.
Simonffy Imre. Debreczen.
Paksi Sipeky Béla. Borsicz, u. p. Nemsova.
*Ifj. báró Solymossy László. Nagy-Teremi.
Sombory Lajos. Magyar-Nagy-Sombor.
Sóvári Soós Elemér. Budapest.
*Báró Staudach Adolf. Budapest.
Nagyváradi id. Stépán István. N.-Várad.
Sváby Frigyes. Lőcse.
Szabadkai közs. főgymnasium.
Váradi Szabó János. Debreczen.
Szabó Lajos. Péterháza, u. p. Enese.
Dr. Szalacsy Lajos. Győr.
Szalay Gábor. Budapest.
Dr. Szádeczky Lajos. Kolozsvár.
*Gróf Szápáry Gyula. Taskony.
Dr. Szendrei János. Budapest.
Szentgyörgyi Lajos. Budapest.
Liptószentiváni Szent-Ivány Gyula. Bikszád.
*Liptószentiváni Szent-Ivány Gyula. Budapest.
*Liptószentiváni Szent-Ivány Károlyné szül. Hidaskürthi Nagy Margit. Liptó-Szt-Iván.
*Liptószentiváni Szent-Ivány Oszkár. Bélád, u. p. Nagy-Herestyén.
*Báró Szentkereszty Béla. Árkos, u. p. Szepsi-Szt-György.
*Szentkirályi Kálmán. Tápió-Szt.-Márton.
Dr. Szentkláray Jenő. Temesvár.
Szentpály Miklós. Nagy-Szőllős.
Özv. Négyesi Szepessy Andrásné szül. Okolicsányi Mária. Miskolcz.
Négyesi Szepessy Béla. Miskolcz.
Négyesi SzepessyMátyás. Miskolcz.
Szerdahelyi Gusztáv. Vetés, u. p. Szatmár.
Széll Farkas. Debreczen.
Szilágyi Károly. Debreczen.
Szilágyi Sándor. Budapest.
Nagyszigeti Szily Kálmán. Budapest.
Idősb Szinnyei József. Budapest.
Gróf Szirmay János. Szirma-Bessenyő, Borsodmegye.
Dr. Szombathy Ignácz. Budapest.
Szmrecsányi Szmrecsányi Lajos. Eger.
Sztanovánszky János. Kajdacs.
Dr. Szűts Andor. Székesfehérvár.
Tagányi Károly. Budapest.
*Tahy István. Budapest:
*Szili Taund Jenő. Bécs.
*Széki gróf Teleky József: Tetétlen via Solt.
*Széki gróf Teleky Sándorné szül. gróf Teleky Jozéfa. Gyömrő, u. p. Üllő.
Temesvár sz. kir. város.
*Nádasi Tersztyánszky Andor. Ipoly-Keszi, u. p. Ipoly-Balogh.
Dr. Thallóczy Lajos. Bécs.
Thaly Kálmán. Pozsony.
Dr. Thim József. Zombor.
Tihanyi Dénes. Zólyom-Radvány.
*Ifj. Tisza Kálmán. Geszt.
Tisztviselők orsz. Egyesülete. Budapest.
Tomcsányi Tomcsányi Gyula. Alsó-Németi u. p. Ungvár.
*Tomcsányi Tomcsányi Gyula. Zsarnócza.
Tomkaházi Tomka Mór. Nagy-Károly.
Torkos László: Budapest.
Tóth Árpád. Budapest.
Tóth Endre: Nagy-Becskerek.
Török Kálmán. Munkács.
Törös Sándor. Kolozsvár.
Töttössy Gyula. Karancs-Ságh.
Turcsányi György. Pozsony.
Ernyédi Turzó Miklós. Nagy-Bittse.
Türk Szilárd. Budapest.
*Ugron István: Tiflis.
Ujfalussy Lajos. Nagy-Károly.
Ujj György. Gödöllő.
Ullmann JózseF. Budapest.
Ungvári kir. kath. főgymnasium.
Csekei Varjú Elemér. Budapest.
Vasdényey Géza. Budapest.
Vasmegyei rég. és tört. egylet. Szombathely.
*Báró Vay Béla. Alsó-Zsolcza.
*Báró Vay Dénes. Pozsony.
*Gróf Vay Tihamér. Felső-Vadász.
Vály Géza. Nagy-Zerind.
Városy Gyula. Kalocsa.
Vecsey Imre. Debreczen.
Venter Gerő. Arad.
Veress Endre. Kolozsvár.
Vécsey József. Kassa.
*Báró Vécsey Józsefné szül. gróf Dessewffy Blanka. Budapest.
Viczián Antal. Budapest.
*Bojári gróf Vigyázó Sándor. Budapest.
Vojth Gergely. Deés.
* Gróf Waldecik Frigyes. Tisza-Roff.
Báró Weissenbach. János. Tab.
Báró. Weisz. Pál. Kálaz, u. p. Verebély.
Dr. Wertner Mór. Muzsla.
*Gr. Wilczek Ede. Erdőkürth, u. p. Nógrád-Kálló.
*Báró Wodianer Albert. Budapest.
Zachár Gyula. Budapest.
Gróf Zay Albert. Zay-Ugrócz.
*Gróf Zichy Ágoston. Kálóz
Zirczi apátsági könyvtár.
Csepei Zoltán Elek. Budapest.
Zorkóczy Tivadar. Stubnyafürdő.
*Zsigárdy Gyula, Galánta.
Zsilinszky Mihály. Budapest.
Zsolnai kir. kath. főgymnasium.

Az alapító tagok száma

(500 frtos alapítványnyal 5, 200 frtos alapítványnyal 35, 100 frtos alapítványnyal 27) 67
A pártoló tagok száma 156
Az évdíjas tagok száma 310
Az összes tagok száma 533

1897-3

A MAGYAR HERALDIKAI ÉS GENEALOGIAI TÁRSASÁG KÖZLÖNYE

AZ IGAZGATÓ-VÁLASZTMÁNY MEGBIZÁSÁBÓL SZERKESZTIK

FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ TITKÁR ÉS SCHÖNHERR GYULA JEGYZŐ

BUDAPEST

KIADJA A MAGYAR HERALDIKAI ÉS GENEALOGIAI TÁRSASÁG

MDCCCXCVII.

A SISAKDISZEK ÉS EGY KÖZÉPKORI MAGYAR SISAKCZIMER.
(Szines melléklettel és a szöveg közt négy ábrával.)

Henszlmann Imre Magyarország csucsives stylü műemlékei czimü munkájában a soproni benczések templomát is leirván, elmondja, hogy a templom karzatának közepére egy bőrből készült, festett pajzs van alkalmazva, melynek használt voltára mutatnak a hátsó részen levő karpántok. «Az elypticus pajzs színe a feketére vonuló sötétszürke gyász-szin; e pajzson látjuk a tulajdonképi régi monor czimer-pajzsot s ezen zöld hármas hegyen a ballagó kecskét, feje és nyaka fekete, többi teste aranyos, szarva vörös, a pajzs alapja ezüst. E fölött a csuporsisak alja ezüst, felső részét az előbbihez hasonló szinü növekedő (előláb nélküli) kecske teszi, még pedig sisakdíszként; a sisaktakaró, melybe végződik, szintén fekete és aranyos. Hasonló ehhez a harmadik, az elypticus pajzson megjelenő harmadik kecskefej, mely arany galléros takaróval van betakarva, lehajlott elhelyezése mintegy az alkalomhoz mért gyászt fejez ki.»
E leiráshoz Henszlmann az itt látható ábrát mellékeli.
Legkevésbbé sem csodálandó, hogy ez a rajz és leirás heraldikusainknak fel nem tünt. Mindenki azt hihette, hogy az egész, ugy a mint az ábrán látható, rá van valami emléktáblára festve, s nem régibb a XVII. század közepénél.
Valószinüleg az én figyelmemet is elkerülte volna, ha egy ízben Hefner-Alteneck nagy munkáját a Trachten, Kunstwerke und Geräthschaften III. kötetét forgatván, meg nem látom a kreglingeni templom Hohenlohe-czimereinek ábráit. A három, teljesen egyforma, hosszas négyszögű, csucsbamenő pajzs középsőjén ezüst egyszarvu fővel diszitett sisak, a két szélsőn pedig a sisakon levőhöz hasonló egyszarvu fők foglalnak helyet. A rajz és a leírás minden kétséget kizárólag mutatják, hogy ugy a sisak, mint a három egyszarvu fő plasztikus, bőrből készült, s a két fő valódi középkori sisakdisz. Ezeknek a sisakdiszeknek formája s állása anynyira hasonló a Henszlmann közölte rajz kecskefőjéhez, hogy megpillantásukkor rögtön eszembe ötlött: hátha a soproni halotti pajzsra is valódi, középkori sisakdisz van erősitve?

Ettől fogva nem volt nyugtom, mig a soproni sisakdiszt meg nem láttam. A legközelebbi alkalommal Sopronba utaztam, hol is első dolgom volt a benczések kis, de pompás gothikus architekturáju templomát meglátogatni. A templomba lépve, az első pillantás meggyőzött arról, hogy reményeim nem csaltak meg s a karzatra erősitett temetési pajzson egy valódi, plasztikus sisakdisz van.
A házfőnök, főtisztelendő Lóskay Fidél ur kitünő szivességgel, melyért ez uton is kifejezem hálás köszönetemet, megengedte ugy a pajzs mint a sisakdisz levételét s igy alkalmam nyilt ezen páratlan emlék pontos megvizsgálására és lerajzolására.

* * *

A heraldika legkiválóbb ismerői megegyeznek abban, hogy a czimer, középkori értelemben véve, egy alaptól, kerettől független jelvény, nem pedig jelvénynyel ellátott pajzs, mint azt a régibb iskola hivei vallották. Megerősitik ezt az elvet első sorban az emlékek, nevezetesen a pecsétek, melyeken a pecsét mezejére helyezett czimerek megelőzik a pajzsra tett czimereket, nemkülönben az irók is, köztük a legrégibb heraldikus Bartolus de Saxoferrato, kik mindig a pajzson, sisakon, vérten, zászlón stb. levő czimerről beszélnek.
Kétségtelen azonban, hogy alig nehány évtizeddel a czimerek szokásbajötte után már mutatkoznak a czimerrel ellátott pajzsok is, s körülbelül a XII. század utolsó évtizede óta általánossá válik a pajzsczimerek használata. Pecséteken, könyvillusztrácziókon, sirköveken a lovagok rendszerint czimeres-pajzszsal ábrázoltatnak, a miből világos, hogy a pajzs a czimernek kedvelt, sőt majdnem kizárólagos helyéül tekintetik.
Ez a szokás két okra vezethető vissza. Egyik a czimer azon sajátságában rejlik, miszerint tulajdonosának eredetét, családi hovátartozandóságát vagy személyét megmutatja, mintegy hitelesiti, pótolva a középkorban szokatlan családnevet, mely sajátság miatt különösen ruhán és fegyveren ismertető jelül viselték. A XII–XIII. századi fegyverzeten pedig mondhatni az egyedüli hely, a hová a czimert alkalmazni lehetett, a pajzs volt. A másik ok a pajzsnak, különlegesen pedig a lovasság által használt csucsives (normann) pajzsnak, mint kizárólag lovagot megillető fegyverdarabnak, nemesi, lovagi jelvényül való használata.
Állitásunkat számos példa igazolja. Maga az, hogy czimert csak csucsos, lovassági pajzson találunk, de soha a nem nemesekből, jobbágyokból, szolgákból álló gyalogseregek kerek pajzsain, mutatja, hogy a lovas pajzsnak valamely symbolikus jelentése volt. A pajzs ezen karakterizáló voltából folyik, hogy még aránylag késői időből is van emlék, a melyen a nemes, nem hadi öltözetben, de pajzszsal, még pedig czimertelen pajzszsal ábrázoltatik. A számos ilyen fajtáju pecsétképről nem is szólva, csak azon pompás siremléket hozzuk fel, a mely a pegaui Lőrincz-templomban az 1124-ben elhunyt Groitschi Vilmos gróf emlékére állittatott._{1 Gerlach und Bösch. Todtenschilder und Grabsteine (Bécs, 1896.) 13. tábla.}
* A XIII. századból származó sirkövön a gróf teljes nagyságban látható. Feje fedetlen, testén drágaköves, majd bokáig érő köntös, vállán palást, pánczélnak az egész alakon semmi nyoma; bal kezében tartja a csiszolt kövekkel és ékes verettel czifrázott de czimertelen hadipajzsot, jobbjában pedig a zászlót. Ez utóbbi hübéruri, a pajzs pedig lovagi rangjának jelölésére szolgál. Nem hagyhatjuk megemlitetlenül azon érdekes pecsétet sem, a melyet Demay közöl, (Inventaire des Sceaux de la Flandre. Paris, 1873. Nro. 962.) s mely állitásunk mellett a legerősebb bizonyiték. A pecsét Mainsendeé, Gommegniesi Gobert nejéé volt. Kerek, mezejére egy veretes, de czimertelen pajzs van téve, e fölött pedig az urnő lóháton ülő alakja látható.
A pajzs ezen rangjelző voltára mutatnak a legrégibb városi és polgári pecsétek is, melyeken a czimer mindig a pecsétmezőre van helyezve.
Idővel azonban kezdték a nem-nemesek is használni a lovagi pajzsot czimerük alapjául. Részben, mert ők is lovassági szolgálatot teljesitvén (például mint valamely város őrserege) tényleg viselték a lovas-pajzsot, részben, mivel mind több-több, a lovagi jelvények viselésére jogosult nemes telepedett le a városokban s mintegy bevitte oly módon a polgárság közé azok használatát. A XIV. század elején már egész közönségessé válnak a pajzsczimeres polgári pecsétek és sírkövek. Ujabb megkülönböztető jelről kellett tehát gondoskodni s ilyenül legalkalmasabb volt a sisak, még pedig ennek azon fajtája, melyet kizárólag a nemesek viseltek: a fazéksisak.
A fazék- vagy, mint sokan nevezik, a csöbörsisak egy vékony pléhből készült s csak az arczrészen megerősitett fejfedő, melyet a lánczszövetü csuklyára, vagy a később e helyett használt vassüvegre boritottak. Czélja, hogy az arczot a lándzsadöfés ellen megvédje, s csak azóta van divatban, mióta a lándzsatörés szokásba jött. Ez pedig a XIII. század elején történt s összefügg a tornáknak ugyanezen korba eső végleges kifejlődésével. Még a bayeuxi szőnyegen könnyü, hajitó-lándzsákat látunk, a hadban később is ilyeneket hordtak, de legtöbbnyire csak kardot. A hitelesség tekintetében minden XIV. századi kéziratot felülmuló Codex Balduineus csataképein kizárólag karddal harczolnak a lovagok. A hónalj alá szoritott lándzsának különben is csak az első rohamnál lehetett volna hasznát venni; a mint a csapatok összegabalyodtak, a lándzsát el kellett dobni. Valószinünek tartjuk tehát, hogy a speciálisan tornákon divott lándzsatöréshez való fazéksisak is különösen torna-fegyver.
Mint torna-fegyver pedig kizárólag nemesek által viselhető, miért is eleinte csak második, később, a cimerpajzs közönségessé válása után, első helyet foglal el a lovasság jelvényei között. Ezt az első, kiváltságos helyet a tornasisak részben még azután is megtartja, midőn a pajzsczimerek ujra divatba jönnek, ugyszólván a legujabb időkig, mert minősége, állása és diszitésmódja szerint a nemesség rangfokozatainak jelzésére szolgál.
Az első fazéksisakok lovaspecséteken fordulnak elő, s teljesen disztelenek. Nemsokára azután feltünnek az ágakkal, tollakkal és szárnyakkal felczifrázottak, már ezen diszitésük által is elárulva, hogy nem hadi-, hanem tornasisakok.
Általában el van terjedve az a téves nézet, hogy a XIII–XIV. század lovagjai a csatába is felczimerezett sisakokkal indultak, elterjedt pedig ez a miniált kéziratok csataképeiről, a hol gyakorta látni ütközeteket oromdiszes sisaku lovagokkal. Pedig a czimeres sisak tornaviselet, s hadban, ütközetben csak elvétve használtatott. Természetesen sisakok oldalukra festett czimerekkel nem jönnek számba.
A czimernek a sisakon ütközetben csak kétféle czélja lehetett: vagy ismertető jelül, vagy diszül szolgált.
Ilyen ismertető jelre a közembernek nincs szüksége; fegyverzetéről bajtársai ugy is felismerik s nem vágják le ellenség gyanánt. Különben is már kétszáz küzdő lovag közt annyi lenne az egymástól csak aprólékosságokban különböző oroszlán-, sas-, szarv- és szárny-oromdisz, hogy erről valakit felismerni alig lehetne. A vezéreknek inkább illik és szükséges ilyesféle jelvényt vagy ismertetőjelt hordani, valószinü, hogy csakis ezek hordtak czimeres sisakot háboruban; de csakis háboruban, nem ütközetben, a hol ők is szivesen letették, mert a könnyen felismerhető vezér kétszerannyi veszélynek volt kitéve, mint más. Ott van rá a példa a Képes Krónikában. Károly Róbert «mutaverat armorum suorum insignia, quibus induerat Desev» a kit aztán agyon is vertek az oláhok a király képében. A szöveghez illő képen világosan látható a mint a czimeres sisaku Dezső elesik, a czimertelen (de felismerhetés kedvéért koronás) vassüvegü király pedig menekül. Tehát a király, a kinek az egész seregben egyedül volt czimeres sisakja, azt hű vitéze czimertelen vassüvegével cserélte el.
Komolyan, életre-halálra oromdiszes sisakban nem is lehetett volna. verekedni. Már a fazéksisak, rátéve a csak az arczot szabadon hagyó, láncz-nyakvédős vassüvegre, annyira kényelmetlen, oly igen akadályozza a hallást és látást, hogy el sem lehet képzelni, miként küzdhetett az ily módon megbénitott vitéz. Bizonyos, hogy a hadi sisakok sokkal kisebbek voltak a tornákon használtaknál, kevesen is viselték őket, de még igy is hajlandók vagyunk azt hinni, hogy az ütközet elején ki-ki sietett azt letenni. Hátha már most a sulyos és kényelmetlen sisakra ráerősitettek egy pár hatalmas ökörszarvat, lebegő sasszárnypárt, félméteres állati vagy emberi tagot, csörgős állványokat stb. stb.? képtelenség lett volna karddal, csákánynyal viaskodni; ha a lovag egy tisztességes csapást akart mérni, saját sisakdiszébe kellett fegyverének megakadni, s ha a sisakot ily módon félrebillentette a fején, vagy a kardját megfogta a sisakján diszelgő szarvasagancs, akkor el volt veszve, védtelenül állt ellenfelével szemben.
Állitásunk mellett szólnak a kódexek csataképei is. A már emlitett Balduineumban csak a vezéreknek van diszitetlen fazéksisakjuk, a többiek a vassüveg fölött vagy semmit sem, vagy széles karimáju vaskalapokat és csőrös arczvértü sisakokat viselnek. A Képes Krónikában csak a királyon látunk czimeres fazéksisakot. De ennek és más kéziratok képein látható czimeres sisakoknak ugyanolyan jelentősége van, mint a királyok koronáinak, melyet a középkor naiv ábrázolása szerint még az ágyban is viselnek. Mindkettő, korona és czimer arra szolgál, hogy az egyforma öltözetü alakok közül kiismerhetők legyenek azok, a kikről a szöveg névszerint is emlékezik.
A németek, igen helyesen, czimerszerünek (wappenmässig) nevezik azokat a pajzsokat és sisakokat, a melyekre a czimerek ráillenek s a melyek czimeresen használtattak. Mi a sisakokra nézve azt is kimondhatónak véljük, hogy csakis a tornákon viselt sisakok nevezhetők czimerszerüeknek, mert a czimeres sisak kizárólag tornákon szerepelt:
Lássuk mármost röviden a czimerszerü sisakok és a sisakdiszek fejlődését.
A legrégibb czimeres sisakok a lapos tetejü fazéksisakok; előrészük domboru, alkalmazkodik az arcz alakjához, középen s néha a szemnyilások körül erős érczpánttal vannak ellátva. A menynyire a pecsétek és képek mutatják (mert eredeti tudtomra nem maradt fenn), nem voltak nagyok s nem értek le a vállakig. Ezek a sisakok valójában nem egyebek, mint orrvédő helyett arczvérttel ellátott s meglapitott tetejü vassüvegek (bassinet). Heraldikai diszitésük rendszerint a szines csikokkal való befestésben állott; nem ritkán oldalukra volt a tulajdonos czimere festve, végre néha kiemelkedő diszszel vannak ellátva, mely diszek közt a fagalyak, szárnyak, tollak, czimeres zászlócskák és táblák (Schirmbretter) játszák a főszerepet. A XIII. század harminczas éveitől kezdve a sisak mind nehézkesebbé, formátlanabbá válik. A könnyü rostélyszerü, átlyuggatott és az arczhoz alkalmazkodó előrész helyett merev, élbe menő s vastag pléhből készült jön szokásba, a melyről könnyebben csuszhatik le a lándzsa vége. Az egész századon keresztül ez a forma marad meg, többféle változatban, de mindinkább nehezebbé, alaktalanabbá válva. A sisak már akkora, hogy nem a fejen, hanem a vállon nyugszik s a fő szabadon mozoghat benne. Még a század elején használt sisakdiszeken meglátni, hogy nagyobbára a sisak tetejére alkalmazott hüvelybe vannak tűrve s onnan bármikor levehetők, de később az enormis nagyságu szarvak s az egész sisakot körülfogó toll- és zászlóbokréták, csengős, szalagos alkotmányok szükségkép rá vannak erősitve a sisakra s igy az ilyen sisakok kizárólag tornán voltak használhatók.
A XIII. század vége felé már erősen szembetünik a torna- és hadisisak közti különbség. A harczjátékokon mindig a régi modoru fazéksisak szerepel, e hadban már csak ritkán és czimertelenül. Gyakori ellenben az arczvértes vassüveg és a vaskalapok több faja. Hefner-Alteneck és Meyerfels szerint a tornasisakok nem ritkán bőrből készültek s csak előrészük volt vaslemezből. Mennyiben van igazuk, adatok hiján megállapitani nem lehet, az általuk felhozott kreglingeni bőrsisak csak temetési jelvénynek látszik. Tény azonban, hogy a gyüjteményekben előforduló fazéksisakok közt alig akad olyan, a melyen a sisakdisz megerősitésére szolgáló nyilások, lyukak vagy pántok volnának láthatók. Én csak egy, a XIII. század végéről vagy a XIV. század elejéről való, ilyen sisakot ismerek, melyet Lincz környékén leltek egy patak medrében s a mely most is az ottani múzeumban őriztetik,_{1 Hefner-Alteneck. Trachten etc. 163. tábla.}
* ennek tetején a sisakdisz feltüzésére szolgáló pánt ma is meg van.
A XIII. század végéig használt sisakdiszeknek mindössze csak annyi közük van a czimertanhoz, hogy egyik-másik később a teljes czimerbe felvétetett, s valódi sisakczimerré vált. Heraldikus oromdiszekül csak azok tekinthetők, a melyek akár a régi czimeralakot vagy annak valamely részét, akár pedig egy ujonnan választott czimert plasztikusan ábrázolnak s a melyek a pajzson viselt czimerek minden jogi tulajdonságaival fel vannak ruházva.
Hogy miért kezdték a czimert a tornasisakon hordani, azt már fentebb megmutattuk. A sisak kiszoritja a közönségessé vált pajzsot. Egy ideig a pajzs, kivált pecséteken, alig szerepel; a tornákon a heroldok a sisakczimereket vizsgálják meg a helyesség szempontjából (Helmschau) s az uralkodók sisakczimereket adományoznak. Különösen észlelhető a sisakczimer ilyetén kizárolagossá válása a magyar heraldikában.
A sisakczimerek a régi czifraságokat mihamarább kiszoritják a használatból. A tollak és forgók helyett bőrből formált alakok jelennek meg a tarka szövettakarókkal is diszitett sisakokon. Tisztán csak technikai nehézségek okozták, hogy a czimeralaknak többnyire csak egyes darabját helyezik a sisakra; a középkori ember azonban az ilyen részt rendszerint az egész helyett vette s az «előtörő» vagy «kinövő» sisakdiszeknek egész alak felelt meg a pajzsczimerben.
A XIV. század végén a fazéksisak átalakul csőrsisakká (Stechhelm), a mely a XV. század második felében éri el teljes kifejlődését. A feltüzött oromdiszek ritkává válnak, a csőrsisakra a plasztikus czimer ugy van ráhelyezve, hogy az mintegy a sisak folytatásának látszik. A XV. században szokásba jövő kard- és buzogány- (helyesebben bunkó-) tornához a rendszerint bőr-ből készűlt rostélysisakokat használják. Ezek mindig oromdiszszel voltak ellátva, melyet vivás közben a lovagok leszelni vagy leütni igyekeztek.
A hovatovább álarczosjátékok rangjára süllyedő tornákon a XV. század dereka óta, a czimerek helyett fantasztikus sisakdiszeket kezdenek viselni. Bár a német czimerlevelek szokott kifejezése szerint a czimerek «zu Schimpf und zu Ernst» egyaránt használhatók, mégis sokak előtt visszatetsző lehetett a czimernek tréfás játékok czéljaira való felhasználása. Az ismert czimerek viselése különben sem felelt volna meg a «Mummerey» czéljainak.
A XVI. század első harmadával elmulik a sisakdiszek divatja s a czimer fontos részévé lett oromdiszes tornasisaknak ezentul már csak ábrázolásai használtatnak.
A sisakdiszek készitése a XIV–XV. században a festők munkakörébe tartozott. Ismerjük I. Lajos király udvari czimerkészitőjének nevét, a ki egyik oklevélben cimerariusnak, másikban pictornak neveztetik, s a ki sopronmegyei medvesi birtokos volt._{1 Magyar Történelmi Tár, IX. k. 118. és 120. ll.}
* A cimerarius kétségtelenül sisakdisz-készitőt jelent, a mint hogy Róbert Károly király czimeradományozó oklevelei világosan megmutatják, hogy a czimer szó még az ő idejében cristá-t jelentett.
A készitésmódról érdekes felvilágositással szolgál a XV. század elején élt Cennino Cennini da Colle di Valdelsa «Trattato della pittura» czimü müve._{2 Quellenschriften für Kunstgeschichte, I. kötet. (Bécs, 1888.)}
* Az erről szóló fejezetet forditásban ide iktatjuk.
«Tornákhoz és ünnepélyekhez való sisakdiszeket és sisakokat késziteni:
Ha netalán a tornákhoz avagy a felsőbbség által tartatni szokott ünnepségekhez való sisakdiszeket vagy sisakokat kell készitened, ugy először is fehér bőrre van szükséged, de a mely ne készült légyen mással, mint afonyával vagy gubicscsal. Feszitsd ezt ki s rajzold rá a sisakdiszt tetszésed szerint. Rajzolj ily móddal kettőt, varrd őket egymáshoz, de hagyj akkora darabot nyitva, hogy azon át az egészet homokkal tölthesd és egy pálczácskával elegyengethesd. (Itt kimaradt a magától értetődő utasitás, hogy a bőr megnedvesittessék.) Ha ezzel készen vagy, tedd ki több napon át a napra s ha jól megszáradt, szedd ki belőle a homokot s vond be a sisakdiszt a gipszszel való alapozáshoz használt enyvvel kétszer-háromszor. Azután végy durva, enyvvel egybeőrlött gipszet, gyurd egybe kóczczal, hogy körülbelül olyan legyen, mint valami tészta. Ezt a gipszet kezd felrakni s vele mintegy vázlatot késziteni, s emberi vagy állati formát, akár pedig egy madárét, ugy a mint kell, adva a sisakdisznek, lehetőleg a valódihoz hasonlóan. Ez megtörténvén, végy az enyvvel egybeőrlött durva gipszből, mely olyan legyen, hogy az ecsetből folyjon és vond azzal be háromszor vagy négyszer. Ha ez megszáradt, vakard és simítsd, mint a hogy a fatáblára való munkát készited. (T. i. a fára irt képek gipsz alapját.) Ugy a mint a képeknél mutattam, finom gipszszel alapozd a sisakdiszt is. Ha száraz, (ujra) simitsd és vakard meg. Hogyha üveg szemeket kell betenni, erősitsd meg őket a domborművekhez való gipszszel...» stb. A befestés ugyanolyan módon és eszközökkel történik, mint a képek festése.
Ezen készitésmód általánosan el volt terjedve. A fenmaradt nehány sisakdisz és a számos, azok módjára készült plasztikus halotti czimer nagyobbára igy van csinálva.
Az eredeti sisakdiszek igen pusztuló anyagból lévén készitve, kevés kivétellel megsemmisültek. Alig egynehány példány maradt korunkra, ezek is mind csak temetéseknél használt s tornákban soha sem forgott sisakczimerek. Ezekkel szemben a soproni, kétségtelenül látható lévén rajta a használat nyoma, mint egyedül ismert valódi sisakczimer, különös figyelemre méltó.
A nevezetesebb s az irodalomban ismert sisakdiszek a következők:
A XIV. század derekáról való, kétségtelenül hiteles fazéksisak, egy nem rá tartozó és nem hozzá illő, Boeheim által XV. századinak mondott sisakdiszszel ellátva; a bécsi udvari műtörténeti múzeumban. Eredetileg a seckaui templomban a Prankh család egyik tagjának halotticzimere fölött állott, miért is az irodalomban a Prankh-sisak néven ismeretes. Az oromdisz egy hosszukás teknőforma alapból kinövő szarvpár; a szarvak félkörösen fogazott tarajjal vannak ellátva. A szarvak aranyosak, a taréj ezüst. Az egész fából van, bőrrel s ezen felül vászonnal bevonva; a festés, illetve aranyozás kréta alapon történt._{1 Jahrbuch des heraldisch-genealogischen Vereins Adler. V. évf.}
* Nagyon valószinű, hogy az egész sisakdisz csak XVI. századi munka, mert a XV. században, a mikor még a fazéksisakok nem tartoztak a ritkaságok közé, nem illesztették volna azt olyan ügyetlen módon a sisakra, mint a hogyan van.
Három darab sisakdisz a kreglingeni templomban. Fentebb már emlékeztünk róluk. Hogy csak emlékül szolgálnak s legfeljebb csak valamely temetésnél, a koporsóra téve tehettek szolgálatot, azt a középső kétségen kívül igazolja. A bőrből készült s aránylag igen kicsiny egyszarvu fő ugyanis egy hasonlag bőrből való drótpántos, esetlen bőrsisakra van erősitve, a mely tornán soha sem szerepelhetett. A másik két sisakdisz az elsőhöz teljesen hasonló, de sisak már nincs alattuk, egyszerüen rá vannak egy-egy temetési pajzsra szegezve. Anyagukról és készitésmódjukról Hefner-Alteneck alig mond valamit. Leirásából mindössze annyi tünik ki, hogy a sisakdiszek bőrből vannak s igen összezsugorodtak. Ő korukat a XIV. század végére teszi, de ezen feltevést kizárja a sisak alakja, melynek a valódi fazéksisaktól merőben elütő formája, valamint az egésznek kinézése mutatja, hogy ezen minden körülmények közt nagyérdekü emlékek legalább egy századdal ujabbak.
Mint teljes biztonsággal ismert koru emlékek, igen becsesek az eredetileg a bécsi Szent-István templomban, jelenleg Bécs város múzeumában őrzött osztrák tartományi czimerpajzsok, hozzájuk való czimeres sisakokkal, számszerint husz darab._{1 Szines ábrákkal ellátott ismertetésük: Heraldisch-Genealogische Zeitschrift, III. k. (Bécs, 1873.)}
* Közülök öt IV. Albert osztrák főherczeg, a többi IV. Frigyes császár temetésén 1463., illetve 1493-ban használtatott diszitési czélokra. Az ujabb sisakok mind koronával s abból kiemelkedő czimerrel ellátott rostélysisakok, az 1463-ikiak pedig igen egyszerű készületü csőrsisakok tetejükből kinövő diszekkel. Valamennyi disznóbőrből készült, a mely valószinűleg a Cennini által leirt módon formáltatott ki. A sodrott beszegést, valamint a rostélyzatot vastag kender-kötél szolgáltatta. A sisakdiszek részben bőrből, részben fából vannak csinálva s a sisakokkal egyetemben gipszszel bevonva, melyre azután a heraldikus befestés alkalmaztatott. Egykoru feljegyzések tanusága szerint e sisakokat a temetéseken a koporsók előtt vitték.
Meyrick egy XIV. századi czimeres sisakról tesz említést,_{2 Critical exquiry into ancient armur.}
* a mely egy sir fölött volt a Prankh-sisak módjára elhelyezve s mely később a Tower-be került. A sisak maga eredeti, közönséges fazéksisak, a rajta lévő oromdisz legjobb esetben a XVI. század produktuma, ha ugyan nem modern hamisitvány.

XV. SZÁZADI MAGYAR SISAKDISZ A SOPRONI BENCZÉSEK TEMPLOMÁBAN.

Demmin, a kinek kritikátlansága és felületessége eléggé ismeretes, közöl «Die Kriegswaffen» stb. czimü munkájában a párisi Musče d’artillerie-ből két, kétségen kivül hamis, oromdiszszel ellátott fazéksisakot s egy ugyancsak hamis, XIII-ik századinak mondott czimeres vassüveget a madridi Armeria Real-ból. Ez utóbbinál még neki is kételyei vannak a hitelességet illetőleg.
Ennyi mindössze, a mit eredeti sisakdiszek felől az irodalomból össze tudtunk szedni. Az ismertek közt egyetlen egy sincs, a melyről kétségtelenül meg lehetne állapitani, hogy tornajátékon használatban volt, sőt a hitelesekről biztosan tudjuk, miszerint csak temetésnél szerepeltek s akkor sem valakinek a fejére huzott, hanem csupán használhatatlan, modern szóval élve cachirozott sisakon.
A Sopronban feltalált magyar sisakdisz tekinthető tehát az első ismert valódi, torna-sisakon viselt cimiére-nek, a mely tehát ezért megérdemli, hogy vele kissé bővebben foglalkozzunk.
Sisakdiszünk egy csinosan formált bakkecskefőt ábrázol. Vastag, durva bőrből készült, kétségen kivül a Cennini ajánlotta, fentebb ismertetett módon. A nyak hátsó részén borda fut végig, az összevarrás helyét mutatva. Az egész gipszes anyaggal van bevonva s ezen felül be van festve. A festés hátul még a régi, elől meg van ujitva, mely ujitás egykoru lehet az emlékpaizszsal, a melyre a kecskefő rá van szegezve. A fő különben fekete, vörös szarvakkal és szájjal, alól tenyérnyi széles sárga (elől aranynyal átfestett) szegélylyel, mely hátul, leffentyüszerüleg lévén ott a bőr meghosszabbitva, körülbelül mégegyszer olyan széles. Az egésznek a leffentyüvel együtt számitott magassága fél méter, a jobb szarv tövétől hegyéig 29 cm. Alsó nyilásának átmérőjét mai helyzetében megmérni lehetetlen. A széleken meglátszik a szögek helye, melyekkel egykor a kecskefő valamely sisakra volt erősitve._{1 A sisak minden bizonynyal a XV. században használt csőrsisak volt; fazéksisakra a kor miatt nem gondolhatunk, a rostélysisakok pedig bőrből készült és lapos tetejük miatt mindig egy szárból kiemelkedő diszszel voltak ellátva.}
* A nyak bal oldalán egy befoldott, vágás vagy lándzsadöfés szakitotta nyilás mutatja, hogy sisakdiszünk egykor tornákon használtatott.

Az idő különben eléggé megkimélte a romlékony emléket, bár a pajzsra való felszegezés következtében az egész kelleténél jobban meggörbült s a gipszburok az óságtól helyenként fölrepedezett.
A pajzs, a melyre az oromdisz durván rá van szegezve, 63 cm. magas és 57 cm. széles; alakja hosszas kör, anyaga vékony, a kiszáradás következtében homoruan hajló deszka, belül vörösesbarna, erős disznóbőrrel, kivül durva vászonnal bevonva. A vásznat vékony gipsz- vagy kréta-réteg fedi, mely a festés felvételére szolgált. A hátán bőrszijból készült fogó látható, oly módon felszegezve, a mint azt XVI–XVII. századi hadipajzsokon gyakran látni. A pajzs aranynyal keretelt fekete mezején egy teljes czimer látható: aranyszélü ezüst csucsives pajzsban hármas zöld halmon lépő, fekete nyaku, vörössel fegyverzett arany kecske. A jobbra dülő pajzson értelmetlenül festett rácsos elejü, jobbra fordult fazéksisak van, tetején fekete s aranynyal vágott kecskefővel, melynek nyaka hasonló mázu kis takaróba megy át. E czimer alatt egy másik, kisebb látható a XVI–XVII. százd modorában idomtalan alapra festve: aranyban, hármas zöld halmon álló kettős farku, fekete oroszlán, valamely szarvformáju tárgyat tartva. E czimer mellett G. L. betük és egy már teljesen lekopott felirás halvány nyomai.
A temetési pajzs a rászegezett sisakdiszszel együtt a benczés templom karzatának közepére, egy térdeplő férfialakot ábrázoló szobrocska alá van akasztva.
Az 57 cm. magas szobor, melyet Henszlmann annak idején elég gyarló rajzban közölt, homokkőből készült, közepes, művészinek nem, de ügyetlennek sem mondható munka. Fürtös haju, körszakállas s bajuszos, meztelen nyaku férfit ábrázol, kinek törzsét hosszu szük ujju, az alsó karokon kerek gombokkal ellátott, derékon kevéssel alul érő kabát fedi, melyet széles, elől négyszögletű csattal ellátott öv szorit be. Nadrágja szük trikó, lábain hosszucsőrü, szárnélküli czipők. Kabátjára kurta, bőrredőjü mantilla van vetve, melynek olasz divatu csuklyája egykor a köpenynél is hosszabb lehetett, ma azonban le van törve. A mantillát elől öt nagy gomb tartja össze. Az alak egy sziklához támaszkodik s kezeivel feje fölé félkörben gördülő mondatszalagot tart, melyen felirásnak semmi nyoma.
A csinos szobrocskát számos festék-réteg fedi. Eredetileg vörösre volt mázolva, ugy mint az egész templom. Ezen három vagy négy átfestés vehető észre. Mai szinei a XVII. századból valók, a mikor is az olasz ruhából magyart csináltak. A kabátot zöldre, a köpenyt fehérre mázolták; ez utóbbi piros és zöld szalaggal van beszegve. A nadrág ugyancsak zöld, lábaira pedig rövid száru sárga csizma van festve. A csuklya és a czipők hegye le levén törve, felületes szemlélő nem is ismeri fel a ruha olaszos szabását. Henszlmann a XV. század magyar viseletét vélte a szobrocskán felfedezni.

E szobor kétségkivül a templom egyik jóltevőjét, valószinüleg átépittetőjét ábrázolja s az alatta lógó sisakdisz egykor az ő tulajdona lehetett és az ő emlékére akasztották azt képe alá. Feltevésünkben megerősit a templom egyik pillérjén látható faragvány: repülő angyal, balkarjára füzött már kivehetetlen alaku és ábráju pajzszsal, jobbjával kecskefős sisakot (melynek eredeti formája már szintén meghatározhatatlan) tartva.
Ugy a szobor, mint a pilléren levő dombormű a XV. század végén készülhetett, a mikor a templom karzata épült s az egész templom átalakittatott. Van azonban a templomban egy jóval régibb, a templom épitése idejéből, a XIV. század elejéről való kőczimer, a mely eredetileg a torony kapuja fölé volt illesztve, de onnan Storno Ferencz által a torony «restaurálása» alkalmából levétetett s egy nevetséges módon nem az eredeti helyre, hanem a karzatra akasztott, XVI–XVII. századi pajzshoz hasonló czimerrel helyettesittetett._{1 Az eredeti most a benczés kolostor lomtárul használt XIII. századi kápolnájában, egy sarokba dobva hever.}* Még furcsább, hogy Henszlmann nem az eredeti, hanem a Storno-féle czimer rajzát közölte, miért is szükségesnek láttuk azt itt az eredetiről vett képben bemutatni.

A homokkőből készült, már igen rongált_{2 A törések jórészt frissek s a toronyból való levétel idejéből származnak.}
* czimer csucsives pajzson naturalisztikusan ábrázolt kecskét mutat. A pajzson aránylag kicsiny fazéksisak van, czimerül kecskefővel és ebből lefolyó rövid takaróval diszitve. Szemmel látható, hogy a templomban levő pajzs czimere ezen kőczimer rossz másolata.
A két czimer, t. i. a toronyra való és az egyik pilléren levő, a templom egész históriáját elmondja. A templom eredetileg a ferenczrendiek tulajdona volt, a kik a XIII. század derekán telepedtek meg Sopronban s kiknek első temploma a mostani mellett állott, róla bő leirást találhatni Henszlmann idézett művében káptalanház (!) czim alatt. Idővel ez szüknek bizonyulván, a XIV. század első harmadában a barátoknak valamely gazdag patronusuk akadt, a ki számukra a mostani templomot épittette. Ennek a pártfogónak a czimere volt a toronyba falazva. A patronátus innen kezdve ugyanezen család kezében maradt, mert a XV. század vége felé eszközlött átépitést is ez végezteti, a miről a pilléren levő czimer és az ekkor készült karzat szobrocskája tanuskodik. Hogy a család a XVI. század végén vagy a XVII. elején már kihalt, arra mutat a sisakdisz alatt levő czimerpajzs, melyen rajta van ugyan még a templomépitő család czimere, de alatta ott van a valószinüleg leányági utódé is, a ki ősei iránti kegyeletből helyeztette a pajzsot az ősök által emelt templomba.
Henszlmann meghatározta a család nevét is, de nézetét hitelesnek egyátalán nem tartjuk. Ő ugyanis egy Rómer Flóristól kapott XV. századi festmény alapján a czimert a Szent-Gróti családénak tartotta. E «festmény» pedig nem más, mint a Grünenberg Konrád czimeres könyvének LVI. lapja, (a mit azonban Henszlmann nem tudott), melyen a következő három czimer látható: fehér és kékkel hasitott pajzson váltakozó szinü, jobbra néző egyfejü sas. Sisakdisz a sas kinövőleg. Fehér és vörössel hasitott pajzson váltakozó szinű egyfejü sas; sisakdisz pirossal és fehérrel koczkázott hegyes, felhajtott szélü süveg, tetején piros-fehér strucztollakkal. Az első felett: Herczog von der Linden in Vngern góth felirás, (ez a lindvai Bánffiak czimere akar lenni), a másodiknál: Der Herczog von Limppeich in vngern. A harmadik czimer: fekete mezőben ezüst szarvu koronás arany kecskebak, sisakdisz ugyanaz előtörőleg. Felirata : Herzog Zangerol vs der Furffig. Ebből a Zangerol-bólkisütötte Henszlmann, hogy az Szent-Grót-ot jelent. Ő azonban nem ismerte a Grünenberg-féle czimer szineit s nem tudta azt, a mi pedig az oklevelekből kitünik, hogy a zalamegyei Szent-Gróti család még a XV. század vége előtt kihalt. Különben is igen merész kombináczió volna azt hinni, hogy egy Zala vármegyében birtokos család Sopronban épittessen templomot s legyen annak több mint másfélszáz éven át patronusa. Egy Girolt vagy Gerolt nevü község volt Sopron megyében is, róla nevezte is magát egy vagyonos nemes család a XIV. században, ez azonban számitásba nem is jöhet.
A Fürffig nem más, mint Fürth vagy Pfyrth grófság s igazolja, miszerint Grünenbergnek egyátalán nem volt szándéka ott valamely magyar család czimerét ábrázolni.
Minden fáradozásom daczára sem voltam képes a soproni czimerek és a sisakdisz tulajdonosát meghatározni. A Sopron környékén székelt nemes családok közül a nevezetesebbek, a melynek ilyen templom épitésére elég vagyonnal rendelkeztek, jobbára az Ost, Csák, Ráthold, Győr, Gutkeled és Héder nemzetségéből származtak, czimereiket ismerjük, de azok a szóban forgótól merőben különböznek. Van ugyan egy vasmegyei család, a melynek Sopronmegyében is voltak birtokai s a mely kékben fekete bakkecskét viselt, de erre ép ugy nem lehet gondolni, mint akár a hasonló czimerrel élő Berzevicziekre.
Vizsgálódásaink eredményét tehát a következőkben foglaljuk egybe:
A soproni benczések templomában egy a XV. század végéről származó eredeti és használatban volt sisakdisz őriztetik, melynek tulajdonosa, bár szobra és kőbe vésett teljes czimere is fenmaradt, ismeretlen. Remélhető azonban, hogy a czimer gazdájának nevét valamely most még lappangó pecsétből sikerülni fog meghatározni.
VARJÚ ELEMÉR.

A DOLHAI ÉS PETROVAI PETROVAYAK TÖRTÉNETE 1450-TŐL NAPJAINKIG.
(Második közlemény, hét czímerrajzzal.)

III. László 1672 szeptember 8-ikán született Szent-Mártonban, épen a zenebonakor, megkereszteltetett Ungvártt. Keresztatyja Putnoky Ferencz volt, keresztanyja pedig Nádasdy Julia. Iskoláit Kassán a jezsuitáknál végezte, a kiktől 1693 szeptember 15-ikén ájtatosságát és jó erkölcseit dicsérő szép bizonyitványt kapott._{1 Eredeti okiratok.}
* Ezután anyai nagyatyjának, báró Nyáry Zsigmondnak unokatestvére, herczeg Esterházy Pál nádorispán és Pest-Pilis-Solt megyék főispánja maga mellé vette, s egyike volt azoknak, a kiket a nádorispán 1700-ban a máramarosmegyei jobbágytelkek összeirására kiküldött, a mely alkalommal a nagyatyja Petrovay György által elzálogositott bedői birtokra 100 magyar forintnyi auctiót vett fel._{2 U. az.}
* 1701- és 1702-ben Bécsben járt a «neoaquistica commissio»-nál Hevesmegye megbizásából és mint a báró Nyáry örökösök meghatalmazottja,_{3 U. az.}
* sőt már 1697-ben is fáradozott ebben az ügyben Rakovszky Menyhérttel együtt._{4 U. az.}
* Előbb Gyöngyösön lakott, utóbb 1702-ben házat és majort épittetvén Karácsondon, oda tette át lakását, de a honnan 1703-ban, mint császárpártinak, Budára kellett menekülnie a felkelők elől. Ekkor már Pest-Pilis és Solt megyék alispánja volt s hevesmegyei birtokait Rákóczy Ferencz fejedelem 1704-ben testvéröcscseinek, Petrovay Ferencznek és Jánosnak adományozta. 1707-ben arra kérte levélben öcscsét Ferenczet, hogy a Pest-Pilismegyében szerzett birtokairól, az akkor elpusztitva lévő egész Tétényről és Apostag egy negyed részéről kérjen a fejedelemtől a maga nevére adománylevelet, nehogy ezen birtokok idegen kezekbe kerüljenek. 1701 június 6-ikán nőül vette Felső-Vattai Wattay János ismeretlen keresztnevü 16 éves leányát,_{1 Leszármazása következő:}

_{Felső-Vattai Wattay idb. Pál (Budai Bornemisza Bolgár Anna); János 1701–20 (1. Doroghffy Mária 2. ......); ifju Pál (Jánoky Mária); István 1701–20 (Garamszeghi Géczy Anna 1716); 1-től N. sz. 1685 † 1702 (Petrovay László); Anna 1723 (Okolicsányi Mátyás 1723); 2-tól N.}

* de a ki már 1702-ben épen házasságuk évfordulóján elhalálozott Gyöngyösön s ott temettetett el nagy fénynyel 1702 június 13-ikán. 1703-ban ismét házasságra lépett Király-Daróczi Daróczy Istvánnak, tolnamegyei alispánnak, tatai vicekapitánynak és paksi harminczadosnak Sokoray István néhai vitéz tatai kapitány ismeretlen nevü leányátólszületett leányával, a 14 éves Klára Juliánnával, a ki az akkori viszonyokhoz mérten igen jó nevelésben részesült a pozsonyi apáczáknál s a ki németül is jól beszélt és irt is. Petrovay László megmaradt a császári párton élte fogytáig; mint Pest-Pilismegye alispánja halt el Budán 1707-ben, s ott temettetett el május 17-én a Mátyás-templomban a Szent-István király oltára alatti sirboltban._{1 A budavári Nagy-Boldogasszony-templom anyakönyvéből.}
* Sirkövét nem lehetett megtalálni, sőt azon helyet sem tudták 1889-ben megmutatni, a hol Szent-István király oltára állott. A templom ujitásakor összeszedték a sirboltban talált csontokat s együvé hantolták el a temetőben. Első neje gyermektelenül halt el, a másodiktól azonban egy leánya és három fia maradt: Juliánna, Orczi Orczy Sándorné, valószinüleg Gyönyösön vagy Karácsondon született 1703-ban; II. Pál (Miklós), született Budán, megkereszteltetett 1704 deczember 7-ikén, keresztapja volt Söter Ferencz, Pest-Pilis és Solt megyék volt alispánja, keresztanyja neve olvashatatlan;_{2 U. onnan.}
* II. József (István), született Budán, megkereszteltetett 1706 január 21-ikén, keresztatyja gróf Koháry István tábornok, keresztanyja pedig Pironini báró Kuschlan Julia volt,_{3 U. onnan.}
* és IV. László (utószülött), született Budán, megkereszteltetett 1707 szeptember 30-ikán, keresztatyja báró Pfefferhoven Ferdinánd, keresztanyja pedig báró Kuschlán Rozina volt._{4 U. onnan.}
* Az özvegy, Daróczy Klára Juliánna,_{5 Leszármazását ezen tábla mutatja:}

_{Király-Daróczi Daróczy Zsigmond 1663 (Pákosi Paksy Anna 1663); István † 1709-ben Budán (Sokoray ...); Klára-Juliánna sz. 1689–1726 (1. Petrovay László 2. Landskron Sándor 1714 3. Báró Schlemitz Gottlob 1717); Katalin 1700–1743 (Báró Száraz György 1726–1731)}

*előbb Landskron Sándor kapitányhoz (1714), ennek halála után pedig báró Schleinitz Gottlobhoz (1717) ment nőül, élt még 1726-ban is.
II. József (István) és IV. László kis korukban haltak el.
II. Pál (Miklós) 1726-ban tiltakozott a váczi káptalan előtt Száraz György ellen (a ki 1731-ben báróságot kapott) Tétény falu elfoglalása miatt._{1 Váczi káptalan, Contradic. C. Anni 1726. pag. 459.}
* Élt még 1729-ben is, de utóbb gyermektelenül halt el.
VII. János (V. János és báró Nyáry Zsuzsanna fia) 1685 június 6-ikán született,_{2 Atyjának sajátkezü feljegyzése.}
* a grammatikát az ungvári jezsuita kollegiumban tanulta, 1702-ben bátyja László mellett volt joggyakorlaton, 1707-ben jelen volt a felkelők sajókörömi táborában._{3 Onnan keltezett eredeti levele.}
* Ugyanazon évben adományt kapott Rákóczy Ferencz fejedelemtől bátyjával Ferenczczel együtt testvárbátyjuk, a császárpárti Petrovay László hevesmegyei birtokaira._{4 Eredeti.}
* 1705-ben nőül vette öreg Bottyán János és Závody Erzsébet leányát Máriát. Meghalt 1708 július 8-ikán Gyöngyösön s ott temettetett el fényesen a barátok templomában, temetése 244 forint 83 denárba került._{5 Eredeti.}
* Gyermekei nem maradtak. Özvegye utóbb Almásy Ferenczhez ment nőül.
III. Ferencz (V. János és báró Nyáry Zsuzsánna fia) 1678 július 24-ikén 9 óra tájban született. Keresztatyja báró Perényi János volt, keresztanyja pedig báró Barkóczy Istvánné Dessewffy Klára._{6 Atyjának sajátkezü feljegyzése.}
* 1694- és 1695-ben az ungvári jezsuita kollegiumban tanulta a rhetorikát, hol mint az «alma sodalitas Beatć Marić Virginis ab Angelo» tagja oly erkölcsös és ájtatos életet folytatott, hogy a sodalitas vicerektorának választatott meg, miről 1696-ban igen magasztaló bizonyitványt kapott. 1697-ben jelen volt mostoha nagybátyja (édes anyjának mostoha öcscse) gróf Zichy Péter szabolcsi főispán kiséretében, midőn az leánynézőbe Homonnára utazott gróf Homonnay Zsigmondékhoz._{7 Eredeti levele.}
* A felkeléskor, miután Ungvár is meghódolt, a fejedelemhez csatlakozott; tábori felszerelése 600 forintba került._{8 Eredeti.}
*
1706 április 23-ikán már ezredesnek (vicekapitány) irta magát, a midőn Nagy-Szombat táján táborozott, de már ekkor betegeskedni kezdett,_{1 Eredeti levele.}
* 1708 deczember 28-ikán megvizsgálván hadait, azokat téli szállásra Szabolcs vármegyében helyezte el._{2 U. az.}* Meghalt aszkórban 1709-ben Ungvártt, s ott temettetett el deczember 4-ikén; ugyanakkor tömegesen haltak el Ungvártt pestisben, de egyedül csak őt temették el nagy pompával, temetése 180 forint 48 polturába került – a többi halottak egyházi szertartás nélkül közös sirokba földeltettek e1._{3 Az ungvári r. kath. plébánia-templom anyakönyvéből.}
* Nejétől, Árvay Máriától,_{4 Leszármazása következő:}

_{Árvay N, Kis-Azarban, Zemplénben; Mária 1702–1715 (Petrovay Ferencz 1702); N.; István magvaszakadt; N.; Zsófia 1771-ben özvegy (Tomsics Miklós)}

*kit 1702-ben vett nőül, s ki mint özvegy 1715-ben még élt, három gyermeke született : IV. Ferencz, született Ungvártt 1703 október 9-ikén, meghalt másnap,_{5 Az ungvári r. kath. plebánia anyakönyvéből.}
* Klára, született 1704 szeptemberben, meghalt Ungvártt 1705 október 2-ikán_{6 U. ott.}
* és I. Antal._{7 Eredeti aláirása.}*
I. Antal valószinüleg Császlóczon született 1706-ban vagy 1707-ben. Iskoláit bizonyosan Ungvártt kezdette meg. 1726-ban Pesten volt joggyakorlaton a királyi táblánál. Járt az olasz egyetemeken is, s onnét két kitünő hegedüt hozott magával, melyek egyikét fia József, azakkori hires ungvári czigánynak és magyar zeneszerzőnek, Tyutyunak ajándékozta, a kinek utódainál teljesen elpusztult, a másik hegedüt 13 év előtt adta el Petrovay Ákos egy ismeretlennek, kitől 1886-ban Bodó Károly borsod-balatoni római katholikus lelkész birtokába került. Petrovay Antal maga is hegedüs lévén, annyira kedvelte a zenét, hogy élte fogytáig mindenhová elkisértette magát veres egyenruhába öltöztetett czigánybandájával. 1730-ban Ungmegye aljegyzője, 1733-ban hadi pénztárnoka és főjegyzője, 1740-ben főpénztárnoka, 1741-ben főjegyzője és egyik országgyülési követe volt. 1742-ben másodalispánná, 1747-től pedig haláláig, 1766-ig első alispánná választatott mindenkor egyhangulag, mint ezt Ungvármegye jegyzőkönyvei tanusitják. Árván maradván 3 éves korában, édes anyja Árvay Mária és nagynénjének férje, a később bárói rangra emelt Orczy István gyámsága és gondnoksága alatt nevelkedett. Nagykoruságra jutván, igyekezett még a nagyszülei által elzálogositott részjószágokat kiváltani, 1730-ban a litkei Pap Ferencz nevü jobbágyot, 1734-ben az eszenyi Gonda Mihály-féle és a bezdédi Nagy Mihály-féle telkeket, 1735-ben egy pinczerészt a szerednyei hegyen, 1736-ban az eszenyi Orosz János-féle pusztatelket, 1737-ben az ágtelki Tóth Gábor-féle telket, 1752-ben egy andrasóczi és egy szerednyei puszta-telket, 1756-ban a bezdédi Kemecsei Ferencz-féle telket, 1761-ben a kisvárdai paputczában lévő telket és 1765-ben az egyik eszenyi pusztát váltotta ki a zálogból.
Birtokait szerzeménynyel is gyarapitotta. 1731-ben megszerezte a szerednyei Soltis nevü szőllőt, 1733-ban egy rétet váltott magához Alsó-Baranyán Szeghi Kis Gáspártól, 1734-ben zálogba vette Petrovay Julianna bezdédi Pap nevü jobbágyát, de a ki akkor távol volt Debreczenben a szücsmesterséget tanulni. 1734 Tabódy Gábortól, Katától és Sándortól egy udvarházat, egy jobbágyot három fiával és egy pusztát Darmán, 1736-ban Ferenczy Antaltól ennek Bezdéden lévő Pásztori nevü pusztáját és Császlóczon Homoky Andrástól a Kiskomoki nevü rétet, 1737-ben szintén Császlóczon Fodor Imrétől két darab szántóföldet a szigetben, 1738-ban Pap Mihálytól Szerednyén a Cságh nevü szőllőt, 1745-ben Kis Ferencztől Bezdéden két darab szántóföldet és 1746-ban ugyancsak Bezdéden Csobay Istvántól három darab szántóföldet szerzett meg zálogba. Kényelmesebb használhatás végett cserébe adta 1734-ben a császlóczi udvarháza szomszédságában fekvő Vékony Pál nevü pusztáért Muraniczi báróHorváth Ádámnak a Perényi, máskép Nagy Ferencz nevü pusztáját, 1748-ban pedig az ungvári hegyen fekvő szőllejét cserélte el Makó Jánossal, annak Felső-Domonyán a Sárkány hegyen levő szőllejeért. Birtokai jövedelmét jobbágyok telepitésével emelte. 1743-ban Morkászky Lukács, 1754-ben Pahodics Ferencz, 1757-ben Dosztovszki János, 1758-ban Korodnicsák Iván, 1759-ben Majoros Mihály és Veletik Fedor, 1760-ban Balics Iván és Jahás András, 1761-ben pedig Markuszin, máskép Popovics Iván, Jaczko Mihály, ifjabb Iván és Péter adták magukat örökös jobbágyul.
Vallásosságát bizonyitja azon pápai levél, melyet 1762-ben szerzett volt._{1 A levél szövege a következő : Beatissime Pater,... (e helyre kellett volna a kérvényező nevét irni.) Romć prćsens et brevi discessurus humillime supplicat Sanctitati Vestrć gratia Indulgentić Plenarić in articulo mortis pro se, suis Consanquineis ac Affinibus in Primo Gradu necnon duodecim Personis infra nominatis Sacramentaliter Confessis ac Sacra Communione refíectis; et si non potuerint saltem vere contriti Nomen Jesu ore, aut corde devote invocaverint; quam Deus etc. (Itt ki van hagyva a 12 személy nevének egy-egy sor.) Sanctissimus benigne annuit die 18. Mensis Decembris. Anno 1762. (Az aláirás vizfolt miatt eltörlődött s ezért olvashatatlan.)
A szöveget diszes ábrák veszik körül. Legfelül Szent Péter és Szent Pál képei között a kendő Krisztus arczképével, e felett a Szentlélek galamb alakja, jobboldalt (heraldice) felül Szent-Péter temploma «S. Pietro» felirással, alatta a pápa arczképe «Clemens XIII. Rezzonicus Pontifex Maximus» körirattal, ez alatt a laterani egyház «S. Gio Laterano» aláirással. Baloldalról felül Szent-Pál temploma «S. Paolo» felirattal, alatta egy imádság-jelenet «Ad acione del Pontifice assiso sopra l’Altare Maggiore di S. Pietro» aláirással, ez alatt Mária temploma «S. Maria Maggiore» aláirással. Alól ünnepélyes menetben a pápát trónuson hordozzák körül, aláirása következő: «Ordine col quale si transporta il Papa sopra la Sedia Pontificia dalla Capella Sestina alla Basilica di S. Pietro.» Ez alatt papirba nyomott pecsét, mely papi kalappal födött czimerpajzsot mutat, a pajzs alakja magas fán ülő sas, melyet két oroszlán ostromolni látszik.
Félreértés következménye, hogy a 12 idegen személy neve helyett a következők lettek beirva időnként: (Idegen ismeretlen kézirással:) I. Vice Comes Antonius Petroway, II. Eva, Consors ejus, III. Antonius Petroway, IV. Josephus Petroway, V. Franciscus Orosz (Petrovay József irásával): VI. Joachimus Orosz, VII. Veronica Eördögh. (Petrovay Farkas irásával:) VIII. Volfgangus Petrovay. (Petrovay László irásával:) IX. Stephanus Petrovay, X. Ladislaus Petrovay. (Petrovay János irásával:) XI. Joannes Evang. de Petrovay, XII. Álmos de Petrovay.}
* Meghalt 1766-ban. Nejét, a hires szépségü s még nem egészen 13 éves Sztankovics Évát, a ki 1719 októberben született, 1732szeptember 27-én vezette oltárhoz Ungvárott, násznagyok Csató Imre másodalispán és Keresztes László megyei főjegyző voltak._{1 Az ungvári róm. kath. plébánia anyakönyvéből.}
* Sztankovics Éva leszármazását a következő tábla mutatja.

Domonkos György 1668; Kállói Erzsébet; Venkóczy Dániel; Korothnoky Zsófia; Sztankovics Ádám 1673; Domonkos Erzsébet 1687; Venkóczy János 1689–1696; Sztankovics Márton 1709–1722; Venkóczy Juliánna; Sztankovics Éva † 1778 (Petrovay Antal † 1766)

A nemességet Sztankovics Ádám szerezte 1673-ban, fia Márton 1709 július 31-ikén vette nőül Ungvártt Venkóczy Júliannát,_{2 U. onnan.}
* 1710-ben gyalogsági hadnagy volt, 1722-ben pedig az ungvári uradalom provizora. Domonkos György 1668-ben Rákóczy vencsellői gondviselője, 1678-ban pedig tokaji udvarbiró volt. Egyetlen leánya Erzsébet 1687 január 1-én még hajadon, utóbb Venkóczi Jánoshoz ment nőül.
Venkóczy Dánielnek Korothnoki Zsófiától született két fia, ifjabb Dániel és János 1689-ben osztoztak meg. János 1696-ban ungvári harminczados volt. Egyik leányát Erzsébetet Pap Mihály vette nőül, a másik, Juliánna, mint már elmondottuk, 1709-ben Sztankovics Mártonhoz ment férjhez.
Ezen Domonkos család eddig kiadatlan czimerét Domonkos Erzsébet pecsétjéről és a Venkóczyak czimerének a Siebmacher’s Wappenbuchban közlöttől eltérő változatát hű rajzban mutatjuk be.

1767-ben kiváltotta a kincstár Sztankovics Évától, már mint özvegytől, 4200 forinton az ungvári uradalomban birt ingatlanokat, de még ugyanazon évben visszaadta neki 1000 forintért Ungvártt a Hid-utczában lévő kőházat az alatta lévő bolttal és pinczével. 1768-ban megvette báró Orczy Lőrincztől azon öt eszenyi jobbágyot, kiket Orczy az édesanyja után örökölt volt. Meghalt Császlóczon 1778 márczius 7-ikén. Több kis korukban elhalt gyermekeinek még neveiket sem ismerjük. Csak egy leánya és két fia nevekedett fel: II. Antal, III. József és Éva.
Éva születési évét nem tudjuk megmondani, 1758-ban már neje volt Csicseri Orosz Gábor fiának Ferencznek s 1762előtt halt el himlőben. Örökségül Darmán, Ketergényben, Szlatinkán, Iglinczen és Bezdéden kapott jószágokat, de ezek egyetlen fiának, Orosz Joachimnak halála után, kinek nejétől, Borovszky Klárától gyermekei nem maradtak, vissza kerültek a család birtokába.
II. Antal (Ferencz) 1748 május 9-ikén született Ungvártt,_{1 Az ungvári róm. kath. plébánia anyakönyvéből.}
* 1763-ban a poesist, 1764-ben pedig a rhetorikát végezte az ungvári jezsuiták collegiumában. 1775-ben Bezdéden lakott Szabolcsmegyében. Élt még 1793-ban is, utóbb nőtlenül halt el, de hogy mikor, azt nem tudjuk. Vallásos buzgalmát tanusitja egy «ének az oltári szentségről», mely az ő kezeirásával maradt meg a családi levéltárban._{Talán saját szerzeménye ezen ének, azért egész terjedelmében közöljük:}

_{Imádlak oh szent ostya,
Kiben test s vérét osztja
Bús lelkemnek
Mennyei irgalmasság,
Véghetetlen nagy jóság
Én szivemnek.}

_{Azt hogyan érdemlettem,
Hogy erre méltó lettem
Bűnös lélek!
Annyit vétettem
Halálra feszitettem
Azért élek.}

_{A szent testével táplál,
Ki bére örök halál
Mily kegyesség!
Szent vérével harmatoz
Igy szelidit magához
Ez Istenség.}

_{Csodálják az angyalok,
Kilenez mennyei karok
E szentséget.
Ezeknél méltó lettem
A ki annyit vétettem s vér ellen.}

_{Üdvözlégy örök Manna,
Ennél ki többet adna
Nincs mód benne.
Sem teljes szent háromság
Égi mindenhatóság
Nem tehetne.}

_{Jőj hozzám égi kenyér,
Oh ártatlan drága vér,
Szánd lelkemet.
Bár hajlékom nem méltó
Elég tőlled csak egy szó,
Vedd szívemet.}

_{Soha többé nem vétek.
Ez égi ital s étek
Lesz paizsom.
Fogadom laborúlván
Sűrű könnyeim hullván
Lesz oltárom.
Azért édes Istenem,
Légy mindenkor én bennem
Én Krisztusom.
Buzgón ütöm mellyemet
Porrá töröm szivemet
Légy Jézusom. Amen.}*
III. József született Ungvártt 1750. november 22-ikén._{1 Az ungvári róm. kath. plebánia anyakönyvéből.}
* Keresztatyja báró Leppel Henrik, keresztanyja pedig Berzeviczy Borbála volt. 1763 és 1764-ben Ungvártt, 1766-ban pedig Kassán tanult a jezsuiták kollegiumában. 1773 és 1774-ben Ungmegye aljegyzője, 1776-tól 1790-ig pedig főszolgabirája volt, ekkor a rendszer miatt leköszönvén, többé megyei tisztséget nem vállalt. 1802-től 1805-ig megyéje egyik országgyülési követe volt. 1809-ben kiküldetett Berzeviczy Ambrussal az önkéntesek megvizsgálására. 1814-ben felkérte báró Fischer István egri érsek, Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyék örökös főispánja, hogy október 22-ikén jelenjen meg az Egerben tartandó megyegyülésen és vállalja el az első alispáni jelöltséget, de távol lakása s egyéb körülményei miatt ezen ajánlatot nem fogadta el.
Az ősei által elzálogositott birtokok közül 1777-ben Császlóczon a Pirocsák Iván és Nagy Mihály-féle telkeket, 1781-ben az ágtelki Tóth István nevü pusztát, 1786-ban egy kisvárdai telket, 1787-ben ugyanott a Pap-utczában levő telket, 1789-ben egy szerednyei telket és házat, 1791-ben egy pátrohai telket, 1799-ben pedig Eszenyben egy fél pusztát váltott vissza. 1781-ben egy Vári János nevü jobbágyot utódaival együtt, 1786-ban pedig két jobbágytelket vett Császlóczon báró Bémer Antaltól. 1793-ban zálogba vette Csicseri Orosz Joachimtól annak darmai, 1795-ben pedig eszenyi telkét. Ezeken kivül Császlóczon 29 darab irtás földet és 3 darab irtás rétet, Kis-Dobronyban egy kertet a Latorcza partján, Nagy-Szlatinán 3 irtás földet, Iglinczen egy egész telket, Ignéczen 49 irtás földet, 2 telket és 3 házat a hozzá való földekkel együtt, Szlatinkán 7 irtás földet, Kis-Gejöczön 3 irtás földet és egy rétet, Andrasóczon szintén egy rétet és egy irtás földet, Dubrókán 19 irtás földet, egy rétet és egy egész jobbágytelket, egy szilvás és ojtványos kertet vett meg, sőt Hlubokán és Putka-Helmeczen is szerzett irtás földeket. 1779-ben kezdette meg báróOrczy Lőrincz ellen, a szülei által elzálogositott, Heves-Külső-Szolnok, Nógrád, Gömör és Kis-Hont megyékben fekvő birtokai iránt a zálogváltási pert, mely 11 évig tartott el s 5000 ezüst forint költségbe került. A birtokok a következő helységekben feküdtek: Gyöngyös, Pásztó, Domoszló, Sár, Vámos-Györk, Tarna-Eörs, Tar, Heves, Átány, Pély, Kőtelek, Szent-Iván, Nagy-Körü, Fegyvernek, Déva-Ványa, Sirok, Kőkut, Nagy-Berek, Alsó- és Felső-Rozsnok Heves és Külső-Szolnok megyékben, Buda-Lehota, Gergelyfalva, Polichna, Sztrászka, Kokova és Hacsava, Nógrád, Gömör és Kis-Hont megyékben.
Császlóczon a szépatyja által épitett lakóházat lebontatván, ujabbat emeltetett, mely ma is fennáll. Nagy-Gejöczön 3 pár kőre járó vizi malmot, Hluboskán is egy vizimalmot, Császlóczon szeszégetőt és hizlalót, Szlatinkán fürdőt, Császlóczon pedig templomot és alatta családi sirboltot épittetett.
1815-ben megcserélte Nyujtódi Farkas Károlytól annak Tót-Nána és Szajla hevesmegyei faluk egy-egy nyolczad részéből álló birtokát, adván érette Szabolcsmegyében a rozsályi pusztában való részét, Kis-Várdán 6 egész telket és Szerednyén a Kis hegyen lévő Lesko nevü szöllőt, megtoldva 4000 forinttal váltó pénzben. Végre megvette a császlóczi és gejöczi kamarai birtokokat. A szatmári káptalannál 250 forint alapitványt tett, melynek kamataiért atyja, anyja és testvérbátyja lelke űdvéért 4–4 kis mise, a saját és felesége lelkéért pedig 2 énekes és 10 kis mise mondandó évenként. Végrendeletét 1826 február 10-ikén irta meg, melyhez 1831 február 12-ikén pótlást csatolt. Meghalt 1832 november 11-ikén Császlóczon, s ott temettetett el az általa épittetett családi sirboltban. Nejét, Lászlófalvi és Mikeföldi Eördögh Veronikát, a ki 1754-ben született, 1773 július 31-ikén vette nőül._{1 A kisvárdai róm. kath. plébánia anyakönyvéből. Eördögh Veronika leszármazása következő:}

_{Barilovich Miklós; Zsófia (Anarcsi Tegzes Simon); Tegzes Ferencz (Somogyi Klára); Tegzes Borbála (Erdőtelki Szentmarjay Imre); Szentmarjay Ferencz (Gacsály Dorottya); Szentmarjay Ferencz (Baloghy Klára); Szentmarjay István (Péchujfalusi Péchy Éva); Wittkay Mihály; Szentmarjay Erzsébet; Eördögh Imre; Wittkay Zsuzsánna; Eördögh Veronika (Petrovay József)}

_{Eördögh Imre 1728 augusztus 22-ikén született s 1753 szeptember 23-ikán vette nőül Wittkay Zsuzsannát.}
* Ez ki szintén Császlóczon halt meg 1831 április hó 30-ikán s szintén a családi sirboltban tétetett örök nyugalomra. Három fiuk és három leányuk maradt: I. Farkas, V. István, V. László, Mária, Borbála és Zsuzsánna.
(Anna)-Mária született 1783 május 29-ikén, keresztatyja nagybátyja Petrovay Antal, keresztanyja pedig Eördögh Zsuzsanna volt. Örökségbe a bezdédi birtokot kapta. 1808 márczius 27-ikén férjhez ment Buthkai és Viczmándi Viczmándy Istvánhoz, meghalt 1836 február havában. Utódait ezen táblázat mutatja:

Viczmándy István (Petrovay Mária); Agoston † 1851 febr. 15-én Orehován nőtlen; Vilhelmina megöletett 1865-ben Orehován (Bánóczi és Vehőczi Végess Andor † 1870); Gyula szül. 1845 (Tisza-Ujhelyi Ujhelyi Gizella szül. 1856); Gusztáv † nőtlenül 1881 decz. 17-én; Gizella szül. 1885.

Borbála-(Mária) született 1786 deczember hó 8-ikán. Keresztatyja Sárossy József, keresztanyja Buday Magdolna volt. Örökségébe a szajlai, hevesi, átányi, pélyi, siroki, felső-rozsnoki, kőkúti, nagy-bereki, gergelyfalvi, polichnai, budalehotai, sztráskai, tiszolczi, kokovai és hacsavai birtokok jutottak. 1836-ban férjhez ment Óvári és Szent-Miklósi báró Pongrácz Miklós nyugalmazott huszárkapitányhoz, a ki 1840 április havában halt el Ungvártt. Maga Borbála gyermektelenül halt el utóbb.
Zsuzsánna-(Terézia-Johanna) 1793 június hó 28-ikán született. Keresztatyja Bölcsei Buday István, keresztanyja pedig Jászay Klára volt. 1817 szeptember 28-ikán férjhez ment Csicseri Orosz Imréhez, az esketési szertartást báró Bémer László, a későbbi nagyváradi püspök végezte. Osztályrésze volt a pappi, köbléri és lehóczy birtok, Kis-Várdában és Fényes-Litkében egy-egy telek, a lehóczi pincze és Szerednyén a «Kmosko» és az «uj szőllő». Meghalt 1831 október 10-ikén. Utódai ezen táblázaton láthatók:

Csicseri Orosz Imre (1. Petrovay Zsuzsánna † 1831 2. Vajai Vay Magdolna † 1833 3. Csicseri Ormós Klára); 1-től Mária sz. 1820 † 1889 ápr. 22. (Lászlófalvi Eördögh Zsigmond sz. 1820.); Lajos-(Lőrincz-Leo) sz. 1822 aug. 9-én nősült 1853 márcz. 28-án † 1891 nov. 16-án (Szányi Szányi Hermina, sz. 1837 ápril 13-án); Zsófia-(Erzsébet-Vilma-Veronika) sz. 1824 febr. 13-án (Dobóczky Ignácz sz. 1814 † 1892-ben); István (Enok-Farkas-Hugó) sz. 1826 május 5-én † 1886-ban (Roskoványi Roskoványi Natália sz.1837 † 1888); Ágoston-(Ádám-Albert) sz. 1830 jan. 9. † 1872-ben (Borosjenői Szabó Terézia sz.1828-ban); Tamás-(Albert-Benjamin) sz. 1831 † 1832; 2-tól Dénes-(Ádám-Imre) sz. 1833 † 1833; Zsuzsánna sz. 1848 (Fehér István sz. 1840); Mária sz. 1854 (Kala Tamás sz. 1840); Ignácz sz. 1857 cs. és kir. kamarás (László Gabriella sz. 1870); Malvina sz. 1860 (Nagy Kállói Dr. Kállay Rudolf sz. 1853-ban); Gyula sz. 1854 (Kaáli Nagy Katalin); Béla sz. 1855 (Ujfalusi Ujfalussy Hermina); Zoltán sz. 1856 (Münczér Ilona); Árpád sz.1859; Eliz sz. 1873 (Bakos István); Malvin sz. 1882; Zsigmond sz.1884; Márta szül. 1886; Tamás szül. 1889; Ida szül. 1893; Tibor sz. 1881; László sz. 1882 † 1884; Iván sz. 1887; Rudolf sz. 1889; Helén sz.1894; Margit sz. 1880; Ilona sz.1882; Lenke sz. 1893; Margit sz. 1895; Béla sz. 1882; Olivia sz. 1883; Malvin sz. 1886; Árpád sz.1896; Elemér sz. 1855 jan. 9. (Tátray Ida sz. 1843); Olga sz.1857 febr. 28. férjhez ment 1880 márcz. 29. (Dolhai és Petrovai Petrovay Gyula); Zoltán sz. 1869 aug. 19. (Gedeoni Gedeon Anna sz. 1877); Irén sz. 1884; Erzse sz. 1886; Andor sz. 1887; Ilona sz. 1889; Ilona sz. 1876; Lajos sz. 1881; Elemér sz. 1883; Károly sz. 1895 Hermina sz. 1897; Ákos sz. 1881; Kálmán sz. 1882; Olga sz.1884; György sz. 1888; Gyula sz. 1892; Mária sz.1895; Bella sz. 1859 (Kis-Dobronyi Isaák István sz. 1855); Anna sz. 1861 (Istvánffy István lovag sz. 1858); László sz. 1863; István sz. 1865 (Demeter Róza sz.1872; Ágoston sz.1868 (Réthei és Kis-Udvardi Molnár Vilma sz.1868); Ernő sz. 1871; Béla sz. 1873; István sz.1896; Natália sz.1889; Ilona sz. 1893.

I. Farkas-(József) született Császlóczon 1784-ben. Iskoláit Kassán kezdette meg, a jogi tanulmányokat is elvégezte, azután a magyar királyi testőrségbe lépett, onnan a Lichtenstein-huszárokhoz ment át s ott szolgált nyolcz évig mint főhadnagy. 1809-ben első kapitánynak neveztetett ki az ungmegyei önkéntes lovas században, s azt igen rövid idő alatt harczképessé tette. Az egyenruha kék csákóból, kék ingből fekete nyakkendővel, buzavirágszinü nadrágból, sarkantyus csizmából és fehér köpenyből állott. A században egy másodkapitány (Ajtay Imre), egy főhadnagy (Csicsery László), két alhadnagy (Horváth Gáspár, Predanóczy István), egy trombitás, két őrmester, 15 káplár és 137 közlegény volt. Utóbb rangja megtartásával kilépett a hadseregből, de 1829-ben rangját is letette. 1836 november 1-én saját négyes fogatán külföldi utra indult, bejárta Hollandiát, Belgiumot és Párisban is hosszasan tartózkodott. Öröksége Domoszló egy nyolczadrészéből és a felső-nánai, vámos-györki, sári, tari és pásztói birtokokból állott, melyeket 1838-ban zálogba adott 32 évre özvegy Sturmánnénak 60,000 ezüst forintért. Meghalt Domoszlón 1861 április 4-ikén este 9 órakor, s ugyanott temettetett el április 6-ikán. Első neje, kit 1825-ben vett nőül Bécsben, báró Lahrbusch Friderika volt, gróf Gaisruk Ágoston mostoha leánya; ezen házasság, melyből gyermekei nem születtek, csakhamar felbomlott, de a törvényes válás csak 1848-ban mondatott ki, miután mind a ketten a helvét hitvallásra tértek át. Második nejével, a Braunauban született Häufler Rózával 1848 deczember 26-ikán kelt egybe Gyöngyösön a helvét hitvallás szertartása szerint. Második nejétől egy fia és három leánya maradt.
Szerena-(Blanka-Róza-Paulina-Hermina) született Pesten 1839 augusztus 1-én, Vitális Mórhoz ment férjhez.
Gabriella-(Zsófia-Éva-Veritász)született Domoszlón 1842 márczius 18-ikán, 1865 november 21-ikén Kis-magyari báró Kempelen Gyulával lépett házasságra.
(József-Ferencz)-Jusztus-(Vérusz) született Domoszlón 1845 április 15-ikén, jelenleg a magyar földhitelintézet hivatalnoka Budapesten.
(Józefa)-Feliczitász-(Amanda) született Domoszlón 1847 augusztus 15-ikén, dr. Rajner Gézához ment nőül.
V. István született Császlóczon 1788 szeptember 24-ikén. Keresztatyja Tahy József, keresztanyja Buday Magdolna volt. 1817-ben Ungmegye főszolgabirónak választotta, 1828-tól 1831-ig megyei főjegyző volt, 1831-ben alispánná választatott. 1830 és 1832-ben megyéjének egyik országgyülési követe volt. Utóbb kassai kamarai tanácsosnak neveztetett ki, 1837-ben már királyi tanácsos s 1838-ban kassai kamarai adminisztrátor volt. Osztályrészül kapta a császlóczi, nagy-gejöczi, darmai, ketergényi, szlatinkai, hlubokai, eszenyi, ágteleki, ignéczi birtokokat, Köbléren egy jobbágytelket, a szerednyei birtokot a pinczével és három szőllővel, a Molnárka, Öreg és Siskáné nevüekkel. Meghalt Császlóczon 1853 január 20-ikán. 1819 október 26-ikán vette nőül Vinnai és Dráveczi Dráveczky Eszter-(Eleonorát),a ki 1797 május 21-ikén született Vinnán és 1866 szeptember 7-ikén halt meg Császlóczon s ott temettetett el férje mellé a családi sirboltba. Hat gyermekük született: I. Lökös, I. Ákos, Malvina, II. Lökös, I. Bogdán és II. Bogdán.
I. Lökös-(Énok-József-Gyula) született Császlóczon 1820 julius 27-ikén, meghalt ugyanott 1830 február 24-ikén reggel 7 1/2 órakor.
I. Ákos-(Farkas-László) született Császlóczon 1823 február 15-ikén reggel 2 órakor, keresztatyja a nagyatyja Petrovay József volt, keresztanyja pedig anyai nagyanyja, báró Hellenbach Johanna, Dráveczky Józsefné. 1848–1849-ben honvédőrnagy volt Bem alatt Erdélyben, 1861-ben Ungmegye alispánjává választatott, utóbb volt országgyülési képviselő is. 1877-től 1884-ig kataszteri kerületi felügyelő volt Budán, 1885-ben pénzügyi titkár czimet kapott, 1887-ben nyugalmaztatván, császlóczi birtokára vonult; ott halt el 1893 márczius 31-ikén s a családi sirboltban temettetett el. Nejét, Turiki Thuránszky Máriát, a ki 1834-ban született s jelenleg mint gyermektelen özvegy él Császlóczon, 1854 április hó 30-ikán vette nőül. Leszármazását az alábbi táblázat mutatja:

Széki Széky György 1719; Lenkei Lenkey Anna; Széky Zsuzsánna; Felső Vályi Vincze Zsigmond; Vincze Mária; Pankotai Józsa Gábor; Turiki Thuránszky István; Bölcsei Buday Magdolna; Kazinczy István; Józsa Mária; Thuránszky Kálmán † 1875 esküvő 1832 Kazinczy; Kazinczy Mária † 1834; Thuránszky Mária (Petrovay Ákos)

Kazinczy István Zemplénmegye alispánja, Thuránszky István Ungmegye főjegyzője, Thuránszky Kálmán pedig Ungmegye főszolgabirája, alispánja és árvaszéki elnöke volt.

Vinnai és Dráveczi Dráveczky Gáspár; Ráhói és Szuhai Jánoky Mária Magdolna; Paczolai báró Hellenbach György; Divék-Ujfalusi Ujfalussy Polixena; Dráveczky József; Báró Hellenbach Johanna; Dráveczky Eszter-Eleonora (Petrovay István).

(Geyza)-Malvina-(Verona-János) született Császlóczon 1825 márczius 24-ikén délután 3 1/2 órakor. Férjhez ment Eördöghfalvi Csuha Sándor cs. kir. sorhajóhadnagyhoz; a porosz veres sas és több rendjelek tulajdonosához, a ki 1831 október 27-ikén született St. Pöltenben s 1884 deczember 21-ikén halt meg Császlóczon. Leszármazása és leányai ezen táblázaton láthatók:

Eördöghfalvi Csuha Tamás; Irányi Fekete Magdolna; Ritter Károly Fridrik † 1809; D’Ellevaux de Linon Magdolna; Csuha Antal tábornok; Ritter Dominika; Csuha Sándor (Petrovay Malvina); Sarolta férjhez ment 1886 június 16 (Czibur Vilmos mérnök); Malvina

II. Lökös-(Vincze-József) született Császlóczon 1830 augusztus 31-ikén reggeli 5 órakor, keresztatyja Czvik Vincze huszárőrnagy, keresztanyja pedig Dráveczky Amália Szirmai Sándorné volt, 1848/49-ben honvédhadnagy volt, 1861-ben pedig Ungmegye főszolgabirának választotta. Meghalt 1875 április 12-ikén Nagy-Gejöczön, eltemettetett április 14-ikén Császlóczon a családi sirboltban. Nejétől, Vinnai és Draveczi Dráveczky Matildtól,_{1 Dráveczky Matild négy ősét ezen tábla mutatja:}

_{Vinnai és Dráveczi Dráveczky József; Paczolai báró Hellenbach Johanna; Gencsi és Érmihályfalvi Gencsy Sámuel; Tolcsvai Bonis Borbála; Dráveczky Mihály; Gencsy Terézia; Dráveczky Mathild (Petrovay Lökös)}

*kit 1861-ben vett nőül, három gyermeke született: VI. István, Eszter és I. Béla.
VI. István, született 1863 november 3-ikán, meghalt másnap.
I. Béla, született 1883 márczius 1-én, meghalt még aznap.
Eszter, született 1865 november 19-ikén, 1885 augusztus 29-ikén férjhez ment Kölcsei Kende Zsigmondhoz._{2 Kende Zsigmond négy ősét szintén bemutatjuk:}

_{Kölcsei Kende Mihály; Nagy Juliánna; Csicseri Orosz János; Vajai Vay Borbála; Kende István; Orosz Anna; Kende Zsigmond született 1855-ben (Petrovay Eszter); Zsolt sz. 1886; Csaba sz. 1890.}

*
II. Bogdán-(József-Farkas-Bálint) született Császlóczon 1835 deczember 11-ikén reggeli 9 órakor. 1861-ben Ungmegye tiszteletbeli főjegyzője volt. 1867-ben magyar királyi bányagrófsági titkárnak neveztetett ki s mint ilyen halt meg 1873 deczember 5-ikén Budán s ott is temettetett el deczember 7-ikén.
V. László-(Imre-János) született 1791 deczember 21-ikén Császlóczon, keresztatyja Sárosy József kis-ráthi plébános, keresztanyja pedig Bölcsei Buday Charitász volt. Iskoláit Ungvártt, Egerben és Pesten végezte. 1813-ban ügyvédi oklevelet kapott. 1819–1822-ig Hevesmegye tiszteletbeli alügyésze volt, azontul nem vállalt megyei tisztséget, de mint táblabiró a törvénykezésekben élénk részt vett. Osztályrészül Nagy-Körü egy nyolczadrészét kapta a tarna-örsi, szent-iványi, fegyverneki és déva-ványai birtokokkal együtt. Meghalt Nagy-Körüben 1866 augusztus 5-ikén s ugyanott temettetett el. Nejét, Ehrenbergi báró Cannal Johanna-(Eleonora-Erzsébet)_{1 A Cannal-család az ausztriai főherczegségben római szent birodalmi nemesi, lovagi, bárói és grófi vonalakon virágzott, melynek azonban bárói és grófi ága már kihalt, eredetét az ősrégi velenczei Cannale di Ferro patriczius családból vette, melynek első ismert törzse Doimo de Canale 1070 táján élt. Ennek egyik utóda Thechmiro Surcito de Canale 1114-ben mint raguzai nemes fordul elő (Árpádk. uj okmt., VI. k. 78. l.). Ennek unokája lehetett Marco da Canale, a ki 1163-ban aláirta Velenczének Veglia szigetéről szóló s Frangepán Bertalan és Guidó részére kiadott adománylevelét. (U. ott, XI. k. 40. l.). Valószinüleg fiai voltak Pedro és Angelo, akik 1187-ben a magyar király ellen folytatott háboru költségeire 250 velenczei libra segélyt ajánlottak meg. (U. ott, VI. k. 170. l.) Andrea de Canali 1225-ben tagja volt a velenczei tanácsnak, (U. ott, XI. k. 187: 1.) Marino de Canali pedig 1227-ben volt tagja a negyvenes tanácsnak. (U. ott, XI. k. 204. l.) Bartholomeo da Canal aláirta 1232-ben a Frangepánok oklevelét, melylyel a végliai grófág kormányzatát szabályozták. (U. ott, XI. k. 248. l.) Joanne de Canale egyike volt azon velenczei követeknek, a kik 1247-ben Zárától a hűségesküt átvették. (U. ott, XI. k. 358. l.) Jacobo de Canali egyike azon velenczei nemeseknek, a kik 1260-ban Vegliára vonatkozólag a Frangepánokkal egyességet kötöttek volt. (U. ott, XI. k. 488. l.) Guido de Canale 1313-ban «procurator de St. Marco» czimet viselt. Roger de Canalys törvény- és hittudor 1388-ban VI. Orbán pápa magyarországi adószedője volt. (Fejér, Codex Dipl. X/I. k. 437. l.) Nicolao de Canalle 1463-ban velenczei követ volt XI. Lajos franczia királyhoz, (Századok, 1897. évf. 357 l.) 1469-ben pedig, mint velenczei tengernagy, épen láttávolban állott hajóhadával, midőn a törökök Negropontét ostromolták és el is foglalták s bárha még a szél és a habok is kedveztek volna neki, még sem támadta meg a törököket, féltvén egyetlen fia Péter életét, a ki vele volt a hajón, ezért aztán számüzetett s ugy halt el idegenben. Hieronimo Cannale 1513-ban helyre hozta mint velenczei tengernagy a Negroponténál elkövetett mulasztást, fényes győzelmet aratván Alexandriai Mór török tengernagy felett, azonban ezen győzelmet rosszkor vívta ki, mert ép akkor nem akarta a signoria II. Szolimán szultánt magára haragitani s kicsibe mult, hogy Hieronimot tisztjétől meg nem fosztották. Fia Antonio szintén tengernagy volt. Augustino Cannale isősei nyomdokába lépett s oly erélylyel üldözte az uszkókokat, hogy bizonyosan teljesen kiirtja, ha idő előtt, 1612-ben meg nem halt volna. A XVII. század elején Marco Antonio Cannale Zárakormányzója, Zacharia Cannale 1727-ben pedig Velenczének elébb génuai, utóbb francziaországi követe volt. (Morery földrajzi, genealogiai, történeti művének 1740-ik évi franczia kiadása, C betü, 500 l. – edler, Universal-Lexicon, HaII és Lipcse 1733. – Sagredo, Ottomanische Pforte, II k. 57. l. – Morosini, Hist. Venet., IV. k. 18. l. – A. de la Houssaye, Hist. du gouvern. de Venise, 463., 524., 537. ll. – Histoire des Uscoques, 60., 147., 171. ll. – Leupold, Allg. Adels-Archiv der österr. Monarchie, I. Theil, II. Band 167–176. ll.)
Ezen ősrégi család utódai ma is élnek Olaszországban. Az ausztriai ágat Gabriel de Cannal alapitotta, a ki 1600 táján költözött be Karinthiába. Fiai Bernát, István és András III. Ferdinánd császár által 1640-ben von Cannal néven, javitott czimerrel, a római szent birodalmi nemesek sorába emeltette István 1654-ben halt meg Villachban, egyik fia Bertalan Malburgethben telepedett meg s 1672-ben Leopold császár által von und zu Cannal auf Ehrenberg czimmel és bővitett czimerrel római szent birodalmi lovagi rangra emeltetett, s a «comes palatinus» méltósággal díszittetett fel. Nejétől, von Kaltenprunn Mára Reginától született fia: János-Bertalan, a kinek nejétől, báró Locatelli Margit-Erzsébettől csak egy fia maradt: János-Menyhért, a ki 1697 július 10-ikén született és 1765 márcziusban halt el. Neje von Prevenhüber Mária-Francziska volt, kitől egyik fia Xav. Ferencz-József 1732 április 5-ikén született Gráczban. Ennek neje von Stolz Terézia-Jozefa volt (született Neustadtban 1734 április 7-ikén, Stolz György-Sebestyén a Sale melletti Neustadt főpolgármestere és Siebenbeutel N. leánya, kitől egyik fia János-Péter Csehországban Landskronban született 1762 deczember hó 1-én, a ki 1807-ben cs. kir. asztalnoknak neveztetett ki, 1809-ben pedig Ferencz császár által javitott s diszitett czimerrel az ausztriai tartományok bárói sorába emeltetett. Nejétől, von Schobeln Ludovika-Karolinától született leánya Johanna-Eleonora-Erzsébet Petrovay Lászlóné 1810-ben született, két testvérbátyja nőtlenül halván el, a Cannal család bárói ága megszakadt.
Schobeln Ludovika-Karolina leszármazását ezen tábla mutatja:}

_{Schobel Simon 1678 (Schankebank N.); Filstich Mihály, brassai városbiró 1696; Seuler, von Seulen N. brassai városbiró; Closius István brassai tanácsos (Tartler N.); József; N; N; József-Traugott, brassai főbiró; Anna-Katarina † 1770 előtt; János-József-Traugott, ezredes; Márta Regina; Ludovika Karolina (Báró Cannal János-Péter)}

_{A Schobel, utóbb Edle von Schobeln nevü család, melynek egyik ága Schobel von Schobelnhausen czimet is viselt, egyike azon számos erdélyi szász családoknak, melyek a nemzeti fejedelmek által érdemeik jutalmául nemességre emeltettek. Lakóhelye Brassó szabad kerület és királyi város volt. Első, a kiről tudomásunk van, Schobel Simon, udvari kanczelláriai jegyző, Apaffy Mihály fejedelemtől Fogarason, 1678 február 8-ikán kelt czimeres nemeslevelet kapott, mely kihirdettetett október 24-ikén az országgyülésen. Az ekkor nyert czimert, mint eddig kiadatlant ezennel bemutatjuk. Simonnak Schankebank Márk ismeretlen keresztnevü leányától született fia József, Filstich Mihály brassai főbiró szintén ismeretlen nevü unokáját vette nőül, kitől fiaJózsef-Traugott 1770-ben, mint brassai főbiró Mária Teréziától nemessége megerösitését nyerte de Schobeln (Edler von Schobeln) előnévvel és bővitett czimerrel, mely a Siebmacher's Wappenbuch 405. tábláján helyesen van közölve s csak annyiban tér el az eredetitől, hogy a pajzs 1. és 3. osztályában levő czimer-állatok az eredetiben befelé fordulva vannak ábrázolva, s hogy a szarvas lábai alatt zöld talaj látható. Nevezett József-Traugott iskoláit otthon kezdette meg és külföldi akadémiákon végezte be, honnét hazatérve 1741-ben városi titkár, majd városi jegyző lett, az 1756 és 1757-ben dühöngő ragályos járvány alatt pedig mint tanácsos oly hasznos szolgálatokat tett, hogy főbirónak választatott. 1780 deczember 3-ikán II. József császár által az Olasz Ferencz elhalálozásával megüresedett erdélyi alpohárnokmesteri méltóságra emeltetett. Nejétől, Seuler von Seulen Anna-Kataritától született egyik fia János-József-Traugott 1770-ben magyar királyi testőr volt, innét a hadseregbe lépvén, utóbb a báró Lattermann gyalogezred ezredese lett. 1774 augusztus 3-ikán nőül vette Closius István brassai városi tanácsos leányát Márta-Reginát, (a 45. számu gyalogezred anyakönyve Bécsben), kitől egyetlen leánya Ludovika-Karolina 1778-ban született január 10-ikén, s 1796-ban Ehrenbergi báró Cannal János-Péterhez ment nőül.}

_{A Schankebank család, melyből Schobel Simon neje származott, szintén az erdélyi szászok közül való, eddig még nem közlött czimerét itt bemutatjuk. Közülök Márk brassói városbiró adományba kapta fiu-, s ennek kihaltával leányágra is Rákóczy Zsigmond fejedelemtől 1607 április 17-ikén azon királyhalmi és szunyogszeghi udvarházakat tartozékaikkal és a vladeni részbirtokkal együtt, melyeket néhai Szunyogszeghi Nagy Tamástól annak fejváltságába 1500 forintért már ugy is zálogban birt volt. Márknak két fia maradt: Bertalan és György. Ezek egyikének fia volt Jakab, ennek András, ennek Sámuel, ennek pedig Jakab, a ki 1771-ben Rákóczy Zsigmond ezen adománylevelének másolatát a fejérházi káptalantól kivette.}

_{A Filstich családból, rnelyből Schobel József neje származott, Mihály brassói főbiró, fia István és ennek fiai János és Mihály kapták a czimeres nemeslevelet 1696 május 4-ikén Lepold császártól, az akkor adományozott czimert itt bemutatjuk.}

_{A Seuler családból, melyből Schobeln József-Traugott házasodott, Scheuler Lukács és neje Albrich Kata, fiaik Lukács és János-Traugott, valamint Lukács elhalt testvérének Bertalannak fia Bertalan szerezték a czimeres nemeslevelet a «Seuleni» (von Seulen) előnév használhatása mellett VI. Károly császártól 1716 április 20-ikán. A czimert ide rajzoljuk. Lukács iskoláit a külföldi akadémiákon végezte s ott ugy a jogi, mint az orvosi tudományokból tudori oklevelet nyert. Haza térve, elébb néptribun, utóbb biró lett, testvére Bertalan pedig kisebb hivatalok betöltése után főbiróvá választatott.}

* – a ki 1810 február 21-ikén született Bécsben és 1885 július 30-ikán halt el Nagy-Körüben – 1825 január 12-ikén vezette oltárhoz Bécsben a Szent István-templomban. Tiz gyermekük született: IX. János, Ludovika, másik Ludovika, III. Zsigmond, I. Gábor, II. Lőrincz, II. Ádám, Tamás, VII. György és VIII. György.
Ezek közül Ludovika-(Eleonora)született 1827 május 29-ikén, meghalt még ugyanazon évben augusztus 7-ikén, Ludovika-(VVilhelmina) született 1829 január 13-ikán, meghalt 1831 július 27-ikén, III. Zsigmond-(József) született 1830 szeptember 23-ikán, meghalt ugyanazon év deczember 13-ikán, I. Gábor született 1832 július 7-ikén, meghalt Pesten 1857 deczember 21-ikén, eltemettetett Nagy-Körüben deczember 24-ikén, II. Lőrincz született s meghalt 1833 november 25-ikén, Tamás született 1837 április 2-ikán, meghalt ugyanazon év szeptember 1-én, VII. György született 1841 október 30-ikán, meghalt negyednapra.
IX. János-(Imre-Lajos) született 1826 május hó 6-ikán Fegyverneken, megkereszteltetett Tisza-Beőn május 7-ikén. 1848 június 10-ikén beállott a II. önkéntes zászlóaljba (még akkor nem nevezték honvédnek), közlegénynek. A zászlóalj a ráczok ellen küldetvén, részt vett július hó 19-ikén a földvári, szeptember 21-ikén a szent-tamási, 1849 február 24-ikén pedig a futaki ütközetekben, valamint Nugent tábornok, a ráczok és Jellasich bán ellen 13 csatározásban. 1849 márczius 28-ikán tizedesnek neveztetett ki őrmesteri ranggal, április 8-ikán pedig hadnagy lett a 33. számu Gyulay nevet viselő ezred III. zászlóaljában. 1849 szeptember 7-ikén feladatván Pétervárad, betegsége miatt, mint hadi szolgálatra alkalmatlan, haza bocsájtatott, de már 1850 február 4-ikén besoroztatott a császári hadseregbe, s csak 500 ezüst forint lefizetése után szabadult meg 1850 deczember 17-ikén. 1861-ben Hevesmegye rendszerinti esküdtté választotta. 1858 január 18-ikán nőül vette Müller Fridát. Jelenleg Pozsonyban lakik. Egy fia és négy leánya született: Álmos, Etelka-(Jolán), Jolán, Zenga és másik Zenga. Ezek közül Etelka született 1859 márczius 5-ikén, meghalt mint hajadon 1880 május 7-ikén Bazinban. Álmos született Fegyverneken 1861 május 10-ikén; elvégezvén a bécs-ujhelyi cs. kir. katonai akadémiában tanulmányait, 1882 augusztus 18-ikán hadnagygyá neveztetett ki, 1894 május 1-én pedig százados lett a 48. gyalogezredben. Jolán született 1862 október 2-ikán Fegyverneken, 1883 május 14-ikén férjhez ment Bánóczi és Vehőczi Végess Sándorhoz, de kitől 1887 május 11-ikén törvényesen elválván, 1888 junius 9-ikén egybekelt Novothny Alajossal, a ki 1889 február 13-ikán meghalván, 1892 deczember 19-ikén harmadszor is házasságra lépett Barancsi Józsa Viktor honvédfőhadnagygyal, Józsa János nyugalmazott huszárőrnagy és Lipchey József leánya Mária fiával (született Welsben 1859 deczember 29-ikén) a kinek czimerét ide rajzoljuk.

Zenga született 1865 szeptember 5-ikén, meghalt 1866 február 3-ikán.
A másik Zenga pedig 1871 október 19-ikén született és 1874 július 30-ikán halt el.
II. Ádám 1835 január 21-ikén született. 1845-ben a váczi katonanevelő-intézetbe lépett, 1850 márczius 30-ikán beállott mint hadapród a 16. gyalogezredbe, 1854 június 21-ikén hadnagy, 1859 február 18-ikán pedig főhadnagy lett, mely állásáról azonban 1860 május 1-én lemondott. 1863 január 21-ikén nőül vette Muraniczi báró Horváth Idát,_{1 Báró Horváth Ida leszármazását ezen táblázat mutatja:}

_{Muraniczi Báró Horváth Imre (Báró Sennyey Róza); Párdányi Gróf Buttler Gábor (Gróf Buttler Erzsébet † 1776); Báró O’Brien János kapitány (Mihajlovics Éva); Dormer János tábornok sz. 1730 † 1795 (Gróf Buttler Erzse sz. 1755, esküvő 1775); Báró Horváth Antal; Gróf Buttler Anna sz. 1761 esküvő 1786; Báró O’Brien János tábornok; Dormer Antonia sz. 1782 esküvő 1802 Esztergomban; Báró Horváth János szül. 1791 † 1853; Euphemia szül. 1840 † 1879 esküvő Pesten 1828; Báró Horváth Ida szül. 1841 január 14-én (Petrovay Ádám)}

*de a kitől 1887 deczember 14-ikén törvényesen elvált s utóbb Felső-Szopori és Kis-Geresdi Thalabér Amáliával lépett házasságra. Előbbi nejétől egy fia és egy leánya született: X. János-(Antal-György) és Ilona.
Ilona, született 1866 november 4-ikén Fegyverneken, 1885 junius 4-ikén férjhez ment Vid-Irinyi Irinyi Csaba eperjesi aljárásbiróhoz, meghalt 1889 május 2-ikán Girálton, eltemettetett május 5-ikén, Fényes-Litkében.
X. János-(Antal-György) született Pappon 1864 január 18-ikán. Szabolcsmegye virilis megyebizottsági tagja, lakik Fényes-Litkében. 1888 junius 27-ikén nőül vette Pilisi és Szilasi Pilisy Saroltát, kitől két gyermeke van: Ferdinánd-(Béla-Benedek-János), született 1889 május 15-ikén és Ilona, született 1891 június 4-ikén.
VIII. György született Tisza-Beön 1845 január 30-ikán. 1867 január 14-ikén nőül vette Krejči Mária-Johannát, kitől két fia és két leánya született:
II. Gábor-(László-Antal) született 1867 október 25-ikén Nagy-Körüben, meghalt ugyanott 1887 deczember 24-ikén mint harmadéves joghallgató és egyéves önkéntes.
II. Béla-(Hyacinth-Mária) született Nagy-Körüben 1884 április 8-ikán.
Margit-(Mária-Johanna) született Nagy-Körüben 1880 október 25-ikén.
Ilona-(Mária-Anna) született Nagy-Körüben 1888 április 5-ikén, meghalt április 28-ikán.
Mielőtt a máramarosi ágról szólanánk, bemutatjuk az eddig megnevezett családtagok leszármazási tábláját. (L. III. táblát.)
Irinyi Csaba négy őse és gyermekei ezen táblán láthatók:

Irinyi Tamás; Vay Mária; Br. Vécsey Antal; Báró Perényi Terézia; Irinyi Bertalan; Báró Vécsey Kornélia; Irinyi Csaba (Petrovay Ilona); Szabolcs sz.1886 április 1-én Fényes-Litkében; Csaba sz. 1887 aug. 21-én; Mária-Anna sz. 1889 márcz. 30-án †.

Pilisi Sarolta őseit ezen táblázat mutatja:

Pilisy István (Bernáth Zsuzsánna) esk. Kazsuban 1790; Somlyódy Andr. (Bottka Julianna) esk. Eperjeske 1798; Bernáth László (Pósa Mária) esk. Zemplén 1811; Boronkay Alb. (Máriássy Thekla) esk. Márkusfalva 1824; Pilisy László szül. Rozvágy 1796 esk. Eperjeskén; Somlyódy Erzsébet szül. Bezdéd 1804 1820 május 23; Bernáth Dániel szül. Czéke 1819 esk. Rákóczon; Boronkay Karolina szül. Rákóczy 1827 1846 junius 29; Pilisy Ferdinand esk. Málczán szül. Kazsuban 1834 márcz. 27.; 1868 február 4. Bernáth Ilona szül. Málczán 1847 decz. 22.; Pilisy Sarolta szül. Málczán 1870 julius 26-án (Petrovay János)

Krejči Mária Johanna nagyszülei pedig ezen táblán láthatók:

Krejči Pisecky József; Beck Mária; Miskolczy György; Novák Erzsébet; Krejči Venczel-Emanuel; Miskolczy Adél; Krejči Mária-Johanna (Petrovay György)

III. TÁBLA.
I. Antal sz. 1706–07 † 1766 a ki a II. táblán ungmegyei első alispán 1742–1766 követ 1741 (Sztankovics Éva † 1778); Éva 1758 † 1762 előtt (Csicseri Orosz Ferencz 1758); II. Antal-(Ferencz) sz.1748 1783 nőtlen; III. József sz. 1750 † 1832 főszolgabiró 1776–1790, követ 1802, 1805 (Lászlofalvi és Mikeföldi Eördögh Veronika † 1831); Mária sz. 1783 † 1836 (Buthkai és Viczmándi Viczmándy István 1808; I. Farkas sz. 1748 † 1861 testőr, huszárkapitány (1. Báró Lahrbusch Friderika 1825 elváltak 1848-ban 2. Häufler Róza 1848); Borbála sz. 1786 (Br. Pongrácz Miklós huszárkapitány † 1840); V. István sz. 1788 † 1853 ungmegyei alispán 1831 követ 1830, 1832 királyi tanácsos, kassai kamarai adminisztrator 1838 (Dráveczky Eszter † 1866); V. László sz. 1791 † 1866 hites ügyvéd, táblabiró, hevesmegyei t. alügyész (Ehrenbergi báró Cannal Johanna Evangelista † 1885) (Folytatását lásd a következő lapon); Zsuzsánna sz. 1793 † 1831-ben (Csicseri Orosz Imre); Orosz Lajos (Szányi Hermina); Orosz Olga (Petrovay Gyula); 2-tól Szerena sz. 1839 (Vitális Mór); Gabriella sz. 1842 (Báró Kempelen Gyula); Jusztus szül. 1845; Felczitiász sz.1847 (Dr. Rajner Géza); I. Lőkös sz. 1820 † 1830; I. Ákos sz. 1823 † 1893 honvéd őrnagy 1848/49 ungi alispán 1861 (Thuránszky Mária) †; Malvina sz. 1825 (Eördöghfalvi Csuha Sándor † 1884-ben); II. Lőkös sz. 1830 † 1875 honvéd hadnagy 1848/49 unghmegyei főszolgabiró 1861 (Dráveczky Matild); I. Bogdán sz. 1832 † 1833; II. Bogdán sz. 1835 † 1873 nőtlenül; VI. István sz. 1863 † 1863; Eszter sz. 1865 (Kölcsei Kende Zsigmond); I. Béla sz. 1873 † 1873

V. László; IX. János sz. 1826 honvéd hadnagy 1848/49 (Müller Friderika); Ludovika-Eleonora sz. 1827 † 1827; Ludovika-Vilhelmina sz. 1829 † 1831; III. Zsigmond sz. és † 1830; I. Gábor sz. 1832 † 1857; II. Lőrincz sz. 1833 †; II. Ádám sz. 1835 cs. k. főhadnagy (Muraniczi báró Horváth Ida); Tamás sz. és † 1837; VII. György sz. és † 1841; VIII. György sz.1845 (Krejči Mária); Etelka sz. 1859 † 1880; Álmos sz. 1861 cs. és k. százados 1897; Jolán sz. 1862 (1. Végess Sándor 1883 elváltak, 2. Novothny Alajos 1888, 3. Józsa Viktor honvéd főhadnagy 1892; Zenga sz. 1865 † 1866; Zenga sz. 1871 † 1874; X. János sz.1864 (Pilisy Sarolta); Ilona sz. 1866 † 1889 (Irinyi Csaba); Ferdinand sz. 1889; Ilona sz. 1891; II. Gábor sz. 1867 † 1887; II. Béla sz. 1874; Margit sz. 1880; Ilona sz. és † 1888;

PETROVAY GYÖRGY

CSALÁDTÖRTÉNETI ADALÉKOK.
(Második közlemény.)

III.
A berekszói Hagymás család elei.

Pál fia, Beregi Dezső, 1321-től 1332-ig Beregmegye főispánja és azalatt egyszer (1332-ben) munkácsi várnagy is._{1 Anjoukori okmtár. I. k. 637. l., II. k. 303., 307., 574. ll., Fejér, Codex dipl. VIII/III. k. 424 lap. Zalamegyei okmtár, I. k. 325. l. Gróf Zichy cs. okmtára I. k. 128. (tévesen 1310 körül), 385., 386. ll.}
* Korábbi családi viszonyait nem ismerjük; csak annyit tudunk, hogy bizonyos Dama nevű rokona (vagy fivére «frater») volt, de erről közelebb adatokkal nem rendelkezünk.
1327-ben megkapja Dezső a beregmegyei Nagy-Bulcsu, Csombortelek és Csama nevű helységeket; érdemeit Károly király abban találja, hogy trónralépte óta vagyonát és személyét számos alkalommal a király rendelkezésére bocsátotta és több vár ostromlása alatt saját és rokonai hősiességét tanusította. 1332 márczius 12-ikén megszerzi vétel útján a beregmegyei Halábor birtokot.
Özvegyén kivül négy fiut hagyott maga után: Miklóst, Jánost, Pétert és Domonkost.
Özvegye 1335-ben a «schismatikusok»-tól való félelmében egy birtokjogairól szóló okiratokkal telt ládát királyi engedélylyel a váradi konvent sekrestyéjében helyezett őrizet végett, mely ládára bizonyos Benedek fia, Péter, szerémi és temesmegyei birtokos, azon ürügy alatt emelt igényeket, hogy rokona, Pósa fia László, halála előtt e ládát a nevezett konvent őrizetébe bizta. Az e miatt folyt pör 1338 november 27-ikén Dezső özvegyének győzelmével végződött._{1 Temesmegyei okmtár. I. k. 59., 64. ll.}
*
Péter fivéreivel együttesen 1349-től 1361-ig szerepel; 1353-ban a «Gelényesi» nevet viseli._{2 Id. h. I. k. 100. l.}
*
Domonkos-t1347-től 1371-ig ismerjük. 1361-ben kir. testőrtiszt; 1369-ben bizonyos birtokügy rendezésében királyi ember; 1353-ban a «Gelyénesi», 1369-ben a «Berekszói» nevet viseli._{3 Id. h. I. k. 283. l.}
* A Temesmegyei Okmánytár évnélküli okmánykivonatban közli, hogy Berekszói D. és «Hagymás» János a beregmegyei Gelényes-t Csáki Miklós erdélyi vajdának eladta és ez okmánykivonat keltét (a rubrumban) 1399-re teszi. Határozott véleményt e szerint nem adhatunk.
A családot csak Miklós és János folytatta.
Dezső fia, Miklós, 1335-től 1349-ig szerepel. 1349 május 13-ikán három fivérével együttesen Pál fia, Mihály fiainak, László és a «Boya» Mihálynak, és anyjuknak Katalinnak, a temesmegyei Belberekszó birtokot engedi át, minek fejében Mihály fiaitól az ugyanazon megyében feküdt Aranyásó (vagy Zaramaz) és Kerek nevű birtokot kapja._{4 Anjoukori okmtár, V. k. 276. l.}
* 1349 augusztus 22-ikén Temesmegye főispánja_{5 Temesm. okmtár, I. k. 76. l.}
* s ez a róla szóló utolsó hír. 1347-ben a «Gelyénesi», 1349-ben a «Bulcsui» névvel él.
Egyetlen egy fiát ismerjük, Berekszói Jánost, ki 1412 április 14-ikén torontálmegyei birtokait határoltatja és utoljára 1414 október 27-én szerepel._{1 Id. h. 463., 469. ll.}
*
Dezső fia, I. János, ki 1347-ben a «Gelyénesi», 1349-ben a «Bulcsui» és 1353-ban megint csak a «Gelyénesi» nevet viseli, 1361 július 17-ikén Temesmegye főispánja és temesvári várnagy. E minőségben megkapja nevezett napon saját és fivérei (Péter és Domonkos) nevében a vele egy és ugyanazon nemzetségből származott és örökösök hátrahagyása nélkül elhalt Péter fia «Vér» János-nak Szerémmegyében fekvő Lipócz és Szirmos és a Kőrösmegyében fekvő Verenicze nevű birtokait, mely adományozást Lajos király 1362 február 15-ikén neki és Domonkosnak újra megerősített._{2 Id. h., 99–102. ll.}
* Úgy látszik, ő azon Berekszói Hagymás János, ki állítólag 1399-ben Berekszói D(omonkos)-sal együttesen a beregmegyei Gelyénest Csáki Miklós erdélyi vajdának eladta (l. f.), azt pedig, hogy ő már a «Berekszói Hagymás» névvel élt, a Temesmegyei Okmánytárban (I. k. 480. l.) olvasható okirat bizonyitja.
Fia, II. János, 1412-ben torontálmegyei Vámhalom, Galád és Kökénd (Kikinda) nevű birtokait határoltatja; 1414-ben a szerémmegyei Kőváló birtok tulajdonosa;_{3 Kőváló eredetileg Mikola fiáé Andrásé volt; ennek halála után a koronára szállt. IV. László király 1274-ben Petres fia Pósának adományozta, mert egyik fivére, Biró (Judex) 1273-ban Győr ostromlása alatt elesett. Árpádkori új okmtár, XII. k. 96. l.}
* 1415 április 17-ikén utoljára szerepel._{4 Id. h. 469., 478., 479., 480., 484., 487., 510. ll.}
*
Nejére vonatkozólag a következő adat szolgálhatna: Osl nb. Asszonyfalvi Ferencz saját és fia, László, nevében, továbbá Berekszói Hagymás László (Jánosnak a fia), 1426 augusztus 25-ikén a győri káptalan előtt Hermann nb. Kerekegyházi Mihály és László birtokainak adományozása ellen, melyek őket anyai jogon illetik, tiltakoznak._{5 Zalamegyei okmtár, II. k. 454. l.}
* János neje tehát valószínűleg Hermann nb. Laczkfi-leány volt.
Két fia maradt: László és Domonkos, és egy leánya Justina, ki 1419-től 1421-ig alsólendvai Bánfi János özvegyeként szerepel._{1 Blagay cs. okmtára, 237. skk. ll.}
*
Domonkos legelőször tünik fel 1414 márczius 29-ikén, utoljára pedig 1420 január 27-ikén,_{2 Temesmegyei okmánytár, I. k. 558. l.}
* a nélkül, hogy róla valami nevezetes feljegyezni valónk volna.
László szintén 1414-ben tünik fel 1438-től 1440-ig. Temesmegye főispánja, 1446-ban még a temesmegyei Bozsur nevű várost szerezte meg. Felesége Margit, Balog nb. felsőlendvai Szécsi János leánya, azelőtt Tűrje nb. Szentgróti László neje. E házasság révén a két család között később a legbensőbb összeköttetés keletkezett._{3 E két család között létrejött szoros összeköttetés indokolttá teszi, hogy a Szentgrótiak ama bizonyos ágát a következő stemmatöredék alakjában bemutassuk:}

_{Türje nb. Gyeta (= Gecha); Joachim † 1248 előtt 1214 kir. ember, később Szebenmegye főispánja; I. Fülöp † 1272 zágrábi püspök, esztergomi érsek; I. Tamás 1248–1267 krakói főispán; I. Dénes 1260 a kir. pohárnokok korlátnoka † 1299 előtt; II. Fülöp 1269–1335 († László pesti rector nővére, Werner leánya Klára 1323); II. Tamás 1269–1299; II. Dénes 1299; I. Dezső 1306; I. Miklós 1335–1346 egri prépost; III. Dezső 1335–1346; I. László 1335–1371; II. Miklós 1335–1361; III. Miklós 1382–1393; III. Dénes 1364–1371; III. Fülöp 1364–1371; Péter 1364–1371; IV: Fülöp 1364–1371; II. László 1408 † 1430 előtt († Balog nb. Felső Lendvai Szécsi Margit, később berekszói Hagymás László neje); György 1393 1408 † 1421 előtt († Anna Osl nb. Höfleini Gergely leánya 1421); I. János 1433, 1456 zalai alispán † 1480 előtt; III. László 1480; II. János 1480 † 1486; III. János 1486; Ferencz 1480–1485}

* Margit 1430-tól 1433 deczember 21-ig szerepel Hagymás László nejeként. Első férjének János nevü fiut szült, Hagymás Lászlónak pedig Miklós nevüt.
E Miklós 1462-ben anyai réven való fivérét, Szentgróti Jánost testvérül fogadván,_{1 Csánki, id. m., VII. k., 80., 275. ll.}
* kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek. 1471 május 17-ikén Miklós még a zalamegyei Mihályfalvát veszi zálogba; utoljára találkozunk vele 1480 június 27-ikén, midőn fiával, Miklóssal és másokkal együttesen néhány zalamegyei birtokot feloszt.
Fia, Miklós, 1491 január 24-ikén még szerepel; úgy látszik, hogy az 1517-ben működő hasonnevű erdélyi alvajda vele azonos._{2 Árpádkori új okmtár. VII. k. 310. l. Zalamegyei okmtár, II. k. 467., 478., 480., 594., 612., 631. ll.}
*
I. Ferdinánd király 1556 deczember 29-én Hagymás Kristóf-tól, mivel Izabella királyné és fiának pártját fogta, szentgróti várában lévő negyedrészét a hozzátartozó birtokokkal elvévén, azokat Maczedónai Péternek és Péczi Gáspárnak adományozta, mely adományozásnak Hagymás Leustách ellenmondott._{3 Hazai okmtár, IV. k. 456., 457. ll.}
*
Miksa király 1571 márcziusában Berekszói Hagymás Kristófot arról értesíti, hogy közte és az elhalt erdélyi fejedelem közt egyezség történt._{4 Történelmi Tár, 1895. évf. 451. l.}
*
Az első Berekszói Hagymások nemzedékrendi táblája tehát a következő:

Pál; Dezső 1321–1332 Beregmegye főispánja és munkácsi várnagy (~ 1335–1338); Dama; Miklós 1335–1349 1349 Temesmegye főispánja; berekszói Hagymás I. János 1347–1362 1361 Temesmegye főispánja; Péter 1349–1361; I. Domonkos 1347–1371 1361 kir. testőrtiszt 1369 kir. ember; II. János 1412–1414; III. János 1412–1415; I. László 1414–1446 1438–1440 Temesmegye főispánja (Balog nb. felsőlendvai Szécsi Margit 1430–1433. előbb Türje nb. Szentgróti Lászlónak a neje); II. Domonkos 1414–1420; Jusztina 1419–1421 (Alsólendvai Bánfi János 1378–1403); I. Miklós 1462–1480; II. Miklós 1480–1491

IV.
Ratold nb. I. Roland nádor és utódai.

Alig szenvedhet kétséget, hogy Kálmán magyar királynak Buzilla szicziliai királyleánynyal (1097-ben) kötött házassága olasz elemeknek Magyarországba történt bevándorlását eszközölte. Ily nagy jelentőségű bevándorlásról tanuskodnak a krónikások, midőn mondják, hogy Kálmán idejében Olivér és Ratold jöttek Magyarországba; a tudósítók egy része azt állítja, hogy a két jövevény Apuliából való, egyetértőleg azonban mondják, hogy Casertából jöttek és hogy a casertai grófok családjából származtak. Utódaik Magyarországban a Ratold nemzetség ivadékainak vallották magukat; tőlük származik sok család.
A két jövevényről és legközelebb, illetőleg legrégibb elágazásairól biztossággal majdnem másfél századig mit sem tudunk; e nemzetség első ivadékai csak a 13-dik század első negyedében merűlnek fel.
Bizonyos Rolandnak, kiről nevén kívül mit sem tudunk, két fia volt: Roland és Gyula; előbbiről szólnak e sorok.
Roland a tatárjáráskor már országnagy volt, a mennyiben 1241 szeptember 23-ikán már királyi pohárnokmesterként működik_{1 Arpádk. új okmtár, VII. k. 117. l.}
* és ez évben azok sorában található, kik IV. Bélát a tengervidékbe követték. Mostantól kezdve mindig valamely országos méltósággal van felruházva. 1242 márczius 14-től 1245 deczember 12-ig tálnokmester és (1242 november 16-ikán) Vasmegye főispánja; megjegyzendő, hogy Fejér (IV./I. k 264. l.)Sol tálnokmestert ismeri, de ez téves, Sol helyett Rol(andus)nak kell állnia; 1243. (január 29-ikétől november 26-ikáig) nyitrai és 1244 június 15-ike óta soproni főispán._{2 Anjoukori okmtár, III. k. 290 l. Fejér, Cod. dipl. IV/I. k. 250., 293., 324., 388. ll., XI. k. 406. l. Árpádkori új okmtár, II. k. 144. l., VII. k. 133., 137., 157., 169. ll., XI. k. 340. l., XII. k. 689. l.}
* Hogy 1246-ban is lett volna Sopronmegye főispánja, azt az okiratok ugyan nem mondják, de biztosra vehetjük, hogy az volt, mert ez év eseményei bizonyítják. Ő védelmezte 1246-ban a pozsonyi és soproni várat osztrák II. Frigyes herczeg támadásai ellen és midőn a herczeg és IV. Béla között Bécsujhelynél döntő harczra került a dolog, ő volt az, kinek kipróbált kezébe Béla a főparancsnokságot bizta; tudvalévő dolog, hogy a csata Frigyes halálával végződött.
1247 június 2-ikán és október 28-ikán Roland az országbiró,_{1 Fejér, Cod. dipl. IV/I. k. 454. l.; Árpádk. új okmtár, X. k. 328. l. (év nélkül, de nem mint a rubrum véli, 1298 körül, hanem 1247-ből való, mert az okiratban szereplő Osl-nembeliek 1247-ben éltek).}
* de sokáig meg nem tartja e tisztséget, mert 1248 második felében a legmagasabb méltóságot, a nádori tisztet kapja, melyet – pozsonyi főispáni állásával egybekötve – (ritka eset akkori időben!) félbeszakítás nélkül 1260 őszéig kezében tartott._{2 Fejér, Cod. dipl., IV/II. k. 98., 156., 218., 421. ll. IV/III: k. 18. l., VII/III. k. 34., 35. ll., XI. k. 355. l.; Hazai oklevéltár 18. l.; Hazai okmtár, II. k. 7. l., IV: k. 35. l., VI. k. 60., 84., 89. l., VII. k. 74., 87. l., VIII. k. 60. l.; Knauz, Mon. Strig., I. k. 400., 425. l.; Soproni okmtár, I. k. 23. ll.; Árpádk. új okmtár, II. k., 209., 216., 228., 233., 245., 256., 258. ll., VII. k. 260., 320., 369., 436., 503., 516., 542. ll., X. k. 425. l., XI. k. 427. l.; Zalamegyei okmtár I. k. 28. l. – Fejér, IV/III. k. 251. (1264) és 307. (1265) ll. téved az évszámban, mert Roland akkor már szlavóniai bán.}
* Igaz ugyan, hogy IV. Béla 1257 deczember 18-ikán_{3 Fejér, Codex. dipl. IV/II. k. 451. l.}
* Roland volt országbiró és jelenlegi nádornak 1256 október 17-ikén kiállított itéletét_{4 Árpádk. új okmtár, XI. k. 429. l.}
* megerősíti, de az 1256. kelet lehetetlen, hogy helyes legyen. Czáfolhatatlanul be van bizonyítva számos okirattal, hogy Roland 1256 június 24-ikén és november 6-ikán nádor és pozsonyi főispán volt. Miután azonban 1247-ben vele mint országbiróval találkozunk, alig szenvedhet kétséget, hogy fennebbi itélet 1246-ból való, a mi annál valószínűbb, a mennyiben az 1246-ban szerepelt országbiró: Gutkeled, nb. István még 1246-ban a nádori méltóságot kapta; ennek következtében megüresedett az országbirói hivatal s nincs arról tudomásunk, hogy azt más, mint Roland kapta volna.
Nádori és pozsonyi főispáni állásában érte őt azon felette fontos megbizás, hogy először (többekkel együttesen) 1254-ben, azután a kroissenbrunni vészteljes csata után IV. Béla nevében II. Ottokárral az ismeretes békealkudozásokat kezdeményezte és vezette.
A kroissenbrunni csata után, melynek ő, IV. Béla oldalán, a Morva magyar partján szemtanúja volt, a legfőbb országos méltóságok betöltése dolgában nagy változások történtek és miután 1260 november havában Güssingi Henrik már nádor és pozsonyi főispán, kézzelfogható, hogy Roland még 1260-ban más méltóságot nyert. Okiratilag azonban csak 1261-ben látjuk őt a szlavóniai báni széken s ez állásban félbeszakítás nélkül egészen 1267 április 12-ig találjuk; a mellett 1266-ban még spalatói városkapitány is volt._{1 Fejér, Cod. dipl. IV/III. k. 156., 260., 325., 429. ll.; (a 132. lapon az 1263. évszám téves.) Hazai oklevéltár, 41. l.; Hazai okmtár, VII. k. 94. l., VIII. k. 88., 95., 104. ll.; Soproni okmtár. I. k. 25. l.; Árpádk. új okmtár, III. k. 106., 153. ll., VIII. k. 73. l., XI. k. 496. l. (határozottan mondja, hogy Roland már 1260 végén más mint a nádori méltóságot kapott) 510., 538., 543., 560., 562., 571. ll.}
*
Ez időszak nagy és fényes pályájának legnehezebb részét képezte. Béla és fia, István, között a XIII. század hatvanas éveinek első felében kitört nyilt viszályok alatt Roland az István iránti jóakaratát oly ügyesen tudta érvényesíteni, hogy mind a mellett állását egészen 1267-ig megtarthatta; 1267-ben azonban sikerült egynéhány elleneinek őt Bélánál annyira kegyvesztetté tenni, hogy báni méltóságától megfosztotta s innen magyarázható, hogy a nagyérdemű férfiú, korának egyik legnemesebb alakja, 1268 óta IV. Béla alatt már nem kapott országnagyi hivatalt.
V. István trónraléptével ismét az események előterén találjuk; igaz ugyan, hogy István alatt sem kapott országos közhivatalt, de találkozunk vele diplomata téren.
Már Istvánnak Székesfejérvárt történt koronázása alatt az ott összegyűlt főrendek Roland érdekében oly nagyszerű bizalmi manifesztácziót rendeztek, hogy István annak behatása alatt majdnem apotheozissá vált okirattal_{2 Fejér, Cod. dipl. VII/I. k. 12–16. ll.}
* Rolandnak a körösmegyei kemléki várt és ennek hozzátartozóját adományozta.
Az 1271-ben lezajlott események Rolandot a politikai mozgalmak előtérbe tolták. II. Ottokár és V. István megunták már az e nyár folyamában köztük hosszasan és változó szerencsével folyt harczot és komolyan szándékoztak, hogy elejét vegyék minden további háboruskodásnak. Roland mindjárt kezdettől fogva Pál veszprémi püspökkel együttesen meg volt bízva az alkudozásokkal, mire júniusban még Aba (?) nb. Egyed tárnokmester, Karácson titeli kanonok és Benedek aradi prépost és kir. alkanczellár hozzájuk csatlakoztak. Az általuk és a cseh király megbizottjai által létrehozott békeokiratot V. István aztán 1271 július 3-ikán pozsonyi táborában szentesítette._{1 Árpádk. új okmtár, III. k. 247–255. ll. Fejér. Cod. dipl. V/II. k. 100. l.}
*
V. István halála a legfőbb országos méltóságok állandóságán nagy rést ütött, s igy találjuk meg Rolandot a tényleges országnagyok sorában. 1272 november 26-tól 1273 márczius 30-ig nádor és macsói bán,_{2 Fejér, Cod. dipl. V/II. k. 51., 57. ll.; Hazai oklevéltár, 65. l.; Hazai okmtár, VIII. k., 148. l.; Árpádk. új okmtár, IX. k. 3., 5., 11. ll., XII. k. 71. l.; Gr. Zichy cs. okmtára, I. k. 32. l.}
* de a magyar udvarnak akkori időben erősen ingadozó áramlatai nem engedtek az országnagyoknak sok időt. 1273 májusában más lett a nádor s Roland egyelőre hivatal nélkül maradt, – csak hogy ez sem tartott sokáig, a mennyiben 1273 június 7-től október 26-ig megint a nádori széken találjuk._{3 Hazai okmtár, II. k. ll., 14. ll., VIII. k. 152., 153. ll.; Árpádk. új okmtár, IV. k. 21., 23. ll., IX. k. 19., 22., 23. ll., XII. k. 76., 85., 90. ll.}
*
Utódja szintén nem ült sokáig e széken, mert Roland 1271 deczember havában csak megint a nádor,_{4 Fejér, Cod. dipl. V/II. k. 2., 219. ll.; Hazai okmtár, VIII. k. 170. l.; Árpádk. új okmtár. IV. k. 38. l., IX. k. 75. l., XII. k. 113. l.}
* mely méltóságban (a mellett még soproni főispán is) 1275 június 4-ig – de most már utoljára – találjuk._{5 Fejér, Cod. dipl. V/II. k. 240., 245. ll., VII/II. k. 39. l.; Knauz, id. m., II. k. 50. l.; Suppl. Annal. Scepus. II. k. 13. l.; Árpádk. új okmtár, IV. k. 52. 1., XII. k. 116. l.}
* A helyett a vasmegyei főispánsággal kellett megelégednie, melyet 1275 júniusában kapott._{6 Hazai okmtár, VI. k. 207. l.; Árpádk. új okmtár, IV. k. 50. l., XII. k. 115. l.}
* 1275 deczember 4-ikétől 1276-ig azonban már megint magasabb állást kapott, a mennyiben a királyné tárnokmestere és Szánamegye főispánja._{1 Fejér, Cod. dipl. V/II. k. 256., 278. ll.; Hazai oklevéltár, 72. l.; Hazai okmtár, VII. k. 161. l.; Knauz, id. m., II. k. 53. l.; Árpádk. új okmtár, IX. k. 114., 117. ll., XII. k. 135., 144. ll.; Zalai okmtár, I. k. 84. l.}
* 1277 augusztusában országbiró,_{2 Hazai okmtár, VI. k. 227. l.}
* de mivel őt 1277 november havában már Pécz Dénes váltja fel és 1278-ban róla már mint halottról beszélnek, kétségtelen, hogy a nagyérdemű férfi 1277-ben halt meg. 1277 július 13-ikán még tagja volt azon magyar küldöttségnek, mely András királyfinak Habsburgi Klementinával való eljegyzését Bécsben közvetítette.
Nejét nem ismerjük; túlélte férjét. Gyula országbiró tanusítja t. i. 1278 márczius 2-ikán, hogy néhai fivérének, Roland bánnak fiai pozsegamegyei Orjavicza birtokukat anyjuknak, Roland bán özvegyének átengedték._{3 Árpádk. új okmtár, XII. k. 234. l.}
*
Két fia volt: Ratold és Mátyás.
Ratold legelőször 1266 április 11-ikén merűl fel; akkor már elvált nejétől, Sándor comes leányától s ez már Frangepán Jánosnak a neje._{4 U. ott, XI. k. 562. l.}
* Mátyás-sal 1278 márczius 2-ikán találkoztunk. Azóta mindkét fivér igen gyakran fordul elő közösen, utoljára egyenesen 1290-ben, midőn veszprémmegyei, perei birtokukat eladják. 1293-ban Pozsegamegyében fekvő, gromacsniki birtokukat örökítik el; 1296 áprilisában olvassuk, hogy Roland bán fia, Ratold mester szőllősi birtokán, melyet a Mátyással eszközölt felosztás alkalmával kapott, 34 hold földet a veszprémi káptalannak zálogba adott. Ezen eladások és elzálogosítások eléggé bizonyítják, hogy a két fivér atyjuktól örökölt és szerzett birtokaival nem igen takarékosan gazdálkodtak.
Ratoldnak esetleges utódai ismeretlenek; Mátyásnak csak Olivér nevű fia volt.
Ez Olaivér 1336-tól 1357-ig a királyné udvarbirája, a mellett 1347 óta tárnokmester és több vármegye (Fejér, Zólyom, Vas, Sopron, Szatmár és Ugocsa) főispánja. Fiai: István, János, Roland, Miklós és Ferencz 1366-ban fordulnak elő; István akkor ó-budai prépost. János 1366-ban Somogymegye főispánja, előfordul még 1382-ben. Olivér fiai Eusták (?), János és Ferencz 1381 november 5-ikén az «apostaghi» nevet viselik._{1 Fejér, Cod. dipl. IX/V. k. 459. l.}
*
Az eddigiek szerint a következő táblát rajzolhatjuk:

Ratold nb. Roland; Roland 1241 † 1277 1241 pohárnokmester, 1242–1245 tálnokmester, 1247 országbiró, 1248–1260 nádor és pozsonyi főispán, 1260–1267 tótországi bán, később megint nádor és országbiró (1278); Gyula 1278 országbiró; Ratold 1266–1296 (Sándor comes leánya, 1266-ban már Frangepán Jánosnak a neje); Mátyás 1278–1296; Olivér 1336–1357 királynéi udvarbiró és a mellett 1347 óta kir. tárnokmester; István 1366 ó-budai prépost; János 1366–1382 1366 Somogy-megye főispánja; Roland 1366; Miklós 1366; Ferencz 1366–1381

V.
Az első (Pécz nb.) Marczaliak.

A Pécz nemzetség első tagjaiként 1240 április 2-ikán Márk, Mátyás és Domonkos szerepelnek, midőn azt állítják, hogy a veszprémmegyei Kajár helység az ő ősi birtokuk és IV. Béla ez állítás ellenében a nevezett jószágot a bakonybéli apátságnak itéli._{2 Arpádk. új okmtár, II. k. 100. l.}
* Mátyás fiairól 1265-ben tesznek említést, de az illető okirat_{3 Hazai oklevéltár, 46. l.}
* – sajnos – meg nem nevezi őket; csak annyit mond, hogy Mátyás fiai a zalamegyei Zsigér falu mellett birtokosok. Domonkos esetleges utódairól mit sem tudunk.
Márk még 1275 júl. 27-ikén szerepel és akkor mint Peech nb. Márk comes fia megkapja csere útján IV. Lászlótól a zalamegyei «Pazaka» földet,_{4 Zalai okmtár, I. k. 76. l.}
* melyért a már régen birt Jurk nevű falut a királynak adta. Miután «Pazaka» helység sem 1275 előtt, sem utána az okiratokban nem említtetik, miután a Zala folyó mentén feküdt és miután száz évvel később (1374)_{5 Id. h., II. k. 120. l.}
* bizonyos Lorándot pozbai birtokosnak ismerjük és Berzenczei Loránd tényleg 1374-ben mint mint Pécz nb. Márk dédunokája és zalamegyei birtokosként szerepel, világos, hogy a nyomtatott okiratban említett Pazaka, az ismert zalamegyei Pozva helységgel azonos. Arra pedig, hogy az 1275-ben szereplő Márk az 1240-ben előfordulóval azonos, szolgáljon ama körülmény, hogy Pécz nb. Márk fia, Gergely, már 1266-bon felnőtt ember, holott ez, ha az 1240-ben szerepelt Márkot nagyatyjának vennők, időszámítási szempontból nem igen volna valószínű.
(IL) Márk comesnek a veszprémi káptalannak 1289 szeptember 17-ikén kiállított oklevele szerint_{1 L. Palóczi Mátyás nádornak 1435-ben kiállított és gyűjteményemben levő itéletlevelét. V. ö. Századok, 1897. évf., 364., 365. ll.}
* négy fia volt: Gergely, István, Lukács és Apor.
Apor 1283-bon erdélyi vajda és szolnoki főispán; 1284 november 26-ikán czímzetes vajdaként a királyi tanácsosok sorában foglal helyet. Azon túl sem az országnagyok, sem a királyi tanácsosok sorában nem találjuk, mert a Güssingiekkel együtt a királyelleniek pártját fogta. 1286 végén a pozsonyi várat elfoglalván, innen a királyi hívek birtokait mindaddig pusztította, míg általuk legyőzetvén, megsebesült és futásnak indult. III. András uralkodása kezdetén «Apor mester» a zalamegyei Keszthelynek birtokosa. 1291 okt. 9-ikétől 1292 márczius 23-ikáig Pozsonymegye főispánja, 1293 július 11-től 1279-ig országbiró, 1298 július 29-ikétől 1299 május 2-ikáig nádor. Utoljára ráakadunk 1304 augusztus 24-ikén, midőn mint czímzetes nádor Károly király pártfogóival egyetemben Rudolf osztrák herczeggel szövetségre lép._{2 Fejér, Cod. dipl. V/III. k. 344. l., VII/V. k. 502. l. (tévesen 1292-re téve), VIII/I. k. 160. l. ;Hazai okmtár, VI. k. 443. l., VII. k. 211., 344. ll., VIII. k. 380. l.; Knauz, id. h. II. k. 318. 1.; Árpádk. új okmtár, IV. k. 262. l., IX. k. 385. l., X. k. 31., 70., 197., 261. ll., XII. k. 451., 510., 560. ll.; zalamegyei okmtár, I. k. 101. l.}
* 1304 után elvész a nyoma. Tőle származnak az Ibrányiak és a Pécziek.
Lukács 1289-től 1291 július 10-ikéig Zalamegye főispánja és (1291 július 10-ikén) királynéi tárnokmester, 1291 október 9-ikén csakis királynéi tárnokmester, 1298 július 29-ikén ismét Zalamegye főispánja s ez az utolsó róla szóló hír._{3 Fejér, Cod. dipl. VII/V. k., 502. ll. (tévesen 1292-re téve). Hazai okmtár, VI. k. 346. l., VII. k. 220. l.; Arpádk. új okmtár. XII. k. 510. l.; Zalamegyei okmtár, I. k. 101. l.}
* Tőle származnak a Devecseriek, a Kustániak, a Tádékaiak, mely utóbbiak később ( 1353-ban) a «Szentgyörgyi» nevet viselik.
István-ról, kit a későbbi kútfők kivétel nélkül mindig «Lég» Istvánnak neveznek, csak azt tudjuk, hogy 1296-ban fivérével, Gergelylyel együttesen királyi adományozásban részesül. Négy fia volt: István, Demeter, Márk és János, kik 1330-ban a nemzetségbeli rokonukkal, Marczali Istvánnal birtokot cserélnek. Odaadják Istvánnak a veszprémmegyei Marost, a zalamegyei Hidvéget és Borolföldet, s megkapják Istvánnak körösmegyei Musina, Miglécz és Csezmicze nevű birtokait._{1 Zalamegyei okmtár, II. k. 98., 99. l.}
*
Lég István utódai felveszik a (somogymegyei) Berzenczei nevet. Unokája, Márk fia Roland (Loránd) folytatja a családot.
Gergely, Márk fia, 1266-ban kitüntette magát V. Istvánnak egyik bolgár hadjáratában, melyben főparancsnok minőségben a bolgár Vrača (Vrchov) várt bevette._{2 Fejér, Cod. dipl. V/III. 157. l.}
* István trónraléptével országos méltóságot nyert, a mennyiben 1270-től 1272 augusztus 3-ikáig a királynéi tárnokmesteri és a vasmegyei főispáni állásban találjuk._{3 Fejér, Cod. dipl. V/I. k. 138. l.; Hazai okmtár. I. k. 57. l., V. k. 46., 48. ll., VI. k. 185. l., VIII. k. 145., 439. ll. Tkalčić, Mon. civ. Zágráb, 47. l.; Árpádk. új okmtár, VIII. k. 287., 301., 343. (tévesen György), 346., 380., 382., 384., 386., 389., 390., 393. ll., XII. k. 50., 53., 71., 695. ll. Zichy cs. okmánytára, I. k. 30. l.}
* István halála után Gergely az özvegy királyné elleneihez pártolván, rokonával, Egyeddel, volt kir. tárnokmesterrel és pozsonyi főispánnal a cseh Ottokár udvarára szökött._{4 A régibb irodalom Egyedet és Gergelyt «Budaméri»-nak nevezi; újabb iróink is hozzá vannak szokva, hogy Egyedet és Gergelyt Aba nb. fivéreknek tartsák. Ennek némi okirati támaszát találjuk a Hazai okmánytár VII. k. 141-ik oldalán, hol Gergely, Vasmegye főispánja 1273 május 27-ikén Egyed macsói bán testvéreként (frater) szerepel és Wenzel VIII. k. 379. lapján, hol Egyed tárnokmester és pozsonyi főispán 1272-ben a felvidéki Aba fia Abát szintén testvérének mondja.
A mi már most a kettő közötti «fraternitas»-t illeti, nincsen kizárva, hogy Egyed és Gergely édes fivérek lehettek, mert a veszprémi káptalannak 1289-ben adott nyilatkozata, mely szerint Pécz nb. Márknak Lukács, Gergely, István és Apor nevű fiai voltak, az ötödik fiú, Egyednek létezését még ki nem zárja. Egyed 1289-ben már alig volt életben, mert nyoma már sokkal előbb, 1289 előtt, vész el, holott a többi 4 fivér még 1289-ben is él. Ha már most Egyedet Gergely fivérének veszszük, magától értetődik, hogy Aba fia Aba nem nemzetségbeli rokona, s hogy Egyedben szintén a Pécz nemzetség egyik tagját kell hogy felismerjük, a mi azon körülménynél fogva, hogy Gergelylyel azonos érdekeket ápolt, – hogy Gergely a Fejérnél V/III. k. 157. lapján olvasható okirat bizonysága szerint az 1273-ban Győr előtt magát kitüntetett vasmegyei főispánnal azonos és hogy Pécz nb. Márk fia Lukácsnak szintén Egyed nevű fia lett, nagy valószínűséget nyert.}
* Itt azonban nem sokáig tartózkodott, mert már 1272 november 27-ikén megint Magyarországban találjuk, hol a barancsi és kučevoi bánsági hivatalt 1273 május 14-ikéig viseli._{1 Hazai oklevéltár, 65. k.; Hazai okmánytár, VIII. k. 148. l.; Knauz id. m., II. k. 21. 1.; Árpádkori új okmtár, IX. k. 5. l., XII. k. II. l.; Gróf Zichy cs. okmtára, I. k. 33. l.}
* 1273 május 12-ikétől 1274 szeptember 25-ig megint Vasmegye (és 1273 június 26-ikán Pozsegamegye) főispánja,_{2 Fejér, v. k. 2., 154., 238. l. (tévesen 1275.); Hazai okmtár, II. k. II. l., VI. k. 189., 197., 200., 202., 205. ll. (tévesen 1275); VII. k. 141., 142., 143., 144. ll. VIII. k. 152., 144., 159., 164., 168. ll.; Knauz, II. k. 30., 32., 43. ll.; Tkalčić, Mon. civit. Zagrab. 47. l.; Arpádkori új okmánytár, IV. k. 23. l., IX. k. 18., 22., 34., 51., 54., 60., 63. ll., XII. k. 76., 78., 80., 84., 92., 93., 100., ll.; Zichy cs. okmtára, I. k. 35. l.}
* mely állásban alkalma nyilt Győrt (1273 nyarán) visszafoglalni és számos ellenséget fogságba ejteni._{3 Fejér, Cod. dipl. V/III. k. 157. 1.}
* 1274 február 18-ikán csak mint czímzetes bán működik választott biró minőségében, bizonyos somogymegyei birtokügyben._{4 Árpádk. új okmtár, IX. k. 48. l. (év nélkül), v. ö. id. h., 222. l.}
* 1275 június 17-ikén és július 27-ikén somogymegyei főispán és czímzetes bán,_{5 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 209. (tévesen 1274), 248., 397. ll. (tévesen 1277); Hazai okmánytár, VI. k. 207. l., VIII. k. 179. l.; Árpádkori új okmtár, IX. k. 115. l.; Zalai okmtár, I. k. 78. l.}
* de ez év végén felváltja őt Moys országbiró, ki a somogyi főispánságot 1276 márczius 25-ikéig kezében tartja. Gergely bánt csak 1276 augusztus 9-ikétől találjuk e főispáni széken 1277első feléig._{6 Fejér, V/II. k. 366. l.; Knauz, II. k. 59. l.; Árpádk. új okmtár, IV. k. 94. l., IX. k. 185. l.}
* IV. László alatt nem találjuk őt többé az országnagyok sorában. László mondja ugyan egyik okiratában,_{7 Árpádk. új okmtár, IX. k. 553. l.}
* hogy Gergely bán országbiró bizonyos birtokügyben szerepelt, de az évet meg nem jelöli (úgy látszik azonban, hogy 1285). 1283-ban László részéről birtokadományozásban részesült, de Fejér (V/III. k., 157. l.) az adományozott jószágokat meg nem nevezi.
III. András alatt megint találjuk őt a közszereplés terén. 1291 július 10-ikétől október 9-ikéig czímzetes bán, Bars- és Nyitramegye főispánja s e minőségben Csák nb. Domonkos volt nádorral egyetemben megköti augusztus 26-ikán Haimburgban az András és osztrák Albert között kitört háború után a békét._{1 Fejér, Cod. dipl. VI/I. k. 180. l.; Hazai okmtár, VII. k. 219. l., VIII. k. 306. l.; Árpádk. új okmtár, V. k. 25. l., XII. 510. l.}
* Mindennek daczára megszünik e nagy ténykedésével III. András alatti szereplése, mit csak igy lehetne magyarázni, hogy a békekötés után esetleg András elleneihez szegődött.
1296 október 6-ikán azonban a király kegyelmében találjuk._{2 Árpádk. új okmtár, V. k. 150. l.}
* András e napon okiratot állit ki, melyben tekintetbe vévén László fiainak, István, László és Ugrinnak (somogymegyei emberek, a Torvajiak és a torvaji Ugronok ősei) hűtlenségét, különösen pedig, hogy Márk comes fiainak, Gergely bánnak és (Lég) Istvánnak birtokain garázdálkodtak, ezért összes birtokaikat s ezek közt a magbanszakadt Peech birtokait, melyeket eddig hatalmasul elfoglaltak, tőlük elveszi s Márknak nevezett fiainak adományozza. Ez oklevélre azonban megjegyzendő, hogy Garai Miklós nádor itéletlevelében 1433-ban az oklevélnek azon részét, hol «possessiones Peech sine herede decedentis» mondatik, hamisnak mondja; szerinte eredetileg úgy lett volna írva: «possessiones Petri sine herede decedentis», mert itt a Peech szóban csak az első két betű P és e valódi, a többi betű pedig bárki előtt is későbbi vakarás és edzés által bepiszkoltnak tünik fel.
Utoljára 1309 július 21-ikén akadunk reá,_{1 Knauz, id. h., II. k. 602. l.}
* mely napon mint czímzetes bán, Szenyéri Pongrácz, Eddei Péter, Győr nb. Ders és Bertold fia, Domonkos társaságában a (somogymegyei) terebezdi birtok ügyében választott birói minőségben működik.
Egyetlen fiáról, Joákim-ról, csak azt tudjuk, hogy Güssingi Gergely fia, András, Károly király idejében bizonyos várát elfoglalta és hogy Joákim rokona, Bés bán fia, László, akkor András fogságába került._{2 Sopronm. okmtár, I. k. 86. l.}
* Joákim-nak két fia volt: István és Eth. István legelőször 1338 május 19-ikén szerepel «Marczali» néven;_{3 Anjoukori okmtár, III. k. 462. l.}
* tőle származnak a hírneves Marczaliak, kiknek nemzedékrendjét a következő tábla ábrázolja:

Márk; Márk; 1240–1275;
Marczaliak: Gergely 1266–1309 1270–1272 királynéi tárnokmester és Vasmegye főisp., 1272–1273 barancsi és kucsevói bán, 1275–1277 somogyi főispán, 1291 barsi és nyitrai főispán; Lukács 1289–1298 királynéi tárnokmester, Zalamegye főispánja, a Devecseriek, Kustániak és Szentgyörgyiek (előbb Tádékaiak) őse; Joákim; István 1330–1375 1357-ben a «Hosszúfalvi» nevet viseli (Folytatását lásd a következő lapon.); Eth 1374;
Berzenczeiek: «Lég» István 1289–1296; Apor 1283–1304 az Ibrányiak és Pécziek őse;István † 1330 el.; Demeter 1330; Márk 1330; János 1330–1374; László 1330; Lukács 1367; István 1367–1374; János 1374; Anna 1402; Roland 1367–1374; Péter 1367–1374; Domonkos 1367–1374; Erzsébet 1354; György 1397 tolnai alispán folytatja a családot.

István; János 1374–1375 Zalamegye alispánja; Péter 1384–1406; István 1395 † 1406 el. (– Ugodi Angelika Anna 1406); Miklós 1395 † 1412 1395–1401 temesi főispán. 1402–1403 erdélyi vajda; Dénes 1395 † 1425 1402–1404 a székelyek főispánja, 1419–1421 Szlavónia bánja; Orsolya 1406–1437 (– Becse-Gergely nb. Bátmonostori László † 1415); György 1395–1417; Ádám; László 1404; László 1410–1417 1417 somogyi főispán; Miklós 1404 † 1425; György 1417–1456 1439 tálnokmester; Hedvig 1436–1446 (– Bazini és Szentgyörgyi Péter); István 1417–1461; László 1417 csanádi prépost, 1421 csanádi püspök; István 1418–1429; Imre 1417 † 1448 okt. 19 1436 királyi főajtónálló, 1436–1437 udvarmester, 1438 Temesmegye főispánja, 1439 verőczei, 1439–1443 somogyi főispán (– Tódor munkácsi herczeg leánya 1429); János 1417–1459 1436 főajtónálló, 1438–1439 temesi főispán (1439 verőczei is) 1439–1443 somogyi főispán, 1451, 1454 és 1455 zalai (1454 verőczei is) főispán, 1457 szlavóniai bán; László 1455–1484 1470 és 1474 somogyi főispán, 1480 tálnokmester (Bátori Katalin 1474); János 1455–1461; Borbála (Hédervári Imre macsói bán)

VI.
A vöröskői és óvári Wolfurt család eredete.

Tudjuk, hogy a külföldi Wolf(a)urt-család ősei I. Lajos király idejében, különösen pedig annak olasz hadjáratai alatt Magyarországon kitüntették magukat,_{1 V. ö. a Turul 1892. évfolyamában (69–72. ll.) e családról közzétett dolgozatommal.}
* de a család eredetét és hazáját maig mégnem ismertük. Jelen soraimmal akarom e kérdést tisztára hozni, megjegyezvén egyuttal, hogy az idevágó adatokat többnyire Ströhl H. G., ismert bécsi heraldikus szívességének köszönhetem.
Wolfurt jelenleg a volt bregenzi grófságban fekvő község, a mellette fekvő hasonnevű vár ma csak romban hever. A «Wolffurt»-család valamikor Vorarlbergben, az Ach-völgy torkolatán, Bregenztől egy órányi távolságban lakó lovagi nemzetség sarja volt.
Legrégibb tagjai sorából ismeretesek:
1. Wolfurti Cunrad, ki a 13-ik században a Ragaz felett fekvő pfäversi zárdának egy családi czimerével diszített kelyhet adományozott.
2. Cuonrad 1265-től kezdve pfäversi apát, † 1282.
3. Rudolf 1295 deczember 28-ikán, kinek Ueberlingenben (a Bodentó mellett) is voltak birtokai.
4. Egelolf 1325–1330 pfäversi apát.
5. Wölfli (Farkas) 1344 január 21-ikén.
6. Burkard 1348.
7. Henrik 1353 május 2-ikán.
8. Ágnes (1364–1390) lindaui (a Bodentó mentén) fejedelemasszony.
9. Burkard (1386–1416) pfäversi apát.
10. Klára (1392–1410) lindaui fejedelemasszony.
1402-ben a család anyagi hanyatlása már nagymérvű. Wolfurti Hans (János) 1402 deczember 12-ikén wolfurti várának felét s a hozzátartozó földeket és jogokat 500 font fillérért V. Henrik mereraui apátnak és annak konventjének örökös birtokába bocsátja. Wolfurti Ulrik és Wolf (Farkas) giesseni várukat 1405-ben 3000 forintért a lindaui ispotálynak adja el. A XVI. század első felében az egész wolfurti kastély vétel útján már Kilián st.-galleni herczegapát († 1530 augusztus 30.) kezébe került.
Tudjuk, hogy az okiratok a család magyarországi ágának nevét némelykor «Wolffurt» alakban is írják és hogy 1351 és 1365 között az Ulrik, Konrád, Rudolf és Eglolf nevek a család ez ágában dívók voltak, s igy tehát nem szenvedhet kétséget, hogy Lajos király vitézei a vorarlbergi Wolfurt-család ivadékai:
Hátra volna még a családi czímer kérdése.
Az ősrégi Wolffurt-család czímere a 13-dik században: kék farkas arany mezőben; igy mutatja pl. a Konrádtól a pfäversi zárdának ajándékozott kehely; a farkas is felugró állásban van rajzolva.
Ágnes lindaui fejedelemasszony (1364–1390) czímerében járkáló farkast látunk. A köriratból még «S. DICTI. WOLFVRT» olvasható.
A felugró farkast a lindaui nemzetségi könyv is mutatja; szintúgy Henriknek 1353-ból való pecsétje. A zürichi czímertekercs (298. sz.) pedig következő czímert mutat: ezüst pajzsban vízhullámok felett két egymás felett futó kék farkas; sisakdisz: kék farkasfej. Grünenberg Konrád czímerkönyve (Konstancz, 1483) a családnak két ágát ismeri: a Lindau melleti giessenit és a wolfurtit. Előbbinek a czímere nála: arany mezőben kék fennálló farkas, a sisakon kék farkassal kirakott arany szárny; utóbbi ágé pedig: aranyban barna farkas, sisakon növekvő és a takaróba átmenő farkas. A berlini «Herold»-egylet czímer-kódexe szerint a család Churvalen és Graubündtenben lakott; czímere a következő volt: aranyban barna farkas, a sisakon fekete farkasnyak; sisaktartó: fekete-fehér.
Ströhl véleménye szerint a zürichi czímertekercsen és Rudolfnak 1295 deczember 28-ikán kiállított okiratán lévő pecsétjén található két farkassal kirakott pajzs az eredeti czímer. A variácziók valószínűleg a család szétágazásainak folyománya. Megjegyzendő, hogy azon későbbi Wolfurt-családok tagjainál, kik a régi lovagnemzetséggel semmi vérbeli összeköttetésben nem voltak és csak birtokaikon alapuló jogutódságuk révén a Wolfurti nevet viselték,_{1 Ezekről is vannak adataim, de helyszűke miatt be nem vettem.}
* szintén farkas képezi a czímer főalakját._{1 Ezekről is vannak adataim, de helyszűke miatt be nem vettem.}
*
A magyarországi ágra nézve csak annyit tudtam kipuhatolni, hogy Wolfurti Ulrik, mosony-, sopron- és vasmegyei főispánnak 1351 május 4-én kiállított, jelenleg Sopronban őrzött okiratának pecsétjén (onnan nyert értesítés szerint) rézsutos pólyával osztott pajzs és mindegyik felén (az egyikben 3, a másikban 5) az ismert Anjou-liliomok láthatók.
E czímereltérés azonban a tiroli és magyar családok azonosságát alig teszi kérdésessé. Mert egészen eltekintve attól, hogy Ulrikon kívül a többi magyar családtagok tán a farkast használták czímeralaknak, a liliomok (ha ugyan liliomokkal van dolgunk) eredete könnyen érthető, a mennyiben elhihetjük, hogy Ulrik e czímert csak Magyarországban érdemei elismeréseül királyi hála jeléül kapta s hogy ennek következtében családjának ősi czímerét mellőzte.
Záradékul legyen még kiemelve, hogy Héderváry Miklós leánya, Katalin, Wolfurti II. Ulriknak a neje.

VII.
Sinister (Balog) Miklós és utódai.

1249 május 23-ikán_{1 Fejér, Cod. dipl. IV/I. k. 50. l.}
* megjutalmazza IV. Béla király Miklóst, István trónörökös tárnokmesterét és Dubiczamegye főispánját. Korábbi hivatalos pályáját nem ismerjük. Egy Miklós előfordul 1237-ben és 1240-ben Kálmán herczeg tárnokmestere és (1240-ben) tótországi bánként, 1247-ben egy-egy Miklós Zala- és Vasmegyének főispánja, de vajjon e Miklósok egyike a dubiczai főispánnal azonos-e, nem tudjuk.
Midőn Miklós 1249-ben a királyi adományozásban részesült, akkor már igen érdemdús multra tekinthetett vissza. Részt vett 1241-ben a sajói ütközetben, elkisérte Bélát a partvidékre, honnan több követségi ügyben többször útra kelt, harczolt (1244–1246) a boszniai hćreticusok ellen és részt vett 1246-ban a Frigyes osztrák herczeg ellen Bécsújhelyen vívott csatában. Mindezen érdemeiért megkapta fennebbi napon a baranyamegyei szársomlyói várt és a várnépek harsányi földét. 1251 november 23-ikán és 24-ikén kir. asztalnokmester, mely minőségben 1254-től 1256 február 15-ikéig találjuk._{2 Fejér, Cod. dipl. IV/II. k. 218. l.; Hazai okmtár, V. k., 26. l.; Árpádk. új okmtár, II. k. 262., 264. ll. VII. k. 371. l.}
*
1255-ben maga nevezi magát «Sinister» Miklósnak, a mi a magyar «Balog»-nak megfelel;_{3 Anjoukori okmtár, I. k. 63. l.}
* de minden más bizonyiték hiányában még nem szabad őt ennek alapján a Meissenből bejött Balog nemzetség tagjának, a Szécsiek rokonának tekinteni és pedig azért sem, mert a Balog melléknevet kívüle még más árpádkori ember is viseli, és mert a Balog-nemzetség birtokai Gömörmegyében feküdtek, holott az 1249-ben kiállított okirat elég világosan kimondja, hogy Miklósunk rokonsága szintén Baranyamegyében, Szársomlyó és Harsány vidékén birtokolt.
1256 után már nem találjuk őt az országnagyok sorában; az asztalnokmesteri hivatal tulajdonosa 1256 augusztus 25-iktől 1258-ig az ismert Moys, a későbbi nádor, az 1258-ig működött hasonnevű vasmegyei főispán pedig tőle különböző ember; az 1262-ben szereplő Miklós, szabolcsi főispán, V. István embere azonban talán azonos lehetne vele. A legnagyobb valószínűség pedig a mellett szól, hogy 1256-bah meghalt. 1265-ben mondja IV. Béla,_{1 Hazai okmtár, IV. k. 41. l.}
* hogy Sinister Miklós comesnek valamikor a baranyamegyei Gétmonostor kegyuraságát adományozta, mely kegyuraság Miklós kezében, addig míg élt, megmaradt és utána fiainak Miklós-nakés György-nek birtokába átment. Ebből minden kétséget kizáró módon kiviláglik, hogy Sinister Miklós asztalnokmester 1265-ben már nem élt s hogy benne az 1270-ben felmerülő Miklós országbirót nem szabad felismernünk; ez úgy látszik, Gútkeled nb. István bán fia, Miklós, a későbbi bán.
Két fián kívül még egy Kata nevű leányt is hagyott maga után, kinek (tolnamegyei) Gyönki Lászlóval kötött házasságából Gyönki László született. Ez az anyja leánynegyede fejében kapott bójai és babócsai (Baranyamegyében fekvő) birtokrészeit 1313-ban Güssingi Miklósnak adta el._{2 Zichy cs. okmtára, I. k. 144. l.}
*
Fiait, II. Miklóst és Györgyöt, Béla király 1265-ben említi, midőn mondja, hogy a gétmonostori kegyuraságért őket Szederjes és Monád birtokokkal kárpótolta._{3 Hazai okmánytár, IV. k. 42. l.}
* II. (Sinister) Miklós 1267-ben Mária királynénak udvari embere._{4 Fejér, Cod. dipl. IV/III. k. 401. l.}
* 1270 szeptemberében megerősíti V. István mindkét fivérnek az 1265-ben kiállított okiratot._{5 Hazai okmtár. IV. k. 48. l.}
* Kelet nélküli okiratokban_{6 Árpádk. új okmtár, X. k. 443. l.}
* II. Miklós Győr nb. Óvári Konrád birtokügyeiben szerepel.
II. Miklós fia, Mihály, ki szintén kelet nélküli okiratban_{7 U. ott, X. k. 442. l.}
* Óvári Konrád birtokügyeibe bele van keverve, 1287 előtt halt meg, anélkül, hogy fiutódot hagyott volna maga után, mire IV. László király 1287-ben Mihály vejének, Lőrinci nádor fia, Keménynek (a Cseményiek ősének) a szársomlyói várt a hozzátartozó Ug.-Permán, Tótvölgy, Perekcse, Bója, Hidvég és Szentmihálymonostorral adományozta._{1 Hazai oklevéltár, 105. l., v. ö. Fejér, Cod. dipl. VI/I. k. 138. l.}
* Kemény özvegye, Mihály leánya, 1303 október havában kinyilatkoztatja, hogy baranyamegyei Fejértó nevű birtoktól, melyet atyjától, Balog Miklós fia Miklóstól (ez tévedés, Mihálynak kell lennie) kapott és férjének, Keménynek hozott s mely férje halála után árva fiai fentartására és két leánya kiházasítására reá szállt, nyomasztó inség miatt rokonának (baranyamegyei) Hencsei András fia Lászlónak elzálogosította s miután ki nem válthatja, elörökíti._{2 Anjoukori okmtár, I. k. 63. l.}
*
György szintén csak leányt, Stefániát, hagyott maga után, kinek családi viszonyairól a következő adatok szólnak:
a) 1302 július 31-én_{3 Anjoukori okmtár, I. k. 36. l.}
* Kemény fiai, Lőrincz és Konrád (a Cseményiek és a Matucsinaiak ősei), harsányi lakosok azon meghagyással idéztetnek a pécsi káptalan elé, hogy azon okiratokat mutassák be, melyek Sinister Miklós fia, György leányának, Óvári Jakab egyik nőrokonának hitbére és leánynegyedére vonatkoznak.
b) 1302 augusztus 22-ikén_{4 Anjoukori okmtár, I. k. 37. l.}
* a pécsváradi konvent előtt Stefánia, Óvári Konrád unokája (neptis), Sinister Miklós fia, György leánya (Osl nb. Beled fia, Miklós özvegye) rokonát, Óvári Jakabot, azzal bízza meg, hogy hitbéri, hozományi és leánynegyedi követeléseit Lőrincz nádor fia, Miklós és testvérének, Keménynek fiai ellen képviselje.
Sinister Miklósnak nemzedékrendi táblája tehát következőleg alakul:

Sinister I. Miklós 1241–1256 1249 István trónörökös tárnokmestere és dubiczai főispán, 1251–1256 kir. asztalnokmester; II. Miklós 1265–1270; György 1265–1270 (Győr nb. Óvári Konrád leánya); Katalin (Gyönki László); Mihály † 1288 előtt; Leány 1287–1303 (Lőrincz nádor fia Kemény); Stefánia 1302 (Osl nb Beled fia Miklós † 1302 előtt)

VIII.
A Balog nb. felsőlendvai Szécsi család nemzedékrendi táblája.

Ivánka; Balogi Miklós 1297–1301; Balogi és Szécsi Péter 1297–1329 1301 szandai várnagy, 1301 óta nógrádi főispán; János 1297 táján; Dénes 1338 miháldi és zsidóvári várnagy, szörényi bán, kir. asztalnokmester, a rimaszécsi Szécsiek őse; Benedek 1313; László 1313–1324; Miklós 1324 hasznosi várnagy; Pál † 1324 előtt; Miklós 1342 † 1387 megkapja 1365-ben Felső Lendvát 1342–1345 kir. asztalnokmester, 1343–1344 nógrádi, 1345 nógrádi, sárosi és szepesi főispán, 1347 horvát és szlavóniai bán, 1350–1355 szörényi bán, 1355–1358 országbiró és turóczi főispán, 1359–1366 horvát és dalmácziai bán, 1366–1368 Szlavónia bánja, 1369–1372 országbiró, 1377–1379 horvát és dalmácziai bán, 1381–1384 országbiró (1381–1382 pesti [1381] és pozsonyi főispán), 1386 nádor (Debreczeni Pál leánya Margit 1361); Ivánka 1342–1348 1342 kir. apród, 1347 gymesi várnagy, 1347–1348 kir. asztalnokmester; Jakab 1347; Domonkos 1357–1367 erdélyi püspök; János 1385 † 1434 előtt (1. Borbála, osztrák nő, 2. Katalin 1434); Ferencz 1385 † 1398 előtt (1398 nov. 1.); Miklós 1385 † 1432 előtt 1403 a veszprémi dioecesis kormányzója, 1407–1408 királyi főajtónállója, 1408 Vas- és Sopronmegye főispánja, 1409 kir. tárnokmester, 1411 Vasmegye főispánja, 1415 ugyanaz (1398 Drusma nb. Garai I. Miklós nádor leánya Ilona); «Herczeg» Péter 1385 † 1432 előtt (1. Ákos nb. Pölöskei Mihály leánya Sára 1394–1401 2. Beátka 1428 (Fejér X/VI, 842. szerint Margit 1426-ban) 3. Osl nb. Asszonyfalvi Ilona 1432, később Hontpázmán nb. Bazini és Szentgyörgyi Eberhardnak a neje); Miklós 1432; 1. Margit 1430–1433 (1. Türje nb. Szentgróti László † 1433 előtt 2. berekszói Hagymás László 1430–1433; Anna 1436 (Osl nb. Aszszonyfalvi László); Anna 1424–1426 (1. Katisz nb. Szécsényi László † 1424 előtt 2. Perényi Péter országbiró † 1423 nyarán); János 1402–1459 1438 királynéi asztalnokmester és Vasmegye főispánja, 1440 Vasmegye főispánja, 1440, 1448 és 1450 Zalamegye főispánja, 1452-1454 Vasmegye főispánja, 1454 Vas- és Komáronmegye főispánja, 1459 Zalamegye főispánja; István 1403–1415; Miklós 1403–1454 1439 Vasmegye főispánja, 1450 Komáron főispánja, 1453 Vasmegye főispánja (Wolfurti Zsuzsánna, előbb monyorókeréki Ellerbach Burkard neje); Miklós 1450–1498 1469–1471 és 1481 kir. lovászmester; György 1403; Tamás 1425–1448 1434 testőrtiszt, 1439, 1440 és 1442 a királyné kincstartója, 1444 Komáronmegye főispánja; Dénes 1425 † 1465 február 1 1437 nyitrai püspök, 1439 egri püspök, 1440 eszterg. érsek, biboros; László 1429; Borbála 1474–1478 (Monyorókeréki Ellerbach Bertold); Miklós 1481–1496 † m. n.; István 1481; Tamás 1481 † 1526 (1.) 1595 Ágota, Bakócs Tamás érsek unokahuga); István † m. n. családjának utolsó sarja; Erzsébet 1481; Margit 1481–1505 (Kövendi székely Jakab)

DR. WERTNER MÓR.

ERDÉLYI CSALÁDTÖRTÉNELMI ADALÉKOK
(Második közlemény.)

IV.
A nagyváradi Horváth család.

Szintén Erdélyben virágzik, előbb utsai előnévvel, mely a régi okmányokban a nagyváradival váltakozik, majd aztán a Majtai Dónáthokkal házasodván össze a család, egyik ágának a háromszéki Telek lett fészkévé, hol mint ottani primorok a teleki előnevet is fölvevén, ezen ágát ma már nagyváradi és teleki előnévvel látjuk.
A XVII. századbeli mozgalmakban menekült Erdélybe Váradi Horváth Menyhért két fiával, miután protestáns vallásra tértek át s birtokaik elkoboztattak.
Tőlük a következő leszármazás ismeretes:

Horváth Menyhért; Tamás (Nagy.-ajtai Donáth Kata); András (Fricsi Fekete Mária 1680 után); Pál (Szörcsei Donáth Ilona); Ferencz (Barcsai Klára de ead. 1710 körül); Ferencz (Dálnoki Miklós Klára); Kristóf (Tamásfalvi Thuri Klára); Francziska (Léczfalvi Gyárfás Ferencz v. László); Sándor (Pávai Vajna Klára); Lajos (Martonosi Gyujtó Juliánna); András (gr. Teleki Borbála 1730 után); Éva (M.-németi Nádudvari András); Krisztina (a) Sombori László de ead. b) Zeykfalvi Zeyk Mózes); András (Hatolykai Pótsa Borbála); Mária (Panovszky József cs. k. százados); Károly regalista, orbai széki királybiró (uzoni Béldi Jozéfa); Miklós †; Zsigmond †; Ignácz (Szörcsei Bertha de ead.); Sámuel 1772 (Sarmasági Mária de ead.); Mária 1772 (Ribiczei Ádám de ead.); Klára 1772 (Sarkadi Türi László itélőmest.); Ágnes (Fricsi Fekete Lajos); Mária (Ujvárosi Domokos); Antal (Barátosi Balogh Zsuzsánna); Pál cs. kir. őrnagy †; Ferencz (Zsákodi Kovachich-Horváth Mária); Francziska (Léczfalvi Gyárfás Elek); Zsuzsánna (Török József); Amália (Szörcsei János de ead.); János Ssárdi Simény Klára) †; Klára (Szörcsei Boldizsár de ead.); Mária (Imecsfalvi Imecs Ferencz); Zsuzsánna (Pávai Vajna Ignácz); Károly kivégeztetett Maros-Vásárhelytt 1854 márczius 10; Mihály előbb fogaras-, utóbb kis-küküllőmegyei főispán (csik-taploczai Lázár Antonia); László tanfelügyelő (br. Rauber Róza); Gyula volt képviselőházi alelnök (br. Splényi Bertha); Janka; Károly; Tamás; Mihály (Gencsy Margit de ead.); Anna (fel-apáthi Molnár Árpád); Dénes honvéd-százados (Keleti Edith); Livia

A Horváth András és Fricsi Fekete Máriától lejövő ágnak Fogaras vidékén volt (a Horváth Mihály nyug. főispán ur szivességéből nyert értesülés szerint) birtoka, mely ez ág kihalása folytán a fiscusra szállott, egyéb nem csupán fiágot illető birtokai pedig a levelekkel együtt a leányörökösökre, kiktől a másik ágbeli fiutódok a levéltárt vissza sem szerezhették, mert az 1848/49-iki oláh forradalom azt Oláh-Ujfaluban végleg megsemmisitette.
Ezért ez ágra nézve a család értesülései, melyekből a másik ág nemzedékrendét meritettük, hiányosak is, s az ifjabb Horváth Andrásnak, kit nagyatyjával, az idősb Andrással összetévesztenek, gróf Teleki családból való nőt tulajdonitanak ugyan, de nem Borbálának, hanem Juliánnának nevezik. Már pedig ugy a Teleki grófok nemzedékrendéből, mint a vargyasi Dániel család csak az imént megjelent oklevéltárából kétségtelenül kiderül, hogy ezen Horváth Andrásné gróf Teleki Borbála volt. Fiának Horváth Sámuelnek szintén egy gróf Teleki leányt – Ilonát – tulajdonit hitvesül a családi értesités, de ilyent a Teleki grófok családfáján nem találok; s igy habár nem lehetetlen, hogy Sarmasági Márián kivül egy gróf Teleki Ilona is neje volt e Horváth Sámuelnek, mivel még sem láttam egészen biztosnak, ezért a táblán mellőztem. Különben ez ágnak nemzedékrendét a Barcsay és Zeyk családok eredeti oklevelei alapján állitottam össze, melyekkel Mike S. genealogiai kézirata is e részben teljesen egyezik.
Van azonban e családnak még egy ága, mely Alsó-Fejérvármegyébe származott, s melynek hozzátartozandóságáról megvan ugyan hagyományos tudomása, de kiágazását nem tudják megállapitni. Ez azon ág, mely Nagy Iván munkájában is előfordul s Nagyváradi Horváth Ferenczről, ki Alsófehérben számvevő volt, két fiára, az 1849-iki piskii csatában hősi halált halt Miklósra, s ennek fivérére Jánosra száll; mely utóbbi Felső-eőri Pyerker Johannát vevén nőül, egyik fia, Miklós, nőtlenül elhalt, a másik pedig, László, Diódon birtokos.
Különben, hogy a közlött családfa korántsem teljes, abból is látható, hogy találunk még Nagyváradi Horváth-leányokat más családok nemzedékrendén, kik itt nem fordulnak elő. Igy, miként látni fogjuk, ugy a Zeykek, mint a Gyárfások hitvesei közt is vannak ilyenek, s ezekről megjegyezzük, hogy az egyik Horváth-leányra nézve, ki Gyárfásné lett, a két táblán a keresztnevekben eltérés is van.
A család czimere hármas dombon álló daru, mely jobb lábában követ s csőrében halat tart.

V.
A pálóczi Horváth család.

Hogy a Horváth családok sokféleségéből a genealogiai kutatásokra háramló fennebb is érintett nehézségeket lehetőleg oszlatni segitsünk, de iktatjuk azt a – noha alig pár izre terjedő – nemzedékrendet is, melyet ez ungmegyei család Erdélyben szerepelt ágáról a Szentpáli, Ugron és Zeyk családok levéltárainak eredeti okleveleiből biztosan megállapitni sikerült.

Pálóczi Horváth János 1649-ben fejedelmi titoknok (Ábrahámfalvi Ugron Erzsébet); Dávid; Sára (Osztopáni Pernetzi Zsigmond 1680–1718); Mózes 1685 (Szinnyei Bagotai Klára); Erzsébet (Csütőtelki Daróczi Sámuel 1714–1725); Sámuel; Mária (Nagybaczoni Bardocz Ádám); Miklós

VI.
A léczfalvi Gyárfás család.

A székely családok genealogiájának megvan azon nehézsége, hogy még a XVI. században is divatozott ott, miként sok oklevélből látható, ama szokás: hogy az atya keresztnevéből lett, «-fi» képzővel, gyermekeinek családneve; s igy a különféle keresztnevek szerint a belőlük alkotott családnév is izről izre változott, s már az unokatestvéreket is egymástól merőben különböző vezetékneveken emlitették, mig végre nagy későre, többnyire csak a XVI. század vége felé, vagy a XVII-ben egyik vagy másik iznek elnevezése megállandósult s maradandó családnévvé lett, vagy pedig más állandó vezetéknévhez jutottak. Olyanformán volt ez, mint az oroszoknál a «-vics» képzővel ma is divatozó elnevezések; s mivel a régi székely oklevelekben e különnevü nemzedékek összetartozását s eredetét mutatható törzsnév nem igen volt használatban, s mivel úgy az adományozási rendszer hiányánál, mint azon körülménynél fogva, hogy ugyanazon helységben több egymással rokonságban nem álló család volt lakos és birtokos s ezek tagjai vagyoni állapotukhoz képest majd az egyik, majd a másik rendben lustráltak, a helységekről való elnevezés is csak ritkán nyujt biztos támpontot: ez okok következtében a székely családok nemzedékrendét bárcsak a XVII. század elejénél valamivel régibb időre is fölötte nehéz biztosan megállapitni.
Szerencsés kivétel az, hol valamely név korán családnévvé állandósult; s ez eset áll a Gyárfás családra nézve is, mely előkelő székely családnak a XV. század végére visszamenő s egyik családtag, a lelkiismeretesen kutató Gyárfás Zsigmond által oklevelek alapján elkészített nemzedékrendét Kadisfalvi Török Pál szives közleménye folytán itt bemutatom:

Léczfalvi Gyárfás Pál 1550; István czimert nyert 1609-ben, 1635-ben mint primor hadnagy lustrál; Pál 1609; Pál 1680 lustrál, portai követ utóbb kiszármazott Pozsonyba; Ferencz 1680 lustrál, portai követ 1680 mint primor lustrál (Nagyajtai Donáth N.); Sára (Lengyelfalvi Orbán Péter); Tamás (Zágoni Jankó N. a Boldizsár leánya); Károly országos főpostamester Pozsonyban; Pál portai követ (Sepsi-sz.-iványi Henter Erzsébet); István 1680 lustrál, kézdiszéki királyi biró (a) Szörcsei Bora de ead. b) Csik-sz.-mihályi Sándor Anna); Ferencz † 1705, márcz. 2 (Fekete Éva); Zsigmond (Kisborosnyai Tompa Anna); a b? 1696 István † 1700 mint II. Rákóczi Ferencz kapitánya (F.-pulyai Bükk Judith); a b? Tamás 1725 Háromszék, Küküllő és Kolozsmegyében több helységben birtokos (Kéméndi vagy Csapói Váradi Ágnes 1782 özvegy); valószinüleg b)-től Pál (Hidvégi Nemes Sára); József 1782 (Léczfalvi Bodor Julia); Ferencz 1782 alkirálybiró orbai székben †; László 1782 † (Nagyváradi Horváth N.); Klára 1804 (Léczfalvi Gyárfás Elek); Antal 1782 (Illyefalvi Petke Ráchel); Pál 1782 (Csófalvi Csabai Zsuzsa) †; Anna 1816 (Léczfalvi Gyárfás Ádám); Zsófia 1759 (Csekelaki Varsányi György); Ádám 1740–60 (Borsai Nagy Krisztina); Tamás † 1782 e. (a) Harasztkereki Katalin b) Kisborosnyói Tompa Zsófia); József (Nagyváradi Horváth Éva); Ilona (Nagyborosnyói Bartha József); Bora (Sepsi-sz.-iványi Szentiványi N.); Elek †; Pál (Tamásfalvi Thuri Jozefin); Zsuzsánna (lovag Asboth Albert); Ferencz † 1812 (Léczfalvi Gyárfás Róza); Antal (Kis-borosnyai Tompa Róza); László 1760–80–6 (Tordai Salánki Sára); Klára (Kövesdi Boér Simon); János sz.1820 (Tamásfalvi Thuri Jozéfa); Klára; Borbála † 1840; Ferencz † 1853; Károly † 1839; Antal † 1838; Kata † 1857 (Árkosi Benkő Sándor); a) Pál 1800; b) Julia (a.-csernátoni Vajda Bálint); b) Tamás †; b) Elek székelyhuszár főhadnagy; Gábor sz.1857; Pál † 1863; Zsuzsa (Nagyváradi Pásztohi Ferencz); József sz. 1769 udv. tan. † 1829 augusztus 23 (a) Köröstarcsai Veér Róza, b) Zeykfalvi Zeyk Kata); Sándor kapitány † 1833; Ferencz 1820 (Nagyváradi Pásztohi Klára); Elek sz. 1811 † 1878 főkormsz. titkár (Abrudbányai és Winckelsteini Winckler Karolina); Miklós † 1882; a) Róza (Tindárisi Dindár Antal); b) Domokos sz. 1814 † 1895 (br. Kemény Polixéna); b) Anna (br. Bánffi Dániel); Endre orsz. kiépviselő (Sáros-berkeszi Katona Ilona); Malvin; József k. tvszéki biró (Pekrovinai Pekri Luiza); Marianne; Ferencz kir. kúriai biró (a) Pekrovinai Pekri Adel b) Pestyéni Pap Matild); Benedek †; Klára (a) Tancsi Földvári Gábor b) Fricsi Fekete Albert); László (Pekrovinai Pekri Irma); Károly főszolgabiró (Nagyváradi és Micskei Baranyi Irma); Kata (Sepsi sz.-iványi Kispál Gábor); Anna; Pál; Aladár; a)-tól:; Zsigmond sz. 1862; Olivér sz. 1863; Gabriella (K.-halmágyi Hollaki Arthur); Etelka (Paget Algernon-Olly esq.); Vilma †; Janka †; Andor †; Elemér; Erzse; Adám (Léczfalvi Gyárfás Anna †; József (Ádámosi Karolina); Zsigmond küküllőm. táblabiró (Nagyváradi Horváth N.); István 1782 †; Éva; János (Kis-borosnyói Tompa Zsófia); Mária (Kis-borosnyói Tompa Samu); István 1781-ben még élt (Sz.-miklósi és Óvári Pongrácz N.); Pál (sombori Anna de ead.); Elek 1793 királybiró (Léczfalvi Gyárfás Klára); Farkas (Sarkadi Csatári N.); Teréz (Kilyéni Székely Károly); Sámuel (Léczfalvi Gyárfás Zsuzsa); Ferencz †; Sándor; Zsigmond †; Károly; Ádám; Zsuzsa (Léczfalvi Gyárfás Sámuel); Miklós 1853 kanonok †; Róza 1852 (Léczfalvi Gyárfás Ferencz); Károly (Illyefalvi v. szotyori Nagy Ágnes); Lajos (Nagyváradi Horváth Teréz); Anna (Csávási Vas Zsigmond); Karolina (Fülöp Sándor); Elek (Sepsi-sz.-iványi Kispál Bora) Ágnes † 1880 (Csapói Réz Samu); Elek (Nagyváradi Horváth Francziska); Erzse (Gál József); Teréz † 1800 (Tamásfalvi Thuri Antal); Miklós regalista † 1861 (a) Diód-váraljai Miksa Polixena b) Széplaki Petrichevich-Horváth Róza); László † 1862 (br. Puteani Nathália); b)-től: Miklós † 1838; Imre † 1890; Lajos (Csik-sz.-domokosi Sándor Mária); Albert sz. 1820 † 1887; György (Gagyi Pálffi Mária); Sámuel † 1885; Miklós † 1891; Bertha (Csik-taploczai Lázár Domokos); Benedek (Alsó-csernátoni Zambler Mária); Mária (Ponori Sándor de ead.); Anna †; László (Jolsvai Szabó Zsuzsa); László; Emma; Lajos (Csik-taploczai Lázár Amália); Sámuel főhadnagy; Pál; Endre; György; Gabriella; Etelka; Domokos; László; Rozália; Mária; Benedek; Bertha sz.1886; Lajos; Bálint; Ilona; Klára (K.-halmágyi Hollaki Pál); Zsuzsánna (Kadicsfalvi Török Ferencz); István † 1895 (Veress Julia); Amália (Bernáth Antal); Mária (Gál József) ugyanaz, ki fennebb); Julia (Sz.-miklósi és Óvári Pongrácz György); Gergely (F.-kápolnai Kakucsi Laura); Katalin (Karathnai Könczei Béla); István (Dersi Sarolta); Julia; Samu; Kálmán †; István † 1894; Endre

VII.
A zeykfalvi Zeyk család.

Levéltára az 1848/49-iki oláh dulásokban elpusztult. Csak az idősb ágbeli Zeyk Elek utódainál maradt fenn annak egy részlete, mely azonban a Zeykeket illetőleg csak a XVII. század legutolsó éveitől kezdve tartalmaz okiratokat.
Van azonban ezek közt két genealogica deductio, melyek egyikét 1799-ben Zeyk Imre őrnagy készitette, a másik pedig ugy látszik, hogy csak ennek részleges másolata, itt-ott egyes kiegészitésekkel is.
E nemzedékrend, le egészen a XVII. század zártával élt Lászlóig, meglehetősen megegyezik a Kővári-Nagy Iván-féle táblákkal s azoknál nem is kimeritőbb. Az eltéréseket alább jelezni fogjuk. Az emlitett Lászlótól kezdve aztán merőben okleveles alapon állitottuk össze a további genealogiát, mert erre az Elek ágánál talált oklevelek elég anyagot szolgáltattak. Lehet azonban, hogy a többi ágakon s az első izeknél voltak még Zeyk-leányok, kikre kutatásainkban nem tudtunk rátalálni; mert a levéltárban talált Zeyk Imre-féle genealogiák csakis a család férfitagjaira vonatkoznak, s igy a leányok iránt ezek épen semmi adatot nem szolgáltatnak.
Lássuk tehát mindenekelőtt a régi nemzedékeket a családi levéltár genealogiai deductiója szerint, melytől a hol Kővári, Nagy Iván vagy Böjthe nyomán eltérést vagy pótlást teszünk, azt dölt betükkel különböztetjük meg.
I. TÁBLA.

