Első közlemény.

Családtörténeti iróink Wagner Károlytól kezdve Csoma Józsefig mindnyájan egyetértenek abban, hogy az Anjou-korszak elején feltűnő, Zsigmond uralkodása alatt magasra emelkedett és a mohácsi vész előtt három testvérágon virágzó Perényi nemzetség Dobosi Orbántól származik, a ki III. Endre királytól az Abauj vármegyé-ben, Kassához közel fekvő Perény- falut 1292. körül adományba kapta. 1Wagner K. kézirata a m. n. muzeumban. Fal. Lat. nr. 2 2 5. tom II. 267. Genealogiae authenticae etc. kézirat, u. o. Fol. Lat. nr. 207. tom. I. Lehotzky : Stemmatographia II. 316. Nagy Iván : Magyarország családai IX. k. 226. — Magyar nemzetségi Zsebkönyv. I. k. 38q. 1. Csoma József: Abauj Torna vármegye nemes családjai. Előszó V. 1.

De sajnos, az adománylevél nem maradt reánk, és okunk van hinni, hogy a régi genealogusok sem látták azt, hanem rendes szokás szerint csak kombináltak, vagy a többnyire kétes becsű, mesét és valóságot csodálatos módon egybe olvasztó családi hagyományok kiapadhatatlan, zavaros forrásából merítettek.

Föltevésünket az a körülmény is igazolja, hogy a mult század derekán szorgalmatoskodó tudós jezsuita Kaprinai István szerint a nevet adó birtok szerzőjét Dobosi Jánosnak hivták, az ő hűséges szolgálatját jutalmazó király pedig nem III. Endre, az utolsó Árpád, hanem a keresztes hadjáratot vezető, a hires Arany Bullát kiadó "jeruzsálemi"András király vala.1Kaprinai István: Hung. Diplomatica etc. tom. II. 112. 1. 113. jegyzet. Utána Budai Ferencz : Magyarország polg. lexicon III. k. 64. a régi perényi várról is beszél, »mely várat — úgymond — s falut második András király ajándékozta volt a família törzsökének Dobos Jánosnak.«

Már pedig tudvalévő dolog, hogy az ilyen traditióknak legfőbb, szinte csalhatatlan ösmertető jelük a nevekben és datumokban való ingadozás, jellemző közös tulajdonságuk pedig az, hogy egyszerre többféle változatban keringenek s a viszonyokhoz és igényekhez képest koronként módosulni szoktak.

De azért be kell vallanunk — legalább a tapasztalás azt bizonyltja — hogy a legtöbb családi hagyománynak — föltéve, hogy nem mesterségesen, határozott ten-dentiával gyártották, a mire szintén sok a példa — rendszerint van némi alapja, mondjuk históriai magva, melyet azonban a combinatio és képzelődés szövevényes burokjából csak ritkán tudunk kifejteni.

A keresztes lovagoktól való származás mindenesetre méltó volna ahhoz a családhoz, mely ősei között nádorokat, országbírákat, kanczellárokat, vajdákat, tárnokmestereket, bánokat és más rendbeli zászlósurakat számlál, de le kell mondanunk róla, mert hiteles oklevelek bizonysága szerint a Perényiek ősapja Orbán volt, a ki — mint fiainak és unokáinak szerepléséből, illetőleg az erre vonatkozó dátumokból alaposan következtetjük — csakugyan III. Endre uralkodása alatt élt. 2 Orbánnak első fia János 1318-ban már nem élt, tehát az Ő Simon fiának 1318 előtt, Jánosnak pedig legalább a XIII. század végén kellett születnie; különben nevezett Orbánnak 1334 körül már ifjabb Miklós fiától is felnőtt ember unokái voltak. Személyéről és viszonyairól ugyan közelebbi tudomásunk nincsen, mert az oklevelek már mint néhairól emlékeznek róla, de azért bizvást föltehetjük, hogy a Dobosi melléknevet (Urbánus de Dobos) sohasem viselte, hanem csak a régi genealogusok ragasztották reá. — Mikor a Perényiek a szathmármegyei Nagy-Dobost a Hunt Pázmán nemzetség egyik ágának magban szakadása után, állítólag 1404-ben, adományba kapták,3Szirmay Antal: Szathmár vármegye II. 358. Perényi Péter országbírót 1420-ban statuálták Dobos birodalmába (1. Perényi és. levéltára Nagy-Szőllősön ), mely eredetileg a Guth Keled nemzetség öröksége volt. a birtokkal együtt természetesen a régi leveleket is kezükhöz vették. — Ezekből kombinálhatta ki a mult, de legfeljebb a XVII. században valami agyafúrt prókátor, pihent eszű íródeák vagy búcsúztatóra készülő praedikator a család ősének Dobosi melléknevét, ugy okoskodván, hogy a mennyiben a legrégibb oklevelek nem a perényi, hanem a dobosi jószágra vonatkoznak: nyilvánvaló, hogy kezdetben Orbánt is Dobosinak hivták. Igaz, hogy abban a korban még állandó vezeték- és családi nevekről nem beszélhetünk, mert mindenkit arról a helyről neveztek, a hol épen lakott és birtokolt ; csakhogy Orbán nem is lakott, nem is birt Doboson. Különben a régi oklevelek legtöbbször még a lakóhelyét sem tartják szükségesnek fölemlíteni az ügyes-bajos embernek, hanem csak azt, hogy kinek a fia, kinek az unokája. Mikor azonban osztályos atyafiak perlekedtek, fölvitték magukat a birtokszerző vagy örökhagyó ősig, igazolván, hogy ők annak a nemzetségéből származtak.

Még a XIV. század közepén sem tapasztalunk állandóságot és következetességet a családi nevek használásában.

Ha egy apának három fia és három faluja maradt és osztály szerint minden fiúnak egy-egy falu jutott, akkor kiki a maga falujáról neveztetett. De ha nem osztoztak meg az örökségen, hanem közbirtákösen használták, akkor vagy rendes lakóhelyükről, vagy fölváltva, hol egyik, hol másik birtokukról nevezték magukat, a mint ezt a mindennapi élet szüksége kivánta és indokolta. így tapasztaljuk, hogy egy és ugyanazaz ember, rövid időközökben, a váradi káptalanban — csak például hozom fel — Ujhelyi-nek, a leleszi konventben Verböczi-nek, vagy a mikor újlaki birtokáról volt szó, Ujlaki-nak mondotta magát.

Ha egy falu határát az osztályos atyafiak többfelé darabolták és emberöltőről emberöltőre mind ott éltek, haltak, akkor az egész had — még a beházasodó idegen is, ha csak különös oka nem volt az ellenkezőre — a falu nevét viselte. De idő multával fölöttébb elsokasodván, megkülönböztetésről kellett gondoskodniok, s ha az atya nevének felvétele már nem volt elegendő erre a czélra, elkeresztelték egymást foglalkozásuk, testi és lelki jellemző tulajdonságaik szerint. Mindazonáltal a vérséges együvé-tartozás bizonyságára, a közös eredeten alapuló jogok megóvása czéljából régi nemesi nevüket is megtartották.

Talán mondanunk sem kell, hogy az ilyen ragadvány nevek, mint mai nap a köznépnél, ugy hajdanában leginkább a kisbirtokos nemesek között divatoztak, de találunk azért elég példát rá a gazdagok és előkelők osztályában is.

Különben a családi nevek és praedicatumok keletkezéséről és fejlődéséről adandó alkalommal bővebben szólunk.

Az a körülmény, hogy az Árpád-korszak végén élő Orbán fiai 1316-tól kezdve — a mikor legelőször hallunk róluk — az oklevelekben állandóan és következetesen Perényieknek (de Purven, Pirin, Perweyn stb.) mondatnak, — a mi szemünkben nyilván bizonyltja, hogy örökségüket közösen bírták, ott laktak és onnan indultak ki a világba szerencsét próbálni. Csak az a kérdés, hogy és mikor szerezték ezt a jószágot ? ha atyjuktól örökölték, kitől kapta Orbán ?