Zengevo de districtu fluvii Strigy; Zayek; László 1236 de Zayekfalva; Mihály; Péter 1344; Menyhért (Szentgyörgyi Apollonia a Dénes leánya); Péter 1387 Zeykfalvára kap adományt 1393 vezér a török háboruban

(Folytatását lásd a következő hasábon.)

Péter; János 1441 karánsebesi és sztrigyi főkenéz; Péter; László; István; András; János; Miklós kitől, állitólag, egy a mult századig terjedt ág jött le; Miklós 1527 főkapitány (Dósa Kata); Mihály 1542 főaranyváltó, már Zeyk néven (Balassa N.); János 1570 udvari kapitány; István 1605 dévai kapitány; Mihály (iktári Bethlen Zsófia); Péter (Borbásvizi Judith); Miklós (Kendeffi Zsófia); András; Mózes; László 1697 (Nagyváradi Baló Mária) l. a II. táblán; István; Apollonia (Demsusi Lukács Ferencz)

Hagyjuk, mig talán adatok látnak napvilágot egyelőre igy e leszármazást; mert az iróinknál eddig megjelenteket, ha ellenkező bizonyitékokra biztosan nem támaszkodhatunk, nem lehet egyszerüen felforgatni.
Miként e táblán is feltüntettem, azonkivül, hogy a család 1799-iki genealogusa a Balassa és a Dósa családbeli hitveseket nem emliti (s talán nincs is elfogadható nyom, mely ezek létezésére vezetne), különbség van még a családi feljegyzés és az eddig megjelent genealogiák közt az 1387–93-iki Péter ivadékait illetőleg, egészen az 1527-iki Miklósig, kitől elkezdve aztán tovább ismét egyeznek.
A Zeyk Imre 1799-iki genealogiája s a családi levéltárbeli másik névtelen genealogia is Péternek János nevü fiától, az 1441-iki főkenéztől hozzák le az 1527-iki Miklóst, mint annak unokáját, megnevezetlen fiától; ellenben Kővári és az ő nyomán haladók e János főkenéznek egy Péter nevü fiát feljegyzik és aztán nem is folytatják tovább ágát, az 1527-iki Miklóst pedig a fennebbi táblán látható izeken át a János főkenéz testvéreül irt Lászlótól, mint ez utóbbinak kisunokáját hozzák le. A család genealogusai ezen Lászlót s fiát és unokáit, valamint Andrásként irt testérét fel sem emlitik.
Ezeknek megjegyzése mellett, a fentebbi táblán a Kővári-féle leszármazást mégis meghagytam, mert lehet, hogy a család valamely más ágánál talált ugyanolyan családi genealogiai tábla szolgált alapjául, mint a milyenek az Elek ágának levelei közt az én kezemhez jutottak, s ez utóbbiaknak nincs okom a már általános isrneretüvé vált másik levezetés fölött előnyt tulajdonitani, mig ujabb adatok egyik vagy másiknak helyességét el nem döntik.
Azzal sem akartam bonyolitni a dolgot, hogy a Kaprinay feljegyzése alapján_{1 Mss. t. 4. pag. 9.}
* Nagy Ivánnál (IV. k. 167. 7. l.) közlött oklevélben emlitett Mothonoki Zayk Lászlót, ki testvére István szörényi bán és Sandrinnal együtt, mint a Karánsebes körüli Mothnok, Malomfalu, Osestija, Zederjes, Magura, Radulencz, Csernotha, Almássa birtokosa, a Fiáthok elődével, Orményesi Lászlóval kölcsönös örökösödési szerződésre lépett, e táblára befoglalni megkisértsem; pedig a korra nézve megfelelőnek látszik az itt emlitett István a táblán látható János főkenéz ilynevü unokaöcscsével. Azonban mivel Jánost nemcsak sztrigyi, hanem karánsebesi főkenéznek is irja a családi genealogia, kérdés, vajjon nem épen fia volt-e neki az 1467-ben ugyanazon vidéki birtokok tulajdonosául látott három Zayk-testvér? S ekkor, ha az emlitett eltérő részletnél a családi genealogusoknak van igazuk, nem pedig Kővárinak, ez esetben az 1527-iki Miklós is e testvérek valamelyikének lehetett volna fia.
Különben ezen Miklós és az I. táblánk végén látható 1697-iki László között bizony igen rövidnek látszik az időköz, hogy abba, miként itt már egyezőleg teszik a családi deductiók, szintugy mint a Kővári-féle táblák, nyolcz nemzedéket szerepelni elképzelhessünk. Itt, lehet, hogy közösen mind egyformán hibáztak s az ott felsorolt Zeykek nem mind egyenes vonalbeli sorozatban, mint leszármazók, hanem egyikük vagy másikuk oldalrokonként is állhattak kapcsolatban egymással. A családi genealogiák azon hivatkozásai is, melyeket a táblán is feltüntetett évszámokra vonatkozólag e Zeykeket illető oklevelekre tesznek, csak azok viselt tisztségeire, nem pedig a filiatióra birnak vonatkozással.
Ellenben a főkenéz Jánost megelőzőleg a családi genealogusok ily hivatkozásai mind nemzedékrendi természetüek, olykor több izekre is visszamenve.
Először is idéznek egy oklevelet IV. Bélától 1236-ból, melyben ez van irva: «Ladislaus filius Zayek, filii Zengevoij de districtu fluvii Strigy.»
Azután I. Lajos király levelét 1344-ből, mely szól «Petrus filius Michaelis filii Ladislai de Zayekfalva» felől.
Végre idézik Zsigmond király donatióját (talán nova donatio lehetett) 1387-ből, melyben Zayekfalvát adományozza «Petro, filio Melchioris Zayek ex Apollonia filia Dionisii de S. Georgio».
Ezzel aztán meg is szünnek a genealogiai vonatkozásu idézetek, mert a Jánosnál emlitett 1441-iki oklevélből, mely Hunyadinak egy commissiója, csak e czimzés van idézve: «Joanni Zayek supremo kenezio in Karansebes et ad districtum fluvii Strigy».
Ugy látszik ezekből, hogy a család egykor igen érdekes oklevelekkel birt. Sajnos, hogy ma egyik tagja sem érdeklődik a genealogia iránt; pedig talán más magán- vagy közlevéltárakban fedezhetnének még fel valamit családjuk okleveles emlékeiből.
Igy a legrégibb oklevél, melyet ma e családra vonatkozólag ismerek, comes Ladislaus filius Musad de Almásnak 1362-iki beiktatásáról szól a hunyadmegyei Zalasdra, midőn is Péter alvajda Hátszegen 1363 (feria 6-a prox. ante Dom. Oculi) kelt levele szerint összehivatván Hátszeg vidékről az összes oláh kenézek és seniorok, Sztroja és Zayk kenézek e beiktatásnak ellene mondanak._{1 Fejér, Codex Dipl. IX/3. k. 380. l. és gr. Kemény J., Dippl. opp. k. 18. l.}
* Nagy Iván idéz még néhány későbbi oklevelet is.
Mielőtt a II. táblán bemutatnám a már teljesen biztos okleveles alapon készült nemzedékrendet, – mely egy-két leánytagnak, (például azon Zeyk Zsuzsánnának, ki 1815-ben Csulai Károlyné volt) fel nem találhatása miatt, ha talán még most sem egészen teljes, de hibás nem lehet – az előbbi I. táblára vonatkozólag még megjegyzem, hogy némely más családi levéltárakban talált idevágó nemzedékrendi töredékek szerint Borbátvizi Judith lett volna Zeyk Miklós neje, nem pedig Kendeffi Zsófia, s ő lett volna a II. táblát megkezdő Lászlónak anyja. Igy találtam ezt a báró Jósincziak levéltárában kapott egy régi leszármazási táblán is, s igy adja elő a Borbátvizi családnál Böjthe is «Hunyadmegye sztrigymelléki részének és nemes családainak története» czimü munkájában a Buda család oklevelei alapján, honnan a Zeyk Miklós többi gyermekeinek neveit is a II. tábla élén álló László mellé előbbi táblámra be is iktattam. A kérdés eldönthetéséig azonban a Kővári-Nagy Iván-féle nemzedékrenddel s a Zeyk Imre 1799-iki genealogiájával egyezőleg Borbátvizi Judithot a Zeyk Péter, Kendeffi Zsófiát pedig a Zeyk Miklós nejéül hagytam meg.
Azon másik Zeyk Miklósnak Kővári szerint a mult századig terjedt ágáról, kiről a mult század végén kelt családi genealogiában még csak emlités sincs, semmi nyomra nem tudtam akadni. Alig is fordul elő oly Zeyk, ki a most bemutatott táblákon kivül állva, ez állitólagos kihalt ág tagjául volna tekinthető. Hanem ha ilyennek tekintjük azon Zeyk Ilonát, ki 1602-ben Váradi Zsigmond neje lett volna s azon Zeyk Józsefet, ki Váradi Klárát vette volna nőül, ki azonban sem a táblánkon látható Péternek fia, sem Miklós doktornak atyja nem volt, noha Nagy Ivánnál igy van jelezve. Ezen Miklós doktornál is hibás a Nagy Iván-féle tábla, hol nejéül szintén egy Váradi leány van irva, holott e tudós nőtlenül halt el.
És most következzék itt az oklevelekből öszszeállitott nemzedékrend az 1697-iki Lászlótól kezdve napjainkig, a családi oklevelekből s feljegyzésekből kitünő életrajzi adatokat is röviden magába foglalva.
(A családfát l. a 145. lapon.)

VIII.
Az illyefalvi Biális család.

Még egy család igen rövid nemzedékrendét kivánom itt megismertetni, czáfolatául a napjainkban sokszor hangoztatott állitásnak, mintha a magyar társadalomnak itt Erdélyben asszimiláló ereje nem lett volna.
Ez az Illyefalvi Biális, máskép Olasz család, melynek törzse, genovai Biális Ferencz, valamikép Erdélybe kerül Olaszországból, Rákóczi, Kemény és Apaffi alatt vitézül harczol, miért 1680 márczius 10-én honfiusitják, s itt a somlyai vár kapitányságát s Belső-Szolnokmegye főispánságát viselve, miután végrendeletét 1689-ben megirta, 1693-ban meghal.
Tőle a következő család származott:

Genovai Bialis alias Olasz Ferencz belső-szolnoki főispán, Somlyó kapitánya honfiusit. 1680 végrend. 1689 † 1693; Jakab 1689 (Ribiczei Éva de ead.); Sándor 1689 (a) Boér N. a Gáspár leánya b) Balogh Zsuzsa); Ferencz 1697 de Illyefalva (Sepsi-sz.-iványi Henter Erzsébet); János 1689; N. leány (Szotyori András de ead.);N. leány (Sz.-katolnai Elekes Zsigmond); N. leány; N. leány †; Imre; Jakab; Ádám; Ferencz (Csicsó-kereszturi Torma Katalin); János (a) Csik-sz.-mihályi Sándor Kata b) Köröspataki Kálnoki Erzsébet); Borbára (M.-csesztvei Miske Zsigmond); a) László † 1784 (Kövendi Gál Mária); a) Elek (csik-vacsárcsii Fodor Klára); a) József †; a) János minorita-szerzetes †; b) Mihály †; b) Sándor; b) János; László (Kadicsfalvi Török Juliánna); Antal †; Zsuzsa (csik-amadéfalvi Zöld János); Anna (Pakot János); Bora (a) N.-váradi és Sepsi-sz.-györgyi Móricz Dénes b) Csik-sz.-simoni Endes József); Ferencz 1848 országgy. követ; Anna (Csik-sz.-mártoni Szabó Márton); László; Ágnes (Kabos Károly); Ferencz †; Akos †; Irma.

II. TÁBLA.

Zeyk László 1697 (Nagyváradi Baló Mária); Miklós sz. 1686 † 1750 (Nagybarcsai Barcsai Zsuzsánna); Mózes 1719 † 1758 fehérmegyei főbiró 1740-ben (a) gr Pekri Zsófia 1721 b) Nagybarcsai Barcsai Ágnes c) n. váradi Horváth Krisztina 1755); István sz. 1695 † 1752 előtt (Nagybarcsai Barcsai Klára); János sz. 1705–1750 kapitány a Ghillányi ezredb. nőtlen †; Péter (Nagybarcsai Barcsai Sára) †; Sámuel hunyadm. főbiró 1752 nőtlen, 1763 nősült † 1775 (malomvizi Kendeffi Sára); Ágnes; János 1771 hunyadm. táblabiró, 1785 hunyad- és zarándmegyei alispán † 1785 (Naláczi Borbála de ead.); András sz. 1730 főhadnagy a gr. Gyulay-gyalogezredb. Olaszországb. † 1799 után (a) Kóji Komáromi Klára b) Nagyklopotivai Pogány Jozéfa) b)-től; András † 12 éves korában; Jozéfa (Naláczi János de ead.); Ágnes sz. 1765 (benedekfalvi Benedikti Lipót); István sz. 1766 1797 hadnagy a Benyovszky-ezredben † 1798 (Jeszenszky Rozália); Anna; Sámuel † kiskorb.; a) Mózes 1740–1778 (a) Nagyajtai Cserei Krisztina b) br. Bánffi Éva 1753 utóbb elváltak c) Sepsi-sz.-iványi Henter Borb. † 1765, d) M.-n.-zsombori Zsombori Kriszt.); a) Druzsa (a) Désfalvi Bánffi Sámuel b) Csolnakosi György de ead.); c) Dániel sz. 1737 † 1796 aug. 3. 1760 nemes testőr, 1770 kir. táblai számf. ülnök, 1777 itélőmester, 1781 kir. hivatalos, 1785 főkormsz. tanácsos, 1787 főpohárnokmester, 1791 udv. kanczell. tanácsos, 1795 kir. táblai elnök (gr. Teleki Borbála); c) László † kiskorb.; c) Ádám nőtlen †; c) Imre 1760 kadét a porosz háboruban a gr. Gyulay-ezredben, 1763 zászlótartó az oláh határőrezredb, 1778 a porosz háboruban főhadnagy, 1787 a török háb. kapitány, 1794 mint őrn. nyug.; c) Zsigmond sz. 1745 † 1799 1763 nemesi testőr, utóbb Olaszhonban Ferdinand főhg. kiséretében 1775 provinc. commissar., 1791 kir. hivatalos (Nagyváradi Horváth Klára); Borbála 1823 (gr. Tholdalagi Mihály); Mária (Zeykfalvi Zeyk János özv. 1820); Dániel sz. 1780 körül v. előtt 1804 kir. táblai ülnök, azután marosszéki főkirb., majd főkormánysz. tanácsos 1835-ig. 1837 a.-fehérm. országgy. köv. (br. Vay Katalin, József septemvir leánya); Eszter †; Krisztina †; Kata (Léczfalvi Gyárfás József); Zsuzsa sz. 1785 † 1865 (br. Bánffi Ferencz); Anna (Fricsi Fekete Lajos); Imre 1799 tanuló; József sz. 1805 nov. 30. † 1852 szept. 24. 1834-től országgy. köv. a) gr. Teleki Jozéfa b) gr. Thoroczkai Julia; Kata (Roffi Borbély József); Bora † 1848 január 21. (br. Kemény Domokos); Károly sz. 1810 † 1885 1837-től kolozsmegyeiországgy. köv., illetőleg képviselő, 1848 belügym. osztálytanácsos, 1870 belügyi államtitk., 1876 alsó-f.-megyei főispán (br. Kemény Judith); Domokos † mint honvédszázados 1849 jul. 30-án Segesvárnál (br. Kemény Juliánn; Johanna (zeykfalvi Zeyk Miklós); Dániel †; Miklós †; a) József 1866-tól aranyosszéki követ 1896 báró, főrendiházi tag (gr. Teleki Ágnes); b) Dániel (br. Bánffi Czeczilia); Gábor sz. 1848 1896 vizaknai orsz. képv. (Nagybarcsai Barcsai Matild); Sámuel 1787 kadét a br. Splényi-ezredben a török háboruban (Malomvizi Kendeffi Mária); János 1799-ben hallgató a göttingai egyetemen. Utóbb udv. kanczell. titkár 1814 (Zeykfalvi Zeyk Mária); Miklós 1799 tanuló a göttingai egyetemen, bölcsészettud. a magyar és berlini tudós társaságok tagja † 1850; Gabriell (Janka); Albert; József; Géza;Czeczilia; Dániel; József (br. Jósika Erzsébet); Eliz (gr. Tholdalagi László); Illa (hg. Odescalchi Livius); †; Ágnes; Károly 1875 miniszt. fogalm., 1888 kolosi orsz. képviselő, 1894 cs. k. kamarás (Boros-jenői tisza Etelka); Karolina (br. Kemény Gyula); Dániel 1888 a.-fm országos képv., 1893 ugyanottani főisp.; Anna †; Kálmán; János sz. 1798 kör. 1814 (gr. Teleki Krisztina); Klára †; Miklós † 1854 (Zeykfalvi Zeyk Johanna); Margit; Sándor sz. 1826 † 1882 febr. 6-án 1848/49-iki honvéd (Sárospataki Szabó Anna); N. fiu †; N. fiu †; N. fiu †; Ödön sz.1849 † 1878 május 9.; a) József 1762–74 katholikus ág 1763–67 nemes testőr él 1799 (br. Jósika Anna 1772) 1804-ben özvegy); b) Elek sz. 1748 † 1805 tordamegyei táblabiró (a) A-csernátoni Damokos Anna b) etfalvi Halmágyi Juliánna); b) Zsuzsa (Középajtai Benkő Izmael 1790); b) István 1768 mint őrnagy a Barco-ezredben a franczia háb. † 1796; c) Károly mint kadét az oláh határszéli ezredben a török háboruban Törcsvárnál † 1788; Anna (a) Jakab János b) Makfalvi Dósa Károly); Janka (Domáldi Felszegi Dezső); Jolán; István (Tóth Mária); Ilona Felsőbükki Horváth Bertalan); János; Lajos 1799 tanuló 1815 tordamegyei aljegyző, 1837 és 1846 kir. hivatalos, főkormsz. fogalmazó † 1848 (a) Érsekujvári Gyarmati Eszter b) Tindarisi Dindár Borbála c) Gloria Róza) a b c?; a) János, az iró sz. 1786 † 1860 február 9 (a) Zsögödi Mikó Klára 1805 b) Uzoni Béldi Johanna, egybek. 1817. elvált 1822 körül c) Apold Jozéfa? 1849 után, törvényesen egybekeltek-e, kétes); a) Rachel (Kisenyedi Pallos István); a) Klára (K.-fehérvári Balogh György 1811) † 1823 előtt; a) Éva sz. 1780 † 1840 (a) Csolnakosi Lajos de ead. egybek. 1810 b) Csolnakosi Elek de ead. egybek. 1819); Antal szül. 1810 alsófehérmegyei főszolgabiró † 1883 ápril 23. (Bo-bereki Fábián Anna); Ferencz sz. 1825 1848/49-ben honvédszázados a 11. zászlóaljban, 1875 honvéd-ker. hadbiztos † 1885 január 6-án (Losádi Zudor Kornélia); Jozsef konzul utóbb min. tanácsos † 1895 (a) N. N. külföldi nő, b) N. N. külföldi nő, c) br. Kemény Emma); a) Gyula † 1883 után (a) Csolnakosi N. de ead. b) Brádi Amália de ead.); a) László sz. 1809 † 1892 jan. 23. 1848/49-ben honvéd százados, utóbb kisküküllőm. árvaszéki elnök (a) Nagyváradi Inczedi Anna) b) Kis-sárosi Sinai Karolina); a) Juliánna sz. 1816 előtt † 1880 május 1-én (Fricsi Fekete Lajos); a) Izabella; Mária (Borbátvizi Csóka Miklós); a) Kata (Szentkatolnai Elekes Mihály); a) Ilona sz. 1840 † 1882 február 18 (Fricsi Fekete Albert); a) Lenke sz. 1843 † 1889 február 28 (Kadicsfalvi Török Albert); Irén (M.-koppándi Fosztó László 1885); Jolán (Bodoki Henter Ferencz 1885); Endre; Sarolta; a) Vilma (Balcziczán N. romániai bojár); a) Amália †; a) Etelka †; a) Róza †; a) Farkas †; a) István †; a) János † kis korukban elhaltak; b) Árpád (Brádi Brádi Ilona); b) Ágnes †; Szandrin; Anda.

Láthatjuk ebből a Kadicsfalvi Török Pál nagy szorgalmu fiatal genealogustársam által a Biálisok levéltárának szorgos átkutatása után összeállitott nemzedékrendből, hogy e külföldi, merőben idegen férfiunak családja mily gyorsan és mily teljesen beleolvadt Erdély tőzsgyökeres magyar s kiválólag annak székely vérü családaiba, s maga is teljesen székelylyé vált, csak nevében tartván fenn idegen eredetének emlékét.

* * *

Mindezek után még egy pár szavunk volna.
Habár némelyek kicsinylőleg meddőnek nevezik a genealogiát, ez még azon értelemben sem áll, mintha e tudományszaknak ma már gyakorlati becse s használhatósága nem volna. A gondolkozó ember abból igen sok becses következtetést vonhat le, sok gyakorlati jelentőségü tanulságot szerezhet, sok tévedést kiküszöbölhet.
Mit tapasztalunk csak e szerény czikksorozatból is?
Azt, hogy a magyar előkelő osztálynak, a nélkül, hogy erre czélzatosan törekedett, vagy mesterséges eszközöket használt volna, megvolt itt Erdélyben is asszimiláló ereje és tevékenysége, s a kik vele érintkezésbe, jog- és érdekközösségbe jöttek, érezték annak hatását.
Tapasztaljuk azt, hogy a magyar társadalom faji tekintetben sem volt exclusiv, vagy miként ma mondani szokták, chauvinista. A tiszta magyar eredetüeken s a rokon székelyeken kivül olasz, német, oláh, horvát stb. törzseket tanulunk megismerni, melyek életüket és jövőjüket ez ország sorsához kötik, de javaiban is részesülnek; hazafiságuk utján, eredetükre való tekintet nélkül, a legmagasabb polczokig juthatnak s megalkotó elemei lesznek az ennyiféle vérből keletkezett, de egy nemzeti közszellemben összeforrott előkelő magyar társadalomnak.
S az idegen vérből származott, de már magyar családokat a modern nemzetiségi szenvedélytől elvakitott s a magyar ellen gyülölködő irók csak rövidlátásukban és igaztalanul nevezik renegátoknak; mert e családok őseit nem eredetüknek megtagadása, vérüknek szégyenlése – a régi korban ilyesmi ismeretlen volt – tette magyarokká: hanem magyarok voltak, mint e haza egyenjogu fiai, mely akkor a mai értelemben vett nemzetiségi különbségeket nem ismerte; magyarok, mint állásuknál, összeköttetéseiknél fogva az akkori egységes előkelő társadalom tagjai, melynek jellegét egyedül a magyar haza adta meg. «Membrum sacrć coronć» volt mindenik, elválaszthatatlanul összeforrva e hazával; tehát magyar!
Azért e családok ma se tekintsék árnyéknak családfájukon, ha a kutatásaiban részrehajlatlan s elfogulatlan genealogia föl is tárja eredetüket; mert voltak legyen németek, oláhok, tótok vagy olaszok, vagy bármi fajból valók, kettős dicsőségük az, hogy idegen vérük daczára e hazának ugy tudtak szolgálni, hogy nagyjai közé emelkedve, századokon át ott állották meg helyöket. Eredetüknek takargatása csökkentése volna érdemeiknek.
A történetirás pedig ne legyen elfogult; vizsgálja tárgyilagosan s a jelen politikai szenvedélyei és félszegségeire való tekintet nélkül a multat, s ne igyekezzék abból a ma talán nem tetszőket leokoskodni. Hiszen Magyarországra nézve nem kevesebb dicsőség, ha például oláhból tudott Hunyadiakat teremteni, mintha ezek tiszta magyar törzsüek lettek volna.
S ha felülemelkedünk az elfogultságokon, ha az ujabb kor szerencsétlen politikai viszonyai közt nagyra nőtt nemzetiségi szenvedélyek egy ilyenektől ment s talán ezért is oly hatalmas multnak tüzetesebb ismerete folytán csendesülni kezdenek; ha leszokjuk e hazában mi a megvetést, mások a gyülölködést, melyek a mohácsi vész utáni korban mindinkább elharapództak s hova-tovább mesterkélt módon is mind nagyobbra fejlesztve erőinket, bomlasztják; ha az idő és köz állapotok tovább vezetnek a gyászos emlékü közelmulttól, melynek sötét képe ma még elfedi előttünk a régmult magasztos hátterét, melyet mind együtt emeltünk oly nagygyá: akkor talán ismét lenni fog aza régi hatalmas, egy évezred viharaival is daczolni tudó Magyarország, melyben ha volt is széthuzás és pártoskodás, azt nem a fajok rivalitása okozta, s melyben a vér legkülönfélébb vegyüléke mellett is mindenki magyar hazafi volt.
Európa nyugati nagy nemzetei, az angolok, francziák szintén különböző népfajokból forrtak össze, hatalmas közszellemmel biró államokat alkotva. Nálunk az összeforrás a nyelvre ugyan nem terjedt ki általánosan, s ez egy sajátosságunk; de a mostani uj évezredben, midőn a kiváltságok megszüntével nemcsak mint hajdan, a magyar előkelő osztály képezi a bármi fajbeli előkelők összfoglalatát, hanem a magyar nemzet e haza bármi vérü, de egyenjogu összességét, – Magyarország is akkor lesz igazan nagy, mikor minden előitélet és féltékenykedés megszüntével, e hazában is a különböző eredet csak a családok tradicziója és történeti emlék fog lenni s mindenki, mint e hazának fia, boldogan magyarnak fogja érezni magát.
BACZKAMADARASI KIS BÁLINT.

VEGYES.

II. Endre arany bullájának czimere.

Folyóiratunk egyik közelebbi száma,_{1 Turul 1896. 134. l.}
* buzgó kutatónk, Kropf Lajos tollából egy kis dolgozatot tett közzé, mely a II. Endre arany pecsétjén látható magyar czimer alakjairól, egy végzetes olvasási hiba alapján, téves nézetet hirdetett.
A tévedést nem Kropf ur követte el, hanem az az iró, kinek adatait átvette, melyeknek alapján aztán egész helyesen vonta le a következtetést.
Sebastiano Paolinak Luccában 1733–37 közt közzé tett nagy diplomatariuma, mely a jeruzsálemi vitézek okleveleit tartalmazza, a többi közt II. Endre királyunknak 1217. évi aranypecsétes oklevelét is közli Aliottus Uguiccionis császári közjegyző 1266. évi átiratában, mely a pecsétet – a régi közjegyzők dicséretes szokása szerint – a legapróbb részletekig pontosan leirja. Ebben a leirásban Paoli ugy közli a szöveget, hogy – bár kissé erőltetve – de csakugyan azt lehet belőle kiolvasni, a mit Kropf ur olvasott ki.
A pecsét czimeres felét a közjegyző – Paoli szerint – igy irja le: «a pecsét második oldalán pajzs látszik, fasciákkal (pólyákkal); a fasciák közül hárman két-két kis oroszlán látható, egymással szemben nézve, a két oroszlán között pedig kis pajzsocska van; a melyeken (Paoli szerint: in qualibus, pedig ha csakugyan ez volna az értelme, helyesebb lenne: in quibus) és az alsó fascián kis oroszlán látható, mely hátrafelé forditja fejét».
Ebből a leirásból folyik azután a következtetés, hogy tehát a pecsét fasciáin látható pajzsocskákban is ép olyan oroszlán van, mint a legalsó fascián; hogy ez az ismert egy-két arany bulla lekopása miatt úgyan nem látható többé, de eredetileg megvolt; hogy tehát Nyáry Albert tévedett, mikor az oroszlánok közötti alakot hulló hárslevélnek nézte, mert az pajzs, még pedig hátra néző oroszlánnal megrakott stb. Hogy azután miként volt képes a XIII. század első évtizedeinek pecsétviselője az igen apró «scutulum»-ra a technika akkori eszközeivel még egy világosan kivehető oroszlánt is vésni: erre nem gondoltunk tovább, valamint arra sem, hogy épen a három oroszlán-alak miként tünhetett el «kopás» által és miért maradt meg a negyedik és általában maga a pecsét oly ép, kopástalan állapotban?
Egy szónak, a qualibus-nak hibás olvasásán fordul meg minden, meg a hibás pontozáson. Nem qualibus az, hanem qualibet; és nem eléje, hanem utána teendő a vessző.
Bárczay Oszkár t. társunk szivességének köszönhetjük, hogy a tévedést, mely könnyen gyökeret verhetett volna, immár helyreigazithatjuk. Emlitett társunk szives volt Máltából, a La Valettai angol kir. levéltárból az érdekes közjegyzői hitelesitést fényképben megszerezni s azt rendelkezésünkre bocsájtani. Ebből látjuk, hogy Paoli közlése nemcsak az értelmet kiforditó qualibus szóban, hanem egyebekben, kivált a pecsét köriratában is hibás; s ezért indokoltnak tartjuk azt ujból, helyesbitve közzétenni.
A közjegyző hitelesitése a következő:

(Jegyzői jegy.) Ego Aliottus Vguiccionis imperiali auctoritate iudex et notarius publicus, illud autenticum sacrum privilegium, unde hoc exemplum a me sumptum est, vidi et legi, sanum et integrum, non viciatum nec cancellatum neque in aliqua parte sui corruptum, bullatum cum serico rubeo et pendenti bulla aurea, in qua ex una parte apparebat ymago regis coronati sedentis et tenentis in una manu virgam cum lilio desuper, et in alia tenens, pomum, habens ex uno latere signa ad modum lune et stelle, et ex altero signum ad modum solis, taliter circumscripta:_{1 A legendában a pecsét köriratának megfelelő betüösszeszoritások (coarctatio, contignatio stb.) fordulnak elő, melyeket Paoli figyelmen kivül hagyott.}

*

Ex altera quidem parte patebat figura admodum scuti ad fascias: et in tribus ex fasciis apparebant figure bine ad modum leonunculorum respicientium unus alterum, parvo scutulo mediante in qualibet;_{1 Paolinál: ....parvo scutulo mediante, in qualibus (t. i. fasciis) et in fascia inferiori etc.}

* et in fascia inferiori apparebat ymago quasi parvi leonis aspicientis retro se, talibus litteris circumscripta:

Et prout in eo inveni, hic supra fideliter de verbo ad verbum transcripsi et exemplavi, nullo addito vel diminuto; ideoque subscripsi et ad maiorem rei evidentiam atque robur signum mee manus rogatus imposui. Apud Accone vicesimo septimo die mensis Octobris, decime indictionis, anno domini millesimo ducentesimo sexagesimo sexto. Et ubi superius in prima linea in nominatione Dalmatie, Crohatie correctum apparet, ego ipse propria manu feci.

Nos Guillelmus divina miseratione sacrosancte Jerosolimitane ecclesie patriarcha, apostolice selis legatus, quia illud originale privilegium bullatum bulla aurea, prout superius est per singula designata, vidimus sanum et integrum, non viciatum nec cancellatum nec in aliqua parte sui corruptum vidimus et legi et ascultari cum prenotato transcripto fecimus diligenter, et illud invenimus per nominatum Aliottum publicum notarium fideliter exemplatum, de verbo ad verbum nullo addito vel diminuto, idcirco ad preces religiosi viri fratris Hugonis Reuel venerabilis magistri domus hospitalis sancti Johannis Jerosolimitani huic transcripto sigillum nostrum iussimus superponi ad futuram rei memoriam et evidentiam.
A szöveg, a pecsét leirása egészen világos, teljesen érthető. Tehát: «a pecsét másik oldalán pajzs látszik, fasciákkal; három fascián két-két egymással szembe néző kis oroszlán látható; ezek (t. i. az oroszlánok) között mindegyiken (t. i. mindegyik fascián) kis pajzsocska van; az alsó fascián pedig kis oroszlán látható, mely hátrafelé forditja fejét».
Az 1266. évi leirás szakasztott olyannak mondja II. Endre arany pecsétjének czimerét, a milyennek a reánk maradt eredetiek után mi is ismerjük. Fölösleges tehát a kopást okozni, mely a pajzsocskákról az oroszlánokat eltüntette vagy esetleg II. Endrének oly aranybulláját feltételezni, mely a reánk maradtaktól ábrázolásában eltért. Az egész félreértésnek egy fatális olvasási hiba a szülője, mely qualibus-t látott qualibet helyett.
FEJÉRPATAKY.

A rákóczi és felső-vadászi Rákóczy család leszármazása.

A Bogát-Radván nemzetségből eredő fényes Rákóczy család leszármazása még mindig hézagos; a Pallas Nagy Lexikona XIV. kötetében is kétszeri megszakitással közöltetik a családfa. Ez indított arra, hogy közzé tegyek egy teljesebb nemzedékrendet, mely Fejér György Codex Diplomaticusa, az Árpádkori uj okmánytár, a Hazai, az Anjoukori okmánytárak, a gróf Sztáray és a gróf Károlyi családok oklevéltárak s a Századok (1873. 622) adatai alapján következőkép állitható össze:

Csépán de genere Bogát-Radván; Gyapol 1222–1252; Pál, comes 1276–1282 †; Csiz (Chyz) 1227–1252; László 1266–1282; Csépán 1266–1282; Mihály 1298; Leány 1298 (Chuch fia Balázs 1298); Balázs, de Rákócz 1327–1357; Chala 1343 (Hosszumezei Markolf fia János); Benedek, de Rákócz 1348–1351; János, dictus Gyapol de Morva 1348–1351; András 1392; Benedek Gyapolfi de Morva 1400–1413 de Rákócz; Jakab 1392–1413; László 1392–1447 Gyapolfi de Morva; László 1436;1450; Rákóczy; István 1438 (Deregnyei Nagy Anna 1438 elébb Kércsy Miklósné); Benedek; Mihály; Gábor; Gáspár 1468–1472; András 1468–1472; Pál 1468–1475; Menyhért 1472; Miklós 1495; Péter 1495; Miklós 1438–1447 de Morva; János 1448; Lőrincz 1448

Ebből látható, hogy István, a Deregnyei Nagy Anna férje, nem Leukusnak (mint a Pallas Lexikonja irja), hanem Benedeknek volt a fia. Most már csak azt kellene még kimutatni, hogy a Felső-Vadászt megszerző Zsigmond fejedelemnek ki volt az atyja, s kész lenne a Rákóczyak szakadatlan leszármazása a XII. század vége felé élő Csépántól kezdve.
PETROVAY GYÖRGY.

TÁRCZA.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság f. évi október hó 28-ikán Dr. Szilágyi Sándor másodelnök elnöklete alatt igazgató-választmányi ülést tartott, melyen jelen voltak: Áldásy Antal, Bárczay Oszkár, Boncz Ödön, Csánki Dezső, Hajnik Imre, Illéssy János, Makay Dezső, Nagy Gyula, Schönherr Gyula, Szinnyei József vál. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Fejérpataky László titkár.
Az elnök megnyitván az ülést, felhivja Áldásy Antal vál. tagot Varju Elemér társ. tag «A sisakdiszek és egy középkori magyar sisakczimer» czimű értekezésének felolvasására. A tetszéssel fogadott értekezés folyóiratunk jelen füzetében olvasható.
Ezután Schönherr Gyula vál. tag mutatta be a br. Radák családnak 1514. évi, kivált kosztüm-tani tekintetben nagy nevezetességü czimereslevelét, mely a kihalt család levéltárával egyetemben, mint örök letétemény, a Magyar Nemzeti Múzeumban helyeztetett el. Majd a titkár ismertette azon 1266. évi közjegyzői hitelesitést, melyben II. Endrének 1217. évi arany bullája pontosan leiratik s melynek a máltai levéltárból szerzett fényképi másolatát Bárczay Oszkár vál. tag volt szives rendelkezésre bocsájtani. Az ismertetés, mely egy hibás olvasásból eredő téves föltevést rektifikál, jelen füzetünkben olvasható.
A folyó ügyek sorsán a titkár bejelentette a következő tagajánlásokat: pártoló tagul ifj. Justh György orsz. képviselőt Neczpálon (ajánlja Graenzenstein Béla); évdijas tagokul: Bilkei Lipcsey József orsz. iparművészeti múzeumi titkárt Budapesten (aj. a titkár), Szent-Imrey Tamást Máramaros-Szigeten (aj. a titkár), Rohács János városi levéltárnokot Verseczen (aj. Nagy Gyula), ávody Albint Szegzárdon (ajánlja a titkár) gr. Teleki Sándor orsz. képviselőt Budapesten (ajánlja dr. Schönherr Gyula), Eördöghfalvi Csuha Malva urnőt Császlóczon (aj. id. Petrovai János), Páris-Pápai Paraicz Gyulát Budapesten (aj. a titkár). Az ajánlottak a társaság tagjaiul megválasztattak.
A pénztárnok kimutatása szerint volt okt. 28-ig:
Bevétel 1882 frt 91 kr.
Kiadás 1567 frt 84 kr.
Készpénz 315 frt 07 kr.
A társaság vagyona 1897. okt. 28-án:
1. Értékpapirok névleges értékben 10,800 frt – kr.
2. Kötelezvényekkel biztositott alapitványok 2,600 frt – kr
3. Kötelezvény nélküli alapitványok 500 frt – kr.
4. A középkori czimeralbum és a Nemzetségi Zsebkönyv czéljaira két takarékpénztári könyvre elhelyezve 300 frt – kr.
5. Készpénz 315 frt 07 kr
Összesen 14,515 frt 07 kr.
A titkár javaslatára a választmány elhatározta, hogy az évi nagyülés decz. 8–12-ike közt oly alkalmas napon tartassék meg, mikor az akadémiai terem rendelkezésre áll. Tárgyai pedig a következők legyenek: Elnöki megnyitó. 2. A társaság elnökének és egyik másodelnökének, kiknek öt évi mandátuma lejárt, megválasztása. 3. Bárczay Oszkár vál.tag emlékbeszéde Csergheő Géza vál. tag felett. 4. Titkári jelentés. 5. Pénztári kimutatás.
A titkár végül bejelentette, hogy a társaság igazgató-választmányában két hely (Torma Károly és Véghely Dezső helye) van üresedésben és hogy e helyekre az ajánlatok az iménti határozat értelmében a november 25-iki választmányi ülést megelőző napig adandók be a titkári hivatalnál. A választmány a bejelentést tudomásul vette.
Az elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére Áldásy Antal és Nagy Gyula vál. tagokat kérvén meg, az ülés véget ért.

SZAKIRODALOM

A Blagay család oklevéltára. Bevezető tanulmánynyal a család történetéhez. A M. T. Akad. tört. bizottsága megbizásából szerkeztették Thallóczy Lajos és Barabás Samu. Budapest, 1897.

Folyóiratunk olvasói ez oklevéltár bevezető tanulmányának egy részével csak nem rég ismerkedtek meg, azzal t. i. mely a Blagay család származásrendjéről és czimeréről szól. Genealogiai s heraldikai szempontból tehát e munkához hozzá nem szólunk, utalván folyóiratunk emlitett közleményére.
A család származásrendjéről s czimeréről szóló részen kivül a bevezető tanulmány beszámol a közlött anyag nyomán a család származásáról, hol az általánosan elterjedt Orsini-leszármazást czáfolja meg szerző, továbbá a család történeti szerepléséről, mely a bevezetésnek legterjedelmesebb része. A közlött okmányok alapján összeállitja a helyrajzi adatokat is, melyekhez egy áttekintő térkép van csatolva. Ez a rész a történelmi topografia tekintetében valóban megbecsülhetetlen, értékét növeli az emlitett térkép és az ügyes csoportositás. Egyébiránt e bevezető tanulmány külön is napvilágot látott.
A tulajdonképeni oklevéltár anyaga javarészben a családi levéltárból magából került ki, és csekély azon okmányok száma, melyek kiegészitésképen más levéltárakból vétettek. A családi levéltárról az előszóban történik emlités; azóta a levéltár is gazdát cserélt, a mennyiben az a család utolsó férfisarja gróf Blagay Lajos halála után a Magyar Nemzeti Múzeumba került örök lététeménykép.
A közlött oklevelek száma összesen 265. A kor, melyből ezek származnak, 1200-tól 1578-ig terjed. Fölemlitendőnek tartjuk itt azt, hogy ez oklevelek közül II. Endre 1218-iki oklevele hamisitvány, s hogy IV. Bélának 1241-ben kelt oklevelét Thallóczy szintén gyanusnak tartja, s ebbeli véleményét mindkét oklevelet illetőleg a bevezető tanulmányban nagy apparátussal támogatja.
Külön kell megemlékeznünk az oklevéltár indexérőlis, mely valódi mintaképe annak, hogy kell egy családi oklevéltár indexét szerkeszteni. Egyébiránt ez magáról az egész munkáról is áll, mely a Blagay családra vonatkozólag a lehetőségig teljes oklevéltárat nyujt, s azon óhajt kelti fel, vajha többi családi oklevéltáraink is ily tökéletes formában kerülnének a szaktudós kezei közé.
–y.

Az erdélyi nemesség czimeres könyve.

Siebmacher nagy vállalata «Siebenbürger Adel» czimet viselő sorozatának szerkesztését Csergheő Géza elhunytával, mint tudjuk, az eddigi szerkesztőtárs, Bárczay Oszkár tagtársunk vette át. Az ő hivatott szerkesztésében legutóbb három füzet hagyta el a sajtót. E három (8–10.) füzetben a Makrai névtől az Ugray-ig terjedő anyag nyert nagy gonddal járó nagy feldolgozást. Igaz ugyan, hogy ez óriási anyag egy részét a magyar Siebmacherben is feltaláljuk, de meg kell jegyeznünk, hogy e füzetek érdemes szerkesztője, – a hol csak tehette – jelentékeny javitásokkal pótolta az abban elhibázott, vagy téves adatokat. A füzetek érdekes voltát emelik a négy genus, u. m. a Nádasd, Nána-Beszter, Teköle (Teköly) és Tomay nemzetségek czimerére vonatkozó adatok. Középkori czimereslevéllel mindössze csak négygyel találkozunk; ezek: a Tamásfalviaké 1415-ből (Nagy Iván gyüjteményében), Pogányoké 1447-ből (a M. Nemz. Múzeum gróf Bethlen cs. levéltárában), Schirmer Jánosé 1507-ből (az erdélyi múzeum-egylet könyvtárában), és végül a Salczer családé 1525-ből (az orsz. levéltárban; valamennyit már korábbi közlésekből ismerjük. Jóval több azon középkori czimerek száma, melyek közléséhez az alapot egykoru pecsétek vagy más emlékek szolgáltatták. Végig tekintve az egész anyagon, heraldikai szempontból (az előbb emlitett középkoriakat kivéve), alig találunk figyelemre méltót, ellenben nagy számmal meglehetős izléstelen tultömött czimert; ritkább heraldikai alkotásként megemlithetjük a Bethlen Gábor által 1625-ben adományozott Radák-czimert (kétfejü leopárd); a Szapolyay-czimerrel a főmotivumban teljesen megegyező kevendi és ormósdi Székely, azonkivül a bályoki Szénási-Hegen czimert.
Adományozók szerint csoportositva a czimeranyagot, következő számarányt kapjuk: János Zsigmondtól van 3, I. Ferdinándtól 1, Miksától 2, Báthory Istvántól 4, Báthory Zsigmondtól 30, Rudolftól 1, Báthory Endrétől 1 czimeradomány; a XVII. századból Bocskay István 20, Rákóczy Zsigmond 17, Báthory Gábor 38, II. Mátyás 3, Bethlen Gábor 70, II. Ferdinánd 4, Brandenburgi Katalin 4, I. Rákóczy György 44, III. Ferdinánd 2, II. Rákóczy György 185, I. Lipót 18, Barcsay Ákos 10, I. Apaffy Mihály 49, a XVIII. századból III. Károly 9, Mária Terézia 5, II. Lipót 2 és I. Ferencz 2 adományozással szerepelnek a füzetben.
E főbb vonásokban röviden ismertetve a három füzet gazdag anyagát, meg kellene emlékeznem néhány kisebb-nagyobb hibáról is, minők a keltezések megoldásában, egyes nevek irásában elkövetett tévedések, a fejedelmek (Báthory és Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczy György) neveinek felcserélése stb.; de ezek olyan hibák, melyeket ily óriási anyag egybeállitásánál majdnem lehetetlen kikerülni, s melyeket a figyelmes olvasó amugy is magától könnyen kijavithat. Komolyabb kifogás alá eshetik már, a munka könnyebb használhatósága szempontjából, a tudós szerkesztőnek az az eljárása, hogy tömeges czimeradományoknál, a hol (pl. a Máng, Márián, killyéni Molnár, IV. Nagy családoknál) 200-nál több adományostárs is szerepel, ezekre nem utal; ez okvetlenül a sorozat teljességének rovására megy.
Két határozott adatbeli tévedést pedig kötelességemnek tartom e helyütt kijavitani: A III. Mikó név alatt a szerkesztő oly czimert közöl, melyet II. Mátyás 1613márczius 10-ikén egy ma már ismeretlen vézetéknevü Jánosnak és véreinek adományozott, s melybe az eredeti név helyett a Mikó nevet később, meglehetős ügyetlenül hamisitották bele. Az eredeti armális nem Fejér vármegye, hanem a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában van; kihirdették Abauj vármegye 1613 június 10-iki és Sáros vármegye 1629 július 4-iki közgyülésein. A Szőke család neve alatt pedig nem két, hanem egy czimeres levél őriztetik: a Magyar Történelmi Társulat gyüjteményében, mely ez idő szerint a Magyar Nemz. Muzeum levéltárában van elhelyezve; és igy a II. jelzetü Szőke czimert, mely az I-től csak is az oroszlán előlábaiban tartott kard, és nyilak helyzetének fölcserélésében különbözik, mint nem létezőt, törülnünk kell a czimertárból.
H. S.

Kézdivásárhely s az ottani Jancsó családok története. Irta Szentkatolnai Bakk Endre, vizaknai plébános, Ferencz József-rend lovagja. 441 l. 8° Kézdivásárhely. Ifj. Jancsó M. könyvny.

A kissé dagályos előszóban olvassuk, hogy ezt a könyvet szerzője a Jancsó család egyik tagjának megbizásából «a nemzet ezer éves ünnepére» irta meg. Természetes, hogy a család főóhajtása az volt, hogy a rá vonatkozó adatok mentől nagyobb mennyisége legyen együtt, s hiszszük, hogy a plébános ur vaskos kötete ebben az irányban a legmagasabb igényeket is kielégitette a család körében. Igazán elismerésre méltó szorgalommal, gonddal és utánjárással szedett össze minden a család történetére vonatkozó kis adatot; lelkiismeretessége az adatok csoportositása, s a leszármazási táblázatok összeállitásában határt nem ismerő. Szóval ennek a munkának szerzője nem vette a dolog könnyebbik felét. Legnagyobb hibája szorosan összefügg ezekkel a körülményekkel. Minthogy minden adatot fölhasznál, túltömötté lesz, s nem egyszer a kicsinyesség ingoványaiba téved s a család történetének olyan momentumaira terjed ki, a melyek igazán csak a legeslegszükebb körben kelthetnek érdeket. Ez azonban majdnem mindazon családtörténeteink közös hibája, a melyeket nem hivatásos historikus vagy genealogus, hanem tárgyához érzelmekben is közel álló műkedvelő ir.
Az előttünk fekvő könyv első része a Kézdivásárhelyre vonatkozó történeti adatoknak igen gondos összeállitása, nem csak az irodalom nyomán, hanem önálló kutatások eredményeinek fölhasználásával is. Ezután következik a kézdivásárhelyi Jancsók eredetéről, a név származásáról szóló, s mindaddig egészen elmés fejezet, a mig a Jancsó család jelentőségének «természeti jellemé»-nek «karaktervonásá»-nak és «külalakjá»-nak ismertetésénél a jelzett hibába nem esik. A munka zömét és legbecsesebb részét a szorosan vett családtörténet teszi: mely a kézdivásárhelyi Jancsó családdal foglalkozik. (A nyujtódi ággal már foglalkozott más alkalommal a szerző.) A család czimeres nemes levelét 1613 július 13-án Báthori Gábortól Jancsó János kézdivásárhelyi lovas nemes kapja. A család idáig ismert legrégibb tagja, őse Jancsó Simon (1541–1580.) s innen kezdve a legszövevényesebb elágazások után jutunk a mai napig. Ennek a feladatnak megoldásával szerző a történetirásnak is szolgálatot tett. Összeállitásai mindenütt a teljes megbizhatóság hatását keltik. Még a család tagjainak sirkőfelirataiból is összegyüjtött egy kis csomót a fáradhatatlan szerző. A könyv utolsó része Kézdivásárhelynek az 1848–49-iki szabadságharcz alatti állapotait ismerteti, s ebben a részben is számos uj adatot szolgáltat a magyar történetirásnak.
E–r.

A nyomdászczimer.

A Grafikai Szemle idei 5–8. füzeteiben érdekes közlemények olvashatók a nyomdászczimer eredetéről, különféle változatairól s más ezzel összefüggő kérdésekröl. A májusi füzetben Major István terjedelmes dolgozatban ismerteti a nyomdászczimer történetét. Faulmann, a kinek munkája nyomán (Gesch. der Buchdruckerkunst) halad a czikkiró, a nyomdászczimer eredetéről legelőször Birkennek 1668-ban megjelent «Spiegel des Erzhauses Oesterreich» czimü művében talált emlitést. «A mint nekik III. Frigyes császár aranyat viselni megengedte, nemkülönben őket a nemesekkel és tudósokkal egyenlő rangra emelte és nevezetesen a szedőknek egy sast, a nyomóknak pedig egy griffet, egyik lábának karmai között a festékező labdával – mindkét czimert nyilt sisakkal – adományozott». Ez az állitás hosszas vita tárgya lett. Némelyek azt hiszik, hogy ez a czimer egyedül Gutenbergnek adatott volna. 1840-ben dr. Falkenstein szászországi főkönyvtáros emliti föl «az oly sokszor felhozott; de sehol okiratilag be nem bizonyitott állitást a nyomdászoknak általánosságban adományozott czimert illetőleg, s azt hiszi, hogy ezen mondához a Mentel János számára történt czimeradományozás szolgált alapul. E czimer, melynek leirása Chmelnél, Regesta Friderici III. 4720. sz. alatt található meg, vörös pajzsban egy kapaszkodó sárga oroszlán, kiöltött kék nyelvvel, felvetett farokkal és kék karmokkal, fején kék koronával; a pajzs fölött sisak, vörös és arany lombdiszszel, ezen egy a pajzsban levőhöz hasonló oroszlán ülő helyzetben koronájából kiszökellő vörös, kék és sárga strucztoll-bokrétával. Hogy Frigyes császár Gutenbergnek czimert adományozott volna, már abból az okból is valótlanszinü, mivel G.-nek, ősnemesi családbeli származásu lévén, már volt czimere; az meg épen lehetetlen, hogy a czimer egy olyan testületnek adományoztatott volna a mely azon időben még nem is létezett. Részletesen ismerteti a dolgozat a nevezetesebb adatokat és véleményeket, s rátér a dr. Falkensteinéra is, a ki a nyomdászczimerre vonatkozó mondát szintén a Mentelnek történt czimeradományozásból magyarázza s ennek a czimernek más nyomdászoknál előforduló módosulásait egyszerüen árujegyeknek nézi. Igy pl. Singrenius bécsi könyvnyomtató (1510–1545) az oroszlán karmai közé egy festékező labdát helyezett, hogy jelvényét a Schott-félétől megkülönböztesse. Hofhalter egy szárnyait kiterjesztő sast választott, mely csőrében pecsétgyürüt tart. A czikkiró végig halad a kérdés egész történetén, hű reprodukcziókban mutatva be a nevezetesebb árujegyeket és czimereket. Mert a nyomdászczimer kérdése véglegesen még mindig nincs eldöntve. Még mindig kétséges, hogy részük volt ebben a kiváltságban vagy nem. Heraldikai szempontból érdemesnek tartjuk ide jegyezni a nyomdászczimerek 1740-beli leirását (Schmeitzel M. Oeffentliche Jubelzeugnissen): A pajzsban fekete egyfejü sas van kiterjesztett szárnyakkal, farkkal és lábakkal, arany mezőben jobb oldali karmai közt természetes szinü szedővasat, balról pedig két egymás felé illesztett fekete festékező labdát tartva. A sisak ezüstszinű, rácscsal van elzárva és arany koronával ékitve, melyből ezüst griff emelkedik ki, a mely karmaival két egymás fölött levő festékező labdát emel. A sisaklomb jobbról arany és fekete, balról ezüst és vörös szinü».
A júniusi, júliusi és augusztusi füzetek Faragó «Czimerünkről és egyébről» czimü közleményeit tartalmazzák. Az I-ben azt ajánlja, hogy a magyar nyomdászok, a dánok, svédek, francziák és olaszok mintájára a kétfejü sas helyett az egyfejüt használják. A II. rész felvilágosit arról, hogy Hofhalternek családi czimere az, a melyikben a pecsétgyürüs sas előfordul, s hogy ennek a kiváló nyomdásznak, – kinek életére vonatkozólag is elmond egy pár érdekes adatot a Faragó czikke – külön árujegye vagyis «nyomdászjelvénye» volt. Közli is reprodukczióban a júniusi füzet. Igen becses a III. rész, a mely a magyar nyomdászjelvényekről szól s nagyon ügyesen állitja össze az ide tartozó, sokszor önálló kutatások révén szerzett adatokat. Dolgozata végén felsorolja azokat, a kik Magyarországon a nyomdászat körül szerzett érdemeikért kitüntetést kaptak.
–g–

Válasz Kiss Iván birálatára.

A Turul f. évi 1-ső füzetében megjelent könyvbirálat, mely szerény családtani munkámtól epébe mártott tollal megtagad minden elismerést, nem annyira sértő reám, mint azon kitünőségeinkre, a kik elismeréssel nyilatkoztak szerény munkámról, mert ezekről mondja: «hogy a dicséretekkel éppen nem fukarkodók, külömben sem foglalkozván a családtörténettel» – nem vették észre munkám hiányait. E birálat szerint tehát báró Radvánszky Béla, Szilágyi Sándor, Bubics Zsigmond, Szily Kálmán, Majláth Béla stb. köztiszteletü tudósaink, továbbá a Magyar Heraldikai és Genealogiai társaság igazg. választmánya, a mely 1891 január 29-iki ülésén foglalkozott közérdekü szerény munkámmal s elismerést szavazott részemre, s buzditott a nagy munka befejezésére, végre a Magyar tud. Akadémia tört. bizottsága, a mely kegyes volt részemre a még hiányzó adatok beszerzésére 300 frt segélyt nyujtani, s igy e két tudományos társulat vezérférfiai, közéletünk s tudományosságunk e kitünőségei, a biráló szerint mind kis emberek, s nem értenek annyit a családtörténethez mint munkám birálója Kiss Iván. Kár, hogy eddig tudományát véka alá rejtette, hogy én is tanulhattam volna tőle.
Tudom én azt, hogy a ki nyilvánosan a közönség elé lép munkájával, az a közbirálat tárgya s az igazságos birálatot, bárkitől jött, hálás köszönettel vettem, mert könyvem megjelenése alkalmával 20–25fővárosi és vidéki lap ismertette a Lónyayakat, és bár általában nagy elismeréssel nyilatkoztak róla, de azért egy-kettőben volt jóakaratu figyelmeztetés hiányára nézve, a mit én hálás szivvel fogadtam.
Könyvem birálója a czimerrajzokról is azt mondja: hogy nem művészi és nem heraldikus. A rajzok művészi kivitelét Barabás Miklós és Doby Jenő ismert jeles művészeink, a kik gyönyörködtek benne, csak megtudják ugy birálni, mint Kiss Iván. Hogy a heraldikának megfelel, elég annyit felemlitenem, hogy bold. eml. Csörgheő Géza nagy czimerkönyvébe sok családi czimer került gyüjteményemből, és hogy Németország egyik legjelesebb heraldikusa, Gritzner Miksa ezelőtt 16 évvel engem kért fel, hogy a magyar főuri családok czimereit nagy heraldikai műve részére küldjem meg, ezekért cserébe kaptam tőle a magyar indigena családok czimereit. A tudós Gritzner munkájából megjelent Lipcsében: «Wappenbuch der Gräflichen Familien, Deutschlands und Oestereich-Ungarn» pazar fénnyel kiállitott négy kötetes munka, a melyben a magyar grófi családok czimerei nagyrészben tőlem került e diszes munkába.
Abban sem mond igazat könyvem birálója, hogy én követelném, hogy szerény munkám a tudományos munkák közt «nemis valami szerény, de előkelő helyet foglaljon el». Mert olvashatta a Lónyay család ismertetésével szétküldött aláirási felhivásomat, a melyben öszintén kinyilatkoztattam, hogy nem vagyok tudós, és csak magánkedvtelésből, szellemi szükségletem kielégitésére fogtam e közérdekü nagy munkához, és nem azért irtam, hogy bárkitől is elismerést s dicséretet nyerjek, – de hogy szolgálatot tehessek vele nemzetemnek. Életemből 28 évet s egy kis vagyont áldoztam fel önzetlenül, nem keresve, és nem is találva anyagi hasznot, sem méltó erkölcsi elismerést. Különben is e hosszú idő alatt beletörődtem a Kiss Iván-féle fenhéjázó lenézéshez s a pöffeszkedő nagyság kicsinyléséhez.
Hogy szerény munkám fogyatékos, azt is nyiltan beismertem a Lónyay családhoz irt «Bevezetés»-ben, mert a ki a családtani tudományban tökéletest akarna, az a Danaidák vagy a Sisyphus munkájára vállalkoznék.
Családtörténeti irodalmunkra a többi ezertizenegy főuri családról irott dolgozataim megjelenésétől Kiss Iván nem vár nyereséget, bár ennek épen az ellenkezőjét állitotta egyik jelesünk a Turul 1895. évf. 144. lapján, midőn a Lónyayakat ismertetve, a többek közt azt irja: «A források pontos, s mint látszik lehetőleg teljes felhasználásával irt munka geneologiai irodalmunkra valódi nyereség.» De ne is fájjon a feje a munka megjelenéséért Kiss Iván urnak, mert 25–30,000 forintnyi költséges kiadásra magam szegény vagyok, a kiadásra vállalkozó könykiadó czégek által kivánt 400 aláiró pedig nem került össze nagy Magyarországon, a mi – sajnos – azt látszik igazolni, hogy a magyar főuri nemzetségeket (tisztelet a kivételeknek) őseik többé nem érdeklik, tehát féléleten keresztül hálátlan munkát végeztem, s igy birálóm örömére, esetleg hasznára kéziratban fog maradni. Nekem, mint 48-as öreg honvédnek ugy is meg vannak már napjaim számlálva s ha behunyom majd örökre a szemem, rám fognak majd illeni Talleyrand ama szavai, hogy a hála és elismerés virága csak a sirdombokon tenyészik.
Ennyit, annak a nagybiráló Kiss Ivánnak.
Doby Antal.

Kérelem.

Folyóiratunk n. é. olvasóközönségéhez azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok, hogy a Konkoly Thege családra vonatkozó netán birtokukban levő okiratokat velem másolatban vagy csak rövid tartalomban is közölni kegyeskedjék.
Komárom, 1897 szeptember havában.
Dr. Konkoly Thege Balázs.

1897-4

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Közlönye

AZ IGAZGATÓ-VÁLASZTMÁNY MEGBIZÁSÁBÓL SZERKESZTIK

FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ TITKÁR ÉS SCHÖNHERR GYULA JEGYZŐ.

BUDAPEST

KIADJA A MAGYAR HERALDIKAI ÉS GENEALOGIAI TÁRSASÁG.

MDCCCXCVII.

MAGYARORSZÁG CZIMERE.
(60 ábrával.)_{* Mutatvány szerzőnek «A heraldika kézikönyve» czimü munkájából, mely a Magy. Tud. Akadémia történelmi bizottságának kiadásában e füzettel egyidejüleg jelenik meg.}
*

Magyarország czimerének eddig ismert változatai ötfélék és pedig chronologiai sorrendben a következők:

1. Vágások és oroszlánok egy pajzsban egyesitve, ú. m.:

Imre király aranypecsétén, 1202. évi oklevelen (1. ábra), melyen a pajzsmező nyolczszor vágott, tehát négypólyát mutat, a páratlan számú részeken három, három, kettő, egy, összesen kilencz (jobbra) menő oroszlán._{1 Egyetlen fönmaradt lenyomata egy, a bécsi udvari levéltárban őrzött oklevél aranybulláján függ. Galvanoplasztikai hasonmása a M. Nemzeti Múzeum levéltári gyüjteményében van.}

*

II. András aranypecsétén. Egy 1223. évi oklevelen _{2 A Kállay család oklevelei között, a M. Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti példány. Azon hiteles leirásból is ismerjük, a mely II. András 1217. évi adomány levele 1266. évi másolatának hátlapján olvasható.}

* (2. ábra).

II. András pecsétén. Egy 1232. évi oklevelen (3. ábra), a melyen a pajzsmező tizszer van vágva, tehát öt pólyát mutat. Itt a pajzsmezőnek a pólyáktól el nem takart részein kettő, három, három, kettő, egy, összesen tizenegy (jobbra menő) oroszlán van ábrázolva._{3 A M. Nemzeti Múzeum levéltárának galvanoplasztikai hasonmása.}

*

Az 1223. évi pecsétről alább, hol Magyarország czimerének alakjait és képeit tárgyaljuk bővebben lesz szó.

2. Vágások egyedül,_{1 Megjegyzendő, hogy pecséteken a vágások – egyedül – csak Zsigmond király idejében fordulnak elő, tehát későbben, mint a kettős kereszt, mindazonáltal második helyen soroltam föl, mert pénzeken egyedül is látjuk.}

* ú. m.:

II. András vezérkori, tehát 1205 előtti pénzein (4. ábra).

A csécsi falfestményen a XIII. századból. (5. ábra).

A magyar király tornaöltözetén az aranygyapjasrend czimerkönyvében._{2 Párisi Nemzeti könyvtár. Lásd Turul, 1892. évf.}

*

Zsigmond német római birodalmi pecsétén.

Zsigmond arany és ezüst pénzein (6. ábra).

Zsigmondnak Dürer Albrechttől festett arczképén._{3 A nürnbergi városházán.}

*

Erzsébet királyné (Albert felesége) pecsétén_{4 Bécsi állami levéltár.}

* (10. ábra).

Albert pecsétén._{5 A M. Nemzeti Múzeum régiségtárában. Eredeti példány.}

*

I. Ulászló pecsétén.

I. Mátyás pecsétén. Egy 1475. évi oklevelen.

I. Mátyás pecsétén_{6 Az 1475-ikinek elrendezése csak abban különbözik ettől, hogy rajta két oldalt lebegő angyalok tartják a középső vágásos pajzst s fölötte is angyal van a korona alatt. (Pray, XV. Tábla. 1.)}

* (52. ábra). Egy 1477. évi oklevelen.

I. Mátyás titkos pecsétén (7. ábra). Egy 1465. évi oklevelen.

3. Apostoli (kettős) kereszt egyedül, ú. m.:

IV. Béla tatárjárás előtti pecsétén_{1 A M. Nemz. Múzeum levéltárának galvanoplasztikai hasonmása.}

* (11. ábra).

IV. Béla pecsétén._{2 A Kállay család, a M. Nemzeti Múzeumban elhelyezett, levéltárának eredeti példánya.}

* Egy 1247. évi oklevelen (14. ábra).

István ifjabb király pecsétén._{3 Országos levéltár eredeti példánya.}

* Egy 1257. évi oklevelen (13. ábra).

IV. László pecsétén._{4 A M. Nemzeti Múzeum eredeti példánya.}

* Egy 1270. évi oklevelen (17. ábra).

III. András pecsétén._{5 A M. Nemzeti Múzeum levéltárának galvanoplasztikai hasonmása.}

* Egy 1297. évi oklevelen.

Venczel pecsétén_{6 A M. Nemzeti Múzeum eredeti példánya.}

* (16. ábra).

Ágnes királyné pecsétén_{7 Pray, Tab. IX. 4.}

* (9. ábra).

Róbert Károly pecsétén._{8 Nyáry, Herald. Vezérf. X. Táb. 81. á.}

* Egy 1323. évi oklevelen.

Róbert Károly pecsétén._{9 Eredetije a M. Nemzeti Múzeumban.}

* Egy 1334. évi oklevelen (18. ábra).

Nagy Lajos első pecsétén._{10 A M. Nemzeti Múzeum levéltárának galvanoplasztikai hasonmása.}

* (21. ábra).

Nagy Lajos pecsétén._{11 Pray, Tab. II. 1.}

* Egy 1365. évi oklevelen (19. ábra).

Erzsébet pecsétén._{12 Az országos levéltár eredeti példánya.}

* Egy 1362. évi oklevelen.

Mária pecsétén._{13 Nyáry, Herald. Vezérf. IX. T. 74. á.}

* (15. ábra).

Szent Margit képe mellett pajzsban_{14 Némethy L. tulajdonában levő XV. századbeli kép.}

* (8. ábra).

Zsigmond első pecsétén._{15 A M. Nemzeti Múzeum galvanoplasztikai gyüjteménye.}

* (20. ábra).

4. Vágások a királyi ház nemzetségi czimerével egyesitve, ú. m.:

Róbert Károly pénzén (51. ábra).

Erzsébet titkos pecsétén_{16 Orsz. levéltár eredeti példánya.}

* (24. ábra).

Nagy Lajos gyűrűpecsétén_{17 A bécsi áll. levélt. eredeti példánya.}

* (12. ábra).

Az aacheni székesegyházi czimeres kapcsokon.

Nagy-Lajos pénzein.

Nagy-Lajos titkos pecsétén_{1 Orsz. levéltár eredeti példánya.}

* (27. ábra).

Mária titkos pecsétén_{2 U. ott.}

* (28. ábra).

A runkelsteini 1390. évi falfestményen (23. ábra).

Zsigmond pecsétén._{3 Orsz. levéltár eredeti példánya.}

*

Borbála királyné pecsétén_{4 U. ott.}

* (25. ábra).

5. Vágások és az apostoli (kettős) kereszt egy pajzsban egyesítve, ú. m.:

a) hasitott pajzsban:

Nagy-Lajos pénzén (29. ábra).

Az ország rendeinek pecsétén. Egy 1389. évi oklevelen (26. ábra).

A leleszi premontreiek kolostorának 1400-ban készült vasajtaján.

Mátyás titkos pecsétén. Egy 1458. évi oklevelen.

b) Felnegyedelt pajzsban:

V. László pénzein.

János király pénzein és pecsétén_{5 Eredeti pecsét Budapest főváros levéltárában.}

* (30. ábra).

János Zsigmond pénzein.

* * *

Vágások és oroszlánok egyesitése. A fenti czim alatt felsorolt emlékeken két czimernek egyesitése látszik: a vágásosnak és az oroszlánosnak. A czimeregyesités ezen nemét egymásfölé helyezésneknevezzük, és pedig itt czimerképnek (oroszlán) mesteralakra (vágások) való helyezését látjuk. Most csak az a kérdés, hogy kinek a czimere az egyik s kié a másik. Az eddig rendelkezésünkre álló adatok arra utalnak, hogy a vágásokat a királyi méltóság, az oroszlánokat az Árpádház czimerének tartsuk. A vágásos czimer egyedül is előfordul – habár később, mint a szóban forgó egyesitett czimer – de az oroszlán, mint czimer, egyedül nem látható emlékeinken. A vágásos czimer meghatározásáról alább lesz szó. Mielőtt azonban a felsorolt pecséteken előforduló oroszlánok tárgyalásába bocsátkoznánk, lássuk II. András pecsétének a XIII. századból való leirását, mely egy 1217. évi oklevél hiteles másolatából ismeretes. Ebből világosan látjuk, hogy az oroszlánok itt czimerképek s nem czifrázatok, mint azt eddig többen hitték. E leirást Aliottus Uguiccio császári közjegyző vezette rá azon másolat hátára,_{1 E másolatra, illetőleg a czimerleirásra, Kropf Lajosnak a «Turul» 1896. évi 3-ik füzetében megjelent közleménye tett figyelmessé. Beöthy Zsolt akadémiai rendes tag úr volt szives ez év tavaszán ezt nekem lemásolni. Szives fáradozásáért hálás köszönetemet itt is kötelességemnek tartom nyilvánítani. Később, nyáron, magam is Malta szigetén járván, mint a hol a la-valettai kir. angol állami levéltárban e bulla másolata őriztetik, volt alkalmam ezt elolvasni s róla fotografiai másolatot készittetni.}

* melyet a János vitézek akkori nagymesterének kérésére II. Andrásnak 1217-ben kelt adománylevele után 1266-ban készitett. Hitelességéhez e szerint kétség nem fér._{2 A szerző ezután egész terjedelmében közli az oklevél szövegét, kimutatva a hibás olvasásból származó tévedést. A kérdés részleteit folyóiratunk olvasói előző füzetünk egyik közleményéből ismerik. Szerk.}

*

1. ábra

2. ábra

3. ábra

4. ábra

5. ábra

6. ábra

7. ábra

8. ábra

9. ábra

Az eddig rendelkezésünkre álló czimeremlékeken hiába keressük az oroszlánt, egyedül nem fordul az elő sem mint az ország, sem mint a királyi ház czimere. Pedig, hogy meghatározhassuk, okvetlen kell eredetét ismernünk.

Az nem valószinü, hogy Imre király minden ok nélkül vette volna föl pecsétjébe, tehát nyomait a régibb időben kell keresnünk.

A pénzeken nem fordul elő, de hiszen a XII. században még nem igen volt szokás a pénzekre czimert veretni, a pecséteken sem, mert ebben az időben a pecsétek még czimer nélküliek s rajtuk csak a király személyének képe látható, és mégis az Árpádház czimerének tartjuk, mert első dinasztiánk kihalása után az utódok saját nemzetségi czimerüket nem ezzel, hanem a vágásos czimerrel egyesitették, mely, a mint látni fogjuk, a királyi méltóság czimere volt. Az igaz, hogy az oroszlánt Imrén és II. Andráson kivül – tudtunkkal – egy Árpádházi király sem használta sem előttük, sem utánuk, de azért a köztudatban mégis élnie kellett az oroszlánok emlékének, különben föltehető-e, hogy pár évszázaddal később egy hamisitó, a kinek czélja más nem lehetett, mint hamisitványát hihetővé tenni, az oroszlánt III. Béla czimerének mondja.

Az eset a következő:

A Blagajok magukat az olasz Ursinók-tól származtatják, az Ursinók viszont magukat egy hasonló nevü római senator nemzetségből. Ennek hihetővé tétele végett – annak idejében – hamis okleveleket készitettek._{1 Muratori, Antiquitates italicae medii aevi, XLII.}

* Ezek közé tartozik az állitólag Imre királytól 1200-ban_{2 Az oklevél 1571-ben Miksa király adománylevelében átiratott, ebben a keltezés évének 1200 van megnevezve, a király uralkodási évét elsőnek nevezi, holott Imre tudvalevőleg 1197-ben kezdett uralkodni. Az oklevél azonban nem kelhetett 1197-ben, mert a mint Fejérpataky L. «A kir. kanczellária» czimü értekezésében kimutatja, ezen évben, nem a benne megnevezett Péter kanczellár (1202–1204) volt az. Lásd Blagay oklevéltár.}

* az Ursino grófoktól származó Miklós fia István részére kiállitott czimerlevél is, melynek szövege a többek között azt mondja, hogy ezen «István vitézi tetteivel III. Béla hálás szeretetét biztositotta magának, a miért a király neki saját czimerét adományozta, de mielőtt ezen adományozás a maga rendje és módja szerint végbe mehetett volna, Béla király halálos betegségbe esett s végét közeledni érezvén, átok terhe alatt meghagyta fiának, Imrének, hogy e rendelkezést hajtsa végre. Ennélfogva ő atyja akaratát végrehajtván, megnevezett Istvánnak s örököseinek Vodicsát – mely Szana és Dubicza vármegyékkel ér össze, s mely teljes igaz joggal csak a királyt illette meg – egy más aranypecsétes levélben konszignálta s az atyja meg az ő czimerét – pajzsban s a sisak fölött növekvő oroszlánt adományozott, valamint ilyen czimeres zászlót is, minőt a festmény jelez. Tette pedig ezt egyetértve a főurakkal királyi jogánál fogva, akképen, hogy e czimerrel István és örökösei minden alkalommal élhessenek»._{3 Thallóczy, Blagay oklevéltár. Bevezetés.
Az oklevelet közölték: Pray, Annales Regni Hung. Katona, Hist. Crit., V. k. Fejér György, Cod. dipl. Hung. II. Henszlman, Régészeti Emlékek, II. k. és Thallóczy, Blagay oklevélt. 1. l.}

*

Thallóczy a Blagayak czimeréről kimutatta ugyan, hogy belé az oroszlán nem az Árpádok czimeréből, hanem a «görzi atyafiság révén» került. Ez azonban nem változtat a dolgon, az oroszlán csakugyan benne volt s a hamisitó a nélkül, hogy mások is annak tartották volna, nem mondhatta volna e czimerképet III. Béláénak.

Ha valaki ma hamisitványt készitene, a melyről el akarná hitetni, hogy a XV. században kelt s benne I. Mátyás családi czimerképét adományozta valakinek, nem föltehető, hogy más czimerképről szólana, mint arról, a mely köztudomás szerint e királyé volt.

10. ábra.

11. ábra.

12. ábra

13. ábra.

14. ábra.

15. ábra.

16. ábra.

E szerint több mint valószinü, hogy az oroszlán az Árpádház czimere, a mint azt Podhradczky és Henszlmann is hitték, csak az a kérdés, hogy mikor lett azzá s honnan vette eredetét. A kérdés második felére vonatkozólag hihetőnek tartjuk, hogy az Árpádház heraldika előtti jelvénye az oroszlán volt, mert a koronázási jelvények egyik legrégibb darabján, a buzogány gombjába (31. ábra) foglalt kristály metszésén oroszlánt látunk. A legrégibb krónikákból tudjuk, hogy a törzsek zászlain jelvények voltak s azon törzsé, a melyből Árpád származott, oroszlán lehetett. Ez az oroszlán van, a mint fentebb mondtuk, a buzogányon, a mely valószinüleg, ha maga nem is, de a gombjába foglalt kristály, hihetőleg az Árpádok családi ereklyéje lehetett. Mikor aztán a nyugati – pajzsba foglalt – czimerek nálunk is divatba jöttek, mi természetesebb, mint hogy királyaink azt a jelvényt választották czimerképül, a mely családi ereklyéjükön volt látható. E kristályról Czobor Béla legközelebb megjelent művében: «A magyar koronázási jelvények»-ben azt mondja, hogy «a X. századból való». Tehát nagyon régi s az oroszlán alakját tekintve, kétségtelenül ázsiai, mert szakasztott olyan, mint a perzsa emlékeken látható oroszlánok s igen valószinü, hogy az Imre pecsétje metszőjének mintául szolgált.

Henszlmann, a ki szintén az Árpádház czimerének tartja az oroszlánokat, nézetének helyességét azon állitással is bizonyitja, hogy a thüringiai tartomány-grófok czimerébe az oroszlán II. András leánya, a későbbi Szent-Erzsébet, révén jutott.

Ha a vörössel és fejérrel vágott oroszlán csakugyan nem volt Erzsébetnek Thüringiába jövetele, tehát 1211 előtt a tartomány-grófok czimerképe, akkor hatalmas bizonyiték. És mint ilyen azért is érdekes, hogy czimertörést mutat, mert mig II. András czimerében a czimerkép van a mesteralakon, addig a thüringiai tartomány-grófok czimerében a mesteralak van a czimerképen (35. és 37. ábra).

E kérdést végérvényesen eldönteni nem lehet, mig határozottan nem tudjuk, hogy mi volt a thüringiai tartomány-grófok czimere 1211 előtt. Ebből az időből pedig erre vonatkozó czimeremlékek nem ismeretesek._{1 Magam is irtam két németországi heraldikai társulathoz, de, úgylátszik, egyik sem tudott oly czimeremlékekről, a melyek a 1211 előtti időből valók s Thüringiának oroszlános czimerét mutatnák.}

* Michelsen «Die alten Wappenschilde der Landgrafen von Thüringen» czimü munkájában azt mondja ugyan, hogy a Thüringenek ősi czimere ezüsttel és vörössel vágott pajzsmező volt s hogy az oroszlánt legelőbb Hermann vette belé 1209-ben, tehát előbb, mint Erzsébet Thüringiába jött, de állitását egykoru bizonyitékokkal nem támogatja. Hohenlohe és Seyler sem ismernek régibb – Erzsébetnek Thüringiába való jövetele előtti – czimeremléket, a melyen oroszlán volna látható. Hohenlohe_{2 Hohenlohe-Waldenburg Das heraldische Pelzwerk im Mittelalter.}

* a vágásokról mondja, hogy Erzsébet révén kerültek a magyar czimerből Thüringiába. Seyler pedig azt állitja, hogy az ezüsttel és vörössel vágott oroszlán már Hermann tartomány-grófnak 1209-ben volt czimere s a «Lieth von Troye» czimü verses költeményre alapitja kijelentését, a melyről azonban koránt sincs még eldöntve, hogy a Szent-Erzsébet előtti korból való. E szerint, mig más bizonyitékaink nincsenek, legalább is valószinünek tarthatjuk Henszlmann nézetét s a thüringiai oroszlánt az Árpádok oroszlánjának nézhetjük.

Annyival inkább, hogy C. P. Lipsius «Sphragistische Aphorismen» czimü munkájában azt mondja, hogy a thüringiai czimerben az oroszlán legelőször az 1241-ben elhalt II. Hermann lovas pecsétjén látható, a ki Szent-Lajosnak és Szent-Erzsébetnek – II. András magyar király leányának – volt fia. E Szent-Erzsébet leányának s a hesseni ház megalapitójának, Brabanti Henrik unokájának fia, Ottó, magdeburgi érsek, a ki sokat tartott Szent-Erzsébettől való származására, a 32., 33. és 34. ábrákon látható pecsétjein oroszlánt használ czimerében s ez nem a hesseni, illetőleg thüringiai oroszlán, mert a vágások nincsenek rajta föltüntetve, hanem minden valószinüség szerint az Árpádok oroszlánja.

17. ábra.

18. ábra.

19. ábra.

20. ábra.

21. ábra.

22. ábra.

Az oroszlánok mázaira vonatkozó adataink nincsenek. Azt hiszem, hogy a vörös, ezüst és arany között kell választanunk. A vörös és ezüst azért valószinü, mert kétségtelenül ezek az országczimer mázai, az arany pedig, mert az oroszlán természetes szinéhez legközelebb áll. Ámde a XIII. század elején még nagyon ritkán festették a heraldikai oroszlánt aranymázura. Igy tehát valószinü, hogy vagy vörös, vagy fejér volt. Az arany ellen szól az is, hogy az élő heraldika korában a pajzson mindig csak egy szin s egy fém volt.

A vágások. Magyarország czimere ezen mesteralakjának multjáról nem tudunk semmit, de valószinü, hogy eredete nem nyulik a kereszténység előtti időbe, mint az oroszláné, s talán a turul madárnak, őseink hadi jelvényének utóda. A turul ugyanis az egyesült törzseknek, az egész nemzetnek volt hadi jelvénye s nem azon törzsnek, a melyből Árpád származott. E jelvényt, mint a pogányságra emlékeztetőt, fölcserélték mással. Azt mondja legalább a német Muglen következő szavakkal: «darnach begunden die fursten das vorgenant tzaihen verwandeln und verkeren»._{1 Lásd T. Nagy Gyula «Turul» czimü czikkét a Turul 1883. évi folyamában és Kovachich V. fejezetét.}

* S e másik jelvény a vágások. Hogy ez – t. i. a vágásos zászló vagy pajzsmező – a magyar nemzet régi szervezetével függ-e össze, vagy csak a véletlen okozta a hétszeres vágással keletkezett nyolcz pajzsmezőrészt? Eldönteni nem vagyunk képesek. De valószinünek tartjuk, hogy e czimer nem régibb, mint a XII. század utolsó tizedei, mert előbb két szin váltakozásával keletkezett mesteralakokat czimerül nem igen használtak. Különben is a vágó vonalak száma nagyon ingadozó a legrégibb czimeremlékeinken. Igy például Imre pecsétén nyolcz, András régibb pecsétén hét s a későbbin tiz, a csécsi falfestményen öt, Nagy Lajos pénzén (29. ábra) nyolcz, a rendek 1385. évi pecsétén (26. ábra) szintén nyolcz.

A mázok legrégibb nyoma Villani 1295. évi följegyzése, a melyről alább lesz szó.

A XIV. század közepétől kezdve már a hét vágóvonalban állapodtak meg s ezt I. Lajos 1369-ben Kassa városának adott armálisa szövegében minden kétséget kizárólag látjuk, a hol ugyanis az mondatik, hogy: .... ac de subtus quatuor lineas_{1 Linea alatt nyilvánvaló nem vonalat, hanem a vonalak által határolt pajzsmezőrészeket kell érteni.}

* ruffas et totidem albas lateraliter habentis in perpetuum gestare stb.

A bécsi képes krónika ábráin a zászlók vörössel és fejérrel hétszer vágottak, tehát a fent idézett czimerlevél: «quatuor ruffas et totidem albas» szavaival egyezők, mert hét vágással nyolcz részre van a zászló osztva. S habár a czimermetszők és festők ügyetlenségéből kivételesen itt-ott még az újabb időből is vannak példáink nyolczszoros, hatszoros stb. vágásokra, azért mégis a hétszeri vágást tekinthetjük szabályosnak, annyival inkább, hogy ebben állapodtak meg végleg.

Kétséget nem szenved, hogy a vágások által keletkező zászló- vagy pajzsmezőrészek mázai vörös és ezüst, mert egyetlen példánk sincs arra nézve, hogy más mázuaknak ábrázolták volna. E tekintetben csak a mázok sorrendjére vonatkozólag látunk ingadozást.

Villani_{2 Croniche di Giovanni, Matteo e Filippo Villani. Vol. I.}

* 1295-ik évi följegyzései is azt bizonyitják, hogy a czimer mázai vörös és ezüst voltak, s ha leirásában mindenképen lehetne bizni, a sorrendet illetőleg is legrégibb adatunk lenne. De a mint az alább közlöttekből láthatjuk, a czimer heraldikai leirása nagyon határozatlan.

„ ... per farglisi in contro Carlo Martello suo figliuolo re d’Ungheria, e con sua compagnia ducento cavalieri a sproni d’oro, Franceschi, e Provenzali, e del Regno, tutti giovani, vestiti col re d’una partita di scarlatto e verde bruno, e tutti con selle d’una assisa a palafreno rilevate d’ariento e d’oro, coll arme a quartieri a gigli ad oro, e accerchiata rosso e d’argento cioe l’arme d’Ungheria, che pave la piu nobile e ricca compagnia che anche avesse uno giovane re con seco etc.»

23. ábra.

24. ábra.

25. ábra.

26. ábra.

27. ábra.

28. ábra.

29. ábra.

30. ábra.

31. ábra.

32. ábra.

33. ábra.

34. ábra.

E szavakból a czimer szerkezetét nem lehet elképzelni, mert a quartieri (pajzsmezőnegyedek) ellentmond az accerchiata szónak. Nem tudhatjuk, hogy a felnegyedelt pajzsban van-e a magyar és az Anjou czimer egyesitve, vagy pedig a magyar vágásos pajzsra tett boglár pajzsban van-e az Anjou czimer, mint azt a Turul 1885. évi folyamában olvassuk. A quartieri az előbbi föltevést teszi valószinüvé, mig az accerchiata a második föltevést látszanék bizonyitani, ha nem tudnók, hogy ezt olaszul «sopra il tutto» vagy «soprascudo»-val szokták kifejezni.

Nagyon valószinü azonban, hogy Villani «bordata» helyett használja az «accerchiata» szót, mert Gelre herold Armoriáljában 1334–1372 a 396. lapon látjuk Martel Károly testvéröcscsének, János durazzói herczegnek és gradinai grófnak czimeres pajzsában az Anjou czimert fejérrel és vörössel összerovott rámával körülvéve (semé de fleurs de lys d’or ŕ la bordure componé d’argent et de gueules) s azt hiszszük, hogy Sánta-Károly és V. István leánya fiai mind ilyen czimerrel éltek. Igy tehát Martel Károlynak Villanitól leirt czimere is fejérrel és vörössel összerovott rámában mutatja magyar czimermázait, tehát a sorrendre nézve nem igazit utba.
A képes krónika képei, egyet kivéve,_{1 Nagy-Lajos képe 1. lap.}
* mind vörössel és fejérrel vágott zászló- és pajzsmezőket mutatnak, tehát a mező felső széle és az első osztó vonal közötti legfelsőbb rész vörös, ugyszintén a Züricher Wappenrolléban látható magyar czimer is (36. ábra). Kassa város adománylevelének fent idézett szövege is e sorrendet tartja, de azért vannak középkori czimeremlékeink, a melyeken a fejérrel és vörössel való vágás látszik, tehát a hol az első vágásvonal fölötti rész fejér. Ilyen az armális szövege ellenére épen Kassa város czimere (39. és 42. ábrák), s a kassai főtemplom szentségházának XV. századbeli magyar czimerei is. Továbbá Grünenberg 1483. évi czimerkönyvében Magyarország czimere (46. ábra). A mázoknak ezen sorrendjét látjuk még a Batthyány-könyvtár 1377. évi Missaléjának czimlapján, a magyar királyok tornaöltözetén, a thorni gymnázium könyvtárában őrzött Korvin-kódexen (Naldii Florentini Epistolae de laudibus Augustć Bibl.), a versaillesi «Grande Salle des Croisades» pillérein, Margit királyné és II. András czimeres pajzsán, Solis Virgil 1555. évi Wappenbüchleinjában stb.
Igy tehát mind a két sorrendre van elég példánk a régi időből, de be kell ismernünk, hogy ha csak a számadatok volnának döntők, a vörössel való kezdést kellene kétségtelenül elfogadnunk, mint a hogy a legujabb időben tették is. Ha czimerünkben a vágások egyedül volnának, bele is lehetne nyugodnunk e sorrendbe, mert ez heraldikailag épen olyan szép, mint az ellenkező. De mert Magyarország czimeres pajzsa hasitott, s a mező hátsó része, melyben az apostoli kereszt látható, szintén vörös, a két sorrend közötti választáskor a heraldikai esztétika is tekintetbe veendő, ez pedig a mellett szól, hogy a vágott pajzsmező felső része ne vörös, hanem fejér legyen, különösen azért, mert a tekintet legelőször is a pajzs felső részére esik, s ott az előrész felső tagja s a hátsórész vörös szine összefolyik szemünk előtt, mig, ha az előrész legfelső tagja fejér, rögtön látjuk, hogy a pajzs mezeje hasitott. És, hogy a hasitó vonal végig, a pajzs alsó széleig megy, szintén szembeötlő, mert a hátsó rész alja, hol a hármas hegy van, zöld s élesen elválik az előrész legalsó – ez esetben vörös – tagjától. A vágásos czimer eredetének homályos volta lényegesen megneheziti meghatározását, mindazáltal több mint valószinü, hogy a királyi méltóság jelvénye volt, mert a különböző nemzetségekből származó főméltóságok: a nádorok, országbirák, erdélyi vajdák stb. saját nemzetségi czimerük helyett használták mint tiszti vagy méltósági czimert s utódjaik rendesen egyesitették saját czimereikkel.
Az a körülmény, hogy az Aba nemzetségbeli Mokianus nádor 1282-ben (40. ábra), Amadé nádor (38. ábra), Dózsa nádor (44. ábra), Demeter tárnokmester (45. ábra), Miklós erdélyi vajda, a Vigman nemzetségéből származó Lőrincz vajda (43. ábra), továbbá a Kacsics nemzetségbeli Tamás vajda (41. ábra) mint méltóságuk jelvényét használták,_{1 Lásd Csoma József «Az Aba nemzetség czimere» czimü tanulmányát: Turul, 1893. évf.}
* és hogy ivadékaik nemzetségi czimerükkel egyesitették, azt látszik bizonyitani, hogy Imre és II. András pecsétein szintén a királyi méltóság czimere van nemzetségi czimerükkel egyesitve. E szerint tehát a vágásos czimer az Árpádok alatt az volt, a mit ma államczimernek nevezünk._{2 Verbőczi Magyarország vágásos czimerének eredetéről azt mondja, hogy a régi Pannonia jelvényeiből kölcsönöztetett. Az épen olyan tévedés, mint az, a mely szerint Magyarország négy fő folyóját jelképezi. Már Horvát István is rámutatott e tévedésre a Tudományos Gyüjtemény 1833. évi folyamában.}
*

35. ábra.

36. ábra.

37. ábra.

38. ábra.

39. ábra.

40. ábra.

41. ábra.

42. ábra.

43. ábra.

44. ábra.

45. ábra.

46. ábra.

Mikor az Árpádház magvaszakadtával egy uj dinasztia került Magyarország trónjára, a belőle származott királyok pecsétein nem az Árpádházzal való rokonságát akarták dokumentálni, hanem azt, hogy Magyarország fejedelmei, s igy a királyi méltóság czimerét kellett saját nemzetségi czimerükkel egyesiteni, nem pedig a kihalt dinasztiáét. Az Anjouk liliomos czimerével a vágásokat látjuk egyesitve, ez is annak a bizonyitéka, hogy a vágásos czimer az, a mit ma ország czimerének mondunk. E véleményt bizonyitja az is, hogy a magyar korona fenhatósága alá tartozásának kifejezésére, még a XVII. században is, a vágásos czimert használták Oláh- és Moldvaország, mint oltalom-czimert.
Az apostoli kereszt. A kettős vagyis apostoli kereszt pajzsba foglalva legelőször IV. Béla pecsétén látható s e királytól kezdve Róbert Károlyig kizárólag ezt használták királyaink.
Eredetét Iványi azon keresztre vezeti vissza, a melyet második Szilveszter adott Szent-Istvánnak. Ezen állitását Szent-István életirójának, Hartviknak következő szavaira alapitja: «ab apostolica sede, que premisimus insignia postulavit» ... és tovább: «cuncta prout fuerunt postulata benigne concessit. Crucem insuper ante regi ferendam velut in signum apostolatus misit». De elfeledi, hogy a signum szónak akkor még nem lehetett czimer értelme, mert a czimer fogalmát még nem ismerték. Sokkal hihetőbb Schwartner és Podhraczky nézete, a kik azt állitják, hogy II. András kezdte czimerül használni. E király idejéből nem ismerünk ugyan pecsétet, pénzt vagy más emléket, a melyen az apostoli kereszt mint czimer látható volna, de Pray említi, hogy ő látta II. Andrásnak egy eltört pecsétét, a melyen az apostoli kereszt volt. Ilyen pecsétje II. Andrásnak nem ismeretes s Pray valószinüleg tévedett. Akár tévedett, akár nem, biztos az, hogy a czimerkép a XIII. századnál nem régibb.
Az Árpádházbeli királyok pecsétein a kereszt alap nélkül, mintegy lebegve áll a pajzsmezőben. Talpa hol egyenesen, hol liliomszerüen vágott, mint a IV. László (17. ábra) és IV. Béla pecsétén. Később hármas ékre hegyezett, mint a Károlyén (18. ábra). V. István neje Erzsébet pecsétén (22. ábra) virágcserépbe van állitva. E czifrázatok csak a metsző önkényétől származnak s heraldikai jelentőségük nincs.
Még később a keresztnek egy tartozéka jut érvényre s ez a hármas halom, a mely a keresztnek naturalisztikus járuléka. A kereszt, mint Krisztus urunk kinszenvedésének jelképe, a czimerábrázolók eszébe juttatta egyszersmind azt a helyet is, a melyen a kereszt állott s a hová stácziónként Megváltónk fölvitte – a Golgotát. A Golgotának ilyetén ábrázolása korántsem egyedül a magyar czimer keresztjével kapcsolatosan fordul elő, de a lovagrendek keresztjei alatt is látjuk azon alakitáshoz hasonlóan formálva, a mely Venczel (16. ábra) és Ottó pecsétein látható. Itt a hármas halom lebegő s lebegő azon czimeren is, mely Grünenberg czimeres könyvében közölve van (46. ábra).
A lebegő helyzet, ugy látszik, nem felelt meg a magyarok izlésének, a kik a heraldikai fölfogástól idegenkedve, már jókor a naturalisztikus fölfogás felé hajoltak. Ez az oka, hogy Venczel és Ottó pecséteit kivéve, egy királyi czimeres pecséten sem látjuk a hármas halmok lebegő ábrázolását.
Legrégibb emlékünk, a melyen a hármas hegy látszik, Ágnes királyné pecsétje (9. ábra), a melyet csak Pray közlése után ismerünk._{1 Ágnes királyné három ismert pecsétén, a melyek a Nemzeti Múzeum galvanoplasztikai gyüjteményében láthatók, nincs hármas halom a kereszt alatt.}
* Ezután következik Nagy Lajos pénze (29. ábra) s a rendek 1385. évi pecséte (26. ábra). E két utóbbin a hármas halomnak csak két kúpja látszik.
A keresztnek és halomnak máza most már végleg megállapodott. A kereszt t. i. fejér (ezüst), a halom pedig zöld. Kezdetben itt is ingadozás mutatkozott, a mennyiben a bécsi krónika képein a kereszt hol ezüst, hol arany, a halom hol egygyes, hol hármas, hol zöld, hol fejér, hol arany. Ujabb időben a hármas halom középső kúpján mindig leveles korona van s ezen áll az apostoli kereszt. E koronát, mint a kettős kereszt alapját, először látjuk III. András egyik pénzén, de halom nélkül. Itt azonban még nincs heraldikai jelentősége, mert nincs pajzsba foglalva. Később Zsigmond 1389–1395. évi felségi pecsétén ismét előfordul az előlap kétoldali pajzsocskáján, de aztán II. Mátyás idejéig nem. E szerint czimerünkbe végleg a XVI. században jutott. Később is megtörtént ugyan, hogy elhagyták, mint I. Lipót egyik pecsétén.
Báró Nyáry Albert a vágásokról és az apostoli keresztről azt mondja, hogy «amaz (a vágások) a magyar korona alatt egyesitett összmonarchiának, emez (az apostoli kereszt) a szorosabb értelemben vett Magyarországnak, illetőleg a nemzet politikai eszméjének kifejezője.» Részemről azt hiszem, hogy e finom megkülönböztetést azok, a kik e czimert fölvették, nem ismerték, s hogy a kereszt is, épp ugy, mint a vágásos czimer, a királyi hatalom jelvénye. A kettő között legfeljebb az a különbség lehet, hogy az előbbi a világi, az utóbbi pedig az egyházi, vagyis a király legfőbb kegyúri hatalmának heraldikai kifejezője.
Czimerünk e két fő alkotó része, a vágásos pajzsmező és az apostoli kereszt között az első helyen fölsorolt a régibb. Ezt bizonyitja a nyugati népeknél szokásos elnevezése. A vágásosat nevezik ancienne Hongrie, Alt-Ungarn stb.-nek, a kettős keresztet nouvelle Hongrie, Neu-Ungarn stb.-nek. De nemcsak régibb, de tekintélyesebb is a vágásos czimer, mert ha a kettő együtt fordul elő, a vágásos foglalja el a főhelyet. Az ellenkező elrendezés csak kivételesen fordul elő.
Az eddig felsorolt czimerek: 1. a vágások és az oroszlánok, 2. a vágások és 3. az apostoli kereszt, közül a második helyen emlitett vágások egyedül nem fordulnak elő Arpádházbeli királyaink pecsétein, csakis pénzeiken. Az első helyen emlitettet csak két király: Imre és II. András használta, a harmadikat pedig IV. Bélától kezdve valamennyi király III. Andrásig, őt is beleértve.
A vágások egyesitése a királyi ház nemzetségi czimerével. A magyar czimer ilyen szerkezetét legelőször Róbert Károly ezüst garasán látjuk s Anjouházbeli királyok mindenike igy metszeti pecsétét.
Ezek után a többi királyaink is egyesitették nemzetiségi czimerüket a királyi méltóság czimerével.
A vegyes házbeli királyaink azonban nemcsak nemzetségi czimerüket, hanem azon országokét is egyesitették Magyarország czimerével, a mely fölött uralkodtak, vagy a honnan származtak. Igy például Zsigmond a brandenburgi sast, a cseh oroszlánt; V. László és I. Mátyás a cseh oroszlánt, Albert a morva sast és az osztrák pólyát; I. Ulászló a lengyel sast és a litván lovast stb.
Czimerünk alkotó részeit a Habsburgházbeli királyaink sokféle összeállitásban és sokféle más czimerekkel egyesitve használták. E közjogilag helytelen szerkezetekkel itt bővebben nem fogunk foglalkozni, mert nagyobb részükben Magyarország czimere nem ugy van föltüntetve, mintha önálló országé lenne, hanem ugy, mint a német-római birodalom hegemoniája alá tartozó Habsburgházbeli örökös tartományé.
A vágások és az apostoli kereszt. A szóban forgó két czimernek hasitott pajzsban való egyesitése tudtunkkal legelőször Nagy Lajos pénzén (29. ábra) s a rendek 1385. évi pecsétén (26. ábra) fordul elő. Fölnegyedelt pajzsban is előfordult ugyan, de mert ez nem vált állandóvá, a hasitott pajzsban való egyesitése pedig mai napig föntartotta magát, csak az utóbbival fogunk tüzetesebben foglalkozni.
A hasitott pajzsmező eleje hétszer vágott és pedig a mai megállapodás szerint vörössel és fejérrel. Fentebb a vágásos czimer tárgyalásakor kimutattuk, hogy miért lenne helyesebb a fejérrel és vörössel való vágás s megmutattuk, hogy a régi időből erre való preczedens esetünk is van elég, ennélfogva mi sem akadályozza, hogy a mázak sorrendjét Magyarország czimeres pajzsa elejében megváltoztassuk. A pajzsmező hátsó részét az apostoli ezüst (fejér) kereszt foglalja el, alatta a zöld hármas halom, melynek középső kúpján arany leveleskorona van. A pajzsmező ezen részére egyéb észrevételünk nincs, mint hogy a hármas halmot ne naturalisztikusan formáljuk, hanem ugy, mint azt legrégibb emlékeinkben látjuk és a mint a középkorban a Golgotát formálták. Ne gondoljunk a Tátra, Fátra és Mátrára, mert hazánk e három hegységének semmi köze sincs az apostoli kereszt alapzatául szolgáló halmokhoz. E két dolgot csak a későbbi időben hozták összefüggésbe, későbben, mint Verbőczy élt, a ki bár kereste szimbolikus magyarázatát czimerünknek s a vágásos czimerben a Dunát, Tiszát, Drávát, Szávát vélte látni,_{1 Hármaskönyv, I. rész, 11. czikk.}
* még sem mondta e halmokról azt, hogy hazánk három jelentékeny hegységét jelképezi.
Ha valamit jelent s nemcsak azért került a czimerbe, mert a naturalisztikus észjárásu őseink lebegve nem tudták elképzelni a keresztet, ugy nem lehet másnak a jelképe, mint a Golgotának, azon helynek, a hol Krisztus keresztje állott, a melynek emlékezetére van valamennyi kereszt. A Golgotát pedig a legrégibb emlékeken nem naturalisztikusan ábrázolták.

* * *

Magyarország czimerének külső járulékai:

Az oromdiszes sisak. A legrégibb magyar oromdisznek tekinthető az, a mely a Züricher Wappenrolle-ban ábrázolt magyar czimer (36. ábra) fölött van. Ez pávatollakból van összeállitva s arról nevezetes, hogy az ország főbb méltóságai fölvették czimerükbe éppen úgy, mint a vágásos pajzst. Például Lőrincz vajda is viselte sisakján (43. ábra) s az az ismeretlen lovag is, a kinek révén e czimer (36. ábra) a Züricher Wappenrollé-ba került és a ki a magyar király nevében, mint lovagja, vett részt valamely németországi tornában.
Ezenkivül még csak az Anjouk magyar oromdiszét és sisakjait ismerjük. Ezek között van zászlós (47. ábra), strucztollas (48. ábra) és végre a csőrében patkót tartó strucz. Ez utóbbival fogunk tüzetesen foglalkozni, mert erről közönségesen azt tartják, hogy az Anjouk magyar ágának oromdisze, a többiek pedig csak ritkán használtattak s nem állandósodtak meg.
Ezen oromdisznek eredetét még csak megközelitőleg sem tudjuk meghatározni. Mig a pávatollakról valószinünek látszik, hogy magyar eredetü, mert a pávatoll kedvelt motivuma a régi magyar ornamentikának, addig a struczfej nagyon is internaczionális jellegü. Suchenwirt Péter XIV. századbeli herold müveinek kiadója, Primisser azt mondja ugyan, hogy ezen oromdisz keletkezésének az az oka, hogy Róbert Károlynak volt egy struczmadara, a melyet maga etetett, de ennél valószinübb az, hogy Róbert Károly azért tartott struczot és azért kedvelte, mert oromdisze az volt.
Az Anjouk czimerének és oromdiszének pontos leirását egy Nagy-Lajos korabeli heroldnak, Suchenwirt Péternek egykoru «Von Chunik Ludwig von Ungerlant»_{1 Peter Suchenwirt’s Werke aus dem vierzehnten Jahrhunderte. Ein Beytrag zur Zeit- und Sittengeschichte. Zum ersten Mahle in der Ursprache aus Handschriften herausgegeben und mit einer Einleitung, historischen Bemerkungen und einem Wörterbuche begleitet von Alois Primisser, custos des kk. Münz- und Antiken-Cabinettes und der kk. Ambraser-Sammlung. Wien, 1827. Druck und Verlag von J. B. Walldhauser.}
* czimü verses költeményében olvashatjuk. Az idevonatkozó rész igy hangzik:

– – – – – – – – – – – – – – –
Ain part digeit liechten schein
Von perlein chlar und von rubein,
Purliert, acht stukch sind dar gelait
In parraweiz und vol berait,
Di ander part ist hymel pla,
Dar auf reichlich getziret da
Sind lilygen reich von gold erhaben
Gestrewt, di dikche stewer gaben
Den wappen mit ir reichen prehen,
Die liepleich wol sind an zesehen.
Seinz helmes dach gechrönet
Mit gold ist reich beschönet,
Dar in leit manich edel stain
Verworcht und auch polliret rain;
Tzwo strauzzen vedern in der chron
Gestakcht, da tzwischen sicht man schon
Den strauzzen hals hermleinen,
Sein augen von rubeinen
Glesten gen der veinde schar,
Der snabel ist von golde gar,
Dar inn er fürt ze preisen
Gestalt, als ein hüfeysen
Gepogen chlar von golde vein
Gechrönet ist daz hawbet sein
Mit golde reich. Nu merkchet
Wi er mit ern sterkchet
Dy wappen und der chreyen schal.
Der gernden mund auch nie verhal
In Ungerlant chunich Ludweig:
Er hat gepent strazz unde steig
Die tzu den ern laitten,
Sein lob daz wil ich praitten:
Hurta, Hurta, Ungerlant,
Dein chrey den pesten ist bechant!

47. ábra.

48. ábra.

49. ábra.

50. ábra.

51. ábra.

52. ábra.

53. ábra.

54. ábra.

55. ábra.

56. ábra.

57. ábra.

Ez magyarul szabad forditásban, a szóvirágokat elhagyva, a következő:
A két részre hasitott pajzs egyik felében, mely gyöngygyel és rubinttal van ékesitve, nyolcz fejér és vörös vizszintes rész látszik, a melyek gerendánként (pólyánként) csiszoltak. A másik rész égszinkék s benne aranyliliomok domborodnak ki. Aranykoronás sisakjának ormán két strucztoll között hermelinmázu aranykoronás strucznyak látszik, szemmel rubinból valók, csőre aranyos s aranypatkót tart.
Struczfej oromdiszt látunk az angol heraldikában s a strucztoll oromdisz, mely Hennegau hübér birtoka Ostrevant grófság czimeréből került a walesi herczeg birtokába, eleintén mint badge, később mint oromdisz, szintén előfordul, ugyszólván minden nemzet heraldikájában. – A struczot annyira becsülte Nagy-Lajos, hogy czimerképül is használta pecsétjén 1363-ban.
A mi czimeremlékeink közül – a melyen ezen oromdisz látható – Róbert Károly pénze a legrégibb (51. ábra). Ehhez hasonló látszik Nagy-Lajos sirkő töredékén (49. ábra) s az ezen királytól Aachen városának ajándékozott, általánosan ismert csattokon is. Használata ezen oromdiszt még I. Mária királyné is titkos pecsétjén._{1 Azt hiszem, hogy a régi franczia és angol armoriálokban, czimertekercsekben megtalálnánk ezen oromdisznek a nyomát és pedig vagy az 1060-ban kihalt, Anjouk, vagy a Gatinais nemzetségből való Anjouk czimerében, vagy Róbert Károly valamely anyai őse czimerében.}
* Aztán a sisak és oromdisz divatját multa a fejedelmi pecséteken, hogy helyet adjon a királyi koronának.
A korona. Országunk czimeres pajzsa fölött eleintén nem a Szent-István koronáját alkalmazták, hanem a nyilt, leveles koronát, a melynek alakját ismerjük a sisakkoronákból. De ez nemcsak nálunk volt igy, hanem a többi országban is, hol, a német császárt kivéve, minden fejedelem a heraldikai koronát ábrázoltatta czimere fölött.
Francziaországban II. Henrik (1547–1559), Spanyolországban V. Ferdinánd (1480) alkalmazta legelőször a zárt koronát heraldikailag._{1 Br. Nyáry Albert: A Herald. Vezérfonala.}
* Nálunk I. Mátyás 1470. évi pecsétjén látjuk először. Tehát a zárt koronát – de nem a Szent-István-félét – magyar király használta legelőször heraldikailag.
Lássuk azon emlékeket chronologiai sorrendben, a melyeken a czimeres pajzs fölött korona van:
Az ország rendeinek pecséte 1385. Nyilt leveles korona (26. ábra).
V. László pecséte. Nyilt leveles korona (50. ábra).
I. Mátyás titkos pecséte. Nyilt leveles. (Pray. Sint. Hist. de Sig. T. XII. 6.)
I. Mátyás pecséte 1470. évi oklevelen. Pántos, zárt korona. (Pray. Sint. Hist. de Sig. T. XIII. 2.)
I. Mátyás pecséte 1473. évi oklevelen. Nyilt, leveles korona. (Pray. Sint. Hist. de Sig. T. XII. 7.)
I. Mátyás pecséte 1477. évi oklevelen. Pántos zárt korona. (52. ábra).
I. Mátyás pecséte 1489. évi oklevelen. Nyilt, leveles korona. (Pray. Sint. Hist. de Sig. T. XIII. 3.)
II Ulászló pecsétei 1491., 1506., 1511. évi okleveleken, a melyeken a zárt korona már a szent korona képét látszik mutatni.
II. Mátyás 1608. évi koronázási érmén már a szent korona látszik (53. ábra), ugyszintén a Bethlen Gábor királyi pecsétén is (54. ábra).
Mária Terézia idejétől kezdve aztán a Szent-István koronája elválaszthatatlan része az ország czimerének.
A mi a koronának a mai ország czimerén való ábrázolását illeti, azt a kifogást tehetjük, hogy nincs a pajzszsal helyes arányban, a menynyiben éppen vagy majdnem olyan széles, mint a pajzs.
A pajzs- vagy koronatartók. A czimernek e külső járulékai – a mint tudjuk – a XIII. században még nagyon ritkán fordultak elő, nálunk ugy mint a külföldön.

58. ábra.

59. ábra.

60. ábra.

Országunk czimere mellett Róbert Károlynak 1334. évi pecsétén és ezüst dénárján fordul elő először. Itt a pajzstartó: két sárkány. E két alak azonban még nem tekinthető igazi pajzstartónak, hanem inkább a pecsét üres felületét kitöltő ékességnek.
Nagy-Lajos pecsétén 1365-ből a trón melletti két kis pajzst lebegő géniuszok tartják.
Zsigmond 1389–1395. évi pecsétein egy növekvő angyal, 1432–36. évi pecsétein szintén angyalok a pajzstartók.
Ettől az időtől kezdve kevés kivétellel angyalok a pajzstartók a XV. századbeli országczimerei mellett. Kivétel az V. László pecséte (50. ábra), melyen két madár (sólyom) a pajzstartó.
A XV. században megállapodott ezen pajzstartókat használta Mária Terézia is és ezóta ezek tekinthetők Magyarország rendszeresitett pajzstartójának.

* * *

Az ország czimerének mai alakját az 1874. évi kir. rendelet alapitotta meg. E szerint van háromféle czimer, ú. m.: kis, közép és nagy czimer.
A kis czimer (55. ábra) hasitott pajzs, elül: vörössel és fejérrel hétszer vágott, hátul: vörös mezőben ezüst apostoli kereszt, mely zöld hármas halom aranykoronás középső kúpjára van állitva.
A közép czimer (57. ábra) felnegyedelt pajzs, boglárpajzszsal, melyben a kis czimer látható és alul benyuló ékkel. 1. Kék mezőben 2 . 1 = 3 koronás arany oroszlánfej (Dalmáczia). 2. Fejérrel és vörössel öt sorban koczkás (Horvátország). 3. Kék mezőben ezüsttel szegélyezett hullámos vörös pólyán futó nyest, felül két arancsillag (Szlavonia). 4. Vörös, keskeny pólyával osztott, felül kék, alul arany pajzsmező. Felül növekvő fekete sas, jobbról arany naptól, balról ezüst holdsarlótól kisérve, alul 4 . 3 = 7 vörös bástya (Erdély). A beékelésben: vörösben viztől környezett lapos sziklán kétfejü fekete sas, feje fölött herczegi korona, lábai alatt feldőlt korsó (Fiume).
A nagy czimer (56. ábra) felnegyedelt pajzs sziv- és boglárpajzszsal, alul beékeléssel. A boglárpajzsban vörös czölöp ezüst pólyával vágva (Ausztria), elül aranyban vörös oroszlán (a kihalt Habsburg), hátul vörös harántpólyán három sasocska (Lotharingia). 1. 2. 3. 4. a szivpajzs és a beékelés olyan, mint a középczimerben.
Mindhárom czimeres pajzs fölött Szent-István koronája s a nagy czimer mellett két lebegő angyal van mint pajzstartó.
Most, hogy az ország czimerének alkotó részeit ismerjük s tudjuk, hogy mi maradt meg Magyarország mai czimerében, vizsgáljuk meg, hogy ezen alkotó részek mai ábrázolása megfelel-e a históriai fejlődés, a heraldika és az esztétika szabályainak. Vessünk egy tekintetet az 55., 56. és 57. ábrákra, melyek mai hivatalos czimerünket mutatják.
A históriai fejlődésnek megfelelnek, mert nincs bennök semmi olyas, a minek emléke több százados ne lenne, a heraldika szabályainak is megfelel belső elrendezésük, kivévén a hármas hegyet, a melyet stilizálni kellene, de ellenkezik vele a korona és pajzs közötti nagyságviszony, a mennyiben a korona éppen olyan széles, mint a pajzs; holott a korona szélességének a pajzs szélességéhez ugy kell arányulnia, mint 1:3-hoz. Az esztétika ellen sem vét, mert a hasitott pajzsmező mindkét felében a szemnek tetsző alakok s egymással jól összeillő mázok fordulnak elő, csakis az előrész mázai sorrendjében volna az esztétikának kivánni valója s ez az, hogy a legfelsőbb rész fejér legyen. – Az 58. ábra igy rekonstruálva mutatja czimerünket.
A közép és nagy czimer szerkezetére vonatkozólag tartózkodunk a nézetnyilvánitástól, mert ez nem a heraldika, hanem a közjog körébe tartozik, csak azt jegyezzük meg, hogy a kis czimer megváltoztatására vonatkozó inditványunk ennél is tekintetve volna veendő.
Végre sajnálnunk lehet, hogy első királyi házunk, az Árpádok czimerképe és a legrégibb oromdiszünk, továbbá az Anjouké is nyomtalanul eltüntek czimerünkből. Tudjuk, hogy különben is meglehetősen tulterhelt czimerünket ezen czimerképekkel megbőviteni nagy nehézségekbe ütközik, mind a mellett azt hiszem, hogy van megoldás. És pedig nézetem szerint a következő: az Árpádház oroszlánjait lehetne pajzstartókul alkalmazni s az egyikkel legrégibb oromdiszes sisakunkat, a másikkal az Anjoukét lehetne tartatni, ugy mint az az 59. és a 60. ábrákon látható. Az angyalok kiszorulnának, de helyet adnának oly elemeknek, a melyek szorosabb történelmi összefüggésben állanak czimerünkkel, mint ők és a melyek ennélfogva magyarabb pajzstartók, mint az angyalok, a melyek nagyon is internaczionális jellegüek.
BÁRCZAY OSZKÁR.

A DOLHAI ÉS PETROVAI PETROVAYAK TÖRTÉNETE 1450-TŐL NAPJAINKIG.
(Harmadik és befejező közlemény, 16 czímerrajzzal.)

Mielőtt a család máramarosi vonalának ismertetéséhez fognánk, bemutatjuk a leszármazási táblákat:
IV. TÁBLA.

Petrovay István, a ki a II. táblán szül. 1622-ben † 1698-ban 1657, 1659, 1666 és 1667-ben alszolgabiró, 1675–1685-ig főszolgabiró;1. János; Zsófia 1677–1686 (Szigethi Pribék István 1677–1686); I. Miklós 15668 † 1724 előtt mármarosi táblabiró; I. Illés 1748; I. Natalis 1753; I. Tódor szül. 1688 1748; Dumitru 1738; Karácson 1738 szül. 1722-ben; I. Farkas szül. 1678–1748 főszolgabiró 1729-ben (1. Papp Lupa 2. Vojcza Parászkéva, özvegy 1760); Ilona 1747 (Gyulafalvi Rednik Mihály); I. György 1724–1781 (a) Odotyiczi (Illyés Ilona [Illyana]); Rednik Anna (Anúcza) 1762 özvegy 1780–93 (Petrovay Iván † 1780-ban); 1-től Dóra (Odotyia) 1737–1760 (1. Szaplonczay György 1737, 2. Ködi Drágos János 1760; 2-tól Lupa 1760 † 1766 előtt (Majos István 1760); Mária 1760–1766 (Petrovay Simon 1760); Majos Zsófia 1766–1778 (Joódy Péter 1778); Mária 1766–1778 (Dunka Péter 1778); 1. Gábor 1767 † 1804 előtt a gavallér magyar kir. testőr 1767–1776 (Dragomérfalvi Vlád Jerina 1677, özvegy 1726) †; I. Simon 1758–1760 1758-ban esküdt (Petrovay Mária 1760); I. László; Anna (1. Marina N., 2. Kodra N.); II. János (Joanucz) 1798 † 1818 e. (Dunka Rozália) Folytatása az V. táblán; Ilona (Illyana) (Rednik N.); Rednik Jerina (Vajda Gábor); I. József esküdt 1814–1822; Leány (Búdfalvi Papp György); Ivanna (Szaplonczay István); Szaplonczay Mária 1818 (Ködi Drágos József 1818); Anasztázia (Nesztáka) (Kodra N.); Kodra Dóka (1. Papp Simon 2. Givanovics N.); II. László (Vaszil) 1816 (Júra Jerina); Anna (Anyicska) (Urda Gergely); Mária (Marikucza) (Dura Dunka) Vaszilie); Vajda Dóka; Jerina (Dunka N.); Mária (Apsai Mihályi Jónás); Joanna (Kudrics Gergely); Mária (Joody György); Mária (Bukovinában); II. Simon (Tivadar Mária); Mariska (Godzsa János); Juliska (Nyetrebics Tógyer); Marikucza (Filipcsuk Vaszil); Anna (Nyicza) (1. Gaborán Péter 2. Petrovay VI. János); III. János (Nuczu) (Urda Mária); II. Gábor (Gaborán Mariska); II. György szül. 1833-ban (Biláskó Julianna); Demeter (Rednik Juana); Jónás (Vancsa Anyicska); Anyicska (Leordinay Grigor); Maria (Petrovay Juon); Mária szül. 1863-ban (Leordinay Vaszil); Ilona (Jucsek Gyula); János (Juon) (Vancsa Mariska); Mária; Mariska; III. László (Vaszil) (Petrovay Antal leánya Nyika); III. Simon (1. Vaszies Mária 2. Biláskó Mária); IV: László szül. 1852 deczember 13 pénzügyi segédtitkár 1897; Iréne †; Mária †; III. György szül. 1860-ban (Petrovay Jónyika); Juliska †; III. Gábor (Urda Nesztáka); Jónyika (Petrovay III. György); Nesztáka (Biláskó Juon); Máriska (Mihálka Lupul); László; János; Zsuzsánna; János; Mária; György; Irina; Mária; Simon; Gábor; Máriska

V. TÁBLA.

II. János (Joanucz), a ki a IV. táblán 1798 † 1818 előtt (Dunka Rozália); Juliska (Dunka László); Zsuzsanna (Mán N.); Máriska (Petrovay György); Antal (Antuk) (1. Bilasko Nesztúcza 2. Palkus Nesztúcza); II. József 1814-ben tanuló; IV. György (Leordinay Pelágia); 1-től Nyika (Petrovay III. László (Vaszil); IV. Gábor (Bilasko Zsuzsanna); II. Farkas (Lupu) (Mihálka Juliska); 2-tól VI. György (Nyikovics Nesztúcza); VII. János (Juon); VI. Gábor; Nesztúcza; Mária; Illyana; IV. Farkas (Lupu); VI. János (Nuczu) (Petrovay Nyicza); V. Gábor (Petrovay Juliska); V. László (Vaszil) (Leordinay Mária); III. Simon (Gaborán Mariska); V. György (Urda Juliska); Mária (Filipcsuk Vaszil); Juliska (Filipcsuk Sándor); Sándor;György; Mariska (Filipcsuk Jónás); IV. Simon; Sándor; Zsuzsanna; Irina (Gavrilues György); György; Jónás; Anicska

A tábla élén álló I. István 1622-ben született, állandóan Petrován lakott s ott is halt el 1698-ban. 1656-ban esküdt, 1657., 1659., 1664., 1665., 1666. és 1667-ben alszolgabiró, 1675., 1676., 1681., 1684. és 1685-ben pedig főszolgabiró volt a felső járásban, közben 1661. és 1665-ben az alpénztárnoki tisztséget töltötte be. 1663-tól 1690-ig táblabirónak iratik. 1667-ben megszerezte 20 magyar forinton Kozák János leordinai birtokát, 1676-ban zálogba vette 30 arany forintért Dolhay György ruszkovai malmát, 1677-ben pedig ugyancsak Dolhay György leordinai részét váltotta magához 400 magyar forinton. Két fia és egy leánya ismeretes: I. János, I. Miklós és Zsófia Szigethi Pribék Istvánné.
I. Jánosnak két fia és három unokája a leszármazási táblán láthatók. Csak neveiket ismerjük, de egyebet nem tudunk rólok.
I. Miklós 1668 és 1677 között magyar és oláh verseket gyüjtött össze egy kötetben._{1 Szilády Áron ur szives közlése.}
* 1685-ben megyei esküdt volt. Élt még 1712-ben is. Két fia és egy leánya maradt: I. Farkas, I. György és Ilona Gyulafalvi Rednik Mihályné.
I. Farkas 1678-ban született, 1715., 1718. és 1727-ben szolgabiróságot, 1729-ben pedig főszolgabiróságot viselt. 1748-ban mint táblabiró még életben volt. 1724-ben öcscsével I. Györgygyel együtt felszabaditották 60 magyar forintért Bedőn lakó örökös jobbágyukat, Farkas Mihályt és ennek fiát Györgyöt, de csak személyükre nézve és nem az általok müvelt földekkel együtt is. Végrendeletetét 1737 január 8-án irta meg Ungvárt s a leleszi konvent levéltárában tette le. Petrován lakott s ott két udvarháza volt, de Konyhán is birt egy udvarházat és ezeken kivül részjószágokat Leordinán, Ruszkován, Ruszpolyánán, Kis-Bocskón, Dragomér-falván, Rozsályán és Bedőn. Első nejét, Papp Lupát, Szacsalról hozta s vele 18 évig élt házasságban, de tőle csak egy leánya született: Dóra, a ki előbb Szaplonczay Györgyhöz, utóbb pedig Ködi Drágos Jánoshoz ment férjhez. Második neje Vojcza Paraszkéva Moldvából származott s ettől két leánya maradt: Lupa Major Istvánné és Mária, a kit unokatestvére, Petrovay I. Simon vett nőül.
I. György nevét 1724 és 1781 között emlitik az oklevelek. Neje az Erdélyből származó Illyés Györgynek, Petrovay Jónás és Szász Jerinka leányától, Petrovay Dókától (Odotyia) született leánya, Illyés Ilona (Illyana) volt. Megkülönböztetésül más egykoru Petrovay Györgytől anyósa után «aj Odotyiczi»melléknevet viselt. Öt fia és négy leánya maradt: I. Gábor, I. Simon, I. László, II. János (Joanucz), I. József, Ilona (Illyana) Rednikné,_{1 A mint a leszármazási táblán látható, Rednikné Petrovay Ilona egyik unokája Vajda Mária, Apsai Mihályi Jónáshoz ment nőül. A Mihályiak eddig kiadatlan leszármazását ide iktatjuk.}

_{Apsai Mihályi Mihály (Gyulafalvi Rednik Juána); Mária (Borsai Mihály István); Marikucza (Papp Dániel); Jónás 1846 joódi alesperes (Vajda Mária); Gergely 1846 (1. Dunka Marikucza 2. Rácz Pál leánya); László esperes; Nyicza (Anna) 1846 (Petrovay László); Gábor, főispán 1849-ben (Sajói Mán Julia); Ilka 1897 (Kassai Várady Antal); Gyula 1897 huszár-ezredes; Péter 1897 orsz. gyül. képviselő (Simon Luiza); Viktor 1897 gyulafehérvári gör. kath. érsek; János 1897 megyei ügyész (1. Dunka Paulina 2. Papp Jusztina); Florent, ügyvéd 1897; Zsófia 1897; Gábor 1897 szolgabiró; Péter 1897; Juliska; Lőrincz; Viktor; Jusztina; Jerina; Cornelia; Longin}

* Anasztázia (Nesztúka) Kodráné, Ivanna Szaplonczayné és egy névleg ismeretlen Búdfalvi Papp Györgyné.
I. Gábor Unghvárt nevelkedett Petrovay Antal unghmegyei alispánnál. 1767 szeptember 22-én a magyar királyi nemes testőrző seregbe lépett, mint ilyen elkísérte 1773-ban Ferdinand főherczeget Milanóba huszadmagával s ott maradt a főherczeg mellett három évig. 1776 október 2-án nyugdijaztatván, haza jött. 1783-ban gróf Kollonich Károly, valóságos kamarás, ezredes és m. kir. testőr főhadnagytól igen dicsérő bizonyitványt kapott a testőrségnél tanusitott buzgó szolgálatairól és kellő jártasságáról._{1 Eredeti Mihályi Péter úrnál Szarvaszón.}
* 1797-ben a máramarosi felkelt nemes seregbe másodkapitánynak választatott meg. 1777-ben nőül vette rozsályai birtokos, Petrovay Gergely (Grigorias) özvegyét, Dragomérfalvi Vlád Jerinát, kivel Rozsályára telepedett s ott is halt el 1804 előtt gyermektelenül. Haláláig a testőrző sereg egyenruhájában járt, ezért a megyebeliek által «gavallér»-nak neveztetett s még ma is e néven emlegetik.
I. Lászlónak csak egy leánya maradt: Anna, a ki előbb Marinához, utóbb Kodrához ment nőül.
I. József szintén Unghvárt nevekedett Petrovay Antalnál. 1814-től 1822-ig máramarosi esküdt volt. Gyermekei nem maradtak.
I. Simon 1758-ban megyei esküdt volt. Nejét – unokahugát – Petrovay Máriát, gyermekeiket és azok utódait a IV. táblán láthatjuk. Az utolsó nemzedékből IV. László 1852 deczember 13-án született, jogi tanulmányait a máramaros-szigetei akadémián végezte, elébb a megyei közigazgatásnál szolgált, utóbb a pénzügyhöz lépett át, s jelenleg (1897) pénzügyi segédtitkár a lugosi pénzügyigazgatóságnál.
III. János fia Jónás Leordinára költözött; a többiek, valamint az V. táblán álló II. János utódai is mindannyian Petrován laknak, de birnak Ruszkován, Rusz-Polyánán, Rusz-Kirván, Leordinán, Szlatinkán és Mikolapatakon is.
Ennyi az, a mit összefüggésben elmondhatunk a máramarosi ágról.

* * *

1627 és 1658 között éltek a családból Jakab, Demeter, Jónásko, Filipásko, Miklós, Balázs, László, György és Gergely, de ezeket, az azon korbeli okmányok hiánya miatt, a családfán elhelyezni nem tudjuk. Közülök:
László 1627-ben szolgabiró volt, valószinüleg más László az, a ki 1655., 1656. és 1661-ben főszolgabiróságot viselt a felső járásban.
Jakab 1629 október 2-án választatott meg felsőjárási főszolgabirónak s viselte ezen tisztséget 1631., 1632., 1639., 1640. és 1641-ben is. 1630-ban követ volt a gyulafejérvári országgyülésre. 1649-ben Demeterrel, a ki 1638. és 1639-ben Petrován lakott mint esküdt, Jónáskóval és az I. táblán álló (Turul 1897, II. füz.) IV. Jánossal az egész családot képviselve perben állott Sajói Mán Miklós, Stefán, Petrás és Mihálylyal egy rozsályai Piskúr nevü telek végett. 1648 márczius 21-én kötelezte magát Demeterrel, valamint Pogány Menyhért, Szaplonczay Simon, Bojér Miklós, Bartha Ferencz, Bálya Tivadar, Bálya János, Dunka Simon és Vlád Jakabbal együtt, hogy a rá következő pünkösd napján 1000 berbécset és 150 tehenet adnak a fejedelemnek, a ki ezért beszünteti az ellenök inditott keresetet._{1 Gyulafehérvári káptalan. Protoc. Ora et Labora. 301. és 302. lapjain.}
*
Miklós 1630., 1631., 1632. és 1633-ban esküdt, 1640-ben pedig főszolgabiró volt a felső járásban, de a mely évben el is halálozott. Egy fia ismeretes: ifju János, a ki 1640., 1641., 1642., 1650. és 1651-ben felső járási alszolgabiró volt. Utódait nem ismerjük.
Balázs Petrován lakott, de birt Rusz-Polyánán, Konyhán és Kis-Bocskón is. 1640-ben átadta fiának, Péternek a konyhai és kis-bocskói jószágokat. 1641-ben még életben volt. Neje Konyhai Sztánka Gergely leánya Theodora_{2 A Konyhay és Barczán, illetve Barczánfalvy családok közös őstől származnak. A törzs Szten volt, a ki a Bárczaságból származván, Máramarosban Barczánnak is neveztetett. Két fia maradt: Erdő, a máramarosi oláhok vajdája és Szaniszló, a ki fiával, Mikkel, Erdő vajda két fiával, Opresszával és Márussal 1345-ben új adományt kapott Szarvaszóra. Opresszától az Apsai Mihályi, Apsai Vlád, Apsai Dán és Apsai Simán családok származtak, Márus pedig őse lett a Konyhay, Konyhai Maris és Konyhai Sztánka családoknak. Erdő vajda harmadik fiától, Drágostól eredett a Kabolapataky család. Szaniszló 1326-ban kapott adományt a máramarosmegyei Szurdokra, mely utóbb atyjáról, Barczánról, Barczánfalvának neveztetett, s arra fiai Mik, Negh, Mayn és Rád 1346-ban uj adománylevelet szereztek. Rád unokái Koszta, Laczk és Drágos 1408-ban Perényi Péter máramarosi főispán előtt az eredeti adománylevél felmutatásával beigazolták, hogy Barczánfalvát nemesi jogon birják. Miktől származnak a Szaplonczai és Alsó-Rónai Szaplonczay, Nán, Sztán Tivadar, Alsó-Rónai Papp és a Szarvaszói Gerhes családok; Rádtól pedig a Barczánfalvi Barczán, Hodor és Sztánka családok vették eredetöket. A közös leszármazást ezen tábla világositja fel:}

_{Szten, más néven Barczán; Erdő vajda; Szaniszló 1326–1345; Opressa 1345; Drágos Fejér nevű; Márus 1345 a Konyhay, a Konyhai Máris és a Konyhai Sztánka család őse; Mik 1345–1346; Negh 1346; Mayn 1346; Rád 1346 a Barczánfalvy, a Barczánfalvi Hodor és a Barczánfalvi Szánka család őse; Vlád; János 1406; Tatol 1425 az Apsai Vlád család őse; Mihály 1406 az Apsai Mihályi család őse; Sztán; Zemp Iván 1429 a Kabolapataky család őse; Kelemen; Drágos 1429; János (Iván); Horbo 1429; Tamás 1429; György 1429; Koszta 1408; Laczk 1408; Drágos 1408; Gerhes 1360; Nán 1360–1419 a Szaplonczai és Alsó-Rónai Nán család őse; Sztán 1360–1407 a Szaplonczai és Alsó-Rónai Sztán család őse; Mihály 1482; Péter 1416; Dávid 1408; Sándor 1408; Sztán (Sztánka) 1408; Balázs 1437–1468 szolgabiró 1468-ban; Péter 1482; Simon 1482; Ladomér 1360 a Szaplonczay és Alsó-Rónai Szaploncza, a Tivadar és a Rhónai Papp családok őse; Bank a Szarvaszói Bank család őse; Iván 1369–1389 a Szarvaszói Gerhes család őse; Sándor 1360 a Szarvaszói Gerhes család őse; Tivadar; Mihály 1429; Sándor 1407–1437; Péter 1407–1419; Tivadar 1450;1482; Sándor 1476; János 1476; János 1476; János 1476; Koszta 1476; László 1473–1480; Simon 1476; Zsófia 1476; Anna 1476; Ilona 1476; Margit 1476; Hópa 1476}

_{Márus ismeretlen nevü fiától való unokájának ifjabb Márusnak leszármazóit ezen táblán láthatjuk:}

_{Konyhai ifjabb Márus 1411 táján; N.; Ilona (Bárdfalvy Monejla); György 1444 elesett 1447-ben a török ellen vivott harczban; Ivánka; János 1454–1471 a Konyhai Máris család őse; Simon 1444–1471 Bocskói Konyhay; János 1444–1471 Bútha nevezetü; Vana 1463; Bogdán, vajda 1504 1499–1514; Mihály 1504–1519}

_{A Dolhayak történetének előadásában tévesen állitottuk (Turul, XI. 128. lap, 9. jegyzet), hogy Konyha nem a János vajda, hanem Bogdán vajda birtoka lett volna. A János vajdáé volt az, de hogy miként jutott Erdő vajda fiának, Márusnak utódaihoz, azt még ma sem tudjuk megmondani, csak annyi a bizonyos, hogy ők voltak a kenézek Konyhán, midőn 1411-ben adományba kapták Zsigmond királytól a Dolhayak anyai nagyatyjok, Jánosvajdafalvi János vajda birtokait s ezek között Konyhát is. Ennek birtokába azonban adománylevelük daczára sem iktattatták be magokat, hanem ifjabb Márus utódai kezén hagyták a kenézséget; Márus utódai tehát csak mint kenézséget birták Konyhát s annak jövedelmét, – az ötvened felét – valószinüleg a Dolhayaknak szolgáltatták át, de Márus unokája Simon 1444-ben adománylevelet kért I. Ulászló királytól az általa, vagy már ősei által Konyha határában megtelepitett Kis-Bocskóra, három év mulva pedig Hunyady János kormányzótól a konyhai kenézségre, nagybátyja, Márus György érdemeiért, a ki 1447-ben a törökökkel vivott egyik ütközetben esett el. Ezt már nem türték a Dolhayak, hanem jogaik védelmére keltek, a minek az 1454-ben Simonnal és rokonával kötött egyezség lett a vége, mely szerint Dolhay Szaniszló fiai Ambruzs és Mihály, Porkoláb György fia János, Bogdán fia (Petrovay) Mihály, Iváskó fia (Leordinai Orda) Mihály és másik öregebb Dolhay Mihály a konyhai kenézséget Márus unokájának és rokonainak adományozták hű szolgálataikért azon kikötéssel, hogy azok továbbra is hiven tartozzanak nekik szolgálni, kötelezvén magokat, hogy ha Konyhára uj adománylevelet szereznének a királytól, akkor a Konyhayak megnemesitését kieszközlik és a falu felét nekik átadják. (Kelt a leleszi konventben, 1454 június 17-én).}* volt, kitől csak a már emlitett Péter nevü fiát ismerjük, s a ki 1638. és 1639-ben felső járási főszolgabiró volt, de azt már nem tudjuk, hogy maradtak-e utódai.
György 1658-ban esküdt volt a felső járásban.
Gergelyről (Grigori) is csak annyit tudunk, hogy egy János nevü fia volt, a kinek neje Barczánfalvi Barczán Axenia_{1 Ugyanaz.}
* 1700-ban mint szarvaszói birtokos emlittetik. Utódait nem ismerjük.
Filipáskónak fia Filipcsuk után két unokája ismeretes: János és László, a kinek leszármazóit a VI. táblázat mutatja:
VI. TÁBLA.

Filipásko 1641; Filipcsuk; János (Joanucz) †; László 1731 † 1742-ben; Mihály 1736 † 1742-ben (Illyés Marikucza † 1742-ben); Illés 1736–1751; Ilona 1774–1787 (Somfalvi Rád Jónás); Mária 1787 (Petrovai Biláskó Farkas 1787); Farkas (Lupul) 1758 után Moldvába költözött; György szül. 1733 táján 1786 Petrovai Filipcsuk (Petrovai Csórej Mária, özvegy 1787); Mariska szül. 1740-1764 (Alsó-Rhónai Tivadar János 1764); Rád György 1777; Tivadar Jerina 1769 † 1807 (1. Szlatinai Nán László 2. Petrovay Illés † 1787 előtt 3. Petrovai Gaborán László [Vaszil]);

László Petrován lakott s ott halt el pestisben 1742-ben. 1736-ban cserébe adott egy darab földet Alsó-Rónán Szerencsi Hajnal Gersonnak, annak a szigeti határban, a Tisza mellett, az országut mentén Fejéregyházával szemben fekvő egy darab földjéért, mely alkalmas fenyüszál talpak kikötésére és sóval való megrakására. Birt Petrován kivül Szlatinán és Fejéregyházán, édes anyja jogán pedig Alsó-Rónán is. Atyja után «Filipcsuk László»-nak neveztetett, megkülönböztetésül a hihetetlenül elszaporodott, más hasonló nevü családtagoktól; ezt a nevet aztán megtartották fiai és unokája is, a kinek utódait nem ismerjük ugyan, de ma is élnek Filipcsuk néven Petrován. Lászlónak két fia maradt, Mihály és Illés.
Illés katona volt, 1742-ben jött haza Petrovára, 1751-ben még élt. Két leányának s azok férjeinek nevei a táblán olvashatók.
Mihály nejével, Illyés Marikuczával, Illyés György és Petrovay Jónás leánya, Odotyia leányával egyidőben halt el az 1742-ben pusztitó pestisben. Két fia és egy leánya maradt; Farkas (Lupul), György és Marika Alsó-Rónai Tivadar Jánosné.
Farkas 1758-ban Petrován lakott, utóbb Moldvába költözött. György 1733 táján született, utódait nem ismerjük, de tőle származik a Petrovai Filipcsuk család.

* * *

Az alább megnevezettekről azt sem tudjuk kimutatni, hogy kinek a fiai voltak.
Gábor 1668., 1677. és 1683-ban felső járási esküdt.
Iván 1676-ban alszolgabiró.
Alexa 1684-ben felső járási alszolgabiró.
László 1700–1703-ig felső járási főszolgabiró.
Ifjabb László 1701. és 1702-ben szolgabiró.
Idősebb Miklós született 1637-ben, 1692–1699-ig Petrován lakott.
Közép János született 1641-ben, 1683–1699-ig Petrován lakott.
Gábor született 1642-ben, 1692-ben Petrován lakott.
Farkas született 1642-ben, 1692-ben Petrován lakott.
László született 1642-ben, 1692-ben Petrován lakott.
Idősebb Jakab született 1642-ben, 1692–1699-ig Petrován lakott.
Ifjabb Farkas született 1643-ben, 1692–1699-ig Petrován lakott.
János született 1643-ban, 1699-ben Petrován lakott.
Ifjabb László született 1644-ben, 1692-ben Petrován lakott.
Nikita született 1645-ben, 1699-ben Petrován lakott.
Öreg Gábor született 1646-ban, 1699-ben Petrován lakott.
Öreg László született 1647-ben, 1699-ben Petrován lakott.
Közép Farkas született 1649-ben, 1699-ben Petrován lakott.
Farkas, esküdt született 1649-ben, 1699-ben Petrován lakott.
Jónás született 1652-ben, 1692-ben Petrován lakott.
Máté született 1652-ben, 1683-ban Rusz-Polyánán, 1692-ben Petrován lakott.
Közép László született 1652-ben, 1699-ben Petrován lakott.
Ifjabb Farkas született 1652-ben, 1699-ben Petrován lakott.
Simon született 1654-ben, 1699-ben Petrován lakott.
Ifju László született 1654-ben, 1692-ben Petrován lakott.
Oreg Zsigmond született 1655-ben, 1699-ben Petrován lakott.
Grigucza született 1656-ban, 1683-ban Rusz-Polyánán, 1692–1699-ig Petrován lakott.
Oreg Jonathás született 1658-ban, 1699-ben Petrován lakott.
Közép Jonathás született 1660-ban, 1699-ben Petrován lakott.
Gábor született 1660-ban, 1699-ben Petrován lakott.
Ifju István született 1692-ben, 1748-ban Petrován lakott.
Közép Farkas született 1693-ban, 1748-ban Petrován lakott.
György született 1708-ban, 1748-ban Petrován lakott.
Ifju György született 1716-ban, 1748-ban Petrován lakott.
Ifju Farkas született 1718-ban, 1748-ban Petrován lakott.
János született 1724-ben, 1748-ban Petrován lakott.
Stefán 1702-ben alsó járási esperes, valószinüleg ő az az «István pap», a ki Szerafin néven a máramarosi görög valláson lévők püspöke volt 1712–1715-ig.
Farkas (Lupul) 1695-ben mint felső járási főszolgabiró Petrován lakott.
Anna 1680-ban Szlatinán lakó Nyegre Griga felesége.
Gábor 1714-ben egy szlatinai telket zálogositott el Sztojka Lászlónak 12 magyar forinton, a mire fiai György és Petrás 1720-ban és 1723-ban aukcziót vettek fel. Talán leánya volt Marita, 1727-ben Nyegre György pap felesége Szlatinán. Ezekkel közel rokon volt Pál, a ki 1694-ben született, 1731-ben megyei esküdt volt, 1748-ban Petrován, utóbb pedig 1764-ben Rozsályán lakott, s a kinek fia Farkas 1715-ben született. Ezen Farkasnak lehettek a fiai Palkus Mihály, a ki 1740-ben és Palkus László (Vaszilie) a ki 1744-ben született, s a kik 1808-ban mind a ketten Petrován laktak. Valószinüleg ezek egyikének volt az unokája Palkus János, a ki 1832-ben Rozsályán lakott.
Dániel és ifju Farkas 1709-ben 100 forintot vettek fel kölcsön Horthy Istvántól.
Jónás 1664-ben született, 1704-ben Sajón lakott.
Néhai Illés gyermekei István (Stefán) és Mária, Rozsályán lakó Petrovay Farkasné 1732-ben éltek.
Pál és neje Petrovay Ilona (Illyana) fiai Mihály 1693–1701-ig és Jónás 1705-ben emlittetnek az élők között.
Farkas 1732-ben alszolgabiró.
László született 1688-ban, 1748-ban Ruszkován lakott.
László (Bazil.) született 1704-ben, 1748-ban Ruszkován lakott.
Jónás 1748-ban Ruszkován lakott.
Todor fia Farkas (Lupul) és László fia István (Stefán) 1747-ben éltek.
István született 1678-ban, 1748-ban Petrován lakott. Unokája Urda Grigor 1764-ben emlittetik.
Gergely 1731-ben nemesek hadnagya Petrován.
János 1763–1768-ig Joodon lakott.
László (Vaszil) leánya Odotyia 1770 táján a Székelyföldről származott Csikjenőfalvi Gyenge Józsefhez ment nőül. Utódait, a Gyenge családot, ezen táblázat mutatja:

Petrovay László (Vaszil) 1770 táján; Odotyia (Csikjenőfalvi Gyenge József, esküdt 1775–1797); János; Terézia (Petrovay Nyikita görög kath. lelkész 1810); László, esküdt 1815 (Joody Mária); Anna (Krammer); Rozália (Cserszky); László 1839 megyei pénztárnok (Szász Mária); János, szül. 1806-ban szacsali főesperes 1897 (Markos Mária † 1896); László esperes (Buday Márta); Luiza hajadon; János főszolgabiró (Urda Anna); József (Iváskó Anna); Géza (Fucsek...); Jenő 1897; Hermina (Fucsek Emil); Gyula (Lacza Róza); Ilona (Jurka Péter); Anna (Dr. Kiss István); Mihály kir. törvényszéki biró; László 1897; János 1897; Ilona 1897; Ernő 1897; Zsigmond 1897; Imre 1897; Sándor esperes 1897 (Mihálka Ilona † 1897); Róza (Szaplonczay Kálmán); Mária (Jurka Mihály); Ilona (Viski Balázs István); Imre; Jolán; János; István (Mihálka Mariska); fiu; Gyula; Mariska (Rednik Gyula); Emma; János; Sándor; Bazil; Viktor nőtlen 1897; Mathild (Jurka László 1897); Margit 1897.

Petrovay Jerina 1769-ben mint Valez János özvegye élt Petrován.
Nakucza 1750 táján Petrován lakott.
István özvegye, Ullics Pelágyie 1770-ben Petrován lakott, ugyanakkor ott lakott Pál özvegye is Rednik Pelágyie, a ki 1731-ben született volt.
István fia György 1727-ben született, 1763-ban Petrován lakott.
György született 1729-ben, a piaristáknál járt iskolában 1738-tól 1742-ig Szigethen, a midőn ott pestisben elhalálozott.
Váncsfalván lakott 1778-ban Petrovay Sisvár Jónás, 1780-ban pedig Petrovay László lakott ugyanott.
Jónás 1787-ben nemesek hadnagya volt Petrován.
Iván Dumitru 1775-ben birtokos Felső-Polyánán.
Jónás, kiérdemült rendszerinti esküdt élt még 1795-ben.
László született 1730-ban, 1749–1751-ig a piaristáknál járt iskolában.
Jónás (Joanik) született 1730-ban, élt még 1808-ban is Petrován.
Simon született 1738-ban, 1749–1753-ig a piaristáknál tanult.
János született 1744-ben, 1757–1766-ig a piaristáknál tanult.
János, a Farkas fia, született 1744-ben, 1757–1766-ig a piaristáknál tanult, 1767-ben pedig Egerbe ment a jogot hallgatni.
János született 1745-ben, 1757–1762-ig a piaristáknál tanult.
János született 1754-ben Rozsályán, 1764–1771-ig a szigeti piaristáknál tanult.
Tyimók született 1754-ben Rozsályán, 1764–1772-ig a szigeti piaristáknál tanult.
Illés született 1757-ben Petrován, 1768-ban a szigeti piaristáknál tanult.
János született 1762-ben Petrován, 1770–1778-ig a szigeti piaristáknál tanult.
Farkas született 1762-ben Petrován, 1776–1777-ig a szigeti piaristáknál tanult.
Simon született 1763-ban Rozsályán, 1777-ben a szigeti piaristáknál tanult.
László született 1766-ban Rozsályán, 1778–1784-ig a szigeti piaristáknál tanult.
Illés született 1771-ben Petrován, 1782-ben a szigeti piaristáknál tanult.
Todor született 1771-ben Petrován, 1784–1785-ig a szigeti piaristáknál tanult.
László született 1776-ban Petrován, 1785-ben a szigeti piaristáknál tanult.
Jónás özvegye, Jura Marikucza, Jura György és Jura Jerina leánya 1815-ben Petrován lakott.
György 1816-ban nemesek hadnagya volt Petrován.
Petrovay Vaszies Gábornak és Illésnek osztályos atyafia volt 1815-ben Gyenge László megyei esküdt, mind a hárman az 1776 előtt élő Petrovay Farkas (Lupul), Illés és László (Vazul) egytestvérek utódai voltak. Az elébb nevezett 1815-ben élő Vaszies Illésnek 1839-ben öt fia és egy leánya volt életben: Mihály, János (Núczu), Gergely, Gábor, György és Mária Petrovai Gaborán Bazilné.
Marika, Petrovai Biláskó György özvegye 1796-ban élt.
Juon (Ivanics) leánya Mária 1829-ben emlittetik.
Illés, György és Jónás «Ivanyik» melléknévvel 1804-ben Petrován laktak.
Egyik Jánosnak, a ki 1600 táján születhetett, utódait ezen VII. táblázat mutatja.
VII. TÁBLA.

János; Simjon (.... Mária); Mihálykó; Farkas (Lupul) ( szül. 1657–1705 szolgabiró 1695–1701 (Szaplonczay Mária); Nesztázia (Urda Jakab); Jónás, szül. 1649-ben (Szász Jerinka); István (Petrovay Háfia szül. 1705-ben); Odotyia (Dóka) (Illyés György); Mihály sz. 1735; Illyés Marikucza † 1742 (Petrovay «Filipcsuk» Mihály † 1742); másik Marikucza özv. 1795 (Petrovay I. György, a ki a IV: táblán).

A tábla élén álló János unokája Jónás birtokos volt Petrován, Rusz-Polyánán, Glódon, Sajón és Sajó-Polyánán. Egyetlen leányát, Dókát (Odokicza, Odotyia), Erdélyből származó Illyés György vette nőül, a kitől három leánya született, a kik mind a Petrovay családba mentek férjhez.

* * *

Házasság utján Dragomérfalván is birtokhoz jutván a család, egyik ága oda telepedett. Miklós, István és az 1708-ban született János 1748-ban már ott laktak. Ezek valamelyikének fia volt Gergely, a ki az 1763. és 1768-ban tartott vizsgálatkor nemességét beigazolta. Összefüggő leszármazásukat nem ismerjük s csak a következő töredék-családfákat közölhetjük.
VIII. TÁBLA.

Dumitru (Ficzigó Todoszie); Doroftyé †; Tógyer (Ofrim Mária); Gavrilla †; Juon 1881; Dumitru 1881; Pelága 1881; Parászka 1881

IX. TÁBLA.

Tyimók (Buftya, máskép Hora ....); Stefán 1881 (Bálta Pelága); Stefán 1881; Vaszil 1881; Juon 1881

X. TÁBLA.

Stefán (Zubácsko Illyana); Irina (Szaplonczay János, főszolgabiró 1835–1845); Tyityiana (Urda György); Zsuzsánna (Papp József kir. tanácsos Nagy-Somkúton); Emilia 1897 (Vincz Gyula ugocsai főispán 1897)

XI. TÁBLA.

Petrovay N.; Núczu (Doroga Axénia); Péter; Vaszil (Vlád Tyityiána); György 1881; Grigor 1881 (Zellmann Juona); Nesztáka; Tógyer 1881 (Argyelán Mária)

XII. TÁBLA.

Petrovay N.(Dragomérfalvi Dragomér Nesztáka); Tógyer (Gogota Parászka); Gavrilla 1881; Vaszil 1881; Petra 1881; Juon 1881; György 1881; Filip 1881; Ilije 1881; Illyana 1881

XIII. TÁBLA.

Tyimók (Sztán ...); Nyikora †; Stefán (Kiss Irina); Stefán 1881 (Moldován Palagucza); Juon 1881; Grigor 1881; Mihály 1881; Axéna (Komán Juon); Mária (Kindris Jakab)

XIV. TÁBLA.

Juon (Zubácsko Gáfia); Juon 1881; Filip 1881; Mária 1881; Juona 1881

* * *

Rozsályán az 1411-ik királyi adomány alapján lett birtokos a Petrovay család. Közülök 1692-ben ott laktak Prikop, született 1642-ben, Simjon, született ugyanazon évben és Juvon, született 1656-ban. Ezek valamelyikének unokái lehettek Gergely, a ki 1718-ban született, s a kinek özvegyét, Vlád Jerinát, Petrovay Gábor, a «gavallér» vette nőül, és Farkas, a ki 1731-től 1748-ig emlittetik mint rozsályai birtokos, s a ki 1737-ben megyei esküdt volt. Valószinüleg az ő fiai voltak: László (Bazil) és Miklós (Nyikora), a kik 1763. és 1768-ban a vizsgálatkor nemességöket beigazolták. Mindkettő leszármazását az alábbi táblázatok mutatják:
XV. TÁBLA.

Petrovay László (Bazil) 1763–1768 Rozsályán; Urszu 1763–1768 dictus Czápu (Kodra Mária); János 1763–1768; Simon (Popán Jerina); Nyikita; Juon (Styir Anúcza); Juon (Petrovay Mária); Tyimók (Popán Anúcza); Zsófia (Dunka); Anasztázia; Grigor szül. 1806 (Visován Mária); Gáfia (Cziple); György (1. Styir Mária 2. Tomas Jerina); Stefán (Flóra Jerina); Anna (Mikle); Mihály (Petrovay); Iréne; Juon (Fett Axenia); György (Kondrád Illyana); Jakab (Pietrár Paraszka); Mária (Mihálka Juon); 1-től Juon (Dunka...); Mária Anasztázia; 2-tól Simon; Nyikora (Hogya Jerina); Gáfia; Tógyer (Fett .....); György szül. 1861; Fiu szül. 1843; Fiu szül. 1851; János nyug. tanitó 1897 (Argyelán Mária); Iréne; Anna; Juon (Petrovay Mária); Pelágia (Rotka....); Mária (Rednik....); Péter; Vaszil; Nuczu; Miklós; Joána; Juon; Dóka; Mária; György; Juon; Vaszil; Péter.

XVI. TÁBLA.

Petrovay Miklós (Nyikora) 1748–1763 Rozsályán; Bazil 1763; Miklós; János 1778–1794; Marikucza 1794; István 1763–1794; András (Indre, Indrej) 1763–1794 (Styir Axénia 1794); Jakab 1829; Mária 1841 (Tomajaga Grigor Szacsalon); Onika 1842; Gafia 1842; Nicetás 1763–1794; Anna 1794 (Bizó János 1794); Háfia 1794 (Bizó Péter 1794)

Ezen ághoz tartoznak még ezen töredékek is:
XVII. TÁBLA.

János; Núczú 1842; György 1842; Gáfie 1842; Axénie 1842; János, esküdt; Anna 1842; Nesztáka özvegy 1842; Marikucza † 1842 előtt Sajón; Juon a Zsilki; Simon 1825 † 1829 előtt (Ivásko Mária, özv.1829); Huber; Jakab; Vaszil 1833 (Kudrics Mária 1833); István 1825; Gábor 1825; Petrucz; Petrovay N.; Urszu; Tógyer, biró 1881 (1. Fett Mária 2. Ordzák Illyana); Stefán; Juon (Tand Mária); Leány 1881; Tógyer (Papp ....); Tyimók (Fett ....); Juon 1881; Fiú 1881; Fiú 1881; Fiú 1881; 1-től Juon (Tyis zelicza Mária); Nikulaj (Kálya Mária); Fiú, szül. 1859 1881-ben katona; Mihály szül. 1862; Fiú 1881.

Nem tudjuk, melyik ágból származott Nyikita, a kinek utódait a XVIII. táblán mutatjuk be:
XVIII. TÁBLA.

Nyikita; Sándor † 1847-ben 1835-ben mázsáló, utóbb mázsatiszt Akna-Szlatinán (1. Morvay Klára 2. Rudolf Karolina); Juliánna (Horváth.....); László † 1855-ben 60 éves korában; János szül.1827 † 1881 bányafelvigyázó (Papp Anna); Juliánna, szül. 1868 (Keresztényi György); László szül. 1829 decz. 22-én † 1890 május 10-én molnár és gépész (Marosán Jozefa); Sándor szül. 1861 decz. 5-én † 1862 május 1-én; István szül. 1864 decz. 13-án vasuti hivatalnok Brassóban 1895 (Kovallik Frida); Lajos szül. 1870 aug. 1. † 1870 aug. 19.; László szül. 1893 febr. 18; István szül. 1895 jan. 22.; 1-től Veron (Francz.....); Nencsi (Takár Antal); László †; Tamás †; 1-tól Teréz (Sipos Károly); Sándor szül. 1837 márcz. 5-én kincstári erdővéd M.-Szigeten (Dobra Julianna, szül. 1845 aug. 18-án esk. 1861 okt. 20-án); Magdolna (Gallé Gusztáv); Béla szül. 1862 decz. 29-én áll. tanitó Barczánfalván (Kamler Erzse, esk. 1886 május 4-én); Géza sz. 1864 szept. 1-én vasuti altiszt M.-Szigeten 1897; Sándor szül. 1869 márcz. 25-én kereskedő Nagy-Váradon (Török Zsuzsánna esk. 1896 ápr. 25-én); Mária szül. 1873 szept. 5-én (Zombory István, m. kir. adótárnok); Jenő szül. 1881 decz. 21-én; Jolán szül. 1884. nov. 29-én; Beatrix szül. 1887 márczius 4-én; Aladár szül. 1889 ápril 15-én; Elza szül. 1891 január 28-án; Gabriella szül. 1894 márczius 1-én

Egy másik ág igy származott le:
XIX. TÁBLA.

Petrovay; Nyikita 1793–1819 szurdoki gör. kath. lelkész 1810–1819-ig (Csikjenőfalvi Gyenge Terézia); István Barczánfalvára költözött; Kozma barczánfalvi gör. kath. lelkész (Petrovai Nyitrebics....); Doroftyé (Papp Mária); Lajos (Papp Tyityina) †; Nuczu (Barczánfalvi Hodor Anúcza); László nőtlen; László (Vaszil) (Apsai Mihályi Anna); Mihály (Rednik Juliánna); József főszolgabiró † 1853-ban Szlatinán; Jónás Leordinán (Cziple Anna); Juliánna (Iványik György); Dóka †; István sz. 1812 márcz. 6. Petrován él 1807 (Mihálka Mária † 1892 márcz. 4.; János; László; Anasztázia; Nuczu; Mária; Juon; Lőrincz alsó apsai biró 1882; Leány (Mihálka Vaszil); Mariska (Komán Vaszil Mojszinban); Juána (1. Kudrics Stefán barczánfalvi jegyző 2. Borsai Sándor Manó, csendbiztos 3. Marina Onucz); Juliánna (Vaszies Illés); Mariska (Illés Nuczu); Gábor †; Vaszil †; György szül. 1853 márcz. 4-én batizai gör. kath. lelkész (Ilniczky Ilona); Simon sz. 1856 ápril 5. (Illés Mária); Marikucza †; Nyika (Illés Vaszilie); Jusztina szül. 1888 nov. 20.; Péter szül.1891. mrácz. 10; Anna szül. 1893 okt. 10.; Zsuzsánna; László; Simon; Anúcza (Kodra György); Péter (Offrim Mária); Mihály 1897 váncsfalvi körjegyző; Juon (Nemes Mária); Juána (Ilniczky Vaszilia); György szül. 1871 (Juszkó Juanna); Stefán szül. 1873; Nuczu szül. 1883; Vaszil szül. 1887; Mariska sz. 1890; László sz. 1897

Az alsó-rónai ág leszármazását ezen táblázat mutatja:
XX. TÁBLA.

Petrovay János (Iván) szül. 1721 † 1780 (Gyulafalvi Rednik Anucza, özvegy 1780–1793); Mária 1791 (Petrovay ifjú Jencsi Grigor 1791); Illés † 1786 (Alsó-Rhónai Tivadar Jerina 1780); Anasztázia † mint hajadon; Eudochia apácza Moldvában; N. 1801 (Petrovai Biláskó György 1801); Gábor szül. 1781 † 1839 (Alsó-Rhónai Tivadar Pelágia 1810); Gergely szül. 1804 † 1856 (1. Borsai Mihály Anúcza 1840 2. Fenyvesi Rozalia); Manczi 1894 (1. Risko Juon 2. Nán Togyer); Illés † 1886/87 telén Petrován (1. Urda Juliska 2. ....Mária); Antal szül. 1815 május 16 † 1894 junius 1. (Gaics Febrónia, szül. 1830 jul. 7. † 1790 jan. 6.; Pál † 1892 febr. 15. Joódon (Joódi Bálya Mária † 1872); 1-től Farkas; Mária (Timis János Borsán); Nuczu †; István (Remetey Ági) †; Imre †; Gyula sz. 1850 febr. 2. pénzügyi titkár Déván 1897 (1. Fúló-Kércsi Fúló Zsuzsánna elváltak 1879-ben 2. Csicseri Orosz Olga); Vilma sz. 1854 szept. 1. (Újhelyi [Dankó] János); István sz. 1868 julius 27 pénzügyőri szemlész Brázán 1897; 1-től Anna; Mariska; Gábor (Mihálka Mária); Juon; Vaszil (László) †; 1-től Hedvig szül. 1875 október 31; 2-tól Ákos szül. 1881 január 21; Kálmán szül. 1882 junius 19; Olga szül. 1884 január 17; György-(Gábor) szül. 1888 márczius 21; Gyula-(Zoltán) szül. 1892 ápril 13; Mária-(Márta sz.1895 deczember 29; Palagucza (Alsó-Rhónai Tivadar György); Stefán szül. 1847 (Risko Dóka); Gábor (Nenestyán Mária); Mariska † 1892 márcz. 20.; Zsuzsánna; Gábor; Mária; Vaszil

A tábla élén álló János «Berbestyánul» melléknevet viselt. 1751-ben a nemesi vizsgálatkor Petrován lakott, s ott is halt el 1780-ban. Neje, Gyulafalvi Rednik Anucza, Rednik Mihály és a IV. táblán látható Petrovay Ilona leánya volt. Fia Illés is Petrován lakott holta napjáig, a ki Alsó-Rhónai Tivadar Jerinát, Szlatinai Nán László özvegyét, Tivadar János és a VI. táblán álló Petrovay Filipcsuk Mariska leányát vette nőül, özvegye utóbb Illés halála után Petrovai Gaborán Lászlóhoz (Vaszil) ment férjhez. Fia csak egy maradt, Gábor, a ki 1781-ben született Petrován, de később anyai birtokára, Alsó-Rónára telepedett s ott halt el 1839-ben. Az alsórónai Rohnyánszka nevü havas iránti pert még 1815-ben kezdette meg, mely – édes anyja egyetlen leány lévén – egészen őtet illette. Ezen havasnak eredetileg csak felét birta anyai nagyatyja Tivadar János, de még 1785-ben örök áron megvette annak másik felét is mostoha testvérétől, Risko Máriától, Szaplonczay László feleségétől. A mint már emlitettük, atyjának, Illésnek halála után édes anyja férhez ment Petrovai Gaborán Lászlóhoz s 1812-ben eladta a Risko és Lipcsey családoknak az egész Rohnyánszka havast, ugy mintha azt atyja, Tivadar János csak zálogba birta volna a nevezett két családtól, az adásvételi szerződést pedig második férjétől született fiával, a 11 éves Petrovai Gaborán Jónással is aláiratta. Gábornak nejétől, Tivadar Pelágiától, Tivadar László (1789–1811-ig alsó-rónai gr. kath. lelkész) és Pásku Mária leányától, négy fia és egy leánya maradt: Gergely, Illés, Antal, Pál és Mária (Manczi) elébb Risko Juon, utóbb Nán Tógyer felesége.
Gergely 1804-ben született Alsó-Rhónán, iskoláit Kassán végezte be s ügyvédi oklevelet is szerzett. 1833–1836-ig az alsó-rónai főbiróságot viselte. Atyja halála után folytatta a Rohnyánszka havas iránti pert s annak felét meg is nyerte 1854-ben a máramarosi cs. kir. törvényszék előtt, de az eperjesi cs. k. országos törvényszék még ugyanazon évben az alperesek javára döntött s ezen itéletet a bécsi cs. kir. legfelsőbb semmitőszék is helybenhagyta 1855 május 25-én. Első neje Borsai Mihály Anucza, Borsai Mihály István, borsai gr. kath. lelkész és Apsai Mihályi Mária leánya volt, ettől születtek a táblán látható fiai. Második nejét, Fenyvesi Rozáliát 1844-ben vette nőül, de ettől nem maradtak gyermekei. Meghalt 1856 február 16-án Alsó-Rónán s ott nagy diszszel temettetett el.
Illés és Pál utódait a táblázat mutatja.
Antal 1812 május 16-án született Alsó-Rónán. Császlóczon és Unghvárt neveltetett rokonánál, Petrovay Józsefnél, utóbb az erdészi pályára lépett s 1880-ban mint közalapitványi erdész nyugalmaztatott. 1848/49-ben részt vett a szabadságharczban mint nemzetőr-hadnagy. Meghalt 1894 június 1-én az általa Ungmegyében, Felső-Domonyán szerzett birtokon. Neje Gaics Febronia volt (született 1830 július 7-én, meghalt 1890 január 6-án). Két fia és egy leánya maradt: Gyula, István és Vilma, Ujhelyi (elébb Dankó) Jánosné.
István 1868 július 27-én született Magyar-Mocsáron, 1890-ben tengerész volt Pólában, utóbb a pénzügyőrségbe lépett s jelenleg (1897) szemlész Brázán, Fogarasmegyében.
Gyula született 1850 február 4-én Felső-Domonyán, Ungmegyében. Elébb a theologiát tanulta, de ezt odahagyva, a jogi pályára lépett, utóbb pénzügyi számtisztté neveztetett ki, jelenleg (1897) pénzügyi titkár a dévai pénzügyigazgatóságnál. 1874 április 28-án nőül vette Fúló-Kércsi Fúló Zsuzsannát, Fúló János és Szegedy Katalin leányát, de a kitől 1879-ben elvált s 1880 márczius 29-én Csicseri Orosz Olgával lépett házasságra. Két nejétől született gyermekei a leszármazási táblán láthatók. Orosz Olga négy ősét ezen táblázat mutatja:

Csicseri Orosz Imre; Dolhai és Petrovai Petrovay Zsuzsánna; Orosz Lajos; Orosz Olga született 1857 február 28-án (Petrovay Gyula 1880); Szányi Szányi Ferencz; Csicseri Orosz Juliánna; Szányi Hermina

* * *

A család mód nélkül elszaporodván az ősi birtokon, megkülönböztető melléknevek felvétele vált szükségessé. Igy támadtak a Gaborán, Palkus, Ivanyik, Nyikovics, Nyetrebics, Biláskó, Filipcsuk, Jencsi, és Vaszies nevek, melyek utóbb rendes családnevekké váltak Petrovai előnévvel. De már ezekről nincsenek adataink, csak a Gaboránokról közölhetünk apróbb töredékeket:

Farkas (Lupul) szül. 1730–1770 1763-ban Petrován nemesek birája (Illyés Marikucza, özvegy 1795); Illés; Péter 1795-ben Rozsályán 1825-ben Petrován; Gábor 1826.
Vaszil (László) (Tivadar Jerina, elébb Petrovay Illés özvegye); Jónás, szül. 1801–1812; Jakab † 1809 előtt (Nán Márikucza † 1814 előtt); Stefán (Nyikovics) Petrován 1815; Ursz (Nyetrebics) 1815–1827.
Petrás; Mária, özvegy 1803 (Borsai Mihály Lupul); Mihály Illyana 1825 (Petrovay Jencsi Juon aluj Krecsun † 1825 előtt); Gyermekek elhaltak 1825 előtt.

Még egy ágazat ismeretes, mely következőleg származott le:

György (1. ........, 2. Toka Erzsébet); 2-tól Pál, született 1753 julius 13; László (Kozma Zsuzsánna); István; János; István; József; Mihály; Gábor; György; Péter; Mihály; János; András 1880 timár mester

Ezen ágat azonban nem illeti meg jogosan a család neve, mert őse György, Toka Ferencz nagy-kálói református lelkész leányát, Erzsébetet, a nélkül vette nőül, hogy a Máramarosban odahagyott előbbeni feleségétől törvényesen elvált volna. A Zoltán családnál volt gazdatiszt. Unokái Miháldon laktak Szabolcsban. Kis unokája, András, 1880-ban Budapest-Józsefvárosban az őr utcza 2. szám alatti saját házában üzte a timármesterséget.

* * *

A család ősei a beköltözéskor a keleti egyház hivei voltak, utóbb a római katholika vallásra tértek át, a XVI. százd elején pedig elfogadták a reformácziót. A máramarosiak azonban visszatértek később a keleti egyház szertartásaihoz, az ungmegyei ág pedig a római katholika hitre s ebben meg is maradtak, kivéve a máramarosiak közül Józsefet, (a XIX. táblán) és Gergelyt (a XX. táblán), az ungmegyei, illetve hevesmegyei ágból pedig Farkast, Jánost és Ádámot (a III. táblán), a kik a helvét hitvallást vették fel.

* * *

A család czimerlevele még máig sem került napfényre, de pecsét nagy számmal maradt fel, ezek közül bemutatjuk itt rajzban Petrovay Péterét 1550-ből az 1. szám alatt, III. Lászlóét (a II. táblán) 1696 és 1697-ből a 2. szám alatt, 1701 és 1703-ból pedig a 3. szám alatt. III. Ferenczét 1708-ból a 4. szám alatt, I. Ádámét 1710-ből az 5. szám alatt, I. Józsefét 1741-ből a 6. szám alatt. I. Antalét 1734-ből a 7. és 1770-ből a 8. szám alatt. III. Józsefét 1815-ből a 9. szám alatt, V. Istvánét 1817-ből a 10. szám alatt. . Istvánét 1832-ből és V. Lászlóét 1850-ből a 11. szám alatt és végre Bogdánét 1870-ből a 12. szám alatt.
A mint ezen itt bemutatott pecsétekről látjuk, azok tulajdonosainak igen fogyatékos tudomásuk volt a családi czimerről, s csak a vadászkürt, a hold és a csillag volt előttük ismeretes, ezeket aztán megtoldotta egyik-másik egy magyar vitézzel, V. István pedig vörös közép pajzsban a Johannita rendlovagok fehér keresztjével. Egyedül I. Péter, máramarosi alispán ismerte meg még a pajzson levő alakokat teljes valóságukban s 1550-ből felmaradt pecsétjének czimere mindenben megegyezik a Dolkay Szaniszló 1415-dik évi alispáni pecsétjén levővel._{1 Közölve a Turul XI. kötetének 131. lapján.}
* I. Péter pecsétjén nincs sem sisak, sem oromdísz, a későbbiek egy része vadászkürtöt vésetett hol egymagában, hol csillagok, félhold és nap által körülvéve, három pecséten pedig magyar vitéz által kézben tartva. Eredetileg azonban az oromdísz, a későbbiek egy része vadászkürtöt vésetett hol egymagában, hol csillagok, félhold és nap által körülvéve, három pecséten pedig magyar vitéz által kézben tartva. Eredetileg azonban az oromdísz nemcsak a kürtből és csillagból, illetve csillagokból állott, hanem – a mint azt Dolhay György 1704 és 1705-ik évi két különböző vésetü pecsétje is igazolja – a pajzsban lévő összes alakokat viselték a sisakon, de az ilyen alakokból álló oromdíszt – habár a pecsétnyomón ki is lehetett vésetni – a hadi sisakra, melyet a viadalokban és a tornákon használtak, közvetlenül rá alkalmazni nem lehetett, hanem elébb valami segéd oromdíszen kellett megerősíteni. Ennél a czimernél segéd oromdíszül mást mint a sasszárnyat nem választhattak.
A mi a pajzs szinét illeti, az a czimertan szabályai szerint csakis kék, vörös, zöld vagy fekete lehetett, de biztosra vehetjük, hogy kék volt,_{2 A Siebmacher’s Wappenbuch közli ugyan a 365-ik táblán Petrovay Györgynek 1669-ik évi, előttünk ismeretlen pecsétjén lévő, itt rajzban a 14. szám alatt bemutatott czimerét, melynek pajzsa ugy a rajz, mint a szöveg szerint is (Text 501. lap), vörös szinü, de ez nem felelhet meg a valóságnak, mert 1669-ben még nem volt szokásban a pecsétnyomókon a pajzs szinét megjelölni, a most használatban levő különböző irányu párhuzamos vonalakkal és pontozással.
Nevezett munka azon közlése sem állhat meg, hogy az általa közlött s itt bemutatott czimert használta volna a család 1669 óta, sőt már valószinüleg elébb is, mert a mint a pecsétrajzokról láttuk, 1550-ben még a teljes czimerrel pecsételt I. Péter, László 1701-ik évi czimerének alakjai egyeznek ugyan a Siebmacher-félével, csakhogy kék pajzsban vannak ábrázolva, a későbbi korban élők azonban máskép vésették czimereiket, s csak 1731-ben tért vissza I. Antal az 1669-ik évi alakra, de szinjelzés nélkül. Vörös pajzsu czimert csak III. József kezdett használni 1783 óta.}
*már csak azért is mert a legrégibb pecsét, melynek pajzsszinét ismerjük, – a III. Lászlóé 1701-ből – szintén kék szint mutat s ez a szin legjobban is illik a pajzson ábrázolt alakokhoz.
Ezek szerint a Zsigmond király korabeli alakjára visszaállitott s könnyebb megérthetés végett ide a 13. szám alatt le is rajzolt családi czimernek leirása következő: kék pajzsban arany vadászkürt, felette ezüst hegyü és ezüst tollu arany nyilvesszővel átlőtt félhold_{1 A Siebmacher’s Wappenbuch (Text 501 lap), azt irja ugyan, hogy a legujabb kutatások szerint ugy látszik, hogy a (czimerben levő) holdsarló (eredetileg) egy másik kürt volt. (Nach den neuesten Forschungen scheint die Mondessichel jedoch gleichfalls ein zweites Jagdhorn zu sein.) Ezen állitás azonban teljesen légből kapott, s kérdésünkre nem is tudta az elhunyt szerkesztő ezen állitását sem beigazolni, sem pedig annak urát adni.}
* (holdsarló), kisérve mindkét oldalon két-két hat-águ arany csillag által. Az arany koronás csőrsisak oromdísze kék sasszárnyon a pajzson levő alakok. Sisaktartó jobbról kék-arany, balról kék-ezüst.
Jelenleg gyűrüikben a 15. szám alatt ábrázolt czimert viselhetik a család tagjai, nagyobb pecsétnyomókon azonban a sisakot s annak oromdiszét és takaróját is ki kell vésetni. Ha azonban az ungh-, illetve hevesmegyei ág valamelyik leszármazójának szüksége lesz a család hitelesitett czimerére, akkor csak festesse le a 11. szám alatt közlöttet valami czifrasággal két oldalról, a mi a sisaktartót akarná ábrázolni, de a mi sisak nélkül heraldikai képtelenség; ezt a hiányos czimert aztán hitelesiteni fogják az illető megyék alispánjai, mert az 52602/95. számu belügyminiszteri körrendelet a heraldikai tudományos kutatások eredményeire nem is hederitve, azt rendelte el, hogy az alispánok a megyei levéltárban lévő festések és pecsétekről rajzolt czimereket hitelesithetik csak. Minthogy pedig Máramaros megye levéltárában egyetlen egy Petrovay czimer-festés vagy pecsét sem található, az akkorbeli alispán adandó alkalomkor valószinüleg azt fogja kijelenteni, hogy a családnak sohasem is volt czimere, mert hát, hogy a szepesmegyei alispán egyik ezen tárgyu hivatalos levelének szavaival éljünk: «Igy kivánja ezt a már idézett belügyminiszteri körrendelet és a heraldikai alaposság.» (?!!)

1. szám

2. szám

3.szám

4. szám

5. szám

6. szám

7. szám

8. szám

9.szám

10. szám

11. szám

12. szám

13. szám

14. szám

15. szám

16. szám

Végre bemutatjuk még a 16. szám alatt a hires milanói gyüjteményből 1829 augusztus 4-ikén szines rajzban megküldött Petrovay czimert. Az eredeti leirás igy hangzik: «Il leone in fondo giallo ostra ora significa prontezza, forza, constanza e sicurezza. Gli Scauli significano bonta, innocensa e consiglio. Attesto io Soltoscritto che il soanenata Stemma e Stato trovato nel Libro Monte alla pagina 388 nella Recolta dei libri antichi Bonacina in Milano. Carlo Tagliono m. p». (A kék oroszlán sárga mezőben gyorsaságot, erőt, állhatatosságot és biztosságot; a koczkás mező jóságot, ártatlanságot és jó tanácsot jelent.)
Mondanunk is felesleges, hogy ezen czimer merőben koholmány.

* * *

Ezzel befejeztük sok esztendei anyaggyűjtés után a rokon Ilosvay, Kisfalusy, Bilkey, Lipcsey, Gorzó, Komlósy, Dolhay és Petrovay családok történetét, s bár minden lehetőt elkövettünk, dolgozatunk még sem teljes s bizonyára nem is hibátlan. Netaláni pótlásokat és helyreigazításokat ezután is szivesen fogadunk s azokat egy későbbi önálló kiadásban fogjuk felhasználni. Nem mulaszthatjuk el köszönetünket nyilvánitani ezen helyen is mindazoknak, a kik fáradságos munkánkban támogattak, részint több-kevesebb adat közlésével, részint levéltáraik megnyitásával. Kiváltképen hálásan kell megemlékeznünk gróf Teleki Sándorné és néhai báró Orczy Andor ur ő méltóságaikról, a leleszi konvent főtisztelendő tagjairól, néhai Ilosvay Sándor bátyánkról, néhai Bilkei Gorzó Bálint szolgabiró urról, néhai Szilágyi István máramaros-szigeti akadémiai igazgató urról, Thaly Kálmán, Ilosvay László, Apsai dr. Mihályi János Máramaros megyei főügyész és Mihályi Péter országgyülési képviselő tisztelt barátainkról, baczka-madarasi Kis Bálint cs. és kir. kamarás úr ő méltóságáról s végre Petrovay László, Mihály, György, Béla és csikjenőfalvi Gyenge Mihály kir. törvényszéki biró kedves rokonainkról. Hogy azonban olyan családtagok is elég nagy számban vannak, a kik többszöri felkérésre sem közlik adataikat, azt mi is tapasztalhattuk.
PETROVAY GYÖRGY.

A HETTYEY CSALÁD ARAGONIAI CZIMERE.
(Szines czimerképpel.)

A HETTYEY CSALÁD ARAGONIAI CZIMERE.

Egyetlen egy esetet tudunk hazai heraldikánkból, hogy Zsigmond király külföldi utazásai alkalmával a kiséretében volt magyarok közül valakit idegen fejedelem is kitüntetett czimeradománynyal; pedig az 1414–1418 közötti évek gyakori fejedelmi látogatásai, már csak udvariasságból is, okvetlenül előidézték azt, hogy ne csak a látogatást tevő magyar király tüntesse ki azon fejedelem hiveit, kinek vendégszeretetét élvezi, hanem hogy a vendéglátó király is viszonozza ezt az udvariasságot a magyar királyi kiséret tagjainak kitüntetésével. Más természetü kitüntetésekre van példa ez időkből; de külföldi czimeradományra az eddig ismert egyetlen egy eset a Garai Miklós nádoré, kit VI. Károly franczia király Zsigmondnak Párisban időzésekor a magyar királylyal egyetemben bővitett czimerrel örvendeztetett meg. Sajátságos módon, a czimeradományt a franczia király és Zsigmond egyugyanazon napon, 1416 márczius 26-án, adják ki._{1 A franczia czimeradomány ugyan 1415. márcz. 26-án kelt; csakhogy a francziák újévöket a husvéttal kezdték; ez pedig ebben az évben (1416) ápr. 19-ére esett, tehát márcz. 26-án még 1415-öt irtak. V. ö. Knauz Kortan 91. Ezt br. Nyáry Albert Heraldikájában (238. l.) nem vette észre.}
*
Zsigmond király perpignani tartózkodása (1415 szept. 18.–okt. végeig) is eredményezett czimeradományt az aragoniai királytól a magyar király kiséretének tagjai részére. Erről eddig nem volt tudomásunk. Nagy örömmel vette tehát folyóiratunk Hettyey Gyula, cs. és kir. kamarás úr szivességét, ki a Hettyey Sámuel, pécsi püspök úr birtokában lévő eredeti aragoniai czimerlevelet, mely családjuk ősei részére szól, közlés és tudományos felhasználás czéljából rendelkezésünkre bocsájtotta. Fogadják ezért őszinte köszönetünket.
A kissé megviselt eredeti czimerlevél I. Ferdinánd aragoniai királyé; kelt pedig 1415 október 20-án Perpignanban, tehát Zsigmond király ottani tartózkodásának vége felé. A czimert a Magyarországból eredő Hettyei (de Hethye) Péter fiai: Leustách, László, Illés és Balázs, Hettyei Miklós és Lőrincz, továbbá Bátéi (de Bactee) Egyed fia Benedek kapják; kik kétségtelenül mind Zsigmond király kiséretében voltak. Ezek az aragon király elé járulnak és czimert kérnek tőle. A czimert magok választják. A király megfontolván, hogy messziről jött embernek kérését illik teljesiteni, kérésöket kedvezőleg intézi el és adja nekik – bőven leirván azt, az alapot képező kerettel együtt – a következő czimert: kék táblán négyszögü sárga keret van, minden sarkában kék mezőben kis vörös virágos ág. Ennek a táblának a közepén van egy vörös pajzs; ennek közepén koronás ezüst leopard, mely szájában vérző nyulat tart. Sisakdisz a fél leopard (korona nélkül) a nyullal. A koronás sisak takarója vörös (visszahajtásaiban fehér).
Igy blazonál az oklevél, tán kevésbbé heraldikus módon, de eléggé érthetően. Nemességet az oklevél nem ád, mert a kérelmezőket a nélkül is nemeseknek mondja; hanem bőven körülirja, hol, mikor viselhetik e czimert és hogy azt soha meg ne változtassák. Meg is hagyja mindenrangu aragoniai méltóságviselőnek, hogy e rendeletet pontosan tartsák meg.
Ime a szöveg:

Nos Ferdinandus dei gratia rex Aragonum, Sicilie, Valencie, Maioricarum, Sardine et Corsice, comes Barchinone, dux Athenarum et Neopatrie ac comes Rossilionis et Ceritanie. Regalem decet excellentiam ex innexa potestate illis, qui armorum insignia preter propria gestare desiderant, si ea devote poscantur, libenti animo et munifico licentiam elargiri. Cum igitur nobiles et devoti nostri Leustacius, Ladislaus, Elias et Blasius Petri, Nicolaus, Laurentius de Hethye ac Benedictus Egydii_{1 A Nicolaus-tól Egydii-ig terjedő rész razurára van irva.}

* de Bactee, oriundi regni Hungarie, centis respectibus et motivis, honorem ipsorum dilatantibus, arma seu insignia nobilitatis antepicta deferre elegerint, nobisque inde supplicaverunt opportunam eis licentiam impertiri; advertentes quantum sit primordium hominibus volentibus esse claros singularem seu discretam armorum habere formulam, ab aliquo mundi principum eis indultam, et que in consimilibus principantum fama gloriosius divulgatur, eo potius, si ex remotis partibus talia conferunt oriundis: tenore presentis arma antepicta, quorum campus est blavi coloris, habens quadrangulare girum crocei coloris et in quolibet angulo quendam parvum stipitem bifronditum rubei, cum quodam agello blavi colorum, in cuius campi inferiori parte depictus est quidam scutus (igy) rubei coloris, continens in medio quendam leopardum coronatum argenteum, tenens in ore quendam leporem saucium, in summitate [cuius cli-]pei depictus est quidam elmus [seu] galea argentea, [cum quodam] coopertorio rubeo [ex fimbris] frondiferis, cum quadam corona aurea, in cuius culmine per medium eminet quidam leopardus usque ad medium tenens in ore quendam leporem saucium, eisdem nobilibus et suis filiis, successoribus et heredibus ab eis legitime descendentibus, de certa nostra scientia et expresse desig[nando?] concedimus et donamus. Que quidem arma et insignia ipsi et sui premissi in singulis actibus, locis et rebus, in quibus moris est, deferant et portent affixa, vel inscripta, ullo unquam tempore immutanda, quorum pretextu, cum res accidat, in tutamine Christiane et orthodoxe religionis et sui veri domini naturalis illa experiantur fideliter cum honore. Nos enim mandamus illustri et magnifico Alfonso principi Gerunde, nostro primogenito precaro et in regnis et terris nostris generali gubernatori, et post .......... [gressus] nostros utinam, deo propitio, prosperos et longevos legitimo successori, ac nostris et eius successoribus quibuscunque, necnon maiori nostro conestabili, marescallis, armorum capitaneis, vexilliferis, alguatziriis et aliis officialibus nostris et ipsius nostri primogeniti, ad quos spectet, et eorum vicesgerentibus seu locatenentibus; tam presentibus quam futuris, quatenus nostrum presens indultum omniaque et singula in eo contenta teneant firmiter et observent, tenerique et observari faciant ab omnibus inconcusse, iuxta sui seriem pleniorem, et non contra faciant vel veniant, aut aliquem contrafacere vel venire permittant aliqua ratione. In cuius rei testimonium presentem fieri iussimus nostro sigillo pendenti munitam. Datum Perpiniani, vicesima die Octobris, anno a nativitate domini millesimo quadringentesimo quintodecimo, regnique nostri quarto. Et propter indispositionem persone nostre signata manu nostri primogeniti. A(lfonsus) primogenitus noster.

Kanczelláriai jegyzetek:

Az oklevél alsó behajtása alatt jobboldalt: In gratiarum IIII°. Azután: Dominus rex mandavit mihi Paulo Nicholon....

A behajtás alatt baloldalt a czimer próbarajza látható.

A behajtáson: Regestrata.
A nagyérdekü czimeradomány tehát, az aragoniai kanczellária bölcs szokása szerint, regestráltatott; még pedig az aragón királyi kegynyilvánitások registereinek, a «Gratiarum» -nak negyedik kötetében.
Tudva azt, hogy az aragoniai registerek teljes sorozata ma is megvan a barcelonai állami levéltárban, érdekesnek tartottuk utána járni annak, hogy benn van-e azokban tényleg a jelen oklevél szövege.
Naagy spanyol utazónk, Thallóczy Lajos t. barátunk szivességéhez fordultunk tehát, hogy egész Európára kiterjedő összeköttetései révén ez oklevél ügyére világosságot deritsen; annyival inkább szükség volt erre, mert az oklevélben ép a legfontosabb részek egyike, t. i. a nevek, a kiknek a czimeradomány szól, jórészt razurára vannak irva és könnyen felmerülhetne a gyanu, hogy itt későbbi változtatással, az adományosok névsorának megmásitásával van dolgunk.
Thallóczy Lajos ur lekötelező barátsággal utána járt a dolognak és Barcelonából rövid időre megjött a válasz. Az eredmény az, hogy az oklevél szövege tényleg szó szerint megvan az aragoniai registerek 2394-ik kötetében (minő gazdagság!) a 114–115. leveleken. A nevek sora pedig egyezik az oklevélben felsoroltakéval; tehát nincs későbbi változtatással dolgunk, hanem az oklevél valóban azoknak szól, a kiket felsorol. A javitás az eredeti oklevélben egykorulag, a kibocsájtás előtt, történt.
Sőt, mi több, ugyanazokat, a kiket a czimerlevél felsorol, az aragon király még más kegyekben, ugylátszik, nemesi kiváltságokban is részesitette. A Barcelonából vett tudósitás szerint a czimerlevélben felsoroltak a perpignani királytalálkozás alkalmával még kétszer kaptak I. Ferdinánd királytól oklevelet.
Ugyanazon, 2394-ik registerkötetből valók e hibás oklevélkivonatok:

Concessio nobilium Leustaci, Ladezlai Elie et Blazi Petri de Hete fratrum et Benedicti Egidi de Bactee, oriundi regni Hungarie, fol. 108.

Item. Nobilium Benedicti et Nicolai Egidi fratrum de Bactee et Leustaci Petri de Hetye, oriundi regni Hungarie, fol. 109.
A Hettyey és Bátéi családbeliek tehát I. Ferdinand királyt többször foglalkodtatták; Zsigmond magyar kiséretének kétségtelenül kedvelt tagjai közé tartoztak.
Áttérve magára a czímerre, nem mondhatjuk, hogy annak ábrázolására a spanyol czimerfestészet büszke lehet. A kompoziczió heraldikailag nem szép; a kivitel gyarló. A czimeralak, a pajzsbeli leopárd, a pajzs szélességéhez képest igen nyurga; a pajzs mezejét nem tölti ki; a sisak a pajzshoz képest igen vaskos; alsó nyilása nincs arányban a pajzs felső szélével. A stilizálás és festés igen kezdetleges; Zsigmond király egykoru czimerlevelei mellé nem állitható.
Az oklevél élére festett czimer maga azonban magyar szellem terméke, magyar felfogást tükröz vissza. A Hettyey és Bátéi családbeliek maguk kérik I. Ferdinand királyt, hogy ezt a czimert adja nekik.
Nem is ismeretlen előttünk ez a czimerkép. Ugyanebben az évben, 1415-ben, Hothwafői, máskép Tamadócz (Tamás fia) Tamás, körösmegyei nemes, a királynő altárnokmestere, ugyanezt a czimerképet kéri Zsigmond királytól a maga, vérrokonai és a Doklinai Bothos családbeliek számára. Zsigmond király teljesiti a kérelmet, és június 23-ikán Konstanczban kiadatja a czimerlevelet._{1 Turul, 1884. 58.}
*
A pajzs kék mezejében vörös nyakörvös (tehát szelidített) arany leopard a czímerkép, mely első lábaival szájában egy vérző természetes (a szöveg szerint ezüst) nyulat tart. Egészen ilyen a Hettyey-czimer is. Csak a szinek változnak, mintha czimertöréssel volna dolgunk. A kék mező vörösre változik, az arany leopard ezüstre; a nyakörv elmarad, de helyette a leopard koronássá válik; a sisakdiszben aztán ismét elmarad a korona.
Vérrokonságban voltak-e a Hettyeyek és Bátéiak a Hothwafőiekkel és Doklinai Bothosokkal vagy sem, és hogy ennek alapján kérték-e a hasonló czimert I. Ferdinandtól, nem tudjuk; de hogy ismerték a Hothwafőieknek négy hónappal előbb kapott czimerét: annyi tény. A nyulat fogó leopárd nem tartozik azon közönséges és szokásos czimeralakok közé, melyekkel lépten-nyomon találkozunk.
A magyar czimerlevélnek nincs oka a spanyol előtt szégyenkeznie. Mennyivel szebb heraldikai stilizálásban, ügyesebb kivitelben látjuk azon ugyanazt a czimerképet, mint a perpignani oklevelen. Egymás mellé helyezve a kettőt, Zsigmond királyunk udvarában a heraldikai érzék fejlettebb voltát látjuk. I. Ferdinand aragon király czimerlevele kontár czimerfestő kezére vall; pedig a festő az oklevél aljára körvonalakban előre oda rajzolta azt a czimerképet, melyet a távoli nemzet fiai az aragon királytól kértek. A kivitel még sem sikerült.
A czimertechnika e kevésbbé fejlett volta nem von le semmit a Hettyey-család aragoniai czímerlevelének nagy értékéből; Zsigmond király idejéből a Garaiak franczia czimer-adománya többé nem áll egyedül. A Garaiakban az ország zászlós urainak egyikét, a legtekintélyesebb, politikailag a legbefolyásosabb magyar főurat tüntette ki a franczia király; a Hettyeyek és Bátéiak őseiben azonban a magyar királyi kiséretnek, a magyar köznemességnek tagjait érdemesitette kitüntetésre Aragonia királya.
Használta-e valaha a család az aragoniai czimert családi jelvényül, nem tudjuk; annyi azonban tény, hogy I. Ferdinand király parancsát, hogy az általa adott czimer «ullo unquam tempore immutanda», a Hettyey-család nem igen tartotta kötelezőnek, mert ma, a hogy a Siebmacherből látjuk, a család czimere egészen más.
FEJÉRPATAKY.

VEGYES.

Smaragd vajda és utódai.

Kézai krónikája mondja: «A Sumbukiak Francziaországból, a champagnei grófok családjából származnak.»
Miután e család bejövetele legkésőbb a XII. század második felében történhetett, alig lehetne ma már kimutatni, vajjon az ősrégi champagnei grófok egy ága valóban kivándorolt-e Magyarországba, nem-e? – valószínűbb azonban, hogy ez esetben csak egyszerű champagnei lovaggal van dolgunk, kinek magyarországbeli ivadékai leszármazásuk dicsfényét eredeti hazájuk dynastiájával való összekapcsolása által emelni akarták. Hogy pedig Sumbuk (a mai pestmegyei Zsámbék) a«Champagne» szónak ferdített alakja, több mint valószínű.
Már I. Smaragd, e nemzetség első magyarországbeli képviselője, 1166 október 24-ikétől 1167-ig az országnagyok sorában fordul elő, a nélkül, hogy a «comes»-i méltóságát közelebbről ismernők._{1 Hazai Okmánytár, VII. k. 1. l.; Kubinyi, Árpádk. eml., I. k. 4. l.}
* Magas állásáról eltekintve, mit sem tudunk felőle.
Minden valószínűség a mellett szól, hogy Egyed és II. Smaragd nevű fiakat hagyott maga után. A veszprémi egyházmegyéhez tartozó, Szent-Jánosról nevezett zsámbéki premontrei apátság kegyurai ők. Egyed adományozza neki Szerdahelyt (azelőtt Kenézrekesze, Temesmegyében), Pátkát (Hódhalom mellett); Smaragd Répást, Szörént és zsámbéki birtokának harmadát; mind a két adományozást IV. Béla király a kegyurak ivadékai kérelmére 1258-ban megerősíti._{2 Fejér, Cod. Dipl., IV/II. k. 482. l.}
*
II. Smaragd szerepet visz a közéletben, a mennyiben felette magas országos méltóságokat visel. 1205-ben már országbíró és szolnoki ispán,_{3 Hazai Okmánytár, I. k. 3. l., VII. k. 4. l.; Fejér, III/I. k. 22., 32. ll.; Wenzel, VI. k. 300. l., XI. k. 85. l.}
* mely két méltóságban 1206-ig találkozunk vele. – 1206-ban erdélyi vajda;_{4 Wenzel, VI. k. 308. l.}
* 1208–1209 években bihari ispán;_{5 Fejér, III/I. 166. l. és III/II. k. 470. l.; Wenzel, VI. k. 325. l.}
* 1213–1222között pozsonyi,_{6 Fejér, III/I. k. 163., 170., 272., 287., 320., 323. ll.; Wenzel, VI. k. 368., 402., 408. ll. és XI. k. 129., 156., 173. ll. (tévesen 1223.); Hazai Okmánytár, VI. k. 15. l.}
* 1222-ben azonban még bácsmegyei ispán,_{7 Fejér, III/I. k. 370. l.}
* 1222 után már nem szerepel az országnagyok sorában.
Ezeken kívül csak még azt tudjuk felőle, hogy a pannonhalmi apátságnak egynehány, a pozsonymegyei Galantha s a jelenleg nyitramegyei Sempte közelében feküdt szántóföldet és erdőrészeket adományozott, mely utóbbi adományozás 1235 táján a pannonhalmi apát és a semptei várjobbágyok között pör tárgyát képezte, mely avval végződött, hogy az apát részére az apátságának Smaragdtól adományozott földeket a várjobbágyokéitől elkülönítve, Smaragdnak a Vágon túl feküdt kastélya közelében, megítélték._{8 Wenzel, I. k. 315. l. (tévesen 1233). II. k. 20. l.}
*
Vajjon Egyed vagy II. Smaragd folytatta-e a családot? – nem tudjuk; valószinű, hogy Smaragd tette, s ez esetben az 1258-ban említett testvérek: III. Smaragd, I. Ajnárd és Gilét az ő fiai.
III. Smaragd a papi pályát szemelte ki magának. 1244 márczius 30-ikán a veszprémi egyházmegyéhez tartozott hantai káptalan prépostja, mellette még pozsonyi prépost és a király alkanczellárja._{1 Wenzel, II. k. 151. l., VII. k. 181. l.}
* 1248-ban székesfehérvári prépost és királyi alkanczellár._{2 Wenzel, VII. k. 261. l.}
* 1253 januárban hantai és pozsonyi prépost; ez évben megengedi neki III. Incze pápa, hogy más egyházi méltóságért is folyamodhat, de ez esetben egyik prépostságról le kell mondania._{3 Fejér, IV/II. k. 177. ll.}
* 1255–1256. években székesfejérvári prépost és királyi alkanczellár._{4 Wenzel, II. k. 266. l., VII. k. 382., 410. ll.}
* 1257 első fele óta választott kalocsai érsek. Mint ilyen, a IV. Béla és István trónörökös közt kitört viszályok alkalmával az utóbbi pártjára állt, s így történt, hogy az 1262–1263-ig Istvánnak kanczellárjaként működik. 1254 szeptember 16-ikán (akkor még pozsonyi prépost volt) küldte őt IV. Béla III. Incze pápához, hogy ezt unokanővérének IV. Béla ifjabb fiával, Bélával kötendő házasságára rábírja._{5 Fejér, IV/II. k. 242. l.}
* 1265-ben saját szolgái keze által mult ki.
Fivére, I. Ajnárd, 1244-től 1246 január 15-ig Valkómegye ispánja,_{6 Wenzel, VII. k. 181., 209. ll.}
* 1257-ben Mária királyné lovászmestere és galgóczi ispán;_{7 Wenzel, VII. k. 467. l.}
* 1258-ban szolgagyőri ispán. 1244-ben megveszi a bácsmegyei Szentmiklóst; 1272-ben azonban fiai Miklós, IV. Smaragd és fiának II. Ajnárd fia I. János a Valkómegyében feküdt racsai, atyai, görögmezői (ma a szerémmegyei Grk) és kükei (ma a szerémmegyei Kukujevczi) főbirtokokat osztják fel maguk között._{8 Csánki: Századok, 1893. évf. 218. l.}
*
I. Ajnárdnak ez ivadékai három ág alapítói.

a) Miklós ága.

Miklósról 1272-ben történt fellépésén kívül mitsem tudunk. Három fia volt: Beke, III. Ajnárd, László, és egy leánya: Aglent.
Aglent a Ratold nb. «Porch» Istvánhoz (ez Mária királyné tárnok- és lovászmestere, később Erzsébet ifjabb királyné lovászmestere, ki 1265-ben V. Istvántól nagy kiterjedésű birtokokat kapott) ment férjhez, s ő tőle származnak női ágon a Pásztóiak, Tariak, Putnokiak, Kazai Kakasok és Kazai Gyulafiak. 1327-ben már özvegy; ez évben kijelenti a budai káptalan előtt, hogy fivérei: III. Ajnárd és (Szár-) László, továbbá fivérének, Bekének fia Domonkos leánynegyedét 50 márka finom ezüst erejéig kifizették._{9 Anjoukori Okmánytár, II. k. 339. l.}
*
E László 1328 május 12-ikén pestmegyei szolgabíró_{1 Anjoukori Okmánytár, II. k. 357. l.}
* és még előfordul 1348 május 16-ikán, midőn fivérével Ajnárddal és rokonával, Istvánnal együttesen Czudar Péterrel és Gutendorfi Jánossal egynéhány Zsámbék melletti földek dolgában egyezséget köt._{2 Anjoukori Okmánytár, V. k. 187. l.}
*
Fennebbi Beke fia Domonkosnak fiai Tamás és Smaragd (Somrák). Ez utóbbi a Kükei nevet viseli. Halála után († 1398) birtokait Zsigmond király 1398-ban Maróti János székely ispánnak adta. Ezeket a jószágokat a király azelőtt Atyai Vér Miklós fia Jánostól (Smaragd rokonától) elvette és Kükei Smaragdnak adta._{3 Pesty, Eltünt vármegyék, I. k. 307. l.}
*
III. Ajnárd-nak1349 május 8-ikán a Zsámbék melletti Somodor ügyében pöre van, melyet 1350 május 30-ikán Ajnárdnak időközben megtörtént elhalálozása miatt halasztottak. Jogutódja fia: János._{4 Anjoukori Okmánytár, V. k. 275., 383. ll.}
*
A Kükei ágból még Ajnárd fia Ferencz fia László (1409-ben) ismeretes.

b) Smaragd ága.

IV. Smaragd, ki 1272-ben I. Miklóssal és I. Jánossal együttesen osztozik, máskülönben ismeretlen. 1332 augusztus 19-ikén és 1342 február 21-ikén már László nevű fiára akadunk,_{5 Wenzel, XII. k. 604. l.}
* kinek fia, István 1348-ban Szár-Lászlóval és III. Ajnárddal együttesen Czudar Péterrel és társával egyezkedik. (Lásd fent.)

c) János ága.

I. Ajnárd fiáról, II. Ajnárd-rólIV. László király 1276-ban azt mondja, hogy úgy V. Istvánnak, mint ő neki is kitünő szolgálatokat tett,_{6 Wenzel, XII. k. 173. l.}
* melyek elismeréseül zsenge fiát, János-t, azzal tünteti ki, hogy a Száva és Baza közt lévő jobbágyai bizonyos adók alól fel vannak mentve. 1291 október 9-ikén Bácsmegye ispánja. Miután 1291 nyarán az osztrákok elleni hadjáratban részt vett s ott ki is tűntette magát, III. András király IV. László szabadalmi levelét 1291-ben megerősíti._{7 Wenzel, XII. k. 509. l.}
* 1297-ben már csak János «mester»; ez évben rokonától Báncza nb. Péter fia Tamástól és fiától, Páltól (a Horvátiak őseitől) valkómegyei Szat nevű ősi birtokukat kapja meg._{8 Wenzel, XII. k. 603. l.}
* 1310 márczius 20-ikán elmondja róla Károly király, hogy István szerb királylyal szövetkezvén, Ugrin, a király hű embere ellen, fegyvert ragadott és elvtársaival együtt a szerémi és valkómegyei vidéket mindaddig pusztította, míg a Drusma nb. Pál (a Garaiak őse) őt fogságba ejtette és Ugrin hatalmába kerítette._{1 Anjoukori Okmánytár, I. k. 197. l.}
* Hogy Ugrin mit tett vele, nem tudjuk. Nem szenved azonban kétséget, hogy birtokait elvesztette és miután a IV. László és III. András királyok által számára kiállított adományozási okiratot a bácsi káptalan 1332 augusztusa 19-ikén IV. Smaragd fia László számára átírja, valószínű, hogy nem is hagyott fiutódot maga után.

* * *

Láttuk, hogy IV. Béla 1258-ban Ajnárd, Smaragd és Gilét fivérek kérésére az elődeiktől a zsámbéki apátságnak tett adományozást megerősítette. Már most az a kérdés, hogy Gilét-rőlmit tudunk? A nélkül, hogy az okiratok ezt határozottan állítják, mégis hiszem, hogy e Gilét (= Cletus) utódaira a következőkben ráakadhatunk:
1258 január 20-ikán I. Gilét IV. Béla tárnoka és Mária királyné bölényvadászainak a főnöke s valamely pozsegamegyei birtokügy rendezése alkalmával a királyné kiküldöttje._{2 Wenzel, XI. k. 445. l.}
* 1266-ban már (vagy talán hasonnevű fia) pozsegamegyei birtokos._{3 Hazai Okmánytár, VI. k. 141. l.}
*
II. Gilét 1200 június 28-ikán pozsegamegyei Zavarsia nevű birtokát Hippolit nevű tisztjére ruházza át; az illető okmány Gilét fiairól is tesz említést, a nélkül pedig, hogy megnevezné őket._{4 Hazai Okmánytár, VIII. k. 280. l.}

* Gilét fia Gilét még 1296 márcziusban pozsega megyebeli nemesember és 1299 januáriusában ottani földbirtokos._{5 Wenzel, V. k. 214. l. X. k. 233. l.}
* Fiai János és Miklós.
János 1321 február 22-ikén és 1328 július 16-ikán valkómegyei birtokos._{6 Anjoukori Okmánytár, I. k. 599. l., II. k. 2. l.}
*
Miklós, ki 1328 július 16-ikán a tordasi birtokot megveszi,_{7 Anjoukori Okmánytár, II. k. 367. l.}
* 1330 márczius 25-ikén már a Pozsegai nevet viseli,_{Anjoukori Okmánytár, II. k. 478. l.}
* 1335 augusztus 8-ikán már nem él. Özvegye Klára az Aba nb. Nekcsei Demeter országbíró leánya, kinek (és örököseinek) a nevezett országbíró 1336 május 3-ikán a pozsegamegyei Szentmártont és Bresztolczot mint leánynegyedi illetményt kiadja._{9 Anjoukori Okmánytár, III. k. 191., 278. ll.}
* 1348 június 18-ikán az Osl nb. Kanizsai János a pozsegamegyebeli Gilét fia Miklós özvegyének mindazon ékszert és értéktárgyat, továbbá a körösmegyei Gyelekovecz birtokot visszaadja, melyet leánya kezével együtt megkapott._{10 Anjoukori Okmánytár, V. k. 205. l.}
* E szerint Miklós leánya akkor már vagy nem élt, vagy férjétől elvált.

* * *

Teljesség kedvéért még említem, hogy 1205 és 1235 között bizonyos Pál a «Smaragd nemzetség» tagjaként szerepel._{1 Reg. Varad. 247. l.}
*
Dr. Csánki Dezső kutatásai szerint 1401-ben Pest Pilismegyében az Ajnárd-Smaragd nemzetségnek következő négy családja fordul elő: 1. Atyai, 2. Kükei (Ajnárdfi), 3. Gömörmezei Vér, 4. Zsámbéki. Az 1–3. sz. alattiak «Ajnárd nembeliek»; Zsámbékon, Perbálon és Monoron birtokolnak. Atyai Vér László fia Miklós 1398 előtt hűtlenség bűnébe esik. 1414-ben Ferencz fia László Kükei Ajnárdfi néven fordul elő. 1447-ben és 1467-ben Zsámbéki Pálra akadunk. 1437-ben azonban a Vér család valkómegyei birtokait már idegen kézben találjuk.
Úgy látszik tehát, hogy Smaragd vajda öszszes utódai már kihaltak.
Az eddigiek szerint a következő nemzedékrendi táblát nyerjük:

I. Smaragd 1166–1167; ? Egyed; ? II. Smaragd 1205–1206 országbiró és szolnoki ispán, 1206 erdélyi vajda, 1208–1209 bihari ispán, 1213–1222 pozsonyi ispán, 1222 Bácsmegye ispánja; ? Pozssegai ág; ? I. Ajnárd1244–1258 1244–1245 Valkómegye ispánja; 1257 a királyné lovászmestere és galgóczi ispán; 1258 szolgagyőri ispán; III. Smaragd 1244 † 1265 hantai, pozsonyi és székesfehérvári prépost; IV: Béla és (V.) István? trónörökös alkanczellárja, kalocsai érsek; I. Gilét 1258–1266 1258 királyi tárnok s a királyné bölényvadászai főnöke; II. Gilét 1290–1299; János Miklós (1299) (1299) 1328 † 1335 e. 1321– neje: Aba nb. (1299) Nekcsei Klára 1335–1348; II. Ajnárd † 1276 előtt; I. János 1276–1310 1291 bácsi ispán; I. Miklós 1272; IV. Smaragd 1272; II. László 1332–1342; István 1348; Leány férje: Osl nb. Kanizsai János 1348; Beke † 1327 előtt; Domonkos 1327; III. Ajnárd 1327 † 1350; II. János 1350; I. szár László 1327–1348 1327 pestmegyei szolgabiró; Aglent 1327 férje: Ratold nb. «Porch» István † 1327 előtt; Tamás; Kükei Smaragd † utód nélkül 1398

Dr. WERTNER MÓR.

Bethlen Gábor fejedelem nemeslevele református papjai részére.

Történelmünk tanusága szerint a magyar nemesség intézménye nálunk oly régi, minő hazánk fennállásának kora; eredete a honfoglaló ősök táborából indul ki, mennyiben mindazok, kik akkor a hazáért harczoltak s a nemzet megállapításában részt vettek, nemesekké lettek. S ez intézmény azután némi változtatással korunkig ezer éven át föntartá magát, még pedig azon elv mellett, hogy a magyar nemesség csak egy s bár annak tagjai, mint a zászlósok, grófok és bárók, főpapok s más országnagyok különböző czimeket viseltek, nemesi szabadságaik mind személyökre, mind javaikra nézve: egyenlőknek tekintettek. Egyéneken kivül voltak testületi nemesek is, egyes ily kiváltságos s nemesitett községek, a minthogy előbb csak a római katholikus egyház papjai, később pedig a többi reczipiált vallás egyházi lelkészei is nemesekül tekintettek.
Érdekes e tekintetben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem intézkedése, ki Gyulafehérváron 1629. évi július hó 13-ikán kelt levelével az Erdélyben és ahhoz kapcsolt magyarországi részekben levő helvét hitvallásu lelkészeket s azok utódait, fiait és leányait nemesekké tette s azokat külön megállapitott nemesi czimerrel is ellátta.
Szól pedig e sajátos czimeres nemeslevél következően:

Nos Gabriel dei gratia sacri Romani imperii et Transilvanić princeps, partium regni Hungarić dominus, Siculorum comes, ac Opulić et Ratiborić dux. Excelsa principum consvevit dignitas inter cćtera suorum operum gesta, hanc curam habere prćcipuam, ad idque studiosius intentionem suam dirigere, ut suorum subjectorum conditione et statu pensatis, unumquemque juxta labores meritos ad altiores honores, gradus, felicioresque provehat successus, sed et ad uberiorem honestć dignitatis attollat famam, ex hoc enim principum augetur fastigium, quo dignioribus conspiciuntur prć sidere personis. Ea propter cum jam inde ab origine felicis inaugurationis et suscepti regiminis nostri, nihil magis in votis habeamus, quam út primum omnium nostram in deum rebus in omnibus testari pietatem, dei ecclesias modis omnibus ampliare, ex eoque divini numinis gloriam propagare, atque in seros transfundere posteritates valeamus: dignum sane justitićque et ćquitati omnino consentaneum fore judicavimus, út eos etiam, qui rebus divinis vacarent, ac ad salutem et vitam ć ternam consequendam pacem veluti prć ferent hominibus omni honore ac prć mio cumularemus. Quć madmodum enim in universorum et singulorum in regni nostri Transilvaniae eidem annexis Hungariae ditionum nostrarum verbi dei preconum, seu ministrorum, filiis et filiabus, ipsorumque hć redibus et posteritatibus utriusque sexus universis ornandis, nunc id ipsum ostendere voluimus, út silicet non ipsi tantum, sed posteri quoque universi per jam fatos sacrorum administratores hunc virtutis et industrić caperent fructum, ad singularem itaque et fide dignam nonullorum fidelium consilliariorum nostrorum relationen ac intercessionem, dictorum universorum et singulorum in regni nostri GTransilvanić , eidem annexis Hungarić ditionum nostrarum partibus existentium verbi dei preconum seu ministrorum omnes filios et filias de principalis nostrć potestatis plenitudine et gratia speciali, antea etiam non ex obscuris oriundos parentibus, eximendos ac in cśet numerum verorum natorum et indubitatorum regni nostri Transilvanić et partium Hungarić eidem annexarum nobilium annumerandos, aggregandos cooptandos et adscribendos duximus; decernentes, et ex certa scientia nostra animoque deliberato concedentes, ut iidem prć fatorum universorum et singulorum in regno nostro Tansilvanić eidem annexis Hungarić ditionum nostrarum patribus existentium verbi dei preconum seu ministrorum filii et filić omnes, ipsorumque hć redes et posteritates utriusque sexus universć a modo in posterum quoque omnibus istis gratiis, honoribus, indultis, libertatibus et immunitatibus, quibus cćteri veri nati et indubitati regni nostri Transilvania et partium Hungaria eidem annexarum nobiles, quomodolibet de jure et ab antiqua consvetudine usi sunt et gavisi, utunturque et gaudeant, úti, frui et gaudere perpetuis semper temporibus valeant atque possint. In cujus quidem nostrć erga ipsos exhibitć gratić ac clementić principalisque munificentić testimonium et simbolum verć que et indubitatć nobilitatis signum hć c arma seu nobilitatis insignia: scutum videlicet militare erectum cślestini coloris, in cuius campo sive area leo dimidius ex nubibus tumultuantibus emergens, uno sinistro altari removens biblia, alteri dextro pedibus anterioribus angelus descendens acinacem, cui ad latus sinistrum hć c verba aurea scripta leguntur: «Arte et Marte dimicandum», prć bere visitur. Scuto incumbentem galeam militarem contegit diadema regium variis unionibus prćciossisimisque margaritis exornatum. A summitate vero galeć tenić sive lemnisci hinc inde ad utramque scuti oram pulcherrime defluentes illud decenter ambiunt et exornant, prout hć c omnia in principio sive capite prć sentium litterarum nostrarum pictoris manu et artificio propriis suis coloribus recte et decenter depicta esse cernuntur, eisdem prć nnotatorum verbi dei preconum seu ministrorum filiis et filiabus ipsorumque hć redibus et posteritatibus utriusque sexus universis benigne danda duximus et conferenda. Annuentes et ex certa scientia nostro animoque deliberato concedentes, út iidem a modo in posterum futuris et perpetuis semper temporibus eadem arma sive nobilitatis insignia more aliorum regni nostri Transilvanić et partium Hungarić eidem annexarum nobilium sub iisdem juribus et prć rogativis, indultis, libertatibus et immunitatibus, quibus cćteri veri, nati et indubitati regni nostri Transilvanić et partium Hungarić eidem annexarum nobiles vel natura et consuetudine hactenus quomodolibet de jure usi sunt et gavisi, utunturque et gaudent, ubique in prćliis, certaminibus, hastiludiis, torneamenti, duellis, monomachiis ac aliis omnibus et quibuscunque exercitiis militaribus et nobilitaribus, nec non sigillis, velis, aulć is, annulis, vexillis, clipeis, tentoriis, domibus, generaliter vero quorumlibet rerum et expeditionum generibus, sub v erćac sincerć nobilitatis titulo, quo ipsos ac hćredes et posteritates ipsorum utriusque sexus universos ab omnibus cujuscunque status et prćminentić homines existant insignitos dici, nominari, haberique et reputari volumus, ferre, gestare, illisque úti, frui et gaudere, hć redesque et posteritates ipsorum utriusque sexus universi valeant atque possint. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam prć sentes litteras nostras pendentis et authentici sigilli nostri munimine roboratas memoratis filiis et filiabus modernorum et futurorum verbi dei ministrorum seu preconum, haeredibusque et posteritatibus ipsorum utriusque sexus universis clementer dandas duximus et concedendas. Datum in civitate nostra Alba Julia, die decimatertia mensis Julii, anno Domini millesimo sexcentesimo vigesimo novo. Gabriel mp. Stephanus Kovácsóczy, cancellarius.
Ezen hártyán és függő pecséttel ellátva kibocsátott czimeres nemeslevél kihirdettetett Szolnok-, Kraszna- és Biharmegyék közgyülésein még azon évben, bemutattatván Keresztszeghi István, szilágy-kerületi szenior által.
A czimer az előlapon van kifestve, mely e szerint katonai pajzs, melynek kék mezején veres márványszinü oltár látszik s azon nyitott biblia, melyre egy háborgó fellegekből kiemelkedő kettősfarku fél oroszlán bal lábát helyezi, mig jobbjában egy meztelen görbe kardot nyujt egy az oltár felett lebegő angyalnak, a kard pengéje felett pedig e mondat olvasható arany betükben: Arte et marte dimicandum. A pajzs felett áll zárt vértessisak s a felett hármas levelü és öt águ korona; mig a czimert jobbról kék és arany és balról veres és ezüst foszlányok diszitik.
Bethlen fejedelem elhunytával néhány év multán Szántai Molnár Mihály, a tiszáninneni egyházak superintendense és Gönczy Milipao János, misztótfalusi lelkész, az Erdélyhez kapcsolt magyarországi részek összes lelkészei nevében kérték Rákóczy György erdélyi fejedelmet s a kapcsolt részek urát, hogy a fönnebb leirt Bethlen-féle czimeres nemeslevelet részökre erősitené meg; ki is ennek következtében az eredeti oklevelet kibocsátványába foglalván, azt minden részeiben jóváhagyta és megerősité és pecsétjével ünnepélyesitteté Gyulafejérváron, 1642 május hó 10-ik napján. Aláirván azt ő maga, nemkülönben Szalárdy János altitkár is.
Majd huszonhat év multán, 1668. évben, midőn Apaffy Mihály ült az erdélyi fejedelmi széken, elébe járultak Nógrádi Mátyás püspök, Mirlei Mihály érmelléki és Kisfalvi Tamás bihar-kerületi egyházak szeniórai és kérték a kapcsolt magyar részekbeli összes református egyházak lelkészei nevében, hogy a Bethlen-féle czimeres nemeslevelet részökre erősitené meg. Ki is a kérelmet teljesitvén, a nemességet a lelkészek s azok fiai és leányai és mindkét nemű utódaik részére megerősité, átiratván szóról-szóra az 1629-iki oklevelet megerősitő okmányába, mely kelt Radnóth várában 1668. évi július hó 6-ikán; aláirván azt a fejedelem maga, úgy Bethlen János kanczellár is s ünnepélyesittetvén a diszes fatokban levő függő pecséttel.
Ismét elfolyt nyolczvannyolcz év, midőn 1756. évben Mária Terézia királynő elé járult Zoványi József, a szilágy-kerületi református egyházak szenióra az összes lelkészek nevében s kérte a Bethlen-féle czimeres nemeslevelet a Rákóczy György és Apaffy Mihály megerősitő leveleivel együtt hiteles alakban való kiadatását; ennek eszközlésével legfelsőbbleg a marosvásárhelyi királyi itélőtábla, melynek élén losonczi Bánffy Farkas báró királyi kormánytanácsos állott, megbizatván, az azon évi május hó 16-ikán mind a három okmányt hiteles alakban a nevezett kérelmezőnek pecsét alatt kiadatta és kihirdettetett Közép-Szolnoknak 1756. évi június hó 24-ikén tartatott közgyülésén.
Végre 1803-ban fürtösalmási Debreczeni Dániel, varsolczi ref. lelkész kérelmére II. Ferencz császár és király meghagyta a szilágykerületi református tractus előljáróinak, hogy a levéltárukban állitólag meglevő azon nemeslevelet, mely a szilágysági református lelkészek nemesitésére vonatkozik, keressék ki s azt a kérelmezőnek jogai érvényesitése végett hiteles és hű másolatban adják ki. E parancs következtében tehát Fagygyas István, a szilágyi kerület főesperese és Dombi János azon kerület jegyzője, Magyar-Keczelen 1803. február hó 5-ikén az összes iratokat, melyek az erdélyi és kapcsolt magyar részeinek lelkészei nemesitésére vonatkoznak, egy füzetbe foglalván, azt kérelmező Debreczeni Dánielnek kiadták.
Vajjon ezen Debreczeni Dániel, kinek az okmány szerint atyja József és ennek atyja szintén József nevü volt, azon lelkészek közül származik, kik 1629-ik évben, midőn tudniillik Bethlen Gábor az összes erdélyi és kapcsolt részekbeli református papokat s azok mindkét nemü utódait megnemesité, okmányilag nem emlittetik, de feltehető, mert csak igy vonatkozhatik utódaira és reá az örökös nemesi kiváltság, mennyiben időközben a törvényszékek úgy magyarázták és állapiták meg a Bethlen-féle nemeslevél értelmét, hogy az csupán azok utódaira hathat ki, kik a nemesi okmány kiadásakor lelkészi állásban voltak.
LEHOCZKY TIVADAR.

TÁRCZA.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság f. évi november hó 27-ikén Dr. Szilágyi Sándor másodelnök elnöklete alatt igazgató-választmányi ülést tartott, melyen jelen voltak: Áldásy Antal, Bánó József, Barabás Samu, Bárczay Oszkár, Boncz Ödön, Csánki Dezső, Illyésy János, Komáromy András, Makay Dezső, Nagy Gyula, Petkó Béla, Schönherr Gyula, Szinnyei József, Szent-Ivány Zoltán ig. vál. tagok, Soós Elemér lev. tag, Tóth Árpád pénztárnok és Fejérpataky László titkár.
Az ülés megnyitása után Bárczay Oszkár vál. tag felolvasta a magyar czimerről szóló értekezését, mely mutatvány megjelenőben lévő heraldikájából. Az értekezést jelen füzetünk közli.
Ezután Illésy János vál. tag olvasta fel a Koltay család 1431. évi czimerleveléről irt dolgozatát, melyet folyóiratunk egyik közelebbi száma fog közölni.
A folyóügyek során új évdijas taggá gr. Benyovszky Rezső földbirtokos választatott (ajánlja Dr. Szüts Andor).
A jelen választmányi ülés lévén hivatva a választmány kiegészitésére és új választmányi tagok választására, felbontattak az üresedésben lévő két választmányi tagsági helyre beérkezett ajánlatok, melyek szerint Békefi Remig évdijas tagot ajánlják Áldásy Antal és Szinnyei József vál. tagok; Berzeviczy Edmund évdijas tagot ajánlják Makay Dezső és Fejérpataky László vál. tagok; Borovszky Samu és Baróti Lajos évdijas tagokat ajánlják Csánki Dezső, Tagányi Károly és Barabás Samu választmányi tagok. A bekövetkezett háromszoros titkos szavazás alkalmával abszolút többséget egyedül Dr. Borovszky Samu kapott (16 szavazatból 11-et), s igy választmányi taggá csakis ő választatott; a másik hely betöltetlen maradt.
A pénztárnok jelentése szerint az ülés napjáig volt:

Bevétel 1904 frt 16 kr.

Kiadás 1766 frt 67 kr.

Készpénz 137 frt 49 kr.
A társulat vagyoni állapotában az utolsó ülés óta változás be nem állott; az alapitványok összege a fenti készpénzzel: 14,337 frt 49 kr.
Az évi számadások és a társasági pénztár megvizsgálására Boncz Ödön, Nagy Gyula és Szinnyei József vál. tagok küldettek ki.
A titkár bejelentésére a választmány elhatározta, hogy az évi nagygyülést deczember hó 11-én, a mult ülésen meghatározott programmal fogja megtartani.
A jegyzőkönyv hitelesitésére Bárczay Oszkár és Illésy János vál. tagok kéretvén meg, az ülés véget ért.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság deczember hó 11-én tartotta Br. Radvánszky Béla elnöklete alatt évi nagygyülését, melyen jelen voltak: Áldásy Antal, Bánó József, Bárczay Oszkár, Boncz Ödön, Borovszky Samu, Illésy János, Kammerer Ernő, Komáromy András, Makay Dezső, Nagy Gyula, Óváry Lipót, Schönherr Gyula, Szendrei János, Szent-Ivány Zoltán, Szinnyei József vál. tagok, Soós Elemér . tag, Békefi Remig, id. Daniel Gábor, Dézsi Lajos, Dobos Kálmán, Esztegár László, Gaál István, Horváth Sándor, Puky József, ifj. Reiszig Ede, Reiner Zsigmond, Varju Elemér társ. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Fejérpataky László titkár.
Az elnök megnyitván az ülést, Bárczay Oszkár vál. tag felolvasta emlékbeszédét néhai Csergheő Géza vál. tag felett. Az emlékbeszéd folyóiratunkban fog megjelenni.
Ezután az elnök rövid időre felfüggesztvén az ülést, azt ujból megnyitja és az elnöki szék elfoglalására, az elnök- és másodelnök-választás tartamára, Bánó József vál. tagot kéri meg.
Bánó József vál. tag elfoglalván az elnöki széket, felhivja a nagygyülés tagjait, hogy szavazataikat az elnöki és egyik másodelnöki állásra titkosan adják be. A szavazatok beadatván és összeolvastatván, megállapittatott, hogy 29 szavazatból Br. Radvánszky Bélára, mint elnökre esett 27 szavazat, Nagy Ivánra 1 szavazat, 1 szavazat pedig érvénytelennek nyilvánittatott; a másodelnökségre beadott 28 szavazat valamennyije pedig Nagy Ivánra esett. E szerint Báró Radvánszky Béla a társaság elnökévé, Nagy Iván pedig egyik másodelnökévé öt év tartamára (1898–1902) ujból megválasztatott.
Br. Radvánszky Béla elfoglalván ujra az elnöki széket, köszönetet mond megválasztatásáért és felhivja a titkárt évi jelentése felolvasására. A felolvasott jelentés tudomásul vétetvén, jelen füzetünk azt egész terjedelmében közli.
Tóth Árpád pénztárnok felolvassa részletes jelentését a társulati pénztár állapotáról. E szerint a pénztári eredmény a nagygyülés napjáig a következő adatokat mutatja:
Bevétel.
1. Pénztári maradvány az 1896. évről 306 frt 28 kr.
2. Értékpapirok kamatai (10,700 frt 4% koronajáradék és 100 frt 4% jelzáloghitelbanki nyer. kölcsön kötvény után) 432 frt – kr.
3. Alapitványok kamatai:
a) 3100 frtnyi be nem fizetett alapitvány után 5% 90 frt – kr.
Átvitel 828 frt 28 kr.
Áthozat 828 frt 28 kr.
b) hátralék az 1896. évről 25 frt – kr.
4. Pártoló tagdijakból befolyt 1030 frt – kr.
5. Évdijakból 1130 frt 60 kr.
6. A társulati kiadványok eladásából 62 frt 40 kr.
7. Alapitvány befizetés – frt – kr.
8. Rendkivüli bevétel 3 frt 88 krt
Összesen 3080 frt 16 kr.
Kiadás.
1. Személyi járandóságok 750 frt – kr.
2. Irói tiszteletdíjak és szerkesztés 521 frt 90 kr.
3. Nyomda – frt – kr.
4. Szinnyomatok készítése – frt – kr.
5. Metszetek, rajzok 231 frt 50 kr.
6. Utánvéti expediczió 9 frt 30 kr.
7. Irodai átalány 60 frt – kr.
8. Társulati szolga díjazása 60 frt – kr.
9. Ujévi ajándékok, pénzbeszedési díjak, másolások stb. 93 frt 03 kr.
10. Tőkésítés 101 frt 15 kr.
11. Rendkívüli kiadás 7 frt 29 kr.
Összesen 1834 frt 17 kr.
Készpénz 1245 frt 99 kr.
A társaság vagyona.
1. Értékpapirok névleges értékben (koronajáradék 201,400 korona, jelzáloghitelbanki nyeremény kölcsönkötvény 100 frt) 10,800 frt
2. Kötelezvényekkel biztositott alapitványok 2600 frt
3. Kötelezvények nélküli alapitványok 500 frt.
Az alapitványok összege 13,900 frt – kr.
4. A középkori czimeralbum és a Nemzetségi Zsebkönyv czéljaira félretett összeg 300 frt – kr.
5. A fenti készpénz 1245 frt 99 kr.
Összes vagyon 15,445 frt 99 kr.
Minthogy a választmány a számadások megvizsgálása felől már intézkedett, a nagygyülés a pénztári kimutatást ideiglenesen tudomásul vette.
Elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére Bárczay Oszkár vál. és Békefi Remig évdijas tagokat kérvén meg, a nagygyülés véget ért.

Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság müködéséről az 1897. évben.

Tisztelt nagygyülés!
Tizenötödik jelentésemet van szerencsém e helyről felolvasni. Visszatekintve e másfél évtizedes multra, megelégedés érzete tölthet el, hogy szaktudományaink felvirágoztatása körül megtettünk minden lehetőt. Mily öröme telnék az eredményben elhunyt jeleseinknek, br. Nyáry Albertnek, Csergheő Gézának, Ipolyi Arnoldnak, Nagy Imrének és még szaktudományunk számos halottjának, kik akkor fáradoztak müködésünk terén, mikor az általunk napfényre hozott adatok nagy halmaza még ismeretlen volt. Csak most érkezett el az alkalom, hogy hazai heraldikánk sajátságait egy összefoglaló kézikönyvben tagtársaink egyike megirja, csak most állt be az alkalmas idő arra, hogy az általános heraldika keretébe hazai czimereink tanulságait beilleszszük. Mennyivel más volna Nyáry Albertünk heraldikája, ha a sors megengedte volna érnie, hogy most kiadványaink gazdag tárházából meríthessen. Abból az érdemből, mely a legközelebb megjelenendő magyar heraldika szerzőjét méltán megilleti, társaságunk is kiveszi a maga részét. A Turul tizenöt éves folyama, munkatársaink, barátaink fáradozása készitették erre elő a talajt.
Egy-egy esztendő tudományos eredménye szerénynek látszik. Anyagi eszközeink korlátoltak, és ezeket is egyes egyedül a más tereken is annyira igénybe vett magyar társadalomnak köszönhetjük, szakiróink sora nem hosszu, és őket is mindenféle hivatalos, társadalmi, irodalmi és tudományos kötelékek füzik ezernyi más teendőhöz, kötelezettséghez, feladathoz és munkálkodáshoz; ugy, hogy valóban nehéz eldönteni, a társadalom vagy munkatársaink önfeláldozásának és áldozatkészségének tartozunk-e nagyobb köszönettel, midőn tizenöt esztendős multunkra tekintünk vissza. Az egy-egy évi szerénynek látszó tudományos eredmény tekintélyes lesz egyszerre, ha tizenöt éves következetes munkálkodás keretébe illesztjük; új, ismeretlen adatoknak gazdag tárházát birjuk folyóiratunkban, mely tizenöt esztendős élete alatt szaktudományunk irodalmát, kivált a heraldikai részben, ugyszólván, egyedül képviselte.
Az uj esztendőt a tavalyi történelmi nevezetességü év hatása alatt kezdettük meg. Abból a kincses bányából, melyet a magyar tudomány és szorgalom elbüvölő keretben ezredéves kiállitásunkra összehozott, nagy mértékben meritettünk és meriteni fogunk még sokáig. Tavalyi nagygyülésünket (1896 deczember 10-ikén) a szakunkba vágó emlékek és tanulságok méltatásának szenteltük. Fiatal munkatársunk, Varju Elemér szakavatottsággal, bő tudással méltatta a kiállitásunkon egybegyüjtött czimertani és sphragistikai anyagot. Annak legbecsesebb darabjai: III. Béla arany pecsétje, melyet szaktudósunk II. Béláénak tart; Imre királynak 1198-iki, terjedelemre nézve királyi pecsétjeink közt legimponálóbb pecsétje; II. Endrének 1213. évi, zöld viasz anyagu, s mint ilyen, királyi pecsétjeink közt e korban unikumnak mondható nagy pecsétje; a királyi, királynői, városi, főuri czimeres pecsétek galvanoplasztikai sorozatai, az eredeti armálisok tanúlságos anyaga, alapos, beható, szakszerü ismertetésre találtak e dolgozatban, melyet folyóiratunk sietett még az emlékezetes évben közzétenni.
A kiállitás anyagát, a nemzetségi czimerek szempontjából, tette vizsgálat tárgyává Csoma József vál. tag, melyben ujabb adatokat talált az Aba, Beő, Buzád-Hahold, Hunt-Pázmán, Pécz, és a Szente-Mágócs nemzetség czimerének kérdéséhez. Nemzetségi czimereink megállapitásához a bécsi cs. és kir. államlevéltár által kiállitott pecsétsorozat még sok becses anyaggal fog járulni.
Nagybecsü heraldikai emléket ismertetett Varju Elemér társunk ugy felolvasás, mint közlés formájában, midőn az idevágó összes emlékek és a szakirodalom méltatásával bemutatta annak a XV. századi eredeti sisakdisznek érdekességét, mely a soproni benczések templomában őriztetik. Kétségtelen ebből, hogy e heraldikai ritkaság, melynek szines képét is közöltük, egykor tényleg sisakon viselt disz volt, mely tornajátékoknál is hordatott; holott az eddig ismert néhány valóságos sisakdisz között a külföldön egyetlen egy sincs, melyről kétségtelenül és hitelesen ki lehetne mutatni, hogy tornákban is viselték.
Czimertani emlékeink közt érdekességre kiváló helyet foglalnak el a markusfalvi templom czimeres táblái. Az 1516–1521. közt készült táblák a Káta nemből eredő Csaholyi, a Tescheni és a Szapolyai czimerek szineinek meghatározására nézve igen becses források s azok ismertetője, Bárczay Oszkár vál. tag ez emlékeket fontosságokhoz képest méltatta is. Ez alkalmat felhasználta egy régi, már Wagner által elterjedt tévedés helyreigazitására: a Zcambai család nevét, mely a Csaholi (Zcawhal) név hibás olvasásából keletkezett, kitörülvén a Káta nemből eredő családok közül.
Legértékesebb czimertani emlékeink, az 1526. előtti czimeres leveleink közül az elmult év folyamán ismét többel ismerkedtünk meg. A legrégibb ezek között a Hettyey családnak 1415. évi aragoniai czimereslevele, melyet a család ősei a perpignani királynapok emlékére I. Ferdinánd aragón királytól a mondott évben kapnak. Zsigmond király idejéből csak még egy hasonló emlék jutott korunkra, Garai Miklós nádor 1416. évi franczia czimerlevele, melylyel a franczia király a párisi királylátogatás alkalmára örvendeztette meg Zsigmond kiváló hivét. A nagybecsü armalist a titkár mutatta be a választmány egyik ülésén.
Ehhez korra legközelebb a Kolthai család 1431. évi czimere esik, melylyel Illésy János tagtársunk volt szives megismertetni. A czimer kivált ábrázolása által nevezetes. Ugy ezt, valamint a megelőző czimert is folyóiratunk egyik közelebbi számában fogjuk közzétenni.
Zsigmond idejéből való a Básznai család 1434. évi czimere, melyet szines hasonmásban megfelelő magyarázatokkal Schönherr Gyula tagtársunk méltatott. A czimer ábrázolásával a legszebbek, heraldikailag a legkorrektebbek közé tartozik; az által pedig, hogy Zsigmond azt mint római császár, birodalmi kanczelláriája által adatja ki, czimeradományaink azon érdekes kisebb csoportjához tartozik, melyekben Zsigmond, talán a magyar közjog nem minden sérelme nélkül, magyar hiveit birodalmi nemességgel és czimerrel tünteti ki oly módon, hogy a czimeradományozás ép oly érvényes a birodalomban mint Magyarországon.
Mátyás királytól is közöltünk egy szines czimerképet 1481-ből, az enyingi Török családét, Áldásy Antal tagtársunk magyarázataival. Társaságunk jegyzője bemutatta egyik vál. ülésünkön a br. Radák családnak 1514-ben II. Ulászlótól kapott czimereslevelét, mely nem annyira heraldikai mint viselettörténeti szempontból első rangú nevezetesség.
A lefolyt évben megjelentekkel együtt folyóiratunk eddig 51 szines czimerképet közölt 1526. előtti armálisainkról; e tekintélyes számból 35 darab Zsigmond király idejére esik. Minthogy Bárczay Oszkár t. tagtársunk alapos kutatásai nyomán a Mohács előtti időkből való, tényleg ma is létező és constatálható festett czimerleveleink száma a másfélszázat alig haladja túl: elmondhatjuk, hogy társaságunk ez anyagnak ugyszólván egy harmadát már közzétette. A tizenöt esztendős következetes működés ez eredménye valóban felülmulja azok várakozását, kik társaságunk megalakulásakor annak legelső működésében részt vettek s kik akkor tán még maguk sem hitték, hogy hazánk mily rendkivül gazdag heraldikai emlékekben.
A heraldika körét még több dolgozat képviseli társaságunk működésében. Igy Bárczay Oszkár vál. tag legutóbbi vál. ülésünkön, mutatványképen legközelebb megjelenendő heraldikájából, felolvasta annak a magyar czimer fejlődéséről és történetéről szóló rendkivül tanulságos részét; mig a titkár ugyancsak az ő szivességéből rektifikálta egy rövidke czikkben azt a tévedést, mely II. Endre királyunk aranybullájának czimerképéről egy XIII. századi közjegyző leirásának hibás olvasása alapján elterjedőben volt.
Sphragistikai emlékeink méltatásával Pór Antal buzgó vál. tagunk foglalkozott, ismertetvén Demeter esztergomi biboros-érseknek, Margit bajor herczegnőnek, István kir. herczeg nejének Laczkfi István nádornak és Küküllei Jánosnak pecsétjeit. Az Anjou-korszak érdemes kutatója e közleményében is nagybecsü adalékokkal járult e korszak sphragistikai emlékeinek ismeretéhez.
Ennyi uj heraldikai és sphragistikai adat foglalkoztatta társaságunkat az elmult évben. A hazai genealogia terén elért uj eredmények sem maradtak az elmondottak mögött.
Két nagyobb dolgozat, Petrovay György lev. tagé az Ilosvayakról és Makay Dezső vál. tagé a Csanád nemzetség Waffa és Bogyoszló vonalairól befejeztetett. Mindkét nagyobb tanulmányt, melyek közül az utóbbi különnyomatban is megjelent, tavalyi jelentésemben már ismertettem; a most megjelent befejező rész az elsőnél tizenöt czimerrajzot, 1470-ig visszamenő leszármazási táblákat, valamint oly családtagokat közölt, kik a táblákon elhelyezhetők nem voltak; az utóbbi dolgozatnak befejező része a zemléni Makók, a Tempesiek, a Kökényériek, a Csücsködiek és a nemesszeghi Makók történetét mondta el.
Régi, történeti szerepű családjaink genealogiájával fáradhatatlan munkatársunk, Wertner Mór vál. tag foglalkozott. Egyik dolgozatában a Csák nemzetség szlavoniai ágának ivadékait állitja össze a XIII. századtól a következőnek közepéig. Az öt nemzedékre kiterjedő családfa érdekes adalék e nagyon elterjedt nemzetség elágazásaihoz. «Családtörténeti adalékok» czimén az Ajton nemzetségből eredő Szuhaiak nemzedékrendjét állítja össze több generáczión keresztül; Batk leszármazottjait, a Lengyéndiek, Vadásziak, Ivániak, Lakiak, Kendiek, Kellemesiek nemzedékeit a XIII. századtól a XV-ikig megállapitja; feltünteti a berekszói Hagymás család őseit; szól a Rátold nembeli Roland nádor utódairól, a Pécz nembeli első Marczaliakról, a vöröskői és óvári Wolfurt család eredetéről, Balog Miklós utódairól és végül egybeállitja a Balog nembeli felsőlindvai Szécsiek nemzedékrendjét az ág kihaltáig. Becses adalékok ezek középkori legrégibb stemmatographiánk ismeretéhez, családi összeköttetések, közös családi érdekek és érdekösszeütközések megértéséhez, melyekben a közlő szorgalma a kiadott oklevelekből egybegyüjtött czéljára vonatkozólag minden használható adatot.
Thallóczy Lajos vál. tagtársunk szives volt folyóiratunknak átengedni közlésre azt a becses és e czélból tetemesen kibővitett és átdolgozott tanulmányt, melyet a Blagay család oklevéltárának kiadása alkalmából a család történetéről és czimeréről irt. Az egykor hazánk déli részein fényes szerepet vitt, a XVI. század óta Krajnában honos s napjainkban fiágon kihalt magyar főuri család multja, leszármazása, de különösen czimerének kérdése, melyet tizennégy rajz világit meg, teljesen tisztázva áll előttünk e beható tanulmány alapján.
Az iktári Bethlenek fejedelmi családjának leszármazását teljesen tisztázza Karácsonyi János vál. tag tanulmánya, melyet a fejedelem őseiről irt. Kétségtelen ebből, hogy az iktári Bethlenek, a rövid életü Lőkös-ággal és a Neczpáliakkal egyetemben három testvértől erednek, kiknek ismeretlen atyja a XIII. század elején élt. A Bethlenek ágát alapitó testvér neve is ismeretlen; de ennek fia Bethlen a családnak nemcsak első ismert őse, hanem nevet is adó tagja. Ettől a Bethlentől azután a leszármazás szakadatlan, mindvégig oklevelekkel indokolt.
Egy másik fejedelmi családnak, a felsővadászi Rákóczyaknak leszármazásához Petrovay György tagtársunk adott pótló és rektifikáló közleményt. Egy táblán egybeállitotta a XII. század végén élt Bogát-Radván nembeli Csépántól kezdve a család nemzedékeit, az egy vérbeli morvai Gyapolfiakkal egyetemben; a szakadatlan sorrend csak egyszer, Rákóczy Zsigmond fejedelem atyjánál szakad meg; s ha egyszer sikerülni fog e hézagot kitölteni, a fejedelmi család leszármazási sorrendje a XII. század végétől kihaltáig teljesen tisztázva lész.
Ugyane buzgó tagtársunk ez évben is folytatta azon tanulságos családtörténet-sorozatot, melyet az ország északkeleti részének családtani bonyodalmairól már évek óta közzé tesz. Ez évben először is az Ilosvayakkal egy eredetü Kisfalusy család történetével foglalkozott. Ilosvai Karácson András utóbb Kisfaluról irta nevét s igy kiválva az Ilosvay családból, a XV. század derekán egy új családnak lőn megalapitója. A család a XVIII. század elején halt ki; de a vérségi kapocs tudatát az Ilosvay családdal ugy a gyakori visszatérés az eredeti névhez, mint a czimerazonosság mindig fentartotta. Második nagy tanulmányának, mely a Petrovay-családról szól, közlését szintén megkezdtük. A család egy eredetü a Dolhayakkal, kiknek történetét az érdemes szerző folyóiratunkban már közölte. Ezeknek egyik sarja, Mihály, a XV. század derekán Petrovára tevén át lakását, a lakó helyből nevet adó hely lett, melyhez a leszármazottak következetesen ragaszkodtak. Az eddig megjelent két közleményben még be nem fejezett tanulmány, a lehető részletességgel, minden hozzáférhető kiadott és kiadatlan anyag felhasználásával adja elő a család multját; mely mint családtörténet, beleillesztve a szerzőnek már közzétett hasonnemü tanulmányai közé, stemmatographiailag nagyon érdekes terület családtani szövevényeit teljesen megvilágitja.
Az erdélyi családok történetével Kis Bálint vál. tagtársunk ismét szorgalmasan foglalkozott. Ez évben a sor a Vizaknai, a Sombori és Drági, a Széplaki Petrichevich Horváth, a nagyváradi Horváth, a pálóczi Horváth, a léczfalvi Gyárfás, a zeykfalvi Zeyk, és az illyefalvi Biális családokra került. Legnagyobb részt igen terjedelmes, bőven okadatolt családfák egészitik ki a közleményeket, melyeknek az erdélyi családtani viszonyok megismerését, tévedések eloszlatását és genealogiai kérdések tisztázását köszönhetjük.
Rövid ideig virágzott, de maga után szép emléket hagyobb magyar főuri családnak, a br. Bruderneknek emlékét ujitotta föl Berzeviczy Edmund tagtársunk. Az 1790/1 országgyülés által honfiusitott wallon eredetü család hazánkban csak két nemzedéken át virágzott; utolsó fisarjában 1857-ben, leányágon pedig 1895-ben halt ki; de a honfiusitott br. Brudern József tábornok kiváló hazafias érdemei a család nevét a legtiszteltebbek közé emelték.
Még egy érdekes közleményről kell megemlékeznem, melyet Komáromy András vál. tagnak köszönhetünk. A nagy Kazinczy Ferenczet mutatta be egy 1820-ban sajátkezüleg irt és egy 1833-ban hozzá intézett levél alapján mint a családtörténet iránt érdeklődőt. E két levél azt a nagy férfiut, kinek részben irodalmunk ujjászületését és az irodalmi izlés fejlesztését köszönhetjük, uj oldaláról ismerteti meg.
Ha még fölemlitem azt, hogy szakirodalmi rovatunkban tizenhárom műről adtunk beható ismertetést és birálatot: ezzel beszámoltam azzal a tudományos eredménynyel, melylyel társaságunk és folyóiratunk a tizenötödik évben a megelőző évek eredményeit gyarapította.
Társaságunk belső életének vázolását rövidre foghatom. Ügyrendileg meghatározott választmányi üléseinket február 27., április 29., október 28., és november 25-ik napján tartottuk meg. Ezeken az üléseken számoltunk be a társaságunkat ért sulyos veszteségekről és az elért örvendetes eseményekről. Sajnos, ez évben a veszteségek felülmulták az örömöt okozó mozzanatokat.
Választmányunknak két tagját gyászoljuk. Mindkettőt távol otthonától ragadta el a kérlelhetetlen végzet. Torma Károly önmagával meghasonolva és társadalmi összeköttetéseitől megfosztva márczius 1-én Róma mellett Porto d’Anzioban; Véghely Dezső, tetterős férfikorban, mielőtt tudományos terveit megvalósithata volna, április 22-ikén Abbáziában tért örök nyugalomra.
Mindkettőben választmányunk oly tagjait vesztettük el, kik abban megalakulásunk óta helyet foglaltak, kik a kezdet nehézségeit velünk megosztották és a kik, a mig és a mikor tehették, társaságunk czéljait szellemileg és anyagilag tőlök telhetőleg előmozditották. Kegyeletes érzésünk kisérje emléköket!
A választmányunkban támadt ürt dr. Borovszky Samu évdijas tag személyével töltöttük be. Mig azt a hézagot, melyet társasági tagjaink sorában a halál vagy az önkéntes kilépés okozott, új tagok belépésével pótoltuk. Az ápril havában közzétett névsor szerint tagjaink száma 533, kik közül 67 alapitó, 156 pártoló és 310 évdijas tag. Azóta e szám 1 pártoló és 9 évdijas taggal növekedett. Alapitványi tőkénk tavaly óta 100 frtnyi emelkedést mutat; annak összege jelenleg 13,900 frt, mely összegből 10,800 frt tényleg befizetett vagyon.
Tisztikarunkban nevezetesebb változás nem történt. Társaságunk jegyzőjét, dr. Schönherr Gyulát, a választmány február 27-iki ülésében ujabb öt év tartamára megválasztotta; ugyanőt a folyóirat társszerkesztőjévé is ugyanannyi időre megválasztván.
Ezzel, t. nagygyülés, elvégeztem beszámolómat az elmult esztendőről. Meggyőződésem az, a mit jelentésem elején is kifejeztem, hogy megtettük azt, a mit a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőkkel szaktudományunk érdekében tennünk lehetséges volt. Ebben a meggyőződésben kérem a t. nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék.
Fejérpataky László, titkár.

SZAKIRODALOM.

A nagykárolyi gróf Károlyi család oklevéltára. A család megbizásából kiadja gróf Károlyi Tibor. Sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. V. kötet 1703–1707. Budapest, 1897.

Hosszabb időmegszakitás után vettük főúri családaink egyik legrégebbjének, a gróf Károlyi család oklevéltárának V. kötetét. A késedelem – 1887-ben jelent meg az előző kötet – nagyrészt a jelen kötetben foglalt anyag mivolta, jobban mondva mennyiségében leli magyarázatát.
A Károlyi levéltár egyike a leggazdagabb családi levéltáraknak a Rákóczi kor történetére nézve. A család őse, Károlyi Sándor, ismeretes, hogy mily kiváló szerepet játszott II. Rákóczi Ferencz küzdelmei alatt, s azon belső viszony, melyben a fejedelemmel volt, okozta azt, hogy a család levéltárában nagy menynyiségben gyültek össze azon iratok s levelezések, melyek a fejedelemtől eredtek, vagy tőle Károlyi Sándorhoz átküldettek. Nem csoda, ha ily módon Károlyi Sándor egy nagy levelesládát hagyott utódaira, mely az 1703–1710 közti évekből származó, a fejedelemmel folytatott korrespondencziát foglalta magában. Ez óriási anyag jelenleg nincs már együtt, hanem a levéltár különböző repozitoriumaiban van széjjel osztva, ugy hogy az anyagnak összeválogatása a levéltár egész anyagának átkutatását tételezte föl, ugy hogy a kötet megjelenésének késedelme eléggé meg van magyarázva.
Le kell arról tennünk, hogy a kötet tartalmát históriai becsének megfelelően méltassuk, ezt e folyóirat jellege maga kizárja, s itt csak annak elmondására szoritkozunk, a mi ez oklevéltárra inkább általánosságban vonatkozik.
A Károlyi levéltár Rákóczi leveleinek vázát a fejedelem és Károlyi Sándor közt váltott levelezés képezi, mely 1703 szeptember 29-én veszi kezdetét. E levelezésből Géresi Kálmán 1707 végéig – mint a meddig a jelen kötet anyaga terjed – 380 darabot közöl egész terjedelemben. E számhoz csatlakozik még 238 darab levél, mely a levéltárban különböző helyeken őrzött Rákóczikori levélanyagból választatott ki. Azonkivül még néhány nagyobb terjedelmü iratnak egyes részei is közölve vannak, mint Károlyi Sándornak az ország politikai és hadi kérdéseiről való «Csekély elmélkedése», továbbá a Károlyi-féle «Mustrakönyv», mely 23 ezred teljes fejenkénti létszámát, tisztikarát stb. tünteti fel, s bemutatja az ország keleti és éjszakkeleti részéből, valamint Erdélyből a hadakozó kuruczságot, több mint 20,000 embert név szerint. E mustrakönyvből csak egyes részek vannak közölve, az egész maga 790 folio lapot foglalván el.
A kötet tartalma első sorban a politikai s hadviselési történetre vonatkozó adatok gazdagságával tünik ki. Azonkivül nagyon becses adatokat találunk az akkorbeli családi életre, főleg Károlyi Sándor és felesége, Barkóczy Krisztina közti levelezésben, melynek több százra menő darabjaiból a kiadó a legérdekesebbeket válogatta ki. Fölösleges szinte megemliteni, hogy a kor kiválóbb vezérférfiaira szintén találunk jellemzetes leveleket s adatokat. Az egész kötet 618 darab okmányt tartalmaz, melyek közlésénél Géresi a legnagyobb pontossággal járt el, egészben véve a mai helyesirást véve alapul, de törekedve a kor nyelve s kiejtésének hű feltüntetésére. Az oklevelek szövegét megelőző regesták rövidek s csak a legszükségesebbre szoritkoznak s Géresi valóban helyesen tette, hogy kimeritő kivonatot nem készitett, mert ez a kötet terjedelmét csak fölösleges módon növelte volna, miután a közlött levelek s okmányok között aránylag csekély a nagyobb terjedelműek száma, a rövidebbek meg amugy is gyorsan átfuthatók.
Az oklevelek kiadásánál Géresi szem előtt tartá s feltünteté az illető oklevél kiadott vagy kiadatlan voltát. Mert a Károlyi levéltár a történészek előtt egyáltalán nem volt ismeretlen. Főleg a Rákóczi levelek osztályából meritett többek között Szalay László és Thaly Kálmán is. Az utóbbi által kiadott Archivum Rakoczianum-ba a fejedelemnek Károlyihoz intézett leveleit is felvette, már t. i. azokat, melyek a fejedelemnek az Erdődy-Aspremont levéltárban lévő Leveleskönyveiben előfordulnak. Géresi szerint a jelen kötet által felölelt időpontig, 1707-ig, a Károlyi levéltár Rákóczi leveleinek jelen kötetben közölt 380 darabjából az Archivum Rakoczianum csak 58 darabot közöl. Géresi ez utóbbiakat is közölte, még pedig nemcsak a családi oklevéltár teljessége miatt, hanem azért is, mert az Archivum Rakoczianum-ban közölt levelek egynémelyike a Károlyi levéltárban lévő eredetivel nem egyezik meg teljesen, mely körülményt megmagyarázza az, hogy nem az eredeti, hanem a Leveleskönyv szerint voltak közzétéve, viszont néhány esetben az utóbbiak a levéltári levelek hiányait egészitik ki. A kötetet pontosan szerkesztett név- és tárgymutató zárja be; a kötet kiállitása a grófi család bőkézüségét dicséri. Reméljük, hogy a Rákóczikori levelezéseket tartalmazó VI. kötet nem várakoztat majd meg annyi ideig mint azt a jelen kötet tevé.
–y.

A Sajó-Galgóczi Galgóczy család munkácsi, ecsegi, nagytályai, bilkei négy ága, a Pókai Szikszay, Telegdi Csanády és Nagyfalusi Bajza család ismertetése, nemzedékrendekkel.

A magyar nemzet 1896-dik évi ezredéves ünnepe alkalmára unokáinak Galgóczy Károly, Budapest, 1896. 8° VIII k. 202 l.
Nemcsak a mottó és előszó ad intim családi jelleget a könyvnek, hanem némelykor az is, a mi utánuk is jön. Ámbár igen sok benne az általános értékü; komoly és előkelően cziczomátlan munkálat a czimben felsorolt családok történetéről. Első a Sajó-Galgóczi Galgóczy családé, mely nevét a borsodmegyei Salgó-Galgócz községtől vette s most Szabolcs-, Szathmár-, Zemplén-, Bereg-, Abauj-, Ung-, Pest-, Háromszék- és Hunyadmegyében vannak ivadékai. A családnak több ága van; a) Galánthai Galgóczy cs; b) Galgóczy, alias Narancsik cs.; c) Freisztaszki Galgóczy cs.; d) s akart keletkezni egy ágost. evang. vallásu Galgóczy család is, de ez hamar megszünt. A Sajó-Galgóczi Galgóczy családnak három czimeres levele ismeretes, mindhárom III. Ferdinándtól. Könyvünkben a második van közölve, mely «az egész családra egyetemlegesen terjed», a másik kettőből pedig csak a czimerleirás. Külön fejezetek foglalkoznak a Galgóczy név etimologiájával, a Sajó-Galgóczy család alakulásával, a törzsadományos Galgóczy Istvánnal s aztán következik a Sajó-Galgóczi Galgóczy család kifejlését tárgyaló rész. Az első törzság kezdődik Munkácsi Galgóczy Györgygyel, a második Ecsegi Galgóczy Mártonnal, (az erdélyi ágazat Galgóczy Istvánnal), a harmadik Mádi, illetőleg Nagytályai Galgóczy Mihálylyal. A 4–6 törzságakról nincsenek adatok. A hetediknek őse pedig Bilkei Galgóczy Pál.
Mindemez ágak igen tisztán áttekinthető csoportositásban tünnek fel ebben a könyvben s az egyes kiválóbb családtagok az őket megillető méltatásban részesülnek. De a mi igen érdekes, a könyv irója nemcsak az elismerés hangját ismeri, hanem a hol szükségesnek látja, a szigoru kritikától sem retten vissza s a család némely most is élő tagjáról ugyancsak világosan elmondja véleményét. Jól szerkesztett nemzedékrendi táblák gazdagitják a könyvet, melyben négy nagy család történetére vonatkozó adatokat gyüjtik össze a tevékeny rokoni szeretet és kegyelet.
–g–

Felelet Doby Antalnak.

A «Turul» folyó évi III. füzetében megjelent a «Válasz Kiss Iván birálatára» czimü felszólalásra untig elég volna egyszerüen csak arra kérni az érdeklődőket, hogy olvassák el figyelmesen Doby Antalnak a Lónyayakról irt munkáját, és arról a «Turul» folyó évi I. füzetében kiadott birálatomat, azután – itéljenek magok.
Elég volna ennyi is, mert Doby Antal egyetlen állitásom megczáfolását sem kisérlette meg s csak azt nem akarja elhinni, hogy a könyvében látható czimerek nem művésziek és nem is heraldikusak, s azt állitja, hogy nem mondok igazat abban sem, hogy munkája nem is valami szerény, de előkelő helyet kiván elfoglalni e nemü kiadványaink legjobbjainak sorában.
Ezeket szó nélkül már még sem hagyhatom.
Senki sem csalhatatlan, mindenki tévedhet és téved is, de hogy legjobb meggyőződésem szerint mindig igazat mondok, azt, hogy elhigyje, Doby Antaltól is megvárhatom. Művét maga nevezi, – több helyen is, – közérdekünek, minden sorából kitünik, hogy azt hiszi is, számit hálára és elismerésre, igaz, hogy csak halála után. Ebben tehát igazat mondottam.
Hogy a cimerrajzok művészi kivitelében ismert művészek gyönyörködtek az lehetséges, de én nem Doby Antal kézi rajzairól szólottam, – azok lehettek én tőlem müvésziek, – hanem a munkában kiadott metszetekről, a melyek nem müvésziek, de, a mi pedig fődolog, nem is heraldikusak, a mit el fog ismerni minden heraldikus, a ki csak egy pillantást is vet a czimerekre. Erre több szót vesztegetni felesleges. Hogy Csergheő és Gritzner munkáiba sok családi czimer került Doby Antal gyüjteményéből, abban nem kételkedem, csakhogy azok az urak nem a beküldött rajzok hasonmását adták ki, hanem heraldikusan stilizálva közölték a czimereket.
Minden jó genealogiai munka megjelenésének talán én örülök legjobban, gyönyörködöm olvasásában, sőt hasznom is van belőle, mert megbizható adatait saját czéljaimra is felhasználhatom, de nyilvánvaló valótlanságokat tartalmazó munka (Lónya Gurg, Keme nemzetség) sem reám, sem más genealogusra, sem pedig az irodalomra nézve nem lehet nyereség, s igy, – mindig csak a Lónyayak történetéről itélve, – a többi 1011 főuri családról irott dolgozatai megjelenésétől a legjobb akarattal sem várhatunk semmit. 20–25 vagy akármennyi fővárosi és vidéki politikai és közgazdasági lap elismerő ismertetését genealogiai munkáról irányadónak senki sem tarthatja.
A 48-as öreg honvédeket más sem tisztelheti jobban, személyét nem sértettem, s bár a viszonosság elvénél fogva jogom lett volna feleletemet a Doby Antal modorában megirni, – ettől tartózkodtam.
Kiss Iván

1898

1898-1

III. BÉLA KIRÁLY ÉS ANTIOCHIAI ANNA ÁGNES, MINT I. FERENCZ JÓZSEF Ő FELSÉGÉNEK ŐSEI. (Első közlemény.)

Abból az alkalomból, hogy Ferencz József urunk és királyunk ő felsége elrendelte III. Béla király és neje Antiochiai Anna Ágnes maradványainak ünnepélyes eltemettetését, egyik érdemes tudósunk az «Egyetértés»-ben közzétette azon családfát, mely Magyarország uralkodóházának, a Habsburgok örökébe lépett Lotharingi háznak középkori királyainkkal, II. Ulászlóval, Alberttel és Zsigmonddal való kapcsolata után III. Bélától való leszármazását tünteti föl. Ez a táblázat olyan föltünést keltett, bár a szaktudósok azelőtt is ismerték, hogy valamennyi hirlap átvette az «Egyetértés»-ből, sőt a történelmi társulat közlönye, a «Századok» is érdemesnek tartotta közlését, a mi kétségtelen tanuságot tesz arról, mennyire jól esett a nemzetnek, a midőn meggyőződést szerzett arról, hogy királyunk a dicső emlékü Árpádház vérszerinti ivadéka.
A ki csak egy kissé is belemélyed az európai uralkodóházak családi összeköttetéseinek vizsgálatába, nagyon jól tudja, hogy a fentebb emlitett s bizonyos tekintetben hivatalosnak tekinthető családfán kivül az Árpádok és uralkodóházunk közt a vérségi kapcsolatnak még sok más egyéb módja is létezik. Ezer év óta az európai uralkodóházak folyton csak egymásba házasodnak, nagy ritkán történt, hogy az egészben véve háromszázra sem tehető, részint ma is virágzó, részint pedig már kihalt dinasztiákon kivül egyéb családoknak a vére is járult volna ahhoz az európai népek családjából kivált külön fajhoz, a mivé az európai uralkodóházak alakultak. Ennek az egy évezred óta alakuló külön fajnak egyik Európaszerte elágazó törzse volt az Árpádház, melynek leányai sokkalta nagyobb szerepet vittek az európai uralkodóházak, mint a magyar arisztokráczia genealogiájában. Mindenfelé megtaláljuk őket Nyugat-, Kelet-, Dél- és Észak-Európában, az akkor hatalmon levő családok kötelékében, legkevesebb maradt közülök idehaza. Ha már most számbaveszszük, hogy III. Bélától ő felségeig 23 emberöltő telt el, 23 nemzedék alatt pedig az apai és anyai ősök száma meghaladja a 4 milliót: nagyon természetesnek kell találnunk, hogy ha hét század óta az ősök közt mindig csak ugyanazon pár száz családnak a tagjai szerepelnek, a III. Béla korabeli nemzedéknél 4 millió helyett valósággal csak néhány ezer személy lesz az ős, tehát közülök mindegyik legalább is ezerszer fordul elő a leszármazásnak nagyon sokfélekép elágazó rendje szerint.
Ilyen szempontból tettem vizsgálat tárgyává a III. Béla és az ő felsége közt levő vérségi viszonyt s bár nem merném állítani, hogy a leszármazásnak minden egyes esetét föltüntettem, az eredmény az, hogy III. Béla ivadékai közül 9 Árpádházbeli leány fordul elő ő felsége ősanyái közt, u. m. II. Bélának a leánya Konstanczia, II. Endrétől származott unokái Szent-Erzsébet és Jolánta, IV. Béla után való kisunokái Anna, Erzsébet, Konstanczia és Ilona vagy Jolánta, V. István utáni dédunokái Mária és Katalin. Ennek a kilencz Árpádházi leánynak azon ivadékait tünteti föl az ide mellékelt 26 tábla (I–XXVI.), a kik ő felsége apai és anyai ősei közt előfordulnak_{1 A táblák összeállításánál a következő munkákat használtam: Hübner J.: Genealogische Tabellen, I–IV. Lipcse, 1725–1733., Grothe H.: Münzstudien. IX. kötet. Stammtafeln. Lipcse, 1877., Lorenz Ottokár: Genealogisches Hangbch der európäischen Staatengeschichte. 2. kiad. Berlin, 1895., Wertner Mór: Az Árpádok családi története. Nagy-Becskerek. 1892. u. a. A középkori délszláv uralkodók genealogiai története. Temesvár, 1891.}* s ezekből kitünik, hogy a kilencz leány utódai 71 család tagjaiból állnak, a kik 387 főágra szakadva képviselik ő felségének III. Bélától származott őseit. Ha pedig az ismétléseket is számba veszszük, t. i. ugyanazon személyeket nemcsak apai, hanem anyai ágon is külön-külön számitjuk, már ezrekre menő ágazat jön ki, vagyis III. Béla ugyanannyifélekép szerepel ő felsége ősei között.<sub>2 Hogy ezt érthetőbbé tegyem, felhozom a XI. tábláról Albert magyar király és császár két leányát, Erzsébetet és Annát, a kikben a következő főágak egyesültek:
1. Nagyanyjuk, Cilley Borbála ágazata (I. tábla).
2. Nagyapjuk Zsigmond apai ágazata (XVII. tábla).
3. Zsigmond apai ágazatán macsói Kunigunda ágazata (l. III. tábla).
4. Zsigmond anyjának, Pomerán Erzsébetnek ágazata az apja V. Bogiszláv után (XXIV. tábla).
5. U. a. apai szépanyja Kalisi Erzséebt után (l. III. tábla).
6. U. a. az anyja Lengyel Erzsébet után (III. tábla).
7. Albert apai ágazata (XI. tábla).
8. Albert apai ágazatán szépanyja Meisseni Erzsébet ágazata (XXIII. tábla).
9. Albert anyja, Hollandi-Bajor Johanna ágazata (XVI. tábla).
10. U. e. Johanna dédanyjának, Anjou Margitnak ágazata (II. tábla).
A számozásnál ez a tiz főág van megkülönböztetve, a két leány közül egyikben folytatódik az apa ágazatának száma, amásik külön ágazatnak van fölvéve, tehát a két leánynál mindössze 11 főág szerint van föltüntetve a III. Bélától való leszármazás. Valósággal pedig ugy áll a dolog, hogy Albert két leányától mind a tiz ágazatnál két-két ág származik vagyis a 11 ág tulajdonkép 20 ágnak felel meg. Még szembetünbb a különbség, ha az emlitett Erzsébet gyermekeit, II. Ulászló magyar és Zsigmond lengyel királyt, Jagelló Borbálát, Zsófiát és Annát veszszük számba. Erzsébet férje, IV. Kázmér lengyel király nem tartozott III. Béla ivadékai közé, igy velük szemben megmarad a föntebb elsorolt 10 főág. A már ismert módszer szerint egyet az apai ágazat folytatásának tekintve, lesz 14 főágazat vagyis Erzsébet nővérével, Annával együtt 15, ha már most mind a tiz ágnál külön-külön számitjuk a hat felé való ágazást, nem 15, hanem 60 ág jön ki.</sub>*
III. Béla király 9 leányivadékának elágazását, a mennyiben t. i. ő felsége leszármazásával vannak egyenes kapcsolatban, a következő táblázat tünteti föl:

III. Béla magyar király † 1196 (Első neje antiochiai Anna-Ágnes, chatilloni Rajnald és antiochiai Konstanczia leánya † 1184) II. Endre magyar király † 1235 (1. neje Meráni Gertrud, IV. Andechsi Bertold meráni herczeg és Groitsch-Rochlitzi Ágnes leánya; meggyilkolt. 1213– 2. neje Capet-Courtneay Jolánta, Courtenay Péter konstantinápolyi latin császár és Hennegaui Jolánta leánya † 1231 körül) IX. KONSTANCZIA † 1240 (férje I. Přemysl Ottkoár cseh király a Přemysl házból † 1230) 1. nejétől IV. Béla magyar király † 1270 (neje Mária Laszkara, I. Laszkarisz Teodor nikćai görög császár és Anna Angela leánya † 1270) 1. nejétől VII. Szent-ERZSÉBET † 1231 (férje IV. Lajos thüringiai tartománygróf a Thüringiai házból † 1224) 2. nejétől VIII. JOLÁNTA † 1251 (férje I. Jakab arragóniai király a Barcelona-Urgeli házból † 1276) I. Venczel cseh király † 1255 Anna † 1265 (férje II. vagy Kegyes Henrik boroszlói herczeg a Piaszt ház sziléziai ágából, elesett 1241) II. Ottokár cseh király elesett 1278 16. Bozena (Beatrix) (férje II. vagy Kegyes Ottó, brandenburgi őrgróf az Askan-Ballenstädti házból † 1267) 10. Thüringiai Zsófia † 1282 (férje V. Henrik brabanti hg. a Brabant-Löweni házból † 1284) 11. III. Péter arragóniai király † 1285 12. Jolánta † 1278 (férje X. Bölcs Alfonz castiliai király az Ivrea-Franche-Comtei házból † 1284) 13. Izabella † 1271 (férje III. Fülöp franczia király a Capet házból † 1285) 14. I. Jakab majorkai király † 1312 17. Gertrud (férje Ziemovit masovai hg. a Piaszt ház lengyelországi ágából † 1272) 18. Erzsébet (férje Premiszláv poseni hg. a Piaszt ház lengyelországi ágából † 1257) 19. II. vagy Kopasz Boleszláv liegnitzi hg. † 1278 20. II. Konrád glogaui herczeg † 1298 V. István magyar király † 1272 (neje Erzsébet, kun herczegnő † 1290 körül) III. ANNA † 1271 körül (férje Csernígovi Mihajlovics Rosztiszláv halicsi és macsói hg. a Rurik ház Olgovics-Vszevolod ágából † 1263/64) IV. ILONA (Jolánta) † 1298 (férje Áhitatos Boleszláv kalisi hg. a Piaszt ház lengyelországi ágából † 1279 V. KONSTANCZIA (férje Danilovics Leo halicsi fejedelem a Rurik házból † 1301 VI. ERZSÉBET † 1251 (férje I. Henrik alsó-bajorországi herczeg a Wittelsbach házból † 1290) I. KATALIN † 1314 után (férje Dragutin István szerb király a Nemanya házból † 1314) II. MÁRIA † 1313 (férje II. vagy Sánta Károly nápolyi király, a Capet-Anjou házból † 1309) 5. Macsói Kunigunda † 1285 (férje II. Ottokár cseh király) 6. Kalisi Hedvig (férje Lokjetek Vladiszláv lengyel király, a Piaszt ház kujaviai ágából † 1333) 7. Kalisi Erzsébet † 1304 (férje Vastag Henrik liegnitzi és boroszlói hg. a Piaszt ház sziléziai ágából) 8. György † 1316 9. István alsó-bajorországi herczeg † 1310 1. Erzsébet † 1322 után (férje Kotroman István boszna bán † 1314 körül) 2. Fülöp tarenti és achajai herczeg † 1332 3. Anjou Margit † 1299 (Valois Károly első neje) 4. Anjou Blanka † 1310 férje II. Jakab arragóniai és sicziliai kir.)

I. Katalintól, V. István leányától egy főágazat származott a következő három család tagjaival:
1. Nemanya
2. Kotromanovics
3. Cillei
Lásd az I. táblán. (Beolvadt a Luxemburg házba. Lásd XVII. táblán.)
II. Mária, V. István másik leánya, a Capet-házból kivált idősb Anjou család ősanyja. Két leányának Margitnak és Blankának ivadékai a II. Endre leányától, Jolántától származott Valois (l. XV. tábla) és Arragóniai (l. XIII. tábla) házzal olvadnak össze. Nyolcz főágazatra oszolva a következő családokat találjuk Mária ivadékai közt:
4. Anjou
5. De Beaux
6. Lützelburg-St. Poli
7. ifj. Bourbon (Vendome)
a) Bourbon
b) Bourbon-Anjou (spanyol és nápolyi ág)
c) Orleans
Lásd a II. táblán
Az Árpádok és Capet-ház összes ágazatai közt levő kapcsolatokat feltüntető táblázatot alább közöljük, hol II. Endre leányának, Jolántának ivadékairól lesz szó.
III. Anna(IV. Béla leánya) gyermekei közül csak Kunigundában nyert további folytatást III. Béla vére, de már férje, II. Ottokár cseh király is III. Béla ivadéka volt, ez ág tehát mindjárt az első izen összeolvadt a Přemysl-ház ágazatával.
8. Rurik család (l. III. tábla. Folytatása a XVII. táblán.)
A Rurikok egy másik ágával való kapcsolatát l. alább IV. Béla Konstanczia nevü leányánál.
IV. Ilona vagy Jolánta (IV. Béla leánya) három ágazatot képező ivadékai a Piaszt-ház Kalisi és Kujaviai ágához tartoztak s egymás után beolvadtak a Piaszt-ház sziléziai (boroszlói) ágába.
9. Piaszt-ház
a) Kalisi ág
b) Kujaviai ág
L. III. táblán. (Foltytását l. XXIV. táblán.)
A Piasztok különböző ágainak az Árpád házzal való viszonyát a III. Béla Konstanczia leányának ivadékainál közölt táblázat tünteti föl.
V. Konstancia (IV. Béla leánya) a Rurik-ház halicsi ágában alapitott egy ágazatot, mely csakhamar összeolvadt a Piaszt-Maszóviai ággal s a Habsburg-házban nyert további folytatást.
10. Rurik-ház (halicsi ág). L. III. táblán. (Folytatása XIX. táblán).
A Rurikok halicsi és macsói ága közt levő viszonyról, valamint az Árpádokkal való kapcsolataikról a következő tábla nyujt felvilágositást:
(A családfát l. a 4. lapon.)
VI. Erzsébet, IV. Béla leánya, a Wittelsbach-ház alsó-bajorországi és az ezzel összeolvadt pfalzi ágában, valamint a pfalzi ágból eredt gr. Löwenstein családban, a Lotharing-házban és mellékágában a Guisekben, a Badeni házban, a Hanau-ház lichtenbergi és muntzenbergi ágában és a gr. Solms családban 48 főágazat által szerepel ő felsége ősanyái között. Ivadékai:
11. Wittelsbach (alsó-bajorországi ág)
12. Wittelsbach-Pfalz
a) idősb választói ág
b) gr. Löwenstein
c) ifj. választói Simmern ág
d) Neuburgi ág
e) Sulzbachi ág
f) Zweibrückeni ág
g) Birkenfeldi ág
h) Mosbachi ág
L. IV. tábla.

I. Jaroszláv kievi nagyfejedelem. † 1054 II. Szvjatoszláv kievi nagyfejedelem 1073–1076 I. Vszevolod kievi nagyfejedelem 1076–1093 I. Izjaszláv kievi nagyfejedelem 1054–1073 † 1078 Oleg † 1124 II. Vladimir (Monomachus) kievi nagyfejedelem II. Szvjatotpolk kievi nagyfejedelem 1093–1113 Olegovics II. Vszevolod kievi nagyfejedelem 1139–1146 III. Szvjatoszláv † 1195 Vszevolod Jaroszláv vladimiri fejed. † 1123 Szent-László leánya) Predszlava (férje a magyar «Korolevics» valószinüleg Kálmán király fia László hg. † 1112) Vszevolodics Mihály novgorodi csernigovi fejedelem † 1246 (neje Romanovics Dániel halicsi fejed. leánya) I. Misztiszláv kievi nagyfejed. 1126–1132 Eufemia † 1138 (Kálmán magyar kir. † 1114) II. Izjaszláv vladimiri és 1146–1154 kievi nagyfej. Rosztiszláv Mihály szmolenszki fejedelem † 1167 Eufrozina (II. Géza magyar kir. † 1161) II. Misztiszláv kievi nagyfejedelem 1167–1169. † 1170 Novgorodi Misztiszláv † 1180 Román halicsi és lodomériai fejed. 1170–1205 II. Misztiszláv chrobry, novgorodi halicsi és przemysli fej. † 1227–1228 (Neje Kotian-Kuthen kun fejed. leánya) Dániel halicsi király † 1266 Anna Ilona vagy Mária (Endre magyar hg. és halicsi fej. † 1234) N. leány Leo halicsi fejed. † 1301 (Magyar Konstancia) Rosztiszláv csernigovi fejed. macsói herczeg † 1263 (Magyar Anna)

13. a) Lotharingi ház
b) Guise hgi család
L. V. tábla.
14. Baden-Zähringeni ház. (Baden-Durlachi ág.) L. VI. tábla.
15. Hanau
16. gr. Solms
L. VII. tábla.
A Wittelsbach-ház legelőbb scheyerni Ekhard († 1101) neje, weimari Richardis, I. Béla királynak Zsófia-Jojáda († 1095) nevü leányától és Weimari Ulriktól († 1070) született unokája s aztán I. Lajos bajor hg. neje, cseh Ludmilla, II. Géza király unokája által került viszonyba az Árpádokkal, fia II. Ottó pedig az I. Béla király Zsófia nevü leányától származott Welf Ágnest vette nőül. Ottó fiaiban I. Henrikben és II. Lajosban kétfelé ágazott a család, II. Lajos ága IV. Lajos német császárban és Pfalzi Rudolfban ismét kétfelé vált. A három ág közül legelőbb I. Henrik házasodott III. Béla családjába, majd IV. Lajos császár, kinek két neje, Glogaui Beatrix és Hollandi Margit más-más kapcsolat után származott III. Bélától s igy ezektől született gyermekei is egyfelől III. Béla leánya, Konstanczia, másfelől II. Endre leánya, Jolánta, ivadékaihoz tartoznak; a pfalzi ágból legelőbb Rudolf fia Adolf vette nőül a III. Béla Konstanczia nevü leányától származott Oettingen Irmengardot, fiuk II. Rupert neje pedig az alsó-bajorországi ághoz tartozó Beatrix, IV. Béla Erzsébet nevü leányának unokája volt s ezzel a két ág egyesült. A különböző ágak egymáshoz való viszonyát s az Árpádoktól való leszármazását a következő tábla mutatja:
(A családfát l. az 5. lapon.)
VII. Sz. Erzsébet, II. Endre leánya volt ősanyja a Hesseni háznak. 93 ágazatban a következő családok az ivadékai:
17. Thüringiai ház
18. Hesseni ház
a) Casseli ág
b) Marpurgi ág
c) ifj. Casseli ág
d) Rheinfelsi ág
e) Darmstadti ág
L. VIII. tábla.
19. a) Nassau-Dillenburg-Orániai ház
b) Nassau-Weilburg-Saarbrückeni ház
20. gr. Wied
21. gr. Stolberg
22. gr. Leiningen
L. IX. tábla.
23. gr. Henneberg
24. Hohenzollern-Brandenburg
a) Brandenburgi választói ág
b) Anspachi ág
c) Baireuthi ág
d) Porosz ág
e) Cüstrini ág
f) ifj. Baireuthi ág
g) ifj. Anspachi ág
25. hg. Radzivill
26. Kurland-Ketteler
L. X. tábla.
27. Habsburg (Albert ág)
28. Jagelló
a) Magyar ág
b) Lengyel ág
L. XI. tábla.
29. Gonzaga
a) Mantuai ág
b) Neversi ág
L. XII. tábla.
30. Askan-Lauenburg
31. Podjebrad-Münsterberg
32. Askan-Anhalt (Anhalt-Zerbst és Anhalt-Dessau)
L. XIII. tábla.

I. Béla király † 1063 I. Géza király † 1077 Zsófia † 1095 (1. férje Weimari Ulrik † 1070 2. Magnus szász hg. † 1106) Álmos II. Béla király † 1141 II. Géza magyar kir. † 1161 Szász Wulfhild † 1126 (Welf Henrik bajor hg.) Weimari Richardis (Scheyerni Ekhard † 1101) Erzsébet † 1190 (Frigyes cseh hg. † 1189) III. Béla király † 1196 Büszke Henrik bajor és szász herczeg † 1139 Ottó bajor pfalzgr. † 1155 Oroszlán Henrik bajor és szász herczeg † 1195 I. Ottó bajor hg. 1180–83 Ludmilla † 1240 (I. Lajos bajor hg. † 1231) II. Endre † 1235 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh kir. † 1230) Henrik pfalzi gróf † 1227 I. Lajos bajor hg. † 1231 (Cseh Ludmilla † 1240) II. Ottó bajor hg. 1253 (Welf Ágnes † 1267) IV. Béla † 1270 Jolánta (Arragóniai Jakab) Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói hg. † 1241) Welf Ágnes pfalzi grófnő † 1267 (II. Ottó bajor hg. † 1253) I. Henrik alsó-bajorországi hg. † 1290 (Magyar Erzsébet † 1251) II. Lajos felső bajorországi hg. † 1294 a) Erzsébet † 1251 (I. Henrik alsó-bajorországi hg. † 1290) V. István † Izabella (III. Fülöp franczia kir.) II. Konrád glogaui hg. † 1298 II. Boleszláv liegnitzi herczeg † 1278 Mária † 1313 (II. Károly nápolyi kir. † 1309 Valois Károly † 1325 III. Henrik glogaui herczeg † 1309 c) Glogaui Beatrix † 1324 (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) III. Boleszláv schweidnitzi hg. † 1302 Ágnes (Ulrik würtembergi gróf) Schweidnitzi Judit (István alsó-bajorországi hg. † 1310) Würtembergi Ágnes (Oettingen Lajos) d) Oettingen Irmengard (Pfalzi Adolf † 1327) Bajor Beatrix (II. Pfalzi Rupert † 1398) IV. Lajos német császár † 1347 (1. Glogaui Beatrix † 1324 2. Hollandi Margit † 1356) Rudolf pfalzi gróf † 1319 Anjou Margit † 1299) Adolf † 1327 (Oettingen Irmengard) Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gróf † 1337) b) Hollandi Margit (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) 1. Mechtild † 1346 (Szigoru Fridrik meisseni őrgróf † 1349) 1. István landshuti hg. † 1375 2. Albert hollandi gróf † 1404 II. Rupert † 1398 (Bajor Beatrix)

VIII. Jolánta, II. Endre másik leánya, ki előfordul ő felsége ősanyja között, az Arragoniai, Castiliai, Capet, Portugáliai, Navarrai, Plantagenet, Savoyai stb. házakba vitte be III. Béla vérét. A tőle származott családok tagjai összesen 90 főágazatban szerepelnek ő felsége ősei között: az egyes családok a következők:
33. Arragóniai (Urgel-Barcellonai) ház
a) Arragóniai ág
b) Majorkai ág
34. Portugál ház
35. Castiliai (Ivrea-Franche-Comtei) ház
a) Castiliai ág
b) Arragóniai ág
c) Nápolyi ág
36. Este-Modenai ház
37. Biscaya-Villanai ház
38. Montferrati ház
39. Palaeolog-Montferrati ház
40. Savoyai ház
41. Visconti ház
42. Sforza ház
43. Medicis ház
44. (A) Farnese ház
L. XIV. tábla.
44. Capet ház
a) Capet ág
b) Evreux-Navarrai ág
c) Valois (lásd XVI. t.)
45. Flandriai ház
46. Plantagenet ház
a) Clarencei ág
b) York ág
c) Lancaster (Sommerset és Excester) ág
47. Mortimer
48. Nevill-Westmorland
49. Tudor (l. még XVI. táblán.)
50. Douglas
51. Stuart ház
a) Skót királyi ág
b) Lennox-Darnley ág
52. Foix-Grailli ház
a) Navarrai ág
b) Candalei ág
53. Albret-Moissans ház
L. XV. tábla.
(44.) Capet-Valois ház
c) Valois ág
d) Orleans-Angoulęmei ág
e) ifj. Anjou ág
f) Burgundi (herczeg és neversi) ág
g) Berri ág
h) Alençon ág
54. Capet-Bretagnei (Dreux) ház
55. Albret-Orval ház
56. Capet id. Bourbon (Bourbon és Montpensier) ház
57. Holland-Avęnes ház
58. Jülichi ház
a) Jülichi ág
b) Berg-Jülichi ág
59. Arkel
60. Egmond-Gelderni ház
61. Cleve-Marki ház
a) Cleve-Jülichi ág
b) Neversi ág
62. Wittelsbach-Bajor ház hollandi ága
L. XVI. tábla.
E családok közül az Arragóniai, Castiliai (Ivrea-Franche-Comtei) s általa a Plantagenet háznál találunk egy korábbi leányági kapcsolatot az Árpádokkal a következő tábla szerint:

Szár László I. Béla † 1063 I. Endre † 1060 Zsófia † 1095 (Magnus szász hg. † 1106) I. Géza † 1077 Álmos Adelhaid † 1062 (II. Vratiszláv cseh herczeg és király † 1092) Wulfhild † 1126 (Fekete Henrik bajor hg. † 1126) II. Béla † 1141 II. Géza † 1161 (Judit (I. Vladiszláv lengyel hg. † 1102) Welf Judit † 1126 (II. Frigyes sváb herczeg † 1147) III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 III. Boleszláv lengyel hg. † 1139 II. Vladiszláv † 1162/63 I. Fridrik (Barbarossa) német császár † 1190) Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai király † 1276) Richilda (VII. Alfonz castiliai király 2. neje † 1157) Fülöp sváb hg. és német kir. † 1208 Castiliai Sancha † 1208 (II. Alfonz arragóniai kir. † 1196) ifjabb Beatrix (III. Ferdinánd castiliai és leoni király † 1252) II. Péter arragóniai kir. † 1213 I. Jakab arragóniai kir. † 1276 Eleonora † 1290 I. Eduárd angol kir. † 1307 X. Bölcs Alfonz castiliai kir. † 1284 Arragóniai Jolánta Arragoniai Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia király † 1285) II. Eduard † 1327 (Capet Izabella † 1357) IV. Fülöp franczia király † 1314) Capet Izabella † 1357 (II. Eduárd angol király † 1327)

A Capet-ház egyes ágai különböző módon házasodtak III. Béla ivadékai közé; III. Fülöp franczia király Arragóniai Izabella által, második nejétől született fiának Lajos evreuxi grófnak a fia Fülöp Navarrai Johanna (III. Fülöp francz. kir. kisunokája) által, Bourbon Péter Valois Izabella által, az öcscsének Jakab la marchei grófnak a dédunokája Bourbon-Vendome Ferencz a tarenti Fülöptől származott Lützelburgi Mária st. poli grófnő által s a dreux-bretagnei ágbeli Richard etampesi gróf Valois Margit vertusi grófnő által egyesült III. Béla vérével. A Capet-ház egyes ágai közt levő viszonyt az alábbi tábla mutatja:

III. Béla király † 1196 II. Róbert franczia király † 1031 II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 V. István † 1272 Jolánta † 1251 (I. Jakab kir. † 1276) I. Henrik franczia kir. † 1060 I. Fülöp franczia kir. † 1108 VI. Lajos franczia kir. † 1137 I. Róbert burgundi herczeg † 1075 Henrik † 1066 I. Eudo burgundi herczeg † 1103 Mária † 1313 (II. Károly nápolyi király † 1309) VII. Lajos franczia kir. † 1180 I. Róbert dreuxi gróf † 1188 I. Péter † 1183 courtenai grófja II. Hugó † 1142 II. Fülöp Augustus franczia király † 1223 II. Róbert brainei gróf † 1218 Péter konstantinápolyi császár neversi és auxerrei gróf † 1217 III. Hugó † 1192 VIII. Lajos franczia kir. † 1226 I. Péter Mauclerc Bretagne herczege † 1250 III. Eudo † 1218 I. János Bretagne hge † 1286 IV. Hugó † 1273 Tarenti Fülöp † 1332 (Valois Katalin) Bourbon-Vendome ház Anjou Margit † 1299 (Valois Károly † 1325) IX. Szt.-Lajos franczia kir. † 1270 I. Károly anjoui és provencei gr. nápolyi kir. † 1285 II. János † 1305 II. Artur † 1312 Jolánta † 1231 (II. Endre magyar kir. † 1235) II. Balduin konstantinápolyi császár, namuri gr. † 1263 II. Róbert burgundi hg. † 1305 János Bourbon ura † 1268 (Dampierre-Bourbon ágnes, Bourbon örököse) Arragóniai Izabella † 1271 III. Fülöp franczia kir. † 1285 (1. n. Arragóniai Izabella 2. n. Brabanti Mária † 1321) Róbert clermonti gr. Bourbon hg. † 1317 (Burgund-Bourbon Betrix † 1310) II. Károly nápolyi kir. † 1309 (Magyar Mária † 1313) IV. János bretagnei hg. montforti gróf † 1345 V. János † 1399 Jolánta † 1251 (Arragóniai Jakab † 1276) I. Fülöp czimcz. császár † 1283 Burgundi Johanna (VI. Fülöp franczia király † 1350) I. Lajos Bourbon hg. † 1410 Fülöp tarenti és achajai hg. † 1331 (Valois Katalin † 1345/6) Anjou Margit † 1299 (Valois Károly † 1325) Richard etampesi gr. † 1438 (Valois Margit vertusi grófnő) Arragóniai Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia kir. † 1285) Valois Károly † 1325 Courtenai Katalin Burgund-Bourbon Beatrix † 1310 (Róbert clermonti gr. † 1317) 1. IV. Szép Fülöp franczia kir. † 1314 1. Valois Károly † 1325 (1. Anjou Margit † 1299 2. Courtenai Katalin 3. Châtilloni Matild † 1358) 2. Lajos evreuxi gr. † 1319Fülöp Evreuxi gr. és navarrai kir. † 1343 (Capet Johanna navarrai kir. † 1349) X. Lajos franczia kir. † 1316 Navarrai Johanna (Evreuxi Fülöp † 1343) I. Péter Bourbon hg. † 1356 (Valois Izabella) I. Jakab La Marche grófja † 1362 I. János † 1393 Tarenti Margit (de Baux Ferencz andriai hg. † 1404) Valois Katalin † 1345/46 (Tarenti Fülöp † 1332) 1. VI. Fülöp franczia kir. † 1350 (Burgundi Johanna) 2. Valois Katalin † 1345/46 (Tarenti Fülöp † 1332) 3. Valois Izabella (Bourbon Péter † 1356) II. Lajos Bourbon hg. † 1410 Bourbon János † 1434 (Berri Mária) Bourbon Johanna † 1377 (V. Károly franczia kir. † 1380) Lajos Vendome grófja † 1446 II. János † 1477 Bourbon-Vendome Ferencz † 1495 (Lützelburgi Mária st. poli grófnő † 1546.) De Baux Margit (I. Péter lützelburgi és st. poli gr. † 1433) II. Lajos † 1475 II. Péter † 1482 Lützelburgi Mária † 1546 (Bourbon-Vendome Ferencz † 1495) Jó János franczia kir. † 1364 V. Bölcs Károly franczia kir. † 1380 (Bourbon Johanna † 1377) I. Lajos anjoui hg., nápolyi kir. † 1384 II. Lajos † 1417 Anjou Mária † 1463 (VII. Károly franczia kir. † 1461) Merész Fülöp burgundi herczeg † 1404 János Berri herczeg † 1416 Berri Mária (Bourbon János † 1434) VI. Károly franczia kir. † 1422 Lajos orleansi herczeg † 1407 VII. Károly franczia kir. † 1461 (Anjou Mária † 1463) Margit vertusi grófnő (Bretagnei Richard † 1438)

IX. Konstancziának, III. Béla leányának ivadékai a legszámosabbak. A magyarázata különben a dolognak az, hogy a föntebb emlitett Árpádházbeli leányok közül négynek, t. i. Katalinnak, V. István leányának és Annának, IV. Béla leányának ága beolvadt a Konstancziától származott Přemyslidákba, illetőleg ezek ivadékaiba a Luxemburgokba, IV. Béla Ilona és Konstanczia nevü leányainak ága pedig a sziléziai Piasztokkal egyesült, kiknek ősanyja a föntebbi idősb Konstanczia leánya, Anna volt. Konstanczia gyermekeiben, I. Venczel cseh királyban és Annában, II. vagy Kegyes Henrik boroszlói herczeg nejében, két főágra szakadtak ivadékai. Mindegyiket külön-külön veszszük.
a) Venczel cseh király királyunk ő felségével vérségi kapcsolatban levő ivadékait 35 főágazatban a következő családok tagjai képezik:
63. Přemysl
64. Luxemburg
L. XVII. tábla.
65. Welf-Braunschweig
a) Lüneburg-Zelle (Calenberg-Hannovera)
b) Lüneburg-Dannenberg (ifj. Wolfenbüttel-Blankenburg)
c) id. Wolfenbüttel
67. Schleswig-Holstein-Schauenburg
68. Oldenburg-Holstein
a) Dán királyi idősb ág
b) Dán királyi ifjabb ág
c) Holstein-Sonderburg-Norburg
d) Holstein-Gottorp
69. gr. Mansfeld
L. XVIII. tábla.
Az itt emlitett családok közt a Přemyslidák többszörös kapcsolatban voltak az Árpádokkal, de bár I. Ottokárnak a szépapja, II. Vratiszláv cseh herczeg és király is beházasodott az Árpád-házba, nőül vevén I. Endre leányát Adelhaidot, Ottokár nem Árpádházbeli leánytól származott. Az Árpádok Přemyslida ivadékai és I. Ottokár közti viszonyt az alábbi tábla tünteti föl:

I. Bretiszláv cseh herczeg † 1055 II. Vratiszláv cseh hg. és kir. † 1092 (2. n. Adelhaid, I. Endre kir. l. † 1062 3. n. Lengyel Szvatava † 1125) I. Ottó morva hg. † 1086 (neje Eufemia vagy Ofka, I. Béla kir. l. † 1111) II. Szvatopluk olmützi és cseh hg. 1109 II. Fekete Ottó (Ottlik) olmützi és brünni hg. 1107–1126) Bretiszláv † Bretiszláv † 1136 Szobjeszláv † 1136 Venczel † 1130 III. Ottó olmützi herczeg 1126–1160 Venczel † 1130 Bretiszláv † 1148 Vladimir 1185–1199 † 2. II. Bretiszláv cseh hg. † 1100 Bretiszláv † 2. Vratiszláv † 3. I. Vladiszláv cseh hg. † 1125 II. Vladiszláv cseh hg. és kir. † 1174 3. I. Szobjeszláv cseh herczeg † 1140 (n. Magyar Adelhaid, Álmos hg. l. † 1140) Frigyes cseh herczeg † 1189 (Erzsébet, II. Géza kir. leánya † 1190) Vratiszláv † Szvatopluk (Odola, II. Géza kir. leánya) † I. Ottokár Premiszláv cseh király † 1230 (Konstancia, III. Béla király leánya † 1240) Vratiszláv † I. Venczel cseh kir. † 1253 Vladiszláv morva őrgróf † 1226 Premysl morva őrgróf † 1239 Vladiszláv olmützi hg. † 1140 II. Szobjeszláv olmützi és cseh herczeg † 1180 Konrád † 1227 Ulrik brünni hg. † 1177 II. Venczel olmützi és cseh herczeg † 1192 Szpitinyev †
7

A Luxemburg házból János cseh király volt az első, ki Árpád-ivadékot vett nőül. A családnak egy másik ágához tartoztak a lützelburgi és st.-poli grófok, kik közül I. Péter házasodott be V. István leányának, Máriának családjába, felesége ugyanis a tarenti Fülöptől származott De Baux Margit, andriai herczegnő, a Bourbon-ház ősanyja volt. (L. II. tábla.) A Luxemburg ház ezen két ágának rokonsági viszonyát a következő tábla mutatja:

I. Henrik lützelburgi herczeg és namuri gróf † 1281 II. Henrik lützelburgi herczeg † 1288 I. Walram Ligny ura † 1288 VII. Henrik német császár † 1313 János cseh király † 1346 (Cseh Erzsébet l. XVII. tábla) II. Walram roussy-i gr. † 1353 I. János † 1364 VI. Guido St.-Poli gr. † 1371 II. János briennei gr. † 1397 I. Péter St. Poli gr. † 1433 (de Beaux Margit, andriai hgnő l. II. tábla)

Az Askan-ház különböző ágai különböző időben és módon kerültek III. Béla vérségébe, valamennyinek azonban I. Béla király leánya Zsófia volt az ősanyja, kinek egyik leányát, a Billing-házbeli Magnus szász herczeg által nemzett Eilikét az Askan ház őse Ghazdag Ottó ballensädti gróf, Medve Albert apja vette nőül. A leszármazást a brandenburgi, szász, szász-lauienburgi és anhalti vonalakra való oszlást s a III. Béla ivadékaival való kapcsolat módjait a következő tábla magyarázza meg:

I. Béla † 1063 Zsófia † 1095 (Magnus szász herczeg † 1106) Billing Eilike (Gazdag Ottó, ballenstädti gr. † 1123) Medve Albert ost- és nordmarki őrgróf † 1170) I. Géza † 1077 Álmos II. Béla † 1141 II. Géza † 1161 III. Béla † 1196 I. Ottó brandenburgi őrgr. † 1184 III. ernát szász herczeg † 1212 Konstancia † 1240 (I. Ottokár cseh kir. † 1230) II. Endre † 1325 I. Ottó brandenburgi őrgr. † 1184 II. Albert brandenburgi őrgr. † 1220 III. Bernát szász herczeg † 1212 I. Albert szász hg. † 1260 Kövér Henrik anhalti fej. † 1252 I. Venczel cseh király † 1255 Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói hg. † 1241) IV. Béla † 1270 Sz. Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1227)I. János brandenburgi őrgr. † 1266 III. Ottó † 1267 (Cseh Beatrix) Hosszú Ottó † 1299 Hosszu Hermán † 1308 II. Albert † 1298 János lauenburgi fej. † 1285 Bozena-Beatrix (III. Otto brandenb. őrgr. † 1267) II. Boleszláv liegnitzi hg. † 1278 Ilona-Jolánta † 1298 (Áhitatos Boleszláv kalysi herczeg † 1279) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1248) Kalisi Erzsébet † 1304 Gyermek Henrik hesseni tart. gr. † 1308 Valdemár brandenburgi őrgr. † 1319 Ágnes I. Rudolf † 1356 Venczel † 1388 Sigfrid anhalt-zerbsti fej. † 1298 III. Henrik † 1296 Otto hesseni tart. gr. † 1323 Hesseni Adelaid (Hennebergi Bertold † 1340)Askan Katalin (Magnus Torquatus braunschqeigi herczeg) III. Rudolf † 1419 (2. n. Liegnitzi Borbála) II. János † 1321 III. Albert † 1344 (Hesseni Anna) I. Erich † 1361 II. Erich † 1368 IV. Erich † 1412 Liegnitzi Erzsébet (IV. Vartiszláv pomerán hg. † 1326) IV. Barnim előpomerániai hg. † 1365 III. Boleszláv leignitzi hg. † 1352 Venczel † 1364 Rupert † 1404 Hennebergi Erzsébet (Hohenzollern János † 1357) V. Fridrik nürnbergi várgróf † 1398 I. Fridrik brandenburgi vál. † 1440 Borbála † 1465 (János alchymista brandenburgi őrgróf † 1464) Otto (Hesseni Erzsébet) György Zsófia † 1462 (IX. Vartiszláv pomerán hg. † 1457) IV. Bernát † 1463 VI. Vartiszláv rügeni herczeg † 1394 VI. Barnim wolgasti hg. † 1405 Leignitzi Borbála † 1436 (III. Rudolf szász hg. † 1419) Albert Achilles brandenb. vál † 1486 Brandenburgi Orsolya † 1503 (Podjebrad Henrik, münsterbergi hg. † 1498)Pomerán Adelhaid IX. Vartiszláv wolgasti hg. † (Lauenburgi Zsófia † 1462) Hesseni Anna (III. Albert szászlauenburgi hg. † 1344) Otto II. Vas Henrik hesseni tart. gr. † 1376 Hesseni Erzsébet Podjebrad Margit münsterbergi hgnő † 1530 (Ernő, anhalt-dessaui fejed. † 1516) Pomerán Adelhaid (V. Bernát szász-lauenburgi hg. † 1463) I. Albert † 1316 II. Albert † 1362 I. János † 1382 Zsigmond anhalt-dessaui fejed. † 1405 I. György † 1474 Ernő † 15169 (Podjebrád Margit münsterbergi hgnő † 1530)

Szintén I. Béla Zsófia nevü leányának ivadékai a Welfek, a kiknek három ága házasodott be a III. Béla leánya, Konstanczia vérségébe. Az Árpádokkal való kapcsolat módjaira s az egyes ágak közt levő viszonyra az alábbi tábla vet világot:

I. Béla † 1063 Zsófia † 1095 (Magnus szász hg. † 1106) I. Géza † 1077 Álmos II. Béla 1141 II. Géza 1161 Billing Wulfhild † 1126 (Fekete Henrik bajor herczeg † 1126) Eilike (Gazdag Ottó ballenstädti gróf † 1123) Büszke Henrik bajor és szász hg. † 1139 Welf Judit † 1126 (II. Fridrik sváb hg. † 1147) Medve Albert Ost- és Nordmarki őrgróf † 1170 Ilona † 1199 (V. Erényes Lipót osztrák őrgróf † 1194) II. Béla † 1196 VI. Dicsőséges Lipót osztrák hg. † 1230 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Oroszlán Henrik bajor és szász hg. † 1195 I. Barbarossa Fridrik császár † 1190 Askan Hedvig (Gazdag Ottó meisseni őrgr. † 1189) Babenberg Konstancia † 1262 I. Venczel cseh király † 1255 Anna (II. Henrik boroszlói herczeg † 1241) Lüneburgi Vilmos † 1213 VI. Henrik császár † 1197 II. Fridrik császár † 1250 Dietrich † 1220 Henrik † 1287 meisseni őrgróf Bosena-Beatrix (Brandenburgi Kegyes Ottó † 1267) II. Konrád glogaui herczeg † 1298 Gyermek Ottó braunschqeigi és lüneburgi hg. † 1252 Hohenstaufen Margit † 1270 Albert meisseni őrgróf † 1314 és thüringiai I. Nagy Albert braunschwigi hg. † 1279 Wettin Ágnes Hosszú Ottó † 1299 III. Henrik glogaui herczeg † 1309 II. Kövér Albert göttingai hg. † 1318 I. Henrik grubenhageni hg. † 1322 Hosszu Herman † 1308 IV. Henrik sagani herczeg † 1334 Askan Ágnes (I. Valdemár brandenburgi őrgróf † 1319) Askan Katalin (II. Magnus Torquatus braunschweigi hg. † 1373) Askan Mechtild Sagani Erzsébet (Ernő göttingai hg. † 1367) I. Magnus (Kegyes) braunschweigi hg. † 1368 Ernő göttingai hg. † 1367 (Sagani Erzsébet) I. Ernő † 1361 II. Albert † 1384 I. Erich † 1427 II. Magnus Torquatus braunschweigi hg. † 1373 (Askan Katalin) Otto, «der Quade» † 1394 Erzsébet

b) Anna, Magyar Konstanczia és I. Ottokár cseh király leányának, II. vagy Kegyes Henrik boroszlói herczeg nejének ivadékainál négy gyermeke (Gertrud, masoviai Ziemovit neje, Erzsébet, poseni Premiszláv neje, II. Konrád glogaui és II. vagy Kopasz Boleszláv liegnitzi herczeg) után 107 főágazatban fordulnak elő ő felsége ősei a következő családok tagjaiban:
70. a) Piaszt-Szilézia-Boroszlói ág
b) Piaszt-Maszóviai ág
71. Habsburg-ház (Ernő ág)
a) Spanyol ág
b) Magyar-Osztrák ág
L. XIX. tábla.
(70.) a) Piaszt-Szilézia-Boroszlói ág
c) Piaszt-Poseni (Gnesdai) ág
d) Piaszt-Tescheni ág az oppelni, falkenbergi és tescheni mellékágakkal
72. gr. Leuchtenberg
73. Szapolyay család
L. XX. tábla.
(70.) a) Piaszt-Szilézia-Boroszlói ág glogaui mellékága (Oels-Wolau-Steinaui és Glogau-Sagani vonalakkal)
74. Welf-Braunschweigi ház
a) Grubenhageni ág
b) Göttingai ág
L. XXI. tábla.
75. Wittelsbach (Bajor) ház
a) München-Bajor ág
b) Landshuti ág
c) Ingolstadti ág
L. XXII. tábla.
76. Wettin-Szász ház
a) Altenburgi ág
b) Weimar-Góthai ág
c) Szász választói ág
d) Thüringia-Meisseni ág
L. XXIII. tábla.
(70.) e) Piaszt-Szilézia-Boroszlói ház Liegnitzi ága a Boroszlói, Lieignitzi és Schweidnitzi mellékágakkal
77. Pomerániai ház
a) Hátsó-Pomerániai ág
b) Elő-Pomerániai (Rügen-Wolgasti) ág
78. Mecklenburgi ház
L. XXIV. tábla.
79. Würtembergi ház
(13.) Lotharing-Vaudemonti ház (L. V. tábla.)
L. XXV. tábla.
80. Hohenzollern-Hechingen
81. gr. Fürstenberg
82. gr. és hg. Oettingen
(12.) Wittelsbach-Pfalz (L. IV. tábla.)
83. gr. Hohenlohe
84. gr. Castell
85. gr. Wild und Rhein
86. gr. Erpach
87. gr. Rappolstein
L. XXVI. tábla.
E családok közül a Piaszt-ház már előzőleg is többféle kapcsolatban volt az Árpádokkal. A különböző ágak III. Boleszláv lengyel herczeg fiaitól származnak, kinek nagyanyja I. Endre király leánya Adelaid volt, egyik fia, III. Miesko pedig, kitől a poseni és kalisi ágak származtak, II. Béla király leányát, Erzsébet-Gertrudot vette nőül; a sziléziai ágból II. Henrik boroszlói herczeg anyja, Merániai Hedvig, Gertrud királyné testvére volt Árpád-ivadék, ősanyja ugyanis I. Béla leánya, Zsófia volt. III. Béla családjába, II. Henrik boroszlói hg-en kivül V. vagy Áhitatos Boleszláv kalisi herczeg házasodott, ki IV. Béla leányát Ilonát vagy Jolántát vette nőül; egyik leánya, Hedvig által, ki Lokjetek Vladiszláv lengyel királyhoz ment férjhez, a kujaviai ágban nyert folytatást III. Béla vére, másik leánya Erzsébet által a boroszló-liegnitzi ágba olvadt a kalisi ág. II. Henrik gyermekei közül II. Boleszláv a liegnitzi, II. Konrád a glogaui mellékág alapitója; egyik leánya Gertrud, kit I. Ziemovit masoviai herczeg vett nőül, a masoviai ágba, másik leánya Erzsébet, I. Przemyszláv poseni (gnezdai) herczeg neje és I. Vladiszláv tescheni herczeg nejének, Eufemiának az anyja, a poseni és tescheni ágba vitte be III. Béla vérét. Mindezen kapcsolatokat az alábbi tábla tünteti föl:

Szár László I. Endre magyar kir. † 1060 I. Béla magyar király † 1063 Adelhajd † 1062 (II. Vratiszláv cseh kir. † 1092) I. Géza magyar király † 1077 Zsófia † 1095 (Weimari Ulrik † 1070 (I. Vladiszláv lengyel hg. † 1102) Álmos herczeg Poppo † 1098 III. Krzywousti Boleszláv lengyel hg. † 1139 II. Béla magyar király † 1141 Zsófia † 1156 (Andechsi Bertold † 1151) II. Géza magyar kir. † 1161 III. Béla † 1196 Erzsébet-Gertrud † 1156 (III. Majesko lengyel hg. † 1202) III. Bertold IV. Bertold † 1204 II. Endre magyar kir. † 1235 Konstanczia (I. Ottokár cseh kir.) Merani Hedvig † 1243 (I. Henrik boroszlói hg. † 1238) IV. Béla magyar kir. † 1270 Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói hg. † 1241) Ilona-Jolánta (Áhitatos Boleszláv kalisi herczeg † 1279) II. Vladiszláv krakkói hg. † 1162 I. Boleszláv közép- és alsó-sziléziai hg. † 1201 I. Mieczislav felsősziléziai hg. † 1211 III. Miesko nagy lengyelorsz. hg. † 1202 (Magyar Erzsébet-Gertrud † 1156) II. Kázmér kis lengyelorsz. hg. † 1194 I. Konrád masoviai hg. † 1247 Odo † 1202 I. Henrik boroszlói hg. † 12368 (Merániai Hedvig † 1243) I. Kázmér † 1230 I. Vladiszláv † 1288 (Poseni vagy Gnezdai Eufemia) III. Vladiszláv Odonicz kalisi hg. † 1239 II. Kázmér kujaviai hg. † 1273 I. Ziemovit masoviai hg. † 1262 (Boroszlói Gertrud) II. Henrik boroszlói hg. † 1241 (Cseh Anna † 1265) I. Przemyslav gnezdai (poseni) hg. † 1257 (Boroszlói Erzsébet) V. Áhitatos Boleszláv kalisi herczeg † 1279 (magyar Ilona-Jolánta) Lokjetek Vladiszláv lengyel kir. † 1333 (Kalisi Hedvig) Eufemia (I. Vladiszláv tescheni hg.) Hedvig (Lokjetek Vladiszláv lengyel király † 1333) Erzsébet † 1304 (III. Henrik liegnitzi herczeg) II. Boleszláv liegnitzi hg III. (V.) Henrik liegnitzi és boroszlói hg. (Kalisi Erzsébet) Gertrud (I. Ziemovit masoviai herczeg † 1262) Erzsébet (I. Przemyslav poseni herczeg † 1257)

A Habsburg-ház ausztriai és stiriai ága különböző családi összeköttetés utján került III. Béla vérségébe. A stiriai ágból legelőbb Vas Ernő († 1424.) stiriai herczeg vette nőül a III. Béla Konstancia és IV. Béla Konstanczia leányától származott masoviai Cimburgist; fia III. Frigyes császár († 1493.) neje, Portugál Eleonóra II. Endre leányának, Jolántának, I. Miksa császár († 1519.) neje Burgundi Mária szintén Jolántának és V. István Mária nevü leányának, Szép Fülöp castiliai király neje Castiliai Johanna ugyancsak Jolántának az ivadéka. Az ausztriai ágból III. Czopfos Albert osztrák herczeg († 1395.) Szent-Erzsébet ivadékát, Hohenzollern Beatrixot vette nőül; fia IV. Albert († 1404.) Hollandi vagy Bajor Johannát, V. István leánya Mária és II. Endre leánya Jolánta ivadékát, fiuk Albert király és római császár († 1439.) pedig Zsigmond király és császár leányát Erzsébetet († 1442.), IV. Béla Anna nevü leányának és III. Béla leányának Konstancziának az ivadékát, ki anyja Cillei Borbála után V. István Katalin nevü leányától, nagyanyja Pomerán Erzsébet után pedig IV. Béla Ilona (Jolánta) nevü leányától származott. A két ág Albert király kisunokájában Jagelló Annában és Vas Ernő dédunokájában I. Ferdinánd magyar király- és császárban egyesült. Közös ősüknek, II. Albert osztrák hgnek († 1358.) az anyja Görz-Tiroli Erzsébet († 1313.) II. Géza király Ilona nevü leányától származott az alábbi tábla szerint, mely a többi összeköttetést is feltünteti:
(A családfát l. a 13. lapon.)
A Szapolyay-ház Tescheni Hedvig, Szapolyay István Magyarország nádora és szepesi gróf († 1499.) neje által került III. Béla vérségébe. Az Árpádokkal való kapcsolat különböző módjait az alábbi táblázat mutatja:

I. Endre magyar kir. † 1060 Adelhaid † 1062 (II. Vratiszláv cseh király † 1092) I. Béla magyar kir. † 1063 Zsófia † 1095 (Weimari Ulrik † 1070) II. Béla magyar király † 1041 Erzsébet-Gertrud † 1156 Ottó † 1202 III. Vladiszláv Odonicz kalisi hg. † 1239 I. Przemyszláv poseni hg. † 1257 (Boroszlói Erzsébet) Poseni Eufémia (III. Boleszláv lengyel herczeg † 1139) Poppo † 1098 III. Miesko nagylengyelországi herczeg † 1202 II. Vladiszláv krakkói hg. † 1162 Zsófia † 1156 (Andechsi Bertold † 1151) Ottó † 1202 I. Meicziszláv felső-sziléziai hg. † 1211. I. Boleszláv közép- és alsó-sziléziai hg. † 1201 III. Bertold IV. Bertold merani hg. † 1204 III. Béla magyar király † 1196 I. Kázmér † 1230 I. Vladiszláv tescheni hg. † 1288 I. Henrik boroszlói hg. † 1238 Merani Hedvig † 1243 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Poseni Eufemia II. Kegyes Henrik boroszlói hg. † 1241 Anna I. Venczel cseh. kir. Bozena vagy Beatrix (III. egyes Ottó brandenburgi őrgr. Boroszlói Erzsébet (I. Przemyszláv poseni herczeg † 1257) Poseni Eufemia Hosszu Ottó II. Kázmér tescheni herczeg † 1306 Brandenburgi Beatrix III. Kázmér tescheni herczeg † 1358 I. Przemyszláv testcheni herczeg † 1410 I. Boleszláv tescheni herczeg † 1426 II. Przemyszláv tescheni herczeg † 1447 Tescheni Hedvig † 1521 (Szapolyai István † 1499 Szapolyai Borbála † 1515 (I. Zsigmond lengyel király † 1548 első neje)

II. Géza király † 1161 Ilona † 1199 (V. Erényes Lipót osztr. hg. † 1194) III. Béla † 1196 VI. Dicsőséges Lipót osztr. hg. † 1230 Henrik † 1227 Konstanczia † 1262 (Henrik meisseni őrgr. † 1288) Babenbergi Gertrud (Herman, badeni őrgróf † 1250) Badeni Ágnes (III. Mainhard tiroli gróf † 1296) II. Albert † 1314 Görz-Tiroli Erzsébet † 1313 (I. Albert német császár † 1308) I. Fridrik † 1324 II. Fridrik † 1349 Meisseni Erzsbet (V. Fridrik nürnbergi várgróf † 1398 II. Albert osztrák herczeg † 1358 III. Czopfos Albert osztrák hg. † 1395 (Hohenzollenr Beatrix) III. Jámbor Lipót elesett 1386 Vas Ernő stiriai herczeg † 1424 (Masoviai Cimburgisz † 1429) IV. Világcsodája Albert osztrák hg. † 1404 (Hollandi vagy Bajor Johanna) III. Frigyes császár † 1493 (Portugál Eleonóra) Albert császár magyar és cseh király osztrák hg. † 1439 (Luxemburgi Erzsébet † 1442) I. Miksa császár † 1519 (Burgundi Mária † 1483) Szép Fülöp castiliai kir. † 1506 (Castiliai Johanna † 1555) Hohenzollern Beatrix (III. Czopfos Albert osztrák herczeg † 1359) II. Endre † 1235 Konstanczia (I. Ottokár cseh király) Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1224) Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai király † 1276) IV. Béla † 1270 I. Venczel cseh király Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói hg. † 1241) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1248) II. Ottokár cseh király Hesseni Henrik † 1308 Jolánta † 1278 (X. Alfonz castiliai kir. † 1284) III. Péter arragóniai király † 1285 Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia kir. † 1285) V. István † 1272 Konstanczia (Danilovics Leo halicsi fejed. † 1301) Anna (Rosztiszláv macsói hg.) Gertrud )I. Ziemovit maszóviai hg. † 1262) Hesseni Adelaid (Henneberg Bertold † 1340) IV. Sancho † 1295 Izabella † 1336 (Dienes portugal kir. † 1325) Valois Károly † 1325 Mária † 1313 (II. Károly nápolyi kir. † 1309) György † 1316 Macsói Kunigunda II. Boleszláv plockoi hg.Henneberg Erzsébet (Hohenzollern Jáőnos † 1357) IV. Ferdinánd † 1312 XI. Alfonz † 1350 IV. Alfonz † 1357 Anjou Margit † 1299 András † 1324 II. Venczel cseh király Erzsébet (János cseh király) Troiden maszóviai hg. (Halicsi Mária) V. Fridrik nürnbergi várgróf † 1398 II. Henrik † 1379 I. János † 1390 Kegyetlen Péter † 1367 I. János † 1433 Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gr. † 1337) VI. Fülöp franczia kir. † 1350 Jó János franczia kir. † 1364 Halicsi Mária (Masovai Troiden † 1341) III. Ziemovit masovai hg. IV. Károly császár Zsigmond császár, magyar és cseh király † 1437 III. Ziemovit maszóviai hg. IV. Ziemovit plockoi hg. Maszovai Cimburgis † 1429 (Vas Ernő stiriai hg. † 1424) III. Henrik † 1406 II. János † 1445 Eduárd † 1438 Hollandi Margit (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) Merész Fülöp burgundi hg. † 1404 Maszóviai Cimburgis † 1429 (Vas Ernő stiriai hg. † 1424) IV. Ziemovit plockoi hg. Erzsébet † 1442 (Albert császár, magyar és cseh király † 1439) Portugáliai Eleonora (III. Fridrik császár † 1493) I. Izabella † 1504 (II. Katholikus Ferdinánd arragóniai király † 1516) Albert hollandi gróf † 1404 Rettenthetetlen János burgundi hg. † 1419 Őrült Johanna castiliai királyné † 1555 (Szép Fülöp † 1506) Hollandi Johanna (IV. Albert osztrák hg. † 1404) Jó Fülöp burgundi hg. † 1467 Merész Károly burgundi hg. † 1477 Burgundi Mária † 1483 (I. Miksa császár † 1519)

A Welf- és Wittelsbach-ház összeköttetését az Árpádokkal s egyes ágaik viszonyát már föntebb közöltük.
A Wettin-házból Gazdag Ottó meisseni őrgróf († 1189.) vett nőül legelőbb Árpád-ivadékot, neje Askan Hendvig ugyanis I. Béla leányának, Zsófiának a kisunokája volt; Gazdag Ottó unokájának Henrik meisseni őrgrófnak a neje Babenberg Konstanczia pedig II. Géza Ilona nevü leányától származott. Fia Albert Hohenstauffeni Margitot, I. Béla emlitett leányának Zsófiának egyik ivadékát vette nőül. Ezeknek a fia volt I. vagy Harapott ajku Frigyes († 1324.), meisseni őrgróf, ezé pedig II. vagy Szigoru Fridrik († 1349), a ki már III. Béla vérével kelt egybe. A korábbi összeköttetéseket föntebb, a 24. lapon közöltük a Welf-ház táblázatán.
NAGY GÉZA.

A KAR A MAGYAR HERALDIKÁBAN. (Kilencz czimerrajzzal.)

A czimer és a heraldika fokozatos és egyenlő rendszer szerint fejlődött mindazon nemzeteknél, melyeknél a nyugati feudalizmus kora rendszeres államéletet talált. Korábban vagy később, mindeniknél megtaláljuk elébb a pajzs heraldikáját, melyből utóbb a heraldika fénykorában fokozatosan a teljes czimerek fejlődtek ki nemes egyszerüségükben, klasszikus czimerképeikkel. A lovagkor letüntével, midőn a czimerek az iparművészet szolgálatába állottak s csak rangjelvényekül adományoztattak, a heraldika is lassan hanyatlásnak indult.
A fejlődés, a fénykor, a hanyatlás közös volt ugyan minden népeknél, de ezen egyenlő fejlődési és hanyatlási korszakok daczára majd minden egyes nép reányomta nemzeti jellegét heraldikájára is, különösen annak későbbi korszakaiban.
Ezen nemzeti jelleg leginkább a czimerek szerkezetének fejlődésében s a kedvelt czimerképek és kedvelt szinek gyakori alkalmazásában nyilatkozott.
Ha a czimer szerkezetének fejlődését vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy az ezen fejlődésben részben a közjogi viszonyok, részben az izlés külömbözése alapján az egyes nemzeteknél az évszázadok folyama alatt egymástól eltérő eredményeket mutatott.
Németországban, hol minden hübérbirtok külön czimerrel birt, a birtokadományozások és rangemelések a többszörösen osztott, hasított, négyelt, pajzsfővel és pajzslábbal czifrázott, sisakok és sisakdiszek sorozatával ékesitett czimereket eredményeztek. Ezzel ellentétben a franczia heraldika megmaradt az egyszerüség mellett s az olasz heraldikával egyezőleg a sisakdiszeknek nem nagy fontosságot tulajdonitott. Az angol heraldika mellőzi a heraldikai sisakot, crestjét – a sisakdiszt, – egy szivar alaku tekercsre lebegően helyezi el s ma ezen heraldikai izléstelenség képezi az angol heraldika legkifejezőbb nemzeti jelleget.
A magyar czimerek szerkezetének fejlődésében semmi nemzeti jelleg sem nyilatkozik. Kevés megszakitással – a Jagellók korát kivéve – folytonosan a német heraldika befolyása alatt állott s ez volt szerencséje. Mert épen ezért, a magyar czimerek szerkezetében a helyes heraldikai alapelveket folyton feltaláljuk. Legtöbb esetben az egyezséges pajzsmezőt és az egy sisakot. Itt nem voltak czimeres hübérbirtokok, melyek az egységes pajzsmezőt feltagolják és sisak mellé sisakot helyezzenek. Itt csak a rangemelések bővitették és tarkitották az egyszerü szerkezetü de nem mindig egyszerü képekkel ellátott czimerpajzsokat.
A czimer nemzeti jellegének második nyilvánulása a kedvelt czimerképek és kedvelt szinek gyakori alkalmazása.
Gyakoriak a rózsa, – a régi germánok kedvencz virága – s a sas, a német heraldikában, a liliom és az oroszlán, a latin népek czimerpajzsán, a lengyeleknél a patkók, keresztek, holdsarlók, a tengeri hajózást üző népek czimerében a vitorlás bárkák és hajók külömbféle nemei.
Ez már a magyar heraldikára is szembeötlőn rásütötte nemzeti bélyegét.
A magyar heraldika kedvencz szine a kék pajzs s ennek alkalmazása oly gyakori, hogy vannak olyanok, kik a kék pajzsszint – bár nagyon tévesen – a magyar czimerek kizárólagos kellékének tartják.
A harczban élő nemzet kedvencz czimeralakjai is mind több tért hóditanak. Az oroszlán, a vágtató lovas s a legjellemzőbb, legkizárólagosabb: a kar, mely jelen megbeszélésem tárgyát képezi.
A naturalisztikus irány a heraldikában, hazánkban nagyon korán beköszöntött. Még az élő heraldika korában, midőn a czimer egyes részleteit: a pajzsot a czimerképpel, a sisakot oromdiszével együtt, harczjátékokban és hadban a valóságban is használták.
A naturalisztikus irány legelsőbben a czimerállatoknak természetes szinével való ábrázolásában nyilatkozott, de nem igen csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a kar, – mely később symbolikus jelentőségével veres fonalként huzódik végig a magyar heraldikán – a naturalisztikus irány képviselőjeül is elsőként lépett fel.
Az ősrégi, egyszerüségükben szép czimerképek: a rózsa, a liliom, a csillag, szigoruan stilizált alakban ékesítették a czimerpajzsot, s a mely család külföldön, a heraldika fejlődésének első századaiban ilyen alakban viselte czimerképét, ilyen alakban viseli azt ma is. Nálunk ez másként történt. Őseink nem nagy barátjai voltak a heraldikában az egyszerüségben. Szerették a sok szinüt, a csillogót czimerpjazsaikban. Nem ritkán történt, hogy szakitottak ősi származásuk hagyományaival s elvetve egyszerü ősi czimerüket, azt tetszetősebbel cserélték fel s hol az egyszerü czimeralak: a rózsa, liliom stb. lebegően szállt rájuk örökségképen, természetesebbnek tartották, hogy ezeket valami tartsa s előállott a kar, mint a naturalisztikus irány első képviselője, mely markába vette az elébb lebegő czimeralakot. Ez irány tovább fejlődése s mintegy természetes következménye lett aztán, hogy e szépen stilizált rózsák és liliomok elvesztették szigoru heraldikai formájukat, száras, leveles növényekké lettek s igy illesztettek a pánczélos kar markába.
Erre bőven vannak példáink.
Legkiválóbb példa azonban szepesi Jakab országbiró czimere. Szepesi Jakab az 1375., 1376. és 1377. években pajzsában három pávatollat viselt, fölül középen, öt vagy hat águ csillagtól kisérve,_{1 Báró Mariássy cs. ltára a Magyar Nemz. Múzeumban.}* de már 1378. évi pecsétjén,_{2 Orsz. lt. pecsétek mutatója IV. tb. 15.}* a pávatollakat egy balfelé irányult könyökben erősen hajlott pánczélos kar tartja s a csillag elmaradt, kiszorult.

Ez esetnél tehát az 1378. évvel pontosan meghatározhatjuk az időt is, melyben e czimer naturalisztikus átalakulása történt.

Hasonlót észlelhetünk az Alsáni család 1408. évből származó czimeres pecsétjénél, mely koczkázott pajzsfő alatt, felhőkből kinyuló kart mutat, markában három száras rózsát tartva._{3 Orsz. lt. pecsétlajstrom VII. tb. 32.}* E czimer eredetileg három (2–1) rózsa lehetett. Ilyen az Egervári Mihály, vasmegyei alispán czimeres pecsétje, melyben meztelen kar, égerfa galyat tart._{4 Orsz. lt.}* Ezen pecsét az 1365. évből származik s igy Szepesi Jakab fentebb ismertetett naturalizált czimerét 13 évvel előzte meg. A Jekelfalusy czimer eredetileg egy fenyőfa volt, később ezen fenyőfát tövestől kitépve egy pánczélos kar tartja s ez a családnak mai czimere is, melynél a pajzs alak sisakdiszül ismétlődik. Ezen elbirálás alá esnek még, a Nadányi család legrégibb czimere, mely kar markában halat tart, a Rumy czimer, mely elébb serleg volt, utóbb pánczélos kar, mely serleget tart, a Szénás család (1453. és 1465. évből származott) czimere, melyben pánczélos kar három szálas liliomot, s az Otrokocsi és Kalondai czimer, melyekben szintén pánczélos kar markában stilizált liliomot tart.

Elég legyen ennyi példa, a karnak mint a naturalisztikus irány első képviselőjének feltüntetésére a pajzsban. Ehhez csak egy lépés kellett, hogy a kar a magyar heraldikában egy még jellemzőbb, még kizárólagosabb szerepében, vagyis mint segédsisakdisz tünjék fel.

A heraldika segédsisakdiszekül a következőket ismeri: szarvak, nyitott és zárt szárnyak, kalapok, férfi, női és állati törzsek, tollforgók, párnák. A kizárólagosan magyar nemzeti heraldika ezekhez még a kart is sorozta.

A kar segédsisakdiszül alkalmazásának tudtunkkal első példája azon czimer, melyet Zsigmond király Pozsonyban 1430-ban udvari borbélyának zágrábi Daby Mihálynak adományozott, a melynél a pajzs három stilizált fogának egyikét sisakdiszül egy czölöpösen állított kar tartja markában.
Ezen első példát egész sorozat követi czimereink között.
Ilyenek: Bohl, czimer: gránátalma, sisakdisz: kar; markában gránát alma; Hazádi, czimer: hét rózsa, sisakdisz: kar, három rózsát tart; Helt, czimer: égő sziv, sisakdisz: kar, égő szivet tart; Kiss (XXIX.), czimer: koszoru, sisakdisz: kar, koszorut tart, Köncs czimer: zászló, sisakdisz: kar, a zászlót tartja; László IV.), czimer: rózsa, sisakdisz; kar, a rózsát tartja; Markos, czimer: három csillag, sisakdisz: kar, mely egy csillagot tart; Pettendi, czimer: zászló, sisakdisz: kar, zászlót tart; Szemere (II.), czimer: 3 buzakalász, sisakdisz: kar, három buzakalászt tart, Várady, czimer: napraforgó, sisakdisz: kar, napraforgót tart. stb.
Azon gyakran előforduló sisakdisz: a kar, mely markában kardot tart, reá tüzött törökfejjel, egy észleletre vezetett, mely kizárólag a magyar heraldika sajátsága, ennek is csak erős hanyatlási korszakában, az armálisok áradatának idejében, leginkább a XVII-ik században.

Ekkor veszszük észre némely czimereknél, hogy a sisakdisz a pajzsalakkal nem úgy függ össze, mint annak ismétlése, hanem mint folytatása. A pajzsalak előzmény, a sisakdisz következmény.
A halasi Beődy, csiffi Háti és maklári családok czimerpajzsában egy párducz küzd egy pénczélos lovaggal. A sisakdiszen növekvő párducz mutatja győzelmi jelvényeit, a legyőzött lovag zászlóját és pajzsát. A Bunik család czimerében karddal és szekerczével fegyverzett magyar harczos áll egy vár előtt, melynek tornyán a félhold a török uralmát jelképezi. A sisakdisz növekvő harczosának szekerczéjére már törökfő van tüzve s a félholdat győzelme jeléül balkezében tartja. Az Egeressy czimer pajzsában a vadász ijját kifesziti, a sisakdisz növekvő szarvasának nyaka már nyillal van átlőve. Az Éva czimer pajzsában a férfiu ellenét földre teriti, kardját torkára illeszti, a sisakdiszen a növekvő férfiu már kardjára tüzve tartja ellenfele fejét. Az eörményesi Fiáth czimerben a férfiu a medve fejét elvágja, a sisakdiszen kardja hegyére tüzve tartja. A Hatvani család hasitott czimerpajzsában, elől kékben egy kardos vitéz, hátul veresben, természetes szinü medve áll, a sisakdisznél a férfiu – növekvőn – kardja hegyén a levágott medve fejét tartja. A Kiss (XL.) czimerben egy oroszlán és egy férfi harczol egymással, a sisakdiszen a növekvő férfi kardját borostyán övezi, mert ő volt a győztes. A Rajcsányi czimer pajzsában egy férfiu egy medvéhez vág kardjával, mely már előzőleg egy férfiut földre teritett a sisakdiszen növekvő férfi jobbjában görbe kardot tart, melyre a medve feje van feltüzve. Végül a pelejtei Beyczy családnak, eddig kiadatlan 1584-ben bővitett czimere, mely hasitott pajzsban, elől az 1520-ban II. Lajos királytól adományozott régibb czimer, kékben, nyillal átlőtt keselyü (Vultur) szárny, felől jobbról csillagtól, balról félholdtól kisérve, hátul a bővités: aranyban alól, felül, kék liliomtól kisért ezüst harántpólya, melyben lepő veres grif – az oklevél szavai szerént – «az előtte álló arany koronát elérni törekszik». A sisakdiszen e koronát már el is érte, a mennyiben e sisakdisz: növekvő veres grif, mely első karmaiban arany koronát tart.
***
A kar, miként láttuk, fontos tényező volt a magyar heraldikában úgy a pajzsban, mint a sisakon. A kar markába helyezte a bortermelő szőllőtőkéjét, a literatus tollát, a pap bibliáját, a gazdálkodó a három buzakalászt, az orvos botját a reá csavarodott kigyóval. Itt már a kar a czimerszimbolika szolgálatában áll s tényleg a karnak mint szimbolumnak jutott a magyar heraldikában legnagyobb szerep, a midőn markában karddal vagy buzogánynyal, a fegyverforgató, harczban bátor, vitézi érdemeket szerzett férfiut jelképezte.
E szimbolikus képpel ékes czimereket már uralkodók elég korán adományozták.
Zsigmond király 1431-ben a Jersai és szenthalasi Szele családnak olyan czimert adományozott, melynél a pajzsalak: koronán könyöklő kar, markában rövid buzogányt tart. Györögi János czimere, ugyanezen évből, koronából kinyuló kar, markában görbe karddal. V-ik László király 1453-ban Fodor Ferencznek és Király Lászlónak olyan czimert adományozott, melynek kék pajzsában dárdával átütött pánczélos kar egyenes pallost tart.
Ehhez járulnak az olasz renaissance kedvencz lebegő korszakából a Füzy czimer, felhőkből függő kar, mely kardjával lebegő főbe vág, az attaki Bosnyák czimer (1526.), melyben szintén felhőkből függő kar kardjával lebegő törökfej nyakát metszi el s a szintén olasz renaissance Záray czimer az előbbivel teljesen egyező ábrázolással, melyet János király Záray Lázárnak 1533-ban adományozott.
A kardot tartó kart ábrázoló czimerképnek szimbolikus elterjedésére nézve nagyben befolytak a vándor pecsétvésők. Ezek, igaz, nagy kényelmére voltak a harczok fáradalmait nemesi udvarházaikban pihenő köznemességnek, a midőn őket otthonukban felkeresték s ellátták pecsétnyomókkal, melyekkel leveleiket pecsételték és aláirásaikat hitelesitették. De annál nagyobb kárára váltak a későbbi heraldikai kutatásoknak. Mert ezen vándor pecsétmetszők mesterségük legalsóbb fokán állottak, nem voltak arra képesek, hogy a nemes urak gyakran komplikált czimereiket kivéssék, saját ügyességükhöz mért egyszerü szimbolumokat véstek a pecsét mezejére, melyet aztán a megrendelő nevének reá vésett kezdőbetüi hitelesitettek.
Ezen szimbolumokban gyér volt a választék. A virágcserépből növő három rózsa, a szivből növő három rózsa, a nyillal kétoldalt átlőtt égő vagy nem égő sziv, a kar, markában három rózsával, karddal, vagy buzogánynyal.
A harczedzett, életük nagyrészét a csaták zajában eltöltött férfiak a virágcserépből kinyiló három rózsát, nagyon is szelid szimbolumnak tartották s inkább választották a kart karddal, mely őket tábori életükre s a harczokban véghez vitt vitézi tetteikre emlékeztette. Az igy választott szimbolumot néha még unokáik is használták s e mellett gyakran feledésbe ment a tulajdonképeni családi czimer ismerete is.
Ez az oka annak, hogy ha olykor egy-egy régibb, nevesebb családunk eddig ismeretlen czimerét véljük az aláirás mellett felfedezni, a pecséten a czimer helyett e sablonok egyikét vagy másikát ismerjük fel.

Azon tudat, hogy a kar, markában karddal vagy más fegyverrel, a fegyvert forgató nemességnek őt megillető szimboluma mindinkább általánossá lett s ennek eredményeül tekinthetők az olyan családok czimerei, melyeknek pajzsába e szimbolumok egyáltalán belé nem illettek. Ilyenekül megemlitjük a Dessewffy czimert, melyben buzogányos pánczélos karon sas áll; a melléthei Barna czimert, hol lépő bika felett lebeg a kar, markában görbe karddal; a zétényi Némethy czimert, hol pánczélos karon, mely markában egyenes pallost tart, koronás oroszlán áll, s a Tárkányi családét, mely az előbbihez mindenben hasonló.

A későbbi századok folyamán mindinkább gyakori lett ezen szimbolikus czimeralak kérése és armálisokban való adományozása. Különösen tapasztalhatjuk ezt az erdélyi armalista nemességnél, hol százakra és százakra megy a nemzeti fejedelmektől adományozott olyan czimerek száma, melyben a kar képezi a főczimeralakot. E szokás dicső szabadsághősünk II. Rákóczy Ferencz fejedelem czimeradományozásaival érte el tetőpontját, ki ugyan nagyon ritkán élt e fejedelmi jogával, de az ő czimeradományai kizárólagosan, mind a kart karddal ábrázolják pajzsaikban.
Ezzel befejeztem észrevételeimet.
Végig kisértük a kart a magyar heraldikában összes fejlődéseiben. Láttuk elsőben, mint a naturalisztikus irány első eszközét, később mint kizárólag magyar segédsisakdiszt s végül mint a czimerszimbolika legjellemzőbb magyar kifejezőjét. Ha gyakori volta némi egyhanguságot idéz is elő czimerkönyveinkben, mind ennek daczára teljes figyelmünket s méltánylásunkat érdemli meg, mert a kar az a czimerkép a magyar heraldikában, mely arra a legkifejezőbben reá nyomta a nemzeti jelleget.
CSOMA JÓZSEF.

A BUZÁD-HAHÓT NEMZETSÉG. (Első közlemény.)

Kézai Simon krónikás történelmi munkájának a jövevény nemzetségekről szóló megbecsülhetetlen függelékében azt mondja, hogy a Buzád_{1 Ennek a középkori fonetika szerint «Boszád»-nak kellene hangzania. Dr. Pauler Gyula a német Bussold névvel veszi azonosnak.}* nemzetség Meissenből jött és hogy a wartburgi kerületből származó nemesek sarja. Két századdal később (1488-ban) Turóczi János történetiró már bővíti ez adatokat, azt állitván, hogy IV. István király, az ellene fellázadt Csák nemzetség legyőzetése végett, a thüringiai, az Orlamundi grófok családjából származó Hadoldot hivta volna Magyarországba, kinek (1163-ban) sikerült volna a Németországból magával vitt fegyveresek segitségével a lázadókat szétverni. E Hadoldnak két fia lett volna: Hadold és Arnold. Nevét nem tudván kiejteni (?), azt a paralogia utján Hahold-ra változtatták át. Fiaitól származik Buzád bán.
Hogy a két előadás közül melyik a helyes és vajjon e krónika adata Hadold fiairól valóságon alapszik-e, erre határozott válaszunk nincsen; jelen sorokban mi csak a Buzád-Hahót nemzetség okirati történetét akarjuk rajzolni.

***

1192-ben a zalamegyebeli_{2 Jellemző, hogy a német jövevény nemzetség a német határon lévő megyében letelepedett.}* Hahót nevű «jámbor lovag» Iván comes fia, Páris ellen birtokpert indit. Hahót t. i. Páristól a Zalamegyében fekvő Alsó-Lendva és Venécze nevű helységet 80 márka árán megvette, de a megvett jószágok háboritatlan birtokába nem léphetett, mert Pál, János és Vid, zalai jobbágyok egynéhány lendvai erdőrészre birtokigényt emeltek. Hahót erre Párist Maty nádor elé idézte, hol Páris előadta, hogy Lendvát Hahótnak csak zálog czimén adta el. Miután Hahót azzal védekezett, hogy István zalamegyei főispán előtt_{1 Előfordul e minőségben 1188-ban. Fejér, Cod. Dipl. VII/I. k. 177. l.}* Lendvát Páristól vásárolta és a tanuként idézett István ezt helybenhagyta, megnyerte Hahót a pörét.
Venéczére pedig Albős, Salomo és Egyed zalai nemesek támasztottak igényt, a mennyiben állították, hogy e birtokra már Tamás comes (ez ugylátszik Matynak hivatali elődje a nádorságban 1185–1186.) itélete alapján van joguk s hogy őket János pristald abba már be is vezette; miután azonban a tanuként megidézett János ez állitásuk valódiságát kereken tagadta, ennélfogva Maty nádor Venéczét is Hahótnak itélte oda. A pör Veszprémben zajlódott le._{2 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 277. l.}*
Ez a Hahót-fiakról szóló első okirati adat. Vajjon e Hahót az 1163-ban bevándorolt Hahóttal azonos, vagy csak annak fia-e? meg nem határozhatjuk; e kérdéssel nem is foglalkozunk behatóan, ő ránk nézve e nemzetség okiratilag hiteles tagjainak sorrendjében az első.
1209-ben, I. Buzád Győrmegyének a főispánja._{3 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 89. l.}* Sajnos, hogy atyjának nevét nem ismerjük és igy I. Hahóttal való rokonsági fokát meg nem állapithatjuk.
Csak tizenhárom évvel később, 1222 október 31-én akadunk ujra Hahót-fiakra. I. Hahót fiai Mihály és a fiatal Ákos és Miklós a veszprémi káptalan előtt osztozkodnak. Mihály megkapja Szemenyét, kiskoru fivérei Farkasfalvát, Falkosit, Pölöskét, Szilvágyot és Pákát._{1 Wenzel, Árpádkori uj okmtár, XI. k. 170. l.}* Ebből kitűnik, hogy I. Hahót külön ágat alapitott.
Kronologiai sorrendben bizonyos Buzád a legközelebb nemzetségi tag, kire 1222-ben akadunk. Miután alig képzelhető, hogy 1209-től 1222-ig nem viselt volna hivatalt, azt hiszem, helyes uton járunk, ha Buzád győri főispán fiának vesszük. E II. Buzád 1222-től 1224 márczius 21-ig Pozsonymegye főispánja._{2 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 395., 430. ll., VII/I. k. 211., 214. ll.; Hazai okmtár, V. k. 10. l.; Wenzel, id. m. I. k. 197. l., VI. k. 420.}* Ez éppen arra az időre esik, midőn II. András király és fia, Béla között nyilt ellenségeskedésre került a dolog, melynek folyamában Béla a vele rokon VI. Lipót osztrák herczeghez menekült. Buzád főispán, Bélának hive, követte őt Ausztriába s az ő (Buzádnak) érdekében intézett III. Honorius pápa levelet András királyhoz, melyben kéri, hogy Buzád eljárását enyhén birálja meg. Bélának visszajövetele és Andrással történt kibékülése után Buzádra 1225-ben mint vasi főispánra akadunk;_{3 Wenzel, XI. k. 184. l.}* 1231–1232-ben «bán», de bánságát meg nem határozhatjuk,_{4 Wenzel, XI. k. 223., 250. ll.}* 1232-ben soproni főispán,_{5 Wenzel, I. k. 293. l.}* többé nem találjuk őt az országnagyok sorában – 1233 február 14-én «volt bán»-nak nevezi magát és akkor a domonkosrendiek legujabb tagjaként a rend pesti kolostorában időzik. Legöregebb fiának, Buzádnak átadja akkor a zalamegyei Szabar helységet, de a mellett az örökölt birtokainak Buzád és más fiai között már azelőtt megejtett felosztását épségben tartja._{6 Fejér, Cod. Dipl. III/II. k. 334. l.}* Ez az utolsó róla szóló hir. A hagyomány azt beszéli, hogy 1241-ben Pesten a tatárok megölték. Buzád bán tehát nemzetsége egy másik ágának alapitója.
1226-ban e nemzetség más tagjával, Hahóttal ismerkedünk meg, ki királyi adományozás utján szerzett zalamegyei bagotai birtokát vétel utján nagyobbitja._{7 Wenzel, IV. k. 433., v. ö. VII. k. 86. l. (1239.)}*
Mielőtt a leszármazást tovább vezetnők, a következőket kell, hogy emlitsük: 1221-ben megengedi András király Sol comesnek,_{1 Ez ugy látszik az 1205-ben szereplő krakói főispán. (Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 22. l.)}* hogy birtokait, fiörököse nem lévén, kedve szerint szétoszthassa. Sol ennek alapján birtokait leányaira: Éva, Veniver, Helbrung és Ágnesre ruházza át. Éva megkapja a zalamegyei Almád és Iváncz helységeket; már van férje, de még nincs fia._{2 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 325. l.}* Hat évvel később (1227-ben) e Sol comes rokonának, István zágrábi püspöknek jelenlétében végrendelkezik. Nején kivül leányai: Éva, Buzád comes fia Buzádnak a neje, Veniver, Helbrung és Ágnes az örökösök. Éva Almádon és Ivánczon kivül még a zalamegyei Kovácsit is kapja. Sol unokája, Tamás megkapja a veszprémmegyei Berzsenyt._{3 Fejér, Cod. Dipl. III/II. k. 105., 106. ll.}*
Sol vejében Buzádban, 1221 és 1227-ben tehát Buzád bán fiára, Buzádra ráismerünk; Buzád bán unokája Tamás pedig 1221 és 1227 között született.
1230-ban felbukkan a nemzetség uj tagja: Arnold fia Ponit, ki ez évben azon somogymegyei telket megveszi, melyen Zalamegye szélén a Szent-Háromságról nevezett bazilika állt._{4 Hazai okmtár, VII. k. 17. l.}*
1232-ben felmerül a zalamegyei birtokosok sorában Buzád bán fivére Mihály,_{5 Fejér, Cod. Dipl. III/II. k. 317. l.}* – mig a már 1226 óta ismert Hahót 1232-ben zalai birtokát vétel utján szaporitja.
1233-ban érdekes válási per folyik:
Buzád bán fivére, az előttünk ismert Mihály, már néhány év óta élt a Héder nb. (güssingi) Mihály özvegyével házas életet, midőn 1233-ban eszébe jutott, hogy neje tulajdon atyjának a kersztleánya s hogy ennek következtében sem isteni, sem polgári jog szerint nem volt neki megengedve vele házasságra lépni. Miután Mihály rokonai: Hahót, Arnold, Ponit és Trisztán e kifogást esküvel megerősítették, felbontották a házasságot, mire Mihály az elvált asszonyt és annak első házasságából származó fiait 140 márkával kártalanitotta._{6 Fejér, Cod. Dipl. III/II. k. 330. l.}*
1234-ben a nemzetségnek összes akkor életben levő felnőtt tagjaival találkozunk.
A veszrpémi egyházmegyéhez tartozó Szent-Margitról czimzett hahóti benczés apátság alapitása ügyében t. i. a Hahót nemzetség következő tagjai jelennek meg András király előtt:
a) Hahót comes fiai: Hahót comes, Mihály comes, Ákos, Miklós és Dénes.
b) Buzád bán fiai: Buzád mester, Csák mester, Lankrét és Trisztán.
c) Arnold comes fiai: Arnold comes, Keled és Ponit.
Az illető okiratból kitünik, hogy:
1. Buzád fia Arnold, Keled és Ponit atyja ez apátságot alapitotta és neki Kőhalom, Szántó (Tolnamegyében, az edelényi telkeken), Szent-Mihály (Pölöske mellett Zalamegyében) és Sokoród nevű birtokokat adományozta.
2. Hogy az alapitónak fiai a kőhalmi részt fennebbi Miklós és Dénesnek hahóti birtokáért elcserélték.
3. Hogy Arnold az apátságnak Barnak és Henye, – Ponit a Pölöske folyó mögött fekvő szigetet, Keled pedig a berzenczei földeket adományozta.
4. Hogy Hahót és Buzád fiai az apátságnak szent-mihályi, rajki és szilvágyi, Buzád maga pedig egynéhány ungi földeket adományoztak.
5. Hogy Arnold fiai, mert atyjuk alapitotta kolostora, annak tulajdonképeni kegyurai maradnak és a nemzetség többi tagjai ott csak örökös temetkezési helyet kapjanak._{1 Zalai okmtár, I. k. 7. l.}*
Miután már most 1234-ben a nemzetség három külön álló ágára ráakadtunk, ennek következtében a nemzetség további történetét az egyes ágak szerint fogjuk rajzolni.

A) HAHÓT ÁGA.

1. II. Hahót vonala.

a) II. Hahót.
Az 1192-ben felbukkant I. Hahótnak a fia. Felmerül 1226-ban; 1235-ben a zalamegyei Tolmács és Lonko (Lak?) birtokosa;_{2 Wenzel, VII. k. 7. l.}* 1236-ban lendvai birtokát szaporitja;_{3 Wenzel, VII. k. 17. l.}* 1238-ban Veszprém nevű birtokot vásárol._{1 Wenzel, VII. k. 59. l.}* 1237-től 1239 október haváig Vasmegye főispánja._{2 Fejér, Cod. Dipl. IV. k. 1., 140., 157. ll., Hazai okmtár, IV. k. 20. l., VIII. k. 33. l., Wenzel, II. k. 91., 185., 262. l., VII. k. 49., 63. l.}*
1239-ben megveszi a zalamegyei Gosztolyát,_{3 Wenzel, VII. k. 91. l.}* elajándékozza azonban egyik birtokát bizonyos Lászlónak, kit IV. Béla király hozzá, mint vasi főispánhoz menesztett, hogy az István trónörökös születéséről szóló hirt neki meghozza,_{4 Fejér, Cod. dipl. IV/I. k. 157. l.}* a mi mindenesetre arra vall, hogy Bélának kedvelt embere volt. 1255 április 4-én rojcsai főispán; 1256-ban bagotai birtokát nagyobbitja._{5 Wenzel, VII. k. 333. l.}* Az ötvenes évek végén IV. Béla és István trónörökös közt kitört viszályok alaklmával Istvánhoz szegődött, minek következtében Béla király a még atyja, Hahót által szerzett valkómegyei Radicz, Kuni és Valkó nevű birtokát elvette tőle; 1259-ben azonban visszakapta Istvántól,_{6 Wenzel, VII. k. 506. l.}* miután Bélával kibékült, mire aztán utóbbitól még a zalamegyei Letenyét is kapta._{7 Wenzel, VII. k. 520. l.}* 1265-ben csere utján a zalamegyei Csörneczet kapta,_{8 Wenzel, VIII. k. 130. l.}* 1266-ban véglegesen megerősitették őt a már atyja által szerzett Horváti, Szt.-Márton és Uzsa nevű zalamegyei birtokokban._{9 Wenzel, VIII. k. 160. l.}*
Hogy birtokainak e rohamos gyarapitása nem mindig történt erőszak nélkül, arról a Vasmegyében birtokos Gyura (Jure) nemzetséggel sok évig vitt pöre tanuskodik. Már I. Hahótnak sok baja volt e nemzetséggel; fia II. Hahót annyira ment, hogy a Gyura nemzetség két tisztjét, kik királyi kiküldöttek minőségében utaztak, megölette. Ehez járult még, hogy Gyura nb. Ryhen fiait Péter és Pált, kiknek Csörnecz fejében hét falut adott cserébe, agyonütéssel fenyegette és a hét falu átadását mitsemmondó ürügyek alatt megtagadta. 1265 november 30-án Buzád nb. Csák zalamegyei főispán közvetitésére egyezkedtek ugyan a felek, de mivel Hahót az egyezségnek meg nem felelt, 1267 november 16-án_{10 Fejér, Cod. Dipl. IV/III. k. 403. l.}* Csák ismételt közvetitésére IV. Béla előtt véglegesen aként egyezkedtek, hogy mindkét fél megtartja birtokait és Hahold arra itéltetett, hogy 1268 január kezdetén száz nemessel együttesen egy, vagy ötven nemes kisérővel együttesen két napig Szombathelyen börtönben üljön. Azonkivül még a Buzád-Hahót nemzetség következő tagjainak esküvel kellett kezeskedniök, hogy Hahót a két fél között kötött békét többé háborgatni nem fogja:
1. Hahót neje és fiai Máté és István.
2. Csák bán, Zalamegye főispánja és fia Dénes.
3. Csák mester, Orbászmegye főispánja.
4. Lankrét comes és fia.
5. Trisztán fia Mihály.
6. Buzád fia Atyasz.
Ezeken kivül meg lett engedve a Gyura nembelieknek, hogy ez esküt még más Hahold nembeliektől is kivánhassák._{1 1378-ban játszódott le ez egyezség utolsó felvonása. Hahót dédunokái egyezséget kötnek Pál fia Péter fiai, Szentbenedeki Bertalan és Pál és azoknak rokonaival Gyura nb. Szentbenedeki Lytold fia Henczel fiaival György, Miklós és Péterrel. Utóbbiak megkapják az előbbiektől a zalamegyei Ramocsa és Páli nevű helységeket. (Hazai okmtár, V. k. 158. l.)}*
1272-ben legelőször a «Lendvai» nevet használja és akkor emliti nejét és két fiát Mátétés Istvánt;_{2 Wenzel, IX. k. 9. l.}* 1273-ban Gyura elitélt gonosztevő fiainak zalamegyei birtokait vásárolja._{3 Wenzel, IX. k. 39. l.}*
1278 márczius 17-ikén róla már mint néhairól tesznek emlitést._{4 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 430. l.}* Nejének nevét nem ismerjük, Mátén és Istvánon kivül egyéb utódairól nincs tudomásunk.

b) István.
II. Hahold fiáról Mátéról semmit sem tudunk.
István, kit 1267-ben legelőször emlitenek, Fejér Cod. dipl. V/II. k. 430. és 479. l. szerint 1278 márczius 17-én egész Szlavoniának bánja és megkapja IV. Lászlótól a neki tett számos szolgálata elismeréseül Lendva és Németi várakat és a Csörneczszeg nevü helységet. Fejérnek ez adata azonban téves. Egészen eltekintve attól, hogy egyetlen egy más okirat Istvánnak báni méltóságát nem ismeri, teljesen hihetetlen, hogy valaki, a ki már a hatalmas szlavóniai báni méltósággal fel volt ruházva, tizennégy évvel később a királyi tálnokok jegyzőjének szerény tisztségét viselje. Németinek adományozása, illetőleg az egész okmány István fiára Miklós bánra vonatkozik.
Ő is szaporitja gazdagságát; igy megszerzi rokonától Arnoldtól 1291 deczember 13-án a zalamegyei Naratincs és Istvánkatelke nevű helységeket,_{1 Wenzel, X. k. 59. l.}* 1293-ban az ugyanazon megyében fekvő Porgolczot._{2 Wenzel, X. k. 133. l.}*
IV. László halála után III. András pártját fogván, 1291-ben részt vett az osztrák Albert elleni hadjáratban; itt bizonyos Péter, Gosztolyai Fancs egyik fia életét menté, a mit saját életével megfizette; azért adományozta 1292 július 14-én – akkor a királyi tálnokok jegyzője – Fancsnak és fiainak a Gosztolya mellett fekvő dédesfalvai birtokát._{3 Fejér, Cod. Dipl. VI/I. k. 146. l.}* 1298 október 31-én Borsodmegye főispánja, mely minőségben nevezett napon III. Andrástól sok évi érdemei elismeréseül a Vasmegyében fekvő Belmurát kapja._{4 Wenzel, X. k. 250. l.}* 1298 június 8-án megveszi a Dráva és Mura közt fekvő Mura, Rednek, Beneszeg és Béla nevű birtokokat;_{5 Wenzel, X. k. 326. l.}* 1299 május 8-án rokonának Atyasznak cserébe adja Szent-Márton, Kondakor, Bagota és Szélessziget nevű helységeit, melyekért Oltárcz (a hozzátartozó két Palkonya, Biki, Sókfalva, Harangülése, Kalászhölgyvölgy, Szent-György, Ivánülése és két Kútfej falvakkal), Horváti, Szamár, Molnári és Szemenye egy részét kapja._{6 Wenzel, X. k. 361. l.}* Utoljára emlitik 1328-ban_{7 Turul, 1896. évf. 149. l., mely 1328-iki pecsétjét megismerteti.}* a nélkül azonban, hogy abból halálára következtethetnénk. Elhalálozásának évét nem ismerjük.
Neje Pécz nb. György fia Dénes volt nádor leánya; unokája megkapja utána 1361-ben a zalamegyei Csörnecz és Csörneföld birtokokból járó leánynegyedét._{8 Zalai okmtár, I. k. 628. l.}*
Nem sokkal halála előtt Károly királytól elpártolt, mert Károly 1335 július 27-ikén_{9 Zalai okmtár, I. k. 307. l.}* István fiát Miklóst az atyjától elkövetett károk és erőszakoskodások következményei alól felmenti.
Gyermekei közül az egyetlen Miklóst ismerjük.

c) Miklós bán.
Felmerül 1323-ban. Miután – a mint értesülünk – Lendvai István összes családi okiratai Güssingi János által elvesztek, Miklós 1323-ban Károly királytól összes birtokainak ujabb megerősitését kérte, a mit meg is kapott.
E birtokok a következők: Dobornok, Szent-Miklós, Tótfalu, Damazsa (a Dráva s Mura között), Szent-Mihály, Körmend (a Kerkán), Szent-István, Szent-Margit, Szent-Mihály, Sók, Szent-György, Paka szeg, Negbte (?) Tunhely (talán Turul?), Iváncz, Barkócz, Petrócz, Lippa, Balázsfalva, Kelénk, Cseszneg, Babucza, Bark, Páka, Lambruth, Aranyad, Acsa, Bunnya, Bagota, Pisfölek, Völgyifölde, Becsfalva és Gumilicza._{1 Fejér, Cod. Dipl. VIII/II. k. 457. l.}*
Miklós akkor még fiatal ember, udvari apród, a ki Károly király személye körül már is érdemeket szerzett magának; azért megkapja 1324 deczember 26-ikán királyi adományozás utján a zalamegyei Csömödér, Hernyék és Várföld nevű birtokokat._{2 Zalai okmtár, I. k. 178. l.}* De szaporitja ő másként is birtokait. 1325-ben megkapja Tolmácsért a zalamegyei Pulát._{3 Hazai okmánytár, III. k. 78. l.}* 1330 április 3-ikán megkapja a Salamonváriaktól a lendvai váron és más birtokain általuk elkövetett garázdálkodásuk kárpótlásául Blazsolcz, Rakatya, Iváncz és Sárd birtokokat._{4 Fejér, Cod. dipl. VIII/III. k. 456. l.}* 1334 augusztus 26-ikán megerősiti őt a király Csesztreg, Szent-Erzsébet és Hétkutas zalamegyei jószágok birtokában,_{5 Zalai okmtár, I. k. 276. l.}* 1335 május 13-án fiai István, Ferencz és Miklós beleegyezésével Szombatföld birtokát Csesztreg fejében felcseréli,_{6 Zalai okmtár, I. k. 293. l.}* 1336 szeptember 18-ikán pedig odaadják a Láb nevű birtokuk melletti Szent-Györgyért Elő-Bázót;_{7 U. ott, I. k. 318. l.}* 1342 május 13-ikán megveszi Miklós Csödeföldet,_{8 U. ott. 392. l.}* ugyanazon év május 16-ikán Kebelmellék, Baraczaháza és Ladaföldet;_{1 U. ott, 394. l.}* 1343 márczius 26-ikán adományozza Lajos király neki és fentnevezett három fiának Németi várát a hozzátartozó Kápolna, Szilvágy, Németi, Máhomfa, Szent-Lőrincz és Mumor helységekkel._{2 U. ott, 409. l.}* 1349 szeptember 8-ikán megveszi a zalamegyei Ledegért_{3 U. ott, 487. l.}* (Ujfalu nevű birtoka mellett); 1349 szeptember 23-ikán megszerzi Jákusföldet;_{4 U. ott, 489., 490. ll.}* 1351 augusztus 30-ikán Iváhont,_{5 U. ott, 511. l.}* ugyanazon évi deczember 5-ikén a horvátországi Magyarszenteföldet_{6 Anjoukori okmtár, V. k. 529. l.}* és ugyanazon év deczember 15-ikén megkapja királyi adományozás utján Kutas-Szentpétert és Márkföldét._{7 Zalai okmtár, I. k. 513. l.}*
1359-ben már nem él. Akkor négy fiát emlitik: Istvánt, Jánost, Miklóst és Lászlót._{8 Fejér, Cod. Dipl. IX/III. k. 120. l.}* Leánya 1371-ben a Héder nb. Rohonczi Henrik neje._{9 Zalai okmtár, II. k. 42–50. ll.}*
1324 deczember 26-ika óta Miklósunk Zalamegye főispánja; a mellett 1334 augusztus 28-ikán még királynéi lovászmester; 1342 május 13-ikán még e két hivatalt viseli, de ugyanazon év május 16-ikán már csak királynéi lovászmester, mely hivatalát 1343 márczius 26-ikáig viseli. 1343 május 25-ikén szlavóniai bán; 1346 márczius 13-ikán szlavóniai, dalmát és horvátországi bán; 1347 július 1-én csak «volt bán», mely czimét élte végéig viseli; 1349 augusztus 10-ikén ujra Zalamegye főispánja, mely minőségben 1351 deczember 5-ikéig található; 1353-tól 1356-ig megint tényleges szlavóniai bán._{10 Anjoukori okmtár, IV. k. 344., 514., 565. ll., V. k. 529. l. Fejér, Cod. Dipl. IX/II. k. 273., 275., 358., 471. ll. Zalai okmtár, I. k. 178., 286., 392., 394., 409., 465., 563. ll. Zichy okmtár, VI. k. 3. l.}* Meghalt 1356-ban.
Károly és Lajos királyoknak, nevezetesen pedig az utóbbinak nagy szolgálatokat tett. Horvátországban egy Lajos ellen kitört lázadást legyőzött; Zára előtt a velenczeiektől ostromolt stigachi erődnél Lajos szemeláttára megsebesült._{11 Zalai okmtár, I. k. 466. l.}*
Miután jelen soroknak csak az a feladata, hogy a Buzád-Hahót nemzetségnek történetét egyes családokra való szétágazásáig rajzolják s e Miklós bántól kezdve utódjai az alsólendvai Bánfi nevet viselték, ennélfogva utódait csak nagy vonalakban fogom felsorolni. Előbb azonban legyen felemlitve, hogy 1327 márczius 12-ikén_{1 Anjoukori okmtár, II. k. 277. l.}* Drugeth Fülöp nádor, 1342 augusztus 26-ikán pedig a Piaszt házból való Mesko, veszprémi püspök és királyi kanczellár e Miklós komája (compater)._{2 Zalai okmtár, I. k. 406. l.}*
Miklós bán fiai közül csak I. János folytatta a családot. Ferencz 1355 után már nem szerepel; Miklósra akadunk még 1383 május 8-ikán;_{3 Zichy cs. okmtára, VI. k. 27. l.}* mindkét fivér fiutódok nélkül halt meg.
II. István, ki fivérével Jánossal együttesen 1381 június 26-ikán szlavóniai bán (amely hivatalt 1384-ig viselik) Miklós és László nevű fiakat hagyott maga után, kik legelőször 1378-ban szerepelnek._{4 Hazai okmtár, V. k. 158. l.}* László, ki 1394–1395. a király szolgálatában működik, utoljára 1403-ban fordul elő._{5 Hazai okmtár, III. k. 258. l., Zichy okmtár. VI. k. 28., 30., 32., 36. ll., v. ö. Fejér, X/IV. k. 212. l.}* Sem neki, sem Miklósnak nem voltak gyermekei.
Miklós bán fia László, ki 1338-ban felmerül és 1381 október 13-ikáig szerepel, Zsigmond nevű fiut hagyott maga után, ki 1410-ig emlittetik. Özvegye, Salamonvári János leánya Beáta 1418 márczius 22-ikétől 1426-ig szerepel._{6 Blagai okmtár, 236., 247. ll., Fejér, Cod. Dipl. X/VII. k. 650. l., O. L. pecsétmutatója 2.}* Leányai közül Dorottya Forgách Jánoshoz ment férjhez, Katalin Ostfi Jánoshoz, Klára pedig rokonához, Bánfi Istvánhoz.
I. János, 1381–1384. szlavóniai bán, két fiut nemzett: III. Istvánt és II. Jánost, kik 1378-ban legelőször szerepelnek. II. János, ki 1403-ban nápolyi Lászlónak a hive, nőül vette Berekszói Hagymás Jusztinát. Ez 1419 május 23-ikától 1421 április 20-ikáig özvegyeként szerepel._{7 Blagai okmtr, 241–258. l.}* Egyetlen fia Miklós (szül. 1408._{8 Temesi okmtár, I. k. 558. l.}*) fiutód néklül halt meg.
III. István, ki 1403-ban szintén nápolyi László pártját fogta, 1417-ben már nem él. Özvegye Klára maga magát «Clara de Lindva»-nak nevezi._{1 Ugy látszik, azonos a régibb iróktól emlitett Sárával (Bánfi Zsigmond leányával) ki egy alsó-lendvai Bánfinak a neje lett.}* 1417 november 13-ikán már Blagaji Lászlónak a neje, mely minőségben még 1425 május 21-ikén is előfordul._{2 Blagai okmtár, 235., 237., 241., 243., 250., 256., 258., 271. ll.}* Istvánnal kötött házasságából három fiu: István, László és Pál, és Klára, Anna és Dorottya nevű leányok származnak, kiknek elseje Klára 1425 szeptember 2-ikán bizonyos Péter fia Lászlónak az özvegye._{3 U. ott, 273., 274., 275., 276. l.}* Alig csalódom, ha e Lászlót az 1410-től 1417-ig szereplő Pécz nb. Marczali Péter fia Lászlóval azonositom.
Anna és Dorottya 1420 november 10-ikén fordul elő._{4 U. ott, 253. l.}* Többet nem tudunk felőlük.
István, László és Pál közösen szerepelnek 1419 május 23-ikától 1421 április 20-ikáig._{5 U. ott, 241., 245., 253., 257., 258. ll.}* László 1425 szeptember 2-ikán még él._{6 U. ott, 276.}*
István és Pál két külön ágat alapitott.
Pál első neje, Stibor Katalin révén a bolondóczi vár és tartozékai ura lévén, a «bolondóczi» ágat alapitotta. Második neje Bátori István leánya Margit, előbb Horogszegi Szilágyi Mihálynak a felesége. Pál nejeként előfordul már 1463-ban.
A bolondóczi ág 1549 táján János személyében halt ki (lásd a nemzedékrendi táblát).
IV. István, ki a rigómezei csatában 1448-ban elesett, Aba nb. néhai Kompolt István leányával Erzsébettel két fiut: Miklós-t és Jakab-ot és egy leányt, Dorottyát, nemzett.
I. Jakab 1509 február 16-ikán már nem él. Özvegye Katalin és fia Ferencz akkor a kőrösmegyei Szaploncza vára birtokosa. 1513 április 30-ikán Jakab második fiával, II. Jakabbal találkozunk. Mindkét fivér (Ferencz és Jakab) előfordul még 1514 január 19-ikén._{7 Történelmi tár, 1897. évf. 524., 527. ll.}*
I. Jakab fivére Miklós, pozsonyi főispán, folytatta a családot; Margit glogaui herczegnőtől a következő gyermekek születtek: János, Borbála, Dorottya, Petronella és Margit.
Ezek közül a már 1509-ben szaplonczai birtokosként szereplő János_{1 Történelmi tár, 1897. évf. 524. l.}* folytatja a családot. 1533 április 25-ikén János királynak nádora._{2 Óváry, a M. Tud. Akadémia tört. bizottságának másolatai, II. k. 56. l.}* Meghalt 1534 január 30-ikán. Neje: Kövendi Székely Margit.
Egyetlen fia István született 1522 február 9-ikén, meghalt Cserneczen 1568 január 26-ikán. Nejétől Guthi Ország Magdolnától következő gyermekei lettek:
1. Anna született 1544 február 28-ikán, férjhez ment Cserneczen 1561 szeptember 14-ikén Révai Jánoshoz; meghalt 1580 október 7-ikén a turóczmegyei Blatnicza várában.
2. Miklós (l alább.)
3. Magdolna, született 1557 február 24-ikén.
4. Gáspár (l. alább.)
5. Katalin, született 1569 deczember 3-ikán, meghalt Alsó-Lendván 1572 február 27-ikén.
Gáspár született 1551 deczember 21-ikén. Neje Gersei Pető Katalin, kitől következő gyermekei születtek:
a) Ferencz 1595; b) István, meghalt 1607; c) Mária, állitólag Rimaszécsi Szécsi Miklósnak a neje; d) Magdolna, kinek Konszki Gáspár lett a férje; e) Zsuzsánna, Pinnyei István neje; f) Orsolya, Vragovics Boldizsár neje; g) Katalin; h) Judit, ki Bedeghi Nyári Miklóshoz ment férjhez.
Miklós született 1547-ben; meghalt 1593 február 21-én, 1570-ben nőül vette Zrinyi Miklós leányát, Orsolyát (született 1552 augusztus 21-ikén), Perényi János özvegyét, ki a következő gyermekeket szülte:
1. István-t, született 1571 szeptember 17-ikén, meghalt 1575 január 27-ikén.
2. Katalin-t, született 1573 márczius 21-ikén, első férje Szarvaskendi Sibrik István, másodika: Divékujfalussi Ujfalussi János.
3. Györgyöt; született 1574 szeptember 16-ikán, meghalt 1607 február 8-ikán.
4. Kristóf-ot, (l. alább.)
5. Erzsébet-et; született 1579 február 23-ikán.
6. Dorottyá-t; született 1581 február 22-ikén.
Kristóf született 1577 márczius 12-ikén; megkapja 1622 június 22-ikén a grófi rangot, meghalt 1644-ben mint az Alsó-lendvai Bánfiak utolsó sarja.
Kétszer nősült; első neje Mérei Anna; másodika Trakostyáni Draskovics Ilona.
Első nejétől született Miklós 1599 január 9-ikén.
Másodika a következő leányokat szülte: a) Évát 1614 október 6-ikán; b) Francziskát 1617 deczember 24-ikén; c) Petronellát (született 1615); d) Ilonát (született 1619); e) Hedviget, ki 1607-ben Liszti Lászlónak a neje.

2. Ákos vonala.
Fent láttuk, hogy I. Hahót fia Mihály 1222 október 31-én öcscseivel Ákos és Miklóssal a veszprémi káptalan előtt osztozkodott, hogy ő Szemenyét, öcscsei pedig Farkasfalvát, Falkost, Pölöskét, Szilvágyot és Pákát kapták. I. Hahótnak e fiaihoz csatlakozik 1234-ben még Dénes, a ki a nemzetség többi tagjaival együttesen a hahóti kolostor alapitását szentesiti. A legnagyobb valószinüség tehát a mellett szól, hogy I. Hahótnak két neje volt, kiknek elseje II. Hahótot, másodika pedig Mihályt, Ákost, Miklóst és Dénest szülte.
Az 1222-ben megjelent birtokosztály sokáig képezte Mihály és fivérei között viszálykodás tárgyát. Végre (1238–1240 között) Miklós alországbiró elé került a dolog, ki előtt Mihály előadta, hogy Ákos és Dénes Szemenyét neki átengedte, minek fejében ő nekik a Szemenyéhez tartozó Vércsapföldet és Herbert falut adta. Ákos és Dénes erre azzal válaszolt, hogy Mihály e felosztást erőszakosan és igazságtalanul kieszközölte ugyan, ők azonban azt mégis akarják helyben hagyni. Miután Mihály e kifogás alaptalanságát Róbert (1209–1226) és Bertalan (1226–1243) veszprémi püspökök bizonyitványaival kimutatta, az alországbiró aként rendelkezett, hogy II. Arnold, II. Hahót, I. Keled és Mihály mester (II. Buzád fivére) e Mihály helyes eljárását a veszprémi káptalan előtt esküvel erősitsék meg._{Wenzel, XII. k. 500. l.}*
Mindamellett mégsem békültek ki a felek, mert még utólagosan is akadunk évnélküli okiratokra, melyek a pör végéről tanuskodnak. Azok egyikében tanusitják a Buzád bán fiai: III. Buzád, I. Csák, Trisztán, Lankrét, Iván, és azoknak összes öregebb és fiatalabb testvérei, hogy Mihály mester úgy saját, mint II. Hahót comes és az összes rokonság jelenlétében a Szemenye ügyében sokáig vitt pörét bevégezte s hogy Ákos, Miklós és Dénes őt Szemenyének háboritatlan birtokában megerősitette. Ugyanezt tanusitja Ponit comes «Arnold comesnek atyjáról és anyjáról fivére» a másik okiratban._{1 Wenzel, X. k. 447., 448. ll.}*
I. Hahót ifjabb fiai közül csak Ákos folytatta a családot, csakhogy arról vajmi keveset tudunk. Ákos nejét nem ismerjük. Nekem azonban ugylátszik, hogy Türje nb. Szentgróti Dénes bán nővére vagy rokona, ki 1247-ben mint bizonyos Ákosnak az özvegye a türjei kolostort megajándékozza, ennek az Ákosnak az özvegye.
Egy évnélküli okirat mondja,_{2 Wenzel, XII. k. 678. l.}* hogy Sol dömösi prépost fivére Atyasz Ákos fiát Miklóst bepörölte, mert egy nyolcz ekealji sopronmegyei telket, melyet saját és fivérei nevében kellett volna birói itélet alapján nekik átadnia, eddig még át nem adott. Jogi képviselője Sókföldi István erre azzal védelmezte, hogy Miklós fivérei Hahót, Vid(eh) és Dénes meg nem engedik, hogy telkeiknek egy darabját elidegenitse. Hahót és Dénes, habár akkor még fiatalok («parvuli»), elismerik ezt a biró előtt és kijelentik, hogy ezt csak akkor engedik meg, ha Miklós közös birtokaikat felosztja, a minek elrendelésére a biróságot meg is kérik. A biró erre Miklóst arra marasztalja, hogy Solt és Atyaszt az ezáltal elhalasztott beiktatásért kártalanitsa és hogy a közös birtokokat felossza._{3 Wenzel, XII. k. 678., 679. ll.}* E felosztásról nemtudunk egyebet.
Ákos fia Miklós még 1298 junius 8-ikán a Zalamegyében birtokos Damazsa nemzetség szomszédja és bizalmi férfiaként szerepel._{4 Wenzel, X. k. 326. l.}*
I. Hahót ifjabb fiainak esetleges utódairól mit sem tudunk. Legfeljebb tudnánk valamit a következőből:
Lajos király 1373 október 24-én a Laczkfiaknak Hahót fia Miklós és Hahóti Miklós fia Miklós elleni perében biráskodván, a pör folyamán több előttünk már ismert régibb okirat került bemutatásra, mely Lankrét, Mihály, II. Keled és I. Csák birtokviszonyaira vonatkozik._{1 Wenzel, XI. k. 427., 462., 534. ll., XII. k. 222., 323. ll.}* Miután fennebbi Miklóst másutt nem tudjuk elhelyezni, valószinünek vehetjük, hogy Ákos fia Hahótnak a fia.

B) BUZÁD ÁGA.