III. Endre adomány-levelének nem bírunk nyomára jönni. Az eredeti ugyan századok leforgása alatt könnyen megsemmisülhetett, tűz-víz megemészthette, erőszakos emberek, gonosz szomszédok elrabolhatták, de hogy nem maradt fenn egyetlen egy átirata, sőt kivonata sem ?

A Perényiek nagy hívei voltak Róbert Károlynak, hogy nem siettek hát meg-ujittatni, megerősíttetni vele az utolsó Árpád adományát, mikor jól tudhatták, hogy nyugodalmas birtoklásuknak az a legelső föltétele? Pöröltek, osztozkodtak, határt igazítottak, de a szóban forgó levelet soha sem mutatták fel az ország birái előtt, ámbátor néha igazán nagy szükségük lett volna arra, p. o. mikor az Aba nemzetségből származó szikszai és idai nemesekkel Perény és Komaróci határain 14 esztendőn keresztül (1360—1374) pör-patvarkodtak.

A XVI. század folyamán a fiskussal gyűlt meg a bajuk, a ki, midőn nemzetségüknek két ága magban szakadt, birtokjoguk és osztályos atyafiságuk igazolására szorította őket. Föl kellett vinni a genealógiájukat egész Orbánig,1Fölvitték többek között 1549-ben is, mikor a nádori ággal pöröltek, csakhogy hamisan, amint alább látni fogjuk.hogy a közös törzsökből való származást kimutathassák. Mikor már a nyalábi várban gondosan őrzött levéltár nem győzte tovább argumentummal, káptalanokban és konventekben szedegették össze a régi írásokat, hogy a fiskus körmei közül kiszabadulhassanak.

Megolvastuk rendre az ok- és perfolyta leveleket s a szapora nyelvű prókátorok feleselgetését: szó sincs azokban III. Endre adományáról. Keressünk tehát más nyomokat.

Perin vagy Perén mint személy-- és birtoknév történeti emlékeinkben a XIII. század ele)étől fogva gyakran előfordul, még pedig az országnak jobbára azon részeiben, a hol beköltözködött vendégnépek (hospesek) laktak.

A középkori istenitéletekről vezetett Váradi Regestrumban a Hernádmenti Alnémet faluból való Perven poroszlóval találkozunk, a ki a pásztói monostor egymás között versengő szolgáit a váradi tüzesvas próbára vitte.1Váradi Regestrum Endlichernél 88. A tatárjárás előtt élt Olasz Lőrincz esztergomi pénzverőmester fia Perrin, a ki a Garam mellett fekvő tatai birtokát 1230-ban Florentin esztergomi kanonoknak eladta.2Wenzel: Árpádkori Uj okmánytár VI. 48. 7. Szó van a mosonyi várhoz tartozó Perin (máskor Perun) faluról, melyet IV. Béla király Lipold mosonyi polgárnak ajándékozott.3U. o. VIII. 89.

A tatárjárás után történt, hogy a szepesi vár alispánja Henrik és testvérei szükségtől és szegénységtől viseltetve, eladták a földjüket egy Pirin nevezetű szepesi vendégnek. Minthogy a szomszédoknak és érdekelteknek nem volt ez ellen kifogásuk, IV. Béla 1248. január 10-én kelt levelében jóváhagyta az adásvételt, de kikötötte, hogy Pirin azért a földért az ország más nemeseinek példájára, a hol és a mikor kívántatik, fegyveres szolgálatot teljesítsen, továbbá, hogy a hadviselés személyes kötelezettsége birtokosról birtokosra szálljon. Ekkép Pirin az ország nemeseinek sorába emelkedett, a föld pedig benépesülvén, az ő emlékezetére Pirin falvának neveztetett. Vérségéhez tartozhatott az a Detrik, a ki IV. Béla levelét 1312-ben a szepesi káptalanban átíratta, továbbá Perinn vagy a mint most mondjuk — Perény (de villa Perinni), a kinek 1342-ben élő leánya Marus asszony — Jekul fia Jakab özvegye — a Jekelfalussy család ősanyja vala.4Hazai okmánytár VIII. 53. A.njonkori okmánytár IV. 181. Dr. Komáromy András : A Jekel-falussy család ősei. Turul XI. k. 201.

Olasznak tartjuk azt a Perin mestert, a ki Velenczei Endrének gyermekségétől fogva, minden változások között, hű követője volt s már abban az időben mellette forgolódott, midőn ez még távol Magyarországtól a szlavóniai herczegség puszta czimét viselte. Minthogy pedig az osztrák Albert herczeg ellen indított hadjáratban Rorau vár ostrománál súlyos sebeket kapott: vére hullásáért a király a szepesi várhoz tartozó Sigra birtokból — saját kérésére — 1292. ápril. 10-én két ekealja földet ajándékozott neki, fölmentvén azt a vár hatósága alól, hogy ő és maradékai igaz nemesi szabadsággal bírhassák.5Eredetije az Országos levéltárban DL. 1360. Kiadta Fejér György: Codex Diplom. VI/1. 247. lap.

Bajos volna ezt a Perin mestert vérséges összeköttetésbe hozni Orbánnal, a Perényiek ősével, de hogy a régi genealogusok nem a most említett oklevélből kombinálták-e a Perényfalu adományozását III. Endrének tulajdonító ugynevezett családi hagyományt? — arról bizony nem állunk jót.

Szepesböl a Hernád völgyén a német vendégek l0 faluból álló telepítvényéhez érkezünk, mely az Árpád-korszakban a királynék magánbirtoka volt s Visoly szék-helylyel külön területet képezett. Hozzá tartoztak: Felnémet, Középnémet, Alnémet, Göncz, Ruszka, Egyházas-Vizsoly, Czecze, Dobsza és Perény Perven , melyről meghatározhatjuk, hogy régen Ida és Kamarócz szomszédságában feküdt, s ettől az Ida folyó választotta el.1Váradi Regestrum 116. Pesty Frigyes: Az eltűnt régi vármegyék I. 170. Wenzel id. h. X. k. 181. Országos Levéltár DL. 6240.

Bizvást föltehetjük, hogy alapítójának nevét viselte, de seni erről, sem az előbb említett Perven poroszlóról — a kit egy irótársunk következetesen Barmannak nevez,2Kandra Kabos : A váradi Regestrum 191. 201. 1. nem merjük állítani, hogy német volt. Mert a kiráty vendégei között, ugy a Szepességen, mint Zemplénben, Újvárban és másutt — daczára hogy közönségesen németeknek, szászoknak hívattak— sok latin fajú embert, olaszt is találunk. És ha látjuk, hogy a Peren név viselői közül — az eddig felsoroltak szerint kettő olasz volt, a harmadik pedig csak ugy általánosságban szepesi vendégnek mondatik, melyből nem következik, hogy okvetlenül szásznak kellett lennie;3Valószínű, hogy a szepes megyei »villa Pirin« vagy »Perinni« azonos a későbbi Primfalvá-val, mely 1412-ben Prynfalwa néven jön elö, de a német és szláv ajkúak között ez az átváltozás könnyen megtörténhetett, a mint a Perényi család nevét közönségesen Prinyi-nek mondták és Írták. V. Ő. Dr. Csánki Dezsö : Magyarország történelmi földrajza I 265. Hradszky József: A szepesi tiz lándsások széke 143. 1. ha tudjuk, hogy egy raguzai gályakapitány nevét 1245-ben Perven-nek írják4Wenzel: id. h. VII. 206. : semmi különös okunk nincs arra, hogy Perényfalu alapítóját, vagy a Váradi Regestrum-ban szereplő poroszlót németnek tartsuk.

A hernádvölgyi telepítvény a királynék pártfogása alatt szépen fejlődött, A lakosok meg lehettek elégedve sorsukkal, mert — ha különös kiváltságaik nem is voltak — okvetlenül bírtak mindazokkal a szabadalmakkal, mikkel a szomszéd szepesi vendégek. Irtották az erdőt, szántották, vetették a földet, halásztak, vadásztak tetszésük szerint, papjukat, biráikat maguk választották. A ki pedig nem érte be ennyivel és magasabb vágyai voltak: nyitva állott az ut előtte. Testi vagy lelki derékség, életre valóság, szorgalom, ügyesség, szóval az egyéni kiválóság kedvező visszonyok között mindenkor érvényesülni szokott, de a bátorságnak, vitézségnek, vállalkozó szellemnek talán sohasem volt nagyobb kelete, mint ebben az időben.