1. Mihály vonala.
Buzád bán, kinek pályáját fent már rajzoltuk, e néven nemzetségének már II. tagja, mert a hahóti monostor alapitójának atyja szintén Buzád. A bán atyját nem ismerjük, úgy látszik, hogy az 1209-ben szereplő győri főispánnal azonos (ha csak ő maga nem e főispán). A bán fivére azon Mihály, ki 1232-ben felmerül és 1233-ban (l. f.) nejétől elválik.
E Mihály 1239 május 18-án és 1240-ben a királyné tálnokmestere, mely minőségben a veszprémmegyei Viszmeth helységet és bizonyos szlavóniai birtokot vétel utján szerzi._{2 Wenzel, VII. k. 70., 86., 88. ll., Hazai okmánytár VIII. k. 37. l.}* A tatárjárás alatt kitüntette magát. Fivérével Buzáddal együttesen IV. Bélának már annak ifjuságában nagy hive lévén, a tatárjárás alatt magára vállalta az István trónörökös személye körüli szolgálatot, melyet oly buzgón teljesített, hogy a trónörököst és ennek testvéreit szerencsésen átadhatta a királyi szülőknek. Midőn Béla a tatáriok előtt a tengervidékre menekült, Mihály Varasd és Pettau vidékét mindenféle gonosztevő ellen védelmezte. Azért megkapta 1244 október 11-én – akkor már Varasdmegye főispánja volt – a lázadó szlavóniai Patonának Lobor, Velika, Clenonig és Zlogona nevű birtokait._{3 Fejér, Cod. Dipl. IV/II. k. 500. l., Wenzel, VII. k. 157. l.}* Mint Varasdmegye főispánja 1244 nyarán Türje nb. Szentgróti Dénes bán, Bertalan pécsi püspök, Miskócz nb. Fila zágrábi prépost és más országnagyokkal együtt Spalatóba ment, hogy a Béla király ellen ott kitört elégedetlenséget csillapitsa._{4 Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k. 445. l.}* 1247-ben Horvátországban fekvő Obresi birtokát adja el._{5 Wenzel, VII. k. 249. l.}* 1256-ban vejével Vázsony nb. Atyasz bán fia Gyurkával, újabb csereszerződést köt. Azelőtt Gyurkától Nedeliczeért Sebecskét kapta, Szentkeresztet pedig vásárolta tőle, most visszaadta Gyurkának mind e négy helységet és megkapja értük a Varasdmegyében fekvő négy Komor nevü falut._{1 Wenzel, VII. k. 446. l.}* 1256 deczember 6-ikán átengedi azonban a négy Komort, két Velikát, Piankoczot és Bikovecet unokaöcscsének Lankrédnek, kitől azokért Szombathelyt, Bélát és Tornovát kapja._{2 Wenzel, XI. k. 428. l.}*
1256-ban Mihálynak elvész a nyoma. Egyetlen fiát ismerjük, Mihályt és a Vázsony nb. Gyurkához férjhez ment leányát.
Fia Mihály 1274-ben zalamegyei szamárfalvi birtokát rokonának, Atyasz veszprémi főispánnak adja el._{3 Wenzel, IX. k. 106. l., v. ö. XII. k. 668. l.}*
Gyurkáról még csak annyit tudunk, hogy fia Atyasz 1276 előtt fiutódok hátrahagyása nélkül halt el.
Mihálynak esetleges utódait nem ismerjük. A következő adat azonban adhatna némi felvilágositást. A hahóti monostor apátja II. Andrásnak előttünk már eléggé ismert 1234-iki okiratát monostora számára 1303-ban a szombathelyi káptalannal iratja át. 1331-ben Türje nb. (Zala) Béri István ez 1303-ban kiállitott átiratot rokonai: Mihály fiai Miklós és Sándor számára ujra átiratta. Miután Mihály fiai minden valószinüséggel a monostor kegyurai voltak, nem igen tévedünk, ha fennebbi Mihály fiainak vesszük.
Térjünk már most vissza II. Buzád bán utódaihoz, kik közül 1234-ben fiaival, Buzád, Csák, Lankréd és Trisztánnal ismerkedtünk meg.

2. III. Buzád vonala.

a) III. Buzád.
Buzád bánnak e legöregebb fia már 1221-ben Sol comes veje, kinek leányát Évát nőül vette. 1227-ben Sol végrendeletében világosan megneveztetik. 1223 február 14-én megkapja atyjától a zalamegyei Szabad helységet; 1234-ben ungi birtokát a hahóti monostornak adja; utoljára emliti őt IV. Béla egyik itélőlevelében 1239 november 22-ikén._{Wenzel, VII. k. 76. l.}* Éva él még 1254-ben (lásd alább).
Utódjai közül fiait Tamást, Solt, Atyaszt és egy leányát ismerjük.
Ez utóbbi Lörenthe nb. Ant(al), veszprémi embernek a neje. Ant felmerül 1256-ban. Fia János 1291-ben anyjának fivérétől, Atyasztól a zalamegyei Pacsát, 1313-ban pedig Atyasz fia Jánostól az ugyanazon megyében lévő Szigetit kapja._{1 Fejér, Cod. Dipl. VIII/I. k. 522. l. Wenzel, XII. k. 524. l., Zalai okmtár, I. k. 589. l.}* János fia István 1358 julius 29-ikén már «Pacsai» néven szerepel.

b) Tamás.
III. Buzád és Sol comes leányának, Évának, legöregebb fia. Született 1221 és 1227. között. A papi pályára lépett.
Egy 1255 február 12-ikén kiállitott pápai levél szerint 1255-ben székesfejérvári prépost és királyi alkanczellár._{2 Fejér, Cod. Dipl. IV/II. k. 326. l.}* 1252-ben tényleg királyi alkanczellár és választott székesfejérvári prépostnak ismerjük;_{3 Fejér, Cod. Dipl. IV/II. k. 141. l.}* 1254-ben csakis királyi alkanczellár. Az 1255-ben kiállitott pápai levél azt irja róla, hogy kalocsai érseknek választották s hogy a pápa neki is, káptalanának is megengedi, hogy e választás érvényesitése czéljából kölcsönt felvegyen. Valószinüleg ezzel áll összefüggésben a Fejér Cod. Dipl. IV/III. k. 250. és 251. lapján olvasható okirat, melyben a veszprémi káptalan tanusitja, hogy Sol dömösi prépost és fivére Atyasz nádori itélet értelmében Dénes comesnek azon 15 márkát kifizette, melylyel fivérük, Tamás érsek, utóbbinak adósa volt; a másikban elismeri a hitelező Roland nádor és pozsonyi főispánhoz intézett levelében, hogy Tamás kalocsai érsek 15 márka erejéig adósa volt s hogy az érsek anyja és fivére ez adósságot kifizette. Fejér mindkét okiratot 1264-re teszi, a mi hibás, mert akkor Roland már nem nádor és pozsonyi főispán; a helyes dátumot 1256–1259 között kell keresnünk. 1256-ban Tamás világosan kalocsai érseknek nevezi magát, mely minőségben királyi vizsgáló bizottság tagjaként működik,_{4 Wenzel, VII. k. 436. l.}* ez azonban az utolsó róla szóló hir.

c) Sol.
Nevét anyai nagyatyja után kapta. 1255-ben és 1256-ban a bácsi káptalan olvasó kanonoka._{1 Fejér, Cod. Dipl. IV/II. k. 408. l., Zichy okmtr, I. k. 8. l.}* 1256 és 1259 között dömösi prépost, mely minőségben 1280 június 29-ikéig találjuk._{2 Fejér, Cod. Dipl. V/III. k. 49. l., Wenzel IX. k. 111., 191., 192. ll., XII. k. 678. l.}* 1274-ben a zalamegyei Egreg helységnek részbirtokosa.

d) I. Atyasz (a Szabariak őse).
III. Buzád fia; legelőször 1256 és 1259 között merül fel; 1267-ben csak «Ochuz filius Buzad», ki rokonának II. Hahótnak érdekében megesküszik; épúgy 1272 szeptember 3-ikán._{3 Wenzel, IX. k. 7. l.}* 1273 szeptember 22-ikén IV. Lászlótól az ennek tett szolgálatok elismeréseül a zalamegyei Kerecsényt kapja;_{4 Wenzel, IX. k. 20. l.}* ugyanazon érdemekért megerősiti őt László a már V. Istvántól neki adományozott Palkonya birtokában._{5 Wenzel, IX. k. 20. l.}* 1273-ban részt vett a cseh Ottokár elleni hadjáratban, hol különösen Detrekő vára előtt tüntette ki magát._{6 Hazai okmtár, VII. k. 147. l.}* 1274 április 26-ig Veszprémmegye főispánja,_{7 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 166. l., Hazai okmtár, VII. k. 147. l., Wenzel, IX. 106. l., Zichy okmtár, I. k. 35. l.}* mely minőségben rokonától Mihálytól a zalamegyei Szamárfalvát vásárolja. 1274 deczember 29-ikén és 31-ikén Zalamegye főispánja._{8 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 219. l., Hazai okmtár, VIII. k. 170. l., Wenzel, IV. k. 39. l., IX. k. 75. l.}* 1274 július 6-ikán beiktatják őt a Dráva melletti Netécs birtokába;_{9 Wenzel, IX. k. 112. l.}* 1281 április 22-ikén Rajki Domonkosnak arácsi birtokáért egynehány kerecsényi földeket ad cserébe._{10 Wenzel, IX. k. 328. l.}* 1280-ban kitüntette magát a kunok ellen vivott csatában, minek alapján László királytól 1283 május 13-ikán a zalamegyei Pacsát kapta._{11 Zalai okmtár, I. k. 590. l.}* 1288 augusztus 20-án Somogymegye főispánja, mely minőségben rokonától Buzádtól a zalai Oltárczot, csere utján pedig Rajkért a tolnai Szántót szerzi meg._{1 Hazai okmtár, VI. k. 334. l., Wenzel, IX. k. 482. l.}* 1289 július 13-ikán megkapja királyi adományozás utján a zalamegyei Aty helységet_{2 Wenzel, IX. k. 497. l.}* s ugyanazon évben megveszi rokonaitól azoknak rajki, kutfeji és oltárczi birtokrészeit._{3 Wenzel, IX. k. 509. l., X. k. 12. l., XII. k. 477., 483., 672. ll.}*
IV. László halála után az elsők közé tartozott, kik III. András királysága mellett nyilatkoztak. 1291 július 10-ikén Vasmegye főispánja._{4 Hazai okmtár, VII. k. 220. l.}* A lázadó Güssingiek elleni hadjárat idejében kastélyát és sok más birtokát pusztitották, miből 1000 márkányi kára támadt és végre – hogy András királyt Güssingi Iván fogságából kiszabaditsa – tulajdon egyetlen fiát tuszul adta; ez érdemei elismeréseül megkapta Andrástól 1292 november 26-ikán a Verőczemegyében fekvő Luhina és Orihócz nevű helységeket;_{5 Wenzel, X. k. 419. l., XII. k. 525. l.}* 1291-ben Pacsa nevű birtokát unokaöcscsének Lörenthe nb. Antalnak engedte át._{6 Wenzel, XII. k. 524. l.}* 1295 június 6-ikán Gutkeled nb. Apa bán fiai István és Miklóstól részint rokoni szeretetből, részint pedig az érdekükben tett kiadásai kárpótlásául bratveyi (úgy látszik a somogymegyei bracsai) birtokukat kapja;_{7 Wenzel, X. k. 191. l.}* 1296 márczius végén Thomasina herczegnő udvarbirája._{8 Wenzel, X. k. 233. l. XII. k. 591. l.}* 1299 május 8-ikán rokonával Istvánnal a már fent jelzett csereszerződést köti.
III. Andrástól utolsó éveiben elpártolván, a lázadó Güssingiekkel szövetkezett; de ez nem tartott sokáig, mert csakhamar megint a király hivei sorában találjuk, mire őt András egy évnélküli okiratban (Budán, pünkösd táján) kegyelméről biztositja s neki is és családtagjainak is, kik a királyhoz hívek maradnak, birtokaik biztosságát megigéri._{9 Wenzel, X. k. 418. l.}* Halála évét és két nejének nevét nem ismerjük. Első nejétől János nevű fiut hagyott hátra maga után.

e) János.
Atyasznak első nejétől született fia. Előfordul már 1292-ben, mely évben, mint fennebb láttuk, a Güssingiek fogságába kerül. Feltünő, hogy Atyasznak ez egyetlen fia, habár atyja nagy vagyont hagyott maga után, pénzügyi nehézségekkel küzd.
Ez már 1310-ben mutatkozott, midőn, hogy mostohájának hozományi követelését kielégitse, atyjától szerzett Szölcz, Páczod és Budafalva nevű birtokait a Salamonváriaknak el kellett adnia,_{1 Zalai okmtár, I. k. 133. l.}* s miután rokonát, Lörenthe nb. Jánost 1313-ban az ifjúságában tőle nyert segélyezésért Szigetivel (melyet Atyasz Lendvai Istvántól csere utján kapott megajándékozta_{2 Fejér, Cod. Dipl., VIII/I. k. 522. l.}*, nem csoda, hogy idővel elszegényedett; igy értesülünk, hogy 1323 június 24-ikén pénzszűke miatt Vasmegyében a Felsőlendva vár mellett fekvő ivánczi birtokot Gutkeled nb. Miklós bánnak értékén alul eladta s hogy Miklós csupa szánalomból a vételáron kivül még a somogymegyei Baráti helységet is átengedte neki._{3 Anjoukori okmtár, II. k. 78. l.}* 1332 április 7-ikén a zalamegyei Bagota birtokosai,_{4 Zalaii okmtár, I. k. 263. l.}* 13748 április 12-én és október 13-ikán már fiaival Lőkös, Jánosés Atyaszszal fordul elő,_{5 Anjoukori okmtár, V. k. 174., 240. ll.}* kik már korán valódi rabló lovag szerepet játszanak. 1351 június 2-án arról értesülünk, t. i. hogy Atyasz fia János fiai Szabari János és Atyasz a zalavári apát egyik tisztjét megrohanván, azt saját lakásán meg akarták ölni._{6 Zalai okmtár, I. k. 507. l.}* Atyasz fia Szabari János 1353 május 15-ikén már nem él. Özvegye Margit, Nagymartoni Mihály leánya, e napon atyai öröksége után támadt igényeit rendezi, mely alkalommal veje Köcski György (Sándor volt országbirónak fia) a képviselője._{7 Anjoukori okmtár, VI. k. 78. l.}* 1360 augusztus 26-ikán János és Atyasz fivérek a Buzád nemzetség tagjai sorában szerepelnek._{8 Hazai okmtár, V. k. 136. l.}*
1365 deczember 9-én a Bzád nembeliek között Szabari János és fivére Atyasz az ellen tiltakozik, hogy néhány birtok a nemzetség egyik leányára ruháztassék. Jánosnak akkor már (meg nem nevezett) fia is van._{1 Zalai okmtár, II. k. 4. l.}*
1368-ban a következő szabariak szerepelnek:
a) Atyasz fia János fia Atyasz, b) Atyasz fia János fia János fia Péter._{2 Zalai okmtár, II. k. 80. l.}*
1371-ben szerepel Szabari Atyasz és az akkor még zsengekoru Péter._{3 Fejér, Cod. dipl. IX/IV. k. 377. l.}* 1384-ben azonban már nem léteznek, a mennyiben Mária királyné a megvaszakadt Szabari Péter birtokait az alsólendvai Bánfiaknak adja._{4 Csánki, III. k. 24. l., v. ö. Fejér, Cod. Dipl. X/I. k. 72. l.}*

3. Csák vonala.

a) I. Csák (bán).
II. Buzád bán fia; legelőször 1234-ben merült fel; tizenkét éven át nem hallunk róla semmit; 1246-ban Zalamegye főispánja._{5 Wenzel, VII. k. 218. l.}* 1256-tól 1259-ig királyi tárnokmester és zalai főispán;_{6 Fejér, IV/II. k. 401. l., Hazai okmtár, VII. k. 59. l. Wenzel, VII. k. 452., 463., 465., 486., 503. ll.}* 1259-ben – ámbár Mária királynétól azelőtt a zalamegyei Kéménd-et kapta,_{7 Hazai okmtár, VI. k. 83. l.}* – István ifjabb király szolgálatába lépett, a mennyiben ez évben István pohárnokmestere_{8 Wenzel, XI. k. 463. l.}* s e minőségben tőle kitünő szolgálatai elismeréseül Horyg várát a hozzátartozó Myltumberg és Saxumfeldet kapja. 1260-ban Zalamegye főispánja és István tárnokmestere._{9 Hazai okmtár, VI. k. 105. l., Wenzel, VII. k. 532. l.}* 1259-ben István zászlaja alatt részt vett az osztrákok és a bolgárok elleni hadjáratban, az előbbiek ellen különösen Léka vár védelmezésénél tünt ki._{10 V. ö. Wenzel, VII. k. 543. l.}* 1261 szeptember 2-ikán «bán» (bánságát azonban nem ismerjük) és megint IV. Béla kegyében áll, kitől nevezett napon a somogymegyei Ors-ot kapja;_{11 Hazai okmtár, VIII. k. 83. l.}* békés viszonya azonban nem tartott sokáig, mert a Béla és István között kitört viszályok alatt megint csak István pártján látjuk; egyik ütközetben fogságba is került._{1 Wenzel, XI. k. 545. l.}* 1265 november 30-ikától 1268-ig báni czimmel Zalamegye főispánja;_{2 Fejér, Cod. Dipl. IV/III. k. 386. l., VII/I. k. 351. l., Wenzel, III. k. 157. l., VIII. k. 130., 160., 165., 208., 210. ll., Zalai okmtár, I. k. 50., 51. ll.}* 1269-ben nyitrai főispán,_{3 Wenzel, III. k. 200. l., VIII. k. 128., 226. ll.}* ez az utolsó róla szóló hir. Halála évét és házassági viszonyait nem ismerjük. II. Csák, Dénes, Miklós, IV. Buzád és Frigyes nevű fiakat hagyott maga után.

b) Dénes.
I. Csáknak e fia előfordul már 1267-ben._{4 Fejér, Cod. Dipl. IV/III. k. 403. l.}* 1274-ben testvéreivel együttesen Örs, Hidegség, Homoki, Nádasd és két Ikka helységeket felosztja;_{5 Hazai okmtár, I. k. 65. l.}* 1275-ben fivéreinek beleegyezésével a rajki templom kegyuri jogát és Halmossziget nevű szigetet rokonának Mihálynak engedte át._{6 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 299. l.}* Többet nem tudunk felőle. Esetleges utódai ismeretlenek.

c) Miklós.
I. Csák ifjabb fia; előfordul 1274-ben a már jelzett birtokosztás alkalmával, 1275-ben szintén jelen volt, midőn a rajki templom kegyuri joga rokonára Mihályra átruháztatott. 1281-ben (fivéreivel: Buzád és Frigyessel együttesen) Güssingi Jánossal Hidegség és Homoki ügyében egyezkedik._{7 Wenzel, IX. k. 312. l.}* Ez az utolsó fellépése. 1288 augusztus 20-án róla már mint néhairól tesznek említést.
Névszerint ismeretlen özvegye 1289-ben Oltánczon lévő kútfeji birtokrészét I. Atyasznak adja el._{8 Wenzel, IX. k. 509. l., X. k. 12. l., XII. k. 672. l.}*

d) Frigyes.
Az okiratok «Feldrik»-nek nevezik. Felmerül 1275-ben a rajki templom kegyuri jogának átengedése alkalmával;_{9 Fejér, Codex Dipl. V/II. k. 299. l.}* 1281-ben ő is egyezkedik Güssingi Jánossal Hidegség és Homoki ügyében (l. f.); 1289-ben rajkli birtokrészét rokonának, Mihálynak adja el._{10 Wenzel, IX. k. 508. l.}* 1303-ban fivéreivel együttesen beleegyezik, hogy a két sopronmegyei Ikka helység, melyet Güssingi János nádor tőlük Loborért cserében kapott, a Nagymartoniakra átszálljon._{1 Fejér, Cod. Dipl. VIII/I. k. 245. l.}* 1303 június 29-ikén (fivéreivel együttesen) kádári birtokát Vönöczkei Jakabnak zálogosítja el, a miről az okiratok 1306 július 31-ikéig tanuskodnak._{2 Hazai okmtár, IV. k. 103–111. ll.}*

e) V. Buzád.
Szintén I. Csák ifjabb fia. Felmerül 1274-ben és részt vesz 1288-ig fivéreinek összes nyilvános cselekményeiben. 1288 augusztus 20-ikán oltárczi birtokrészét Atyasz főispánnak adja el._{3 Hazai okmtár, VI. k. 334. l.; Wenzel, XII. k. 472. l.}* 1293-ban őrsi birtokának egy részét Battyáni Gergelynek megöléseért annak rokonainak adja._{4 Hazai okmtár, V. k. 75. l.}* Utoljára említik 1310-ben, midőn beleegyezik, hogy Atyasz fia János Páczod helységet eladja._{5 Zalai okmtár, I. 133. l.}*
Fia Miklós 1342 július 25-ikén átiratja a zalavári konventnél az 1274-ről szóló osztálylevelet._{6 Hazai okmtár, I. k. 186. l.}* Miklósnak nem lévén fiai, Hahót-Sziget és Örs nevü birtokai leányára, Klárára szálltak át, ki azokat 1364 október 18-ikán férjének Kolthai Jánosnakés ennek fivérének Györgynek elzálogosította. Az illető okirat Miklóst «Hahóti»-nak nevezi._{7 Hazai oklevéltár, 273. l.; v. ö. Zalai okmtár, II. k. 4. l.}* Klára él még 1368-ban._{8 Zalai okmtár, II. k. 280. l.}*

f) II. Csák.
I. Csák öregebb fia, 1266-ban orbászi főispán, mely minőségben 1269-ig találjuk_{9 Fejér, Cod. dipl. IV/III. k. 378., 405. ll.; VII/I. k. 356. l.; Hazai okmtár, VIII. k. 107. l.}*; 1272 szeptember 3-án csak «Csák mester» néven szerepel._{10 Wenzel, IX. k. 7. l.}* Részt vesz 1274 óta fivéreinek összes közös akczióiban; utoljára találkozunk vele 1309 október 10-ikén._{11 Hazai okmtár, IV. k. 119. l.}* Halálozási évét nem ismerjük.
Fiairól már 1360 augusztus 26-án tesznek ugyan említést, de meg nem nevezik;_{1 Hazai okmtár, V. k. 136. l.}* csak egy 1365 deczember 9-ikén kelt okiratból kitünik, hogy Egyed és Péter a nevük; akkor már Egyed fiai János és László és Péter fiai János és István a «Csányi» néven szerepelnek._{2 Zalai okmtár, II. k. 4. l.}* Egyed fiait Jánost és Lászlót ismerjük még 1368-ban is._{3 Zalai okmtár, II. k. 280. l.}*
Miután I. Csák utódai a «Csányi» családot alapították, most már Buzád bán többi fiaihoz térhetünk vissza.

4. Trisztán vonala.
Buzád bán fia Trisztán 1233-ban, nagybátyja Mihálynak már ismert válási ügyében tanu minőségben szerepel; erre aztán sokáig mit sem hallunk felőle. A tatárjáráskor összes rokonai és alattvalói elhagyták, Egyed fia Salamont kivéve, ki neki is, fiainak is különösen akkor, midőn a király a tengervidékre menekült, nagy szolgálatokat tett és őket a haláltól mentette; azért megajándékozta őt 1255-ben Rajk birtokával; Trisztán akkoron a királyi hirnökök főnöke._{4 Wenzel, XI. k. 422. l.}*
Ez az egyetlen róla egyenesen szóló okmány. Egy évnélküli okirat, melyben Eristuanus néven szerepel,_{5 Wenzel, X. k. 447. l.}* azt mondja róla, hogy I. Hahót utódjainak egyezkedésében tanuként szerepelt.
Halálozási évét és házassági viszonyait nem ismerjük. Három fia volt: Mihály, Miklós és János.
Mihály felmerül legelőször 1267-ben, midőn több rokonaival egyetemben II. Hahótnak egyik ügyében esküt kell letennie; 1271-ben zalamegyei birtokos._{6 Wenzel, VIII. k. 307. l.}* 1275-ben megkapja Csák fiaitól a rajki templom kegyuraságát és a halmosszigeti birtokot,_{7 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 299. ll.}* 1289-ben – úgy látszik – már nem élt, mert rajki birtokrészét akkor IV. Buzád és Frigyes kezében találjuk._{8 Wenzel, XI. k. 509. l.}*
Miklós 1281-ben fivéreivel együttesen arácsi birtokrészét Rajki Egyed fia Domonkosnak engedi át._{9 Wenzel, IX. k. 328. l.}*
János-ról 1310-ben halljuk, hogy I. Atyasz tőle azelőtt a zalamegyei Szölcz nevü birtokot vétel utján szerezte._{1 Zalai okmtár, I. k. 133. l.}*
Többet nem tudunk Trisztán utódairól.

5. Lankréd vonala.

a) Lankréd.
II. Buzád fia; felmerül 1234-ben, mire husz évig mitsem hallunk felőle. Csak 1254 április 5-én értesülünk arról, hogy egy pár évvel azelőtt egynehány zalai várjobbágytól a bélai birtokot megvette s hogy egy Gutkeled nb. István bán és Pál országbiróból álló bizottság e birtokot, mint a zalai várhoz tartozót, Lankrédtől elvette. Az eladók, nem lévén képesek a vételárt visszaadni, Tornovával kárpótolták ugyan Lankrédet, de a király megengedte fennebbi napon, hogy Lankréd Bélának birtokába visszahelyeztessék; ez akkor Szombathelynek is birtokosa._{2 Hazai okmtár, VI. k. 82–83. ll.}* 1256 szeptember havában nagybátyjával Mihálylyal csereviszonyba lép, a mennyiben Komor, Velika és tartozékaiért Szombathelyt, Bélát és Tornovát adja, a mit Béla király ugyanazon évi deczember 6-án megerősít._{3 Fejér, Cod. Dipl. IV/II. k. 397. l.; Wenzel, VII. k. 447. l.; XI. k. 428. l.}* 1259-ben megkapja István társkirálytól szolgálatai elismeréseül a vasmegyei Polona, a zalamegyei Nedelicz és Zunk helységeket._{4 Wenzel, XI. k. 463., 535. ll.}*
1260-ban nagybátyjával Mihálylyal az 1256-ban kötött csere ügyéből kifolyt pere végelintézést nyert;_{5 Wenzel, VII. k. 452. l.}* 1264-ben határjárást eszközöltet szombathelyi birtokán._{6 Wenzel, XI. k. 535. l.}* Utoljára emlitik őt (fiát is) 1267 november 16-án a Gyura nembelieknek II. Hahóttal kötött egyezsége alkalmával._{7 Fejér, Cod. dipl. IV/III. k. 403. l.}* Halálának éve ismeretlen.
Neje Tibold nb. Bodor leánya_{8 Hazai okmtár, I. k. 92.}* Somogymegyéből.

b) Herbert.
Lankrédnek egyetlen fia; felbukkan 1267-ben. Kitüntette magát Csák nb. Máté szlavóniai bán vezérlete alatt 1273-ban a Stájerország és Karintia elleni hadjáratban, melynek elismeréseül 1273 június 8-án László királytól Rajk-ot kapta._{1 Zalai okmtár, I. k. 72. l.}*
Herbert nyugtalan ember volt. Szomszédjával, Győr nb. Óvári Konráddal folytonosan viszálykodván, egyik falvát pusztította, minek következtében Konrád 200 márkányi kárt szenvedett; Herbertnek kellett azért türnie, hogy Páczod birtokát Konrád javára lefoglalják; a felek azonban kibékültek ugyanazon évi augusztus 16-ikán, a mennyiben Herbert 20 márkányi kárpótlást fizetett._{2 Hazai okmtár, VI. k. 239., 246. ll.}* 1289-ben rokonának Miklósnak özvegyét képviseli, midőn ez kutfeji birtokát rokonának Atyasznak eladja._{3 Wenzel, IX. k. 509. l.}* Erre aztán sokáig nem hallunk felőle semmit és csak 1297 június 27-ikén értesülünk arról, hogy Somogymegyében fekvő csiszári birtokát Andornok veszprémi prépost és királyi alkanczellárnak eladta;_{4 Hazai okmtár, V. k. 83. l.}* ugyanazon évi szeptember 26-ikán azonban gyarapítja birtokát, a mennyiben anyjának fivére, Tibold nb. Jolád neki a somogymegyei Nemtiszéket ajándékozza._{5 Hazai okmtár, I. k. 92. l.}* Utoljára említik őt 1310-ben, midőn beleegyezik, hogy Atyasz fia János a páczodi birtokot eladhassa.
Három fia volt: István, Lőrincz és Miklós.
István-ról csak azt tudjuk, hogy 1327 június 11-én fivére Lőrincz társaságában a Csab nb. Reznekiek és a zalamegyei Salamonváriak között kitört viszályokat kiegyenlíteni igyekszik._{6 Zalai okmtár, I. k. 198. l.}*
Lőrincz, ki szintén 1327 június 11-ikén merül fel, 1347 szeptember 24-ikén Vasmegye alispánja._{7 Anjoukori komtár, V. k. 131. l.}* 1346 augusztus 19-ikén fiával Jakab-bal együttesen megveszi Tibold nb. Babócsai Istvántól annak Nemtiszeg nevü birtokát._{8 Id. h. 313. l.}*
1356 november 30-ikán e Lőrincz és fia Jakab – de most már «Hahóti»-ak – egyrészről, másrészről pedig Herbert fia Miklós fia Hahóti Miklós birtokait felosztják. E birtokok: Hahót, Falkos, Söjtör, Botföld (Zalamegyében), Bork, Németziseg és . . . azdy (Somogymegyében). Miklós megkapja önállóan a somogymegyei Várad, Sziget és Felső-Paczódot, Lőrincz Sármelléket, Alsó-Paczódot és Lászlószeget._{1 Zalai okmtár, I. k. 565. l.}*
Lőrincz előfordul 1360 augusztus 26-ikán minden további megjelölés nélkül,_{2 Hazai okmtár, V. k. 136. l.}* 1365 decz. 9-ikén pedig fiaival, Jakab és Miklós-sal együtt «Söjtöri» néven szerepel,_{3 Zalai okmtár, II. k. 4. l.}* de ez az utolsó róla szóló okirati hir.
Fiai közül Jakab, kivel már 1349-ben találkoztunk, még 1368-ban szerepel._{4 Id. h. 280. l.}* Miklós, ki legelőször 1365-ben felmerült, 1368-ban és 1382 október 13-ikán a «Hahóti» néven fordul elő._{5 Id. h. 287. l.}*
Herbertnek harmadik fia, kiről nevén kivül mit sem tudunk, hasonnevü fiut hagyott maga után.
E Miklós felmerül először 1356 november 30-ikán mint «Hahóti», 1357 július 29-ikén azonban már «Söjtöri»_{6 Zalai okmtár, I. k. 574. l.}* 1360 augusztus 26-ikán minden további megjelölés nélkül szerepel._{7 Hazai okmtár, V. k. 136. l.}* 1361 június 30-ikán a már ismert Hahóti Jakabbal együttesen a Tibold nb. Osztopániakkal a Somogymegyében fekvő Sármellék, Bark és Németiszeg nevü birtokok ügyében egyezkedik;_{8 Hazai okmtár, I. k. 231. l.}* 1365 deczember 9-ikán – fiával, Bálint-tal együttesen – a «Hahóti» nevet viseli;_{9 Zalai okmtár, II. k. 4. l.}* 1377 október 4-én Lajos királytól szolgálatainak elismeréseül a zalamegyei Kökényesfő nevü jószágot kapja, mely birtokosainak magvaszakadtán üresedésbe jött._{10 Hazai okmtár, II. k. 129. l.}* 1381 deczember 8-ikán nejével együttesen átadja a zalamegyei edericsi birtokot a szent-gotthárdi apátságnak; az illető okiratban_{11 Zalai okmtár, II. k. 180. l.}* «Falkosi» néven szerepel. 1382 február 10-ikén «Hahóti» néven alnádor s e napon zálogba adja sármelléki és felsőpaczódi birtokát Egyházaspaczódi «Miseroff» Lászlónak._{1 Hazai okmtár, I. k. 214. l.}* Meghalt 1388 előtt.
Fiai: Bálint, László, Mihály és János.
Az 1365-ben felmerült Bálint-ról nem tudunk egyebet.
László-nak pöre van a Kökényesiekkel, melyet a nádor 1382 október 13-ikára elhalaszt,_{2 Zalai okmtár, II. k. 187. l.}* 1398 június 17-ikén Hahóti Anna ellen még atyjától kezdett örökösödési perét bevégzi,_{3 U. ott, II. k. 280. l.}* utoljára említik őt 1401 május 30-ikán._{4 Hazai okmtár, III. k. 258. l.}*
Fivérei Mihályés János felmerülnek 1399 nov. 15-ikén és 1402 november 8-ikán._{5 Hazai okmtár, II. k. 169. l.; Zalai okmtár, II. k. 297. lap.}*
Miután ezek mostantól kezdve kivétel nélkül a «Hahóti» nevet használják, ennélfogva Lankréd vonalát befejezhetjük.
Mielőtt azonban a még hátralévő Arnold-ágra átmennénk, szükséges, hogy Buzád ágára vonatkozólag még a következőket jegyezzük meg:
A Buzád-Hahót nemzetség azon felette ritka nemzetségek egyike, melynek a legrégibb időkben felmerülő tagjait a három ágnak valamelyik összefüggő nemzedékrendi táblájában elhelyezhetjük; csak két személyre bukkanunk, kiknek helyet kell keresnünk, ezek pedig János és Gergely.
János, az 1267 október 14-ikétől 1297-ig szereplő spalatói érsek a Buzád nemzetség tagja,_{6 Fejér, Cod. Dipl. V/I. k. 194., 246. ll.}* felmerül már most a kérdés: hova tartozik?
Egy évnélküli okiratban_{1 Wenzel, X. k. 447. l.}* tanusitják Buzád bán fiai: Buzadin mester, Csák comes, Trisztán, Lankred, Iván «s összes öregebb és fiatalabb fivéreik», hogy rokonuk, Mihály mester fivéreivel bizonyos birtokügy iránt kibékültek. Miután Buzadin (= III. Buzád) és Trisztán sokkal 1267 előtt már nem szerepel, ez okirat kelte az 1267-ik év előtti időre esik s miután II. Buzád fiai sorában az itt emlitett Iván (= János) többé elő nem fordul, majdnem apodiktikus bizonyossággal elfogadhatjuk, hogy – úgy mint unokaöcscsei Tamás és Sol – a papi pályára lépett és ama bizonyos spalatói érsekkel azonos.
Gergely-ről csak Wenzelnek (VII. 534 do 1260) egyetlen okirat-kivonata tanuskodik, mely azt mondja, hogy Buzád nb. Gergely a Győr nb. Óvári Konrád mesternek paczódi birtokán kárt követett el s hogy e kárt megbecsülték. E kivonat a Révai-család oklevéltárának lajstromából készíttetett. Nagyon csábitó volna e Gergelyt Buzád bán fiainak sorában felkeresni; de ha szemügyre vesszük, hogy Herbertnek 1279-ben a Győr nb. Óvári Konrádnak elkövetett kár miatt előbb paczódi birtokának lefoglalását kellett türnie, aztán 20 márkányi kárpótlást kellett fizetnie (l. f.) – ez okirat eredetije szintén található a Révai-család levéltárában – akkor sokkal valószinűbb, hogy a Wenzel-féle regesta egész szövegezése helytelen s hogy az ügy nem Gergelyre, hanem Herbertre vonatkozik.
Dr. WERTNER MÓR.

EMLÉKBESZÉD CSERGHEŐ GÉZA FÖLÖTT.
(Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1897 deczember 11-iki nagygyűlésén.)

Azon megtisztelő föladattal bizattam meg, hogy egy korán elhunyt társunkról, Csergheő Gézáról mondjak emlékbeszédet, a kit nemcsak hozzám, de mindannyiunkhoz, a kik itt egybegyültünk, baráti kötelék füzött.
Tudom, hogy ennek méltóan megfelelni nehéz föladat, különösen annak, a ki – mint én – a szónak nem mestere, de tudom azt is, hogy Csergheőnek heraldikánk művelése körül annyi érdeme van, hogy puszta fölsorolásuk ékesebben méltányolja hatását irodalmunkra, mint a legszebb rhetorikai mesterfogások.
Ez érdemek annyira ismeretesek mindazok előtt, a kik heraldikával foglalkoznak, hogy nem kell bővebben magyaráznom azon szerencse nagyságát sem, a mely heraldikánkat érte azzal, hogy Csergheő épen akkor került haza, a mikor társulatunk megalakult és a mikor szakemberekre oly nagy szükségünk volt.
Alig van ember, a ki oly nagy szeretettel, mondhatnám rajongással viseltetett volna azon tudományhoz, melylyel foglalkozik, mint Csergheő. Nemcsak abban az időben, a mikor irodalmilag művelte, de már gyermekkorában is. Ifjuságától haláláig, ugyszólván minden idejét kedvencz tárgyának szentelte, s alig volt más gondolata, mint a heraldika.
Ebben rejlik titka azon határozott és beható tudásának, a melyet megbámulni annyiszor volt alkalmunk, s a mely annyival inkább csodálatos, mert serdülő korától élte derekáig a katonai pálya volt osztályrésze, a mely sok irányu tevékenységet követel s néha annyi szabad időt sem enged a kötelességét hiven teljesitő katonának, hogy a vele járó fáhjdalmakat kipihenhesse.
Csergheő a heraldika iránti vonzalmát nagyatyjától, Csergheő Ferencztől örökölte s e vonzalmat benne az a körülmény fokozta különösen, hogy már gyermekkorában, a mikor a többi társai a pázsiton, kertben pillangót kergettek vagy labdáztak, magába zárkozott, inkább mélabús, mint vig volt. A társaságtól való félrevonulása alkalmat szolgáltatott neki az olvasására. Lovagregényeket olvasott s belőlük megkedvelte a középkort. A félhomály, mely ez időszakot körülveszi, nagyon illett kedélyállapotához, melyet a franczia «il a la mort dans l’ame»-al jelez.
Más gyermekre az efféle olvasmány rossz hatással szokott lenni s Cervantes Don Quixote-ja nem magában harczol a szélmalmokkal, nem magában keres oly képzeleti világot, a mely nincs és nem is volt soha.
Csergheőre a méregnek egészen más, és pedig üdvös hatása volt, a mennyiben nem betegitette meg fantáziáját, de érdeklődését keltette fel és arra ösztönözte, hogy mindazt megismerje, a mi a középkornak nyitja. Belátta e közben, hogy a középkor egyik kulcsa a heraldika. E csodálatos, misztikus tudomány titkaiba igyekezett behatolni. Szerencsére nem a skolasztikusok tankönyvei segítségével, hanem a közvetlen források tanulmányozásával.
Gimnázista korában czimeres pecséteket gyüjtött, sirköveket másolt s bujta azon középkori templomokat, sirboltokat, kolostorokat stb., a hol czimeres emlékek voltak. E kedvteléssel akkor sem hagyott föl, a mikor a katonai pályára lépett és Olaszországba került, a hol műizlését gyarapithatta s a hol lépten-nyomon kinálkozott neki alkalom czimeres emlékek szemlélésére.
Mikor aztán hazakerült, kész heraldikus volt s maga is csodálkozva látta, hogy önállóan, ugyszólván utmutató nélkül azon az uton jár, a melyen az uj heraldikai iskola megalapitói Németországban.
Ő, az egyéniségét jellemző szerénységében, ezt nem tekintette saját érdemének, de annak a szerencsének tulajdonitotta, hogy a körülmények nem heraldikai könyveket adtak először kezébe, hanem emlékeket s ennek következtében közvetlen forrásokból tanult, épen mint azok, a kik a jelen század ötvenes éveiben szakitottak a hanyatló heraldika babonáival s tévtanaival.
Sok ezerre megy azon pecsétek száma, a melyeket nemcsak látott, de a melyekről hasonmást is készitett, a mikor néhány évet Tirolban töltött, azon a klasszikus földön, a melynek csaknem minden falujában egy-egy templom vagy várkastély kövei beszélnek a középkorról, az élő heraldikáról annak, a ki megérti őket. Csergheőhöz közvetlenül szóltak s Csergheő, mint régi ismerősük, meg is értette néma beszédüket, hiszen gyermekkora óta forgott közöttük.
Tudását nagyban öregbitette e foglalkozása, s ha önzésünk sajnáltatja is azt, hogy nem nekünk, hanem idegeneknek alapitotta és rendezte be a vorarlbergi múzeum pecsétgyüjteményét s a brixeni herczegpüspökség múzeumának régiség- és heraldikai osztályát, lehetetlen be nem látnunk a mi heraldikánkra háramló hasznát, mert azt, a mit ebből tanult, nálunk érvényesitette, a mikor hazatérvén s itt megtelepedvén, élete föladatául a magyar heraldika művelését tüzte ki. Itthon is a legrégibb emlékek fölkutatásával kezdte, mert ösztönszerüleg sejtette, hogy azon időben, a mikor az élő heraldika Nyugat-Európában virágzott, nálunk sem hanyagolhatták azt annyira el, mint később. És ha elfajulására a külföld nyujtotta példát követték a magyarok, lehetetlen, hogy virágzó állapotát is ne utánozták volna. Jól tudta ő, hogy a heraldika keresztény középkor szülötte és hogy e Francziaországban keletkezett intézmény két uton: Olaszországon és Németországon át jutott hozzánk, a hol gyökeret vert ugyan, de jórészt idegen maradt és hgy a szó szoros értelmében magyar heraldikáról – mint azt némelyek gondolják – szó sem lehet. Nem is igyekezett afféle utópiákat másokkal elhitetni, hogy Magyarországon a nyugatiakétól teljesen elütő, más alapon fejlődött heraldika volt, tudta, hogy a mi heraldikánk azonos a nyugateurópaival s legfeljebb a nemzeti jellegben különbözött tőle, a melyet saját izlésüknek megfelelően a magyarok neki kölcsönöztek. Nem is e lehetetlenség bebizonyitása, hanem azon fentebb jelzett sejtelme igazságának megtalálása czéljából kutatta és tanulmányozta legrégibb czimeres emlékeinket, a mely szerint volt Magyarországon is virágzó, élő heraldika. E végett ösztönzött másokat is a pecsétek, siremlékek, czimeres levelek stb. fölkutatására. Ösztönzésének volt is sikere, a mennyiben csakhamar tekintélyes vezérkar szolgálta törekvéseit.
Neki s lelkes segédeinek sikerült is sok, addig hozzáférhetetlen, nem is sejtett kincshez jutni. E forrásokból rekonstruálta sok nemzetség czimerét, s e rekonstrukcziói nagy részének igazat adtak a későbbi leletek, úgy, hogy azok is kénytelenek voltak előtte meghajolni, a kik eleintén bizonyos kétkedéssel nézték merészkedéseit.
Annak, a ki még most is kétkedik Csergheő heraldikai tudományában s azt hiszi, hogy könnyü volt az ő sora, mert Magyarországon nem igen foglalkoztak előbb a heraldikával s nem is igen értettek hozzá, miért is bármit elhittek volna neki, azt felelhetjük, hogy nagyon téved s hogy nem ismeri az embereket. Hiszen épen azokat nehéz valamely igazság felől meggyőzni, a kik tudatlanok, mert a balitéletek mélyebb gyökeret vernek az ilyen emberek fejében, mint az igazság s a gyökeret vert balitéletek kiirtása a legnehezebb dolgok közé tartozik. Csergheő föladata tehát nem volt könnyü, s talán nem is sikerül tanainak érvényt szerezni, ha az a kevés ember, a ki föltünésekor körüle csoportosult, nem lett volna balitélettől ment. Ezek vitték vele zászlaját győzelemre, a kik bár nem hittek vakon neki, de könnyen engedték magukat meggyőzni, ha az érvek helyességét látták.
A mikor én 1893 tavaszán megismerkedtem vele s figyelmét egy heraldikai kézikönyv szükségességére hivtam föl, azt felelte, hogy ő is érzi azt, de előbbre valónak tartja az adatok gyüjtését s a műnyelv megállapitását. Nem is volt még akkor rávehető, hogy egy ilynemü kézikönyv tervezetének elkészitésébe bocsátkozzék. Tovább folytatta az adatgyűjtést, s e tekintetben óriási tevékenységet fejtett ki. Tanuság erre nézve Siebmacher czimeres könyvének magyar része s a Csoma Józseffel kiadott «Alte Grabdenkmäler aus Ungarn» czimü munka, továbbá az a kézirat, a melyet a M. Tudományos Akadémia Péczely jutalom odaitélésével tüntetett ki.
E kézirat a «Magyar Nemzetségek» czimü, Karácsonyi Jánossal tervezett munkának heraldikai része s méltóan fog sorakozni a Karácsonyi hivatott tolla alatt készülő genealogiai részhez, a melynek megjelenését várva várja minden szakember.
Azonban a két nagy munkájához szükséges adatgyüjtés s ennek földolgozása mellett is ráért a heraldikai fogalmak tisztázására, és mig nagy betegsége el nem fogta, mindig tudott magának időt szakitani arra, hogy folyóiratunkat egy-egy tanulságos czikkel gyarapitsa. E czikkeivel alapitotta meg azt az iskolát, mely folytatni igyekszik munkáját. E czikkeivel nagyban hozzájárult a heraldika körül elterjedt balvélemények kiirtásához s megmutatta az utat, melyen haladnunk kell.
Folyóiratunkban megjelent első tanulmányának czime: «A czimerek fejlődése és nemei». Ennek bevezető szavai tanuskodnak róla, hogy főszándéka volt a heraldikáról elterjedt száma nélküli téves nézetek megczáfolása, de tanuskodnak arról is, hogy nem tartotta magát csalhatatlannak, s nem azért irt, hogy szavainak vakhitelt követeljen, hanem azért, hogy a heraldika ügyét szolgálja. Ezt mutatja azon kijelentése, a mely szerint «minden helyreigazitást köszönettel vesz». Ezzel polémiát akart provokálni és pedig olyan polémiát, a mely a tudomány hasznára van; sajnos, hogy ez nem sikerült neki, mert a polémiának ez a neme nagyban hozzájárult volna a fogalmak tisztázásához s a heraldikának tágabb körben való műveléséhez.
E czikkelyében – legalább tudtommal – először van nálunk világosan megmagyarázva, hogy mi a czimer, mily alakuak voltak az első czimeres pajzsok, hogy miként ábrázolták a czimerképeket a pajzson, mik a beszélő czimerek stb., s hogy mi sem ellenkezik annyira a klasszikus heraldika szellemével, mint a czimerek szimbolikája, a mely a heraldika hanyatlásának idejéből való.
Néhány ezután következő értekezéseiből láthatjuk, hogy noha határozottan az uj iskola hive, azért ennek tulhajtásaitól őrizkedik s van bátorsága velük szembe szállani. Egyik czikkében ugyanis határozottan rosszalja a modern heraldikusok azon eljárását, hogy mindazt, a mi a valódi heraldika alaptételeinek és szabályainak nem felel meg, hallgatással szokták mellőzni, mert a heraldikailag vett szabálytalanságok, sőt képtelenségek feljegyzése felette szükséges. Heraldikai szempontból, mert elfajulásának történetéhez szolgáltat adatot, más tekintetben pedig azért, mert ennek elmulasztása által a más irányban kutató tudósok szeme elől sok becses anyag vonatik el. E szavakkal az «Arczképirás a magyar heraldikában» czimü czikkét kezdi meg.
«Kritikai megjegyzések a folyóiratunkban közölt XV. századbeli czimerekről» czimü czikkelyében jellemzően mondja a XV. századból eredő eredeti czimeres leveleinkről, hogy ezek mentik meg reputácziónkat a külfölddel szemben, mert mindazon czimerek, a melyek későbbi időből valók – csaknem kivétel nélkül – az igaz heraldika szabályaival ellenkező módon vannak szerkesztve. Ezzel ő is hozzájárult azok törekvéséhez, a kik a XV. századbeli armálisokra fordították az érdeklődők figyelmét, tehát neki is van része abban, hogy folyóiratunk e czimerek oly nagy számának hozta facsimilijét s ez által – lehet mondani – kétségtelen hitelességü Armoriál-lá vált, a mely ugyan még nem teljes, de minden megjelenő füzetével közeledik ahhoz, hogy azzá legyen.
Azon sorokban, a melyekben a Turul négy első évfolyamában megjelent XV. századbeli czimereket méltatja, ismét a heraldikai fogalmak tisztázásának ügyét mozditotta elő s elismeri, hogy e czimerek a magyar fölfogás szülöttei, mert ha rajzolójuk a legtöbb esetben nem is volt magyar, tervezőjük mindig az volt, mert a czimer tervezete nagyjában mindig, sőt részleteiben is gyakran a czimerszerző munkája.
A Rátoldok hársfaleveléről irott czikkében rámutat arra a körülményre, hogy a közös czimer, vagy a főbb vonásaikban azonos czimerek a közös eredetre való következtetést engedik meg és hogy a főbb vonásaikban azonos czimerek meghatározása előtt föl kell kutatni a törzsczimert, vagyis azt, a melyet a nemzetség egyik-másik vagy valamennyi tagja viselt, mielőtt az ágakra, családokra való oszlás megtörtént volna.
Sokak előtt merészségnek látszott az, hogy például egy természetes falevélben, mely valamely czimer alárendelt jelentőségü czimerképe, fölismerte a törzscimer egyetlen, tehát főczimerképének nyomát, a stilizált falevélét. De az idő megmutatta, hogy merészsége nem volt hiu. E czikkében a heraldikai hársfalevélnek valóságos kis monográfiáját adta s megismertette a Rátoldok czimerképének mindazon változatait, a melyek az eddig hozzáférhető emlékeken látszanak.
Az Apafiak, Rhédeyek és Wesselényiek legrégibb ismert czimereiről irt tanulmányában egy régibb föltevését, hogy t. i. az Apafiak régebben más czimert használtak, mint az ismertet, Apafi Ferencz egy 1493. évi oklevele pecsétjének bemutatásával bizonyossá teszi, és rámutat azon valószinüségre, hogy a Réhedeyeknek és Wesselényieknek is kell az ismerteknél régibb czimerüknek lenni. Azóta nyolcz év telt el s e tekintetben nem haladtunk tovább, mert a két családnak régibb, eddig ismeretlen czimeres emlékei nem kerültek szemünk elé. Pedig legalább a Wesselényi czimerre nézve alapos reményünk van, hogy a görcsöni levéltárban találunk eddig ismeretlen adatokat, sőt biztosan tudjuk, hogy a Wesselényieknek a XV. század elejéről való armálisa ott van, de ezen közkincs az Erdélyi Múzeum-Egyletnél van letéve s ott bizonyos hatalmas okoknál fogva még mindig ládákba lévén zárva, hozzáférhetetlen.
A Gutkeled nemzetség czimere leirásában beszámol a czikk irásáig ismeretes nemzetségi czimerekről, a melyeknek száma 24 volt, s aztán végig kisérve az összes ismert Gutkeled czimeremlékek változatain egészen a famozus farkasfogakig, az ékről monográfiát ad, mint azt a Rátoldok hársfalevelével tette. Ez volt utolsó jelentékenyebb czikke. Nem azért, mintha a heraldika iránti érdeklődése megszünt volna, hanem azért, mert a Siebmacher magyar részének szerkesztése s a magyar nemzetségekről szóló, később a Péczely jutalommal kitüntetett, Karátsonyi Jánossal közösen tervezett nagyobbszabásu mű heraldikai részének megirása minden idejét elfoglalta a különben is betegeskedni kezdő Csergheőnek.
E becses kéziratának sajtó alul való kikerülését már nem érhette meg. Betegsége erőt vett rajta s a zászló, mely körül Magyarország legtöbb heraldikusa csoportosult, kiesett kezéből. Az e fölött érzett fájdalmunkat csak az enyhiti némileg, hogy működésével határozottan kijelölte az utat, melyen haladnunk kell és hogy működésének e nyoma lesz utmutatónk.
Csergheő Géza külsejét illetőleg is sajátságos ember volt. A ki egyszer látta vagy beszélt vele, biztosan fölismerte évek mulva is. Polgári ruhában is katonát mutatott s a divatnak nem hódolt még csak annyira sem, mint egy német professor.
Czilinder soha sem volt a fején, a sarkantyu pedig – bár nem volt lovas katona – soha sem hiányzott czipőjéről. – Hangosan beszélt, ugy hogy a ki nem ismerte, azt hitte, veszekszik, pedig ezt ritkábban tette, mint a legtöbb ember. Türelmes volt a végletekig, kivált ha heraldikáról volt szó, s a legnagyobb képtelenségeket is türelemmel hallgatta meg, remélvén, hogy az illetőt idővel kapaczitálhatja és azért, mert senkit sem akart a heraldikával való foglalkozástól elriasztani.
Egy izben tanuja voltam, mikor egy határtalanul korlátolt eszü uri ember az efféle s hozzá még modortalan emberek módjára föltett kérdésére nem várta meg a kért választ, de saját maga felelt magának s aztán oktatólag mondott el egyet-mást Csergheőnek a heraldikáról, a ki aztán a lehető legkomolyabb arczczal mondta neki: «Öntől sokat várhat heraldikánk». Ennek hallatára azt kérdeztem tőle: miért mondtad ezt neki, hiszen ha elhiszi, sok bajunk lesz vele, ha pedig észre veszi, hogy gúnyt űztél vele, rossz néven fogja venni. Az utóbbi eset lehetősége – mondá ő – ki van zárva. Ő hinni fogja, hogy neki rendeltetése a heraldikát művelni s ez hasznunkra lesz, mert sok lim-lomot fog ugyan összehordani, de e lim-lom között bizonyára oly becses anyag is lesz a melyért szivesen hallgatjuk badar beszédét, s tűrhetjük modortalanságát órákig is.
A középkorba annyira beleélte magát, hogy egész lénye középkori lett. A fejedelem s a nők iránt érzett hódolat, a vallásosság, egyenesség, bátorság, szigoru becsületesség voltak legkidomborodottabb jellemvonásai.
A középkori ember volt ideálja s a modern ember iránt bizalmatlanságot érzett. A franczia forradalom nagy alakjait gyűlölte. Közülök csak Napoleonnak bocsátott meg, nem annyira azért, mert megtörte a forradalmat, hogy császárrá lett és helyre állitotta a monarchiát, hanem azért, mert a katholika vallást ismét jogaiba helyezte s különösen azért, mert Ferencz császárnak veje lett. Bonaparte iránt érzett gyűlölete szánalommá vált Napoleonnal szemben, mert meg volt róla győződve, hogy az Ég végtelen igazság érzete mérte rá büntetésül a szent-helenai napokat. Napoleon expiálta Bonaparte bűneit, a ki fölkent császárok és királyok ellen mert győzelmesen harczolni.
A világtörténet azon korszakai, a melyekben a heraldika nem virágzott, nem igen érdekelték s a műtárgyak közül is leginkább a keresztény középkor izlésében készültekkel vagy czimeresekkel foglalkozott legszivesebben.
A barokk műtárgyak már kevésbbé kötötték le figyelmét, de mégis inkább, mint az antik dolgok, mert ez utóbbiakon soha sincs czimer. S ha bosszantotta is a barokk izlés művészeinek értelmetlensége a czimerek körül, azért még sem hagyta tekintet nélkül alkotásaikat, mert, a mint számtalanszor mondta, az, a ki a heraldikát igazán szereti, nemcsak virágzása, de hanyatlása iránt is érdeklődik. És igaza volt, mert az a ki Rómának csak fénykorát tanulmányozta s hanyatlásának korszakát nem, az, a ki Hellasnak csak megalakulását s virágzását veszi figyelembe, de romlását s ennek okait nem, nem ismerheti sem Rómát, sem Hellast.
Csergheő figyelmét épületen, szobron vagy más műtárgyon kizárólag a heraldikai motivumok kötötték le, ha ezek alkalmazása heraldikailag értelmesen történt, szép volt az épület, szép a szobor s a műtárgy, ha nem, akkor ugyancsak nagynevü művésznek kellett lenni, hogy megkegyelmezzen neki. Sokszor évődtem vele, mondván, hogy ő az embereket is heraldikailag csoportosítja, a mire ő nevetve felelte rendesen, azt mondván: «Freund, du übertreibst». Nem sok idő telt bele s kitünt, hogy nem túloztam, mert valakit nekem úgy mutatott be «Auch ein Sigmundianer», értvén alatta, hogy a bemutatott ur családjának is Zsigmondkori armálisa van.
Csergheő Géza, egy a XIV. században Nyitra vármegyéből Vasba származott nemes családnak ivadéka, Heiligenstadtban – Bécs külvárosában – született 1841 július 26-án. Atyja Nemestacskándi Csergheő Lőrincz, előbb a m. kir. nemes testőrségnél szolgált, utóbb Ausztriában miniszteri osztálytanácsos volt, nagyatyja Ferencz, szintén magyar nemes testőr, genealogus volt s e mellett heraldikával is foglalkozott.
A mint már előbb is mondtam, ettől örökölte a heraldika iránti hajlamát. Az a körülmény, hogy sokat volt magában, saját gondolataival elfoglalva, kidomboritotta egyéniségét. Röviden mondva, nem volt tuczat ember s individualitását még a katonai élet nivelláló hatása ellen is meg tudta óvni. Mint katona is Csergheő Géza maradt, a ki minden körülmény között más volt mint társai. Még a háboruban is, a hol vitéz volt, mint legvitézebb társai, de vitézkedése másként nyilvánult mint amazoké.
Kevéssel halála után egy fegyveres pajtásával a custozzai csatáról beszélgettünk s ez nekem egy epizódot mondott el, melynek Csergheő volt a hőse.
Egy magaslaton volt az olaszok egy ütege fölállítva, e magaslat ellen intézendő rohamra küldték azt a csapatot, melybe Csergheő is be volt osztva. A fiatal főhadnagy szakaszát jóval megelőzve rohant előre, nem törődve az ágyukkal, s azzal a minden oldalról fenyegető veszélylyel, a melynek neki ment. Bátor föllépése egyrészt szakaszát sarkalta az utána nyomulásra, másrészt az ellenséget félemlitette meg úgy, hogy eszeveszetten hagyta ott ágyuit, melyek közül egyet Csergheő elfoglalt.
Alig történt ez meg, rögtön felül kerekedett benne jellemének egyik vonása, a bizalmatlanság, s abbeli félelmében, hogy esetleg más fogja magának vindikálni a bravuros haditettet, czeruzát vett ki zsebéből s rá irta az ágyu talpára: «Ez ágyut Csergheő főhadnagy foglalta el». Másnap a mikor az ellenséges lövegek Soma Campagna piaczán föl voltak állitva, kihallgatásra jelentkezett s kérte, adják neki az ágyut emlékül. Persze, hogy a szokatlan kérésnek nem volt semmi eredménye s e bravurjának kézzel fogható emléke nem maradt. De társai emlékezetében ma is él. A béke szolgálat nem igen volt inyére a regényes hajlamu tisztnek s mindinkább megérlelődött benne a szándék, hogy a tényleges szolgálattól megválva, egyedül a heraldikának fog élni, s e szándékát végre is hajtotta volna, ha 1869-ben az ujonnan szervezett m. k. testőrséghez nem osztják be. A fejedelméért rajongó tiszt élete legszebb napjai közé számitotta azt az időt, melyet hadura közvetlen közelében tölthetett. Az udvari szolgálat unalmait nem érezte úgy, mint más s a szolgálat elhagyására mindaddig nem gondolt, mig ismét a csapathoz való bevonulás ideje nem következett be. Ez időtájt ismerkedett meg azzal a fenkölt lelkü nővel, a kit csakhamar feleségül vett, s a kinek köszönhetjük, hogy idegenbe szakadt honfitársunk magyarrá lett.
Boldog házasságának első éveit még nem itthon töltötte, hanem az osztrák örökös tartományokban. Az ezen időre eső munkásságáról már megemlékeztünk s elmondtuk, hogy mily nagy hatással volt heraldikai kiképzésére.
Csergheő eleintén Ungváron telepedett le s gazdálkodással is foglalkozott, de valamint a katonai szolgálat mellett is talált időt tudománya művelésére, úgy gazdasági ügyeinek vezetése sem vonta el a heraldikától. Nagy művének, a Siebmacher magyar részének első füzeteit még itt szerkesztette s hazánk északkeleti területén fekvő családi-, vármegyei- s hiteles helyi levéltáraiban gyűjtette és gyűjtette az anyagot a többi füzethez. Ez időtől, különösen 1888-ban Budapestre történt költözése óta, kizárólag a magyarországi heraldikának szentelte munkásságát s élte utolsó pillanatáig – még nagybetegen is – úgyszólván pihenés nélkül ennek érdekében dolgozott, s ez által mnket, barátait s munkatársait nagy hálára kötelezett. E hála lerovása végett gyültünk ma itt egybe. Igénytelen szavaim ezt igyekeztek kifejezni. Egyedül csak ezt és nem emlékét megörökiteni, hiszen azt ő maga tette meg műveivel. Ő itt hagyott bennünket, elment előre oda, a honnan nincs visszatérés s majdan, ha mi is utánna megyünk és viszontlátjuk, számon fogja tőlünk kérni örökét.
Adja az Ég, hogy be tudjunk vele számolni.
BÁRCZAY OSZKÁR.

VEGYES.

A Békássy család czímere az 1417. évből.
(Szines czimerképpel.)

A BÉKÁSSY CSALÁD CZIacute;MERE 1417-BŐL.

Az érdekes czimeradomány, melyet jelenleg közölni szándékozunk, már régóta ismeretes. A Győri Történelmi és Régészeti Füzetek legelső évfolyama, 1861-ben, közölte annak szövegét és közölte a czímernek eléggé hű rajzát is.
Az oklevélnek rongált állapota okozta, hogy az ott közlött szöveg igen hézagos; ezt a hiányt akarjuk pótolni jelen közlésünkkel, melyben iparkodtunk – a mennyire csak ez lehetséges volt – a rendkívül rosz állapotban fönnmaradt oklevél szövegének olvashatatlan részét is kiegésziteni.
A czimeradományban magában, melyet Zsigmond király Konstanzban, 1417 augusztus 15-én ád ki, nincs valami nagyon nevezetes. A szokott formulákkal mondja el a király, hogy három kanonok, Mihály szepesi olvasókanonok, Miklós sasvári esperes, és János budai kanonok, a király elé járultak kérelmükkel és elmondták kérelmük támogatására érdemeiket. János kanonok mindvégig a király kiséretében volt azon a nagy politikai köruton, mely Bosznián, Istrián, Friaulon, Lombardián, Francziaországon és Aragónián át Konstanzba, az egyház szakadás megszüntetésére vezetett. A másik két kanonok, Mihály és Miklós, csak az utóbbi helyen, az egyetemes zsinaton voltak a király oldala mellett. Érdemeiket a szokott, és több czimeres levélben előforduló módon mondja el a király.
A három kanonok bemutat egy czimertervet a királynak, és kéri annak adományoztatását az ő számukra, valamint rokonaik részére is. A király teljesiti a kérelmet és a három kanonoknak, kiknek családi neve megmondva nincs, és a rokonoknak, kiknek rokonsági fokáról a kérelmezőkhöz, az oklevél felvilágositást nem ád, megadja czímerül a kért ábrázolást. E rokonok Békási Gergely fiai: János és István, Tordasi Bálint és még egy István, kinek családi neve az oklevélben olvashatlan. Hihetőleg a három kanonok is e három családnak volt sarja, és kiki saját érdemei által a maga családjának is örök időkre szóló kitüntetést óhajtott szerezni.
A czimereslevélben, az adományozott czimer után, a legérdekesebb a mód, a hogy az reánk maradt. Az oklevélnek ugyanis eredetije nincs meg, közelkorú átiratban jutott az korunkra, mely a czimer képét is az eredeti után hiven lefestve megőrizte.
A három család részére szóló oklevél eredetije ugyanis néhány évtized multával, István budai polgárnak, aki patikárius volt, került birtokába. Talán ugyanaz az István ez, vagy annak leszármazottja, kinek családi neve a czimerlevélben olvashatatlan. Tordasi Bálint deák, kinek (vagy talán atyjának) nevével már az eredeti czimeradományban találkozunk, Hunyadi János kormányzó itélőszéke előtt pörbe idézi István patikáriust, mondván, hogy ennek birtokában van Zsigmond királynak egy czimeradományozó levele, mely az ő (t. i. Tordasi Bálint) czimerére vonatkozik s melyre nézve óhajtja, hogy azt István polgár mutassa föl az itélőszéknek és másolatát engedje át. A budai polgár nem tesz ez ellen semmi kifogást sem; beismeri, hogy a czimerlevél nála van, kész azt a biróságnak bemutatni és másolatát Tordasi Bálintnak átadni. A kormányzó ennek következtében 1449 április 13-án biróilag átirja és hiteles másolatban kiadja az eredeti czimereslevelet, és átiratának élére lefesteti az adományozott czimert is.
Tudtunkkal ez a legeslegelső teljes armálisátirás, melyet birunk s e körülmény érthetővé teszi, hogy az 1861-iki közlés után ujból kiadjuk annak szövegét, kiegészitve lehetőleg annak hiányait, a Békássy család tulajdonában lévő átirat eredeti példánya után s hogy közöljük az 1417-ben adott és 1449-ik évi átiratban fönnmaradt czimernek hű szines mását is, reconstruálva a szineket és az ábrázolást az azóta nagyon sokat szenvedett festmény alapján a heraldika szabályai szerint.
Az 1449-ik évi megerősitő oklevél szövege szószerint a következő:

Nos Joannes de Hwny[ad] regni Hungarie gubernator memorie com[men]damus, quod nobis in octavis festi Epiphaniarum domini unacum [prelatis], baronibus et regni n[obilibu]s in sede nostra iudiciaria sedentibus [Va]lentinus [littera]tus de Tordas iuxta continen[tia] li[tterar]um nostra[rum] . . . . . . ipsam hic Bude coram nobis facie ad faciem factam fore denotantium, nostram personaliter veniendo in presentiam [contra circu]msp[ectum] virum Stephanum appathekarium, civem civitas Budensis, allegavit eomodo, ut quedam littera privilegialis condam domini Sigismundi pie memorie regis Hungarie, factum armorum suorum tangens, erga ipsum Stephanum appathekarium haberetur, quas per ipsum coram nobis exhibere et paria earundem pro se habere vellet; quo audito annotatus Stephanus, civis Bundensis, similiter nostram consurgens in presentiam, respondit ex adverso, quod hoc bene verum foret, quomodo dicte littere erga ipsum haberentur, quas coram nobis exhibere et paria earundem eidem Valentino litterato dare promptus esset et paratus; cuius tenor is est:

Sigismundus dei gratia Romanorum rex semper augustus, ac Hungarie, Dalmatie, Croatie et cetera rex, omnibus Christi fidelibus, tam presentibus quam futuris, presentium notitiam habituris, salutem in eo, qui dat regibus reg[nare] et victoriose triumphare. A claro lumine troni regii, velut e sole r[adii], nobilitates legittimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia a regia dignitate sic dependent, ut von sit dare alicuius [generositatis] insigne, quod a gremio non proveniat regie claritatis. Sane ad [universorum] tam presentium, quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fideles nostri devoti, dilecti, honorabiles viri, domini, Michael [lector] ecclesie beati Martini confessoris Scepusiensis ac Nicolaus archydiaconus Saswariensis et Johannes Strigoniensis, Waciensis et Budensis ecclessiarum [canonicus], nostre mayestatis venientes in presentiam, propositis et recensitis ipsorum fidelibus servitiis et fidelium obsequiorum gratuitis meritis, sincerisque [com]placventiis utique acceptis et laudandis, quibus ipsi, primum idem dominus Johannes canonicus in Bozne, Istrye, Forisyulii, Lombardie, [Fran]cie, Aragonie, et demum iidem domini Michćl lector et Nicolaus archydiaconus in presentibus Almanie partibus, nobis in eisdem pro sacro sancte universalis ecclesie et sacri imperii Romani status reformatione et querenda pace universis procendentes et laborantes, sacro[sanct]o regio dyademati et celsitudini nostre mayestatis, personis et rebus ipsorum non parcendo, indefesse studuerunt complacere, reddideruntque se [gratos] et acceptos, arma seu nobilitatis insignia, in presentium litterarum nostrarum capite depicta, mayestati nostre exhibendo, ab eadem mayestate nostra eadem arma seu nobilitatis insignia ipsis, et per eosdem Johanni et Stephano, filiis Gregorii de Bekas, Valantino (igy) de Tordas, et S[tephano] filio . . . . . . . . . . . de . . . . . . . . . eorundemque Johannis et Stephani necnon Valentini et Stephani heredibus et posteritatibus universis dari et conferri humiliter et devote suppli[caverunt. Unde nos prefatorum Michael]is lectoris, ac Nicolai archydiaconi et Johannis canonici gratis affectibus intuentes predictorum obsequiorum gratuita merita, quibus studiis dil[igenti]bus [ac indefe]ssis actentus erga nostram claruerunt maiestatem, qu[otidieque] clarent et in antea eo studiosius clarere poterunt, quo se et suos [pre]clarioribus honorum gratiis sentient decora[tos, animo] deliberato et ex certa nostre mayestatis scientia, eisdem dominis Michaeli lectori ac Nicolao archydiacono et Johanni canonico [et per] eosdem predictis Johanni et Stephano [necnon Valentino et] altero (igy) Stephano, eorundemque Johannis, Stephani necnon Valentini et alterius Stephani heredibus et posteritatibus unive[rsis], ad prefatorum Michaelis lectoris ac Nicolai [archy]diaconi et Johannis canonici supplicationis instantiam, prescripta arma sew nobilitatis insignia, hic depicta, ac pictoris [magiste]rio distincte descripta, virtute presentium conferimus, ymo de habundantiori plenitudine specialis nostre gratie ad maiorem prelibatorum Michaelis lectoris ac Nicolai archydiaconi et Johannis canonici ac aliorum supradictorum nobilitatis gloriam, proprio motu concedimus, damus et elargimur, ut iidem Michael lector ac Nicolaus archydiaconus et Joh[annes] canonicus ac per eosdem predicti Johannes et Stephanus necnon Valentinus et alter Stephanus, eorundemque Johannis et Stephani ac Valentini et alterius Stephani (et) posteritas u[nuversa nata], et nascitura, hec arma sew nobilitatis insignia, prout presentibus litteris circa principium acpropriatis (igy) coloribus diversis inserta pictura denotat et declarat, a modo [in ant]ea in [preliis, hastil]udiis, torneamentis et in omni exercitio militari gestare valeant pariter et defferre. Gaudeant igitur favore regio, ac de tanto munere singularis gratie antefati Michael [lector] pre[scriptu]s ac Nicolaus archydiaconus et Johannes can[onicus] et alii supradicti eorumque posteritates merito exultent, tantoque fideliori studio ad honorem regium eorundem in antea soli[detur inten]tio, quanto ampliori favore preventos se con[spiciu]nt munere gratiarum. Presentes autem ad premissorum memoriam perpetuam cum pendenti secreto nostro regio sigillo, quo [ut] r[ex Hungarie utimur, munitas], prelibatis dominis et aliis su[prascriptis] duximus concedendas. Datum Constantie, in festo assumptionis beate virginis gloriose, anno domini millesimo quadringentesimo decimo septimo, regnorum nostrorum anno Hungarie et cetera tricesimo primo, Romanorum vero septimo.

[Nos igitur] p[aria] ipsarum litterarum prefati condam domini i[m]per[atoris] . . . . . . . . . . . . . . . . presentibus litteris nostris de verbo ad verbum transcribi et transumifacientes, eisdem dominis Michaelis (igy) lectori ac Nicolao ar[chydiacon]o, Johanni canonico et aliis predictis pro uberiori cautela duximus [conce]dendas, nostrarum, quibus sigillum nostrum est appensum, vigore et testimonio litterarum mediante. Datum Bude, in festo P[asce] domini, anno eiusdem millesimo quadringentesimo qu[adragesimo no]no.
Az adományozott czimer leirása a következő: kék mezőben ugrásban lévő fehér szarvas, arany szarvakkal és arany nyakkoronával. A szarvak és a korona érczéből a nagyon megviselt oklevelen csak a barnás alapszin maradt meg; ilyen az a mi hű szines képünkön is. Sisakdisz: két kék szárny közt a pajzsbeli alak csonka törzse. Takarók: kék-vörös. A pajzs balra, az oklevél kiállitójának neve felé dől; ennek következtében a czimer többi alkatrészei is balra forditvák, mi hazai heraldikánkban a leggyakoribb eset.
A czimert a Siebmacher-féle gyüjtemény is közli. Az ábrázolásról azonban azt mondja, hogy a szarvas nyugvó helyzete hibás, mert az nincs a pajzs tengelyében. E hibával azonban alig ha róhatjuk meg a czimer festőjét. A szarvast kétségtelenül ugró helyzetben akarta ábrázolni a festő, megörökitvén ezzel egy vadászati jelenetet, melyeknek régi heraldikánk nagy kedvelője. A felfelé ugró szarvas pedig tényleg a pajzs tengelyében van, s így sem Zsigmond királynak, sem Hunyadi Jánosnak czimerfestője nem követett el hibát a czimertani ábrázolás szabályai ellen.
Hunyadi Jánostól ez a harmadik czimereslevél, a mit ismerünk. Kettő, Pogány Miklósé 1448-ból és Berekszói Péteré 1449-ből új czimeradomány; a jelenleg ismertetett oklevél pedig birói átirat. Habár jogi természetére nézve különbözik is az eddig ismert két armálistól, de alakjánál, kiállitásánál fogva a czimeres levelek közé sorolhatjuk; kiállítójánál fogva pedig legérdekesebb és legritkább okleveles emlékeink egyike.
A Békássy család is azok közé tartozik, melyek régi czimerüket elhagyva, ujabb eredetű czimerrel élnek. A jelenleg használt családi czimernek az 1417-ik évivel semmi közös vonása sincs.
F. L.

A csicseri Ormos család szabolcsvármegyei ágáról.

A magyar nemesség közt vannak családok, melyek törzsfája a honfoglalás korszakába ágazik be, de az idők menetén az ősök tüzhelyeikhez huzódtak, vagy ha amaz háborus korszakokban a hadviselő kötelmei alól teljesen ki nem is vonhatták magukat, – kimagaslóbb szerepük nem jutott, s igy családi nevük a feledékenység homályába borult. A csicseri Ormos család szintén a magyar nemesség legrégibb családjai rovatában tartozott, de országos dolgokban, hadviselésben kimagasló ősük nem volt, és csakis régi birtoklási okiratokban, vármegyék közügyeiben bukkanunk nevükre.
Századoktól apáról fiura átszállt hagyomány a csicseri Ormos család első ősének Uszubut tartja, a honfoglaló Árpád egyik csapatvezérét, akiről Béla király névtelen jegyzője emlitést tesz, elmondván, hogy «Árpád fejedelem Uszubut vezértársával Veszprém ellen küldte.»
Ugyane hagyomány szerint, Kálmán királyunk Ung vármegyében fekvő Csicser falut adományozta a családnak, és az Ormos család által az ungmegyei Csicser falutól nyerte előnevét.
A csicseri Ormos család czimerét Csergeő Géza a Siebmacher-féle czimerkönyvben közzé tette, és ama czimerrajz a birtokomban lévő régi gyürüpecséttel teljesen azonos, azzal a heraldikailag semmit sem jelentő külömbséggel, hogy a régi gyürüpecsét karneol kövébe metszett pajzs gömbölyü. A pajzsban vitéz áll, jobbjában kardpengével, baljában üstökénél fogott emberfő látható. A czimersisak disze a koronából kiemelkedő pánczélzott kar, mely csillagot tart.
A szabolcsvármegyei Csicseri Ormos család századokkal ezelőtt Ung vármegyéből Szabolcs vármegyébe települt, mint a régi birtoklási okiratokból kitünik.
A XV. század elején már Szabolcs vármegye közügyeiben is szerepelnek; a gróf Zichy családok levéltárában Magister Andreas filius Pauli dicti Ormos de Mecher vicecomes comitatus de Zabolch 1411-ben és 1414-ben két kiadványnyal szerepel._{1 Zichy okmánytár, VI. k. 151. és 294. ll.}* A Zichy-kódex hiteles adatai is azt igazolják, hogy a csicseri Ormosok Ungvármegyéből származván, 1411-ben Zsigmond magyar király idejében már Szabolcs vármegye birtokos nemessége közt szerepelnek.
Különben régi okiratok szólanak afelől, hogy a csicseri Ormos család más vármegyékben fekvő részjószágokkal, Szabolcsvármegye területén is terjedelmes birtokok urai voltak.
A család történelmében birtoklási tekintetben az 1490-ben élt Imre magaslik ki. Ez az Imre a Derenchéniekkel, Zokalyi, Kisvárdai, Szepessi és más előkelő nemzetségekkel állt rokonságban, és több vármegyékben terjedelmes birtokai voltak. A Káta nembeli Surányi Charnavodai nemzetséggel is vérségben állott.
A szabolcsvármegyei csicseri Ormos család még a XIX. század első felében is birtokos gyanánt emlitteti a Beregvármegyében fekvő Charnavoda, vagy mint most nevezik Csarada helységben._{2 Csarada falu 1840. évi tagositási okirata.}*
A XVIII. század elején élt István, de ennek fiutódja nem maradt.
Ugyane század elején élt Imre, Szabolcsvármegyében több helységekben birtokolt. Ennek az Imrének hitvese Szentmiklósi és Óvári Pongrácz Zsófia volt. Ebből a házasságból két fiugyermek lett volna hivatva a család fentartására: Miklós és Imre.
Imre fiutódot maga után nem hagyott.
Miklós nőül vette Gömörvármegyéből Szatmári Király Miklós, és hitvese Szentmiklósi és Óvári Pongrácz Erzsébet_{3 A szentmiklósi és óvári Pongráczok liptóvármegyei birtokrészekkel más vármegyékben fekvő birtokaira vonatkozó eredeti osztály levele.}* leányát: Szatmári Király Erzsébetet._{4 Ifjabb Szatmári Király Miklós gömörvármegyei alispán és testvérei, Csicseri Ormos Miklósné Erzsébet, – Fáy Péterné Anna, – és a még hajadon kisasszony Zsófia, 1778-ban édesanyjuk halála alkalmával ezüst, arany és más ingóságokon osztozkodnak.}*
E házasságból csak egy fiugyermek vezette tovább nemzetségét: György.
Ez a csicseri Ormos György nőül vette Ugocsavármegyéből az akkori ugocsavármegyei alispán, a Bagát-Radván nemből való Morvay József leányát Erzsébetet._{1 Családi okiratok és Morvay Erzsébet menyasszonyi levele vőlegényéhez Csicseri Ormos Györgyhöz.}*
Csicsero Ormos Györgynek Morvay Erzsébettel kötött házasságából egyetlen gyermeke maradt életben: Csicseri Ormos Katalin. Ezt a Katalint 1833-ban, Bereg-Surányban birtokos Ludányi Bay Károlynak Csernelházi Chernel Erzsébettől született fia, Ludányi Bay Gábor vette nőül. Ez a csicseri Ormos Katalin, férjezett Ludányi Bay Gáborné, 1886-ban halt el, és benne: a szabolcsvármegyei csicseri Ormosok ága kihalt.
BAY ILONA.

A karvai báró Orlay-család nemzedékrendje._{1 A család származásának és történetének tüzetes ismertetését levéltári adatokból l. a Századok f. év III. füzetében, s az okirat-közléseket a Történelmi Tár szintén III. füzetében Thaly Kálmántól.}
*

Kis-Jókai Orllé (Ollé) Jakab és Imre testvérek, a XVI. század elején, Nagy-Megyeren Karvai Orllé I. Miklós szül. 1542 Nagy-Megyeren, (evangelikus) 1571 június 13-án uj czimereslevelet nyer, czimerbővitéssel s «Karvai» előnévvel, 1583 Sztropkót részben birja; szepesi kamarai tanácsos és putnoki kapitány, 1613-ig Putnokot s más, gömöri, borsodi, nógrádi, hevesi, pesti, zempléni, szatmári, csongrádi jószágokat szerez, † 1616 ápril 30-án Liptó-Ujvárott (1. neje Kubinyi Kata † 1610 márczius 2-án 2. neje B. Zay Magdolna, özv. Hosszutóthy Istvánné, 1611 február 23-ától, gyermektelen) Mihály Ismeretlen nevü fia 1613 Nagy-Megyeren I. András † 1600 márcz. 7. mint tanuló Bécsben. István 1593 Bártfán tanul; 1598 Bécsben, hol a r. kath. hitre tér, 1600 után az udvarnál szolgál, 1613 putnoki kapitány, 1617 és 1633-ban is, 1622 június 3-án bárói rangot nyer, 1631-től Gömör m. főisp., holtáig, † 1641 nyarán (Tribel Róza, 1614 február 2-ától † 1641 előtt) János szül. 1583 Sztropkón 1593 Bártfán, 1598 Bécsben mint tanuló katholizál, 1608 Mátyás kir. étekfogója, 1617 táblabiró Gömörben, 1622 báró † Erzse (Vinnay László † 1613 előtt, mikor csak Miklós nevü árva fia él) Judith (Kállay Miklós 1605-től 1613-ig él) II. András szül. 1625 körül 1641–49 udvari nemes apród, majd kir. kamarás, putnoki örökös kapitány, 1649-től tényleg is, 1650-től b. «Orlay» nevet vesz föl (1655: XXXIII. t. cz.), 1653 Putnok várát ujra épitteti, 1660–70 között Beczkón lakik, † 1681–86 között (1. B. Révay Anna Mária, 1649. † 1674–77 közt 2. Szent-Miklósi Pongrácz Borbála) 1-től II. Miklós szül. 1650–51-ben 1661 Nagy-Szombatban tanul; 1670 putnoki tényleges kapitány; 1672 kálvinizál és kuruczczá lesz, várőrségestől; Erdélybe menekül; Dobokában Sófalvát kapja adományul; magyarországi lefoglalt jószágait 1687–88 nővére és sógora váltják a kir. kamarától magukhoz; ő Apaffy és Thököly hive; 1690 ez utóbbival kibujdosik Törökországba; ott Thökölynek tanácsosa, hadvezére és 1693–94 Drinápolyban erdélyi kapitihája; 1697 végén a tokaj-hegyaljai fölkelőket Máramaroson, Moldván át Nándor-Fejérvárra vezéreli; Havasalföldön tanyáz; 1704 január hadaival Erdélybe üt, a ráczokat, németeket megveri, II. Rákóczi Ferencznek várakat és városokat foglal el, Gyula-Fejérvárt is; itt 1704 márcziusban orgyilkosságnak esik áldozatul; benne a család fiágon kihal (neje B. Perényi Judith) 1-től Borbála (1. gr. Serényi András † 1689 2. B. Andrássy Péter főispán † 1715) mint özvegy † 1726–30 közt Zábláthon. Benne a család nőágon kihal 1-től Magdolna † gyermekkorában

TÁRCZA.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság f. évi február hó 24-én Bánó József ig. vál tag elnöklete alatt igazgató-választmányi ülést tartott, melyen jelen voltak: Áldásy Antal, Boncz Ödön, Borovszky Samu, Illésy János, Kammerer Ernő, Komáromy András, Nagy Gyula, Petkó Béla, Schönherr Gyula, Szent-Ivány Zoltán, Szinnyei József, Tagányi Károly ig. vál. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Fejérpataky László titkár.
Az elnök az ülést megnyitván, Schönherr Gyula felolvasta Csoma József ig. vál. tagnak «A kar a magyar heraldikában» czimü értekezését, a mely a Turulban jelenik meg.
A folyó ügyekre kerülvén a sor, a titkár bejelentett Kendi Finály Henrik ig. vál. tagnak f. évi február 13-ikán bekövetkezett halálát. Az ig. választmány a tudományra bekövetkezett nagy veszteséget mély megilletődéssel vette tudomásul és a gyászeset fölötti igaz részvétének jegyzőkönyvileg adott kifejezést.
A titkár jelentette, hogy dr. Szádeczky Lajos ig. vál. tag a társaság kötelékéből való kilépését 1897. év végével bejelentette, hivatkozván egy korábbi nyilatkozatára, mely szerint ő, mint az Erdélyi Múzeum szerkesztője, a társasággal csereviszonyba óhajtott lépni. Az ig. választmány Szádeczky Lajos ig. vál. tag kilépését az 1897. év végétől, mint a mikor öt éves tagsági kötelezettsége az alapszabályok értelmében megszünik, tudomásul vette, felszólítja azonban őt 1894–97. évekre esedékes, összesen 20 frtnyi tagdij, hátralékának befizetésére.
Uj tagokul megválasztattak, az évdijas tagok sorába, Berseny Béla kir. pénzügyi fogalmazó Eperjesen (ajánlja a titkár) és Pálfiszegi Pálffy László szolgabiró Pacsán (aj. Makay Dezső).
A titkár előterjesztette a pénztárnok részletes kimutatását az 1896. év eredményéről; ezzel kapcsolatban felolvasta az előirányzat és a tényleges eredmény összehasonlítását, mely a következő adatokat tartalmazta:
A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság 1897. évi költségvetési előirányzatának és a tényleges pénztári eredménynek egybevetése.
Bevétel.
Előirányzat Eredmény Különbözet
frt kr. frt. kr. frt. kr.
1. Pénztári maradvány 306 28 306 28 – –
2. Értékpapirok kamatai 432 – 432 – – –
3. Alapitványok kamatai:
a) 3100 be nem fizetett alapítvány után 155 – 140 – – 15 –
b) hátralék 1896-ról 30 – 25 – – 5 –
4. Pártoló tagdíjak 1400 – 1440 – + 40 –
5. Évdíjak 1400 – 1290 60 – 109 40
6. Kiadványok eladása 80 – 93 40 + 13 40
7. Alapítvány-befizetés 100 – – – – 100 –
8. Rendkívüli bevétel 10 – 5 76 – 4 24
Összesen 3913 28 3733 04
A tényleges eredmény e szerint 180 frt 24 krral kevesebb az előirányzatnál.
Kiadás.
Előirányzat Eredmény Különbözet
frt kr. frt. kr. frt. kr.
1. Személyi járandóságok 750 – 750 – – –
2. Irói tiszteletdíjak és szerkesztés 700 – 668 40 – 31 60
3. Nyomdai költség 1700 – 1388 96 – 311 04
4. Színnyomatok készítése 150 – 150 – – – –
5. Metszetek, rajzok, czinkografiák 150 – 231 50 + 81 50
6. Utánvételi expediálás költségei 50 – 34 43 – 15 57
7. Irodai átalány 60 – 60 – – –
8. Társulati szolga díjazása 60 – 60 – – –
9. Ujévi ajándékok, pénzbeszedési díjak, másolások stb. 120 – 106 32 13 68
0. Tőkésítés 100 – 101 1 15
1. Rendkívüli kiadás 10 – – – – 10 –
Összesen 3850 – 3550 76
A tényleges kiadások tehát 299 frt 24 krral maradnak az előirányzat mögött. Készpénz maradvány 182 frt 28 kr., 119 frttal több az előirányzatnál.
Vagyonállás 1897 deczember 31-én:
1. Értékpapirok névleges értékben (koronajáradék 21,400 korona, jelzáloghitelbanki nyer. kötvény 100 frt) 10,800 frt – kr.
2. Kötelezvényekkel biztositott alapitványok 2,600 frt – kr.
3. Kötelezvény nélküli alapitványok 500 frt – kr.
4. A középkori czimeralbum és a Nemzetségi Zsebkönyv czéljaira a takarékpénztárban két könyvre elhelyezett összeg 300 frt – kr.
5. Pénztári maradvány az 1897. évről 182 frt 28 kr.
Összesen 14,382 frt 28 kr.
A pénztári kimutatás és az itt közölt összehasonlitás bemutatása után Boncz Ödön ig. vál. tag mint a számvizsgáló bizottság előadója felolvasta a bizottság jelentését az 1897. évi számadások, a pénzkezelés és a pénztár állapotának megvizsgálásáról, úgyszintén a titkár által készitett 1898. évi költségvetési tervezetről. A bizottság jelentése egész terjedelmében a következő:
Tekintetes Választmány!
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1897-iki pénztári állapotának és számadásainak megvizsgálására vonatkozó kiküldetésünkben f. évi február hó 16-án eljárván, a teljesitett számvizsgálatnak eredményéről a következőkben van szerencsénk jelentést tenni:
Eljárásunkban az eddig követett módot követvén, mindenekelőtt a pénztári naplókönyvet vizsgáltuk át, s annak 1897. évi minden egyes tételét az igazolásukra szolgáló okmányokkal és ellennyugtákkal egybevetettük, a tagdij befizetésekre nézve pedig a tagok nyilvántartó könyvében is próbákat tettünk. Ezek alapján jelenthetjük, hogy a pénztári naplókönyvet rendben találtuk s azt 1897. évi deczember hó 31-ével 3733 frt 4 kr. bevétellel, 3550 frt 76 kr. kiadással és a folyó 1898. évi költségelőirányzatba első bevételi tétel gyanánt átviendő frt 28 kr. pénzmaradványnyal lezártuk.
Ezután a kézi pénztárt vizsgáltuk át. A pénztári naplókönyv 1898. évi tételét, kezdve a mult évről átvitt és fentebb kimutatott 182 frt 28 krnyi pénzmaradványnyal, bezárólag február hó 16-áig összegeztük és 601 frt 28 kr. bevételt, 268 frt 15 kr. kiadást, vagy 333 frt 13 kr. pénzmaradványt állapítottunk meg. Ezzel szemben találtunk a kézi pénztárban fedezetül 264 frt 13 krt készpénzben, 69 frtot pedig előleg-nyugtákban, minélfogva a kézipénztárt hiánytalannak jelenthetjük.
Vizsgálat alá vettük ezután a törzsvagyon könyvet. E szerint a társulatnak jelenleg 5 ötszáz forintos (2500 frt), 35 kétszáz forintos (7000 frt) és 27 egyszáz forintos (2700 frt) alapító tagja lévén, az alapitók száma a mult évihez képest egy 100 frtos alapitóval gyarapodott. A felsorolt, összesen 12,200 frtot tevő alapitványokból be van eddig fizetve 9100 frt és fizetetlen még 3100 frt. Ez utóbbi összegből kötelezvényekben biztosítva van 2600 frt, a miről közvetetlen szemlélet és számbavétel alapján meggyőződtünk, ellenben 500 frt kötelezvényekkel biztosítva nincsen.
Ezenkivül a Társaság törzsvagyonához tartozik még az az alapítványi természettel nem biró 1700 frtnyi összeg is, a mely megtakaritásokból származott. Ennélfogva a Társaság törzsvagyona összesen (12200 + 1700) 13,900 frtot tesz ki.
Arról, hogy a kimutatott 9100 frtnyi befizetett alapítványból és a megtakaritott 1700 frtból, összesen 10,800 frtból 10,600 frt az osztrák-magyar banknál, 200 frt pedig kötvényben a pénztárnok kezénél őriztetik, a bank 5 drb letéti jegyének, továbbá két kétszáz koronáról szóló 4%-os magyar bankjáradék kötvénynek megtekintése által győződtünk meg.
Ezek szerint a társaság teljes vagyonállása a föntebb emlitett 13,900 frt törzsvagyonnal, továbbá a választmányi határozatok alapján a középkori czimeralbumra félretett 200 frttal s a Nemzetségi Zsebkönyv költségeire fentartott 100 frttal, (mely utóbbi, 300 frtot tevő összegek két külön takarékpénztári könyvecskére tétettek le) végre a mult évi 182 frt 28 krnyi pénztári maradványnyal, tehát 1897. évi deczember 31-én összesen 14,382 frt 28 krral állapíttatott meg.
Ami az 1897-iki zárszámadási eredményeket illeti, az előirányzatnak és zárszámadásnak részletes összehasonlítását a % alatt csatolt kimutatásban terjesztvén elő, jelentjük, hogy a bevételeknél mindössze 180 frt 24 krral folyt be kevesebb, mint a mennyi előirányozva volt, daczára annak, hogy a mult évben alapítványi befizetés nem történvén, az e czimen a 7. tétel alatt előirányzott 100 frt bevétel teljesen elmaradt. Viszont azonban a kiadásoknl is 299 frt 24 krnyi, illetőleg az előirányzott 63 frt 28 krnyi maradványt leszámítva, 180 frt 24 krnyi megtakaritás éretett el, daczára annak, hogy a tőkésitésre előirányzott 100 frttal szemben 101 frt 15 kr. kiadatott. Lényegesebb kiadási többletet (81 frt 50 kr.) csakis metszetekre és rajzokra előirányzott tételnél találtunk, a mi a «Turul» mult évi folyamában kiadott nagyobb számu rajzokban leli megokolását. Meg kell végül még emlitenünk azt, hogy az 5. kiadási tétel alatt ugyan 311 frt 4 krnyi megtakaritás mutatkozik, mindamellett a mult évben csakis 4 füzet került kifizetésre s nem 5 füzet, miként az előirányozva lett.
Mindezek után – jelentvén azt, hogy a t. elnökség az elmult évben is reálisan és körültekintőleg gazdálkodott, javasoljuk a Tek. Választmánynak, hogy Tóth Árpád társ. pénztárnok urat a mult 1897. évre nézve, a szokásos szertartással felmenteni méltóztassék.
Áttérve ezek után a titkár ur által előterjesztett 1898. évi költségvetési javaslatra, miután annak egyes tételeit az eddigi tapasztalatokkal, a mult év eredményeivel s a jövő szükségleteivel megokoltaknak véljük, van szerencsénk ezt titkár ur által előterjesztendő alakjában 3679 frt 28 kr. bevétellel, 3660 frt kiadással s igy 19 frt 28 krnyi előirányzott pénzmaradványnyal a Tek. Választmánynak elfogadásra ajánlani.
Budapesten, 1898. évi február 16-ikán.
Szinnyei József, s. k.
számv b. tag.
Boncz Ödön, s. k.
számv. b. tag.
Nagy Gyula, s. k.
számv. b. tag.
A pénztár-vizsgáló bizottság jelentése elfogadtatván, az ig. választmány Tóth Árpád pénztárnoknak a felmentést az 1897. évre a szokásos fentartással megadta, a pénztárvizsgáló bizottságnak pedig buzgó fáradozásaiért köszönetet szavazott.
A pénztárvizsgáló-bizottság ajánlata alapján a társaság költségvetése az 1898. évre következőkép állapittatott meg:
A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság költségvetése az 1898. évre.
Bevétel.
1. Pénztári maradvány az 1897. évről 182 frt 28 kr.
2. Értékpapirok kamatai (10,700 frt 4% koronajáradék és 100 frt 4% hitelbanki nyer. kölcsön-kötvény után) 432 frt – kr.
3. Alapítványok kamatai, 3100 frtnyi be nem fizetett alapítvány után 5% 155 frt – kr.
4. 150 pártoló tag után várható összeg 1400 frt – kr.
5. 300 évdijas tag után várható összeg 1300 frt – kr.
6. A társulati kiadványok eladásából 100 frt – kr.
7. Alapitvány-befizetés 100 frt – kr.
8. Rendkivüli bevétel 10 frt – kr.
Összesen 3679 frt 28 kr.
Kiadás.
1. Személyi járandóságok (titkár 300 frt, jegyző 200 frt, pénztárnok 250 frt) 750 frt – kr.
2. Irói tiszteletdíjak és szerkesztés 700 frt – kr.
3. Nyomda (4 füzet nyomtatása) 1400 frt – kr.
4. Szinnyomatok készítése 250 frt – kr.
5. Metszetek, rajzok 180 frt – kr.
6. Utánvételi expediálás költségei 40 frt – kr.
7. Irodai átalány 60 frt – kr.
8. Társulati szolga díjazása 60 frt – kr.
9. Ujévi ajándékok, pénzbeszedési díjak, másolások stb. 110 frt – kr.
10. Tőkésítés 100 frt – kr.
11. Rendkívüli kiadás 10 frt – kr.12.
Előirányzott maradvány 19 frt 28 kr.
Összesen 3679 frt 28 kr.
A társaság titkára és a Turul szerkesztője 1893. évi január hó 26-ikán alapszabályszerüleg öt évre választatván meg, megbizása az 1897. év végén megszünt. Az alapszabályok 15., 25. és 32. §§-ai értelmében elrendelt titkos szavazás eredményeként 12 beadott szavazatból Fejérpataky Lászlóra, mint titkárra, 12 szavazat, mint a Turul szerkesztőjére ugyancsak reá 11, Schönherr Gyulára 1 szavazat esett. Fejérpataky László tehát a társaság titkárává és Turul szerkesztőjévé további öt évre ujból megválasztatott.
A pénztárnok jelentése szerint feburár 23-ikán a pénztár állapota a következő volt:
Bevétel 624 frt 88 kr.
Kiadás 295 frt 61 kr.
Készpénz 329 frt 27 kr.
Az 1900-iki párisi nemzetközi kiállitás m. kir. kormánybiztosa a társasághoz átiratot intézett, melyben a társaságot a kiállitás czéljainak támogatására hivta fel. Az ig. választmány kimondta, hogy kiadványaival és kivált a mohácsi vész előtti időkből való czimerképek hasonmásainak sorozatával készséggel részt vesz a kiállitásban, feltéve, hogy ez anyagi áldozatába nem kerül, s megbizta a titkárt és jegyzőt, hogy ez ügyben magukat a kiállitás kormánybiztosával érintkezésbe téve, eljárásukról a választmánynak jelentést tegyenek.
A Magyar Tud. Akadémia főtitkári hivatala a társaság elnökségéhez intézett átiratában az Akadémia nevében meghivta a társaságot a Hágában f. év szeptember havában tartandó nemzetközi történelmi kongresszusra, és felszólitotta, hogy az akadémia részéről kiküldött előkészitő bizottságba egy képviselőjét küldje ki. Az ig. választmány e felszólitásnak eleget téve, a kongresszus magyar osztályának előkészitő bizottságába a társaság képviselőjeül Boncz Ödön ig. vál. tagot küldte ki.
A folyó évi nagygyülés megtartásának ideje az év végére halasztván el, az ig. választmány megbizta a titkárt, hogy annak napja és tárgyai felől az őszi ig. választmányi ülésen tegyen előterjesztést.
A jegyzőkönyv hitelesitésére Boncz Ödön és Szinnyei József ig. vál. tagok kéretvén fel, az ülés véget ért.

Finály Henrik.
(1825–1898.)

Az a férfiu, kinek elhunytával a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság igazgató-választmányában egy hely ismét üresen maradt, nem tartozott a szó közvetlen értelmében társaságunk működő tagjai közé; és mégsem üres szólásmód, ha azt mondjuk, hogy halála érzékeny veszteséget jelent reánk nézve. Mert a ki évtizeden át adta elő a második magyar egyetemen a hazai czimertant, azt méltán tekinthettük magunkénak, még ha tényleg nem is vett részt társaságunk munkásságában.
Finály Henrik, a ki 1825 január 16-ikán Ó-Budán született, eredetileg mérnöki pályára készült és a szabadságharcz mozgalmának annyi ember sorsára kiható ereje által eltéritve irányától, hosszabb ideig ingadozott, mig valódi hivatását a tudományos pályán feltalálta. Sokoldalu tudományos működése folyamán az antik világ emlékei gyakoroltak reá legerősebb vonzóerőt, azok tanulmányozásának szentelte élete legjavát; és munkásságának leghálásabb talaja nyilt meg előtte, midőn 1882-ben a kolozsvári egyetemen a történelem segédtudományainak tanárává neveztetett ki.
E kathedrán előadásainak főtárgyát a klasszikus archćlogia képezte, de tanári megbizatásának tág munkakörébe tartozott a magyar oklevéltan és heraldika is, és a buzgó tanár lelkiismeretesen igyekezett e megbizásból reá háramló kötelességeit teljesiteni. Legszebb bizonysága ennek az a tény, hogy Finály volt hazai szaktudósaink között az első, a ki egy magyar heraldikai vezérfonal hiányát felismerve, annak megszüntetésén tényleg fáradozott. 1886-ban elkészült heraldikai kézikönyve, melynek kéziratát a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság birálata alá bocsátotta, sok eredetiségről, önálló felfogásról tett tanuságot; s jórészt zsenge korát élő társaságunk szerény anyagi viszonyait kell okolnunk azért, hogy a magyar heraldikai vezérfonal az első modern alapokon nyugvó kisérlete nyomtatásban nem láthatott napvilágot.
Finály Henrik a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak megalakulásától kezdve tagja volt, és mint az elsők egyike, a kik igazgató-választmányunk tagjai sorában helyet foglaltak, azokban az években, a mikor még a kezdet nehézségeivel küzdöttünk, igen sokat tett második hazájában, Erdélyben, társaságunk felvirágoztatása érdekében. Most, hogy a halál ez évi február 13-ikán véget vetett munkás életének, úgy érezzük, hogy a veszteség nemcsak a tudományé, hanem a mienk is, és kegyelettel iktatjuk nevét azok sorába, a kik kivették részüket társaságunk megalapitásának nehéz munkájában.

Bárczay Oszkár.
1847–1898.

Alig négy hónapja, hogy a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság legutolsó nagygyülésén a kegyelet koszorujával adóztunk egyik korán elhunyt tagtársunk emlékének. Kinek fejében fordult volna meg a gondolat, hogy a gyászos alkalom ünnepi szónoka rövid idő leforgása alatt követni fogja a gyászoltat; hogy a Csergheő Géza felett tartott emlékbeszéddel egyidejüleg az emlékbeszéd szerzője, Bárczay Oszkár nekrologjának kell társaságunk közlönyének hasábjain helyet adnunk.
A magyar heraldikai irodalomnak kevés művelője van; számon kell egymást tartanunk és sokáig szenvedünk minden egyes veszteség sulya alatt, midőn a végzet munkatársaink legjobbjait egymásután ragadja ki körünkből. Ma is gyászoljuk Nyáry Albert bárót, a modern heraldikai tudománynak hazánkban, mondhatjuk, alapvető munkását, a ki mintha csak azért fejezte volna be nagy heraldikai munkáját, hogy annak forgatásakor kétszeresen érezzük a veszteséget, mely korai elhunytával a tudományt érte. Még mindig nem tudtunk belenyugodni Csergheő Géza elvesztésébe, kinek kezéből férfikora delén esett ki a toll. S alig örültünk az első magyar heraldikai kézikönyv keletkezésének, még be sem számolhattunk szaktársaink előtt irodalmunk e nagy eredményéről s már gyászolnunk kell a szerzőt, a kit a heraldika iránt táplált szeretete és buzgólkodása arra késztetett, hogy tudományunk e régen érzett hiányának megszüntetésére szentelje munkásságát.
Bárczay Oszkárt a tudományos irodalom csak életének utolsó évtizedében sorozhatta munkásai közé. Az egykori honvédtiszt, a kit neveltetése, vérmérséklete, hajlamai a katonai életre prćdestináltak, változatos, a sors sokféle viszontagságai által megzavart életpályának derekán a csöndes kikötő nyugalmát kereste a tudományos foglakozásban. A mit keresett, meg is találta, és cserében a sokáig nélkülözött nyugalomért, egész buzgósággal szentelte magát az irodalomnak. Mint katona, a hadügy történetének tanulmányozásában találta legtöbb kedvét, s ebbeli munkásságának igen értékes gyümölcse az a két kötetes munka: «A hadügy fejlődésének története», mely 1895-ben, a Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadó-vállalatában jelent meg. Érdeklődése azonban kezdettől fogva egyenlő mértékben fordult a heraldikai és genealogiai kérdések felé is, és első tudományos dolgozata is társaságunk zászlaja alatt jelent meg: a «Turul» 1891. évi folyamában, a hol hosszabb tanulmányban irta meg saját családja leszármazásának történetét, ismertetve egyuttal a család 1421-iki érdekes czimerlevelét. A következő évfolyamakban is több érdekes dolgozata jelent meg. A Báncsy család czimerét és Rákóczi Ferenczné leszármazását tárgyaló közleményében a Rákócziak családfáját egészitette ki becses adalékkal; megirta a Burchard-Bélaváry család eredetének, külföldre való elszármazásának és visszahonosodásának történetét; és terjedelmes czikkben ismertette a Siebmacher-féle nagy czimerkönyv külföldi részének 1894-ig megjelent köteteit. Ez óriási vállalat nemsokára tényleges munkatársai közé is számithatta őt: 1894-ben Csergheő Géza oldala mellett, mint társszerkesztő, meginditotta az erdélyi nemesség czimerkönyvének folytatását. 1897-ben a márkusfalvi templom czimeres emléktábláiban a mohácsi vész előtti heraldika rendkivül érdekes emlékeit mutatta be olvasóinknak, két heraldikai szinjelzés és egy családnév kérdését oldva meg segitségükkel. S ugyanez évben Maltában, a la-valettai angol királyi levéltárban eszközölt kutatásainak sikerült eloszlatni egy tévedést, mely a magyar czimer egyik legrégibb alakja, a II. András korabeli czimer felől, hibás olvasás következtében, kevéssel azelőtt talált helyet heraldikánk irodalmában.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság e buzgó munkálkodását már 1895-ben azzal a kitüntetéssel jutalmazta, hogy igazgató-választmányának tagjai sorába választotta őt.
Csergheő Géza elhunytával nemcsak az erdélyi czimerkönyv folytatása szállott reá örökségképen, de ama nagy feladat megoldása is, melyet Csergheő egész élete tudományos munkásságának legfőbb czéljául tekintett. A Magyar heraldika kézikönyve megirásának tervét Csergheő Géza és Bárczay Oszkár együtt állapitották meg bizalmas baráti összejöveteleiken; egész életén át készülve annak megirására, Csergheő, – a ki nyelvünk ismeretének fogyatékos birtokában nem nélkülözhette irodalmi munkásságánál a jóbarátok segitségét, – úgy látszik, Bárczayt szemelte ki társául e nagy vállalkozásban. Halálával tehát mintegy természetszerüleg lépett Bárczay az ő örökébe. S mikor az elődétől átvett nagy feladatot a tőle megszokott buzgalommal megoldta s méltán örvendhetett a bevégzett munka sikerének, a baráti kegyelet és hála adóját meleg szavakkal rótta le az elköltözött felett tartott emlékbeszédében, mely egyszersmind az ő irodalmi tevékenységének utolsó megnyilatkozása volt. «Ő itt hagyott bennünket», e szavakkal fejezte be emlékbeszédét, «elment előre oda, a honnan nincs visszatérés; s majdan, ha mi is utána megyünk és viszontlátjuk, számon fogja tőlünk kérni örökét. Adja az ég, hogy be tudjunk vele számolni!» Ma az előérzet, a jóslás erejével hatnak reánk e szavak, de ki hitte volna akkor, hogy a viszontlátás és beszámolás órája oly közel van számára?
Két nagy heraldikai műve közül az erdélyi czimerkönyv befejezését Bárczay nem érhette meg, de megérte azt, hogy heraldikai kézikönyve, alig egy negyedévvel megjelenése után, majdnem az utolsó példányig elkelt, s műve elterjedésében, mely az iró legszebb jutalma, irói munkássága oly sikerét élvezte, a minő irodalmunknak még mai fejlettebb viszonyai között is kevés tudományos irónak jut osztályrészül.
Hogy ez a siker az ő rövid, de munkás irói pályájának utolsó babérja lesz, azt kivüle senki sem sejthette. Senki sem olvasta ki a halálsejtelmet azokból a szavakból, a melyekkel munkatársától elbúcsúzott. Az ötvenkét éves, egészséges külsejű ember életerejét a szervezetében lappangó halálos betegség oly rohamosan ásta alá, hogy időnk sem volt észre venni a kór romboló hatását, s midőn ápril 12-ikén elhunyt, halálának hire a váratlanság erejével fokozta a fájdalom érzetét mindazok lelkében, a kik őt ismerték és még igen sokat reméltek tőle a tudomány javára.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Bárczay Oszkárban nemcsak szaktudománya legalaposabb művelőjének egyikét, nemcsak az első magyar heraldikai kézikönyv iróját, de igazgató-választmányának is egyik legmunkásabb tagját gyászolja, s mi, a kik a tudományos irodalom terén pályatársai, munkásságának tanui voltunk, mindannyian nehéz szivvel veszünk végbucsut a korán elköltözöttől. De fájdalmunkat enyhiti a remény, hogy az ő fáradozásai nem maradnak eredmény nélkül; hogy nagy könyve, mint a heraldikai ismeretek terjesztésének leghatalmasabb eszköze, uj és uj erőket fog toborzani tudományunk szolgálatába, a kik az ő örökösei gyanánt fogják betölteni a helyet, mely távozásával üresen maradt utána. És ez lesz az ő rövid, de munkás irói pályájának legszebb emléke.

SZAKIRODALOM.

Bárczay Oszkár. A heraldika kézikönyve. Műszótárral, 714 szövegközti ábrával 3 melléklettel. Budapest, kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. 1897. 8-rét, VI + 714 l. Ára 6 frt.

A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága a tudományos körök és a nagy közönség régi óhajtásának kivánt megfelelni, midőn a mult év végén Bárczay Oszkár fenti czimet viselő munkájában egy specziális magyar heraldikai kézikönyvet bocsátott az olvasó közönség rendelkezésére. E munkának megjelenéséről előző évi folyamunk utolsó füzetében csak nehány sorban adtunk hirt, mutatványul közölve annak a magyar czimer eredetét és fejlődését tárgyaló fejezetét. Most, midőn a munka szerzőjének oly váratlanul bekövetkezett halálát kellett jelentenünk, nem alkalmas az idő, utolsó, nagy munkájának beható birálatára; elégnek tartjuk ezuttal rövid tájékoztatást nyujtani a munka tartalmáról. A heraldika kézikönyve tizenöt fejezetre oszlik, a következő beosztással: I. A czimer fogalma; a czimer különféle nemei; czimeregyesítés, czimerösszetétel; czimerjog. II. A pajzsról általában; a czimeres pajzsok készitésmódja; a pajzs alakjai; a czimeres pajzs formálása; mázok; a mázok feltüntetése szintelen képeken; a mázok alkalmazására vonatkozó négy szabály; a pajzs állásai; a pajzsok összetételei. III. A pajzs részei; a pajzson előforduló képek; mesteralakok; hasitás; vágás; harántosztás; hasitás, vágás és harántosztás összetételei; keskenyebb méretü alakok; váltakozó szinü és szincserélő mesteralakok; keresztek; a mesteralakok feltüntetése és elhelyezése a pajzsmezőn; czimerképek; képzeleti alakok; növények; égi és földi testek; műalakok. IV. A sisakról általában; csatasisak; tornasisak; a sisak alkalmazása; a sisak aránya a pajzshoz. V. Az oromdiszról általában; az oromdisz nemei. VI. Az orrjegyről általában; az orrjegy mázai; az orrjegy megerősítése a sisakon. VII. A külső diszekről általában; pajzstartók, czimersátor, czimerpalást; méltósági, tisztségi és nemességi rangjelvények; csatakiáltás és devise; a czimer fő alkotórészei és külső diszei között való viszony; badge; a badge-ek használatáról pecséteken a czimeres pajzszsal vagy oromdiszszel kapcsolatosan. VIII. Czimertörés. IX. Czimerleirás; czimerszmbolika. X. A zászlókról általában; a zászló alakja és szine; a mesteralak vagy czimerkép elhelyezése a zászlón; a magyar zászló; czimer- és nemzeti szinek (mázok). XI. Rendek és rendjelek; egyházi lovagrendek; világi lovagrendek; világi lovagrendek és érdemrendek. XII. Magyarország czimere; vágások és oroszlánok egyesitése; a vágások; az apostoli kereszt; a vágások egyesitése a királyi-ház nemzetségi czimerével; a vágások és az apostoli kereszt; Magyarország czimerének külső járulékai. XIII. Nemesség; a magyar nemesség; kiváltságai és jellege; a nemesi fokok megalakulása; nemzetségből való származás; a családi nevek és nemesi előnevek; a vérségi összeköttetésben állók egymáshoz való viszonyát jelző nevek; franczia, német, angol, dán, lengyel, olasz, spanyol és portugall, orosz, svéd és norvég, németalföldi és belga nemeség. XIV. Torna. XV. A heraldika kutforrásai; czimerlevelek; czimeres könyvek, tekercsek, tornakönyvek; pecsétek; műtárgyak, melyeken czimer van; heraldikai irodalom. Függelék: Heraldikai szótár; magyar nyelvü rész, idegen nyelvü rész.
Mint az átnézetből láthatjuk, a munka a heraldika minden részletkérdését felöleli, sőt sok tekintetben többet is nyujt, mint a mennyit egyszerü kézi könyvtől várhatunk. Az egész munka részletes tanulmányozásán alapuló birálat lesz hivatva annak konstatálására, hogy a korán elhunyt szerző mily eredménynyel járt el nem mindennapi feladatának megoldásában. A bámulatos szorgalom, az anyag legapróbb részleteinek ismerete s az annak összegyüjtésében nyilvánuló lelkiismeretesség azonban már eleve elismerésre késztet a szerző iránt. Midőn fájdalmas szivvel veszünk tőle, a korán elköltözöttől végbúcsut, ez utolsó könyvét a magyar heraldikai irodalom életképességének legfényesebb bizonyitéka gyanánt iktatjuk be szakirodalmunk sorába.
X.

Csoma József, Abauj-Torna vármegye nemes családjai. (Abauj-Torna egyesült vármegyék monographiája. I. kötet.) Kassa, 1897. Nagy 8-rét, XIV + 672. l.

A számos monografia közül, melynek megirására ezeréves fennállásunk ünnepe adott alkalmat, kevés érdekel bennünket annyi joggal, mint Csoma József munkája, mely Abauj-Torna vármegye monografiájának első kötetéül nemrég hagyta el a könyvsajtót. A vármegye a régi magyar közjogban a nemes személyek közösségét képezvén, igen szerencsésnek mondhatjuk Abauj-Torna vármegyék monografiájának ama tervezetét, mely a helyhatósági történet elé mintegy bevezetésül ez egyesült vármegyék birtokos nemesi családainak történetével ismerteti meg az olvasót, mert valójában csak akkor érthetjük meg e vármegyék köztörténetének menetét, ha előbb megismerkedünk azon tényezők individuális életével, a melyek e köztörténetben a dolgok menetének irányát megadták. Abauj-Torna vármegye nemességének történetét az teszi különösen érdekessé a genealogus szemében, hogy e nemesség zömét a hatalmas Aba nemzetségágai képezték. E nemzetség uralkodott a vármegyében az Árpádok alatt, és keletkezésében a honfoglalás legendáihoz kapcsolva a vármegye történetének első nyomait, évszázadokon át, az ország ügyei vezetésénél birt szerepével, az uj dinasztiák ellen folytatott oligarchikus küzdelmeivel az országos történelem enm egy korszakalkotó eseményének szinterévé tette e földet. Mellettük az Ákos, Hunt-Pázmán, Buchk, eék, Bogát-Radván nemzetségek egyes ágai osztozkodtak az uralomban és léptek, az Abák bukása után, a Rozgonyiakkal és Perényiekkel együtt, a hatalmas nemzetség örökébe. Az Aba nemzetség bukása után a mohácsi veszedelmet követő időszak képezte a második forduló pontot a vármegye életében; a régi családok kipusztultak, helyüket ujak foglalták el; ezek utódai alkotják ma is a vármegye birtokos nemesi családját, s az ujabb nemesség közepette már csak négy család képviseli az Árpádkori Abauj-Torna vármegyét.
A nagy munka, az egyes nemzetségek és családok történetében adni egy vármegye ezeréves multjának összefoglaló képét, méltó feladatát képezheti legjobb genealogusainknak. Abauj-Torna vármegye szerencsésnek vallhatja magát, hogy a legjobbak közül a legkitünőbbet, Csoma Józsefet nyerhette meg e feladat megoldására. Az a minden tekintetben elismerésre méltó munkásság, melyet Csoma József a genealogiai és heraldikaiirodalom terén évtizedek óta kifejtett, s mely neki e történelmi szaktudomány művelői között elsőrangu helyet biztosított, eleve a legnagyobb várakozással töltött el mindnyájunkat e munka sikerével szemközt. Szükségtelen mondanunk, hogy e várakozást az eredmény teljes mértékben kielégitette. A részletek alapos ismerete, melylyel a szerző tárgyának kidolgozásához fogott, az adatok megválogatásában, a belőlük folyó következmények levezetésében nyilvánuló kritika, a logikus gondolkozót jellemző világosság az előadásban, mely folyóiratunkban és egyebütt eddig megjelent czikkeit szakirodalmunk oly jeles termékeivé avatta, a maga teljességében érvényesül e munkában is. Abauj-Torna vármegye nemesi családainak ismertetése méltán sorakozik Csoma irodalmi munkásságának korábbi termékeihez és benne nemcsak a vármegye nyert méltó emléket ezeréves megörökitésére, de az egész magyar heraldikai és genealogiai irodalom elsőrangu munkával gazdagodott.
A kötet első, bevezető dolgozatát az Aba nemzetség abauji ágazatai, ugy mint Sixtus ága (a Nekcseiek, a nádasdi ág, Bodon ága, a Chyrke család, Fintha nádor és Péter országbiró, Omode nádor és fiai), a Györkei ág, Marhard ága, Gereven ágazata (a Gagyiak, Báthoriak, Vendéghiek) ismertetése képezi. Ez után következnek (a technikai beosztás tekintetéből egy kis botlással, a mennyiben a gyüjtő czim hiányzik) azon nemesi családok ismertetései, a melyek 1848-ig a két vármegye kötelékébe tartoztak, betürendes sorban; 419 család történetével, leszármazásával, czimerével ismerkedünk meg szigoru kritikai előadásban; kiemeljük belőlük a Rákócziakról szóló czikket, mely e fényes multu fejedelmi ház első teljes leszármazási táblájával ajándékozza meg a szakirodalmat. E rész függelékeül hosszu névsort találunk a munkában nem tárgyalt, azon armálista nemesi családokról, melyek czimeres levelei 1848-ig Abauj- vagy Torna vármegye közgyülésein kihirdettettek. Ez óriási anyag élén pedig a szerző nagy gonddal megirt előszóban számol be a munka megirásánál követett módszeréről; magyarázatát adja annak, miért tartja meg a régi neveknél az eredeti alakot és ortografiát, miért hagyta ki azon főnemesi családokat (mint a Bebekeket, Drugetheket, Perényieket, Rozgonyiakat, Szapolyaiakat, stb.), a melyek multja a genealogiai irodalomban általánosan ismert és uj adatok nem állottak felőlük rendelkezésére. S végül szem előtt tartva azt, hogy műve nemcsak a szakemberek kezén fog forogni, igen világos formában foglalja össze a tudomány mai eredményeit a czimerlevelek eredete és osztogatása, az armalista nemesség keletkezése, jobbágynemesitések, a czimerleirások kérdéseiben.
Minderről avatottabb tollú biráló tanulmánya volna hivatva részletes ismertetést adni, esetleg kibőviteni a munka egyes adatait, helyreigazitani, ha vannak, – és hol van munka, melynél ezt eleve kizártnak tekinthetjük? – tévedéseit. Mi az általános irodalmi szinvonal mérlegelésének szempontjából csak ismételhetjük e helyütt dicséreteinket, megtoldva azt ama meggyőződésünk kifejezésével, hogy genealogiai és heraldikai irodalmunkra a legnagyobb nyereség volna, ha minden vármegyénk Csomához hasonló szakerőt nyerhetne meg nemesi családai multjának felderitésére.
Gy.

Kérelmek.

1.

Alólirott egy nemesi (és magasabb rangbeli) czimerpecsét – és egy «ex libris», «ex bibliotheca» vignetta gyüjteményt akarván alapitani, – tiszteletteljesen felkérem az igen tisztelt társulati tagokat: sziveskedjenek nekem becses családjaiknak, más egyéb nemes ismerőseiknek jól és tisztán sikerült czimer-pecsétlenyomatukat, esetleg fönt emlitett régi könyvtárakból eredő u. n. «ex libris» vignettákat beküldeni.
Az ezért érdeklődőknek hálás köszönetem kifejezése mellett szivesen szolgálok cserében más családi pecsétekkel. Borsiczon, u. p. Nemsova, 1898 márczius 14.
P. Sipeky Béla.

2.

Tisztelettel felkérem a t. tagtársakat, hogy a menynyiben a «felső-dobszai és sztankóczi Sztankóczy» család genealogiájára vonatkozó adatok vagy felvilágositások birtokában volnának, azokat velem közölni sziveskedjenek.
Miskolczon, 1898 márczius 26.
Oroszlányi László.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1898-ban.

ALAPSZABÁLYOK.

I. A társaság neve és czélja.
1. §. A társaság neve: «Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság». – Székhelye: Budapest.
2. §. Czélja: a magyar történelem társtudományainak, úgymint: a Heraldika, Diplomatika, Palćographia, Sphragistika és Genealogia – valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való művelése és terjesztése.
II. A társaság tagjai.
3. §. A társaságot a) az alapító, b) a pártoló, és c) az évdíjas tagok alkotják.
4. §. Az alapító tagok háromfélék, úgymint: a) azok, kik a társaság czéljaihoz 100 osztr. ért. forinttal, b) azok, kik 200 o. é. forint alapítványnyal járulnak, c) az örökös alapítók. Örökös alapítványt tevők azok, kik legkevesebb 500 o. é. frt-nyi alapítványt tesznek. Ezen c) alatti alapítványok joga az alapítók egyenes fiutódaira is átszáll elsőszülöttségi jogon.
Az alapítványok készpénzben, vagy bizonyos lejárati határidő alatt beváltandó és biztosítékkal bíró kötelezvényben, vagy pedig legkevesebb 5 száztólit tisztán jövedelmező, jóhitelű értékpapirosokban fizetendő be.
5. §. Pártoló taggá választható, a társaság egy tagja által ajánlott, társaságunk czélját kedvelő minden nő vagy férfi, ki magát aláírás által kötelezi, hogy tíz egymásután következő éven át a társaság pénztárába Budapesten évenkint tíz forint tagdíjat befizet.
6. §. Évdíjas taggá választható az előbbi módozatok szerint az, ki magát aláírás által kötelezi, hogy öt egymásután következő éven át a társaság pénztárába Budapesten évenkint 5 forint tagdíjat befizet.
7. §. A pártoló és évdíjas tagok kötelezettsége az említett 10, illetőleg 5 év elmúlta után is fenmarad, ha kilépési szándékukat az utolsó év letelte előtt a titkárnál be nem jelentik.
III. A társaság tisztviselői.
8. §. A társaság egy tiszteletbeli elnököt választ életfogytiglan.
9. §. A társaság elnöksége egy elnökből és két másodelnökből áll.
Az elnökök a társaságot a hatóságok és mások irányában képviselik; a gyűléseken és űléseken első sorban az elnök, másodsorban a másodelnökök elnökölnek és jogukban áll, ha a társaság érdekei kívánják, rendkívüli űléseket is hirdetni. A rendkívüli űlések napja egy héttel előbb közhírré teendő. A tagok egyenlő szavazata esetében döntő szavazattal bír az elnök.
10. §. Mindenik elnöknek jogában áll a társaság pénztárát bármikor megvizsgálni.
11. §. A társaság titkára az űléseken és gyűléseken előadói tisztet végez; a határozatokat végrehajtja; a jegyzőkönyvet vezeti, a társaság levelezéseit végzi, könyvkiadásaira, valamint az irattárra felügyel.
A társaság anyagi helyzetének javúltával külön könyv- és levéltárnokra is lesz szükség.
12. §. A társaság jegyzője mindenben a titkár segítségére van, és akadályoztatása esetében őt helyettesíti.
13. §. A pénztárnok a társaság vagyonát híven és pontosan kezeli, a pénztár pénztár állapotáról az űléseken jelentést tesz. Pénzt az igazgató választmány határozata alapján az elnök vagy másodelnök és a titkár által együttesen aláírt utalványokra szolgáltat ki; az évi nagygyűlésen pedig részletes kimutatást terjeszt elő. A pénztárnok évi számadásának megvizsgálásáról az igazgató-választmány intézkedik.
Rendkívüli esetekben az elnök vagy másodelnök saját határozatából is utalványozhat 100 frtig terjedő összeget, a legközelebbi űlés jóváhagyása reményében.
A pénztárnok az elnök vagy másodelnöknek pénztár-vizsgálati szándokát mindenkor tartozik teljesíteni.
14. §. A társaság folyóiratának szerkesztőjét, és a szerkesztőtársat az igazgató választmány bízza meg a szerkesztői teendőkkel.
15. §. Az ügyész a társaság jogait védi, és a hátrálékos díjakat behajtja.
16. §. A társaság összes tisztviselői, hivataluk tartama alatt, minden tekintetben olyan szavazati joggal bírnak, mint az igazgató tagok.
IV. Az igazgató választmány.
17. §. Negyven tagból áll, kik az első alakuláskor a társaság tagjai között lévő, és a 2. §-ban megnevezett tudományszakok terén jeles munkálkodásuk által kitüntek közül szavazattöbbséggel választatnak.
18. §. Az igazgató választmány később maga-magát egészíti ki akként, hogy a megüresedett igazgató tagságra évenként legalább két igazgató tag által írásban ajánlott új igazgató tagot választ, kik a levelező tagok érdemesebbjeiből is választhatók. Ha az igazgató választmány szükségét látja, az igazgató tagok számát hatvanra is felemelheti az ezen §-ban említett választási mód szerint.
19. §. Az igazgató tagságra az ajánlatok az évi nagygyűlés előtt való ülés megelőző napjáig adandók be a titkári hivatalnál. A következő választmányi űlésen az ajánlatok felbontatnak, és a választmányi űlésen jelenlevő igazgató tagok egyszerű szótöbbségével, titkos szavazás által ejtetik meg a választás.
20. §. Az igazgató választmány évenkint legalább négy nyilvános választmányi űlést és egy nagygyűlést tart, melyen a Budapesten levő igazgató és levelező tagoknak kötelességük megjelenni.
21. §. Az igazgató tagok az elnökök egyikének vezérlete alatt ezen választmányi űléseken igazgatják a társaság ügyeit; meghatározzák a tisztviselők díjait, a kiadványokat, az azokra fordítandó összegeket, az évi nagygyűlés tárgyait és napját. A társaság vagyonának biztos kezeléséről gondoskodnak. A társaság kiadványainak szerkesztésével megbízzák az igazgató vagy levelező tagok valamelyikét. A számadások megvizsgálására bizottságokat neveznek ki.
22. §. Az igazgató választmány a 19., illetőleg a 18. §-ban meghatározott módozatok szerint korlátlan számú levelező tagokat választ a 2. §-ban említett tudományok művelése terén érdemeket szerzett férfiak sorából, ha azok a társaságnak különben is tagjai. Levelező taggá csak az lehet megválasztva, ki a választó ülésen jelenlevő igazgató és levelező tagok két harmad szavazattöbbségét nyerte el.
Levelező taggá a hazai történelem iránt érdekeltséget tanúsító külföldi tudósok is választhatók. A külföldi tagok megválasztásához azonban a m. kir. belügyministerium jóváhagyása kérendő ki.
23. §. A levelező tagoknak a társaság minden űlésében és gyűlésében székök és tanácskozási joguk van, de szavazattal csak a levelező tagok és a tiszteletbeli tagok, a pénztárnok és az ügyész választásánál és a nagygyűlésen bírnak, kivévén, ha valamelyik a tisztikarba választatott.
24. §. A tudomány-pártoló hazafiak sorából tiszteletbeli tagok is választhatók a társaság dísze- és javára. Ezeknek minden űlésen székök és tanácskozási joguk van.
25. §. A választmányi űléseken jelenlevő igazgató tagok egyszerű szótöbbséggel titkos szavazás útján választják az igazgató és levelező tagok sorából a társaság titkárát, jegyzőjét (és esetleg a könyv- és levéltárnokot), és rendes kiadványának szerkesztőit, mindenkor öt évi időtartamra. A renden kívüli kiadványok szerkesztésével megbízott szerkesztők ugyanoly módozattal választatnak, de megbízatásuk minden ily kiadvány megjelenésével megszűnik.
A pénztárnok és ügyész a társaság bármelyik tagja közül választható az űlésen jelenlevő igazgató és levelező tagok egyszerű szótöbbsége által.
26. §. A társaság elnökei, igazgatói, tiszteleti és levelező tagjai feljogosíttatnak a «Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság» – elnöke, másodelnöke, – igazgató tagja, tiszteletbeli tagja, – levelező tagja czímmel nyilvánosan is élni.
V. A társaság űlései és nagygyűlése.
27. §. A társaság minden évben egy nagygyűlést és legkevesebb négy igazgató választmányi űlést tart. A választmányi űlések határnapjai az ügyrendben lesznek megállapítva. Az űlések jegyzőkönyvei az elnöklő, a jegyzőkönyvet vezető és az elnök által e czélra felkért két választmányi tag aláírásai által hitelesíttetnek.
28. §. Az igazgató választmány űlésein az igazgató és a levelező tagok kötelessége a társaság szakába vágó felolvasásokat tartani; okleveleket, műtárgyakat bemutatni, azokról akár írásban, akár élőszóval értekezni; az űlésekre eljárni; az ügyek vitelében az űléseken kívül is munkás részt venni. Ezen kívül jogukban áll a társaság ügyeit illető indítványokat tenni.
29. §. Az űléseken mint vendég, a társaság oly tagja is tarthat felolvasást, ki nem tartozik az igazgató vagy levelező tagok sorába, de ezeknek értekezésöket előbb be kell nyújtani az igazgató választmánynak, és ez, vagy pedig valamelyik elnök, előbb kiadja bírálatra egy igazgató vagy levelező tagnak, és csak ennek ajánlatára olvasható fel.
30. §. Az űlések végén a társaság belügyeinek tárgyalására zárt űlést kérhet bármelyik igazgató vagy levelező tag. Az elnök ez esetben a közönséget távozásra kéri fel, miután a zárt ülésben csak az igazgató, levelező és tiszteletbeli tagok és a tisztviselők vehetnek részt.
31. §. Az évi nagygyűlés napját és a felolvasás tárgyát mindenkor az évnek első választmányi űlésén döntik el az igazgató tagok. Ezen nagygyűlésen választják meg az elnököt és másodelnököket, mindenkor öt évi időközre, titkos szavazás útján, a társaságnak a gyűlésen jelenlevő összes tagjai, úgymint az igazgató, levelező, tiszteletbeli, alapító, pártoló és évdíjas tagok, egyszerű szótöbbséggel. Elnökké vagy másodelnökké azonban csak valamelyik igazgató tag választható.
32. §. Hogy a választmányi űlés határozatképes legyen, az elnökön kívül legkevesebb hat igazgató tag jelenléte szükséges. Tisztviselők választására legkevesebb tizenkét, választásra jogosúlt tagnak kell jelen lenni. A nagygyűlés választóképessége legkevesebb húsz társasági tag jelenlététől függ. Ha nem gyűlnék ennyi össze, a választás megejtése végett újabb határnapra tűzetik ki közgyűlés, melyben aztán a jelenlevők szavazattöbbsége dönt.
VI. A társaság kiadványai.
33. §. A társaság a 2. §-ban elősorolt tudományágak művelése, fejlesztése és terjesztése czéljából egy – rendes időközönként megjelenő – folyóiratot alapít. A folyóirat irányát, ívszámát, és rendes megjelenési idejét az igazgató választmány állapítja meg.
34. §. Ezen folyóirat a társaság hivatalos közlönye, mely a tudományos czikkeken kívül értesítést hoz a társaság ügyeiről, űléseiről és általában figyelemmel kíséri a többször említett tudományágak mozgalmait. Munkatársai a társaság igazgató és levelező tagjai; de megfelelő szakközleményeket szívesen fogad a társaság többi tagjaitól, valamint idegenektől is.
35. §. Ezen kívül a társaság időközönként egy, a magyar nemes családok származási rendjét nyilvántartó, és azok történetét csakis okleveles alapon tárgyaló zsebkönyvet ad ki. Ezen nemzedékrendi zsebkönyv szerkesztőjét az igazgató választmány választja.
36. §. A társaság ezen kívül, ha vagyoni állása engedi, a 2. §-ban megnevezett szakokba vágó önálló történelmi munkákat, valamint oklevélgyűjteményeket is adhat ki. Ezen utóbbiakat különösen családok, vármegyék, vagy városok szerint csoportosítva.
37. §. A társaság egyes családok megbizásából elfogadhatja okleveleik sajtó alá rendezését és azok történetének megírását. Ezenféle munkával egy vagy több, vállalkozni kész igazgató vagy levelező tagot bíz meg az igazgató választmány.
38. §. A társaság folyóiratát a társaság minden tagja évdíja fejében ingyen kapja. A 200 forintos alapítók és a pártoló tagok ezen kivül a nemzedékrendi zsebkönyvet is ingyen kapják. Az örök alapítványt tevők és az igazgató választmányi tagok a társaság minden tulajdon kiadványára igényt tarthatnak.
VII. A társaság vagyona.
39. §. A társaság vagyonát képezik a 3. §. és 4. §-ban meghatározott alapítványok, melyek biztosan elhelyeztetvén, kamatoztatnak. Az alapítványok képezvén a törzsvagyont, ezeket elkölteni nem szabad.
40. §. A társaság bevételeit képezik az alapítványok kamatai, a tagdíjak, a kiadványok jövedelmei és az egyes adományok. A társaság ezen összegekből fedezi kiadásait.
41. §. A jövedelemből megtakarított összegek, valamint a lelkes ügybarátok által a társaság számára adandó adományok és hagyományok (a mennyiben alapítványi természettel nem bírnának), az igazgató választmány által tőkésítendők. Az ilyen tőkék azonban az alapítványok természetével nem bírnak, és kivételes esetekben az igazgató választmány rendeletéből, részben a társaság pénzbeli kiadásainak fedezésére fordíthatók.
42. §. A társaság vagyonát képeznék még a részére gyűjtött és adományozott könyvek, oklevelek, iratok, műtárgyak és régiségek. Ezek egyelőre a Magyar Tudományos Akadémia- vagy a Nemzeti Muzeumban helyezendők el, az igazgató választmány rendeletéhez képest.
VIII. A társaság jövője.
43. §. Ha a társaság vagyona idővel a nemzet és egyesek áldozatkészségéből, valamint a megtakarításokból annyira szaporodnék, hogy szükségkép a fokozottabb kiadásoknak is képes volna megfelelni, akkor működési körét kitágítja.
IX. Az alapszabályok változtatása.
44. §. Az alapszabályok módosítása csak egy, ezen czélra két héttel előre hirdetett választmányi ülésen történhetik, a jelenlevő igazgató és levelező tagok kétharmad szótöbbségével. Hogy e tekintetben érvényes határozatot hozhassanak, tekintet nélkül a megjelent levelező tagok számára, legkevesebb tíz igazgató tag jelenléte szükséges. Az alapszabályok változtatott részei esetről esetre a m. kir. belügyminiszteriumhoz terjesztendők fel, jóváhagyás végett.
X. A társaság esetleges feloszlása.
45. §. A társaság feloszlása csak azon esetben történhetik meg, ha egy ezen czélből egy hónappal előre hirdetett közgyűlés a jelenlevő igazgató és levelező tagok két harmad szótöbbségével a feloszlást elhatározza. Hogy e tekintetben érvényes határozatot hozhassanak, tekintet nélkül a megjelent levelező tagok számára, legalább tizenhat igazgató tag jelenléte szükséges.
46. §. A nem remélt feloszlás esetében a társaság összes vagyonának örököse első sorban a «Magyar Történelmi Társulat», másod sorban a «Magyar Tudományos Akadémia». Ez esetben ezen örökösök az összes vagyont a «Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Alapítványa» czímén tőkésíteni tartoznak, és annak jövedelmeit kamatait, kizárólag csak a 2. §-ban említett tudományszakok művelésére fordíthatják. A feloszlás esetében hozandó közgyűlési határozatok azonban foganatosítás előtt a m. kir. belügyminiszteriumhoz felterjesztendők.
47. §. A társaság alapszabályai megerősítés végett a m. kir. belügyminiszteriumhoz terjesztendők fel. Az esetben, ha az alapszabályokban meghatározott czélt és eljárást, illetőleg hatáskörét meg nem tartja, a kir. kormány által, a mennyiben további működésének folytatása által az állam, vagy az egyleti tagok vagyoni értéke veszélyeztetnék, haladéktalanul felfüggesztetik, s a felfüggesztés után elrendelendő szabályos vizsgálat eredményéhez képest végleg fel is oszlattatik, vagy esetleg az alapszabályok legpontosabb megtartására különbeni feloszlatás terhe alatt köteleztetik.

IGAZGATÓSÁG.

I. Elnökség és tisztviselők.

ELNÖK:
Báró RADVÁNSZKY BÉLA.
Negyedizben megválasztatott 1897 deczember 11-én.
MÁSODELNÖKÖK:
FELSŐGYŐRI NAGY IVÁN.
Negyedizben megválasztatott 1897 deczember 11-én.
SZILÁGYI SÁNDOR.
Megválasztatott 1894 deczember 12-én.
TITKÁR ÉS A TURUL SZERKESZTŐJE:
Dr. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ.
Negyedizben megválasztatott 1898 február 24-én.
JEGYZŐ ÉS A TURUL TÁRSSZERKESZTŐJE:
Dr. SCHÖNHERR GYULA.
Másodizben megválasztatott 1897 február 25-én.
ÜGYÉSZ:
Dr. FEJÉRPATAKY KÁLMÁN.
Megválasztatott 1896 november 26-án.
PÉNZTÁRNOK:
TOTH ÁRPÁD.
Megválasztatott 1892 október 6-án.

II. Igazgató-választmány.

Gróf Apponyi Sándor. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Dr. Áldásy Antal. Megválasztatott 1896 november 26-án.
Barabás Samu. Megválasztatott 1892 november 24-én.
Gróf Batthyány Géza. Megválasztatott 1885 april 30-án.
5 Gróf Bánffy György. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Idősb Bánó József. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Boncz Ödön. Megválasztatott 1892 november 24-én.
Borovszky Samu. Megválasztatott 1897 november 27-én.
Bunyitay Vincze. Megválasztatott 1888 szeptember 27-én.
10 Dr. Csánki Dezső. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Csoma József. Megválasztatott 1887 november 24-én.
Csontosi János. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Emőkei Emich Gusztáv. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Gróf Esterházy János. Megválasztatott 1883 február 25-én.
15 Dr. Fejérpataky László. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Fraknói Vilmos. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Géresi Kálmán. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Dr. Hajnik Imre. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Gróf Hunyady László. Megválasztatott 1883 február 25-én.
20 Dr. Illésy János. Megválasztatott 1894 november 29-én.
Ivánfi Ede. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Kammerer Ernő. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Karácsonyi János. Megválasztatott 1890 november 27-én.
Dr. Károlyi Árpád. Megválasztatott 1885 april 30-án.
25 Baczkamadarasi Kis Bálint. Megválasztatott 1893 november 30.
Dr. Komáromy András. Megválasztatott 1887 november 24-én.
Kőváry László. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Lehoczky Tivadar. Megválasztatott 1887 november 24-én.
Székhelyi Majláth Béla. Megválasztatott 1883 február 25-én.
30 Makay Dezső. Megválasztatott 1894 november 29-én.
Báró Mednyánszky Dénes. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Nagy Gyula. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Felsőgyőri Nagy Iván. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Némethy Lajos. Megválasztatott 1883 február 25-én.
35 Báró Nyáry Jenő. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Szerémi herczeg Odescalchi Arthur. Megválasztatott 1883 február 25.
Dr. Ortvai Tivadar. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Lovag Óváry Lipót. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Pauler Gyula. Megválasztatott 1883 február 25-én.
40 Pettkó Béla. Megválasztatott 1895 november 28-án.
Pór Antal. Megválasztatott 1890 november 27-én.
Báró Prónay Dezső. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Báró Radvánszky Béla. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Schönherr Gyula. Megválasztatott 1891 november 26-án.
45 Széll Farkas. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Dr. Szendrei János. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Szent-Ivány Zoltán. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Szentkláray Jenő. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Szilágyi Sándor. Megválasztatott 1883 február 25-én.
50 Idősb Szinnyei József. Megválasztatott február 25-én.
Tagányi Károly. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Dr. Thallóczy Lajos. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Thaly Kálmán. Megválasztatott 1885 april 30-án.
Dr. Wertner Mór. Megválasztatott 1891 november 26-án.
55 Dr. gróf Zichy Ágoston. Megválasztatott 1883 február 25-én.
Zsilinszky Mihály. Megválasztatott 1885 april 30-án.

Levelező tagok.

Doby Antal. Megválasztatott 1884 april 24-én.
Aszalói Kecskés Dezső. Megválasztatott 1888 szeptember 27-én.
Benedekfalvi Luby Károly. Megválasztatott 1884 april 24-én.
Dolhai és Petrovai Petrovay György. Megválasztatott 1896 nov. 26-án.
Sóvári Soós Elemér. Megválasztatott 1884 april 24-én.

A TÁRSASÁG TAGJAI.

a) Alapító tagok.

I. 500 forintos alapítványnyal:
† Gróf Andrássy Manó.
Gróf Batthyány Géza. Budapest.
Báró Prónay Dezső. Budapest.
Báró Radvánszky Béla. Sajó-Kaza.
5 Liptószentiváni Szent-Ivány Zoltán. Budapest.

II. 200 forintos alapítványnyal:
Árvai közbirtokossági uradalom igazgatósága: Árva-Váralja.
Báró Atzél Béla. Budapest.
Gróf Bánffy György. Budapest.
Gróf Berchtold Richárd. Nagy-Oroszi.
10 † Gróf Csáky László.
Gróf Csekonics Endre. Zsombolya.
† Gróf Cziráky János.
Gróf Dessewffy Aurél. Budapest.
Gróf Erdődy Rudolf. Novimarof.
15 Gróf Esterházy Ferencz. Devecser.
Gróf Festetich-könyvtár. Keszthely.
Báró Inkey Imre. Berlin.
† Ipolyi Arnold.
† Gróf Károlyi Gyula.
20 Gróf Károlyi László. Budapest.
Gróf Károlyi Tibor. Budapest.
Lipóczi Keczer Miklós. Kassa.
† Lanfranconi Grazioso Enea.
Gróf Majláth György. Zavar.
25 Mocsonyi Jenő. Budapest.
Mocsonyi Sándor. Budapest.
Báró Nyáry Béla. Pozsony.
Szerémi herczeg Odescalchi Arthur. Skiczó, u. p. Kis-Tapolcsa.
Szerémi herczeg Odescalchi Gyuláné szül. gróf Degenfeld Anna. Budapest.
30 Dr. báró Prónay S. Gábor. Acsa.
† Báró Radák Ádám.
Báró Révay Gyula. Kis-Selmecz, u. p. Szucsány.
Sigmund Ákos. Kolozsvár.
Simonyi és Varsányi Simonyi Kálmán. Erdő-Tárcsa, u. p. Aszód.
35 † Gróf Sztáray Antal.
† Gróf Tisza Lajos.
† Idősb. báró Vay Miklós.
Gróf Vigyázó Ferencz. Budapest.
Gróf Wass Jenő. Czege.
40 Gróf Zselénski Róbert. Temes-Ujfalu.

III. 100 forintos alapítványnyal:
Gróf Apponyi Sándor. Lengyel.
Balásházy Bertalan. Kődombpuszta, u. p. Henczida.
† Báró Bánffy Ádám.
Bay Ilona, Debreczen.
45 Beöthy Ákos. Budapest.
† Báró Bésán N. János.
Gróf Bethlen Istvánné szül. gróf Teleki Ilona. Budapest.
Bezerédj Pál. Szegszárd.
Csapó Vilmos. Tengelicz, u. p. Gindly-család.
50 Gróf Cziráky Antal. Lovas-Berény.
Gróf Esterházy János. Kolozsvár.
Jeszenszky Béla. Temesvár.
Komlóssy Arthur. Debreczen.
Gróf Kuún Géza. Maros-Németi, u. p. Déva.
55 Báró Mednyánszky Dénes. Bécs.
† Kellemesi Melczer István.
† Alsó-Szopori Nagy Imre.
† Báró Nyáry Albert.
Báró Nyáry Jenő. Budapest.
60 † Ormós Zsigmond.
Gróf Pálffy-Daun Vilmos, teanoi herczeg. Stübing.
Pettkó Béla. Budapest.
Szilassy Aladár. Budapest.
Szontágh Pál. Horpács, u. p. Nagy-Oroszi.
65 Gróf Teleki Géza. Budapest.
Tisza Kálmánné, szül. Dégenfeld Ilona. Budapest.
Gróf Zichy N. János. Budapest.

b) Pártoló és évdíjas tagok.
(A pártoló tagok csillaggal vannak az évdíjasoktól megkülönböztetve.)
Ajkay Béla. Kisfalud-Miháli.
*Gróf Almássy Dénesné. Gyula.
Ambrózy Ferencz. Szeged.
Ambrózy Nándor. Sátoralja-Ujhely.
5 Dr. Andrásovics Béla. Budapest.
*Gróf Andrássy Géza. Betlér.
*Gróf Andrássy Gyula. Budapest.
*Gróf Andrássy Tivadar. Budapest.
*Báró Apor István. Aporfalva, u. p. Dicső-Szent-Márton.
10 Andreánszky Antal. Budapest.
Dr. Áldásy Antal. Budapest.
Baán Elemér. Körmöczbánya.
Babics József. Zsombolya.
Szentkatolnai Bakk Endre. Vizakna.
15 Sipeki Balás Iván. Német-Elemér.
Dr. Ballagi Aladár. Budapest.
Barabás Samu. Budapest.
*Baranyay Mária. Budapest.
Barlanghy Árpád. Temesvár.
20 *Baross Károly. Budapest.
Baróti Lajos. Budapest.
*Gróf Batthyány Lajos. Ikervár.
Ludányi Bay Ferencz. Jász-Kisér.
*Ludányi Bay István. Debreczen.
25 *Idősb Bánó József. Budapest.
Bárczay Elemér. Tisza-Roff.
*Tasnádszántói Becsky Emil. Nagy-Szőllős.
Komoróczi és Szentandrási Bencsik István. Király-Helmecz.
*Beniczky Ádám. Zsámbok, u. p. Tura.
30 *Beniczky Elemér. Heves-Csehi.
*Beniczky Ferencz. Budapest.
*Beniczky Géza. Homok, u. p. Tisza-Földvár.
Beniczky Kálmán. Turócz-Szent-Márton.
*Benke Gyula. Budapest.
35 Gróf Benyovszky Rezső. Alsó-Tengelicz.
Beöjthe Ödön. Erdő-Csinád, u. p. Sáromberk.
*Berczik Árpád. Budapest.
Berczik Gyula. Budapest.
Bernáth Győző. Magyar-Jesztreb, u. p. Czéke.
40 Berseny Béla. Eperjes.
Berzeviczy Edmund. Berzevicze.
*Gróf Bethlen Bálint. Gyéres.
*Dr. Bezerédj Viktor. Budapest.
*Béldi István. Marosvásárhely.
45 Dr. Békefi Remig. Budapest.
Bolgár Emil. Pozsony.
Dr. Boncz Ödön. Budapest.
*Bornemisza Ádám. Budapest.
Dr. Borovszky Samu. Budapest.
50 Bosnyák László. Kaposvár.
*Botka Béla. Bánlak.
Bölöni László. Bánfi-Hunyad.
Budapesti kegyesrendiek főgymnasiuma.
Bunyitay Vincze. Nagy-Várad.
55 Buzinkay Gyula. Budapest.
Felsőpulyai Bük Géza. Csík-Gyimes-Bükk.
Csatay Gyula. Debreczen.
*Gróf Csáky Albin. Budapest.
*Gróf Csáky Ödön. Főrév.
60 Dr. Csánki Dezső. Budapest.
K. Császár Ferencz. Budapest.
Csernátony Gyula. Besztercze.
Csernovics Diodor. Arad.
Dr. Csiky Viktor. Kolozsvár.
65 *Báró Csollich Géza. Budapest.
*Csoma József. Devecser, u. p. Forró-Encs.
Csontosi János. Budapest.
Eördöghfalvi Csuha Malva. Császlócz, u. p. Ungvár.
*Gróf Cziráky Béla. Dénesfa, u. p. Czirák.
70 Királydaróczi Daróczy Zoltán. Paks.
Vargyasi Daniel Gábor. Budapest.
*Szamosujvári Dániel László. Ó-Lécz, u. p. Szerb-Bóka.
Dedek Crescens Lajos. Budapest.
Deési kaszinó-egylet.
75 *Gróf Degenfeld Gusztáv. Téglás.
*Gróf Degenfeld József. Debreczen.
*Gróf Degenfeld Lajos. Szirák.
*Gróf Degenfeld Sándor. Erdőszáda.
Dely Imre. P.-Peres, u. p. Furta.
80 Dr. Demjanovich Emil. Budapest.
Dessewffy Arisztid. Budapest.
Délmagyarországi rég. és tört. egylet. Temesvár.
Dr. Dézsi Lajos. Budapest.
Dobos Kálmán. Budapest.
85 Doby Antal. Homonna.
Dókus Gyula. Sátoralja-Ujhely.
Domahidy Viktor. Budapest.
Dorgó Albert. Kolozsvár.
*Dőry Jenő. Dombovár.
90 *Dráveczky Gyula. Ér-Mihályfalva.
Dudás Gyula. Zombor.
* Báró Duka Géza. Kádár, u. p. Rittberg.
* Dr. Duka László. Nagy-Becskerek.
* Br. Edelsheim-Gyulay Lipót. Brezovicza, u. p. Zágráb.
95 * Pazonyi Elek Gusztáv. Budapest.
Elek Salamon. Szolnok.
* Emőkei Emich Gusztáv. Budapest.
* Vásárosnáményi Eötvös Jenő. Vásáros-Námény.
* Gróf Erdődy Ferencz. Galgócz.
100 Gróf Erdődy Imréné szül. gróf Migazzi Irma. Galgócz.
Gróf Esterházy Kálmán. Budapest.
*Gróf Esterházy Miguel. Kolozsvár.
*Gróf Esterházy Mihály. Cseklész.
*Gróf Esterházy Miklós Móricz. Budapest.
105 *Gróf Esterházy Móricz. Pápa.
Herczeg Esterházy-könyvtár. Kismarton.
Dr. Esztegár László. Budapest.
Esztergomi főegyházmegyei könyvtár.
Fáy Béla. Dédács, u. p. Piski.
110 *Fáy István. Puszta-Szemszúró, u. p. Batka.
*Fáy László. Nyustya.
Báró Feilitzsch Bertold. Nyiregyháza.
Fejér Ignácz. Sirok.
Dr. Fejérpataky Kálmán. Budapest.
115 Dr. Fejérpataky László. Budapest.
Fekete Albert. Alsó-Mislye, u. p. Zsadány.
Fest Lajos. Eperjes.
*Gróf Festetich Andor. Szeleste.
Fiáth Imre. Kajtor, u. p. Seregélyes.
120 Fiáth István. Nagy-Hantos.
Gróf Forgách László. Mándok.
Dr. Fraknói Vilmos. Róma.
Füzi Füzy Sándor. Lemes.
*Gyulai Gaál István. Budapest.
125 Dr. Géczy Dezső. Budapest.
Géresi Kálmán. Debreczen.
Ghyczy Imre. Csendes-puszta, u. p. Nagy-Lapás.
Gombos Kálmán. Kismarton.
Bilkei Gorzó László. Ujvidék.
130 Bilkei Gorzó Nándor. Gyoma.
Gózony László. Zala-Egerszeg.
Gömöry Oszkár. Budapest.
Görög István. Budapest.
Graenzenstein Béla. Budapest.
135 Gyarmathy Sándor. Budapest.
Dr. Gyárfás Tihamér. Brassó.
Nándudvari Győry Árpád. Bécs.
Gyulay Kálmán. Kerepes.
Dr. Hajnik Imre. Budapest.
140 *Hajós József. Budapest.
Halmágyi Sándor. Budapest.
Dr. Hampel József. Budapest.
Harmos Gábor. Kassa.
Harmos János. Hatvan.
145 Hattyúfy Dezső. Székesfejérvár.
Hedry József. Alsó-Láncz, u. p. Buzita.
Hedry Lőrincz. Kassa.
Zendrei és Gerendei Hegedűs Ferencz. Jász-Kisér.
Ó-moraviczai ifj. Heinrich Ferencz. Budapest.
150 *Heley János. Budapest.
Tiszabeői Hellebronth Antal. Bécs.
Tiszabeői Hellebront Géza. P.-Gyenda, u. p. Tisza-Roff.
Hets Ödön. Budapest.
Hodinka Antal. Bécs.
155 Hódy Imre Ferencz. Budapest.
Horváth Emil. Budapest.
Horváth Sándor. Budapest.
*Gróf Hunyady László. Budapest.
*Huszár Béla. Balogh, u. p. Balassa-Gyarmat.
160 *Báró Huszár Károly. Abafája, u. p. Szász-Régen.
*Ibrányi és Vajai Ibrányi László. Suliguli.
*Nagyilosvai Ilosvay Aladár. Nyir-Meggyes, u. p. Mátészalka.
Nagyilosvai Ilosvay Bálint. Budapest.
Nagyilosvai Ilosvay Endre. Máté-Szalka.
165 Dr. Illésy János. Budapest.
Inkey László. Budapest.
*Kisdobronyi Isaák Dezső. Kis-Szekeres, u. p. Zsarolyán.
*Kisdobronyi Isaák István. Nagy-Rhéde.
Isépy István. Sátoralja-Ujhely.
170 *Ivády Tihamér. Budapest.
Ivánfi Ede. Magyar-Óvár.
*Draskóczi és Jordánföldi Ivánka László. Budapest.
Jakabházy István. Deés.
Jasztrabszky Kálmán. Ér-Endréd.
175 Jedlicska Pál. Felső-Diós, u. p. Szomolyán.
Jeszenszky Alajos. Nyitra.
Jeszenszky Lajos. Csejthe.
*Jékey Zsigmond. Géberjén, u. p. Győrtelek.
Jurenák Miklós. Nagy-Rév, u. p. Czibakháza.
180 *Ifj. Justh György. Neczpál.
Kammerer Ernő. Budapest.
Kandra Kabos. Eger.
Dr. Karácsonyi János. Nagyvárad.
*Gr. Karátsonyi Jenő. Budapest.
185 Kassai társalgási egylet.
Kazinczy Gábor. Kaposvár.
*Klazy József. Budapest.
Kállay Adolf. Budapest.
Kállay András. Nagy-Halász.
190 *Kállay Lipót. Budapest.
*Gróf Károlyi Sándor. Budapest.
Dr. Károlyi Árpád. Bécs.
*Kecskeméti kaszinó.
Aszalói Kecskés Dezső. Ungvár.
195 *Fületinczi Kelcz Gyula. Zsitva-Ujfalu.
*Báró Kemény Gyula. Puszta-Kamarás, u. p. Mocs.
*Báró Kemény Kálmán. Vécs.
Kempelen Béla. Abauj-Szántó.
*Pázmándi Kempelen Imre. Székesfehérvár.
200 *Kölcsei Kende Péter. Ungvár.
*Dr. Kenessey Pongrácz. Veszprém.
Képviselőházi könyvtár. Budapest.
*Gróf Khuen-Héderváry Károly. Zágráb.
Kilián Frigyes. Budapest.
205 *Baczkamadarasi Kis Bálint. Magyar-Igen.
Kisfaludy Á. Béla. Budapest.
Kisfaludy László. Budapest.
Kiss Emli Károly. Baltavár.
*Nemeskéri Kiss Pál. Véghles.
210 Kollányi Ferencz. Budapest.
Kollár Jánosné szül. Szentmihályi Klementina. Pacsa.
Dr. Komáromy András. Budapest.
Komlósi Komlósy Béla. Bereg-Ilosva.
Dr. Konkoly Balázs. Komárom.
215 Korizmics Antal. Alexandria.
Kormos Béla. Szombathely.
*Ruszkai Kornis Ferencz. Debreczen.
Kossuth István. Komlód-Tóthfalu, u. p. Csenger.
Berenczei és Járdánházi Kovács Jenő. Homok, u. p. Mikola.
220 Kovács Lőrincz. Nagybánya.
Kőszeghy Antal. Budapest.
Kőszeghy Kálmán. Mező-Kövesd.
Kőszeghy Sándor. Budapest.
*Kőváry László. Kolozsvár.
225 Bállai Krémer Sámuel. Deés.
Kubinyi Ferencz. Kóvár.
*Kubinyi Hugó. Rózsahegy.
Ifj. Kubinyi Miklós. Arva-Váralja.
Dr. Küffer Béla. Budapest.
230 *Gróf Laszberg Rudolf. Győr.
Lehóczky Tivadar. Munkács.
Leleszi prépostság.
Leövey Sándor. Budapest.
Bilkei és Gorzói Lipcsey József. Budapest.
235 Bilkei és Gorzói Lipcsey Mór. Szolnok.
Lippich Gusztáv. Szolnok.
*Báró Lipthay Béla. Budapest.
Kisfaludi Lipthay Kornél. Budapest.
*Olaszliszkai Liszkay Bálint. Nagy-Becskerek.
240 Lombardini Sándor. Zsolna.
*Lónyay Géza. Som.
*Id. Lónyay Sándor. Beregszász.
*Luby Géza. Budapest.
Luby Károly. Nagy-Károly.
245 *Magyary-Kossa Géza. Budapest.
*Magyary-Kossa Sámuel. Tápió-Szt.-Márton, u. p. T.-Bicske.
Majláth Béla. Budapest.
Makay Dezső. Budapest.
Makay Emil. Temesvár.
250 Makkay József. Nagyvárad.
Malatinszky György. Vámos-Györk.
Bohuszlaviczi Malobiczky János. Budapest.
*Br. Mattencloit János. Paulis.
Meczner József. Korlát, u. p. Vizsoly.
255 *Dálnoki és Mezőmadarasi Medve Zoltán. Debreczen.
Melhard Gyula. Attala, u. p. Csoma.
Deményfalvi Meliorisz Béla. Eperjes.
*Meszleny Bencze. Velencze.
*Meszleny Pál. Velencze.
260 Apsai dr. Mihályi János. Máriamaros-Sziget.
Miklósvári Miklós Béláné. Kis-Rozvágy, u. p. Nagy-Géres.
*Báró Miske Kálmán. Kőszeg.
Miskolczi ref. lyceum könyvtára.
Miskolczy Imréné. Budapest.
265 Miskolczy Jenő. Debreczen.
*Bocsári Mocsáry István. Vácz.
*Bocsári Mocsáry Sándor. Lapujtó.
Nagy Géza. Budapest.
Tasnádi Nagy Gyula. Budapest.
270 Eözbéghi Nagy Ignácz. Puszta-Varjas, u. p. Böős.
*Felső-Győri Nagy Iván. Horpács, u. p. Nagy-Oroszi.
Alsó-Szopori dr. Nagy Kálmán. Budapest.
Sz. Nagy Lajos. Budapest.
Nagyenyedi Bethlen-főiskola könyvtára.
275 Nagyiday Ferencz. Verbőcz, u. p. Tisza-Ujlak.
Nagyszebeni városi levéltár.
Nagyváradi premontrei tanári kar.
Nagyváthy Kálmán. Pozsony.
Naláczi Ödön. Deés.
280 *Gróf Nádasdy Ferencz. Budapest.
*Nemzeti kaszinó könyvtára. Budapest.
Ifj. Nyéki Németh Imre. Székesfehérvár.
Németh Titus. Budapest.
Némethy Lajos. Esztergom.
285 *Báró Nyáry Béláné. Pozsony.
*Báró Nyáry Gyula. Pilis.
*Orczy Dezső. Budapest.
*Országh Lajos. Kis-Telek, u. p. Magyar-Mecske.
Oroszláni Oroszlány László. Miskolcz.
290 Országos levéltár. Budapest.
*Országos kaszinó. Budapest.
Dr. Ortvay Tivadar. Pozsony.
Ostffy Miklós. Ostffy-Asszonyfa.
Lovag Óváry Lipót. Budapest.
295 Őrgróf Pallavicini Ede. Budapest.
Pannonhalmi főapátság.
Páriz-Pápai Paraicz Gyula. Budapest.
*Budahegyi Pauer Leo. Budapest.
300 Dr. Pauler Gyula. Budapest.
*Paulovics József. Turócz-Szucsány.
Payzsos Andor. S.-A.-Ujhely.
Pálfiszegi Pálffy László. Pacsa.
Páll Albert. Ungvár.
305 *Gróf Pejachevich Tódor. Eszék.
Peőcz Elek. Budapest.
Peőcz Ferencz. Torda.
Bonyhádi Perczel Gyula. Budapest.
Báró Perényi Zsigmond. Nagy-Szőllős.
310 *Dolhai és Petrovai Petrovay Ádám. Budapest.
Dolhai és Petrovai Petrovay György. Nagy-Kürü.
Dolhai és Petrovai Petrovay Gyula. Déva.
Dolhai és Petrovai öreg Petrovay János. Pozsony.
Dolhai és Petrovai Petrovay László. Lugos.
315 Dolhai és Petrovai Petrovay Margit. Nagy-Kürü.
*Péchujfalusi Péchy Mihály. Czikó, u. p. Sülelmed.
Pfeiffer Ferdinánd. Budapest.
Pilisi Pilisy Géza. Fényes-Litke.
*Aszódi és Podmanini báró Podmaniczky Gézáné szül. gr. Degenfeld Berta. Kis-Kartal, u. p. Aszód.
320 *Aszódi és Podmanini báró Podmaniczky Levente. Fenyő-Haraszt, u. p. Verseg.
Gróf Pongrácz Frigyes. Bécs.
Pongrácz György. Balassa-Gyarmat.
Pongrácz Kálmán. Nyitra.
Pór Antal. Esztergom.
325 Dr. Pósta Béla. Budapest.
Pozsonyi kir. jogakadémia.
Pozsonyi kir. kath. főgymnasium ifjusági könyvtára.
Pozsonyi Toldy-kör.
Villei Pribék Pál. Jenke, u. p. Ungvár.
330 Réthey Prikkel Lajos. Pozsony.
Puky Andor. Tomor, u. p. Homrogd.
Puky József. Budapest.
*Pulszky Ágost. Budapest.
Radocza János. Budapest.
335 *Báró Radvánszky Géza. Sajó-Kaza.
*Dr. Radvánszky György. Budapest.
*Báró Radvánszky János. P.-Varsány, u. p. Hatvan.
*Báró Radvánszky Jánosné. P.-Varsány, u. p. Hatvan.
Ragélyi Ferencz. Ragály.
340 Lublóvári Raisz Aladár. Lőcse.
Rakovszky Endre. Kassa.
*Rakovszky Ferencz. Novák.
Rakovszky György. Budapest.
Ráth György. Budapest.
345 Reiner Zsigmond. Budapest.
Ifj. dr. Reiszig Ede. Budapest.
*Reviczky Ambró. Budapest.
*Reviczky István. Budapest.
*Báró Rédl Béla. Budapest.
350 Dr. Réthy László. Budapest.
Rohács János. Versecz.
*Kis-Zombori Rónay Ernő. Kis-Zombor.
*Kis-Zombori Rónay Jenő. Nagy-Becskerek.
*Röser Miklós. Budapest.
355 Rudnay Béla. Budapest.
*Rudnyánszky György. Felső-Atrak.
Rumbold Bernát. Budapest.
Báró Salamon Mihály. Székesfehérvár.
Sárközy Aurél. Komárom.
360 *Gr. Schmidegg Ferencz. Gmunden.
Dr. Schönherr Gyula. Budapest.
*Schulpe Vilmos. Török-Kanizsa.
Sigmund József. Budapest.
Kissolymosi Simó Ferencz. Szilágy-Nagyfalu.
365 Simonffy Imre. Debreczen.
Paksi Sipeky Béla. Borsicz, u. p. Nemsova.
*Ifj. báró Solymossy László. Nagy-Teremi.
Sombory Lajos. Magyar-Nagy-Sombor.
Sóvári Soós Elemér. Budapest.
370 *Báró Staudach Adolf. Budapest.
Nagyváradi id. Stépán István. N.-várad.
Sváby Frigyes. Lőcse.
Szabadkai közs. főgymnasium.
Szabó Lajos. Péterháza, u. p. Enese.
375 Dr. Szalacsy Lajos. Győr.
Szalay Gábor. Budapest.
*Gróf Szápáry Gyula. Taskony.
Dr. Szendrei János. Budapest.
Szentgyörgyi Lajos. Budapest.
380 Szentimrey Tamás. Mármaros-Sziget.
Liptószentiváni Szent-Ivány Gyula. Bikszád.
Liptószentiváni Szent-Ivány Gyula. Budapest.
*Liptószentiváni Szent-Ivány Károlyné szül. Szent-Ivány Margit. Liptó-Szt.-Iván.
*Liptószentiváni Szent-Ivány Oszkár. Bélád, u. p. Nagy-Herestyén.
385 *Báró Szentkereszty Béla. Árkos, u. p. Szepsi-Szt.-György.
*Szentkirályi Kálmán. Tápió-Szt.-Márton.
Dr. Szentkláray Jenő. Temesvár.
Szentpály Miklós. Nagy-Szöllős.
Özv. Négyesi Szepessy Andrásné szül. Okolicsányi Mária. Miskolcz.
390 Négyesi Szepessy Béla. Miskolcz.
Négyesi Szepessy Mátyás. Miskolcz.
Szerdahelyi Gusztáv. Vetés, u. p. Szatmár.
Széll Farkas. Debreczen.
Szilágyi Sándor. Budapest.
395 Nagyszigeti Szily Kálmán. Budapest.
Idősb Szinnyei József. Budapest.
Gróf Szirmay János. Szirma-Bessenyő, Borsodmegye.
Dr. Szombathay Ignácz. Budapest.
Szmrecsányi Szmrecsányi Lajos. Eger.
400 Sztankovánszky János. Kajdacs.
Dr. Szűts Andor. Székesfehérvár.
Tagányi Károly. Budapest.
*Tahy István. Budapest.
*Szili Taund Jenő. Bécs.
405 *Széki gróf Teleki József. Tetétlen via Solt.
Széki gróf Teleki Sándor. Budapest.
*Özv. Széki gróf Teleki Sándorné szül. gróf Teleki Jozefa. Gyömrő, u. p. Üllő.
Temesvár sz. kir. város.
*Nádasi Tersztyánszky Andor. Ipoly-Keszi, u. p. Ipoly-Balogh.
410 Dr. Thallóczy Lajos. Bécs.
Thaly Kálmán. Pozsony.
Dr. Thim József. Zombor.
Tihanyi Dénes. Zólyom-Radvány.
*Ifj. Tisza Kálmán. Geszt.
415 Tisztviselők orsz. Egyesülete. Budapest.
Tomcsányi Tomcsányi Gyula. Alsó-Németi, u. p. Ungvár.
*Tomcsányi Tomcsányi Gyula. Zsarnócza.
Torkos László. Budapest.
Tóth Árpád. Budapest.
420 Tóth Endre. Nagy-Becskerek.
Török Kálmán. Munkács.
Törös Sándor. Kolozsvár.
Töttösy Gyula. Karancs-Ságh.
Turcsányi Gy. Tihamér. Budapest.
425 Ernyédi Turzó Miklós. Nagy-Bittse.
Türk Szilárd. Budapest.
*Ugron István. Tiflis.
Ujfalussy Lajos. Nagy-Károly.
Ujj György. Hatvan.
430 Ullmann József. Budapest.
Ungvári kir. kath. főgymnasium.
Csekei Varjú Elemér. Budapest.
Vasdényey Géza. Budapest.
Vasmegyei rég. és tört. egylet. Szombathely.
435 *Báró Vay Béla. Alsó-Zsolcza.
*Báró Vay Dénes. Pozsony.
*Gróf Vay Tihamér. Felső-Vadász.
Vály Géza. Nagy-Zerind.
Városy Gyula. Kalocsa.
440 Vecsey Imre. Debreczen.
Venter Gerő. Arad.
Veress Endre. Déva.
Vécsey József. Kassa.
*Báró Vécsey Józsefné szül. gróf Dessewffy Blanka. Budapest.
445 Viczián Antal. Budapest.
*Bojári gróf Vigyázó Sándor. Budapest.
Vojth Gergely. Deés.
*Gróf Waldeck Frigyes. Tisza-Roff.
Báró Weissenbach János. Tab.
450 *Báró Weisz Pál. Kálaz, u. p. Verebély.
Dr. Wertner Mór. Muzsla.
*Báró Wodianer Albert. Budapest.
Zachár Gyula. Budapest.
Gróf Zay Albert. Zay-Ugrócz.
455 Závody Albin. Szegzárd.
*Gróf Zichy Ágoston. Kálóz.
Zirczi apátsági könyvtár.
Zorkóczy Tivadar. Stubnyafürdő.
*Zsigárdy Gyula. Galánta.
460 Zsilinszky Mihály. Budapest.
Zsolnai kir. kath. főgymnasium.
Az alapító tagok száma (500 frtos alapítványnyal 5, 200 frtos alapítványnyal 35, 100 frtos alapítványnyal 27) 67
A pártoló tagok száma 153
Az évdíjas tagok száma 308
Az összes tagok száma 528

1898-2

III. BÉLA KIRÁLY ÉS ANTIOCHIAI ANNA ÁGNES, MINT I. FERENCZ JÓZSEF Ő FELSÉGÉNEK ŐSEI.
(Második, befejező közlemény, 26 táblával.)

Kitünik a föntebbiekből, hogy az európai uralkodóházak legnagyobb része visszavezethető leányágon III. Bélára s azok a családok, melyekből való ő felsége apai és anyai ágbeli 16 őse, u. m. a Lotharingi, Habsburg, Bourbon, Wettin, Wittelsbach, Nassau-Saarbrücken, Baden-Zähringen és Hessen-Darmstadti házak, egytől-egyig, még pedig sokszorosan ivadékai III. Bélának, ugy, hogy a III. Bélától származott kilencz Árpádházbeli leány nemcsak ő felségének magának volt egyik vagy másik őse után az ősanyja, hanem a 16 ős közül mindegyiknek külön-külön is.
A mi ő felségének apai és anyai ágon a 16 őstől való leszármazását illeti, az a következő:

1. I. Ferencz római császár szül. 1708 † 1765 2. Mária Terézia magyar és cseh királynő szül. 1717 † 1780 3. III. Károly spanyol király szül. 1716 † 1788 4. Mária Amália szász herczegnő 5. III. Károly spanyol király szül. 1716 † 1788 6. Mária Amália szász herczegnő 7. I. Ferencz római császár szül. 1708 † 1765 8. Mária Terézia magyar és cseh királynő szül. 1717 † 1780 9. III. Keresztély pfalz-zweibrückeni gróf szül. 1674 † 1735 10. Karolina nassau-saarbrückeni grófnő 11. József Károly pfalz-sulczbachi gróf szül. 1694 † 1729 12. Zsófia Auguszta pfalzi herczegnő 13. Károly Frigyes badeni nagyherczeg szül. 1728 † 1811 14. Karolina Lujza hessen-darmstadti grófnő sz. 1723 † 1783 15. IX. Lajos hessen-darmstadti tartománygróf szül. 1719 † 1790 16. Henriette Krisztina pfalz-zweibrückeni grófné II. Lipót császár és magyar király szül. 1747 † 1792 Bourbon Mária Lujza spanyol herczegnő sz. 1745 † 1792 IV. Ferdinánd nápolyi kir. sz. 1751 † 1825 Mária Karolina osztrák főherczegnő † 1814 Frigyes Mihály pfalz-zweibrücken-birkenfeldi hg. † 1769 Mária Dorottya pfalz-sulzbachi grófnő Károly Lajos badeni trónörökös sz. 1755 † 1801 Amália Friderika hessen-darmstadti grófnő sz. 1754 † 1832 II. Ferencz római és osztrák császár szül. 1768 † 1835 Bourbon Mária Terézia nápolyi herczegnő † 1807 I. Miksa József bajor király sz. 1756 † 1825 Karolina Friderika badeni herczegnő sz. 1776 † 1841 Ferencz Károly osztrák főherczeg és magyar kir. herczeg szül. 1802 † 1878 Zsófia bajor herczegnő sz. 1805 † 1872 I. Ferencz József (szül. 1830) osztrák császár és magyar király

A mint a tábla mutatja, a 16 ős tulajdonkép csak 12 személyből áll, mert I. Ferencz római császár († 1765.) s Mária Terézia († 1780) magyar és cseh királynő, azután III. Károly († 1788) spanyol király és neje Mária Amália szász herczegnő az ősök között kétszer szerepelnek. E szerint az ezt megelőző nemzedéknél a 32 őst már csak 24 személy képviseli vagyis:
a) I. Ferencz császár szülei:
1. Lipót lotharingi hg. (sz. 1679. † 1729.)
2. Erzsébet Charlotte orleansi hgnő.
b) Mária Terézia szülei:
3. III. (VI.) Károly császár és magyar király
(sz. 1685. † 1740.)
4. Erzsébet Krisztina braunschweig-wolfenbütteli hgnő. (sz. 1692. † 1750.)
c) III. Károly spanyol király szülei:
5. V. Fülöp spanyol király (sz. 1683. † 1746.)
6. Farnese Erzsébet pármai hgnő.
d) Mária Amália szász hgnő szülei:
7. III. Ágost szász választó és lengyel kir.
(sz. 1696. † 1763.)
8. Mária Jozefa osztrák főhgnő.
e) III. Keresztély pfalz-zweibrückeni gr. szülei:
9. II. Keresztélypfalz-birkenfeldi gr. (sz. 1637. † 1717.)
10. gr. Rappolstein Katalin Agatha (sz. 1648. † 1683.)
f) Nassau-Saarbrückeni Karolina szülei:
11. Lajos Krató nassau-saarbrückeni gr. (sz. 1663. † 1713.)
12. gr. Hohenlohe Filippina Henriette
g) Pfalz-Salzbachi József Károly szülei:
13. Tivadar pfalz-salzbachi gr. (sz. 1659. † 1732.)
14. Mária Eleonóra Amália hessen-rheinfelsi grófnő (sz. 1675. † 1720.)
h) Zsófia Auguszta pfalzi hgnő szülei:
15. Károly Fülöp pfalzi választó (sz. 1661. † 1742.)
16. hg. Radzivill Lujza Charlotte (sz. 1667. † 1695.)
i) Károly Frdrik badeni nagyhg. szülei:
17. Frigyes baden-durlachi őrgróf (sz. 1709. † 1732.)
18. Anna Charlotte nassau-dietzi hgnő († 1777.)
k) Karolina Lujza hessen-darmstadti grófnő, valamint bátyja,
l) IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gróf szülei:
19. (21.) VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768.
20. (22.) Charlotte Krisztina, hanaui grófnő.
m) Pfalz-Zweibrückeni Karolina Henriette Krisztina szülei:
23. III. Keresztély pfalz-zweibrückeni gr. (sz. 1674. † 1735.)
24. Karolina nassau-saarbrückeni grófnő.
Látni való, hogy VIII. Lajos hessen-darmstadti gróf és neje Hanaui Charlotte Krisztina kétszer szerepel, III. Keresztély pfalz-zweibrückeni gróf pedig és neje Nassau-Saarbrückeni Karolina már az előbbi izen is előfordult s ezen az izen ujolag szüleikkel együtt vannak fölvéve. Igy tehát a 32 őst nem is 24, hanem egész szorosan véve csak 20 személy képviseli.
Ez a 20 személy pedig a következő 14 családnak a tagja:
1. Lotharingi ház (Lipót hg.)
2. Capet-Bourbon ház (Orleansi Erzsébet Charlotte és V. Fülöp spanyol király)
3. Habsburg ház (III. Károly király és Mária Jozefa osztrák főhgnő)
4. Welf ház (Braunschweigi Erzsébet Krisztina)
5. Farnese ház (Pármai Erzsébet)
6. Wettin ház (III. Ágost lengyel kir.)
7. Wittelsbach ház (II. Keresztély pfalz-birkenfeldi gr., Tivadar pfalz-sulczbachi gr. és Károly Fülöp pfalzi választó)
8. gr. Rappolstein (Katalin Agátha grófnő)
9. Nassaui ház (Saarbrückeni Lajos Krato, Nassau-Dietzi Anna-Charlotte)
10. Hohenlohe család (Filippina Henriette grófnő)
11. Hesseni ház (Mária Eleonóra Amália rheinfelsi grófnő, VIII. Lajos darmstadti tart. gr.)
12. hg. Radzivill (Lujza Charlotte hgnő)
13. Badeni (Zähringen) ház (Fridrik b. durlachi őrgróf)
14. Hanaui ház (Charlotte Krisztina grófnő).
Lássuk e házakat egyenkint, mi módon füződnek III. Béla vérségéhez.
I. A Lotharingi házból legelőbb I. János lotharingi herczeg († 1390.) vette nőül III. Béla egyik ivadékát, Würtembergi Zsófiát († 1382.). Az Árpádokkal való kapcsolat azonban előbb megkezdődött I. Máté lotharingi hg. († 1176.) neje Hohenstaufeni Berta és I. Frigyes hg. († 1206.) neje Ludmilla lengyel hgnő után, a mint az itt közölt táblából kitetszik:

Szár-László I. Endre † 1060 magyar kir. I. Béla † 1063 magyar kir. Adelhaid † 1062 (II. Vratiszláv cseh kir. † 1092) Zsófia † 1095 (Magnus szász hg. † 1106) Judit † 1085 (I. Vladiszláv Hermán lengyel hg. † 1102) Wulfhild † 1126 (Fekete Henrik bajor hg. † 1125) III. Boleszláv (Krzywousti) lengyel herczeg † 1139 Welf Judit (Frigyes sváb herczeg † 1147) III. Mieszko (Stary) lengyel herczeg † 1203 Hohenstaufeni Bertha (I. Máté lotharingiai hg. † 1176) Ludmilla (I. Frigyes lotharingi hg. † 1206) I. Frigyes † 1206 II. Frigyes † 1213 II. Máté † 1251 III. Frigyes † 1303 II. Thibaut † 1312 IV. Frigyes † 1328 Rudolf † 1346 I. János † 1390 (Würtembergi Zsófia † 1382)

Würtembergi Zsófia négyszeresen az ivadéka III. Bélának, apja II. Eberhard würtembergi gróf († 1392.) ugyanis a szépanyja, Liegnitzi Ágnes szülei: II. Boleszláv liegnitzi hg. († 1278.) és neje Kalisi Erzsébet († 1304.) után III. Béla leányától Konstancziától és IV. Béla leányától Ilonától vagy Jolántától (l. XXIII. és XXIV. tábla), anyja Henneberg Erzsébet pedig az apja, VIII. Henrik hennebergi gróf († 1347.) után Szent-Erzsébettől, II. Endre leányától (l. X. tábla) s az anyja, Brandenburgi Jutta vagy Brigitta után az emlitett Konstancziától származott, a következő tábla szerint:

III. Béla Konstanczia (I. Ottokár cseh király) II. Endre Konstanczia (I. Ottokár cseh király) IV. Béla Szent-Erzsébet (Thüringiai Lajos) Anna (II. Henrik boroszlói hg.) Ilona (Jolánta) (Szemérmes Boleszláv kalisi hg.) Thüringiai Zsófia (Brabanti Henrik) Bozena (III. Ottó brandenburgi őrgróf) II. Boleszláv liegnitzi herczeg Kalisi Erzsébet Hosszu-Ottó Liegnitzi Ágnes (I. Ulrik württembergi gr.) Gyermek-Henrik Hosszu-Herman Brandenburgi Jutta I. Eberhard Hesseni Adelaid (Henneberg Berthold) III. Ulrik Henneberg Henrik II. Eberhard Henneberg Erzsébet Württembergi Zsófia

János lotharingi hg. fiaiban, I. Károlyban és Frigyesben kétfelé ágazott a lotharingi ház, de csakhamar egyesült unokáikban Lotharingi Jolántában († 1483.) és Frigyes vaudemonti grófban, kiknek fia II. René lotharingi hg. († 1508.) folytatta tovább a lotharingi házat (l. V. tábla.). Lotharingi Jolánta az apja Anjou René († 1480.) nápolyi czimzetes király és anyai nagyanyja Pfalzi Margit (I. Károly lotharingi hg. neje) után ismét többszörös ivadéka III. Bélának, a mit a következő tábla tüntet föl:

III. Béla Konstanczia (I. Ottokár cseh király) II. Endre Konstanczia (I. Ottokár cseh király) Anna (II. Henrik boroszlói hg.) IV. Béla Szent-Erzsébet (Thüringiai Lajos) Anna (II. Henrik boroszlói hg.) II. Kopasz Boleszláv liegnitzi herczeg Ilona (Boleszláv kalisi hg.) Erzsébet (I. Henrik bajor hg.) Thüringiai Zsófia (Brabanti Henrik) II. Konrád (glogaui hg.) Kalisi Erzsébet István (bajor hg.) Gyermek-Henrik III. Henrik (glogaui hg.) Hesseni Adelaid (Henneberg Berthold) Glogaui Beatrix (IV. Bajor Lajos német császár) Liegnitzi Ágnes (I. Ulrik würtembergi gróf) III. Boleszláv schweidnitzi hg. Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János) Bajor Mechtild (II. Fridrik meisseni őrgr.) Württembergi Ágnes (VII. Oettingen Lajos gróf) Schweidnitzi Judit V. Frigyes nürnbergi várgróf Meisseni Erzsébet Oettingen Irmengard (Adolf pfalzi vál.) Bajor Beatrix Hohenzollern Erzsébet II. Rupert pfalzi vál. III. Rupert pfalzi vál. német király Pfalzi Margit (I. Károly lotharingi herczeg) Lotharingi Izabella (férje Anjou René)

Anjou René leszármazása pedig III. Bélától a következő:

III. Béla II. Endre Konstanczia (I. Ottokár cseh király) II. Endre Jolánta (I. Jakab arragóniai király) IV. Béla I. Venczel cseh király Jolánta (I. Jakab arragóniai király) IV. Béla V. István V. István Anna (Rosztiszláv) I. Venczel cseh király Arragóniai Izabella (III. Fülöp franczia király Mária (II. Károly nápolyi király) Kunigunda II. Ottokár cseh király (III. Péter arragóniai király) Mária (II. Károly nápolyi király) Valois Károly Anjou Margit II. Venczel cseh király II. Jakab arragóniai király Anjou Blanka VI. Fülöp franczia király Erzsébet (Luxemburgi János cseh kir.) IV. Alfonz arragóniai király Jó János franczia király Luxemburgi Bona IV. Péter arragóniai király Lajos, anjoui herczeg, nápolyi czimz. király I. János arragóniai király Arragóniai Jolánta II. Lajos, anjoui herczeg, nápolyi czimz. király Anjou René, nápolyi czimz. király, lotharingi herczeg (neje Lotharingi Izabella)

Kitünik ebből, hogy már II. René lotharingi hg. a vérségi kapcsolatnak 17-féle módja által származik III. Bélától, még pedig III. Bélának két különböző leányivadékától, u. m. Konstancziától (hatféle módon), Ilonától (IV. Béla l. háromféleképen), Szent-Erzsébettől (kétfélekép), Jolántától (II. Endre l. kétfélekép), Máriától (V. István l. kétfélekép) s azután IV. Béla Erzsébet és Anna nevü leányaitól.
S ettől fogva a lotharingi hgek nejei mindannyian többszörös ivadékai III. Bélának. II. René neje Clevei Filippa ősanyja közt (l. V. és XV. tábla) sokszorosan előfordul Konstanczia (III. Béla l.) Jolánta (II. Endre l.), Anna (IV. Béla l.) és Mária (V. István l.), Bourbon Montpensler Renatae (Lotharingi Antal neje) között (l. V. és XV. tábla) ugyanezek és Szent-Erzsébet, Dániai Krisztináé között (I. Ferencz loth. hg. neje) ugyanezek mellett IV. Béla Konstanczia és Ilona nevü leányai, Lotharingi Károly hg. anyja, Lotharingi Klaudiáé és neje Osztrák Eleonóráé között pedig mindezeken kivül IV. Béla leánya Erzsébet és V. István leánya Katalin, úgy hogy Lotharingi Lipót herczegben III. Béla kilencz leányivadékának a vére száznál jóval többféle családi kapcsolat utján volt meg.
II. Ugyanezt tapasztaljuk a Bourbon háznál, melynek a 32 ős közt szereplő két tagja, Orleansi Erzsébet Charlotte és V. Fülöp spanyol király XIII. Lajos franczia királytól származik, mint közös őstől (l. II. tábla). Ugyanezen tábla szerint a Bourbon-ház ifjabb ágából Vendome Ferencz gr. († 1495.) volt az első, ki Mária lützelburgi és st.-poli grófnőben († 1546.) III. Béla egyik leányivadékát vette nőül. Leszármazását a következő tábla tünteti föl:

III. Béla II. Endre Konstanczia (I. Ottokár cseh király) II. Endre IV. Béla Jolánta (I. Jakab arragóniai király) IV. Béla Jolánta (I. Jakab arragóniai kir.) IV. Béla I. Venczel cseh király Jolánta (I. Jakab arragóniai király) V. István V. István V. István Anna (Rosztiszláv) II. Ottokár cseh király Izabella (III. Fülöp franczia kir.) Mária (II. Károly nápolyi kir.) Izabella (III. Fülöp franczia kir.) I. Jakab majorkai kir. III. Péter arragóniai kir. Mária (II. Károly nápolyi kir.) Izabella (III. Fülöp franczia kir.) Mária (II. Károly nápolyi kir.) Kunigunda Tarenti Fülöp Valois Károly Ferdinánd achajai hg. II. Jakab arragóniai kir. Anjou Blanka Valois Károly Anjou Margit II. Venczel cseh király IV. Fülöp franczia kir.) Valois Katalin II. Jakab majorkai király IV. Alfonz arragóniai kir. Erzsébet (Luxemburgi János cseh király) V. Fülöp franczia kir. Tarenti Margit (De Baux Ferencz) 3. nejétől Valois Izabella (Bourbon Péter) VI. Fülöp franczia kir. Luxemburgi Bona Margit (II. Lajos flandriai gr.) De Baux Margit (Péter, lützelburgi és st. poli gróf) Majorkai Jolánta (Aimo savoyai gróf) Konstancia Jó János III. Lajos flandriai gr. II. Lajos VI. Amade savoyai gróf Bourbon Bona Berri János Merész Fülöp burgundi hg. Flandriai Margit II. Péter VII. Amade savoyai gróf Berri Bona Burgundi Mária VIII. Amade savoyai hg. Lajos savoyai herczeg Savoyai Margit Lützelburgi és st.-poli Mária

Bourbon-Vendome Ferencz és Lützelburg-St. Poli Mária fia volt Károly, vendomei hg., ezé pedig Antal, ki D’Albret Johanna navarrai királynőt vette nőül. D’Albret Johannában ismét sokszorosan ismétlődik III. Béla vére, mint a következő táblázat mutatja:
Foix Gaston vianai hg neje Valois Magdolna VII. Károly franczia királynak s II. Henrik navarrai király neje Valois Margit Károly Angoulęmei grófnak volt a leánya.
Mindegyik az előbbi táblázaton előforduló Jó-János franczia király és Luxemburgi Bona ivadéka a következő leszármazás szerint:
A föntebbi táblázatban emlitett Bourbon Johanna és János, meg Hollandi Margit leszármazása a következő:

Valois Károly (l. föntebb d’Albret Johannánál) Első nejétől Anjou Margittól: Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gróf) Harmadik nejétől: Valois Izabella (Bourbon Péter) Hollandi Margit (IV. Bajor Lajos német császár) *Bourbon Johanna (V. Károly franczia kir.) Bourbon Lajos Albert hollandi gróf *Hollandi Margit (Rettenthetlen János burgundi herczeg) *Bourbon János (Berri Mária)

Kitünik ezekből, hogy D’Albret Johanna nagyon sokféle összeköttetés által III. Béla leányivadékai közül Konstancziától, Jolántától, Annától és Máriától származott, ezekhez járul még VI. Károly franczia király neje, Bajor Izabella után Szent-Erzsébet (l. XXI. tábla). D’Albret Johanna fia IV. Henrik franczia király Medicis Máriát vette nőül, a ki ép úgy (l. II. tábla mellékletén), mint XIII. Lajos neje Osztrák Anna spanyol herczegnő I. Ferdinánd király és Jagelló Anna ivadéka s igy az egyesült Luxemburg-Jagelló-Habsburg-ház által a föntebbieken kivül IV. Béla Ilona, Konstanczia és Erzsébet nevü leányai s V. István leánya Katalin is föltalálhatók orleansi Erzsébet Charlotte és V. Fülöp spanyol király ősei között, úgy hogy III. Béla kilencz leányivadékának vérét ezek is ép olyan sokféle családi összeköttetés utján örökölték, mint Lotharingi Lipót herczeg.