A vendég se lehetett arra kárhoztatva, ha egy vagy más tekintetben külömb volt társainál, hogy holta napjáig földmívelő paraszt, legjobb esetben városi polgár maradjon. A gazdag a király jóváhagyásával nemesi birtokot vásárolt, vagy fölfegyverzett egy sereg embert fejszével, csákánynyal, erdőt irtott, falut telepitett s gyermekeire földesuraságot, nemességet hagyott. De a hadi pálya sem volt elzárva előttük s a ki vérét ontotta a király szolgálatában, vére hullásáért méltó jutalmat: földjére és személyére nézve szabadságot kapott. Mert földje volt a legutolsó szolgának is, de csak az a föld nemesitett, melynek birtoklása a hadviselés személyes kötelezettségén kívül más teherrel nem járt. Sok jeles magyar családról tudjuk, hogy ősei ilyen utakon és módokon emelkedtek a nemzet kiváltságosainak sorába. És a mi megtörtént a Szepességen és másutt, megtörténhetett, bizonyára meg is történt, a Hernád völgyében is.

Tudjuk, hogy már IV. Béla, illetőleg hitvese Mária királyné megcsonkította a telepitvényt, mert a három Németit IV. László és Mária siciliai királyné dajkájának adományozta 1III. Endre alatt egy darabig ismét a királynék birtoka volt, de Ágnes,illetőleg — mint Pauler kimutatja — Fennena királyné 1295-ben visszaadta azt néhai Menna asszony fiainak. Később Drugeth Fülöp nádorra, majd a Perényiekre szállott. Wenzel id. h. X. 1. 181. Dr. Pauler Gyula: A magyar nemzet története. II. 1. 340. jegyzet. s a nem sokkal utóbb bekövetkezett zavaros időkben a többi szabad falvak is magánosok kezére, földesúri hatalom alá kerültek. Ez a változás megakadályozta ugyan természetes fejlődésüket, de kedvezett az önállóságra való egyéni törekvéseknek, a mi talán különösnek látszik, de ne feledjük, hogy Kun László és Velenczei Endre uralkodásáról, tehát rendkívüli viszonyokról van szó, mikor az állami és társadalmi rend teljesen felbomlott, az ököljog uralma pedig — hogy a stereotyp kifejezéssel éljünk — tetőpontján állott.

E véres pártharczok idején Abaujvármegye és a körülötte fekvő tartomány az Abákat uralta, a kik nemzetségüknek ősi javain kivül többek között bírták még

— törvényesen vagy erőszakos módon — Gönczöt, Ruszkát, Ida földét s bizonyosan a vele határos Perény falut is, mert elég garázdák és hatalmasok voltak ahhoz, hogy tőszomszédjukban idegent ne tűrjenek. A király sokat elnézett és megbocsátott nekik, mert a testvérgyilkos háborúban ingadozó trónjának erős oszlopai voltak. A kis nemesség tőlük függött, rájuk hallgatott, mellettük harczolt és kikapta részét a hadi zsákmányból.

Gönczön, magas kősziklán épült várában a nagy hirü Aba Amadé nádor székelt, 2Pór Antal: Trencsényi Csák Máté. Dr. Pauler Gyula id. m. II. 748. 1. 373. jegyzet. az utolsó Árpádnak, majd Róbert Károlynak hatalmas pártvezére, különben vakmerő rabló vitéz, a ki zászlója alá gyűjtött minden rendű és állapotú fegyverfogható embert, — első sorban természetesen saját alattvalóit — és tűzzel-vassal pusztította a hűtlen pártütők jószágait. Az elfoglalt birtokot vagy megtartotta magának a »király számára", vagy szétosztogatta, Csák Máté példájára, hivei, csatlósai, fegyvertársai között, hisz azért volt nádorispán, hogy büntessen és jutalmazzon. Mindenki kapott abból, akár nemes, akár paraszt volt, föltéve, hogy tudott lándzsát, kopját törni, nyíllal lövöldözni, karddal-buzogánynyal verekedni. A kinek épen kedve tartotta, donatiót is kérhetett a szerzett jószágára, de többet ért akkor a »kis-király-ok« adománya, mint a koronás királyok pecsétes levele.

Ebben az időben tűnnek föl legelőször a Perényiek, de nem mint főispánok és országos méltóságok viselői, hanem mint jó birtokos nemesek, a kik, bár gyorsan emelkedtek, niégis sok vérüket ontották addig a csatákon, mig kőváras urakká, zászlósokká lőnek. Eredetűk kérdését teljesen tisztázni nem lehet, mert egyetlen oklevelünk sincs, mely közvetlenül Orbán-ra vonatkoznék, de ha az elmondottakat még megtoldjuk azzal, hogy Orbán legidősebb fia, János., — a kit a régi genealogusok főpohárnokmesternek tartanak, (még a Nemzetségi Zsebkönyvben is ugy tüntetik föl,) — Amadé nádor László fiának szolgalatában állott,3I. Károly királynak 1316-ban kelt levelét 1. alább. azt hisszük, hogy közel jutottunk a megoldáshoz.

Ezen a Jánoson kivül, a ki Csák Máté ellen harczolva esett el és a mostani Perényi bárók ősatyja vala — Orbánnak még két fia maradt, István, kitől a család ügynevezett nádori ága származott és Miklós, a kinek utódjai, minekutána Giskra és a többi cseh kapitányok Richnó várával együtt sárosi és szepesi birtokaikat elfoglalták, Szabolcs megyébe költözködtek, főhivatalokat nem viseltek s mint egyszerű köznemesek — kárászi Perényiek — még a mohácsi veszedelem előtt kihaltak.

Foglalkozzunk tehát legelsőbben is Miklós ágazatával, melyről családtörténeti íróinknál nemcsak hiányos, de merőben téves tudósításokat találunk s általában véve elmondhatjuk, hogy a Perényiekről készült nemzedékrendi táblák a legnagyobb mértékben tökéletlenek és megbízhatatlanok. Mi sem vindikálunk magunknak csalhatatlanságot, mert ha a tévedéseket — előnyös helyzetünk folytán — talán ki is kerülhettük, fogyatkozásaink bizonyára lehetnek. De a vérségi viszony bonyolódott szálalt rendezve, a régmúlt idők homályos történeteit megvilágosítva, a család 1526-ig terjedő leszármazásáról igaz képet adunk.

=====================

Második közlemény.

I. Miklós ágazata (nemesi ág).

Perényi Miklós, Orbán fia, az utolsó Árpád halálát követő trónvillongások idejében kezdettől fogva Anjou Károly hive volt s az ellenpárt hatalmát megdöntő rozgonyi győzelem után (1312 junius 15) szepesi és újvári főispánná lett Drugeth Fülöp zászlója alatt Csák Máté és országháboritó társai ellen nagy vitézül harczol-ván, életét és javait számtalanszor koczkára tette. Egy ilyen alkalommal — ügy látszik 1317-ben Kopasz nádor vagy az Amadé fiak lázadásakor — súlyos sebet kapott.1Az idő meghatározásánál tekintetbe kellett vennünk, hogy Miklós testvérbátyja János, ugyanez alkalommal esett el, de 1316-ban még élt, tehát Drugeth Fülöpnek a lázadókkal való mérkőzése, melyről a királynak alább idézendő levele emlékezik, csakis 1316 után történhetett. Később pedig az Uros szerb fejedelem ellen indított hadjáratban tüntette ki magát s vére hullásáért I. Károly 1319-ben az Amadé nádor pártütő fiaitól elfoglalt sárosmegyei Kabala földet adományozta neki és alapos okunk van föltenni, bárha az irott emlékek hallgatnak is róla, hogy nem ez volt az egyetlen adomány, melylyel a király hűséges szolgálatait jutalmazá.2Fejér VIII,/2. 207. I. Károly király megerősítő adománya 1321-ből. Orsz. Ltár DL. 2062.