III. Béla II. Endre Konstanczia (I. Ottokár cseh kir.) II. Endre Jolánta (I. Jakab arragóniai király) IV. Béla I. Venczel cseh király) Jolánta (I. Jakab arragóniai király) IV. Béla V. István Anna (Rosztiszláv) II. Ottokár cseh király V. István Izabella (III. Fülöp franczia kir.) Mária (II. Károly nápolyi kir.) II. Venczel cseh kir. Jolánta (X. Alfonz castiliai kir.) III. Péter arragóniai kir. Mária (II. Károly nápolyi kir.) Anjou Blanka Lajos evreuxi gróf IV. Fülöp franczia kir. Valois Károly Anjou Margit Erzsébet (Luxemburgi János) Ferdinánd de la Cerda IV. Sancho Izabella (Dienes portugál kir.) II. Jakab arragóniai kir. Ferdinánd de Lara IV. Ferdinánd Konstanzia IV. Alfonz arragóniai kir. Fülöp X. Lajos franczia és navarrai kir. VI. Fülöp franczia király Luxemburgi Bara Blanka (Juan de Villana) XI. Alfonz castiliai kir. IV. Péter arragóniai kir. II. Johanna navarrai kir. Jó-János franczia király II. Trastamare Henrik castiliai király Arragóniai Eleonora II. Gonosz-Károly navarrai király Valois Johanna Biscayai Johanna III. Károly navarrai király Eleonóra I. János castiliai király I. Ferdinánd arragóniai király Blanka navarrai kir. II. János arragóniai király Navarrai Eleonóra (Foix Gaston) Gaston vianai herczeg (Valois Magdolna) Foix Katalin navarrai kir. (D’Albret János) II. Henrik navarrai király (Valois Margit) D’Albret Johanna

Jó-János Luxemburgi Bona (leszármazásukat l. az előbbi táblán) Anjou Lajos V. Károly franczia kir. (Bourbon Johanna)_{* Lásd az alábbi táblázatot.}* Valois Izabella (János Galeazzo milanoi herczeg) Merész-Fülöp burgundi herczeg (Flandriai Margit)_{** VIII. Amade és Flandriai Margit leszármazását lásd föntebb Lützelburgi és St.-poli Mária tábláján.}** Berri János II. Lajos (Arragóniai Jolánta) Berri Mária (Bourbon János)_{* Lásd az alábbi táblázatot.}* Anjou Mária VI. Károly franczia kir. (Bajor Izabella) Lajos orleansi hg. Visconti Valentina Burgundi Mária (VIII. Amade savoyai hg.)_{** VIII. Amade és Flandriai Margit leszármazását lásd föntebb Lützelburgi és St.-poli Mária tábláján.}** Rettenthetlen János burgundi herczeg (Hollandi Margit_{* Lásd az alábbi táblázatot.}*) Bourbon Károly VII. Károly franczia kir. János angoulęmei gr. Károly angoluęmei gr. Fülöp savoyai herczeg Károly angoulęmei gr. Burgundi Ágnes Valois Magdolna (Foix Gaston) Bourbon Margit Savoyai Aloisia Valois Margit (II. Henrik navarrai király)

III. A Habsburg háznál már föntebb, (I. füzet, 13. lap) kimutattuk, hogy I. Ferdinánd király és császár, Szép-Fülöp castiliai király fia, a dédanyja masoviai Cimburgis után III. Béla Konstanczia és IV. Béla ifj. Konstanczia leányától, Portugál Eleonóra után II. Endre Jolánta leányától, Burgundi Mária után ugyanezen Jolántától és V. István leányától Máriától, Bugundi Mária ősanyja Luxemburgi Bona után (l. XVI. és XVII. tábla) IV. Béla Anna leányától és III. Béla Konstanczia leányától s anyja, Castiliai Johanna után megint Jolántától származott, mig nejében, Jagelló Annában, Albert császár s király és Luxemburgi Erzsébet unokájában a Habsburg-ház osztrák ágán Hohenzollern Beatrix után Szent-Erzsébet,Hollandi Johanna után II. Endre leánya Jolánta s V. István leánya Mária, Luxemburgi Erzsébet után III. Béla leánya Konstanczia, IV. Béla leányai Anna és Ilona (Jolánta), V. István leánya Katalin, II. Ulászló neje Candalei Anna (Navarrai Eleonóra és Foix Gaston unokája; lásd föntebb D’Albret Johannánál 54. lap) után pedig II. Endre leánya Jolánta, V. István leánya Mária, IV. Béla leánya Anna és III. Béla leánya Konstanczia vére egyesült. I. Ferdinánd és Jagelló Anna fia Károly stiriai főherczeg a saját nővére, Osztrák Anna és V. Albert bajor herczeg leányát Máriát vette nőül, a ki tehát a föntebbieknek volt az ivadéka, de ezen kivül apai nagyanyja Badeni Mária, IV. Vilmos bajor herczeg neje után az eddig még elő nem fordult Erzsébettől, IV. Béla leányától is leszármazott, ugy hogy II. Ferdinándnak már mind a kilencz Árpád-leány az ősanyja volt. II. Ferdinánd neje V. Vilmos bajor herczeg és Lotharingiai Renata leánya, Mária Anna volt, itt tehát ismétlődnek a föntebbiek, mert V. Vilmos bajor hg és az emlitett Bajor Mária, Stiriai Károly neje testvérek voltak, mig Lotharingiai Renáta, I. Ferencz lotharingiai hg († 1545.) és Dániai Krisztina († 1590.) leánya a Lotharingi háznál mondottak szerint ugyancsak IV. Béla leányától Erzsébettől, továbbá Konstancziától (III. Béla leánya), Szent-Erzsébettől és Jolántától (II. Endre leányai), Ilonától, Annától és ifj. Konstancziától (IV. Béla leányai) s Máriától (V. István leánya) származott. Szintén IV. Béla leánya Erzsébet ivadéka volt I. Lipót császár és magyar király neje Pfalzi Eleonóra Magdolna, ki anyja Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália után Sz. Erzsébettől, apai nagyanyja Bajor Magdolna, V. Vilmos bajor hg és Lotharingiai Renáta leánya után a föntebb emlitettektől származott s mivel a szépanyja, Jülichi Anna, Fülöp Lajos neuburgi pfalzgróf neje, Osztrák Máriának († 1584.) volt a leánya, kinek szülei I. Ferdinánd és Jagelló Anna: megint csak a föntebbi leszármazás ismétlődik. Mindezekből pedig az tünik ki, hogy III. Béla kilencz leányivadéka III. (VI.) Károly király és császárnak s Mária Jozefa főhgnőnek is sokszoros kombináczió szerint volt az őse.
IV. A Welf-házbeli Magnus Torquatus braunschweigi herczeg († 1373.), III. (VI). Károly király és császár nejének Braunschweigi Erzsébet Krisztinának őse, a III. Béla leányától, Konstancziától származott Askan Katalint vette nőül.
Utódainak a nejei is részint Konstanczia, részint Szent-Erzsébet vagy pedig IV. Béla leányának Ilonának az ivadékai voltak. Csupán Julius braunschweigi herczeg neje, Brandenburgi Hedvig volt többszörös kapcsolatban a III. Bélától származott Árpádházbeli leányokkal, a kik között az apja II. Joachim Hektor brandenburgi választó dédanyja Badeni Margit után előfordul IV. Béla leánya Erzsébet is, az anyja, Jagelló Hedvig után pedig Konstanczián, Szent-Erzsébeten és Ilonán kivül II. Endre leánya Jolánta, IV. Béla leánya Anna, s V. István leányai Katalin és Mária. A 9-ik Árpádházbeli leány ifj. Konstanczia, IV. Béla leánya, ki ifj. Henrik lüneburgi herczeg († 1532.) nejének, Szász Margitnak volt az ősanyja, a nagyanyja Osztrák Margit († 1486.), II. Fridrik szász választó neje, Vas-Ernő osztrák hg és Masoviai Cimburgis leánya után. III. Béla kilencz leányivadéka tehát Braunschweigi Erzsébet Krisztina ősanyái közt is valamennyi feltalálható.
V. A Farnese házba I. Odoardo pármai hg († 1646.) neje Medicis Margit vitte be III. Béla vérét. Apja II. Cosimo flórenzi nagyhg, anyja Osztrák Mária Magdolna, Károly stiriai főherczeg és Bajor Mária leánya volt; nagyapja I. Ferdinánd flórenczi nagyherczeg II. Endre leányának Jolántának és V. istván leányának Máriának volt az ivadéka (l. XIV. tábla), nagyanyja, Lotharingiai Krisztina I. Ferencz lotharingiai hg és Dániai Krisztina unokája (l. V. tábla), e szerint benne már id. Konstanczia (III. Béla l.), Jolánta és Szent-Erzsébet (II. Endre leányai), Erzsébet, Ilona, Anna és Konstanczia (IV. Béla leányai) s Mária (V. István l.) vére volt, Osztrák Máriában, II. Cosimo nejében, Károly stiriai főherczeg és Bajor Mária leányában ezekhez járult még V. István Katalin nevü leányának vére, ugy hogy már I. Odoardo fia II. Rainuzio pármai hg. († 1694.) III. Bélának mind a kilencz leányivadékától származott. II. Rainuzio neje, Estei Izabella, a nagyanyja Savoyai Izabella után ki Nagy-Károly Emánuel savoyai hg († 1630.) és Osztrák Katalin († 1597.) spanyol hgnő leánya volt, II. Endre leányától Jolántától, V. István Mária nevü leányától, továbbá idősb és ifjabb Konstancziától (III. és IV. Béla leánya) származott. Fia Farnese Odoardo Pfalzi Dorottya Zsófiát, Fülöp Vilmos pfalzi választó fejedelem és Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália leányát vette nőül, a ki szintén mind a kilencz Árpádházi leány ivadéka volt. Farnese Odoardo leánya volt Erzsébet pármai herczegnő, V. Fülöp spanyol király felesége.
VI. A Wettin házbólII. Frigyes meisseni őrgróf neje, Bajor Mechtild, III. Béla leányától, id. Konstancziától, III. Frigyes neje Henneberg Katalin Szent-Erzsébettől, I. Frigyes szász választó neje Braunschweigi Katalin IV. Béla leányától Ilonától, II. Frigyes szász választó neje Osztrák Margit ifj. Konstancziától (IV. Béla l.), I. János György szász vál. neje Porosz Magdolna Sibylla Jagelló Anna után Jolántától (II. Endre l.), Annától (IV. Béla l.) s Máriától és Katalintól (V. István leányaitól) származott, mellőzve egyéb kapcsolataikat. III. Ágost lengyel király nejében, Mária Jozefa osztrák főherczegnőben, I. József császár és magyar király s Hannoveri Vilhelmina Amália leányában pedig III. Béla mind a kilencz leányivadékának vére egyesült s igy Mária Amália szász herczegnő, III. Károly spanyol király neje is mind a kilencz Árpádházi leány ivadékai közé tartozik.
VII. A Wittelsbach házban II. Keresztély pfalz-birkenfeldi gróf, Tivadar pfalz-sulzbachi gróf és Károly Fülöp pfalzi választó fejedelem közös őse Wolfgang, pfalz-zweibrückeni gróf († 1569.) volt. Legelőbb Pfalzi Adolf házasodott a III. Bélától származott családokba, nőül vevén gr. Oettingen Irmgardot, id. Konstancia (III. Béla l.) egyik ivadékát. Fiának II. Rupertnek a neje Bajor Beatrix IV. Béla leányaitól Erzsébettől és Ilonától származott, mig III. Rupert neje Hohenzollern Erzsébet Szent-Erzsébetnek volt az ősunokája. A többi Árpádházbeli leányt Pfalz-Zweibrückeni Wolfgang nejének Hesseni Annának ősanyái közt találjuk meg, a ki Fülöp hesseni tartománygrófnak, Szent-Erzsébet ivadékának és Szász Krisztinának volt a leánya; ennek anyja, Szász Krisztina ugyanis az apja, Gazdag György szász hg, Osztrák Margit unokája után ifj. Konstancziától, IV. Béla leányától származott; az anyja (Hesseni Anna nagyanyja), Jagelló Borbála pedig id. Konstancziának, Szent-Erzsébetnek, Jolántának (II. Endre l.), Ilonának és Annának (IV. Béla leányai) s Katalinnak és Máriának(V. István leányai) volt az ivadéka, Pfalz-Zweibrückeni Wolfgang fia, Fülöp Lajos neuburgi pfalzgróf († 1614.), Tivadar pfalz-sulzbachi gróf és Károly Fülöp választó fejedelem nagyapja volt; a nejében Jülichi Annában, Osztrák Mária leányában, I. Ferdinánd császár és magyar király s Jagelló Anna unokájában IV. Béla leánya Erzsébet kivételével a többi nyolcz Árpádházi leány vére egyesült. II. Keresztély zweibrückeni pfalzgróf szépanyja Jülichi Magdolna, Pfalz-Zweibrückeni János neje Jülichi Anna testvére volt, leszármazásuk rendje tehát közös.
VIII. A gróf Rappolstein család a XXVI. tábla szerint III. Béla leányától, id. Konstancziától származik. Ugyanezen tábla szerint a család ősanyái közt előfordul Nassau-Weilburgi Ottilia, Szent-Erzsébet egyik ősunokája, továbbá Würtembergi Helena, ki apja Szeretett-Ulrik stuttgarti gróf után id. Konstancziától és Szent-Erzsébettől, továbbá (Osztrák Margit után) Jolántától (II. Endre l.) és Máriától (V. István l.), az anyja Savoyai Margit után pedig ismét és pedig többszörösen Jolántától és Máriától származott. A többi Árpádházi leány nem fordul elő a Rappolsteinok ősanyái közt, de gr. Rappolstein Katalin Agatha, Pfalz-Zweibrückeni II. Keresztély neje nem is a 16, hanem a 32 ős közé tartozik.
IX. A Nassaui házból Karolina, nassau-saarbrückeni grófnő és Anna Charlotte nassau-dietzi herczegnő leszármazása jön tekintetbe. Amaz ő felsége 16, emez a 32 őse közé tartozik. A Nassaui ház ezen két ága különböző módon és időben olvadt be Szent-Erzsébet ivadékai közé. A saarbrückeni ág őse Gerlach nassaui gróf († 1361.) Hesseni Ágnest, Ottó tart. gróf († 1323.) leányát, dédunokája III. Nassau-Weilburgi János pedig Hesseni Erzsébetet, II. Lajos tartománygróf és az idősb Konstancziától (III. Béla l.) és Ilonától (IV. Béla l.) származott Szász Anna leányát vette nőül. II. Lajos gróf neje Hessen-Casseli Anna volt, kinek nagyanyja Szász Krisztina (Fülöp hesseni tart. gróf neje) Jagelló Borbálának volt a leánya s igy ősanyái közt feltalálhatók III. Béla leánya, id. Konstanczia, II. Endre leánya Jolánta, IV. Béla leányai Anna és Ilona s V. István leányai Katalin és Mária. Nassau-Saarbrückeni Vilmos Lajos neje, Baden-Durlachi Anna Amália, IV. Béla leánya Erzsébet ivadékai közé tartozik, a dédanyja, Osztrák Katalin után pedig a két Konstanczia, III. és IV. Béla leányainak az ősunokája. E szerint Nassau-Saarbrückeni Karolina grófnőről is megállapitható, hogy III. Béla mind a kilencz leányivadékának a maradéka.
Nassau-Dietzi Anna Charlotte herczegnőnek ősapja V. János, nassau-dillenburgi gróf († 1516), a neje, Hessen-Marpurgi Erzsébet által jutott Szent-Erzsébet vérségébe. Maradékainak családi összeköttetései közt a III. Bélától való származás szempontjából legfontosabb Ernő Kázmér nassau-dietzi grófé, kinek neje Braunschweigi Zsófia Hedvig apai ágon id. Konstanczia leszármazottja, a nagyanyja, Brandenburgi Hedvig, Julius braunschweigi herczeg neje után pedig, mint a 18. lapon a Welfháznál már emlitettük, előfordul ősanyái közt ugyancsak id. Konstanczia, aztán II. Endre leányai Jolánta és Szent-Erzsébet, IV. Béla leányai Anna, Ilona és Erzsébet s V. István két leánya Katalin és Mária. Nassau-Dietzi Anna Charlotte anyja Hessen-Casseli Mária Lujza volt, Fülöp hesseni tartományi grófnak és Szász Krisztinának egyik ivadéka; Szász Krisztina az anyja Jagelló Borbála után ugyanazok, kiket Brandenburgi Hedvignél (Jagelló Borbála nővérének, Zsófiának leányánál) emlitettünk, az apja Gazdag-György szász hg, Osztrák Margit unokája után a két Konstancziától származott, igy itt is megtaláljuk az ősanyák közt a kilencz Árpádházbeli leányt.
X. Hohenlohe család id. Konstanczia vérségéhez tartozik. Gróf Hohenlohe Krato († 1473.) ugyanis nőül vette Oettingen Margit grófnőt, ki Würtembergi Ágnesnek, és pedig Liegnitzi Ágnes által II. Henrik boroszlói hgnek és cseh Annának az ivadéka. (l. XXVI. tábla). Fiának, ifj. Kratónak († 1503.) a neje Würtembergi Helena volt, ki ősanyja, Henneberg Erzsébet után Szent-Erzsébet maradéka, anyja Savoyai Margit után pedig id. Konstancziáé, Jolántáé (II. Endre l.), Annáé és Ilonáé (IV. Béla leányai) s Máriáé(V. István l.). IV. Béla Erzsébet nevü leányát gróf Hohenlohe Henrik Frigyes († 1699.) nejének, Castell Juliána Dorottya grófnőnek ősanyái közt találjuk, kinek szépanyja, Solms Anna grófnő ugyanis Pfalzi Margitnak volt az ivadéka (l. VII. tábla).
XI. A Hesseni ház ősapja V. Henrik brabanti herczeg († 1248.) volt, kinek Szent-Erzsébet leányával Thüringiai Erzsébettel kötött házasságából született Gyermek-Henrik († 1308), az első hesseni tartománygróf. A család későbbi házasságai alkalmával is vagy Szent-Erzsébet (Tudós-Hermann neje Hohenzollern Margit), vagy id. Konstanczia (Würtembergi Mechtild, III. Lajos tart. gróf neje), vagy Ilona (Mecklenburgi Anna) ivadékai kerültek a hesseni házba. Fülöp tartomány gróf († 1567.) nejéről, Szász Krisztináról föntebb már többször volt szó s emlitettük, hogy id. Konstanczia, Jolánta, Szent-Erzsébet, Anna, Ilona, ifj. Erzsébet és ifj. Konstanczia (IV. Béla l.), Katalin és Mária ivadéka vagyis ősanyái közt mind a kilencz Árpádházi leány előfordul. Fülöpnek fiaiban IV. Vilmos († 1592.) casseli és I. György († 1596.) darmstadti tart. grófban a család két főágra oszlott, amattól származott Hessen-Rheinfelsi Mária Eleonóra Amália († 1720.), emettől VIII. Lajos hessen-darmstadti tartománygróf († 1768.), a kik ő felsége 32 őse közt szerepelnek.
XII. A hg Radzivill ház a Hohenzollern-házzal való kapcsolat által (l. X. tábla) jutott III. Béla vérségébe, hg Radzivill Janus († 1620.) neje ugyanis János György brandenburgi választó és Anhalti Erzsébet leánya Zsófia volt. A Hohenzollern ház Szent-Erzsébet ivadékai közé tartozik; V. Frigyes nürnbergi várgróf neje Meisseni Erzsébet id. Konstancziának, I. Frigyes brandenburgi választó († 1440.) neje Bajor Erzsébet ugyanennek és Szent-Erzsébetnek a maradéka; Albert Achilles († 1486.) vál. fej. neje Badeni Margit ifj. Erzsébettől, János Cicero († 1499.) neje, Szász Margit, III. Vilmos thüringiai gróf és Osztrák Anna leánya, Jolántától, Ilonától, Annától, Máriától és Katalintól származott, mely leszármazás ismétlődik II. Joachim Hektor († 1571.) neje, Szász Magdolna anyjának, Jagelló Borbálának, Szakálas- vagy Gazdag-György szász herczeg nejének vérségében; a még hiányzó ifj. Konstanczia vérét I. Joachim Nestor brandenburgi választó († 1535.) neje Dán Erzsébet vitte a Hohenzollernekbe, kinek anyja Szász Krisztina Vas Ernő osztrák hg leányának Osztrák Margitnak († 1486.) volt az ivadéka. Radzivill Lujza Charlotte herczegnőben († 1695.), Károly Fülöp pfalzi választó († 1742.) nejében tehát szintén egyesült a kilencz Árpádházi leány vére.
XIII. A Badeni vagy Zähringen ház ifj. Erzsébet, IV. Béla leánya és idősb Konstanczia vérségéhez tartozik I. Jakab badeni őrgróf († 1458.) neje, Lotharingiai Katalin által, kinek apja I. Károly lotharingiai hg († 1430.) Liegnitzi Ágnesnek, anyja Pfalzi Margit pedig Bajor Beatrixnak és Schweidnitzi Juttának az ivadéka. (L. V. tábla.) Ugyancsak Pfalzi Margitban az anyja, Hohenzollern Erzsébet után már Szent-Erzsébet vére is megvolt. I. Jakab fia I. Károly őrgróf († 1475.) Osztrák Katalint († 1493.), Vas-Ernő leányát vette feleségül, ki ifj. Konstanczia vérét vitte be a Badeni házba. V. Frigyes († 1659.) őrgróf neje Würtembergi Borbála, a nagyanyja Hesseni Borbála, Fülöp hesseni tart. gróf és Szász Krisztina leánya után id. Konstanczia, Jolánta, Szent-Erzsébet, Anna, Ilona, Ifj. Konstanczia, ifj. Erzsébet, Katalin és Mária ivadéka vagyis, mint Szász Krisztina és Hesseni Fülöp gyermekeiről már megjegyeztük, bennük megvolt mind a kilencz Árpádházi leányvére. V. Frigyes őrgrófnak dédunokája volt Baden-Durlachi Frigyes († 1732.), ki anyja Hessen-Darmstadti Magdolna Sibylla után megint Hesseni Fülöpnek és Krisztinának a maradéka.
XIV. Hanaui ház. III. Fülöp hanau-lichtenbergi gróf neje, Badeni Sibylla volt az első III. Béla-ivadék a hanaui grófok családjában. Badeni Sibylla Kristóf őrgrófnak († 1527.) a leánya, I. Károlynak († 1475.) és Osztrák Katalinnak az unokája, I. Jakab badeni őrgrófnak († 1458.) és Lotharingiai Katalinnak a kisunokája. Szépanyja Lotharingiai Katalin után id. Konstanczia, Szent-Erzsébet és ifj. Erzsébet, nagyanyja után id. és ifj. Konstanczia maradéka. II. János Reinhold († 1666.) hanaui gróf Pfalz-Birkenfeldi Anna Magdolnát vette nőül, kinek a 9 Árpádházbeli leányától való leszármazása, a mennyiben Jülichi Magdolnának, továbbá Pfalz-Zweibrückeni Wolfgangnak és Hesseni Annának az ivadéka (l. IV. tábla), már föntebb a 19. lapon, a Wittelsbach-háznál ismertettük. Hanaui Charlotte Krisztinánál VIII. Lajos hessen-darmstadti tartománygróf nejénél tehát szintén megállapitható, hogy mind a kilencz leánytól származott.
A 14 család közt tehát, melynek tagjaiból áll ő felsége 32 őse, csupán kettőnél, Rappolstein Katalin Agatha grófnőnél és Hohenlohe Filippina Henrietténél nem lehetett a III. Béla kilencz leányivadékától való származást kimutatni, de ha nem is mind a kilencz, közülük többen voltak ősanyjaik, úgy hogy például Hohenlohe Filippina Henriettenél csupán IV. Béla leánya, ifj. Konstanczia és V. István leánya, Katalin hiányzik.
A 16 ős azonban, mint föntebb már emlitettük, külön-külön mindegyik mind a kilencz leánynak az ivadéka volt, még pedig egynek-egynek nagyon sokféleképen, úgy hogy ő felsége a leszármazási rendnek több ezer módozata szerint vezethető le III. Bélától. Valóban őse volt tehát a dicső emlékü III. Béla király, s midőn fejedelmi eltemettetéséről gondoskodott, ezzel ő felsége egyik sokszoros őse iránti kegyeletének is kifejezést adott.

NAGY GÉZA.

I. tábla.
KATALIN, V. István király leánya.

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 I. Venczel cseh király † 1255 II. Ottokár cseh király † 1278 Anna † 1271 kör. (Csernigovi Rosztiszláv macsói hg. † 1263/64) Ilona (Áhitatos-Boleszláv kalisi hg. † 1279) Macsói Kunigunda † 1285 II. Venczel cseh kir. † 1305 Erzsébet † 1330 (Luxemburgi János cseh kir. † 1346) IV. Károly császár † 1378 Hedvig (Lokjetek Vladiszláv lengyel kir. † 1333) Erzsébet † 1304 (Vastag-Henrik leignitzi és boroszlói hg. † 1296) III. Kázmér lengyel kir. † 1370 Erzsébet † 1336 Erzsébet (IV. Vartiszláv pomerán hg. † 1326) V. Boguszláv † 1374 Erzsébet † 1393Zsigmond római császár, magyar király † 1437 Erzsébet magyar királyné † 1442 Erzsébet † 1505 (férje IV. Kázmér lengyel király † 1492) II. Ulászló magyar és cseh király † 1516 (neje Candalei Anna † 1506) Jagello Anna † 1547 V. István † 1272 I. KATALIN özv. 1314 (férje Dragutin István szerb király † 1314) 1. Nemanya 1. Erzsébet † 1322 után (férje Kotroman István boszniai bán † 1314 kör.) 2. Kotromanovics 1. Vladiszláv 1. Tvartko István bosnyák király † 1391 I. Katalin (férje Cillei Herman, Soneck ura † 1385) 3. Cillei 1. II. Herman, horv. bán, zagóriai gróf † 1434 1. Cillei Borbála † 1450 III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 Szt-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1227) Thüringiai Zsófia † 1282 (V. Henrik brabanti hg. † 1248) Gyermek-Henrik hesseni tart. gr. † 1308 Hesseni Adelaid (VII. Hennebergi Bertold † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János nürnb. várgr. † 1357) V. Frigyes nürnb. várgr. † 1398 Hohenzollern Beatric (III. Czopfos-Albert osztrák hg. † 1395) IV. Világcsodája-Albert osztrák hg. † 1404 Albert római császár, magyar király † 1439 Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai kir. † 1276) Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia kir. † 1285) Valois Károly † 1325 IV. Béla † 1270 V. István † 1272 Mária † 1313 (II. Károly nápolyi kir. † 1309) Anjou Margit † 1299 Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gróf † 1337) Margit (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) Albert hollandi gróf † 1404 Johanna III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh kir. † 1230) Anna (II. Kegyes Henrik boroszlói hg. † 1241) Gertrud (Ziemovit masoviai hg. † 1272) II. Boleszláv plockoi hg. Troiden masoviai hg. † 1341) III. Ziemovit plockoi hg. † 1426 Masoviai Cimburgisz † 1429 (Vas Ernő osztrák hg. † 1424) III. Frigyes német császár † 1493 I. Miksa római császár † 1519 II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 Konstanczia (Leo halicsis fejed. † 1301) György † 1316 András 1324 Halicsi Mária Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai kir. † 1276) III. Péter arragóniai kir. † 1285 Izabella † 1336 (Dienes portugál kir. † 1325) IV. Alfonz portugál kir. † 1357 Kegyetlen Péter portugál kir. † 1367 I. János portugál kir. † 1433 Eduard portugál kir. † 1438 Eleonóra † 1467 Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia kir. † 1285) Valois Károly † 1325 (Anjou Margit † 1299) VI. Fülöp franczia kir. † 1350 Jó-János franczia kir. † 1364 (Luxemburgi Bona † 1348) Merész Fülöp burgundi hg. † 1404 Rettenthetetlen-János burgundi hg. † 1419 Jó-Fülöp burgundi hg. † 1467 Merész-Károly burgundi hg. † 1477 Burgundi Mária † 1483 Szép-Fülöp castiliai kir. † 1506 Károly stiriai főherczeg † 1590 (neje Bajor Mária † 1608) II. Ferdinánd császár és magyar király † 1637 (neje Bajor Mária Anna † 1616) III. Ferdinánd császár és magyar király † 1657 (neje Spanyol Mária Anna † 1646) I. Lipót császár és magyar király † 1705 (neje Pfalzi eleonóra Magdolna † 1720) III. (VI. Károly császár és magyar király † 1740 Mária Terézia magyar és cseh királyné † 1740 Jolánta † 1278 (X. Bölcs-Alfonz castiliai király † 1284) IV. Sancho castiliai király † 1295 IV. Ferdinánd castiliai király † 1312 XI. Alfonz castiliai király † 1350 II. Trastamare Henrik castiliai király † 1379 I. János castiliai király † 1390 I. Ferdinánd arragóniai kir. † 1416 II. János arragóniai kir. † 1479 II. Katholikus Ferdinánd arragóniai kir. † 1516 III. Henrik castiliai kir. † 1406 II. János castiliai kir. † 1445 Izabella castiliai kir. † 1504 Őrült-Johanna castiliai kir. † 1555 I. Ferdinánd császár és magyar király † 1564 III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Premysl Ottokár cseh király † 1230) Anna (II. Kegyes Henrik † 1241) Erzsébet Premiszláv poseni hg. † 1257) Eufemia (I. Vladiszláv tescheni hg. † 1288) II. Kázmér tescheni herczeg † 1306 III. Kázmér tescheni herczeg † 1358 I. Premiszláv tescheni herczeg † 1410 I. Boleszláv tescheni herczeg † 1426 III. Premiszláv tescheni herczeg † 1447 Tescheni Hedvig † 1521 (Szapolyai István Magyarország nádora és szepesi gróf † 1499) Szapolyai Borbála † 1515 (I. Zsigmond lengyel király † 1548) Jagello Hedvig † 1573 (II. Joachim Hektor brandenburgi választó † 1571) Brandenburgi Hedvig † 1602 (Julius braunschweigi hg. † 1589) Henrik Julius braunschweigi és wolfenbütteli hg. † 1613 Braunschweigi Dorottya Hedvig † 1608 (Rudolf anhalt-zerbsti fejed. † 1621) Anhalti Dorottya † 1634 (Ágost braunschweigi hg. † 1666) Antal Ulrik braunschweigi és wolfenbütteli hg. † 1714 Lajos udolf braunschweigi és blankenburgi hg. † 1731 Braunschweigi Erzsébet Krisztina † 1750 II. Lipót császár és magyar király † 1792 (neje Bourbon Mária Lujza spanyol herczegnő † 1792) II. Ferencz római és osztrák császár, magyar király (neje Bourbon Mária Terézia nápolyi herczegnő † 1807) Ferencz Károly főherczeg † 1878 (neje Zsófia bajor herczegnő † 1872) I. Ferencz József II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 Erzsébet † 1251 (I. Henrik alsó bajororsz. hg. † 1290) István alsó bajororsz. hg. † 1310 Beatrix (II. Rupert pfalzi vál. † 1398) III. Rupert német kir. pfalzi vál. † 1410 Pfalzi Margit (I. Károly lotharingiai hg. † 1430) Lotharingiai Izabella † 1453 V. István † 1272 Mária † 1313 (II. Sánta-Károly nápolyi kir. † 1309) Anjou Margit † 1299 (Valois Károly † 1325)VI. Fülöp franczia kir. † 1350 Jó-János franczia kir. † 1364 Lajos anjoui hg., nápolyi czimz. kir. † 1384 II. lajos † 1417 Jó-René † 1480 Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gróf † 1337) Hollandi Johanna † 1354 (VII. Vilmos jülichi hg. † 1361) VIII. Vilmos jülichi hg. † 1393 Johanna (Arckel János) Arckel Mária † 1415 (Egmond János † 1451) Arnold gelderni hg. † 1473 Adolf gelderni és clevei hg. † 1477 Clevei Filippa Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai kir. † 1276) Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia ir. † 1285) Valois Károly † 1325 (Chatilloni Matild) Valois Izabella (Bourbon Péter † 1410 Bourbon János † 1434Montpensier Lajos gróf Montpensier Gilbert nápolyi alkir. † 1496 Montpensier Bourbon Renata Antal lotharingiai herczeg † 1544 I. Ferencz lotharingiai herczeg † 1545 (Dániai Krisztina † 1590) Henrik lotharingiai herczeg † 1624 Klaudia † 1648 Ferencz vaudemonti gr. † 1632 Miklós Ferencz touli püsp., bibornok, lothar. hg. † 1670 IV. Károly lotharingi herczeg † 1690 (Habsburg Eleonóra † 1697) Lotharingi Lipót herczeg † 1729 (Orleansi Erzsébet-Charlotte) I. Ferencz (István) római császár † 1765

II. tábla.
MÁRIA, V. István király leánya.

II. Endre † 1235 Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai király † 1276) Jolánta † 1278 (X. Bölcs-Alfonz castiliai kir. † 1284) Izabella (III. Fülöp franczia kir. † 1285) VI. Sancho † 1295 IV. Ferdinánd † 1312 XI. Alfonz † 1350 II. Transtamare Henrik † 1379IV. Fülöp franczia kir. † 1314 X. Lajos franczia és navarrai kir. † 1316 II. Johanna navarrai kir. † 1439 Lajos evreuxi gr. Fülöp † 1343 evreuxi gróf, navarrai kir.Valois Károly † 1325 Valois Izabella (Bourbon Péter) Bourbon Johanna † 1371 VI. Fülöp franczia kir. † 1358 Jó János franczia kir. † 1364 III. Henrik castiliai kir. † 1406 II. János castiliai kir. † 1445 Izabella castiliai kir. † 1504 (II. Katholikus Ferdinánd arragóniai kir. † 1516) Őrült-Johanna † 1555 I. Ferdinánd arragóniai kir. † 1416 Arragóniai Eleonóra † 1445 (Eduárd portugál kir. † 1438) Eleonóra † 1467 (III. Fridrik német császár † 1493) I. Miksa római császár † 1519 Szép-Fülöp castiliai kir. † 1506 II. János arragóniai kir. † 1479Blanka navarrai kir. † 1441 Eleonóra, navarrai kir. † 1479 (Foix Gaston † 1472) Foix Katalin (Foix János candalei gróf) Candalei Anna † 1506 (II. Ulászló magyar kir. † 1516) Jagello Anna † 1547 Gaston vianai hg. † 1470 V. Károly franczia kir. † 1380 VI. Károly franczia kir. † 1422 VII. Károly † 1461 Anjou Lajos † 1384 II. Lajos † 1417 Anjou Mária † 1463 Valois Izabella (János Galeazzo milanoi hg. † 1402) Visconti Valentina † 1408 (Lajos orleansi hg. † 1407) János angoulęmei gr. † 1467 Károly angoluęmei gr. † 1496 Valois Margit † 1549 Valois Magdolna † 1486 Foix Katalin navarrai király † 1512 (D’Albert János navarrai király † 1516) II. Henrik navarrai király † 1555 D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572 V. Károly császár † 1558 I. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1564II. Fülöp spanyol kir. † 1598 Mária † 1603 II. Miksa császár és magyar király † 1576 Károly stiriai hg. † 1590 Johanna † 1578 (Medicis Ferencz florenczi nagyhg. † 1587) Osztrák Anna † 1580 Margit † 1611 Medicis Mária † 1643 III. Fülöp spanyol király † 1621 IV. Fülöp spanyol kir. † 1665 (Bourbon Izabella † 1644) Osztrák Anna † 1666 (XIII. Lajos franczia kir. † 1643) Mária Terézia † 1683 (XIV. Lajos franczia kir. † 1715) XIV. Lajos † 1715 (Spanyol Mária Terézia † 1683) Lajos dauphin † 1711 Savoyai Adelaid Henriette † 1676 (Ferdinánd Mária bajor vál. † 1679) Bajor Mária Anna † 1690 V. Fülöp spanyol király † 1746 III. Károly spanyol király † 1788 Bourbon Mária Lujza I. Ferencz római császár † 1765 (Mária Terézia magyar kir. † 1780 II. Lipót császár és magyar király † 1792 (Bourbon Mária Lujza spanyol herczegnő † 1792) Mária Karolina † 1814 főherczegnő II. Ferencz császár és magyar kir. † 1835) Ferencz Károly főherczeg † 1878 I. Ferencz József V. István † 1272 2. MÁRIA † 1313 (férje II. vagy Sánta-Károly nápolyi király † 1309) 2. Fülöp tarenti és achajai hg. † 1332. (neje Valois Katalin † 1345/46) 4. Anjou 8. Margit † 1209 (Valois Károly első neje † 1325) 9. Blanka † 1310 (II. Jakab arragóniai és siciliai kir. † 1327) 2. Tarenti Margit (Francois de Beaux, andriai hg. † 1404) 5. de Beaux 2. Margit, andriai herczegnő (férje I. Péter lützenburgi és st. poli gróf † 1433) 6. Lützenburgi és St. Poli 2. II. Lajos lützenburgi és st. poli gróf † 1475 2. II. Péter lützelburgi és st. poli gróf † 1482 (neje Savoyai Margit † 1483) 2. Mária lützelburgi és st. poli grófnő † 1546 (férje Bourbon Ferencz, vendomei gróf † 1495) 7. Bourbon-Vendome 1. Károly vendomei herczeg † 1537 7. Antónia † 1583 (férje Guise Klaudius hg.) 2. Bourbon Antal navarrai kir. † 1562 (D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572) 6. Margit (Ferencz neversi hg. † 1572) 2. IV. Henrik franczia király † 1610 (Medicis Mária † 1643) 6. Bourbon Krisztina † 1663 (I. Victor Amade savoyai hg. † 1637 2. XIII. Lajos franczia kir. † 1643 (n. Osztrák Anna spanyol hgnő † 1666) 5. Bourbon Izabella † 1644 (férje IV. Fülöp spanyol kir. † 1665) Mária Terézia † 1683 2. ülöp orleansi hg. † 1701 (Pfalzi Charlotte Erzsébet † 1722) 3. XIV. Lajos franczia kir. † 1715 2. Orleansi Erzsébet Charlotte (férje Lotharingiai Lipót hg. † 1729) 3. XIV. Lajos franczia kir. † 1715 3. Lajos dauphin † 1711 (neje Mária Anna bajor herczegnő † 1690) 3. V. Fülöp spanyol kir., anjoui hg. † 1746 (Farnese Erzsébet pármai herczegnő) 3. III. Károly spanyol király † 1788 (neje Mária Amália szász herczegnő) 3. IV. Ferdinánd nápoliy király † 1825 4. Bourbon Mária Lujza spanyol herczegnő † 1792 (II. Lipót császár és magyar király † 1792) 3. Mária Terézia nápolyi hgnő † 1807 II. Endre † 1235 Jolántas † 1251 (I. Jakab arragóniai király † 1276) IV. Béla † 1270 V. István † 1272 III. Péter arragóniai kir. † 1285 II. Jakab arragóniai és siciliai kir. † 1327 (Anjou Blanka † 1310) Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia kir. † 1285) Valois Károly † 1325 (1. n. Anjou Margit † 1299) 2. n. Courtenay Katalin) 2. n-től Valois Katalin † 1345/46 (Fülöp tarenti és achajai hg. † 1332)

III. tábla.
ANNA, KONSCTANCZIA ÉS ILONA, IV. Béla leányai.

IV. Béla † 1270 10. ANNA † 1271 kör. (férje Csernigovi Rosztiszláv, halicsi és macsói hg. † 1263/64) 8. Rurik 10. Macsói Kunigunda † 1285 11. ILONA (Jolánta) † 1298 (férje Áhitatos-Boleszláv kalisi herczeg † 1279) 9a) Piaszt (kalisi ág) 11. Kalisi Hedvig (férje Lokjetek Vladiszláv lengyel király † 1333) 13. Kalisi Erzsébet † 1304 (férje III. vagy V. Vastag Henrik liegnitzi és boroszlói herczeg † 1296) 9b) Piaszt 11. Kujaviai Margit (férje Bernát schweidnitzi hg. † 1341) (Kujaviai ág) 12. III. Kázmr lengyel király † 1370 12. Erzsébet 14. KONSTANCZIA (férje Danilovics Leo halicsi fejedelem † 1301) 10. Rurik 14. György † 1316 14. András † 1324 14. Mária (férje Troiden masoviai hg. † 1341) 14. ERZSÉBET † 1251 (férje I. Henrik alsó-bajorországi herczeg † 1290) 11. Wittelsbach–Bajor 12a) Wittelsbach–Pfalz b) Wittelsbach–Löwenstein l. IV. t. 13. Lotharing-ház l. V. tábla Huise-ház 14. Baden l. VI. tábla 15. Hanau l. VII. tábla 16. Solms III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh kir. † 1230) I. Venczel cseh kir. † 1255 II. Ottokár cseh kir. † 1278 II. Venczel cseh király † 1305 Erzsébet † 1330 (Luxemburgi János cseh király † 1346) Luxemburgi Bona † 1438 (Jó-János franczia király † 1364) IV. Károly római császár és cseh király † 1378) Merész-Fülöp burgundi herczeg † 1404 (Flandriai Margit † 1405) János Berri hg. † 1416 Fülöp neversi és retheli gróf † 1415 János † 1491 Rettenthetlen-János burgundi hg. † 1419 (Hollandiai Margit † 1426) Charlotte retheli grófnő † 1500 (D’Albert-Orval Ján. † 1524) D’Albert-Orval Mária retheli grófnő Erzsébet neversi grófnő † 1483 Burgundi Klaudia Mária † 1463 (Adolf clevei hg. † 1481 Berri Mária (Bourbon János † 1434) Bourbon Károly † 1456 Jó-Fülöp burgundi hg. † 1467 (Portugal Izabella † 1473) Merész-Károly burgundi hg. † 1477 Burgundi Ágnes † 1476 Bourbon Izabella † 1465 Engelbert neversi gróf † 1505 Burgundi Mária † 1483 (I. Miksa római császár † 1519) Károly neversi gróf † 1521 Szép-Fülöp castiliai kir. † 1506 (Őrült-Johanna castiliai királyné † 1555) Ferencz neversi hg. † 1561 (Bourbon-Vendome Margit) I. Ferdinánd császár, magyar és cseh király † 1564 Henriette neversi és retheli herczegnő † 1601 (Gonzaga Lajos † 1595) I. Károly neversi herczeg † 1637 (Maxenne Katalin † 1618) II. Károly mantuai hg. † 1631 Eleonóra † 1594 (Gonzaga Vilmos mantuai hg. † 1587) I. Vincze mantuai hg. † 1612 Johanna † 1578 (Medicis Ferencz florenczi nagyhg. † 1587) Medicis Eleonóra † 1611 Károly stiriai főhg. † 1590 (Bajor Mária † 1608) II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637 (Bajor Mária Anna † 1616) III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 IV. Ferencz mantuai herczeg † 1612 Gonzaga Mária † 1660 Gonzaga Eleonóra † 1686 Eleonóra † 1697 (férje Lotharingiai Károly herczeg † 1690) Lotharingi Lipót herczeg † 1729 (Orleansi Erzsébet Charlotte) I. Ferencz (István) római császár, toscanai nagyherczeg † 1765 II. Lipót császár és magyar király † 1792 (neje Bourbon Mária Lujza spanyol herczegnő † 1792) II. Ferencz római és osztrák császár, magyar király † 1835 (neje Borubon Mária Terézia nápolyi herczegnő † 1807) Ferencz Károly főherczeg † 1878 (neje Zsófia bajor herczegnő † 1872) I. Ferencz József Erzsébet (IV. Vartiszláv pomerán hg. † 1326) V. Boguszláv pomerán hg. † 1374 Pomerániai Erzsébet † 1393 Zsigmond császár, magyar és cseh király † 1437 (neje Cilley Borbála † 1450) Erzsébet magyar királynő † 1442 (Albert római császár, magyar és cseh kir. † 1439) Erzsébet † 1505 (férje IV. Kázmér lengyel király † 1492) II. Ulászló magyar és cseh kir. † 1516 (Candalei Anna † 1506) Jagello Anna † 1547 I. Zsigmond lengyel király † 1548 (1. n. Szapolyay Borbála † 1515) Jagello Hedvig † 1573 (II. Joachim Hektor brandenb. választó † 1571) Brandenburgi Hedvig † 1602 (Julius braunschweigi hg. † 1589) enrik Julius braunschweig-wolfenbüttlei hg. † 1613 Braunschweigi Dorottya Hedvig † 1608 (Rudolf anhalt-zerbsti fejed. † 1621) Anhalti Dorottya † 1634 (Ágost braunschweigi hg. † 1666) Antal-Ulrik braunschweig-wolfenbüttlei hg. † 1714) Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi hg. † 1731 Braunschweigi Erzsébet Krisztina † 1750 Mária Terézia magyar és cseh királynő † 1780 III. Ziemovit masoviai herczeg † 1380 IV. Ziemovit plockoi herczeg † 1426 Masoviai Cimburgis † 1429 (Vas Ernő osztrák hg. † 1424) III. Frigyes római császár † 1493 (Portugál Eleonóra † 1467) Osztrák Kunigunda (IV. Albert bajor hg. † 1508) IV. Vilmos bajor hg. † 1550 (Badeni Mária Jakobea † 1580) V. Albert bajor hg. † 1579 I. Miksa császár † 1519 (Burgundi Mária † 1483) Szép-Fülöp castiliai kir. † 1506 (Castiliai Johanna † 1555) I. Ferdinánd császár, magyar király † 1564 (Jagello Anna † 1547) Anna † 1587 Károly stiriai hg. † 1590 V. Vilmos bajor herczeg † 1626 (Lotharingiai Renata † 1602) Mária † 1608 Magdolna † 1628 (Wolfgang Vilmos neuburgi pfalzgróf † 1653) Fülöp Vilmos pfalzi választó † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 III. (VI.) Károly császár és magyar király † 1740 II. Ferdinánd császár és magyar király † 1637 Margit † 1611 (III. Fülöp spanyol kir. † 1621) III. Ferdinánd császár, magyar király † 1657 Mária Anna † 1646 Mária Anna † 1646 I. Lipót császár és magyar király † 1705

IV. tábla.
ERZSÉBET, IV. Béla leánya.

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh kir. † 1230) Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói herczeg † 1241) II. Kopasz-Boleszláv liegnitzi herczeg † 1278 Ágnes (I. Ulrik würtembergi gróf † 1265) Würtembergi Ágnes (VII. Lajos oettingeni gróf) Oettingen Irmengard (Adolf pfalzi választó) 12. Wittelsbach-Pfalz II. Rupert pfalzi választó † 1398 IV. Béla † 1270 Ilona † 1298 (Áhitatos-Boleszláv kalisi herczeg † 1279) Kalisi Erzsébet † 1304 III. Boleszláv schweidnitzi herczeg † 1302 Schweidnitzi Judit 18. I. Győzelmes Frigyes pfalzi vál. † 1476 18. gr. Löwenstein Lajos † 1524 18. gr. Löwenstein Fridrik † 1541 18. gr. Löwenstein Lajos † 1611 (gr. Stolberg Anna) 18. gr. Löwenstein Ferdinánd Károly † 1672 (gr. Fürstenberg Anna-Mária † 1705) 18. gr. Löwenstein Mária-Anna † 1688 (Vilmos hessen-rheinfelsi tartomány gróf † 1725) 15. Pfalzi Anna(I. Vilmos bergi herczeg † 1408) 16 III. Rupert német kir. és pfalzi vál. † 1410 (2. neje Hohenzollern Erzsébet † 1409) 16. III. Szakállas vagy Vak Lajos pfalzi vál. 1437 16. IV. Szelid Lajos pfalzi vál. † 1449 (Savoyai Margit † 1479) 16. Fülöp † 1508 pfalzi vál. (Bajor Margit † 1501) 16. Pfalzi Erzsébet † 1522 (2. férje Fülöp badeni őrgr. † 1533) 17. Pfalzi Matild † 1482 (Lajos würtembergi gróf † 1450) 19. III. Kegyes-Frigyes † 1576 pfalzi vál. (1. n. Brandenburgi-Anspachi Mária † 1567) 19. VI. Lajos † 1583 pfalzi vál. (Hesseni Erzsébet † 1582) 19. IV. Frigyes pfalzi vál. † 1610 (Orániai Lujza Juliánna † 1644) 22. Pfalzi Anna-Mária † 1589 (IX. Károly svéd kir. † 1611 első neje) 23. János Kázmér simmerni pfalzgr. † 1592 (Szász Erzsébet † 1590) 23. Pfalz Simmerni Dorottya † 1618 (I. János György anhalt-dessaui fej. † 1618) 24. Pfalzi Dorottya Zsuzsánna † 1592 (János Vilmos † 1573 szász-weimari hg.) 19. V. Frigyes † 1632 pfalzi vál. cseh király (Stuart Erzsébet † 1662) 21. Pfalzi Erzsébet Charlotte † 1660 (György Vilmos brandenburgi vál. † 1640) 19. Károly Lajos pfalzi vál. † 1680 (1. n. Hessen-Casseli Charlotte † 1686) 19. Pfalzi Charlotte † 1722 (Fülöp orleansi hg. † 1701) 20. Pfalzi Benedikta-Henriette † 1724 (János Fridrik hannoveri hg.) 19. István † 1459 simmerni pfalzgróf 37. Ottó † 1461 moshachi pfalzgr. (Bajor Anna) 37. Pfalzi Margit (III. Reinhard hanau-muntzenbergi gróf † 1452) 19. Frigyes † 1480 simmerni pfalzgróf (Gelderni Margit) 19. I. János simmerni pfalzgróf † 1509 (Nassau-saarbrückeni Zsuzsánna † 1503) 19. II. János † 1557 simmerni pfalzgróf (1. neje Badeni Beatrix † 1535) 25. Pfalzi elena (Hanau-Muntzenbergi Fülöp † 1561) 26. Pfalzi Anna-Mária † 1643 János † 1605 weimari hg. (Anhalti Dorottya Mária † 1617) Kegyes-Ernő gothai hg. † 1675 Frigyes Vilmos † 1602 altenburgi hg. János Fülöp altenburgi hg. † 1639 (Braunschweigi Erzséb. † 1650) Szász-Altenburgi Erzsébet Zsófia † 1680 Gothai Erzsébet Dorottya † 1709 (VI. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1678 I. József császár magyar király † 1711 Orleansi Erzsébet Charlotte (Lotharingiai Lipót hg. † 1729) I. Ferencz római császár † 1765 (Mária Terézia magyar kir. † 1780) II. Lipót császár és magy. kir. † 1792 Hannoverai Vilhelmina Amália Mária Jozefa főherczegnő (III. Ágost lengyel király szász vál. † 1763) Mária Amália szász herczegnő (III. Károly spanyol király † 1788) Bourbon Mária Lujza † 1792 II. Ferencz római és osztrák császár, magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 I. Ferencz József 27. Wolfgang-Vilmos neuburgi pfalzgr. † 1653 (1. n. Bajor Magdolna † 1628) 27. Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 2. n. Hessen-Darmstadti Mária Amália † 1709) 27. Pfalzi eleonóra Magdolna † 1720 (I. Lipót császár és magyar kir. †1705 harmadik neje) III. (VI.). Károly császár, magyar kir. † 1740 (Braunschweigi Erzsébet Krisztina) Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 (I. Ferencz római császár † 1765) Mária Karolina főhgnő † 1814 Bourbon Mária Terézia nápolyi herczegnő † 1807 15. ERZSÉBET † 1251 (I. Henrik alsó-bajorországi herczeg † 1290 11. Wittelsbach-Bajor 15. István alsó-bajorországi herczeg † 1310 15. Bajor Beatrix Hohenzollern Erzsébet † 1409 38. Pfalzi Margit (I. Károly lotharingiai hg. † 1430) 26. Fekete-Lajos † 1489 zweibrückeni pfalzgróf 26. Sándor zweibrückeni pfalzgróf † 1514 (gr. Hohenlohe Margit † 1522) 26. Lajos zweibrückeni pfalzgróf † 1532 (Hesseni Erzsébet † 1563) 26. Wolfgang zweibrückeni pfalzgr. † 1569 (Hesseni Anna † 1591) 26. Fülöp Lajos † 1614 neuburgi pfalzgr. (Jülichi Anna † 1632) 30 Ágost † 1632 sulczbachi pfalzgróf (Holstein-Gottorpi Hedvig † 1657) 30. Keresztély Ágost † 1708 sulzbachi pfalzgróf (Nassau-Siegeni Amália † 1669) 29. Károly Fülöp pfalzi vál. † 1742 (hg. Radzivil Lujza Charlotte † 1695 29. Pfalzi Zsófia-Augusta Pfalz Sulzbachi Mária Dorottya) 36. Rupert † 1544 veldentzi pfalzgróf 36. Pfalzi Anna † 1586 (Károly badeni őrgróf 1577) 31. János † 1604 zweibrückeni pfalzgróf (Jülichi Magdolna † 1633) 31. János Kázmér † 1652 zweibr-kleeburgi pfalzgróf (Wasa Katalin † 1638) 31. Krisztina Magdolna † 1660 (VI. Frigyes badendurlachi őrgr. † 1660 (VI. Frigyes badendurlachi őrgr. † 1677) 30. Tivadar † 1732 (Hessen Rheinfelsi Mária Eleonóra † 1720) 30. József Károly † 1729 33. I. Miksa József bajor király † 1825 (neje Badeni Karolina Friderika † 1841) 33. Zsófia bajor herczegnő † 1872 32. II. János † 1635 zweibr. pfalzgróf 32. Magdolna Katalin † 1648 33. II. Keresztély brickenfeldi pfalzgr. † 1717 (gr. Rappolstein Katalin Agatha † 1683) 33. III. Keresztély birckenfeldi pfalgr. † 17135 (Nassau-Saarbrückeni Karolina) 33. Frigyes Mihály zweibrückeni hg. † 1769 34. Karolina Henriette Krisztina (IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1790) 33. Károly † 1600 birckenfeldi pfalgr. (Lüneburgi Dorottya † 1649) 33. Zsófia † 1676 (gr. Hohenlohe Krato) 33. Keresztély † 1654 buschweileri pfalgr. 35. Anna-Magdolna † 1693 (II. János Reinhold hanaui gr. † 1666) III. János Reinhold hanaui gr. † 1736 (Brandenburg Anspachi Dorottya Friderika) gr. Hanau Charlotte Krisztina (VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768) IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1790 Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 (Károly Lajos badeni herczeg † 1801) Badeni Karolina Friderika † 1841 II. Endre † 1235 Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1227) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1248) Gyermek-Henrik hesseni tart. gróf † 1308 Hesseni Adelaid (gr. Henneberg Berthold † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János nürnbergi várgróf † 1357) V. Frigyes nürnbergi várgróf † 1398

V. tábla.
ERZSÉBET, IV. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai király † 1276) Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia király † 1285) Valois Károly † 1325 IV. Béla † 1270 V. István † 1272 Mária † 1313 (II. Sánta-Károly nápolyi király † 1309) Anjou Margit † 1299 Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gróf † 1337) Hollandi Johanna † 1354 (VII. Vilmos jülichi herczeg † 1361) VIII. Vilmos jülichi herczeg † 1393 Jülichi Johanna (Arckel János) Arckel Mária † 1415 (Egmond János † 1451) Arnold gelderni herczeg † 1473 VI. Fülöp franczia király † 1350 Jó-János franczia király † 1364 Hollandi Margit (IV. Bajor Lajos római császár † 1347) Gerhard † 1360 Jülichi Margit (VI. Adolf clevei gróf † 1394) I. Adolf clevei herczeg † 1448 Albert hollandi gróf † 1404 Hollandi Margit † 1426 Burgundi Klaudia Mária † 1463 Clevei Katalin 1476 II. Adolf clevei és gelderni herczeg † 1477 Clevei Filippa II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 Anna † 1271 (Rosztiszláv macsói herczeg † 1263–64) Kunigunda † 1285 (II. Ottokár cseh kir. † 1278) II. Venczel † 1305 Erzsébet † 1330 (János cseh kir. † 1346) IV. Károly császár † 1378 Zsigmond császár és magy. kir. † 1437 Erzsébet † 1442 (Albert császár és magy. kir. † 1439) Erzsébet † 1505 (IV. Kázmér lengyel kir. † 1492) II. Ulászló magyar kir. † 1516 Jagello Anna † 1547 (I. Ferdinánd császár és magy. kir. † 1564) Károly stiriai hg. † 1590 II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637 III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 V. István > 1272 Mária † 1313 (II. Károly nápolyi kir. † 1309) Fülöp tarenti herczeg † 1332 (Valois Katalin † 1345–46) Tarenti Margit (François de Baux andriai hg. † 1404) De Baux Margit (I. Péter lützelburgi és st. poli gr. † 1433) Lajos † 1475 II. Péter † 1482 Mária † 1546 (Bourbon Vendome Ferencz † 1495) Károly vendomei hg. † 1537 Bourbon Vendome Margit (Ferencz neversi hg. † 1561) Henriette neversi és retheli hgnő † 1601 (Gonzaga Lajos † 1595) I. Károly mantuai és neversi hg. † 1637 Anjou Blanka † 1310 IV. Alfonz † 1336 IV. Péter † 1388 Konstanczia Arragóniai Eleonóra † 1382 (I. János castiliai kir. † 1390) I. Ferdinánd arrag. kir. > 1416 V. Bölcs Alfonz arrag. és nápolyi kir. † 1458 I. Ferdinánd náp. kir. † 1494 Eleonóra (Estei Herkules ferrarai hg. † 1505) I. Alfonz ferrarai és modenai hg. † 1534 II. Herkules † 1558 (Valois Renata † 1575) Estei Anna † 1607 Károly mayennei hg. † 1611 Mayenne Katalin † 1618 II. Károly mantuai hg. † 1631 Osztrák Eleonóra † 1673 (IV. Károly lotharingi herczeg † 1690) III. Péter arragóniai kir. † 1285 II. Jakab arragóniai kir. † 1317 I. Jakab majorkai kir. † 1312 Ferdinánd achajai hg. † 1316 II. Jakab majorkai kir. † 1349 Majorkai Izabella II. Tivadar montferrati őrgr. † 1418 János Jakab montferrati őrgr. † 1445 I. János montferr. őrgr. † 1372 I. Bonifácz montferrati őrgr. † 1494 II. Vilmos montferrati őrgr. † 1518 Palaeolog Margit montferrati őrgrófné † 1565 Lajos neversi hg. † 1595 (Henriette neversi és retheli hgnő † 1601) I. Károly mantuai és neversi hg. † 1637 Vilmos mantuai hg. † 1587 Jolánta † 1278 (X. Bölcs Alfonz castiliai király † 1284) Beatrix (VII. Vilmos monstferrati őrgr. † 1292) Jolánta Iréne † 1317 (II. Palaeologus Andronikus görög császár † 1333) Palaeologus Tivadar montferrati őrgróf † 1338 Jolánta † 1342 (Aimo savoyai gr. † 1343) VI. Zöld Amade savoyai gr. † 1355 (Bourbon Bona) VII. Vörös Amade savoyai gr. † 1391 Savoyai Johanna † 1460 Eleonóra † 1594 I. Vincze mantuai herczeg † 1612 Gonzaga Eleonóra † 1686 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Anna † 1271 (Rosztiszláv macsói herczeg † 1263–64) Macsói Kunigunda † 1285 I. Venczel cseh király † 1255 II. Ottokár cseh király † 1278 II. Venczel cseh király † 1305 Erzsébet † 1330 (Luxemburgi János cseh király † 1346) Luxemburgi Bona † 1348 Merész-Fülöp burgundi herczeg † 1404 Rettenthetlen-János burgundi hg. † 1419 Burgundi Ágnes † 1476 Bourbon Katalin Berri János † 1416 Berri Mária (Bourbon János † 1434) Bourbon Károly † 1456 Anjou Lajos nápolyi király † 1384 II. Lajos nápolyi király † 1417 I. Jó René nápolyi király † 1480 Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai kir. † 1276) Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia király † 1285) Valois Károly † 1325 IV. Snacho castiliai kir. † 1295 IV. Ferdinánd † 1312 XI. Alfonz † 1350 II. Trastamare Henrik † 1379 I. János † 1390 (Arragóniai Eleonora † 1382) III. Henrik † 1406 II. János † 1445 Castiliai Izabella † 1504 (Katholikus erdinánd arrag. kir. † 1516) Őrült-Johanna † 1555 (Szép-Fülöp castiliai kir. † 1506) I. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1564 Johanna † 1578 (Medicis Ferencz florenczi nagyherczeg † 1587) Medicis Eleonóra † 1611) VI. Fülöp franczia kir. † 1350 Jó János franczia kir. † 1364 V. Károly franczia kir. † 1380 Lajos orleansi hg. † 1407 Izabella (János Galeazzo milanoi hg. † 1402) Visconti Valentina † 1408 Károly orleansi hg. 1465 XII. Lajos franczia kir. † 1515 Margit vertusi grófnő (Bretagnei Richard † 1438) II. Ferencz bretagnei hg. † 1488 Bretagnei Anna † 1513 János angoulęmei gr. † 1496 Károly angoulęmei gr. † 1496 Klaudia † 1524 II. Henrik franczia király † 1559 Valois Klaudia † 1575 (II. Károly lotharingi herczeg † 1608) IV. Ferencz mantuai hg. † 1612 Gonzaga Mária † 1660 Gonzaga Margit † 1632 (Henrik lotharingi hg. neje † 1624) Merész Fülöp burgundi hg. † 1404 Burgundi Mária † 1428 Berri János † 1416 Berri Bona VIII. Amade (V. Felix pápa) † 1451 Lajos savoyai hg. † 1465 Fülöp † 1594 Alojzia † 1531 I. Ferencz franczia kir. † 1547 Valois Izabella (Bourbon Péter † 1356) Bourbon Bona † 1383 (VI. Zöld Amade savoyai gr. † 1355) VII. Vörös Amade savoyai gr. † 1391 III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 Sz. Erzsébet † 1231 (IV. Lajos thüringiai tart. gr. † 1227) Thüringiai Zsófia † 1282 (V. Henrik brabanti hg. † 1248) Gyermek-Henrik hesseni tart. gr. † 1308 Hesseni Adelaid (gr. Henneberg Bertold † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János nürnbergi várgróf † 1357) V. Frigyes nürnbergi várgr. † 1398 I. Frigyes brandenburgi vál. † 1440 János Alchimista brandenburgi őrgr. 1464 Brandenburgi Dorottya † 1496 (I. Keresztély dán király † 1481) János dán kir. † 1513 II. Keresztély dán kir. † 1559 Dániai Krisztina † 1590 (I. Ferencz lotharingi hg. † 1545) Brandenburgi Borbála † 1481 (II. Gonzaga Lajos mantuai őrgr. † 1478) I. Frigyes mantuai őrgróf † 1480 Gonzaga Klára † 1503 Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai kir. † 1276) Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia kir. † 1285 Valois Károly † 1325 VI. Fülöp franczia kir. † 1350 Jó János franczia kir. † 1364 Berri János † 1416 Berri mária Valois Izabella (Bourbon Péter † 1356) II. Borubon Lajos † 1410 Bourbon János † 1434 Montpensier Lajos gróf Montpensier Gilbert nápolyi alkirály † 1496 Bourbon Montpensier Renata (Antal lotharingi herczeg † 1544) III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 Erzsébet † 1251 (I. Henrik bajor herczeg † 1290) István bajor herczeg † 1310 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Anna (II. Henrik boroszlói herczeg † 1241) II. Kopasz Boleszláv leignitzi herczeg † 1278 III. Boleszláv schweidnitzi herczeg † 1301 Jutha Bajor Beatrix (II. Rupert pfalzi vál. † 1398) III. Rupert német király pfalzi vál. † 1410 (Hohenzollern Erzsébet † 1409) Ágnes (I. Ulrik würtembergi gróf † 1265) I. Eberhard würtembergi gróf † 1325 III. Ulrik würtembergi gróf † 1344 II. Eberhard würtembergi gróf † 1392 (Henneberg Erzsébet) Würtembergi Zsófia † 1382 (János lotharingi herczeg első neje † 1389) Fridrik elesett 1415 Antal vaudemonti gróf † 1447 Fridrik vaudemonti gróf † 1470 Lotharingi ház 38. Pfalzi Margit 38. Katalin † 1439 (I. Jakab badeni őrgróf † 1458) I. Károly lotharingi herczeg † 1430 39. Lotharingi Izabella † 1453 (Anjou René nápolyi cz. kir., lotharingi hg. † 1480) 39. Jolánta † 1483 40. II. René lotharingi herczeg † 1508 (Clevei Filippa) 13. Lotharingi és Guise ház 40. Antal lotharingi herczeg † 1544 (Bourbon Montpensier Renata) 40. I. Ferencz lotharingi herczeg † 1545 (Dániai Krisztina † 1590) 40. II. Károly lotharingi herczeg † 1608 (Valois Klaudia † 1575) 44. Renata † 1602 (V. Vilmos bajor hg. † 1626) 40. Henrik lotharingi hg. † 1624 (2. neje Gonzaga Margit † 1632) 40. Klaudia † 1648 41. Ferencz vaudemonti gr. † 1632 41. Miklós Ferencz bibornok, touli püspök, lothar. hg. † 1670 43. Krisztina † 1637 (Medicis Ferdinánd florenczi nagyhg. † 1608) 41. IV. Károly lotharingi hg. † 1690 41. Lotharingi Lipót † 1729 45. Klaudius Guise herczeg † 1550 (Bourbon-Vendome Antonia † 1583) 45. Guise Ferencz † 1563 (Estei Anna † 1607) 46. Guise Mária † 1560 (2. férje V. Jakab skót kir. † 1542) 45. Károly mayennei hg. † 1611 45. Mayenne Katalin † 1618 (Gonzaga Károly mantuai és neversi herczeg † 1637) Stuárt Mária skót kir. † 1587 (Stuart Henrik, Darnley gróf † 1567) I. (VI.). Jakab skót és angol kir. † 1625 (Dániai Anna † 1619) Mária Anna † 1616 (II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637) III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 II. Károly mantuai herczeg † 1631 (Gonzaga Mária † 1660) Gonzaga Eleonóra † 1686 Stuart Erzsébet † 1662 (V. Fridrik pfalzi vál. és cseh kir. † 1632) Károly Lajos pfalzi vál. † 1680 (Hessen-Casseli Charlotte † 1686) Pfalzi Charlotte erzsébet † 1722 (Fülöp orleansi herczeg † 1701) Orleansi Erzsébet Charlotte Osztrák Eleonóra † 1697 41. I. Ferencz (István) római császár és toskanai nagyherczeg † 1765 (neje Mária Terézia magyar és cseh királyné † 1780) 41. II. Lipót császár, magyar és cseh király † 1792 (neje Bourbon Mária Lujza spanyol herczegnő † 1792) 41. II. Ferencz római és osztrák császár, magyar király † 1835 41. Ferencz Károly főherczeg † 1878 (neje Zsófia bajor herczegnő † 1872) 41. I. ferencz József 42. Mária Karolina † 1814 (IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825) Bourbon Mária Terézia nápolyi herczegnő † 1807 47. Margit † 1521 (René Alençon herczeg † 1492) Alençon Anna (II. Vilmos montferrati őrgróf † 1518) Palaeolog Margit montferrati őrgrófnő † 1565 (II. Fridrik mantuai herczeg † 1540) Vilmos mantuai herczeg † 1587 I. Vincze mantuai herczeg † 1612 Gonzaga Margit † 1635 (Henrik lotharingi herczeg † 1624) Lotharingi Klaudia † 1648 (Miklós Ferencz lotharingi herczeg † 1670) IV. Károly lotharingi herczeg † 1690 (Osztrák Eleonóra † 1697) Lotharingi Lipót herczeg † 1729

VI. tábla.
ERZSÉBET, IV. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh kir. † 1230) II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 Anna (II. Henrik boroszlói hg. † 1241) Konstanczia (Leo halicsi fejed. † 1301) Gertrud (Ziemovit masovi hg. † 1272) György † 1316 András † 1324 Halicsi Mária I. Boleszláv plockoi herczeg Troiden masovi hg. † 1341 III. Ziemovit † 1380 IV. Ziemovit † 1426 Masoviai Cimburgis † 1429 (Vas-Ernő osztrák herczeg † 1424) Osztrák Katalin † 1493 IV. Frigyes pfalzi vál. † 1610 (Orániai Lujza Juliánna † 1644) V. Fridrik pfalzi vál., cseh kir. † 1632 (Stuart Erzsébet † 1662) Károly Lajos pfalzi vál. † 1680 (Hessen-Casseli Charlotte † 1686) Eduard † 1663 (Gonzaga Anna † 1684) Pfalzi Charlotte erzsébet (Fülöp orleansi herczeg † 1722) Pfalzi Benedikta Hneriette † 1724 (János Fridrik hannoveri hg.) I. Ferencz római császár † 1765 (Mária Terézia magyar kir. † 1780) II. Lipót császár és magy. kir. † 1792 Hannoveri Vilhemina Amália Mária Jozefa osztrák főherczegnő (III. Ágost szász vál., lengyel király † 1763) Mária Amália szász herczegnő (III. Károly spanyol király † 1788) Bourbon Mária Lujza † 1792 II. Ferencz császár és magyar király † 1792 IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 (Osztrák ária Karolina † 1814) Bourbon Terézia † 1807 Ferencz károly főherczeg † 1878 I. Ferencz József IV. Béla † 1270 Erzsébet † 1251 (I. Henrik bajor hg. † 1290) István bajor herczeg † 1310 Beatrix (II. Rupert pfalzi vál. † 1398) III. Rupert német király † 1410 Pfalzi Margit (I. Károly lotharingiai herczeg † 1430) 38. Lotharingiai Katalin † 1439 (I. Jakab badeni őrgr. † 1458) 48. I. Károly badeni őrgróf † 1475 (Osztrák Katalin † 1493) 14. Badeni ház 48. I. Kristóf badeni őrgróf † 1527 48. Badeni Beatrix † 1535 (II. János † 1557 simmerni pfalzgróf első neje) 49. Fülöp őrgróf † 1533 (Pfalzi Erzsébet † 1522) 49. Badeni Mária Jakobea † 1580 (IV. Vilmos bajor herczeg † 1550) III. Kegyes-Frigyes pfalzi vál. † 1576 (Brandenburg-Anspachi Mária † 1567) VI. Lajos pfalzi vál. † 1583 (Hesseni Erzsébet † 1582) V. Albert bajor herczeg † 1579 (Osztrák Anna † 1587) V. Vilmos bajor hg. † 1626 (Lotharingiai Renata † 1602) Magdolna † 1628 (Wolfgang Vilmos neuburgi pfalzgróf † 1653) Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 (I. Lipót császár és magyar kir. † 1705) I. József császár és magyar kir. † 1711 38. Badeni Margit † 1457 (Albert Achilles brandenburgi vál. 1. neje † 1486) 50. Ernő † 1553 50. Károly † 1577 (2. n. Pfalz-Lützelsteini Anna † 1586) 53. Anna (gr. Hohenzollern Károly † 1576) 54. Badeni Sibylla † 1527 (III. Fülöp hanau-lichtenbergi gr.) 50. György Frigyes badeni őrgróf † 1638 50. V. Frigyes † 1659 baden-durlachi őrgróf (1. n. Würtembergi Borbála † 1627) Badeni Anna Amália † 1652 (Nassau.Saarbrückeni Vilmos Lajos † 1640) 50. VI. Frigyes baden-durlachi őrgróf † 1677 (Svéd Krisztina Magdolna † 1660) 50. VII. Frigyes Magnus baden-durlachi őrgr. † 1709 (Holstein-Gottorpi Augusta Márai † 1728) 51. Johanna erzsébet † 1680 (János Fridrik anspachi őrgróf † 1686) 50. Károly Vilmos baden-durlachi őrgróf † 1738(Würtembergi Magdolna Vilhelmina † 1746) 50. Fridrik † 1732 (Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777) 50. Károly Frigyes badeni nagyherczeg † 1811 (Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) 50. Károly Lajos badeni herczeg † 1801 (neje Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) 50. Karolina Friderika † 1841 (férje Miksa József bajor király † 1825) Zsófia bajor herczegnő† 1872 Dorottya Friderika (III. János Reinhard hanau-lichtenbergi gr. † 1736)

VII. tábla.
ERZSÉBET, IV. Béla leánya. (Folytatás.)

Rupert német király és pfalzi vál. † 1410 (2. neje Hohenzollern Erzsébet † 1409) Pfalzi Margit (I. Károly lotharingiai herczeg † 1430) Lotharingi Katalin † 1439 (I. Jakab badeni őrgróf † 1458) I. Károly badeni őrgróf † 1475 (Osztrák Katalin † 1493) I. Kristóf badeni őrgróf † 1527 Otto mosbachi pfalzgróf † 1461 (Bajor Anna, Henrik landshuti herczeg leánya) 15. Hanau-Lichtenberg 54. Sibylla † 1527 (III. Fülöp hanau-lichtenbergi gróf) 54. IV. Fülöp hanaui gróf † 1590 54. V. Fülöp † 1599 55. Johanna Sibylla (gr. Wied Vilmos) 54. János Reinhard † 1625 54. Fülöp Wolfgang † 1641 hanaui gróf (gr. Oettingen Johanna † 1639) 54. II. János Reinhold † 1666 (Pfalz-birkenfeldi Anna Magdolna † 1693) 54. III. János Reinhold hanau-lichtenbergi gr. † 1736 (Anspachi Dorottya Friderika) 54. Charolotte Krisztina (VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768) IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1790 (Pfalz-zweibrückeni Karolina Henriette Krisztina) Hessen-darmstadti Amália Friderika † 1832) Karolina Lujza † 1783 Károly Lajos badeni herczeg † 1801 Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa József bajor király † 1825) Zsófia bajor herczegnő † 1872 (Ferencz Károly főherczeg † 1878) I. Ferencz József 37. Pfalzi Margit (III. Reinhard hanau-muntzenbergi gróf † 1452) 15. Hanau-Muntzenberg 37. II. Fülöp hanaui gróf † 1500 37. Reinhard † 1512 37. Katalin (gr. Wied János) 56. III. Fülöp † 1529 56. IV. Fülöp † 1561 (Pfalzi elena) 56. I. Fülöp Lajos † 1580 56. II. Fülöp Lajos † 1612 (Orániai Katalin † 1648) 56. Hanaui Amália Erzsébet † 1651 (V. Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1637) VI. Vilmos † 1663 Károly † 1730 Mária Lujza (Nassau-Dietzi János Vilmos Friso † 1711) Anna Charlotte † 1777 (Baden-Durlachi Frigyes † 1732) Károly Frigyes badeni nagyherczeg † 1811 57. Adriana † 1524 (gr. Solms Fülöp † 1544) 57. Otto † 1522 Solms-laubachi gr. (mecklenburgi Anna) 57. Fridrik Magnus † 1561 16. Gróf Solms 61. Dorottya † 1578 (gr. Mansfeld Ernő † 1530) 62. bernát † 1560 Solms-lichi gr. 62. Herman Adolf † 1601 (gr. Mansfeld Anna Zsófia † 1601) 62. Fülöp Reichard † 1636 62. gr. Solms Mária Eleonóra † 1689 (Ernő, hessenrheinfelsi tart. gr. † 1693) 57. Otto † 1612 (Nassau-Weilburgi Anna Amália) gr. Solms Anna Amália (gr. Hohenlohe Fülöp Ernő † 1629) 58. Anna † 1586 (gr. Erpach György † 1605 2. neje) 59. János György Solms-laubachi gr. † 1600 gr. Solms Zsófia † 1651 (Joachim Ernő, brandenburg-anspachi őrgr. † 1667) 60. Henrik Vilmos solms-sonnewaldi gr. † 1632 (gr. Mansfeld Zsófia Dorottya † 1617) 60. gr. Solms Anna Sibylla † 1658) (gr. Oettingen Joachim Ernő) Albert brandenburg-anspachi őrgr. gr. Oettingen Margit Zsófia Brandenburg Anspachi Dorottya Charlotte † 1705 (Ernő Lajos hessen-darmstadti tart. gr.) VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768 (Hanaui Charlotte Krisztina) Karolina Lujza † 1783 IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1790 Hessen-darmstadti Amália Friderika † 1832

VIII. tábla.
SZENT-ERZSÉBET, II. Endre leánya.

II. Endre † 1235 Meráni Gertrud † 1213 63. Szent-ERZSÉBET † 1231 (1221 IV. Lajos thüringiai tart. gróf † 1227) 17. Thüringiai ház 63. Thüringiai Zsófia sz. 1224 † 1282 (1242 V. Henrik brabanti hg. † 1248 2. neje) 18. Brabant-hesseni ház 63. Gyermek Henrik hesseni tart. gróf † 1308 63. Otto hesseni tart. gróf † 1323 84. Adelaid (VII. Berthold hennebergi gróf † 1340) 63. II. Vas Henrik hesseni tart. gr. † 1376 63. Hesseni Erzsébet 64. Hesseni Anna (III. Albert szász-lauenburgi hg. † 1344) 65. I. Lajos † 1343 65. Tudós Herman hesseni tart. gr. † 1413 (2. n. Hohenzollern Margit) 83. Hesseni Ágnes (Gerlach, nassaui gróf † 1361) Lauenburgi Ottó Szász Lauenburgi János (l. XIII. táblán) 65. II. Békés Lajos tart. gr. † 1458 (Szász Anna † 1462) 65. III. Lajos casseli tart. gróf † 1471 (Würtembergi Mechtild † 1495) 81. III. Henrik † 1483 hessen-marpurgi tart. gróf 81. Erzsébet (V. János nassau-dillenburgi gr. † 1516) 65. I. id. Vilmos casseli tart. gróf † 1515 (Braunschweig-Wolfenbütteli Anna) 65. Hesseni erzsébet † 1563 (1. férje lajos zweibrückeni pfalzgróf † 1532) 66. II. Közép-Vilmos casseli tart. gróf † 1509 (2. neje Mecklenburgi Anna † 1525) 66. ü-Fülöp hesseni tart. gróf † 1567 (Szász Krisztina † 1549) Szász Krisztina † 1549 66. Anna † 1591 (Wolfgang zweibrückeni pfalz gr. † 1569) 67. Ágnes † 1555 (1. férje Móriczszász vál. † 1553) 68. IV. Bölcs-Vilmos hessen-casseli tart. gróf † 1592 (Würtembergi Sabina † 1581) 73. Borbála † 1597 (György würtembergi hg.) 74. Erzsébet † 1582 (VI. Lajos pfalzi vál. † 1583) 75. Krisztina † 1604 (Adolf holsteingottorpi hg. † 1586) 76. I. Kegyes György † 1596 hessen-darmstadti tart. gr.) 68. Móricz hessen-casseli tart gr. † 1632 (2. n. Nassau-Siegeni Juliána † 1643) 72. Anna-Mária † 1626 (Nassau-Saarbrückeni Lajos † 1625) 76. V. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1626 (Brandenburgi Magdolna † 1616) Brandenburgi Magdolna † 1616 1. 68. V. Vilmos casseli tart. gr. † 1637 (Hanaui Amália Erzsébet † 1651) 2. 70. Ágnes † 1650 (János Kázmér anhalt-dessaui fej. † 1660) 2. 71. Ernő † 1693 hessen-rheinfelsi tart. gróf (gr. Solms Mária Eleonóra † 1689) 76. Anna Eleonóra † 1649 (György lüneburgi hg. † 1641) 77. II. György hessen-darmstadti tart. gr. † 1661 (Szász Zsófia Eleonóra † 1671) 68. VI. Vilmos casseli tart. gr. † 1663 (Brandenburgi Hedvig Zsófia † 1683) 69. Charlotte † 1686 (Károly Lajos pfalzi vál. † 1680) 71. Vilmos † 1725 (gr. Löwenstein Mária Anna † 1688) 71. Mária Eleonóra Amália † 1720 (Pfalz-Sulczbachi Tivadar † 1732) 77. VI. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1678 (1. n. Holstein-Gottorpi Mária Erzsébet † 1665 2. n. Szász-Gothai erzsébet Dorottya † 1709) 68. Károly casseli tart gr. † 1730) 68. Mária Lujza (Naussau-Dietzi János Vilmos Frisco † 1711) Pfalzi Charlotte Erzsébet † 1722 (Fülöp orleansi hg. † 1701) József Károly sulzbachi pfalzgr. † 1729 (Pfalzi sófia Auguszta) 1. 77. Magdolna Sibylla sz. 1652 † 1712 (Vilmos Lajos würtembergi hg. † 1677) 2. 78. Ernő Lajos sz. 1667 † 1739. (Brandenburgi Anspachi Dorottya Charlotte † 1705) 78. VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768 (Hannaui Charlotte Krisztina) 78. IX. ajos † 1790 hessen-darmstadti tart. gr. (Pfalz-zweibrückeni Karolina Henriette Krisztina) 79. Karolina Lujza † 1783 (Károly Fridrik badeni nagyhg. † 1811) 78. Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 Orleansi Erzsébet Charlotte (Lotharingi Lipót hg. † 1729) I. Miksa József bajor kir. † 1825 I. Ferencz római császár † 1765 (Mária Terézia magy. kir. † 1780) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 (Bourbon Mária Lujza † 1792) II. erencz császár és magyar kir. † 1835 (Bourbon Mária Terézia † 1807) Ferencz Károly főherczeg † 1878 Nassau-Dietzi Anna-Charlotte † 1777 (Baden-Durlachi Fridrik † 1732) Károly Frigyes badeni nagyhg. † 1811 (Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) Károly Lajos badeni hg. † 1801 (Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) Badeni Karolina Friderika † 1841 † 1841) (I. Miksa József bajor kir. † 1825) Zsófia bajor hgnő † 1872 Károly Lajos badeni hg. † 1801 Badeni Karolina Friderika † 1841 Zsófia bajor herczegnő † 1872 I. Ferencz József III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Anna (II. Kegyes Henrik boroszlói hg. † 1241) II. Konrád glogaui herczeg † 1298 III. Henrik glogaui herczeg † 1309 Glogaui Beatrix † 1343 (IV. Bajor Mechtild † 1346 (II. Szigoru-Frigyes meisseni őrgr. † 1349) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János nürnbergi várgr. † 1357) V. Frigyes nürnbergi várgr. † 1398 VIII. Henrik hennebergi gr. † 1347 Henneberg Katalin (III. Fridrik meisseni őrgróf † 1380) Meisseni Erzsébet III. Serény-Frigyes meisseni őrgr. † 1380 (Henneberg Katalin) I. Harczias Fridrik szász vál. † 1428 (Braunschweigi Katalin † 1442) Hohenzollern Margit Szász Anna † 1462 II. Fridrik szász vál. † 1464 (Osztrák Margit † 1486) 82. Hesseni Erzsébet (III. János nassau-weilburgi gróf) Albert szász herczeg † 1500 Gazdag- vagy Szakállas-György szász hg. † 1539 (Jagello Borbála † 1534) Henrik szász hg. † 1541 (Mecklenburgi Katalin † 1561) Anna † 1512 (Albert Achilles brandenburgi vál. † 1486) Frigyes anspachi őrgr. † 1536 (Jagello Zsófia † 1512) Albert porosz hg. † 1568 Albert Frigyes porosz hg. † 1618 Porosz Magdolna Sibylla † 1659 Ágost szász vál. † 1586 (Dán Anna † 1585) I. Keresztély szász vál. † 1591 Szász Magdolna † 1534 (II. Joachim Hektor brandenburgi vál. † 1571) János György brandenburgi vál. † 1598 Brandenburgi Zsófia † 1622 I. János György szász vál. † 1656 Szász Zsófia Eleonóra † 1671 80. Erzsébet Amália † 1709 (Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690) Károly Fülöp pfalzi vál. † 1742 (hg. Radzivil Lujza Charlotte † 1695) Pfalzi Zsófia Auguszta (József Károly sulzbachi pfalzgr. † 1729) Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Fridrik Mihály pfalz-zweibrückeni hg. † 1769) I. Miksa József bajor kir. † 1825 Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 (I. Lipót császár és magyar kir. † 1705) III. (VI.) Károly császár és magyar kir. † 1740 (Braunschweigi Erzsébet Krisztina) Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 (I. Ferencz német császár † 1765) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 (Bourbon Mária Lujza † 1792) II. Ferencz császár és magyar kir. † 1835) (Bourbon Mária Terézia † 1807) Ferencz Károly főherczeg † 1878

IX. tábla.
SZENT-ERZSÉBET. (Folytatás.)

II. Endre † 1235 Szent-Erzsébet † 1231 (IV. Lajos thüringiai tart. gr. † 1227 Thüringiai Zsófia † 1282 (V. Henrik brabanti herczeg † 1248 Gyermek-Henrik hesseni tart. gr. † 1306 Ottó † 1323 I. Lajos † 1343 Tudós Herman † 1413 II. Békés Lajos † 1458 83. Ágnes hesseni grófnő (Gerlach nassaui gróf † 1361) 19. Nassau-Weilburg-Idstein 83. I. János nassau-weilburgi gróf † 1371 83. I. Fülöp † 1429 III. Henrik hessenmarpurgi tart. gr. † 1483 74. Hesseni Erzsébet † 1487 83. II. Fülöp † 1492 nassau-weilburgi gr. 83. III. János † 1480 97. II. János † 1472 98. János Lajos nassau-saarbrückeni gr. † 1545 97. Zsuzsánna † 1503 (I. János simmerni pfalzgr. † 1509) Hessen-Marpurgi Erzsébet (V. János nassau-dillenburgi gróf † 1516) 83. I. Lajos nassau-weilburgi gr. † 1523 98. Nassau. Saarbrückeni Katalin (gr. Leiningen Emico) 19. Nassau-Orania 81. Nassaui Erzsébet (gróf Wied János) 87. Vilmos † 1559 87. Orániai Vilmos † 1584 (2. n. Szász Anna † 1572) 91. János nassau-dillenburgi gr. † 1601 (1. n. gr. Leuchtenberg Erzsébet † 1579 95. Nassau-Dillenburgi Anna † 1616 83. III. Fülöp † 1559 83. Albert † 1593 2. 87. Lujza Juliána † 1644 (IV. Fridrik pfalzi vál. † 1610) 3. 88. Belga Katalin † 1648 (Hannaui Fülöp Lajos † 1612) 4. 89. Henrik Fridrik hollandi helytartó † 1647 91. Ernő Kázmér nassau-dietzi fej. † 1632 (Braunschweigi Zsófia Hedvig † 1642) 92. János nassau-siegeni gr. † 1623 (2. n. Holstein-Sonderburgi Margit † 1638) 94. Mechtild † 1625 (gr. Mansfeld Vilmos † 1615) 96. II. Lajos nassau-weilburgi gr. † 1625 (neje Hessen-Casseli Anna † 1626) 89. Orániai Henriette Katalin † 1708 (II. János György anhalt-dessaui fej. † 1693) 90. Orániai Albertina Ágnes † 1697) 91. Vilmos Fridrik † 1664 1. 92. Nassau-Siegeni Juliána † 1643 (Móricz hessen-casseli tart. gr. † 1632) 2. 93. Nassau-Siegeni Amália † 1669 (2. f. Pfalz-Sulzbachi Keresztély Ágost † 1708) 96. Gusztáv Adolf nassau-saarbrückeni gróf † 1667 (gr. Hohenlohe Eleonóra Klára † 1709) 20. Gr. Wied 81. gr. Wied Valpurgisz † 1556 (gr. Stolberg Lajos † 1574) 85. gr. Wied Ágnes (2. f. gr. Solms Fridrik Magnus † 1561) 86. gr. Wied János (gr. Hanau Katalin) 91. Henrik Kázmér nassau-dietzi fej. † 1696 (Anhalt-Henriette Amália) 96. Lajos Krato † 1713 21. Gr. Stolberg 81. gr. Stolberg Anna (gr. Löwenstein Lajos † 1611) 86. Vilmos (gr. Hanau-Lichtenberg Johanna Sibylla) 86. gr. Wied Erzsébet (gr. Solms Fülöp Reinhard † 1562) 91. János Vilmos Friso nassaui fej. † 1711 91. Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777 (Fridrik baden-durlachi őrgr. † 1732) Tivadar sulzbachi pfalzgróf † 1732 (Hessen-Rheinfelsi Mária Eleonóra Amália † 1720) József Károly sulzbachi pfalzgróf † 1729 (Pfalzi Zsófia Auguszta) Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Fridrik Mihály pfalz-zweibrückeni hg. † 1769) Károly Fridrik badeni nagyhg. † 1811 (Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) Károly Lajos badeni hg. † 1801 (Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa József bajor király † 1825) Zsófia bajor herczegnő † 1872 I. Ferencz József 99. Adolf wiesbadeni gróf † 1370 99. II. Walram nassau-idsteini gr. † 1393 99. II. Adolf † 1426 99. János † 1480 99. III. Adolf † 1511 (Hanaui Margit) 99. Nassau-Idsteini Margit 22. Gr. Leiningen 98. Nassau-Saarbrückeni Katalin (gr. Leiningen IX. Emico † 1451) 98. gr. Leiningen János Fülöp † 1562 98. XI. Emico † 1607 (Pfalz-Zweibrückeni Mária Erzsébet, Wolfgang leánya) 98. gr. Leiningen Anna Juliána (János Kázmér, Wild u. Rhein gróf) 83. Nassau-Weilburgi Anna Amália (férje gr. Solms Ottó) gr. Solms Anna Mária (gr. Hohenlohe Fülöp Ernő † 1629) gr. Hohenlohe Henrik Fridrik † 1699 (2. n. gr. Castell Juliána Dorottya † 1706) gr. Hohenlohe Filippina Henriette 96. Nassau-Saarbrückeni Karolina (III. Keresztély birkenfeldi pfalzgróf † 1735) Fridrik Mihály pfalz-zweibrückeni herczeg † 1769 I. Miksa József bajor király † 1825 Anna Dorottya Wild u. Rhein grófné † 1655 (III. Eberhard würtembergi herczeg † 1674) Würtembergi Krisztina Friderika † 1674 (hg. Oettingen Albert Ernő † 1731) Oettingen Krisztina Lujza (Braunschweigi Lajos Rudolf blankenburgi hg. † 1735) Braunschweigi Erzsébet Krisztina (III. Vagy VI. Károly római császár, magyar király † 1740) Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 )I. Ferencz római császár † 1765) Würtembergi Zsófia Lujza † 1702 (Keresztély Ernő brandenburg-baireuthi őrgr. † 1712) Brandenburg-Baireuthi Krisztina Eberhardina (II. Ágost szász vál. lengyel kir. † 1733) III. Ágost lengyel király szász vál. † 1763) (Osztrák Mária Jozefa) Mária Amália szász hgnő (III. Károly spanyol király † 1788) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 Bourbon Mária Lujza † 1792 IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825 (Osztrák Mária Karolina † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 II. Ferencz császár és király †1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878

X. tábla.
SZENT-ERZSÉBET. (Folytatás.)

Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1224 Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1284) Gyermek-Henrik hesseni tartománygróf † 1308 84. Hesseni Adelaid (férje VII. Bertold hennebergi gróf † 1340) 23. Henneberg 84. VIII. Henrik hennebergi gróf † 1347 (neje Brandenburgi Jutta) 84. Henneberg Erzsébet (férje III. Eberhard würtembergi gróf † 1392) 100 Henneberg Katalin (férje III. Serény Frigyes meisseni őrgróf † 1380) 102. Hohenzollern Margit (férje II. István landshuti bajor hg. † 1375) Harczias-Frigyes szász vál. † 1428 I. Frigyes landshuti hg. † 1393 104. I. Frigyes brandenburgi vál. † 1440 Bajor Erzsébet Szász Katalin † 1476 II. Jóságos-Frigyes szász vál. † 1464 (Osztrák Margit † 1486) III. Vilmos thüringiai tart. gr. † 1482 (Osztrák Anna † 1462) Albert szász hg. † 1500 Gazdag v. Szakálas György szász hg. † 1539 (Jagello Borbála † 1534) Ernp szász vál. † 1486 (Bajor Erzsébet † 1484) Szász Krisztina † 1521 (I. János svéd, norvég és dán kir. † 1513) Szász Margit † 1511 104. II. Vasfogu-Frigyes brandenburgi vál. † 1471 105. Albert Achilles brandenburgi vál. † 1486 (1. n. Badeni Margit † 1457 2. n. Szász Anna † 1512) 131. Cecilia † 1449 (Győzelmes-Henrik lüneburgi hg. † 1482) 132. Magdolna † 1480 (Kegyes Frigyes lüneburgi hg. † 1478) 104. Brandenburgi Dorottya (IV. János lauenburgi hg. † 1507) 105. János Cicero brandenburgi vál. † 1499 1. 122. Orsolya † 1503 (Podjebrad Henrik münsterbergi hg. † 1498) 2. 123. Frigyes anspachi őrgróf † 1536 Magdolna † 1534 Dán Erzsébet † 1555 105. I. Joachim Nestor brandenburgi vál. † 1535 (neje Dán Erzsébet † 1555) 120. Anna † 1514 férje I. Frigyes dán kir. † 1533) 121. Orsolya (Békés Henrik mecklenburgi hg. † 1552) Károly † 1536 (Sagani Anna † 1541) Münsterbergi Hedvig † 1531 123. Brandenburgi György anspachi őrgróf † 1543 125. Kázmér bayreuthi őrgr. † 1527 (Bajor Zsuzsánna † 1543) 105. II. Joachim Hektor brandenburgi vál. † 1571 (1. neje Szász Magdolna † 1534 2. n. Jagello Hedvig † 1573) 117. Margit † 1543 (2. f. IV. János anhalt-zerbsti fej. † 1551) 118. I. Szigoru-János cüstrini őrgr. † 1571 (Lüneburgi Katalin † 1574) 119. Anna † 1567 (VI. Albert mecklenburgi hg. † 1547) 123. Sabina † 1575 (János György brandenburgi vál. † 1598) 124. Anna Mária † 1589 (Kristóf würtembergi hg. † 1568) 1. 105. János György brandenburgi vál. sz. 1525 † 1598 (1. n. Liegnitzi Zsófia † 1546 2. n. Brandenburg-Anspachi Sabina † 1575 3. n. Anhalti Erzsébet † 1607) 2. 116. Hedvig sz. 1540 † 1602 (Julius braunschweigi hg. † 1589) Joachim Ernő anhalti fej. † 1586 Anhalti erzsébet † 1607 118. Brandenburg-Cüstrini Katalin † 1603 3. 105. Erzsébet Zsófia † 1629 (1. f. hg. Radzivil Janus † 1620) 3. 106. Magdolna † 1616 (V. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1626) 2. 107. Zsófia † 1622 (I. Keresztély szász vál. † 1591) 3. 108. Keresztély † 1655 bayreuthi őrgróf (Porosz Mária † 1649) 110. Joachim Ernő † 1625 anspachi őrgróf 1. 113. Joachim Frigyes brandenburgi vál. † 1602 (1. n. Brandenburg-Cüstrini Katalin † 1603) 25. Hg. Radzivil 105. hg. Radzivil Boguszláv † 1669 105. hg. Radzivil Lujza Charlotte † 1695 (Károly Fülöp pfalzi vál. † 1742) I. János György szász vál. † 1656 (2. neje Porosz Magdolna Sibylla † 1659) 108. Magdolna Sibylla † 1687 109. Erdman Ágost † 1651 bayreuthi őrgróf 110. Zsófia † 1646 111. Albert † 1667 anspachi őrgr. (2. n. gróf Oettingen Margit Zsófia † 1664) 113. Borbála Zsófia † 1636 (János Fridrik würtembergi hg. † 1628) 114. János Zsigmond brandenburgi vál. † 1619 109. Keresztély Ernő † 1712 bayreuthi őrgróf (2. n. Würtembergi Zsófia Lujza † 1702) 114. György Vilmos brandenburgi vál. † 1640 (Pfalzi Erzsébet Charlotte † 1660) II. János György szász vál. † 1680 109. Krisztina Eberhardina II. Erős Ágost lengyel kir. szász vál. † 1733 114. Hedvig Zsófia † 1683 (VI. Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1663) 115. Lujza Charlotte † 1676 Károly hessencasseli tart. gr. † 1730 130. Ketteler Mária Amália † 1711 111. János Fridrik † 1686 anspachi őrgr. (1. n. Baden-Durlachi Johanna-Erzsébet † 1680) 111. Dorottya Charlotte † 1705 (Ernő Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1739) 111. Dorottya Friderika (gr. Hanau III. János Reinhard † 1736) Pfalzi Zsófia Auguszta (József Károly sulzbachi pfalzgr. † 1729) Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Fridrik Mih. pfalz-zweibrückeni hg. † 1769) I. Miksa József bajor kir. † 1825 (Badeni Karolina Friderika † 1841) Mária Erzsébet † 1684 (III. Frigyes holstein-gottorpi hg. † 1659) Holstein-Gottorpi Mária † 1728 (Fridrik Magnus badendurlachi őrgr. † 1709) Károly Vilmos baden-durlachi őrgr. † 1738) Frigyes † 1732 Károly Fridrik badeni nagyhg. † 1811 Károly Lajos badeni hg. † 1801 Badeni Karolina Friderika † 1841 Zsófia bajor herczegnő † 1872 III. Ágost lengyel kir. szász vál. † 1763 (Osztrák Mária Jozefa) Mária Amália szász herczegnő (III. Károly spanyol kir. † 1788) Bourbon Mária Lujza † 1792 (II. Lipót császár és magyar kir. † 1792) Ferencz császár és magyar kir. † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 I. Ferencz József Gr. Hanau Charlotte Krisztina (VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768) IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gróf † 1790 Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa József bajor király † 1825) Zsófia bajor herczegnő † 1872 III. Eberhard würtembergi hg. † 1674 Vilmos Lajos würtemb. hg. † 1677 Würtembergi Magdolna Vilhelmina † 1746 (Károly Vilmos baden-durlachi őrgr. † 1738) Hessen-Casseli Mária Lujza (Nassau-Dietzi János Vilmos Friso † 1711) Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777 VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. 1763 Frigyes baden-durlachi őrgróf † 1732 Károly Frigyes badeni nagyhg. † 1811 Károly Lajos badeni hg. † 1801 101. Henneberg Erzsébet (férje II. Hohenzollern János nürnbergi várgróf † 1357) 24. Hohenzollern 103. V. Frigyes nürnbergi várgr. † 1398 (neje Meisseni Erzsébet) 137. Erzsébet † 1409 (III. Rupert német kir. pfalzi vál. 2. neje † 1410) 138. Veronika (VI. Barnim pomerán-wolgasti hg. † 1405) 139. Margit (Tudós-Herman hesseni tart. gr. † 1413) 140. Beatrix (1375-től III. vagy Czopfos-Albert osztr. hg. 2. neje † 1395) 133. Kövér-Frigyes † 1463 (Pomerán Ágnes † 1510) 134. Dorottya † 1491 (Kövér Henrik mecklenburgi hg. † 1477) 133. Magdolna † 1496 (IV. Eitel Fridrik hohenzollerni gróf † 1512 135. Borbála † 1481 (III. Gonzaga Lajos mantuai őrgr. † 1478) 136. Dorottya † 1496 (2. f. Keresztély dán király † 1481) 135. Alchimista János brandenburgi őrgr. † 1464 (Askan Borbála † 1465) Jagello Anna † 1503 126. Borbála † 1552 (gr. Leuchtenberg György) 127. Albert porosz hg. † 1568 (2. n. Braunschweig-Calenbergi Anna-Mária † 1568) 119. Mária † 1567 (III. Kegyes Fridrik pfalzi vál. † 1576) 127. Albert Fridrik † 1618 porosz herczeg Jülichi Mária Eleonóra † 1608 127. Anna † 1625 128. Mária † 1649 (Keresztáély brandenburg-bayreuthi őrgr. † 1655) 129. Magdolna Sibylla † 1659 (János György szász vál. † 1656) 130. Zsófia † 1610 (Kettler ilmos curlandi hg. † 1640) 26. Ketteler 130. Ketteler Jakab curlandi hg. † 1682 IV. Világcsodája-Albert osztr. hg. † 1404 (neje Bajor Anna, hollandiai grófnő) II. Albert császár, magyar és cseh kir. † 1439 (Luxemburgi Erzsébet † 1442) Erzsébet † 1505 (IV. Kázmér lengyel király † 1492) II. Ulászló magyar és cseh király † 1516) Candalei Anna † 1506) Jagello Anna † 1547 (I. Ferdinánd császár, magyar és cseh kir. † 1564) Mária † 1584 (V. Vilmos jülichi hg. † 1592)

XI. tábla.
SZENT-ERZSÉBET. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) I. Venczel cseh király † 1255 II. Ottokár cseh király † 1278 Anna (Rosztiszláv macsói hg. † 1263/64) Kunigunda † 1285 II. Venczel cseh kir. † 1305 Erzsébet † 1330 (János cseh király † 1346) IV. Károly császár, cseh kir. † 1378 Ilona † 1298 (Áhitatos-Boleszláv kalisi hg. † 1279) Kalisi hedvig (Lokjetek Vladiszláv lengyel kir. † 1333) IV. Kázmér lengyel kir. † 1370 Erzsébet † 1336 (V. Boguszláv pomerán hg. † 1374) Erzsébet † 1393 Zsigmond császár magyar és cseh király † 1437 Katalin (Dragutin István szerb kir. † 1314) Erzsébet (Kotroman István biszniai bán † 1314 körül) Kotromanovics Vladiszláv I. Tvartko István bosnyák kir. † 1391 Bosnyák Katalin (Cillei Herman † 1385) II. Cillei Herman horvát bán, zagoriai gr. † 1434 Cillei Borbála † 1450 II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 V. István † 1272 Jolánta † 1251 (II. Jakab arragóniai kir. † 1276) Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia kir. † 1285) Valois Károly † 1325 Mária † 1313 (II. Károly nápolyi kir. † 1309) Anjou Margit † 1299 Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gr. † 1337) Hollandi Margit (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) Albert hollandi gróf † 1404 Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1224) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1284) Gyermek-Henrik hesseni tartománygróf † 1308 Hesseni Adelaid (VII. Bertold hennebergi gróf † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János † 1357) V. Fridrik nürnbergi várgróf † 1398 (neje Meisseni Erzsébet) III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói hg. † 1241) II. Konrád glogaui hg. † 1298 III. Henrik † 1309 Glogaui Beatrix † 1323 (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) Bajor Mechtild † 1346 (II. Szigoru-Fridrik meisseni őrgr. † 1349) Meisseni Erzsébet Erzsébet magyar királyné † 1442 140. Anna † 1462 (III. Vilmos meisseni (thüringiai) őrgróf † 1482) Johanna 140. II. Albert császár, magyar és cseh király † 1439 (Luxemburgi Erzsébet magyar királyné † 1442) 141. Jagello Borbála † 1534 (Gazdag v. Szakálas György szász hg. † 1539) 142. I. Zsigmond lengyel kir. † 1548 (1. n. Szapolyay Borbála † 1515) 142. Jagello Hedvig sz. 1513 † 1573 (II. Joachim Hektor brandenburgi vál. 2. neje) 140. Hohenzollern Beatrix (férje 1375-től III. vagy Czopfos Albert osztrák hg. † 1395) 27. Habsburg 140. IV. Világcsodája Albert osztrák herczeg † 1404 Margit † 1447 (III. Gazdag Henrik landshuti bajor hg. † 1450) 141. Erzsébet † 1505 (IV. Kázmér lengyel király † 1492) 28. Jagello 143. Jagello Anna † 1503 (X. Bogiszláv pomerán hg. † 1523) 144. Jagello Zsófia † 1513 (Frigyes brandenburgi-anspachi őrgr. † 1536) 145. II. Ulászló magyar és cseh kir. † 1516 (Candalei Anna † 1506) 145. Jagello Anna † 1547 (I. Ferdinánd császár, magyar és cseh kir. † 1564) Szász Margit † 1511 (János Cicero brandenburgi vál. † 1499) Anna (I. Frigyes dán kir. † 1533 III. Keresztély dán király † 1559 I. Joachim Nestor brandenburgi vál. † 1535 II. Joachim Hektor brandenburgi vál. † 1571 (1. n. Szász Magdolna † 1534 2. n. Jagello Hedvig † 1573) Szász Magdolna † 1534 (II. Joachim Hektor brandenburgi vál. 1. n.) Anna † 1585 (Ágost szász vál. † 1586) Dorottya † 1617 (Vilmos lüneburgi hg. † 1595) György lüneburgi hg. † 1641 Zsófia Amália † 1685 II. Frigyes dán kir. † 1588 (Mecklenburgi Zsófia † 1631) IV. Keresztély dán király † 1648 III. Frigyes dán király † 1685 János holsteinsonderburgi hg. † 1622 Erzsébet † 1625 (Henrik Julius braunschweigi hg. † 1613 2. neje) 2. Brandenburgi Hedvig szül. 1540 † 1602 (Julius braunschweigi hg. † 1589) 1. János György brandenburgi vál. † 1598 Frigyes holstein-norburgi hg. † 1658 (Anhalt-Zerbsti Eleonóra) Henrik Julius braunschweigi-wolfenbütteli hg. † 1613 (1. n. Szász Dorottya † 1587 2. n. Dániai Erzsébet † 1625) Joachim Frigyes brandenb. vál. † 1602 János Zsigmond brandenb. vál. † 1619 György Vilmos brandenb. vál. † 1640 Hedvig Zsófia † 1683 (VI. Vilmos hessencasseli tart. gr. † 1663) Zsófia † 1662 (I. Keresztély szász vál. † 1591) I. János György szász vál.† 1656 (Porosz Magdolna Sibylla † 1659) Szász Mária Erzsébet † 1684 Pomerániai Zsófia † 1568 (I. Frigyes dán kir. † 1533 2. neje) Adolf holstein-gottorpi hg. † 1526 János Adolf holstein-gottorpi hg. † 1616 Erzsébet † 1586 (Ulrik Nestor mecklenburgi hg. † 1603) Mecklenburgi Zsófia † 1631 (II. Frigyes dán kir. † 1588) Auguszta † 1639 III. Frigyes holstein-gottorpi hg. † 1659 Brandenburgi György anspachi őrgr. † 1543 (Münsterbergi Hedvig † 1531) Szabina † 1575 (János György brandenburgi vál. † 1598) Zsófia † 1622 (I. Keresztély szász vál. † 1591) I. János György szász vál. † 1656 Zsófia Eleonóra † 1671 (II. György hessen-darmstadti tart. gr. † 1661) Albert porosz hg. † 1568 Albert Fridrik porosz hg. † 1618 Magdolna Sibylla † 1659 II. János György szász vál. † 1680 Mária † 1584 (V. Vilmos jülichi hg. † 1592) Jülichi Mária Eleonóra † 1608 Mária † 1649 (Keresztély brandenburg-baireuthi őrgróf † 1655) Magdolna Sibylla † 1687 Jülichi Anna † 1632 (Fülöp Lajos neuburgi pfalzgróf † 1632) Wolfgang Vilmos neuburgi pfalzgróf † 1653 Fülöp Lajos pfalzi vál. † 1690 Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 Erdman Ágost † 1651 I. József császár és magy. kir. † 1711 Károly stiriai hg. † 1590 II. Ferdinánd császár és magy. kir. † 1637 III. Ferdinánd császár és magy. kir. † 1657 I. Lipót császár és magy. kir. † 1705 III. (VI.) Károly császár magyar kir. † 1740 (Braunschweigi Erzsébet Krisztina) Dorottya † 1587 (Henrik Julius braunschweigi hg. † 1613 1. n.) Dorottya-Hedvig † 1608 (Rudolf anhalt-zerbsti fej. † 1621) Anhalti Dorottya † 1634 (Ágost braunschweigi hg. † 1666) Antal Ulrik braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1714 (Holstein-Sonderburgi Erzsébet Juliána † 1704) Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi hg. † 1731 Erzsébet Krisztina † 1750 (III. vagy VI. Károly császár magyar kir. † 1740) Mária Terézia magy. és cseh kir. † 1780 (I. Ferencz német császár † 1765) I. Keresztély szász vál. † 1591 (Brandenburgi Zsófia † 1622) I. János György szász vál. † 1656 (Porosz Magdolna Sibylla † 1659) II. János György szász vál. † 1680 (Brandenb.-Baireuthi Magdolna Sibylla † 1687) III. János György szász vál. † 1691 Dániai Anna Zsófia † 1717 II Ágost lengyel kir. szász vál. † 1733 III. Ágost lengyel kir. szász vál. † 1763 (Osztrák Mária Jozefa) Mária Amália szász herczegnő (III. Károly spanyol kir. † 1788)Bourbon Mária Lujza † 1792 IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 Bourbon Mária Terézia † 1807 Mária Karolina † 1814 (IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825) Bourbon Mária Terézia † 1807 II. Lipót császár magyar kir. † 1892 II. Ferencz római és osztrák császár, magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 I. Ferencz József 1. Dorottya Hedvig † 1608 (Rudolf anhalt-zerbsti fej. † 1621) 2. Zsófia Hedvig † 1642 (Ernő Kázmér nassau-dietzi gr. † 1632) (Vilmos Frigyes † 1664) Henrik Kázmér † 1696 János Vilmos Friso nassau-dietzi hg. Eleonóra † 1681 Holstein-Sonderburgi Erzsébet Juliána † 1704 Dorottya † 1634 (Ágost braunschweigi hg. † 1666) Antal Ulrik braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1714 Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi hg. † 1731 Erzsébet Krisztina braunschweigi herczegnő (III. Vagy VI. Károly császár, magyar és spanyol király † 1740) Nassau-Dietzi Anna-Charlotte † 1777 Károly hessen-casseli tart. gr. † 1738 Hessen-casseli Mária Lujza Holstein-Gottorpi Auguszta Mária † 1728 (Fridrik Magnus badendurlachi őrgr. † 1709) Vilmos baden-durlachi őrgróf † 1738 Fridrik † 1732 Károly Fridrik badeni nagyherczeg † 1811 Károly Lajos badeni herzeg † 1801 Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 (I. Ferencz német császár † 1765) Mária Karolina † 1814 II. Lipót császár magyar király † 1792 (Bourbon Mária Lujza † 1792) II. Ferencz német és osztrák császár, magyar kir. † 1835 VI. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1678 Ernő Lajos † 1739 VIII. Lajos † 1768 III. János György szász vál. † 1691 (Dániai Anna Zsófia † 1717) II. Erős Ágost lengyel kir. szász vál. † 1733 Keresztély Ernő † 1712 Krisztina Eberhardina Mária Jozefa Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 (I. Ferencz római császár † 1765) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783 IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1790 Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 III. Ágost lengyel kir. szász vál. † 1763 Mária Amália szász hgnő (III. Károly spanyol kir. † 1788) Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa József bajor király † 1825) Zsófia bajor herczegnő † 1872 IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 (Osztrák Mária Karolina † 1814) Bourbon Mária Lujza † 1792 Bourbon Mária Terézia † 1807 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878

XII. tábla.
SZENT-ERZSÉBET. (Folytatás.)

Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1224) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1284) Gyermek Henrik hesseni tartománygróf † 1308 Hesseni Adelaid (VII. Bertold hennebergi gróf † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János † 1357) V. Frigyes nürnbergi várgróf † 1398 (Meisseni Erzsébet) I. Frigyes brandenburgi vál. † 1440 (Bajor Erzsébet) Alchymista János brandenburgi őrgróf † 1464 (Askan Borbála † 1465) 135 Brandenburgi Borbála † 1481 (1437 III. Gonzaga Lajos mantuai őrgróf † 1478) 29. Gonzaga 135. I. Frigyes mantuau őrgróf † 1484 (Bajor Margit † 1480) 135. Gonzaga Klára † 1503 (Montpensier-Bourbon Gilbert nápolyi alkirály † 1496) 146. II. Ferencz mantuai őrgróf † 1519 (Estei Izabella † 1539) 146. II. Frigyes mantuai hg. † 1540 (Montferrati Margit † 1565) 146. Vilmos mantuai hg. † 1587 (Osztrák Eleonóra † 1594) 146. I. Vincze mantuai hg. † 1612 (2. neje 1584 Medicis Eleonóra † 1611) 148. Gonzaga Lajos neversi hg. † 1595 (Clevei Henriette † 1601) 148. I. Károly mantuai és neversi hg. † 1637 (Mayenne Katalin † 1618) 146. IV. Ferencz mantuai hg. † 1612 (Savoyai Margit † 1655) 146. Gonzaga Mária † 1660 147. Gonzaga Margit † 1635 (Henrik lotharingi hg. † 1624) Lotharingi Klaudia † 1648 (Miklós Ferencz lotharingi hg., bibornok † 1670) 148. II. Károly mantuai hg. † 1631 131. Gonzaga Anna † 1684 (Eduard, rajnai pfalzgr. † 1663) III. Ferdinánd császár és magyar király † 1657 148. Gonzaga Eleonóra † 1686 (III. Ferdinánd császár és magyar király 2. neje † 1657) Brandenburgi Dorottya † 1496 (2. férje I. Keresztély dán, svéd és norvég király † 1481) I. Frigyes dán király † 1533 III. Keresztély dán király † 1559 Margit † 1495 (III. Jakab skót kir. † 1488) IV. Jakab skót kir. † 1513 (Tudor Margit † 1539) V. Jakab skót király † 1542 (Guise Mária † 1560) Stuart Mária skót kir. † 1587 (Stuart Henrik, Darnley gr. † 1567) I. (VI.) Jakab angol és skót kir. † 1625 János dán, svéd és norvég kir. † 1521 II. Keresztély, dán, svéd és norvég kir. † 1559 (Osztrák Izabella † 1525) Dán Krisztina † 1590 Bourbon-Montpensier Renata (férje Antal lotharingiai hg. † 1544) I. Ferencz lotharingiai hg. † 1545 Dorottya † 1617 (Vilmos lüneburgi hg. † 1595) György lüneburgi hg. † 1641 (Hessen-Darmstadti Anna Eleonóra † 1649) János-Frigyes hannoverai hg. † 1679 II. Frigyes dán király † 1588 Dániai Anna † 1619 Stuart Erzsébet † 1662 (V. Frigyes pfalzi vál és cseh kir. † 1632) II. Károly lotharingiai hg. † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Ferencz vaudemonti gróf † 1632 Miklós Ferencz bibornok, touli püsp., majd lotharingiai hg. † 1670 (Lotharingi Klaudia † 1648) IV. Károly lotharingi hg. † 1690 Lotharingiai Renata † 1602 (V. Vilmos bajor hg. † 1626) Bajor Mária Anna † 1616 (II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637) Eduárd rajnai pfalzgr. † 1663 (Gonzaga Anna † 1684) Pfalzi Benedikta Henriette † 1724 Károly Lajos pfalzi vál. † 1680 (Hessen-Casseli Charlotte † 1686) Pfalzi Charlotte Erzsébet (Fülöp orleansi hg. † 1722) Orleansi Erzsébet Charlotte Osztrák Eleonóra † 1673 (2. férje IV. Károly lotharingiai hg. † 1690) Hannoveri Vilhelmina Amália (I. József császár és magyar kir. † 1711) Mária Jozefa (III. Ágost lengyel kir., szász vál. † 1763) Mária Amália szász herczegnő (III. Károly spanyol kir. † 1788) IV. Ferdinánd nápoliy kir. † 1825 Bourbon Mária Lujza † 1792 (Osztrák Mária Karolina † 1814 Bourbon Mária Terézia † 1807 Lotharingi Lipót herczeg † 1729 I. Ferencz római császár, toskanai nagyherczeg † 1735 (Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 (Zsófia bajor herczegnő † 1872) I. Ferencz József Mária Karolina † 1814 Bourbon Mária Terézia † 1807 Pfalzi Benedikta Henriette † 1724 (János Frigyes hannoveri herczeg) Hannoverai Vilhelmina Amália (I. József császár és magyar kir. † 1711) Mária Jozefa (III. Ágost lengyel kir., szász vál. † 1763) Mária Amália szász herczegnő (III. Károly spanyol kir. † 1788) IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825

XIII. tábla.
SZENT-ERZSÉBET. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230 Anna † 1263 (II. Henrik boroszlói herczeg † 1241) II. Boleszláv liegnitzi herczeg † 1278 III. Henrik liegnitzi és boroszlói hg. † 1296 II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 Ilona-Jolánta † 1298 (Kalisi Boleszláv † 1279) Kalisi Erzsébet † 1304 Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1227) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1248) Gyermek-Henrik hesseni tartománygróf † 1308 Erzsébet (IV. Vartiszláv pomerán herczeg † 1326) IV. Barnim előpomerániai herczeg † 1365 VI. Vratiszláv rügeni herczeg † 1394 VI. Barnim wolgasti herczeg † 1405 Otto hesseni tart. gr. † 1323 II. Vas-Henrik hesseni tart. gróf † 1376 Hesseni Adelaid (Hennebergi Bertold † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János † 1357) V. Frigyes nürnb. várgr. † 1398 (Meisseni Erzsébet) I. Frigyes brandenburgi vál. † 1440 (Bajor Erzsébet) II. Frigyes brandenburgi vál. † 1471 (Szász Katalin † 1476) Albert Achilles brandenburgi vál. 1486 64. Anna (III. Albert szász-lauenburgi hg. † 1344) 30 a) Askan-ház 64. Otto Hesseni Erzsébet IX. Vratiszláv wolgasti herczeg † 1457 64. György 64. Szász-Lauenburgi Zsófia † 1462 Pomerán Adelaid (IV. Bernát szász-lauenburgi herczeg † 1463) 64. Lauenburgi Zsófia † 1473 (Gerhard jülichi herczeg † 1475) 30 b) Askan-ház 149. IV. János lauenburgi herczeg † 1507 (Brandenburgi Dorottya) Brandenburgi Dorottya 149. Lauenburgi Dorottya † 1571 (III. Keresztély dán kir. † 1559) 149. I. Magnus lauenburgi hg. † 1543 (Braunschweigi Katalin † 1563) 122. Braundenburgi Orsolya † 1503 (Podjebrad Henrik münsterbergi hg. † 1498) 150. I. Ferencz szász-lauenburgi hg. † 1581 (Szász Sibylla † 1592) 150. Lauenburgi Orsolya (Henrik danneberg-lüneburgi hg. † 1598) 31. Podjebrad-Münsterberg 122. Károly münsterbergi hg. † 1536 (Sagani Anna † 1541) 122. Münsterbergi Hedvig † 1531 Brandenburgi György anspachi őrgróf † 1543 151. Margit † 1530 (Anhalti Ernő † 1516) 32. Anhalt 151. IV. Jánosanhalt-zerbsti fej. † 1551 (Brandenburgi Margit † 1543) 151. Joachim Ernő anhalti fejed. † 1586 második neje: Würtembergi Eleonóra † 1578 2. 151. Rudolf anhalt-zerbsti fej. † 1621 (1. n. Braunschweigi Dorottya Hedvig † 1609) 151. Dorottya † 1634 152. Eleonóra † 1681 (Fridrik holstein-norburgi hg. † 1658) 1. 153. Anhalti Erzsébet † 1607 (János György brandeburgi vál. 3. neje † 1598) 1. 154. János György anhalt-dessaui fej. † 1618 (2. n. Pfalz-Simmerni Dorottya † 1618) 1. 155. Anhalti Sibylla † 1614 (Fridrik würtemb. hg. † 1608) 154. János Kázmér anhalt-dessaui fej. † 1660 Hessen-Casseli Ágnes † 1650 154. II. János György anhalt-dessaui fej. † 1693 (Orániai Henriette Katalin † 1708) 154. Anhalt-Dessaui Henriette Amália (Henrik Kázmér nassau-dietzi hg. † 1696) Vilmos jülichi és bergi hg. † 1511 Jülichi Mária † 1543 (III. János clevei hg. † 1539) Vilmos clevei és jülichi hg. † 1592 (Osztrák Mária † 1584) Jülichi Anna † 1632 (Pfalz-Neuburgi Fülöp Lajos † 1614) Pfalz-Neuburgi Wolfgang Vilmos † 1653 (Bajor Magdolna † 1628) Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 (I. Lipót császár és magy. kir. † 1705) III. (VI.) Károly császár és magyar kir. † 1740 János holstein-sonderburgi hg. † 1622 (Braunschweigi Erzsébet † 1586) Frigyes holstein-norburgi hg. † 1658 (Anhalt-Zerbsti Eleonóra † 1681) Holstein-Sonderburgi Erzsébet-Juliána † 1704 Ágost braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1666 Antal Ulrik braun-schweig-wolfenbütteli hg. † 1714 Holsteini Erzsébet Juliána † 1704 Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi hg. † 1731 (hg. Oettingen Krisztina Lujza) Braunschweigi Erzsébet Krisztina † 1759 Brandenbr. Magdolna † 1616 (V. Lajos hessen-darmst. tart. gr. † 1626) II. György h.-darmst. t. gr. † 1661 Joachim Ernő brand.-ansp. őrgr. † 1625 Albert brandenb.-anspachi őrgr. † 1667 Erzsébet-Amália † 1709 (Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690) Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 (I. Lipót császár és magy. kir. † 1705) III. (VI.) Károly császár és magyar kir. † 1740 VI. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1678 Ernő Lajos † 1739 Brandenburg Anspachi Dorottya Charlotte † 1705 János Fridrik anspachi őrgróf † 1686 Brandenburg Anspachi Dorottya Friderika (III. János Reinhold hanaui gr. † 1736) Hanaui Charlotte Krisztina VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768 Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 (I. Ferencz császár † 1765) II. Lipót császár és magyar király † 1792 (Bourbon Mária Lujza † 1792) II. Ferencz császár és magyar király † 1835 (Bourbon Mária Terézia) Ferencz Károly főherczeg † 1878 IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1790 Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783 János Vilmos Friso nassau-dietzi hg. † 1711 Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777 (Baden-Durlachi Frigyes † 1732) Károly Frigyes badeni nagyhg. † 1811 Károly Lajos badeni herczeg † 1801 Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa József bajor kir. † 1825) Zsófia bajor herczegnő † 1872 I. Ferencz József V. Brandenburg-Anspachi Anna Mária † 1589 (Kristóf würtemb. hg. † 1568) Würtembergi Szabina † 1581 (férje IV. Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1592) Móricz hessen-casseli tart. gr. † 1562 Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1637 VI. Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1663 (Brandenburgi Hedvig Zsófia † 1683) Károly hessen-casseli tart. gr. † 1730 Hessen-Casseli Mária Lujza

XIV. tábla.
JOLÁNTA, II. Endre leánya.

II. Endre † 1235 156. JOLÁNTA † 1251 (férje I. Jakab arragóniai király † 1276) V. István † 1272 Mária (II. Károly nápolyi kir. † 1309) Anjou Blanka † 1310 156. III. Péter arragóniai király † 1285 156. II. Jakab arragóniai kir. † 1317 156. IV. Jóságos-Alfonz arragóniai király † 1336 159. 159. Izabella † 1336 (Dienes portugál király † 1325) 156. Konstanczia (III. Jakab majorkai király † 1349) 157. IV. Péter arragóniai kir. † 1388 159 Konstanczia (IV. Ferdinánd castiliai kir. † 1312) 157. I. János arragóniai kir. † 1395 157. Jolánta † 1442 (II. Anjou Lajos czimz. nápolyi király † 1458) XI. Alfonz castiliai kir. † 1350 (Portugál Mária) II. Trastamare Henrik castiliai király † 1379 (Biscayai Johanna) Majorkai Izabella (I. János monsferrati őrgróf † 1372) II. Tivadar montferrati őrgróf † 1418 János Jakab montferrati őrgróf † 1445 (Savoyai Johanna † 1460) I. Bonifácz montferrati őrgróf † 1494 II. Vilmos montferrati őrgróf † 1518 (Alençon Anna) Montferrati Margit † 1565 (II. Frigyes mantuai herczeg † 1540) Gonzaga Lajos neversi hg. † 1595 (Clevei Henriette † 1601) Károly mantuai hg. † 1637 (Mayenne Katalin † 1618) Gonzaga Károly † 1631 Vilmos mantuai hg. † 1587 (Osztrák Eleonóra † 1594) I. Vincze † 1612 (Medicis Eleonóra † 1611) IV. Ferencz mantuai hg. † 1612 (Savoyai Margit † 1655) Gonzaga Mária † 1667 Gonzaga Eleonóra † 1686 (III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657) Osztrák Eleonóra † 1673 Lotharingi Lipót herczeg † 1729 I. Ferencz (István) császár, toskánai nagyherczeg † 1765 II. Lipót császár, magyar király 1792 I. Jó René nápolyi kir. † 1480 (Lotharingiai Izabella † 1453) Lotharingiai Jolánta † 1483 (Fridrik vaudemonti gr. † 1470) II. René lotharingiai hg. † 1544 (Clevei Filippa) Antal lotharingiai hg. † 1508 (Bourbon-Montpensier Renata) I. Ferencz lotharing. hg. † 1545 II. Károly lotharing. hg. † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Henrik lotharingi hg. † 1624 Lotharingiai Klaudia † 1648 Gonzaga Margit † 1635 IV. Károly lotharingi herczeg † 1690 Ferencz vaudemonti gr. † 1632 Miklós Ferencz touli püspök, bibornok, majd lotharingiai hg. † 1670 I. János castiliai király † 1390 Eleonóra † 1416 (III. Károly navarrai kir. † 1425) Blanka navarrai kir. † 1441 I. Ferdinánd arragón. kir. † 1416 II. János arragóniai kir. † 1479 Navarrai Eleonóra † 1479 (Foix Gaston † 1472) Gaston vinai hg. † 1470 (Valois Magdolna † 1486) Foix-Katalin navarrai kir. † 1512 (D’Albert János navarrai kir. † 1516) II. Henrik navarrai kir. † 1555 (Valois Margit † 1549) D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572 (Bourbon Antal navarrai kir. † 1562) IV. Henrik franczia kir. † 1610 Foix Katalin (Foix János candalei gróf) Candalei Anna † 1506 (II. Ulászló magyar és cseh kir. † 1516) Jagello Anna † 1547 Johanna † 1578 (Medicis Ferencz florenczi nagyhg. † 1587) Medicis Mária † 1643 XIII. Lajos franczia kir. † 1643 Fülöp orleansi herczeg † 1701 (Pfalzi Erzsébet Charlotte † 1722) Orleansi Erzsébet Charlotte 33. Arragóniai ház 34. Portugál ház 168. Jolánta † 1278 (X. Bölcs Alfonz castiliai király † 1284) 168. IV. Sancho castiliai király † 1295 35. Castiliai ház 160. IV. Alfonz portugál kir. † 1357 169. Beatrix 169. IV. Ferdinánd castiliai kir. † 1312 (Portugáliai Konstanczia) 169. XI. Alfonz castiliai kir. † 1350 (neje Portugál Mária) 160. Kegyetlen Péter portugál kir. † 1367 160. I. János portugál kir. † 1433 (Lancaster Filippa † 1415) 167. Portugál Mária 169. II. Trastamare Henrik (term.) castiliai király † 1379 (Biscayai Johanna) 160. Izabella † 1473 (Jó Fülöp burgundi hg. † 1467) 161. Braganza Alfonz (term.) 161. Braganza Izabella 162. Izabella † 1496 (II. János castiliai kir. † 1454 2. neje) 163. Beatrix † 1470 162. János sz. Jakabrend mestere † 1442 164. Eduárd portugál kir. † 1438 169. I. János castiliai kir. † 1390 (Arragóniai Eleonóra † 1382) Eleonóra † 1416 (III. Károly navarrai kir. † 1425) 169. I. Igazságos Ferdinánd arragóniai kir. † 1416 169. óra † 1445 170. V. Bölcs Alfonz arragóniai és népolyi kir. † 1458 172. II. János arragóniai kir. † 1479 (első neje Navarrai Blanka † 1441) 164. Ferdinánd viseoi hg. † 1470 166. Eleonóra † 1467 (III. Fridrik német császár † 1493) 170. I. Ferdinánd (term.) nápolyi kir. † 1494 170. Eleonóra (Estei Herkules ferrarai hg. † 1505) 1. 172. Eleonóra † 1479 (Foix Gaston † 1472) 2. 173. II. Katholikus Ferdinánd arragóniai kir. † 1516 164. Nagy Emánuel portugál kir. † 1521 (2. n. Castiliai Mária † 1517) Castiliai Mária † 1517 V. Károly császár † 1558 164. Izabella † 1539 165. Beatrix † 1537 (III. Károly savoyai hg. † 1553) 170. Izabella † 1539 (II. Gonzaga Ferencz mantuai hg. † 1519) 36. Estei-ház 171. I. Alfonz ferrarai és modenai hg. † 1534 173. Mária † 1517 (Nagy Emánuel portugál kir. † 1521) 171. II. Herkules † 1558 (Valois Renata † 1575) 171. Estei Anna † 1607 (Guise Ferencz † 1563) Merész-Károly burgundi hg. † 1477 Burgundi Mária † 1483 (I. Miksa német császár † 1519) Szép Fülöp castiliai kir. † 1506 Izabella castiliai kir. † 1504 (Katholikus Ferdinánd arragóniai kir. † 1516) Johanna castiliai kir. † 1555 I. erdinánd császár és magyar kir. † 1564 Károly stiriai fhg. † 1590 (Bajor Mária † 1608) Margit † 1611 II. Miksa császár és magy. kir. † 1576 Mária † 1603 anna † 1580 II. Fülöp spanyol kir. † 1598 (3. n. Valois Erzsébet † 1568 4. n. Osztrák Anna) Emanuel Filibert savoyai hg. † 1580 (Valois Margit † 1574) Károly Emánuel savoyai hg. † 1630 (Osztrák Katalin † 1597) Vilmos mantuai hg. † 1587 (Osztrák Eleonóra † 1594) I. Vincze † 1612 (Medicis Eleonóra † 1611) IV. Ferencz † 1612 Lajos neversi hg. † 1595 Károly mantuai hg. † 1637 Károly Mayenne herczege † 1611 Mayenne Katalin † 1618 Gonzaga Károly † 1631 4. III. Fülöp spanyol kir. † 1621 3. Katalin † 1597 Osztrák Anna † 1666 IV. Fülöp spanyol kir. † 1665 (Bourbon Izabella † 1644) XIV. Lajos franczia király † 1715 Mária Terézia † 1683 Lajos dauphin † 1711 I. Viktor Amade savoyai hg. † 1637 (Bourbon Krisztina † 1663) Savoyai Adelaid Henriette † 1676 (Ferdinánd Mária bajor vál. † 1679) Bajor Mária-Anna † 1690 Margit † 1655 Gonzaga Mária † 1660 Gonzaga Eleonóra † 1686 (III. Ferdinánd császár és magyar király † 1657) V. Fülöp spanyol király † 1746 II. Ferencz császár, magyar király † 1835 Bourbon Mária Lujza † 1792 193. Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia király † 1285) 178. Ferdinánd de la Cerda† 1275 178. Ferdinand le Lara 178. Blanka (Juan de Villana) 37. De Villana 178. Biscayai Johanna (II. Trastamare Henrik castiliai kir. † 1379) 179. Beatrix (férje VII. Vilmos montferrati őrgróf † 1292) 38. Montferrati 179. Jolánta Iréne † 1317 (férje II. Palaeologus Andronikus görög császár † 1333) 39. Palaeologus 179. Tivadar montferrati őrgróf † 1338 176. Kegyetlen-Péter castiliai király † 1369 179. Jolánta † 1342 (Aimo savoyai gr. † 1343) 171. I. János montferrati őrgróf > 1372 40. Savoyai ház 176. Izabella † 1394 (Edmund yorki hg. † 1402) 177. Konstanczia (term.) † 1394 (Gaunt János lancasteri hg. † 1399 2. neje) 175. III. Henrik castiliai kir. † 1406 Lancaster Katalin 175. II. János castiliai kir. † 1445 (2. n. Portugál Izabella † 1496) 175. Izabella castiliai kir. † 1504 174. Őrült-Johanna castiliai kir. † 1555 (Szép Fülöp osztrák főhg., castiliai kir. † 1506) Károly orleansi herczeg † 1465 XII. Lajos franczia király † 1515 Valois Renata † 1575 (Estei II. Herkules) Valois Klaudia † 1524 (I. Ferencz franczia kir. † 1547) II. Henrik franczia király † 1559 Valois Klaudia † 1575 (II. Károly lotharingi herczeg † 1608) Lotharingi Krisztina † 1637 180. II. Cosimo florenczi nagyherczeg † 1621 (Osztrák Mária magdolna † 1631) 180. Medicis Margit † 1679 (férje I. Odoardo pármai herczeg † 1646) 44. Farnese 180. II. Rainuzio prámai herczeg † 1694 (2. neje Este-Modenai Izabella † 1666) 180. Farnese Odoardo † 1693 (Pfalzi Dorottya Zsófia) 180. Farnese Erzsébet prámai herczegnő III. Károly spanyol király † 1788 (Mária Amália szász herczegnő) IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825 Ferencz Károly főherczeg † 1878 (Zsófia bajor herczegnő † 1872) I. Ferencz József 179. Blanka-Mária (Visconti Galeazzo Milano ura † 1378) 41. Visconti 179. János Galeazzo milanoi hg. † 1378 (1. n. Valois Izabella † 1372) 1. Visconti Valentina † 1408 (férje Lajos orleansi hg. † 1407) 2. 180. Fülöp Mária milanoi hg. † 1447 180. Blanka Mária (term.) † 1468 (Sforza Ferencz milanoi hg. 2. neje † 1466) 42. Sforza Galeazzo Mária milanoi hg. † 1476 183. VI. Zöld-Amade savoyai gr. † 1355 (Bourbon Bona † 1383) 183. VII. Vörös-Amade † 1391 (Berry Bona) 183. VIII. ékés-Amade (V. Felix pápa) savoyai hg. † 1451) (Burgundi Mária † 1428) 183. Lajos savoyai herczeg † 1465 183. Savoyai Bona † 1485 180. Sforza Natalia (2. férje Medicis Julián † 1504) 43. Medicis 180. János † 1526 180. I. Nagy Cosimo florenczi nagyhg. † 1574 180. I. Ferdinánd florenczi nagyhg. † 1608 181. Ferencz florenczi nagyhg. † 1587 (1. n. Osztrák Johanna † 1578) 181. Medicis Eleonóra † 1616 (I. Vincze mantuai hg. † 1612) 182. Medicis Mária † 1643XIII. Lajos franczia kir. † 1643 XIV. Lajos franczia kir. † 1715 Lajos dauphin † 1711 Bajor Mária Anna † 1690 V. Fülöp spanyol király † 1746 Bourbon Mária Terézia † 1807 192. I. Jakab majorkai király † 1312 192. Fedinánd achajai herczeg † 1316 192. II. Jakab majorkai kir. † 1349 (Arragóniai Konstanczia) 192. Majorkai Izabella 191. II. Theorod montferrati őrgróf † 1418 191. János Jakab montferrati őrgróf † 1445 (Savoyai Johanna † 1460) 190. Johanna Posthuma † 1460 189. Savoyai Margit † 1479 (2. férje IV. Lajos pfalzi vál. † 1449 3. férje VII. Ulrik stuttgarti gr. † 1480) 191. I. Bonifácz † 1494 montferrati őrgróf 191. II. Vilmos † 1518 (Alençon Anna) 191. Palaeolog Margit montferrati őrgrófnő † 1565 (II. Fridrik mantuai herczeg † 1540) 184. Savoyai Margit † 1483 (Lützelburgi Péter st.-poli gróf † 1482) Lützelburgi és St. Poli Mária > 1546 (Bourbon-Vendome Ferencz † 1495) Bourbon Károly vendomei gr. † 1537) Bourbon Antal navarrai kir. † 1652 (D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572) IV. Henrik franczia kir. † 1610 185. Földnélküli-Fülöp savoyai hg. † 1497 (1. n. Bourbon Margit) 1. 185. Savoyai Aloysia † 1531 (Károly angolumęmei gr. † 1496) I. Ferencz franczia kir. † 1547 (Valois Klaudia † 1524) Valois Margit 186. III. Jó-Károly savoyai hg. † 1553 (Portugál Beatrix † 1538) 186. Emánuel Filibert savoyai hg. † 1580 (Valois Margit † 1574) 186. Nagy-Károly Emánuel savoyai hg. † 1630 (Osztrák Katalin † 1597) 186. I. Viktor Amade savoyai hg. † 1637 (Bourbon Krisztina † 1663) 187. Savoyai Izabella † 1626 (III. Alfonz modenai hg. † 1644) 187. I. Ferencz modenai hg. † 1658 187. Modenai Izabella † 1666 (II. Rainuzio pármai hg. † 1694) 188. Savoyai Margit † 1655 (IV. Ferencz mantuai hg. † 1612) Bourbon Krisztina † 1663 186. Savoyai Adelaid Henriette † 1676 (Ferdinánd Mária bajor vál. † 1679) Vilmos mantuai herczeg † 1587 I. Vincze mantuai herczeg † 1612 IV. Ferencz mantuai herczeg † 1612 Gonzaga Mária † 1668 (Gonzaga Károly † 1631) Gonzaga Eleonóra † 1686 (III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657) Osztrák Eleonóra † 1697 Gonzaga Margit † 1635 (Henrik lotharingi hg. † 1624) Lotharingi Klaudia † 1648 (Miklós Ferencz lotharingi hg. † 1670) Lotharingi Károly hg. † 1690 Lotharingi Lipót hg. † 1729 (Orleansi Erzsébet Charlotte) I. Ferencz császár † 1765 (Mária Terézia magyar kir. † 1780) Mária Karolina † 1814

XV. tábla.
JOLANTA, II. Endre leánya. (Folytatás.)

II. Endre † 1235 Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai király † 1276) 193. Arragóniai Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia király † 1285) 204. Valois Károly gróf † 1325 44. Capet-ház 193. IV. Fülöp franczia király † 1314 Lásd a XVI. táblán Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gróf † 1337) VI. Fülöp franczia kir. † 1350 Jó János franczia kir. † 1364 Merész-Fülöp burgundi hg. † 1404 Filippa † 1369 (III. Eduárd angol kir. † 1377) Margit (IV. Bajor Lajos császár † 1347) Albert hollandi gróf † 1404 Hollandi Margit † 1426 Rettenthetlen János burgundi herczeg † 1419 Jó-Fülöp burgundi hg. † 1467 Merész-Károly burgundi hg. † 1477 Burgundi Ágnes † 1476 (Bourbon Károly † 1456) Burgundi Klaudia Mária † 1463 (Adolf clevei herczeg † 1448) Bourbon Izabella † 1465 Bourbon Katalin Katalin † 1476 (Arnold gelderni herczeg † 1473) Burgundi Mária † 1483 (I. Miksa német császár † 1519) Szép-Fülöp castiliai király † 1506 (Őrült Johanna castiliai kir. † 1555) I. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1564 (Jagello Anna † 1547) Johanna † 1578 (Medicis Ferencz florenczi nagyhg. † 1587) Medicis Mária † 1643 (IV. Henrik franczia kir. † 1610) XIII. Lajos franczia kir. † 1643 (Osztrák Anna † 1666) Fülöp orleansi herczeg † 1701 Adolf gelderni hg. † 1477 Filippa (II. René lotharingi hg. † 1508) Klaudius Guise hge. † 1550 (Bourbon-Vendome Antónia † 1583) Guise Mária † 1560 Mária † 1463 (II. Jakab skót kir. † 1460) III. Jakab skót kir. † 1488 (Dániai Margit † 1495) IV. Jakab skót kir. † 1513 (Tudor Margit † 1539) V. Jakab skót kir. † 1542 Stuart Mária skót királynő † 1587 Károly Lajos pfalzi vál. † 1680 (Hessen-Cassali Charlotte † 1586) Pfalzi Charlotte Erzsébet † 1722 Orleansi Erzsébet Charlotte (Lotharingi Lipót herczeg † 1729) I. Ferencz (István) császár † 1765 (Mária Terézia magyar kir. † 1780) Mária Karolina † 1814 (IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825) Bourbon Mária Terézia † 1807 II. Lipót császár, magyar király † 1792 Eudárd † 1663 (Gonzaga Anna † 1684) Pfalzi Benedikta Henriette † 1724 (János Fridrik hannoverai herczeg) Hannoverai Vilhelmina Amália Mária Jozefa (III. Ágost lengyel király és szász vál. † 1763) Mária Amália Bourbon Mária Lujza † 1792 Ferencz császár, magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 (Zsófia bajor herczegnő † 1872) I. Ferencz József 193. V. Hosszu Fülöp franczia király † 1322 193. Margit † 1382 (II. Lajos flandriai gróf † 1346 45. Flandriai ház 193. III. Lajos flandriai gr. † 1383 193. Flandriai Margit † 1405 (Merész Fülöp burgundi hg.) 194. Izabella † 1357 (II. Eduard angol király † 1327) 46. Plantagenet-ház 194. III. Eduárd angol király † 1377 (Hollandi Filippa † 1369) 194. Lionel † 1368 clarencei hg. 194. Clarencei Filippa (Mortimer Edmund) 47. Mortimer 194. Mortimer Roger † 1405 194. Mortimer Anna 195. Edmund † 1402 yorki hg. (Castiliai Izabella † 1394) 195. Richard † 1415 cambridgei gr. 197. Gaunt János lancasteri hg. † 1399 (2. neje Castiliai Konstanczia) 195. Richard yorki hg. † 1460 195. IV. Eduárd angol király † 1483 196. Erzséber yorki herczegnő † 1503 3. 197. Johanna (Nevil Radulf westmorlandi gr.) 48. Nevill 197. Cecilia † 1495 westmorlandi grófnő 3. 198. Beaufort János † 1410 sommerseti gr. 198. János sommerseti gróf † 1444 198. Beufort Margit sommerseti grófnő † 1509 (Tudor Edmund ricmondi gróf † 1456, lásd XVI. távla 207 49. Tudor 198. VII. Henrik angol kir. † 1509 3. 199. Beaufort Tamás excesteri hg. † 1444 199. Beaufort Johanna † 1446 (I. Jakab skót kir. † 1437) 51. Stuart 199. II. Jakab skót kir. > 1460 (Gelderni Mária † 1463) 199. III. Jakab skót kir. † 1488 (Dániai Margit † 1495) 199. IV. Jakab skót kir. † 1513 (Tudor Margit első férje † 1539) 198. Tudor Margit † 1539 (1. férje IV. Jakab skót kir. † 1513) (2. férje Archibald Douglas, angusi gróf) 50. Douglas198. Douglas Margit † 1578 (Stuart Máté, Lennox grófja † 1571) 198. Stuart Henrik, Darnley gróf † 1567) 199. V. Jakab skót király † 1542 (Guise Mária † 1560) 199. Stuart Mária skót királynő † 1587 198. I. (VI.) Jakab skót és angol király † 1625 (Dániai Anna † 1619) 198. Stuart Erzsébet † 1662 (V. Fridrik pfalzi vál. és cseh király † 1632) 2. nejétől Lajos † 1319 evreuxi gróf 202. X. lajos franczia és navarrai kir. † 1316 Fülöp † 1343 evreuxi gróf, navarrai király 202. II. Johanna navarrai kir. † 1349 202. II. Gonosz Károly navarrai király † 1387 (Valois Johanna † 1373) 2. 200. Katalin (III. Henrik castiliai kir. † 1406) 1. 201. Filippa † 1415 (I. János portugál kir. † 1433) 202. III. Károly navarrai király † 1425 (Castiliai Eleonóra † 1416) 202. Blanka navarrai kir. † 1441 (II. János arragóniai kir. † 1479) 202. Navarrai Eleonóra † 1479 (Foix Gaston † 1472) 202. Foix Katalin (Foix János candalei gróf) 202. Candalei Anna † 1506 (II. Ulászló magyar és cseh kir. † 1516) 52. Foix 203. Gaston vinai hg. † 1470 (Valois Magdolna † 1486) 203. Foix Katalin navarrai kir. † 1512 (D’Albert János navarrai kir. † 1516) 53. D’Albert 203. II. Henrik navarrai kir. † 1555 (Valois Margit † 1549) 203. II. D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572 (Bourbon Antal navarrai kir. † 1562) II. János castiliai kir. † 1445 (Portugál Izabella † 1496) Izabella castilai kir. † 1504 (Katholikus Ferdinánd arragóniai király † 1516) Johanna castiliai kir. † 1555 (Szép Fülöp castiliai kir. 1506) I. Ferdinánd császár és magyar király † 1564 Jagello Anna † 1547 Károly stiriai főhg. † 1590 (Bajor Mária † 1608) II. Ferdinánd császár és magyar király † 1637 (Bajor Mária Anna † 1616) III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 I. Lipt császár és magyar kir. † 1705 (Pfalzi Leeonóra Magdolna † 1720) I. József császár és magyar kir. † 1711 Mária Magdolna † 1631 (II. Medicis Cosimo, florenczi nagyherczeg † 1621) Medicis Margit † 1679 (I. Oroardo pármai hg. † 1646) II. Rainuzio pármai hg. † 1694 (Este-Modenai Izabella † 1666) Farnese Odoardo † 1693 (Pfalzi Dorottya Zsófia) Farnese Erzsébet Miksa császár és magy. kir. † 1576 (Spanyol Mária † 1603) Anna † 1580 (II. Fülöp spanyol kir. † 1598) III. Fülöp spanyol király † 1621 (Osztrák Margit † 1611) Johanna † 1578 (Medicis Ferencz toskánai nagyhg. † 1587) Medicis Mária † 1643 IV. Henrik franczia király † 1610 XIII. Lajos Franczia király † 1643 IV. Fülöp spanyol kir. † 1665 (Bourbon Izabella † 1644) Osztrák Mária Terézia † 1683 Osztrák Anna † 1666 XIV. Lajos Franczia király † 1715 Lajos dauphin † 1711 V. Fülöp spanyol király † 1746 III. Károly spanyol király † 1788 IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 (Mária Karolina † 1814 osztr. főhgnő) Bourbon Mária Terézia † 1807 Bourbon Krisztina † 1663 (I. Viktor Amade savoyai herczeg † 1637) Savoyai Adelaid Henriette † 1676 (Ferdinánd Mária bajor hg. † 1679) Bajor Mária Anna † 1690

XVI. tábla.
JOLÁNTA, II. Endre leánya. (Folytatás.)

II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 V. István † 1272 Mária † 1313 (II. Sánta-Károly nápolyi király † 1309) Fülöp tarenti és achajai hg. † 1332 Anjou Margit † 1299 Jolánta (I. Jakab arragóniai király) Arragóniai Izabella (III. Fülöp franczia király) 204. Valois Károly gróf † 1325 (1. neje Anjou Margit † 1299) 44c) Capet-Valois ház 2. nejétől 204. Valois Katalin † 1345/46 1. nejétől 205. VI. Fülöp franczia király † 1350 205. Jó-János franczia király † 1364 (Luxemburgi Bona † 1348) Anjou Burgund Valois Tarenti Margit (de Baux Ferencz andriai hg. † 1404) Margit (I. Péter lützelburgi és st. poli gróf † 1433) I. Lajos st. poli gróf † 1475 II. Péter st. poli gróf † 1482 (Savoyai Margit † 1483) Lützelburgi Mária † 1546 st. poli, soissonsi és enghieni grófnő (Bourbon-Vendome Ferencz † 1495) Bourbon-Vendome Antonia † 1583 (Guise Klaudius hg. † 1550) Guise Ferencz † 1563 (Estei Anna † 1607) Mayenne Károly † 1611 Mayenne Katalin † 1618 Károly vendomei herczeg † 1537 Bourbon-Vendome Margit (I. Ferencz neversi hg. † 1561) Henriette neversi és retheli hgnő † 1601 (Gonzaga Lajos † 1595) Károly mantuai és neversi hg. † 1637 Bourbon Antal navarrai kir. † 1562 II. Károly mantuai herczeg † 1631 (Gonzaga Mária † 1660) Gonzaga Eleonóra † 1686 (III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657) Eleonóra † 1697 (IV. Károly lotharingi hg. † 1690) Lotharingi Lipót hg. † 1729 205. Valois Johanna † 1573 (II. Gonosz-Károly navarrai kir. † 1387) III. Károly navarrai kir. † 1425 Navarrai Blanka (II. János arragóniai kir. † 1479) Navarrai Eleonóra (Foix Gaston navarrai király † 1472) Foix Gaston vinai hg. † 1470 Foix Katalin navarrai kir. † 1512 (D’Albert János navarrai kir. † 1516) II. Henrik navarrai kir. † 1555 (Valois Margit † 1549) D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572 IV. Henrik franczia kir. † 1610 (Medicis Mária) XIII. Lajos franczia kir. (Osztrák Anna) Fülöp orleansi herczeg † 1701 VII. Henrik angol kir. † 1509 (Erzsébet yorki hgnő † 1503) Tudor Margit † 1539 (IV. Jakab skót kir. † 1513) V. Jakab † 1542 (Guise Mária † 1560) Stuart Mária † 1587 (Darnley Henrik † 1567) I. Jakab angol király † 1625 (Dániai Anna † 1619) Stuart Erzsébet † 1662 (V. Fridrik pfalzi vál. † 1680 (Hessen-Casseli Charlotte) Pfalzi Charlotte Erzsébet † 1721 Orleansi Erzsébet Charlotte I. Ferencz császár † 1765 (Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780) II. Lipót császár és magyar király † 1792 Lotharingi Krisztina † 1637 (Medicis Ferdinánd florenci nagyhg. † 1608) II. Cosimo florenczi nagyhg. † 1621 (Osztrák Mária Magdolna † 1631) Medicis Margit † 1679 (Odoardo pármai hg. † 1646) II. Rainuzio pármai hg. † 1694 (Modenai Izabella † 1666) Farnese Odoardo † 1693 (Pfalzi Dorottya Zsófia) Farnese Erzsébet Katalin † 1597 I. Viktor Amade † 1637 Savoyai Adelaid Henriette † 1676 (Ferdinánd Mária bajor vál. † 1679) Bajor Mária anna † 1690 (Lajos franczia dauphin † 1711) V. Fülöp spanyol király † 1746 III. Károly spanyol kir. † 1788 (Mária Amália szász herczegnő) Bourbon Mária Lujza † 1792 IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Bourbon Mária Terézia † 1807 Ferencz Károly főherczeg † 1878 II. René lotharingi hg. † 1508 (Clevei Filippa) Antal lotharingi hg. † 1544 (Bourbon Montpensier Renata) Ferencz lotharingi hg † 1545 (Dániai Krisztina † 1590) D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572 (Bourbon Antal navarrai kir. † 1562) IV. Henrik franczia király (medicis Mária) Bourbon Krisztina † 1663 Károly Emánuel savoyai herczeg † 1630 Szép Fülöp castiliai kir. † 1506 (Castiliai Johanna † 1555) Osztrák Izabella † 1525 (II. Keresztély dán kir. † 1559) Dániai Krisztina † 1590 I. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1564 (Jagello Anna † 1547) Károly stiriai főhg. † 1590 (Bajor Anna † 1587) II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637 (Bajor Mária Anna † 1616) III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 Károly lotharingi hg. † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Ferencz vaudemonti gr. † 1632 Miklós Ferencz lotharingi hg. † 1670 (Lotharingi Klaudia † 1648) IV. Károly lotharingi hg. † 1690 Bourbon Izabella I. János † 1481 clevei hg. Engelbert neversi gr. † 1506 Károly neversi gr. † 1521 206. V. Bölcs-Károly franczia kir. † 1380 (Bourbon Johanna † 1377) 206. VI. Károly franczia király † 1422 (Bajor Izabella † 1435) 208. Lajos orleansi hg. † 1407 206. VII. Károly franczia király † 1461 (Anjou Mária † 1463) 206. Valois Magdolna † 1486 (Foix Gaston vinai hg.) 207. Valois Katalin † 1438 (2. férje Owen Tudor † 1461) Tudor (l. XV. tábl. 49. sz. a.) 207. Tudor Edmund † 1456 (Beaufort Margit) 215. Valois Izabella (János Galeazzo milanoi herczeg † 1402) Visconti Valentina † 1408 208. Károly orleansi hg. † 1465 (3. neje 1440 Clevei Mária † 1487) 208. XII. Lajos franczia kir. sz. 1462 † 1515 210. Margit vertusi grófnő (Bretagnei Richard etampesi gr. † 1438) 54. Capet-Dreux 210. II. Ferencz bretagnei hg. † 1488 210. Bretagnei Anna † 1513) 208. Valois Renata † 1575 (II. Herkules ferrarai és modenai hg. † 1558) 55. Modena-Este 208. Estei Anna † 1607 (Guise Ferencz hg. † 1563) 211. Valois Klaudia † 1575 (II. Károly lotharingi hg. † 1608) 209. Klaudia † 1524 211. II. Henrik franczia kir. † 1559 212. Valois Erzsébet † 1568 (II. Fülöp spanyol király) 213. Valois Margit † 1574 (Emánuel Filibert savoyai hg. † 1580) 211. János † 1467 angoulęmei gr. 211. Károly † 1496 angoulęmei gr. (Savoyai Aloisia † 1531) 211. I. Ferencz † 1547 franczia király 216. Lajos † 1384 anjoui hg., nápolyi czimz. kir. 216. II. Lajos anjoui herczeg, nápolyi czimz. kir. † 1417 (Arragóniai Jolánta † 1442) 216. René † 1480 lotharingi hg., cz. nápolyi kir. (Lotharingiai Izabella † 1453) 217. Anjou Mária † 1463 (VII. Károly franczia kir. † 1461) 216. Jolánta † 1483 (Frigyes vaudemonti gróf † 1470) 214. Margit † 1549 (2. f. II. Henrik navarrai kir. † 1555) 218. Merész Fülöp † 1404 burgundi herczeg (Flandriai Margit † 1405) 218. Rettenthetetlen János burgundi herczeg † 1419 (Hollandiai Margit † 1426) 218. Jó-Fülöp burgundi hg. † 1467 (3. neje Portugal Izabella † 1473) 218. Merész-Károly burgundi hg. † 1477 (2. neje 1454 Bourbon Izabella † 1465) 218. Burgundi Mária sz. 1457 † 1483 (I. Miksa római császár † 1519) 219. Burgundi Ágnes † 1476 (Bourbon Károly) 221. Burgundi Mária † 1428 (VIII. Amade savoyai hg. † 1451) 220. Burgundi Klaudia Mária † 1463 (Adolf clevei hg. 2. neje) Nevers 222. Fülöp neversi és retheli gr. † 1415 János neversi és retheli gr. > 1491 222. Erzsébet neversi grófnő † 1483 (I. János clevei hg. † 1481) 223. Charlotte retheli grófnő † 1500 (D’Albert-Orval János † 1524) 55. D’Albert-Orval D’Albert-Orval Mária retheli grófnő Ferencz neversi herczeg † 1561 (Bourbon-Vendome Margit) Henriette, neversi és retheli herczegnő † 1601 (Gonzaga Lajos † 1595) Károly mantuai és neversi herczeg † 1637 (Mayenne Katalin † 1618) II. Károly mantuai herczeg † 1631 (Gonzaga Mária † 1660) Lotharingi Lipót herczeg † 1729 (Orleansi Erzsébet Charlotte) I. erencz császár † 1765 (Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780) Mária Karolina † 1814 II. Lipót császár és magyar király † 1792 3. nejétől (Chatilloni Matildtól) 226. Valois Izabella (férje Borubon Péter † 1356) 56. id. Bourbon Berry 224. János † 1416 Berry hg. 224. Berry Bona (VII. Vörös Amade savoyai gr. † 1391) 225. Berry Mária 226. Bourbon Károly † 1456 (Burgundi Ágnes) 226. Bourbon Izabella † 1465 (Merész Károly burgundi hg. † 1477) 227. Bourbon Katalin (Adolf gelderni hg. † 1477) 228. Bourbon Margit (Fülöp savoyai herczeg) 229. Montpensier III. Lajos gróf 229. Montpensier Gilbert nápolyi alkirály † 1496 (Gonzaga Klára) 229. Bourbon-Montpensier Renata (Antal lotharingi hg. † 1544) 226. II. Bourbon Lajos † 1410 226. Bourbon János † 1434 (Berry Mária) 230. Bourbon Johanna † 1377 (V. Károly franczia király) 231. Bourbon Bona † 1383 (VI. Amade savoyai gr. † 1355) VII. Vörös Amade savoy. gr. † 1391 (Berry Bona) Burgundi Mária † 1483 (I. Miksa német császár † 1519) Szép-Fülöp castilai kir. † 1506 (Castiliai Johanna † 1555) I. Ferdinánd császár és magy. kir. † 1564 (Jagello Anna † 1547) Eleonóra † 1594 (Gonzaga Vilmos mantuai hg. † 1587) I. Vincze † 1612 mantuai hg. Johanna † 1578 (Medicis Ferencz florenci nagyhg. † 1587) Medicis Eleonóra † 1611 IV. Ferencz mantuai hg. † 1612 (Savoyai Margit † 1655) Gonzaga Mária † 1660 Gonzaga Eleonóra † 1686 Osztrák Eleonóra † 1697 Clevei és Gelderni Filippa (II. René lotharingiai hg. † 1508) Guise Klaudius hg. † 1550 (Bourbon-Vendome Antónia † 1583) Guise Ferencz † 1563 (Estei Anna † 1607) Mayenne Károly † 1611 Maxenne Katalin † 1618 (Gonzaga Károly mantuai és neversi hg. † 1637) II. Károly mantuai hg. † 1660 Antal lotharingi hg. † 1544 Antal lotharingi hg. † 1544 Ferencz lotharingi hg. † 1545 Lotharingi Renata † 1602 (V. Vilmos bajor hg. † 1526) Mária Anna † 1616 (II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637) III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 Porosz Mária † 1649 (Keresztély brandenburg-baireuthi őrgr. † 1655) Baireuthi Magdolna Sibylla † 1687 (II. János György szász vál. † 1680) III. János György szász vál. † 1691 (Dániai Anna Zsófia † 1717) II. Erős Ágost lengyel kir., szász vál. † 1733 (Baireuthi Krisztina Eberhardina) III. Ágost lengyel kir., szász vál. † 1763 (Osztrák Mária Jozefa) Mária Amália (III. Károly spanyol kir. † 1788) Bourbon Mária Lujza † 1792 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 I. Ferencz József Károly mantuai és neversi hg. † 1637 (Mayenne Katalin † 1618) II. Károly mantuai hg. † 1631 (Gonzaga Mária † 1660) Gonzaga Eleonóra † 1686 IX. János zweibrückeni pfalzgr. † 1635 Pfalz-zweibrückeni Magdolna Katalin † 1648 (I. Keresztély bischweileri pfalzgr. † 1564) II. Keresztély zweibrücken-birkenfeldi pfalzgróf † 1717 III. Keresztély † 1735 (Nassau.-Saarbrückeni Karolina) Fridrik Mihály zweibrückeni hg. † 1769 232. VIII. Vilmos jülichi hg. † 1393 323. Jülichi Johanna (Arckel János) 59. Arckel 232. Arckel Mária † 1415 (Egmond János † 1451) 60. Egmond-Geldern 232. Arnold gelderni hg. † 1473 235. Clevei Katalin † 1476 232. Adolf gelderni hg. † 1477 (Bourbon Katalin) 232. Gelderni Filippa (II. René lotharingi hg. † 1508 2. neje) 233. Gelderni Margit † 1486 (Fridrik simmerni pfalzgr. † 1480) 234. Gelderni Mária † 1463 (II. Jakab skót király † 1460) 237. Károly neversi gr. † 1521 (D’Albert-Orval Mária, retheli grfnő) 237. Ferencz neversi hg. † 1561 (Bourbon-Vendome Margit) 237. Henriette neversi és retheli hgnő † 1601 (Gonzaga Lajos † 1595) 238. Jülichi Mária Eleonóra † 1608 (Albert Fridrik brandenburgi őrgróf, porosz hg. † 1618) 1 nejétől 232. Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gr. † 1337) 1. nejétől 245. Károly alençoni gróf † 1346 57. Hollandi Alençon 232. Hollandi Johanna † 1354 (VII. Vilmos jülichi herczeg † 1361) 58. Jülich-Berg 235. Jülichi Gerhard † 1360 235. Jülichi Margit (VI. Adolf clevei gróf † 1394) 61. Cleve 235. I. Adolf clevei hg. † 1448 (2. neje Burgundi Klaudia-Mária † 1463) 236. Clevei Mária † 1487 (Károly orleansi 3. neje Nevers 237. Engelbert neversi gr. † 1506 237. I. János † 1481 clevei hg. (Neversi Erzsébet † 1483) 238. II. János clevei hg. † 1521 (Hesseni Mechtild † 1524) III. János clevei hg. † 1539 238. Vilmos clevei és jülichi hg. † 1592 (Osztrák Mária † 1584) 239. Jülichi Magdolna † 1633 (János zweibrückeni pfalzgr. † 1604) 240. Jülichi Anna † 1632 (Fülöp Lajos neuburgi pfalzgr. † 1614) 241. Vilmos bergi hg. † 1408 (Pfalzi Anna) 241. Vilmos ravensbergi gr. 241. Gerhard † 1475 jülichi és bergi hg. (Szász-Lauenburgi Zsófia † 1473) 241. Vilmos jülichi és bergi hg. † 1511 241. Jülichi Mária † 1543 242. Hollandi Margit (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) 244. Hollandi Filippa † 1369 (III. Eduárd angol király † 1377) 62. Wittelsbach-Holland 242. Albert hollandi gr. † 1404 242. Hollandi Margit † 1426 (Rettenthetlen János burg. hg. † 1419) 243. Johanna (IV. Albert osztrák hg. † 1404) 245. Péter † 1404 245. János alençoni hg. † 1415 245. II. János † 1476 245. René † 1492 (Lotharingiai Margit) 245. Alençon Anna (II. Vilmos montferrati őrgr. † 1518) Palaeolog Margit montferrati őrgr. † 1565 (II. Fridrik mantuai hg. † 1540) Vilmos mantuai hg. † 1587 (I. Vincze mantuai hg. † 1587 Gonzaga Margit † 1635 (Henrik lotharingi hg. † 124) Lotharingi Klaudia † 1648 (Miklós Ferencz lotharingi hg. † 1670) IV. Károly lotharingi hg. † 1690 Jó Fülöp burgundi hg. † 1467 (Portugál Izabella † 1473) Merész Károly † 1477 (Bourbon Izabella † 1465) Burgundi Mária † 1483 (I. Miksa császár † 1519) Szép Fülöp † 1506 (Castiliai Johanna † 1555) I. Ferdinánd császár, magy. kir. † 1564 (Jagelló Anna † 1547) Albert császár, magyar és cseh kir. † 1439 (Erzsébet † 1442) Erzsébet † 1505 (IV. Kázmér lengyel király † 1492) II. Ulászló magy. és cseh kir. † 1516 (Candalei Anna) Jagelló Anna † 1547 Wolfgang Vilmos neuburgi pfalzgr. † 1653 Mária † 1584 Anna † 1587 (V. Albert bajor hg. † 1579) Károly stiriai főhg. † 1590 V. Vilmos (Lotharingi Renata) Mária † 1608 Bajor Magdolna † 1628 Mária Anna † 1616 II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637 Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) III. Ferdinánd császár és magy. kir. † 1657 Károly Fülöp pfalzi vál. † 1742 (hg. Radzivill Lujza Charlotte † 1695) Pfalzi Zsófia Auguszta (József Károly sulzb. pfalzgr. † 1729) Mária Dorottya Eleonóra Magdolna † 1720 I. Lipót császár és magyar kir. † 1705 Eleonóra † 1697 III. (VI.) Károly császár és magyar kir. † 1740 (Braunschweigi Erzsébet Krisztina) Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 Lotharingi Lipót † 1729 (Orleansi Erzsébet Charlotte) I. Ferencz német császár † 1765 I. Miksa József bajor kir. † 1825 (Badeni Karolina Friderika † 1841) Zsófia bajor herczegnő † 1872 II. Lipót császár, magy. kir. † 1792 (Bourbon Mária Lujza † 1792) II. Ferencz császár, magy. kir. † 1835 (Bourbon Mária Terézia † 1807) Ferencz Károly főherczeg † 1878

XVII. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya.

III. Béla † 1196 246. KONSTANCZIA † 1240 (I. Přemisl Ottkár cseh király † 1230) 250. Anna † 1265 (II. Kegyes-Henrik, boroszlói hg., elesett 1241) 63. Přemisl-ház 246. I. Venczel cseh király † 1255 Piaszt ház II. Kopasz-Boleszláv liegnitzi hg. † 1278 III. Boleszláv schweidnitzi hg. † 1302 Jutha (István alsó-bajororsz. hg. † 1310) Bajor Beatrix (II. Rupert pfalzi vál. † 1398) III. Rupert vál. és német kir. † 1410 (Hohenzollern Erzsébet † 1409) Pfalzi Margit (I. Károly lotharingiai hg. † 1430) Lotharingiai Izabella † 1453 (Anjou René nápolyi kir., lotharingi hg. † 1480) Lotharingiai Jolánta † 1483 (Lotharingiai Fridrik vaudemonti gr. † 1470) II. René lotharingi hg. † 1508 (Clevei Filippa) Antal lotharingi hg. † 1544 (Bourbon-Montpensier Renata) Ferencz lotharingi hg. † 1545 (Dániai Krisztina † 1590) II. Károly lotharingi hg. † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Henrik lotharingi hg. † 1624 (Gonzaga Margit † 1632) Klaudia † 1648 Ferencz vaudemonti gr. † 1632 Miklós Ferencz loth. hg. † 1670 IV. Károly lotharingi hg. † 1690 (Osztrák Eleonóra † 1697) Lotharingiai Lipót † 1729 I. Ferencz császár † 1765 Mária Karolina † 1814 (IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825) Bourbon Mária Terézia † 1807 II. Konrád glogaui hg. † 1298 III. Henrik glogaui hg. † 1309 Glogaui Beatrix † 1323 (IV. Bajor Lajos német csász. † 1347) II. István landshuti hg. † 1375 III. István ingolstadti hg. † 1413 Bajor Izabella † 1435 (VI. Károly franczia kir. † 1422) VII. Károly franczia kir. † 1461 (Anjou Mária † 1463) Valois Magdolna † 1486 (Foix Gaston vinai hg. † 1470) Foix Katalin navarrai kir. † 1512 (D’Albert János navarrai kir. † 1516) II. Henrik navarrai kir. † 1555 (Valois Margit † 1549) D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572 (Bourbon Antal † 1562) IV. Henrik franczia kir. † 1610 (Medicis Mária † 1643) XIII. Lajos franczia kir. † 1643 (Osztrák Anna † 1666) Fülöp orleansi hg. † 1701 (Pfalzi Erzsébet Charlotte † 1722) Orleansi Erzsébet Charlotte Erzsébet (Premisláv poseni hg. † 1257) Poseni Eufemia (I. Vladiszláv tescheni hg. † 1288) II. Kázmér tescheni hg. † 1306 (Brandenburgi Beatrix) III. Kázmér tescheni hg. † 1358 I. Premiszláv tescheni hg. † 1410 I. Boleszláv † 1426 III. remiszlác † 1447 Tescheni Hedvig † 1521 (Szapolyai István nádor és szepesi gr. † 1499) Szapolyai Borbála † 1515 (I. Zsigmond lengyel kir. † 1548) Jagello Hedvig sz. 1513 † 1573 (1535 II. Joachim Hektor brandenburgi vál. † 1571) Brandenburgi Hedvig sz. 1540 † 1602 (Julius braunschweigi hg. † 1613 (Szász Dorottya † 1587) Braunschweigi Dorottya Hedvig † 1608 (Anhalt-Zerbsti Rudolf † 1621) Anhalti Dorottya † 1634 (Ágost braunschweigi hg. † 1666) Antal Ulrik braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1714 (Holstein-Sonderburgi Erzsébet Juliána † 1704) Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi hg. † 1731 (hg. Oettingen risztina Lujza) Braunschweigi Erzsébet Krisztina † 1750 Gertrud (Ziemovit masoviai hg. † 1272) II. Bileszláv plovkoi hg. Troiden masoviai hg. † 1341 (Halicsi Mária) III. Ziemovit masoviai hg. † 1380 IV. Ziemovit plovkoi hg. † 1426 Masoviai Cimburgisz † 1429 (Vas Ernő osztrák hg. & 1424) III. Fridrik császár † 1493 (Portugál Eleonóra † 1467) I. Miksa német császár † 1519 249. Bozena-Beatrix (III. egyes Ottó brandenburgi őrgr. † 1267) Hosszu Ottó brandenburgi őrgr. † 1298 Brandenburgi Beatrix (II. Kázmér tescheni hg. † 1358) 246. II. Ottokár cseh király, elesett † 1278) Macsói Kunigunda † 1285 246. Erzsébet † 1330 (János cseh király † 1346) 64. Luxemburg-ház 246. Bona † 1348 (Jó János franczia kir. † 1364) 247. János morva őrgróf † 1375 247. Prokop morvai őrgróf † 1405 247. Zsófia (VIII. Boguszláv pomerán hg. † 1417) 248. IV. Károly császár és cseh kir. † 1378 (1363 4. neje Pomerán Erzsébet) Merész-Fülöp burgundi hg. † 1404 (Flandriai Margit † 1405) Rettenthetlen-János burgundi hg. † 1419 (Hollandi Margit † 1426) Jó-Fülöp burgundi hg. † 1467 (Portugál Izabella † 1473) Merész-Károly burgundi hg. † 1477 (Bourbon Izabella † 1465) Burgundi Mária † 1483 Valois Johanna † 1373 (II. Gonosz Károly navarrai kir. † 1387) III. Károly navarrai kir. † 1425 Navarrai Blanka † 1441 (II. János arragóniai kir. † 1479) Navarrai Eleonóra † 1479 (Foix Gaston navarrai kir. † 1472) Foix Katalin (Foix János candelei gróf) Candelei Anna † 1506 Szép-Fülöp castiliai király † 1506 (Castiliai Johanna † 1555) V. Károly császár † 1558 (Portugál zabella † 1539) I. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1564 II. Fülöp † 1598 Mária † 1603 II. Ulászló magyar és cseh király † 1516 Jagello Anna † 1547 Miksa császár és magyar király † 1576 Károly stiriai főhg. † 1590 Anna † 1580 Anna † 1587 III. Fülöp spanyol király † 1621 Bajor Mária † 1608 Mária Anna † 1616 II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637 Margit † 1611 Mária Anna † 1646 III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 I. Lipót császár és magyar király † 1705 III. (VI.) Károly császár, magyar király † 1740 Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 II. Lipót császár és magyar király † 1792 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 (Zsófia bajor herczegnő † 1872) I. Ferencz József Pomerán Erzsébet † 1393 248. Zsigmond császár, magyar és cseh király sz. 1367 † 1437 Cilley Borbála † 1450 248. Erzsébet † 1442 Erzsébet † 1505 (IV. Kázmér lengyel király † 1492)IV. Béla † 1270 Anna † 1271 kör. (Rosztiszláv macsói herczeg † 1263/64 Ilona † 1298 (Áhitatos Boleszláv kalisi hg. † 1279) Hedvig (Lokjetek Vladiszláv lengyel kir. † 1333) III. Kázmér lengyel kir. † 1370 Erzsébet † 1336 Erzsébet (Vastag Henrik leignitzi és boroszlói hg. † 1296) Erzsébet (IV. Vartiszláv pomerán hg. † 1326) V. Boguszláv pomerán hg. † 1374 Katalin (Dragutin István szerb kir. † 1314) Erzsébet (Kotroman István Bosnya bán † 1314 kör.) Vladiszláv I. Tvartko stván bosny. kir. † 1391 Katalin (Cillei Herman † 1385) Cillei Herman horvát bán, zagoriai gróf † 1434 Albert magyar és cseh kir., császár † 1439 II. Endre † 1235 V. István † 1242 Mária † 1313 (II. Sánta Károly náp. kir. † 1309) Anjou Margit † 1299 (Valois Károly † 1325) Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gr. † 1337) Hollandi Margit (IV. Lajos német császár † 1347) Albert hollandi gr. † 1404 Johanna Szent-Erzsébet † 1231 (IV. Lajos thüringiai tart. gr. † 1227) Thüringiai Zsófia † 1282 (V. Henrik brabanti hg. † 1248) Gyermek Henrik hesseni tart. gr. † 1308 Hessein Adelaid (gr. Henneberg Bertold † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János nürnb. várgr. † 1357) V. Frigyes nürnb. várgr. † 1398 Hohenzollern Beatrix (III. Czopfos Albert osztr. hg. † 1395) IV. Világ-csodája-Albert osztr. hg. † 1404 Margit † 1447 (III. Gazdag-Henrik lands huti hg. † 1450) Gazdag-Lajos landshuti hg. † 1479 (Szász Amália † 1502) Landshuti Margit † 1501 (Fülöp pfalzi vál. † 1508) Badeni Mária Jakobea † 1580 (IV. Vilmos bajor hg. † 1550) V. Albert bajor hg. † 1579 V. Vilmos bajor hg. † 1626 (Lotharingiai Renata † 1602) Magdolna † 1628 (Wolfgang Vilmos neuburgi pfalzgróf † 1653) Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai kir. † 1276) III. Péter arragóniai király † 1285 Izabella † 1336 (Dienes portugál kir. † 1325) IV. Alfonz † 1357 Jolánta † 1278 (X. Bölcs-Alfonz castiliai király † 1284) IV. Sancho castiliai király † 1295 Beatrix IV. Ferdinánd castiliai kir. † 1312 XI. Alfonz † 1350 Kegyetlen-Péter portugál király † 1367 I. János † 1433 (Lancaster Filippa) Izabella † 1473 (Jó Fülöp burgundi hg. † 1467) Merész Károly burgundi hg. † 1477 Burgundi Mária † 1483 (I. Miksa csász. † 1519) Szép Fülöp castiliai kir. † 1506 János † 1442 Izabella † 1496 (II. János castiliai kir. † 1454) Izabella castiliai kir. † 1504 (Katholikus Ferdinánd arragóniai kir. † 1516) Johanna castiliai kir. † 1555 Eduárd portugál kir. † 1438 II. Trastamare Henrik † 1379 I. János 1390 castiliai kir. (Arragóniai Eleonóra † 1382) Kegyetlen-Péter castiliai kir. † 1369 Konstanczia † 1394 (Gaunt János lancasteri hg. † 1399) Lancaster Katalin I. Ferdinánd arragóniai kir. † 1416 III. Henrik castiliai kir. † 1604 Eleonóra † 1445 II.János arragóniai kir. † 1479 II. János castiliai kir. † 1454 (Portugál Izabella † 1496) I. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1564 (Jagello Anna † 1547) Anna † 1587 Osztrák Kunigunda (IV. Albert bajor hg. † 1508) Portugál Eleonóra † 1467 (III. Fridrik német császár † 1493) I. Miksa császár † 1519 (Burgundi Mária † 1483) Ferdinánd viseoi hg. † 1470 Nagy-Emánuel portugál kir. † 1521 Katholikus-Ferdinánd arragóniai kir. † 1516 Izabella castiliai kir. † 1504 castiliai Mária † 1517 Portugál Izabella † 1539 IV. Vilmos bajor hg. † 1550 (Badeni Mária Jakobea † 1580) V. Albert bajor hg. † 1579 Szép Fülöp † 1506 (Castiliai Johanna † 1555) V. Károly császár † 1558 II. Fülöp spanyol kir. † 1598 Mária † 1603 (II. Miksa császár és magyar kir. † 1579) Anna † 1580 III. Fülöp spanyol kir. † 1621 (Osztrák Margit † 1611) Anna † 1666 (XIII. Lajos franczia kir. † 1643) XIV. Lajos franczia kir. † 1715 IV. Fülöp spanyol kir. † 1665 (Bourbon Izabella † 1644) Mária Terézia † 1683 Mária Anna † 1646 (III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657) I. Lipót császár és magyar kir. † 1705 (Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720) Lajos dauphin † 1711 Nagy-Miksa bajor vál. † 1651 (Osztrák Mária Anna † 1665) Ferdinánd Mária bajor vál. 1679 (Savoyai Adelaid enriette † 1676) Bajor Mária Anna † 1690 V. Fülöp spanyol kir. † (Farnase Erzsébet) III. Károly spanyol király † 1788 Bourbon Mária Lujza † 1792 IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 (Mária Karolina főhgnő † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 I. József csász. és magy. kir. † 1711 (Hannoverai Vilhelmina Amália) Mária Jozefa (III. Ágost szász vál., lengyel kir. † 1763) Mária Amália

XVIII. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) I. Venczel cseh király † 1255 249. Bozena vagy Beatrix (III. Kegyes Ottó brandenburgi őrgróf † 1267) 65. Askan-ház 249. Hosszu Ottó brandenburgi őrgróf † 1299 249. Hosszu Hermán brandenburgi őrgróf † 1308 249. Brigitta v. Jutha (VIII. Henrik hennebergi gróf † 1347) Henneberg Katalin † 1397 (III. Frigyes meisseni őrgr.) Henneberg Erzsébet (III. Eberhard würtembergi gr. † 1392) 280. Beatrix (III. Boleszláv schweidnitzi hg. † 1302 és II. Kázmér tescheni hg. † 1306 neje) 251. Mechtild (IV. Henrik sagani herczeg † 1332) 252. Ágnes (I. Valdemár brandenburgi őrgróf † 1319) 65b) Askan-ház 252. Askan Katalin (1. férje Magnus Torquatus braunschweigi hg. † 1373) 252. I. Bernát lüneburgi herczeg † 1434 252. II. Kegyes-Frigyes lüneburgi hg. † 1459 (Brandenburgi Magdolna) 252. ifj. Henrik lüneburgi hg. † 1532 (Szász Margit † 1528) 252. Ernő zellei hg. † 1546 (Mecklenburgi Zsófia † 1541) 252. Margit (gr. Mansfeld János † 1567) 253. Lüneburgi Dorottya † 1649 (Károly birkenfeldi pfalgr. † 1600) 253. ifj. Vilmos † 1592 lüneburg-zellei hg. (Dániai Dorottya † 1617) 256. Henrik dannenberg-lüneburgi hg. † 1598 (Szász-Lauenburgi Orsolya) 254 György lüneburg-calenbergi hg. † 1641 (Hessen-Darmstadti Anna Eleonóra † 1649) 254. Lüneburgi Zsófia Amália † 1685 (III. Fridrik dán kir. † 1670) 255. János Frigyes hannoveri hg. † 1679 (Pfalz-Simmerni Benedikta Henrika † 1724) 255. Hannoveri Vilhelmina Amália (I. József császár és magyar kir. † 1711) 257. Henrik lüneburgi hg. † 1416 (1. neje Pomerán Zsófia) 257. ifj. Vilmos † 1495 wolfenbütteli herczeg 257. Henrik † 1514 wolfenbütteli herczeg (Pomerán Zsófia) 257. id. Vilmos † 1482 calenbergi hg. (Brandenburgi Cecilia † 1449) 262. Lüneburgi Katalin † 1442 (Harczias Fridrik szász vál. † 1428) 257. Katalin † 1563 (I. Magnus szász-lauenburgi hg. † 1543) I. Ferencz lauenburgi hg. † 1581) Orsolya 256. Agost braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1666 256. Antal Ulrik braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1714 261. Braunschweig-Wolfenbütteli Anna (I. Vilmos hesseni tart. gr. † 1515) 258. ifj. Henrik † 1568 wolfenbütteli hg. (Würtembergi Mária † 1541) 258. Julius † 1589 (Brandenburgi Hedvig † 1602) 260. Katalin † 1574 (János brandenburg-cüstrini őrgróf † 1571) 258. Henrik Julius braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1613 (1. neje Szász Dorottya † 1587 2. neje Dániai Erzsébet † 1625) 1. 258. Braunschweig-Wolfenbütteli Dorottya Hedvig † 1608 (Rudolf annalt-zerbsti fej. † 1621 első neje) 2. 259. Braunschweig-Wolfenbütteli Zsófia Hedvig † 1642 (Ernő Kázmér nassau-dietzi gr. † 1632) Anhalti Dorottya † 1634 Anhalti Eleonóra † 1681 (Fridrik holstein-sonderburg-norburgi hg. † 1658) 266. Holstein-Sonderburgi Erzsébet Juliána † 1704 256. Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi herczeg † 1731 (hg. Oettingen Krisztina Lujza) 256. Braunschweigi Erzsébet Krisztina (III. vagy VI. Károly császár, magyar kir. † 1740) 66. Welf-ház 263. Braunschweigi Katalin (VI. Gerhard holsteini gr. † 1404) 67. Schleswigi ház (Holstein-Schauenburg) 263. Schleswig-Holsteini Hedvig (2. férje Dietrich oldenburgi gróf † 1440) 68. Holstein-Oldenburgi ház 263. I. Keresztély dán, svéd és norvég király † 1481 (Brandenburgi Dorottya † 1496) 263. János dán, norvég és svéd kir. † 1513 (Szász Krisztina † 1521) 265. Margit † 1495 (III. Jakab skót király) 266. I. Frigyes dán király † 1533 (1. neje Brandenburgi Anna † 1514 2. neje Pomerán Zsófia † 1568) 263. II. Keresztély dán, norvég és svéd kir. † 1559 (Osztrák Izabella † 1525) 263. Krisztina † 1590 (2. férje lotharingiai hg. † 1545) 266. János holstein-sonderburgi hg. † 1622 (1. n. Braunschweigi Erzsébet † 1586) 266. Fridrik holstein-norburgi hg. † 1658 (Anhalt-Zerbsti Eleonóra † 1681) 267. Margit † 1638 (Nassau-Siegeni János † 1623) 268. Anna † 1585 (Ágost szász vál. első neje † 1586) 264. Erzsébet † 1555 (I. Joachim Nesztor brandenburgi vál. † 1535) 1. 266. III. Keresztély dán kir. † 1559 (Lauenburgi Dorottya † 1571) 2. 274. Erzsébet † 1586 (2. férje Ulrik mecklenburgi hg. † 1603) Mecklenburgi Zsófia † 1631 2. 275. Adolf † 1586 holstein-gottorpi herczeg (Hesseni Krisztina † 1604) 275. János Adolf holsteingottorpi hg. † 1616 269. Dorottya † 1617 (Vilmos lüneburgi hg. † 1595) György lüneburgi hg. † 1641 (Hesseni-Darmstadti Anna Eleonóra † 1649) Lünneburgi Zsófia Amália † 1685 270. II. Frigyes † 1588 dán király (Mecklenburgi Zsófia † 1631) 270. IV. Keresztély † 1648 dán kir. (Brandenburgi Anna Katalin † 1612) 270. III. Frigyes dán kir. † 1670 (Lüneburgi Zsófia Amália † 1685) 270. Anna Zsófia † 1717 (III. János György szász vál. † 1691) 271. Anna † 1619 (I. Jakab angol király † 1625) 272. Erzsébet † 1625 (Henrik Julius braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1613) 273. Auguszta † 1639 275. III. Frigyes † 1659 holstein-gottorpi hg. (Szász Mária Erzsébet † 1684) 275. Holstein-Gottorpi Auguszta Mária † 1278 (Fridrik Magnus baden-durlachi őrgr. † 1709) 276. Holstein-Gottorpi Hedvig † 1657 (Ágost pfalz-sulzbachi gr. † 1632) 277. Braunschweigi Ágnes (1. férje gr. Mansfeld Busso) 69. Mansfeld-ház 277. II. Günther † 1413 277. V. 277. VI. Gerhard † 1492 277. Margit 278. VII. Albert † 1560 278. János † 1567 (2. n. gr. Braunschweig-Zellei Margit) 278. gr. Mansfeld Anna Zsófia † 1601 (gr. Solms Herman Adolf > 1601) 278. IV. Albert † 1416 278. III. Günther 278. I. Ernő † 1486 279. V. Albert † 1484 279. II. Ernő † 1530 (gr. Solms Dorottya † 1578) 279. János Albert † 1586 279. Vilmos † 1615 (Nassau-Dillenburgi Mechtild † 1625) 279. gr. Mansfeld Zsófia-Dorottya † 1617 (gr. Solms-Sommewald Henrik Vilmos † 1632) I. Keresztély bischweileri pfalzgr. † 1654 (Pfalz-Zweibrückeni Magdolna Katalin † 1648) II. Keresztély birkenfeldi pfalzgr. † 1717 III. Keresztély † 1735 (Nassau-Saarbrückeni Karolina) Frigyes Mihály pfalz-zweibrückeni hg. † 1769 (Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya) I. Miksa József bajor kir. † 1825 (Badeni Karolina Friderika † 1841) Zsófia bajor herczegnő † 1872 Anna Zsófia † 1717 (III. János György szász vál. † 1691) II. Erős Ágost lengyel király, szász vál. † 1733 (Brandenburg-Baireuti Krisztina Eberhardina) III. Ágost lengyel kir. † 1763 Mária Amália (III. Károly spanyol király † 1788) Mária Jozefa IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 (Mária Karolina osztrák főhgnő † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 Bourbon Mária Lujza † 1792 Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 (I. Ferencz német császár † 1765) II. Lipót császár és magyar király † 1792 II. ferencz császár és magyar király † 1835 Mária Karolina † 1814 Ferencz Károly főherczeg † 1878 Bourbon Mária Terézia † 1807 I. Ferencz József I. Keresztély szász vál. † 1591 (Brandenburgi Zsófia † 1622) Amália † 1669 (Keresztély Ágost sulzbachi pfalzgróf † 1708) I. János György szász vál. † 1656 (Porosz Magdolna Sibylla † 1659) II. János György szász vál. † 1680 II. János György szász vál. † 1680 (Brandenburgi Magdolna Sibylla † 1687) III. János György szász vál. † 1691 II. Erős Ágost szász vál., lengyel kir. † 1733 (Brandeburgi Krisztina Eberhardina) III. Ágost lengyel kir., szász vál. † 1763 (Osztrák Mária Jozefa) Mária Amália (III. Károly spanyol király † 1788) IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825 Stuart Erzsébet † 1662 (V. Frigyes pfalzi vál. † 1632) Eduard † 1663 (Gonzaga Anna † 1684) Braunschweigi Zsófia Hedvig † 1642 (Ernő Kázmér nassau-dietzi gr. † 1632) Vilmos Frigyes nassau-dietzi gr. † 1664 (Orániai Albertina Ágnes † 1697) Pfalzi Benedikta Henriette † 1724 (János Frigyes hannoverai hg. † 1679) Vilhelmina Amália (I. József császár és magyar kir. † 1711) Mária Jozefa Henrik Kázmér † 1696 (Anhalt-Dessaui Henriette Amália) János Vilmos Friso † 1711 Nassau-Dietzi Anna-Charlotte † 1777 Károly Vilmos baden-durlachi őrgr. † 1738 (Würtembergi Magdolna Vilhelmina † 1746) Fridrik † 1732 Károly Frigyes badeni nagyhg. † 1811 (Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) Károly Lajos † 1801 (Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) Badeni Karolina Friderika † 1841 Zsófia bajor herczegnő † 1872 gr. Solms Fülöp Reichard † 1636 gr. Solms Mária Eleonóra † 1689 (Ernő hessen-rheinfelsi tart. gr. † 1693) Vilmos † 1725 Mária Eleonóra Amália † 1720 Keresztély Ágost sulzbachi pfalzgr. † 1708 (Nassau-Siegeni Amália † 1669) Tivadar † 1732 (Hessen-Rheinfelsi Mária Eleonóra Amália † 1720) József Károly † 1729 sulzbachi pfalzgróf (Pfalzi Zsófia Auguszta) Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Fridrik Mihály zweibrückeni hg. † 1769) I. Miksa József bajor kir. † 1825 gr. Solms Anna Sibylla † 1638 (gr. Oettingen Joachim Ernő) gr. Oettingen Margit Zsófia (Albert brandenburg-anspachi őrgr.) Brandenburg-Anspachi Dorottya Charlotte † 1705 (Ernő Lajos hessen-darmstadti tart. gróf) VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gróf † 1768 (Hanaui Charlotte-Krisztina) Karolina Lujza † 1783 (Károly Fridrik badeni nagyherczeg † 1811) Károly Lajos † 1801 IX. Lajos † 1790 Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 Badeni Karolina Friderika † 1841

XIX. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 II. endre † 1235 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Jolánta † 1251 (I. Jakab arragóniai kir. † 1276) Arragóniai Izabella † 1271 (III. Fülöp franczia kir. † 1285) IV. Béla † 1270 V. István † 1272 Mária † 1313 (II. Sánta Károly nápolyi király † 1309) Anjou Margit † 1299 Konstanczia (Leo halicsi fej. † 1301) György † 1316 András † 1324 IV. Fülöp franczia király † 1314 Capet Izabella † 1357 (II. Eduárd angol király † 1327) III. Eduárd angol király † 1377 Valois Károly † 1325 Valois Johanna (III. Vilmos hollandi gr. † 1369 Gaunt János lancasteri herczeg † 1399 Lancaster Filippa † 1415 (I. János portugál kirly † 1438) Eduárd protugál király † 1438 (Arragóniai Eleonóra † 1445) 250. Anna † 1265 (II. Kegyes-Henrik boroszlói herczeg, elesett 1241) 70. Piaszt-ház 250. Gertrud (Ziemovit masovai hg. † 1272) 304. II. Konrád glogaui herczeg † 1298 300. Erzsébet (Premiszláv poseni hg. † 1257) 340. II. Kopasz Boleszláv † 1278 70. Piaszt-ház 250. II. Boleszláv plockoi hg. Halicsi Mária 250. Troiden masovai hg. † 1341 250. III. Ziemovit masoviai herczeg † 1380 IV. Ziemovit plockoi herczeg † 1426 250. Masoviai Cimburgis † 1429 (Vas Ernő osztrák herczeg † 1424) 71. Habsburg-ház 282. III. Frigyes német császár † 1493 250. Margit † 1486 (II. Frigyes szász vál. † 1464) 281. Katalin † 1493 (I. Károly badeni őrgr. † 1475) IV. Albert Bajor herczeg † 1508 Portugál Eleonóra † 1467 282. I. Miksa császár † 1519 (Burgundi Mária † 1482) 299. Kunigunda † 1520 282. Szép-Fülöp castiliai király † 1506 (Őrült-Johanna castiliai kir. † 1555) 282. Osztrák Izabella † 1525 (II. Keresztély dán király † 1559) 283. V. Károly császár † 1558 (Portugál Izabella † 1539) 288. I. Ferdinánd császár, magyar és cseh király † 1564 (Jagello Anna † 1547) V. Albert bajor herczeg † 1579 283. II. Fülöp † 1598 spanyol király (3. n. Valois Erzsébet † 1568) 287. Mária † 1603 4. n. (1570): 288. Anna † 1580 3. 283. Katalin † 1597 (I. Károly Emánuel savoyai hg.) 4. 284. III. Fülöp spanyol kir. † 1621 Miksa császár és magyar kir. † 1576 289. Károly stiriai hg. † 1590 295. Mária † 1584 (V. Vilmos jülichi hg. † 1592) 296. Eleonóra † 1594 (Gonzaga Vilmos mantuai hg. † 1587) 297. Johanna † 1578 (Medicis Ferencz florenci nagyherczeg † 1587) 298. Anna † 1587 Bajor Mária † 1608 289. Margit † 1611 290. Mária Magdolna † 1639 (II. Medicis Cosimo florenci nagyhg. † 1621) 291. II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637 Mária Anna † 1616 Nagy-Miksa bajor vál. † 1651 284. Osztrák Anna † 1666 (XIII. Lajos franczia király † 1643) 285. IV. Fülöp spanyol király † 1665 (Bourbon Izabella † 1644) 286. Mária-Anna † 1646 XIV. Lajos franczia kir. † 1715 285. Mária Terézia † 1683 291. III. Ferdinánd † 1657 császár és magyar kir. 294. Mária Anna † 1665 291. I. Lipót császár és magyar kir. † 1705 (3. neje Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 3. nejétől 293. Eleonóra † 1697 (Lotharingiai Károly hg. † 1690 291. I. József császár és magyar király † 1711 (Hannoverai Vilhelmina Amália) 292. III. (VI.) Károly császá, magyar, spanyol és cseh kir. † 1740 (Braunscweig-Wolfenbütteli Erzsébet Krisztina) 291. Mária Jozefa (III. Ágost lengyel király, szász vál. † 1763) 292. Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 I. Ferencz (István) német császár, toskanai nagyherczeg † 1765 Dániai Krisztina † 1597 (Ferencz lotharingi hg. † 1545) II. Károly lotharingi hg. † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Ferencz vaudemonti gróf † 1633 Miklós Ferencz lotharingi hg. † 1670 IV. Károly lotharingi hg. † 1690 Savoyai Margit † 1655 (IV. Ferencz mantuai hg. † 1612) Gonzaga Mária † 1668 Gonzaga Károly † 1631) Gonzaga Eleonóra † 1686 (III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657) Osztrák Eleonóra † 1697 (IV. Károly lotharingi herczeg † 1690) Fülöp orleansi hg. † 1701 (Pfalzi Erzsébet Charolotte † 1722) Orleansi Erzsébet Charlotte (Lipót lotharingiai hg. † 1729) Lajos dauphin † 1711 (Bajor Mária Anna † 1690) V. Fülöp spanyol király, anjoui herczeg † 1746 (Farnese Erzsébet pármai herczegnő) III. Károly spanyol király † 1788 Lotharingi Lipót † 1729 I. Ferencz császár † 1765 (Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780) Mária Karolina † 1814 Mária Amália IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 Bourbon Mária Terézia † 1807 Bourbon Mária Lujza † 1792 II. Lipót császár és magy. kir. † 1792 II. Ferencz osztrák császár, magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 (Zsófia bajor herczegnő † 1872) I. Ferencz József Mária Karolina † 1814 IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825 Bourbon Mária Lujza † 1792 II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 Bourbon Mária Terézia † 1807 II. Ferencz császár és magyar kir. † 1835 III. Hüséges-Henrik glogaui herczeg † 1309 Glogaui Beatrix † 1323 (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) II. István landshuti hg. † 1375 (Hohenzollern Margit) János müncheni hg. † 1397 Ernő müncheni hg. † 1438 III. Jámbor Albert bajor hg. † 1460 (Welf Anna) IV. Henrik sagani herczeg † 1334 (Brandenburgi Mechtild) V. Henrik † 1369 sagani és glogaui herczeg Glogaui Hedvig Eufemia (I. Vladiszláv tescheni hg. (Brandenburgi Beatrix) III. Kázmér tescheni hg. Tescheni Anna. III. (V.) Vastag Henrik liegnitzi és boroszlói hg. (Kalisi Erzsébet † 1304) III. Boleszláv briegi és liegnitzi hg.-† 1343 Venczel liegnitzi hg. † 1364 Rupert liegnitzi herczeg † 1390 Liegnitzi Borbála † 1436 (III. Rudolf szász vál. † 1418) Askan Borbála † 1465 (János Alchimista brandenburgi őrgróf † 1464) Brandenburgi Dorottya † 1496 (I. Keresztély svéd, dán és norvég király † 1481) János svéd, dán és norvég király † 1513 II. Keresztély † 1559 (Osztrák Izabella † 1525) Dán Krisztina † 1590 (Ferencz lotharingi hg. † 1545) IV. Vilmos bajor herczeg † 1550 (Badeni Mária Jakobea † 1580) II. Károly lotharingi hg. † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Ferencz vaudemonti gróf † 1633 Miklós Ferencz bibornok, touli püspök, lotharingi ehrczeg † 1670 IV. Károly lotharingi herczeg † 1690 (Osztrák Eleonóra † 1697) Lotharingi Lipót hg. † 1729 (Orleansi Erzsébet Charlotte) I. Ferencz császár † 1765 V. Vilmos bajor hg. † 1626 (Lotharingiai Renáta † 1602) Magdolna † 1628 (Wolfgang Vilmos, neuburgi pfalzgr. † 1653) Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) Pfalzi eleonóra Magdolna † 1720 I. Lipót császár magyar kir. † 1705) Ferdinánd Mária bajor vál. † 1679 (Savoyai Adelaid Henriette † 1676) Mária Anna † 1690 (Lajos dauphin † 1711) Lotharingiai Lipót hg. † 1729 (Orleansi Erzsébet Charlotte) V. Fülöp spanyol király † 1746 (Farnese Erzsébet prámagi hgnő) III. Károly spanyol kir. † 1788 I. József császár, magyar kir. † 1711 (Hannoveri Vilhelmina Amália) Mária Jozefa (III. Ágost lengyel kir. † 1763) Mária Amália III. (VI.) Károly császár és magyar kir. † 1740 (Braunschweigi Erzsébet Krisztina) Mária Terézia † 1780 magyar és cseh kir.