A rend és belső nyugalom helyreálltával Drugeth Fülöp mellett, a ki mint Róbert Károly gyermekkori játszótársa, de különben is érdemes férfiú, 1321-ben a nádori méltóságra emeltetett, 1327-ig albíróságot, nádori itélőmesteri tisztet viselt, a mi azt bizonyítja, hogy nemcsak a kardforgatáshoz értett, hanem tanult, törvénytudó ember is volt. Fülöp nádor halála után Drugeth Vilmos szepesi és újvári főispán oldalánál találjuk, a kinek 1328-tól fogva albirája, ügyes-bajos dolgaiban megbízottja, később mint nádornak 1333-ig szintén bírája, s közbe-közbe Sáros vármegyében alispánja vala.3Vonatkozó oklevelek: Anjoukori okmánytár II. k. 8. 235. 380. 592. III. 2. 58. 70. 75. 190. Miklós neve az oklevelekben a következő változatokban fordul elö: de Perven Perveyn (1325), Pirin (1329), Puryn (1330), Peryn (1333}, Peren (1329, 1340).

A nádori bíróság elég tekintélyes s a mellett jövedelmező hivatal volt és Perényi Miklós 15 esztendő alatt — részint királyi adomány, részint vásárlás útján — szép vagyont szerzett magának. Már 1318-ban megvásárolta az Aba-nemzetségből

származó Nádasdi Laczkfi Domokos Sáros vármegyében fekvő Szent-Kereszt birtokát, később pedig a szabolcsi Lakteleket, várhelyével s a hozzá tartozó 25 halastóval együtt, melynek birodalmába 1325-ben ellentmondás nélkül iktatták.1 Fejér: VIII;2 186. "de Parun" hibás olvasásból. U. o. 306. Anjou II. 224. 280. Földesúr volt többek közt még a szepesvármegyei Richnó, Krompach, Kluknó, Ludvigfalva, Ujvágás és Jakabvágása nevű helységekben, valamint a sárosmegyei Harapkón, Jordánfalván és Mochnyán.

A korszak emlékeiben gyakran találkozunk vele, a mint pör-patvarkodó emberek között igazságot szolgáltat, maga azonban — más kárán tanulva — örömest elkerülte a pört s ha néha napján mégis meggyűlt a baja a szomszédokkal, barátságos egyezséggel vetett végett a torzsalkodásnak. Magától értetődik, hogy a szomszédok sem igen mertek minden igaz ok nélkül kikötni vele, attól tartván, hogy mint a nádor itélő bírája, s a nagybefolyású Drugeth-család belső embere, búsásan vissza fogja nekik adni a kölcsönt. Csak egy nagyobb pőrét ismerjük, azt is az ellenfél keserülte meg. Történt, hogy Kárászi László, néhai Sándor bán unokája, 1328-ban — alkalmasint lakteleki birtokáról — két jó lovát hatalmasan elhajtotta. Ilyesmi nap nap után előfordult abban az időben, s bizony egy haja szála sem görbült volna meg miatta László úrnak, ha az első idézésre megjelenvén, — minthogy a dolgot tagadni nem lehetett — egyezséget köt Perényivel De úgy látszik, megátalkodott, makacs ember volt, vagy miért cselekedte, nem tudjuk, elég az hozzá, hogy sem meg nem jelent, sem prókátort nem küldött az országbíró által kitűzött terminusokra, ámbátor Kis-Várdán, Pócson és Kállóban nyilvánosan is kikiáltották. — Vakmerőségének az lett a következése, hogy Pál országbíró főbenjáró ítéletet hozott ellene s a törvény értelmében összes javaínak kétharmad részét magának, egyharmad részét pedig a felperesnek ítélte. Az ítélet alapján kárászi és devecseri birtokát lefoglalták, az osztályos atyafiaknak és érdekelteknek a kiváltásra záros határidőt tűztek. Minthogy pedig a devecseri részre senki sem jelentkezett, az országbíró 1330. julíus 15-én Perényi Miklóst annak birodalmában ítéletileg megerősítette. Perényi azonban — talán a Magyar Pál ghimesi várnagygyal 1334-ben kötött egyezség értelmében2 Anjou II 504. III 342. — később lemondott erről és kárpótlásul, illetőleg cserébe a szabolcsvármegyeí Kárász falut kapta. Kárász tekintélyes hely volt, a nádori gyűléseket sokszor ott tartották s a mi fődolog — Miklós ur könnyen jutott hozzá, se vérét nem ontotta, se pénzét nem adta érte, mindössze két lova bánta. Időmultával vásárolgatott is hozzá a szomszédságban, mintha csak sejtette volna, hogy maradékai valamikor még oda szorulnak.

Földi javait gyarapítván, lelke üdvösségéről sem felejtkezett meg. Az Eperjes közelében fekvő Harapkó birtokán a szent Ágoston rendű szerzeteseknek monostort alapított, nekik ajándékozván a falut malmával és minden néven nevezendő jövedelmével, Simon és Júdás apostolok szentegyházának kegyúri jogával együtt, magának, őseinek, hitvestársainak, gyermekeinek s egész atyafiságának lelke üdvösségére, Pál mester, István és Miklós nevű fiainak jóváhagyásával és beleegyezésével.

Harapkót az Aba nemzetségből származó Vitézi Lászlófia Lőrincz, később elpörölte ugyan a barátoktól, de Miklós örökösei 1361-ben a sárosmegyei Mochnya birtokkal kárpótolták őket és a hrapkói apátság — jóllehet szent Ágoston remetél a mohácsi veszedelem után kipusztultak belőle — a XVÍI. század végéig fennállott, hirdetvén a Perényi ősök vallásos buzgóságát.1Wagner: Diplomatarium 517. Rupp : Magyarország helyrajzi története II. 294.

Nagy szíve fájdalmával tapasztalta Miklós, a kit az oklevelek bírói tiszte után rendesen comes-nek, ispánnak neveznek,2»Nobilis vir Comes Nicolaus filius Urbánus de Puryn« (1330) Anjou II. 504. hogy 80 udvart számláló Szent Kereszt falujában és környékén egy napi járó földre sem igen találtatnak olyan papok és egyházi személyek, a kik az Isten igéjét hirdetni tudnák a népnek, úgyannyira, hogy több mint ezer főnyi jobbágysága — szolgáit nem is említve — az esztendő nagy részén át lelki vigasztalás nélkül szűkölködik, mert a környéken jobbára szakadár ruthénok laknak. Annak okáért elhatározta, hogy az egri püspök beleegyezésével szent Ferencz fialnak — a kikhez különös hajlandósággal viseltetett — Szent-Kereszten templomot és hajlékot építtet, mivelhogy a földesurasága alá tartozó falvak úgy körül vannak zárva hegyekkel és havasokkal, hogy a hivők, ámbátor felettébb szomjúhozzák, de csak ritkán hallhatják az Isten igéjét. Folyamodott tehát XII. Benedek pápához, hogy a minoritáknak Szent-Kereszten kolostort alapíthasson, ígérvén, hogy ellátásukról tisztességesen gondoskodni fog. A pápa, istenes szándékát helyeselvén, 1340-ben fölhatalmazta Csanád esztergomi érseket, hogy ha a helyet templomával és kolostorával megfelelőnek s Perényi alapítványát legalább 12 szerzetes eltartására elegendőnek találja, adjon engedélyt a tartományi főnöknek arra, hogy a templomot és kolostort a rend kötelékeibe fölvehesse. A dolog azonban, úgy látszik, abban maradt, mert a szentkereszti minorita kolostornak vagy társháznak nyomát sehol sem találjuk.3Wagner: Diplomatarium 519.