XX. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király) † 1230 Anna † 1265 (II. Kegyes-Henrik boroszlói herczeg, elesett a tatárok ellen 1241) 70.a) Piaszt-Boroszló 300. Erzsébet (Premiszláv poseni herczeg † 1257) 70c) Piaszt-Posen 300. Eufemia (I. Vladiszláv tescheni herczeg † 1288) 70d) Piaszt-Oppeln-Teschen 300. I. Boleszláv (Bolko) oppelni hg. † 1313 (Boroszlói Eufemia) 300. II. Boleszláv (Bolko) oppelni herczeg † 1356 300. III. Boleszláv (Bolko) † 1382 300. IV. Boleszláv (Bolko) oppelni hg. † 1437 300. Oppelni Erzsébet (gr. Leuchtenberg Lipót † 1459) 72. Leuchtenberg 300. gr. Leuchtenberg Frigyes † 1487 300. VI. János † 1531 300. III. György † 1555 (Brandenburgi Borbála) 300. gr. Leuchtenberg Erzsébet † 1579 (Nassau-Dilenburgi János † 1606) 301. át falkenbergi hg. † 1455 301. Oppelni Katalin (VIII. Henrik sagani herczeg † 1397) 302. Anna (Venczel leignitzi hg. † 1364) 302. II. Kázmér tescheni hg. † 1306 (Brandenburgi Beatrix, Hosszu Ottó prgr. l.) 302. III. Kázmér tescheni herczeg † 1358 303. I. Premiszláv tescheni herczeg † 1410 303. I. Boleszláv † 1426 303. III. Premiszláv † 1447 303. Tescheni Hedvig † 1521 (Szapolyai István magyar nádor és szepesi gróf † 1499) 73. Szapolyai 303. Szapolyai Borbála † 1515 (I. Zsigmondlengyel király első neje † 1548) Nassau-Dietzi Ernő Kázmér † 1632 (Braunschweigi Zsófia Hedvid † 1642) Vilmos Frigyes nassau-dietzi fej. † 1664 (Orániai Albertina Ágnes † 1697) Henrik Kázmér nassau-dietzi fej. † 1696 Nassau-Siegeni János † 1623 Nassau-Siegeni Juliána † 1643 (Móricz hessencasseli t. gr. † 1632) Hessen-Casseli Ágnes † 1650 (János Kázmér anhalt-dessaui fej. † 1660) II. János György † 1693 anhalt-dessaui fejed. (Orániai Henriette Katalin † 1708) Anhalt-Dessaui Henriette Amália János Vilmos Friso nassau-dietzi fejed. † 1711 Anna Charlotte † 1777 (Frigyes baden-durlachi őrgr. † 1732) Károly Frigyes badeni nagyhg. † 1811 (Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) Károly Lajos badeni hg. † 1801 (Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa József bajor kir. † 1825) Zsófia bajor herczegnő † 1872 I. János sagani hg. † 1439 (Szász-Lauenburgi Skolastika † 1463) II. János sagani hg. † 1502 (Steinaui Katalin, oelsi hgnő † 1502) Sagani Hedvig † 1514 (Podjebrad Károly münsterbergi hg. † 1536) Münsterbergi Hedvig † 1531 (Brandenburgi György † 1543) Anna Mária † 1589 (Kristóf würtembergi hg. † 1568) Rudolf anhalt-zerbsti fej. † 1621 (Braunschweigi Dorottya Hedvig † 1608) Anhalti Dorottya † 1634 (Ágost braunschweigi hg. † 1666) Antal Ulrik braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1714 (Holstein-Sonderburgi Erzsébet Juliána † 1704) Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi hg. † 1731 (hg. Oettingen Krisztina Lujza) Braunschweigi Erzsébet Krisztina Rupert liegnitzi hg. † 1390 (Glogaui Hedvig) Leignitzi Borbála † 1436 (III. Rudolf szász vál. † 1418) Askan Borbála † 1465 (János Alchimista brandenburgi őrgr. † 1464) Brandenburgi Borbála † 1481 (III. Gonzaga Lajos mantuai őrgr. † 1478) I. Frigyes mantuai hg. † 1484 (Bajor Margit † 1480) Gonzaga Klára † 1503 (Montpensier Bourbon Gilbert náp. alkir. † 1496) Bourbon Montpensier Renata (Antal lotharingi hg. † 1544) Ferencz lotharingi hg. † 1545 (Dániai Krisztina † 1590) Lotharingiai Renata † 1602 (V. Vilmos bajor hg. † 1626) Bajor Mária Anna † 1616 (II. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1637) III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 (Mária Anna spanyol hgnő † 1646) I. Lipót császár és magyar király † 1705 (Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720) III. (VI.) Károly császár és magyar kir. † 1740 Jagello Hedvig sz. 1513 † 1573 (1535. II. Joachim Hektor brandenburgi vál. † 1571 2. neje) Brandenburgi Hedvig sz. 1540 † 1602 (Julius braunschweigi herczeg † 1589) Henrik Julius braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1613 (1. n. Szász Dorottya † 1587, 2. n. Dániai Erzsébet † 1625) 1. Braunschweig-Wolgfenbütteli Dorottya Hedvig sz. 1587 † 1608 (Rudolf anhalt-zerbsti fej. † 1621 első neje) 2. Braunschweig-Wolfenbütteli Zsófia Hedvig † 1642 (Ernő Kázmér nassau-dietzi gr. † 1632) Anhalti Dorottya sz. 1607 † 1634 (Ágost braunschweigi hg. † 1666 2. neje) Antal Ulrik braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1714 Anhalti Eleonóra sz. 1608 † 1681 (Fridrik holst.-sonderburg-norburgi hg. † 1658 2. neje) Holstein-Sonderburgi Erzsébet Juliána sz. 1634 † 1704 Lajos Rudolf braunschwig-blankenburgi hg. † 1731 (hg. Oettingen Krisztina Lujza) Braunschweigi Erzsébet Krisztina Nassau-Dietzi Vilmos Frigyes † 1664 (Orániai Albertina-Ágnes † 1697) Henrik Kázmér hg. † 1696 János Vilmos Friso † 1711 (Hessen-Casseli Nmária Lujza) Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777 (Frigyes baden-durlachi őrgr. † 1732) Károly Frigyes badeni nagyhg. † 1811 (Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) Károly Lajos badeni hg. † 1801 (Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa bajor kir. † 1825) Zsófia bajor hgnő † 1872 Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 (I. Ferencz császár † 1765) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 (Bourbon Mária Lujza † 1792) II. Ferencz császár és magyar kir. † 1835 Mária Karolina † 1814 (Bourbon IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825) Bourbon Mária Terézia † 1807 Ferencz Károly főherczeg † 1878 I. Ferencz József

XXI. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Anna † 1265 (II. Kegyes-Henrik boroszlói herczeg, elesett 1241) 70a) Piaszt (sziléziai) ház 304. II. Konrád glogaui herczeg † 1298 (Nagylengyelországi Salome) 304. III. Hüséges-Henrik glogaui herczeg † 1309 309. Beatrix † 1323 (IV. Bajor Lajos német császár első neje † 1347) 304. I. Konrád oelsi herczeg † 1360 Schweidnitzi Beata Boroszlói Erzsébet 304. II. Konrád † 1395 oelsi herczeg 304. IV. Konrád wolaui hg. † 1431 304. Venczel steinaui hg. † 1474 304. Steinaui Katalin † 1502 305. IV. Henrik sagani herczeg † 1334 (Brandenburgi Mechtild, herman őrgróf leánya) 305. V. Henrik sagani herczeg † 1369 307. Sagani Erzsébet (Ernő göttingai herczeg † 1379) 305. VIII. Henrik sagani herczeg (Oppelni Katalin) 306. Hedvig (2. férje Rupert liegnitzi hg. † 1390) 305. I. János sagani herczeg † 1439 (Szász-Lauenburgi Skolastika † 1463) 305. II. János sagani herczeg † 1502 305. Sagani Hedvig † 1514 (Podjebrád Károly münsterbergi herczeg † 1536) 74b) Welf-ház 307. Otto, «der Quade» † 1394 braunschweig-göttingai hg. 307. Welf Erzsébet (Erich, braunschweig-grübenhageni hg. † 1431) 307. III. Albert † 1490 307. I. Fülöp † 1551 307. II. Ernő † 1567 (Pomerán Margit † 1568) 307. Braunschweigi Erzsébet † 1586 74a) Welf-ház 308. Welf Anna III. Jámbor Albert bajor hg. † 1460 II. Kopasz-Boleszláv sz. 1217 † 1278 liegnitzi herczeg III. Boleszláv schweidnitzi herczeg † 1302 III. (V.) Henrik † 1296 liegnitzi és boroszlói herczeg (Kalisi Erzsébet † 1296) VI. Henrik † 1335 boroszlói herczeg Jutha (István bajor herczeg † 1310) Beatrix (II. Rupert pfalzi vál. † 1398) III. Rupert német kir., pfalzi vál. † 1410 (Hohenzollern Erzsébet † 1409) Bernát † 1341 schweidnitzi hg. (Kujavai Margit) III. Lajos pfalzi vál. † 1437 IV. Szelid Lajos pfalzi vál. † 1449 (Savoyai Margit † 1479) Fülöp † 1508 pfalzi vál. (Bajor Margit † 1501) Pfalzi Erzsébet † 1522 Margit (I. Károly lotharingi hg. † 1430) Lotharingi Katalin † 1439 (I. Jakab badeni őrgr. † 1458) I. Károly badeni őrgr. † 1475 (Osztrák Katalin † 1493) I. Kristóf † 1527 István † 1459 simmerni pfalzgróf Fekete-Lajos zweibrückeni pfalzgróf † 1489 Sándor zweibrückeni pfalzgróf † 1514 (gr. Hohenlohe Margit † 1522) Fülöp † 1533 Ernő † 1553 Rupert veldentzi pfalzgr. † 1544 Pfalzi Anna † 1586 Károly badeni őrgr. Badeni Mária Jakobea † 1580 (IV. Vilmos bajor herczeg † 1550) V. Albert bajor herczeg † 1579 (Osztrák Anna † 1580) V. Vilmos bajor herczeg † 1626 (Lotharingi Renata † 1602) Bajor Magdolna † 1628 (Wolfgang Vilmos neuburgi pfalzgr. † 1653) Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) Károly Fülöp pfalzi vál. † 1742 (hg. Radzivil Lujza Charlotte † 1695) Pfalzi Zsófia Auguszta (József Károly sulzbachi pfalzgróf † 1729) Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Fridrik Mihály pfalz-zweibr- hg. † 1769) I. Miksa József bajor király † 1825 György Frigyes † 1638 V. Frigyes baden-durlachi őrgróf † 1659 (Würtembergi Borbála † 1627) VI. Frigyes baden-durlachi őrgr. † 1677 Lajos zweibrückeni pfalzgr. † 1532 (Hesseni Erzsébet † 1563) Wolfgang † 1569 (Hesseni Anna † 1591) János † 1604 (Jülichi Magdolna † 1633) János Kázmér † 1652 (Wasa Katalin † 1638) Krisztina Magdolna † 1660 II. János † 1635 Pfalz-Zweibrückeni Magdolna Katalin † 1648 (I. Keresztély bischweileri pfalzgróf † 1654) II. Keresztély birkenfeldi pfalzgróf † 1717 III. Keresztély † 1735 (Nassau-Saarbrückeni Karolina) Pfalz-Zweibrückeni Karolina Henriette Krisztina VII. Frigyes Magnus † 1709 (Holstein-Gottorpi Auguszta Mária † 1728) Károly Vilmos baden-durlachi őrgr. † 1738 (Würtembergi Magdolna Vilhelmina † 1746) Fridrik † 1732 (Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777) Károly Frigyes badeni nagyhg. † 1811 (Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) Károly Lajos badeni herczeg † 1801 Münsterbergi Hedvuig † 1531 (Brandenburgi György őrgr. † 1543) Brandenburgi Szabina † 1575 Brandenburgi Dorottya † 1496 (I. Keresztély dán kir. † 1480) Leignitzi Borbála † 1436 (III. Rudolf szász hg. † 1418) Askan Borbála † 1465 (Alchymista János brandenburgi őrgr. † 1464) János dán kir. † 1513 (Szász Krisztina † 1521) Erzsébet † 1555 (I. Joachim Nestor brandenburgi vál. † 1535) II. Joachim Hector brandenburgi vál. † 1571 (Szász Magdolna † 1534) I. János György brandenburgi vál. † 1598 Margit † 1495 (III. Jakab skót kir. † 1488) IV. Jakab † 1513 (Tudor Margit † 1539) V. Jakab † 1542 (Guise Mária † 1560) Stuart Mária † 1587 (Darnley Henrik † 1567) I. Jakab angol kir. † 1625I. Frigyes dán király † 1533 (Brandenburgi Anna † 1514) III. Keresztély dán kir. † 1559 (Szász-Lauenburgi Dorottya † 1571) II. Frigyes dán király † 1588 (Mecklenburgi Zsófia † 1631) Dán Anna † 1619 János holstein-sonderburgi hg. † 1622 Brandenburgi Zsófia † 1622 (I. Keresztély szász vál. † 1591) I. János György szász vál. † 1656 (Porosz Magdolna Sibylla † 1659) Zsófia Eleonóra † 1671 (II. György hessen-darmstadti tart. gr. † 1661) Stuart Erzsébet † 1662 (V. Frigyes pfalzi vál., cseh kir. † 1632) Károly Lajos pfalzi vál. † 1680 (Hessen-Casseli Charlotte † 1686) Pfalzi Charlotte Erzsébet † 1722 (Fülöp orleansi herczeg † 1701) Orleansi Erzsébet Charlotte (Lotharingi Lipót herczeg † 1729) I. Ferencz német császár † 1765 II. Lipót császár és magyar király † 1792 VI. Lajos tart. gr. † 1678 (Szász-Gothai Erzsébet Dorottya † 1709) Ernő Lajos † 1739 (Brandenburgi Dorottya Charlotte † 1705) VIII. Lajos tart. gr. † 1738 (Hanaui Charlotte Krisztina) IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1790 Karolina Lujza † 1783 (Károly Fridrik badeni nagyhg. † 1811) Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 Badeni Karolina Friderika † 1841 Zsófia bajor herczegnő † 1872 Károly Lajos † 1801 Erzsébet Amália † 1709 (Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690) Károly Fülöp pfalzi vál. † 1742 (hg. Radzivil Lujza Charlotte † 1695) Pfalzi Zsófia Auguszta )József Károly p.-sulzbachi gr. † 1729) Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Frigyes Mihály pöfalz-zweibrückeni herczeg † 1769) I. Miksa József bajor kir. † 1825 Frigyes holstein-norburgi herczeg † 1658 (Anhalt-Zerbsti Eleonóra † 1681) Erzsébet Juliána † 1704 (Antal Ulrik braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1714) Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi hg. † 1731 (hg. Oettingen Krisztina Lujza) Braunschweigi Erzsébet Krisztina (III. v. VI. Károly császár, magyar kir. † 1740 Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 II. István landshuti hg. † 1375 János müncheni hg. † 1397 Ernő müncheni hg. † 1438 III. István ingolstadti hg. † 1413 Bajor Izabella † 1435 (VI. Károly franczia kir. † 1422) VII. Károly franczia kir. † 1461 (Anjou Mária † 1463) Mechtild † 1436 (Szigoru-Frigyes meisseni őrgróf † 1349) III. Serény-Fridrik meisseni őrgr. † 1380 (Henneberg Katalin) I. Harczias-Fridrik szász vál. † 1428 (Braunschweigi Katalin † 1442) III. Vilmos thüringiai tart gr. † 1482 (Osztrák Anna † 1462) Margit † 1511 (János Cicero brandenburgi vál. † 1499) Anna † 1462 (II. Lajos hesseni t. gr. † 1458) III. Lajos casseli t. gr. † 1471 (Würtembergi Mechtild † 1495) Bajor Margit † 1480 (Gonzaga Frigyes mantuai hg. † 1484 Gonzaga Klára † 1503 (Monpensier Bourbon Gilbert † 1496) Bourbon Montpensier Renata (Antal lotharingi hg. † 1544) Ferencz lotharingi hg. † 1545 (Dán Krisztina † 1590) Lotharingiai Renata † 1602 (V. Vilmos bajor hg. † 1626) Nagy Miksa bajor vál. † 1651 (Osztrák Mária Anna † 1665) Ferdinánd Mária bajor vál. † 1679 (Savoyai Adelaid Henriette † 1676) Bajor Mária Anna † 1690 Valois Magdolna † 1486 (Foix Gaston vianai hg. † 1470) Foix Katalin † 1512 navarrai kir. (D’Albert János navarrai kir. † 1516) II. Henrik navarrai kir. † 1555 (Valois Margit † 1549) D’Albert Johanna navarrai kir. † 1572 (Bourbon Antal † 1562) IV. Henrik franczia kir. † 1610 (Medicis Mária † 1643) XIII. Lajos franczia kir. † 1715 (Osztrák Mária Terézia † 1683) Lajos dauphin † 1711 I. Joachim Nestor brandenb. vál. † 1535 (Dán Erzsébet † 1555) Branrenburgi Margit † 1543 (IV. János anhaltzerbsti fej. † 1551) Joachim Ernő anhalti fej. † 1586 Anhalti Erzsébet † 1607 (I. János György brandenb. vál. † 1598) Keresztély baireuthi őrgr. † 1655 (Porosz Mária † 1649) Erdmann Ágost † 1651 (Anspachi Zsófia † 1646) Id. Vilmos casseli t. gr. † 1515 (Braunschw. Anna) Hesseni Erzsébet † 1563 (Lajos zweibrückeni pfalzgr. † 1532) Wolfgang † 1569 Közép-Vilmos casseli t. gr. † 1509 (Mecklenburgi Anna † 1525) Nagylelkü-Fülöp hesseni t. gr. † 1567 (Szász Krisztina † 1549) Hesseni Anna † 1591 Kegyes-György hessen-darmst. t. gr. † 1595 Fülöp Lajos neuburgi pfalzgr. † 1614 (Jülichi Anna † 1632) Pfalzi Anna Mária † 1643 (Fridrik Vilmos altenb. hg. † 1602) János Fülöp altenburgi hg. † 1639 (Braunschw. Erzsébet † 1650) V. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1626 (Brandennburgi Magdolna † 1606) II. György hessen-darmstadti tart. gr. † 1661 (Szász Zsófia Eleonóra † 1671) VI. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1678 V. Fülöp spanyol király † 1746 (Farnese Erzsébet) III. Károly spanyol király † 1788 Keresztély Ernő † 1712 (Würtembergi Zsófia Lujza † 1702) Baureuthi Krisztina Eberhardina (II. Erős Ágost lengyel kir. † 1733) III. Ágost lengyel kir. † 1763 (Osztrák Mária Jozefa) Mária Amália Bourbon Mária Lujza † 1792 IV: Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 (Osztrák Mária Karolina † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 Szász-Altenbuergi Erzsébet Zsófia † 1680 (Kegyes Ernő gothai hg. † 1675) Gothai Erzsébet Dorottya † 1709 Ernő Lajos † 1739 (Brandenburgi Dorottya Charlotte † 1705) VIII. Lajos hessen-darmstadti t. gr. † 1738 (Hanaui Charlotte Krisztina) Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783 (Károly Fridrik badeni nagyhg. † 1811) Károly Lajos badeni hg. † 1801 (Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa József bajor kir. † 1825) Zsófia bajor herczegnő † 1872

XXII. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Anna † (II. Kegyes-Henrik boroszlói herczeg, elesett 1241) II. Konrád glogaui herczeg † 1298 III. Henrik glogaui herczeg † 1309 II. Endre † 1235 Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1224) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1284) Gyermek-Henrik hesseni tartománygróf † 1308 Hesseni Adelaid (VII. Bertold hennebergi gróf † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János nürnbergi vrágróf † 1357) Hohenzollern Margit 309. Glogaui Beatrix † 1324 (IV. Bajor Lajos német császár első neje † 1347) 321. Bajor Mechtild † 1346 (Szigoru Frigyes meisseni őrgróf † 1349) 75. Wittelsbach-Bajor ház 309. István landshuti herczeg † 1375 (2 neje): III. Szerény-Frigyes † 1380 (Henneberg Katalin) I. Harczias-Frigyes szász vál. † 1428 (Braunschweigi Katalin † 1442) II. Jóságos-Frigyes † 1464 (Osztrák Margit † 1486) Ernő szász vál. † 1486 2. 310. János müncheni herczeg † 1397 310. Ernő müncheni herczeg † 1438 310. III. Jámbor Albert bajor herczeg † 1460 (2. neje Welf Anna) 310. Bajor Erzsébet † 1484 311. Bajor Margit † 1480 (Gonzaga Fridrik mantuai herczeg † 1484) 312. IV. Albert bajor hg. † 1508 (Osztrák Kunigunda † 1520) 312. Bajor Szabina † 1564 (Ulrik würtembergi hg. † 1550) 2. 317. Frigyes landshuti herczeg † 1393 317. III. Gazdag-Henrik landshuti hg. † 1450 (Osztrák Margit † 1447) 320. Erzsébet † 1443 (I. Fridrik brandenburgi vál.) 2. 309. III. István ingolstadti herczeg † 1413 Bajor Izabella † 1435 (VI. Károly franczia kir.) 317. Gazdag-Lajos † 1479 landshuti herczeg (Szász Amália † 1502) 318. Johanna (Otto mosbachi pfalzgróf † 1461) 319. Erzsébet (V. Szeretett-Ulrik stuttgarti gr. 2. neje † 1480) 313. IV. Vilmos bajor hg. † 1550 317. Landshuti Margit † 1501 (Fülöp pfalzi vál. † 1508) Badeni Mária Jakobea † 1580 313. V. Albert bajor herczeg † 1579 (Osztrák Anna † 1580) 313. V. Vilmos bajor hg. † 1626 (Lotharingi Renáta † 1602) 316. Bajor Mária † 1608 (Károly stiriai herczeg † 1590) 313. Magdolna † 1628 (Wolfgang Vilmos neuburgi pfalzgr. † 1653) 314. Nagy-Miksa bajor választó † 1651 315. Mária Anna † 1616 Mária Anna † 1665 314. Fedinánd Miksa bajor vál. † 1679 (Savoyai Adelaid Henriette † 1676) 314. Mária anna † 1690 (Lajos franczia dauphin † 1711) II. Ferdinánd császár és magyar király † 1637 Krisztina † 1521 (János dán király † 1513) II. Keresztély dán király † 1559 (Osztrák Izabella † 1525) Dán Krisztina † 1590 (I. Ferencz lotharingi herczeg † 1545) II. Károly lotharingi herczeg † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Ferencz vaudemonti gróf † 1632 Miklós Ferencz lotharingi herczeg, bibornok † 1670 (Lotharingi Klaudia † 1648) IV. Károly lotharingi herczeg † 1690 (Osztrák Eleonóra † 1697) Lotharingi Lipót † 1729 (Orleansi Erzsébet Charloette) I. Ferencz római császár † 1765 Dán Erzsébet † 1555 (I. Joachim Nestor brandenburgi vál. † 1535) II. Joachim Hektor brandenburgi vál. † 1571 (Jagello Hedvig † 1573) Brandenburgi Hedvig † 1602 (Julius braunschweigi hg. † 1589) Henrik Julius braunschweig-wolfenbütteli herczeg † 1613 (Szász Dorottya † 1587) Dorottya Hedvig † 1608 (Rudolf anhalt-zerbsti fejed. † 1621) Anhalti eleonóra † 1681 (Fridrik holstein-norburgi herczeg † 1658) Holstein-norburgi Erzsébet Juliána † 1704 Margit † 1528 (Henrik lüneburgi herczeg † 1532) Ernő zellei herczeg † 1546 (Mecklenburgi Zsófia † 1541) Henrik lüneburg-dannebergi herczeg † 1598 (Szász Lauenburgi Orsolya) Agost braunschweig-wolfenbütteli herczeg † 1666 Kristóf würtembergi hg. † 1568 (Brandenburgi Anna Mária † 1589) Würtembergi Eleonóra † 1618 (Joachim Ernő anhalti fejed. † 1586) Rudolf anhalt-zerbsti fej. † 1621 (Braunschweigi Dorottya Hedvig † 1609) Anhalti Dorottya † 1634 (Ágost braunschweigi hg. † 1666) Antal Ulrik braunsweig-wolfenbütteli herczeg † 1717 (Holstein-Norburgi Erzsébet Juliána † 1704) Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi herczeg † 1731 (hg. Oettingen Krisztina Lujza) Braunschweigi erzsébet Krisztina † 1750 Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 II. Lipót császár és magyar király † 1792 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 (I. Lipót császár és magyar kir. † 1705) III. (VI.) Károly császár és magyar kir. † 1740 V. Fülöp spanyol király † 1746 (Farnese Erzsébet) III. Károly spanyol király † 1788 (Szász Mária Amália) Bourbon Mária Lujza † 1792 IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825 Bourbon Mária Terézia † 1807 Ferencz Károly főherczeg † 1878 I. Ferencz József Pfalzi Margit (III. Reinhard hanau-müntzenbergi gróf † 1452) II. Fülöp hanaui gróf † 1500 Reinhard † 1512 III. Fülöp † 1529 IV. Fülöp † 1561 (Pfalzi Helena) I. Fülöp Lajos † 1580 II. Fülöp Lajos † 1612 (Oraniai Katalin † 1648) Hanaui Amália Erzsébet † 1651 (V. Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1637) III. Ferdinánd császár és magyar kir. † 1657 (Gonzaga Eleonóra † 1686) Eleonóra † 1697 (IV. Károly lotharingi herczeg † 1690) Lotharingi Lipót † 1729 Henrik mümpelgardi gr. † 1579 Ulrik würtembergi hg. † 1550 (Bajor Szabina † 1564) Kristóf † 1580 würtembergi herczeg I. Ferencz császár † 1765 (Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780) Mária Karolina † 1814 V. Frigyes nürnbergi várgróf † 1398 (Meisseni Erzsébet) I. Frigyes brandenburgi választó † 1440 Albert Achilles brandenburgi vál. † 1486 (Szász Anna † 1512) Frigyes anspachi őrgróf † 1536 (Jagello Anna † 1503) Beatrix (III. Albert osztrák herczeg † 1395) IV. Albert osztrák herczeg † 1404 (Hollandiai Anna) Albert császár és magyar király † 1439 (Erzsébet magyar kir. † 1442) Erzsébet † 1505 (IV. Kázmér lengyel király † 1492) Jagello Anna † 1503 Brandenburgi György † 1543 (Münsterbergi Hedvig † 1531) Anna † 1589 Würtembergi Szabina † 1581 (IV. Vilmos hessen-casseli tartománygróf † 1592 Móricz hessen-casseli tartománygróf † 1637 V. Vilmos hessen-casseli tartománygróf † 1637 Hessen-Casseli Charlotte † 1686 (Károly Lajos pfalzi vál. † 1680) Pfalzi Erzsébet Charlotte † 1722 (Fülöp orleansi herczeg † 1701) Orleansi Erzsébet Charlotte VI. Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1663 (Brandenburgi Hedvig Zsófia † 1683) Károly † 1730 Hessen-Casseli Mária Lujza (Nassau-Dietzi János vilmos Friso † 1711) Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777 (Baden-Durlachi Fridrik † 1732) Károly Frigyes badeni nagyhg. † 1811 (Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) Károly Lajos badeni herczeg † 1801 (Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) Badeni Karolina Friderika † 1841 (I. Miksa József bajor király † 1825) Zsófia bajor herczegnő † 1872

XXIII. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Konstanczia (Leo halicsi fejed. † 1301) György † 1316 András † 1324 Halicsi Mária (Troiden masoviai herczeg † 1341) III. Ziemovit masoviai herczeg † 1380 IV. Ziemovit † 1426 Cimburgisz † 1429 (Vas-Ernő osztrák herczeg † 1424) Ilona † 1298 (Áhitatos Boleszláv kalisi herczeg † 1279) Kalisi Erzsébet † 1304 (Vastag Henrik liegnitzi hg. † 1296) Erzsébet (IV. Vartiszláv pomerán herczeg † 1326) IV. Barnim † 1365 VI. Vartiszláv rügeni herczeg † 1394 Zsófia (Henrik lüneburgi herczeg † 1416) Szent Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1224) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1284) Gyermek-Henrik hesseni tartománygróf † 1308 Hesseni Adelaid (VII. Berthold hennebergi gróf † 1340) VIII. Henrik hennebergi gróf † 1347 I. Venczel cseh király † 1255 Bozena-Beatrix (III. Kegyes Ottó brandenburgi őrgróf † 1267) IV. Hosszu Ottó brandenburgi őrgróf † 1298 Brandenburgi Brigitta vagy Jutta Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói herczeg † 1241) II. Konrád glogaui heczeg † 1298 III. Henrik glogaui herczeg † 1309 Glogaui Beatrix † 1324 (IV. Bajor Lajos német császár † 1347) Osztrák Margit † 1486 321. Szász Anna † 1512 (Albert Achilles brandenburgi vál. † 1486) 321. II. Jóságos Frigyes szász választó † 1464 (Osztrák Margit † 1486) 322. Amália † 1502 (Gazdag Lajos lansdhuti herczeg † 1479) 324. Margit † 1528 (Henrik braunschweigi hg. † 1532) 336. Anna † 1462 (II. Lajos hesseni tartománygróf † 1458) 323. Ernő † 1486 szász vál. (Bajor Erzsébet † 1484) 325. Krisztina † 1521 (János dán király † 1512) 328. Albert † 1500 szász herczeg 326. Állhatatos-János szász vál. † 1532 (1. n. Mecklenburgi Zsófia † 1503) 326. I. Nagylelkü-János Frigyes szász vál. † 1554 (Clevei Sibylla † 1554) 326. János Vilmos weimari herczeg † 1573 (Pfalzi Dorottya Zsuzsánna † 1592) 326. Frigyes Vilmos szász-altenburgi hg. † 1602 (2. n. Pfalz-Neuburgi Anna Mária † 1643) 326. János Fülöp szász-altenburgi hg. † 1639 (Braunschweigi Erzsébet † 1650) 326. Erzsébet Zsófia † 1680 327. Szász Gothai Erzsébet Dorottya † 1709 (VI. Lajos hessen-darmst. t. gr. † 1678) 327. János weimari herczeg † 1605 (Anhalti Dorottya Mária † 1617) 327. Kegyes-Ernő † 1675 gothai herczeg 328. Kegyes Henrik szász hg. † 1541 (Mecklenburgi Katalin † 1561) 328. Ágost † 1586 szász választó (1. n. Dániai Anna † 1585) 334. Gazdag v. Szakálas György szász hg. † 1539 (Jagello Borbála † 1534) 333. Móricz † 1553 szász választó 334. Krisztina † 1549 (Fülöp hesseni tart. gr. † 1567) Ágnes † 1555 Anna † 1577 (Orániai Vilmos † 1584 2. n.) 335. Magdolna † 1534 II. Joachim Hektor brandenburgi választó † 1571 2. Brandenburgi Zsófia † 1622 328. Dorottya † 1587 (Henrik Julius braunschweigi hg. 1. n. † 1613) 329. Erzsébet † 1590 (János Kázmér simmerni pfalzgr. 1592) 330. I. Keresztély szász vál. † 1591 330. I. János György szász választó † 1656 (2. n. Porosz Magdolna Sibylla † 1659) Magdolna Sibylla † 1687 330. Mária Erzsébet † 1684 (III. Fridrik holstein-gottorpi hg. † 1659) 331. Zsófia Eleonóra † 1671 (II. György hessen-darmstadti t. gr. † 1661) 332. II. János György szász vál. † 1680 (Brandenburg-Bayreuthi Magdolna Sibylla † 1687) 332. III. János György szász vál. † 1691 (Dániai Anna Zsófia † 1717) 332. II. Erős Ágost, (Fridrik) lengyel kir., szász vál. † 1733 (Brandenburg-Bayreuthi Krisztina Eberhardina) Krisztina Eberhardina II. Erős-Ágost † 1733 Mária Jozefa 332. III. Ágost lengyel király, szász vál. † 1763 332. Mária Amália szász herczegnő (III. Károly spanyol király † 1788) Henneberg Katalin Katalin † 1442 321. I. Harczias-Frigyes szász választó † 1428 (Braunschweigi Katalin † 1442) 338. Katalin † 1476 337. III. Vilmos † 1482 thüringiai tartománygróf (1. neje Osztrák Anna † 1462) 337. Margit † 1511 321. III. Serény Fridrik meisseni őrgróf † 1380 (Henneberg Katalin) 76. Wettin-ház 321. Bajor Mechtild † 1346 (II. Szigoru-Frigyes meisseni őrgróf † 1398) 339. Meisseni Erzsébet (Hohenzollern Frigyes nürnbergi várgróf † 1398) II. Frigyes † 1471 brandenburgi választó Frigyes asnpachi őrgr. † 1536 (Jagello Anna † 1503) Kázmér bayreuthi őrgr. † 1527 (Bajor Zsuzsánna † 1543) Mária † 1567 (III. Fridrik pfalzi vál. † 1576) VI. Lajos pfalzi vál. † 1583 (Hesseni Erzsébet † 1582) IV. Frigyes pfalzi vál. † 1610 (Orániai Lujza Juliána † 1644) V. Frigyes pfalzi vál. és cseh kir. † 1632 (Stuart Erzsébet † 1662) Károly Lajos pfalzi vál. † 1680 (Hessen-Casseli Charlotte † 1686) Pfalzi Charlotte Erzsébet † 1722 (Orleansi Fülöp † 1701) Orleansi Erzsébet Charlotte (Lotharingi Lipót hg. † 1729) I. Ferencz császár † 1765 II. Lipót császár,magyar és cseh kir. † 1792 (Bourbon Mária Lujza † 1792) II. Ferencz császár és magyar király † 1835 (Bourbon Mária Terézia † 1807) Ferencz Károly főherczeg † 1878 Bajor Margit † 1501 (Fülöp pfalzi választó † 1508) Pfalzi Erzsébet † 1522 (Badeni Fülöp † 1533) Badeni Mária Jakobea † 1580 (IV. Vilmos bajor hg. † 1550) V. Albert bajor hg. † 1579 (Osztrák Anna † 1580) V. Vilmos bajor hg. † 1626 (Lotharingi Renata † 1602) Bajor Magdolna † 1628 (Wolfgang Vilmos neuburgi pfalzgr. † 1653 Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690 (Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709) Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 (I. Lipót császár és magyar kir. † 1705) III. (VI.) Károly császár és magyar kir. † 1740 (Braunschweigi Erzsébet Krisztina) Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 Károly Fülöp pfalzi vál. † 1742 (hg. Radzivil Lujza Charlotte † 1695) Pfalzi Zsófia Auguszta Ernő zellei hg. † 1546 (Mecklenburgi Zsófia † 1541) Braunschweigi Margit (gr. Mansfeld János † 1567) gr. Mansfeld Anna-Zsófia † 1601 (gr. Solms Herman Adolf) gr. Solms Fülöp Reichard † 1636 gr. Solms Mária Eleonóra † 1689 (Hessen.Rheinfelsi Ernő † 1693) Hessen-Rheinfelsi Vilmos † 1725 Hessen-Rheinfelsi Mária Eleonóra Amália † 1720 (Pfalz-Sulzbachi Tivadar † 1732 Pfalz-Sulzbachi József Károly † 1729 Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Frigyes Mihály zweibrückeni herczeg † 1769) I. Miksa József bajor király † 1825 Dániai Erzsébet † 1555 (I. Joachim Nestor brandenburgi vál. † 1535) II. Joachim Hektor brandenb. vál. † 1571 (Szász Magdolna † 1534) János György brandenburgi vál. † 1598 (Anhalti Erzsébet † 1607) Brandenburgi Erzsébet Zsófia † 1624 (hg. Radzivil Janus † 1620) hg. Radzivil Boguszláv † 1669 hg. Radzivil Lujza Charlotte † 1695 (Károly Fülöp pfalzi vál. † 1742) Pfalzi Zsófia Auguszta Joachim Ernő anspachi őrgróf † 1625 Albert † 1667 anspachi őrgróf János Frigyes anspachi őrgr. † 1686 (Baden-Durlachi Johanna Erzsébet † 1680) Brandenburg-Anspachi Dorottya-Charlotte † 1705 Brandenburg-Anspachi Dorottya Friderika (gr. Hanau János Reinhard † 1736) gr. Hanau Charlotte Krisztina Ernő Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1739 (Brandenburg-Anspachi Dorottya Charlotte † 1765) VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768 (Hanaui Charlotte-Krisztina) IX. Lajos hessen-darmstadti t. gr. † 1790 (Pfalz-Zweibrückeni Karolina Henriette Krisztina) Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 Zsófia bajor herczegnő † 1872 Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783 Pfalz-Simmerni Dorottya † 1618 (I. János György anhalt-dessaui fejed. † 1618) II. János György † 1693 (Orániai Henriette Katalin † 1708) Anhalt-Dessaui Henriette Amália (Henrik Kázmér nassau-dietzi fejed. † 1696) János Vilmos Friso † 1711 (Hessen-casseli Mária Lujza) Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777 Károly Frigyes badeni nagyherczeg † 1811 Károly Lajos badeni herczeg † 1801 Badeni Karolina Friderika † 1841 I. Ferencz József Holstein-Gottorpi Auguszta Mária † 1728 (Fridrik Magnus baden-durlachi őrgr. † 1709) Károly Vilmos † 1738 (Würtembergi Magdolna Vilhelmina † 1746) Fridrik † 1732 VI. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1678 (Szász-Gothai Erzsébet Dorottya † 1709) Ernő Lajos † 1739 (Brandenburg-Anspachi Dorottya Charlotte † 1765) VIII. Lajos † 1768 (Hanaui Charlotte Krisztina) Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783) IX. Lajos † 1790 (Pfalz-Zweibrück Karolina Henriette Krisztina) Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825 (Osztrák Mária Karolina † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 Bourbon Mária Lujza † 1792 (II. Lipót császár és magyar király † 1792) II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 István landshuti hg. † 1375 (Hohenzollern Margit) Fridrik landshuti hg. † 1393 Bajor Erzsébet † 1443 I. Frigyes brandenburgi vál. † 1440 (Bajor Erzsébet † 1443) Albert Achilles † 1486 brandenburgi választü (1. n. Badeni Margit † 1457) János Cicero † 1499 brandenburgi választó Brandenburgi Dorottya (IV. János szász-lauenburgi herczeg † 1507) I. Joachim Nestor brandenburgi választó † 1535 János György brandenburgi választó † 1598 (2. n. Anspachi Sabina † 1575 – 3. n. Anhalti Erzsébet † 1607) 3. Keresztély bayreuthi őrgróf † 1655 (Porosz Mária † 1649) 3. Brandenburgi Magdolna † 1616 (V. Lajos hessen-darmstadti tartománygróf † 1626) Erdman Ágost † 1651 (Anspachi Zsófia † 1646) Keresztély Ernő † 1712 (2. n. Würtembergi Zsófia Lujza † 1702) Hessen-Darmstadti Anna Eleonóra † 1649 (György lüneburgi herczeg † 1641) Lüneburgi Zsófia Amália † 1685 (III. Frigyes dán kir. † 1670) Dániai Anna Zsófia † 1717 (III. János György szász vál. † 1691) János Frigyes hannoverai hg. † 1679 (Pfalz-Simmerni Benedikta Henrika † 1724) Hannoveri Vilhelmina Amália II. György hessen-darmstadti tart. gr. † 1661 (Szász Zsófia Eleonóra † 1671) Hessen-Darmstadti Erzsébet Amália † 1709 (Fülöp Vilmos pfalzi vál. † 1690) Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720 (I. Lipót császár és magyar kir. † 1705) I. József császár és magyar kir. † 1711

XXIV. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya (Folytatás.)

III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 IV. Béla † 1270 Ilona vagy Jolánta † 1298 (1256/57 Áhitatos Boleszláv kalisi herczeg † 1279) Kostanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Anna † 1265 (II. Kegyes Henrik † 1241 boroszlói herczeg) Kalisi Hedvig (Lokjetek vagy Törpe Vladiszláv lengyel király † 1333) Kujaviai Margit (Bernát schweidnitzi herczeg † 1326) III. Kázmér lengyel király † 1370 Schweidnitzi Beata (II. Konrad oelsi herczeg † 1393) IV. Konrád wolaui herczeg † 1431 Venczel steinaui herczeg † 1474 Steinaui Katanil † 1502 (II. János sagani herczeg † 1502) Sagani Hedvig † 1514 (Podjebrád Károly münsbergi herczeg † 1536) Münsbergi Hedvig † 1531 Brandenburgi Szabina † 1575 (János György brandenburgi vál. † 1598) Brandenburgi Zsófia † 1622 (I. Keresztély szász választó † 1591) I. János György szász vál. † 1656 (Porosz Magdolna Sibylla † 1659) III. János György szász vál. † 1691 (Dán Anna Zsófia † 1717) II. Erős Ágost lengyel király † 1733 (Brandenburgi Krisztina Eberhardina) III. Ágost lengyel király † 1763 (Osztrák Mária Jozefa) Mária Amália (III. Károly spanyol király † 1788) IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 (Osztrák Mária Karolina † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 Bourbon Mária Lujza † 1792 Zsigmond magyar király, császár † 1437 (Cillei Borbála † 1450) Erzsébet † 1442 (Albert császár, magyar király † 1439) Erzsébet † 1505 (IV. Kázmér lengyel király † 1492) Jagello Zsófia † 1513 (Frigyes brandenburg-anspachi őrgr. † 1536) Brandenburgi György † 1543 I. Zsigmond lengyel kir. † 1548 (Szapolyai Borbála † 1515) Jagello Hedvig † 1573 (II. Joachim Hektor brandenburgi vál.) Brandenburgi Hedvig † 1602 ifj. Henrik † 1508 Julius braunschweigi hg. † 1589 Henrik Julius braunschweig-wolfenbütteli herczeg † 1613 (Szász Dorottya † 1587) Braunschweigi Dorottya Hedvig † 1608 (Rudolf anhalt-zerbsti fejed. † 1621) Anhalti Eleonóra † 1681 (Frigyes holstein-norburgi herczeg † 1658) Holstein-Norburgi Erzsébet Juliána † 1704 (Antal Ulrik braunschweig-wolfenbütteli hergczeg † 1714) Lajos Rudolf † 1731 (hg. Oettingen Krisztina Lujza) Braunschweigi Erzsébet Krisztina (III. vagy IV. Károly magyar kir., császár † 1740) Mária Terézia magyar kir. † 1780 (I. Ferencz német császár † 1765) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 II. Ferencz császár és magyar király † Ferencz Károly főherczeg † 1878 Kalisi Erzsébet † 1304 70c) Piaszt (Liegnitz) 340. II. Kopasz Boleszláv liegnitzi herczeg † 1278 340. III. (V.) Vastag Henrik liegnitzi és boroszlói herczeg † 1296 356. III. Boleszláv schweidnitzi herczeg † 1301 358. Ágnes (I. Ulrik würtembergi herczeg † 1265) Würtembergi ház I. Eberhard † 1325 III. Ulrik † 1344 Margit (III. Eitel Frigyes zollerni gróf) Ágnes (VII. Lajos öttingeni gróf) 356. Bernát schweidnitzi herczeg † 1326 (Kujavuiaia Margit) 357. Jutka (István alsó bajorországi herczeg † 1310) 356. Schweidnitzi Beata (II. Konrád oelsi herczeg † 1395) Erzsébet † 1336 340. VI. Henrik boroszlói herczeg † 1335 342. Erzsébet (IV. Vartiszláv pomerán herczeg † 1326) 355. III Boleszláv briegi és liegnitzi herczeg † 1352 340. Erzsébet (I. Konrád oelsi herczeg † 1366) 341. Eufemia (I. Boleszláv † 1313 oppelni herczeg) 343. VIII. Bogiszláv pomerán herczeg † 1418 (Morva Zsófia) 342. V. Bogiszláv hátsó pomerániai herczeg † 1374 77. Pomerán ház 344. IV. Barnim előpomerániai herczeg † 1365 342. Pomerán Erzsébet † 1393 (IV. Károly császár † 1378) 343. IX. Bogiszláv hátsó pomerán hg. † 1446 343. Pomerán Zsófia 355. Venczel liegnitzi herczeg † 1364 (1346 Tescheni Anna) 355. Rupert liegnitzi herczeg † 1409 (Glogani Hedvig) 355. Liegnitzi Borbála † 1436 (III. Rudolf szász herczeg † 1418) Askan ház 355. Askan Borbála † 1465 (Alchymista János brandenburgi őrgróf † 1464) 350. Ágnes (I. Magnus mecklenburgi herczeg † 1384) 78. Mecklenburg 350. II. János mecklenburgi hg. † 1423 350. IV. Kövér Henrik mecklenburgi herczeg † 1477 (Hohenzollern Dorottya † 1491) 350. Magnus mecklenburgi hg. † 1503 (Pomerániai Zsófia) 344. VI. Vartiszláv rügeni hg. † 1394 344. VI. Barnim wolgasti hg. † 1405 (Hohenzollern Veronika) 349. Zsófia (Henrik lüneburgi hg. első neje † 1416) 344. IX. Vartiszláv wolgasti hg. † 1457 (Lauenburgi Zsófia) 344. II. Erik wolgasti hg. † 1471 348. Pomerán Adelaid (Szász- Lauenburgi Bernát † 1463) 344. Pomerániai Katalin † 1526 (Id. Henrik wolfenbütteli hg. † 1514) 345. I. György wolgasti hg. sz. 1493 † 1531 (2. neje Brandenburgi Margit † 1543) 345. Pomerániai Margit † 1568 (Ernő braunschweig-grubenhagi hg. † 1567) 345. X. Nagy Bogiszláv pomerán hg. † 1523 (2. neje 1490 Jagello Anna † 1503) 346. Pomerániai Zsófia † 1568 (1518 I. Frigyes dán kir. 2. neje † 1533) 347. Zsófia † 1504 350 VI. Békés-Albert † 1547 mecklenburgi hg. (Brandenburgi Anna † 1567) 350. Ulrik «Nestor» schwerini püspök, mecklenburgi hg. † 1603 Dániai Erzsébet † 1586 350. Mecklenburgi Zsófia † 1631 (II. Frigyes dán kir. † 1588) 351. Zsófia † 1503 (János szász vál. † 1532) 352. V. Békés-Henrik «pater patrić» mecklenburgi hg. † 1552 (r. n. Brandenburgi Orsolya † 1511) Zsófia szül. 1507 † 1541 (Ernő lüneburgi hg. † 1546) 353. Anna †1525 (Középső Vilmos hesseni tartománygróf † 1509) 354. Katalin † 1561 (Kegyes-Henrik szász hg. † 1541) Braunschweigi Dorottya † 1586 (János holstein-sonderburgi hg. † 1622 első neje) Holstein-Sonderburgi Margit sz. 1583 † 1635 (János nassau-siegeni gróf † 1623 második neje) Nassau-siegeni Amália † 1669 (2. férje Keresztély Ágost sulzbachi pfalzgróf † 1708) Adolf † 1526 holstein-gottorpi hg. (Hesseni Krisztina † 1604) János Adolf holstein-gottorpi hg. † 1616 Dániai Auguszta † 1639III. Frigyes † 1659 holstein-gottorpi hg. Holstein-gottorpi Hedvig † 1657 (Ágost sulzbachi pfalzgróf † 1632) Keresztély Ágost sulzbachi pfalzgróf † 1708) Pfalz-Sulzbachi Tivadar † 1732 (Hessen-rheinfelsi Mária Eleonóra Amália † 1720) Pfalz-Sulzbachi József Károly † 1729 (Pfalzi Zsófia Auguszta) Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Fridrik Mihály zweibrückeni hg. † 1769) I. Miksa József bajor kir. † 1825 Holstein-gottorpi Mária Erzsébet † 1665 (VI. Lajos hessen-darmstadi tart. Gr. † 1678 első neje) Magdolna Sibylla † 1712 (Vilmos Lajos würtembergi hg. † 1677) Würtembergi Magdolna Vilhelmina † 1746 Holstein-gottorpi Auguszta Mária † 1728 (VII. Frigyes baden durlachi őrgr. † 1709) Károly Vilmos baden-durlachi őrgr. † 1738 Frigyes † 1732 (Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777) Károly Fridrik badeni nagyhg. † 1811 Károly Lajos badeni hg. † 1801 Badeni Karolina Friderika † 1841 Zsófia bajor hgnő. † 1872 János Frigyes szász vál. † 1554 (Clevei Sibylla) János Vilmos weimari hg. † 1605 (Anhalti Dorottya Mária † 1617) Kegyes-Ernő gothai hg. † 1675 Gothai Erzsébet Dorottya † 1709 (VI. Lajos hessen-darmstadi tart. Gr. 2. neje † 1678) Ernő Lajos hessen-darmstadti tart. Gr. † 1739 (Brandenburgi Dorottya Charlotte † 1765) VIII. Lajos tartománygróf † 1768 (Hannaui Charlotte Krisztina) Hessen-Darmstadi Karolina Lujza † 1783 IX. Lajos tart. Gr. † 1790 (Pfalz-Zweibrückeni Karolina Henriette Krisztina) Hessen-Darmstadi Amália Friderika † 1832 Vilmos lüneburgi hg. † 1592 (Dániai Dorottya † 1617) György lüneburgi hg. † 1641 Fülöp hesseni tart. Gr. † 1567 (Szász Krisztina † 1549) I. György hessen-darmstadti tart. Gr. † 1596 V. Lajos tart. Gr. † 1626 (Brandenburgi Magdolna † 1616) Hessen-darmstadti Anna Eleonóra † 1649) János Frigyes honnoweri hg. † 1679 Móricz † 1553 szász vál. Hesseni Ágnes † 1555 Szász Anna † 1577 (Orániai Vilmos † 1584) Orániai Lujza-Juliánna † 1644 (IV Frigyes pfalzi vál. † 1610) V. Frigyes cseh kir. Pfalzi vál. † 1632 Pfalz-simmerni Eduard † 1663 Pfalzi Benedikta Henrika † 1724 Hannoveri Vilhelmina Amália (I. József császár és magyar kir. † 1711) Mária Jozefa (III. Agost lengyel kir. Szász vál. † 1763) Mária Amália (III. Károly spanyol kir. † 1788) IV. Ferdinánd nápolyi kir. † 1825 (Mária Karolina osztrák főherczegnő † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 Brandenburgi Dorottya † 1496 (I. Keresztély dán kir. † 1481) Margit † 1495 (III. Jakab skót kir. † 1488) IV. Jakab † 1513 (Tudor Margit † 1539) V. Jakab † 1542 (Guise Mária † 1560) Stuart Mária † 1587 Darnley henrik † 1567 I. Jakab angol kir. † 1625 I. Frigyes dán kir. † 1533 (Brandenburgi Anna † 1514) III. Keresztély dán kir. † 1559 (Lauenburgi Dorottya † 1571) II. Frigyes dán kir. 1588 (Mecklenburgi Zsófia † 1631) Dán Anna † 1619 Stuart Erzsébet † 1662 Brandenburgi Borbála † 1481 (III. Gonzaga Lajos mantuai őrgr. † 1478) I. Frigyes † 1484 (Bajor Margit † 1480) II. Ferencz † 1519 (Estei Izabella † 1539) II. Frigyes mantuai hg. † 1540(Montferrati Margit † 1565) Beatrix (II. Rupert pfalzi vál. † 1398) III. Rupert német kir. Pfalzi vál. † 1410 (Hohenzollern Erzsébet † 1409) Pfalzi Margit (I. Károly lotharingi hg. † 1430) Lotharingi Izabella † 1453 (Anjou René nápolyi kir. † 1480) Lotharingi Jolánta † 1483 (Lotharingi Fridrik vaudemonti gr. † 1470) II. René Lotharingi hg. † 1508 (Clevei Filippa) Antal Lotharingi hg. † 1544 (Dániai Krisztina † 1590 II Károly Lotharingi hg. † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Lotharingi Renata † 1602 Henrik Lotharingi hg † 1624 Ferencz † 1632 Lotharingi Katalin † 1439 (I. Jakab badeni őrgr. † 1458) I. Károly badeni őrgr. † 1475 (Osztrák Katalin † 1493) I. Kristóf † 1527 Fülöp † 1533 (Pfalzi Erzsébet † 1522) Badeni Mária Jakobea † 1580 (IV. Vilmos bajor hg. † 1550) V. Albert bajor hg. † 1579 (Osztrák Anna † 1587) V. Vilmos bajor hg. † 1626 Bajor Mária † 1608 (Károly stiriai hg. † 1590) Bajor Mária Anna † 1616 II. Ferdinánd császár és magy. Kir. † 1637 Gonzaga Lajos neversi hg. † 1595 (Clevei Henriette † 1601) I. Károly mantuai hg. † 1637 (Mayenne Katalin † 1618) Gonzaga Anna † 1684 II. Károly † 1631 Vilmos mantuai hg. † 1587 (Osztrák Eleonóra † 1594) Vincze mantuai hg. † 1612 (Medicis Eleonóra † 1611) IV. Ferencz † 1612 (Savoyai Margit † 1655) Gonzaga Mária † 1660 Gonzaga Margit † 1635 Lotharingi Klaudia † 1648 Miklós Ferencz Lotharingi hg. † 1670 III. Ferdinánd császár és magy. Kir. † 1657 (Spanyol Mária Anna † 1646) I. Lipót császár és magy. Kir. † 1705 (Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720) III. (VI.) Károly császár és magy kir. † 1740 (Braunschweigi Erzsébet Krisztina) Mária Terézia magy. És cseh kir. † 1780 Gonzaga Eleonóra † 1686 (III. Ferdinánd császár és magy. Kir. †1657 ) Osztrák Eleonóra † 1697 IV. Károly Lotharingi hg. † 1690 Lotharingi Lipót hg. † 1729 (Orleansi Erzsébet Charlotte) I. Ferencz császár † 1765 Bourbon Mária Lujza † 1792 II. Lipót császár és magy. Kir. † 1792 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 I. Ferencz József

XXV. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya. (Folytatás.)

III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1224) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1284) Gyermek-Henrik hesseni tartománygróf † 1308 Hesseni Adelaid (Henneberg Bertold † 1340) VIII. Henrik † 1347 (Brandenburgi Jutta) Konstanczia † 1240 (I. ttokár cseh király † 1230) Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói herczeg † 1241) II. Kopasz Boleszláv liegnitzi herczeg † 1278 (Kalisi Erzsébet † 1304) Henneberg Erzsébet 358. Zsófia † 1382 (János lotharingi herczeg † 1389 első neje) 358 Frigyes elesett 1415 358. Antal vaudemonti gróf † 1447 358. Frigyes vaudemonti gróf † 1470 359. I. Károly lotharingi herczeg † 1430 (Pfalzi Margit) (39.) Lotharingi Izabella † 1453 (Anjou René nápolyi király, lotharingi herczeg † 1480) (39.) Lotharingi Jolánta † 1483 II. René lotharingi herczeg † 1508 (Clevei Filippa) (38.) Lotharingi Katalin † 1430 (I. Jakab badeni őrgróf † 1458) 358. Liegnitzi Ágnes (I. Ulrik würtembergi gróf † 1265) 358. I. Eberhard † 1325 358. III. Ulrik † 1344 358. II. Eberhard † 1392 (Henneberg Erzsébet) 360. Lajos würtembergi gróf † 1450 (Pfalzi Mechtild) 360. Erzsébet † 1487 (1. férje I. János nassau-saarbrückeni gr. † 1472) 361. Mechtild † 1495 (III. Lajos hesseni tartománygróf † 1471) 79. Würtembergi ház 372. Ágnes (VII. Lajos öttingeni gróf) (l. XXVI. t.) 370. Margit (III. Eitel Frigyes zollerni gróf) (l. XXVI. t.) 360. Ulrik † 1388 (Bajor Erzsébet) 360. III. Vad Eberhard† 1417 360. IV. Eberhard † 1419 362. Szeretet-Ulrik stuttgarti gróf † 1480 (2. neje Bajor Erzsébet † 1451, 3. neje Savoyai Margit) 2. 362. Henrik mümpelgardi gróf † 1519 362. Ulrik würtembergi hg. † 1550 (Bajor Sabina † 1564) 362. Kristóf würtembergi hg. † 1568 (Brandenburgi Anna Mária † 1589) 362. Eleonóra † 1618 (Joachim Ernő anhalti fej. † 1586) 363. Szabina † 1581 (IV. Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1592) 364. Mária † 1541 (ifj. Henrik braunschweigi hg. † 1568) 3. 369. Helena † 1506 (gr. Hohenlohe Krato † 1503) 365. I. György † 1558 (Hesseni Borbála † 1597) Frigyes würtembergi hg. † 1608 (Anhalti Sibylla † 1614) 365. Borbála † 1627 (V. Frigfyes badendurlachi őrgr. † 1659) 366. János Frigyes † 1628 würtembergi hg. (Brandenburgi Borbála Zsófia † 1636) 366. III. Eberhard würtembergi hg. † 1674 (Wild u. Rhein Anna Dorottya) gr. Wild und Rhein Anna Dorottya † 1655 366. Vilmos Lajos † 1677 würtembergi hg. (Hessen-Darmstadti Magdolna Sibylla † 1712) 366. Magdolna Vilhelmina † 1746 (Károly Vilmos baden-durlachi őrgr. † 1738) 367. Zsófia Lujza (Keresztély Ernő brandenburg-bayreuthi őrgróf † 1712 2. neje) 368. Krisztina Friderika † 1674 (hg. Oettingen Albert Ernő † 1683) Antal lotharingi herczeg † 1544 (Bourbon Montpensier Renata) I. Ferencz lotharingi herczeg † 1545 (Dán Krisztina † 1590) II. Károly lotharingi hg. † 1608 (Valois Klaudia † 1575) Ferencz vaudemonti gr. † 1632 Miklós Ferencz bibornok, lotharingi hg. † 1670 (Lotharingi Klaudia † 1648) IV. Károly lotharingi hg. † 1690 Lotharingi Renata Fülöp † 1533 (Pfalzi Erzsébet † 1522) Badeni Mária Jakobea † 1580 (IV. Vilmos bajor hg. † 1550) V. Albert bajor hg. † 1579 (Osztrák Anna † 1587) V. Vilmos bajor hg. † 1626 Bajor Mária Anna † 1616 (II. Ferdinánd császár és magyar király † 1637) III. Ferdinánd császár és magyar király † 1657 Eleonóra † 1697 Lotharingi Lipót † 1729 (Orleansi Erzsébet Charlotte) I. Ferencz német császár † 1765 III. (VI.) Károly császár és magy. kir. † 1740 (Braunschweigi Erzsébet Krisztina) Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 I. Lipót császár és magyar kir. † 1705 (Pfalzi Eleonóra Magdolna † 1720) I. József császár és magyar kir. † 1711 (Hannoverai Vilhelmina Amália) Mária Jozefa (III. Ágost lengyel kir. † 1763) Mária Amália (III. Károly spanyol kir. † 1788) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792 Bourbon Mária Lujza † 1792 IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825 (Osztrák Mária Karolina † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 II. Ferencz császár és magyar kir. † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 Ernő † 1553 Károly † 1577 (Pfalz-Lützelsteini Anna † 1586) György Fridrik † 1638 Badeni Anna Amália † 1652 Lajos nassau-weilburgi gr. † 1523 (Nassau-Idsteini Margit) III. Fülöp † 1559 Albert † 1593 (Nassau-Dillenburgi Anna † 1616) II. Lajos † 1625 (Hessen-Casseli Anna † 1626) Vilmos Lajos nassau-saarbrückeni gr. † 1640 (Baden-Durlachi Anna Amália † 1652) Gusztáv Adolf † 1667 (gr. Hohenlohe Eleonóra Klára † 1709) Lajos Krato † 1713 (gr. Hohenlohe Filippina Henriette) Nassau-Saarbrückeni Karolina Frigyes Mihály pfalz-zweibrückeni herczeg † 1769 (Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya) I. Miksa József bajor kir. † 1825 Középső-Vilmos casseli tartománygróf † 1509 (Mecklenburgi Anna † 1525) Fülöp hesseni tartománygróf † 1567 (Szász Krisztina † 1549) Károly badeni őrgróf † 1475 (Osztrák Katalin † 1493) Kristóf 1527 Hesseni Anna † 1591 (Wolfgang zweibrückeni pfalzgróf † 1569) Károly birkenfeldi pfalzgróf † 1600 (Lüneburgi Dorottya † 1649 I. Keresztély † 1654 II. Keresztély † 1717 III. Keresztély † 1735 birkenfeldi pfalzgróf I. Kegyes-György hessen-darmstadti tart. gr. † 1596 V. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1626 (Brandenburgi Magdolna † 1616) II. György † 1661 (Szász Zsófia Eleonóra † 1671) VI. Lajos † 1678 (Szász-Gothai Erzsébet Dorottya † 1709) Ernő Lajos † 1739 (Brandenburgi Dorottya Charlotte † 1705) VIII. Lajos † 1768 (Hanaui Charlotte Krisztina) Karolina-Henriette-Krisztina IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gróf † 1790 Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783 Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 Zsófia bajor herczegnő † 1872 Baden-Durlachi Karolina Friderika † 1841 I. Ferencz József IV. Bölcs Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1592 Móricz hessen-casseli tartománygróf † 1562 V. Vilmos hessen-casseli tart. gr. † 1637 VI. Vilmos † 1663 (Brandenburgi Hedvig Zsófia † 1653) Károly † 1730 Hessen-Casseli Mária-Lujza Hessen-Casseli Ágnes † 1650 (János Kázmér anhalt-dessaui fejedelem † 1660) II. János György anhalt-dessaui fejedelem † 1693) (Orániai Henriette Katalin † 1708) Anhalt-Dessaui Henriette Amália Henrik Julius braunschweig-wolfenbütteli hg. † 1613 (Dániai erzsébet † 1625) Braunschweigi Zsófia Hedvig † 1642 (Ernő Kázmér nassau-dietzi gróf † 1632) Vilmos Fridrik † 1664 (Orániai Albertina Ágnes † 1697) Henrik Kázmér † 1696 János Vilmos Friso † 1711 Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777 Károly Frigyes badeni nagyherczeg † 1811 Károly Lajos badeni herczeg † 1801 Julius braunschweigi hg. † 1589 (Brandenburgi Hedvig † 1602) VI. Frigyes baden-durlachi őrgr. † 1677 (Svéd Krisztina Magdolna † 1660) VII. Frigyes Magnus † 1709 (Holstein-Gottorpi Auguszta Mária † 1728) Károly Vilmos † 1738 Frigyes † 1732 (Nassau-Dietzi Anna Charlotte † 1777) IV. Ferdinánd nápolyi király † 1825 (Osztrák Mária Karolina † 1814) Bourbon Mária Terézia † 1807 Bourbon Mária Lujza † 1792 II. Ferencz császár és magyar király † 1835 Ferencz Károly főherczeg † 1878 gr. Hohenlohe Anna (János, Wild und Rhein gróf) Otto (Nassau-Weilburgi Ottilia) János Kázmér † 1651) gr. Hohenlohe György † 1551 Lajos Kázmér † 1568 Wolfgang † 1610 (Nassau Magdolna † 1630) gr. Hohenlohe Krato † 1641 (Pfalz-Birkenfeldi Zsófia † 1676) gr. Hohenlohe Anna Dorottya † 1643 (gr. Oettingen Joachim Erno † 1659) hg. Oettingen Albert Ernő † 1683 Krisztina Eberhardina (II. Erős Ágost lengyel kir., szász vál. † 1733) III. Ágost lengyel kir., szász vál. † 1763 (Mária Jozefa osztrák főhgnő) Mária Amália (III. Károly spanyol király † 1788) hg. Oettingen Krisztina Lujza (Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi herczeg † 1731) Braunschweigi Erzsébet Krisztina † 1750 (III. vagy VI. Károly magyar kir., császár † 1740) Mária Terézia magyar és cseh kir. † 1780 (Ferencz császár † 1765) II. Lipót császár és magyar kir. † 1792

XXVI. tábla.
KONSTANCZIA, III. Béla leánya. (Vége.)

III. Béla † 1196 II. Endre † 1235 Szent-Erzsébet † 1231 (Thüringiai Lajos † 1224) Thüringiai Zsófia † 1282 (Brabanti Henrik † 1284) Gyermek-Henrik hesseni tartománygróf † 1308 Hesseni Adelaid (gr. Henneberg Bertold † 1340) Henneberg Erzsébet (Hohenzollern János nürnbergi várgróf † 1357) V. Frigyes nürnbergi várgróf † 1398 (Meisseni Erzsébet) I. Frigyes brandenburgi választó † 1440 (Bajor Erzsébet Kövér-Frigyes † 1463 (Pomerán Ágnes † 1510) Konstanczia † 1240 (I. Ottokár cseh király † 1230) Anna † 1265 (II. Henrik boroszlói herczeg † 1241) II. Kopasz-Boleszláv liegnitzi herczeg † 1278 Liegnitzi Ágnes (I. Ulrik würtembergi gróf † 1265) I. Eberhadr † 1325 Brandenburgi Magdolna † 1496 371. Hohenzollern Salome † 1548 370. III. Eitel Frigyes † 1525 370. I. Károly † 1576 (Badeni Anna) 370. VI. Eitel Frigyes † 1605 hohenzollern-hechingeni gróf 370. János György hohenzollern-hechingeni hg. † 1623 370. gr. Hohenzollern-Hechingen Anna Mária (gr. Fürstenberg Egon) 81. gr. Fürstenberg 370. gr. Fürstenberg Anna Mária † 1705 (gr. Löwenstein-Wertheim Ferdinánd Károly † 1672) 372. XVI. Lajos † 1569 372. gr. Oettingen Gottfried † 1622 (gr. Hohenlohe Johanna † 1585) 372. gr. Oettingen Lajos Eberhard sz. 1577 † 1617 (gr. Erpach Margit) 372. gr. Oettingen Johanna † 1639 (gr. Hanau Fülöp Wolfgang † 1641) 373. gr. Oettingen Joachim Ernő † 1659 373. Oettingen Margit Zsófia † 1664 (Albert brandenburg-anspachi őrgr. † 1667) 373. hg. Oettingen Albert Ernő † 1683 (1. neje Würtembergi Krisztina Friderika) 373. hg. Oettingen Krisztina Lujza (Lajos Rudolf braunschweig-blankenburgi herczeg) 374. Lajos Kázmér † 1568 374. Wolfgang † 1610 (Nassaui Magdolna † 1630) 374. Krato † 1641 (Pfalz-Birkenfeldi Zsófia † 1676) 374. gr. Hohenlohe Anna Dorottya † 1643 (gr. Oettingen Joachim Ernő † 1659 2. neje) 375. gr. Hohenlohe Eleonóra Klára † 1709 (gr. Nassau-Saarbrückeni Gusztáv Adolf † 1667) Nassau-Saarbrückeni Lajos Krato † 1713 376. Fülöp Ernő † 1629 (gr. Solms Anna-Márai) 376. Henrik Fridrik † 1699 370. Würtembergi Margit (Eitel Frigyes zollerni gróf) 80. Hohenzollern-Hechingen 370. VIII. rigyes † 1340 370. X. Fekete Frigyes † 1401 370. I. Eitel Frigyes † 1439 370. Jodok Miklós † 1488 370. II. Eitel Frigyes † 1512 372. Ágnes (VII. Lajos öttingeni gróf 372. VIII. Lajos oettingen gr. † 1346 372. Oettingen Albert 372. OettingenIII. Frigyes † 1357 372. IV. Frigyes † 1423 82. Oettingen 387. Oettingen Irmengard (Adolf pfalzi választó) 387. II. Rupert pfalzi vál. † 1398 (Bajor Beatrix) 372. I. Vilmos † 1467 372. Szép-Wolfgang † 1522 372. XV. Lajos † 1557 (Hohenzollern Salome † 1548) 374. gr. Oettingen Margit † 1472 (gr. Hohenlohe Krato † 1473) 83. Hohenlohe 374. gr. Hohenlohe Krato † 1503 (Würtembergi Helena † 1506) 384. gr. Hohenlohe Margit (gr. Erpach Fülöp) 374. gr. Hohenlohe György † 1551 383. gr. Hohenlohe Margit † 1522 (Sándor zweibrückeni pfalzgróf † 1514) 86. Erpach 384. gr. Erpach György 378. Eberhard † 1570 378. György Fridrik † 1600 378. Lajos Eberhard † 1650 (gr. Erpach Dorottya) 378. gr. Hohenlohe Zsófia Juliána † 1682 377. gr. Hohenlohe Juliána † 1634 (gr. Castell Wolfgang † 1631) 84. gr. Castell 377. Wolfgang György † 1668 377. gr. Castell Juliána Dorottya † 1706 376. gr. Hohenlohe Filippina Henriette 379. gr. Hohenlohe Johanna † 1585 (gr. Oettingen Gottfried † 1605) 380. gr. Hohenlohe Anna (VIII. János Wild u. Rheingróf † 1594) 85. Wild und Rhein 380. Ottó, wild und Rheingróf (Nassau-Weilburgi Ottilia) 380. János Kázmér † 1651 382. Anna † 1608 380. Anna Dorottya † 1655 (III. Eberhard würtembergi hg. † 1674) 381. Anna-Klaudia † 1673 384. gr. Rappolstein János Jakab † 1673 384. gr. Rappolstein Katalin Agatha † 1683 (II. Keresztély birkenfeldi pfalzgróf † 1717) 384. gr. Erpach Mária † 1606 (gr. Rappolstein Egenolf † 1585 1. neje) 87. gr. Rappolstein 384. Eberhard † 1634 384. gr. Erpach Eberhard 385. György † 1605 (2. neje gr. Solms Anna † 1586) 4. 385. gr. Erpach Dorottya (gr. Hohenlohe Lajos Erberhard † 1650) 2. 386. gr. Erpach Margit (gr. Oettingen Lajos Erberhard † 1617) gr. Löwenstein Mária Anna † 1688 (Vilmos hessen-rheinfelsi tart. gr. † 1725) Hessen-Rheinfelsi Mária Eleonóra Amália † 1720 (Pfalz-Sulzbachi Tivadar † 1732) Pfalz-Sulzbachi József Károly † 1729 (Pfalzi Zsófia Auguszta) Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya (Fridrik Mihály pfalz-zweibrückeni herczeg † 1769) I. Miksa József bajor kir. † 1825 gr. Hhanau János Reinhold † 1666 (Pfalz-Birkenfeldi Anna Magdolna † 1693) III. János Reinhold János Frigyes anspachi őrgróf † 1686 (Baden-Durlachi Johanna Erzsébet † 1680) Brandenburgi Dorottya Friderika Brandeburgi Dorottya Charlotte † 1705 (Ernő Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1739) VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768 gr. Hanau Charlotte Krisztina Hessen-Darmstadti Karolina Lujza † 1783 (Károly Fridrik badeni nagyherczeg † 1811) Károly Lajos badeni herczeg † 1801 (Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832) Badeni Karolina Friderika † 1841 gr. Nassau-Saarbrückeni Karolina (III. Keresztély pfalz-zweibrückeni gr. † 1735) Frigyes Mihály pfalz-zweibrückeni herczeg † 1769 (Pfalz-Sulzbachi Mária Dorottya) I. Miksa József bajor király † 1825 Zsófia bajor herczegnő † 1872 (férje Ferencz Károly főherczeg † 1878) I. Ferencz József III. Keresztély zweibrückeni pfalzgróf † 1735 Pfalz-Zweibrückeni Karolina Henriette Krisztina IX. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1790 Hessen-Darmstadti Amália Friderika † 1832 (Károly Lajos badeni herczeg † 1801) Badeni Karolina Friderika † 1841 gr. Hohenlohe Zsófia Juliána † 1682 (gr. Castell Wolfgang György † 1668) gr. Castell Juliána Dorottya † 1706 (gr. Hohenlohe Henrik Fridrik † 1699) gr. Hohenlohe Filippine Henriette (Nassau-Saarbrückeni Lajos Krato † 1713) gr. Oettingen Johanna † 1639 (gr. Hanau Fülöp Wolfgang † 1641) gr. Hanau János Reinhold † 1666 (Pfalz-Birkenfeldi Anna Magdolna † 1693) III. János Reinhold † 1736 (Brandenburgi Dorottya Friderika) gr. Hanau Charlotte Krisztina (VIII. Lajos hessen-darmstadti tart. gr. † 1768)

A BUZÁD-HAHÓT NEMZETSÉG.
(Második közlemény.)

C) ARNOLD ÁGA.

I. Buzád fia I. Arnold 1234 előtt (l. f.) a hahóti monostor alapitója. Sem őt, sem atyját nem ismerjük közelebbről. A valószinüség a mellett szól, hogy I. Buzád a Magyarországba bevándorolt Hahótnak a fivére és nemcsak I. Arnoldnak, hanem Buzád bánnak is az atyja.
I. Arnold fiai: Ponit, II. Arnold és I. Keled.

1. Ponit vonala.

a) Ponit.
Ponit, ki már 1230-ban felmerül,_{1 Mondják, hogy II. András király magyar követsége, melynek élén bizonyos Panyas állott, 1227-ben a király leányát Erzsébetet a Wartburgban felkereste, hogy atyja udvarába visszahivják. Miután ez alkalommal mindenesetre németül beszélő emberre volt szükség, valószinünek tartom, hogy «Panyas» a német Buzád-Hahót nemzetségből származó Ponittal azonos.}* nemzetségének legnyugtalanabb tagja. 1234 után sokáig nem hallunk felőle semmit; csak 1251-ben merül fel ujra, midőn a kanizsa-szentkereszti apáttal Rakatya helység iránt egyezkedik, a mennyiben az apát a helységet neki átengedi._{2 Wenzel, Árpádkori uj okmtár, VII. k. 334. l.}* István társkirály sok éven át tanusitott hüsége elismeréseül adományozza neki 1259-ben a zalamegyei Móriczhely-t,_{3 Zalai okmtár, I. k. 82. l.}* sőt tovább is megy még ez évben, a mennyiben Ponit leányának Vasztej nb. Rajnalddal való eljegyeztetését személyesen közvetitette. Nevezett Rajnald (a Rozgonyiak őse), ki István alatt egynéhány hadjáratban kitüntette magát, nem volt arra elég gazdag, hogy a már akkor gazdag és dölyfös Ponit leányának kezét nyerje; István kezébe vette tehát a dolgot, a mennyiben – hogy a házassági összeköttetést lehetővé tegye – a kapzsi Ponitnak a zalamegyei Csesztve és Söjtör nevü helységeket adományozta és a leánykérő tisztségét személyesen átvette; Béla király meg is erősítette a birtokadományt 1259 május 17-én._{4 Hazai okmtár, I. k. 5–6. ll.}* A Béla s István között a 60-as évek kezdetén kitört felette heves viszályok alatt Ponit oly állhatatosan fogta István pártját, hogy Béla őt ellenségei, Lőrincz országbiró és Bécz nb. Farkas prépostnak unszolására, birtokaitól megfosztotta. István jóvátette ezt annyiban, a mennyiben teljes kegyéről biztositotta és megigérte, hogy birtokaiba trónraléptével majd visszahelyezi._{1 Hazai oklevéltár, 42. l.}* 1264 szeptember 19-én közte és a Ják nemzetség egynéhány tagja (Andi Gergely, Sokoródi Izsép, Ebed fiai: Kemény, Rajnald és Ják) között hosszadalmas pör veszi kezdetét,_{2 Wenzel, VIII. k. 47. l.}* mely azzal végződött, hogy Ponitnak 1267-ben vasmegyei Niczk nevü birtokát kellett volna Ebed fiainak átengednie._{3 Fejér, Codex. dipl. IV/III. k. 384. l.; Wenzel, VIII. k. 169. l.}* Ponit és fia Jakab azonban nemcsak hogy Niczket át nem adta és többszöri megidéztetése daczára a király itélőszéke előtt meg nem jelent, hanem 1268-ban Andi Gergely házát megrohanván, ezt, fiát Andot és Ivánkát az Ebedfiak egyik rokonát és tisztjét oly kegyetlen módon ölte meg, hogy még a hullák nyelvét is kivágta._{4 Wenzel, VIII. k. 263., 264., 265., 269., 275. ll.}* Erre már most Ponitot és fiát arra marasztalták, hogy összes birtokaik az ellenfélre szálljanak át, mi meg is történt volna, ha rokonuk I. Csák bán a dolgot nem közvetiti. Ponit erre Ákosi, Lasztaj és Niczk egy részének birtokában maradt, mig ellenei Lak, Haraszti, Sokoród, Asziágy (Szilvágy), Súrd, Szent-Trinitás és Kákonyát kapták volna; végre maga István király vette át a dolog elsimitását, a mennyiben Ponit pénzbirságot fizetett, Asziágyot és Sokoródot az ellenfélnek kiadta, de többi birtokait megtartotta._{5 Fejér, Codex Dipl. VII/I. k. 343., 351. ll.; VII/II. k. 212., 217. ll.; Hazai okmtár, V. k. 39. l; Wenzel, VIII. k. 415. l; X. k. 463, 464. ll.}* Különben már 1268 óta megint Béla kegyében találjuk, ki őt Szent-Trinitás, Kákonya és Rakatya birtokában megerősitette._{6 Hazai okmtár, VII. k. 109. l.}* Utoljára emlitik 1272 szeptember 3-ikán._{7 Wenzel, IX. k. 7. l.}*
Leányán, Vasztej nb. Rajnald (későbbi nádor) nején kivül még egy Jakab nevü fiut hagyott maga után.

b) Jakab.
Ponit fia; előfordul legelőször 1267-ben; részt vesz az 1268-ban elkövetett garázdálkodásokban. Önálló pályáját azzal kezdi 1276 január 19-ikén,_{1 Zalai okmtár, I. k. 79. l.}* hogy az atyja és általa megölt Andi Gergely özvegyét Cecilt és leányait Katalint és Margitot nagyobb pénzösszeggel kielégíti s azért asziágyi és sokoródi birtokát visszakapja. 1277-ben Erzsébet özvegy királynétól a somogymegyei Dobsza nevü három falut kapja._{2 Fejér, Cod. dipl. V/II. k. 425. l.}* 1280-ban ez Erzsébetnek tálnokmestere, mely minőségben az István és László királyoknak tanusitott szolgálatai és különösen a nováki és pataki várak ostrománál Erzsébet szemeláttára kifejtett vitézsége megjutalmazásául a somogymegyei Kálmán-Csehi nevü birtokot kapja, mely adományozását IV. László 1280 május 30-ikán megerősiti;_{Wenzel, XII. k. 2., 8., 301. ll.}* 1281 január 2-ikán megerősiti őt ujra Erzsébet királyné e birtokban;_{4 Fejér, Codex dipl. V/III. k. 308. l.; Wenzel, IX. k. 428. l.}* 1285 június 16-ikán Lasztaj nevü birtokát Güssingi Miklósnak majsai birtokával cseréli fel._{5 Hazai okmtár, VIII. k. 209. l.}*
Néhány ellensége azzal gyanusitotta őt László királynál és anyjánál Erzsébetnél, hogy a kettejük érdekében a déli vidéken elvállalt követsége alkalmával nem egészen kifogástalanul járt el, minek az lett a következménye, – különösen miután Erzsébet tárnokát, Pált megölte vala – hogy Erzsébet őt Csehi, Dobsza, Ovóce és Berzenicze (utóbbi kettő Pozsega megyében) nevü birtokaitól megfosztotta. 1288-ban sikerült neki azonban bebizonyitani, hogy az egész vád csak rágalom volt és hogy a megöltnek nejét és rokonait birói itélet alapján kielégitette, mire összes birtokait visszakapta._{6 Wenzel, IV. k. 312. l.}* III. András megerősiti neki 1292-ben V. Istvánnak 1264-ben kiállitott kiváltságlevelét;_{7 Hazai oklevéltár, 133. lap.}* 1298-ban megerősiti őt Csehi és Dobsza birtokában;_{8 Wenzel, XII. k. 621. l.}* utoljára szerepel 1301 november 29-ikén, mely napon Purbach (ma Feketeváros = Pódpuk) iránt Gatal fiai ellen vezetett pörét rokonainak, Arnold és Mihálynak, átadja._{1 Anjoukori okmtár, I. k. 19. l.}*
Neje Anna, Miklós fia László comes leánya, ugy látszik a Tengerdiek tagja és III. András hatalmas bizalmi emberének, Tivadar győri püspöknek unokahuga; megkapja férjétől 1296 május 1-én hozományi követelései kielégitése czéljából a szenttrinitási és kákonyai birtokokat._{2 Hazai okmtár, VII. k. 247. l.}* 1309 márczius 27-ikén az özvegy Anna e birtokokat már vejének, Erzsébet nevü leánya férjének, Zákányi Márton fia Pál fia György-nek adja át._{3 Anjoukori okmtár, I. k. 171. l.; Zalai okmtár, I. k. 96. lap.}* E házasságból Erzsébet nevü leány származott, ki 1349 február 14-ikén Somogyvári Lőrincz fia Bereczk-hez megy férjhez és ez alkalommal Kákonyát és Szent-Trinitást kapja;_{4 Anjoukori okmtár, V. k. 262. l.}* ez ifjabb Erzsébet még 1372-ben is Kákonyai deák Bereczknek a neje._{5 Hazai okmtár, V. k. 247. l.}*
Ponit vonala tehát fiával Jakabbal halt ki.

2. Arnold vonala.

a) II. Arnold.
I. Arnoldnak fia; 1233-ban tanu Mihály válási pörében; 1235–1239-ig Zalamegye főispánja,_{6 Fejér, Codex dipl. IV/I. k. 1., 163. l.; Hazai okmtár, VI. k. 30. l.; Wenzel, VII. k. 7., 23., 24., 36., 86. ll.; Zalai okmtár, I. k. 9., 10., 15. ll.}* 1240-ben somogyi főispán;_{7 Wenzel, XI. k. 315. l.}* 1242 márczius 14-ikétől november 16-ikáig a mellett nádor is;_{8 Fejér, Codex dipl. IV/I. k. 250., 264. ll.; Wenzel, II. k. 144. kl., XII. k. 689. l.}* 1243 január 29-ikén soproni,_{9 Wenzel, VII. k. 133. l.}* 1244 június 15-ikén és 1245 április 26-ikén nyitrai főispán._{10 Wenzel, VII. k. 157. l.; XI. k. 340. l.}*
Mindamellett, hogy ez Arnold korának legmagasabb méltóságait viselte, sem családi, sem birtokviszonyait nem ismerjük. II. Andrásnak egyik 1234-ben kiállitott okmányából csak annyit tudunk, hogy 1234-ben tőle a sopronmegyei Kál helységet elvette, mert az állitólag e királytól eredő adományozást be nem bizonyitotta, mire a helységet Frankói Frank kapta._{1 Wenzel, VI. k. 552. l.}*
Miklós és III. Arnold nevü fiakat hagyott maga után.

b) Miklós.
II. Arnold fia; nyugtalan ember, mint nagybátyja Ponit. IV. Béla halála után V. Istvánnal szemben ellenséges magaviseletet tanusitott, a mennyiben az uj királynak Székesfehérvárt megtörtént koronázásában részt nem vett, hanem egy osztrák csapatot pölöskei várába eresztett, melynek segitségével a legaljasb erőszakoskodásokat véghez vitte. A sereg élén ellene kivonult zalai főispánt, Aladár fiát Mihályt és fivérét Mikát megölte; erre, mint felségárulónak, életével kellett volna bünhődnie, de Türje nb. Szentgrófi Fülöp esztergomi érsek kérésére V. István csak azzal büntette őt meg, hogy összes birtokaitól megfosztotta és azokat a nagyérdemü Miskócz nb. Ponit bánnak adományozta. E birtokok voltak: Pölöske vára, 3 Barnak, Terpény, Farkasülése, Szt.-László, Kellénk, Hetés, Bak (és Migfölde), Göntérföld, hahóti kegyuraság, Ilmárföld, Szoboszló (mind Zalamegyében), Purbach, Kövesd (Gissing) és Niczk (Sopronmegyében)._{2 Wenzel, XII. k. 8., 9. l.}* V. István halála után azonban Ponit bán megkönyörült Miklóson, a mennyiben részint rokoni szeretetből, részint István király lelki üdvére 1272 szeptember 3-ikán Miklóst Purbach és Pölöske várak birtokába visszahelyezte._{3 Wenzel, IX. k. 7. l.}* 1277-ben unokaöcscse Keled azzal vádolja Miklóst, hogy niczki birtokán garázdálkodott._{4 Wenzel, XII. k. 223. l.}* 1291-ben arról értesülünk, hogy Naratincs és Ivánkafölde nevü birtokait azelőtt II. Hahótnak elzálogositotta;_{5 Wenzel, X. k. 59. l.}* ez az utolsó róla szóló hir. Családi viszonyait nem ismerjük.

c) III. Arnold.
II. Arnold fia; 1266-ban a henyei völgyben lévő szőlőt Sükösd fia András veszprémi kanonoknak adományozza;_{1 Hazai okmtár, IV. k. 43. l.}* többet nem tudunk felőle.
Hasonnevü fia van.

d) Stridói (IV.) Arnold.
V. István 1270 deczember 10-ikén_{2 Wenzel, XII. k. 8. l.}* fennebbi Miklóst öregebb Arnold fiának nevezvén, egyuttal hangsulyozza, hogy birtokainak elkobzása ifjabb Arnold fia Arnold részére nem vonatkozik, mert ez zsenge koránál fogva Miklós hazaárulásában részt nem vehetett, e birtokrész pedig a zalamegyei Stridó vár és tartozéka._{3 Wenzel, XII. k. 9. l.}* Ebből elég világosan és szabatosan tünik ki, hogy Miklós II. Arnoldnak a fia és hogy fivére ifjabb (III.) Arnold, IV. Arnoldnak az atyja.
E IV. Arnold 1272 szeptember 3-ikán előfordul azon okiratban, melyben Ponit bán Miklóst a pölöskei és purbachi várak birtokába visszahelyezi; 1288 június 25-ikén «Stridói Arnold»-nak nevezi magát, emliti is anyját és nejét, a nélkül azonban, hogy egyiküknek a nevét mondaná._{4 Fejér, Cod. dipl. VII/II. k. 120. l.}* 1291 deczember 13-ikán elmondja, hogy László comes leányát, Tengerdi Tivadar prépost unokahugát akarta feleségül venni, hogy erre a czélra Lendvai Istvántól 20 márka denárnyi kölcsönt vett, hogy azért naratincsi és ivánkatelki birtokrészeit elzálogositotta és mivel a kitüzött határnapon (1290 deczember 6–1291 április 4) nem tudta kiváltani, azért ujabbi 20 márkáért fennebbi birtokait Istvánnak elörökiti._{5 Wenzel, X. k. 59., 60. ll.}* Mostantól kezdve pénzbeli nehézségei nőttőn-nőnek; már 1287 november 31-ikén (az illető okirat «öregebb Arnold unokája, Arnold fiá»-nak nevezi) eladja a Nagymartoniaknak sopronmegyei kövesdi birtokait;_{6 Fejér, Cod. dipl. V/III. k. 375. l., v. ö. VIII/I. k. 1., 143. l., hol a Nagymartoniak e birtokot Güssingi János nádornak cserébe adják. Ugy látszik, hogy Arnold akkor (1303) még élt.}* 1292 november 29-én purbachi birtoka a sopronmegyei Gatal fiaira, Ivánka és Lászlóra megy át. Indokul előadja, hogy a háborus idők miatt sokat szenvedett elleneitől, hogy pölöskei vára 62különféle támadásoknak ki volt téve, úgy hogy azt trautmannsdorfi Stuchs Albert osztrák miniszterialistól nem tudta kiváltani; miután már most Gatal fiai a kiváltást eszközölték, átengedi nekik Purbachot a 63 márkányi kiváltsági összeg levonása mellett 400 márkányi vételáron._{1 Wenzel, X. k. 87. l.}*Horneck krónikás azzal vádolja ez Arnoldot, hogy a vendégszeretettel visszaélvén, András királyfit (a későbbi III. Andrást) stridói kastélyában fogságba ejtette és a foglyot Albert osztrák herczegnek átadta; erre nézve e helyen csak azt akarom kiemelni, hogy Hornecknek ez állitása bebizonyitva nincsen s hogy egyéb körülményeknél fogva sem hihető.
Stridó vára később Károly királyé, a ki Dancs zólyomi főispánnak cserébe adja; 1333 június 27-ikén azonban visszakapja a király Stridót és Csáktornyát._{2 Anjoukori okmtár, III. k. 31. l.}*
1330 június 28-ikán Károly király Arnoldnak pölöskei várát Ákos nb. Miczk bánnak adományozza._{3 Zalai okmtár, I. k. 246. l.}*
Stridói Arnolddal a nemzetség Arnold-ága kihalt.

3. Keled vonala.

a) I. Keled.
I. Arnold fia; felmerül 1234-ben; 1239-ben Bojszló és Ilmerrel, zalamegyei birtokosokkal, valamely oltárczi telek miatt pörösködik rokona, II. Arnold zalai főispán előtt._{4 Zalai okmtár, I. k. 15. l.}* Egyebet nem tudunk róla. Hasonnevü fia van.

b) II. Keled.
Előbbinek a fia; 1275-ben királyi ember;_{5 Wenzel, IX. k. 120. l.}* 1277 július 24-ikén azzal vádolja rokonát, II. Arnold fia Miklóst, hogy niczki birtokán garázdálkodott;_{6 Wenzel, XII. k. 223. l.}* 1279-ben pöre volt Buzád fia Atyaszszal, melyet Máté nádor július 12-ikén kelt itéletével választott biróság elé utal._{7 Wenzel, XII. k. 490. l.}*
Három gyermeke volt: Jolán, V. Arnold és Mihály.
Jolán férjhez ment Ják nb. Mika vasmegyei birtokoshoz, ki 1276 előtt a IV. László ellenei elleni harczokban kitüntette magát és 1292-ben neje hozományi követeléseit a gyűrüsi birtokkal kielégítette._{1 Zalai okmtár, I. k. 109., 457. ll.}*

c) V. Arnold.
II. Keled fia; 1293-ban Porgolcz helység eladásánál (l. f.) tanuként működik;_{2 Wenzel, X. k. 133. l.}* átveszi 1301 november 29-ikén rokonától Ponittól annak Gatal fiai elleni pörét;_{3 Anjoukori okmtár, I. k. 19. l.}* 1314 augusztus 16-ikán Hahóton tartózkodik, midőn felszólitják, hogy Lak és Börzöncze helységekre vonatkozó iratait a legközelebbi megyei közgyülésen bemutassa._{4 Zalai okmtár, I. k. 143. l.}* 1320 július 21-ikén a Tengerdi Mátyás szolgái által elkövetett erőszakoskodás ügyében ülésezett választott biróságnak tagja;_{5 Anjoukori okmtár, I. k. 572. l.}* utoljára szerepel 1327 június 11-ikén, midőn a Reznekiek és a Harkályiak (= Salamonváriak) között a békebirói tisztséget elvállalta._{6 Zalai okmtár, I. k. 198. l.}*
Esetleges utódait nem ismerjük.

d) Mihály.
Részt vesz 1293-tól 1327 június 11-ikéig fivérének, V. Arnoldnak, fent rajzolt összes ténykedéseiben. Neje Erzsébet 1360 február 16-ikán már özvegyként szerepel._{7 Zalai okmtár, I. k. 602. l.}* János nevü fiut hagyott maga után és két leányt. Ezeknek egyike Börzönczei János-nak a neje (e János Péternek a fia, Miklós és Mihálynak a fivére; előfordul 1357 július 29-ikén ap. Zalai okmánytár, I. k. 575. l.), másika férjhez ment Szalók nb. Balai Henrik fia János-hoz, ki 1342-től 1352-ig szerepel._{8 Anjoukori okmtár, IV. k. 582. l.; V. k. 633. l.; Zalai okmtár, I. k. 447. l.}*

e) János.
Mihály fia; felmerül 1347 kezdetén fennebbi Balai Jánosnak valamely pörében bizalmi férfiként;_{9 Zalai okmtár, I. k. 452. l.}* 1360 február 16-ikán birtokaival rendelkezik; ezek a következők: Szerdahely, Dezics, Szent-Trinitás, Kákonya, Bacsta és 2 Csasztaj; arra az esetre, ha fiutódot nem hagyna maga után, e birtokokat anyjának Erzsébet-nek, nejének Iloná-nak és leányának Anná-nak ugy hagyományozza, hogy mindegyikük élethossziglan vegye hasznát. Ha anyja és neje Anna előtt találna meghalni, akkor részének a fele nővéreinek fiaira: Börzönczei Péter és Balai Antalra száll át; emliti, hogy nagyatyja Keled Börzönczén valamikor egy ottani földet a hahóti monostornak adományozott, és hogy atyja Mihály és annak fivére Arnold a dezicsi Szent-Márton templomot több rendbeli adományozásban részesitette, a melyeket ő most megerősit; maga magát «Hahóti»-nak nevezi;_{1 Zalai okmtár, I. k. 602. l.}* 1360 augusztus 26-ikán előfordul minden közelebbi megjelölés nélkül._{2 Hazai okmtár, V. k. 136. l.}* 1365 deczember 9-ikén és 1368-ban ismét csak «Hahóti»._{3 Zalai okmtár, II. k. 4., 280. ll.}* 1368 után elvész a nyoma. Özvegye él még 1380 augusztus 8-ikán (l. lent).
Miután nem hagyott fiutódot maga után, Lajos király 1377 márczius 13-ikán leányát Annát, Lipoveczi Ráfáel (János esztergami érsek fivére) fia Miklós jegyesét fiusitotta, minek alapján a Zalamegyében fekvő Szerdahely, Dezics, Gutorföld és Kisfalud nevü birtokokat kapta._{4 Zalai okmtár, II. k. 145. l.}*
A királynak e rendelkezése a Herberttől alapitott Hahóti család tagjait nagyon bosszantotta. Hahóti Miklós egynéhány hahóti birtokrészt elfoglalt, mire Zalamegye főispánja azokat 1380 augusztus 8-ikán János özvegyének és leányának Annának, most már Lipoveczi Miklós nejének visszaadta;_{5 Id. h. 168. l.}* de ezzel az ügy még nem lett véglegesen elintézve. Miklós örökösödési pert inditott Anna ellen, melyet halála után fia László folytatott és mely 1398 június 17-ikén nádori itélet alapján Anna javára végződött.
László arra támasztotta igényeit, hogy Annának atyja János fia volt azon Mihálynak, kinek atyja Keled Buzádnak volt a fia; ez esetben János magvaszakadása következtében Lászlónak kellett a következő családfa szerint örökölnie:

II. Buzád Lankred Keled Herbert Mihály Miklós János Miklós Anna László

Anna elismerte Lászlónak és Miklósnak II. Buzádtól való leszármazását, tagadta azonban, hogy Keled, atyjának nagyatyja Buzád fia lett légyen és az 1234-iki, továbbá V. István és IV. László korabeli okiratok alapján bebizonyitotta, hogy Mihály atyja Keled nem Buzádnak, hanem Kelednek a fia._{1 Zalai komtár, II. k. 280. l.}*
I. Arnold utódai fiágon tehát a XIV. század végén kihaltak.

***

A Buzád-Hahót nemzetség ősi czimere, a mint ezt Trisztánnak 1255-ből való pecsétje mutatja: nyaktól szakitott bölényfej. A nemzetségből kivált családok közül a Csányiak legkésőbb (csak egy pár év előtt) haltak ki.
Záradékul a következő nemzedéki táblákat szerkesztettem, melyek azonban a nemzetség összes tagjait csak addig sorolják fel, mig valamely család a főtörzsből kiágazik.
I.
Arnold ága.

I. Buzád I. Arnold † 1234 előtt; a hahóti monostor megalapitója Ponit 1230–1272 II. Arnold 1233–1245 1235–1239 Zalamegye főispánja; 1240 somogyi főisp.; 1242 a mellett nádor; 1243 Sopronmegye főispánja; 1244–1245 Nyitramegye főisp. I. Keled 1234–1239 Jakab 1267–1301 1280-ban királynéi tálnokmester – (Tengerdi) László leánya Anna 1296–1309 Leány 1259 – 1259 Vasztej nb. Rajnald, a Rozgonyiak ősatyja Miklós 1270–1277 III. Arnold 1266 – 1288 II. Keled 1275–1279 Mihály 1295–1327 – Erzsébet 1360 V. Arnold 1293–1327 Jolán 1292 – Ják nb. Mika 1292 Erzsébet 1309–1342 – Zákányi (később Kákonyai) Pál 1309–1349 IV. (Stridói) Arnold 1272–1292 – Tengerdi László leánya (1288) Hahóti János 1347–1368 – Ilona 1360–1380 Leány – Börzönczei János Leány – Szalók nb. Balai János Anna 1360–1398 – Lipoveczi Miklós 1377

II.
Buzád ága.

Ismeretlen II. Buzád 1222–1233 († 1241) (1209 győri főispán), 1222–1224 Pozsonymegye főispánja, 1225 vasmegyei főispán, 1232 «bán» és Sopronmegye főispánja, 1233 domonkosrendi szerzetes I. Mihály 1232–1256 1239–1240 királynéi tálnokmester; 1244 Varasdmegye főispánja – Héder nb. Güssingi Mihály özvegye; elv. 1233-ban Szabariak Csányiak II. Mihály 1274 Hahótiak Leány – Vázsony nb. Gyurka III. Buzád 1221–1239 – Sol comes leánya Éva 1221–1254 I. Csák 1234–1269 1246 zalai főispán; 1256–1259 kir. tárnokmester és zalai főispán; 1259 István király pohárnokmestere; 1260 Zalamegye főispánja és István király tárnokmestere; 1261 «bán»; 1265–1268 «bán» és Zalamegye főispánja Lankred 1234–1267 – Tibold nb. Bodor comes leánya Herbert 1267–1310 János (Iván) 1267–1297 spalatói érsek Trisztán 1233–1255 1255 a kir. hirnökök főnöke Mihály 1267–1271 Miklós 1281 János 1310 István 1327 Lőrincz 1327–1365 1347 Vasmegye alispánja I. Miklós II. Miklós 1356–1382 1382 alnádor – 1381 Csányi II. Csák 1266–1309, 1266–1269 orbászi főispán Dénes 1267–1275 Miklós 1274–1281 † 1289 előtt – 1289 IV. Buizád 1274–1310 Hahóti Miklós 1342 Frigyes 1275–1306 Bálint 1365 László 1382–1401 Mihály 1399–1402 János 1399–1402 Folytatják a Hahóti családot Egyed 1360 Péter 1360 Klára 1364–1368 – Kolthai János 1364 János 1365–1368 László 1365–1368 János 1365 István 1365 Folytatják a Csányi családot Tamás szül. 1221 és 1227 között 1252 óta kir. alkanczellár és vál. fejérvári prépost, 1256 kalocsai érsek Sol 1255–1256 bácsi kanonok; 1280-ig dömösi prépost I. Atyasz (1265–1259) 1299-ig 1274 veszprémi és zalai főispán; 1288 Somogymegye főispánja; 1296 Tomasina herczegné udvarbirája – 1. Ismeretlen, 2. 1310 Leány – Lőrente nb. Ant(al) 1-től Szabari I. János 1292–1348 † 1353 előtt – Nagymartoni Mihály leánya Margit 1353 Lőkös 1348 II. János 1348–1365 Péter 1365–1368 † m. n. 1384 előtt II. Atyasz 1348–1368 Leány – Köcski György 1353

III.
Hahót ága.
(Alsólendvai Bánfiak)

I. Hahót 1192 II. Hahót 1226–1273 1237–1239 Vasmegye főispánja, 1255 rojcsai főispán – 1267–1272 Mihály 1222–1234 Ákos 1222–1234 Miklós 1222–1234 I. Dénes 1234 Máté 1267–1272 I. István 1267–1328 1292 a királyi tálnokok jegyzője, 1297 Borsodmegye főispánja – Pécz nb. Dénes nádor leánya (Folytatását lásd a következő oldalon.) Miklós 1298 III. Hahót (Miklós 1373) Vid(eh) II. Dénes

I. István I. Miklós 1323 † 1356 1324-től 1342 május 16-ig zalai főispán, a mellett 1334-ben királynéi lovászmester; 1342 május 16-tól 1343 márczius 26-ig királynéi lovászmester; 1343 május 25-től 1346 márcz. 14-ig szlavóniai bán; 1349 augusztus 10-től 1351 deczember 5-ig zalai főispán, 1353–1356 szlavóniai bán II. István 1335–1384 1381–1384 szlavóniai bán I. Ferencz 1335–1355 III. Miklós 1378 László 1378–1403 III. István 1378–1415 – Alsólendvai Bánfi Klára 1417–1425 második férje: Blagai László I. János 1335–1384 1381–1384 szlavóniai bán II. János 1378–1403 – Berekszói Hagymás Jusztina 1418–1421 II. Miklós 1335–1383 László 1338–1381 Zsigmond 1398–1410 – Salamonvári János leánya Beata 1418–1426 Leány 1371 – Héder nb. Rohonczi Henrik 1336–1374 IV. Miklós szül. 1408 él még 1421-ben Klára 1425 – (Marczali) Péter fia László † 1425 előtt IV. István 1419 † 1448 – Aba nb. nánai Kompold Erzsébet László 1414–1425 Anna 1420 Dorottya 1420 Pál 1419–1475 – 1. Stibor Katalin (1434 decz. 3. még hajadon) 2. Bátori Margit 1464 Klára 1417–1425 – 1. Alsólendvai Bánfi István 2. Blagai Lászlü 1417 Dorottya 1424 – Forgács János Katalin 1424–1457 – Herbortyai Ostfi János 1401 † 1438 V. Miklós † 1501 k. – Glogaui Margit 2-ik férje: Csáktornyai Ernust János Dorottya 1443 I. Jakab 1453 † 1509 előtt – Katalin 1499–1509 II. Ferencz 1509–1515 Miklós 1471–1480 II. Jakab 1513–1522 János 1471–1514 † 1519 előtt – Szomszédvári Henning András leánya Margit 1519 Ferencz 1475 Dorottya 1492 – Rozgonyi János † 1492 előtt Erzsébet † 1496 előtt – Kanizsai György, pohárnokmester, bán 1495–1509 Borbála – Szécsi Miklós Katalin János 1509 † 1534 jan. 30 nádor – Kövendi Székely Jakab leánya Margit 1524 Borbála – 1. Reichenburgi Keresztély 2. Stubenberg Gáspár Sára † 1543 el. – Erdődi Péter † 1543 k. Velenczében Petronella – Ostfi Ferencz Margit – Bajnai Both János † 1521 aug. Belgrádban Zsigmond 1504 † 1526 Antal 1507–1528 – Dersfi Potentiana 1549 2-ik férje Jurisics Miklós Ferencz 1504 † 1534 előtt – Ráskai Ilona 1534 Dorottya 1558 – 1. Tárczai Miklós † 1526 2. Loboveczi és kameniczai Loboczki Mátyás Katalin – Teuffenbach György László † 1583 nov. 30 – 1. Keglevics Anna (Csáktornyai Ernust Gáspár özvegye) 2. Somi Borbála 1563 – 3. Mindszenti Katalin Pál 1569 † 1576 János 1569 † 1594 nov. 25 – Forgács Margit Anna 1590 – 1563 Szunyogszegi Majlát Gábor † 1577 Erzsébet – Nagytábori Rátkai Péter 1575 V. István szül. 1522 febr. 9 † 1568 jan. 2 – Guthi Ország Magdolna † 1584 febr. 5 Anna sz. 1544 febr. 28 † 1580 okt. 7 – 1561 szept. 14 Révai János † 1580 előtt VI. Miklós szül. 1547 † 1593 febr. 21 – 1570 Zrinyi Orsolya sz. 1552. aug. 21 (előbb Perényi János neje) † 1593 febr. 12 Magdolna sz. 1557 febr. 24 † 1583 el. – Maróti Mihály (?) Katalin szül. 1569 decz. 3 † 1572 febr. 27 Gáspár szül. 1551 decz. 21 – Gersei Pető Katalin Ferencz † 1595 VII. István † 1607 Mária Magdolna – Konszki Gáspár. Zsuzsánna – Pinnyei István Orsolya – Vrágovits Boldizsár Katalin Judith – Bedegi Nyári Miklós VI. István szül. 1571 szept. 17 † 1575 jan. 27 Katalin sz. 1573 márcz. 21 – 1. Szarvaskendi Sibrik István 2. Divékujfalussi Ujfalussi János 1596 kir. táblai ülnök György szül. 1574 szept. 16 † 1607 febr. 8 jegy: Nagylucsei Dóczi Magdolna Kristóf sz. 1577 márcz 12 gróf 1622, tárnokmester 1644 – 1. 1596 okt. 27 Mérei Anna † 1605 márcz. 16 2. Trakostyáni Draskovics Ilona sz. 1591 okt. 1 Erzsébet szül. 1579 febr. 23 Dorottya szül. 1581 febr. 22 VII. Miklós sz. 1599 jan. 9 † 1627 2-tól Éva szül. 1614 okt. 6 Petronella szül. 1615 † 1618 márcz. 8 Cecil Franciska szül. 1617 decz. 24 – Reviczki László Ilona szül 1619 jan. 17 Hedvig 1647 – Liszti László

Dr. WERTNER MÓR.

VEGYES.

Nagylúcsei Orbán czimereslevele 1480-ból.

(Szines czimerképpel és egy szövegrajzzal.)
Mátyás király korának azon főpapi alakjai között, kik fényes tehetségeik által előkelő országos méltóságok polczára küzdve fel magukat, egyúttal egész családjukat kiemelték az alacsony származás homályából, kiváló helyet foglalt el Nagylúcsei Orbán püspök, Mátyás kedvelt kincstartója. Életpályáját nagyjából ismerjük s annak egyes állomásai jelzik egyszersmind családja emelkedésének útját is. A csallóközi jobbágynak, Fülöpnek – ki, ugy látszik, a Bodóbári nevet viselte – fiát az egyházi pályán jó sorsa korán a király udvarába vezette; s az első okleveles adat, melyben neve előfordul, a királyi udvarban tett szolgálatoknak már tekintélyesebb mértékére látszik utalni. Mátyás király 1468 tavaszán Nagylúcsei Orbán deáknak adományozza Bucsúháza helységet Pozsony vármegyében. 1472-ben Fintafalvi néven, mint budai kanonok, bukkan fel az oklevelekben; nemsokára az esztergomi Szent-Tamásegyház préposti javadalmát birja s 1474-ben, ezt és más kisebb oltárjavadalmait is megtartva, a székesfejérvári prépostság tekintélyes állásába emelkedik. Egyházi előmenetelével arányban áll a világi tisztségekben való előmenetele; Ernust János királyi kincstartó oldala mellett, mint annak helyettese, s később mint az erdélyi királyi jövedelmek igazgatója, elsőrangu befolyást gyakorolt az ország pénzügyi kormányának vezetésére. E téren szerzett érdemeiért Mátyás király 1478 május 22-ikén Nagylúcsén, szülőházának szomszédságában, négy jobbágytelekkel gazdagitja őt és testvéreit: Balázst, Jánost és Benedeket, s e jószágadományt minden földesúri hatalom és közszolgáltatás alól mentesitve, ez által a Nagylúcseieket az ország nemesei sorába emelte.
Ez év végén Nagylúcsei Orbán már az összes királyi só- és aranybányák kamarája élén áll, s ujabb adományokkal tetézi eddigi birtokszerzeményeit. 1479 elején pedig a királyi kincstartó magas polczára s ezzel az ország zászlósurai, majd – királyi adományt nyerve Revistye várára és uradalmára, – a nagybirtokos főnemesség sorába emelkedett._{1 Mindez adatokat Wenzel Gusztáv állitotta össze, «Az alsómagyarországi bányavárosok küzdelmei a nagylúcsei Dócziakkal» czimű dolgozatában. (M. Tud. Akad. Értekezések a történelmi tudományok köréből, 1876. VI. k., 6. füzet.) Kiegészitik ezeket az országos levéltár és a Batthány herczegek körmendi levéltárának adatai, valamint azok a több helyen elszórva található oklevelek, melyekre Csánki Dezső «Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában» cz. munkájában találunk utalásokat.}*
Az elmondottakra vonatkozó okleveles adatokban családtörténeti szempontból a család nevének ingadozása, a családi név eredetének és meggyökerezésének lassu folyamata bir reánk kiváló érdekkel. A Nagylúcsei név a legelső, a melyen Orbánt s általa testvéreit megnevezve találjuk, de e nevet – főleg testvérei – váltakozva cserélik fel az atyjukról reájuk ragadt Filep, Filepfi, majd a szintén atyai örökségnek tekinthető Bodóbári vagy Bári, s a különböző birtokokról vagy tartózkodási helyről kölcsönzött Bucsúházi, Becskösházi, Fintafalvi, Dienesszapi, Szapi nevekkel. A legállandóbb név azonban még a Nagylúcsei volt, s maga Orbán, a család feje, egyetlen kivétellel mindig e nevet viseli._{1 Nagy-Lúcse, a Csallóköz közepén, e lassan emelkedő vidék nyergén fekszik, Duna-Szerdahelytől délnyugatra; közelében van az egykori Bodó-Bár is, ma Fel-Bár, az hol egykor az Amadé grófoknak levén kastélyuk, a család több tagja, köztük a költő László, (mint erre Erdélyi Pál dr. tisztelt barátom volt szives figyelmeztetni) a Várkonyi mellett a Nagylúcsei és Bodobári előnevet is viselték. Oerbán származási helyét a XVIII. században többnyire Nagy-Lőcsének irták, s igy szerepel a család a körmendi levéltár lajtstromában is, melyet Csepreghy Mihály 1751-ben készitett; sőt tudomásom szerint van a Csallóközben ma is egy Dóczy család, mely a Nagylőcsei előnevet használja. Ha Orbán családnevének kiejtésénél a helynév mai kiejtését vesszük irányadóul, akkor azt nem mint eddig, rövid, hanem hosszu ú-val Nagylúcseinek kell mondanunk.}* S a királynak azon elhatározása, melylyel az egyházi méltósága és korábbi birtokadományok utján amugy is nemesi jogokkal biró főpapot családjával együtt az ország valóságos nemesei sorába emelve, e nemesitést a nagylúczei adományhoz kapcsolta, kétségkivül Orbánnak szülőföldje iránt táplált kegyeletét vette figyelembe; – s ezzel a családi név később ismétlődő változásával szemközt is a Nagylúcsei nevet tette a család állandó nevévé mind azon ideig, a melyben Orbán unokaöcscse, Nagylúcsei Benedek fia Ferencz – a család egyetlen termőképes ágának folytatója – a XVI. század elején Dóczy névvel cserélve azt fel, a Nagylúcsei Dóczy család megalapitójává lőn.

NAGYLÚCSEI ORBÁN CZIacute;MERE 1480-BÓL.

A nemesség adománya azonban nem foglalta magában egyuttal a családi czimer megszerzését is. Nemesség és czimer együttes adományozása a középkorban tudvalevőleg a legritkább esetek közé tartozik; – Zsigmond királytól csak két armalist ismerünk: a Vadkerti és Szentgyörgyi Vincze családét 1415-ből és a Zágrábi Dabi Mihályét 1430-ból, a melyekben a czimeradománynyal együtt s mintegy az által veszi fel az adományosokat az ország nemesei sorába. A közjogi felfogás ekkor még az volt és igen sokáig az maradt, hogy a nemesség alapja a nemesi földbirtok; a czimerlevél, a külső nemesi disz adományozása feltételezte azt, hogy az illető nemesi állapotban létezett; s ezt a felfogást legjobban megvilágitják az olyan esetek, a melyeknél – mint a hogy 1447-ben Pogány Miklós, tordai polgár tette – a czimerszerző a nemességet – per donationem – az armalis kelte előtt egy nappal szerezte meg._{1 Turul, 1889. évf., 78. s köv. ll.}*
A fejlődés természetes menetének rendes állomását jelöli tehát az a datum, a melyen Nagylúcsei Orbán, miután a nemességet megszerezte és birtokait időközben ujabb jószágadományokkal gyarapitotta, már mint az ország méltóságában és módban egyaránt elsőrangu főura, czimereslevelet kért királyától maga és családja részére.
Mátyás király Budán, 1480 február 2-ikán adta ki oklevelét, melyben kedvelt hivét, az immár nagyságos czimet viselő Nagylúcsei Orbánt, Szent-Miklósról nevezett fejérvári prépostot és királyi kincstartót, s általa testvéreit Balázst és Jánost, valamint elhunyt testvérének Benedeknek fiát, Ferenczet nemesi czimerrel ajándékozta meg.
Az oklevél – több más, a Nagylúcseiekre vonatkozó középkori irattal együtt – a Batthyány herczegi család körmendi levéltárában őriztetik (levéltári jelzete: Arm. 3., lad. 8. nr. 75.) és a középkori oklevelekben oly gazdag levéltárnak is legérdekesebb darabjai közé tartozik. Mint a XV. századi heraldika terméke, melynek érdekességét fokozza a czimerszerző egyénisége, helyet talált az 1896-iki ezredéves országos kiállitásunk történelmi főcsoportjában is, és a Magyar Nemzeti Múzeum levéltára ez alkalommal szövegéről másolatot és czimerképéről szines hasonmást készittetett, alkalmat nyujtván ez által nekünk, hogy azt e helyütt szives olvasóinknak bemutathassuk.
A czimereslevél szövege a következő:

Comissio propria domini regis.

Mathias dei gratia rex Hungarie, Bohemie etc. Fideli nostro dilecto venerabili et magnifico Vrbano de Naghlwche preposito ecclesić sancti Nicolai episcopi de Alba, thesaurario nostro, salutem et gratiam nostram regiam et omne bonum. Etsi regibus principibusque terrarum ea precipue virtus naturaliter inesse debeat, ut cunctorum fideliter sibi obsequentium actus et merita dignis prosequantur retributionibus, eos tamen quos integra fides, virtus commendabilis premium excellens digniores efficiunt, ampliori debent amplecti benivolentia, prestantiori prosequi munere gratiarum; sic enim et principum laudabitur prudentia et subditorum animi ad obsequia regia ferventiores redduntur. Hinc est igitur, quod cum tu fidelis nobis sincere dilecte, prout experienta propria nostra de te maiestati nostre testimonium reddit, ab ineunte etate tua servitiis nostris regalibus applicueris et curiam nostram regiam secutus fueris, omni fidei constanter et magna fidelitatis perseverentia continue nobis et lateri nostro adherendo in cunctis rebus nostris prosperis scilicet et adversis, ita fideliter et ita sinceriter maiestati nostre et sacre regni nostri Hungarie corone serviisti, ut te nobis undique gratum reddideris et acceptum personam, quam tuam laudibus decorandam ac merita tua totiens accumulata digne a nobis premianda comparasti. Quorum omnium intuitu volentes et nos tibi nostre regalis munificentie benivolentiam ostendere singularem, hec arma seu nobilitatis insignia, videlicet clipeum manerie bipartitum, rubeo scilicet superius et celestino inferius coloribus indirecte per medium sibi inmediate correspondentibus distinctum; in quo equidem clipeo ipso colore rubeo leonem album, capiti sublimato, ore aperto ac cauda in altum supra dorsum erecta, tenendo in pedibus anterioribus aureum pomum; ac supra clipeum galeam retropendiis vestitam et supra galeam stellam unam auream cum sex radiis refulgentem; in inferori autem parte ipsius clipei super colore celestino aliam stellam auream, cum eisdem sex radiis micantem, prout et quemadmodum in capite presentium litterarum nostrarum sibi appropriatis coloribus pictoria arte expressius et distinctius figurata sunt e depicta, tibi et per te nobilibus Blasio et Johanni carnalibus, necnon Francisco filio quondam Benedicti fratrueli, fratriteus tuis eorundemque heredibus et posteritatibus universis ex certa nostre maiestatis scientia dedimus, donavimus et contulimus, immo damus, donamus et conferimus, ut tu dictique fratres tui ac eorundem heredes et posteritates universe, a modo imposterum perpetuis semper futuris temporibus arma seu nobilitatis insignia memorata et hic depicta instar aliorum nobilium regni nostri armis utentium, ubique in preliis, duelis, hastitudiis, torneamentis et cunctis aliis actibus rebusque ac exercitiis militaribus, item sigillis, anulis, velis, cortinis et papilionibus vestris, sub mere et sincere ac vere nobilitatis titulo omnibusque aliis libertatum prerogativis et privilegiis, quibus alii nobiles regni nostri armis utentes gaudent et fruuntur, quolibet consuetudine vel de iure ferre, gestare ac eis in omnibus uti et gaudere possis et valeas, possintque et valeant fratres tui prescripti ac eorundem heredes posteritatesque et successores universi, tantoque ampliori studio erga regium honorem et statum tua fratrumque tuorum prefatorum ac successorum eorundem deinceps sollidetur intentio, quanto vos largiori favore preventos conspicitis et munere gratiarum. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes litteras nostras privilegiales, pendentis sigilli nostri secreti munimine roboratas, duximus concedendas. Datum Bude, in festo purificationis beate Marie virginis, anno domini millesimo quadringentesimo octuagesimo, regnorum nostrorum Hungarie etc. anno vigesimo secundo, Bohemie vero undecimo.
A Nagylúcseiek czimere ez oklevél homlokára festett czimerkép és az azzal egybehangzó czimerleirás szerint bal-harántszeléssel osztott pajzs felső vörös mezejében a vágás irányában haladó fehér oroszlán, két első lábai közt arany almát tartva; az alsó kék mezőben hatágu arany csillag; a koronátlan sisak disze ugyanilyen hatágú aranycsillag, egyik ágának hegyére állitva; a sisaktakaró vörös-arany-kék. Heraldikai tekintetben elég helyesen szerkesztett czimer, mely csak az oroszlán fehér szinében és a sisaktakaró szinhalmazában tér el a czimertan szabályaitól.
A mi magát a czimereslevél festményének szerkezetét és kivitelét illeti, csak egy dolog ötlik szemünkbe: az, hogy a golyót tartó oroszlán balfelé néz. Ez sem volna felötlő, sőt a heraldikai udvariasság tekintetéből egészen természetes, hogy a czimeralak az armalis szövege (mintegy az abban beszélő király) fele néz; a nevezetes csak az, hogy a Nagylúcsei Orbán pecsétein – azt, a melyet egri püspök korában viselt, rajzban itt bemutatjuk – a czimer jobbra néző állásban van megszerkesztve, mi által a pajzs harántszelésének iránya is egészen megváltozik: bal-harántszelésből jobb-harántszelés lesz; a mi a mellett látszik bizonyitani, hogy a harántszelés iránya a czimerben nem tartozik a lényeges és változhatatlan motivumok közé.

A Mátyás korabeli czimereslevelek aránylag a heraldikai ritkaságok közé tartoznak. A király 33 évi uralkodása idejéből ma mindössze 18-at ismerünk eredetiben,_{1 Bárczay (A heraldika kézikönyve, 446–447. l.) 17-et sorol fel. Ehez jön a Lehner-család 1475-iki armalisa, melynek eredetijét Warthauseni König Elza bárónő az 1878-iki bécsi heraldikai kiállitáson mutatta be. L. Jahrbuch des Heraldisch-genealogischen Vereines Adler, 1879–80. évf. 121. l.}* s ebből 12 jelent meg eddig hasonmásban. Nincs nagy alkalom tehát összehasonlitásra, illetőleg annak megállapitására, hogy uj adalékként bemutatott armalisunk czimerképe szerkezet és kivitel tekintetében a korabeli armalisok melyik csoportjába tartozik. Mátyás armalisai között egyáltalában nem sikerült oly jellemző vonásokat megállapitanom, a melyek a Zsigmond királytól származó czimeres leveleket idő és hely tekintetében oly szembeötlőleg sorozzák egyes csoportokba. Közös vonásul heraldikánk e korbeli termékeinél talán a kivitel bizonyos egyszerűségét konstatálhatjuk, a mely annál feltünőbb, minél jobban elkényezteti várakozásunkat Mátyás király kódexei miniatürjeinek páratlan műbecse. Igaz, hogy a Korvin-kódexek elenyésző kivétellel Olaszországban készültek, a czimerlevelek miniaturjeit pedig itthon festették, s a heraldika konzervativ jellegét mi sem bizonyitja inkább, mint az, hogy a renaissance műiránya legnagyobb pártfogója korában sem birt nálunk győzedelmeskedni a gotikus művészeten, mely a magyar heraldikát első armalisai korától kezdve dominálta. A harczban, melyet a két irány folytatott egymással, maga a heraldika igen sokat vesztett; a stilizálás hiánya a czimeralakokban és a sisaktakarók elrendezésében a gótikus heraldikai irány bukását jelenti Mátyás valamennyi armálisánál, a nélkül azonban, hogy a régi irány már most átengedné a teret a renaissance stilus formákban és szinekben pompázó motivumainak.
Csak futólag kivántam erre rámutatni a Nagylúcseiek czimerképe tárgyalásánál, mely jelentéktelenebb méreteivel, egyszerü kivitelével, a czimerszőnyeg alapdiszének minden gondolatot nélkülöző ürességével, főalakjának stilizálatlan ábrázolásával heraldikánk ez átmeneti korának igazi tipikus termékei közé tartozik.

SCHÖNHERR GYULA.

Három Zákány István (apa, fiu, unoka) 35 év alatt.

Ősrégi szokás nemes családainknál bizonyos kiválasztott keresztnevek hagyományos használata nemzedékről nemzedékre, a mi a történetiróknak, de főképen a genealogusoknak sok bajt, zavart és fejtörést okoz. A családi kedvencz keresztnevek e kultusza magánál; első, nemzeti dinasztiánknál is lábra kapott már, s az Árpádház kedvelt neveiül (itt csak a koronás főket említjük), az István (öt király), Béla (négy király) és a László (négy király) tekinthetők. Példájukat számos előkelő család követte; így a Báthoryak az István-t használták sűrűen, a Rákóczyak a György-öt és Ferencz-et. Majdnem minden Esterházy herczeg Miklós, avagy Pál; majdnem minden Nádasdy gróf Ferencz vagy Tamás. A Zrinyiek legkedvesebb neve a Miklós; a Batthyányiaké az Ádám, Ferencz és Kristóf; az Erdődyeké a Tamás, Ferencz, Sándor; a Zichyeké az István és Ferencz; a Becsényieké a Miklós, Imre és László; a Pálffyaké a Miklós és János; a Szirmayaké István, Tamás, Jób, stb. stb. Vég nélkül folytathatnók; azonban csak rá akartunk e körülményre mutatni, és csupán emlékezetből, példaképen idéztük hirtelenében a föntebbieket.
Még az ilyen hirneves nagy családoknál azonban csak boldogulhatni valahogy, több lévén tagjaikról az adat; hanem a kisebb nemesség ugyanazonos nevű tagjaival bizony sokszor igen meggyűl a szegény genealogus baja: nagyapával, apával, fiúval, unokával, unokatestvérrel, etc. Szolgáljon erre nézve mintául a kuruczvilágban szerepelt Borsod vármegyei Zákány család, melyről az alábbi, történelmileg is, genealogiai szepontból is érdekes okmányt közöljük.
Nagy Iván, főmunkájában (XII. köt. 295–96. l.) e nemes családot, – mely utódaiban jelenleg Szabolcsban él, – réginek és a somogymegyei Zákány mezővárosról elnevezettnek mondja s közöl róluk nehány izre terjedő vérségi táblázatot s XV. s XVI-ik századról. Azonban mindjárt hozzá teszi: «Ezen nemzedékből származott-e a XVII-ik században a kuruczvilágban ismeretes Zákány-család? nem tudjuk.» Azután megemliti (az alábbi okmányunkban mint ős szereplő) Zákány Andrást, a ki 1635., 1637. és 1646–47-ben, valamint az 1655-iki országgyülésen is Borsod vármegye követe és több orsz. kiküldöttségnek tagja volt. Okiratunk szerint ettől a kiválóbb közszereplésű Andrástól származnak le egyenes vonalban a három Zákány Istvánok.
Alulirott a Zákány család történetét nem tanulmányozta tüzetesebben, nem is igen nyilt az általa átkutatott levéltárakban erre alkalma. Arra azonban még élénken emlékezem, hogy egyszer – nagyon ifjan, még az 1850-es évek közepén – Gömörben, Borsodban, Abaujban, Tornában utazgatván, Szendrőn, az ottani ódon református templom kincseit mutatták meg, s ezek közt egy Úrasztalához való ezüst kelyhet, ezüst tányért és egy hálóforma, finom szövetü, avult, sárgásbarna szinü, itt-ott fekete vérfoltos, nagyon hosszú selyem turbánövet vagyis tekercset, melyről azt tartotta a hagyomány, hogy egy vég-szendrei hires vitéz Zákány (Tamás, András vagy István? nem emlékezem már a keresztnévre), csatában levágott egy török basát vagy béget: azé volt ez a turbán, s annak vérfoltjai feketélnek még rajta. A győztes Zákány e basától nyert kincsek egy részéből készittette az ezüst kelyhet és tányért, diadaláért hálából Isten iránt, a szendrei református egyház számára, a melynek ereklyetárába tette le megőrzés végett a selyemturbánt is. A kehelyre és tányérra rá is van vésve az adományozó neve és az évszám. Érdekes volna utána nézni: megvannak-e még ma is ezen általam 1855-ben nagy kegyelettel szemlélt tárgyak? és ismertetni kellene őket.
Ez még 16 éves gyermekkori visszaemlékezésem. Természetes tehát, hogy utóbb is érdekelt a Zákány név, midőn a II. Rákóczi Ferencz korát megelőzött, régibb kuruczvilág hősei közt az idősb Zákány István nevére találék. Kutatásaim közben azt tudtam meg róla, hogy Ónod várának kapitánya vala, s mint ilyen csatlakozott az ottani végbeliek élén I. Rákóczi Ferencz fölkeléséhez, 1670-ben. E Zákány István – és róla a család – «Ónodi» Zákánynak is iratik, előnevéül használván e várost, a hol – mint okmányunkból kiderül – csakugyan nemesi kúriája, korcsmája és szabad korcsmáltatási joga volt; talán a Rákóczi földesuraktól nyerte adományban.
Zákány István és vele az ónodi végbeli had, nem tette le a fegyvert Rákóczi Ferenczczel, ennek kiegyezésekor, – hanem tovább is bujdosó maradván, végig hadakozta a kuruczvilág hosszu harczait. Az 1672-iki támadáskor Petróczy István, Szepessy Pál, Szuhay Mátyás és Kende Gábor mellett ő volt az ötödik kurucz vezér, a ki a nemzetet fegyverre szólitó manifestumot aláirta s harczolt Spankau és Schultz ellen Enyiczkénél, Györkénél. Megemlékezik róla az 1672. év végén kelt labancz gúnydal is:

«Jaj már minékünk rebelliseknek,
Több hiveinek Pál Szepessynek,
Zákány István hosszúhaju árva fejinek . . .»
Továbbá:

«Lassan égeti Petrőczy Kassát,
Zákány sem víjja Vég-Ónod várát,
Kende Gábor sem töreti Szendrő bástyáját,
Pál Szepessy sem kergeti Spankau jó lovát.»_{1 L. Thaly Kálmán, «Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez, I. k. 39–40. ll. (Budapest, 1872. Ráth Mórnál.)}*
Ellenben a «Thököly hadi tanácsa» czimü 1680–81-iki énekben, a tanácskozó kuruczvezérek (Thököly Imre, Szepessy Pál, Kendee Gábor, Keczer Menyhárt, Harsányi György, Petneházy Dávid, Szűcs János, Farkas Fábián, Ispán Ferencz és Wesselényi Pál) «voxai» között az öreg Szuhay Mátyás és Zákány István voxát immár hiába keressük._{2 U. ott, 89. s köv. ll.}* Szuhayról tudjuk, hogy 1677-ben Máramarosban esett el hősi elszántsággal, s valószinüleg hasonló sors éré idősbik Zákány Istvánt is, a ki – okiratunk szavai szerint – «édes hazánk elnyomattatott szabadságának helyreállitására in anno 1670. indult hadviseléstül fogvást holtáig hadakozott». De azért a további kurucz hadjáratokban is ott szerepel az ónodi vitézek élén a Zákány István név – csakhogy immár az ifiabbik,a kit még atyja vitt volt el magával a bujdosásba, ő gyakorolta be a hadi életbe, s a ki úgylátszik az ónodi bujdosó harczos csapat kapitányságát örökölte atyjától; mert – ugyancsak okmányunk tanusága szerint – ezekkel együtt tére utóbb amnestiára haza, Thököly bukása után. Élete hátralevő dolgait azután, valamint azt, hogy ő ismét egy – már harmadik! – Zákány István nevű fiút hagyott maga után árvául Ónodon, a II. Rákóczi Ferencz szabadságháborújának kitörése előtt nehány évvel történt halálakor, – okmányunk beszéli el.
Ezen irat egy jogászi jártassággal szerkesztett, és az akkor még tanuló kiskorú III. Zákány István nevében II. Rákóczi Ferencz fejedelemhez 1705 legelején benyujtott kérvény, az ősi szép vagyonából gyámoltalan, neveletlen árva gyermek korában ravaszul és galádul kifosztott s kegyelemkenyérre szorult kurucz vezéri ivadék igazainak visszaszerzése érdekében. Mint a rávezetett fejedelmi resolutióból látható: a nemeslelkű s igazságos érzületű Rákóczi el is rendeli ezen ügyben a vizsgálatot Borsod vármegyére, a melytől hiteles informátiót kivánt. További folyamatát a dolognak nem ismerjük: de nem is az a fő e helyütt, – hanem maga a kérvény szövege, mint a melyből egy csomó történelmi, család-leszármazási s család-birtokügyi adatot ismerünk meg. Egyszersmind pedig útmutatóul van az hivatva szolgálni a genealogiai kutatónak, hogy az 1670–1705. között élt és részben jelentősen szerepelt, teljesen azonos nevű három Zákány István (nagyapa, apa, fiú) közt pontosan eligazodhassék.
Mindezekért érdemesnek itéltük az épen kezünk ügyébe esett okmány közlését, melyből e kis nemzedékrendi táblázatot állithatjuk össze:

Ónodi Zákány András 1635, 1637, 1646, 1647, 1655 Borsod vármegye országgyűlési követe I. István 1670 előtt ónodi kapitány; 1670-től fogva kurucz vezér; 1672 Ónodot víjja; † 1681 előtt II. István kurucz főtiszt, Thököly hive, 1686–90 táján haza száll, † 1700 előtt Erzsébet 1686 1705 (Olchváry Ferenczné) III. István 1705 tanuló ifju

Az okirat szövege itt következik:

Méltóságos Fejedelem!

Kegyelmes uram!

Édes hazánk elnyomattatott szabadsága helyre állatására in Anno 1670. indúlt hadviseléstűl fogvást holtáig mind azért hadakozván s bujdosván néhai Nemzetes üdősbik Zákány András Uram fia üdősbik Zákány István Uram édes nagy-atyám, és minden jószági az ő Felsége számára confiscáltatván, az ő Kglme édes fia is, ugyan néhai Zákány István uram, édes atyám, azért viselvén fegyvert, hosszas bujdosási után az ónodiakkal kénteleníttetvén visszajőni az ő Felsége hűségére, nem lévén gyámolok; minden atyai s anyai jószági megígértetvén, visszajütt, de a kamara miatt külömben nem juthatott egész birodalmában jószágocskájának, hanem bizonyos fizetés által, feles borokat adván a kamarának, kiket – úgy értettem – ugyan a maga ónodi korcsmáján kellett volna kiárúltatni: de a kamara keze alatt megégtenek a borok a várban. Szegény édes atyám penig néhány esztendőkig, holta napjáig birván restituált jószágit, az ő Kglme holta után penig édes anyám tútorsága alá esvén, magam kicsiny gyermekségemben, ónodi harminczados néhai Danka Balázs Uram, özvegy anyám s magam árva gyámoltalanságunkat látván, és kicsiny jószágocskámon kapdosván, Sajó-Szeged nevű, Zákány familiárúl álló praediumomat s falumat a kamara által elfoglaltatta, vagy maga elfoglalta hatalmasúl, minden törvény kívűl, és a szepesi kamarával colludálván, említett üdősbik Zákány István nagyatyám uramnak in ota infidelitatis prćtendált halálával megkérte s vette ezerkétszáz forint érő gabonán a kamarátúl, és Istenfölde nevű nagy darab határomat is, mely örökösön való, venditionalis cameralis-levélre ő Felségétűl consensus regiust cum jure regio impetrálván, statuáltatta is magát s feleségét mind Sajó-Szegedben, mind Isten földében, – és így bírta s bírja ma is az özvegye, ki már mostan Borsod vármegyei notárius Bors uram felesége; sőtt neveletlenségemben az ónadi korcsmámot is nem tudom miképpen vévén kezekhez, bírja az asszony most is nagy kárommal és használja mindenikét, országunk törvényeinek is prćjudiciumokkal; csak egy esztendőben is penig azon falunak, földnek és malmának több hasznát percipiálhatták és percipiálták is azon summánál. Mivel penig édes Atyám-Uram meggratiáztatása után az ő Kglme édes atyja javaiban in medietate divisionaliter succedálhatott vi Art. 104. Anni 1659. és édes Atyám-Uram részét visszaadatása után senki el nem foglalhatta volna, ha az atyja részét igaz törvénynyel vették volna is el: mennyivel inkább, hogy hazánk törvénye szerint szabadossan hadakozhatott, szabadságáért a maga részét el nem vehették volna contra Titul. 9. Partis Primć Trip.; és ha elvették volna is: de édes Atyám-Uram az édes atyja jussát megvette a kamarátúl és redimálta; ha az borok az kamara kezénél megégvén, nem árultathattak is ki édes Atyám-Uram korcsmáján: de annak oka nem lévén édes Atyám-Uram, és sok esztendőkig is birván említett jószágait, az ő Kglme holta után az én és Asszonyom-Anyám birdalmunkból senki hatalmasúl s törvénytelenűl el nem foglalhatta volna és az hatalmasúl s illyen úton elfoglalt jószágot senki meg nem vehette, el sem adhatta, mind foglalásnak s mind eladásnak törvénytelen lévén fundamentoma; ez fundamentomon lévén consensus regius és impetrált jus regium és következett statutio, ámbár pure emanáltatott volna is, mind superć dificatum, törvénytelen s törvényben meg nem állhat.
(Következnek az idevonatkozó czikkek idézetei a Tripartiumból.)

Alázatossan reménkedem azért Ngodnak mint Kegyelmes Uramnak, így levén a dolgok s ezeket kegyelmesen megfontolván Ngod, megtekintvén az én árvai állapotomat, sem atyám-, sem anyámrúl semmi jót nem bírván: Istenért tart Olchváry Ferencz Sógor Uram és felesége Zákány Erzsébet Néném Asszony, ő Kglmek táplálnak, ruháznak és taníttatnak, ő Kglmeknek is penig minden javok felprćdáltatván, magok is nagy szükségben vagynak és az én megírt módon való injuriáltatásomat s neveletlen koromban való megkárosíttatásomat így értvén: azon sajó-szegedi egész falumat, malmával s minden pertinentiáival és Istenfölde nevű földemet és ónodi korcsmámat említett Borsné Asszonyom kezéből, a mennyiben törvényesnek itéltetik, minden hasznok vételével s hasznaival, nem obstálván a mostani hadakozó idő, sem egyéb juristitium, Borsod vármegyei vice-ispán, szolgabírák és esküdt Uraimék által, kivetetni és kezemhez s atyámfiai kezekhez adattatni méltóztassék. Mely Ngod gratiáját, Isten felnevelvén, alázatossan meg igyekezem szolgálnom. Ngodnak kegyes válaszát elvárván

Kegyelmes Uram

Ngod hű szolgácskája

Zákány István.
Kivül: Méltóságos Felső-Vadászi Rákóczi Ferencz Fejedelem Kglmes uramhoz ő Ngához alázatos supplicatióm.
Másik felén: A mely vármegyében ezen jószágok találtatnak, hitelesen arrúl a Nemes Vármegye informáljon. – Ex Castello Kis-Tapolcsán, die 14. Januarii anno 1705.
F. P. Rákóczi m. p.
Joannes Pápai m. p.
(Eredeti kérvény, egész iven. A hátirati resolutión a fejedelem aláirása sajátkezű, úgy Pápai ellenjegyzése is. – Gyüjteményemben.)

THALY KÁLMÁN.

TÁRCZA.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság

f. évi április hó 28-ikán Thaly Kálmán, ig. vál. tag elnöklete alatt igazgató-választmányi ülést tartott, melyen Áldásy Antal, Boncz Ödön, Illésy János, Makay Dezső, Nagy Gyula, hg. Odescalchi Arthur, Schönherr Gyula, jegyző, Szinnyei József, ig. választmányi tagok, Tóth Árpád, pénztárnok és Fejérpataky László titkár voltak jelen.
Az elnök megnyitván az ülést, Áldásy Antal vál. tag felolvasta Stessel József «A soproni középkori sisakok tulajdonosainak kérdéséhez» czimü értekezését, mely a Turul egyik legközelebbi füzetében fog megjelenni.
Ezután herczeg Odescalchi Arthur ig. vál. tag XIII. Gergely pápának 1577-ben Majthényi Ákos és Majthényi Margit házassága ügyében kiadott eredeti dispensatióját mutatta be, mihez Fejérpataky László titkár némi magyarázatot csatolt. Az ig. választmány az érdekes bulla bemutatójának köszönetet szavazott.
A folyó ügyek során a titkár bejelentette Bárczay Oszkár ig. választmányi tagnak f. évi ápril hó 12-ikén történt halálát és tudomásul hozta, hogy a temetésen a társulatot az ig. választmány több tagja képviselte, Borovszky Samu, vál. tag a társulat nevében is elbúcsuztatta az elköltözöttet s az elnökség intézkedett, hogy az elhunyt ravatalára diszes koszoru tétessék. Az ig. választmány a szaktudományt és a társaságot ért sulyos veszteség fölött részvétének jegyzőkönyvileg adott kifejezést s elhatározta, hogy az elhunyt özvegyéhez részvétiratot intéz. Az elnökség által a haláleset alkalmából tett intézkedéseket pedig jóváhagyólag vette tudomásul.
A társaság uj tagjaivá a következők választattak: alapitó tagul (100 frtnyi alapitványnyal) Sapron vármegye közönsége; pártoló tagul báró Ambrózy István Malonyán (aj. hg. Odescalchi Arthur); évdijas tagokul Csausz Lajos földbirtokos Gyulán (ajánlja dr. Schönherr Gyula), lovag Kotz József, Aradon (aj. a titkár), Páll Albert pénzügyi segédtitkár Ungvártt (aj. Kecskés Dezső), a szegedi Somogyi könyvtár (aj. a titkár.)
A titkár bemutatta a pénztárnok kimutatását, mely szerint az ülés napjáig bevétel volt 1094 frt 53 kr., kiadás 711 frt 61 kr.; készpénz 382 frt 92 kr. A társaság vagyona: 14,582 frt 92 kr. Az ig. választmány a jelentést tudomásul vette.
Ezután dr. Schönherr Gyula, jegyző bejelentette, hogy az utolsó választmányi ülés határozata értelmében érintkezésbe lépvén az 1900. évi párisi kiállitás kormánybiztosságával, ez a legteljesebb készséget nyilvánitotta az iránt, hogy a társaság a kiállitás magyar osztályában kiadványaival és főleg szines czimerképeivel részt vegyen.
A titkár inditványára az ig. választmány elhatározta, hogy a Magy. Nemz. Múzeum igazgatóságához kérelmet intéz, engedje meg, hogy a társaság a jövő ősztől kezdve a múzeum ujonnan berendezett tanácstermében tarthassa meg üléseit.
Thaly Kálmán, elnök inditványozta, kéressék meg Polyák Béla orsz. képviselő, hogy a nagy-zabláti levéltárból tulajdonába jutott czimeres-leveleket, első sorban az Orlay család nagy érdekü armálisát, lemásoltatás végett bocsássa a társaság rendelkezésére. Miután azonban a titkár kijelentette, hogy a czimeres-levelek lemásoltatása felől a nemz. múzeum könyvtára részéről, mint ennek igazgató-őre, kiván intézkedni, határozathozatal szüksége nem forgott fent.
Herczeg Odescalchi Arthur ig. vál. tag inditványozta, hogy a Turulban nyittassék oly rovat, melyben a heraldikai és genealogiai kérdések és feleletek közöltetnek. A titkár felvilágositására azonban, hogy bár állandó rovat nincs, de a beérkező kérdések esetről-esetre mindig közöltettek s a jövőben is közöltetni fognak, az inditvány visszavonatott.
A jegyzőkönyv hitelesitésére Áldásy Antal és hg. Odescalchi Arthur ig. választmányi tagok kéretvén fel, az ülés véget ért.

SZAKIRODALOM.

A magyarhoni örmény családok genealogiája, tekintettel ezeknek egymás között levő rokonságára, s a vezeték- és keresztnevek etymologiai értelmére.

Eredeti, kiadatlan kútforrások felhasználásával irta Szongott Kristóf.
Ez lesz a czime annak a könyvnek, melyben a hazai örménység multjának lelkes és hivatott buvára, Szongott Kristóf ujabb kutatásainak és tanulmányainak eredményeit összfoglalja s mely előzetesen az «Armenia», magyar-örmény havi szemle hasábjain jelenik meg folyó év augusztus hava óta. Szerző már 1884-ben kiadott egy kis munkát «A hazai örmények vezeték- és keresztnevei» czimen, melynek hiányosságát ő maga érezte legjobban. Mint a most megjelenő munkának előszavában olvassuk, azóta szakadatlanul folytatta ebben az irányban a kutatásokat. Átolvasta gondosan szamosujvári anyakönyveket s ezeken kivül alaposan megvizsgálta a többi hazai örmény községek – Erzsébetváros, Gyergyó-Szt-Miklós, Csik-Szépviz – anyakönyveit is. Nagybecsü adatoknak egész tömegét szolgáltatta a Szamosujvár városi gazdag levéltár is, melyet Szongott határt nem ismerő lelkiismeretességgel áttanulmányozott. Nagy hasznát vette a szamosujvári kereskedő-társaság és timártársulat «poros aktá»-inak is, sőt a gunynevekre nézve a lehetőségig összegyüjtötte a szájhagyományban élő adatokat is.
Szongott műve nem is lesz genealogia a szónak szoros értelmében. Nem annyira a családok leszármazásával foglalkozik, mint inkább az örmény családnevek eredetének és jelentésének kideritésével. – S alighanem becsesebb munkát is végez ezáltal. Mert az örmény családok leszármazási története igen szük kört érdekelne (s különben is a nemes családokkal dr. Temesváry János érdemes munkában végezett), mig a családnevek eredetének kinyomozása elsőrangu nyelvészeti érdekesség s a hazai örménység történetére nézve is kiváló fontosságu. Már pedig a magyarországi örmény nyelv és általában az örmény filologia szakemberei között alig van valakinek oly kitünő alkalma a filologiai ismereteket a szükséges történeti tudással oly szerencsésen egyesiteni, mint Szongottnak. Mi nem ellenőrizhetjük állitásainak nyelvészeti igazolásait s csupán általános szempontjaihoz szólhatunk. S itt első sorban is helyeselnünk kell azt, hogy családnevekre vonatkozó kutatásait magasabb rendü történeti kérdések megvilágitására használja. Ugyanezen a téren becses munkásságot folytat dr. Pátrubány Lukács is, csakhogy mig Szongott mindent az örménység magyarországi története szempontjából néz, ő előtte egy-egy örmény családnév az indogermán nyelvészet beláthatatlan perspektiváját nyitja meg.
Szongott műve előszavában, mely bátran fölvehetné a Bevezetés többet mondó czimét, a magyarországi örmény családnevek révén végig vezet az örménység történetén Ani pusztulásától kezdve egészen a Magyarországon való letelepülésig. Érdekes közleményeinek genealogiai érdekességü adatairól még meg fogunk emlékezni, most még csak azt említjük meg, hogy az eddig megjelent közlemények az Angyal-Szjévmitkó családok közti részt tartalmazzák.

(E.)

Gerle herold czimerkönyve.

Hazánkban bizonyára kevesen ismerik az élő heraldika ezen legkiválóbb emlékét. Gelre herold a czimereket nem sablonszerüen, de természet után, a legkisebb részletekig hiven festette. Páratlan az eredeti sisakdiszek (nagy méretü) ábrázolása; találunk aranyos, ezüstös és aczél sisakokat, veres, kék, fekete, ezüst, sőt hermelin sisakkoronákat, úgy, mint azokat tulajdonosaik valósággal viselték. E nagyszerü munkát M. Victor Bouton franczia heraldikus adja ki nyolcz kötetben; eddig hat jelent meg. (Gerle, héraut d’Armes. Woupenboeck etc. publié par M. Victor Bouton, Péintre héraldique et Paléographe. Egy-egy kötet ára 500 frank).
Minket különösen a legközelebb megjelenendő kötet érdekel, mely a magyar király és alattvalóinak czimereit is adja. M. Bouton, ki szives volt e kötet tartalmáról engem előre tájékoztatni, e rész keltét 1371-re teszi. Nagy-Lajos királyunk eddig kiadatlan czimere Gelre herold szerint négyelt pajzs: 1. hasitott, elől a hét vágás, hátul a liliomok; 2. a Piastok sasa; 3. a kettős kereszt; 4. három koronás oroszlán fej (profilban), eltérőleg Dalmáczia czimerének szokásos ábrázolásától. A koronás sisak disze: két struccztoll között csőrében patkót tartó koronás struczfej. A jobbára sziléziai és lengyel urak között van az oppelni herczeg sasos czimere, mint László nádor 1369-iki lovaspecsétjén; a Szentgyörgyi grófoké a haránt osztott csillaggal; sisakdisze a pajzsbeli csillag, ráillesztett pávatoll forgóval; Stibor czimere, épen úgy mint 1389-iki pecsétjén (O. L. 7470.) monumentális sisakdiszével: tüzokádó sárkányfej, nyakára kétfelöl szarvaival felfelé forditott holdsarló illesztve. Sok czimernél a név hiányzik, vagy felismerhetetlenségig el van ferditve. Például: Heer Kivicz: falból kinövő oroszlán; ez Lengyelországban a Zareba, Magyarországon a Ghyczy család ősi czimere. Heer Yeskün: félhold, felfelé álló szarvai között hatágú csillag; sisakdisz: a pajzsalakjai (a csillagra illesztett pávatollforgóval); ez a lengyel Leliwa I. czimertipus, melyet a Tarnowski, Goluchowski etc. családok viselnek; ugyanezen czimert és (eltekintve a pávatollforgótól, mely az előttünk ismeretes emléken elő nem jön) sisakdiszt viselték a Hunt-Pázmán nembeli Bucsányi, Bakos, Jánoky, Korláthkeöy, Zowárdffy stb. kihalt családok. Valjon Yeskün nem ezen utóbbiak közül való-e?
A czimerkönyv kiadója, M. Bouton 25 év óta gyüjti a középkori heraldikára vonatkozó adatokat, semmi költséget és fáradságot nem sajnálva, hogy kiadványát megfelelő kommentárral láthassa el. Munkája különösen oly országoknál ütközik nehézségbe, hol mint nálunk és Lengyelországban – a heraldikai irodalom úgyszólván hozzáférhetetlen reá nézve. Nemes buzgalma annál inkább megérdemli a pártolást és igen örülnék, ha igénytelen soraimmal sikerülne a heraldikai irodalom hazai közönségének figyelmét e nagy vállalkozásra felhivni.

Gh.

1898-3

AZ ÁRPÁDKORI NÁDOROK GENEALOGIÁJA.
(Első közlemény.)

I. Szát (= Zách).

1055.
A tihanyi apátságnak 1055-ben kiállított alapitási levelében «sig. Zache C. palatii» fordul elő._{1 Fejér, Cod. Dipl. I. k. 393. l.}* «Zacha» az első okiratilag ismert nádor. Miután Szát (= Zách) nevü nemzetséget ismerünk, kinek egyik tagja szintén nádor volt, jogositva vagyunk feltételezni, hogy Szát nádor a későbbi hasonnevü nemzetségnek őse vagy legalább is tagja. Nevén kivül mitsem tudunk felőle.

2. Radó.

1057.
A száva-szentdemeteri benczésapátság alapitója. 1057-ben megerősiti I. András király az apátságnak Radó nádortól adott földeket._{2 Fejér, Cod. Dipl. I. k. 394. I. (nem egészen kifo-
gástalan okirat).}* A nádor családi viszonyairól csak annyit tudunk, hogy neje, Luczia, 1057-ben még él és hogy Radónak árva rokonai vannak, kik Luczia halála után birtokait öröklik.

3. Otto (= Acha = Atha).

1066 körül.
Somogymegyei ember. Salamon király nádora 1066 táján. 1061-ben Somogymegye főispánja, mely minőségben a somogymegyei Zselicz nevü helységben Szent-Jakab tiszteletére kolostort alapitott._{1 Fejér, Cod. Dipl. I. k. 398. l.}* Felszentelésére – akkor már nádor volt – Salamon király és Géza királyfi is jelent meg._{2 Képes Krónika, 53. fejezet.}* Miután az alapitási okiratban csak rokonairól és neposairól tesz emlitést és a kolostor kegyuraságát halála után a királyra átszállandónak mondja, világos, hogy 1061-ben egyenes utódai még nem voltak. A kolostor kegyurai később a Győr nemzetség tagjai. Megjegyzendő még, hogy 1091-ben a somogymegyei egyedi apátság alapitása alkalmával is Atha comes szerepel, ki valószinűleg a volt nádorral azonos.

4. Radván.

1067 körül.
A borsodmegyei szászdi monostor alapitási levelének tanui sorában Radván nádor is szerepel._{3 Wenzel, Árpádkori uj okmtár, I. k. 27. l.}* Többet nem tudunk róla.
A krónika ismeri azonban még Bogár fiát Radvánt, ki Salamon alatt 1072-ben Nándorfejérvár ostromlásában részt vett, és miután továbbá ismeretes, hogy a Bogát-Radván nemzetség ősei, Bogát és Radván, Csehországból jöttek, feltételezhető, hogy Radván nádor e nemzetségnek őse vagy egyik tagja, hogy a nándorfejérvári Radván atyja nem Bogár, hanem valószinüleg Bogát és hogy a nádor e Radvánnal azonos lehetett.

5. I. Gyula.

1075.
Jelen van 1075-ben, midőn I. Géza király a garam-szent-benedeki monostort alapitja;_{1 Knauz, Mon. eccl. Strigon. I. k. 60. l.}* meg nem határozhatjuk.

6. Péter.

1091.
Tanu minőségben szerepel 1091-ben, midőn László király a somogymegyei Szent-Egyed-monostorát alapitja._{2 Fejér, Cod. Dipl. I. k. 469. 1.}* Családi viszonyait nem ismerjük. Péter nevü országnagy szerepel különben 1095 körül is.

7. II. Gyula.

1095 körül.
Előfordul azon okiratban, melynek alapján Dávid királyfi (I. András fia) I. László beleegyezésével a tihanyi apátságnak földet és halászhelyeket adományoz._{3 Kubinyi, Árpádkori oklevelek, 1., v, ö. Knauz, id. m.
I. k. 85. I.}* Meg nem határozhatjuk.

8. I. Pál.

1095 és 1108 között.
E nádort csak közvetve ismerjük. I. László király Szent-István tiszteletére a Biharmegyében feküdt szentjogi (ma szentjobbi) benczés apátságot alapitotta; utódja Kálmán megfosztotta azonban az apátságot bizonyos vámtól, melyet Pál nádor fiainak, Jeromos és Kornélnak adományozott. Pál fiai László király adománylevelét elhamvasztották. II. Géza alatt visszaszerzé az apátság a tőle elvett vámot, halála után azonban még rosszabbra fordult a sorsa, a mennyiben Jeromos és Kornél a monostort szétrombolta, mire Lukács esztergomi érsek őket III. István uralkodása idejében kiközösitette._{4 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 156. l., VII/I. k. 161. 11,}*

9. János.

1108–1116.
Meg nem határozható személy. Többnyire csak Kálmán király okleveleinek záradékaiból ismeretes.<sub>5 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 43., 46., 57., 58. 11., VII/IV. k,
57. 1. ; Hazai okmtár, VIII. k. 7. l. ; Wenzel, I. k. 44. l.;
Képes Krónika, 68. fejezet.</sub>* A király kisérője a tengerparton. 1116-ban részt vett a csehek elleni csatában.

10. II. Pál.

1135.
Az első nádor, a ki egyuttal más hivatalt is visel. E Pál t. i. 1135-ben Bácsmegyének főispánja is._{1 Wenzel, I. k. 51. 1.}* Meg nem határozható. Lehet, hogy az 1124-ben és 1142-ben szereplő Pál nevü országnagygyal azonos.

11. Fanzsal.

1137–1138.
Ily nevü országnagy («Fancel») előfordul már 1055-ben a tihanyi apátság alapitási oklevelében; valószinüleg azonos azon «Phonsol» nevü comessel, ki a veszprémi káptalannak 1082 előtt a Veszprémmegyében fekvő bozsoki birtokot adta._{2 Hazai okmtár, IV. k. 3. 1. (gyanus oklevél).}* Ennek unokája lehetett Boszeta fia Fanzsal, ki 1136 körül országbiró volt. 1137 április 11-től 1138-ig a nádori széken találjuk.<sub>3 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 87. 1. ; Knauz, I. k. 88.,
99. 11. ; Kubinyi, I, k. 3. l. ; Wenzel, I. k. 39., 54. II.)
(Fejér, Cod. Dipl. VII/V. k. 110. 1. szerint tévesen
Mihály).</sub>* Az 1165 körül szereplő Fanzsal nevü országnagy _{4 Knauz, I. k. 119. l.}* valószinüleg a nádor fia.

12. Belus.

1145–1146, 1156–1157.
Előfordul már 1142-ben az országnagyok sorában, a nélkül, hogy az illető okirat hivatalát megnevezné («Belus dux»); 1145–1146 nádor,_{5 Knauz, I. k. 103. l. ; Wenzel, I. k. 57., 58. II.}* az utóbbi évben a mellett még bán is. 1148., 1150–1152-ben bán; 1156–1157. ismét nádor,_{6 Knauz, I. k. 108., 110., 111. 11. ; Wenzel, VI. k. 92. l.}* 1157-ben a mellett még bán is; 1158-ban «princeps regni»; 1163-ban bán; 1198-ban már nem él.
Leszármazása még maig sincsen kellőleg tisztázva; határozottan csak azt tudjuk, hogy II. Bélának sógora volt; arra pedig, vajjon Ilona királynénak fivére vagy annak nővérének férje volt-e? határozott választ nem adhatunk. Életfolyása annyira ismeretes, hogy e helyen – hol első sorban a genealogiai pontokat akarjuk kiemelni – bátran mellőzhetjük.
Egyik leánya 1150-ben Vladimir orosz herczeghez ment férjhez; fiutódai pedig még a XIII. század végén is szerepelnek; II. András alatt Matyó fia Márton «de genere Beli bani» emlittetik.

13. Héder.

1162._{1 Fejér, Cod. Dipl. VII/I. k. 148. 1. szerint 1155
február 19-ikén bizonyos Gerzon lett volna a nádor ; az
egész okirat azonban oly gyanus, hogy e Gerzon nádort
el nem fogadhatjuk. Megjegyzendő azonban, hogy (1142
körül) II. Géza országnagyjai sorában Gerson comes
szerepel és hogy Gerzon 1148-ban az országbíró.}*
Fivérével, Wolfer-rel együttesen a stájerországi Wildonból jött Magyarországba, hol fényes pályája nyilt. 1135-ben Sopronmegye főispánja; 1146-ban_{2 Feltünő, hogy 1135-től 1146-ig nem viselt hivatalt;
azért nem valószinütlen, hogy a nődór a jövevény Hé-
dernek, a soproni főispánnak fia.}* az országnagyok sorában; 1150-től 1157-ig országbiró, 1162-ben nádor._{3 Soproni okmánytár, I. k. 2. l.}* Vajjon az 1163-ban szereplő Henrik nevű bodrogi főispánnal azonos-e? nem tudjuk. Tőle származnak a Héderváriak; tőle vette nevét a Héder nemzetség.

14. I. Tamás.

1163.
IV. István nádora 1163-ban;_{4 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 166. l.}* különben ismeretlen személy.

15. Ampod (Ompud).

1165–1171.
Ily nevü országnagyra bukkanunk már 1137-ben._{5 Fejér, Cod. Dipl. II, k. 88. l. (Anprud).}* Ennek fia valószinűleg azon Ampod (Ompud, Ompudinus), ki 1162-ben az országnagyok sorában szerepel; 1164-ben bán; 1165-től 1171-ig nádor.<sub>6 Fejér, Cod. Dipl. I I. k. 88. l. ; V/III. k., 254. 11. ;
IX/VII- k. 632. ll. ; Hazai okmánytár, I. k. 7, 1. ; Kubinyi
4. l. ; Zichy-okmánytár, I. k. 2. l.</sub>* 1176-ban még bán; ez évben Lesták vajdával együttesen magyar segélyhadat vezet Görögországba._{7 Pauler, A magyar nemzet türténete, I. k. 420. l.}* 1165-ben mint nádor még Csanádmegye főispánja is. Utódairól lásd a Turul, 1895. évf. 92–93. old.; itt csak annyi legyen felemlitve, hogy hasonnevü fia 1199-ben szolnoki főispán és hogy ez utóbbinak három fia volt: Dénes nádor (kivel még találkozunk), Mihály tálnokmester és Fejérmegye főispánja és Lőrincz garai és podgorjai főispán.

16. Farkas.

1178–1183.
Felbukkan nádori minőségben 1178-ban; de hogy akkor egyuttal Bodrogmegyének curialis comese lett volna, mint ezt az illető forrás állitja,_{1 Történelmi Tár, 1898. évf. 339. l.}* el nem hihetjük; ez olvasási vagy másolási hiba. Nádori hivatalában 1183-ig találjuk._{2 Hazai okmtár, 1. k. 2. l, Tkalčié, Mon. eccl. Zagr.
I. k. 4. l. (tévesen 1175). Wenzel, I. k. 68., 69., 76. l. ;
VI. k. 146., 148. 11. ; XI. k. 46., 48. II.}*
Családi viszonyaira nézve útmutatóul szolgálhatna, hogy 1181-ben Marczell prépostnak nejétől Fro(v)ától a baranyamegyei (Kővágó)-Szőllős helységet 120 márkáért vásárolta._{3 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 199. l.}*

17. I. Dénes.

1184.
Dénes nevü országnagygyal találkozunk már 1137. és 1146-ban; 1162-ben ujra szerepel bizonyos Dénes, ki kétségkivül azon Dénessel azonos, ki 1166-ban a Szerémség visszafoglalására a görögök ellen indult és az akkori hadjáratokban egyáltalában kimagasló szerepet vitt. 1171–1172-ben ujra találkozunk Dénes nevü országnagygyal. A legnagyobb valószinüség a mellett szól, hogy a hadvezérrel azonos. 1180-tól 1183-ig Bácsmegye főispánja és 1183-ban a mellett még tengermelléki bán is; 1184-ben nádor._{4 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 219. l.}* Nádorsága azonban nem tart sokáig, mert 1186-ban megint csak Bácsmegye főispánja. Családi viszonyai ismeretlenek.

18. II. Tamás.

1185–1186.
Dénesnek közvetlen utóda Tamás, kit 1185-től 1186-ig a nádori széken találunk._{5 Hazai okmtár, VI. k. 4. 1. ; Knauz, l. k. 132. l. ;
Wenzel, VI. k. 162., 163, 164. II.}* Azelőtt (1183-ban) Fejérmegye főispánja. 1180 körül két Tamást ismerünk az országnagyok sorában: Sámson fiát és Szát (= Zah) fiát; a valószinüség a mellett szól, hogy az utóbbi a fejérmegyei főispán. Mint nádor alapitotta a Fejérmegyében fekvő ercsii benczés-, később cziszterczita apátságot, melynek a vaáli tizedet akarta adományozni._{1 Fejér, Cod. Dipl. IV/III. k. 498. II.}*

19. Maty (Mog, Móka).

1188–1194, 1198–1199, 1206.
Neve (Mocho, Mog, Móka = Maty) arra vall, hogy a Hont-Pázmán nemzetség (hontmegyebeli) szuhai és födémesi ágának tagja.<sub>2 V. ö. «A magyar nemzetségek» cz. művemmel (II. k.
55. l.)</sub>*
Családi viszonyairól csak annyi ismeretes, hogy III. Incze pápa 1206 június 7-ikén őt a házasságában felmerült rokonsági akadály alól felmentette. Neje – előkelő családból való leány – másodfoku rokona volt; házasságuk akkor már hosszabb idő óta állt fenn; ő is, neje is, előrehaladt korban voltak és házasságukból gyermek is eredt.
Megkezdi pályáját 1185-ben mint országbiró, mely állást 1186-ig tartotta; 1188 május 6-ikán Nyitramegye főispánja; ugyanazon évben megkapja a nádorságot, melyben 1194-ig találjuk; a mellett (1192–1193) bácsmegyei főispán is volt;<sub>3 Fejér, Cod. Dipl. Il. k. 278. 1, ; Knauz, I. k. 137.,
146. 11.; Wenzel, VI. k. 184. 1., XI, k. 54, 57. II.</sub>* 1198-ban több más nagyokkal a szentföldre akart utazni, Incze pápa felmentette őt azonban ebbeli fogadása alól, mert Magyarország zavaros viszonyai otthonlétét kivánták; ki is nevezte őt Imre király másodszor nádornak, mely minőségben (a mellett bácsmegyei főispán is) 1198-tól 1199-ig találjuk.<sub>4 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 331. 1. ; Hazai okmtár, V. k.
4. L; Knauz, I. k. 157., 161. 11.; Tkalčié, I. k. 8. l.</sub>* Miután azonban a lázadó András királyfi pártját fogta, megfosztotta őt Imre nádorságától, mire András udvarában Horvátországban (1200-tól kezdve) mindaddig maradt, mig András trónralépése után 1206-ban – most már harmadszor – a nádorságot visszakapta, mely mellett még Bihar- és Sopronmegye főispánságával fel lett ruházva;_{5 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 32., 34. II. ; Hazai
okmtár, VII. k. 3. 1. ; Wenzel, VI. k. 308. 1., XI. k. 85 . l.}* de ezt sem tartotta sokáig, a mennyiben 1208-tól 1209-ig csak pozsonyi (1208-ban a mellett még barsmegyei) főispán. 1210 után elvész a nyoma. Lehet, hogy ez az akkoron II. András ellen irányult összeesküvéssel állt összefüggésben, melynek czélja az volt, hogy Géza királyfinak Görögországban élő fiai trónra emeltessenek.

20. Ézsau.

1197–1198.
Követi Maty nádort 1197–1198; a mellett bácsmegyei főispán is._{1 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 309., 346. II.}* Miután mellette még Ézsau országbiró és biharmegyei főispán is működik, meghatározása egyelőre lehetetlen._{2 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 309., 346. II.}*

21. Mika (Mihály).

1199–1202.
Imre király hive, ki őt 1199-ben Maty helyére nádornak kinevezte, mely állást 1202-ig tartotta; a mellett még (1199–1200) bácsmegyei- és (1201–1202) bihari főispán.<sub>3 Fejér, Cod. Dipl. II. k. 348., 365. 378. II. (382 tévesen
Henrik nádor; ez csak 1261-ben szerepel) 385., 387., 388.,
392 s Hazai okmtár, V. k. 5. 1. ; Wenzel, VI. k. 199
225. 11., XI. k. 73. 1. ; (Fejér, Cod. Dipl. VII/IV. k. 70. 11.,
hol 1201-ben Belus alnádorról van szó, hamisítvány).</sub>* Azelőtt (1198) bihari főispán és (1199) országbiró.

22. Benedek.

1202–1204.
Mikának utódja 1202-től 1204-ig és a mellett (1202–1203) Biharmegye főispánja._{4 Fejér, Cod. Dipl, V/I. k. 293. II, VI/II. k. 263. II.;
Soproni okmtár, I. k. 5. 1. ; Wenzel, I. k. 92. l.}* Meghatározása – mivel mellette az ismert Konrád fia Benedek herczeg is szerepel – nehéz; mind a mellett majdnem biztosra vehető, hogy pályája következőleg alakult: 1198-ban Nyitramegye főispánja, 1199–1200. bán és zalamegyei főispán, 1201–1202. Bácsmegye főispánja. Meghatározására esetleg az is szolgálhatna, hogy Benedek kir. alországbiró a nyitramegyei Csornok birtok ügyében 1221-ben a következő pecsétet használja: «Sigillum credibile Benedicti bani».

23. Miklós.

1205.
II. András trónraléptével 1205-ben bizonyos Miklós abaujvári (Fejér, Cod. Dipl. VII/V. k. 170. 1. szerint augusztus 1-én, nyitrai) főispán a nádor._{1 Fejér, Cod. Dipl. TII/I. k. 22. ll. ; Hazai okmtár,
I. k. ;. I. ; Wenzel, VI. k. 300. 1., XI. k. 114. l.}* Ennek pályája – habár a többi Miklós nevü országnagyok meghatározását nehezítik – valószinüleg következőleg alakult: 1199–1200, bán és Zalamegye főispánja; 1200–1202. András királyfi udvarán Horvátországban csak comesként szerepel. 1212-ben előfordul mint «Miklós bán volt abaujvári főispán».

24. Győr nb. Csépán.

1207–1209.
Első világosan meghatározható nádor; a jövevény Győr nemzetség tagja. 1199-től 1204-ig soproni, 1205 óta bácsmegyei főispán, mely minőségben 1207-ben a nádori hivatalt kapta. Ez állást (a bácsmegyei főispánsággal együtt) 1209-ig tartotta;_{2 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 47., 59., 66. 11., III/II. k
467., 470. Il., VII/II. k. 193. 11.; Hazai okmtár, VI. k.
tt. I. ; Wenzel, I. k, 98. l., VI. k. 315., 320., 325., 334.
II., XI. k. 106. 1. ; Knauz, I. k. 194. l.}* 1209-ben megölte őt Tomaj nb. Tiba. A krónika azt állitja, hogy azon leányt, kit Meráni Bertold (Gertrud királyné fivére) eljegyezett magának, e Csépán vette volna feleségül.
Családi viszonyait a legközelebbi nemzedékrendi tábla mutatja.

25. Győr nb. Both(o).

1209–1212.
Előbbinek fivére és utódja a nádorságban 1209-től 1212-ig, mely idő alatt egyuttal Mosonmegye főispánja is volt._{3 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 78. 1., III/II. k. 472. 1.,
III/I. k. 190. 1. ; Hazai okmtár, VIII. k, 12. 1. ; Knauz,
I. k, 192., 193., 196. 11. ; Wenzel, I. k. 104, 107., 125. 11.,
VI. k. 334., 341., 349 11., XI, k. 94., 95~, 102., 108., 113. II.}* – 1199. és 1201-ben mosoni-, 1203-ban temesi-, 1205-ben pozsonyi, 1206 óta megint mosom főispán, 1213-ban Kevemegye főispánja; utoljára emlitik 1216-ban; 1221-ben már nem élt. Tőle származnak a baranyamegyei Bothfiak. Saját és rokonainak családi viszonyait a következő nemzedékrendi táblatöredék ábrázolja:

Győr nb. István Csépán nádor † 1209 Botho nádor 1199–1216 – 1214 Mór 1193 «Kubech» Sándor † 1208 előtt Saul kalocsai érsek 1192–1202 Csépán † 1233 előtt – Csák nb. Demeter leánya 1233 István 1208–1232 Botho 1221–1232 Leány 1228–1258 – Csák nb. István bán 1258 Leány 1228–1258 – Eth fia Pál országbíró 1258 Mór 1239–1247 – Weckhard leánya (1252-ben már Héder nb. Héder neje) Konrád 1239–1299 az Ovári-Kéméndi-Gyulai család őse

26. Bór-Kalán nb. Bánk.

1212–1213.
Először tünik fel 1199-ben mint Abauj vármegye főispánja; 1203-ban Zalamegye főispánja; 1208-ban tótországi bán s a mellett 1209-ben még bihari főispán; 1209-ben magas vetélytárs előtt kellett kitérnie, a mennyiben András király nejének öcscsét, Meráni Bertold kalocsai érseket, tótországi bánnak kinevezte; Bánk csak a bihari főispánságot tartotta meg 1210-ig. 1211-ben királynéi udvarbiró, mely hivatalt (a bihari főispánsággal együtt) 1212-ig tartotta. 1212-ben megkapta a nádorságot, melyen kivül még Keve- és Pozsonymegye főispánságot is nyerte; mint nádort és Pozsonymegye főispánját találjuk őt 1213-ban is,_{1 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 116.. 117., 120., 126. 11.;
Knauz, I. k. 220. 1. ; Tkalčié, I, k. 30. 1. ; Wenzel, I. k.
135., 136. 11. (tévesen 1214.)}* s e minőségben részt vett a Gertrud királyné elleni összeesküvésben. A királyné halála után Szát nb. Miklós nádorsága alatt rövid ideig pozsonyi főispán maradt, aztán nem akadunk rá 1217-ig. 1217-től 1218-ig megint tótországi bán, 1221-ben országbiró és fejérmegyei főispán, 1222-ben a mellett még Bodrogmegye főispánja is; innen elvész a nyoma.
Egyetlen leányát ismerjük, ki bizonyos Simonhoz (Gertrud gyilkosainak egyikéhez) ment férjhez._{2 V. ö. Erdélyi múzeum, 1897, évf. 271-274. II.}*

27. Szát nb. Miklós.

1213–1214, 1219–1222, 1226.
Bars fia (e Bars valószínűleg azonos azon Barssal, ki 1156-ban a királyi tisztviselők sorában mint «serviens regis» szerepel); korábbi pályáját nem igen ismerjük, mert mellette más Miklós nevü országnagyok is működtek. Valószinü azonban, hogy 1198-ban soproni-, 1199-ben bihari főispán, 1201-től 1202-ig erdélyi vajda, 1206-ban csanádi vagy nyitrai, 1207-ben bihari (és talán nyitrai) főispán. 1208–1210-ben országbiró és kevei főispán, 1212-ben soproni főispán, 1213-ban udvarbiró és győri főispán volt. 1213-ban megkapta a nádorságot, mely mellett 1214-ig csanádi és bodrogi főispán is volt.<sub>1 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 148., 163. 11., VII/I. k.
192. 1. ; Wenzel, I. k. 132. l., VI. k. 368. 1. ; XI. k.129. I.</sub>* 1215-ben csak bodrogi főispán; 1217-ben elkiséri András királyt a szent földre; 1219-től 1222-ig másodszor nádor és soproni főispán._{2 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 272., 287., 320., 381, Il.,
V/I. k. 302, Il. ; Hazai okmtár, VI, k. 15. l., VII. k.
9, 1. ; Knauz, I. k. 223., 237. 11. ; Wenzel, I. k. 166., 167.,
169., 175., 18o. 11., VI. 401., 408., 408. 11., XI. 156., 159.,
163, 173, 11. (tévesen 1223).}* 1224-ben udvarbiró, soproni és pozsonyi főispán, 1225-ben csak udvarbiró, mire 1226-ban harmadszor nádor lett s a mellett soproni főispán maradt._{3 Wenzel, I. k. 220., 221. 11., VI k. 518. l.}* 1228-tól 1229-ig lovászmester, 1230-ban lovászmester és soproni főispán. II. András halála után felségsértéssel vádoltatott; előfordul még 1241-ben.
Egyetlen egy fia volt: Herrand, ki 1250-ben már nem élt; fiutódai nem lévén, IV. Béla nevezett évben birtokait, a komárommegyei Terjén (ma Kethely), a tolnamegyei Gyalán és Várong helységeket Herrand legközelebbi nemzetségbeli rokonának, Albös fia Konrádnak adományozta.