Perényi Miklósról a régiek azt állítják, hogy 1334-ben Sáros-, 1345-ben pedig Szepesvármegye főispánja volt, sőt Wagner azonfelül még zászlós úrnak, fő étekfogó mesternek is tartja, de a bizonyítással adósunk marad.4Wagner : Analecta Scepusii III. 209. Tudjuk azonban, hogy a szepesi és újvári (sárosi) főispánságot a mondott időben a Drugeth - család tagjai viselték, a kiknek Miklós alispánja volt s a nevéhez ragasztott »comes« szó nem főispánságát, hanem ezt és a mint már említettük nádori bírói, ítélőmesteri hivatalát jelenti, melytől 1335-ben megválván, más tisztséget többé nem viselt, hanem átengedvén a tért felnőtt fiainak, visszavonult a magánéletbe és birtokügyeinek rendezésével, menybéli üdvösségének előkészítésével foglalatoskodott. Mint élőt utoljára 1352-ben említik. Négy fia maradt, nevezetesen: Pál, István, Miklós, Vincze és egy leánya: Ilona, a ki mint Markusfalvi Máriás mester özvegye 1391-ben még életben volt.5Fejér: X I. 734. A régi Nagy Iván szerint Perényi Miklósnak még egy másik, névvel nem nevezett leánya is maradt volna: Csekei (helyesebben talán Czéczei) András fia László hitvese, de az oklevelek erről nem emlékeznek.

A Perényl-család I. Miklóstól származó, a XVL század elején már kihalt ágának nemzedékrendjét az itt következő tábla mutatja:

Perényi Orbán leszármazása

Látni való, hogy közöttünk és az lágynevezett »antiqua genealogiá"-k után dolgozó családtörténeti irók között sok az eltérés. De azt tartjuk, nincs abból senkinek semmi baszna, ha a régieket pontról-pontra czáfolgatjuk, tehát inkább arra törekedtünk, hogy a fennmaradt oklevelek hiteles tanúbizonysága szerint tisztázott valóságot megállapíthassuk. Ennélfogva azoknak kedveért, a kik összehasonlításokat szeretnek tenni, és a mutatkozó eltérések okát keresik, egész általánosságban csak azt jegyezzük meg, hogy a család egyik legnevezetesebb tagját, Perényi Miklóst, Zsigmond király föpohárnokmesterét és szörényi bánt ki kellett hagynunk a táblázatból, mivelhogy ö a másik ágon álló I. Istvánnak Péter fiától származott unokája vala.

l. Miklós fiairól legelsöbben akkor hallunk, mikor Fónyi Balázst és társait 1329-ben a sárosmegyei Korina és Dobina jószágok birodalmába iktatták, mely alkalommal a határjárásra összegyűlt szomszéd birtokosok között Perényi Miklós comest és fiait is felsorolják.1Anjou II. 388. Névvel ugyan nem nevezik őket, de már abban az időben Vincze kivételével mindnyájan emberszámba mehettek. II. István és II. Miklós az 1334. esztendő tájban atyjukkal együtt jelen voltak a szepesi káptalanban és hozzájárultak a harapkói remete perjelség alapításához, a távollévő Pál pedig törvényes megbizó levelet küldött. Vínczéről nincs szó, tehát kiskorú volt.

A testvérekről nagyon sovány és hézagos tudósítások maradtak reánk.

I. Pál — a ki ügy látszik tanult, irástudó ember volt, mert az oklevelek mesternek mondják — 1339-ben mint sárosvármegyei birtokos emlittetik; 1353-ban Istvánnal és Vinczével együtt bevádolta Vitézi Lörinczet, hogy bizonyos jardánfalvi jobbágyukat halálosan megsebesítette, de a szepesi káptalan által teljesített vizsgálat a vádlott ártatlansága mellett bizonyított. Már akkor folyt a pör Lőrincz és a Perényiek között Harapkó birtoka felett, melyről később kiderült, hogy nem tartozott az Aba nemzetségtől megvásárolt Szent-Kereszt faluhoz, és Miklós comes fiai nyilván boszúságból léptek föl hamis váddal Vitézi Lőrincz ellen. Pál 1366-ban már nem élt, és miután Fónyi Balázs füleki várnagy Anna leányával tervezett házassága meghiusult, nőtelenül, legalább is maradék nélkül halt el.1Az elmondottakra vonatkoznak a már felsoroltakon kivül: Fejér: VIII/4 425. Anjou IV. 155. VI. 520.

Vincze Zakoli Beke bajorí nemest és fiait azzal vádolta, hogy Jakabfalván és Jordánvágásán lakó jobbágyait kirabolták, de az 1366-ban megtartott vizsgálat folyamán a vád alaptalannak bizonyult. Mikor a bölcsi Czudar család tagjai sárosvármegyei Kurima birtokuk határait járatták, Vincze maga és rokonai nevében tiltakozott, azt állítván, hogy bizonyos Pálvágása nevü föld, melyet a Czudarok Kurimához foglaltak, igazság szerint Kabalafalvához tartozik. De az ebből támadt pör folyamán Czudar Péter és rokonai egy 1329. évi határjáró levéllel igazolták a Perényiek követelésének jogtalan voltát, a kik aztán, illetőleg Vincze és unokaöcscse Istvánfia János, a többiek terhét is magukra vállalván, Bebek István országbíró előtt 1366-ban a Czudarokkal barátságos egyezségre léptek, s a vitás földet minden további pörpatvar nélkül kezükre bocsátották.2Orsz. Lvtár: DL. 2062., 5468., 5482. Vinczéről többé nem hallunk, fiu-maradéka nem volt.

II Miklós mester — ámbátor egy oklevél bizonysága szerint a reá nézve nem épen hízelgő "ökör" melléknevet viselte — a testvérek között legtöbbre vitte, mert Nagy Lajos királynak udvari vitéze és 1352-ben hrussói várnagy volt, mely minőségében a várjobbágyokkal a garamszentbenedeki konvent birtokain hatalmaskodott. Ugyancsak ebben az esztendőben maga s még akkor életben lévő atyja, valamint testvérei Pál, István és Vincze javára Kabalafalvára uj adományt szerzett. Sokat költött és fáradozott, hogy Pál testvérét összeházasítsa néhai Fónyi Balázs leányával, s mikor a jegyesek között a viszony felbomlott, költségeinek megtérítését a hűtlen menyasszonyon és özvegy édes anyján követelte.3Anjou VI. 520. Atyja halála után hazajött Sárosvármegyébe és 1358-ban Ludvégfalva nevü birtokának határait járatta, 1361-ben pedig a harapkói remetéknek kárpótlásul Mohnya birtokot örökösen átengedte. Feleségétől az Aba nemzetségből származó Somosi Bakator leányától Gerus asszonytól Pál, Lőrincz, Miklós és László nevü fiai maradtak, a kik 1366-ban már árvák voltak.

Lőrincz és László, a kik a Czudarokkal kötött egvezségben mint kiskorúak szerepelnek — maradék nélkül haltak el.

II. Pál 1369-ben Geubul fia Arnold lőcsei polgárral törvénykezett, 1371-ben pedig azt panaszolta Lajos királynak, hogy Kántor Bereczk az ő Szabolcsvármegyében fekvő Kárász falujának egy utczáját saját örökségének állítván, Szepse föld nevezete alatt el akarja tőle foglalni. Pál nem tagadta, hogy a kérdéses birtok valamikor Bereczk őseié volt, de azt vitatta, hogy elcserélték Vasvárért Karászi Miklóssal és Lászlóval, ezek pedig örökösen eladták az ő nagyatyjának, néhai Perényi Miklósnak. A leleszi konvent a király rendeletére vizsgálatot tartván, kiderült, hogy Bereczk a kárászi nemesektől cserébe kapott vasvári Jószágot tényleg birtokolta. Ebből pör támadt, mely a Perényiék és Jánosi Kántor István között az országbíró előtt még 1375-ben folyamatban volt, kimenetelét azonban nem ösmerjük1

Ezalatt történt, hogy III. Pál és Miklós meg unokatestvérük János Alszécheni Mihály és szolgája Dinnyésberki István nemes emberek megöletése miatt bajba kerültek. Hogy és mikép esett a dolog? nem tudjuk, de a Perényiek 125 márkában kiegyeztek az érdekeltekkel, mely jelentékeny összeg felét 1374-ben a megölt Mihály atyjának Szécheni Szénás Jakabnak lefizették.2Az elmondottakra vonatkoznak: Anjou V. 568. 595. Orsz. Ltr: DL. 2062 és 17300. Fejér: 1X 2. 755. Wagner: Diplomatorium 517. jegyzetben, hol Miklós mesternek Péter nevü fia is említtetik, de valószínűleg csak tévedésből, mert létezése semmivel sem igazolható. Orsz. Lvtár. DL.: 5768 és 6290. Leleszi országos levéltár.

II. Pál és testvére Miklós 1382-ben tiltakoztak azon egyezség ellen, melyet Perényi Vincze és János a szerintök Kabalafalvához tartozó Pálvágása nevü föld tulajdonjogára nézve 1366-ban a Czudar család tagjaival kötöttek, minthogy ők még akkor kiskorúak voltak és pörrel támadták meg Czudar Péter volt bánt és testvérét János fejérvári prépostot. Tiz esztendeig tartó törvénykezés után — a mint előre is lehetett látni — pervesztesekké lőnek és Kaplai János országbírónak 1393-ban kelt ítélete alapján Pálvágásáról örökre le kellett mondanlok.3Orsz. Ltár: DL. 2062.

De veszteségükért bő kárpótlást találtak Zsigmond király 1387. adományában. Ugyanis a Perényieknek a sárosvármegyei u. n. Gepuli vagy Giepeli kerületben fekvő osztatlan, közös birtokát a trocsányi nemesek lassanként elfoglalták és Jogtalanul használták. II. Pál, hogy annál könnyebben czélt érhessen, szövetkezett a másik ágon álló Perényi Miklós főpohárnokmesterrel, a ki mint Zsigmond király kedvelt híve, a mondott esztendőben Trochán, Kis Trochán, Kohány, Alsoncz, Csaplyán és Kiszel birtokokra magának és testvéreinek, nemkülönben Pálnak és Miklósnak s a többi elő nem számlált atyafiaknak uj adományt szerzett.4Zichy okltár IV. 336.

Márkusfalvi Máriás mester özvegye Perényi Ilona 1391-ben Richnó, Krompach, Kluknó, Ujvágás. Jakabvágás, Karas, (?) Detk, Perény és Kabalafalva miatt pört indított II. Pál és testvére ellen, ugy látszik osztályt, Illetőleg leánynegyedet követelvén tőlük.5Fejér: X/1. 734. II. Pált, a rendelkezésünkre álló oklevelek utoljára, 1393-ban említik, meghalt mag nélkül.

III. Miklóst, a ki 1366-ban a Czudar családdal kötött egyezség Idején állítólag még kiskorú volt, minden ügyes-bajos dologban testvére Pál oldala mellett látjuk. Örökölt és szerzett Javaikat közösen bírták és együtt vették zálogba 1379. Január 3-án Perényi István fia János perényi jószágát. A szepesi káptalan Zsigmond király uj adománya alapján 1387-ben iktatta be III. Miklóst a trocsányi nemesektől visszafoglalt sárosvármegyei jószágok birodalmába; 1393-ban a Kárászon hatalmaskodó petneházi nemesekkel törvénykezett és a reá vonatkozó tudósitások itt megszakadnak.1Orsz. Ltár DL. 6587. Fejér: X/1 387. Leleszi orsz. ltár. Családos ember volt, de felesége nevét nem ösmerjük. Maradt egy fia és egy leánya, nevezetesen :

III. Pál, a ki az 1387. évi birtokba iktatáskor atyjával együtt szerepel, 1406-ban pedig az országbíró előtt Rozgonyi Györgygyei, illetőleg annak Bask Péter nevezetű várnagyával perlekedik, a ki a háborús időkre való tekintetből gondviselésére bizott oklevelek visszaadását megtagadta. Sáfár István regéczl várnagy leánya Dorottya 1415-ben mint felesége, de 1417-ben már mint özvegye említtetik. (Élt még 1430-ban is). Ettől származott fia IV. Miklós (1417) — ugylátszik ifjan — maradék nélkül halt el.

III. Miklós leánya Zsófia késő vénséget ért és 1472-ben mint az Aba nemzetségből származó Gagyl László özvegye, néhai Perényi "dictus Ewkewr" Miklósnak Somosi Gerus asszonytól származott unokája, hitbérét, jegyajándékát, leánynegyedét és a Somosi család ellen való minden néven nevezendő követelését átengedte és oda ajándékozta Lápispataki Miklósnak és Segnyei Jánosnak.2Orsz. Ltár: DL. 9266, 33544, 12268 és 17300. Leleszi orsz. ltár.

Most térjünk vissza I, Miklósnak II István nevezetű fiához, a kit Drugeth Vilmos nádor 1335-ben bizonyos sárosmegyei nemesek osztályos ügyében békebíró-nak jelölt ki. Nagy Lajos királynak Kabalafalvára vonatkozó 1352. évi uj adományában testvéreivel együtt részesült; 1355. julius 15-én Beregvármegyének Dédán tartott gyűlésén mint »homo regius« megjelenvén, a vármegye esküdtjei, füle hallattára, bizonyságot tettek arról, hogy a Váriban lakó vendégek István fia István bodolói nemes birtokán nagyobb hatalmaskodást követtek el. Egy fia maradt:

II. János, a ki 1366-ban a Czudar családdal kötött peregyezségben szerepel, 1374-ben rokonaival együtt az Alszécheni Mihály halálából támadt pört Igazítja, 1375-ben pedig a Kárászhoz tartozó Szepse föld miatt Jánosi Kántor Istvánnal törvénykezik; 1379. január 3-án a szepesi káptalanban perényi birtokrészét II. Pálnak és III. Miklósnak 122 frtért zálogba adja, 1381-ben most nevezett rokonaival pöröl. Felesége, a régi, előkelő családból származó Sebesi János mester Margit leánya volt, a ki 1388. januar 13-án már mint özvegye a szepesvármegyel Krompachon tartózkodott.3Anjou III 184. VI. 361. Orsz. Lvtár: DL. 2062, 6587, 6779, 7369. Ettől született fia:

Dániel, a ki 1417-ben János és Miklós fiával együtt bepanaszolta Losonczi Bánfi Zsigmondot és Dénest, hogy kárászi jobbágyait szabad utjokbán kirabolták,4Leleszi orsz. ltár. a fent említett IV. Miklós halála után mint ágazatának egyetlen férfi sarjadéka a magban szakadt osztályos atyafiak örökölhető javait örökölvén, a felső magyaror-szági nagybirtokos urak sorába lépett és családját — habár rövid időre is — a Perényieket különösen kedvelő Zsigmond király uralkodása alatt már főméltóságokat viselő többi Perényivel gazdagságra és előkelőségre nézve egyenlővé tette. A Szepességen Richnó várában lakott s ezért közönségesen rihnói Perényinek vagy egyszerűen csak Rihnói Dánielnek nevezték. A butkal Keszegh, Agárdi és szeretvai Majos család tagjai 1423-ban pörrel támadták meg azon kártételért, melyet Kárászon lakó jobbágyai szabolcsvármegyei Gems? birtokukon okoztak. Élt még 1427-ben, mikor Perényfalu 45 portája közül 21-nek Ő volt a földesura. Felesége — 1430-ban már özvegye— Erzsébet a Rátold nemzetségből származó nagyhirü Rolánt nádor ivadéka vala, a kinek hozománya Borsod és Gömörvármegyében tekintélyes birtokokból állott. De Serkei vagy Kaplai Dezső fia László nem akarta neki kiadni Kapla varából és tartományából járó leánynegyedi illetőségét és 1420-tól kezdve csaknem harmincz esztendőn keresztül pöröltek, miközben Lászlót, a ki még a törvényes határnapokra sem jelent meg, 1437-ben három helyen nyilvánosan kikiáltották. Végre 1449. márczius 23-án Garai László nádor előtt Pogony és Zabar gömörmegvei, Igriczi, Kürt és Zeléz borsodvármegyei jószágokkal elégítette ki az özvegyet és gyermekeit.1Leleszi orsz. Itár. Dr. Thallóczy Lajos: A kamara haszna 172. 1. Orsz. Ltár: DL. 10925. és 13089. Múzeumi ltár.