28. Kán nb. Siklósi Gyula.

1215–1218, 1222–1226.
Baranyamegyei ember; megkezdi pályáját 1201-ben mint erdélyi vajda; 1202–1204-ben udvarbiró és csanádi főispán; 1206-ban bodrogi és 1207-ben a mellett soproni főispán; 1208–1211-ben csak bodrogi főispán; 1212–1213-ban udvarbiró, tálnokmester, tótországi bán, bácsi és vasi főispán; 1214-ben vajda, szolnoki főispán, bán, somogyi és szolnoki főispán; 1215–1218-ig nádor és (1215-ben) soproni főispán;<sub>4 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 175., 178., 197. II. VII/I. k.
195.1., VII/III, k. 20. 11.; Hazai okmtár, IV: k.8. l.; Knauz,
I. k. 208., 212., 214 215. 11.; Tkalčié (Mon. civit. Zagrab)
6. 1. ; Wenzel, I. k. 141. 1., VI. 385., 393. 11. ; XI. k.
142., 144, 147, 149, 150, 152. 11.; (Fejér, Cod. Dipl. VII/I k.
194. 1, hol Miklós nádorról van szó, téves).</sub>* 1219-ben tótországi bán, somogyi és szolnoki főispán, 1220–1221-ig bodrogi, szolnoki és kevei főispán, 1221-ben udvarbiró és bodrogi főispán; 1222-ben megkapja másodszor a nádorságot, melyet 1226-ig tart s mely mellett (1222–1224-ig) bodrogi, (1224-ben) aradi és (1224–1226-ig) soproni főispán._{1 Fejer, Cod. Dipl. III/I. k. 362., ,395., 427., 466. Il.;
III/II, k. 70. ll.; VII/I, k. 211., 144. 11. Hazai okmtár,
IV. k. 12. 1., V. k. 10. 1., VI. k. 18. 1. ; Soproni okmtár,
I. k. 17, 1. ; Wenzel, I. k. 211., 241. 11. ; VI. k. 420.,
425., 426., 435. ll.; XI. k. 166., 175., 176., 191. II.}* 1228-ban udvarbiró, bodrogi és soproni főispán, 1229–1231-ig tótországi bán, 1232-ben a mellett királynéi udvarbiró, 1233-tól 1234-ig tótországi bán. Egy 1240-ben kiállitott oklevélből tudjuk, hogy II. András halála utan felségsértéssel vádoltatván, életét börtönben végezte. Halálának évét pontosan meg nem határozhatjuk, de úgylátszik,_{2 Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k.129. II.}* hogy már 1238-ban nem élt.
Neje Ilona előfordul 1230 és 1232-ben, meghalt 1251 előtt. Bizonyossággal csak egyetlen fiát ismerjük, Gyulát, tálnok- és tárnokmestert, kitől a baranyamegyei Siklósiak következőleg származtak:

Gyula nádor és bán 1201–1234 – Ilona 1230–1232 Gyula 1222–1233 Miklós † 1284 előtt Péter 1293–1313 1313 baranyai főispán – 1. ismeretlen 2. András leánya Katalin, László zágrábi püsp. nővére 1341 Gyula 1293 † 1300 el. – Aba nb. Finta nádor leánya Klára † 1300 előtt Ilona 1336 – Győr nb. Óvári és Kéméndi Jakab 1. Pál 1337–1351 – Bogár István leánya Ilona 1337–1342 1. István 1337–1352 – Anna 1352 1. Miklós 1337 † 1352 előtt – Baranyamegyei Ders fia Miklós leánya 1346 2. László 1341–1368 Imre 1352–1368 Margit 1352 Gyula 1342 † 1364 Miklós 1355–1395 Mihály 1355 István 1342 † 1372 Miklós 1372–1374 György † m. n. 1395 e.

Dr. WERTNER MÓR.

BÁRCZAY OSZKÁR HERALDIKÁJA.

Nemcsak a heraldika müvelői, hanem mindazok, a kik czimerek, nemesi ügyek, genealogiák iránt érdeklődnek (s ezek száma nálunk különösen nagy) régen érezték egy olyan kézikönyv hiányát, a mely a czimertan gyökeres szabályait ismertesse s különösen a heraldikai műnyelvet megállapitsa. Az első magyar heraldika félben maradt s épen a theoretikus rész hiányzik belőle. Tagányi rövid bevezetése a «Magyar Czimertár»-hoz, nem mehet kézikönyv számba; különben is csak szük körben terjedt el, s igy szégyenszemre, egy olyan tudományágnak, melynek tizenhat év óta szakközlönye is van hazánkban, nyelvünkön még csak egy kis kézikönyvét sem tudtuk felmutatni.
Ezen a hiányon óhajtott segiteni Bárczay Oszkár, a heraldika egyik régibb művelője, midőn kézikönyvét megirta s az Akadémia, mikor azt közrebocsátotta. A közönség hamarosa el is hordta a példányokat, a mi legjobban mutatja, hogy a munkára szükség volt.
A szerző, fájdalom, csak kevéssel élte tul műve megjelenését. Mintha a magyar czimertan iróinak sajátságos végzetszerüséggel mind akkor kellene eltávozniok, midőn munkájuk alig van befejezve s tökéletesbbitésre, javitásra vár. Bárczay ép úgy, mint egykor Nyáry Albert, lázas sietséggel dolgozott utolsó munkáján, valóban megdöbbentő jövőbe látással érezve meg közelgő végét._{1 E sorok írójától még ez év legelején érzékeny le-
vélben bucsuzott el, haláláról mint egészen közeli dolog-
ról irva.}*
A gyors munkának tudandó be a könyv egy-más fogyatékossága, melyek egy második kiadásban kijavithatók, pótolhatók lettek volna. Erről most már szó sem lehet. De hiszszük, hogy az elhúnyt szerzőnek lesznek utódai, a kik az ő művén okulva, jobbat, tökéletesebbet fognak létrehozni.
Mielőtt a tartalom részletes ismertetésébe bocsátkoznánk, szóljunk valamit a könyv külsejéről. Alakja az akadémia oklevél-kiadványaiéval egyezik, nyomása csinos, csak szerencsétlen magyar szokás szerint a papirossal takarékoskodtak tulságosan s a lapszéleket hagyták annyira keskenyre, hogy ha valaki az angol módra vászon boritékosan kiadott, de már németesen körülvagdalt könyvet bekötteti, úgy a könyvkötő kése aligha nem a nyomást fogja érni. Hétszáztizennégy ábra és három tábla szolgál felvilágositásokkal a szöveghez, részben ujak, részben közismert rossz régibb illusztráczióknak másolatai. Az ujak közt van sok jó, néhány (p. o. 66., 386., 711., 712.) valóban művészi, ezek, úgy véljük, e folyóirat egyik nagyrabecsült munkatársának ügyes kezére vallanak.
Kellemesen lep meg, hogy jóformán az öszszes, a czimerképek felsorolásánál szereplő czimerek magyar családokéi. A szerző bizonyos hazafias büszkeséggel szokta volt emlegetni, hogy alig akad olyan ábra a czimertanban, melyre magyar példát ne lehetne találni.
Lássuk most már magát a munkát. Ez egy szakszótáron kivül tizenöt fejezetet tartalmaz, melyek közül a 13-ik csak érinti a heraldikát, a mennyiben a különböző nemzetek nemességéről szól, 14-ik pedig a tornáról, csupán a czimerek keletkezésének ismertetésébe lett volna beigtatandó. Az első fejezet a czimerrel általában, a 2–7. a czimer alkotórészeivel egyenként, a 8. és 9. a czimertöréssel, blazonálással, a szimbolikával, a 10. a zászlókkal, a 11. a lovagrendekkel és rendjelekkel, a 12. a magyar czimerrel s végül a 15. a heraldika forrásaival és irodalmával foglalkozik.
E nem épen szerencsésen sorakoztatott fejezetek nagyon különböző értéküek s elbirálásuk is más-más szempontok alá esik. Azoknak a részeknek, melyek a heraldika gyökeres szabályait tartalmazzák, talán nagyobb fontosságot kell tulajdonitanunk egy kézikönyvben, mint az egyes elvontabb kérdéseket tárgyazóknak. Irodalmunkból épen olyan munka hiányzott, a mely az elemi dolgokkal foglalkozik, s a menynyiben ebből a szempontból jó a munka, nyereségnek kell azt tekintenünk.
A mű a czimer fogalmának meghatározásával kezdődik: «A czimer bizonyos szabályok szerint, meghatározott mázokból és alakokból formált kép, a melyet megkülönböztető vagy ösmertető jelvény gyanánt használnak azok, a kiket megillet.» Ez a definiczió nem volna rossz, de teljesen más alakot nyer a pár sorral alább következő megszorítások által. Ezek szerint czimernek csak az a jelkép tekinthető, a mely paizsba van foglalva, régi jog, vagy fejedelmi adomány által van elismerve s átörökölhető.
Nagyon jól tudjuk, miszerint ez a meghatározás a régibb heraldikák mindenikében ilyenformán benne van, mégis óhajtottuk volna, hogy ép a magyar czimertan szakitott volna az ósdi hagyománynyal, a mely a czimert fegyverdarab nélkül képzelni sem tudja, s előbb tartana egy üres paizsot czimernek mint egy jelvényt paizs nélkül. Pedig csak körül kell kissé nézni a középkori emlékek között, s mindjárt rájövünk, hogy a czimer fogalmával az emlitett szabályokhoz ragaszkodó czopf-heraldikusok épenséggel nem voltak tisztában. Mert, nem is emlitve, miszerint a heraldika klasszikus idejéből való Bartolus egyenesen kimondja, miszerint a czimer nem pajzsra tett kép, hanem általán csak kép s bárki által felvehető, a czimertan számtalan példában czáfolja meg e tételeket. Czimerek a XII. század óta vannak, de hiteles czimeradományt a XIV. század előttről nem ismerünk. A régi czimerek tehát mind önkényesen felvett jelvények s nagyon óhajtanók tudni, hány nemzedéken át kellett egy jelvényt viselni, hogy az «régi jog» alapján czimerré váljék? Az is tagadhatatlan tény, hogy sisakczimereket használtak, sőt adományoztak is hosszu időkön keresztül s ezeket ép úgy valódi czimernek tartották, mint a pajzs-czimereket. Hogy mindezek daczára a megszorítások egyik kézikönyvből s igy a Bárczayéból sem hiányoznak, annak az okát abban véljük fellelhetni, miszerint mindenki érzi, hogy a középkori czimer és a közönséges, minden időben és korban viselt jelvények közt valamely nagy különbség van. Kevesen vették azonban észre, hogy e különbözés nem épen külsőségekben nyilvánul, hanem az egész czimeres intézmény szervezetében rejlik és abban áll: a jelvény bárki által felvehető s letehető, valamit szimbolizáló ábra, a czimer pedig el nem idegenithető tulajdont képező, a tulajdonos kilétét, származását mutató, hitelesitő erővel, szóval jogi tulajdonságokkal biró kép. Bárczay érezte, hogy a közkeletü definiczió tarthatatlan, de nem volt bátorsága szakítani vele. Inkább érvelt erőszakolt módon mellette; könyvének első szakasza véges-végig a czimer pajzshoz kötött voltát akarja bebizonyítani. Végül már azt is mondja, hogy «az élő heraldika korában valóságos fegyver volt a czimer». E balvélekedés következtében, mint lejjebb látni fogjuk, sok egyszerüen megmagyarázható dolgot nem képes megértetni.
A czimerek különféle nemeinek felsorolásánál kellemesen érint a magyar példák sokasága; ez és a következő, a czimeregyesitésről és összetételről szóló rész, a magyar heraldikusra nézve igen tanulságos. Ez a rész egyike a legsikerültebbeknek. A kétes czimerekről kimutatja, hogy azokat nemcsak hibásaknak nem tekintették, hanem mint a figyelmet magukra vonó különlegességeket épen kiváló családok vették föl. Gunyczimerek állitólag csak nálunk fordulnak elő, ilyenek a Gutthai és Sánkfalvai családoké. Mint az illető oklevelek szövegéből kitünik, mindkét czimeradomány teljesen komoly, az első épen nemesitéssel is össze van kötve, tehát a czimerek gúnyos volta csak ábráik különösségében rejlik. Ilyenek pedig külföldön is bőven akadnak; például a régi német Ketzel család czimere hármas halmon ülő majom, az ugyancsak ősi Pfegner von Pfetrach család sisakdisze szamárfő, a Fröschlek középkori czimere béka, de nagyon kérdéses, látott-e a középkori ember ezekben a czimerképekben valami gunyosat? A majom ezidétt a buja szerelem jelképe, s mint ilyent, az asszonyok mellé szokták volt pingálni, különösen a hol valamely szerelmes jelenetet ábrázoltak. De ismerünk XV. századi Mária-képet is, a hol a szent Szűz mellett ott ül a majom. Már pedig itt gunyról szó sem lehet. Azt véljük, csak a mi szemünk lát nevetségeset ezekben a czimerekben, s jobb lenne a gúnyczimer fogalmát törölni a heraldikákból.
Érdekes és fontos dolgokat találunk a következő: Czimerjog feliratu fejezetben. Szerző szerint czimerhasználatra, illetve felvételre való jogosultsága van a nemeseknek, egyháznagyoknak és az egyházi és világi testületeknek. Mi ezt oda óhajtanánk módositani, hogy a középkorban mindenki vehetett fel czimert, a ki oklevelet kiállitani, tehát pecséttel élni jogositva volt. Valójában pedig czimerrel adományozta meg magát boldog, boldogtalan, még parasztok is. A magyar czimeradományozási jogszokásokra vonatkozólag számos adatot találunk, de oly módon összehányva, hogy a fejlődésről képet egyáltalán nem nyerhetünk belőlük.
A czimer-alkatrészekről szóló fejezetek kevés ujat tartalmaznak, de nagyrészt gyökeres, mindenütt azonos szabályokkal foglalkozván, nem is tartalmazhatnak. E részek fontossága abban rejlik, hogy az ingadozó, eddig meg nem állapodott elnevezéseket kodifikálják. Tekintve azt a nagy befolyást, melyet e munka műnyelvünkre kétségtelenül gyakorolni fog, szükségesnek látjuk mindazon műkifejezések felsorolását, melyek nézetünk szerint hibásak vagy jobbal pótolhatók.

A pajzs alakjainak felsorolásánál háromszögünek nevezi B. úgy az 1., mint a 2. szám alatt ábrázolt pajzsokat; a 3. számu kerektalpu, a 4-ik csücskös talpu s az 5-ik hegyes talpu. Úgy véljük, a második neve helyesebben csucsives, a harmadiké körives, a negyediké csücskös s az ötödiké ékelt pajzs. Tárcsa szerinte a heraldikában csak. az, a melynek jobb oldalán bevágás van a lándzsa számára. Ez tévedés. A valódi tárcsák igen sokfélék, de a heraldikában nem használtatnak.

A heraldikában előforduló tárcsa-alakok pedig mind képzeltek s többnyire ilyenek:

Jó lenne ezt az elnevezést teljesen kiküszöbölni, legfeljebb csak zavart és tévedéseket okoz. Nevezzük az egyik oldalon kikanyaritott paizsot egykarélyosnak, a mindkét oldalon kivágottat pedig kétkarélyosnak.

A «ruta» nem más mint a dült négyszög németből (Raute) barbárul átvett neve s kár lenne becsempészni nyelvünkbe. A kerek pajzsot pedig Páriz-Pápai kedvéért tatár-pajzsnak keresztelni talán mégis felesleges régieskedés lenne. Hogy mi légyen a könyvben előszámlált lófej-, amazon- és czifra-pajzs, szerző elfelejti megmondani, mivoltukat csak a mellette álló idegen névből sejtjük. Fölösleges elnevezések, melyek nélkül el lehetünk. Ellenben kimaradt két igen fontos és sürün előforduló pajzs-forma; egyik a normann-pajzs, a másik az olaszoknál igen kedvelt középkori czimerpajzs forma, melyet talán hat, nyolcz stb. karélyunak nevezhetnénk.
A XVI–XVIII. század pajzsnak keresztelt czimertábláit (cartouche) «barokkrámás paizs»-nak nevezi könyvünk. Ezek azonban nagyobbára azon korban szerepelnek, a melyikben a barokk-izlésnek még hire sincs, sokféleségük miatt pedig egy elnevezés alá nem is foglalhatók. Ha le kell valahol az ilyeneket irni, úgy elég lesz a kor stilusa szerint renaissance-, rokokó-, barokk, empire- stb. modoru czimertábláknak nevezni őket.
A heraldikai mázokról szólván, szerző a «prém» elnevezés helyett «bundabőröket» ajánl. Felesleges volna ellene érvelni, alig hiszem, hogy akadna követőre. Fontosabb ennél, hogy szerző vélekedése szerint a heraldika fénykorában a természetes szineket nem használták, hanem a régi «czimeres pajzs-készitők a természetes szinhez legközelebb álló heraldikai szint használták».
Nem szerzőt, hanem úgyszólván az összes heraldikusokat kell ezért a téves állitásért felelőssé tenni. Igenis szabályszerünek mondhatjuk a régi heraldikában a mezők és herold-alakoknak az ismert hat heraldikai szinnel való befestését, nem úgy azonban a természetes alakokét, mert ezeket épen a heraldika fénykorában igyekeztek természetes szinnel festeni s ábrázolásuk és szinük egyéb, nem heraldikai képekéivel teljesen egyezik. Csak a későbbi kor, a romlott heraldika ideje tette szabálylyá azt, a mi eredetileg technikai gyarlóság volt. Úgy vagyunk ezzel, mint a középkori heraldikai stylussal. A középkori ábrázoló-stylus ugyanaz a czimerekben, mint a miniaturákban, mentül tökéletesebben tudták rajzolni az oroszlánt, annál tökéletesebben, természetesebben rajzolták a czimerekben is. A nagy Dürer czimereiben (pedig azok csak heraldikai szempontból is szépek) csupa természetes alak van, a kakas, az oroszlán természetesek, ha kissé merevek is. Mi azért stylizáljuk a középkor módjára czimeralakjainkat, mert czimereinknek, mint egy középkori institutió emlékeinek középkorias formát akarunk adni.
A heroldalakokat mesteralakoknak nevezi a munka s Mayert követve, ide számit minden, a pajzsmező geometrikus osztása és hasonló alakok rátétele által keletkezett pajzsképet. (P. o. a byzantinusokat, karikát stb. is.) E dologban az érdemdus Mayer s vele együtt szerzőnk is tévednek. Mert ha nem ragaszkodunk ahoz, hogy a mesteralaknak karakterisztikonja, miszerint érinti a pajzs szélét, úgy lehetetlen lesz különbséget tenni a herold- és nem heroldfigurák között. Még igy is nehéz. Mesteralak-e a hármas hegy a magyar czimerben?
A mező osztásának számtalan módja közül a nevezetesebbeket szóban és képben bemutatja könyvünk, többnyire magyar czimerekből meritett példákkal. A régi czölöp és pólya elnevezés meg van tartva s kombináczióik közül egyik-másiknak igen szerencsésen választott nevet a szerző. Legsikerültebbek: a szarufa (Sparren), a lék (Aussbrechung), dongás pólya vagy czölöp (Eingebogener Balken oder Pfal), palánk (Pallisade), paszománt (Bordure), bütykös czölöp (Propfpfal), ágas (Schäherkreuz), pillér (gefülltes Schäherkreuz); kevésbbé találó elnevezések ellenben a következők: telek = Schildeck, canton, talán inkább folt; süvegezés, gallérozás és rutázás (cape, mantel és chausse), ezekre jó kifejezés az ékvágás; nagyruta és ruházat (grande losange és vętement) helyett ajánlanánk: rátett és kivágott dültnégyszög; a rámánál jobb szó a keret, normánál (Winkelmass) a derékszög.
A keresztek ugyancsak a mesteralakoknál szerepelnek, még ha valamire rá vannak is tüzve. Szerző a teljesen azonos latin-keresztnél minden indokolás nélkül a következő neveket használja: magas, latin-, kinszenvedési, husvéti vagy föltámadási és kalvária-kereszt. Ez ép úgy nevekkel való játszás, mint az ugyanitt elésorolt Szent-Lázár-, Szent-Jakab-, Szent-Katalin-, mogyorós, avizi, alcantarai, toulousei kereszt, melyek mind fantasztikusan formált görög-keresztek.
A czimerképek közül csak a nevezetesebbek vannak felsorolva; az oroszlánnal és a sassal hosszabb czikkek foglalkoznak.
Az oroszlánról adott példák részben igen csúfak, bár ennek inkább a rajzoló a főoka. Nem győzzük eléggé dicsérni, hogy a példák tulnyomóan hazaiak. E fejezet végén igen helyes tanácsokat ad a szerző a czimerképek ábrázolására és alkalmazására vonatkozólag.
Nem egészen érthetünk egyet azzal, a mit a következő fejezetben a sisakokról találunk.
Szerző különbséget tesz a Topfhelm és a Kübelhelm között, elnevezvén az elsőt csupor-, a másikat csöbör-sisaknak. Ismert dolog, hogy ez a különbség nem létezik, s szerzőt is csak a német elnevezések téveszthették meg, mert a két fajta sisakhoz adott ábrái is nagyon hasonlitnak egymáshoz. Legjobb lesz tehát a kettőt egy néven nevezni fazék-sisaknak; a csupor kis edény, a csöbör hordófajtát jelent, és igy egyik sem illik úgy rá, mint ez. A csőrös- vagy csőrsisak elnevezés már annyira meghonosult, hogy helyette ujat ajánlani kár lenne. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy német neve: Stechhelm, nem a sisak szurós voltától ered, hanem attól, hogy a Stechen-nek nevezett tornaviadalnál használták.
Ez utóbbit miért, miért nem, a hadi sisakok közé foglalja könyvünk, ellenben a torna-sisakokhoz veszi a «pántos és rostos» sisakokon kívül a «salade»-ot (vassüveg), sőt a teljessisakot is. Az első megkülönböztetés egészen felesleges; a rostélysisak név úgy is használatban lévén már, elég jól megfelel. A Salade- s a teljes arczvértes-sisak (bourguinot) pedig, mivel kimutathatólag egyiken sem viseltek volt sisakdiszt, a czimertani sisakok közé nem számitható.
A sisakdiszről_{1 Helyesebbnek vélem ezt a szót a B. által használt
oromdisz helyett.}* szóló általánosságok teljesen érthetetlenek. Szerző összefüggést lát az ókori sisakczifraságok s a középkori sisakdiszek között. Szerinte sisakdiszt szabadon választhatott mindenki s minden plasztikus tárgy a sisakon: sisakdisz. A sisakdiszek úgy keletkeztek, hogy előbb a czimerképeket ráfestették a sisakra, majd később a XIII. századtól feltünnek a plasztikus diszek. A heraldikai oromdiszes sisak pajzs nélkül értékesebb jel volt, mint a czimeres pajzs, mert oromdiszes sisak viselésére csak a nemesség volt jogositva, ellenben czimeres pajzst polgári személyek és testületek is használhattak stb. Mindezek teljesen ellentmondanak egymásnak: ha kiki szabadon választhatott sisakdiszt, úgy hogy becsülhették azt többre, mint a jogi lényegü pajzs-czimert? Ha a sisakra festett czimerképből fejlődött ki a plasztikus sisakdisz, hogy van akkor a közte és az ókori sisakczifraságok közt összefüggés?
Ezek a zavart nézetek onnan származnak, hogy a szerző mindig ki akarja egyeztetni a régi tekintélyes irók theoriáit, az emlékekből nyert tapasztalati igazságokkal. Látja, hogy egy bizonyos korban egyenrangu, sőt többre becsült a sisakczimer a pajzsczimernél, de mert mesterei, Gatterer, Hefner és társaik nem akarnak tudni pajzs nélküli czimerről, ő sem meri valódi, egyenrangu czímernek mondani azt, a mely nincs pajzsra helyezve. Összezavarja a tornákon, mummerájokon viselt többnyire tréfás sisakdíszeket is a sisakczimerekkel. Pedig a dolog igen egyszerü és érthető. A sisak, ép úgy mint a paizs, csak azért szolgál alapjául a czimerképnek, hogy a czimer tulajdonosának nemes voltát, tornajogosultságát mutassa. Mikor a lovaspajzs használata úgy a valóságban, mint a pecséteken nagyon elterjedt a nem nemesek és a nem tornaképes szabadok között, akkor vették szokásba a pajzs helyett a tornasisakot nemesi jelvényül. S ez a jelentősége a sisakoknak a legujabb időkig fenmaradt. A polgári czimerekben hadi (és nem torna-) sisakot adományoztak a fejedelmek. Franczia- és Spanyolországban még ma is a sisakok formája és állása fejezi ki valakinek nemesi rangfokozatát s szokásban van a nemesség jelzésére a névjegyre csupán egy czimertelen sisakot nyomatni, a Németországban és nálunk használt czimerek és koronak helyett.
A sisakdiszek nemeiről szólva, szerző a Schirmbrettet szóról-szóra ernyő-deszkának forditja, bár szótárában ugyanez tábla nevezet alatt fordul elő. Ha választani kell a kettő között, inkább az utóbbit ajánljuk. Tegez szerint: a heraldikában egy csomóba kötött tollak foglalatját jelenti, már pedig tegez alatt a nyilvessző-tartót értjük. Mig a szarvak, szárnyalti és süvegekkel igen bőven foglalkozik, addig egészen hallgat több, a magyar heraldikában domináló sisakdiszről. Igy nem emliti a kardot tartó kart, mely mint katonai jelvény a XVIXVII. század folyamán igen sok czimerbe s még több sisakra került, vagy az oroszlánok sokféle faját, sem a sűrűn használt griffet, szarvast orrszarvút, pelikánt és darut. Pedig mindezek azért fontosak, mert a magyar heraldika speczialitását képezik, szemben a németek szarv és szárny sisakdiszeivel.
Egész fejezet jut a sisaktakaróra, melyet a szerző orrjegynek keresztelt, Tagányinak a Századok XXVII. folyamában a beszterczei szószedetről irt dolgozata alapján. Nem lehetünk Tagányival egy nézeten, mert világos, miszerint az orrjegy a bécsi kódexben következetesen függöny, szunyogháló értelemben használtatik; a beszterczei és a schlägli szójegyzékek ugyan a hadi szerszámok közt emlitik, de mindkettő coma szóval forditja, a mi sörényt, üstököt, forgót jelenthet, de sisaktakarót nem. A mit Tagányi a sisaktakaró eredetéről tud, az már csak mese számba mehet. Tessék nekem régi hadi és nem torna-sisakot, (vagy ilyennek ábrázolásit) mutatni a keresztes háboruk idejéből, a melyen sisaktakaró van! Csatában az ilyen lepedő-féle saját gazdáját vitte volna romlásba. A sisaktakaró a tornákon divatba jött ékesség volt, s használata a XIII. század végétől a XV. elejéig terjed, azután pedig csak festve, képben ábrázolva él tovább. A sisak csucsára sohasem szokták volt tüzni s ezért aztán téves az egész etimologia: orrjegy = a sisak orrára erősitett lepedő, a mely ismertető jegyül szolgál. Ilyen szófabrikálást az ötvenes években elkövettek ugyan, de a jámbor középkorban nem; akkor még, hála Istennek, nem voltak szócsináló nyelvészeink. Ajánljuk, maradjunk meg a sisaktakaró mellett, vagy ha ez nem tetszik, nevezzük akár sisak-lebbentyünek.
Bárczay a szóval együtt a sisakdisz helytelen származtatását is átvette Tagányitól, de mégis érezve a dolog abszurd voltát, ezzel a helyreigazitással: «Biztosra vehetjük, hogy az efféle (a nagyobb, kendőszerü) orrjegyek a valóságban nem, csakis a festett czimerképeken léteztek». A sisakdisz szineit illetőleg szerző elfeledett éles határvonalat vonni a középkori és az ujkori heraldikai szokás közt. A középkori szokás minden szinvegyületet megtűrt a sisaktakarón, ismerünk II. Lajos idejéből 5–6 szinből összeállitottakat. A szinekre vonatkozó szabályok csakis azon időponttól vannak érvényben, a melytől kezdve a sisaktakarót a teljes czimer organikus részéül volt szokás tekinteni.
A hetedik fejezetben a külső diszek vannak ismertetve. A czimerhez szorosabban tartozó pajzstartók, czimersátrak, palástok és zászlókon kivül még a méltósági, tisztségi és nemességi rangjelvények, a badge, valamint a csatakiáltás és a devise soroltatnak ide. A rangjelvényeknél megemliti a munka azon régi nézetet, hogy a XIII–XIV. századi főméltóságaink pecsétein sürün előforduló pólyás czimerek tulajdonkép rangjelvények. Véleményünk szerint ez a hit téves. Nem rangjelvények azok, hanem az ország valóságos és rendes czimere, a melyet némelyek azért vésettek a pecséteikre, mert még nem volt családi vagy személyi jelvényük, esetleg mert az ország czimerét a magukénál előkelőbbnek, több tekintélyt nyujtónak tartották. Ez az ország-czimer pedig volt egy vagy több pólya illetve vágás, piros és fehér szinben váltakozva.
Egész más kategoriába tartoznak a méltóságot mutató olyan jelvények, a minőket a szerző Grünnenberg után mutat be, mint p. o. a serleg mint a főpohárnok, a pallos mint a főmarsal jelvénye stb.
A nemesi rangjelzések közül kimaradt a fentebb már emlitett mód a sisakok formája és állása által. Igaz, hogy nálunk ez nem divott és nem is divik, de a nyugaton közkeletü.
A könyvnek legérdekesebb részei közé tartozik a badge-ről szóló. Nagy kár, hogy a szerző itt is, mint több más helyen, vagy nem tudott tisztába jönni a fogalmakkal, vagy nem volt képes azokat kellőkép kifejteni és meghatározni. Ha a hosszu értekezést elolvassuk, még mindig nincs róla tudomásunk mi is a badge tulajdonkép? Pedig a meghatározás elég könnyü és egyszerü. Badge alatt értjük az Angolországban divatos azon személyi s ritkábban családi jelvényeket, melyek hol a czimerképpel vagy a sisakdiszszel egyeznek, hol ismét attól különböznek, de mindig pajzs, sisak vagy más egyéb szokott alap és keret nélkül használtatnak. Egy példa még jobban megvilágitja a kérdést. Az én czimerem p. o. oroszlán, de mivel oroszlánt sokan viselnek s még családom más ágaitól vagy tagjaitól is óhajtanám czimeremet megkülönböztetni, tehát a gyürümbe az oroszlános czimer mellé egy tetszésszerinti jelvényt, mondjuk rózsát vésetek. Avagy a czimert elhagyva, csak a rózsát, mint személyi jelvényemet használom. Ha aztán az utódok is használják ezen személyi badge-met, úgy az családi jelvénynyé válik. Keletkezésének okával különben az angol heraldikusok sincsenek tisztában.
A következő fejezetben a czimertöréssel ismertet meg a munka. Czimertörés a czimernek minden megváltoztatása, mely egy törzsbe vagy családba tartozó czimerbirtokosnak egymástól való megkülönböztetésére szolgál. Az angol nemességnél használatos komplikált, (de helyesen és következetesen ritkán használt törési mód ismertetésénél jobban érdekel bennünket annak konstatálása, hogy nálunk rendszeres és szabályszerinti czimertörést nem lehet találni. Azok a példák, melyeket Bárczay a czimertörésre nézve felhoz, egytől-egyig hamisak. Igy tudjuk, hogy az Aba-nemzetségbeliek pólyás czimere nem más, mint az átvett ország-czimer, a nemzetség ősi czimerképe a sas volt. Hogy pedig a pólya egy helyen egyszeres, más helyen többes számban fordul elő, az egyáltalán nem személyi vagy ági megkülönböztetés akar lenni, egyszerűen csak azt mutatja, hogy a vágások vagy pólyák száma az országczimerben ez időben még nem volt megállapítva. Nem tört a Rátót-nemzetségebeli Roland nádor czimere sem. Itt az ország második, kettős keresztes czimere a nádor családi czimerképe, a hárslevél által van környezve. A kereszt nem törés, hanem az ország-czimer. A Guthkeled-nemzetségbeliek oldalékeinek száma is csak a pecsétmetszőtől függött.
Sorrendben kilenczedik helyre jutott azon fejezet, melynek a könyv elején lett volna helye: a czimerleírás. Szerző szerint a blazonálás kétféle: szakszerű és népies. Az első legyen rövid, logikus és jellemző, a másodiknál is meg kell lenni mindezen tulajdonságoknak, de ez mégis bővebb lehet. Ilyen distinkcziók pedig igen alkalmasak arra, hogy a nem szakembert teljesen megzavarják. Vagy jó a «szakszerü» leírás s akkor, a ki ismeri a heraldikai alapfogalmakat, az meg fogja érteni, vagy rossz, s akkor a szakember sem érti. Heraldikai ismeretek nélkül pedig bárminő «népszerü» czimerleirást megérteni teljes lehetetlenség. Szerencsére a szerző csak a szakszerű blazonnal foglalkozik s ezt szabatosan és könyvében szokatlan rendszerességgel teszi. Ez a fejezet általában véve valamennyi közt a legjobb s a benne foglalt szabályok megismerése s betartása véget fog vetni a nálunk nagyon kedvelt dagályos és fellengző czimerleirásoknak.
Kevésbbé sikerült a czimer-szimbolika ismertetése, kimaradván a legfontosabb, a beszélő czimerek. Pedig erre is akadt volna akárhány hazai példa, a Hárfás, Darvas, Kardos, Kossuth, Mór, Nádasdy, Pika, Sulyok, Szentkereszti stb. családok czimerei, nemkülönben azokéi, kiknek nevei a természetiek sorából vannak véve Farkas, Bika, Holló, Medveczky, Sárkány, Gim, Veréb, Szarka stb.
A következő rész a zászlókról szól. Nagyon érdekes, hogy itt szerző a könyve elején hangoztatott azon teoriáját, miszerint czimer csak pajzsba foglalt jelvény lehet, egyenesen megczáfolja, azt tanitván, hogy «heraldikailag leghelyesebb a zászlót heraldikai keretnek vagy alapnak tekinteni, mint a pajzsot s a mesteralakot és czimerképet pajzs és czimerfödél nélkül helyezni rá». Ha kissé figyelmesebben olvassa Bartolust és jobban megvizsgálja a középkori emlékeket, rájött volna, hogy akármilyen tárgy lehetett középkori felfogás szerint czimeralap.
E résznek egy pontja a magyar zászlóval foglalkozik, kár, hogy a szerző megelégedett egynémely ismertebb példa felsorolásával, s nem iparkodott megfejteni azon önkényt kinálkozó kérdést, a mely a magyar zászló szinei és a vágásos czimer közti viszonyt illetőleg felmerül. Mint alább Magyarország czimeréről szólva is emlitjük, véleményünk szerint a vörös-fehér (vagy fehér-vörös) csiku zászló szolgált legelőbb az Árpádok oroszlános czimerének alapul. Sajátságos, hogy Bárczay a franczia trikolórt, mely állitólag 1789-ben keletkezett, tartja a legrégibb nemzeti szinnek, holott maga is elmondja (319. l.), miszerint már Mária-Terézia oklevélben magyar szinnek deklarálja a vörös-fehér-zöldet.
A 11-ik fejezet a rendeknek és rendjeleknek van szentelve. Aránytalanul terjedelmes a többiekhez képest s jórészt nem tartozik a heraldikába. Úgy hiszszük, hogy a czimertanhoz csak a rendi jelvények ábrázolásai s a czimerekkel kapcsolatos használati módjának van köze, s a sok egyházi és világi rend felsorolása, miután egy-két kivétellel czimereken nem is szokták jelvényeiket feltüntetni, elmaradhatott volna. A magyar lovagrendek közül a Szent-György és a sárkány-rendet ismerteti szerző, ez utóbbit elég bőven, ellenben a Szent-István rendet, nem levén törvényeink által szentesitve, az osztrák lovagrendek közé sorolja. Nem ismeri azonban a magyar lovagok rendjét, melyről Megiser Jeromos 1593-ban emlékezik, sőt a lovagok habitusát képben is közli. E rendről különben ötven évvel később De Rouck Tamás is megemlékezik. Úgy látszik, czélja a török kiüzése volt, érdekes lenne története után kutatni. Hiányzik azután sok középkori rend, illetve rend-jelvény ismertetése is. Igy hogy többet ne emlitsünk, a Perényi János sirkövén is látható cyprusi rend s az arragoniai kannarend.
Az ezután következő Magyarország czimeréről szóló fejezetet, bár különösen érdekes ránk magyarokra nézve, nem tartjuk szükségesnek bőven ismertetni, mert az még a könyv megjelenése előtt egész terjedelmében napvilágot látott e folyóirat hasábjain. A szerző jeles fejtegetésével mindenben egyetértünk, s csak a pólyák, illetve vágások eredete felől óhajtunk egyet-mást elmondani, mintegy pótlékképpen. Szerző úgy véli hogy a vágások a XII. század utolsó tizedeinél nem régebbiek s ujabbak az oroszlánnál. Úgy hiszszük, előbb voltak a nemzetek és törzsek szineit viselő, a csatában jelül szolgáló zászlók, mint czimerek. Mi a piros-fehér csikos zászlót ősi, még a czimerek használata előtti korból való nemzeti jelvénynek tartjuk, melyeket aztán akkor, midőn nyugati szokás szerint az Árpádok is czimert kezdtek viselni, a királyok családi czimerükkel egyesitettek. De a nemzet csak ezt ismerte el jelvényéül, mint azt a méltóságok pecsétein előforduló országczimer mutatja, a hol oroszlánnak semmi nyoma. Azt, vajjon az oroszlán ősi jelvénye volt-e az Árpádok törzsének, vagy csak a czimeresség korában vette azt fel, érvényesen eldönteni alig lesz valaha lehetséges. A királyi buzogányon levő oroszlán mindenesetre az előbbi mellett bizonyit. A pávatoll mint sisakdisz egyszerüen úgy jutott a magyar czimerbe, hogy keleten, a főméltóság jelzésére a fövegen viselt pávatollak szolgáltak s e szokást a magyarok magukkal hozták uj hazájukba. Itt előbb talán királyok s vérbeli herczegek kiváltsága lehetett, idővel pedig az előkelőbbeknél közszokássá vált.
Nagyon elmés és követésre méltó dolog, a mit szerző a magyar országczimer rekonstruálására vonatkozólag ajánl. Az Árpádok oroszlánjainak mint pajzs-tartóknak s a két ősi czimeres sisaknak bevétele historiailag helyesebbé, s heraldikailag szebbé tenné czimerünket. Fájdalom, ilyesmik iránt igen kevés az érzék azokban, a kikre a czimer ilyetén megváltoztatása tartozik s e szép terv bizonynyal hosszú ideig nem valósul meg.
A jó nagy terjedelmü 13-ik fejezet az egyes államok nemességének szervezetével, s intézményeivel ismerteti meg az olvasókat. Nehéz lenne megmondani, mit keres egy heraldikai kézikönyvben a nemesség jogainak és kiváltságainak ismertetése, vagy a családnevek eredet szerinti osztályozása, a vérségi összeköttetések táblái, a rangfokozatok s más hasonló «nemesi kézikönyvekebe való dolgok. Ezek hiánya nem kisebbitené a munka értékét, sőt növelné, mert jelenlétük határozottan árt a mű tudományos jellegének.
A tornával, mely a czimerek fejlődésénél nagy fontossággal biró tényező volt, a 14-ik fejezetben foglalkozik a szerző. Azonban hiában keresünk benne a czimertanra vonatkozókat. El van mondva röviden a tornák története, egyik-másik viadal módjának ismertetése, úgy, a mint azt a német és franczia kulturhistorikusoknál bőven és terjengősen, de rendszerint tévesen megirva találhatjuk, de szó sincs arról, miként módosultak a czimerek a tornák következtében, hogy jöttek a czimeres sisakok a tornajátékokon divatba, mi különbség van a sisakra téve ábrázolt czimer és a tornákon viselt tetszés szerint felvett sisakjelvények közt, mi volt a Helmschau és mik voltak a tornákon szereplő heroldok, persevantok, kikiáltók, roi des armes-ek, s miféle szerep jutott ezeknek az ujabbkori, úgynevezett diplomatikai-heraldika létrejötténél? Ezek s más hasonló kérdések képezik a czimertan históriai részének alapját, megfejtésük nélkül maradunk ott, a hol Spener, Gatterer, Schmeizel voltak ezelőtt egy-két százesztendővel: a heraldikai mesélgetésnél.
A 15-ik fejezet a heraldika kutforrásai czimet viseli. A forrásokat Bárczay igy osztályozza: A) czimerlevelek, B) czimeres könyvek, czimer-tekercsek, torna-könyvek, C) pecsétek, D) mindazon tárgyak, melyeken czimer van diszités gyanánt. A fejezetet a heraldikai irodalom ismertetése zárja be.
Szerző a czimerleveleket elsőrendü kutforrásnak tartja, mert belőlük a czimerek mázait is megismerhetni. Ezzel a nézetével valúszinüleg egyedül áll, mert kiki tudja, hogy a pecsétek először is korra nézve 200 évvel megelőzik, másodszor számban végtelenül felülmulják a czimerleveleket, jogi természetüknél fogva hitelesebbek a gyakran csak valamely torna- vagy vadász-ünnepély alkalmából adományozott czimerleveleknél, végül mivel pecséteken egész nemzedéksorok czimereit lehet tanulmányozni, a heraldika fejlődésére nézve páratlanul becsesebbek. Még második helyre se mernők tenni a czimerleveleket, mert hiszen a sirkövek, faragványok ugyancsak több és régibb czimerrel ismertetnek meg, mint az oklevelek. Hogy pedig a középkori, sőt részben még a XVI. századi czimerek ismeretére nézve jóval fontosabbak a czimerkönyvek az armálisoknál, azt ki ki beláthatja, tudva azt, hogy ép a legrégibb, legnevezetesebb czimereket már igen korai időben használó családok nem szereztek czimerleveleket, s czimereik mázait csak czimeres albumokból s késői publikácziókból állapithatjuk meg. S végkép utolsó helyre kell helyeznünk a czimerleveleket, ha eszünkbe jut, miszerint nem kis része azon családoknak, melyeknek egyes tagjai Zsigmond alatt czimert nyertek, nem ezzel, hanem egész más czimerrel élt, s a czifra armálissal épességgel nem dicsekedett.
Nálunk részben a Turulban egyre-másra közölt szép középkori czimerlevelek okozták ezt a balvélekedést. Általán véve tulbecsüljük középkori armálisainkat minden tekintetben, még számban is. Bárczay csak a közhiedelemnek szószólója, midőn azt mondja, hogy «hazánk czimerlevelekben gazdagabb, mint Nyugat-Európa bármely országa, mert eddigelé 151 1526. előtti eredeti, hiteles, czimerfestésű armálist ismerünk».
Hagyjunk fel ezzel az ábrándunkkal. Hazánk czimerlevelekben épenséggel nem gazdag a németekhez arányitva, hiszen csak Zsigmond mint római császár 200-nál több czimerlevelet adott ki egy maga! Ellenkezőleg. A magyar embernek a nemességről alkotott fogalmai egészen elütők a külföldé, különösen a Németországétól. A magyar nem külsőségekben, czimerekben, torna-jelvényekben, rendjelekben látta a nemességet kifejezve, hanem jogokban. Nem is nagyon kapkodott czimerek után s érdekes, hogy a XVI. században, midőn a czimer jogi jelentőségét úgyszólván teljesen elveszti (minek okát talán abban kereshetjük, hogy a hitelesités eszközévé az okleveleknél a pecsét helyébe az aláirás lép), akkor legjobban osztogatják külföldön a czimerleveleket, mig nálunk annyira semmibe sem veszik, hogy a XVI. századbeli pecsétcink legnagyobb részén csak sablonos jelvényeket (kardot tartó kar, oroszlán, liliom stb., látunk a családi czimerek helyén.
Az 1526 előtti magyar czimeradományoknak majdnem fele Zsigmond korára esik, s a tornákkal áll közvetlen összefüggésben. Legtöbbnyire nem is tartották egyébnek az igy nyert czimert torna-jelvénynél, s a család hiteles czimeréül egész más ábrát viselt. Bárczay összeállitotta az ismert mohácsi vész előtti czimeradományokat, számszerint 151-et, a mihez még 13 olyan járul, melyeknek hollétéről nem volt tudomása. E jegyzék természetesen igen hiányos (hogy mást ne emlitsünk, hiányzik belőle a Praynál regestában kiadott Gosztonyi János püspök armálisa 1467-ből) s idővel e szám meg fog kétszereződni.
A czimeres könyvek, tekercsek és tornakönyvek elősorolása minden rend nélkül történik, úgy hogy egy 1396-ból való hollandi czimerkönyv a Züricher Wapperolle elé kerül, a Sancti Christophori von Arlperg Bruderschafts-Buchja pedig egy csapat XV. századi után. Nagyon felesleges volt 66 nem hazai czimerkönyvet felsorolni, köztük egész csapat XVI–XVIII. századit, pontosnak és hitelesnek nem mondható ismertetésekkel; ellenben igen sajnálható, hogy a hazai hasonnemü kéziratok lajstroma nagyon szerény helyet foglal el. Legrégibb hazai (?) czimeres kéziratul a Korjenity Neority-féle raguzai czimerkönyv szerepel, egy notorius hamisitvány, a melyhez hála istennek semmi közünk. Igaz, hogy legrégibb czimeres albumaink, a Haller-nemzetségkönyv, a Zichy-kódex, a számos társulati emlékkönyv, nem sokkal régibbek a raguzai czimerkönyvnél, de már még sem érdemlenek akkora megvetést, hogy azzal egy sorban emlitsék őket. Vannak azonban nekünk egyéb czimerábrás könyveink is, melyek a XIV. századig visszamennek, de a melyekről a szerző teljesen megfeledkezett. Első helyen áll ezek közt a képes krónika. Persze, hogy nem czimerkönyv vagy tekercs, de legrégibb szines czimer-ábráinkat mutatja. Azonban ne felejtsük el, hogy a külföldről elősorolt 66 darab közt ép a legbecsesebbek, mint a Petrus de Ebulo, a Weingartner Liederhandschrift, vagy a Balduineum ép úgy nem armorialnak készültek. Nem lett volna szabad emlitetlenül hagyni a XIV–XV. századból való azon kódexeinket sem, a melyeken a tulajdonos vagy a készitő, megrendelő, stb. czimere látható. Ilyen p. o. a Stepht Henrik által festett szép misekönyv 1377-ből, Albert, IV. László, Mátyás, Beatrix, Ulászló, Vitéz János, Geréb László, Garázda Péter, Kinizsiné és sok más könyveinek festett czimerekkel ellátott példányai. Ezeket a forrásokat ép csekély és szerény voltuknál fogva nem szabad, nem lehet mellőzni.
A pecsétekről ugyanolyan ismertetést kapunk, mint fennebb a tornákról. Minden van benne, a mi a pecséttanra, de úgyszólván semmi, a mi a heraldikára vonatkozik. Még csak az sincsen megemlitve, mikor kezdték először a czimeres pecséteket használni, mikor jöttek divatba a sisakczimeres, mikor a teljes czimerképes pecsétek. Sirkövekről, faragványokról, gyürükről, ötvösművek, rajzok és festményekről csak épen annyi van mondva, hogy léteznek. Érmekről, melyek pedig majdnem a peesétekkel egyenrangu forrást képeznek, még csak emlités sincs téve. Látszik, hogy a boldogult szerző e részt már csak futtában, minden előkészület és anyaggyüjtés nélkül dolgozta, nagy kárára a munkának s vele a magyar irodalomnak.
A heraldika irodalmával foglalkozó fejezet még az előbbinél is gyöngébb, pedig kézikönyvekben, melyeknek hivatása az alapot megadni s a továbbképzésre az utat megmutatni, mindig kiváló fontosságu a bibliografia. Nem tudni, szándékosságból-e vagy csak a sietős munka okozta tévedésből, szerző kizárólag csak a theoretikus heraldikai munkákat, a, kézikönyveket sorolja fel, ellenben egyetlen egy czimeres-könyvet, armorialt vagy pecséttani művet sem emlit meg, daczára, hogy ezek, mint a heraldika anyagkészletének raktárai, mint források, melyek nélkül a theoretikus heraldika nem dolgozhatnék, jóval fontosabbak amazoknál.
A külföldi ilynemü irodalom kimaradása még nem is olyan gyökeres hiba, mert a magyar heraldikus ritkábban szorul külföldi czimeres-könyvekre s megtalálhatja a legfontosabbak czimeit akármelyik modern czimertanban. De a magyar heraldikai irodalom s a magyar czimeres-könyvek teljes czimsorozatának nem volna szabad hiányzani, sőt benne kellene lenni a pecséttani s részben a genealogiai munkáknak is.
A külföldi irodalomból felsoroltak nem a legjobban vannak összeválogatva s a czimek részben hibásan közölvék. Mindjárt Bartolus hires Tractatusánál hibás az első nyomtatásra vonatkozó adat. Ugyanis az legelőbb nem 1482-ben, hanem 1472-ben Velenczében, Speieri Vindelinnél jelent meg. A bő czimmásokkal közölt német, franczia s angol apró, ephemer értékü kézikönyveket nagyobbára felesleges volt megemliteni. E mellett hiányzanak a legfontosabb modern munkák. Mayerfels-ről el van ugyan mondva, hogy nevezetes czimertani iró, sőt Hefnerrel való hires polemiája is meg van (hibásan) emlitve, de munkájának, melynél jobbat még a heraldikáról nem igen irtak, a czimét hiába keressük. De nincs ott ellenfelének, Hefnernek főműve se, sőt kimaradt azon munka is, mely e rész összeállitásánál a szerző fő forrása volt: a Seyler Geschichte der Heraldik-ja is.
A magyar czimerészeti irodalomból, mely alig másfél oldalnyi helyre szorult, csak rövid czimét adja a Páriz-Pápai, Palma, Schmeizel, Nyiri és a Nyáry Albert munkáinak, pedig ezek a tartalmi ismertetést inkább megérdemelték volna (már t. i. magyar szempontból) mint Harsdörfer, Höpking stb. könyvei. De hol vannak a többi heraldikával, pecsétismével, a szent koronával, családtörténettel foglalkozó munkáink? Igaz, hogy ez az irodalom szerény, nem nagy, de bármilyen kicsiny is, vagy talán épen azért fontos és megbecsülendő ránk nézve.
Különösen vártuk a magyar és a magyar vonatkozásu nyomtatott czimergyüjtemények lehető teljes felsorolását. Vannak magyar czimerkönyvek, melyek ritkaságuknál fogva alig pár buvár előtt ismeretesek, pedig fontosságuk nem csekély. Ilyen például a Burgstalleré: Insignia Spectabilium Perillustrium ac Nobilium Familiarum Inclyti Regni Hungariae. 1779., melynek én eddig hat decasát láttam, pompás, rézbe metszett s kézzel szinezett czimerekkel. E kötetben nyolcz olyan czimer van, melyről a magyar Siebmacher mit sem tud: Fichtl, Hersics, Leich, Metzner, Ochs, Trey, Windisch és Wolmuth. Ezek közül Nagy Iván csak az Ochs, Windisch és Wolmuth családról emlékezik._{1 Nagyon lektötelezne, a ki e munkának egy pél-
dányát a szerkesztőség utján használatra rendelkezésemse
bocsátaná, vagy pedig bővebb felvilágosítást adna róla.}* Vagy a Korabinszkyé: Abbildungen verschiedener Familienwappen im Königreiche Ungarn. Pressburg, 1787–90. Ennek csonka, 107 szinezett rézmetszetü czimert tartalmazó példánya birtokomban van s a boldogult szerzőnek annak idején mutattam is. Ilyen a Günther és Grimm-féle Magyar czimertan, 200 (vagy talán több is jelent meg?) magyar család czimerével s a mit legelől kellett volna emlitenem, az Adami-féle nagyszerü sorozat szépen rézbe metszett családi czimerekkel. Mindezek és sok más nincs itt, de még Nagy Iván munkájának a czime sincs pontosan megadva.
A kötetnek majdnem harmadát foglalja el a «Heraldikai szótár». Nem kis fáradsággal járt nálunk elkésziteni, mert hiszen czimerészetünk a legujabb időkig nem volt, czimerleveleink latinok voltak s nyelvünkből a műszavak úgy szólván teljesen hiányoztak. Nyáry kisérlete nem a legjobban sikerült, czimertani iróink legtöbbje össze-vissza használja a magyarságot merőben megcsufoló s a jelzett tárgynak meg nem felelő műszókat. Bárczay, kiben tüzes magyar lélek lakozott, nagy buzgalommal irtogatta az idegenszerü kifejezéseket és sokszor sikerrel. Főérdemének mégis nem ezt, hanem azt tartom, hogy inkább kihagyott magyar szólajstromából egy csomó heraldikai kifejezést, mintsem hibás, nyelvünk szellemével és alkotásával ellenkező műszavakat tákoljon össze. Egy-egy jelző hiánya okoz ugyan nehézségeket a czimerleirásoknál, de korántsem hiba, mig meggyökeresedett rossz szókat kiirtani s jobbal pótolni majdnem lehetetlen.
A szótár bővebb, mint kellene lennie; a főnevek jó része felesleges. Minden szókönyvben meg lehet találni az ablak, agár, ágyu, ajtó, alabárd, alma stb. szókat; azon joggal, mint ezeket, fel lehetett volna venni az összes érzéki tárgyak neveit, mert alig van olyas tárgy a mi czimerképül ne szolgálna. Ellenben számos jelző hiányzik, még néhány olyan is, a mely a szövegben szerepel. P. o. dongás (eingebogen), meglékelt (durchbrochen), paszomántos (bordirt) stb.
Néhol kétfélekép fordit egy szót. Diszitett, a szótárban ornatus, geschmückt, geziert, a 83. lapon: diszitett czölöp = belegter Pfal, a szójegyzékben Belegt = megrakott.
Az idegen nyelvü, részben számos olyan kifejezéssel találkozunk, melyet magyarra csak körülirva tudott leforditani a szerző. Például: Abgehauen, «levágott emberi és állati testrészekről mondják, ha sima vágással történt a törzstől való elválasztásuk» (= lenyesett); accantonato, «a keresztről mondják, ha a pajzs mezejében a keresztágak közötti szögletekben tárgyak vannak» (= megszállott); attraversato, «állatról, ha valami tárgy pl. pólya rajta keresztbe van fektetve» (= áthidalt); bourdonné «olyan tárgyakról mondják, melyek mint a zarándokbot, golyóban végződnek» (bunkó vagy buzogányos); stb.
Nem tudott megbirkozni a behuft, beringt, beschellt stb.-féle kifejezésekkel sem s igy adja őket vissza: behuft, „patás, ha a pata nem fekete”; beringt „1. a galamb csőrében ha gyürü van, 2. ha a medve, bika stb. orrában karika van»; beschellt, «csörgős». Pedig van megfelelő és magyaros kifejezés ezekre is: felpatázott, felgyürüzött, felcsörgőzött stb. Ép ily nehézkes e meghatározás: bewaffnet, «állatokról, ha karmukkal vagy lábukkal kormánybotot, fegyvert, zászlót stb. tartanak», holott valójában: vértezett, vagy felfegyverzett az állat, ha teste szinétől elütő csőrt, karmot, patát, azaz fegyvert visel.
Hogy ilyen hibák csusztak be az első magyar heraldikai műszótárba, azon sem csodálkozni, sem megütközni nem szabad. Nem egy ember s nem egy év munkája az. Sok gáncs, sok javitás, igazitás kell hozzá, mig a szógyüjtemény csak meg is közeliti a francziát vagy az angolt. Az érdem a kezdeményezőé marad; megrostálni, kiegésziteni a meglevőt könnyü, kezdeményezni, alkotni nehéz. S Bárczay jórészt helyes ösztönnel válogatta össze kifejezéseit, a mint azt fennebb, a hol a czimerképek és mesteralakokról szóló fejezetet mutattuk be, már demonstráltuk. Sok műszava örökéletü leend heraldikánkban, s használni fogják őket akkor is, midőn már alkotójukat régen elfeledték.
Végére érve a könyvnek, úgy tetszik, mintha hibái számosabbak lennének előnyeinél. Mégis azt kell mondanunk, hogy a megjelenése igy is, a mint van, nyereség irodalmunkra nézve. Sajnálnunk kell, hogy a szerző oly korán kibocsátotta munkáját kezéből, mielőtt még teljesen megérett volna, másrészt örülünk, hogy igy történt, mert ha munkája megjelente előtt ragadta volna el a végzet, talán kéziratban maradt volna a Heraldika kézikönyve. S ki tudja hány évnek kellett volna eltelni, mig valaki bátorságot vett volna egy munkával előállni? Mert azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy nálunk czimertant irni nem könnyü feladat, hiszen az anyaggyüjtésnek is csak legelején vagyunk. S ezért kell a Bárczay könyvét enyhén megitélnünk. Két igen nagy érdeme minden esetre van; magyar, és szakmánknak nyelvünkön első kézikönyve.

VARJÚ ELEMÉR.

A SOPRONI SISAK-CZIMER TULAJDONOSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ.

A mennyire élvezte a heraldika minden barátja a «Turul» mint évi III. füzetében a soproni benczés templomban lévő régi sisak-czimerről megjelent kiváló becsü értekezést, annyira kellett sajnálnunk, hogy a tudós iró minden fáradozása mellett sem volt képes ezen kecskét ábrázoló czimer tulajdonosát meghatározni, s csupán feltevésekkel volt kénytelen megelégednie.
A mint mindenki emlékezni fog, a szerző tanulmánya eredményeként azon megállapodásra jutott, hogy ama kecskés czimer, mely előbb a toronyra volt alkalmazva, szerinte a XIV. század első harmadában épitett templom alapitójáé, a templom pillérén lévő kecskés czimer s egy térdelő emberi alak szobra pedig a templomnak az alapitónak családja által a XV. század vége felé eszközlött átépitése idejéből származik; továbbá hogy a család a XVI. század végén vagy a XVII. század elején már kihalt, mivel a bakkecske-főt ábrázoló sisakdisz alatti czimerpajzson, mely a templom karzatára van akasztva, rajta látjuk ugyan még a templomépitő család czimerét, de alatta van a kettős farku fekete oroszlánt ábrázoló kisebb czimer is G. L. betük közt, mely valószinüleg leányági utódé, a ki kegyeletből helyezte ezt a temetési pajzsot az ősei által emelt templomba.
A fölvetett kérdésre azon okból nehéz a feleletet keresni s még nehezebb azt megtalálni, mert az érintett templomban eltemetett különféle családtagok nincsenek még eléggé ismertetve, s sok régi családunk története is még földeritésre vár. Az eddig közzétett oklevélgyüjtemények a XIV. században Sopron környékén élő tekintélyesebb családokról számos adatot tartalmaznak, melyek földolgozásra várnak; de sok anyag lappang még a levéltárakban, a minek kikutatása és fölhasználása után idővel a tudósok a családtörténet sok hézagát fogják betölteni. Ha a soproni templomalapitó családja a XVI. század végén vagy a XVII. század elején is még élt, úgy valószinü, hogy szaktudósaink az eddig ismeretlen alapitó nevét föl fogják fedezni, annál is inkább, mert a temetési pajzs alján levő oroszlánczimer a két betüvel (föltéve, hogy teljes épségben tisztán kivehetők, s talán a személy- és családnév kezdőbetüi lehetnek) oly irányba terelheti a kutató figyelmét, mely a czélhoz, habár kerülő uton, mégis csak elvezethet; ha azonban az alapitó családja esetleg előbb, például a XV. században már kihalt volna, akkor mindenesetre nehezebb a föladat megoldása. Ha a templomban régóta eltemetettek családi és egyéb viszonyai ismertetését birnánk, úgy könnyebben lehetne ez alapon a templom régi jótevője után kutatni; de mindezt nélkülözve, úgy hiszem, czélszerü lesz az érdeklődők figyelmét a Sopron tájékán a XIV. században feltünt némely kiválóbb családokra irányitani, melyek rangjuk és vagyoni állásuk tekintetéből oly helyzetben valának, hogy a soproni szent ferencz-rendi (most benczés) templomot alapithatták volna, Az olvasóra hagyom annak megitélését, vajjon az általam bemutatott régi családok közül lehetne-e egyet a viszonyok szerint a templom alapitásával kapcsolatba hozni? A családok hirtelen feltüntek s aránylag rövid szereplésük után elenyésztek; megfontolás és eszmecsere czéljából tehát csak néhány sorban mutatom be őket, nem tekintve arra, hogy czimereiket nem ismerem, vagy hogy azok a soproni kecskés czimerhez nem is hasonlitanak, mert hiszen példa van rá, hogy néha az egyes családok czimerei is idő folytán megváltoztak.
Először is megemlitendőnek tartom, hogy a Laczkfi családból István, Sopronmegye főispánja, a határszélek védője a németek ellen, Nagy-Lajos idejében hadvezér Olaszországban, 1340 körül Szarvkő várát alapitá; tehát körülbelül akkor, midőn a soproni templomunk épült. Megyénkből azonban hamar elszakadván, családja azután az ország más részén szerepelt, utóbb a XV. század első felében elenyészett. István hasonnevü fiának az 1397-ben kivégzett nádornak a keszthelyi templomban látható két czimerében sárkány dominál. Az idegenből beköltözött Wolfart vagy Wolfurt családból Ulrik a soproni főispánságban utódja volt Laczkfinak, s igy csak akkor kezdvén nálunk szerepelni, midőn a soproni templom már állott, annak alapitásába be nem folyhatott; a család azonban rövid ideig 1365-ig Szarvkő át is birta; Mosony és Pozsony vármegyékben folytatván életét egész a XV. század közepéig, az általa birt magyaróvári uradalom egyes része Sopron vármegyében feküdt. Wolfurti Ulrik czimerében Wertner szerint liliomok vannak, a mi a család régi külföldi czimerétől, melyben farkas van, teljesen eltér. Rokonai az Elderbach és Szécsi családok.
A XII. században beköltözött német vitézek alapiták a Frankói máskép Sári vagy Gősfalvi nemesek családját, melynek birtokai Sopron vármegyében Frankó körül a Répcze mellett, továbbá Vas vármegyében feküdtek; tagjai közül a XIV. században egy esztergomi érseket, Miklóst, és közeli rokonul «proximus» gyanánt egy kalocsai érseket, Istvánt találunk följegyezve 1386. és 1392. évi oklevelekben. Rokonságban állott az Osl nemzetséggel, a Potl és Széleskuti családokkal. A család utolsó férfi tagja Benedek elhalván, birtokait Mátyás király 1475-ben Laki Kis Tamásnak, 1476-ban pedig Egervári Lászlónak adományozta, minek ellenmondtak Benedek leányai Ilona Zámbó Jánosné és Orsolya; azután Benedek nővére Ilona Viczay Györgyné, végre Nádasdy Osvát; de minden siker nélkül, mert a beiktatás 1481-ben még is megtörtént. Czimerét nem ismerem; de arról sincs tudomásom, hogy a család leszármazási táblájának összeállitására, az itt-ott mutatkozó hézagok ellenére valaki vállalkozott-e? pedig a család viszontagságos multja és rokonsági összeköttetése más családokkal a fáradtságot megérdemlené.
Sopron vármegyének egyik nevezetes vagyonos családja az Aba nemzetség Athinai ága, melynek 1263-ban adományozott birtok, közvetlenül Sopron városával tartott határt, a család a város szomszédságában fekvő Nyéket állandó székhelyül választván magának. A család őse I. Lőrincz nagy jótevője lévén Borsmonostornak, itt lelte nyughelyét, a mit az ő fia szinte Lőrincz 1280-ban kelt azon adományleveléből tudunk, melyet az a nevezett monostornak ajándékozott Limpach nevü – Sopron vármegyében a Répcze-patak közelében fekvő – birtok iránt állitott ki. A XIV. század elején a család egyes tagjai «dicti de Suprunio» néven is emlittetnek; a leszármazást izről izre egész Zsigmondig ismerjük, a ki birtokait garai Miklós nádornak adván el, ez utóbbi azokra 1424-ben királyi adománylevelet is kapott. Zsigmonddal az Athinaiak Sopron vármegyében elenyésztek. Czimerük az Aba nemzetség egyéb ágainak czimereivel egyezett-e, arra a szakértők felelhetnek; én csak azt ismételhetem, a mit a «Turul» 1892. évi folyamában fölhoztam, hogy t. i, az ő régi pecsétczimerükre nézve a fentebbi 1280-iki adományozást átiró kőszegi várostanács 1421-ben ezt mondja: «sigillum rotundum, in medio apparebat clipeus, de super galea et in clipeo et super cassidem insignia nobilitaria».
A XIV. században, mint a «Századok» 1896. V. füzetében is megemlékeztem, föltünik a Csuzi vagy Ludbregi család, mely birt Sopronon fölül Ottova helységben, Sopronon alul Frankó körül Enyud nevü birtokban, Zsidány, Haschendorf, Nagybarom, Pórládon és Fellócz helységek határaiban, s a körösmegyei Ludbregen is. Az előttem fekvő adataim nem nyujtanak teljes képet a leszármazás rendjéről, hanem hiszem hogy azok a Fejér és mások oklevél kiadásaiban foglalt adatokkal kiegészitve, elégségesek lennének arra, hogy a kérdésünk iránt érdeklődő iró majdan összefüggő átnézetben terjeszthetné elő az olvasonak a család multját. Legelőször is Csuz Pál fordul elő (1323.), s hihetőleg ő volt feje az oklevelekben sokszor emlegetett családnak, melyből, nem szólva a többiekről, Joannes dictus Chuz de Ludbregh is származott; ez utóbbi Nagy-Lajos alatt, mint hadvezér, olasz földön vitézkedett, és Horvát-Szlavón-Dalmátországok bánja volt, gyermekét és unokáit is ismerjük; ő tőle vették föl a család tagjai a Ludbregi nevet. A Sopron vármegyei Ludbregiek azonban Ludbregi Györgyben fimagzat nélkül elhalván, 1464-ben a családi birtokok egy részmásoknak adatott, de a többi részét is később már mások kezében látjuk. Habár megyénkből el is tünt a család, máshol még későbben is találkozunk nevével; igy Turóczi Bernát 1511-ben tiltakozik, hogy Ulászló király Ludbreget és más jószágokat másoknak adományozza; továbbá Ludbregi István trencséni birtokos, fiumagzat nélkül 1590 körül elhalván, leánya Dóra Szeghi Istvánnak lesz neje. A ludbregi uradalom a Batthyányak birtokába került, a miért is a Sopron vármegyében szerepelt Ludbregiekre vonatkozó adatokat a körmendi levéltárban is találunk. Czimerét és rokonsági összeköttetéseit nem ismerem.
A XIII. században a Lajta-hegység mentén a Gathal nemzetség egy ága tünik föl, melyből Gyanur vagy Janur fia Merk már 1271-ben birta Rou várát, tőle illetve fivérétől terjeszkedik le ez a sopron-vármegyei családág a XV. század elejéig, a midőn férfi-utód nélkül kihalt; birtokait részint előbb, részint utóbb a Kanizsaiak mint szomszédok szerezték meg. Minthogy a családról, mely birtokairól Rovi, Széki sőt Koloninak is iratott, a «Századok» 1897. folyamában már irtam, s az utódokat időrendben fölsoroltam, itt csak néhány sorban emlékezem meg róla. Kézai e család tagjait a bejött idegen vitézek közé számitva, Csákániaknak nevezi, nyilván azért, mert Sopron vármegye szélén fekvő Rav várán, Szék, Szaka s még egy pár birtokon kivül Csákánt (ma Fejéregyház), és azonfölül Nyitra vármegyében Kolont is birták. Noha Kézai szerint a magyar királylyal sógorsági öszszeköttetésben voltak, mégis magasabb rangra, kiválóbb állásra nem emelkedtek; a család egyik tagja Pető 1355-ben semptei alvárnagy volt; egy másik tagnak Ravi Lászlónak leányát Hedviget Trosmaurer Péter soproni polgár vévén nőül, a ki, úgylátszik, e réven volt 1429-ben Oka (régen Szaka) helységben birtokos. A sopron-vármegyei Janur-ágon kivül volt még Gathal-ág és Gyula-ág, melyekből több tagnak csak neveit ismerjük az oklevelekből, de különben is ezek birtokai s további sorsuk nyomozása jelen föladatom körén kivül esik. Egyéb rokonsági kapcsait és czimerét a Sopron vármegyei Gathal nemzetségü Janur-ágnak nem ismerem.
Még egy előkelő s pedig soproni családról akarok szólni; de előre megemlitendőnek tartom, hogy azon korban két soproni család élt, melyeknek néhány tagja egy s ugyanazon személynevet viselvén, s mindegyik családnak Egered nevü birtok adományoztatván, ezen kettős körülménya két családra vonatkozó adatok fölcserélésére szolgáltatott alkalmat. Az egyik családnak – melyről itt csak mellékesen s pedig azon okból kell megemlékeznem, hogy azt a másiktól, mely Küllőn és Harkán is birt, s tagjai szinte soproni polgárok voltak, megkülönböztessem, – 1277-ben István nevü őse élt, kit IV. László király Zsan nevü birtokból egy ekényi földdel jutalmaz; ezen oklevélre két iró hivatkozik, s szerintük István «villicus de Supronio» volt, de atyját egyik se nevezi meg, habár az egyik iró az oklevél kivonatát is közli. Tehát nem lehet ezen Istvánnak atyjául azon Fülöpöt tartani, ki mint alább látni fogjuk a másik családnak volt őse. Ezen István comesnek fia Konrád mester Róbert Károlytól 1317-ben főleg apjának Istvánnak Béla, István és László királyok alatt szerzett érdemei jutalmául Egered nevü birtokról kap adománylevelet; ő volt az, ki 1319-ben az alább közlendő másik családdal együtt Egered nevü birtokokról egy közös védlevelet kapott; de 1325-ben már Konrád fia szinte István soproni polgár, a király szolgája nyer különös védlevelet az emlitett saját birtokára, melyet 1341-ben ő és anyja Klára a másik családnak eladtak.
Ezek előre bocsátása után áttérek a másik soproni családra, a melyet tulajdonkép megismertetni óhajtanék. E családnak Küllőn volt birtoka, a mi kitünik egy 1245. évi határjárásból, midőn a család első ismeretes őse Fülöp mester részben örökölt, részben a király által adományozott birtokának határa iratik le, mely küllő területében az Ikva mindkét partján, de úgylátszik leginkább a déli határrészen feküdt. Ez a Fülöp küllői és harkai birtokos lévén, 1257-ben kapja a harkai várjobbágyi földet, a harkai nemesi birtokot állitólag már előbb szerezte; ennek a Fülöp mester, soproni polgárnak a fia István magister 1284-ben azon érdemeiért, melyeket mint Albert osztrák herczeghez küldött követ szerzett, Egered soproni várjószágot nyeri IV. Lászlótól; ezen soproni István comest 1289-ben mint birtokost leljük Harkán, a hol 1307- és 1310-ben ujabb jószágrészeket szerez 1319-ben ő és fiai Vincze és Bertalan «de Sopron» a fentemlitett soproni családdal egyetemben Egered birtokokról egy közös főispáni oltalomlevelet eszközöltek ki; ez az I. Bertalan és testvére II. István soproni polgárok, kik 1337-ben mint küllői birtokosok is előfordulnak, a fentebb első helyen érintett soproni család Egered nevü birtokát, mint láttuk, 1341-ben mint szomszédok megvették.
II. István fiai: II. Bertalan, Miklós és I. Péter harkai, küllői és egeredi birtokosok; s pedig 1360-ban a két utóbbi, de II. Bertalannak már csak az özvegye Kata és leánya Ágnes fordulnak elő. I. Péter mint harkai birtokos és Miklósnak özvegye Klára 1368-ban emlittetnek; ezen özvegy, kinek neve a külön jegyzetben Ilona, Teresztyénfalvi Fejes Balázs leánya, utóbb neje lett Dési Dénes fiának Jánosnak, a kinek családját 1388 óta szinte a harkai birtokosok közt találjuk. Egy 1416. évi oklevélből pedig tudjuk, hogy Harkai Dénes fia László Küllőn küllői Pétertől, kit a soproni családunk Pétereivel azonosnak nem tartok, zálogban birt egy birtokrészt. Az emlitett I. Péter, kit egy 1388-iki oklevél nobilis virnek nevez, 1378-ban Küllőn szerez ugyan birtokot, de 1388-ban ő és fia III. István Egered erdőt Sopron városának zálogba adják. III. Istvánnak utódja pedig harkai II. Péter nobilis et civis Soproniensis» 1400-ban Harka és Egered birtokait Sopron városának elzálogositván, ő és neje 1410-ben ugyanannak örök tulajdonába bocsátja, mely eladással a családnak ezen két birtokára vonatkozó oklevelek is a város kezébe kerültek; de hogy a család küllői birtokáról csak a XIII. és XIV. századról szóló oklevelek közöltetnek a városi levéltárból, mig a későbbiek, a mint észleltem, máshonnan kerültek elő: annak talán abban rejlik oka, hogy az előbbiek csak Harka és Egered birtokok közti szorosabb viszony miatt vagy csupán megőrizés végett juthattak a városi levéltárba.
Azon időben, midőn a soproni családból II. Péter harkai birtokos szerepelt, 1406-ban élt harkai III. Péter, «filius Bertholdi filius Stephani» soproni polgár, a kit II. Bertalan fiának kell tartani, mert 1360-ban ezen Bertalan fivére, Miklós és I. Péter a harkai, egeredi és küllői birtokok után ugyancsak II. Bertalan özvegyének Katának járó hitbérét és hozományát kiadják, leányának Ágnesnek járó negyed kiadását pedig megigérik. Hogy Harkai Péter (csak az nem bizonyos, hogy II. vagy III. volt-e) 1410-ben még Küllőn bir, az tény; azt is tudjuk, hogy egy részről III. Péter soproni polgár, harkai birtokos, és Harkai Dénes fiai László és Miklósi más részről, a Kanizsaiak közt Harka és Fülesre nézve örökös nélküli elhalálozás esetére 1406-ban kölcsönös örökösödési szerződés létesült, a mely azonban az által, hogy utóbb Harka Sopron városnak birtokába jutott, hatályát veszité.
Nagy óvatosságra int azon körülmény, hogy midőn a mi soproni családunk tagjai Harkai II. és III. Péter Küllőn mint birtokosok fordulnak elő, ugyanazon korban Küllőn egy másik birtokos családdal is találkozunk, melyből Miklós filius Petri de Kereu (= Küllő) 1410-ben, Küllői Péter 1416-ban s ennek neje Ilona 1419-ben tünnek föl; ezen Péternek lehetett fia Orbán (filius Petri de Küllő), a ki 1429-ben, midőn Sopron város birtokaiban határjárást eszközölnek, Küllő északi részének keleti oldalán mint szomszédos birtokos jelenik meg, s a kinek küllői birtokát 1450-ben Fraknói Vilmos özvegye Dorottya zálogban tartá; s azután egy 1469-ben kelt oklevél szerint ezen Orbán és neje leányaikat fiusittatván, azoknak és férjeiknek, s pedig Mozy Kálmánnak, István fiának Andrásnak és Volfgangnak (mindnyájan «de Küllő» nevet viselnek) Küllőn némely haszonélvezetet és kúriát adtak át, de fentartván maguknak életfogytáig a birtok többi haszonélvezetét. Ebből látni, hogy ez a küllői család a mi soproni családunktól, melynek tagjai főleg «de Harka» néven neveztetnek. és soproni polgároknak iratnak, különbözik; azonban, hogy a mi soproni családunk, melynek s a vele rövid ideig összeköttetésben állott Désieknek czimereiről mit se szólhatok, mikor s mely körülmények közt enyészett el, a rendelkezésemre álló adatok elégtelensége miatt meghatározni nem birom.

* * *

Sopron környéke néhány eltünt régi családjáról közlött rövid szemlémben csak megkisérlettem oly utnak nyomát keresni, melyen haladva egy homályos történeti pontnak megvilágitását és foganatositani lehetne; s noha törekvésem sikerre nem vezetett, mégis hiszem, hogy mások, kik nálamnál rendszeresebben foglalkoznak az ügygyel, behatóbb nyomozások folytatása által magát a czélt is elérni fogják. Most áttérek a soproni szent-ferenczrendi (mai benczés) kolostor templomának történetére.
Irott hiteles emlék ugyan nem tanuskodik arról, hogy a szent-ferenczrendiek kolostorát, értve az első templomot is, mikor alapitották; s különösen, hogy mostani templomuk mikor épült föl, és mely évben történt a későbbi átépités: de azért nincs okunk kétségbe vonni azt a véleményt, a melyet szakértők a fenmaradt kőemlékek tanulmányozása alapján vallanak, hogy t. i. az első templom épitése a XIII. századra, a mostanié a XIV. század első harmadára, ennek átépitése pedig a XV. század vége felé esik.
Föltünő, de sajnos nem páratlan eset, hogy a soproni régi szent ferenczrendi kolostor és templom alapitásától kezdve egész 1493-ig egyetlen oklevéli adattal sem birunk, mely a szerzet részére a kor szokásához képest történt adományozásokról szólna, s a társház főnökei közül a XIII. századtól egész 1610-ig egyet sem emlitenek az iratok. Ennek oka az is lehet, hogy miután a kolostort Rupp Jakab adatai szerint 1590-ben földrengés, 1667-ben pedig még nagyobb veszély, tüzvész pusztitotta, ekkor talán a kolostor régibb iratai is elpusztultak; vagy az is lehetséges – s bár úgy volna – hogy midőn Rupp müve érdekében az országos levéltárban a föloszlatott kolostorok irataiban s a vegyes egyházi aktákban kutatott, ezen iratok részben még nem lajstromozott állapotban, részben pedig talán épen rendezés alatt lévén, azokat teljes kiterjedésükben föl nem használhatta. Mikor pedig ugyanez az iró a szent-ferenczrendiek Mária-tartományának levéltári adatai alapján szerkesztett 1851-iki névtára után, mely hivatva van a kolostorok multjával összefüggő dolgokat is hü vázlatban előadni, azt mondja: hogy ősi hagyomány szerint a mi soproni társházunkat és templomunkat 1340. év körül a várostanács buzditására egy szegény pásztor épitette azon roppant kincsből, melyet ez a város falain kivül egyik halmon, szarvaival turkáló kecske által fölvájt földben talált; a miért is a templom egykoru homlokzatán létező czimeren csakugyan a térdelve imádkozó pásztor s mellette kecskék szemlélhetők: mindezekre azt jegyezhetjük meg, hogy a hagyomány ősiségét főleg az igazolná, ha arról régibb iróink is megemlékeznének; azután pedig kérdés tárgya lehetne, hogy hová lett a pásztor, hová lettek a kecskék? mert azt ugyan tudjuk, hogy az egy kecskét ábrázoló czimer a benczések kápolnájába került, s hogy a templomban ma szinte egy térdelő férfi szobra van elhelyezve; de a két alak közti összefüggés, s a kecskék eltünése a templom külsejéről annál is inkább magyarázatra vagy esetleg a szerzetesrend névtára téves adatának kijavitására szorulna, mivel Rupp közlése a templom külső czimeréről lényegesen különbözik attól, a mit a «Turul» 1897. III. füzetében olvasunk.
Idézett forrásom szerint a templomban sas és sárkány alakokkal diszitett több régi siremlék, az ujabb korból pedig az Eszterházy, Viczay, Fenessy, Cziráky, Széchényi, Petőházy s más nevezetes magyar családok emlékei lévén láthatók, kétséget nem szenved, hogy a templomban és esetleg a régi kápolnában, főleg a régibb siremlékek czimerei és föliratainak tanulmányozása által a buvár, ha nem is azonnal és közvetlen a keresett templom-alapitóra, de a gyüjtött egyéb adatok alapján az emlékkövek közt az alapitóval rokonsági kapocsban állott oly család tagjára akadhat, a kinek multja talán kerülő uton és nagy fáradtsággal az ismeretlen jótevőig vezethetne. A Fenessy családról adatok hiányában nem szólhatok; azonban a nézetem szerint már kihalt Petőháziak multjából megemlitendőnek tartom, hogy azok Petőháza birtokában 1427-ben osztozván, az egyik osztályos atyafi Petőházi Bertalan leányát Dorottyát, Kerseni Péter jegyesét, 1449-ben fiusitatta; 1558-ban pedig, midőn Nádasdy Tamást Petőháza birtokába iktatják, a Petőházi Pető Péter leánya Priskától, először Kovács Tamásnak, azután Zeke Györgynek nejétől származott gyermekek nevében a beiktatás ellen bejelentett tiltakozás visszavonatott. A Zeke-család, mely úgylátszik utóbb a Petőházi előnévvel is élt, a Petőháziak okleveleit örökölte, a melyeket Nagy Imre is már fölhasznált; később pedig a Zeke-féle családi leveles láda megőrzés végett Sopron vármegye levéltárába kerülvén, itt fogják a két család s rokonsági összeköttetése történetére nézve fontos adatokat, melyek nagyrészt még nincsenek közzé téve, a kutatók föltalálni. A templomban még az is figyelmet érdemel, hogy mint Rupp mondja, «az egyik háromlevelü, két csillag ékitette növényt ábrázoló emlékkövön az 1491. évszám a közhiedelem szerint a templom tágasbitását jelenti». Továbbá nem kételkedem, hogy a templom pillérén lévő dombormü faragvány, melyen a pajzs és kecskefős sisak látható, nem más, mint emléke egy elhalt jótevő vagy alapitónak, a ki, úgy mint más templomokban is előfordul, talán a pillér lábánál a templom kőburkolata alatt lelte nyughelyét.
Habár nem vonom kétségbe, hogy midőn Henszlmann Imre ezt a régi templomot megvizsgálta és leirta, mindazt, a mire most csak futólag utaltam, szinte figyelemre méltatta: de alig hiszem, hogy az ott pihenők s a Sopron vidékén élt régi családok közti kapocs kikutatására – a mi tulajdonképen nem is volt czélja – elég időt szentelhetett volna; pedig e nélkül nehéz véleményt mondani a fölött, hogy mely családból eredt a templomban látható kecskés czimer tulajdonosa. Ez okból az ő nézete, hogy t. i. a Herczog Zangerol = Zala vármegyei Szentgróti családból származott az ismeretlen alapitó, mivel czimerében koronás kecske-bak van, a szabatosabb formulázás szüksége mellett még egyéb bizonyitékra is szorul.
Nem lesz tehát talán egészen fölösleges ezuttal a Szentgrót hely- s családnévnek is egy pár sort szentelni. A Sopron vármegyei Gyirót (régen Gerolt) helységet a XII. században az általam fent idézett Frankói, máskép Sári nemesek ősei adománykép kapták, s utódai, ha nem is folytonosan és háboritlanul, 1476-ig birták; Vas vármegyében szinte vannak Gyirót és Német-Szentgrót nevü faluk. Zala vármegyében pedig egy másik Szentgrót fekszik, melyről ismeretes, hogy 1299-ben a Türje közelében fekvő Szent-Gerard várát Szent-Gerolt faluval együtt Fülöp mester birta, a kinek őse Dénes tótországi bán, 1245-ben és utóbb is nádor, a türjei konvent alapitója vala. Hogy Szent-Gerard vára és Szent-Gerolt falu alatt a mai Szentgrót mezővárost kell értenünk, alig lehet kétség; azonban, hogy Türje (régen Turle, Therle és Thyrle) nevü konvent alapitói a Szentgrótiak (de genere Türje) az ő ősi birtokaiktól távol eső Sopronban templomot alapitottak, még nincs bebizonyitva. Sopron közelében nem szerepeltek ugyan, de a család egyik tagja Tamás 1250-ben Vas vármegye szélén fekvő Karakó vára ispáni tisztségét viselvén, Sopron vármegyével – a hol az emlitett várnak birtoka is volt – némi közelebbi kapcsolatban állhatott. Annyi bizonyos, hogy ezen előkelő család neve más vidéken is föltünt, mert nem csak a Zala vize mellett, hanem a Tiszánál és Tótországban is voltak birtokaik; a fentebbi Fülöp mester őse, szinte Fülöp, pedig 1250-ben zágrábi püspök volt, sőt épen az emlitet Dénest az idézett tisztségein kivül a somogyi, azután pozsonyi utóbb a szolnoki főispánságok élén találjuk; a XV. században, nevezetesen 1421- és 1429-iki oklevelek szerint Szentgyrolti György özvegye Anna a Soprontól nem messze fekvő Kishöflán helység egyik birtokosának Osli Beled fiának Gergelynek volt a leánya; 1451-ben pedig Szentgerolti Imre, kit egy 1453-iki oklevél Szentgiroltinak nevez, a győr-vármegyei Asszonyfalván hatalmaskodást követett el.
Elő szokott fordulni, hogy, a mint fentebb egy esetben már el is mondtam, a családok régi czimereiket néha megváltoztatják, s hogy sok czimer van, melyet talán alig észrevehető csekély eltéréssel több család is használ. Hogy ily körülmények közt igen nehéz a föladat, s óvatosságra is int, a midőn történeti adatok hiányában a czimerre kell szoritkozni, melyből valamely családra nézve következtetéseket akarunk levonni: azt bizonyitja a következő tény. Az oklevelek szerint a lébényi monostort Moson vármegyében a XIII. század elején a Pótok alapiták; s midőn a templom restaurálásakor ezen alapitók siremlékeit kiásták, Ipolyi Arnold azokon a Héderváriak czimereit ismervén föl, ez alapon a Pótokat is a Héderváriak közészámitja, talán azért is, mert Kézai a Pótokat bevándorolt családnak tartja; de ennek ellenmondanak az oklevelek, melyek szerint a Pótok a Dersffy családdal együtt a Győr nemzetségből származnak. Épen oly háladatlan föladatnak bizonyul, ha a Grünenberg Konrád-féle czimeres könyvben közlött két magyar családi czimerből akarnánk a családra következtetni, mert ha általában lehet, úgy talán a Herzog von der Linden és a Herzog von Limpeich helynevei vezethetnének valami nyomra; azonban itt szerencsétlenségre azon nehézség merül föl, hogy nincs egykoru okleveles adatunk arról – legalább előttem nem ismeretes – hogy a régibb korban ezen német helynevek alatt mely magyar helységeket értettek; az ujabb korban pedig azt tapasztaljuk, hogy a két német elnevezés használata körül nagy ingadozás mutatkozik, s egyiket a másikkal fölcserélték. Tehát ha mindjárt Linden = Lindau, Limpeich pedig = Limbach, úgy nézetem szerint még mindig nem bizonyos, melyik vonatkozik az alsó-lendvai Bánfiakra és melyik a felső-lendvai Szécsiekre, mert a közlött két czimer ezen családoknak a Nagy Iván müvében látható czimereikkel nem egyezik; s ha a Lindaui herczeg czimere alatt a Bánfiak czimerét értette a szerző, ez a Bánúaknak tulajdonitott czimer nagyobb mérvben különbözik a Nagy Ivánnál közlött Bánfi-czimertől, mint sem az ugyanott látható s nálunk ismeretes Szécsi-féle kétfejü-sasos czimertől; szóval a Grünenberg által közölt mind a két czimer mi előbb vonatkozhatnék ugyan a Szécsiekre, mint sem a Bánfiakra, de azért egyik se felel meg a két család nálunk ismeretes czimereinek. A mult században, nevezetesen egy 1777. évi geografia szerint Alsó-Lendva német neve Limbach, Felső-Lendváé pedig Ober-Lindau volt; de hogy ellenkezőleg is használták, azt bizonyitja a szerző maga is, midőn Alsó-Lendváról ezt mondja: hogy «non tamen Lindau, ut aliqui putant», s még hozzá teszi, hogy «natalibus comitum Bánfyorum, qui emortui iam omnes sunt, celebratur; – – denominabantur ab ea (arce Alsó-Lendva) saec. XV. duces de Limbach». E szerint tehát a limbachi herczeg alatt az alsó-lendvai Bánfi, lindaui herczeg alatt pedig a felső-lendvai Szécsi volna értendő. Utóbb 1823-ban egy német földrajzban Alsó-Lendva = Unter-Limbach, Felső-Lendva pedig = Ober-Limbach; Fényes geografiai szótárában is Alsó-Lendva = Unter-Limbach, de Felső-Lendvának nincs német neve; a szombathelyi egyházi névtárban Alsó-Lendvának nincs német neve, Felső-Lendva azonban = Ober-Limbach.
Visszatérve a soproni egykori szent-ferenczrendi templomra, csak egy pár futólagos észrevételre szoritkozunk. Az általam fentebb bemutatott soproni család Küllőn birtokos lévén, annak tagjai I. Bertalan és II. István 1337. évben saját kúriájuk szomszédságában fekvő egy harmadrész malomhelyet az Ikva patakon, minden hozzá tartozó haszonélvezettel, egy negyedrész gyümölcsössel, kerttel és a malom melletti földdel együtt örök áron megszereztek; de habár iparkodtam a család történetére vonatkozó adatok csoportositása által kitüntetni, hogy volt-e ezen soproni tekintélyes családnak oly tagja, a kit a templom multjával közelebbi kapcsolatba hozhatnánk, ezen jószándéku törekvésemet siker nem koronázta. Talán csak a puszta véletlennek kell tulajdonitani, hogy Küllőn, hol egykor az emlitett soproni családnak birtoka volt, 1493-ban Kanizsai László főispántól a néhai nemes Satler Zsigmond által birt birtokot, malmokat stb. kapta a soproni szent-ferenczrendi szerzet, sőt utóbb ennek ujabb szerzeményü birtoka s pedig a szomszéd Kereszturott szőlője, Alsó-Péterfán földjei és malma is emlittetnek. Mellékesen jegyzem meg, hogy később Küllőn mások, talán a régibb birtokosok utódjai is birtak, igy a többi közt 1554-ben David literatus de Vadasfalva alio nomine de Küllő bizonyára Küllő birtokosai sorába tartozott. Hogy a soproni ferenczrendi kolostornak nem csak 1493-tól kezdve, hanem a megelőző századokban is adományoztattak valamely ingatlanok, az igen hihető, de adatok hiányában ily régibb adományozás egyetlen esetét sem tudjuk kimutatni; ámbár sejteni lehet, hogy ha régibb birtokai voltak, azok Sopronhoz közel talán épen Küllő tájékán keresendők. Azon körülmény pedig, hogy Küllőn ma is egy Mönch-Mühle, s a határ északi részének nyugoti oldalán egy jókora erdő Mönch-Wald nevével találkozunk, a soproni ferenczrendi szerzetesek emlékét örökiti meg; de sajnos, evvel nem igazolhatjuk azt, hogy a szerzetnek e vidéken az 1493. évet megelőző korban is már birtoka lett volna.
Igyekeztem közlésem folyamában némi csekélyebb fontosságu körülményeket is vizsgálat és egybevetés tárgyává tenni, csak hogy a kérdés körül lebegő homály eloszlatásához valamivel járulhassak. Különösen reméltem, hogy a Soproni család történetét képes leszek jobban föltárni s tovább füzni; s már kezdetben szinte képzeltem, hogyha egy szobornál a ruházatnak is valamely fontosságot lehet tulajdonitani, úgy a soproni templom emlitett szobra is – mely egy térdelőt ábrázol polgári öltözetben, minden hadi jelvény nélkül – békés polgár alakjára hágy majdan következtetni. Sajnos, tulajdonképeni törekvésem czélját el nem érhetvén, arra a kérdésre, hogy ki volt a ferencziek templomának alapitója, illetve a soproni régi sisakdisznek tulajdonosa, az óhajtott választ meg nem adhattam; de néhány oly adatra figyelmeztettem, a melyeket talán mások a rejtély megfejtésére irányzott kutatásaiknál esetleg hasznosithatnak.

STESSEL JÓZSEF.

VEGYES.

A Kolthay család czimereslevele 1431-ből.

(Szines czimerképpel.)

A KOLTHAY-CSALÁD CZIMERE 1431-BŐL.

A Vas vármegye vasvári járásában levő Kolta helységtől veszi nevét az a család, melynek czimeres nemeslevelét bemutatni szerencsém van. Az idő viszontagságai és a gondatlanság által erősen megviselt okiratból nem állapitható ugyan meg, de a későbbi iratok igazolják, hogy a családot valamikor Domján-nakhivták s a nevéhez ragasztott «de Kolta» eredetileg a származást és birtoklást jelölte s csak később vált általánosan családnévvé, a milyen átalakulásra családtörténeteink számos példával szolgálnak.
Ugyanis midőn 1807-ben Vas vármegye ügyésze a Kolthay család nemessége tárgyában vizsgálatot inditott főleg abból az okból, hogy a Domján, máskép Pulay család a Koltai Domján család elzálogositott nádori adomány-levele alapján ennek söptei birtokába be akarta magát csempészni, a Kolthayak bebizonyitották, hogy az a másik család nem azonos velük, mert azt tulajdonképen Pulaynak hivják és a sopronvármegyei Felső-Pulára való. Az ő nevük ellenben eredetileg Domján de Kolta volt, de azt régen fölcserélték az előnévvel, Koltával. Igy az 1648–50-ben élt András több izben Koltay alias Domján de Kolta-nakirja magát. Ettől az Andrástól kimutatják leszármazásukat is:

András György Mihály János József Ádám István György Boldizsár Fülöp János György Mihály_{1 Orsz. levéltár, 101/1808. htt. sz.}*

Ugyanazt bizonyitja az a másik nemességigazolás, melyet Kolthay György nemesapáti, István varhotai (Pozsonymegye), Antal nagymákfai (Vasmegye) lakosok 1836-ban Vas vármegye előtt folytattak. Ekkor bizonyitékul felmutatták alább ismertetendő czimeres nemeslevelüket, melyet régisége miatt már akkor se lehetett jól olvasni. Azután felmutatták Rudolf királynak 1579 deczember 15-ikén kelt adománylevelét, melylyel Söpte falu fele részét a bele eső kúriákkal, többeknek, köztük Domján de Kolta Balázsnak s feleségének Bessenyei Katának adományozza. Ezt a Söptét azután a család némely tagjai előnévül is használták, pl. Kolta de Söpte János és Sándor 1685-ben._{1 Szombathelyi káptalan Itára, prot. 1685. Nro 92.}*
A fent nevezett nemességigazolón felmutattak még egy nádori adománylevelet és hivatkoztak az 1733-iki országos nemesi vizsgálat alkalmával kétségtelen nemesül elismert Imrére, a kitől leszármazásukat következőleg mutatták ki:_{2 Orsz. levéltár, 17633, 36554/1843; 32384/1844. htt. sz.
13900/1843. kancz, sz.}*

Imre János Koltáról Ságodra költözött László János (fel. Takács Orsolya) Ságodról Varhotára költözött Ferencz Szent-Erzsébetre költözött Mihály György ns. apáti lakos Antal makfai lakos

A fenmaradt adatokból egyébként bőven kitetszik, hogy már nagyon korán a Koltay nevet használja a család; sokkal korábban, még mielőtt czimert kapott. Igy 1326 augusztus 24-ikén Kolthainak neveztetik az a János, a ki 1326 augusztus 14-ikén közbenjáró volt abban, hogy Makfai Péter fia Pető bizonyos birtokrészek iránt barátságosan megegyezzék a vasvári káptalan előtt Köcski Miklós özvegyével._{3 Anjoukori okmánytár, II. k, 203. I.}* Ugyanez a János lehetett az, a kinek feleségéül a Buzád-Hahold nemzetségből való Buzád fia Miklósnak a leányát Klárát emliti egy 1365. évi oklevél._{4 Zalamegyei oklt. II, k. 4. l.}*
Ezentul majd egy évszázadig semmit se tudunk a családról; mert az 1418–30. évek közt Temes és Krassó vármegyékben szereplő Kolthay Istvánt és Györgyöt más családból származottaknak kell tartanunk._{5 Lendvay M., Temes vármegye családai 64. -
V. ö. Csánki D., Magyarország tört földrajza a Hunya-
diak korában II. 82.}* Zsigmond királynak Konstanczban 1431 január 20-ikán kelt czimereslevelében találkozunk megint egy vas vármegyei Kolthayval: Dénes-sel, a kiről anynyit tudunk meg a diplomából, hogy Bajmóczi Noffri Lénárdnak volt a familiarisa, s hogy az apját Simonnak, a nagyapját Jánosnak, a szépapját meg Tamásnak hivták. A szükszavú oklevél nem emlékezik meg azokról a különös érdemekről, melyekért a kitüntetésre nemcsak maga rászolgált, hanem atyjafiai is, kiknek neveit az elmosódott sorokból kibetüzni teljes lehetetlen. Ezen atyafiak közül való lehetett pedig az a János fia Miklós, a ki az I. Mátyás 1474 május 2-ikán Budán kelt oklevelével fiusitott Haraszti Taplan Apollonia, Polyánai Jánosnénak, az atyja János haraszti máskép taplanfalvi, ujfalusi, császti, szécsenyi, timafalvi (Vasvármegye) birtokaiba való beiktatásánál, mint szomszéd, jelen volt._{1 Országos ltár, táblai perek, fasc, 4, nro 3290.}*
Visszatérve az armálishoz, az ennek jobb oldali felső szögletébe festett czimer egy az oklevél szövege felé dűlő, két oldalán egyenes és csak az alján ivszerüleg gömbölyödő, u. n. dobos pajzsot ábrázol, melynek téglavörös mezejében zöld halmon balra forduló kék bárány áll és fölemelt első jobb lábában gömbös végü kereszten és csillagban végződő rudról lecsüngő templomi lobogót tart, melynek vörös szövete három szárnyra hasad s két fekete csikkal van tarkázva. A balra fordult csőrsisak ezüst szine csak itt-ott kandikál ki a pajzs vörös festéke alól, mely a nedvesség behatása folytán a sisakot is bemázolta.
Az oromdiszen, mely a pajzs és sisak együttes magasságánál 3 mméterrel kisebb, a pajzs alakja ismétlődik, azzal az eltéréssel, hogy a bárány füleit két piros rózsa környezi, feje fölött meg szarvaival fölfelé görbülő, aránytalanul nagy félhold közé fogva hatágu csillag ragyog. A pajzs két oldalát a vörössel bélelt sisaktakaró kék foszlányai lengik körül. A pajzs egyszeres, violaszinü vonalak által képezett négyszögletü, 130 mm. magas és 96 mm széles keretbe van elhelyezve, a mely keretnek most már pontosan meg nem állapitható – úgy látszik fehér s csak idő folytán a pergamennel egyenlővé vált fakó – alapszinén ezüst csillagok vannak elhintve. A keret alsó széle s a czimer közti tért mintegy 15 mm. magasságban 9 karó körül font rőzse-kerités tölti ki; a karók közt hármas virágszálak s a pajzs két oldalán kék, stilizált virágok vannak elszórva.
A festés technikája nem tanuskodik arról az ügyességről és izlésről, mely a Milánóban és Nürnbergben ugyancsak ebben az évben kiállitott Paczali Peres (Turul, 1886. 18.) és Kristalóczi Tarkasics (Turul, 1884. 156. l.) czimereket jellemzi; maga a czimermotivum se valami különös, amennyiben a zászlótartó bárány az egyházi és községi pecséteken nem tartozik a ritkaságok közé; ott van pl. Debreczen és Trencsén városok czimerében.
Maga az oklevél, melynek eredetije Kolthay Győző nagyváradi törvényszéki telekkönyvvezető birtokában van s melynek olvashatatlanná vált szövegét az egykoruak egybevetése alapján igyekeztem helyreállitani, következőleg szól:

Sigismundus dei gratia Romanorum rex semper augustus, ac Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etc. rex, omnibus Christi fidelibus, tam presentibus, quam futuris, presentium notitiam habituris (salutem in eo, qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine throni cesaree aut regie maiestatis, velut e sole radii, nobilitates legitimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia ab imperatoria seu regiia sic dependent serenitate, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat cesaree vel regie majestatis. Sane ad universorum, tam presentium, quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster Dionisius filius Simonis filii Johannis filii Thome.. de Koltha familiaris fidelis nostri dilecti egregii Leonardi Noffry de Baymocz in nostre serenitatis accedens presentiam, propositis et declaratis suis fidelibus servitiis per ipsum maiestati nostre exhibitis et impensis, hec arma seu nobilitatis insignia in presentium litterarum nostrarum capite depicta a nostra maiestate sibi ipsi ac fratribus suis infrascriptis ipsorumque heredibus ex nostra regia liberalitate dari et conferri humiliter et devote supplicavit. Unde nos attentis et consideratis fidelitatibus et fidelium servitiorum preclaris meritis, virtuosis gestis et sinceris complacentiis annotati Dionisii, quibus ipse maiestati nostre in nonnullis nostris et regni nostri Hungarie predicti agendis et expeditionibus studuit, eoque ferventius et diligentius in antea studebit complacere, quo se et suos singularibus honorum gratiis sentiet fore decoratos, prescripta arma seu nobilitatis insignia in principio seu capite presentium litterarum depicta et arte pictoria palpacino signata ac distinctius expressata prefato Dionisio filio Symonis et Nicolao..._{1 Két sor olvashatatlan.}* Dionisii filii Symonis ipsorumque heredibus et posteritatibus universis [animo deliberato et ex certa nostre maiestatis] scientia dedimus, donavimus et contulimus, ymo ex [habundantiori plenitudine nostre] specialis gratie [proprio motu concedimus] et presentibus elargimur, ut ipsi et eorum heredes ac posteritates universe predicta arma [seu nobilitatis insignia more aliorum armis huiusmodi utentium a modo in] antea ubique in preliis, hastiludiis, duellis, torneamentis ac aliis omnibus exercitiis nobilibus et militaribus, necnon sigillis, anulis, cortinis, velis, [papilionibus, domibus et generaliter in quarumlibet rerum] et expeditionum generibus sub more et sincere nobilitatis titulo gestare, eisdemque uti, frui et gaudere valeant atque possint, quodque [ipsi et eorum quilibet cunctaque ipsorum posteritas] eisdem gratiis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri proceres et clientes regni nostri [armis huiusmodi utentes] quomodolibet consue[tudine vel de iure freti sunt et gavisi], gaudeant et fruantur, ac de tanto singularis et specialis gratie antidoto merito exultent, tantoque ampliori studio ad honorem regalis [dignitatis eorum in antea solidetur intentio, quanto se largiori] favore regio preventos conspiciunt et munere gratiarum. In cujus rei memoriam perpetuam presentes litteras nostras secreto sigillo [nostro, quo ut rex Hungarie utimur, impendenti] communitas prefato Dionisio filio Symonis aliisque prescriptis duximus concedendas. Datum Constancie, in festo beatorum Fabiani et Sebastiani martyrum [anno domini millesimo] quadringentesimo tricesimo primo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. XLV., Romanorum vigesimo primo et Bohemie undecimo.
Ezzel a czimerrel élt régen s él mai napig a Kolthay család, fölvevén idő folyamán a koltai előnevet. Nagy alakok, a kik a czimert közismeretüvé tették volna, nem támadtak a családból. Még talán legtöbbre vitte György, aki 1465-ben Vas vármegye alispánja volt._{1 Csánki Dezső, id. m. II. k. 837. l.}* A féle kis birtokos, a mindennapi élet nehézségeivel küzdő család maradt, a milyent különösen a nemesekkel zsufolt Vas vármegyében nagy számmal találunk. Jó formán csak azokból az adásvételekből, zálogos és örök bevallásokból s egyéb jogügyletek irásos emlékeiből tudjuk genealogiájuk egy-egy töredékét összeállitani, a melyeket a hiteles helyek, különösen pedig a szombathelyi káptalan levéltárai őrzöttek meg számunkra. Ezekből tudjuk, hogy a XVI. században éltek: István 1558–61., Bernát 1565–1604., Imre 1574–86., György 1596–1654. A XVII. században egész sorával találkozunk a Kolthayaknak, nyilvánvaló jeléül annak, hogy a család elszaporodott, szétágazott s birtokai elaprózódtak. Ekkor éltek, hogy csak nehányat emlitsünk: Tamás 1615–64., Ferencz 1634–46., Bálint 1638–45., Péter 1648–82., János 1658–97., kinek Kondoray Katalintól született Ilona és Kata leányait és Imre fiát is ismerjük. Vagy a mult században: Bálint 1718–43., kinek felesége Palásthy Jusztina; Sándor ugyanakkor, ki Hennyey Katát vette el, László 1743–66., a kinek Bottka Zsófiától két fia Farkas és Antal származtak stb.
Csak némileg is összefüggő genealogiát gróf Pálffy Miklós nádornak Pozsonyban 1717 november 8-ikán kelt adományleveléből_{2 Országos ltár, táblai perek fasc. 4. nro 2204 és
Prot. donat. palat. Nic. Pálffy Ao 1717. fol, 220.}* van módunkban összeállitani, a melylyel a család egyik ágának magvaszakadása folytán annak birtokait a másik ágnak adományozta. Ez oklevélből a következő genealogia tünik elé:

Bálint Imre Bernát György Boldizsár Tamás Mihály Ferencz Tamás magvuk szakadt Sándor János István Bernát György Imre Bernát István György Sándor Ferencz Bálint

Az itt előfordulók közül Jánossal, Bálinttal, Sándorral és Ferenczczel még az 1727-iki orsz. nemesi vizsgálatnál is találkozunk._{1 Országos ltár, htt. oszt. Inv. nob. cottus Castri-
ferrei.}*
Megjegyzem végül, hogy a családnak Alsó- és Felső-Koltán, Balosajon, Nemes-Csón, Csempeszen, Megyesen, Söptén, Herman-Tilajon, Nagy-Csömötén voltak nagyobb birtokai, kisebb birtokrészei pedig Geregyén, Boldogasszonyfán, Kámon, Káldon, Köcskön Vas vármegyében, Nemes-Ságodon, Alibanfán Zala vármegyében, Csikotán, Kisfaludon Somogy vármegyében, Ordódon, Gyalokán, Szent-Andráson Sopronvármegyében.
Dr. ILLÉSSY JÁNOS.

Az Apaffyak czimerváltoztatása.

(Egy czimerrajzzal).
Nem viszik ugyan előbbre a jelen sorok az Apaffyak ősi czimere kérdésének megoldását; megvilágitják azonban egyik mozzanatát azon izléstelen fejlődésnek, mely az Apaffy Mihály erdélyi fejedelem által használt pecsét czimerképén látható. A mellékelt rajz azon átmenetet illusztrálja, mely az Apaffy Ferencz által 1493-ban használt_{2 Turul, VIII. évf., 84. l.}* és Apaffy Mihály erdélyi fejedelem czimerképes pecséte_{3 Siebmacher, Wappenbuch, 4. Band, 15. Abtheilung
Heft 1-7. Tafel XII.}* közé esik, s a kétszáz éves időköznek majdnem közepéről, az 1561-ik évből való.
A mellékelt rajz kétségtelenül az Apaffyak czimerét ábrázolja s az egy részben megaranyozott nyelü ezüst kanálon van elhelyezve: a melynek a XVI. századbeli eredetéhez kétség nem férhet, s megfelel a kor jellegének a kanál és szárának diszes alakja, valamint a czimervésés finomsága, – egy és ugyanazon kéz munkája, a mely a czimer körül elszórtan az 1561-ik évét bevéste. Feltünőleg elüt ettől a későbbi időben, a czimerpajzs és az ezt körül övedző koszorú közé beütött L. P. betü, s még későbbi kontár kéz müve a czimerpajzs alatti durva vésetü kosár alak, s az azt környező 1644 évszám és az S. E. betü. Ezen kanál régi idők óta a gróf Zichy családnál őriztetik s jelenleg ifjabb Zichy Nándor gróf birtokában van Lángon, ki annak hü rajzát velünk közölni sziveskedett. Elég érdekesnek tartjuk ezen czimerképet arra, hogy az ismert Apaffy-czimerekkel összehasonlitva, észleleteinknek és az abból levont következtetések számára a Turul hasábjain egy kis helyet kérjünk.
Az itt közölt czimerkép ugyanaz, mint a melyet néhai Csergheő Géza «Az Apaffyak, Rédeyek és Wesselényiek legrégibb ismert czimerei» czimü értekezésében közölt._{1 Turul, VIII. k. 83-85. II.}* A két czimerkép közötti különbség csak annyiból áll, hogy mig az 1493-ik évből származó pecsét-nyomaton a nyugvó nap sugarain a pallos harántosan jobbra, az itt közölt czimerképen a kelő nap sugarain a pallos harántosan balra irányul; s mig az előbbenin sisak nincs, ezen a pajzsot fedő sisak oromdisze van a tetejéből kinövő, jobbra és balra lefelé hajló szőlővessző levéllel és gerezddel.

Ha végig nézünk a XVI. században élt Apaffyak névsorán, azon meggyőződésre jutunk, hogy ezen czimert vagy Apaffy Farkasnak Sarmasághy Ilonától született fia, István, készitteté, a ki Báthory Kristófnak udvarmestere, Déva város kapitánya volt s 1584-ben meghalt,<sub>2 Nagy Iván, Magyarország családai, I. k., 50-
51. 11.</sub>* vagy pedig III-ik Miklósnak Monostori Katától született fia, III. Gergely vésette, a ki Izabella királynénál és fiánál János Zsigmondnál főudvarmester volt és 1600-ban elhunyt._{3 U. ott.}* A jelen czimer vésését nem rendelhette meg I. Mihály fiai közül egyik sem, mert ezek közül Ferenez, Zsigmond és Lénárd, valamint IV. Miklós fiai, I. György és László fiai: Ferencz, Gábor, Gáspár és Imre fiai mind korábban haltak el; V. Miklósnak fia pedig, II. György 1635-ben, 47 éves korában hunyt el, s igy születési éve 1588-ra esik, tehát 27 évvel később, mint a hogy ezen czimer készült.
Az, hogy itt a czimerkép elhelyezése ellenkező a Turul-ban_{4 VIII. évf. 84. l.}* Csergheő Géza által közölt czimerrel, legkevésbbé sem meglepő, s annak természetes és egyedüli magyarázatát az adja meg, hogy mig a Turulban ismertetett czimer pecsétlenyomat után készült, az itt lerajzolt czimerkép, a vésnök előtt fekvő eredeti pecsétnyomóról vésetett ki, s csak igy történhetett meg, hogy a nap sugarai a czimerpajzs felső jobb szögletébe kerültek és az azon harántfekvő pallos balra irányul.
Megállapithatni véljük ezekkel azon tényt is, hogy az Apaffyak családi czimerképe 1493-tól 1561-ig ugyanaz volt és használtatott is, mint hogy a jelen czimerkép vésete eredeti pecsétnyomó után készült; de már azon bővitéssel, hogy még az 1493. évi czimerpajzsot sisak nem födi, ezen már a csőrsisakon oromdisz van alkalmazva. Ebből kitünik az is, hogy a sisakot és oromdiszt az 1493–1561. évek időközében vették használatba a czimerpajzson, s bárha ez idő szerint ismeretlenek még az inditó okok, melyek ezt előidézték: további kutatások, vagy valamely szerencsés véletlen talán meghozzák ennek felderitését is.
A mi figyelmünket ezen czimerképnél különösen leköti és érdeklődésünket kiválóan felkölti, ez a czimerpajzsnak oromdisze, mely kezünkbe adja azon változás kulcsát, a mely az Apaffyak czimerképének további történetében a XVII. század második felében előfordult, s ennek megfejtése eddigelé csak föltevésen alapult; mig itt megtaláljuk a történeti bizonyosságot, mit e czimerpajzsnak oromdisze a czimerkép átváltozására nézve előnkbe tár.
Csergheő Géza érdemes heraldikusunk idézett értekezésében az Apaffyak czimeréről szóló közleményét igy fejezi be: «a sisak a nap sugaraiból képzödött». Ha Csergheő Géza kiváló heraldikusunk az Apaffyak itt közölt czimerképét ismerhette volna, bizonyára nem állitja vala, hogy itt a sisak a nap sugarából képződött; mert ezen czimerkép izléstelen átváltoztatásának tényét és keletkezését ott kereste és találta volna meg, a hol azt mi positiv kimutathatni véljük. Tény az t. i. hogy a napsugaras és harántosan fektetett pallos czimerképe, és a szőlő-leveles és gerezdes orom disz együtt és egyszerre megvolt 1561-ben az Apaffyak czimerében; tehát a későbbi a XVII. század második felében átváltozott czimerkép sisakja nem származhatott a napsugarakból, de az egész egyszerüen úgy történhetett, hogy a czimerpajzsot fedő sisakot a szőlő-leveles és gerezdes oromdissszel együtt a czimerpajzsról levették, s a harántfektetett pallost mint régi czimerük képét is megmenteni óhajtván, a sisakon háromszorosan keresztül szúrva, a czimerpajzs mezejében helyezték el, mi által a czimerpajzsot oromdiszes sisakjától megfosztották. Hogy ez az 1561–1661. évek között mikor s minő inditó okoknál fogva történt, azt ez idő szerint kikutatnunk nem lehetett.

MAJLÁTH BÉLA.

Kihalt-e a borsodmegyei Konti család?

A borsodmegyei eredetü Konti család a Habsburgok által a XVII. században nagy számmal nemesitett «armálista» nemes családok közül való. A czimeres nemeslevelet Konti Sebestyén és György nevü fia 1625 deczember 12-ikén Sopronban III. Ferdinánd királytól kapták Palla Barnabással s ennek fiaival együtt. (Beiktattatott a jászói konvent levéltárába 1640-ben.) A Kontiak czimere vörös szinü pajzsban zöld réten álló fekete ruhás vitézt ábrázol kivont karddal, nagy tollú sisakkal, – a pajzst fedő tornasisak koronájából is hasonló emelkedik ki; a foszlány jobbról ezüst-vörös, balról aranykék.
A Kontiak régi fészke a borsodvármegyei Nemes-Bükk volt, hol a családi iratok szerint még a nemességszerző Sebestyén unokái, sőt száz évvel ezelőtt dédunokái is éltek. Sebestyén egyik unokája Mihály azonban még nőtlen korában Dorogmára tette át lakását s ott alapitott családot. Ezen Mihály unokái közül pedig Mihály amult század 70-es éveiben és János nevü testvére 1786-ban Debreczenbe származtak el. Jánosnak még Dorogmán született ikerfiai valószinüleg ifjan haltak el; Mihály, ki előbb költözött Debreczenbe, már ott nősült meg és Sámuel nevü egyetlen fia ugyanott 1777-ben született. Konti Mihály és fia czimeres nemeslevelüket és Borsodmegyétől kivett nemesi bizonyságaikat Bihar vármegye 1799 deczember 16-ikán tartott közgyülésén hirdették ki.
Konti Sámuel († 1829-ben) Debreczen szab. kir. városnak kiváló polgára, tiszti főügyésze volt. Nejétől, Laczka Máriától hét gyermeke származott, 3 fiú és 4 leány. Fiai közül azonban egy sem alapitott családot s a leánytestvérek is mind pártában haltak el. Legutoljára – 1888-ban – a szintén nőtelenül maradt Lajos halt el, ki 1817-ben született s Debreczen városnak magánlevéltárnoka volt.
A hazai genealogia iránti érdeklődés és különösen a kihaltnak vélt Konti család iránt táplált rokoni kegyelet ösztönöz rá, hogy felhivjam genealogusaink – kivált a borsodmegyeiek – figyelmét arra, hogy a debreczeni ág utolsó sarjának halálával csakugyan magva szakadt-e ezen családnak s nem élnek-e még vajjon az ősi földön, Borsod vármegyében maradt családtagoknak utódai?
Midőn még megjegyzem, hogy a család református vallású s fölemlitem azon érdekes kuriózumot, hogy a Kontiak sokáig a hires Hédervári Kont-tól származottnak tartották családjukat, mely föltevésüket azonban semmi bizonyiték nem támogatta, bővebb tájékozás végett itt közlöm a debreczeni ág utolsó tagja által összeállitott következő családfát:

Konti Mihály lovasok kapitánya 1625 (Bizony Anna) György Mihály Dorogmára költözött (Kun Erzsébet) György János Leány (Simon Gergely) János (Molnár Katalin) István Sebestyén Nemes-Bükkön 1792-ben még éltek György Mihály János Debreczenbe költözött 1786 Mihály Debreczenbe költözött 1775 körül (Pércsy Mária) Pál Dorogmán maradt István Pál ikrek szül. 1778 Sámuel született 1777 † 1829 (Laczka Mária) Juliánna született 1783 (Komlóssy Dániel) Juliánna † 1847 Zsófia † 1849 Eszter †1840 Sámuel sz. 1813 † 1862 Zsuzsánna † 1884 Lajos sz. 1817 † 1888 Károly sz. 1820 † 1865

Ifj. KOMLÓSY ARTHÚR.

TÁRCZA.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság

f. évi szeptember hó 24-ikén Erzsébet királyné elhunyta alkalmából Fraknói Vilmos ig. vál. tag elnöklete alatt igazgató-választmányi ülést tartott, melyen jelen voltak: Áldásy Antal, Barabás Samu, Boncz Ödön, Majláth Béla, Pauler Gyula, Szinnyei József ig. választmányi tagok, Esztegár László, Gyarmathy Sándor, Hampel József, Szalay Gábor, gróf Teleki Sándor, Varjú Elemér társ. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Schönherr Gyula jegyző, a titkár helyettese.
Az elnök az ülést megnyitván, a következő beszédet intézte az igazgató-választmányhoz:
Tisztelt választmány!
A Társaság elnökeinek akadályoztatása következtében rám háramlott a kötelesség, hogy a mai választmányi ülést megnyissam.
Mikor most a nyári szünidő után első izben gyültünk egybe, szerény társaságunk körében is viszhangot keresnek a fájdalom nyilatkozatai, melyek felséges királyasszonyunknak ádáz merénylet áldozata gyanánt bekövetkezett megrenditő elhunyta óta az egész országot betöltik.
Miként a szegény kunyhó lakosa és a fényes palota ura egyaránt kiveszi a maga részét a mérhetetlen gyászból: szintúgy társaságunk, bármilyen igénytelen a munkássága, fel van jogositva arra, hogy érzelmei tolmácsolásában hatalmasabb, tekintélyesebb társaihoz csatlakozzék.
Erre, a nemzeti gyász egyetemessége mellett, a kegyelet különleges sugallatai is késztetik a nemzeti történelem müvelésére hivatott társulatokat.
Könnyeink közepett is szabad kérkednünk vele, hogy a dicsőült királyné fenkölt szelleme kiváló érdeklődéssel fordult nemzetünk történelme felé. Ritka lelkiismeretességgel, a trónon talán páratlanul álló elfogulatlansággal igyekezett a leghivatottabb mesterektől és olyan müvekből, melyek valóban nem «in usum Delphini» irattak, alaposan megismerni nemzetünk múltját.
Nem kell elhallgatnunk azt sem, hogy a «Függetlenségi harcz» számüzetésben élő történetiróját a genfi tó partjairól az ő közbenjárása hozta vissza a hazába és az ő nemes tudvágya meghivta a maga körébe.
Történeti tanulmányai élesztették a nemzetünk iránt szivében viselt rokonszenv szikráját világitó és melegitő hatalmas lánggá.
Példájával ékesszólóan hirdeti és hirdetni fogja a jövendő nemzedékeknek hogy az, a ki igazán szeret egy nemzetet, természetszerüen ösztönöztetik története tanulmányozására, történeti irodalma megbecsülésére.
Hirdeti és hirdetni fogja, hogy az, a ki nemzetünk történetét elfogulatlanul tanulmányozta, szükségképen részvétet táplál multjának viszontagságai, jóakaratot jelen erőfeszitései, bizalmat jövendője iránt. Valóban, a mikor majd méltó müvészi alkotás elénk fogja állitani az ő fenséges alakját, – múzeumokból és palotákból össze kellene gyüjtenünk a rég vivott csaták viharaitól megtépett zászlókat, hogy a dicső jelvényekben hódolattal hajoljon meg szobra előtt a nemzeti történet géniusza.
Áldás emlékére!
Az igazgató-választmány ezután az elnök inditványára, egyhangulag elhatározta, hogy dicsőült Erzsébet királyné emlékét jegyzőkönyvében megörökiti, elhunyta felett való részvétének a trón zsámolyához eljuttatandó feliratban ad kifejezést és folyóiratának legközelebbi füzetét gyászkeretben fogja közrebocsátani.
A határozatok kimondása után Schönherr Gyula társ. jegyző felolvasta a királyhoz intézendő részvétirat szövegét, mely következőleg hangzik:
Császári és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk!
A Gondviselés kifürkészhetetlen akarata a legsulyosabb csapást mérte Felséged szivére, midőn felséges hitvestársát, a mindenkitől szeretett királynét elrabolta oldala mellől.
Felséged gyászában, mint egy sziv, egy lélek, osztozik minden alattvalója, a hüséges magyar nemzet minden fia.
Felséged a szeretett nőt, családi boldogságának kutforrását, uralkodói gondjai közepette legfőbb vigaszát vesztette el a Megboldogultban. A magyar nemzet az igazi királyné mintaképét siratja benne, a kiért minden magyar sziv a gyermeki szeretet rajongásával hevült.
A nagy nemzeti gyász közepette, melyben a hazának minden polgára osztozik Felségeddel, legyen szabad a mi igénytelen szavunkat is fölemelni őszinte, kiolthatatlan fájdalmunk kifejezésére.
Jogot ad erre nekünk, kik elé társaságunk iránya a históriai tudományok müvelését tüzte feladatul, a történelem tanulmányozásában gyökerező nagy érzelmi kapocs, mely összeköti a multat a jelennel, s melynek közvetitésével e mult és jelen örvendetes eseményei mellett a hazánkat ért megpróbáltatások is hatványozott viszhangot költenek fel lelkünkben. S e szomorú jogunkat megerősiti az érzelmek rokonságának tudata Annak fenkölt alakjával szemben, kiről tudjuk, hogy nemzetünk történelmét ritka érdeklődéssel igyekezett megismerni; a ki a história szeretetének számos bizonyságát adta, a ki történelmünk tanulmányozásában találta fel kiapadhatatlan forrását annak a rokonszenvnek, melylyel nemzetünket áldásos élete utolsó perczéig kitüntette.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság évkönyveiben kegyelettel örökitve meg felejthetetlen királynénk emlékét, az alattvalói hüség, szeretet és hódolat legőszintébb érzelmeivel fordulunk Felségedhez és a mérhetetlen veszteség elviseléséhez a Gondviselés kegyelmének erejét esdve le fölkent fejére, alázattal kérjük, hogy legmélyebb részvétünk nyilvánitását tudomásul venni és elfogadni kegyeskedjék.
Budapesten, 1898. évi szeptember hó 29-ikén. Császári és Apostoli Királyi Felségednek legalázatosabb szolgái és hü jobbágyai
a Magyar Heraldikai
és Genealogiai Társaság tagjai.
A részvétirat e szövegezésben elfogadtatván, az elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére Boncz Ödön és Pauler Gyula ig.vál. tagokat kérte fel s ezzel az ülést bezárta.

Gróf Esterházy János.
1824–1898.

Gróf Esterházy János. 1824–1898.

A Kolozsvárt f. évi június hó 24-ikén 74 éves korában elhunyt gróf Esterházy Jánosban a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság legrégibb tagjainak, leghivebb barátainak egyike szállott sirba. Az elhunyt főur a történet tudományok terén inkább a mükedvelő sikereire tartott igényt, s irodalmi munkásságában, melynek jelentékeny részét szentelte a családtörténeti tanulmányoknak, rég szünet állott be már, midőn társaságunk megalakult; de ő nemcsak a megalakitás munkájához sietett alapitványával hozzá járulni, nemcsak az igazgató-választmányban foglalt helyet társulatunk fennállásának első évétől kezdve, de nemes buzgalmával folyton ébren tartotta a Királyhágón-túli részekben az érdeklődést társaságunk müködése iránt. Halálának hirét mély fájdalommal veszszük tudomásul. Áldás emlékére.

SZAKIRODALOM.

A sajómezei csata 1241. és a fáji Fáy-család ősei.

Irta és a Fáy-család tagjainak ajánlja Fáy Ákos. Budapest, 1897.
A magyarországi nemesi családok története ujabb idők óta mind jobban s jobban kidomborodik. Irodalmi viszonyaink, sajnos, nem engedik meg, hogy egy az összes nemesi családok történetét tárgyaló munka, ha akadna is ez óriási munkát elvégző iró, napvilágot lásson. Azért be kell érnünk töredékekkel, önálló monografiákkal, melyek egyes családok multját deritik fel.
Az előttünk fekvő füzet egy uj nevet vezet be geneaiogiai irodaimunkba, Fáy Ákos, nyugalmazott ezredesét, ki családja történetét irja meg, foglalkozva különösen a család őseinek megállapitásával. A család törzse gyanánt Rugach vitéz volt ismeretes, megalapitói pedig Rugach fiai, Don és Barnabás voltak. Ezen neveket IV. Bélának 1243-ban kelt eredeti adományleveléből ismerjük, csakhogy eredetük kideritése eddig nagy nehézségekbe ütközött volt. Rugachról magáról két okmány emlékezik meg. A Naláczy család levéltárának adatai szerint Rugach erdélyi székely vitéz volt, s 1188 körül élt, felesége Bánk Eleonora volt. Rugach II. Endre keresztes hadjárata alkalmából a szent földre ment, s ott 1217-ben elesett. A második, feltevésen alapuló adat Rugachot dalmát eredetünek tartja, s azon Doynt, ki Fáy-földét birta, s kinek halála után 1264ben e birtokot Aladár mester, a királyné tárnokmestere nyeri adomány gyanánt V. Istvántól, azonosnak veszi Donnal, Rugach fiával. Ezzel szemben Fáy Ákos kimutatni igyekszik, hogy Rugach dalmát eredete tévedés, s magukból az oklevelekből magyarázza meg, hogy az előbb emlitett Doyn Rugach fiával, Donnal azonos nem lehet. Azon feltevést, miszerint Rugach székely származásu volt, szintén nem fogadja el, s valószinünek tartja, hogy a család Abaujmegyéből származik, ott feküdvén a Fáy-földbirtok is, továbbá hivatkozik arra, hogy Bánk Eleonora, Rugach Felesége maga is azon megyéből származó volt; mint abaujmegyei származású családot, a Fáy családot Uozár, azaz Uzbor származásúnak tartja. 1292 óta aztán a Rugach-ivadékok a Fáy nevet kezdték viselni. A család ujabb korbeli tagjaira a monografia nem terjeszkedik ki, nem adja a leszármazást, az egyes tagok életrajzát sem, csupán a család XVII. századbeli nehány tagjáról emlékezik még meg. Bevezetés gyanánt a sajómezei csatának rövid leirását adja szerző, a család ősei Rugach fiai, Don és Barnabás ép ez alkalommal szereztek maguknak érdemet, IV. Bélát futásában oltalmazva, a később 1243-ban nyert birtokadományra. Függelékül közli Fáy Béla 1620 april 3-ikán kelt végrendeletét, továbbá IV. Béla adománylevelét, s V. Istvánnak 1272-ben kelt ezt megerősitő okmányát. Igéri azonfelül, hogy az 1243-iki okmányt hasonmásban is kiadandja.

Á–y.

A Vojnits-család ősei.

Irta Dudás Gyula. Zombor, 1898.
E monografia szerzője, Dudás Gyula, olvasóink előtt nem ismeretlen. Monografiája a bácskai nemes családok legkiválóbbjának, a Vojnits-családnak őseit tárgyalja. Ezen családi ősöket 1687-ig sikerül visszavezetnünk, további időkre okiratok s hagyomány hiányában a család származását nem vihetjük vissza. Határőrségi szolgálatot teljesitettek a dalmata eredetü Vojnitsok is csakúgy, mint a többi Szabadkán megtelepitett dalmát család. Vojnits István, kinek Szabadka város felszabadulása s fejlődése körül nagy része volt, 1741-ben Mária Terézia által nemesi rangra emeltetett. Fia Lukács vetette meg a család vagyonának alapját, növelve a szabadkai közbirtokokat s később Bácsmegyében is birtokot szerezvén. Róla, valamint a XVIII. század végén s a jelen század elején élt Vojnits Fábián alispánról Dudás bővebben emlékezik meg, s füzetébe főleg a XVIII. század végéről gazdasági adatokat nagyobb számmal dolgoz fel. Közli a család közpályán müködött tagjainak névsorát 1848-ig, s ezzel végzi e család ismertetését, melynek eredetéről valószinünek tartja, hogy ezen család is azon ősi dalmát családokból származik, melyek már a mohácsi vész előtt is szerepet játszottak, s melynek legtöbbje magyar nemességgel is birt. Csakhogy ezt ő maga is, mint puszta feltevést állitja oda, miután adatok hiányában azt mivel sem lehet támogatni.

–y.

L. Bouly de Lesdain. Les plus anciennes armoiries françaises (1127–1300).

Neuchâtel, 1897. 4-rét, 20 l.
Francziaország legalaposabb heraldikusainak egyike, a Dunkerqueben élő L. Bouly de Lesdain, kiváló érdekü tanulmányt irt a legrégibb franczia czimerekről, mely az Archives Héraldiques Suisses mult évi folyamában jelent meg s melynek különnyomatát megküldte folyóiratunk szerkesztőségének. Szerző nem ért egyet a régebbi irókkal, kik Friz Róbert flandriai gróf 1070. és Rajmund toulousei gróf 1088. évi pecsétjein vélik a heraldikai pajzs első nyomait feltalálni; e pecsétek elenyésztek és csak a régi, kezdetleges, szerinte hitelt alig érdemlő ábrázolásokból ismeretesek (Olivar Vredius: Sigilla Comitum Flandriae, Tab. IV. és dom Vaissette: Histoire du Languedoc). A czimerek keletkezését de Lesdain jóval későbbre teszi. A XI. század második felének irodalmi emlékei (Roman de Rou, Chanson de Roland stb.) ugyanis már gyakran szólnak bizonyos, a harczosok pajzsának megkülönböztetésére szolgáló jelekről; az ezen időtájt készült bayeuxi himzés vitézei ilyeneket viselnek pajzson és zászlón egyaránt; báró Nyáry Heraldikája is adja közülök egy sárkányos pajzsnak rajzát. Hogy azonban ezen önkényesen felvett és változtatott ismertető jeleknek nagyobb fontosságot nem tulajdonitottak, mutatja azon körülmény, hogy ezen korban a fejedelmeket, lovagokat általánosan kép nélküli pajzszsal ábrázolják; erre különben még a XIII. század első felének pecsétjein is találunk példát: ilyen nálunk László somogyi ispán 1220. évi lovaspecsétje; a heraldikai divatok a következő századokban is csak jóval később kezdenek érvényesülni a pecséteken, mint egyéb emlékeken. Czimereink ezen ismertető jelekből keletkeztek; valamint azon tisztán a pajzs diszitésére és szilárditására szolgáló ráma, karbunkulus kerék, kereszt stb. alakú ornamentalis vasalásokból, melyek utóbb részben szintén czimeralakokká váltak. Akadhattak olyanok, kik átvéve atyjuk, testvérük pajzsát vagy pajzsdiszitését, ezzel származásukat, családi összetartozásukat jelezték; mások tapasztalván az ezen eljárással egybekötött előnyöket, követték e példát, mely csakhamar általános szokássá vált.
Kizárólag franczia források után indulva, szerző az ily módon állandóvá vált pajzs legelső nyomát Plantagenet Geoffroi († 1151) anjoui gróf családjában találja meg. Geoffroi 1127-ben lovaggá avattatásakor az egykorú krónika (Historia Gauffredi Ducis Normannorum) szerint pajzsán arany oroszlánokat viselt. A sirját diszitő zománczmü (jelenleg a Mans városi muzeumban) őt lovagi viseletben ábrázolja; kék pajzsában hat, 3, 2, 1 arany oroszlán. Megjegyzendő, hogy pecsétjén pajzsának belső felülete látszik. Unokája, Vilmos (Longespée) Salisbury grófja, és ennek ivadékai megtartották a hat arany oroszlános kék pajzsot, mig többi utódai az oroszlánok helyzetét és számát különféleképen változtatták; igy Oroszlánszivü-Rikhárd 1190-ben két szembe fordult oroszlánt, 1194-ben pedig három leopárdot visel. A czimer fejlődési processusának más jellegü érdekes példája a Candavéne-házban: Enguerrand, saintpoli gróf, kinek 1141. és 1150. évek közti lovaspecsétjén a pajzs még kép nélküli, a pecsét mezején kévék, melyek Anzelm 1162-iki pecsétjén a lótakarót diszitik; a családnak e régi, mintegy beszélő jelvénye Hugo 1223-iki ellenpecsétjén már pajzsjellé válik: (kékben) öt, kereszt mentén helyezett, (arany) zabkéve. A czimeres pajzs gyors elterjedésére vall, hogy szerző 1190-ig harminczegy, 1191-től 1200-ig ötvennyolcz francziaországi czimeres pecsétet tud felsorolni. Ezek jobbára személyes pecsétek; azonban Róbert meulani sénéchal már 1174-ben tisztán czimeres pecséttel él; ugyanily természetü Conon soissonsi grófnak (aranyban) menő (veres) oroszlános 1178. és Courtenay Péter neversi grófnak (aranyban) három (veres) lepényes, 1184. évi ellenpecsétje.
Tanulságos a XIV. századot megelőző franczia czimereknek ismertetése, szerkezetük, alakjaiknak természete és egymáshoz való viszonya szerint; 1897 pecsét alapján, 38 esetben a pajzs egymázú; ide számitva 16 evetbőröst és egy hermelinest. A többi 1859 czimerben tulnyomóan (71%) egyetlen, vagy egynemü alak szerepel, pl. egy pólya, három sas, öt torony. Három különféle alak egyesitése egy pajzsban alig ad 1%-ot; mig négyfélére egyedüli példa Vallaurigny Simon 1283. évi czimere: három czölöp, és pajzsfőn jobbra: menő oroszlán, balra: rózsa. A heroldalakok nagy túlsúlyban vannak a más természetüekkel szemben: a XII. és XIII. század czimereinek közel 71%-ban szerepelnek. Leggyakoriabbak a vágások által képezett heroldalakok; egy-egy vágott és hasitott pajzs egyedüli példa az egyszerü osztásra; harántnegyedelt, vagy (a Németországban oly gyakori) harántosztott czimer itt egyáltalán nem jön elö. A természetes alakok (40%) között főhelyet foglal el az oroszlán. A sasnál jóval gyakoribb a csonka rigó. Emlitésre méltó, hogy mig a képzeleti alakok közül a sárkány, chimaera, griff és emberfejü sárkány hatszor; a kétfejü sas pedig csak ötször szerepel: addig a nyugati heraldikában később majdnem teljesen eltünő emberi kar 10 esetben mutatkozik, legelőször mortagnei Balduin 1191. évi czimerében. Mesterséges alak ritkán fordul elő (5%). – A pajzserősitő ornamentika nyomait megtaláljuk a XIII. század czimerein is, többek között Lusignan Guido 1246. évi (ezüsttel és kékkel kilenczszer vágott) pajzsán még megvan a karbunkulus kerék, melyet utódai elhagynak. Korán tünnek fel a czimertörések: a tornagallér már 1190-ben.
A mázakat illetőleg megállapitható czimerek száma 1897-ről 466-ra száll alá. Köztük 6 egy mázú; 53 három, és csak két négy mázú. Leggyakoribb szinösszeállitás a veresnek aranynyal (121) és ezüsttel (92) való combinatiója. A zöld szin már 1177-ben jön elő; ellenben az angol heraldikában már szereplő bibornak nincs nyoma. Az ezüst-kék tulajdonképeni evetbőrnél korábban, már 1177. előtt mutatkozik az arany-kék evetbőr. Sajátságos a csakis normandiai czimerekben találkozó, külön máznak tekintett «paillé», aranynyal átszőtt zöld vagy kék szövet. Két czimernek egy pajzsban való egyesitése e korban leginkább hasitás által történik, 1193. évtől tizennyolczszor. III. Roger Bernard foixi grófnak 1281-iki Foix és Bearn czimereit negyedelő pajzsa ezen egyesitési módnak egyetlen példája.
Irigylendő az itt feldolgozott anyag – száz hiján közel kétezer czimer! – gazdagsága a mi csekély számú, alig negyven XIII. századbeli czimerünkkel szemben, melyek közől a királyi vágások és apostoli kereszt mellett eredeti alakjában egyedül az Ostffyak (illetőleg Osl genusnak) a tatárjárást megelőző czimere élte meg napjainkat. Szerző még értékesebbé tette volna munkáját, ha a bő sphragistikai anyag mellett a Francziaországban kétségtelenül jelentékeny számú egyéb czimeres emlékeket is bele vonja kutatásainak keretébe.

G.

1898-4

KRISZTUS KINSZENVEDÉSÉNEK RENDJE.
Egy Mátyás korabeli magyar nemesi társaság emléke.

(Egy szövegrajzzal.)
A középkori lovagrendek történetében, mely az élő heraldika korának egyik legsajátlagosabb intézményével foglalkozik, Magyarországnak majdnem elenyésző kis szerepe van. Mindössze két magyar nemesi rendet ismerünk, s ezek elsejének, a Szent-György-vitézek társaságának emlékét csupán alapitó-levelük tartotta fenn, a másik, Zsigmond király sárkány-rendje, jóformán már alapitója életében elvesztette magyar jellegét, s utódai alatt, mig külföldön még javában virágzott, itthon alig egy pár szórványos esetben adott életjelt magáról. Annak bizonysága ez, hogy a magyar nemesi társadalom, mely a nyugat hübérrendszerétől teljesen eltérő alapokon épült fel, nem birt fogékonysággal a lovagkor szelleméből fakadó intézmények iránt; a hübéri társadalom rendi szakadozottságának sem volt meg nála az a nagy mértéke, mely a nyugaton a társadalomhoz tartozó különböző érdekkörök állandó szövetségeinek fentartását tette szükségessé. Nálunk a nemesi társaságok olyankor keletkeztek, a mikor belső villongások leküzdése után a kivivott nyugalom és béke fentartása az uralkodót és hiveit egymással szorosabb egyesülésre késztette; igy zárta be a Szent-György-rend alapitásának éve (1326.) I. Károly alatt, a sárkányrendé (1408.) Zsigmond alatt az évtizedekig tartó küzdelmek időszakát, melyeket a két királynak, uralkodása kezdetén, trónjának belső ellenségeivel kellett folytatnia. A lovagi rendek közös alapeszméje, a hitetlenek ellen való harcz hirdetése mellett mind a két társaság alapitó levelében nyiltan ki van fejezve a közelebbi czél: a király személyének s benne a törvényes rendnek oltalma, mely szerint a társaságban való felvétel az uralkodó védelmét biztositja a társaság tagjai részére minden jogtalan támadás ellen. Mihelyt a politikai viszonyok megváltoztak, a melyeknek tételüket köszönhették, e rendek is megszüntek virágozni; mélyebb rendeltetésük megszüntével külsőségekké változtak.
De bár a nemzet zöme e külsőségek iránt alig viseltetett érzékkel, a középkori társadalom előkelő köreiben, főleg a renaissance idején, mindig meg volt azoknak a maguk értéke. Tanuskodik erről azoknak a magyar főuraknak aránylag elég tekintélyes száma, a kik külföldi lovagrendek jelvényeivel ékeskedtek – s a lovagi kor érdekes emléke maradt meg abban az adatban, mely Mátyás királyt egy uj nemesi rend alapitójaként mutatja be nekünk.
Ezt az adatot a müncheni udvari és állami könyvtár egy XV. századi kézirata őrizte meg. A nehány lapra terjedő papir-kézirat_{1 Czime : Actenstücke zur Geschichte des Königs
Mathias von Ungarn. Jelzete : Cod. Germ. 6006.}* három, azonos kéztől származó darabot tartalmaz. Az első a Mátyás által a törökök ellen 1463 telén inditott háborura vonatkozó feljegyzés, «Ausrüstung des Heeres zum Zuge gegen die Türkenn czimmel; igen becses adat a magyar haderő történetéhez, de ismertetése nem e sorok feladata. A második darabnak, mely jelen dolgozatunkhoz az anyagot szolgáltatta, czime Stiflung eines Ordens oder Gesellschaft behufs Bekämpfung der Türken durch König Mathias anno 1472. A harmadik darab: Ein Geschenk des Pabstes an den König. 1475., a pápa által 1475-ben Mátyás királynak küldött szentelt kard megérkezésének és átadásának leirását tartalmazza. A kézirat sok ideig a könyvtár limbusában lappangott s csak nehány év előtt került könyvtári feldolgozás alá. A könyvtár kéziratai nyomtatott katalogusában még nincs felvéve, s igy nem lehet csodálkozni a felett, hogy szakembereink a benne rejlő fontos heraldikai adatról mostanig nem vettek tudomást._{1891-ben, mikor először fordultam meg a müncheni kir. könyvtárban, még nem volt a kéziratok közé felvéve. Nehány évvel utóbb tette reá figyelmessé Keinz Frigyes könyvtárnok dr. Sebestyén Gyula barátomat, a ki hazatérve szíves volt engem e bennünket érdeklő felfedezésről értésiteni. Úgy vettem aztán legutóbbi müncheni tartózkodásom alatt vizsgálat alá. A kéziratból Sebestyén dr. az első és utolsó darabot lemásolta és a Hadtörténelmi Közleményekben szándékozik azokat közzétenni.}*
Egy 1472-ben kelt királyi oklevél teljes szövege fekszik előttünk, melyben Mátyás király ünnepi formában adja tudtul az egész keresztény világnak azt az elhatározását, hogy Krisztus kinszenvedésének emlékére nemesi társaságot alapit, melynek tagjai a törökök ellen egymás kölcsönös védelmére legyenek hivatva.
«A szent és oszthatatlan háromság, atya, fiu és szent-lélek Isten nevében, mi Mátyás, ugyanezen isteni kegyelem rendeléséből Magyarország, Csehország, Dalmáczia stb. királya, adjuk tudtára minden Krisztushivő embernek, mostaniaknak és jövendőbelieknek, hogy miután uralkodásunk alatt évek óta állandóan és szünet nélkül szomoritott minket annak a lealázó hirnek hallása, hogy a mindenható Isten hitetlen ellenségei, a törökök, némelyátkozott hasongondolkozásu keresztények mulasztásai következtében a legfelségesebb oltári szentséget, az úr testét kiöntötték, széttaposták és sok más egyéb módon meggyalázták, hallottuk, hogy sok nagy királyságot és országot leigáznak és a keresztény szentegyháznak és a szent hitnek engedelmes embereket nyomorgatják; ehhez járul – a mint hire jár – hogy a szegény elhagyott keresztényeket gyötrelmes kinzások közben hurczolják halálra, ugyannyira, hogy Krisztus urunk születése előtt és azóta semmiféle szörnyeteg részéről oly kegyetlen kinzásokat nem lehetett hallani; tudomásunkra jutott a mindenható Isten templomainak és bennük a szentségeknek, Krisztus és a boldogságos szüz és a szentek képeinek gyalázatos elpusztitása, a keresztény asszonyok és szüzek erőszakos megbecstelenitése, és hogy a nyomorult keresztény foglyokat arra kényszeritik, hogy velük együtt a kereszténység ellen harczoljanak és előcsapataikul szolgáljanak azokban az ostromokban és csatározásokban, melyeket ők minden emberi józan ész ellenére azért kezdenek, hogy velük dicsekedjenek s hogy azonfelül gyalázatos és kimondhatatlan szégyent hozzanak a szent keresztény vallásra, melyet ők szünetlenül háborgatnak és zaklatnak, a mitől már eddig is olyannyira vérszemet kaptak, hogy naponkint szomjuhozzák a keresztény vér kiomlását, a mivel nem is akarnak eltelni, a mig a keresztény szent hitet teljesen el nem nyomták, a keresztény szentegyházakat szét nem rombolták és a mi urunk Jézus Krisztus ismeretét ki nem irtották:
Ezért mi a mi királyi lelkünkben minden egyéb dolgot, a mi egymás között folyó ügyes-bajos dolgainkat félretévén, ezek helyett, keresztény király létünkre, egyedül a török elleni vállalatnak akarunk élni, hogy a mindenható Isten és azon keresztényeknek segitségével, a kik ez ügyet szivükön hordják, mi módon lehetne az elhagyott nyomorgó keresztényeket a pogány török kutya ellenében segiteni, hogy a török szolgaságból kiszabadulva, újra visszatérhessenek a keresztény szabadságra és a szentegyház iránti engedelmességre.
Miután azonban Magyarország tiszteletreméltó koronája, melyet az egész kereszténység úgy ismer, mint a szent hit pajzsát és oltalmát, most a törökök ily erős támadásai következtében több tartományát és lakosát elvesztette, e vállalkozásunkban kénytelenek vagyunk más Krisztushivő emberek segitségét keresni. Minthogy pedig mi és boldog emlékezetü elődeink, Magyarország királyai ezt sokszor kértük és soha nem tudtuk teljes mértékben elnyerni, annyira, hogy a törökök végtére Magyarországon át eljutottak a többi keresztény országokba is, és minthogy a szegény keresztények minden segitségtől és vigasztalástól meg lettek fosztva, ezért mi a mindenható Isten dicsőségére, mint igazi keresztény király, a kit Krisztus dicsőségének sérelme mélyen megindit, elszánván magunkat a szent hit védelmére és megmentésére, egy rendet és társaságot akarunk magunknak létesiteni, a melyet aztán oltalmunkba veszünk és a melybe minden keresztény embert, a ki a társasághoz méltó és abba felvétetni óhajt, felveszünk a mindenható Isten nevében és Krisztus szent kinszenvedése dicsőségére és tiszteletére.
Ehhez képest intézkedvén, kötelezzük magunkat királyi méltóságunkra és ezen levelünknél fogva, hogy mindazoknak, a kiknek e rendünket adományozni és osztani fogjuk, legyenek bár grófok, bárók, lovagok vagy kenétek, bárminemü egyházi vagy világi méltóságban, rangban vagy állapotban levők, kivétel nélkül, köteles védőjük, kegyes uruk és segitségük leszünk Krisztus dühös ellenségei, a törökök és minden szövetségeseik ellen; s viszont mindenki, a ki a társaságba lép, köteles minket keresztény hüséggel segiteni, a mikor csak felszólitjuk, saját személyében vagy övéi által; és pedig a mi költségünkre és kárunkra, ha nincsenek fejedelmi rangban.
Ha pedig bárki, a kit e társaságunkba felveszünk, a keresztény hit ezen védelmében és szolgálatában akadályozva lenne, vagy sérelem esnék rajta, mit a kellő helyen kérve sem orvosolnának, tartozunk azt vagy azokat minden erőnkkel és vagyonunkkal segiteni, hogy jogához jusson, és minden jogtalan elnyomás, erőszak és igazságtalanság ellen megvédeni.
Magunk részéről is igérjük, hogy senki ellen társaságunk tagjai közül semmi erőszakot és jogtalanságot el nem követünk, sem más által elkövetni nem engedünk.
Ha pedig mi ilyes védelem és oltalom következtében valakivel ellenségeskedésbe és viszályba jönnénk, a ki miatt ez történik, tartozik minket minden tehetségével, testével és vagyonával segiteni és ez ellenségünkkel tudtunkon kivül semmi módon nem szabad kibékülnie, sem egyezkednie.
Kiváltképen akarjuk pedig, hogy ha a társaság tagjai között egyenetlenség támadna, semmikép egymással háborura vagy ellenségeskedésre ne menjenek, hanem mindegyik fél három tagot válaszszon a társaságból, s ezek együtt egyezzenek meg egy elnökben; ha pedig az elnökben nem tudnának egyetértésre jutni, nekünk legyen jogunk a dologban intézkedhetni; ezek ketten aztán igyekezzenek az ügyet békésen elintézni; ha azonban a felek erre nem hajlandók, itéljenek akkor a törvény szerint, a miben azután a peres feleknek meg kell nyugodniok.
Ha azonban királyok és fejedelmek is volnának velünk ezen társaságban, és abba belépnének, azokkal az ilyes dolgokban testvériesen és barátilag akarunk egyezkedni, mint a hogy az az ő és a mi királyi és fejedelmi méltóságunkhoz illik.
A rend pedig, a melyet mindenki nyilvánosan tartozik viselni, a kinek azt adományozzuk vagy adományozni megengedjük, áll egy arany- vagy ezüstkoszoruból, mintha három tövisből fonták volna, abban van egy oszlop, kötéllel átkötve s rajta keresztben egy lándzsa és egy nádszál fürdőspongyával, alatta lánczocskán vörös kereszt függ, benne pálcza és három szeg, I. N. R. I. négy betüből álló felirattal; a kereszt jobb felén függjön egy korbács, a bal felén egy seprő; mindez aranyból vagy ezüstből a fentebb leirt hasonlatosságra; és a lovagok, a kik a rendet birni fogják, aranyból vagy megaranyozva, a kenétek pedig ezüstből csinálva hordják azt a mi édes urunk Jézus Krisztus keserves kinszenvedésének emlékére.
Azonfelül mindenki, a ki a rendet birni fogja, tartozik Krisztus kinjai dicsőségére minden kántorbőjtben egy misét mondatni, minden élőknek és holtaknak, a kik a társasághoz tartoznak, vigasztalására; az asszonyok és szüzek pedig, egyháziak és világiak, akik ezen rendünk után vágyakoznak és azt birni fogják, azok naponkint tartozzanak öt Miatyánkot, öt Üdvözlégy Máriát és egy Hiszekegyet imádkozni Krisztus kinjainak dicsőségére, hogy a mindenható Isten a társaságnak szerencsét és győzelmet adjon a hitetlen törökök felett.
Minthogy pedig a halál az emberi emlékezetet kioltja, a mi királyi nagylelküségünkben jónak láttuk ezen intézkedésünket megsemmisithetetlen emlékezet okáért irásba foglaltatni és a társaságot királyi felségünk pecsétjével megerősiteni, mikor számláltak a mi édes Krisztus urunk születése után az ezernégyszázhetvenhetedik esztendőben.»
A tényről, melyet e szöveg velünk tudat, ez egyetlen adat nem eredeti oklevélben, hanem egyszerü, és pedig német másolatban maradván reánk, mindenekelőtt az adat hitelességét kell szigoru vizsgálat alá vennünk. Itt első sorban a szöveg nyelve, második sorban az ötlik szemünkbe, hogy a befejezésben a napi keltezés hiányzik és az egész záradékot bizonyos pongyolaság jellemzi. Az első pontot illetőleg, tudjuk, hogy Mátyástól nemcsak hóditott tartományai, Morvaország, Szilézia, Lausitz, és később Ausztria kormányzati ügyeiben, nemcsak külföldi diplomácziai érintkezéseiben, hanem magyarországi belkormányzati ügyekben is maradtak fenn eredeti német szövegezésü oklevelek; kétségtelen azonban, hogy ily nagyfontosságu ügyben, melyben mint magyar király, méltóságának egész sulyával és nemzetközi hivatásának teljes tudatában lép fel, csakis latin nyelven adhatta ki oklevelét. Feltéve tehát előre, hogy ez oklevél szövege a király kanczelláriájából származik és benne tényleg a király akarata, nem pedig egy attól távol álló egyén képzelmének játéka jut kifejezésre, a reánk maradt szöveget vagy az eredeti latin fogalmazvány forditásának, vagy pedig a kanczellária egy német származásu alkalmazottja tollából származó német fogalmazványnak, mondjuk: tervezetnek kell tekintenünk, a mely arra volt szánva, hogy a király jóváhagyását megnyerve, az eredeti oklevél kiállitása számára latinra fordittassék át. S miután épen Mátyástól több oly oklevelet ismerünk, a melyek egyidejüleg latinul és németül állittattak ki, vagy a melyek eredetijének szövegét német, sőt cseh nyelvü másolatok tartották fenn,_{1 Egyik ilyen nevezetesebb levele, melyben III. Frigyes császárnak a lengyel Kázmér herczeg trónköve-
telése kérdésében tanusitott magatartását panaszolja el
a német fejedelmeknek, s mely szintén csak német
fordításban maradt reánk, épen az 1472. év elejéröl szár-
mazik. Fraknói Vilmos, Mátyás király levelei, külügyi
osztály, I. k. 265. l.}* elesik annak a kényszerüsége, hogy szóban forgó oklevelünket csupán német szövegezése miatt kizárjuk a hitelt érdemlő történelmi források sorából. A záradéknál észlelt hiányokat sem tarthatjuk szükségképeni érvnek a hitelesség ellen, miután a Mátyás király okleveleit s főleg diplomácziai leveleit tartalmazó leveleskönyvek e kiadványok tulnyomó részét nemcsak kelet nélkül, de igen sok esetben egyenesen hibás keltezéssel foglalják magukban, a nélkül, hogy e fogyatékosságuk lerontaná azoknak belső adataikból kimutatható hitelét. A másolókat igen gyakran egyéb mulasztás is terheli; némelyiket az iratban foglalt tényleges intézkedés, a másikat az irat formulája érdekelte, ez a keltezésen kivül kihagyta vagy megcsonkitotta a neveket, amaz a formulákat hagyta figyelmen kivül. Úgy, hogy ha oklevelünk szövegét a többi, e korbeli egyszerü oklevélmásolatokhoz hasonlitjuk, aránylag a legteljesebbek közé kell azt soroznunk.
Feltünő ugyan az oklevél kezdősoraiban, nevezetesen az invocatióban és a király czimében észlelt eltérés a rendes hazai formáktól. A szent-háromság segitségül hivása, a középkori diplomatika e jellemző formája, Mátyás király korában már rég megszünt a királyi kiadványok rendes alkatrészét képezni. De ha nem külföldi példák állottak az oklevél szövegezője előtt, könnyen feltételezhetjük, hogy a tárgy rendkivüli volta indithatta őt a régi ünnepies forma megujitására.
Az oklevél tartalmában foglalt belső érvek határozottan a hitelesség mellett szólanak. A király, mint a szövegből láttuk, a törökök ellen való védelmet hirdeti a rend alapitásának czéljául. Mátyás 1465 óta nem vezetett hadjáratot a török ellen. Fegyvereit a következő években a cseh rablólovagok megfékezése, az erdélyi mozgalom leverése, a moldvai hadjárat vették igénybe; 1468-tól pedig minden igyekezetét Csehország koronájának megszerzésére forditotta s majd, midőn az ez irányban elért eredmények megszilárditásán fáradozott, a saját országában támadt forradalomtól kellett trónját megvédenie. A legfontosabb czélt, mely az európai diplomácziát ekkor foglalkoztatta, a török hatalom megtörését, IV. Sixtus pápa trónra lépte (1471) hozta ujból felszinre. Az uj pápa 1472 elején – ez évet viseli oklevelünk keltezése záradékában – elevenitette fel elődeinek azt a tervét, hogy egész Európa keresztény uralkodói egyetemes szövetségben inditsanak háborut a kereszt ellenségei ellen. Barbo bibornok, a pápa követe, a diplomáczia minden eszközével fáradozott azon, hogy a császárt, Mátyást és a lengyel királyt egymással kibékitve, létre hozza a török ellen a középeurópai uralkodók szövetségét. Mátyás, mint mindig, most is egész lélekkel tette magáévá az európai hadjárat eszméjét. De annak meginditásához tényleg az képezte az előfeltételt, hogy a keresztény társadalom tagjai, főleg azon országokban, melyeket a veszély legközelebbről érint, minden belső viszálytól meg legyenek óva. S a kölcsönös egyetértés és belső béke egyik biztositékául kinálkozott a lovagkor ama sajátságos intézménye, mely az uralkodók által alapitott nemesi társaságok jelvényei alatt szorosabb érdekközösségbe füzte a nemesi társadalom tagjait egymással. A vallás védelme és a kölcsönös védelem, a lovagi rendek intézményének e kettős rendeltetése közül a második biztositotta számára azt a közkedveltséget, melynek az Európaszerte örvendett akkor is, a mikor maga a lovagi intézmény már a hanyatlás korát érte. A XV. század derekán még egymásután alapitják a nyugati államok uralkodói a lovagrendeket; Mátyás trónralépte óta keletkezett 1464-ben a dán elefántrend, 1468-ban a Frigyes császár által alapitott Szent-György-rend, 1464-ben a franczia Szent-Mihály-rend. A külföldi rendek viselése, mint fentebb emlitém, s mint azt mindnyájan nagyon jól tudjuk, hazánkban is el volt terjedve; s épen ez időtájt jött ujból szokásba a már-már feledésbe ment sárkány-rend adományozása. Semmi különös nincs abban, ha Mátyás király, a kinek trónját kivülről és belülről annyi támadás fenyegette, egy évvel a Kázmér lengyel herczeg trónjelöltsége mellett támadt forradalom leverése után, uj nemesi társaság alapitásában keresi egyik módját a belső rend megszilárditásának, mely képessé teszi őt arra, hogy egész erejét a török ellen fordithassa.
És ha felismerjük az összefüggést a renaissance korabeli ember pompaszeretete, külső disz után való törekvése és a lovagi rendek csillogó jelvényeinek elterjedése között, még érthetőbbnek kell találnunk, hogy Mátyás, a renaissance tipikus alakja, a rendalapitásban is teljes mértékben hódol kora szellemének.
A királyi oklevélben, mely ez elhatározást irásba foglalja, nemcsak a társaság czéljai vannak világosan körvonalozva, de a feltételek is, melyek alatt valaki annak tagjává lehet; a szabályok, melyeknek a tagok magukat alávetni tartoznak, szóval minden, a mi a társaság szervezéséhez szükséges. A társaság tagjai lehetnek királyok, fejedelmek, minden rendü nemesek, a fő- és köznemesség tagjai egyaránt, egyháziak és világiak, sőt nők is, asszonyok és szüzek. Figyelemre méltó, hogy az erre vonatkozó pontok szövegezésénél az oklevél egészen a nyugati mintákat követi s a főnemesség tagjait, a grófokat, bárókat és lovagokat megkülönbözteti azoktól, a kik nem lovagok, s a kiket kenéteknek (knecht)_{1 A landsknechtet a régi m agyar nyelv lánczkenét
szóval fordítván, erre az analógiára kenétnek forditot-
tam a knechtet, melynek itteni jelentésére, a midőn nem
szolgát, hanem nemes harczost, és nem is csupán apró-
dot kell alatta érteni, nincs megfelelő magyar sza-
vunk.}* nevez. Ez egészen német felfogás, a hol knechtek alatt nemcsak a lovaggá ütést váró, s ezt megelőzőleg fegyveres szolgálatot teljesitő ifju lovagi sarjakat értettek, hanem minden köznemest, a ki nem saját fegyverzetével, hanem hübérura szolgálatában, ennek fegyverével vett részt a hadi vállalatokban. A magyar jog ép oly kevéssé ismerte a ritter és knecht fogalmát, mint a rendi különbséget a nemesség tagjai között, s ha oklevelünkben mégis megtaláljuk ezt a különbséget, kettőt bizonyit: először, hogy Mátyás az uj nemesi rendet nemzetközi jelleggel akarta felruházni, s másodszor, a mi részben már ebből is folyhatik, hogy az alapitólevél szerkesztője előtt idegen minta feküdt.
A rend jelvénye, mint a leirásból láttuk, Krisztus kinszenvedésének eszközeiből van összeállitva: a töviskoszoruból, melyet fejére tettek, az oszlopból, hova megkorbácsolás végett kötözték, a korbácsból és seprőből, a botból, melyet királyi pálczaként kezébe adtak, a keresztből az ismert felirattal, a szegekből, az izsópból, melylyel megitatták és a lándzsából, melylyel szivét átszurták. Leirása elég világos, hogy segélyével rajzban rekonstruálhassuk, csupán az alsó vörös kereszten alkalmazott bot s a korbács és seprő körül lehet kétségünk; én analógiák alapján a két kinzó eszközt a kereszt jobb és bal szárába vert szegre függesztve, a botot pedig arányossági szempontból a kereszt hosszában képzelem elhelyezendőnek._{2 A rajzbeli rekonstrukczió Varjú Elemér tagtársunk
műve, a ki a kínszenvedés jelvényei középkori ábrázolá-
sait vette a stilizáláshoz mintául.}*
A jelvényt az oklevél kétféle kiállitásban kontemplálja: aranyból, illetve ezüstből aranyozva, vagy egyszerüen ezüstből, s ez által, mint a hogy azt a legtöbb külföldi rendnél is találjuk, két osztályát különbözteti meg: az aranyos, tehát az első osztály a grófokat, bárókat és a lovagokat, tehát a főnemességet illette, az ezüst a kenéteket, vagyis a lovagi ranggal nem biró köznemeseket.

A rend jelvényének ily megválasztása nemcsak legszebb szimboluma annak az alapgondolatnak, mely a keresztényeknek a törököktől szenvedett gyalázatában Krisztus kinjait látva megujulni, azok megboszulására hivja fel a rend lovagjait, de a középkori rendjelek legtöbbjét felülmulja annak a kapocsnak a külső kifejezésében, mely a lovagi rendek és az egyház között azok keletkezéséből kifolyólag fennállott. Annál méltóbb ez a figyelemre, mert egyébként a rendeknél szokásos egyházi kötelezettségek a minimumra: negyedévenkint, kántorbőjt idején, az élő és meghalt tagokért szent mise szolgáltatására, s a női rendtagok részéről naponként öt Miatyánk, öt Üdvözlégy és egy Hiszekegy elmondására szoritvák s a tagsági szabályok legfontosabb pontjaiban: a törökök ellen való harcz, a királynak való engedelmesség, a kölcsönös védelem kötelességében, az egymás közti viszály elintézése módjának szabályozásában a rend politikai jelentősége lép előtérbe.
Az elmondottak után nincs semmi okunk arra, hogy apokrifnek tartsuk azt az irott emléket, mely Mátyás király e nemesi rendjének tervezetét számunkra megőrizte. A kérdés csak az irányban tehető fel, hogy az oklevél tényleg kiadatott-e, vagyis hogy a király megvalósitotta-e szándékát s a rendet valósággal megalapitotta-e?
A kéziratban az oklevél függelékeül ugyanazon másoló kezétől származó megjegyzést találunk, melyben az foglaltatik, hogy a társaságot a legnagyobb titokban kell tartani, «mindaddig, a mig urunk a király titkos követséget nem küld szentséges atyánkhoz, a pápához, és ő szentségét a vállalkozás felől szépszerével értesitve, fel nem kéreti, hogy az ügyet a szentegyház javára azzal támogassa, hogy minden keresztény embert, a ki a rendet adományba kapja, s az előirt szabályokat megtartja, egyszer életében és egyszer halálos óráján az egyház szabályai szerint, a mint az szokásos, minden büneinek kinja és büntetése alól teljes bocsánatában részesitse. A mi ha megtörténik, a társaság ez által elnyeri a pápai szék megerősitését és titokban megalakul . . . »
«Akkor akarja majd» igy szól a feljegyzés utolsó mondata, «ő nagysága minden országban kihirdetni és hogy kik tartoznak hozzá adományozás s kik vehetik fel önmaguktól és adhatják tovább.»
Ugyanazokról az egyházi kiváltságokról van itt szó, melyeket valamennyi lovagrend előbb vagy később megkapott a kuriától, s melyekben IV. Eugen pápa a sárkány-rend tagjait 1433-ban, tehát 26 évvel rendjük megalapitása után részesitette.
Hogy miért kötötte Mátyás a rend nyilvánossá tételét e kiváltságok megnyeréséhez, annak okai ismeretlenek előttünk, de ha a kihirdetés nem történt meg, azt hihetőleg a pápai megerősités elmaradásában kereshetjük. Barbo bibornok küldetésének nem volt meg a kivánt eredménye; a császár és a király között a viszony nem javult, és a cseh korona ügye sem nyerte meg a Mátyástól óhajtott megoldást. A török ellen való nagy európai szövetkezés tervére a politikai helyzet nem bizonyult kedvezőnek s Mátyás tevékenységét ismét a cseh háboru bonyodalmai kötötték le hosszu évekre. Mindez könnyen megmagyarázza a rend pápai megerősitésének elmaradását.
De ebből nem szükséges arra következtetnünk, hogy a rend tényleg nem jött létre. Nem képez e mellett döntő bizonyitékot az sem, hogy e szöveg az egyedüli emlék, mely e rendről expressis verbis szól. Igaz, hogy egy nemesi társaság megalapitásának, mely kora legegyetemesebb vezéreszméjével, a törökök kiüzésével állott kapcsolatban, még Mátyás uralkodói tettei között is oly kimagasló helyet kell elfoglalnia, hogy a hazai és külföldi történelmi forrásoknak nem volna szabad hallgatnia felőle. Igaz az is, hogy főleg e kor irott emlékeiben találjuk a legfőbb feljegyzést a fennálló lovagrendekről, s alig van a legjelentéktelenebb nemesi társaságok között is olyan, a melyről az egykoru német és franczia krónikák, oklevelek, utleirások meg ne emlékeznének, a melynek jelvényét ne ismernők nemesi czimerkönyvekből, sirkövekről, képekről. De annak daczára, hogy a Mátyás által alapitott társaságról, a Krisztus kinszenvedése rendjéről egyetlen oklevelet nem ismerünk, hogy sem Bonfini, sem a többi egykoru hazai és külföldi krónikás nem tesz felőle emlitést, hogy egyetlen emléket nem ismerünk, mely a rend jelvényének rajzát megőrizte, – mind ebből még sem merem határozottan azt következtetni, hogy az sohasem létezett, és hogy az irott emlék, mely felőle reánk maradt, csupán egy tervbe vett, de végre nem hajtott királyi elhatározás emlékét őrizte meg számunkra. Mert ha közvetlen tudósitásunk nincs is a kinszenvedés rendjéről, jusson eszünkbe Russnak, a Mátyás udvarában tartózkodó svájczi követnek elbeszélése, a ki 1488-ban a bécsi Szent-István-templomban lovaggá üttetve, a «király szent rendjét» kapta – miért ne gondolhatnánk itt a kinszenvedés rendjére, melyet a «szent» jelző kétségkivül jobban megillethet, mint a sárkány-rendet?_{1 Századok, 1883. évf. 754. l.}* S nem szabad-e Mátyás király ez uj rendjének reminiszczencziáját keresnünk a magyar lovagok rendjében, melyről – mint erre Varjú Elemér tagtársunk a Turul legutóbbi füzetében tett figyelmessé – még 1593-ban is történik emlités és melynek tagjai épen a török kiüzését tüzték ki czéljukul?_{2 1898 évf. 85. l.}*
Bármint áll is a dolog, kétségtelen, hogy a rendünkre vonatkozó adat értékét az, hogy csak egymaga áll és más adatokból nem nyer közvetlen támogatást, nem ronthatja le teljesen; hiszen épen Mátyás király uralkodása irott emlékeinek összegyüjtésénél kellett megdöbbenve konstatálnunk, mily kevés az, a mi e nagy király óriási tevékenységének emlékeiből reánk maradt s e kor eszmékben, eseményekben és alkotásokban gazdag történetéről mennyi értékes adat, ment veszendőbe, a melynek jelentőségéről többé még csak sejtelmünk sem lehet.
Ha mindaz, a mit okiratunk védelmére felhoztam, megállja helyét, akkor a Mátyás által alapitott kinszenvedés-rendben a harmadik középkori magyar rendet fedeztük fel, a mely a rövid ideig tartó fennállásban is osztotta a másik kettő sorsát.

SCHÖNHERR GYULA.

AZ ÁRPÁDKORI NÁDOROK GENEALOGIÁJA.
(Második, befejező közlemény)

29. Vétye fia Tivadar.

1222.
Az András király és fia Béla között kitört viszályok 1222-ben heves jelleget öltvén, önkényt értetődik, hogy az ország legelőkelőbb férfiai két egymással ellenkező tábort képeztek és hogy ennek következtében a legfőbb méltóságok és hivatalok betöltésében nagy változások történtek. Igy akadunk 1222-ben Szát nb. Miklós után Andrásnak nádorára, Vétye (Wechich = Vojtech) fia Tivadarra, kit csak egyetlenegy okirat emlit_{1 Fejér, Cod. Dipl. III/I. k. 374. l.}* és kinek nádorsága igen rövid időig tarthatott, mert még 1222-ben Siklósi Gyula lett az utódja.
E nádor meghatározása nehéz. Egy Vétye volt 1199-ben csanádi főispán, 1199-től 1200-ig udvarbiró és nyitrai főispán. Egy Tivadar 1199–1200 bodrogi, 1224-ben bihari, 1225-ben mosoni és 1233-ban abaujvári főispán.

30. II. Dénes.

1227–1228, 1231–1234.
Ampod nádor fiának Ampod szolnoki főispánnak fia. Megkezdi pályáját 1216-tól 1219-ig mint tárnokmester és abaujvári főispán; 1220-tól 1221-ig tárnokmester és bácsi főispán, 1224-ben csak tárnokmester. 1227-től 1228-ig nádor,_{2 Hazai okmtár, II. k. 5. l. ; VI. k. 23. l. ; Knauz,
I. k. 267. l. ; Wenzel, I, k. 252. l. ; VI. k. 441., 442.,
445., 454., 457. ll.}* de mivel e magas állásban nagy garázdálkodásokat és hivatallal való visszaéléseket követett el, 1228-ban meg kellett tőle válnia. Nem is találjuk 1228 után az országos méltóságosok sorában. 1231-ben azonban visszanyerte a nádorságot, melyben 1234-ig találjuk.<sub>1 Fejér, Cod. Dipl. III/II. k. 329. l. ; Hazai okmtár,
I V. k. 18. l. ; VIII. k. 30. l. ; Knauz, I. k. 279., 282.,
284. II. ; Wenzel, I. k. 292., 303., 309. II., VI, k. 506.,
518.. 521., 524., 529., 549. 551. II.; XI. k. 234., 251.,
257. II. (Wenzel, VI. k. 502. l. és Melczer-okmtár ,3 l.
tévesen 1232-iki dátummal.)</sub>* András alatt nem viselt többé hivatalt. A krónika mondja, hogy András halála után Béla király őt megvakitotta; erről azonban az okiratok mitsem tudnak.

31. I. Moys (Mózes).

1228–1231.
Leszármazása és nemzetsége ismeretlen; utódait majd az alább követendő nemzedékrendi tábla fogja ábrázolni. Megkezdi pályáját 1209-ben, mint Vasmegye főispánja; elkiséri 1217-ben II. Andrást Palćsztinába és előfordul még 1233-ban András bizalmi férfiai között.
Nádorsága 1228-tól 1231-ig tartott._{2 Fejér, Cod. Dipl. III/II. k. 455. l. ; Hazai okmtár,
VI. k. 25. l., VIII. k. 25. l. ; Wenzel, VI. k. 476. l. ;
XI. k. 209., 212., 223., 225. II. (VI. k. 502. l. 1232-iki
téves kelettel.)}*

32. Tomaj nb. (III) Dénes.

1235–1240.
Dénes fia; 1222-től 1224-ig lovászmester; 1224-től 1231-ig tárnokmester és szolnoki főispán; 1231-től 1235-ig nem találjuk őt az országnagyok sorában, mig nem 1235-ben még II. András nádoraként felbukkan. IV. Béla megerősitette őt a nádorságban, melyet a tatároknak 1241-ben történt betöréseig tartott; a mellett még (1236) bihari és szolnoki főispán is volt._{3 Fejér, Cod. Dipl. IV/II. k. 27., 59., 96. III. II. ;
IV/III. k. 252., 552. II.; Hazai okmtár, VI. k. 30. l.; Knauz, I. k. 164., 317., 324. ll. ; Wenzel, Il. k. 53., 56.,
70., 109. II.; VI. k. 568. l. VIl. k. 77., 81. II. ; XI. k. 309. l.}* A tatárjáráskor kifejtett müködése eléggé ismeretes, 1241 után elvész a nyoma s igy joggal feltételezhető, hogy a tatárok csapásai alatt kilehelte életét. IV. Béla 1243-ban_{1 Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k. 274. l.}* róla mint «quondam palatinus»-ról szól. Utódjairól – a Losoncziakról és a losonczi Bánfiakról – a Turul I. évf. 23–25. lapjain van szó. Itt azonban ki kell emelnem, hogy az ott nevezett fiain kivül még egyéb fiai is voltak, kik – úgy mint atyjuk fivére Privart – családokat alapitottak. (A nemzedékrendi táblát lásd «A magyar nemzetségek» czimü müvem II. kötetének 374. lapján.)

33. Buzád-Hahót nb. Arnold.

1242.
Meissenből bevándorolt nemzetségnek sarja; Arnold fia; felmerül 1233-ban; 1235-től 1239-ig Zalamegye főispánja; 1240-ben somogyi főispán; 1242-ben (márczius 14-ikén) a mellett nádor is;<sub>2 Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k. 250. l.; Wenzel, II k.
144. l., XII. k. 689. l.</sub>* 1243 január 29-én soproni-, 1244 június 15-ikén és április 26-ikán nyitrai főispán.
Házassági és birtokviszonyai ismeretlenek.
Két fia volt; nemzedékrendjét lásd a Turul XVI. évf. 63. lapján.

34. Borsa nb. László.

1242–1245.
1217-től 1221-ig lovászmester és (1220-tól 1221-ig) Pozsegamegye főispánja; 1224-től 1235-ig (félbeszakitásokkal) országbiró és több megye (Békés, Nyitra, Bács, Bodrog) főispánja; 1236-tól 1237-ig somogyi főispán; a mellett 1242 november 16-től 1245 április 26-ig nádor,_{3 Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k. 264., 309., 324. II. ;
XI. k. 406. l.; Wenzel, VII. k. 133;., 137., 156., 169. II.;
XI. k. 338., 340 II. (Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k. 421. l.
1246 nov. 26-iki keletiel hamísitvány).}* 1245 deczember 12-ikén tótországi bán és herczeg. Alig szenved kétséget, hogy 1245 és 1247 között halt meg.
Nemzedékrendi viszonyai a következők:

László nádor, bán és herczeg 1217–1245 László erdélyi vajda 1263–1264 Gyula 1263–1280 Miklós vál. esztergomi érsek 1265–1278 László 1275–1292 1275 erdélyi vajda,1292 czimzetes vajda folytatja az Iklódi családot Gyula 1278

35. Türje nb. Szentgróti (IV.) Dénes.

1245–1246, 1248.
Dénes fia; 1217-től 1218-ig Béla trónörökös mellett a steini kastélyban tartózkodott; kitüntette magát 1228-ban a bolgár Vidinnél, 1229-ben a halicsi hadjáratban, midőn Kuzmench és Luczk előtt harczolt; fogságba ejtette 1230-ban Pettaui Hartnidot s harczolt ez évben a halicsi Jaroszlóvár előtt, – 1233-tól 1234-ig erdélyi vajda, 1234-ben szolnoki főispán; 1235-től 1241 szeptember 23-ig lovászmester (a mellett 1240-ben temesi főispán); 1241-től 1245-ig Szlavónia bánja s a mellett 1242-től 1244-ig szlavóniai herczeg; 1245 szeptember 29-től 1246 április 12-ig nádor és somogyi főispán;_{1 Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k. 388. l.; Hazai okmtár,
VIII. k. 48. l. ; Wenzel. II. k. 185. l. ; Zalai okmánytár,
I. k. 17. l. (Hazai okmtár, VI. k. 75. 1. az évszám 1252
téves; v. ö. Századok,1896. évf. 560-562. l.)}* 1247szeptember havában czimzetes bán; 1248 május 1-én másodszor nádor és pozsonyi főispán;_{2 Wenzel, II. k. 206. l.; VII. k. 264. l.}* 1251 november 23-án Szolnokmegye főispánja, mely minőségben még 1254 október 17-ikén még él. 1255-ben már nincs az élők között._{3 Wenzel, II. k. 262. l.}*
1244 június 15-ikén megkapta Béla királytól a körösmegyei Orbona, Haraszt és Czerovaborda (Czeraburda) nevü birtokokat. Miután tudjuk, hogy Türje nb. Pózsa és ugyanazon nb. Tamás e birtokokat valamikor maguk között felosztották, e Tamás pedig nem Dénesnek, hanem Joákimnak a fia: ennélfogva világos, hogy IV. Dénes nádor nem hagyott fiutódot maga után.
Pózsa fiai és Tamás fiai 1299-ben az atyáiktól kezdeményezett felosztást megerősitvén, abban állapodtak meg, hogy Pózsa fiai Orbona, Czeraburda, (Zala-) Bér, Batyk, Hidvég és Püspöki birtokokat, Tamás fiai pedig Szentgrót várát és városát és tartozékait kapják.
Pózsának utódait a következő tábla mutatja:

Ismeretlen Zalabéri Pózsa 1254–1279 Géza 1279 János 1281–1308 István 1322–1328 Klára 1360 Miklós 1281 Pózsa 1281–1306 zalai főesperes Márk 1281–1322 Orbonai János Miklós 1370–1379 Margit – Sordioi Ferencz fia Jakab

Tamás utódait következőleg ábrázoljuk:

Géza (Gecha) Joákim 1214 † 1248 előtt; Szebenmegye főispánja Fülöp † 1272 1247–1262 zágrábi püspök, 1262–1272 esztergami érsek Tamás 1248–1267 krakkói főispán Dénes 1269–1270 † 1299 előtt a királyi pohárnokok kanczellárja Fülöp 1269–1335 Tamás 1269–1299 folytatja a családot (lásd: Turul, XV. évf. 182. l.) Dénes 1299 Dezső 1306

Ebből azonban a köztük és Dénes nádor között létezett közeli rokonságot még ki nem betüzhetjük, a kapcsot tehát másutt kell keresnünk.
IV. Béla király 1240 április 6-ikán a bolondosi várjobbágyok szomszédságában fekvő Gortva (ma Gömörmegyében) és Csama (nógrádmegyei) nevü földeket Gecha fia Gecha barsi főispánnak adományozza;_{1 Hazai okmtár, VIII. k. 36. l.}* e Gecha 1225-ben Zalamegye, 1236-ban pedig Barsmegye főispánja._{2 Hazai okmtár, VI. k. 31. l.}*
Ha már most szemügyre veszszük, hogy Dénes nádor 1246 január 10-én szintén a Nógrádmegyével határos Gortván birtokos,_{3 Fejér, Cod. Dipl. IV/I. 409. l.}* és hogy Pózsa fivére Gecha: akkor a Gecha név és a gortvai birtokviszonyok majdnem czáfolhatátlanná teszik, hogy a rokonsági kapocs következőleg alakult:

Géza (Gecha) Dénes Gecha 1225–1240 zalai és barsi főispán Joákim 1214 † 1248 előtt Dénes nádor † 1254/55 Pózsa 1254–1279 Gecha 1279 Tamás 1248–1267 Dénes 1269–1270 Fülöp 1269–1335 Tamás 1269–1299

36. Gutkeled nb. István.

1246–1247.
A német Gutkeled nemzetség sarja. Atyjáról, Dragunról_{1 Dragun - úgy hiszem - azonos Dorog vagy Drug-
gal ; ez pedig - úgy látszik - a Gurg (= György) név-
nek variácziója.}* nevén kivül mitsem tudunk. István azzal kezdi pályáját, hogy II. Andrásnak és András királyfinak (1227 óta halicsi fejedelemnek) szolgálataiba lép. A királyfi halála után († 1234) IV. Béla oldalán találjuk, kinek különösen a tatárjárás alatt nagy szolgálatokat tett. 1242 márczius 14-től 1245 április 26-ig lovászmester és a mellett (1243-ban) Orbászmegye főispánja. 1245 június 12-től 1246-ig országbiró és nyitrai főispán; 1246-tól 1247 június 29-ig nádor.<sub>2 Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k. 454., 457 II. ; VII/I. k.
293. l.; VII/III. k. 28. l. ; Kubinyi, I. k. 25. l.</sub>* 1248 október 26-tól 1260-ig szlavóniai bán, mely minőségben 1252-ben a herczegi czimet kapta; a mellett 1254 szeptember 10 óta Stájerország főkapitánya. 1260 július 12-ikén tanuja volt a szerencsétlen kroissenbrunni csatának, és miután Ratold nb. Roland még ez évben szlavóniai bán és egy 1261-ben kiállitott okirat róla már mint néhairól szól,_{3 Wenzel, XI. k. 510. l.}* világos, hogy 1260-ban halt meg.
Utódait a következő tábla mutatja:

Gutkeled nb. Dragun (= Dorog = Drug) István nádor, bán és herczeg † 1260 Miklós 1263–1291 országbiró és tengermelléki bán Joákim † 1277 szlavóniai bán Román halicsi herczeg és Babenbergi Gertrud leánya_{4 V. ö. Pauler idézett művével.}* Majádi István 1263–1288 országbiró és bán – 1300 Málczai Pál 1263–1291 szörényi bán, Bács-, Doboka-, Szerém- és Valkómegye főispánja Majádi János 1278–1300 Majádi Miklós 1278–1300 Leány 1337 – Borsa nb. Roland erdélyi vajda Vid 1300–1334 a Ráskaiak őse Miklós 1310–1324 – Aba nb Somosi Borbála 1340 a Butkaiak őse István 1300–1343 szabolcsi és szatmári alispán Leány 1319 1. Koppán nb. Bábonyi Gergely 1306 † 1319 előtt 2. Azarias fia András 1319–1321 András 1346 Fábián 1329 János 1346 Péter a Csatáriak őse Jakab 1395–1411 a Márkiak őse János 1399 a Málczaiak őse

37. Ratold nb. Roland.

1248–1260, 1272–1273, 1274–1275.
Roland fia, Gyula fivére. Megkezdi pályafutását 1241 szeptember 23-ikán mint pohárnokmester; 1242 márczius 14-től 1245 deczember 12-ig tálnokmester és (1242 november 16-ikán) Vasmegye főispánja; 1243 (január 29-ikétől november 26-ikáig) nyitrai és 1244 június 15-ike óta soproni főispán. 1247június 2-ikán és október 28-ikán országbiró, de még 1247, második felében megkapja a nádorságot, melyet – a pozsonyi főispánsággal egybekötve – 1260 őszéig kezében tartott.<sub>1 Fejér, Cod. Dipl. IV/Il. k. 98., 156., 218., 421. II,
IV/III. k. 28. II., VII/III. k. 34., 35. Il., XI. k. 355. l. ;
Hazai oklevéltár, 18. l. ; Hazai okmtár, II. k. 7. l. ; IV. k.
35. l. ; VI. k. 60., 84., 89. ; VII. 74., 87. II. ; VIIl. k.
60. l. ; Knauz, I. k. 400., 425. Il.; Soproni okmt. I. k.
23. l.; Wenzel, Il. k. 209., 216., 228., 233., 245., 256.,
258. Il. ; VII. k. 260., 320., 369., 436., 503., 516., 542.
II., X. k. 425. l., XI. k. 427. l. Zalai okmtár, I. k. 28. l.</sub>* 1260-tól 1267-ig szlavóniai bán; 1272 november 26-tól 1273 márczius 30-ig ujra nádor és macsói bán,_{2 Fejér, Cod. Dipl. V. k. 2., 51., 57. II. ; Hazai. ok-
levéltár, 65. l. ; Hazai okmtár, VIIl. k. 148. l. ; Wenzel,
IX. k. 3., 5., 11. Il., XII. k. 71. l. ; Zichy cs. okmtára,
T. k. 32. l.}* mire rövid ideig hivatal nélkül maradt; de még 1273 június 7-től október 26-ig harmadszor lesz nádor._{3 Hazai okmtár, II. k. 11., 14. ll.; VIII. k. 152., 153. II.;
Wenzel, IV. k. 21., 23. II., IX. k. 19., 22., 23. II.; XII. k.
76., 85., 90. II.}* 1274 deczember havában betölti negyedszer e méltóságot, melyben – most már utoljára – (a mellett soproni főispán is) 1275 június 4-ig találjuk;<sub>4 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 240., 245. II., VII/II. k.
39 l. ; Knauz, II. k. 50. l. ; Suppl. Annal. Scepus. II, k.
13. l. ; Wenzel, IV. k. 52. l., XII. k. 116. l.</sub>* 1275 júniusában Vasmegye főispánja; 1275 deczember 4-től 1276-ig királynéi tárnokmester és Szánamegye főispánja; meghalt 1277-ben.
Genealogiáját lásd Turul, XV. évf. 132. l. Az ottani táblát csak azzal akarom itt kiegésziteni, hogy Olivér fia István 1357 május 25-ikén esztergomi kanonok volt.