Perényi Dánielnek három fia volt: János, Miklós, Pál és három leánya: Katalin, 1431-ben Kisvárdai Miklós szabolcsi főispán, Erzsébet, 1459-ben Palóczi Simonfia István felesége és Anna, a ki 1430-ban mint hajadon említtetik.2Leleszi és a bpesti m. kir. orsz. Lvtár. Ügyvédek iratai: fasc. 33. nr. 22. A fiuk közül:

III. János ügy látszik még atyja életében elhalt, mert az oklevelekben 1417 után többé nincs nyoma.

V. Miklós Zsigmond királynak 1419. augusztus 25-én és 1420. november 20-án kelt kiváltságleveleiben az országnagyok között mint fölovászmester fordul elő és megkülönböztetésül a másik ágon álló Pataki vagy Bánfi Perényi Miklóstól, a ki a főlovászmesteri méltóságot vele együtt viselte (1420. augusztus 8.), Rihnóinak (Nicolaus de Ryhno) iratik. Mikor Albert király és neje Erzsébet a főpapokkal, főurakkal és előkelő nemesekkel a titeli táborban 1439. szeptember 17-én az ország védelmi ügyében tanácskoztak rokonával, Perényi Péter országbíró János fiával együtt ő is jelen volt és hozzájárult a rendek azon végzéséhez, mely szerint a török ellen indítandó hadjárat költségeire minden házra 100 dénár adót vetettek ki.3Orsz. Ltár. DL. 10772., 10955., 33551. Gr. Teleki József: Hunyadiak kora. Oklevéltár X. 72., hol Miklós "de Ryhnow alias de peren" tévedésből Dávid fiának iratik. Albert halála után, midőn egyrészt a török támadása miatt fenyegető veszedelem, másrészt a szomorú emlékű nőuralomtól való félelem és a szabad királyválasztás jogához való ragaszkodás az országrendek többségét arra indította, hogy Ulászló lengyel királyt hívják meg Szent István trónjára: a Perényiek is azok közé tartoztak, a kik az ország megmaradásának, belső nyugalmának és külső dicsőségének legfőbb biztosítékát Ulászló személyében, illetőleg a magyar és lengyel korona egyesítésében találták. János tárnokmester Thallóczi Máté horvát bánnal és Báthori István országbíróval együtt tagja volt annak az országos küldöttségnek, mely Ulászlót, a kiről Enea Silvio, a későbbi II. Pius pápa följegyezte, hogy magyarul is jól beszélt, — az országrendek megbízása és fölhatalmazása alapján Krakóban 1440. márcz. 8-án magyar királylyá választotta. Az uj király ápril 21-én átlépvén az ország határait, Kézsmárkra érkezett, hol V. Miklós a város parancsnoka, — a ki a Rihnói és Perényi nevet fölváltva használta — nagy tisztességgel fogadta, mely alkalommal Ulászló megerősítette őt a kézsmárki kapitányságban és kinevezte Szepesvármegye főispánjának is. A kapitányságot testvéröcscsével Pállal együtt viselte, mert midőn a király 1440. decz. 30. megparancsolta a szepességi városoknak, hogy ezentúl az elzálogosított 13 várossal együtt közösen válaszszanak maguknak ispánt, a kinek székhelye Kézsmárk legyen: rendeletének végrehajtását. Illetőleg az ellenszegülőknek megbüntetését Perényi Miklós és Pál kézsmárki kapitányokra bízta.1Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története IV. k. 13 és kkll. Wagner: Analecta I. 222. III. 217. Budai: Polg. Lexicon III. 69.

De Erzsébet özvegy királyné, a kinek időközben fia a posthumus V. László született, nem akart bele nyugodni a dolgok rendjébe, s míg egyfelől a magyar főurak között hatalmas pártot gyűjtött magának, másfelől a Zsigmond uralkodása óta hazánkban garázdálkodó cseheket zsoldjába fogadta és vezérüket Brandeisi Giskra Jánost mint főkapitányt felső Magyarország meghódítására küldötte. Giskra és hadnagyai Akszamith, Komorovszky, Talafuz stb. a Szepességre törtek és legelőször is Kézsmárkot szállották meg, melynek falalt a többi városok már az 1433. évi huszita támadás idején leakarták rontani, hogy a cseh rablók meg ne fészkelhessék közte magukat. Perényi Miklós magyar és lengyel hadakkal vitézül védelmezte a helyet, melynek megmaradásától családja sorsa is függött, de a lakosok között áruló akadt, s Kézsmárk 1441-ben Giskra hatalmába került. Miklós szerencsésen megmenekülvén, Richnó oltalmára sietett, de a nagy erővel támadó csehek ellen azt sem volt képes megvédelmezni, s mielőtt Rozgonyi Simon a segítséggel megérkezett volna, az őrség, éhségtől kényszerítve, szabad elvonulás föltétele alatt feladta a várat Giskrának. Richnó eleste után a Perényieknek minden körülfekvő birtoka a rablók zsákmányává lőn. A dolgok ilyen állásában Miklós követséget küldött az özvegy királynéhoz, kijelentvén, hogy testvérével és rokonaival együtt V. László hűségére tér, és legközelebb Perényi János társaságában személyesen keresi fel őt, hogy a továbbiakra nézve véglegesen megállapodhassanak. Az özvegy királyné, a ki ebben az időben Győrben tartózkodott és Julián pápai követ közvetítésével az Ulászlóval kötendő béke felett tanácskozott, kész volt tárgyalásokba bocsátkozni Perényivel és 1442. október 3-án megparancsolta a hűséges bártfai polgároknak, a kik a Szepességet hódoltató Giskrának eddig is segítségére voltak, hogy azalatt, míg Perényi és társai, a markusfalvi Máriássyak meg a sóvári Soósok nála járnak, birtokaikat ne pusztítsák, sőt inkább oltalmazzák. De a béketárgyalások csakhamar olyan stádiumba léptek, hogy a Perényiek meghódolása nem bírt többé jelentőséggel az özvegy királynéra nézve, s viszont ezek sem várhattak hasznot az áttérésből, mert Giskra, a ki mint szepesi kapitány és Sárosvármegye főispánja a felvidéken csaknem korlátlan hatalommal uralkodott, az elfoglalt várakat nem volt hajlandó kezéből kibocsátani és Ulászló, hogy az országnak valahára békessége legyen, belenyugodott abba, hogy az özvegy királyné mindazon várakat és városokat megtarthassa, melyek az 1442. deczember 13-án aláírt békeszerződés előtt tényleg már hatalmában voltak.2Fraknói Vilmos: A Hunyadiak és Jagellók kora (Szilágyi: Magyar Nemzet Története IV. 29—30. Wagner: Diplomatorium Sarosiensis 109. 1. Budai id. h. 11 k. 132. III. 69. A testvérek tehát Richnó várával együtt szepes- és sárosmegyei birtokaik legnagyobb részét örökre elvesztették, mert bár a törvény védelmezte is jogaikat, az ország zavarteljes állapotában Giskra és rablótársal ellen nem tudtak annak érvényt szerezni.

A következő 1443. év szeptember 1-én, Rozgonyi Simon egri püspök Ulászló király főkanczellárja és teljes hatalmú megbízottja az iglói táborban 13 hónapra terjedő fegyverszünetet kötött Giskrával, a jelenlevő magyar urak és előkelő nemesek közül pedig tizenketten, nevezetesen Palóczi László főajtónállómester, Pelsőczi István a királyi hadak fővezére, Homonnai István, Ónodi Czudar Jakab, Bebek László, serkei Lorándfi György, Perényi Miklós és a többiek kezességet és jótállást vállaltak azért, hogy a király a fegyverszünet föltételeit híven megtartja.

Az 1444. évi budai országgyűlésen Perényi Miklós Pál testvérével együtt részt vett és megpecsételte az országgyűlés nagyfontosságú végzéseiről kiállított oklevelet Elesett a várnai csatában 1444. november 10-én. Gyermekei nem maradtak.1Kovachich: Sylloge Decretorum I. 90. Wagner: Analecta III. 217.

IV. Pál az oklevelekben legelőször 1430-ban említtetik, mely esztendőben özvegy édes anyjával és testvéreivel együtt a nyirmadai nemesek ellen törvénykezett, a kiket a család kárászi tiszttartói Borsvai Péter és lucskói Bánó Mihály többrendbeli hatalmaskodás miatt bepanaszoltak. Testvérbátyja halála után ágazatának egyetlen férfitagja és minden birtokjogának örököse volt, de őstül maradt javait nagyrészt idegenek bitorolták. A bitorlók közé tartoztak az okos és körültekintő bártfai polgárok is, a kik midőn a csehek a Szepességet rabolták, maguk is örömest halásztak a zavarosban és a város közelében fekvő Perényi jószágokat szétragadozták. De a belső rend és nyugalom valamennyire helyreállván, IV. Pál Hunyady János kormányzósága alatt pört indított a magistratus, továbbá a bártfai sz. Egyed és Ker. János egyháza, valamint az Ispotályosok rendháza mint tényleges, de jogtalan birtokosok ellen és 1449-ben Sewald máskép Kluso, Seyb máskép Syba, Eberharth, Richwald, Kobal-dorff és Herchnecht javak birodalmába, mint törvényes örökös, jogerős ítélet alapján visszahelyeztetett.2Leleszi orsz. levéltár. A polgárok azonban pártfogójuk, a magát László király kapitányának nevező és Hunyadival is vakmerőképen szembeszálló Giskra hatalmában bizakodva, nem tűrték meg Perényit szomszédságukban, a ki látván, hogy a híres rablóvezér a kormányzóval 1450. márczius 28-án kötött békeszerződés értelmében a szepességi várakon és felső magyarországi bányavárosokon kívül Kassának, Lőcsének, Eperjesnek és Bártfának továbbra is ura maradt, végkép lemondott arról a reményről, hogy elharácsolt javalt visszakapja, és belefáradván a sikertelen küzdelembe, szabolcsmegyei Kárász falujába költözködött, mely ha nem is volt valami nagy uraság, de legalább biztos menedéket nyújtott.

Eletének hátralévő idejét a közeli s távoli szomszédokkal, kiváltképen a nyirmadai és petneházi nemesekkel örökös villongásban töltötte. Protestált, inqulráltatott, határt igazított, egyezséget kötött és bontott, az erőszakot erőszakkal viszonozta, hol vádlott, hol panaszos volt s néha napján ügyes-bajos emberek között mint békebíró szerepelt. Ha pénze került, jószágot vásárolt, ha elfogyott a költsége, a magáét adta zálogba, s mig rokonai országzászlósok, a szomszéd Szatmár- és Ugocsavármegyében is nagybirtokos főurak voltak, belőle lassanként egyszerű falusi nemes vállott, a kinek — ha szinte irigyelte is a többiek gazdagságát és dicsőségét, nem volt kedve ahhoz, hogy midőn már kenyerének javát megette, elinduljon a nagy világba szerencsét próbálni. Pedig bizony rá fért volna egy kis szerencse, mert Szabolcsvármegyében Kárászon kivül csak Madán, Mérgesden, Berczelen volt még birtoka, Borsodban és Gömörben fekvő anyai örökségen pedig három leánytestvérével osztozott. Annál meglepőbb tehát, hogy mikor Mátyás király a felsőmagyarországi várakat s ezek között Richnót is vissza foglalta a csehektől, birtok-jogainak érvényesítését elmulasztotta és békén tűrte, legalább is nincs nyoma, hogy tiltakozott volna, hogy ősi javai királyi adomány folytán idegen kézre kerüljenek. — Igaz, hogy az adományosok Rozgonyi Sebestyén és a Szapolyaiak hatalmas urak voltak. Mátyás pedig a Perényieket sohasem kedvelte, de azért bizvást feltehetjük róla, hogy igazságot szolgáltat nekik, ha jogaikat bebizonyítják, még ha okleveleik a cseh betöréskor szinte el is pusztultak volna. Nyilván úgy lesz tehát, hogy IV. Pál — miért, miért nem ? — arra bizony bajos volna megfelelni, jogainak védelméről idejekorán nem gondoskodott, s ebbeli mulasztását maradékai sohasem tehették jóvá.

Élt még 1472-ben, a mikor is a borsodvármegyei Igricziben fekvő anyai örökségét bizonyos Dragsa Imre nevezetű keresztesi polgárnak 300 arany forintért zálogba adta.

Felesége, illetőleg özvegye Eufemia — családi nevét nem tudjuk — 1487-ben még életben volt. Ettől két fia maradt: Pál és István. V. Pál, ügy látszik, jobb gazda volt mint atyja, mert 1467. január 13-án a borsodmegyei Boldva falut és Mucsonnak felét vámjával együtt, melyet Lorántfi György Ónodi Czudar Jakabnak zálogba vetett, 500 frtért — mint vérszerint való rokon — magához váltotta. Életkörülményeiről, családi és birtokviszonyairól nagyon keveset tudunk, csak azt látjuk, hogy 1473-tól 1489-ig szakadatlanul pöröl a petneházi nemesekkel, a kik kárászi, madai és mérgesdi birtokán hatalmaskodtak, s mint javíthatatlan határrontók és erdőpusztítók a leleszi papoknak és a vizsgálatra kiküldött király emberének sok dolgot okoztak.

Utoljára 1500-ban említik, mikor is a leleszi konventben testvérével együtt Szapolyai István és György néhai István nádor fiai ellen Richnó vára és tartománya, valamint a sárosmegyei Barthusfalva elfoglalása és birtokbavétele miatt tiltakozott. Feleségétől, Kata asszonytól két leánya maradt: Anna, a ki 1523-ban Tárkányi Lászlóné volt és Ilona.

III. István 1509-ben ujolag tiltakozott a Szapolyay testvérek ellen, 1514-ben pedig Soklyól Ferenczczel a szatmármegyei Avason fekvő birtokra és kárászi szőlőre nézve barátságos egyezséget kötött, 1521-ben már nem élt és ágazatának utolsó férfi sarja volt.

Özvegye Orsolya asszony, a ki 1523-ban Megyery István felesége volt 1525-ben a leleszi konventben elösmerte, hogy néhai Perényi István leányai: Kata és Zsófia a férje után járó hitbér és jegyajándékra nézve Perény és Detk abaujvár-megyei, Kárász szabolcsi, Igricei borsodi és Nagy-Körös pestvármegyei birtokokból végképen kielégítették. Nagy-Körös a Rátold nemzetség öröksége volt, mely a XIV. század végén Ilsvai Leusták nádorról Dezső mesterre, majd a serkei Lorántfi családra, illetőleg Erzsébet asszony jogán Perényi Dánlel örököseire szállott. Azonban a Derencsénylek is jogot tartottak hozzá s a maguk illetőségén kivül, a Perényi részt is elfoglalták. De Perényi Anna Tárkányi Lászlóné és Kata Zabary Benedekné II. Lajos királynak 1526. febr. 23. budai káptalanra a küldött rendelete alapján Nagy-

Körös és a hozzá tartozó puszták fele birodalmába - melyet tőlük Derencsényi Miklós hatalmasan elfoglalt — törvényesen visszahelyeztettek.1

Kárászi Perényi István halála után a családnak abban az időben leggazdagabb és leghatalmasabb tagja Imre nádor fia Péter, a ki mint alig 20 esztendős ifjú már koronaőr volt, sietett magához ragadni a magban szakadt atyafi örökségét. De a másik ágon álló István fő-étekfogómester 1321-ben óvást emelt és tiltakozott törvénytelen cselekedete ellen és osztályrészét követelte. Azonban reménységükben és várakozásaikban a jó urak fölöttébb csalatkoztak, mert a leányági örökösök bebizonyították, hogy néhai Istvánnak, a mennyiben a sárosi és szepesi birtokot Szapolyay János erdélyi vajda nem bocsátotta ki kezéből, perényi birtokán kivül más, egyedül fiu-ágat illető ős jószága nem maradt, azon pedig könnyen megosztozhattak. Csak az volt a baj, hogy nem akartak osztozkodni, mindenik magának követelte és utódjaik még a XVI. század közepén is pöröltek rajta, míg végre Perényi Gábor országbírónak 1567-ben magva szakadván, a családi nevet adó birtok egészen, valamint az abaujvármegyei örökös főispánság — bár az 1504. február 6-án kelt adománylevél értelmében az csak Imre nádor maradékait illette volna meg — a mostani Perényi bárók őseire szállott.2

Dr. Komáromy András.