38. Héder nb. Güssingi Henrik.

1260–1265.
A stájer Wildonból bejött nemzetség tagja; Henrik fia. Legelőször 1228-ban merül fel; 1244-től 1247-ig Vasmegye, 1247-től 1260-ig Somogymegye főispánja, a mellett 1254-től 1260-ig országbiró; 1260 november 30-tól 1265-ig nádor és pozsonyi főispán._{1 Hazai oklevéltár, 40, l. ; Hazai okmtár, VIII. k. 86. l.; Soproni okmtár, I. k. 25. l.; Wenzel, III. k. 123. l., VIII. k. 44., 55. II., XI. k. 495. l.; (Fejér, Cod. Dipl. IV/III. k. 132. l. 1263-iki, 251. és 306. 1l. 1264 II. 1265-iki téves kelettel).}* 1267-től 1270-ig szlavóniai bán, 1272-től 1273-ig sói és uzorai bán, 1273-tól 1274-ig ujra szlavóniai bán. Elesett 1274 szeptember 30-án a fövenyi csatában.
Nemzedékrendje a következő:

Wolfer Hencz Mihály † 1233 előtt – (1233-ban már Buzát-Hahót nb. Mihály neje) Hencz 1228–1237 Lőrincz 1233–1237 Virunt 1228-1237 Henrik 1212 Henrik nádor és bán 1228 † 1274 szept 30 – 1. Ismeretlen 2. 1270 Lichtenburgi Smilo cseh főur leánya I. János (Iván) 1265 † 1308 ápr. 5; nádor I. Péter 1275–1288 veszprémi püspök I. Miklós 1273–1297 nádor I. Henrik 1278 † 1309/10 1301–1309 szlavóniai bán; kir tárnokmester; Tolna-, Baranya-, Somogy- és Bodrogmegye főispánja II. Mois nádor leánya «Kakas» Miklós 1314–1332 lovászmester – Erzsébet 1332–1336 Leány Domonkos «Farkas» János 1325 az osztrák Pernstein család alapitója Gergely 1287–1292 (1291 zalai főisp.) Miklós 1308 † 1313/14 tárnokmester András 1312–1325 1314 zalai főispán Lékai János 1332–1339 Henrik 1336–1374 a Rohoncziak őse László 1336 a ludbregi Kakas család őse Katalin 1332 András 1396–1409 – Osl nb. Asszonyfalvi Anna 1396 László 1372–1385 – 1405 István 1438–1441 János 1403–1409 János 1441 János 1310–1315 lovászmester Leány 1300 – Morosini Turchus «Herczeg» Péter 1309–1351 1342–1347 Bodrogmegye főispánja Blagai János leánya Anna 1328–1366 a szekcsői Herczegek ősei Péter 1361–1406 (Folytatását lásd a következő oldalon) Miklós 1399–1351 Péter 1339–1351 Henrik 1339–1351 a Tamásiak őse János 1406–1412 erdélyi vajda László 1419–1439 † 1443 előtt Csáki Ilona 1443–1459 Henrik 1420–1445 Ilona (?) – Csáki Mihály † 1430

Péter László 1400–1431 István 1400–1435 – Erzsébet 1435 Péter 1423 Ráfáel 1433–1455 boszniai püspök 1444–1454 később kalocsai érsek Fülöp 1433–1450 István 1436 Pál 1437–1464 macsói bán – Dorozsma nb. harapkói Botos András leánya Anna 1455–1460 Miklós 1449–1461 pohárnokmester – Anna 1482–1497 Ferencz 1482–1495 Miklós † m. n. András 1449 Leány – «Florenczi» Tröttel Miklós † 1464 Bernát 1460–1483 László 1460–1483 Margit 1460 Orsolya 1460

39. Pécz nb. (V.) Dénes.<sub>1 Nemzetségére nézve lásd Századok, 1897. évf.
607. l.</sub>*

1263, 1273–1274, 1277.
Zalamegyei ember; György fia, Péter fivére. Legelőször 1256 szeptember 22-ikén tünik fel, mint IV. Béla országbirája és Zalamegye főispánja, de még ugyanezen évben megkapja a szolnoki főispánságot, melyet (1258-ban a bakonyival együtt) 1258-ig tart. 1259 május 26-ikán Gráczban István ifjabb király udvarában tálnokmester, zalai főispán és pettaui kapitány. 1263 május 3-ikán István király nádora és Bácsmegye főispánja._{2 Hazai okmtár, Vl. k. 163. l. (év nélkül, de kétség-
kívül 1263 október 16.); Knauz, I. k. 485. l.}* 1266-ban IV. Bélának szerémmegyei főispánja; még ugyanazon évben poljanai (Varasdmegyében) és pezeti főispán; 1268-ban zalai főispán és Béla szlavóniai herczeg udvarbirája; 1269-ben csak Zalamegye főispánja. 1270-ben megkapja a maróczai főispánságot, mely minőségben a stájer hadjáratban részt vett. 1272augusztus 3-ikán országbiró és varasdi főispán. 1273 végétől 1274 szeptember 27-ig nádor és oklicsi főispán.<sub>3 Fejér, Cod. Dipl. VIII. k. 146., 238. II. ; Hazai ok-
mánytár, 1. k. 63. l., III. k. 23. l., Vl. k. 200., 205. II
(tévesen 1275), VII. k. 152. L, VIII. k. 164., 166. Il.;
Sztárai cs. okmánytára, I, k. 16. l. ; Wenzel, IV. k. 34.,
41. ll., IX. k. 38., 48., 50., 53., 55., 57., 60., 62., 66.,
69., 72., 79., 80., 82., 85. Il., XII. k. 92., 95., 97., 100., 103.,
104., 106., 109., 111., 117. II.; Zalai okmtár, I. k. 75. l.;
Zichy cs. okmtára, I. k. 35. l.</sub>* 1274 szeptember 30-tól 1274 deczember 2-ig Szlavónia bánja; 1275 január 29-én országbiró és zalai főispán; 1275 április havában czimzetes bán és Zalamegye főispánja; 1275 április 20-tól augusztus 11-ig a mellett még királynéi tárnokmester is. 1277 nyarán ismét nádor és somogyi főispán,_{1 Hazai okmtár, VI. k. 227. l.}* de már ugyanazon év november 28-ikán országbiró. 1278 november 6-ikán minden közelebb megjelölés nélkül magyar országnagy; 1279 február 5-én «volt nádor». 1284 julius 28-ikán és október 18-ikán czimzetes bán és Sárosmegye főispánja.
Fiutóda nem volt; nemzedékrendje a következő:

Pécz nb. György Dénes nádor 1256–1284 Péter 1278 Leány – Buzád-Hahót nb. István, az alsó-lendvai Bánfi család őse Ludbregi Miklós 1327–1353

40. Csák nb. Domonkos.

1266.
Péter fia; 1262-ben István ifjabb király pohárnokmestere; 1263-ban a mellett Zemplénmegye főispánja; 1266 november 28-ikán István nádora, Bács- és Szebenmegye főispánja;_{2 Sztárai okmtár, l. k. 10. l.; Wenzel, VIIl. k. 147. l.}* 1269-ben Baranyamegye főispánja; 1272-ben valkói főispán; 1273-ban az özvegy Erzsébet királyné udvarbirája; 1279 deczember 13-án és 1280-ban pedig ugyanennek tárnokmestere; 1291 augusztus 28-ikán egyike azon magyar megbizottaknak, kik III. András és osztrák Albert között a haimburgi békét kötik. 1293 június 11-ikén Valkómegye főispánja és Morosini Tomasina herczegnő tárnokmestere; utoljára ráakadunk 1298 julius 29-én, midőn az országgyülésen a többi főúrral együttesen Morosini Albert honosságát megszavazza.
Tőle származnak a pozsegamegyei Dobócziak. Nemzedékrendjüket lásd a Turul XIV. évf. 189. lapján.

41. Kemény fia Lőrincz.

1267–1270, 1272, 1273.
Nemzetsége ismeretlen; atyja, Kemény – úgylátszik – 1234-től 1235-ig Nyitramegye főispánja. Lőrincz 1249-ben Jaroszlóvár előtt Rosztiszló herczeg életét mentette; az ötvenes évek elején az osztrák-morva-magyar hadjáratok alatt Kirchschlag, Olmücz, Parduch és Grinhaus előtt nagy érdemeket szerzett magának; a hatvanas évek kezdetén, mint szörényi bán, legyőzte a bolgárokat; 1262-ben országbiró és Zalamegye főispánja; ugyanaz 1264-től 1266-ig. 1267 szeptember 15-től 1270-ig nádor, somogyi (és rövid időig kemleki) főispán.<sub>1 Fejér, Cod. Dipl. IV/III. k. 386., 489. Il., VII. k.
349· Il.; Hazai okmtár, I. k. 41. l., V. k. 39. l., VI/I. k.
149. l.; Knauz, I. k. 543., 560., 569. ll.; Wenzel, III. k.
157., 172., 184. ll., VIII. k. 206., 226., 233. ll., IX. k.
80. l., XI. k. 585. l.</sub>* IV. Béla halála után V. Istvánnal kibékülvén 1271-től 1272 június 14-ig szörényi bán és Dobokamegye főispánja. 1272 augusztus 3-tól november 17-ig másodszor nádor és a mellett sopronmegyei főispán;_{2 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 49. l. ; Hazai okmtár,
VII. k. 138. l., VIII. k. 439. I.; Wenzel, IV. k. 2. l.,
IX. k. 2. l.}* 1273 kezdetén soproni és orbászi főispán, mely állásban ugyanazon év májusában harmadszor jutott a nádorsághoz._{3 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 88. l.; Hazai okmtár,
VII. k. 140. l.; Knauz, II. k. 21. l.; Wenzel, IV. k. 27. l.,
IX. k. 16., 18., 34· ll.}* 1274-ben soproni főispán; ez a róla szóló utolsó hir.
Utódjai a baranyamegyebeli Cseményiek, a Cseményi Salap és a Matucsinai családok. Nemzedékrendjüket részben a következő tábla ábrázolja:

Kemény 1205 és 1235 között Lőrincz nádor 1249–1274 Dénes 1280 Konrád 1264 Kemény 1280–1296 neje: Sinister Mihály leánya 1287–1303 «Bakó» Miklós 1280–1303 Domonkos 1322 János 1322–1338 Lőrincz 1322–1338 neje: 1336 Aba nb. Lipóczi Katalin Két leány 1303 Lőrincz 1302 Konrád 1302 tőlük származnak a Cseményiek és a cseményi Salap-ok Miklós 1347 Demeter 1347 Kemény 1347 László 1365–1377 László 1387 Miklós 1387–1398 baranyai alispán Ferencz 1387–1411 baranyai alispán Folytatják a Matucsinai családot

42. Tombold fia Benedek.

1268.
István ifjabb király nádora, udvarbirája és szebeni főispán 1268-ban._{1 Hazai oklevéltár, 53., 55. ll.; Wenzel, VIII. k. 211. l.}* 1262-ben István lovászmestere, 1265 óta országbirája. Atyjának neve (Tombold) arra enged következtetni, hogy a gömörmegyei Balog nemzetség sarja.

43. II. Moys.

1270–1272. † 1280
I. Moys nádor és Monoszló nb. Venys fia. Úgy látszik, hogy pályafutását mint gorrai főispán kezdte. 1244-ben országbiró; kitüntette magát 1250-beri Kirchschlag előtt; 1256-bon orbászi főispán, a mellett 1258-ban tálnokmester; 1260-től 1263-ig Béla királyfi tárnokmestere, somogyi, varasdi és soproni főispán (1267-ben csak somogyi és varasdij; 1270 május 13-tól 1272június 15-ig nádor és Sopronmegye főispánja;<sub>2 Fejér, Codex Dipl. V/I. k. 138., 178., 209. ll.; V/II. k.
59. l., VII/II. k. 12., ll.; Hazai okmtár, I. k. 56. l.,
VI. k. 189. l., VIII. k. 126., 145. Il.; Knauz, I. k. 575.,
595. 1l.; Tkalčié, Mon. civ. Zagr. 47. l.; Wenzel, III. k.
273. l.; VIII. k. 286., 342:, 346., 380., 382., ,384., 385.,
389., 390. ll. ; XII. k. 50., 695. ll.; (Zalai okmtár, I. k.
66. l. szerint 1272 június 10-ikén Kemény fia Lőrinci
czimzetes nádor. - Zichy-okmtár, I. k. 21. l. szerint
Moys 1269-ben már nádor, de ez írási hiba.)</sub>* 1272-ben szlavóniai bán; 1273-ban somogyi főispán és a mellett 1274-től 1275-ig királynéi tárnokmester; 1276-ban országbiró; somogyi és vasi főispán; 1279–1280-ig királynéi tárnokmester; mely minőségben 1280 végén meghalt.
Családi viszonyairól lásd «Az Árpádok családi története» cz. müvem 606–612. lapjait. Itt csak azt akarom kiemelni, hogy neje (kit eddig tévesen Szabinának neveztek) az Árpádok rokona ugyan, de nem IV. Bélának leánya.
Moys nemzedékrendi táblája különben a következő:

Ismeretlen I. Moys nádor 1209–1233 neje: Monoszló nb. Venys darói Majos család Daróiak Miklós 1213–1233 1213–1214 Fejérmegye főispánja II. Moys nádor † 1280 neje: Erzsébet 1260 † 1296 Leány 1256–1270 férje Bór-Kalán nb. Nána † 1270 előtt Sándor 1233–1263 1233 kardhordómester 1258 szánai főispán Miklós 1263 István 1272 Czeczil apácza Judit apácza Leány † 1280 előtt férje: nb. Henrik Erzsébet 1280 férje: Pok nb. Miklós vajda Sándor 1272 † 1281 Szentmiklósi Moys 1281–1318 Darói Salamon 1272–1298 1272 a királyi tálnokok kolátnoka neje: Héder nb. Margit 1309–1310 Mihály 1318–1343 Kaposfői és gerecsi Sándor 1318–1323 István 1298 Tamás 1298 Anicza 1298 férje: Gyovad nb. István 1298 János 1358 (Kőrösmegyében) Katalin 1358 férje Megyericsei Mihály fia György, István herczeg főjegyzője György 1345–1375 Miklós 1345–1375 Moys 1345–1415 Miklós 1338–1365 Péter 1338–1365 Péter 1338–1375 1351 lévai várnagy 1366 királynéi lovászmester neje: 1378–1382 Jakab 1345–1365 János 1370–1415 László 1370–1424 István 1370–1415 Dorottya férje: Zicsi Zsigmond † 1415 nyarán Zsigmond 1378–1381 † m. n. 1381/82 Mihály 1458 Mihály 1505 Anna férje: Somkereki Erdélyi István

44. Héder nb. Güssingi Miklós.

1275, 1276–1277, 1284, 1285, 1289, 1291, 1292, 1295, 1296.
Henrik nádor fia. 1273-ban szánai főispán, 1274 január 26-tól szeptember 30-ig pohárnokmester és a mellett (január–márczius) beregi és mosoni főispán; 1274 deczember 2-től 1275 június 4-ig tálnokmester és mosoni főispán; 1275 június 17-től szeptember 27-ig nádor és soproni főispán,_{1 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 248., 258., 267., z; o.ll.:
Hazai okmtár, VIII k 174., 178. ll. ; Tkalčié, 53. l. ;
Wenzel, IX. k. 115., 138., 140. ll.; Zalai okmtár, I. k. 78. l.}* mely két állást 1276 augusztus 9-től 1277-ig ujra elfoglalt._{2 Fejér, Cod, dipl. V/II. k. 336. l.; Hazai okmtár,
III. k. 25. l. ; Knauz, II. k. 59. l.; Wenzel, IX. k. 180. l.}* 1280 november 17-töl 1281 április 12-ig szlavóniai bán; 1284 nyarán harmadszor nádor és a mellett pozsonyi főispán,<sub>3 Hazai okmtár, VII. k. 185., 189. II.; Knauz, II. k.
181. l.; Wenzel, IV. k. 267. l.; X. k. 421., 422. II.</sub>* 1285 június 16-ikán csak nádor,_{4 Fejér, Cod. Dipl.V/III. k. 308. l.; Wenzel, IX. k. 247. l.}* épúgy 1289 szeptember 8-ikán és a mellett Somogymegye főispánja._{5 Fejér, Cod. Dipl. VIIII. k. 481. l.}* Ugyane minőségben találjuk 1291 márczius 12-től október 9-ig;_{6 Hazai okmtár, VIl. k. 219. l., VIII. k. 306. l. ;
Knauz, II. k. 281. l.; Wenzel; V. k. 25. l., XII. k. 502., 510.}* 1292-ben – úgy látszik – csak czimzetes nádor,_{7 Wenzel, X. k. 33. l., XII. k. 537. l.}* épúgy1294 november 25-ikén és 30-ikán;_{8 Wenzel, X. k. 162. l.}* 1295 június 6-ikán tényleges nádor, somogyi és fejérmegyei főispán;_{1 Wenzel, X. k. 191. l.}* utoljára emlitik «nádor»-ként 1296-ban.<sub>2 Hazai okmtár, VII. k. 256. l. ; Zalai okmtár, l. k.
114. l.</sub>*
Nemzedékrendi viszonyait már fentebb vázoltuk.

45. Csák nb. Péter.

1275–1276, 1277–1278, 1281, 1288.
Csák nb. Máté tálnokmesternek (1241) a fia. Kitüntette magát 1264-ben Feketehalomnál, Botunka és Patak vára előtt; 1265-ben Izsaszegen, később cseh Ottokár ellen Pozsony, Moson és a Rábcza mellett. 1271 szeptember 8-tól 1272augusztus 3-ig tálnokmester és gačkai főispán 1274-ben somogyi és soproni főispán; 1275 deczember 2-től 1276 első feléig nádor és soproni főispán._{3 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 256. l.; Knauz, II. k. 53. l.;
Wenzel, IX. k. 114., 117. II.; XII. k. 135., 144., 174. II.;
Zalai okmtár, I. k. 83. l.}* 1277 november 10-től 1278 június 19-ig másodszor nádor és somogyi főispán;_{4 Hazai okmtár, VII. k. 166. l., VIII, k. 190. l.;
Knauz, II. k. 76. 1.; Wenzel, IV. k. 171. l.}* 1279-től 1280 augusztus 18-ig tálnokmester, pozsonyi és mosoni főispán; 1281 április 15-én nádor;_{5 Hazai okmtár, VI. k. 267. l.}* 1288-ban ujra nádor, mosoni és pozsonyi főispán._{1 Uj Magyar Múzeum, 1851/2. I. k. 211. l. - A mit
a Bazai okmtár VII. k. ige. l. Péter néhai nádornak
1284-ben szereplő fiairól mond, valószinüleg csak évszám-
tévedésen alapszik.}*
Nemzedékrendje a következő:

Csák nb. Máté 1233–1246 1235–1241 tálnokmester (a mellett 1240–1241 nyitrai főispán), 1242–1246 tárnokmester, nyitrai és pozsonyi főispán Máté nádor † 1283 neje: 1283 Péter nádor 1264–1288 Máté nádor † 1321 márczius 18 Csák

46. Csák nb. (II.) Máté.

1278–1279, 1282–1283.
Az előbbinek fivére; felmerül 1264 április 5-én IV. Béla hiveként; 1270–1272-ig erdélyi vajda; 1272-től 1273-ig szlavóniai bán; 1273-ban országbiró; 1275-től 1276-ig tárnokmester; 1278 június 27-től 1279 augusztus 28-ig nádor, somogyi és soproni főispán.<sub>2 Fejér, Cod. Dipl. V/II. k. 477., 492. ll., Vll/II. k.
76. l. Hazai oklevéltár, 66. l.; Hazai okmtár, V. k. 63. l.;
Soproni okmtár, I. k. 45. l.; Wenzel, IV. k. 203., 210.,
213. 11., 1X. k. 250. l., XII. k. 252., 262., 490., 701 ll.</sub>* 1282 augusztus 25-től 1283 április 25-ig másodszor nádor; e napon végrendelkezik._{3 Wenzel, IV. k. 243. l., IX. k. 360. l., (Wenzel.
XII. k. 495. és 670. II. nem vonatkozik Mátéra, hanem
Miklós nádorra).}*

47. Aba nb. Szalánczi Finta.

1280–1281.
Dávid fia 1278-tól 1279-ig erdélyi vajda; 1280-tól 1281-ig nádor, somogyi és soproni főispán;_{4 Hazai okmtár, VI. k. 264. l. ; Wenzel, IX. k. 269. l.,
XII. k. 704. l.}* ez évben IV. László ellen fellázadván, szalánczi várában ostromoltatott és legyőzetett. Halála évét nem ismerjük.
Egyetlen leánya, Klára, Kán nb. Miklósi Gyulához ment férjhez; nemzedékrendje a következő:

Aba nb. Dávid 1280 Finta nádor 1278–1282 Péter országbiró, lovászmester Amadé nádor 1280 † 1311 1290–1311 Klára † 1300 előtt Kán nb. Siklósi Gyula † 1300 körül László 1311 János 1311 Miklós † 1312 Amadé 1311 Dávid † 1312 Domonkos 1311 Katalin 1309 Csák nb. Móricz † 1336 Bertótiak Vitéziek Péter (Petőcz) 1303–1333 † 1336 előtt Mihály 1303 Lőrincz 1303–1330 László 1303–1349 Lőrincz 1375 Egyed 1329–1344 András † 1332 előtt. Kemeji Miklós leánya 1332 Lukács 1330 Demeter 1349–1375 Simon 1349–1375 Leány Ant. Sirokai Miklós 1328–1352 1341–1342 főajtónálló 1344 erdélyi vajda Jobbágyi Péter 1375 János 1330–1364 az öregebb Fricsiek őse György 1330–1357 a Sirokaiak egyik őse Sirokai László 1330–1357 a Sirokaiak egyik őse Mihály 1330 Péter 1330–1357 a Hedriek őse Gergely 1403 az ifj. Fricsiek őse Hedri Bertalan Lőrincz 1349

48. Héder nb. Güssingi János (Iván).

1281, 1287, 1288.
Henrik bán fia, Miklós nádor fivére. Legelőször akadunk nyomára, midőn 1265-ben az isaszeghi ütközetben fogságba került; 1272-től 1273-ig zalai, 1273-ban soproni főispán; 1275-ben szlavóniai bán, 1276-ban szlavóniai bán, tárnokmester és bányai főispán; 1281-ben számi, gazigi, orbászi és gacskai főispán; ugyanazon évi márczius 21-ikén nádor;_{5 Wenzel, IX. k. 297., 313., 321. ll.}* 1284-ben szlavóniai bán; 1287 június 8-ikán másodszor nádor és soproni főispán;_{6 Hazai okmtár, VII. k. 202. l.}* 1292-ben soproni és vasi főispán, 1303-ban, 1306-tól 1307-ig nádor, † 1308 április 5-ikén. Életpályája eléggé ismeretes. Egyik fiától származik az osztrák Pernstein-család. Nemzedékrendjét fent ábrázoltuk.

49. Tekes fia István.

1284.
Felmerül 1267-ben; előbb István ifjabb király hive, akkoron azonban már ellene; 1273-ban a királyi szekerészek főnöke, beregi és pataki főispán; 1275-ben szekerészfőnök és pataki főispán; 1279-ben kucsevoi és barancsi bán, 1280-ban erdélyi vajda; 1284 november 26-ikán nádor._{1 Wenzel, IX. k. 385. l.}*
Családfája a következő:

Ismeretlen Tekes 1244–1270 komáromi és sárosi főispán Both 1249–1256 Bács 1249–1256 András 1256 (Ezekre és a nádor fivéreire nézve v. ö. Turul 1892. évfolyam, 176. oldal.) István nádor 1267–1284 László Dénes folytatja a családot Laczk 1293–1294 István 1293–1340 Dénes (Dezső) 1293–1298 Lőrincz (Lökös) 1293–1298 Roland 1293–1340 Klára Kátai Miklós † 1331 előtt Tokaji László 1331–1353 Hertel 1331 Joákim 1331 Jolsvaifői Tekes 1331 † 1364 előtt Máté 1331 László 1331 László 1374 Jakab 1374 István 1374 János 1364–1398 István 1364–1365 János 1374 Dénes 1364–1398 Klára 1364 Tornaljai Benkes 1364 Leány 1364 Leány 1364

50. Aba nb. Amadé.

1285, 1288, 1290, 1291, 1293, 1295, 1296, 1297, 1298, 1299, 1300.
Dávid fia, Finta nádor öcscse; 1280-ban szebeni főispán; 1285-ben nádor és mosoni főispán,_{1 Hazai okmtár, VIII. k. 246. l.}* ugyanaz másodszor 1288-ban,_{2 Hazai okmtár, VIII. k. 263, l. ; Wenzel, IX. k. 481. l.}* 1290-ben,<sub>3 Fejér, Cod. Dipl. VI/I. k. 69. l.; Wenzel, XII. k.
496. l.</sub>* 1291 július 22-ikén és novemberben,_{4 Hazai okmtár, Vl. k. 366. l.; Knauz, II. k. 302. l.}* 1293 július 11-én,_{5 Hazai okmtár, VII. k. 232 l.}* 1295 november 15-én,_{6 Hazai oklevéltár, 145. l.}* 1296 július elsején, 1297-ben_{7 Hazai okmtár, VII. k. 262. l.; Wenzel, X. k. 217.,
218., 255. II.}* és 1298-ban._{8 Hazai okmtár, Vl. k. 434. l.}* Az Árpádok kihalta után nagy szerepet vitt, mignem 1311-ben Kassán megöletett.
Gyermekeiről lásd a fennebbi táblát.

51. Aba nb. Matján.

1286.
Bökény fia, Matján unokája. Korábbi pályafutását nem ismerjük; 1286 október 13-ikán egyszerre csak felbukkan mint nádor, sopronii mosonii, és somogyi főispán;_{2 Fejér, Cod. Dipl. V/III. k. 333. l.}* hogy meddig volt tényleges nádor, nem tudjuk; 1288-ban előfordul ugyan «Mokyanus palatinus» néven, de miután ugyanazon okirat_{3 Wenzel, IX. k. 481 l.}* szerint Aba nb. Amadé a tényleges nádor, világos, hogy ő akkor csak czimzetes nádor. Egyenes utódait nem ismerjük; rokonai a Debrőiek ősei; ezekről lásd Turul, X. évf. 184. l.

52. Vasztej nb. Rajnald.

1289, 1291.
Boztyh – Bozteh (Kézai Simonnál: Bastech) a középkorban esztergommegyei helység, Kézai szerint egyuttal nemzetségi név. E nemzetség első tagja Vaszteji Rajnald,_{4 Hazai okmtár, III. k. 9. l. ismeri 1247 körül Bostehi Dénes és András fivéreket.}* ki 1240-ben a kalocsai érsek ügyészeként szerepel. Fiainak egyike, Rajnald, 1259-ben István ifjabb király közvetitése folytán megkapja az előkelő Buzád-Hahót nb. Panyit leányának kezét; részt vesz 1266-ban a bolgár hadjáratokban; 1270-ben László trónörökösnek lovász- és tárnokmestere, mely minőségben az abaujmegyei Rozgony birtokot kapja. 1272-től 1276-ig tálnokmester, szabolcsi, szolgagyőri (1274 augusztus 17-ikén galgóczi) főispán; 1277-ben a mellett szörényi bán; 1279-ben Valkómegye főispánja; 1289 szeptemberben és 1291 szeptember 23-ikán nádornak emlitik;_{1 Hazai okmánytár, VI. 370. l.; Wenzel, XII. k.
479., 483. II.}* 1296-ban már nem él.
Tőle származnak a Vasztejiek és a Rozgonyiak; utóbbiakról szóljon a következő táblatöredék, mely számos eddig divó állitást helyreigazit és bővit:

Vaszteji Rajnald 1240 Rajnald nádor 1259–1291 neje: 1259 Buzád-Hahót nb. Panyit leánya Fiak András folytatja a Vaszteji családot Salomo Dénes folytatják a Vaszteji családot László a Rozgonyi család egyenes őse Gyula 1296–1304 neje: Ratold nb. Izold 1325 Anna 1325 apácza Péter 1296 Anna 1326 apácza Leány 1326 apácza János † 1316 Péter 1316–1356 Miklós 1366 Klára 1335–1340 férje: Damphninchai Chamasz Margit 1335 férje: Szalaszegi Pál László 1316–1366 folytatja a családot Anna 1366 férje Vörös János 1366 János 1342 Lőrincz 1336–1397 Miklós 1341–1357 László 1364–1400 István 1366 Simon 1366 † 1414 elején 1409 óta országbiró János 1414 kincstartó, erdélyi vajda, sárosi és szepesi főispán neje: Tarkői Henrik fia László leánya Apollónia János 1443 neje: Dorottya 1476 István 1476 Lőrincz 1446 Rajnald 1443 Osvát 1443 Osvát 1176 István 1400–1440 1410 esegvári várnagy és bakonyi főispán; később temesi, győri és fejérmegyei főispán neje: Szentgyörgyi-Bazini Cecilia János 1438–1457 Csókakő ura, 1442 győri főispán, erdélyi vajda neje: nagyidai Modrár Pál leánya Margit 1477 (előbb Tarkői Rikolf neje) István 1493 neje: mesztegnyői Szerecsen Krisztina 1524 Katalin 1524 férje: bátori Bátori András Péter 1417 veszprémi kanonok; később veszprémi és egri püspök György 1414–1445 pozsonyi főispán és országbiró Simon † 1444 veszprémi és egri püspök István 1421 óta Pozsonymegye főispánja neje: vöröskői Wolfurt Ilona Sebestyén 1439–1459 lovászmester, pozsonyi főispán erdélyi vajda László † 1493 előtt László 1493 Margit férje: Ujlaki Miklós Magdolna 1455 Angelika 1455

53. Misza.

1290.
A budai krónika előadja, hogy IV. László nagyon rövid idővel halála előtt a csak nemrégiben keresztény hitre tért Misza szaraczént (mohamedánt) nevezte ki nádorává s hogy Misza nádor Lászlónak megöletéseért († 1290 július 10-ikén) gyilkosain rettenetes bosszut állott; fivérével, Lizsével, reájuk tört és családostól lemészároltatta őket.
László halála után Misza egy ideig III. András embere; 1291 julius 10-én Tolna- és Bodrogmegye főispánja,_{1 Hazai okmtár, VII. k. 219. l.}* azontúl nem fordul elő az országnagyok sorában. 1291 október 9-ikén a bodrogi főispán már Borsa nb. «Kopasz» Jakab, a tolnai pedig bizonyos Gergely. Misza azonban nem tünik el véglegesen. Az egykoru Helbling Sigfried krónikás osztrák krónikája szerint «Graf Myssa», majd «der wilde grav Mizze» Andrásnak Ausztria ellen vezetett 1291 augusztusi hadjáratában részt vett. Innen kezdve nyoma vész és csak 1295-ben találkozunk ujra vele, midőn fivérével, Hajsza-val (ez a helyes olvasási mód a krónika Lizse-je helyett) András király ellen Baranyamegyében garázdálkodott. Miszának ebbeli müködéséből kiemelendő, hogy a Tomasina herczegnő tulajdonát képező szekcsői várat bevette és hogy Miklós nádor őt legyőzte.
Két fiát ismerjük: a) Jakab-ot, kit Hajsza akkoron midőn Baranyamegyét veszélyeztette, a Győr nb. Óvári Jakabnak alig hét éves leányával, Chalával eljegyezett. Az eljegyzés nem vezetett azonban házasságra, mert Chala és rokonai az eljegyzést kierőszakoltnak nyilvánitották és érvénytelenitését kieszközölték. Jakab utoljára szerepel 1326 február 28-ikán.
b) Eyzech-et (= Ajszet; ki 1334-ben nagybátyja Hajsza birtokát Incsei Deák Jánosnak eladta.
Hajszának szintén Jakab nevü fia van, kit 1336-ban emlitenek._{1 V. ö. Erdélyi Múzeum, 1893. 584-587. ll.}*
Misza családfája a következő:

Névtelen Misza 1290–1295 1290-ben nádor 1291-ben bodrogi és tolnai főispán Jakab 1318–1326 jegyese: Győr nb. Óvári Chala Eyzech 1334 Hajsza 1290–1302 1301–1302 bodrogi, tolnai, és baranyai főispán Jakab 1326

54. Szentemágócs nb. Mihály.

1291 körül.
Előfordul egyetlen egyszer 1291-ben,_{2 Hazai okmtár, VI, k. 374. l.}* midőn nemzetségének számos több tagjával együtt saját és rokonai nevében vallja, hogy nemzetségének egynéhány több tagjával véglegesen kibékült. Az illető okirat öt egyszerüen «Michael palatinus»-nak nevezi, a miből nádorsága idejét és közelebb viszonyait meg nem határozhatjuk. Valószinüleg azonos György fia Albert fia Mihálylyal, ki 1291 november 25-ikén nemzetségbeli rokonai ügyében választott biró minőségben müködik._{3 Wenzel, XII. k. 519. l.}* Ezen Albert előfordul 1264-ben. A nádor utódait nem ismerjük.

55. Csák nb. II. Máté.

1297 nyarán.
Péter nádor fia, I. Máté nádor unokaöcscse; pályafutása annyira ismeretes, hogy itt bátran mellőzhetjük. 1293-tól 1296-ig lovászmester és pozsonyi főispán; 1297 június 19-én és augusztus 6-án nádor és pozsonyi főispán._{1 Wenzel, XII. k. 639., 640. II.}* Főmüködése tulajdonképen az Árpádok kihaltával veszi kezdetét s ez időben többnyire Trencséni Máté néven ismeretes. Meghalt 1321-ben. Fiutódai ismeretlenek.

56. Pécz nb. Apor.

1298–1299
Márk comes fia, Gergely, Lukács és «Lég» István fivére. 1283-ban erdélyi vajda és szolnoki főispán; 1284 november 26-ikán csak czimzetes vajda. 1286 végén mint a Güssingiek pártosa a pozsonyi várt elfoglalván, innen a királyiak birtokait mindaddig pusztitotta, mig általuk legyőzetvén, megsebesült és futásnak indult. III. András alatt ismét országnagy; 1291 október 9-ikétől 1292 márczius 23-ikáig Pozsonymegye főispánja, 1293 július 11-ikétől 1297-ig országbiró, 1298 július 29-iktől 1299 május 2-ikáig dunáninneni nádor._{2 Fejér, Cod. Dipl. VII/V. k. 502. l. (tévesen 1292).
Hazai okmtár, VI. k. 443. l., VIII. k. 380. l.}* Utoljára találkozunk vele 1304 augusztus 24-ikén, midőn mint czimzetes nádor Károly király hiveivel együtt az osztrák herczeggel szövetségre lép. Tőle származnak az Ibrányiak és a Pécziek:

Pécz nb. Márk Márk 1240–1275 Gergely a Marczaliak őse Lukács a Devecseriek, Kustániak és Szentgyörgyiek őse «Lég» István a Berzenczeiek őse Apor nádor 1283–1304 Gergely Athana Trisztán István Lukács 1322–1327 Gergely 1324–1327 Olivér Jakab Márton Balázs István Péter Ibrányi Miklós 1342–1379 Gergely 1322 Péczi István 1374–1379 Miklós Péczi Bertalan Gergely 1433 Pál 1329 Miklós 1329 Tamás 1373–1381 Miklós 1395–1403 Apollónia Péter 1376–1381 János 1376–1381 András 1376–1415 pécsi prépost

57. Ratold nb. II. Róland.

1298–1299.
Lesták fia, Dezső fivére; legelőször 1283-ban merül fel; akkor királyi lovászmester; ezután igen sokáig nem találjuk az országnagyok sorában, mignem 1298 július 29-ikén mint dunántuli nádor fellép, s e tisztséget 1299 július 8-ikig tartja;<sub>1 Fejér, Cod. Dipl. VII/V. k. 502. l. (tévesen 1292).
Hazai oklevéltár 171. l.; Hazai okmtár, VII. k. 279. l.,
VIII. k. 385. l.; Wenzel, X. k. 380. l., XII. k. 635., 637.,
653. 1l.; Zichy-okmtár, I. k. 89. l.</sub>* 1307-ben még él; 1321-ben róla már mint néhairól tesznek emlitést. Tőle származnak a Serkeiek és a Felediek:

Lesták (II.) Roland nádor 1283–1307 Dezső a Jolsvaiak és Lorántfiak őse vak Dezső 1317–1321 Lesták 1321–1327 Roland 1321–1343 a Serkediek őse István 1321 Gedei Péter 1342–1351 Ákos nb. Csetneki János leánya 1342 a Feledi család őse Jakab 1342 Miklós 1342 István 1342

FÜGGELÉK.

a) Alnádorok.

1. Köbölkúti Péter.
1234.
1233-ban Köbölkúti Péter comes és szomszéda Esztevéri Bagy ellenfelükkel, Császári Wityával egyezkednek. Midőn e Péter 1234-ben másodszor felbukkan, akkor már nagy hivatalt visel: alnádorságot._{2 Hazai oktár, VIII. k. 30., 31. II.}* Nemzetségét nem ismerjük; hogy alnádor lett, annak a magyarázata abban keresendő, hogy köbölkúti birtokos létére a gyakran távollévő nádort a közel Esztergomban, a királyi székhelyen könnyen helyettesithette. 1245-ben eladja Köbölkúti Péter karvai birtokát Szoárd nb. Miklósnak, a királynéi hirnökök főnökének.
Az alnádor esetleges utódait nem ismerjük.

2. Gergely.
1276/7.
Erről csak annyit tudunk, hogy a párviadalban elesett örökös nélküli Kartal nb. Péter († 1276/7.) birtokainak egy részét perköltség czimén elfoglalta és hogy IV. László a jószágokat a margitszigeti apáczazárdának megitélte,_{1 Wenzel, IX. k. 194. l.}* Gergely közelebb viszonyairól nincs tudomásunk.

3. Pózsa.
1288 körül.
Előfordul egyetlen egyszer szeptember 14-ikén egy évnélküli okiratban, melyet a meg nem nevezett nádor és soproni főispán Pápán kiállitott._{2 Zichy-okmtár, I. k. 79. l.}* A valószinüség a mellett szól, hogy e nádor Güssingi János és hogy az okmány 1288 táján kiállittatott.

4. Divék nb. Barla (= Barnabás).
1298 táján.
Ezt is csak keletnélküli okmányból ismerjük, mely 1298 táján kiállittatott; tartalmazza, hogy Kálnai Mihály fiait Barla alnádor és fivére Iroszló részére birságolják._{3 Hazai okmtár, VI. k. 435. l.}*
Barla alnádor genealogiája azonban ismeretes.

Divék nb. Folkmár Bán 1267–1275 Kozma 1271–1277 Kozma 1296 Lesták 1296 vannak utódaik Bodmér 1275–1298 Brala alnádor 1277–1316 Iroszló 1277–1316 1299-ben pozsonyi alispán Gergely 1277 András 1316 Miklós † 1332 előtt János 1332 Domonkos 1316–1332 Péter 1316–1332 Dömötör 1316 László 1332 Miklós 1332 a Bossányi család ősei

5. Péter.
1298
Miklós fia; előfordul 1298 november 24-ikén, hol mint alnádor bizonyos ügyet elhalaszt; továbbá egy évnélküli okiratban, mely azt mondja, hogy rokonával, Gutkeled nb. Aladár fia Lászlóval együtt Márk helység birtokosa._{4 Hazai okmtár,VIII, k. 384. l.; Zichy okmtár, I k. 98. II.}*
A Gutkeled nb. Lászlóval azonban csak anyai vagy sógorsági uton lehetett rokon, mert pecsétjében nem a Gutkeled nemzetség czimerét, hanem sast használ._{1 Turul, 1883. évf. 13. l.}* Nemzetsége ismeretlen. A mit Majláth Béla a Turul I. évf. 13. lapján róla feltételez, nem áll, mert hogy Kabold valamikor Péter alnádoré lett volna, arról az idézett okirat szót sem mond; az illető Péter különben is a Csák nemzetség sarja, a ki czimerében nem a sast, hanem az oroszlánt használta._{2 A Fejér, Cod. Dipl. VII/IV. k. l. 70-féle okirat,
mely 1201-ben Belus alnádort említi, hamisítvány.}*

b) Nádori tisztviselők.

1. Márton, albiró.
1221.
Szát nb. Miklós nádor albirója 1221-ben._{3 Wenzel, I. k. 180. l.}* Ismeretlen személyiség.

2. Móricz, albiró.
1221.
Ugyanazon nádornak albirója 1221-ben._{4 Wenzel, I. k. 182. l.}* Miután a tatai apát ez albiró itéletét megerősiti, feltételezhető, hogy Móricz albiró a Pok nemzetség tagja.

3. Máté, jegyző.
1228.
1228-ban Dénes nádor jegyzője_{5 Wenzel, VI. k. 460. l.}* különben ismeretlen személyiség.

4. Benzsa, udvarbiró.
1228.
I. Moys nádor «curialis comes»-e, ki 1228-ban a nádor megbizottja, midőn ez Igal-on egynéhány telket vásárol;_{6 Wenzel, XI. k. 209. l.}* azért nem lehet határozottan tudni, vajjon az ő «udvarbirósága» a nádor birtokain elfoglalt magán- vagy köztisztséget jelent.

5. Bogátradván nb. Albert, albiró.
1236.
Volfar fia, Péter fivére; 1236-ban nádori albiró; 1243 szeptember 15-ikén minden egyéb megjelölés nélkül a zalamegyei Haláp helység társtulajdonosa._{7 Hazai okmtár, Vl. k. 32. l., VII k. 27. l.}*

6. Máté, jegyző.
1239.
Ismeretlen személy; esetleg az 1228-ból ismert hasonló nevü jegyzővel azonos; szerepel 1239-ben.<sub>1 Wenzel, II. k. 95. l. (Fejér, Cod. Dipl. IV/I. k.
139. l., tévesen teszi 1238-ra).</sub>*

7. Bodor, albiró.
1267.
Megveszi 1267 február havában a baranyamegyei (később tolnamegyei) Peterd helységet._{2 Wenzel, III. k. 172. l.}* Pózsának ő a fia; egyéb viszonyai ismeretlenek. Fia: Peterdi Bodor 1293-ban szerepel mint tanu.

8. Mihály, főjegyző.
1288.
Vasvári prépost; 1288 nyarán János nádor főjegyzője (magister notariorum); a nádor megbizottja annak birtokvevési ügyében._{3 Fejér, Cod. Dipl. V/III. k. 442. l.}* Először prépost 1281-ben, mely idő óta félbeszakitás nélkül meg 1294-ben is ez állást tartja. 1297-ben találkozunk ugyan még egyszer Mihály préposttal, de kérdéses, vajjon az illető okiratnak ez adata helyes-e?

9. J, albiró.
(1290–1301.)
Valószinüleg János nevü nádori albiró; előfordul III. András idejében egy meg nem nevezett év augusztus 10-ikén._{4 Zalamegyei okmtár, I. k. 118. l.}* Ismeretlen személy.

10. István, főjegyző.
1295.
1295 november 15-ikén_{5 Hazai oklevéltár, 145. l.}* Amadé nádor főjegyzője. Ismeretlen személy.

11. Mihály, nádori kanezellár.
1299.
II. Roland nádor 1199-ben bizonyos Mihály mesterről «cancellarius anulei sigilli nostri» (pecsétgyürünk korlátnoka) czimmel tesz emlitést._{6 Wenzel, XII. k. 636. l.}*

Dr. WERTNER MÓR.

A KERESZTÚRIAK.

(A Szentkereszti, Leustách, Mothkó, Ipócsházi, Czin és Andaházy családok.)

Érdekes kulturtörténeti mozzanatok füződnek azon földrészhez, a mely Liptómegyében, a XIII. század okirataiban «inter duos paludes, terra Polughea» néven ismeretes. Kettős irányban köti le itt figyelmünket a százados események sora, melyek tanulmányozásának eredménye felderiti előttünk a «terra Polughea»-n egykoron századokon keresztül virágzott családok, és az ott keletkezett községek eddigelé a közönség előtt ismeretlen történetét. Századról századra, lépésről lépésre követve az okiratos adatok nyomait, kibontakoznak előttünk az események s előtünnek oly szereplői a megye müvelődéstörténetének, kiknek nevei a köztudatból régen kivesztek, s ha maguk a szereplők népes családaikkal együtt eltüntek Liptómegye látóhatáráról: itt maradt nyomuk, itt maradtak alkotásaik öt századon keresztül azon községnevekben, mely községek keletkezésüket és nagy részben nevüket is nekik köszönhetik; de a mint most már feledés boritja emléküket az utókor előtt, úgy nem tudja, nem ismeri a közönség eredetét, keletkezését sem azon községeknek, melyek keletkezése a megye müvelődéstörténetének egyik érdekes szakaszát lépezi.
Jelen dolgozatunkat megelőzőleg részletesen ismertettük a Palugyai család történetének leirásánál Palugya földét, itt röviden még csak azt emlitjük fel, hogy ezen föld a XIII. század elején vagy a XII. század végén két teleppel birt: ez Király-Szent-Kereszt volt, a hol neve szerint is királyi jobbágyok laktak, és a mostani Kis-Palugya, a melyre királyi népeket telepitettek.
A szentkereszti királyi jobbágyok fiaitól származnak azon családok, melyek részben mint már kihalt családok, mint az Ipócsházi, Czin, Szentkereszti, részben még élő, mint a Mothkó, Leustach és Andaházy (össze nem tévesztendő a Fejérpataky és Lipthay családdal egy törzsből született Andaházyakkal) családok szerepeltek a terra Polughea földén, és gyüjtő névvel mindannyian Keresztúriaknak neveztettek, s a kik a Lubella, Csrmno és Csrmno-Palugya – a mostani deménfalvi patak között nyolcz községet telepitettek, ezek: Ancsikován, Andicz, Czin-Szent-Kereszt, Mothkó-Szent-Kereszt, Csrmno-Szent-Kereszt, Király-Szent-Kereszt, Ipócsháza – mai Guothfalu – Gálfalva és Záhoroviszko.
A mint ezen egyes községek osztozkodás, királyi adományozás vagy örökös szerzemény czimén az egyesek külön tulajdonába mennek át, egymástól elkülönittetnek, elhatároltatnak, a megmüvelés szempontjából jobbágyokkal benépesittetnek tulajdonosaik által: a szerint veszik fel a községek birtokosaik után nevüket is.
Szorgos kutatásaink daczára sem találtunk a heraldikai és genealogiai szakmunkákban felvilágositó adatokat, melyek ezen családok történetét illetőleg dolgozatunkat megkönnyithették, bővithették volna, s igy az ismeretlenül maradt törzsökös családok történetét tisztán oklevéltári alapokon a következőkben adjuk elő.
liptói királyi prćdiumok eladományozása Palugya földén is, mint a megye legtöbb területén, az első letelepülő királyi jobbágyok fiai részére történt, kik mint a királyi udvarban növekedett apródok, a király zászlója alatt vitézkedő katonák, az adományozásra érdemeket szereztek. Ide nem értve azon szolgalmat, melynek feltétele alatt a királyi jobbágyok mint letelepülők a nekik adott s közösen birt, de egymás között fel nem osztott födrészeket birtokolták; Palugya földén a legelső adományozás nyomainak okiratos adatait az 1262. évben találjuk meg, midőn is IV. Béla király Sebestyén, Dank és Stenk liptói jobbágyok fiainak a most emlitett évben a Csrmno – előfordul Chemerna, Seremna, Cseremna, Csermona néven is az okiratokban, amint azt később látni fogjuk – és Lubella – Libele, Lybule, Lubila, Lyubela, Lobila néven is irva – patak között elterülő három ekényi földet ajándékozza._{1 Liptói regestrum : Magy. Tört. Tár, IV. köt.}* «Super collatione cujusdam particule terre trium aratrorum inter rivulos Chemerna et Libele vocatas adjacentes per eundem dominum Belam regem Sebastiano Dank et Stenk filiis jobbagionum de Lipto ad utendum facta . . . » Szorosan véve ez sem volt még olyan adományozás, mely által az adományosok nemesi előjogokhoz juthattak volna; mert az adománylevél azon kifejezése: «ad utendum» bizonyos feltételek alatt csak használati jogot biztositott az illetőknek s nem egyszersmind a nemesi birtokkal járó olyan kiváltságokat, minőket az országos birtokos nemesség élvezett. Ebben a nézetünkben megerősit bennünket egy másik kifejezése a liptói regestrumnak 1391. évből; mikoron t. i. Imre fia András, az emlitett földrészre vonatkozó oklevelet Bubek Imre országbiró előtt bemutatta, ezen okirat beiktatása a regestrumba ezen szókkal történt: «Super quadam particula tere conditionali». Világosan kifejezi tehát itt e két szó: «conditionali» és «ad utendum» hogy nem végképen és föltétlenül adományoztatott ezen három ekényi föld a Csrmno és Lubella között Sebestyén, Dank és Stenk liptói jobbágyok fiainak, hanem csak feltételesen, bizonyos ellenszolgálatok mellett lett az nekik átengedve.
Biztos helyrajzi kijelölése e használatul átengedett földrésznek ma már a lehetetlenségek sorába tartozik, mert az adományozási oklevél előttünk ismeretlen, az valószinüleg már nem létezik; azonban későbbi adománylevelek, melyekPalugya földének feldarabolására vonatkoznak, a mi az 1290. évig még hat izben fordul elő, következtetni engednek, hogy ezen az 1262. évben kiadott királyi okiratban emlitett három ekényi föld ott van azon a hullámos sikon, a melyet a mostani Dubrava, Király-Lubella, Kelecsén és Király-Szent-Kereszt vesz körül.
A második adományozás nyomára vezet bennünket azon 1267. évi deczember 19-én « . . . XIII. kalendas Januarii» kiadott királyi oklevél, melylyel Vidafölde, Olozi Gekmén és Tivannak adományoztatik._{1 Árpádkori uj okmtár, III. k. 159. l. - Genealogia
com. de Felső-Kubin, Pest 1824.}* Ebben ugyanis olvassuk a határleirásnál, hogy Vidafölde határos levén a palugyai földekkel, annak határa a liget nevü föld mellett húzódva Albert fia András földéig megy « . . . contiguatur terce ville Paluga . . . inde ascendit per terram Liguet vocatam usque terram Andree filii Alberti . . . »_{2 U. ott}* Albert fia Andrásnak itt már a palugyai jobbágyokkal nem közös, de elkülönitett nemesi birtoka volt azon terület, a melyhez a lubellai és dubravai erdőségek és hegységek egy része tartozott, ezt jelzi a kifejezés «terce Andree», máskülönben ha ő mint palugyai királyi jobbágy birta volna, azt csak közösben birtokolhatta volna a többi ott lakó jobbágyokkal s nem nevezhetik vala «Albert földének». Albert fia András egyébiránt nem is liptómegyei letelepülő volt, mert ugyancsak ezen Albert fia András testvérével Jakabbal már 1262. évben Béla királytól Poloreka nevü négy ekényi földre Turóczmegyében adománylevelet kapott,_{1 Turóczi regestrum , Engel kiadása, 91. l. L. §.}* mint turóczi jobbágynak fia «Andree et Jacobo filiis iobbagionum de Thuroch . . . » s a liptómegyei Csermula és Lubella patakok közötti területet bizonyára érdemei megjutalmazása fejében szerezte meg. Ezt annál is inkább állitanunk kell, mert arra mutat az 1269. évben kelt s az ezen beigtatásról szóló jelentése Mihály zólyomi comesnek,_{2 Árpádkori uj okmtár, VIII. k. 231. és 251. ll.}* valamint a beigtatási jelentést helybenhagyó és megerősitő oklevele Béla királynak ugyanazon évről, melyben Albert fia András már comesnek iratik « . . . quod accederem ad quandam particulam terce de Lipto existentem inter duas aquas Cermula et Lubela vocatas... et statuerem comiti Andree filio Alberti . . . » Ugyancsak Béla király emlitett megerősitő oklevelében «... quod accedens ad nostram presentiam comes Andreas filius Alberti . . . » Akkor még ezen földterület puszta és lakatlan volt, mert csak ez esetben adományoztathatott el s igy jelenti ezt Mihály zólyomi comes a királynak « . . . que si esset vacua et habitatoribus carens . . . » s megjegyzi továbbá, hogy azon földrészt üresnek és lakatlannak találta « . . . quam vidi esse vacuam et habitatoribus carentem . . . »_{3 U. ott}*
Néhány év leforgása után erre az Albert fia András comesnek adományozott föld Palugya határában, tőle László király által visszavétetett, mert az azon birtokhoz tartozó erdős hegységben aranyat leltek s annak a kincstár birtokába kellett átmennie. Valjon melyik évben történt ezen területnek visszavétele, az iránt határozott adattal nem birunk, de hogy az még 1273. évben Albert fia András comes tulajdona volt, bizonyitja egy 1273 évi május 27-ikén « . . . sexto Kalendas Junii . . . » kelt s László király által kiadott oklevél,_{1 Árpádkori uj okmtár. IX. k. 16. l.}* melyben Lőrincz fia Bogomér comes részére adományozott Salamon földe – ugyancsak a Polughea határában – határleirásánál emlittetik, hogy a határ a Lubella folyó mentén Albert fia András házáig terjed « . . . . prima meta incipit sub alpibus in fluvio Lubelle et descendit per cursum ipsius fluvii usque domum Andree filii Alberti . . . »
Kétségtelenül tanusitja ezen adat, hogy Albert fia András comes nemcsak birta ekkor még az adományozott területet, de ott házat is épitvén, abban lakott 1273. évben, s igy annak visszavétele az 1273. és 1278. évek közé esik, mert már az utóbb emlitett évben ezen liptói birtokáért cserébe kapja Túróczmegyében Nunssir földét András fia Mátyás, a miből kitünik az is, hogy András már akkor nem élt s Csermula – a mostani Csrmno – fia Mátyás örökébe ment át.
A királyi cserelevél, a mely 1278 évi július 18-ikán « . . . quintodecimo Kalendas Augusti . . . » kelt, elősorolja, hogy András fia Mátyás kéri László királyt, hogy a tőle visszavett Csermula földeért « . . . quod Mathias filius Andree... supplicando postulavit quod in concambium terre sue Cermula vocate inter fluvios Ceremle et Lubelle in Liptow existentis, quem ab ipso abstulimus . . . » cserébe adja neki a Túróczmegyében levő Nunssir földet « . . . quandam terram Nunssyr vocatam in Turoch existentem sibi conferre dignaremur . . . » megemliti e helyen a csere-oklevél, hogy a Ceremle földét azért vette vissza a király, mert azon aranybánya találtatott « . . . quia in ipsa terra auri fodina est reperta . . . »_{2 U. ott, 207. l. 144. sz.}*
Albert fia András gyermekei a végrehajtott birtokcsere után Liptómegyéből visszaköltöztek túróczmegyei ősi birtokukra s ott alapitottak családot. A Csermula földért Nunssir túróczmegyei földdel való elcserélésre vonatkozólag észrevételeinket előadni e helyen tartjuk szükségesnek, fölvetvén ugyanis azon kérdést, valjon a Nunssir földe és Nadaser – melynek kétségtelen magyar neve Nádosér volt – a mai szláv kiejtésü Nadozor egy és ugyanaz volt-e vagy nem? Ugyanis az 1391-iki túróczi regestrum_{1 Engel, Mon. Ung. St. l.}* a XXXIV. §-ban azt mondja, hogy András fia Mátyás bemutatta László király által 1278 évi július 18-ikán kelt s kiadott azon oklevelet, melylyel a liptómegyei Csermula elcseréltetett a turóczmegyei Nunssir földével; ugyanezt mondja a királyi csere-oklevél is, azonban Ábrahám fia György – ezen Ábrahám minden valószinüség szerint András másik fiának, Jakabnak volt fia, – beterjesztette ugyanazon birtokvizsgálat alkalmával a Nedaser – ma Nadozor – birtok feletti osztálylevelet András fiai Benedek, István, Mátyás, Bertalan és Márk testvérek; Mátyás fia Albert; Albert fiai István és Miklós között egyrészt, másrészt pedig Ábrahám fiai György és Tamás között 1351. évi június 16-ikáról «feria quarta proxima post festum sancte trinitatis.»_{2 U. ott, 91. l.}* Az 1290. évben András király oklevelével megerősiti a László király csere-oklevelét 1278. évből, de itt már nem Nunssirt, hanem «Nadozer»-t ir._{3 Wenzel, Árpádkori uj okmtár, X. k. 1. l.}* Az eltérés a két oklevél kifejezése között, s az, hogy a turóczi regestrumban András fia Mátyás mutatja be a cserelevelet Nunscir földre «super terra Nunsir»; Ábrahám fia György pedig a «Nadaser» birtoklását igazolja «super possessione Nadaser», csakugyan azon föltevésre jogosit, hogy az emlitett két oklevél valamelyikének kifejezése hibás. Nézetünk szerint ez azonban csak látszólagos, mert ha tudjuk azt a mint kimutattuk, hogy Mátyás Andrásnak a fia volt, a ki bemutatta a terra Nunssirra vonatkozó cserelevelet, s tudjuk azt, hogy Györgynek apja Ábrahám, szinte András fia, tehát Mátyás testvére volt, a ki beterjesztette a nádaséri osztálylevelet 1352. évből, határozottan következtethető, hogy a terra Nunssir csak egy része volt a nádoséri birtoktestnek, a mely a possesio Nadaser határában feküdt s mig a Nunssir földrészszel együtt az arra vonatkozó királyi cserelevél Mátyás kezében maradt az osztozás alkalmával, a nádaséri osztálylevél a birtoktest többi részével Ábrahám fia Györgynél maradt.
A mint már feljebb kimutattuk, 1273-ban a harmadik adományos Lőrincz fia Bogomér comes volt._{1 Wenzel, Árpádkori uj okmtár, IX. k. 16. l.}* A negyedik adományozás 1282-ben történt_{2 Fejér, Cod. Dipl., tom. V/III. k, 122, l.}* Seraphinus de Aklich részére, a ki Csrmno, Chermona vagy Charmone földe egy részének lőn tulajdonosa,_{3 U. ott}* a mint ezt az Okolicsányi család történetében kimutatjuk.
Hova tovább az egymást követő királyi adományozások által a régi Palugya földének kiterjedése mindig szükebb határok közé szorult, s igy történt, hogy az utolsó az ötödik adományozás lett, a mely után már csak a szoros értelemben vett Nagh Polughea villa maradt királyi kézen, a mely mint a királyi prćdiumnak utolsó része 1317-ben a Platthy család őseinek adományoztatott, s ezt a most emlitett család történetében kifejtendjük.
Azon időségben, midőn 1285. évben az ötödik adományozás történt, Polughea földén mint benépesitett község csak Nagy-Palugya, Kis-Palugya, Király-Szent-Kereszt, a IV. László által visszavett és Nunsir földeért elcserélt Király-Lubella és Dubrava létezett; a többi községeket mind az adományosok alapitották; családtörténeti szempontból azonban a már ismertetett Palugyay, Boda, s a később ismertetendő Csemiczky, Benyiczky, Platthy családokon kivül, dolgozatunk jelen részében az első 1262. évi Sebestyén, Dank és Stenk, és az utolsó 1285. évi adományosok kulturális müködése és genealogiai története érdekel, minthogy ezek voltak az általok telepitett községek benépesitői, a társadalmi élet első tényezői s ezek alapitottak családokat, a melyek bárha részben már kihaltak, de a letünt századok eseményeiben a megye területén szerepeltek s a müvelődés fejlődését előmozditották; s igy mint a haladás harczosai, kiérdemelték a helyet, a hol nevüket Liptómegye történetében az enyészettől megóvni és reájuk hálával visszćmlékezni kötelességgé vált.
Fentebb érintettük, hogy Palugya földén 1285-ben történt még királyi adományozás, a mely Bachlor és Aladár királyi jobbágyok fiait illette. Ugyanis ezen két testvérnek fiai: Bachlor fia Ipóth – későbben Ipochnak is (Ipócs) irva – és Aladár fia Leusták mint apródok, a királyi udvarban szolgálván, felköltötte IV. László király figyelmét azon sikeres eljárás, melylyel többszöri megbizatásuknak mindenkor megfelelni tudtak; igy különösen azon követségekban, melyeket László király Lengyelországba és Rutheniába menesztett 1284. évben, midőn az elüzött krakói fejedelmet Leskót Konrád massoviai herczeg ellen támogatván, azt tartományába ismét visszahelyezte. Az ekkor szerzett érdemekről a király megemlékezett, midőn Ipócs és Leusták a király elé járulván, Palugya földéből a Lubella folyó mentén Bogomér fiai birtokrésze határa mentén két ekényi föld adományozását kérelmezték. A király kérelmüket kegyesen meghallgatván, az adományozási oklevélben, a mely – minthogy a király azon időben Liptómegyében tartózkodott – Liptóban 1285 évi szeptember 29-ikén_{1 Wenzel, Árpádkori uj okmtár, XII. k. 422. l.}* « . . . datum in Lyptow die festi beati Michćlis archangeli» kelt, felsorolja, hogy különböző követségekben, de kivált Lengyelországban és Ruthéniában tevén hasznos szolgálatokat « . . . . quod . . . Ipoth filius Bachlor et Leustachius filius Aladarii de Lyptow propositis nobis ipsorum fidelitatibus et serviciis meritoriis, que nobis indefesse impenderunt et specialiter in differentibus legationibus in Poloniam et Rutheniam, terram ad duo aratna sufficientem de terra Palugya excisam iuxta fluvium Lybula circa metas filiorum Bogomeri . . . sibi dari . . . postularunt . . . » A beigtatást a turóczi konventnál elrendelvén, ott a bevezetésnél Csákán fia Péter mint a király embere volt jelen. Ezen adománylevelet a turóczi konvent 1286 évi július 9-ikén «in octavis pentecostes . . . » az adományosok kérelmére átirta._{2 Eredetije Platthy Gyula levéltárában, Nagy-Palugyán}*
Az 1262. évi első adományosok egyikének Stenk – Stefk, Stepheknek is irva – fia Miklós, az akkori zólyomi comes, Demeter udvarában töltvén ifjusága éveit, szolgálatai folytán kedvelt apródja lett Demeternek; s történt, hogy midőn István és Benin fia Chonanka Pétert megölték, azoknak Csrmno, Chemerna nevü birtokrészük, a mely Stenk fia Miklósnak ugyancsak ily nevü földe mellett szomszédos volt, minthogy a vérdijat megfizetni nem birták, Demeter zólyomi comes kezére jutott, és ezen földrészt Demeter a király akaratával és engedelmével Stenk fiának Miklósnak adományozta; « . . . quod magister Demetrius filius Nicolai de Zolum . . . quandam terram Chemerna vocatam vicinantem terre Nicolai filii Stepk servientis suis . . . in Lipto existeniem que a Stephano filio . . . et filio Benou ratione mortis Petri de Chonanka per eosdem interfecti . . . ad eundem... Demetrium devoluta . . . dedit . . . ex nostro permissione et voluntate eidem Nicolao . . .» András király ezen adományt megerősitő oklevelét kiadta 1293. évi augusztus 29-ikén «in festo decollationis beati Johannis Baptiste . . .»_{1 Wenzel, Árpádkori uj okmtár, X. k. 133. l.}*
Okiratos följegyzéseket lakott helyekről Palugya földén 1262-iki évben még épen csak a királyi jobbágyok telepén, Nagy-Palugyán, Király-Szent-Kereszten és Király-Lubellán találunk; 1273-ban csak a Salamonfölde mellett Albert fia András házát ismerjük. Idő multával azonban, a mint az adományos családok tagjai szaporodtak, s a nemesi birtokrészek osztozkodás alá kerültek; azon arányban keletkeztek a nemesi kuriák, a rezidencziák, népesültek a telepek, mert a földbirtok, a mezőgazdaság megmfivelése munkás kezekre szorult, s nyomára bukkanunk annak itt is, mint manapság is mindenütt, hogy mig az egyik vagyonát szaporitja, a másik elprédálja, s mig az osztatlanul birtoklott jószág együtt közösben maradhatott, osztozkodás után könnyebben urat cserél. Igy történt ez Palugya földe első adományosaival: Sebestyén, Dank és Stenk utódaival is, a kik minden valószinüség szerint ősi birtokukkal a XIII. század vége felé egymás között már megosztoztak, s bár ha az osztálylevél előttünk ismeretlen maradt is, annak megtörténtére biztosan enged az következtetni, hogy a XIV. század első éveiben az ősi adományos birtok különböző részeiben nyolcz nemesi kuria vagy rezidenczia van, melyek mindenikének természetes tartozandósága volt a megosztott birtokrész, s azon a földet müvelő nép telepe, mint a keletkező községi élet első csirája.
A felszaporodott családtagok száma 1306. évben okiratok igazolása szerint tizenkettőre rúgott; ezek között Sebestyénnek öt unokája: Fábián, Markalf, Hyppolit, Mihály és Miklós; Danknak öt fia: Karácson, Péter, Domokos, Tamás és Bencsik; Stenknek két fia: Miklós és Pál.
Előttünk ismeretlen okoknál fogva Pál fia Demeter – Sebestyén unokája – valamint Demeter fiai Fábián, Markalf, Hyppolit, Mihály és Miklós 1306. évben azon birtokrészüket, melyet IV. Béla királytól 1262-iki évben adományul kaptak, Stenk fiainak Pálnak és Miklósnak eladták tizenöt márka finom ezüstért. Az adásvevési szerződés a turóczi konvent előtt történt, a hol Demeter két fiával Fábiánnal és Markalffal megjelenvén, úgy ezek, mint távol levő három fia Hyppolit, Mihály és Miklós nevében tett nyilatkozatot az emlitett örök áron való eladás felől: « . . . . quod Demetrius filius Pauli cum duobus filiis suis Fabiano et Markalf pro se et filiis suis absentibus Ypolito, Michćle et Nicolao . . . pari voce retulerunt quod Demetrius cum filiis suis quandam particulam terre quam sub privilegio domini Bele regis . . . affirmarunt se possedisse . . . Nicolao et Paulo filiis Stenk pro quindecim murcis fini argenti se confessi sunt vendidisse . . . » Az erre vonatkozó bizonyságlevelet a turóczi káptalan 1306 évi ápril 19-ikén « . . . feria tercia proxima port dominicam Miserecordić»_{1 Eredetije Platthy Gyula levéltárában, Nagy-Pa-
lugyán.}* adta ki. Ezen birtokrészeladást megelőzőleg azonban egy másik adás-vevés is történt Dank fiai és Stenk fia Pál között, a melyről a turóczi konvent előtt ugyancsak 1306. évben történt bevallás mondja,_{2 Eredetije Dettrich Antal levéltárában, Benedek-
falván.}* hogy a turóczi konvent előtt megjelentek Dank fiai: Domács, Tamás, Bencsik, Karácson – Krachun, Karachonnak is irva, – Karácson fia Márton, Stenk fiai: Miklós és Pál « . . . quod Dominicus Thomas et Benchik Martinus filius Krachun filii Dank ex una parte, Nicolaus et Paulus filii Stemphk de provincia Lypto ex altera . . . » s kijelentették, hogy Bencsik földének egy részét minden hasznával, kuriával, kerttel, réttel és erdővel négy márka finom ezüstért; Domokos földének felét kuriájával és tartozandóságaival három márka finom ezüstért, Tamás minden őt illető földét az ahhoz tartozókkal négy márka finom ezüstért, Karácson az egész őt megillető részt összes tartozandóságaiért négy márka finom ezüstért Stenk fiának Pálnak örök áron eladta, s az ott jelen levő Dank fia Péter az eladók édes testvére megengedte, hogy fent emlitett testvérei Miklósnak és Pálnak Stenk fiainak eladhassák. «quod Petrus filius Dank coram nobis constitutus fratres suos supra dictos vendere, Nycolaum et Paulum filios Stenphk emere libere concessit et permisit . . . » A konventnek ezen ügyletre vonatkozó kiadványa ugyanazon évben, de napi keltezés nélkül adatott ki, mind a mellett azonban annyit mégis meg tudunk határozni, hogy a most emlitett adás-vevés megelőzte azt, a melyet, mint feljebb elmondottuk, Sebestyén unokái, illetőleg Demeter fiai és Stenk fiai 1306 évi april 19-én kötöttek; mert ugyanezen a napon még egy másik bevallásról tesz a turóczi konvent bizonyságot, a melyet Stenk fiai Pál és Miklós tettek a konvent előtt, s a melyből kitünik, hogy a Dank fiaival kötött adás-vevési szerződés megelőzte a Demeter fiaival kötött adás-vevést. Megjelentek ugyanis Stenk fiai Miklós és Pál a konvent előtt s a következő vallomást tették: Miklós átadja Pál testvérének az apja után örökölt és őt megillető részt azon földrészszel együtt, melyet Pál fia Demetertől és Demeter fiaitól 15 márka ezüstért megvett « . . . quod Nicolaus filius Stenk dedit et assignavit fratri suo Paulo hereditatem patris sui . . . terram videlicet quam a Demetrio filio Pauli et filiis Demetrii pro quindecim marcis fini argenti affirmarunt se comparasse», Stenk fia Pál pedig kijelenti, hogy ő Miklós testvérének átengedi azon földterületet, melyet Dank fiaitól nyolczadfél márka ezüstért vásárolt.
Ez tehát formális csereszerződés volt, a melyet természetesen meg kellett előznie a Demeter fiaitól történt vételnek, s csak igy történhetett az, hogy a Demeter fiaitól megvett földrész iránti és Miklós és Pál közötti cseréről szóló konventi bizonyságlevél egy és ugyanazon napon kelt okiratban adatott ki._{1 Eredetije Thuránszky Rudolf levéltárában, Prie-
chodon.}*
Mig a XIII. században a családalapitók egyes tagjainak ténykedése a vagyon, az ingatlan birtok szerzése körül forog, a XIV. században a királyi donatiók már szükebb határok között mozognak, részben azért, mert a liptói királyi területek nagy része már eladományoztatott, részben pedig, mert a tatárvész után keletkezett kiváltságos mezővárosok határait, területét nagyobbitani feltétlen szükséges volt a letelepült idegenek, gyarmatosok fejlődésének biztositására, s ezért a királyi prćdiumokból egyeseknek eladományozott területek is több esetben az illetőktől visszevétettek, s azok más ingatlanokkal cseréltettek föl. Ennek következtében a XIV. században a birtokszerzés az adományos családoknál egymásközötti adás-vevés, zálogba vetés vagy öröklés utján történt leginkább; s az időben a megye kulturális történetének alapját a társadalmi, a községi élet terjesztésében, a keletkező telepek számszerinti növekvésében ismerjük fel. Ennek szükségét előidézték az egyes családok tagjainak szaporodtával beállott osztozkodások, a fekvőségek szétdarabolása. Ilyen körülmények között volt a XIV. század elején a terra Polugheán letelepült adományos családok azon része is, a mely a XIV. században Szentkereszti vagy Keresztúri jelzővel emlittetik az okiratokban, s a kik az első adományosok Sebestyén, Dank és Stenk, és az utolsók Bachlor és Aladár ivadékaiként szerepelnek a megye kulturális történetében és családokat alkotnak, telepitenek, népesitenek Liptómegye területén.
Az első, a kiről az okiratok 1319. évben hirtadnak, Mothk mester, a mai Mothkó-Szent-Kereszt alapitója, a ki Palugyai Andrásnak, Madach fia Pál és ugyanezen Pál fiai András és Miklós elleni hatalmaskodási ügyében mint egyik választott biró, a felek közötti kiegyezésre nézve szerepel, a hol Dancs mester közbenjárására a felek a választott biróság itéletét elfogadják « . . . tandem de voluntate et permissione magistri Donch, partes se arbitrio istorum proborum virorum subscriptorum commiserunt: videlicet magistri Condas, magistri Mothk etc. . . . » A megtörtént kiegyezésről szóló bizonyságlevelet kiadta Dans mester 1319. évi július 13-ikán «in festo Margarithe virginis . . . » _{1 Eredetije Palugyai István bodafalvi levéltárában.}*
Dank ivadékai egyre csorbitották törzsbirtokaikat s alig hogy 1300-ban annak egy részét elidegenitették, 1323-ban ismét áruba bocsátották a másik részét, s mint előbb, úgy ez alkalommal is Stenk utódai voltak a birtokszerzők, a kik ezzel ingatlanaikat tetemesen szaporitották. Ez alkalommal ugyanis Dank fia Péter és Péter fia Miklós egyrészről, másrészről pedig Stenk fia Miklós, és Miklós fiai András és Tamás megjelentek Dancs zólyomi és pataki comes előtt és azt vallották, hogy Péter fiával együtt egész öröklött jószágukat Miklósnak és két fiának örök áron eladták három márkáért « . . . quod constituti coram nobis Petrus filius Dank cum Nicolao filio suo ab una parte, Nicolaus filius Stenk cum Andrea et Toma filüs suis ab altera, idem Petrus cum filio suo confessi sunt totam porcionem terre, qua iure hereditario ipsos contingit, vendidisse pro tribus marcis... Nicolao et duobus filiis suis . . . iure perpetuo . . . » Az adás-vevést hitelesitő okiratot kiadta Dancs zólyomi és pataki comes kelet, hely és nap nélkül 1323. évben._{2 Eredetije Thuránszky Rudolf levéltárában, Prie-
chodon.}* A következő 1324. évben Stenk, Miklós és fiai András és Tamás a birtoklási jog nagyobb biztonsága tekintetéből úgy ezen, mint a Dank utódokkal 1306. évben kötött adás-vevési okiratot a turóczi konvent által ujra átiratták._{3 U, ott, ugyanannál.}*
1332. évi april 13-ikán és november 8-ikán kelt királyi patens levelével Károly király Bachlor fia Ipócs és Aladár fia Leusták részére László király által tett adományt megerősiti._{4 Liptói regestrum, id. kiadás.}*
Nemzedékrendi szempontból azon becses adatok, melyeket a XIV. századi okiratok a Keresztúriak egyes tagjainak az ősi letelepülőktől szakadatlan leszármazására nyujtanak, igen világos és érdekes képet adnak a nemzedékek egyes ágaiból keletkező, más-más és különböző nevet fölvevő családok alapitásáról s általuk az alapitott községek történetének mintegy csirájába engednek bepillantást s végig vezetnek azon mozzanatokon; a melyek az egykori terra Polugheának üres, lakatlan területét benépesitik, a közmüveltséget hatalmasan előmozditják, eltörlik a régi elnevezését a földrésznek s lesz belőle Keresztúr, Keresztúriak; mindezen adatok igazolni fogják egyszersmind azt is, hogy miért adtuk dolgozatunk jelen részének a «Keresztúriak» czimet. Kimutattuk már fentebb, hogy 1282. évben Akalichnai Szerafin Csrmno földéből szinte kapott királyi adományt, s ezzel határszomszédos viszonyba jutott Leustákkal. A szomszédság összekoczczanásokra, határsértésre, birtokfoglalásra vezetett, a miből határvillongási pör támadt, s a mely Tamás liptómegyei alispán elé kerülvén, az 1340 évi október 6-ikán «in octavis festi beati Michćlis archangeli...» Leusták fiai: Czin, Leusták, Mátyás és Czinege részére Akalicsnai Péter fia János ellenében határjárást eszközölt « . . . Chyn, Leustachius, arc Mathias et Chynege filii Leustasii ab una, et Joannes filius Petri de Akalichna parte ex altera . . . »; a határjárási bizonylatot az alispán 1340. évi október 11-én «...quarta feria prosima post festum beati Mihćlis archangeli...» adta ki._{1 Eredetije Bobrovniczky László levéltárában; Rózsa-
hegyen.}*
A most emlitett Leusták fiai közül az elől nevezett Czin – Chyn, később Czinnek is irva – volt az, a ki saját nevéről Czin-Szent-Kereszt megalapitója lett, s ez valószinüleg már akkor történt, midőn a Leusták utódok atyjuk utáni örökségi birtokukon megosztoztak és első törzsapja lett a tőle származott utódok Czin nevü családjának; a mely család, a mint látni fogjuk, még a XVI. század második évtizedében is virágzott férfi ágon Czin Mihály személyében. Ugyancsak Leusták második fia Leusták lett első őse a maig is élő, de Liptómegyéből még a XV. század közepe felé kiköltözött Leustách családnak.
Röviden emlitettük az 1293. évnél, hogy Demeter zólyomi comes Csománk Péter meggyilkolása vérdijául az István Bennou fiától reá átszármazott Csrmno földet hü apródja, Stenk fia Miklósnak adományozta, András király beleegyezésével. Ezen gyilkolási eset, és a Csrmno földrész eladományozása részleteire érdekes és felderitő világot nyujtanak a következő okiratos adatok: Ipócsot és Leustákot azzal vádolták, hogy Csománk Péter királyi szolgát megölték és ezen bünvád következtében 1293-ban András király Csomno birtokrészüket, melyet László királytól adományul birtak, elkoboztatta és Dominicus Ruthenusnak szolgálatai jutalmazásául adományozta «. . . a predictis Ipoch et Leustachio patre ipsorum alienate exstitisset ex collatione eiusdem Andrae regis Dominico Rutheno pro eo quod quondam servum regium Petrum filium Chomank nomine occidissent . . . » Ez a birtokrész 47 évig volt az uj adományos kezén, mig végre Leusták fiai Gergely és Czin úgy a saját, mint testvéreik, Leustách, Iwanch, Iwanka – a kit Chynegének is hivtak – és Mátyás, valamint Ipoch fiai Miklós, Mikó, Gabrián, Kristóf és Lőrincz nevében «. . . . quod Gregorius et Chyn filii Leustachii . . . item Leustachio, Iwanch, Iwanka et Mathia fratribus suis, Nicolao, Mykow, Gabriano Christophoro et Laurentio filiis Ipoch proximis suis . . .» 1340 évben Károly király elé járultak, kérvén, hogy a tőlük Csománk Péter meggyilkolása miatt elvett és Dominicus Ruthenusnak adományozott földjüket visszaadja, minthogy Ipócs és Leusták fentebbi Péter meggyilkolásában ártatlanok voltak, s a gyilkosságot csak reájuk háritották « . . . et omnem criminem super eosdem Ipoch et Leustachium licet innocentes obiecissent . . . » Károly király Leusták és Ipócs fiainak a tőlük elkobzott birtokot visszaadja ugyanazon jogokkal, a mint azt László király adományából birták « . . . remittimus restituantes et resignamus cum omni iuris titulo quo . . . ex collectione didi domini Ladislai regis dinoscuntur possedisse...» Kiadatott ezen okirat Visegrádon 1340 évi deczember 13-ikán. «in festo beate Lucie virginis et martyris . . .»_{1 Eredetije Leustách Lajos főszolgabiró tulajdoná-
ban, Nagy-Szalatnán.}* Az erre következő harmadnapon, deczember 15-én « . . . feria sexta proxima post festum beeste Lucie virginis et martyris . . . » Károly király parancsot meneszt Péter fia Tamás csókakői castellanus és liptói comeshez, a melyben arról értesiti, hogy Leusták és Ipócs fiainak a két ekényi földet a Lubella folyó mentében, és Bogomér fiainak határa mellett visszaadta s elrendeli, hogy azt Leusták és Ipócs fiainak átadja és birtokukba helyezze « . . . super quo fidelitati tue formiter precipimus per presentes, quatenus prenotatam terram duorum aratrorum ipsis filiis Leustachii et Ypoch statuere debeas vel facias possidendam . . .»_{1 U. ott, ugyanannál.}*
Leusták fia Gergely azonban alig nehány évig élvezte a visszakapott, jószágokat, minthogy őt 1349. évben Boda fia, Miklós megölte, a miből bünpör keletkezett. Ezen pör azzal ért véget, hogy a választott biróság útján kiegyeztek és Boda fia Miklós, Gergely megöléseért testvéreinek Czin, Leusták, Mátyás és Czinegének budai súly szerinti száz márkát fizetett « . . . abitrio proborum virorum et compositione dictus Nicolaus filius Boda pro morte et homicidio dicti Gregorii, Chyn, Leustasio, Mathie et Chynege daret et persolveret centum marcas ad rationem marcarum Budensium . . . » Az egyezkedés iránti vallomást a pörös felek a liptói alispán Tamás előtt tették, a ki az erre vonatkozó bizonyságlevelet 1349. évi augusztus 26-án «quarta feria proxima pont predictas octavas festi assumptionis virginis gloriose. . . » adta ki._{2 Eredetije Palugyai István levéltárában, Bedefalván.}* Tamás alispán bizonyságlevelének végső soraiban mondja, hogy Czinege vagy Czinéga másképen Ivánkának is hivatik, midőn arról szól, hogy a kikötött száz márka vérdijat Boda Miklós fia a megállapitott határidőkben tényleg ki is fizette «. . . . predictas centum marcas, ut premissum est iidem Nicolaus ipsis filiis Leustachii Chyn, Leustachio, Mathie et Chynega qui alio nomine Ivanka nuncupatur, persolvisse . . .»
Legelső elnevezését a Szentkereszti jelzővel a Palugya földén letelepült adományos családoknak ugyancsak az 1349. évben találjuk a szepesi káptalannak ez évben október 11-én «dominica post festum beati Francisci confessoris. . . »_{3 Eredetije Thuránszky Rudolf levéltárában; Prie-
chodon.}* kiadott oklevelében; midőn is t. i. a Stenk törzséből eredő Miklós fia András a káptalanban megjelenvén, a turóczi konvent által 1306. és 1324-ben, Donch mester által pedig 1323. évben kiadott okiratokat átiratni kéri. Ezen okmány szövegében mondja a szepesi káptalan, hogy megjelent előtte Miklós fia András szentkereszti nemes Liptó vármegyéből « . . . Andreas filius Nicolai nobilis de Zenthkyrysth de comitatu Liptoviensi . . . »
1352-ben május 10-ikén «feria quinta proxima post festum beati Stanislai martiris . . . » Lajos király azon adás-vevési oklevelet, a mely 1306-ban a Sebestyén törzsből eredő Demeter fiai Markalf, Hypolit, Miklós és másik Miklós között egyrészt, másrészt a Stenktől leszármazó Miklós és Pál között köttetett, megerősiti._{1 Liptói Regestrum, id. kiadás.}* Ugyanez év október 16-ikán « . . . in die beati Galli confessoris . . . » határjárás eszközöltetik a Béla király által Sebestyén, Dank és Stenk jobbágyok fiainak a Csrmno és Lubella patakok között adományozott három ekényi földön._{2 U. ott.}*
Ezen határjárást és birtokbavezetést elrendelő királyi iratnak igen értékes nemzedékrendi adatai vannak, mert abban egyenként neveztetnek meg azok, a kiknek e birtok átadandó volt, s igy a leszármazás további hiteles fonalát adja kezünkbe, melylyel az egyes ágakhoz tartozók őseikkel összeköthetők. Megneveztetnek abban: Miklós fia András; Tamás fiai: István, Miklós, Péter és Miklós; Miklós fia Miklós; Lőrincz fiai: János és Simon; Pál fia Miklós; Imre fiai: András és István. Egy évvel erre 1353-ban augusztus 14-ikén «in vigilia assumptionis beate virginis . . . »_{3 U. ott ; eredetije Thuránszky Rudolfnál Priechodon.}* Lajos király parancs-levelet irt Liptómegye kettős főispánjához Bubek Istvánhoz és Györgyhöz, hogy a fentnevezetteket ne merészeljék jogaikban és birtokaikban háborgatni «ne iidem memoratos nobiles in eorum juribus et terris legitimis molestare presummerent . . . »
1358. évben nyerünk tudomást legelőször Ipócsfalváról, a mely Bachlor törzséből származó Ipócs fiának Ipócsnak a telepitvénye, a ki ez évben de Ipochfalva neveztetik, de generatiója már a harmadik izben kihal, minthogy a XV. században már az Ipócsfalvi családra vonatkozólag sem a káptalanokban, sem a megyei levéltárban adatokat nem találunk. Ipócsfalvi Miklós fiai Máté és Márton 1358-ban márczius 28-án « . . . feria quarta proxima post dominicam Ramispalmarum . . . » Miklós liptói alispántól bizonyságlevelet kapnak az iránt, hogy Ipoch fiai: Szerefel, Pál és Livasius az ipócsfalvi birtokrészből Agatha, Ipócs leánya, Ipócsfalvi Jakab neje után, a ki Máthé és Mártonnak nagyanyja volt, a hajadoni negyedet megkapták « . . . super extradatione quarte filialis... per Serephil, Paulum et Livasium filiis Ipoch de possessione eorum Ipochfalva vocata domine Agathe filie Ipoch consorti Jacobi, avie scilicet ipsorum Mathe et Martini . . . »_{1 Eredetije Thuránszky Rudolfnál ; kivonatban a
liptói regestrumban.}*
Az 1360. évi május 2-ikán Akalicsnai Péter fiai Márk és Szerafin, Mikó fiai János és Mothk és János fiai: Miklós, Gergely, Tamás csereszerződést kötnek egymás között;_{2 Eredetije a Magy. Nemz. Múzeum levéltárában,
kivonatban a liptói regestrumban.}* mely szerint Akalicsnai Péter fiai cserébe adják Szentkereszti Mikó és János fiainak szentkereszti birtokukat, ezeknek akalicsnai földrészükért._{3 Eredetije a Magy. Nemz. Múzeum levéltárában.}*
A Keresztúr helynév és Keresztúri családnév okiratos első nyomát, a mint feljebb kimutattuk, először is 1349. évben találjuk. Ez elnevezésnek azonban sem a XIV. sem a XV. században állandósága nincsen, s az folyton ingadozik a Szent-Kereszt és Szentkereszti névvel, mert 23 esetben tizszer akadunk 1381-től 1492-ig a Szentkereszti és 13-szor a Keresztúri családnévre egy és ugyanazon területen egy és ugyanazon családbelieknél; mig végre a XVI. század második felében a Keresztúri vagy Szentkereszti családnév végképen elvesz; némi megállapodást a Keresztúri névre csak a XIV. század utolsó évtizedében tapasztalunk, azontúl váltakozva, hol az egyik, hol a másik név fordul elő.
1381. évben fordul elő előszőr a Keresztúr név azon okiratban, melyet Eg˙ed fia János mester, liptói alispán, deczember 24-ikén « . . . feria proxima ante festum nativitatis domini» adott ki Keresztúri András fia Márton részére Bethlenteleki Márk fia Tamás ellen 60 garasnyi tartozása ügyében « . . . Marthinus filius Andrae, filius Emerici de Keresztur contra Thomam filium Marcy de Bethlenteleke . . . in facto sexaginta grossorum pignori obligatorum . . . »_{1 Eredetije Bobrovniczky László ltárában Rózsahegyen.}*
Keresztúri János – másképen Czinege – fiai István és Pál nővérüket Dorottyát János fia Györgyhöz, nem nemes emberhez adván feleségül, mint a nővérüket megillető negyedet, a Leusták-féle sessiónak felét a keresztúri határban, és saját ugyanottani birtokuk negyedét adták át « . . . quod Stephanus et Paulus filii Johannis dicti Chynege de Keresztur comitatus Liptoviensis... dominam Dorotheam verum sororem ipsorum Georgio filio Johannis homini ignobili matrimonio aliter copulassent . . . ipsi medietatem sessionis in dictam Kerestur . . . nec non quartam partem dicte possessionis eorum . . . dicte Dorothee sorori ipsorum dederunt . . . » Ezen kielégités iránti vallomást Keresztúri István és Pál a turóczi konvent előtt tették, s ez a bizonyságlevelet 1386. évi november 19-ikén «in festo beate Elizabeth» ki is adta._{2 Eredetije Bohus Péter ügyvéd levéltárában, Liptó-Szent-Miklóson.}*
A számos tagú és több családra szétágazó Keresztúriak között, a kik békés polgári foglalkozás közben élték le napjaikat, csak egy vált ki, a ki elődeinek munkaköréből kilépve, mint katona tüntette ki magát, s bátorságával, katonai erényeivel érdemeket szerzett, melyeket Zsigmond király meg is jutalmazott. Ez Keresztúri Miklós mester, Pálnak fia volt, a ki 1390. évben Zsigmond királytól a nyitramegyei Málnafalut adományul kapta.
Ez a Keresztúri Miklós mester, a mint az adománylevél irja, a királynak sok országos ügyek elintézésében tett kiváló és hüséges szolgálatokat. Zsigmond, midőn a Horváthiak elleni hadjáratát 1387-ben szervezte, már januárban Szlavóniában volt, de onnan a fölkelők azon fenyegetése miatt, hogy Mária királynőt megfojtják, a háború megkezdését elhalasztotta és Losonczi Istvánt hagyta ott, maga pedig visszatért s a Horváthiakkal alkudozásokba bocsátkozott s csak a márcziusban történt megkoronázása után látott erélyesen a fölkelők leveréséhez. Ezen hadjárat volt az, a melyben Keresztúri Miklós is részt vett és különösen Gomnech vára ostrománál és megvivásánál kitüntette magát és Málnafalvát adományul kapta « . . . Strenui et egregii viri magistri Nicolai de Keresztúr . . . in pluribus nostris et regni nostri agendis . . . sub diversitate locorum et temporum presentium et expugnatione ac obtentione castri nostri Gomnach appellati in regno nostro Sclavonie stabiliti prestitorum laudabilium operum . . . villam nostram regalem Málnafolw vocatam in comitatu Nitriensi sitam . . . dedimus et donavimus et peremnaliter conferimus . . . perpetuo et irrevocabiliter possidendam, tenendam et habendam . . .» Az adománylevél kelt 1390. évi július 10-ikén «die dominico proximo ante festum beate Margarethe virginis et martyris»._{1 Eredetije Rásztokay János levéltátában, Jásztokon.}*
Az 1391. évben Bubek Imre országbiró által tartott birtokvizsgálat alkalmával, a Keresztúri királyi adományosok közül bemutatták okirataikat Lubella földéről Keresztúri Miklós fia János; Ipócsfalvi Miklós fiai Máté és Márton Ipócsfalva iránt; Imre fia András a Lubella és Csrmno patak közötti birtokok igazolása czéljából._{2 Liptói regestrum.}*
A XV. században hovatovább mindinkább elvesztik a családnevek ingatag jellemüket; a helynevek határozottabb alakot öltenek, élesebb jelzőket vesznek fel. Ez a megállapodás azonban az egykori terra Polughea széles határai között a XV. század második felében észlelhető, s e lassú átmenet még többszörös változásnak veti alá úgy a hely- mint a családnevek okiratos használatát. Egyébiránt ezen okiratok leginkább családtörténeti, nemzedékrendi szempontból nyujtanak érdekes adatokat, a melyek lánczolatos összefüggésben tüntetik fel az egyes ivadékok leszármazását az első ismert ősöktől; s a mi különösen érdekessé válik, az a női leszármazók gyakori előfordulása a Keresztúriak családjában a kiházasitások, a női hozományok, a hajadoni negyed kiszolgáltatása keretében.
1404-ben Lubellai György fia László, Anda földét – a mai Andaháza – a melyet Andától – Andrásnak is irva – Imre fiától negyven márka adósság fejében birt, örökjogon megtartani nem kivánva, megjelent a turóczi konvent előtt Cseremnai – ma Csrmno-Szent-Kereszt – Mihály fiával Miklós pappal « . . . quod Ladislaus filius Georgii de Lubele . . . . ab una parte vero ab altera discretus vir dominus Nicolaus presbyter filius videlicet Michaeli de Cherempna . . . » kijelentette, hogy Miklós papot és Pált, apja utáni nagybátyját Anda nevü birtokrészért, a mely a két Csrmno patak között van, a mint makrára vallalta, örökké nem tarthatja « . . . quia ipse Nicolaum et Paulum patruum suum in dominio Anda . . . in medio duorum rivulorum Chempenia . . . tenere, proud (igy) ipse assumpsisset, non valeret . . . » e helyett nekik adományozza egész birtokrészét azon területen, a melyről anyja Ancsel Cseremnai Pál fia Miklós leánya után jogosan megilleti . . . . . ideo ipse totalem portionem possessionariam sibi per nobilem dominam Anchel vocatam filiam scilicet Nicolai filii Pauli matrem videlicet suam ab endem domino Nicolao et Paulo et ab aliis congeneratipnibus eorum videlicet Anda filio Emerici ac Nicolao filio Nicolao jure debere pertinentem . . . dedit et commisit . . . » s végre magát kielégitettnek jelenti ki Imre fia Anda és Miklós irányábazn a női hozomány és kelengye felől, mely anyját megillette . . . . . insuper Andam filium Emerici, et Nicolaum filium Nicolai super dotis et rebus paraphernalibus . . . matris sue legitime spectantibus liberos dimisit . . . » Ezen bevallási bizonyitványt a turóczi konvent 1404. évi deczémber 27-én « . . . in crastino beati Stephani prothomartyris» adta ki._{1 Eredetije Platthy Gyula nagy-palugyai levéltárában.}*
Két érdekes mozzanata van ezen okiratnak, a mely két községnek és egy családnévnek keletkezésére vet világosságot; az egyik az Anda földrésznek neve, a mely szoros összefüggésben van tulajdonosa Imre fia Anda nevével, a ki másképen Andrásnak is iratik, s nyilvánvaló, hogy az a kis helység, a mely Anda földén keletkezett, egykori birtokosa Imre fia Andától kapta elnevezését, s lett belőle akkor Andaháza, a mai Andice és az Anda ivadékaiból az Andaházy család, a mely egészen más és semmi vérrokonságban nem áll a Milát törzséből eredő Fejérpataky, Lipthay és Andaházy családdal. A Dank-törzsből leszármazó Andaházyak maig is virágzó család s még néhány évtized előtt Andaháza birtokában voltak.
A másik érdekes adat Miklós leányának, Lubellai György fia László anyjának neve Ancsel, a kinek földrészét a most emlitett László, mint feljebb kimutattuk, örökösödési jogon birván, azt Miklós pap és Pálnak adományozta. Szorosan meghatározható helyrajza ennek a területnek kijelöli annak fekvését, a mely a mai Ancsikován határába esik, a mely szó Ancsik faluját jelenti; Ancsik pedig kisebbitője az Ancsel névnek, s e szerint az Ancsel földe, a mint az valószinüleg csak a XV. század folyamán népesittetett be és községgé alakult Ancsikfalunak neveztetett. Ezen birtokrész későbbi idők után a Platthy család birtokába ment át.
Szentkereszti Imre fia Andrásnak valamelyes ügyes-bajos dolga levén a turóczmegyei Zathureczky Máthé fia Lukácscsal és János Demeter fiával, ezt nem tudván elintézni, az esztergomi érsebi helyetteshez folyamodott, hogy ügyének elintézése czéljából a fentnevezetteket maga elé idézze s a szentszéki biróság útján itéljenek a Zathureczkyak elleni ügy ében. János, az esztergomi várbeli Szent-István egyháznak prépostja és érseki helyettes, Mihály szentmártoni és László szucsáni – Suchena irva – plebánosok által megidéztette a szentszék elé Zathurhei Lukácsot és Jánost « . . . quatenus visis presentibus citatis ad instanciam nobilis viri Andree filii Emerici de Sancta Cruce in Liptovia nobiles vires Lucam filium Mathei de Zaturhe, Johannem Demetrii de eadem . . . » Az idézőlevél kelt 1407 július 15-ikén « . . . Strigonii in festo sanctorum divisionis apostolorum . . . »_{1 Eredetije a Fejérpataky család levéltárában, a Ma-
gyar Nemz. Muzeumban.}*
Bár ha ezen most idézett okirat sem nemzedékrendi, sem az előadott ténynél fogva újabb adatot nem foglal magában, azt csak azon oknál fogva jegyeztük ide, hogy bizonyitó példával megokolhassuk azon ingadozást, mely a családnevek irásában az oklevelekben még mindig uralkodott, mért ime ugyanazon Imre fiát Andrást hat évvel későbben 1413-ban a szepesi káptalan nem Szentkeresztinek, de Keresztúrinak irja azon tiltakozási okiratban, melyben Lubellai Péter fia István a saját és Lubellai Tamás fia Márk nevében tiltakozik Keresztúri Imre fia András neje Skolasztika és fiaik András és Benedek azon szándéka ellen, melylyel malathei – a mai Malathyn – birtokrészüket valamelyes ürügy alatt elfoglalni akarják « . . . quod Stephanus filius Petri de Libule . . . sua ac Marci filii Thome de eadem personis per modum protestationis . . . curavit significare, quod . . . Andreas filius Emerici ac domina Skolastica consors nec non Andreas et Benedictus fil˙ eiusdem Andree de Keresthur . . . portionem ipsorum in . . . Malatha vocata . . . occupare niterentur . . . » Kiadta a szepesi káptalan 1413. évi márczius 31-én « . . . feria sesta profima ante dominicam Letare . . . »_{1 U. ott.}*
Szentkereszti vagy Keresztúri Imre fiát Andrást az 1422. évben kiadott s a turóczi konventhoz intézett rendelet mint néhait emliti, mely szerint néhai Szentkereszti András fiait Benedeket és Istvánt és ezeknek osztályos rokonait Pál fiát Imrét és Miklós fiát Soldos Miklós szentkereszti nemeseket, Szentkereszth nevü birtokukba a Csrmno és Lubella patakok között bevezetni rendeli « . . . dicitur nobis in persona Andree filii Emerici Stephani et Benedicti filiorum eiusdem necnon Nicolai Soldos filii Nicolai et Emerici filii Pauli nobilium de Zentkerezth, quod in dominium . . . Zenthkerezth vocate inter cuvios Cermnyik et Lyble vocatos . . . legitime vellent introire . . . » Királyi emberül a többiek között a királyi parancs Szentkereszti Miklós fiát Jánost « . . . . Johannes Nicolai de Sancta Cruce . . . » nevezi meg._{2 Fejér, Cod. Dipl., X./VI. k. 977. l.}*
Nem tudjuk megokolni azon ellentmondást, mely a most idézett oklevél és az esztergomi érseki vicarius Máté által 1425. június 6-ikán «... in vigilia corporis Christi . . . »_{3 Eredetije Robrovnyiczky László levéltárában, Rózsa-
hegyen.}* kiadott megbizó levélben Keresztúri Imre fia Andrásra nézve előfordul. A fent emlitett királyi okiratban ez áll « . . . Benedictus filius condam Andree de Zenthkerezth . . . » ez határozottan csakis a néhait jelentheti, tehát András ugyanakkor e szerint már nem lehetett az élők sorában; az 1425. évi június 6-ikán kelt oklevél tehát három évvel későbben azt mondja, hogy Szentkereszti Imre fia András az esztergomi szentszék előtt bizonyos ügyeket óhajtván meginditani, mert törődött testi állapota, aggsága és a hely távolsága miatt a szentszék előtt a maga részére ügyvédőket nem vallhat « . . . dicitur nobis in persona Andree filii Emerici nobilis de Sancta Cruce, quod ipse in sede Strigoniensi coram nobis certas causas movere intenderet, cum autem propter senilem etatem, et corporis sui debilitatem . . . nec non longam distantiam pro constituendis procuratoribus ipsa loca accedere nequeat . . . » kéri a szentszéket, hogy otthon alkalmatos megbizott egyén előtt ügyvédet vallhasson. Máté érseki helyettes erre megbizza Jánost, boldogasszonyfalvai plébánost és alperest, hogy Szentkereszti Imre fia Andráshoz menvén, tőle az ügyvédvalló nyilatkozatot vegye ki s arról a szentszéknek jelentést tegyen. Nyilvánvaló ebből, hogy Szentkereszti Imre fia András 1425-ben még élt s az 1422. évi okirat azon kitétele, «Benedictus filius condam Andree» a valóságnak nem felel meg.
Mi az 1422. évi királyi beigtató parancs eredetijét, melyről Fejér Codex Diplomaticusában mondja, hogy az Vadasi Jankovich Miklós birtokában volt, nem ismerjük s igy sem annak hiteles voltáról, sem netaláni hibás olvasásáról itéletet nem mondhatunk, de azon 1425. évi június 6-ikán kelt esztergomi szentszéki megbizó oklevelet, melyre itt hivatkoztunk s a melyet Bobrovnyiczky László úr szivességéből annak idején lemásolhattunk, úgy alakjára, mint belső és külső tartalmára nézve kifogástalan teljes hitelességü eredeti okiratnak kell tartanunk.
Az 1360. évnél láttuk, hogy Akalicsnai I. Péternek két fia Márk és Szerefel csrmrói birtokukat elcserélték a Mothkó-Szent-Kereszti Myko és János fiaival, ezeknek akalicsnai birtokrészükért. I. Péternek Lőrincz fia azonban megtartotta birtokát s ennek András nevü unokája Akalicsnai II. Péternek fia a cherempnei határban levő Lazicse – a mai Lazistye – nevü jószágrészét szinte elidegeniteni óhajtotta 1430. évben, s azt Platthy Péter fia szándékozott megszerezni. Ezen adás-vevés vagy elzálogositás ellen Keresztúri András fia István a garam-szent-benedeki konvent előtt ünnepélyesen tiltakozik az emlitett 1430. évi junius 22-ikén « . . . octavo die sacratissimi Corporis Christi...»_{1 Eredetije Bobrovniczky László rózsahegyi levéltá-
rában.}* kelt okiratban.
1438. évi márczius 30-ikán «quo cantatur divinum officium Judica me domine . . . » midőn Platthy Péter és Bálint fiait a turóczi konvent nagypalugyai birtokukba bevezette, akkor ott mint szomszéd Kereszthuri István Zsigmond volt jelen._{2 Platthy Gáspárnál Nagy-Palugyán őrzött hiteles
másolat,}*
A most emlitett Keresztúri István és testvére Benedek úgy látszik, hogy elhagyván Liptómegye területét, Hunyadi János országos kormányzó körében tartózkodtak, neki s az országnak tettek közhasznú szolgálatokat. Erre vall legalább az 1447. évi november 19-ikén kelt beigtatási és bevezetési jelentése a túróczi konventnek, a mely szerint Hunyadi János kormányzó megkeresésére Keresztúri Istvánt és Benedeket az emlitett konvent Keresztúr, másképen Csrmno – a mai Csrmno-Szent-Kereszt – jószágba bevezette. Ezen jelentésben Hunyadi János kormányzó megkeresése a konventhez, a mely szeptember 25-ikén kelt Budán « . . . Bude feria secunda proxima ante festum beati Michaelis archangeli . . . » átiratván, mondja a kormányzó, hogy Keresztúri István és Benedek azon hű szolgálataikért, melyeket az országnak és neki tettek «. . pro fidelium servitiorum gratuitis meritis nobilium Stephani et Benedicti de Keresztur per eos sacre regni Hungarie corone et ex post nobis . . . impensis . . . » a liptómegyei Keresztúron nekik öt jobbágytelket adományoz « . . . totem et omne ius regiem si quod regia maiestas . . . in quibusdam quinque sessionibus iobbagionalibus in possessione Keresztúr . . . in comitatu Liptoviensi existente habitis haberet . . . » s a bevezetést elrendelvén, mint a kormányzó emberét a többi között megnevezi Czin Simont is. A birtokba beiktatás megtörtént november 5-ikén « . . . die dominica proxima ante festum beati Martini confessoris . . . » s erre tizenötöd napra november 19-ikén «quindecimo die introductionis . . . »_{1 Eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.}* kelt a bevezetésről szóló okirat. Ezen okiratban az emlitett birtokrész Keresztur, másképen Csrmno «in possessione Keresztur prefata alias Czrmne . . . » világos, hogy ez csak a ma úgynevezett Csrmno-Szent-Kereszt lehet. Jelen voltak a többi között a birtokba igtatásnál mint határos szomszédok Leustákházi Miklós és Bálint is «vicinis et commetaneis eiusdem videlicet Nicolao de Leustaczhaza, Valentino de eadem . . . » Az Aladár törzséből eredett Leustach családnak Liptómegyében való létezéséről ez az utolsó adat, ezentúl úgy látszik, hogy kiköltözködtek, talán a szomszéd Zólyommegyében telepedtek le, mert a késő utódok egyikére Nagy-Szalatnán akadtunk néhány év előtt.
1459. évben Czinszentkereszti András Hadászi Kiszel Jánost, Komoróczi Péter liptói comes előtt bepanaszolván, hogy az egyik szentannai jobbágyát, Markovis Pétert, a mely őt és nejét Szentannai Czecziliat elzálogositás révén illeti, hatalmaskodás utján lefoglalta. Ez iránt Hadászi Kiszel Jánosnak esküt kelletett letennie; le is tevén az iránt az esküt, hogy ebben az ügyben ártatlan, a vád alól fölmentetett «. . . quod ipse prefato Andrea Cyn nullum dampnum fecisset, et quod sibi jobbagionem Petrum Markowys de Sancta Anna dictum Andream Cyn et dominam Ceciliam consobrinum eiusdem pignoris titulo concernentem non occupasset potentia mediante . . . » Komoróczi Péternek eziránt való bizonyságlevele kelt 1459. évi január 10-ikén « . . . feria quarta proxima post festum Epiphaniarum domini . . . »_{2 Eredetije Bobrovniczky László levéltárában.}*
Kispalugyai Miklósnak Kispalugyai Gáspár fia Márton elleni különféle surlódásai, pöreinek és ellenségeskedéseinek elintézésében s a felek kibékitése ügyében, mint választott biró előfordul Czinszentkereszti Simon. A kibékitésre vonatkozó iratot kiadta a boldogasszonyfalvai plébános, liptói alesperes 1478. évi april 28-ikán « . . . feria tertia port festum beati Georgii martyris . . . »_{3 Eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.}*
Az Ivánka, másképen Czinege ágán leszármazó István és Pál ága János, Miklós és Imre fiaikban kihalván, birtokaik a kincstár kezére jutottak.
Ezen birtokrészek megszerzése iránt tett Kispalugyai Lipthay Bálint lépéseket s azt siker koronázta, mert Mátyás király Zágrábban 1481. évben január 3-ikán « . . . feria tertia proxima port festum circumcisionis domini . . . » Kispalugyai Lipthay Bálintnak, Márton nevü testvérének és Szent-Ivány Balázsnak kiadta az adománylevelet_{1 Eredetije Loksánszky Béla liptószentmiklósi ügy-
védnél.}* « . . . totales portiones possessionarias in possessione Kereszthur vocata in comitatu Liptoviensi . . . que quondam nobilium Johannis filii Stephani, et Emerici Palfy de Kereszthur prefuissent, sed per defectum seminis eorundem ad sacram dicti regni nostri Hungarie coronam . . . devoluta esse perhibentur . . . Valentino Lipthay, Marthino fratri suo carnali ac Blasio de Zentywan . . . contulimus . . . » A beigtatásra a túróczi konvent, és a király embere január 25-én megjelenvén a helyszinén, a bevezetés ellen Keresztúri János fia György – a ki Dobrinak is hivatott – tiltakozott « . . . tunc Georgius filius Johannis Dobry dictus de eadem Kereszthur statucioni contra dixit . . . » a konvent bizonyságlevele kelt 1481. évi július 6-ikán «feria sexta proxima post festum beati Procopii . . »_{2 Eredetije u. ott.}*
Helyénvalónak tartjuk itt a Keresztúri család tagjainál gyakrabban előforduló kettős nevekre nézve, mint Soldos, Pálfi, Dobri, azon meggyőződésünknek kifejezést adni, hogy ezen esetekben mint számos családoknál is az «alias, aliter, dictus» nem külön családi, de csak ragadvány-nevekre vonatkozik. Igy az 1390. évnél emlitett Pál fia Miklós bizonyára valamelyes zsoldjánál fogva neveztetett Soldosnak; ugyanazon Pálnak fia, a ki fentebbi 1481. évi okiratban Emericus Pálfy de Kereszthurnak van nevezve, atyjáról Pálról kapta a ragadvány Pálfi nevet, mint a kinek fia volt; ugyancsak Keresztúri János fia György a Dobri nevet, a mi jót, szelidet jelent, bizonyára ezen tulajdonságánál fogva neveztetett igy.
A turóczi konventnek egy 1481. évben kelt okiratában átiratott Bisztereczi Kremniczky Mátyás liptómegyei alispánnak, Boldogasszonyfalván május 9-ikén «feria quarta hoc est in crastino beati Stanislai episcopi . . . »_{1 A pozsonyi kápt. hit. másolata, Lavotta János
rózsahegyi levéltárában.}* kelt kiadványa, a melyben a Szentkereszti Mothkó család egyik ujabb tagjával Miklóssal s annak nejével találkozunk. Az emlitett kiadvány szerint Vidafalvi Mihály, a konvent jegyzője, Bukovinai Demeter özvegye Mártha, később Szentkereszti Mothkó Miklós nejének nevében kéri a konventet, « . . . quod nobilis Michćl de Vidafelde notarius scilicet noster, nomine et in persona nobilis dominć Martha vocate alias relictć condam Demetrii de Bukovina nunc vero consors Nicolai Mothko dicti de Szentkereszt . . . », hogy Bistreczi Kremniczky Mátyás liptói alispánnak 1481. évi május 9-ikén kelt kiadványát átirja. Ezen kiadványban Izsépházi György fia László, vallomást tesz az iránt, hogy ő Bukovinai Demeter özvegyét Márthát, Bölcsházi Bölcs András nejének Klárának leányát az Izsépházi birtok után járó leánynegyedből kielégitette « . . . quod Ladislaus filius Georgii de Izsépháza . . . domine Martha vocate consorli Demetrii de Bukovina filić vero condam domine Klare vocatć consorti condam Andreć Belcz didi de Belczháza – a mai Bölcsháza – de totali porcione in prćfato Izséphaza . . . domine Marthe extra dedisset et contulisset . . . »
A magvaszakadt Kereszturi István fia Jánosnak keresztúri jószágát Revisnyei György, Othmár és Jakab, Revisnyei Jánosnak fiai a maguk részére szándékoztak lefoglalni azon a réven, hogy anyjuk Keresztúri Imrének a leánya Dorottya volt; ettől azonban Szent-Ivány Balázs, Kispalugyai Bálint és Márton a túróczi konvent előtt tett ünnepélyes tiltakozásukkal elütötték és vesztes felek lettek azon oknál fogva, hogy Guthi Ország Mihály nádor által a Budára 1483. évi január 30-ikára_{2 Eredetije Loksánszky Bélánál Liptó-Szt.-Miklóson.}* «vigesimo quinto die festi epiphaniarum domini» kitüzött határidőre meg nem jelentek. Ezen idéző levélből tudjuk meg, hogy az emlitett Revisnyeiek anyja Dorottya Keresztúri Imre leánya Revisnyei Jánosnak neje volt « . . . contra Othmarum filium quondam nobilis domine Dorothae filie quondam Emerici de Keresztur . . .» Borbála pedig ugyancsak Keresztúri Istvánnak leánya volt « . . . et contra nobilem dominam Barbaram filiam quondam Stephani de eadem Keresztur . . . »
Megtudjuk továbbá a túróczi konventnek 1484. évi január 27-ikén « . . . feria tertia proxima port festum conversionis beati Pauli apostoli . . . »_{1 Eredetije Szmrecsányi Bogomir levéltárában Szmre-
csányban.}* kelt kiadványából, hogy ugyanezen Szentkereszti Istvánnak Borbála leánya Hliniczki Györgynek volt a neje, az anyja pedig Szent-Ivány Péter leánya Katalin; « . . . quod nobilis domina Barbara filia quondam Stephani de Zentkerezth, relicta veroq uondam nobilis Georgii de Hlinick . . . » stb. s ezen a réven Szent-Ivány Istvánt és Balázst nyugtatja a felől, hogy az anyja után őtet megillető negyedet, hozományt és kelengyét a Szentiványi jószágok után megkapta, «quod Stephanus et Blasius de Zentyvan de portionibus possessionar˙s quondam Petei de Zentywan avi ut puta ipsius domine Barbare, patris vero quondam nobilis domine Katharina matris ut puta eiusdem . . . super dote et rerum paraphernalium ac quarta puellari omnimodam satisfactionem ipsius dedissent et fecissent . . . »_{2 Helyre kell itt igazítanunk azon tévedést, a mely
«Liptómegyei törzsöki családok..» czimű értekezésembe
(Turul, VIII. k. 22. l.) becsuszott, t. l. hogy Szent-Ivány
Péter leánya Katalin nem Hliniczky György, de Szent-
kereszthy István özvegye volt; s a Szent-Iványi család
nemzedék-rendének I. táblázatán Szentkereszti Borbála
nem is volt Szent-Iványi Istvánnak neje, végre Szent-
Ivány Péter leánya nem Borbála, de Katalin volt.}*
Azon pörlekedés, surlódás, a mely Keresztúri János magszakadtával ennek nővére, Keresztúri Borbála ellen Kispalugyai Lipthay Márton és Bálint, továbbá Szent-Ivány Balázs és István részéről napirenden volt, hovatovább hatalmaskodásra vezetett, mert a most emlitettek Borbálától az anyja Szent-Ivány Kata után örökölt ingóságokat tőle elvitették. Ez iránt ujabb pörlekedés támadván, mire a hatalmaskodók magukba szállván, az elvitt dolgokért Borbálának teljes elégtételt adtak « . . . certas res mobiles que per mortem domine quondam Katharine ad prenominatam lominam Borbaram iure hereditario devoluta fuissent . . . Valentinus et Martinus Lipthay, Blazius et Stephanus de Zentyvan ex curia ipsius domine Barbare abstulissent... tamen ad se reversi ipsas res ablatasplene et integre restituissent . . . » Igy adta elő Borbála az ügyet a turóczi konvent előtt, a mely ez iránt a bizonyságlevelet 1485, évi február 19-ikén «sabbato proximo quadragesimali . . . » adta ki._{Eredetije Szmrecsányi Bogomirnál Szmrecsányban.}*
A sok huzavonának vége mégis csak az lett, hogy Lipthay Bálint és Márton, Szent-Ivány Balázs, bemutatván összes, a keresztúri birtokra vonatkozó irataikat, Szentmihályi Turóczi János mester és Alphy Miklós előtt kinyilatkoztatták, hogy ezeknek és még más hat nemes embernek itélete alá bocsátják ügyüket s azok bármiként itélkezzenek is, itéletöket elfogadják; hasonló kijelentést tettek Szentkereszti Dobri Imre leánya Dorka és Borbála fia László. Ezen nyilatkozatok iránti bizonyságlevelet kiadta a sághi konvent 1485-iki évi június 11-ikén « . . . sabbato proxima ante festum beati Anthonii confessoris . . . . »_{2 Eredetije Loksánszky Bélánál Liptó-Szent-Miklóson.}* A végitélkezés eredménye az lett, hogy Kispalugyai Liptai Bálint, Márton és Szent-Ivány Balázs 1485. évi október 4-ikén «in festo beati Francisci confessoris . . . » Bécsben kelt királyi rendelettel a magvaszakadt Keresztúri János és Keresztúri Dobri Imre birtokába a szepesi káptalan által beigtatva levének. A káptalan erre vonatkozó jelentésében mint határos szomszédok és érdekelt felek közön jelen voltak: Cin András, Mothkó Szentkereszti György és István; a bevezetés megtörtént október 20-ikán «... feria quinta proxima post festum sancti Luce evangeliste . . . », a káptalan beiktató jelentése kelt november 4-ikén « . . . sexto decimo die introductionis et statutionis . . . »_{3 Eredetije Loksánszky Bélánál.}*
A XV. századból még két adat áll rendelkezésünkre, melyek a Keresztúriak nemzedékrendi leszármazására világot vetnek. Az egyik adatot szolgáltatja a sághi konvent által 1486. évi márczius 31-ikén « . . . feria sexta proxima post festum pasce domini . . . »_{1 U. ott.}* kiadott bizonyságlevél, a melyben Szentkereszti Dobri Imre leánya Dorottya, úgy a maga, mint nővérei Veronika Fejérpataky Mátyás neje és Magdolna Czinszentkereszti Benedek neje nevében nyugtatványozza Kispalugyai Liptai Bálintot, Mártont és Szent-Ivány Balázst a keresztúri birtokból kielégitett jegyajándék, kelengye és hajadoni negyed iránt „quod nobilis lomina Dorothea filia quondam Emerici Dobry de Szentkereszth, onera etiam dominarum Veronice, Mathie de Fe˙erpatak et Magdalene Benedicti Cz˙n de Zenthkereszt consortum sororum suarum . . . » stb.
A másik adat a most emlitett Szentkereszti Czin Benedekre vonatkozik, – a ki Gálfalvát telepitvén, a község nevéről tálfalvának is iratik, a melyből kiviláglik, hogy Czin Benedeknek Katalin nővére volt, a ki Rásztokai Andráshoz ment nőül, s Bóz de Halman – Alnanfalvi Bóz – Miklós liptói alispán 1492. évi május 30-ikán « . . . feria quarta ante ascensionem domini . . . »_{2 Eredetije Rásztokay Jánosnál Rásztokon.}* bizonyitja, hogy emlitett nővérét kielégitette a hajadoni negyedből.
Helyreigazitandónák véljük itt Szirmaynak azon téves adatát,_{3 Szirmay, Com. Zempl. not, top. 111. l.}* a mely után Nagy Iván is közölte,_{4 Nagy Iván, Magyarország Családai, III. k. 198. l.}* hogy Szentkereszti Czin Mihály családjának utolsó leánytagja Dorottya Dlholuczky Péter neje, volt a Szentkeresztiek utolsó ivadéka, a ki után a Dlholuczkyak örököltek 1502-ben. Dorottya, a mint kimutattuk, nem Czin Mihálynak, de Ivánka alias Czinege leánya volt s élt 1386-ban s György fia Jánosnak volt a neje. Egy másik Dorottya Keresztúri vagy Szentkereszti Dobri Imre leánya, élt 1483-ban s volt Dlholuczky Péter neje, de egyik sem tartozott az Aladár törzséből származott Czyn ágához, bár mind a kettő keresztúri Szentkereszti volt. Az emlitett Aladár-törzsből leszármazó Czin vagy Cin áron az utolsó férfi ivadék csakugyan Szentkereszti Czin Mihály volt, de ennek csak egy leánya Feliciana volt, a ki Fejérpataky Flórián nejévé vált, s Czin Mihály még 1523-ban is életben volt, a mint erről öt okirat is tanuságot tesz. Ugyanis Vidaföldi Benedek liptói alispán bizonyitja, hogy Czin Mihály egy Nagy-Palugyán lakó György nevütől « . . . nobilis Georgius incola de Paludia majori . . . » ennek Záhorján nevü földrészét, melyet quartális jogon birt, három arany forintért zálogba vette « . . . partem suam hereditariam que ipsum coucernet in possessione Zahorjan jure quartaticio nobili Michaeli Cz˙n in florenis tribus pignori obligavit . . . » A bizonyságlevél kelt Boldogásszonyfalván május 5-ikén «... feria quarta proxima post festum inventionis sancte crucis . . . »_{1 Eredetije Bobrovniczky László levéltárában Rózsa-
hegyen.}* 1513-ban Prozéki Jóbnak Benedekfalvi Péter elleni erdő-kárositási ügyében, mint ezen ügyben biráskodott választott birák egyike Szentkereszti Czin Mihály és almanfalvi Alman Mihály alispán elé lett idézve, hogy az emlitett ügyben hozott itéletükről vallomást tegyenek « . . . Michaelem Cz˙n de Zenthkerezt inquirentes ab eo, quid constaret ipsis de arbitrio . . . in causa Nobilis Job de Prozek, contra Petrum de Benedekfalva . . . » A vallomásról szóló bizonyságlevél kelt ugyanazon év márczius 11-ikén « . . . feria sexta proxima ante festum sancti Gregorii pape . . . »_{2 Eredetije Rásztokay Sándornál Rásztokon.}* 1517. évben Orbán és neje Katalin Záhorjáni Zemko János leányának fiai Lázár és Tamás bejelentik Vidaföldi Benedek liptói alispán előtt, hogy a szüleik által Bodafalvi Imrénél zálogba vetett nemesi kúriájának kiváltási jogát Szentkereszti Czin Mihálynak engedik át « . . . quod nobilis Lazarus et Thomas filii quondam Urbani et nobili domine Katharina filia nobilis quondam Johannis Zemko de Zahorjan . . . fassi sunt . . . quod genitores ipsorum curiam nobilitarem in Zahorjan . . . Emerico de Bodafalva inpignorassent . . . eandem curiam nobili Michaeli Cz˙n de Sancta Cruce admitterunt redimendam . . . » a bizonyságlevél az iránt kelt 1517. évi január 17-ikén «feria tertia post octavas epiphaniarum . . . . »_{3 Eredetije Bobrovniczky Lászlónál Rózsahegyen.}* Ugyanez év deczember 6-ikán « . . . dominico die sancti Nicolai . . . » bizonyitják Draskovics Péter, András deák liptómegyei sedriális jegyző és Malathini Jakab, hogy Szentkereszti Czin Mihály András deák házában Malathini Margit vejének Malathini Péternek negyven arany forintot adott «quod Michćl Cz˙n de Sancta Cruce in Oppido sancti Nicolai in domo prefati Andree literati provido Petro de Malathyna genero eiusdem Margarethe de esdem dedit florenos quadraginta in auro...»_{U. ott.}*
A Keresztúriak nemzedékrendi táblázata.

Dank 1362 (Szentkeresztiek) Sebestyén 1262 Pál 1283 Demeter Karácson 1269 Márton 1323 † Domonkos 1306 Péter 1306 II. Miklós 1323 Tamás 1306 Bencsik 1306 (Andaházi ág) Imre Stenk 1262 (Szentkeresztiek) I. Miklós 1306 Pál 1306 II. Miklós 1352 Fábián 1306 † Markalf 1306 † Hypolit 1306 † II. Miklós 1306 † III. Miklós 1306 † IV. Miklós 1352 † Mihály 1352 VI. Miklós pap 1404 István 1352 † V. Miklós 1352 † Péter 1352 † András 1323 (először de Zenth-kereszth 1349-ben) † Tamás 1323 N. Albert 1230 körül (adományos a Csrmno patak mentén) I. András 1352 (neje: Lubellai György leánya Skolaszt. ) Andaházy, Anda néven is Andicze telepitője I. István 1352 János (Dobri) 1391 Ancsel 1404 (Lubellai György neje nevéről Ancsikován község) Imre 1481 György 1481 Veronika 1486 (Fejérpataki Mátyás neje) Dorottya 1483 (Dlholuczky Péter neje) Magda 1486 (Szentkereszti Czin Benedek neje) II. István Zsigmond 1422 (neje Szent-Ivány Katalin) II. András 1413 Márton 1481 Benedek 1413 János 1481 Borbála 1483 (Hliniczky György neje) Gáspár 1523 András 1269 Jakab 1262 Turóczban Poleczkán Ábrahám 1330 György 1351 Tamás 1351 Benedek István Mátyás 1278 (Csrmno földért cserébe kapja Nunsirt, Túrócz megyébe költözik) Bertalan Márk Albert 1351 István 1364 Miklós 1364

Bachlor 1255; Ipócs 1285; Agatha 1360 (Ipócsházi Jakab neje); I. Miklós 1340; Gabrián 1340 †; Kristóf 1340 †; Lőrincz 1340; Mike 1340; János 1352 †; Simon 1352 †; János 1360; Mothk 1360 (Mothkó család őse, Motkó-Szent-Kereszt telepitője); II. Miklós mester 1349 †; Máté 1358 †; Márton 1358 †; II. Ypoch Jakab 1358 (Ipócsháziak első őse, neje Ágotha Ipócs leánya); Serefel 1350; III. Miklós 1358; Pál 1358; Lukács 1358; Máthé 1398; Márton 1398; IV. Miklós 1360; Gergely 1360; Tamás 1360; Niklinus 1361; Mihály 1361; István 1485; György 1485; László 1523; V. Miklós 1481 (neje Mátha Bukovinai Demeter özvegye, Bölcs András leánya).
Aladár 1255; I. Leusták 1285; Iáancs 1340; Ivánka (Czinege) 1340; Mátyás 1340; Czin 1340 (Czin csal. őse); Gergely 1332; II. Leusták 1332 Leustách család őse; István 1386; Pál 1386; Dorottya 1386 (Lubellai János neje); Symon 1447; András 1459 (neje Czeczilia); I. Miklós 1389; II. Miklós 1447 (Liptó megyéből kivándorol); Miklós (Soldos) 1390; Imre 1422 (Pálfy de Keresztúr); Dorottya (Revisnyei János neje); Benedek 1486 (Gálfalut telepiti neje Szentkereszti Dobri Imre leánya Magdolna); Katalin; Mihály 1512; Feliciána 1536 (Fejérpataky Florián neje).

Czin Mihály nevét utoljára találjuk Báthory István nádor által 1523. évi január 11-ikén « . . . sabbato proximo post festum ephiphaniarum domini . . . »_{2 Eredetije Platthy Gyula levéltárában Nagy-Palugyán.}* kelt s a szepesi káptalanhoz intézett beigtatási rendeletében Szentkereszti Czin Mihály részére az ipócsfalvi birtokba, melyet örök áron szerzett meg « . . . dicitur nobis in persona nobilis Michćlis Cyn de Zentkerezth, quod ipse in dominium totius portionis possessionarie in possessione Ipochháza vocata in comitatu Liptoviensi vellet introire . . . » a beiktató rendelet mint királyi embert Andiczei Pétert is fölemliti; az ugyanazon év május 1-én «feria sexta proxima ante festum inventionis sancte crucis proxime preterito . . . » kelt beigtatásról szóló káptalani jelentés a meghivott határos szomszédok közül felsorolja Ipócsházi Lászlót és Szentkereszti Gáspárt.
Az I. Ferdinánd által 1536. évi april 8-ikán « . . . sabbatho proximo ante dominicam palmarum . . . » Kubinyi Lénárd, Máté és Márk, Szentannai György, Zarevuczki Péter és Lubelei Fülpös Andrásnak, Benedekfalvi Kvachenszky András és Fejérpataky Floriánné Czin Mihály leánya Feliciána elleni ügyében kiadott okiratában Sentkereszti Czin Mihály már mint néhai emlittetik « . . . pro nobili Feliciana consorte nobilis Floriani de Feyerpatak filie videlicet nobilis quondam Michaelis Cz˙n de Zentkerezt . . . »_{1 Eredetije Bobrovniczky Lászlónál Rózsahegyen.}*
Kétségtelenül kitünik az előadottak bizonyitása alapján, hogy a Czin családnak férfi ágon magvaszakadt utolsó tagja Szentkereszti Czin Mihály 1523–1536 között halt meg, s utolsó leánytagja a most emlitett Mihálynak leánya Feliciána Fejérpataky Flóriánné volt.
A felkutatott és rendelkezésünkre állott adatok hitelessége mellett levezettük az ugynevezett Keresztúriak: a Szentkereszti, Czin, Mothkó, Ipócsfalvy, Leustách és Andaházy családok nemzedékrendét feladatunk keretén belől 1526. évig; kivánatos lett volna ezeknek nemesi czimer-képüket is leirni, de sajnos, hogy ezek egyikének, az Andaházyak czimerének kivételével_{2 Siebmacher, Wappenbuch des Adels von Ungarn.
IV. rész, 15. k. 12. lap.; 9. tábla.}* nemesi czimerük megismeréséhez fáradtságos kutatásaink után sem juthattunk.
A mellékelt nemzedékrendi táblázat tünteti föl a Keresztúriak leszármazását 1262-től 1526-ig. (A családfát lásd az előző lapon.)

MAJLÁTH BÉLA.

VEGYES.

A Karcsai és Lencsi családok czimerlevele 1434-ből.

(Szines czimerképpel.)

A KARCSAI ÉS GENCSI CSALÁDOK CZIMERE 1434-BŐL.

Zsigmond király Karcsai Péternek, Balázs fiának, a ki Andrástól származott, valamint Gencsi Gergely és János testvéreinek nemesi czimert adományozott, kivált Péter által Németországban tett hüséges szolgálatok megjutalmazásaul, s e kitüntetésről 1434 márczius 12-ikén Bázelban oklevelet ad ki. – Karcsaiakkal okleveleinkben már a legrégibb időben találkozunk. Igy Karcsai János, Bodon, Jakab és Alben már 1291-ben felvétetnek az esztergomi érsekség nemeseinek sorába. 1320-ban Tamás esztergomi érsek megerősiti ez oklevelet, majd 1394-ben János érsek átirja ezt, ugyanazon nemzetségből származó különféle családok kértére és javára._{1 Fejér, Cod. Dipl. VIII/II. k., 250.}*
Nevüket mindannyian valószinüleg Ethrekarcsa nevű pozsonymegyei községtől nyerték, mely a családnak ősi fészke volt. Hihetőleg ebből a nemzetségből származott az adományos Péter is, ámbár a szükséges adatok hijján azt határozottan kimutatni nem lehet.
A czimerlevél az adományozást a következőkben örökiti meg:

Relatio Emerici filii wayvode de Marczaly.

Sigismundus dei gratia Romanorum imperator semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etc. rex, tibi fideli nostro Petro filio Blasii filii Andreć de Karcha familiari fidelis nostri magnifici Georgii de [Hedrech-?] war salutem et gratiam uostram et omne bonum. A claro lumine troni cesaree aut regie maiestatis, velut e sole radii, nobilitates legitimo iure procedunt, et omnia nobilitatis insignia ab imperatoria seu regia serenitate sic dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat imperatorie aut regie claritatis. Sane attentis et consideratis tuis fidelitatibus et fidelium servitiorum meritis, quibus tu in nounullis nostris factis et agendis [sub locis et temporibus opportunis] et presertim in presentibus Alemanie partibus maiestati nostre studuisti diligenter a modo et diligentius in antea studebis complacere, quo te et tuos singularibus honorum gratiis a nostra maiestate conspicias fore decoratos, tibi et per te prefato Blasio putri, nec non Gregorio filio Johannis de Gech ć Johanni, filio [Ladislai?] de predicta Geach, fratribus condivisionalibus tuis, tuisque et ipsorum heredibus et posteritatibus universis hec arma sive signum armorum, que in principio seu capite presentium litterarum nostrarum appropriatis coloribus arte pictoria figurata sun et depicta, animo deliberato et ex certa nostre maiestatis scientia dedimus et contulimus, imo ex habundantiori plenitudine nostre singularis gratie concedimus et presentibus elargimur, ut tu, vestrique heredes et posteritates universe, pretacta arma seu armorum insignia, more aliorum armis huiusmodi utentium, modo et inantea, ubique in preliis, hastiludiis, duellis, torneamentis, ac aliis omnibus exercitiis nobilibus et militaribus, sigillis, annulis, cortinis, velis, hapilionibus sive tentoriis et generaliter in quibuslibet rerum et expeditionum generibus sub mere et sincere nobilitatis titulo, quali vos ab universis et singulis cuiuscunque conditionis, preeminentie et status, gradus vel dignitatis existant, harum notitiam evo habituris, insignitos dici, nominari et teneri voluntus, et per omnes reputari, gestare, et omnibus et singulis gratiis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri proceres; nobiles, milites et clientes regni nostri huiusmodi armis utentes quomodolibet de iure vel consuetudine freti sort et gavisi, gaudere et frui possitis et valeatis, de talique singularis et specialis gratie antidoto merito exultetis, ac tanto ampliori studio ad honorem cesaree ac regie maiestatis nostre in antea solidetur intentio, quanto vos largiori cesareo ac rugio favore preventos conspicitis et munere gratiarum. In cuius rei memoriam perpetuum presentes litteras nostras sigillo nostro secreto, quo ut rex Hungarie utimur, impendenti communitas duximus concedendas. Datum in nostra imperiali civitate Basiliensi, in festo beati Gregorii pape, anno domini millesimo quadringentesimo tricesimo quarto, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. quadragesimo septimo, Romanorum vigesimo quarto, Bohemie quartodecimo, imperii vero primo.
A czimereslevél felső balsarkán, a szöveg élén van a kifestett czimerkép, most már elmosódott, meghalaványodott szinekkel. A czimer balradőlt domborpajzs mezejében balra néző griffet tüntet fel, hullámos kék talajon. A pajzs jobb csúcsán ezüst, előre nyuló orrú csőrsisak van elhelyezve, kék és piros takaróval. E felett oromdiszül a czimer griffje áll. A griff teste vörös szinü, szárnyai kékek, karmai és csőre pedig ezüst. A czimerkép vörös keretbe van foglalva, a melyen belül még egy vörös vonal látható diszitésekkel.
A czimerlevél, az idők viszontagságai által erősen megrongált állapotban, főtisztelendő Lukács József úr adományából került a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárába.

KOLLÁNYI FERENCZ.

Nehány adat a Daxner család történetéhez.

A Daxner család egyike a felvidék bányászcsaládjainak; mint német neve mutatja, valószinüleg Német-, illetőleg a bányászatáról hires Szászországból szakadt Zólyommegyébe, ott meggazdagodott, szerepelni kezdett s igy csakhamar arra törekedett, hogy a vagyon s a bányapolgári kiváltságok mellé megszerezze a czimet s előjogokat adó magyar nemességet.
Könnyen ment a nemesség – főkép az armalis – megszerzése abban az időben: I. Lipót idejében, midőn a nemesités s a honfiusitás oly nagy mérveket öltött, hogy a rendek is jónak látták olykor-olykor tiltó szavukat ez ellen felemelni, s könnyen ment ez főkép egy bányavárosi polgár javára, hisz ennek az örökös pénzzavarban élő kornak háborus viszonyai a bányavárosokat oly jelentőségre emelték, hogy az uralkodók keresve keresték ezek barátságát.
A család törekvéseinek meg is volt a kellő eredménye: L Lipót Bécsben, 1665 június 17-ikén czimeres nemes levelet állit ki Daxner Dánielnek s általa testvére fiának Jeremiásnak s fiaiknak: Mihálynak, Dánielnek, Mátyásnak, Györgynek, Jánosnak és Jeremiásnak.
A czimer a beszélő czimerek közé tartozik; kék mezőben zöld alapon felül keresztalakot képező vas bányászcsákányok vannak hármasával beszurva; a zöld alap közepén jobbra szaladó borz látható. A czimer sisakdisze két bivalyszarv közt álló fenyőfa két oldalán két-két vascsákány; foszlányai jobbról veres és fekete, balról kék és veres szinüek.
A czimer csákányai a nemességszerző bányász mivoltára, czimerképe, a borz pedig családi nevére (Daxner, a Dachsból) utalnak.
A nemeslevél Zólyomban hirdettetett ki ugyanazon évi szeptember hó 3-ikán; elég régi másolatát az eperjesi törvényszék irattára őrzi a Daxner családnak mintegy 30 drb okirata közt, melyek oda a hajdani tiszán-inneni kerületi tábla levéltára révén letéteménykép vagy permellékletekként kerültek volt; érdekes e másolat annyiban, hogy az eredetinek mindenben hü utánzata akar lenni, még a betük alakja, szine, sőt még az aláirások manupropriái is csalódásig hü utánzatok, csak a papirnak durvasága s a czimerrajznak gyarlósága árulja el azonnal a másolat tökéletlenségét.
A nemességszerző Daxner Dániel Breznóbányáról csakhamar Osgyánba költözött s ott hosszu évekig hiven szolgálta Osgyáni Bakos Borbálát, a ki annyira megkedvelte hü emberét, fogy ennek halála után kiskoru árváit Pált és Tamást «az édes anyjoktól elkérte, s hol maga nevelte, hol pedigh egy vagy más gyermekének úgy mint árva szegény nemes ember gyermeket nevelésre engette, üdő jártatva pedigh D. Pál urat magha egy testvére gróff Wesselény Lászlóné udvarába atta», a mint azt Bakos Borbála unokája báró Luzsénszky Imre egy a Daxner Dániel még életben levő maradékai részére 1736-ban kiadott bizonyitványban emliti. Mentebb nevezett Daxner Pál és Tamás 1725-ben Zólyom vármegyétől nemességi bizonyitványt kapnak, minthogy nagybátyjuk Mihály – ki az eredeti czimerlevelet is felmutatja – és Breznó város követe Chmelius Mihály bizonyitják, hogy a nemességszerző Dánielnek fiai.
Ezen bizonyitvány alapján két évvel későbben Szepesmegye igazolja Pál fiainak, Pálnak s Imrének nemességét. Ez időtől kezdve a Daxner család a Szepességen telepedik le s ott, később Sárosmegyében is, birtokokat szerez; legkiemelkedőbb tagja András, előbb gróf Csáky Miklós kalocsai érsek jószágkormányzója, majd Szepesmegye helyettes alispánja. Tevékeny, ügyes ember, 1747-ben megveszi nejének szül. Gombos Annának (a gombosfalvi Gombos-család a sárosmegyei Tekule-nemből ered) testvéreitől Miklóstól és Zsuzsannától férjezett Sándor Istvánnétól sárosmegyei andrásvágási birtokukat – melyet anyjoktól szül. Bornemissza Klárától örököltek volt – 1500 rhfrton s arra Mária Teréziától 1751-ben fiágra szóló consensus regiust nyer; az adományost a szepesi káptalan iktatja be az andrásvágási birtokba a királynő parancsa értelmében Szinyei Merse Kristóf homo regius és Majno Mátyás kanonok káptalani kiküldött által 1751 október 18-ikán. A beiktatásnak ellentmondtak Bajory János s fia István, Berthóty György, Zsigmond és László a saját, továbbá Krassay László a Berthóty Sándor nevében, Dobay Gábriel a Szitkovszky István nevében, Vayer Tóbiás a Bornemissza Antal, Péchy Zsigmond a saját, valamint özv. Berthóty Miklósné szül. báró Palocsay Horváth Julia nevében is.
Csakhamar a szepesmegyei Levkóczon is szerez részjószágot Daxner András, ki után két fia: József és István örökölte a tetemes birtokokat. Eleinte közösen birják Andrásvágást; nemsokára, 1779-ben, megosztozkodnak, de a birtok nehány év mulva, 1793-ban, ismét egy kézbe jön. István zálogba adja a maga részét bátyjának Józsefnek 5000 frtért. Daxner István nem sokáig marad életben: egy 1805-iki okirat már árváiról Zsuzsánnáról, Terézről és Gábrielről beszél, kik Merse László, Péchy Antal és Usz Gábriel tanuskodása mellett megosztozz tatnak.
Ez az utolsó okmány, mely a Daxner család multjáról szól; több adatot rájuk vonatkozólag az eperjesi törvényszék irattárában eddig nem találtam.

Dr. MELIÓRISZ BÉLA.

A Zud génusról.

A Bogátradván nemzetséggel foglalkozva, figyelmes lettem a Zud nemre. Itt a vidéken, csakis szerény forrásokra támaszkodhatván, három helyütt találtam emlitést e nemzetségről: Nagy Ivánnál (Magyar csal. II. k. 104. l.), ki Szirmayból meriti adatait (C. Zemplin not. top. 171. l.) s ki Ződnek vagy Sződnek véli e génust; Wertnernél (Magy. Nemz. II.), ki Nagy Ivánt használta és a Turulban (IX. k. 115. l.).
Összegezve, az eredmény következő: Biknek fia volt Jakab, ennek «nagy» Simon, kit zemplénmegyei Szada birtokában V. István ifjabb király 1270-ben erősitett meg.
Igen, de Szada 1252-től 1282-ig a Bogátradván nem kezeiben van (1252 «Symon filius Marcelli de Zada» (Hazai okmánytár, V. k. 23. l.) s csak 1282-ben adja át Öklelő Mihálynak Zodai Ivánka fia János és ennek testvére Ivánka. (Wenzel, IX. k. 344. l.)
De «nagy Simonról» is van tudomásunk. Lássuk a Károlyi oklevéltárt (I. k. 266. l.) « . . . talem scire potuissent veritatem, quod Jacobus filius Simonis de Kysazar et Ladislaus filius Johannis de Pelehte unacum Simone magno et Zachyud ac Mortunus filio eiusdem Zachyud necnon Leustausio et Michaele filiis Simonis de Zebegynmonustura in una forent linea generacionis et ab uno avo propagati extitissent...»
S itt szerintem a Zud génus rejtélyének kulcsa. Szirmay felületesen olvashatta az okmányt, mely Simon nemzetségbeli rokonát, Zochudot (Zochud – Zud) emlithette, s ő a Zud génus szerzője. A Pelejteiekről és Kisazariakról ki lehet mutatni, hogy Bogátradván nembeliek, s igy a Zud genus megdől, vagy legfeljebb a Bogátradván nem legközelebbi rokonságban álló ágait, a Pelejteiket, Kisazariakat, Szadaiakat, és szerintem a Cseleieket (Öklelőket?) érthetjük alatta.

KÁLLAY UBUL.

NAGY IVÁN.
(1824–1898.)

Kidőlt az agg tölgy és bukására megrendült a talaj. Megdöbbenve fogadtuk a váratlan hirt Nagy Iván haláláról, és a gondolat, hogy ő már nincs többé az élők között, ónsulylyal nehezedik társaságunk tagjainak lelkére.
Nagy Iván: ki nem ismeri e nevet a hazában?! Egy név, mely nem csupán személyt jelöl, de már régóta fogalommá változott, melynek köre a magyar családtörténet egész területét ölelte magába. A ki a történelmi tudományoknak ezt az ágát müveli, az első lépésnél Nagy Ivánra, az ő nagy munkájának, Magyarország családainak 13 kötetére bukkan, és kisérőül viszi azt magával egész tudományos pályájára. Mig a családi levéltárak kincsei rejtve maradtak a kutatók elől, ez képezte a kiindulási pontot minden családtörténeti monografiában. Ennek javitásához, kiegészitéséhez hordja az anyagot, mióta bőségesen meritünk az oklevelekből, három évtized genealogiai irodalma.
Pedig a ki ezt a nagy munkát létrehozta, nem készült tudósnak. Az egykori nógrádmegyei levéltárnok fia, bár a történelmi adatok tárházában, az akták között töltötte ifju éveit, atyjától örökölt tollának első zsengéit a népköltészet termékei taunlmányozásának szentelte, életpályájául pedig az ügyvédséget választotta. De akkor lépett be az életbe, mikor a nemzet harczban állott alkotmányos jogainak ellenségeivel, és a szabadságharcz eseményei, mint annyi kortársát, őt is kizökkentették élete pályájából. A dicsőséggel végigharczolt csaták után egy magyar főuri család velenczei palotájában, mint nevelő, talált menedéket; és itt, Olaszország klasszikus földjén, találta meg igazi élethivatását. Velencze gazdag levéltárában s a San Marco könyvtárának kincsei között kezdte meg történelmi tanulmányait; az a forrás, mely kiapadhatatlanul ontja hazánk történetének adatait, avatta fel őt történetiróvá. Mikor Velenczéből haza kerül, csak szükségből veszi elő ügyvédi oklevelét, hogy azzal keresse meg kenyerét; nehány évi várakozás után siet megragadni az első kedvező alkalmat, hogy a tudományos élet központjában teremtsen magának biztos állást.
Harminczkét éves volt, mikor 1855 nyarán a budapesti egyetemi könyvtár első tisztjévé nevezték ki, s az ezen állásban eltöltött tizenhat év alatt épitette meg tudományos és egyéni nagyságának alapzatát. Mert igazi nagyságra valló tulajdonságok, a konczepczióban és az elhatározásban egyaránt nagyszabásu ember qualitásai szükségeltettek ahoz, hogy az elnyomatás e szomoru időszakában magyar ember arra a munkára vállalkozzék, a minőt Nagy Iván oly sikerrel végzett el, 13 monumentális kötetben gyüjtve össze Magyarország nemesi családai genealogiáját. Ebben a munkában az iskolázott történetiró és a fáradhatatlan szorgalmu buvár egyesült a büszke magyar nemessel, a ki a hóditók által proskribált nemesi osztályt számba szedve és reá mutatva a szerepre, melyet az nemzete történetében betöltött, a történelem és a statisztika erejével hirdette, hogy nincs veszve az ország, melyben az ősi tradicziók ennyi igaz magyar vérét hevitik a szabadságért.
A nagy munka azonban és azt követő bámulatos tevékenysége a történeti kutfők kiadásában, majdnem életébe került, és 1879-ben megtört egészséggel kellett távoznia Pestről. Távozása nagy veszteséget jelentett a tudományos irodalomra. Annál nagyobb volt az öröm, midőn öt évi hallgatás után ujból megszólalt. Feltámadása összeesik a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság alakulásával, s az uj társaság a másodelnöki székbe Nagy Imre mellé nem emelhetett volna méltóbb férfiut annál, a kiben a történelmi alapon nyugvó magyar genealogiai irodalom megteremtőjét tisztelte.
E székben most egy éve erősitette meg őt negyedszer tagtársaink egyhangu bizalma és most társulatunk az első annak a gyásznak viselésében, mely a tudományt az ő ez évi október 27-ikén bekövetkezett halálával érte.
Életének folyását, sokoldalu történetirói munkásságát, társulatunk felvirágzása körül szerzett érdemeit az emlékbeszéd lesz hivatva méltatni, melylyel a társaság a nagyjait megillető ünnepélyes alakban fogja iránta hálája és kegyelete adóját leróni. E nehány sor csak előleg ebből a szomoru adóból; az emlékkoszorut megelőző szerény virága a megemlékezésnek annak sirján, a ki saját munkájával emelt magának ércznél maradandóbb emléket.

TÁRCZA.

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság

igazgató-választmánya november 24-én Thaly Kálmán ig. vál. tag elnöklete alatt ülést tartott, melyen Áldásy Antal, Bánó József, Barabás Samu, Boncz Ödön, Borovszky Samu, Illéssy János, Komáromy András, Majláth Béla, Nagy Gyula, Pettkó Béla, Szent-Ivány Zoltán, Szinnyei József ig. vál, Soós Elemér lev. tagok, Fejérpataky László titkár, Tóth Árpád pénztárnok és Schönherr Gyula jegyző vettek részt.
Az elnök megnyitván az ülést, kegyeletes szavakkal jelentette be a társaság másodelnökének, Nagy Ivánnak f.évi október 27-én bekövetkezett halálát. Az elnöki bejelentéssel kapcsolatosan a titkár az ig. választmány tudomására hozta, hogy a másodelnök elhunyta alkalmából vál. ülés nem lévén tartható, az elnökség saját hatáskörében intézkedett a felől, hogy a halálesetről a társaság nevében külön gyászjelentés adassék ki, az elhunyt koporsójára koszoru küldessék és az özvegyhez részvéttávirat intéztessék. Az igazgató-választmány mély megilletődéssel vette tudomásul a veszteséget, mely a társaságot nagyérdemü másodelnöke, Nagy Iván elhunytával érte; e felett érzett részvétének jegyzőkönyvileg ad kifejezést és jóváhagyólag tudomásul vevén az elnökségnek a gyászeset alkalmával tett intézkedéseit, elhatározta, hogy az elhunyt felett lehetőleg a legközelebbi nagygyülésen emlékbeszédet tart, melynek elmondására dr. Komáromy András vál. tagot kérte fel.
Ezután Áldásy Antal vál. tag felolvassa dr. Karácsonyi János vál. tagnak «A Wesselényi-család eredeti czimere» czimü értekezését, mely a Turulban fog megjelenni.
Boncz Ödön vál. tag bemutatta a vizeki Tallián-család kutasi levéltárának több heraldikai és családtörténeti érdekü oklevelét, köztük a Kökényesi-család Zsigmondkori czimeres levelét. Az adatok a Turulban fognak napvilágot látni.
A folyó ügyek során a titkár bejelentette gróf Esterházy János ig. vál. tagnak f. évi június 24-én történt halálát és tudomásul hozza, hogy az elnökség intézkedéséből a társaság folyóiratának 3. füzete külön nekrologban emlékezett meg az elhunyt érdemeiről. A választmány a bejelentést tudomásul véve, a társaságot ért sulyos veszteség felett részvétének jegyzőkönyvileg adott kifejezést.
A társaság tagjai közé való felvételre a következők ajánltattak: Pártoló tagul özv. Csergheő Gézáné, Budapesten (ajánlja dr. Schönherr Gyula); évdijas tagokul a folyó évtől: a bécsi m. kir. testőrség, Juhász Zsigmond cs. és kir. kamarás, m. kir. testőrszázados Bécsben és a nagyváradi községi iskola (ajánlja a titkár), 1899-től: Ghyczy Pál földbirtokos Csendespusztán, u. p. Nagy-Lapás (ajánlja herczeg Odescalchi Arthur) és dr. Récsey Viktor pannonhalmi főapátsági központi könyv- és levéltárnok Győr-Szent-Mártonban (ajánlja a titkár). Az ajánlottak a társaság tagjaivá megválasztattak.
Az üresedésben levő hat igazgató-választmányi tagsági helyre az illést megelőző napig hét ajánlólevél érkezett be. A választmány szine előtt felbontott ajánló-levelekben választmányi tagokul ajánltattak: dr. Baróti Lajos, ajánlják Csánki Dezső, Illéssy János és Tagányi Károly vál. tagok; Berzeviczy Edmund, ajánlják Fejérpataky László, Schönherr Gyula és Szinnyei József vál. tagok; dr. Békefi Remig, ajánlják dr. Áldásy Antal és Szilágyi Sándor vál. tagok; dr. Dézsi Lajos; ajánlják báró Radvánszky Béla és Szilágyi Sándor vál. tagok; Éble Gábor, ajáulják dr. Csánki Dezső, dr. Illéssy János és Tagányi Károly vál. tagok; Petrovay György, ajánlják Nagy Gyula és dr. Schönherr Gyula vál. tagok; ifjabb Reissig Ede, ajánlják dr. Komáromy András és Pettkó Béla vál. tagok; és Soós Elemér, ajánlják dr. Áldásy Antal és Szilágyi Sándor vál. tagok.
A titkos szavazás elrendeltetvén, beadatott 16 szavazólap. A szavazás eredményeként dr. Baróti Lajosra 6, dr. Békefi Remigre 12, Berzeviczy Edmundra 16, dr. Dézsi Lajosra 10, Éble Gáborra 10, Petrovay Györgyre 10, ifj. Reissig Edére 8 és Soós Elemérre 13 szavazat esett. És igy dr. Békefi Remig, Berzeviczy Edmund, dr. Dézsi Lajos, Éble Gábor, Petrovay György és Soós Elemér azó-választmány tagjaivá megválasztattak.
A pénztárnok kimutatása szerint bevétel volt mai napig 3070 frt 33 kr., kiadás 1617 frt.41 kr., készpénz 1452 frt 92 kr. A társaság vagyona: 15,752 frt 92 kr.
A pénztár állapotának és az évi számadásoknak megvizsgálására kiküldött bizottság tagjaivá Boncz Ödön, Éble Gábor és Szinnyei József vál. tagok választattak meg.
A titkár bejelentette, hogy a nagygyülés megtartására a Magy. Tud. Akadémia ülésterme deczember 12–16. között áll rendelkezésre; a nagygyülés napirendje következőkép állapittatott meg: 1. Emlékbeszéd Nagy Iván társ. másodelnök felett, dr. Komáromy András vál. tagtól. 2. A szentgyörgyvölgyi Bakacs család czimere és leszármazása Boncz Ödön vál. tagtól. 3. A másodelnök választása. 4. Titkári jelentés. 5. Pénztári kimutatás.
A jegyzőkönyv hitelesitésére (elnök) Bánó József és Szent-Ivány Zoltán vál. tagok kéretvén meg, az elnök az ülést bezárta.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság deczember 16-ikán tartotta Báró Radvánszky Béla elnöklete alatt évi nagygyülését, melyen jelen voltak Áldásy Antal, Barabás Samu, Bánó József, Békefi Remig, Boncz Ödön, Borovszky Samu, Dézsi Lajos, Illésy János, Majláth Béla, Makay Dezső, Nagy Gyula, herczeg Odescalchi Arthur, Pettkó Béla, Soós Elemér, Széll Farkas, Szendrei János, Szent-Ivány Zoltán, Szinnyei József dj. vál., Daniel Gábor, Harmos Gábor, Horváth Sándor, Pósta Béla, ifj. Reissig Ede, Szalay Gábor és Szilassy Aladár társulati tagok, Fejérpataky László titkár, Tóth Árpád pénztárnok és Schönherr Gyula jegyző.
Az elnök megnyitván az ülést, mély részvéttel emlékezett meg Nagy Ivánról, a társaság elhunyt másodelnökéről s felhiván a nagygyülést az üresedésbe jött másodelnöki szék betöltésére, a szavazatszedő bizottság tagjaivá Széll Farkas ig. vál. tag elnöklete alatt Áldásy Antal és Dézsi Lajos ig. vál. tagokat nevezte ki s a titkos szavazást elrendelte.
A szavazatok beszedése után, azok összeszámitása alatt Boncz Ödön ig. vál. tag megkezdte «A szentgyörgyvölgyi Bakacs család czimere és leszármazása» czimü értekezésének felolvasását. Időközben a szavazatok összeszámitása befejeztetvén, Széll Farkas szavazatszedő bizottsági elnök bejelenti, hogy beadatott titkos szavazás utján 27 szavazat, ebből Fejérpataky Lászlóra 25, Csánki Dezsőre 1 és Thaly Kálmánra 1 szavazat.
E szerint Fejérpataky László az1899–1903. évi ötéves ciklusra a társaság másodelnökévé megválasztatott.
Elnök a megválasztott másodelnököt a társaság nevében üdvözölvén, és ez megválasztatásáért meleg szavakban mondván köszönetet. Boncz Ödön ig. vál. tag folytatta felolvasását.
A felolvasott értekezés tudomásul vétetett és a Turulban ki fog adatni.
Fejérpataky László felolvasta a titkári jelentést a társaság egyévi müködéséről, s mint titkár bucsuzván a helytől, melyet 16 éven át betöltött, köszönetet mondott a társaságnak a támogatásért, melylyel őt ez idő alatt részesitette.
A titkári jelentés tudomásul vétetett, s jelen füzetünk azt egész terjedelmében közli. A távozó titkárnak a nagygyülés a társaság ügyeinek vezetésében annak fennállása óta kifejtett buzgó és odaadó tevékenységeért köszönetet szavazott és elhatározta, hogy a társaság felvirágoztatása körül szerzett elévülhetetlen érdemeit jegyzőkönyvében megörökiti.
Schönherr Gyula társ. jegyző bemutatja Tóth Árpád pénztárnok részletes jelentését a pénztár állapotáról. E szerint a pénztári eredmény a nagygyülés napjáig a következő adatokat mutatja:
Bevétel.
1. Pénztári maradvány az 1897. évről 182 frt 28 kr.
2. Értékpapirok kamatai (10,800 frt 4%
koronajáradék és 100 frt 4% jelzáloghitelbanki
nyer. kölcsönkötvény után) 436 frt – kr.
3. Alapitványok kamatai, 3100 frtnyi be
nem fizetett alapitvány után 5% 140 frt – kr.
4. Pártoló tagdijakból befolyt 1280 frt – kr.
5. Évdijakból 1192 frt – kr.
6. A társulati kiadványok eladásából 131 frt 25 kr.
7. Alapitvány befizetés 99 frt 80 kr.
8. Rendkivüli bevétel 2 frt – kr.
Összesen 3463 frt 33 kr.
Kiadás.
1. Személyi járandóságok 750 frt – kr.
2. Irói tiszteletdijak és szerkesztés 460 frt 25 kr.
3. Nyomda – frt – kr.
4. Szinnyomatok készitése 245 frt – kr.
5. Metszetek, rajzok 41 frt 61– kr.
6. Utánvételi expediálás költségei 46 frt 08 kr.
7. Irodai átalány 60 frt – kr.
8. Társulati szolga dijazása 60 frt – kr.
9. Ujévi ajándékok, pénzbeszedési dijak,
másolások stb. 109 frt 74 kr.
10. Tőkésités 101 frt 10 kr.
11. Rendkivüli kiadás 33 frt 90 kr.
Összesen 1907 frt 68 kr.
Készpénz 1555 frt 65 kr.
A társaság vagyona.
1. Értékpapirok névleges értékben
(koronajáradék 21,600 korona, jelzáloghitelbanki
nyeremény kölcsönkötvény 100 frt) 10,900 frt
2. Kötelezvényekkel biztositott alapitványok 2600 frt
3. Kötelezvények nélküli alapitványok 500 frt
Az alapitványok összege 14,000 frt – kr.
4. A középkori czimeralbum és a
Nemzetségi Zsebkönyv czéljaira félretett összeg 300 frt – kr.
5. A fenti készpénz 1555 frt 65 kr.
Összes vagyon 15,855 frt 65 kr.
Minthogy a választmány a számadások megvizsgálása felől már intézkedett, a nagygyülés a pénztári kimutatást ideiglenesen tudomásul vette.
Elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére Boncz Ödön ig. vál. és Daniel Gábor évdijas tagokat kérvén meg, a nagygyülés véget ért.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság müködéséről az 1898-ik évben.
Tisztelt nagygyülés!
Társaságunk életének tizenhatodik esztendeje a gyász esztendeje volt. Nem folyt le eddig év, mely oly nagy, oly pótolhatatlan veszteségeket rótt volna reánk, mint az, a melynek most végén járunk. Miként egész hazánknak, úgy társaságunknak is bőven kijutott a veszteségből, a mély gyászból.
Azon megrenditő eset alkalmából, melynek hire lesujtó csapásként hatott hazánk minden lakójára, s gyászba boritott kunyhót, palotát egyaránt, társaságunk is sietett résztvenni az általános fájdalom és mélyen érzett részvét igaz nyilvánulásaiban. Szeptember havi választmányi ülését dicsőült Erzsébet királyné emlékének szentelte, s a legigazabb részvétből fakadó nyilatkozatával felkereste a legmagasabb trón zsámolyát. E részvétirat szavai s azon fenkölt szellemü beszéd, melylyel Fraknói Vilmos vál. tag elköltözött nagy királyasszonyunk emlékének áldozott, hü tolmácsai a fájdalomnak, melyet társaságunk egy nemzettel egyetemben érzett a minket ért csapás fölött.
Tavalyi jelentésemben örömmel adtam számot arról, hogy az első magyar heraldikai kézikönyv megjelenésétől, melynek létrejöttéhez társaságunk müködése sokban hozzájárult, már csak rövid idő választ el. Az örömöt, melyet e várva-várt mü megjelente fölött éreztünk, csakhamar fájdalom váltotta föl. Az érdemes szerző, kit tavaly ilyenkor még körünkben láttunk, kinek ugyanerről a helyről, hol jelenleg vagyok, mondott szavaira, melyekkel elköltözött kitünő heraldikusunk, Csergheő Géza, emlékezetét újitotta föl, kegyelettel figyeltünk, rövid idővel élte túl müve megjelentét. Szaktudományunkat, társaságunkat fájdalmas érzéssel lepte meg a szomoru hir, hogy Bárczay Oszkár, kitől még annyit várhattunk, kit annyian tiszteltünk és szerettünk, rövid hetekkel az első magyar heraldikai kézikönyv megjelente után elköltözött az örök nyugalom honába.
És mintha a tavalyi nagygyülésünkön elhangzott emlékbeszéd előre a gyász jellegét öntötte volna az év arczulatára: még nem telt el az esztendő, mikor társaságunk és elnökségünk disze, Nagy Iván, kinek neve hazánkban heraldikai és genealogiai gyüjtőnévvé vált, ki egymaga, minden segitség és támogatás nélkül többet tett szaktudományaink népszerüsitésére és terjesztésére, mint egy egész társulat, szintén itt hagyott minket örökre, kitölthetetlen ürt, pótolhatatlan veszteséget hagyván maga után.
De nemcsak szaktudományunk vezető alakjai, hanern buzgó, fáradhatatlan munkásai sorában is kérlelhetetlenül pusztitott a halál. Elvesztettük ig. választtnányunk soraiból a polyhistor Finály Henriket, aheraldika alapos ismerőjét, ki előszőr tett kisérletet arra, hogy a czimertan elemeit, sajnos, kéziratban maradt müvében magyar nyelven megirja; elveszitettük a családtörténet fáradhatatlan kutatóját Esterházy János grófot, – és tagtársaink sorában sok-sok jelesünket, kik a gyásznak e szomoru esztendejében költöztek át jobb világba.
Megfogyatkozva tagjainkban, elvesztve szaktudományunk annyi hivatott müvelőjét, megfeszitett erővel iparkodtunk azon tudományos és közmüvelődési czélokat megközeliteni, melyeknek elérését alapszabályaink elénk irják. Hogy sikerült-e ez a törekvés, a felől a t. nagygyülés van hivatva az elmondandók alapján itéletet mondani.
Választmányi üléseinket és folyóiratunk hasábjait két fő tudományágunk, a heraldika és genealogia terén végzett kutatások eredményei egyforma arányban foglalkoztatták.
Az előbbi tudományág terén eseményszámba ment az első magyar heraldikai kézikönyv megjelente, melylyel természetszerüleg többször kellett foglalkoznunk. Mutatványul, a mü megjelente előtt, közzétettük annak egyik legérdekesebb fejezetét, a magyar czimer fejlődéséről szólót. A közlemény felöleli és heraldikai szempontból méltatja mindazokat a fontosabb momentumokat, melyek czimerünk fejlődésére és megállapodására befolyással voltak s ezeknek alapján a czimer rekonstruálására két elmés tervezetet közöl; ebben mindazon fontosabb alkatrészeket, melyek megbizható források alapján valaha a magyar czimer alkotó részei voltak, egységes czimerképben foglalja össze. Ha aktuális értéke nincs is e tervezeteknek, de fényesen igazolják a szerző élénk heraldikai értékét és kombináló tehetségét.
Bárczay heraldikája Varjú Elemér társunkban talált szakavatott birálóra. Kétségtelen, hogy vannak hibái a korán elhunyt szerző könyvének, s a szakértő biráló rá is mutat teljes joggal nem egyre; de vannak oly előnyei, melyek neki szakirodalmunk történetében állandóan előkelő helyet biztositanak. A hibák kétségtelenül Bárczay Oszkárban találtak volna legkérlelhetetlenebb felismerőjükre, ha a sors megérnie engedi, hogy a kritika szavát is meghallja. Az az érdeme mindig megmarad, hogy ő irta az első magyar kézikönyvet, mely minden szabályát és tételét a magyar heraldika köréből vett példákkal igyekszik megvilágitani, s igy a magyar heraldikát bevonja a tudománykör általános tárgyalásába.
A magyar heraldika általános jellemzésére türekszik Csoma József vál. tag, felolvasás alakjában is ismertetett értekezésében, melyben a kar szerepét vizsgálja a régi magyar czimerekben. Éles heraldikai szemmel ismeri föl czimereinknek jellemző, mondhatni nemzeti sajátságot matató tulajdonságait. Ilyen a naturalisztikus irány, mely minálunk nem igen korán, a XIV. század derekán lép föl. E naturalisztikus irányzat eredménye a kar, mely az előbb lebegő stilizált czimeralakokat, minők a rózsa, liliom stb., természetes ábrázolásban tartja; s ennek eredménye az, hogy őseink nem nagy barátjai a heraldikai egyszerüségnek s hogy nálunk a heraldikus szimbolika oly korán nyilvánul. Fejtegetéseit gazdag czimeranyaggal igazolja.
A soproni benczések templomában lévő nagyérdekü eredeti sisakczimer egykori tulajdonosának kérdését, melyet Varju Elemér társunk tavaly behatóan ismertetett, Stessel József iparkodott a megoldáshoz közelebb vinni. Értekezése bár az óhajtott czélt nem érte el, a mennyiben nem vezetett arra, hogy ki volt a soproni ferenczrendi templom alapitója s ezzel a XV. századi sisakdisz tulajdonosa, de kétségtelenül felhivta a figyelmet nehány olyan adatra, melyek esetleg az azonos czélra törekvő kutatók segitségére lehetnek.
Középkori festett czimereink sorozatát az elmult évben is gazdagitottuk négygyel. Úgy hogy folyóiratunkban, annak tizenhat évi fennállása alatt nem kevesebb mint 55 szines czimerképet tettünk közzé az 1526 előtti évekből. E tekintélyes számból 38 esik Zsigmond király korára.
A lefolyt évben közzétett czimerek kiválóan érdekesek úgy ábrázolásuk mint az adományozás körülményei által.
Mint heraldikai érdekesség, első helyre teendő a Hettyey család ősének czimere, melyet 1415-ben a perpignani királytalálkozás emlékére I. Ferdinándtól, Aragonia királyától kap. Az eredetijében egyik tavalyi ülésünkben is bemutatott czimeradomány a titkár magyarázó szavaival jelent meg. Ugyancsak a titkár ismertette a Békássy család részére szóló 1417. évi czimeradományt, melynek oklevéltani főérdekessége abban van, hogy az nem eredetiben, hanem, a mi középkori czimeradományoknál egyedül álló eset, Hunyadi János kormányzó 1449. évi birói átiratában maradt korunkra.
Ismeretlen Zsigmondkori czimert hozott napfényre Illésy János vál. tag a Kolthay család 1431. évi armálisában, előadva mindazt, a mit a család multjáról felkutatnia sikerült. A czimerlevél legnagyobb érdekessége az ábrázolásban van, mely husvéti bárányt mutat czimerül. Schönherr Gyula vál. tag pedig heraldikánk hanyatló korából 1480-ból megismertetett, szakavatott tájékoztató értekezés kiséretében, Nagylucsei Orbán fejérvári prépostnak, a király kincstartójának, a későbbi hirneves püspöknek s rokonainak, a Dóczyak őseinek Mátyás királytól kapott czimerével. A czimeradomány oly család őseinek szólván, mely hazánk történetében előkelő szerepet vitt, kiválóan nagy érdekü.
Lehoczky Tivadar vál. tag Betlen Gábor 1629. évi czimeres nemeslevelét közölte, melyet ref. papjai számára adott ki. Heraldikai közleményeink sorát Majláth Béla ál. tagé zárja be, ki az Apaffyak czimerváltozásainak történetéhez járult egy 1561-ből való adattal, mely mintegy átmenetül tekinthető az Apaffy czimer XV. és XVII. századi ábrázolásai közt.
Üléseinken még két nagybecsü heraldikai emléket mutattak be tagtársaink. Minthogy ez emlékeket lehető rövid idő alatt folyóiratunk kőzzé fogja tenni: ez alkalommal csak röviden emlékezem meg rólok, hogy a társaságunk ez évi müködéséről adott kép teljes legyen.
Az egyik a Wesseléuyi család czimerének első formája, a mint az Zsigmond király 1418. évi adományában látható; ezt a nevezetes armálist a család leszármaztatásával egyetemben Karácsonyi János vál. tag ismertette meg velünk. A másikat Boncz Ödön vál. tagnak köszönhetjük, ki egyik legutóbbi vál. ülésünkön a Tallián család kutasi levéltárában végzett kutatásairól számolván be, számos nagyérdekü, eddig merőben ismeretlen régi oklevelen kivül a Zsigmondkori czimerlevelek sorozatát egy ujjal, a Kökényesi család 1428. évi armálisával gazdagitotta.
A genealogia körébe vágó dolgozatok közt, melyek folyóiratunk ez évi folyamában láttak napvilágot, úgy tárgyánál, mint terjedelménél és a reá forditott óriási fáradságnál fogva első helyre kell tennem Nagy Géza társunkét III. Béla királyról és nejéről Antiochiai Anna Ágnes királynéról, kikben királyunk ő felségének sokszoros őseit mutatja be. A terjedelmes dolgozat, melyhez külön mellékletképen 26 leszármazási tábla járul, kiindulva ő felségének azon legmagasabb elhatározásából, melyet emlitett Árpádházi királyunk és nejének maradványait méltó módon örök nyugalomra helyeztetni rendelte, kimutatja, hogy e királyi elhatározás létrejötténél kétségtelenül a sokszoros ős iránt érzett legmagasabb kegyelet is közremüködött, mert III. Béla királyunk ivadékai közül kilencz Árpádházi királyleányt találunk ő felsége ősanyái közt.
Régi genealogiai viszonyok buzgó kutatója, Wertner Mór vál. tag ismét több dolgozatával gyarapitotta e téren eddig szerzett érdemeit. Egyik közleményében a champagnei grófok családjából eredő Smaragd vajdának, ki II. Endre idejében az ország legelső méltóságait tölti be, állitja össze leszármazottjait, az Ajnárdfiakat és Gilétfieket, a XIV. század végéig. Egy másik nagyobb dolgozata a német eredetü Buzád-Hahót nemzetség elágazásaival és leszármazásával foglalkozik, és összeállitja az egybefüggő nemzedékrendet mindaddig, mig egy-egy család a közös törzsből kiválik. Harmadik dolgozatában az Árpádkori nádorok nemzetségi viszonyait iparkodik megvilágitani; az első közleményben, mely a legrégibb időktől kezdve II. Endre koráig 28 nádorról szól, még igen ingatag az alap, még kevés nádornál sikerül a genust és közelebbi leszármazási viszonyokat megállapitania; ennek oka a történelmi adatok gyér voltában keresendő, mi a következő korszakban egyre nagyobb gazdagságnak fog helyet adni.
Petrovay György vál. tag ez évben fejezte be azt a nagy fáradsággal és lelkiismeretes utánjárással készült családtörténeti sorozatot, melylyel az ország északkeleti részének genealogikus bonyodalmait évek óta közzétett dolgozataiban megvilágitotta. Ez elmult évben közöltük tőle a Dolhayakka1 közös eredetü Petrovayak történetének befejezését, mely a család ujabb nemzedékeit tárgyalja a család czimerével együtt, melynek a nagyérdemü szerző 16-féle változatát közli.
Apróbb, de nem érdektelen genealogiai adalékokkal többen járultak folyóiratunk változatossá tételéhez. Igy Thaly Kálmán vál. tag azon ismeretes tényből indulva ki, hogy egy-egy családban előszeretettel viseltettek valamely keresztnév iránt, mi egymáshoz közel eső generácziókban könnyen zavarra adhat okot, a Rákóczi-korban szereplő három Zákány Istvánra (apa, fiu, unoka) hivja fel a figyelmet, egy általa közzétett 1705. évi supplicatio révén. Ugyancsak neki köszönhetjük a karvai báró Orlay család nemzedékrendjének összeállitását, melyet a XI. század elejétől annak a XVIII. század első felében történt kihalásáig levezet. Bay Ilona urnő a csicseri Ormós család szabolcsmegyei ágának történetéhez közölt érdekes adalékokat. Ifj. Komlóssy Arthur pedig a borsodmegyei Konti család leszármazására és esetleges kihalására hivta föl a genealogusok figyelmét.
Ha még felemlitem hg. Odescalchi Arthur vál. tagnak érdekes előadását, melylyel egy XIV. századi, a Majthényi család történetére fontos pápai bulla eredetijét mutatta be választmányunk egyik ülésén, ezzel kimeritettem a kutatás és tudományos munkásság azon új eredményeit, melyek üléseinket foglalkoztatták és folyóiratunk lapjain láttak napvilágot. E szakdolgozatokhoz sorolható még kilencz ismertetés és birálat, melyeket a körünkbe vágó kiadványokról szintén a Turul hasábjain tettünk közzé.
Társaságunk belső élete az elmult évben rövidre fogható. Egy esztendeje, utolsó nagygyülésünkön, deczember 11-én, választottuk ujra meg az elnökség két tagját. A kérlelhetetlen sors úgy akarta, hogy mai nagygyülésünkön uj választásra legyen szükség. Azóta ügyrendileg előirt választmányi üléseinket f. évi február 24., április 28., szeptember 29. és november 24. napjain tartottuk meg. Az év első választmányi ülése volt hivatott a titkár és a folyóirat egyik szerkesztőjének megválasztására. A választás ugyanazt érte, ki e két tisztet az 1883. év, társaságunk megalakulása óta tölti be.
Az igazgató választmány tagjainak sorában bekövetkezett hézagokat a következő szakférfiakkal töltöttük be: Békefi Remig, Berzeviczy Edmund, Dézsi Lajos, Petrovay György és Soós Elemér tagtársainkkal. Választmányunk ily módon kiváló szakerőkkel gyarapodva, bizton nézhet a jövő munkássága elé.
Tagjaink számában lényeges változás nem történt. Folyóiratunk ez évi első füzetéhez csatolt kimutatásunk 67 alapitó, 153 pártoló, 308 évdijas, összesen 528 tagtársunkat sorolja föl. Azóta e szám 1 alapitó, 2 pártoló és 13 évdijas taggal gyarapodott.
Ezekben beszámolva az elmult esztendő történetéről, kérem a t. nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék.

Fejérpataky László,
titkár.

SZAKIRODALOM

Békefi Remig dr. A pásztói apátság története.

(A zirczi, pilisi, pásztói és szent-gotthárdi cziszterczi apátságok története. III. kötet.) Budapest, 1898. Nagy 8-rét, X + 778 + 2 lap, 9 melléklettel.
Békefi Remig dr. acziszterczi rend nagyszorgalmu történetirója egy hatalmas kötetben adta ki a pásztói apátság történetét. A nagy tudással irt becses mü megérdemlett dicséreteket aratott; ismertetése több szakfolyóiratban volt olvasható. Mi itt csupán a benne lelhető czimer- és pecséttani, valamint családtörténeti adatokat óhajtjuk kiemelni.
Valóságos genealogiai monografia számba megy a munkának III. fejezete: A pásztói apátság kegyurai. E czim alatt ugyanis a Rátót (Ratold) nemzetség három legnevezetesebb ágának a Pásztói, Kakas és Tari családnak vázlatos, de uj, eddig ismeretlen adatokban bővelkedő történetét nyujtja a szerző. A Ratold nemzetség Domokos fia István révén jut kapcsolatba a pásztói apátsággal, a kit István itjabb király 1265-ben tett az apátság kegyurává. Rátóti Istvánnak hat fiát találjuk a nemzetség leszármazási tábláján, kik közül három a szóban forgó családok alapitója. Hasznos Domokostól a Pásztói. Hasznosi Lacktól a Tari, Kakas mestertől a Kakas család vette eredetét. A történetük megirásánál felhasznált oklevelek nagy része eddig kiadatlan volt; a nevezetesebbeket Békefi teljes szövegükben, munkája okmánytárában adta közre. Két pecsétrajz is járul a fejezethez, Karai Kakas László 1380-iki függő-pecsétének a Századok 1880-iki folyamából már ismert ábrája és Pásztói János országbiró 1396-iki nagy pecsétje, melynek czimére ugyan, nem épen hü rajzban, a Turul VIII. kötetében már megjelent, de teljes ábráját eddig nem ismertük. Az 56 mm. átmérőjü kerek pecsét mezején három karélyba foglalva látható a Rátót nemzetség czimere: körives pajzsban kakastoll-forgóval ellátott hárslevél. Körirata:

S • COMITIS • IOHANIS • FILI • DOMINICI •
DE • PAZTOH • RIDICIS • CVIE • REGE.

Sok érdekes adatot találhatni a munkában még a Guthi, Ország, Apafy, Csicseri, Verebélyi, Barcsay és Keczer családokra vonatkozólag is; általában a heves- és Abauj megyei nemes családok legtöbbjéről történik emlités.
Pecsétrajrokból a már emlitetteken kivül még négyet tartalmaz a kötet. III. Béla nagy függő-pecsétét, melyet kevéssel kicsinyitve a Magyar Nemzet Története is közölt (II. k. 335.), itt eredeti nagyságban látjuk. A Békefi ábrája nem lévén retusirozva, homályosabb, de kétségen kivül hivebb; kár, hogy vörössel van nyomva, ha fekete lenne, jóval többet lehetne rajta látni.
Nem a legjobban sikerült Ulrik pásztói apát XIV. századi pecsétének képe, mely a Magyar Nemz. Múzeumban őrzött pecsétnyomó gipsz-lenyomatáról készült. Mezején az apát alakja látható egyszerü szerzetesi öltönyben, fedetlen fővel, kezében a rangját jelző pásztorbottal. A körirat:

+ S: FRATRIS • VLRIOI •ABBATIS • DA • PASTVAH

A wellehrádi (csehországi) konvent s Nezorin Florián apát XVII. századi pecséte reánk csak közvetve, mint a rend ujbóli függetlenitését megelőző korszak emlékei birnak érdekkel.

V.

Jahrbuch der k. k. heraldischen Geschschaft Adler. Neue Folge. Siebenter Band.

Bécs, 1897. 4-r. 3 + 235 lap, és 14 tábla melléklet.
A bécsi heraldikai társulat évkönyvének huszonnegyedik folyama fekszik előttünk. Egész kis könyvtárt képeznek már ezek a dusan illusztrált kötetek, a melyek különösen az örökös tartományok családtörténetéhez nyujtanak töméntelen becses adatot. De ránk magyarokra is üdvös dolog megismerkedni ezzel a folyóirattal. Alig van olyan évfolyama, a melyikben ne lenne egy-két magyar vonatkozásu dolgozat. Az utolsó kötetben is van egy terjedelmesebb, a nagy szorgalmu Wertner Mórtól. De menjünk sorba a tartalmon. Egy hosszu, nagy fáradsággal s erudiczióval összeállitott munka nyitja meg a sort Stuckelbergtől: Die Thronfolge von Augustus bis Constantin. A dolgozat czélja, kimutatni a római császárok abbóli törekvéseit, hogy genealogiájukat a régibb trónvesztett uralkodóházakéval összekapcsolják. Úgy véljük, az egész inkább helyén lenne valamely klasszikus régészettel és történelemmel foglalkozó folyóiratban. Egy heraldikai szakfolyóiratnak csak a közép- és uj-korral lehet és szabad foglalkozni. A következő czikk az előnyösen ismert czimertani iró Hauptmann J. tollából folyt s egy a czimerek eredete s keletkezésének megvilágitásánál elsőrendü kutfő ismertetését tartalmazza; czime: Die Illustrationen zu Peter von Ebulos Carmen in honorem Augusti. Ez a régóta ismeretes hősköltemény, melynek tárgyát a VII. Henrik császár és Siciliai Tahkréd közti háboru teszi, tartalmilag semmi érdekeset sem nyujt a heraldikusnak. Annál nagyobb becse van azonban a berni városi könyvtárban őrzött kéziratának, illetve az ebben foglalt rajzoknak. Ez a kézirat a 12. század utolsó éveiben készült s igy ép a középkori czimeresség keletkezése idején. A képek nagy része csatajeleneteket ábrázol, pánczélos, czimeres pajzsu és zászlóju vitézekkel. Hauptmann vizsgálódásainak eredménye abban foglalható össze; hogy a kódex illusztrácziói, teljesen megfelelően a czimerek keletkezési idejének, azt bizonyitják, miszerint ebben az időben voltak ugyan már czimérek, de használatuk még nagyon kis körre szoritkozott. Valódi czimerábrát mindössze öt félét látunk a képeken; czimeres pajzsa, lótakarója és koronája van a császárnak; s nehány előkelő egyéniségnek. A nagy többség pajzsai és sisakjai pedig tarkára vannak mázolva s czimerjelvénynek nyoma sincs rajtuk.
Hauptmann érdekes munkájára Wertner Mór terjedelmes és tartalmas czikke következik: Die Herren von Gara und die Ellerbach von Monyorókerék (Eberau) A Garák a Dorozsma nemzetségéből veszik eredetüket, melynek hasonnevü ősi birtoka Csongrád vármegyében feküdt. A Dorozsma nemzetségebeli János és ennek fia István 1269-ben hü szolgálataiként megkapják a valkómegyei Garát, IV. Béla királytól. Innen kezdve a család Garainak nevezi magát. Istvántól három ágon származik le a nagy hatalomra jutott nemzetség. Az elsőnek őse Pál, macsói bán és tárnokmester, családja fiágon Garai Lőrinczben, a felső-vidék kapitányában halt ki 1570-ben. Birtokait és levéltárát, Lőrincz leánya Borbála révén, a Zayak örökölték. A második ágnak alapitója András; az ő ivadékai emelkednek a legmagasabbra. Van köztük három nádor (a két Miklós és László), s rokonságba jutnak a királyi családdal is. Utolsó férfitagja a háznak Jób, meghalt 1484-ben. A harmadik testvér Botos Garai János alapitja a harmadik ágazatot. Utódai többnyire Botosnak nevezik magukat. Úgy látszik, még a XV. században kihaltak. Még van számos leszármazója a Dorozsma nemzetségének, de nem igen lehet fellelni köztük és a Garaiak közti kapcsolatot.
Kár, hogy Wertner nem foglalkozott a család, illetve a Dorozsma genus czimerével. Mindössze Garai (I.) Miklós nádor pecsétét közli egy 1377-iki lenyomatról, minden magyarázat nélkül.
Az Ellerbachok eredete a Svábföldön van; itt fekszik ősi birtokuk, a kis Ellerbach falucska. A birtok csekély, a család népes s az ifjabb fiuk, a kor szokása szerint, kalandozásra mennek, hirt s a mi fő, vagyont szerezni idegen országokban. Egy ilyen szegény, de vitéz kalandor fia az apjához hasonló Burkárd (másként Pupilin vagy Kondrád) is, a ki 1350 táján a bőkezüségéről európaszerte hires Lajos magyar király szolgálatába áll. Részt vesz mind a két lithván hadjáratban, majd az olasz háboruban, mig csak hősies küzdelemben le nem teriti egy lándzsadöfés Zára falai alatt. Nagy-Lajos nem volt hálátlan; atyjuk hősségéért, dicső haláláért megfizet Burkárd fiainak; nekik adta Monyorókerekét Vasvármegyében. A magyar Ellerbachok innen kezdve folyton gyarapitják birtokaikat és hatalmukat, de már a következő században kihalt a család, Jánosban (1499.). Óriási vagyonuk Bakócz Tamásra szállott.
Az érdekes értekezéshez Széchy Miklós 1382-iki s Ellerbach János 1499-iki pecsétjének ábrája van mellékelve.
A kötetnek körülbelül a negyedét foglalja el három genealogikus vázlat br. Blittersdorf Fülöptől. Az elsőben az értekező saját családja történetét rajzolja, a 11. századtól kezdve. A rajnamenti nemzetség historiája nem igen fogja érdekelni a magyar genealogusokat, azért is csak azt emlitjük meg a czikkről, hogy a benne foglalt XV. század előtti genealogiai adatok olyan ingatag alapokon nyugszanak, aminőkkel nálunk aligha merne valaki előhozakodni. A másik dolgozat báró Blittersdorff János Werner, egy 17. századi nem nagy szerepet játszott német diplomata életével, a harmadik pedig a kihalt bajorországi Visbach bárók eredetével foglalkozik. Nagyon jellemző a német genealogiák megbizhatóságára, hogy a Visbachok 1160-tól való származása egy 1726-iki oklevélre van alapitva.
Magyar szempontból semmi érdekeset sem nyujt Divis-Cistecky János lovag s Genealogische Studien aus Pardubic ü rövid czikke, sem a gróf Kirbach Ernőé: Beitröge zur Geschichte des Deutschen Ordenr. Csak különösség számba mehet az utolsó czikk. Ebben Sommerfeld Gusztáv közöl genealogikus feljegyzéseket egy a mult században élt porosz tábornok, Wiersbitzki György Lajos által irt «családi krónikából». A tábornok ur családja eredetét csak a X. századig viszi s a mi még érdekesebb, összeköttetésbe hozza a Korvinoknak (igy nevezi a Hunyadiakat) még a 12. (!) században Magyarországból kivándorolt egy ágával. A közlőnek, természetesen, egy szó megjegyezni valója sincs a dologhoz. Érthetetlen, hogy tartják érdemesnek bécsi kollégáink az efélét tudományos folyóiratban lenyomatni.
Varjú Elemér.

Értesités.

A Nagy Iván «Magyarország családai» czimü müvében közölt czimerrajzok fametszetü duczai alulirt czégnél (Budapest, Haas-palota) darabonkint négy frtjával megrendelhetők.

Ráth Mór könyvkereskedése.